Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hosszú volt azaz idő, amit távol töltöttem Magyarországtól, de az sajnos ilyen. Ha az ember fia Amerikában kap jól fizető munkát, akkor oda megy dolgozni… Most is pontosan így történt a dolog, csak annyi csavarral, hogy az eredetileg 1 hónaposra tervezett kint tartózkodás kitolódott majdnem háromra. Igazából egy percig se bánom, sőt! Igen csak fontolóra vettem, hogy kiköltözzek Amerikába végleg. Az a világ, ami ott fogadott ismét… rá kell jönnöm, hogy arra van szükségem most. De ebből már csak úgyis jövőre lesz valami. Első után Magyarországra vezetett, de rövid időn belül utazok is haza. Az alatt a pár nap alatt amit itt töltök rengeteg emberrel kell összefutnom, többek között Myraval is, akit már néhány perce várok  a megbeszélt helyen. Szövetkabátom zsebébe süllyesztett kezekkel, nyakam körül sállal várom, mivel estefelé már igencsak lehűl az idő. Lábammal egy követ rugdosok jobbra és balra egészen addig, míg Myra meg nem ölel. Természetesen viszonozom ölelését és a puszit is. Kérdését hallva csak egy sunyi mosoly kúszik arcomra.
- Nem. – válaszolok, mivel hülye kérdésre hülye válasz dukál. Óvatosan átkarolom vállánál, majd magamhoz húzom és egy puszit nyomok a fejére, végül őt el nem engedve indulok el a kori pálya irányába. – Előbb igyunk valamit, vagy csapjunk a lovak közé? – kérdem. Sok esetben furcsa lehetne egy ilyen találkozó, de vele valahogy nem az. Többször is lefeküdtünk egymással, mindegyik igen csak jó volt, bár én leszögeztem mindjárt az elején, hogy nem keresek kapcsolatot, amit ő tiszteletben is tartott eddig. Szerencsére nincs rám kattanva, és ezek a kis találkák sem kínosak még annak ellenére sem, hogy mindketten sejtjük, mi lesz az este vége. De ez számomra pont így, pont ettől jő, érdekes és izgató.
- Na és mi a helyzet Myracska? Hogy bírtad nélkülem 3 hónapig? Ugye jó kislány voltál? Ha érted, hogy értem…- egy sokat sejtető és eléggé rám jellemző mosoly fut végig arcomon, majd érdeklődő tekintettel vizsgálom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudja. Mindig a Nő az aki még csak visszaszalad ezért, meg ezt otthon hagytam, ezt azt hittem te teszed el és még sorolhatnám. Ha lennének idegeim - de pár évtizede nincsenek -, bizonyosan megtépázná és négyszer elgondolkodnék egy családi sétán, mégsem teszem, csak ignorálva a visszakérdést összecsatoltam magamon ezt a szart, ahogy a papír írta. Párszor már volt rajtam, mi baj lehet belőle? Semmi. Közel van a gyerek, nem esik ki, nem nyúlnak hozzá - mert hozzám nem mernek, nincs szemben az éggel, lát is valamit és nem kell kényszeresen feküdnie. Minek száműzik a kölyköket a guruló veszedelembe?
- Nem a derekam fáj, a gerincem akar ketté törni a színes hajú, abból a meséből való trolloknak csinált szénhordó sza... szerkezettől - mosolyogtam rá a rám szemeit rebegtető kislányomra. Meglepődünk mit mondtam mi? Még én is, de nem is vettem észre, pedig túl sokat esik meg mostanában, már majdnem úgy érzem magam, mintha az eddigi tizennyolckarikás életem jelzését letoltuk volna kölyökbarátra.
- Utálom a puncsot, és erről nem az alkohol hiánya tehet - néztem rá oldalra, mert így van. Mindennel, aminek abnormális a színe vagy az állaga igen szkeptikus vagyok, a legtöbb koktél sem való nekem. Van a sör, az egyértelmű. Nem csalódsz a színben, állagban vagy ízben. De ezek? Hol van ez egy jó gintől? Ugye, öcsi?
- Ahogy szeretnétek, de most még ébren van, talán menjünk kicsit, aztán meglátjuk. Vagy mégsem érdekel? - vontam fel a szemöldököm értetlenül. Korábban túl sokat hallgattam, jó, nem mindig úgy, hogy tudott is róla hogy hallom, hogy ezt megnézné. De most nem igen értettem, hogy került vissza a programirányítás hozzám. Nem értem az asszonyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Inkább nem is reagálok arra, hogy nálam sosem lehet tudni, mert tudnék vele vitatkozni, de valahogy ha arra gondolok, hogy megint összeveszünk valamin, akkor megint el kezd sajogni a szívem, és elég neki az alap sajgása azért, mert itt áll velem szemben, hallom a hangját, látom a tekintetét, érzem az illatát. Mégsem érinthetem, nem csókolhatom, nem kuncoghatok felszabadultan, mert borostás arca csikizi a nyakamat.
- Szerinted? Ha megálltam volna, és gondolkoztam volna, most nem egy falat építenél gondosan kettőnk közé.
Mert ez történik, ott a fal, ha tetszik, ha nem, és ezt csak magamnak köszönhetem, annak, hogy nem voltam tekintettel rá, legalábbis szerinte, az én nézőpontom szerint erősebbnek hittem a kapcsolatunkat, mint, hogy akárcsak egy apró kis pletykamorzsát is készpénznek vegyen. Valahogy máshogy gondolkozom a kapcsolatokban lévő dolgokon, és ehhez tudom, hogy a tapasztalatlanságomnak is köze van. De hát így járnak azok a lányok, akik tanulással és nem pasizással viszik végig az iskoláikat.
- Igazából... nekünk. Hogy onnantól, hogy Barnabásnak legalább elhiszed, hogy tényleg semmi sem történt, beszélsz velem, és ha meg is büntetsz, adsz nekem egy esélyt. De mások vagyunk, Nico.
Mosolyodom el szomorúan, hiszen nekem elképzelnem se kell, hogy milyen érzés vagy milyen látvány egy másik nővel látni, én a nagy szerelmi jelenetét premier plan láttam, és jó néhány alkalommal felrémlett előttem, hogy milyen is az, amikor Nico mással van. Hogy el fogom-e viselni ezt valaha? Azt hiszem, nem. Nála nem fogom tudni azt mondani, hogy rendben van, hogy boldog vagyok, mert boldog. Önző vagyok, tudom, de most először életemben azt mondom, hogy nem érdekel. Nem tud boldoggá tenni a tény, hogy ő mással boldog, még az elképzelés is összefacsarja a szívem.
- Szőke lettem, mert nagyon sok alkohol ittam egy lánybúcsún, és az egyik barátnőm megbűvölte, így kellett keresnem valakit, aki le tudja szedni a színt, mert még mindig szinte kvibli vagyok, a hajamon meg nyilván nem fogok kísérletezni.
Tárom szét a karjaimat, mert a fene se gondolta volna, hogy ennyire számít a hajszínem, de jó, hogy ezt tudom, mert már gondolkoztam rajta, hogy valentin napon meglepem, és a vörös parókámmal meg egy kis szerepjátékkal meglepem. Vagyis, anno a múltban, felmerült bennem, ugyebár, mert hát most már nem igen aktuális. Legalább nem bőgtem le, és költöttem vagyonokat egy túlságosan rövid nővérke jelmezre.
- Hát te hülye vagy, Nico, és ezt most komolyan mondom. Veled akartam lenni, az első pillanattól.
De ha ilyeneket mond, akkor nyilván nem jelentett neki semmit az, amit a szertárban mondtam, én pedig jó nagy hülye voltam, hogy annyira megnyíltam neki. Pont ezért nem tudok könnyen beszélni az érzéseimről, mert valahogy ez lesz. Cole kinevetett, Adrian nem találta meg bennem, akit keres, Nico pedig, ő talán mégsem azt láttam, amit én hittem, hogy lát ebben az egészben. Ha azt látta volna, nem itt lennénk, mert akkor egy irányba tartanánk még mindig.
- Barátok.
Felemen csendesen, miközben hirtelen megint nagyon érdekesnek találom, hogy a cipőinket vizslassuk, és elmondani sem tudom, hogy mennyire szomorú vagyok, hogy mennyire fáj kimondani ezt. Több akarok lenni, mint csak barát, a mindene, hogy nekem is ő a mindenem. De erre már nem hiszem, hogy valaha is lesz lehetőségem.
- Ha se Ezra, se Anton nem gondolkozik bennem, akkor nagyon könnyen meg fogjuk oldani, mert évközbeni nyitott pozíciók csak a Jacinthe-ben és a Loch-Beinne-ben vannak.
Nem mintha annyira vonzana bármelyik is. A franciáknál kötelező lenne kicsikarnom magamból többet, mint az alap és minden nappal rohamosan romló nyelvismeretem, Anglia meg nem sok jó emlékkel kecsegtet. Viszont, ha itt maradok, akkor idővel szembe kell néznem a ténnyel, hogy barátok vagyunk. Ilyen hülye ötleteim is csak nekem lehetnek. Ahogy az is nagyon nagy hülyeség, hogy belemegyek az ölelésbe, mert pontosan tudom, hogy ez mit fog okozni. Balommal átölelem, jobb kezem azonban a mellkasára simítom, és a fülem úgy helyezem, hogy halljam szívének dobbanását. Illatát, bár nem felejtettem még, mélyen magamba szívom, kiélvezem a kósza ábrándot, mely ezzel jön, a megrohamozó emlékeket.
- Sajnálom, hogy elcsesztem.
Nem szoktam káromkodni, de ez az a szint, amikor már nem tudok mást mondani, mint ami a valós, nálam a káromkodás a fokmérték. Felpillantok rá, amikor már érzem, hogy ha most nem engedem el, akkor hülyét csinálok magamból. Jobb kezem ujjaival óvatosan arcához érek, megérintem, megsimítom, és érezni őt, mosolyra késztet, a szívem hevesebben ver, és most nem összefacsarodik, hanem reménnyel telivé válik. Nem értem, mit hisz, hiszen a vesztes oldalon állunk.
- Mennem kell, nem szeretnék az állomáson éjszakázni.
Pipiskedve magasabbra kúszok, és ha engedi, adok egy puszit az arcára, vigyázva, hogy ne az ajkai közelébe tegyem ezt, majd finoman ellépek tőle, és zsebre dugva a kezeimet, felpillantok rá.
- Köszönöm. Tényleg. Beszélünk majd. Hamarosan.
Mindenképpen, és társai. Még fokozhatnám a dolgot, rengeteg szóval, de csak hülyévé tenném magam előttem még inkább, és nem nagyon hiszem, hogy kellene még fokoznom. Inkább csak még egyszer jól megnézem őt, mintha máris elkezdeném az elmémbe vésni minden vonását, és rávéve magam, hogy elszakadjak a tekintetétől, elindulok az állomás felé. Nem mintha ne maradnék, ha marasztalna, szóval azért annyira nem rohanok, de tudom, hogy nem szabad telhetetlennek lennem. Ha szeretné, maradok, de lehet, hogy jobb lenne most, ha nem. Örülök már ennek is, hogy legalább tudtunk egymás szemébe nézve beszélgetni. Nem kaphatok meg mindent, főleg, ha ennek nem tudok szívből örülni, és én örülök, mindennél jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Valami hihetetlen, hogy mennyire nagyon izgatott vagyok. Teljesen be vagyok zsongva. Annyira, hogy suli után nem hazakocogtam – ahogy szoktam- hanem hoppanáltam, hogy minél előbb elkezdhessek készülődni az esti programra. Persze azt mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt kész lettem, még saját magamhoz képest is, pedig alapból nem szoktam órákig pepecselni azzal, hogy mit veszek fel meg ilyesmi. Szóval egy ideig otthon róttam a köröket, és percenként néztem az órára, hogy mikor indulhatok már el. Tuti megátkozták, mert vagy tíz percen keresztül mutatta azt, hogy nem telt el egy perc sem. Amikor már végképp nem bírtam mit kezdeni magammal akkor inkább elhagytam a házat és igyekeztem a lehető legkisebb léptekkel ténferegni a faluban. Mosollyal az arcomon fedezem fel az újabb díszeket, ebből már afféle megszokást csináltam. Nap mint nap látom ezeket a kirakatokat, végigjárom az utcákat, keresve az újdonságot. Az egyik ablakban táncoló hóember előtt különösen sok időt töltök, nagyon mókás darab.
Végül – mivel nem szeretném ha a  barátomnak várnia kellene rám – jóval a megbeszélt idő előtt lecövekelek a könyvesbolt előtt. Vagyis jóval azelőtt, hogy Thomas ideérhetne, hiszen mindig korábban érkezik. Pompás választás volt ez a hely, hiszen örömmel nézegetem a kirakatba kiállított könyveket. Van is olyan, amit megjegyzek magamnak, hogy talán megveszem. Kesztyűbe bújtatott kezem a piros szövetkabátom zsebébe mélyesztve, sálba bugyolálva, sapival a fejemen nézelődöm egy darabig, majd hátat fordítok az üvegnek és az embereket kezdem el figyelni. Megállás nélkül karácsonyi dalokat dúdolok, nem is csoda. Mondtam már, hogy be vagyok zsongva hogy nemsokára már a karácsonyi vásárban fogunk kóvályogni a barátommal? Meg attól, hogy nemsokára karácsony? Az első karácsonyom az új helyemen, csoda izgalmas. Már alig várom, hogy beszerezzek még pár díszt meg miegymást. Meg apróságokat. Aj, csoda klassz lesz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mi mást is csinálhatna az ünnepek közeledtével annak érdekében, hogy messziről elkerülje a minden sarkon kialakuló őrültekházát, minthogy megragadjon minden alkalmat a menekülésre – és nyilván a kocsmázás sem utolsó motivációnak, pláne, ha olyan kivételes társaságban tehet ilyesmit, mint korábbi csapatkapitánya. Nagyot slukkol tekert cigijéből, az orrán fújja ki a füstöt, hogy közvetlen utána még egyet beleszívjon, hiába égeti már az ujját a parázs melege a szűrő közelében, majd hanyag mozdulattal elhajítja a csikket és kabátzsebébe csúsztatja meghűlt kezét.
Nem kedveli ezt az időszakot. Őszintén megvallva nem a Karácsonnyal magával van problémája, mert tök jó, tök szép, whatever, még csak nem is azzal, hogy az emberek többsége a saját képébe hazudik, amikor azt állítja, hogy jaj, nem azért vett ajándékot, hát ez csak egy kis semmiség, nem erről szól! (Még el is fintorodik, ahogy torzított nyájas hangon elhangzanak ezek a szavak a fejében.) Dehogynem. Materialista világ, presztízskérdés, hogy a szeretet ünnepén ki mire és mennyit költ. De nem. Őt ilyenkor egyedül az irritálja, ha valamelyik kis takony (igen, diáktársairól van szó) képtelen felfogni, hogy hidegen hagyja a dolog és nem fog megkergült kertitörpe módjára ugrándozva szaloncukrot dobálni, mert valaki komolyan elhiszi, hogy ez cuki. Csinálják, még meg is veregeti a hátukat, hogy hát persze. Csak hagyják ki őt ebből.  
 - A javaslatom: kocsmatúra – fordul Eszterhez, bedobva az ötletet, ami eldönthetné az állandó vitát szülő kérdést, miszerint hova menjenek. – Beülünk, megiszunk valamit és ha nem tetszik, tovább állunk. Ha tetszik, talán két valamit is ihatunk. De ha mocsok drága, te fizetsz.
Közli feltételeit; vitathatatlan úriember a tag, én mondom. A főváros ezen részén párméterenként sorakoznak a bárok, így hát a túra része sem lenne túl megterhelő történet. Hogy hogy jutnak majd haza, az egy olyan problémakör, amivel majd aktualitásában ráérnek foglalkozni.
 - Tessék, kezdetnek ez jónak is tűnik – biccent fejével egy középszerűnek tűnő hely irányába, majd úgy lépdel, hogy a bejárat felé navigálja a lányt. – Mit iszunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Pontosan. Ismerem milyen ez, milyen, amikor azt mondják, megértik, és igazából tudom, hogy nem. Én éppen ezért nem mondom olyan dolgokra, hogy megértem, amiket nem ismerek. Meghazudtolnám magam.
Sosem mondom, hogy megértek valakit, akivel éppen szakítanak, vagy éppen szerelmessé válik. Aki már bukott meg vizsgán, vagy nyomást helyeznek rá a szülei. Én szerencsés vagyok, hiszen az életem jó része szabad, még ha ezt a szót másként is értelmezzük mi ketten. Az életem jelen állás szerint nem rossz. Olyan, amilyet csak élni akarok. Szerencsés vagyok, mert hagynak élni, tudva, hogy ez akár a halálomat is okozhatja. Nyilván, mindenki másként gondolkozik az én határaimról, és bár nem akarom, de ez képes ellentéteket szülni, mégis, hálás vagyok, mikor egy-egy nyertes csata után a keletkezett korlátok oldódnak. Persze így is vannak kötelezettségeim, a valamit valamiért elv alapján élek, és a szabadságom meg az, hogy Cathnél élhetek, a kötelezettségeim betartásával járnak. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a válás után, hiszen akárhányszor a gyűrűre pillantok, eszembe jut a március, amikor ők ketten már nem lesznek házasok. Noha Cath korábban is segített már nekem, még mielőtt ők egy családnevet kezdtek el viselni, nem tudom, hogy mennyire lesz elvárt, hogy utána is, amikor már elköszönnek egymástól, rólam gondoskodjon. Nyilván nem szeretnék teher lenni, azt semmi esetre sem kívánom, de ha úgy adódik, hogy akkor még élek, valamilyen szinten az élethez ragaszkodnék. Bár az én szintemen ezt aligha lehet ragaszkodásnak nevezni.
- Olykor én is, de nincs szívem ezt a tudtukra adni, hiszen így is annyi áldozattal kell szembenézniük, amit egy ember nem kérhet a másiktól.
A szüleim, Denis, Will, Cath. Norina, Jason sőt az összes Payne komolyan odafigyel arra, hogy nekem jó legyen, ha kell, egész napokat rendeznek át, hiába nem kérem tőlük ezt. Emellett nem merem felhozni a csónakházas témát, mert úgy érzem, azzal, amit érzek, a vágy, teljes árulás, és ezt nehezen tudnám kimagyarázni, és nem is akarnám. Ez árulás, színtiszta és megmásíthatatlan.
- Miután meghaltam? Érdekes kérdés. Szeretném hinni, hogy valamilyen szinten itt maradok, de nem szellemként, inkább csak mint egy láthatatlan kéz, mely átölel. Szeretném látni a testvérem sorsát, szeretném tudni, hogy boldog, hogy idővel megleli a helyét a világban. Persze félek is ettől, mert vannak vágyaim, szeretném, ha ő és a felesége együtt maradnának, ha rájönnének, hogy nekik közös útjuk van, és nyilván, ha nem így alakul, az furcsán érint majd. Szeretném hinni, hogy maradok, de mégis továbblépek, hogy nem fogom érezni többet a fájdalmat, hogy, áldás lesz megpihenni. Nem tudom, ezt érthető-e.
Sosem kellett még ezt elmagyaráznom, a szívemben érzem ezt a vágyat, ahogy a különös, gyönyörű idegen iránt is, de az a lelkem és a szívem, ott nem kell magyaráznom, azt simán csak érzem, itt más a helyzet.
- Minden család bonyolult.
Ezzel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni, hiszen kívülről tűnhetünk tökéletesnek, ha belül folyamatosan romlunk.
- Szóval imádkozol Istenhez, és ő utat mutat neked?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Könnyű másnak tanácsot adni. Legalábbis ezerszer könnyebb, mint saját magunknak. Talán pont azért, mert kívülállóként tudom nézni a helyzetet, teljesen objektíven. Épp ezért jó ilyesmiről beszélgetni másokról. Új szemszögből tudom nézni a dolgokat én is, hála nekik.
- Tényleg? Na, ezt nem is tudtam – lepődök meg teljesen a menhelyes dolgon. Azt tudom, hogy a kacsája onnan van, de az, hogy ő ott kisegít, na az új. Viszont nagyon jó dolog, a kisállatoknak minden szeretet, törődés, segítség jól jön. Ha nem dolgoznék a pizzériában akkor valószínűleg én is felcsaptam volna önkéntesnek. Így sajnos nem sok szabadidőm van.
Alíz lakása nekem is eszembe jutott, amikor helyet keresgéltem magamnak. Legfőképpen az, hogy milyen fényűző, hogy milyen nagy és hogy nekem nem telik egy olyanra. Gyönyörű hely, de ahhoz tényleg mázli kell, hogy egy olyat birtokoljon az ember. Talán az én ízlésemnek egy kicsit túl modern is. Ha összevetjük a lakásommal, hát akkor ahhoz képest meg aztán pláne. Nálam minden tárgynak, bútornak lelke van, saját sztorija. Ki kell ismernem őket, hogy minden remekül működjön. A rádiónak néha például oda kell sózni egy kicsit, hogy ne rakoncátlankodjon, míg a tűzhely melletti szekrényajtót háromszor meg kell simogatni, hogy ne akarjon minduntalan kinyílni. Tudom, hogy egy pálcaintéssel meg lehetne oldani, javítani ezeket … de szeretem hogy ilyenek. Nem akarom megváltoztatni a hely egyéniségét. Nekem is megvannak a magam bogarai, akkor a lakásnak miért ne lehetnének meg?
- Klassz is, a suli sincs túl messze, mégsem odabenn vagy. Meg egy élmény felfedezni a rejtett dolgokat, amiket amúgy nem is biztos hogy észrevennél – bólogatok egyetértve, hogy mennyire jó is ez a falu.  Picit ki is bámulok az ablakon az emberkéket figyelve, na hát ezzel is remekül el tudok lenni. Nem egy nagy hely, legalábbis a szülővárosomhoz képest – ami azért nem valami nagy eresztés – mégis teljesen más a hangulata, sokkal jobban illik hozzám ez a közeg, mint bármi más. Az, hogy mennyire jól is érzem magam pedig lerí rólam.
- Egy jó főnöknek nem is kell parancsolgatnia. Elég kérnie, kedvesen udvariasan, mégis a dolgozók megteszik, amit kér. Örömmel, szívesen – vonok vállat. Ehgen, az nehéz ügy, ha valaki ennyire a maga ura akar lenni, úgy nehéz munkát találni. De talán nem lesz neki ezzel gondja. Én sokkal könnyebben alkalmazkodom, mondhatni jóval simulékonyabb vagyok. Nem is feltétlenül kell megkérni, hogy tegyek valami pluszt a melóhelyemen, látom, hogy szükség van a segítségemre és megcsinálom. – Maradok, naná, hogy maradok. Eleve hosszú távra terveztem, amikor elvállaltam a munkát. Szerencsére úgy tűnik ennek nincsen semmi akadálya. Klassz kis hely, szeretek ott.
Te jó ég, dehogy akarok én váltani. Bevált az a hely, és nem sok kedvem van megint keresgélni, meg megint a bizonytalanságba lenni. Most ráadásul pláne nem kéne, hiszen a lakbért ugyebár fizetnem kell. Csak úgy nem ugrálgathatok. Meg amúgy is, ugyan miért is tenném? A kedvezményes kérdésre felvonom a szemöldököm. Hát ez meg? Mégis milyen helyen van a barátnőknek bármiféle privilégiuma? Az ott dolgozóknak, na nekik van. Nyilván.  De ennyi. Nem is értem, hogy ez most honnan jött neki. – Nincs. Nem szokás az ott dolgozók akárkijeinek kedvezményeket adni egy munkahelyen sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

  Ha akartam volna, se tudtam volna nem észre venni, hogy a kiscsaj nagyon nem elégedett a válaszommal. Hát jól van, nem vagyok egy Kurt Cobain, nem azért vagyok itt, hogy a Nagyterem közepén szétverjek egy gitárt, beintsek a diákságnak, aztán hazamenjek. Ezt a szerepet inkább átadom neki. De legyen olyan kedves, szóljon, ha életre kelti az általam imént felvázolt jelenetet a Nagyteremben, a sarokban röhögnék, popcornt tömve a képembe. A nevetésével nagyon nem tudtam mit kezdeni, inkább azon lepődtem meg, hogy nem vettem észre, hogy rajtunk kívül még vannak itt mások is.
- Hát, lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy rocksztár, de nem vágyom ilyen életmódra, a heroin nem működött, inkább füves típus vagyokCSAK VICCELEK! - emeltem ki szép érthetően, gesztikulálva,de azért nem kiabálva, nemám fel leszek nyomva, hogy drogtanyát működtetek a kastély területén. Habár lehet pont ezt várná el tőlem a kiscsaj. - Egyébként ne tévesszen meg a branding, meg az a "perszóna" amit kiépítenek maguknak. Rengeteg rocklegenda valójában tök chill, kis introvertált fazon volt és az is a mai napig. - magyaráztam neki. Valahol éreztem, hogyha egy kicsit is, de tisztában van ezekkel a dolgokkal. Meg hát megragadom az alkalmat, hogy elhitessem vele, hogy van valami bölcsesség is a fejemben, nem csak a szőkítés okozta rongálás.
 Nagyon kis édes, ahogy érdeklődik a testmódosításaim iránt. Mintha magamat látnám ugyanennyi idősen. Ám azóta, hogy én is egy lettem az általam csodált piercinget, illetve tetoválást birtokló emberek közül, így kicsit varázsát vesztette a dolog. Elmosolyodok, amik szóba hozta a zsebpénz témát.
- Az szomorú. Nekem a nővérem kitaposta az utat, de az őseim jó arcok, egy kis részét állták a tetoválásnak. A piercing viszont nem olyan hajmeresztő, csak meg kell találni a megfelelő helyet. - akkora büszkeséggel tölt el, hogy oszthatom az észt abból az egyáltalán nem exkluzív kategóriájú tudásomból, ami van, de mégis, legalább olthatom picit a tudásszomját.
 A felajánlásra kicsit kikerekedett mindkét szemem és tekintetem az asztalon szétterülő pergamenre. Nem tudtam eldönteni, hogy csak viccel és szabad nevetnem, vagy legit komolyan gondolja, hogy segít megírni a beadandót egy olyan tananyagból, amit három év múlva SE biztos, hogy tanulni fog.
- Hát figyelj... - fújom ki hosszan a levegőt - köszi, aranyos vagy, de nem hiszem, hogy tudnál valamiben is segíteni. Meg aztán nagyfiú vagyok, előbb-utóbb meg kell tanulnom beadandókat megírni segítség nélkül. - próbáltam visszautasítani úgy, hogy ne hangozzon úgy, mintha lealacsonyítanám a képességeit. Meg az igazság az, hogy nem szeretek csapatosan tanulni. Remélem nem sértem meg ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyot dobban a szívem, amikor az ajtó feltárul, nem vagyok türelmetlen, sem olyan, akinek ha azonnal nem nyitnak ajtót, elkezdi püfölni azt, vagy éppenséggel lelép. Sosem értettem azokat az embereket, akik így működnek. Ők biztos értik a miérteket, de ha elmagyarázzák se tudom megérteni vagy átérezni tetteik okát. Ezért nem lennék jó pszichológus, sok más miatt persze, de szeretem hinni, hogy ez a fő ok. Pedig el lehet hinni, hogy nem.
Az ajtó kitárul, a szívem dobban, a mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ahogy megpillantom a férfit, aki pont ugyanúgy néz ki, mint, ahogy emlékeimben él. Igazán boldog vagyok ettől, boldogsággal tölt el, hogy láthatom, hogy még itt van, hogy vannak dolgok, amik nem változnak az életben. Nem kérek és nem remélek nagy belépést, teátrális üdvözlést, hiszen sem ő, sem én nem abból a fajtából származunk, ki szeret nagy látványosságot okozni. Nekem bőven elég a tény, hogy szélesebbre nyitja az ajtót, és én beljebb léphetek, hogy otthonában üdvözöl.
- Apa nincs itt? Valahogy állandóan elkerülöm.
Hiába szeretnék meglepetés lenni, egyszerűen nem tudom meglepni, mert sosincs ott, ahol hiszem, hogy van, vagy, ahol lennie kéne. Vele szeretnék előbb találkozni, és csak aztán anyával, meg a testvéreimmel, mert a kettesben töltött idő nekem mindennél fontosabb, és ezt csak akkor élhetjük meg, ha más, vagyis anya még nem tudja, hogy itthon vagyok, főleg, hogy most nem csak látogatóba jöttem, hanem komolyabb időre terveztem.
- Hoztam egy kis ajándékot.
A táskámból óvatosan húzom elő lecsapolt véremet, mit elég ízlésesen még egy kék szalaggal is átkötöttem, sőt, masnit is tettem rá. Friss, szinte még meleg, vidáman nyújtom felé, remélve, hogy örömmel fogyasztja majd, és nem olyan rossz ízű, hogy csak szívességből kortyolgasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Valahol azért hitetlen ezzel kapcsolatban, amit Ábel mond - tőle legalábbis annyira távol áll az "ismeretlen" és a "kényelem" kifejezés, a "szórakozás" relációjában pedig még inkább, hogy nehéz elképzelnie, valóban ilyen vakmerő a másik. Nem kerülik el a figyelmét Ábel reakciói, egy része legalábbis egyértelműen észrevehető ebből a közelségből. Ez a feszültség is ismerős neki, bár kétség kívül nem hozzá hasonlóan férfiakkal élte meg, sokkal inkább akkor, mikor egy lány kívánósan fölé gördült. Ahhoz hasonlít az atmoszféra, annak a légkörnek a szikrái rezzennek a levegőben, mégsem pontosan ugyanaz. Ez sokkal nyomottabb, visszafogottabb, elfojtottabb annál, ebben van valami elemien ösztönös és őszinte, ugyanakkor szenvtelenül hazug és öntagadó. Nehéz ugyanakkor kitapogatni a saját dinamikusan változó korlátait, mikor úgy tűnik, bizonyos ingerek vagy benyomások sokkal hamarabb triggerelnek kritikus pontokat.
- Túl optimistán hangzik; majdhogynem naivitásnak.
Igazából egyáltalán nem elégedett. Aligha kapott az amúgy homályosan megfogalmazott kérdéseire választ, helyette Ábel megint kerülőutakon fogalmazott. Ez az elégedetlenség kiül a tekintetére is, de ezúttal nem sarkallja azonnal arra, hogy elhúzódjon teljesen. Eh. Határozottan zavarja a hiányérzet, azt várta volna - elvárta volna az ennél egyértelműbb válaszadást. Nem mintha Ábel megadott volna bármit eddig, amit várt volna, akár kimondatlanul, akár tudatosan akarta - akár tudat alatt. Hogy jogos-e ezt felróni neki? Abszolút nem. Hogy ettől függetlenül ebből erednek-e a frusztrációi? Abszolút. Ő egyébként a hülye, hogy nem fogja meg és egyszerűen kényszeríti rá. Az erőfölény végső soron, úgy gondolja, az övé lenne. Már mikor azt gondolta volna, elenyészett belőle az erre való hajlam, hála a Machaynak kénytelen rájönni, hogy mindössze egy határozott kiváltó ok hiányzott.
Dantéban nincs meg az a merész felajánlkozás, amivel Ábel a tenyerébe döntötte az arcát, így mikor megérzi a fiú ujjait az arcán, a tartása feszültté és bizonyos fokon felkészültté válik. Az a fajta felkészültség ez, amikor nem tudod pontosan, mire számítasz, mégis az izmaid, érzékeid igyekeznek ösztönösen elébemenni az ismeretlennek. Igen, határozottan nem kényelmes és főleg nem szórakoztató, ahogy azt Ábel mondta. Mielőtt a másik le tudná feszíteni Dante ujjait, a fiú még utoljára, mintegy öntudatlan figyelmetetésként még utoljára feszesebben fog rá, végül azonban elengedi és egy félig kérdő-félig számonkérő pillantást vet Ábel alkarjára - majd a szemébe nézve is.
- Lehet valami abban, honnan is ered az orosz rulett... - Nem gúnyolódik, teljesen komolyan gondolja. Az eddigiek alapján jelenleg ugyanúgy tudná elképzelni, hogy megismételje azt a csókot, amit a szertárban követelt ki Ábeltől - de azt is, hogy a torkát szorítsa tovább, mint akkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Itt a Bagolykőben nemigen kerültem összetűzésbe senkivel. Na jó, az a srác az erkélyen egy egyszeri alkalom volt, de azon túl mindenki tök jófej és nyitott. Amíg a muglik között már amiatt is kiközösítenek, nevetség tárgyává tesznek, hogy piros kabát van rajtad, itt nézhetsz ki akárhogyan, nem szólnak egy szót sem. Mondjuk lehet hozzáad a tényhez, hogy a felnőtt kor küszöbén a felnőttek felhagynak azzal, hogy bemeséljék neked és önmaguknak, hogy ez csak egy korszak. De azért lehet egy közösség akármennyire elfogadó, akármilyen laza, néha még mindig kapok furcsálló, kikerekedő tekinteteket, amikor végigcsoszogok a folyosón. De az, hogy kikerültem abból az ítélkező, mugli közegből, nemcsak azért hozott pozitív hatást, mert így rájöttem, hogy nem bennem van a hiba, csak rossz közösség vett körül, hanem azért is, mert így volt időm, hogy fejlesszem az önbizalmam és vastagítsam a bőrt a képemen. Habár a dolog, ami Fanni és köztem történt... illetve annak a vége eléggé betett ennek az ön-elfogadási folyamatnak, úgy érzem mostanra visszatért a régi önbizalmam.
 De vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen olyannyira padlón vagyok, hogy nem igazán tudom helyén kezelni a dolgokat.Lehet, hogy a mostani is egy ilyen alkalom. Igyekeztem mélyen a srác szemébe nézni. Mi az istent bámul? Miért érzi azt, hogy joga van engem bámulni, csak mert máshogy nézek ki, mint ő? A harag mellett azért előbújt a fájdalom a múltból. Lehet akkor kevésbé éreztem volna rosszabbul magam, ha nem a szép vékony, magas, gyönyörű arcszerkezetű srácok csúfoltak, vertek volna meg mindig. De várjunk! Már nem az az alacsony, kerek, jóllakott ovis arcú kissrác vagyok, mint anno. Itt az ideje, hogy visszavágjak. Most én irányítok.
 Szépen lassan, lesajnáló tekintettel megindulok felé. Azt akartam, hogy féljen.
- Mi van, bazd meg, nem tetszik, amit látsz? - értem oda hozzá, mindvégig tartva a szemkontaktust - Azt hiszed, hogy olyan kurva jó poén bámulni a másikat, HAH? - léptem hozzá pont olyan kényelmetlenül közel, hogy uralni tudjam a szituációt. Nem bánthat, most én vagyok az erősebb... legalább is ezt próbálom elhitetni vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A decemberi ünnepekről elmondhatjuk, hogy amennyiben egy valóban funkcionális családdal rendelkezik, egész tűrhetően végig lehet vészelni őket.
Nem véletlenül kaptam az első adandó alkalmon, hogy kiszabaduljak az otthoni, kétség kívül egyedül öcsémet fényező fojtogató légkörből ide, ahol még csak gondolatban sem fogalmazódik a nagyságos Vajda Richárd neve. Egy kis részem egészen vágyik arra, hogy majd a szűk körű vacsoránál bejelentik, hogy Lili terhes, és beigazolódik amit mindig is állítottam: ennél többre egyik sem  képes.
Eddig viszont még van.
Megigazítom magamon a fekete szövetkabátot - december közepéhez mérten egyébként meglepően meleg van, ha ez épp nem az ökoszisztéma haldoklását jelentené, eszembe se jutna panaszkodni miatta - amíg befejezi a cigarettája fogyasztását. Kifejezetten nehéz egyébként így leszokni a dologról egyébként, miközben az embert körbeveszi a bűn csábító ereje, a tény viszont, hogy talán idő előtt elkezdek lefulladni ha folytatom a szervezetem leépítését, nos, leendő aurorként legalább ilyen meggyőző indok.
Szóval elkezdtem helyette rágózni, és azt kell mondanom, hogy a számnak lassan már magától is áfonyás Orbit szaga van.
Automatikusan emelem meg a fejem, ahogy megszólal, az arcomra ülő széles mosoly pedig már az előtt árulkodik, hogy egyáltalán megszólalnék.
- Remek - ellökve magam az eddig támasztott faltól bólintok, majd fülem mögé tűrve az így előre bicsakló hajtincseket lépek el mellette és indulok vele együtt a megfelelő irányba. Felé eső szemöldököm leheletnyit megemelkedik, ahogy oldalasan felpillantok rá (ezek a terelők...), majd egy, az előzőnél jóval finomabb szusszanós mosollyal karolok belé még a bejárat előtt.
- Ha ez nekem problémát jelentene, akkor esélyesen egy öltönyös gentleman-nel jönnék inni. De te egyik sem vagy, kedveském - nem mintha elvártam volna tőle, hogy fizessen, vagy, ha mégis, nem szokásom drága dolgokat kérni ha azok más pénzén úsznak (és az a más történetesen nem az apám).
Ettől még ő dobta fel a labdát, és nem lennék önmagam, ha válasz nélkül hagynám.
A küszöbön átlépve azért hátrapillantva megajándékozom egy elbűvölő mosollyal, elvégre, velem minden nap csupa varázslat, hát nem igaz? (Nem.)
- Nos, én kezdetben valami sörre gondoltam, de nem kizárt, hogy személy szerint kihagyom ezt a lépést éééés - tenyerem élét megtámasztva a pult szélén dőlök kicsit előre, hogy aztán a folytatással együtt társaságom felé lendüljek. - egy tátra-koktélt választok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #lookingforsomeonespecialGIF


Csöndes bár a falu, ahogyan szokott, mégis ott száll a szélben az a kedves, tompa moraj, amely azt jelzi: megnyitott a karácsonyi forgatag. Szinte hív magához hangjaival, illataival és az ünneppel, amit áraszt. Aki az utcákon sétál, oda tart szinte mind. Hullámokban érkeznek az arra járulók, olykor barátnőm úgy is érezheti, csaknem egyedül van kint. Az üzletekben vásárlóktól is egy világ választja el. Ami igazából csak egy kirakatüveg. Elég az hozzá, egy ilyen magányos pár percet tör meg egy helyes kis szapora kopogtatás. Egy fiatal pitbull körmei kopácsolnak a macskaköveken, ahogy feltűnik a sarkon befordulva, s izgatott farokcsóválással halad egy megszaglászandó cserepes fenyőhöz a virágkereskedés előtt.
- Nagyon szép kis fa, mi? - jön a másik hang, lágyan, nem kevésbé lelkesen, ahogy előlépek én is kutyusom nyomában és hajolok le megsimogatni érdeklődő buksiját, aztán felegyenesedek, körbenézek. Tekintetem természetesen barátnőmet keresi. Rajtam téli csukám, sötét nadrág, rövid, barna kabátom alatt fekete, kapucnis pulcsi, nyakam körül egy zöld-kék skótkockás, meleg sál. A pirosban pompázó lányt előbb veszem észre, mint magát a könyvesboltot. Nahát, már itt van? Rögtön szélesen elmosolyodom és odaintek.
- Gyere, Herceg!



Gyere - paskolom meg combomat, visszanézve állatkámra, aki most már egy másik növényt tanulmányozott bőszen. Ahogy szólítom, nyelvét lógatva lohol is utánam, amitől úgy néz ki, mintha mosolyogna.
- Szia - köszönök rá vidáman, majd lenézek Hercegre.
- Emlékszel rá? Ő Lau, tudod - magyarázom a mellettem megtorpant blökinek, aki fejét édesen félrebiccentve néz fel rám és hallgat engem. Közelebb lépek barátnőmhöz, megsimogatva a karját, hogy ha most kicsit újra is kéne ismerkedniük ebben a tök más közegben, Herceg akkor is értse, hogy ő hozzám tartozik és nem kell tartania tőle. - Ő Lau - ismétlem, lehajolva közben és odanyúlva megdögönyözve a szürkeség fülét. Így most egyszerre fogom kettejüket. Ja, meg eleve imádok ismételgetni szavakat meg mondatokat, egy kutyussal meg aztán egészen nyugodtan megtehetem. Közelebb húzódik hozzánk. Úgy tűnik, részéről jöhet az üdvözlés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

pizza partyyy

27-en vagyunk fent a fórumon. 27-en *-* és ezek csak azok, akik nem viselnek láthatatlanná tévő köpenyt megy a karácsonyi zsongás, úgy látom

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nehéz dolog szembe nézni a ténnyel, hogy az embernek nincs hova mennie. Nem kap támogatást sehonnan, minden gyerekkorától ismert kapcsolat egyszer csak megszűnik létezni és az ember csak ott ül, egymagában, egy magányos, már csak az isteni jóakarat által összetartott kishajón, a ködös, félelmetes jövő felé csörgedezve.
Így érezte magát hősünk is. Ott ült egy padon, épp kisírva könnycsatornája összes megmaradt tartalékkönnyét, kvázi hajléktalanul. Megannyi kérdés követte magát egymás után tolakodva Alex fejében. Akármennyire is ki nem állhatta az apját, azért ezt a lépést nem nézte volna ki belőle, pláne nem előzte volna meg a helyzetet azzal, hogy elszökik. Most hol fog élni ezentúl az iskolán kívül? Az édesanyja fényképeivel? Hogy lesz pénze ezután az iskolaszerekre? Ahogy egyre több kétség öntötte el hősünk szívét, úgy esett vissza minél inkább a keserves zokogás zuhatagába. Lassan rájött, hogy a falat kis kötött kardigán nem tartja igazán kint a hideget. Egyre jobban fázott és egyre inkább húzta magára a kis ruhadarabot, kis kézfejére húzott ujjával pedig megpróbálta eltörölni a könnyeket, sikertelenül. Apja levelét pedig még mindig ott szorongatta a kezében.
Ahogy ott itatta az egereket (mondjuk ennyi könnyel már egy kiscicát is minden probléma nélkül megitathatott volna) egy ismerős hang csendült fel mellőle, s foglal helyet a padon. Alex a könnyek mögül először csak egy táskában kotorászó kezet látott, ám szépen lassan körülbelül be tudta azonosítani a hölgyet. Tudta, hogy a Navinéből kéne ismernie, de annyira sosem volt közösségi személy, hogy akárkinek a nevét is megjegyezze. Most minden idegenektől való szorongása a háttérbe szorult és kibukott belőle a szavak zuhataga.
- Az....az én apám ki...kirakott enh..gem. Éh..és én neh...em tudom, mit csih...náljak mo..host! É..hés a fotók az éh..én anyukámról... velük mi..hi lesz, én ah...karom őket mo..host, ne...hem szabad, ho...hogy bajuk essen! - próbálta hüppögve, szipogva elnyögni bánatát, de a könnyek csak nem hagyták szóhoz jutni. Hirtelen felindulásból, minden félelmét félretéve szorosan magához ölelte a félig ismerőst. Jól esett, hacsak egy kicsit de legalább úgy érezte, hogy egy pillanatig is van valami biztos pont, amibe kapaszkodhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nyelvem hegyét kidugva néhány percen belül vagy tizedszer nedvesítem meg alsó és felső ajkam egy részét, hogy aztán azokat összepréselve nedvesítsem meg a teljes területet, amit a számnak nevezek. Szemeimmel követem a sorokat, de amióta itt van, nem nagyon tudok koncentrálni. Érzem, hogy izzad a tenyerem, ég az arcom alsó része, és hihetetlenül melegem van. Hiába fogom balommal a könyv lapjait, míg jobbomat a füzetemen tartja, ujjaim között forgatom a tollat. Tanulnom kellene, hiszen közelednek a vizsgák, és az utóbbi időben némiképp romlott a tanulmányi átlagom, mégsem tudok koncentrálni.
Ez innentől nem véletlen. Az elmúlt hetekben ez az arc mindenhol ott volt, még az álmaimba is beférkőzött, és nagyon nehéz úgy gondolni a csónakháznál történtekre, hogy új szereplő is csatlakozik hozzánk. Vajon már akkor is ott volt, és figyelt? Mert figyel, ehhez kétség sem fér. Ráadásul ez egy hatalmas kastély, én a faluban lakom, szóval semmi okom nem volt ma itt lenni, mégis, amikor bejöttem, alig fél perccel később ő is megjelent, és pont úgy ült le ahhoz az asztalhoz, hogy lásson engem.
A Halál ezer arca? Nem vicces. Nekem tetszik a saját halálom, már megszoktam a jelenlétét, sőt, ennél egészen biztos, hogy többet érzek nála, ami azt hiszem, egészségtelen, de nekem egészen megfelel. Hiányzik, szívesen látnám újra, és újra. Nem feltétlenül szeretnék meghalni, de szívesen lennék vele. Oké, elismerem, hogy ez totálisan egészségtelen. Szóval akárki is ez a másik srác, ő nem kell nekem. Próbálok úgy csinálni, mint aki nem vesz róla tudomást, de ha nem vennék róla tudomást, akkor tudnék tanulni, és őszinte leszek, azt se tudom, hogy milyen könyvet nyitottam ki.
~ De tényleg... mi ez? ~
Zavartan nézek a füzetemre, majd hajtom be a könyvet, és olvasom el a borítón található címet. Óóó, szóval okkultizmus. A tantárgy, ami a legtávolabb áll tőlem, mégis a legjobban érdekel. Kiváló. Oké. Feladom. Esélyem nincs így tanulni, így letéve a tollat felkelek, és úgy csinálok mintha a könyvespolchoz mennék, de a fiúval szembe ülök le,, karjaimat az asztallapon összefonva magam előtt, zöld szemeimmel a tekintetét keresem.
- Te egy olyan perverz vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután, karácsonyi vásárba tartva| o
  | oo

Izgatott gyerekek szaladnak el mellettem, és hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy velük tartsak. Hogy én is a mindenféle jóval kecsegtető vásári forgatagba vessem magam. De majd hamarosan, ezzel nyugtatgatom magam. A kastélyban lakóknak most ezerszer könnyebb, hiszen nem azt látják minden áldott nap (vagy nem feltétlenül), hogy micsoda sürgés-forgás-szervezkedés van a faluban. Én már mióta az üresen álló bódék, letakart koripálya bűvöletében vagyok, napról napra egyre izgatottabban. Őszintén szólva nem is nagyon tudom, hogyan voltak képesek elviselni az ismerőseim mostanában.
Előbb észreveszem a párost, mint ők engem, de azt nem tudnám megmondani, hogy a kutyus lépteit hallom-e meg előbb, vagy a barátom hangját. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy széles mosollyal az arcomon figyelem őket és csupán egy pillanatra szalad fel a szemöldököm, ami szinte azonnal elismerésbe megy át. Csak így, mindenféle nélkül közlekednek. Ügyes, jó kutya.  Amíg Thomas észre nem vesz addig van időm megfigyelni őket rendesen. Herceg csüng a fiú szavain, okos szemével úgy néz rá, mintha mindent értene. Mintha a fiú lenne a világ közepe. Így is van, ennek így is kell lennie. Thomas pedig, na hát őt nem kell bemutatni.
- Sziasztok! – köszöntöm őket melegen rájuk mosolyogva és türelmesen, higgadtan álldogálok, barátságosan a kutyusra nézve. Elfojtom a vigyoromat, amikor szabályosan be vagyok mutatva az állatnak, nem csupán szóban, de testbeszéddel, tettekkel is.
- Szia Herceg! – üdvözlöm külön a blökit is várva, hogy valamiféle jelt adjon a továbbiakról. Amúgy is szeretek ráköszönni az állatokra, az meg, hogy még hasznos is külön jó. Sok mindent ki tudnak olvasni az ember hangjából, na meg nem árt azért valahogy jelezni, hogy mindjárt összetaperolom. Közelebb lép hozzánk a szürke kutyus, egy pillanatra Thomasra nézek, az ő beleegyezését is kérve, majd lassan előre nyújtom jobbomat, hogy megszaglászhassa. Haladjunk szépen lassan, csak sorjában.
– Nagyon ügyes okos kutyus vagy. Így közlekedni póráz nélkül, bizony nagy szó ám – dícsérem kedvesen az állatot miközben végig a rezdüléseit figyelem. Hogy amint bármiféle bizonytalanság észlelhető rajta már húzódjak is vissza teret adva neki. Legszívesebben nyilván térdre borulnék a macskakövön és agyon simogatnám, sőt ölelgetném és puszilgatnám is az ebet. De majd később erre is sor kerül, reméljük. Rápillantok a barátomra és egyszerűen érdeklődöm a hazavitelről, az otthoni körülmények megszokásáról, az összeszokásukról. Látszólag teljesen egy hullámhosszon vannak, és kétlem hogy bármi gubanc lett volna. De inkább megkérdezem, legalább szokja a hangomat is Herceg. – Hogy vagytok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő