Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

hívhatsz Bogyónak is, ha szeretnél

Mi a baj, MR Ashwood?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valahol elég aggasztó, hogy - mióta is lehetek itt? öt perce?  - máris a hobbimnak érzem gondolatban kijavítani Cole gondolatait, szinte már kényszeresen pontosítgatva, vagy gúnyosan kacarászva magamban, amiért tényleg ennyire gyerekesnek gondol.  Szegény, szegény Colton. Épp csak most nevezett aljas, csúszó mászó árulónak, kígyónak, mégis neki kell lehunynia a szemeit, neki kell áldozatként tetszenie a húga előtt, hiszen ő nem tehet semmiről, őt mindenki csak bántja. Akaratlanul felszusszanva forgatom meg szemeim, elfordítva fejem nézek ki egy félig poros ablakon, rágni kezdem a szám széléről a bőrt, csak, hogy valamivel levezethessem a koponyám belülről feszítő ideget, amit a kétszínűsége okoz. Borzalmas ember vagyok, amiért képes vagyok valóban ezt gondolni róla, amiért képes lennék ki is mondani, hiszen szerettem őt, ez pedig rólam is elmond egy vagy két dolgot, mégsem vagyok képes másként vélekedni róla. Nem sajnálom.
Persze, mást azért sajnálhatnék. Ha nem lennék folyamatosan a fejébe mászva is tudnám, mire gondol, elég csak elnéznem a háta mögött elterülő barlangra, majd vissza rá, hogy érezzem, összeszedte magát, próbálta összeszedni magát, de ha most, ezután, valami történne, azért csakis én, nem Emily, nem ő, nem az alkalmi vagy a kevésbé alkalmi szeretői lennének a hibásak – vagy, legalábbis a hibáztatottak -, hanem én. Ehhez mindig is nagyon értett. Hibáztatni. Másokat hibáztatni a saját tettei, a saját döntései miatt, majd visszahízelegni magát a kegyeikbe, ha rájött, mégsem unta még meg őket.
Még mindig szeretném lenyúzni az arcom. Sok mindent szeretnék, nyilván, mondjuk hátra fordulni és lelépni addig, amíg Emily hátra nem fordul, és észre nem veszi a menekülési szándékaim, vagy, beleverni párszor a homlokom a falba, hogy mi a fasz, tényleg, haver, mi a fasz van már, de ehelyett csak nézek rájuk, valami mosolykezdeményre húzom szám szélét, amikor találkozik tekintetem a lányéval, de a szemeim,azok véletlenül sem mosolyognak vele. Tudja, hogy nem akartam eljönni, nem akarok itt lenni, és megértem, hogy ez neki mennyire fontos, mégis, nem lehetett volna valahol máshol? Mondjuk egy kávézóban? Bárhol, ami nem ennyire személyes, ami nem érezteti velem közvetetten, hogy újra belegyalogolok valaki életébe, akiéből egyszer már, erővel, kisétáltam? Persze,nem haragszom rá, nem is éreztetem ezt vele, but still.
Felhorkanva csóválom meg fejem. Az elmúlt évről! Pontosan az elmúlt évről szeretnék beszélgetni Allan Colton Fisher társaságában.
- Emily – sóhajtva ingatom meg nemlegesen fejem. Már most, eleve erőltetett az egész, de jó, legyen, tegyük fel, hogy a kedvéért bemegyek azon az ajtón, leülök, és némán aszisztálom az egymásra találásuk, hajlandó vagyok megtenni, ha ő ettől lesz boldog, de akkor sem fogok csevegni a bátyjáról arról, miért mentem, hova mentem, és mit csináltam. Egyszerűen csak nem. Persze, pont ezt gondoltam és mondtam akkor is, mikor megfogta a kezem, és elmondta, hova megyünk, mégis itt vagyok.
Felpillantok, ahogy ő hátranéz rám, és automatikusan nyúlok a keze után, hogy kicsit így is tartsam. Balom az arcára simítom, füle mögé igazítok pár hajszálat, hogy ne zavarják a bőrét, barna szemeim az övéibe fúrom.
- Nem lesz semmi baj, rendben? – a gyógyítás egyik legfontosabb szabálya, hogy soha ne ígérj ilyet, mégis, megteszem, ujjaim hátával simítom meg az arcát, lehunyva szemeim adok egy csókot a homlokára, mielőtt tovább engedném, és csak az után lépek be utána. Hüvelykujjammal megsimítom kézfejét, ahogy megtorpan, nem lesz semmi baj, nem lesz semmi baj, nem lesz semmi baj.Először Colton után pillantok, majd a festményre, majd újra Emily arcára, magammal húzva őt dőlök hátammal az előszoba falának, hogy valamivel alacsonyabb szintre kerüljek.
- Tudod, milyen ő, Emily – le se véve róla tekintetem suttogok,szeretném, ha képes lenne kizárni a festmények súlyát, szeretném, ha ki tudná verni a fejéből, szeretném, ha nem lenne rá ilyen elementális hatással a testvére végtelen önzősége.
- Ne figyelj rájuk, rendben? Bízz bennem – nagy dolog ilyet kérni, hogy ezen a helyen bízzon bennem, de képtelen vagyok mást mondani. Aprót tolok rajta, hogy induljon el, hallgatom a csicsergését, ahogy erőlködik, miközben lehúzom a cipőm, kiropogtatva ujjaim lépek beljebb, és csak futólag nézek szét. Véletlenül sem ülök le.
- Ó, tényleg? – tekintetem végigfut az egyik vásznon – nem változott semmit -, mélyet szusszanok a festékszagba, újra ajkaim közé véve a cigarettát, csettintve gyújtom meg azt – félreértés ne essék, nem lettem hirtelen piromágus, de a nonverbális varázslás egyik legjobb tulajdonsága, hogy képes vagy puszta kézzel csinálni dolgokat, egy cigaretta meggyújtása pedig már-már rutin.
- És mit csináltál még, Ems?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Olyan bájos ez a kis falu. A fogadóban, ahol a tanév kezdetéig lakom azt mondták, hogy ha szeretnék valami nagyon finom édességet enni, akkor el kell jönnöm ide. A neve is édes a helynek: Czukorvarázs. Belépve az ajtón megcsapta orrom az a jellegzetes illat, ami csak ilyen környezetben érezhető. Mélyet szippantok, lehunyt szemmel mosolyodom el, hogy ezután rögtön egy asztal mellé üljek. Előszedem jegyzeteimet, vázlataimat, amiket egy jókora mappába tuszkoltam be indulás előtt. Sok a dolgom, és kevés az időm. A pincérlánytól a híres chef specialitását kérem egy barátságos mosoly mellett. Míg várok elkezdem kiszedegetni a papírjaimat és úgyszólván belakom az asztalt. A lapokon kövek jellemzői, képek, táblazatok és esettanulmányok vannak. Ezekből igyekszem összekalapálni a tananyagaimat, melyeket majd leadok diákjaimnak. Közben félresöprök pár szemembe hulló hidegszőke hajtincset és egy csakra táblázatot töltögetek bőszen. Ez az egyik alapvető része lesz a második évfolyamosok anyagának. Színek, ábrák és fogalmak összessége. Egy sematikus emberi alak rajza. Ezek az első elemek. Felpillantok és ceruzám végét ajkamhoz emelve elgondolkozva nézni kezdem a velem szemben lévő ajtón kívüli világot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Az jót jelent, ugye? - pillantottam fel az edényből, amiben épp a hozzávalókat kevertem össze. Sosem voltam tisztában a feltételezésekkel az egyes házakkal kapcsolatban, mert akkor ösztönösen úgy viszonyulnék egy-egy társamhoz, ahogy azt a házától elvárnám, én viszont nagyon nem szeretnék előítéletes lenni. Azt sem tudom, hogy ha navisan sikerülnének a vizsgáim, akkor az mit jelentene.
- A legtöbb hibátlan - mondtam, de egy kicsit bele is pirultam a kijelentésbe. Nehezen beszélek magamról, az eredményeimről még inkább. Lehet, hogy én vagyok furcsán összerakva, de én inkább másokra figyelek, minthogy én szórakoztassam őket. Ezért is érdekes, hogy kviddicsezni imádok, pedig olyankor pont az a feladatom, hogy megmutassam másoknak, amit tudok.
- Ügyes vagy! - mosolyodtam el, miközben beállítottam a kellő hőfokot a sütőn, hogy mire oda kerülünk, már ne kelljen arra várni, hogy az felmelegedjen. - Aj, de buta vagyok, el is felejtettem mondani - vinnyogtam és szinte késztetést éreztem, hogy homlokon csapjam magam. - Ez unikornisos muffin lesz. Sajnos szfinxeset nem tudok, de sima kék bevonósat csinálhatunk, ha szeretnél.
Gyorsan összekevertem a többi összetevőt és megkérdeztem Angelicát, hogy beletenné-e a muffinpapírokat a formákba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mindig is... csodáltam Emilyt egy csomó dologért. Rohadt nagyzolós ezt mondani, hogy csodáltam, meg az ilyenek amúgy távol állnak tőlem, de Emsnek egy csomó olyan dolga van, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az, hogy rohadt erős, hogy mindig mindent megtesz azért, amit ő a legjobbnak gondol, ezek olyan elvitathatatlan tulajdonságok, amik bennem például sosem voltak meg. Az is sajátja, hogy bármiről képes úgy beszélni, mintha a világ legjobb dolga lenne. Mikor kicsik voltunk, arról is tudott, hogy le kéne dobnom magamról húsz kilót, és ez rohadtul megkönnyítette.
Most nem könnyíti meg. Hogy beszéljünk az elmúlt egy évről? Görcsbe rándul a gyomrom a gondolatra, úgy, hogy Adrian is itt van, nem akarom. Elmondok én Emilynek bármit. Ha csak ő lenne itt, még időm is lenne, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ne aggódjon miatta túlságosan, vagy csak annyira, amennyire természetéből fakadóan amúgy is aggódna. Így viszont nem tudnám átgondolni. Meg amúgy sem akarom, hogy más is hallja.
Inkább csak kimegyek a konyhába, előveszek három bögrét. Egész sok bögrém lett egyébként, Míneának szórakozása volt, mikor beköltöztem, hogy cipelt nekem az Ikeából cuccokat, vagy elmentünk együtt baromkodni meg fetrengeni a kihúzható kanapékon. Mindegy, a lényeg az, hogy mindenféle van, és hármat veszek elő. Emily nem követ rögtön, de most nem is kérdezek utána, hagyok időt neki. Felrakok egy teavizet forrni. Én majd keverős kávét iszom.
- Teát vagy kávét? - kérdezek ki, mikor még mindig csendesek. Remélem, azért nem temettek el már fejben, és nem épp a sírfelirathoz legjobban mutató betűtípuson gondolkodnak.
Ugyan, hagyd csak, és a húgom már sürög-forog, mintha észre sem venné, hogy mennyire más ebben a lakásban minden. Összepréselem az ajkaim, aztán valami furcsa mosoly lesz úrrá az arcomon. Ha nem feszélyezne annyira, hogy itt van egy árnyék a nappalimban, akit igyekeztem annyira mélyre eltemetni, amennyire csak lehetséges volt, talán még fel is nevetnék azon, hogy milyen serény, édes húgom van.
- Egy teát azért csinálok. - Motyogom, mert nem lenne könnyű most tétlenségben csak ülni a kinyitható széken az asztalnál. Várom, hogy forrjon a víz.
Ems fecsegni kezd, Adrian alakja pedig megjelenik a konyha ajtajában. Másfelé nézek, a húgomra. Kész nő lett, eddig is az volt, de most máshogy is öltözik, mint régebben. Lefogyott. Sokkal vékonyabb az alakja, pedig mielőtt elment is nagyon jól nézett ki, most viszont kicsit más... Teljesen máshogy festeném le ezt az Emilyt, mint a régit. Ezzel próbálom elterelni a gondolataim Blackről.
Lovagolni tanult, mire én hümmögök, mint aki felfogta, amit mondtak neki. Bólintok is. Fasza lenne, ha mondjuk meg mernék szólalni.
- Az jó - mondom bénán, de Ems, remélem tudod, hogy ez nem azért van, mert nem vagyok kíváncsi rá. - H-? - Kezdeném el, de ekkor Adrian szólal meg. Összezárom az ajkaim. Rágyújtok inkább.
Mikor Black ismét kérdez, próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy minden mondata olyan, mintha lemaradtam volna valamiről - valamiről kettejük közt, és nem is értem, hogy miért kérdez vissza, ha egyszer együtt vannak. Vagy mi van. Nem tudom, mi van. De majd úgyis elmondják, gondolom. A lényeg az, hogy gyűlölök minden olyan pillanatot, mikor azt érzem, hogy Adrian könnyebben teremt kapcsolatot a húgommal, mint én - mintha valamiféle idióta szeretetverseny lenne. Pedig olyan, mintha nem is szándékosan csinálná, és mégis fosul érzem magam tőle.
Inkább csak megvárom, hogy Emily válaszoljon a kérdésre.
Felforrt a teavíz. Utána mozdulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valami zene szól, zongora. Elég lassú, én pedig egy sötét teremben vagyok. Színek vannak körülöttem, persze, de valahogy mégsem én vagyok itt, ezt csak úgy látom. Tudjátok, milyen ez. Amikor nem te vagy ott, hanem csak objektíven fogod fel a körülötted lévő világot. Néha elhalványulnak és megjelenek újra; van fehér, bronz, meg királykék is, mostanában ez a három kell a boldogságomhoz. De vöröst is látok, meg bekúszik valami lila, beteríti az arcomat és nem jön le. Ezek szerint mégis van arcom. Elindul a nézőpont előre, én pedig halványlilán kezdek látni mindent, olyan ez, mint valami kórság, de legalább nem vakít el teljesen.
Egy sötét utcán vagyok. Fölöttem rikít az utcai lámpa, de körülöttem inkább zöldesek a színek. Tudom, hogy Portsmouthban vagyok, de ez mégsem ottani utca, hanem valami teljesen más, eddig számomra ismeretlen. Mégis tudom, hogy ez Anglia. Olyan egyébként, mintha csak ez az utca lenne a világon. Nem mellesleg zsákutca. Egy garázs van velem szemben, szürke az ajtaja, le van csukva, és valamiért tudom, hogy nem akarom, hogy kinyíljon, mert valami olyasmi lesz benne, amit én nem akarok látni.
Megrezzenek. Valami mozgást érzek magam mögött, de ez nem az utcán van.
Ahogy kinyílik a szemem, a saját sötét szobámat pillantom meg. Aludtam. Szuszogást hallok magam mögül, álomittasan fordulok hátra, fel se fogom, hogy egyedül voltam a lakásban, mikor bedőltem az ágyamra. Barna haj, nyugodt, alvó, női arc. Kábán pislogok.
- Ems? - Motyogom karcos, álomittas hangon a sötétbe. - Ems... - Szusszanok. A nyitott ablakon át egy elhaladó autó morajlása hallatszik. Sötét van. A mellettem lévő kisszekrényen lévő digitális órára pillantok. Alig van este tíz. Hát igen, valamikor hét körül dőlhettem be az ágyamba.
- Emily... - Ébresztem halkan, suttogok, mintha valaki más is meghallhatná a lakásban. A húgom illata jól esik, most érzem meg, úgyhogy izmaim elengednek, visszasüppedek a matracba. - Mit csinálsz itt? - kérdem halkan, nem számonkérőn. - Minden oké?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érzem, ahogy bizseregni kezd az alsó ajkam, ahogy Adrian kimondja a nevem. Ez korábban is így volt, és valahogy nem változott semmi ezen a téren, más téren viszont, azt hiszem, továbbléptem. Már nem csak azok a gyermeki álmok jutnak eszembe, amikor Adrianre gondolok, hogy majd csak ülünk összebújva a kanapén, meg elpirulok, ha megfogja a kezem, már több, az egész testem reagál Adrianre, már nem csak a szívem dobban meg, de felhevül a bőröm, bizsereg az ajkam, és olyan gondolatok rohamozzák meg az elmém, hogy szinte már felmerül a gyanúm, hogy egy év alatt perverzzé váltam. A kezemet éri a keze, nézem őt, ahogy belépünk. Állandóan megérintjük egymást, napok óta ezt csináljuk, mindig van valami ürügy, és nem csak az én részemről, hanem az övéről is.
Némán bólintok párat, és elhiszem, hogy valóban nem lesz semmi baj. A csókja égeti a homlokom, ellazítja megfeszült izmaimat, az arcom látványosan kisimul. Szeretnék a karjába omlani, elbújni kicsit a kihívások elől, de látnom kell, egyszerűen meg kell nyugodnom, hogy azzal, hogy még mindig akarok tőle valamit, nem taposok bele olyanba, ami ezelőtt volt. Szeretem és akarom Adriant, most először bátran ki is merem jelenteni. Nézzen ostobának bárki, nem érdekel, vágyom rá.
Úgy lépek közelebb, hogy észre sem veszem, miközben hátát a falnak veti, arcunk hirtelen kerül közel egymáshoz. Ez lenne az első, de nem, így nem szabad megtörténnie, itt nem szabad megtörténnie. Ha valóban ő is ezt akarja, akkor meg fog, de nem most. Ahogy nézem a szemeit, hallom Cole kérdését, de nem tudok rá válaszolni, pedig a gondolataimban megfogalmazódik, hogy teát kérek. Nem iszok kávét, nem szeretem az ízét, a keserű dolgokat kerülöm, lopva megnyalom ajkaim, és az alsóba harapva bólintok.
- Bízom benned.
Nem mintha ki kellene mondanom, mindig is bíztam benne, az első pillanattól fogva, amikor először szembetalálkoztunk. Sosem árultam el őt, sosem szegtem meg a szavam, amit neki megígértem. Kötelék alakult ki közöttünk, sokáig azt hittem azért, mert olyan, mintha két bátyám lenne, de rá kellett ébrednem, hogy nem, ez valami más. Csak azt nem értem, hogy ha egy érzés képes nyolc hónapig csendben maradni, akkor miért bukkan fel egy szempillantás alatt intenzívebben, mint korábban.
- Tea, akartam mondani az előbb, hogy teát szeretnék kérni.
Közben persze jár a kezem, és nem merek körbenézni, mert félek, hogy egy újabb képet meglátok, és még a végén az ujjam is a vacsorában landol. Nem lenne szerencsés, azt hiszem, nem is alkalmas arra, hogy megegyék. Nem tudom, hogy ezt miért tudom, nem tervezek ilyesmit. Elfordulva egy tálért aztán megpillantom magam a falon, és szélesen elmosolyodom, csillogó szemekkel pillantok Colera, majd vissza képre. Odalépek hozzá, átölelve őt hosszan, kicsit ringatom magunkat, remélve, hogy nem fullad meg szegény a hirtelen jött Emily-öleléstől. Közben Adrian tekintetét keresem, és némán tátogok neki.
- Köszönöm.
Hogy itt van velem, hogy kitartott miattam, hogy kitart most is. Adok egy puszit Cole fejére, mielőtt visszalépnék az előző tevékenységemhez. Kezdek teljesen megnyugodni, és ebbe a nyugalomba érkezik meg a kérdés, ami anny annyira váratlanul ér, hogy nem gondolkozom, csak mondom az igazat, csak, hogy ne legyen csend.
- Meg rúdtáncoltam.
Igen, ahogy kinyitom a számat jövök rá, hogy nem mindig rossz az a csend. Nem is tudom, hogy melyikükre nézzek, de valahogy most érzem, hogy elönti a zavar az arcomat.
- Mármint sportként, a szobatársaimmal. Tényleg, sportként csak. Gyönyörű és nagyon nehéz sport. Egyszer eljöhetnétek megnézni, vaaagy ne, nem tudom, lehet kiakadnátok. Kiakadnátok, ugye? Kiakadtatok? Nem kerestem vele pénzt vagy ilyesmi. Merlinre, mondjatok valamit!
Vagy ne, lehet, hogy jobb lenne, ha nem mondanának inkább semmit.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

A táskákat lepakolva, az ágyra dőlök. Wow. Végre itt vagyok. Milyen lesz itt... úgy minden? Mi van, ha holnap már haza akarok menni? Vagy végül Bogolyfalva lesz végül az otthonom, amíg meg nem halok? Az messze van. Remélem.
Felülök, és előhalászom a táskámból a rajztömbömet, meg ceruzákat, és rajzolni kezdek. Ráérek, nem? Először csak vonalakat húzkodok, majd szépen lassan egy marionett-bábuvá alakul a firkálmányom. Érzem Zina tekintetét magamon, és ez ijesztő. Mindenki bámulni fog itt? Remélem nem.
A kezem megcsúszik, és egy fölösleges vonalat húzok, pont egy olyan ceruzával ami nem hiszem hogy kijön a papírból, mert szerintem színes, mikor az ablaknak csapódik egy labda. Már várom hogy jöjjön Isten, vagy a labda a szobába kerüljön, de nem. Még az ablak se törik be, csak nagy hangja volt.
Mintha mi sem történt volna, fogom az eredetileg hal alakú radíromat, és elkezdem radírozni a fölösleges vonalat, de nem sikerül. A vonalat kicsit meghosszabbítom, és egy másik ceruzával virágfejet rajzolok a végére. A már alaktalan radírom után nyúlok, de rosszul fogom meg, és a földre esik, majd begurul az ágy alá. Sóhajtva mászok le kiszedni onnan, de sehogy se akar sikerülni. Túlságosan is begurult. Azaz nem mérges, csak nem a szélére gurult be. Hanem középig. Na, hogyan szedjem ki? Meg kéne kérdezned Zinát, Lisa! Nem, nem nem nem, keresek valamit. Biztos van valami hosszú. A hegedűvonó, de azt nem használom ilyenekre. Csak zenélésre. A táskámban kezdek kutakodni, csak van valami, amivel kiszedhetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A szívrohamot hozza rám a kutyus, és már várom Istent, de nem jön, csak a kutya. Nem tudom mióta van itt, nem figyeltem, de szegény tiszta festék. Az ecsetet fogom, és arrébb rakom, nem érdekel most. Van nálam zsepi? Rongy! Az van a zsebemben, de jó, hát rongy nélkül nem szerencsés festeni. Lehet hogy kicsit festékes, de meg van már száradva. Elkezdem a kutyust törölgetni, és remélem nem lesz tőle semmi baja.
Gyere ki a bundájából, festék! Most komolyan a festékhez beszéltem? Úristen Lisa, őrült vagy. És most meg magamhoz, szuper! Nem csodálkozok ha tíz év múlva egy elmegyógyintézetben fogok csücsülni. Bár nem tudom. Az emberek nem látnak a fejembe, hogy a gondolataim alapján oda küldjenek. Vagyis, van aki belelát. De nem hiszem hogy pont az én fejembe nézegetne. Szerintem inkább egy bűnöző vagy egy néma fejét nézegetné. Bár nem tudom, hogy egy némáét miért kéne nézegetni, mert már ott van a jelbeszéd. De lehet a néma egy baleset miatt lett az, és még nem tud jelelni, ó hogy erre miért nem gondoltam? Most adott egy jó ötletet, csak szegény kutyus tisztuljon meg.
- Hol a gazdid? - beszélek a kutyushoz, mintha értene. Bár kitudja, lehet megszólal. Vagy lehet, hogy a kutyák amúgy tudnak beszélni, csak túl okosak ahhoz, hogy elkezdjenek kommunikálni az emberekkel! Ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minél többet hallom a nevem, annál jobban kezdek felébredni, és végül az orromat ráncolva nyitom ki a szemem. Elég gyorsan elaludtam, és hirtelen zuhantam mélyre, álomtalan álomba. Mindig így kezdődik, először nem álmodom semmit, néha egyáltalán semmi sem lesz, csak alszom, máskor mindenféle furcsa. Úgy tűnik, ezt már nem tudom meg. Még mindig ráncolom a nózim, úgy pillantok fel Cole-ra.
- Mi?
Nem értem, hogy mi baj lehetne, hirtelen nem tudom elhelyezni magam, sem időben, sem korban. Felülve, kissé morogva távolítom el a hajam az arcomból, és nézek a bátyámra.
- Gondoltam meglátogatlak. Egyedül.
Ilyennek is kell lennie, hogy csak mi vagyunk ketten, hogy tudjunk rendesen is beszélgetni. Felhúzom a takarót, hogy ne lógjon ki a combom alóla, mert azért hűvös idő jön be. Nem fázom, de ha nem takarnám vissza magam, akkor fáznék.
- Nincs baj. Nem tudok róla, hogy lenne.
Elnyomok egy ásítást, hátam a falnak vetem, és lehunyom a szemeimet. Nem vagyok jó ébredő, de majd mindjárt felkelek, és akkor minden csodálatos lesz. Csak tényleg, fel kell kelnem. Fejben már megvagyok, csak a testemnek is utol kell érnie.
- Voltam tegnap Rosie-nál. Elég szépen kezd helyrejönni. Jó, hogy ott van mellette Ervin.
Az elején féltem elmenni hozzá, mert egy intézetben van, ahol kezelik, hogy ne nyomorítsa meg magát még jobban. Anyánk elég rendesen rányomta a bélyegét mindannyiunkra, még Cole-ra is, pedig hozzá semmi köze nincs.
- Valery-ről viszont semmit sem hallottam, és te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Dalilah
Hálószobák

Kissé kínosan kezdi érezni magát, ahogy a másik lány elgondolkodva a füzete felé hajol. Ficereg az ágyon, kinéz az ablakon, végigtekint a csomagokon, de a figyelme folyton vissza-vissza kalandozik a rajzolóhoz. Hátraül egész a falhoz, és a kezébe vesz egy könyvet, olvasás helyett viszont inkább azon gondolkodik mi készülhet, amihez percenként cserélni kell a színeket. Nem mutatja, hogy megijedt volna a labdától, mire Zina megkönnyebbül - elvégre nem túl jó vigasztaló.
Amikor Daliah felnéz a jegyzettömbje felől az elradírt gurulja után pillantva, visszakapja a fejét a könyve mögé, és úgy tesz mint aki nem is bámult, csak olvasott. Egy könyvet, amiben még egyszer sem lapozott. Hupszi. Ha valaki megkérdezné, hogy miről szólt, ugyanakkora eséllyel mondaná azt, hogy Piroska és a farkas, mint hogy Elfújta a szél. A biztonság kedvéért azért vet egy pillantást a borítóra, hogy felkészülhessen az esetleges kérdésekre - Magyar irodalmi szöveggyűjtemény - hirdeti a borító. Ekkor jut ezébe, hogy holnapra el kell olvasniuk valami novellát belőle, így nekiáll átlapozgatni az egészet, hogy megtalálja a sok oldaljelölő közül azt, amire holnapi határidőt írt.
A kotorászás hangjaira kukucskál ki a könyv alatt, majd ahogy összerakja magában mi lehet a másik lány problémája, kisétál a folyósón lévő szekrényhez, és egy seprűvel tér vissza.
- Próbáljuk meg ezzel - gugol le az ágy mellé, szavait a táskában kutakodó hátának címezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Ajaj, pont ez az a tanács, amit a legkevésbé kedvelek: kérdezzek meg egy tanárt. Nem olyan rég egy másik háztársam ugyanezt javasolta, teljesen más ügyben, de még amiatt sem sikerült felnőtthöz fordulni. Valószínűleg emiatt sem fogok.
- Körbekérdezek majd. – döntöm el végül. Nem, tanárhoz nem megyek ezzel, inkább az idősebb diákokat faggatom ki. Bár én is kétlem, hogy nagy feneket kéne keríteni a dolognak. Egy egyszerű látogatásról van szó, amit nyilván előre megbeszél a bácsikájával, ő biztos intézkedne ha úgy lenne. Biztos jelenteni kéne valahol ha teszem azt ott is éjszakáznék, de erről szó sincs…vagy…vagy igen? Nem biztos nem, biztos bármikor be lehet lépni a kandallóba, és nem úgy van mint a vonatoknál, hogy lekési az ember az utolsó járatot.
- És öhm, csak az az egy út van? A kandallón át? – teszem fel a kérdést annyira halkan, amennyire csak tudom. Abban azért biztos vagyok, hogy meghallotta, és abban is hogy kiérzi a hangomból az enyhe aggodalmat ezzel kapcsolatban. Hiába, félelmetesnek tartom a dolgot.
- Ha őrá is vonatkozik a meghívás, akkor persze. De ha gond akkor el lesz ő egész nap a takaróm alatt. – és engesztelhetem majd napokig, amikor megérzi rajtam a fiú illatát. Benito mindig tudja ha Thomassal találkozom, még akkor is ha csak a folyosó végéről integetünk oda egymásnak. Azt nem tudom, hogy hogyan, de ő tudja. Mindenesetre ha otthon kell hagynom akkor nem gond, megoldom a dolgot. Csak nekik ne okozzak kalamajkát. – Kérdezd meg, aztán majd igazodunk.
Igen, ez nagyon érett hozzáállás tőlem, egy pillanatra büszke is vagyok magamra. Majd aztán még inkább, amikor a minta úgy kezd el kirajzolódni az ablakon, ahogy én szeretném. A szemem sarkából észreveszem, amikor Thomas újra a jelenbe kerül, és onnantól kezdve csak őt figyelem, miközben a gondolataimmal irányítom a képességem. A mosolyát, a csillogó szemeit, amiben felfedezem a meglepődést majd az elismerést. Legszívesebben teljesen kihúznám magam és önelégült vigyorgásba kezdenék, mindenkire rámeredve, aki csak a közelünkbe kerül, hogy ’látjátok, halljátok…megdícsért’. A szám sarka máris elkezd felfelé görbülni, hogy ezt meg is valósítsam, azonban ekkor egy váratlan dolog történik. Eddig mindig a tenyeremből éreztem a vizet kiindulni, de most olyan érzésem van, mintha az egész alkaromat egy nagy lavórba mártottam volna. A művet elkészültnek is nyilvánítom, pedig még egy madarat is szerettem volna először, de annyira meglep ez a reakció, hogy inkább elfojtom magamba a vizet. És elhatározom, hogy amint tudom felkeresem Westwood profot. Mindenesetre az attrakció másnak is felkeltette a figyelmét, megáll mellettünk pár elsőéves lány és olyan gyorsan és viháncolva kezdenek el hadarni a művemre mutogatva, hogy egy kukkot se értek belőle. Kissé szégyenlősen rájuk mosolygok, majd vetek egy kétségbeesett pillantást a fiúra. Ez már túl sok figyelem nekem, de nagyon nagyon nem lenne illendő elküldeni őket. Úgyhogy feszengve ülök, és várom, hogy kigyönyörködjék magukat és elmenjenek végre. Pár perc után felvisít a szőke csitri majd egy újabb szóáradat és elrohannak a folyosón.
- Hé, ne szaladjatok! – csúszik ki a számon a kiáltás utánuk. Hozzátenném még, hogy így el fognak esni a szőnyegben, de felesleges, már ők is rájöttek. Legalábbis az egyikük tényleg közelebbről is megszemléli magának a mintáját. Mintha mi se történt volna felpattan, majd egy kicsit visszafogottabb tempóban eltűnnek a szemem elől. Hangos sóhaj szakad ki belőlem, ahogy szép lassan napirendre térek a dolog felett.
- A "jól" az olyan relatív. Ha te az adott szituációban jól érzed magad és úgy érzed, hogy ezt kifejezésre juttatod azzal, ahogy mozogsz, akkor jól táncolsz. Még akkor is ha fel-le ugrálsz. – felelem elgondolkodva. Azt nem várom tőle, hogy versenytáncosként lejtsen fel s alá, bár ha megtenné, akkor se esne le az állam úgy mint aki nem nézné ki a másikból. Nem, biztos vagyok benne, hogy Thomas pont úgy fog táncolni, ahogy kell, olyan Thomasosan. Ez vajon hülyén hangzik? Eléggé….
– Szerintem jó leszel. Én cserébe megígérem, hogy soha nem fogok énekelni nyilvánosan. – ú bravó Laura, ez még hülyébben hangzott. Cserébe? Dinnye, te zongorázol, ő táncol, mit kell még itt a cserébe adásról szövegelni?
- Hogy mi? – nevetek fel a furcsa ötleten. Uszonysegéd, ez oltári jó. Szerencsére sikerül viszont befognom a számat, mielőtt valami oltári nagy butaságot kezdenék el összehordani, mint az előbb, valamit valami átváltoztatásról vagy hasonlókról. Marad inkább az enyhe elpirulás, egyrészt a közös pancsi tervétől, másrészt a gondolattól, hogy ennyire átlátszó lennék, hogy így rájött mit forgatok a fejemben. – Elég lesz egy pár segítő kéz is, köszönöm. Mármint ha tényleg nem gond. De ugye tudsz úszni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Mindig is ez volt az egyik kedvenc helyem az iskola területei közül, valahogy mindig megnyugtatott az impozáns látványával és a gyönyörű szökőkúttal a közepén. Szinte fel sem tűnt, mennyi időt vártam Celestyna-ra, mikor bocsánatkérő arccal megérkezett.
- Szia, semmi gond. Elvoltam, élveztem ezt egy gyönyörű időt, már nagyon ránk fért a napsütés - mondtam ezt ki egy levegővel. Nagyon szimpatikus volt számomra a lány, mindig vidám és pozitív személyiségnek tartottam, akitől sokat lehet tanulni, ezért is hívtam most ide tanácskérés gyanánt.
- Ó, milyen figyelmes vagy! - feleltem neki kitörő örömmel, hiszen egyáltalán nem számítottam arra, hogy meglep valamivel, ez pedig nagyon jól esett legbelül.
- Milyen édes! Meg szabad simogatni? - mutatta a kis kék szörnyikére, amely a lány vállán szaglászott felém. Imádtam a különféle lényeket, ezért is álltam be LLG tanársegédnek.
- Nos, tudod abban az egyben biztos vagyok, hogy az életem fő hivatása a jövendőmondás. De igazából nem tudom mit akarok még, úgy érzem, hogy szeretnék mellette még valami fontos tevékenységet végezni. Mint tudod, legendás lények tanársegéd vagyok, de még nem tudom, hogy tanítani akarok-e vagy mást. De nagyon szeretnék különféle érző lényekkel foglalatoskodni a jövőben, ez már biztos. Mindig is nagyon szerettem az állatokat és a különféle varázslatos lényeket is. Emellett még azon is morfondírozom, hogy az egyetemet érdemes lenne talán elvégezni... Szeretnék érdeklődni, hogy mik a lehetőségek vagy mit ajánlanál nekem személy szerint? - tudakoltam meg tőle összefoglalva a dolgot, miközben Celeastyna a táskájában kutatott az ajándékom után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő