Kirill


Éppen csak egy pillanatra néztem félre, hogy megnézzem az egyik kislány karját, mert elesett. Erre amikor visszafordul hiányérzetem lesz. Rögtön feltűnik, hogy hiányzik valaki, hiszen nincsenek olyan sokan a csoportban. Gyorsan szóltam a másik teremben lévő tanárnak, hogy vigyázzon a gyerekekre, és már indultam is a kisfiú keresésére.
Először az iskola területén kerestem. Mindenhol. Még a mosdókba is benéztem, hátha. Láttam, hogy a táskáját és a kabátját ott hagyta, reméltem, hogy akkor nem ment túl messzire. Fél óra keresgélés után viszont már tudtam, hogy nem lesz meg. A kezem remegett, azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek. Soha nem fordult még velem elő ilyen. Visszamentem a terembe, és írtam egy levelet Kirillnek, hiszen mégiscsak ő az apja, és tudnia kell róla. Az írásom szaggatott és alig kiolvashatóra sikeredett a sietség és a bennem tomboló félelem miatt. Megírtam neki, hogy jöjjön a Fő utczára, és én addig körbenézek a környéken. Elküldtem a bagollyal, és már indultam is.
Mint az őrült rohangáltam egyik utcáról a másikra, hátha meglátom valahol. Nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan történhetett meg. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy vajon mit csináltam rosszul, mert abban biztos voltam, hogy én rontottam el. Talán nem figyeltem rá eléggé.
Egy idő múlva odaértem a találkozóhelyre, de Kirillnek még csak a nyomát sem láttam. Bementem a boltba, és megkérdeztem, hátha látták arra, de persze nemleges választ kaptam. Senki nem figyel fel egy tíz év körüli fiúra.

Tányesz

Óra kellős közepén kapta a baglyot Tányától, hogy a fia megszökött az iskolából. Nem esett kétségbe, mert csak nem tűnik el messzire a kölyök, de azért a gyomrában ideg keletkezett. Azonnal ott hagyta az órát, így mély vízbe dobta tanársegédjét, Southot. Neki kellett megtartania helyette az egészséges életmódot.
Kirill futott egészen az iskola kapujáig, ahonnan hoppanálva érkezik a Fő utczára, ahogy azt a kolléganője írta a levélben. Nem tűnik idegesnek, talán csak abban a mozdulatban, ahogy a hajába túr. Tekintetével a másikat keresi és amint meglátja, már szedi is a lábait.
- Tánya! Mi történt? Körbekérdeztél? - támadja le egyből a kérdéseivel, mindezt elég nyugodt hangon.

Kirill

Kétségbeesetten futottam még pár kört, de senki nem tudott semmit. Ekkor láttam meg, az éppen érkező Kirillt. Rögtön odasiettem hozzá. Sokkal nyugodtabbnak és összeszedettebbnek nézett ki, mint ahogy én éreztem magam.
- Nem tudom, én csak egy pillanatra fordultam el - kezdtem rögtön magyarázkodni, aztán egy mély levegőt vettem, hogy kicsit lenyugodjak. - Senki nem látta, megkérdeztem. A suliban is már körbenéztem sehol sincs. A táskáját meg a kabátját is otthagyta az előkészítőben - soroltam el gyorsan azokat a dolgokat, amiket tudok. Nem volt nehéz, ugyanis nem volt sok belőle.
- Nincs valami kedvenc helye a faluban, vagy valaki akihez mehetett? - kérdeztem a férfitól. Reménykedtem benne, hogy a gyerek valami ismerős helyre ment, és nem kopogott be csak úgy valami teljesen idegenhez. Vagy az is lehet, hogy elrabolták. De erre még csak gondolni sem akartam.
- Valamelyikünknek el kéne menni hozzátok, hátha hazasétált - kezdeményeztem az ötletet. Nagyon mást úgysem tudtunk csinálni, mint esztelenül futkározni mint a tyúkok. Az volt a legésszerűbb, hogy átnézzük az utcákat amelyek közel voltak. Egy-két házba pedig be is csöngetünk. Vagy valami hasonló.

Tányesz

- Nyugodj meg Tánya, meglesz - szólal meg a férfi. Két kezét a nő vállára helyezi és a szemébe néz. Nem tartja felelősnek érte, hisz bárkivel megeshet, hogy egy pillanatra nem figyel tízfelé, nála is fordult már elő ilyen korábban.
A tökmagra gondol és egyből átfutja a lehetőségeket, hogy hol lehet. Ha az édességes kilőve, maradt az otthonuk, esetleg a tó, a menhely, Kirill nem tud olyanról, akihez a fia szívesen menne. Elég bizalmatlan a gyerek.
- Megnézzük otthon. Aztán a tónál, a vasúton! Menj a vasútra, hátha megindult a szülei után - mutat abba az irányba és már hoppanálna is el, amikor eszébe jut...
- A tónál találkozunk, oké?

Kirill

Egészen megnyugszom Kirill jelenlététől, és attól, hogy nem rontott nekem az első pillanatban. Így is eléggé ostoroztam magamat, nem kellett, hogy még ő is rátegyen egy lapáttal.
Felsorolta a helyeket, én pedig bólogattam, hogy jelezzem, hogy értettem. Aztán a terv is gyorsan megszületett. - Rendben! - egyeztem bele, és már indultam is el a közelben lévő vasút felé.
Éppen állt bent egy vonat, indulásra készen. Gyorsan megállítottam, és megkértem a kalauzt, hogy segítsen átnézni a fülkéket. Egészen segítőkész volt, szinte rögtön beleegyezett. De ez sem segített, a fiú nem volt sehol.
Megköszöntem a segítséget, és leszálltam a járműről. Futottam még pár kört a peronnál és az épületen belül. Idegesen a hajamba túrtam, ahogy még utoljára átnéztem a helyet. Sehol.
Elindultam a tó felé. Reméltem, hogy Kirill sikerrel járt, és a kisfiú mindössze csak önállósította magát, és hazasétált. Amíg meg nem jött a férfi, még leszólítottam pár járókelőt, hátha tudják, hogy merre van a fiú, esetleg látták valamerre, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el.

Tányesz

Mintaapa, az, persze. Sejti, hogy a fia miért viselkedik ilyen módon, és nem hibáztatja érte. A múltkor nem tudott elmenni érte az iskolába, helyette Mátét küldte el. Most pedig Máté tartja az órát helyette. Valami nem jó, valamit máshogy, jobban kell csinálnia. Ezen jár az esze már egy ideje, főleg miután eltávolodik Tányától.
Hazafelé tart, útközben pedig benéz az udvarokba, hátha, de sehol senki. Otthon főleg nincs. Így hát abban a reményben, hogy a tóhoz igyekezve összefut Tányával meg a fiával, indul is.
- Sehol semmi? - ingatja meg a fejét. Már távolról odaszól a szőkének, és a hajába túrva sóhajt fel. - Remélem, hogy nem az erdőbe ment. Szereti az állatokat. A bestiárium vajon nyitva van? És a menhely?

Kirill

Messziről hallottam, ahogy Kirill odakiált. Éppen egy párral beszélgettem, akik a part mentén andalogtak. Gyorsan megköszöntem a válaszukat, bár semmi különöset nem mondtak, csak a fejüket ingatták, amikor leírtam a kisfiú kinézetét.
- Nincs itt sem. Sehol. Mi van, ha történt vele valami? - kérdeztem, és egy pillanatra eltakartam a szemem, hogy ne lássa a benne csillogó félelmet és kétségbeesést. Aztán újra felnéztem, ezúttal viszont elhatározással.
- Ma az egyik órán....írni kellett nekik egy rövidebb szöveget. Csak hogy a fogalmazást gyakorolják - kezdtem a történetbe. - Nem volt semmi kikötés, csak hogy hány sornak kell lennie. De igazából mindig van valami értelmük. Ha jól emlékszem, Zsombi fogalmazása arról szólt, hogy meg akarja keresni a szüleit. Gondolod, hogy ezért ment el? - kérdeztem meg a férfitól. Végül is logikus lépés lett volna egy olyan fiútól, mint a Csonka gyerek. Főleg, hogy volt már, hogy levelet írt a szüleinek, pedig még csak alig tudta a betűket, és az M helyett minden egyes alkalommal W-t írt.
- Akkor...menjünk a menhelyre. Barátságosabb helynek tűnik, mint a bestiárium - vont vállat a lány.

Tányesz

- Ugyan Tánya, ne láss rémeket - ingatja meg a fejét a férfi, akinek ez persze már megfordult párszor a fejében. Mégis tartania kell magát és nem aggódni, hanem keresni, hisz aggodalommal nem fognak előre jutni.
A nő szavaira felvonja szemöldökét és gondterhelten felsóhajt. Nehéz menet ez a kissráccal, az már egyszer biztos. Annak ellenére viszont, hogy hiányoznak neki a szülei, elég jól kijönnek és Kirill biztos benne, hogy őt is szereti és elfogadta.
- Nem hiszem, nem a faluban keresné őket. Szerintem engem akar bosszantani - újabb sóhaj, aztán bólint. Valóban, a gyerkőc szereti az állatokat és ha máshol nincs, talán a mancsban még meglelik. Még mindig bizakodik, de a halántékát masszírozza.
- Kösz Tánya, hogy segítesz. De vissza is mehetsz az iskolába és jelzem, ha megtaláltam - ereszt meg egy mosolyt felé.

Kirill

Beharaptam az alsó ajkamat, amikor Kirill azt mondta, hogy őt akarja bosszantani. Ezek szerint volt valami nézeteltérésük, ami nem jól jött ki. Egy ilyen kisfiúval nehéz elbírni, az egyszer biztos. De én akkor is hittem, hogy ha meglesz a kis srác, akkor minden rendbe fog jönni. Csak lenne már meg.
- Ugyan, addig Lenke vigyáz rájuk, átszóltam neki mielőtt eljöttem. Nem tudnék odakoncentrálni amíg nem tudom, hogy minden rendben van-e - és ez volt a színtiszta igazság. Lehet, hogy Kirill azt mondta nekem, hogy nem az én hibám, de attól még igenis bűnösnek éreztem magam. Addig pedig nem tudnék nyugton leülni és a gyerekekkel foglalkozni. Rosszabb esetben még egy eltűnne közülük, jobb esetben pedig csak megharagudnának rá. A gyerekek könnyen békélnek, de gyorsan haragudnak is meg. Minimum egy egész tortával kell visszamennie, hogy helyreálljon a rend.
- Inkább csak menjünk - fogtam meg a férfi vállát biztatóan, és elkezdtem a menhely felé menni.

luccrucc

Tizennyolc perc. Pontosan ennyibe telt Lucának kijutni a saját házából úg, hogy háromszor kellett a keresztgyerekét nyakon csípni, mert meglépett mögötte. Szeretett volna a kis fehérség vélhetően vele tartani, de ez most nem volt járható út. Pár órája ért vissza edzésről Lengyelországból, amolyan levezető volt, most van két nap szünet. Nagyon szezon vége van és ideje lenne fejben sokaknak összekapnia magukat, ehhez pedig nem kívánt ott asszisztálni. Lett volna hol és miért maradnia, mégis visszajött. Túl nagy a feszültség most ott. A csapatban megy a hiszti, a kapitány tehetetlen, ő hiába kapja el a cikeszt, a maga részéről mindent megtéve, ha egyszerűen a hajtóik gyökerek és olyan hátrányt szednek fel, amin ez se javít. Már a nemzetközi sajtó is, nem csak a helyi lapok kapkodták fel a fejüket erre az egyre inkább szerencsétlen sorozatra. Ami most már fenyegető a végső eredményeikre. Elégedetlen menedzserek, vezetőség és játékostársak. Luca jelenleg minden, csak nem gondoktól mentes.
Úgy tervezte, hogy körbenéz, eszik valamit, aztán irány Arlenhez, össze is csomagolt, most pedig már az utcát szelte. Magassarkúja nagyokat koppant a macskakövön, miközben még így is bőven beleveszett a tömegbe. A cipő annyit kompenzált ki, hogy nem elsősnek hanem nagyjából alapképzése közepén járó kisdiáknak titulálhatták volna. Aki felismeri, az legalább nem piszkálja, aki meg nem, hát, tőlük vegyesen szokta fogadni. Éppen a cukorkabolt kirakatának bámulásába fogott, mikor kihátrálva egy férfibe botlott.
- Bocsi, vigyáztam. - Egyből fordult is felé, hogy elnézést kérjen, aztán folytassa az útját, ha fel nem tartják. Közben a hasa is korogni kezdett. Remek, ilyen az, mikor valaki minimális és sportolói étrenden fut, aztán valami jó illat bejön a képbe. Menthetetlen lány.

Ruha

luccrucc

Kénytelen vagy kelletlen kúszik fejben elé egy-egy vitás eset a napokból, ami nem tenne senkit boldoggá, aki kicsit is profiként kviddicsezik és az a helyzet, Luca sem örvend. Viszont tudja jól, ha ez rátelepszik a hangulatára hamar pótcselekvésekbe fog menekülni és rosszul fog viselkedni, egyikre sincs most sok szüksége. Leginkább csak szeretne egy kicsit pihenni, örülni az első sorban Arlenék utolsó koncertjeinek egyikén, aztán meg nevetve borulni be a bunkernek épített hotelszobai ágyikóba, hogy a megbűvölt plafont bámulva pihegjenek és ennyi. Csak egy kis nyugit kivételesen. Alapból még ezen túl is reeengeteg energiabefektetéssel járó extra elképzelése lenne, mit is volna jó csinálni, de mindent csak a maga idejében. Mondjuk ne ebben a percben, mert annyira el van tájolva, hogy majdnem valaki lábára tapos. Az útjába került lábra pillant elsőre, aztán vezeti fel a tekintetét a férfin és bocsánatkérése mellé egy mosolyt is párosít. Ugyan hozzászokott már, hogy ilyen vagy olyan okból megnézik, leszólítják, kérnek dolgokat… de most egy kicsit értetlenül állt méregetése mellett.
- Ühm, tudom, hogy kicsit alacsonyan vagyok, de figyu, legalább helytakarékosban adom elő.
Nézett fel rá elvigyorodva éppen egyidőben azzal, hogy a pocakja egyértelműen közölte, mi is legyen a következő megálló. Felnevetett ő is a reakcióra, majd bólogatott.
- Hát egy egész kicsit. Jó, talán annál jobban, éppen enni indultam, csak…cukorkabolt, érted, itt ragad az ember. - Mutogatott a kirakatra maga mögött, előtte pedig egy távolabbi pontra, ahol az egyik étterem van, ami célként volt kitűzve számára.
- Ú, mint a Kishableány hercege! De ééédes. Én pedig az egyetlen Czettner Luca, örvendek. Velem tartasz enni, vagy másfelé szándékoztál menni?

Ruha

luccrucc

- Ugyan, engedd el, a legjobbakkal is megesik. Nem tudom, találkoztunk volna valahol? Igazából nem sokat voltam az országban meg a faluban mostanság, szóval passzolom…
Felnevetett a mentegeztőzésen, majd intett is, hogy felejtse el. Igazából kitűnhetett, hogy nem az első önmentése volt Lucának, hiszen hezitálás nélkül csapta le a fel sem dobott labdát, de nem volt ebben semmi rossz érzés a részéről. Megszokta, hogy vagy kviddics-fanok, vagy éppen utálók - haters gonna hate -, vagy szimpla látványosságot keresők megnézik, vagy megjegyeznek ezt meg azt. Iiiilyen az élet. Különben tényleg elgondolkozott, mert viszonylag jó a pofimemóriája és még a fesztiválos arcokra is szokott emlékezni egy képkockából is, maximum nevekre nem. Néha a saját is akkor tudja újra összetenni, ha a saját mezében ébred, ami fordítva van rajta. De mindegy is.
- Túl jó is, de neeem szabad. Az edzőm biztos lenyomná a cikeszt a torkomon és abba halnék, nem egy gurkótámadásba, ha beszabadulnék ide. Pedig még protekcióm is van a boltban… ah.
Lemondó sóhajjal csóválta meg a fejt közben. Luca nem különösebben félt a kalóriáktól, ahogy a súlya is szabadon szaladt hol fel, hol le. Élethelyzet függő volt. A szervezetét most viszonylag megviselte az év első pár hónapja, most viszont majd kicsattan és csak élvezi az egészet. Ettől még elég a csapatban a hiszti arról, hogy játékvezetőnek minek állt, mért nem csak a csapat, nem kéne még ezen is.
- Igen, a mese. Mugli mese, bocs, asszem lehet hogy ez lesz a gond. - Nevetgélve javított, annyira elszokott tőle, hogy olyan társasága van, aki ezeket nem érti, hogy néha elfelejti, hogy ilyen van és csak ömlik belőle a szó.
- Szépen cseng a neved, éééés ennek örülök. Egyedül enni úúúgyis olyan pfeh. Érted nem? Mikor figyelnek, vagy ne adj isten még le is huppan melléd valaki, mert szánni akar, és az olyan…rossz. - Lucának nem kell csevegésért a szomszédba menni, de ez mostanra biztos kikerekedett az újonnan felfedezett herceg számára is. A világ kevesebb lenne Luca nélkül, de csendesebb is.
- Neem, sajna nem, nekem nincs hercegnői nevem, se titulusom, sőt, koronám se volt soha. Már olyan kiérdemelt, csak műanyag vackok. Inkább trófeákat gyűjtök. Amúgy Eric párja Ariel, aki vörös, naaagyon vörös, de szép haja van!
Közben amúgy megindult és nagy lelkesen vonult előre, hogy ha már így mennek kettecskén, és úgy tűnik a szándék is azonos, akkor elérjenek valami végcélt. Talán a pillangós hely lenne célszerűbb, a falatozósban sokan szoktak lenni ilyenkor, főleg a kisdiákok, azokkal meg nem mindenki jön ki. Mondjuk Luca igen, de a férfiról nem tud semmit ebben a tekintetben.
- Te ide valósi vagy amúgy? Vagy itt tanulsz?

Ruha

luccrucc

A visszakérdésekre széles mosolyra húzódott a szája, majd bólintott is megerősítésként. Hát ő is ezt mondta! Vagy lehet egy kicsit hadart volna? Észre sem vette, ha így volt, mindenesetre a ténytől, hogy a mellette álló nem igazán ismeri még őt kicsit megkönnyebbült. Egyrészt, mert a keringő hírek sosem csak pozitívot hoznak az emberre, másrészt attól sem kell tartania, hogy bármivel szembesítik. Az új emberek meg mindig jót tesznek!
- Igen, játékos vagyok, mondjuk az újságírók szerint inkább fogós kérdés vagyok, mintsem fogó. - Erőltetett mosoly után grimaszolt egyet, nem szereti, mikor az életét kiforgatják, ő is tudja magától mikor van rossz úton, másfelől ő sem igazodott ki az elmúlt hónapjain, akkor nem várhatják el, hogy beszéljen is róla.  - Lengyelországban játszom a Korona Krakkó csapatánál, már lassan hat éve, bár eleinte az ifiknél voltam. Te is jártas vagy benne? Vagy csak lelkes rajongó?
Kicsit többet csicsergett erről, mint kérdezték, de szereti a dolgot és büszke is magára, éppen ezért sem keríti körbe és vár kérdésekre ilyen tekintetben. Szinte soha nem szokott, amúgy is elég kezdeményező, ha kell, ha nem… kivéve a mesék terén most. Érezte, hogy kicsit vakvágányra terelte a dolgot így gyors felvilágosítással tett mindent a helyére. Vicces fiúnak tűnt még ezt a tudatlanságot nem véve is, ami kedvére való és egészen felvillanyozza.
- Ó, igen, hallottam a suliról. Állítólag elég kemény. Mondjuk nekem már a mesterképzés is elég ehh csak legyen vége volt. Nem voltam rajongója sok tárgynak… A ti fejeteket is tömhetnék inkább cukorkával, meg sütivel. Mennyivel jobb lenne!
Nevetgélve közölte az ötletét, miközben memorizálta a hallott dolgokat. Ha jól emlékszik, ott aurorok képződnek, az azért nem kis melóval járhat. Nem sűrűn mondhatni, hogy neki ekkora ambíciói lettek volna a közért tenni, hiszen mindig csak a kviddics volt, de ez is szép lehet a maga nemében. Közben az illatok is jelezték, bizony az egyik étterem közelébe értek, amit nagy vigyorral vett tudomásul Luca.
- De ha nincs lakásod, hol laksz? Remélem szeretsz jókat enni, mert itt bizony csak azt lehet… - Közben persze a kérdésre is figyelt és kisvártatva megrázta a fejét megtorpanva kicsit az ajtó előtt.
- Nem, szeretem a csapatom és túl jó vagyok én a helyi erőnek! Hát nézz csak ide - forgott körbe kuncogva - túl magasra emelném a színvonalat. Itt lakik a faluban a tesóm és a családja, hozzájuk is szoktam jönni, de igazából van itt egy házam és egy menhelyem, amit vezetek. Azért járok itt ilyen gyakran. A kutyusokért és kisállatokért mindent.

Ruha

luccrucc

Bárgyú és egyben bájos mosolyt küldött Eric felé, miközben felvázolta neki a férfi, honnan is ismerheti. Nem lehetetlen, sőt, sokan egyszer-egyszer megpillantják őt meccsen, vagy utána és ennyit látnak belőle összesen, vagy az iskola folyosóján, mikor játékvezetői teendőit intézi. Megesik, hogy valakire nagy benyomást tesz, de az is, hogy semmifélét nem sikerül.
- De cuki vagy! Lehetséges, talán a Dimbourne-i Darazsak elleni meccs volt ilyen nagyobb győzelem, ami után nagy volt a boldogság is, bár ez kivételes volt hogy velük játszottunk...
Talán kicsit sokat is magyaráz egy-egy dologról, de nem különösebben zavartatja magát. Közben próbált kis aranyos kacagást megejteni, de csak röhögcsélés lett a vége, ahogy elképzelt egy tömegkatasztrófát a pályán Eric személyében. Vannak a kviddicsre elemileg alkalmatlan emberek és vannak, akik alkatilag sosem tudnak beilleszkedni ebbe a világba. Ettől még a szurkolók ugyan úgy erős részét képezik az egésznek. Nélkülük nem lenne olyan a hangulat, nem lenne meg az a plusz motiváció és lelkesség a játékosokban. Luca szereti a drukkereket.
- Ó, értem már. Én mondjuk mielőtt profi lettem volna két szezont az iskolában terelőként játszottam végig, vagyis inkább másfelet, mert idő közben kerültem át, egyből a mély vízbe hajítottak már itt is... De azt hiszem azt meghagyom azoknak, akiket nem hajt ennyire az adrenalin.
Merthogy a Törpe úgy gondolkodik, hogy a fogósággal jár a legtöbb izgalom. Való igaz, hogy rengeteg felelősség és teher nyomja egyszerre ott az ember vállát, a nagy nyomást sokan rosszul használják ki és az elvárásból nem motivációt, hanem inkább pesszimistán kudarcba való futás lehetőségét hámozzák ki. Szomorú. Mondjuk ott a hátrány is, amiért nem nagyon ajánlatos egy rosszabb vagy feszültebb meccs után szabadon mászkálni az utcán mert elégedetlen vagy ellendrukkerek egyből az emberre vetik magukat.
Közben a fegyverek után a lakástémában elhangzottakon jót kuncogott, bár szót nem értett belőle. Attól, hogy mugli, sok dologról lövése sincs, mondhatni sosem kötötte le a figyelmét ilyesmi. Fontosabb volt számára mondjuk az, hogy meddig bír a seprűről lelógni egy kézzel kapaszkodva nagy szélben, vagy mennyi idő fél kéz használatával a visszamászás rá. Szeret biztosra menni edzéseken.
- Helyes, nagyon helyes. Az evés jó, már amikor szabad az embernek. Nekem mondjuk csak heti egyszer szabad kicsit elszakadni a normálisan elrendelttől, de akkor aztán! Na, az pont most van!
A legboldogabban csillogó szemekkel emelte fel a mutatóujját a férfi felé fordulva, aztán pedig a bejárati ajtó kinyílását figyelve. Persze mielőtt bármit tenne, aranyosan nekiáll önmagát prezentálni, bár erre semmi szükség. Az elismerésnek is vehető reagálásra aztán csak megvonja a vállát. Hát szereti csinálni. Meg kutyák! - Erre a legérdemesebb időt, pénzt és energiát szánni a kviddics mellett. Az utóbbi időben amúgy is eléggé szabad lett egy csomó időm. És hé, most vakargassam meg a füled tövét és simizzem a buksid?
Nevetett, de nagyon. El is engedte, hogy éppen előtte emelte ki, hogy mennyire nincs más a kviddicsen és rajtuk kívül neki. Éééés ezen most szomorkodhatna is, de nem tud. Rossz-rossz, lehet hogy kellemetlen is lenne másnak, de Luca egyszerűen csak elengedte ezt már. Nem most, és vélhetően nem is a cukorkaboltban, mikor Gregorba belefutott és először merült fel benne pár dolog. Addig nem látott a nózijától.
- Van két szép lábikóm, erre tervezve, megoldom! Mondanám, hogy én is átviszlek szívesen, de ne sértődj meg, nem tuti, hogy nem lenne bajod belőle!
Sziszegett is mellé kicsit, elképzelve, ahogy szerencsétlent elejti, vagy nekinyomingatja az ajtófélfának. Hát kellemetlen lenne. Közben szépen lecsüccsent és az étlapot vizslatta. Rossz szokása, hogy inni választ elsőre, aztán leves, desszert és végül főétel, így a szavai kicsit szétszortak lehetnek, de egyszer értelmet nyernek.
- Hűűű, először is, nagyon finom gyümölcsleveik vannak, frissen csinálják és így felbubizzák, naaagyon király. Szerintem azt kérjünk majd a második mellé. Ha leveses vagy, isteni a húslevesük és a cukorborsóleves is, úúú, és a legjobbat még nem mondtam! Palacsinta. Az ég és a föld, a Pokol és a Menny egyben. Az a desszertek koronázatlan uralkodója. Előtte krumplis vagy vegyesköretes husit lehetne... melyiket szereted nagyon? Ugye nem vagy vega? Nem is kérdeztem.
Csak úgy kiömlöttek a szavak a lányból, nem is figyelve vesszőre, pontra, bármire. Lelkes volt és tényleg segíteni akart, hiszen ő volt kettejük közül jobban képben. Bár ha ránézett az ember, néha elgondolkodott, egyáltalán eszik-e bármit. Pedig eszik! Néha túlzóan is, aztán meg fél napot szenved, hogy fáááj, de megérte!

Ruha

luccrucc

Lucuska és a fecsegés kéz a kézben, vagy ha úgy tetszik összenőve járkálnak. Nem nagyon van alkalom, mikor ne lenne őszinte és kifejezetten közlékeny, talán az életében két vagy három időszak volt összesen, amikor valami nagyobb sokk érte és kicsit visszafogottabb lett, olyan, amilyen az előtt volt, hogy az ereje felütötte volna a fejét. Sokszor elmondták, hogy az az erőteljes érzelmi vonulat, amit ez kihozott belőle az eridonosok közé illesztené, ő azonban még iskolás évei alatt büszkén tartott ki a sárga házban. Még akkor is, mikor Véda volt házvezető, pedig aztán! Jobb is, ha helyett a kajálásra koncentrál, hiszen, ha már kivételesen szabad, akkor nem kell visszafognia magát.
- Engem nem nagyon érdekel ám mit gondolnak… - jegyezte meg nagy nevetgélés közepette és még legyintett is. Sőt!  Nevetgélés mosolyba feledkezett, ami lassan terjedt olyan igazi, széles fogkrémreklámos vigyorrá, aztán az étterembe érve lábujjhegyre emelkedett még így magassarkúban is, majd felnyújtózva megsimogatta Eric buksiját, aztán elnevette magát újra. Felhívás volt keringőre, na. Sosem volt valami visszafogott lány és ezt nem fogja már az elején sem véka alá rejteni, mikor ismeretlenekkel pajtizik éppen össze. Mert ő így gondol erre, nem csak egy egyszerű beszélgetős evésben agyal. Valahogy kellően emberközpontú ahhoz, hogy kivel egyszer találkozik, azt az embert meg akarja tartani. Vannak gondjai. Kis gyűjtő.
Ezután viszont, bár a cipelés se így, se úgy nem lett bemutatva, ő pontosan elképzelte. Még az étlapra való első rápillantáskor is a buksijában volt a padlóra felkenődős jelenet, de ahogy sorolni kezdte a finomságokat és a hasa újra hangot adott, hogy már igazán jöhetne valami, elengedte.
- Hm, soook finiség van, bizony. Mondjam még? - Nézett rá nagy szemekkel, mikor végre levegőt is vett, nem csak mondta és mondta az észrevételeit. Aztán látva, hogy jó úton haladnak, inkább ő is kinézte, mit szeretne, aztán mikor megérkezett a pincér és a hercegfiú befejezte a rendelést, ő is belefogott.
- Én is szeretnék egy húslevest, rántottszeletet petrezselymes krumplival és természetesen paaalacsintát, a szokásos módon és adagban. - Rápillogott a pincérre, aki vigyorogva írta fel magának, hát igen, nem elsőre jön be, és egy dolog állandó: a desszert. Ha csak palacsintázó lenne a hely, és Luca ugyan így két hetente jutna csak el hozzájuk, akkor is bőven profitálhatnának.
- Tényleg, a neved, meg úgy minden… észleltem, hogy nem vagy magyar, honnan jöttél?
Egyéb származáson sosem akadt fenn a Törpe. Ő maga például azt sem tudja milyen a vértípusa. Az elmúlt egy évben elég sok dolog történt, ami miatt már semmiben sem biztos a családját illetően. Vagyis de, abban, hogy magyar, meg hogy neki ki az anyja és az apja elvileg, minden egyéb képlékeny pillanatnyilag. Azért szerencsés, hogy mindezt a pályán előnyére forgatta és az agresszívabb játéka meghozta a gyümölcsét. Elég sok szárnyas akadt a markába idén, rá nem igen lehetett panasz!
- Hát nem egészen, ami azt illeti nem vagyok annyira otthon az ilyen komoly dolgokban, ezzel a jogászunk foglalkozik. De nonprofit szervezetként működünk alapvetően, viszont így is van profitunk, csak megvan, mennyi lehet. Vissza is forgatunk, mert nyilván kell, illetve vannak fix, fizetett alkalmazottak. Az önkéntesek pedig időközönként kapnak jutalmat. Nekem nagyon szívügyem a kis drágák sorsa, remélem, az önkénteseké is, de nem várhatom el, hogy tejesen viszonzatlanul csinálják.
Magyarázta el kicsit a dolgot jobban, de rá kellett jönnie, hogy gyakorlatilag Levente és Tobi vannak fizetett munkaerőként, és igazából megengedhetnének magunknak még plusz embert. A segítség meg mindig szükséges.
- Ééés hogy válaszoljak is, igazából szerintem, már ha nem riadsz vissza a melósabb résztől se, mint a tápok pakolgatása, beszerzése nekünk, adományok rendezgetése, a kutyusokkal való foglalkozás mellett, akadna munka. Mit gondolsz?

Ruha

Rothman Anton

Rothman Anton

már nem nélkülözök.

Talán szőke és fruska is voltam, meglehet, de céltalan aligha. Gondolataimba mélyedve bandukoltam a macskaköves utczákon, amikor egy furcsa alakkal találtam szembe magam. Még sohasem láttam, ezért alaposan szemügyre vettem a fizimiskáját, illetve mindenét, amiből olvasni lehetett. Ahogy láttam ő is jócskán méregetett, sőt mi több, kiszemelt magának engem. A kíváncsiságunk hasonló szinteket érhetett el, mikor sikerült ráébrednünk arra tényre, hogy nem tudunk olvasni egymás gondolataiban. Micsoda felismerés, akár Nobel-díjat is kaphattunk volna érte, de azt már elhappolták előlünk - jó pár évtizeddel ezelőtt a muglik -  így könnyed csevegésre adtuk/adtam a fejemet:
- Ó, én csak.... - aztán a szájamhoz kaptam, mintha hányingerem lenne, pedig pusztán az nem jött ki belőlem, hogy keresek egy igen ritka növényt, ahhoz a szerelmi bájitalhoz, ami a húgomnak kell. Hát ennél természetesebb és logikusabb dolgot, miért is ne mondanánk el a nagyérdeműnek? Valószínű, minden édesapám korú férfit érdekelhet ez a téma, és szívesen segít is egy ilyen lötty előállításában, persze. Ennyire naiv azért nem vagyok, ezért is kezdtem el vakarózni, mintha a szavak, amiket ki akarok mondani, kiütésként nőttek volna a karomra meg a lábaimra egyaránt. Már-már szétdörzsöltem a mondatokat a testemen, de még mindig nem bírtam kitalálni egy észszerű magyarázatot.
- Aladárnak elfogyott a kutyakajája és nagyon szerelmes, szóval sok tápot kell vennem neki - Aladárnak elfogyott a kutyakajája és nagyon szerelmes és sok tápot kell vennem neki???? Ezt komolyan gondoltad, Lora? - magam is hűledezni kezdtem a tényen, hogy milyen hülye válaszokat tudok adni egyszerű kérdésekre, de lányos zavaromban a tekintetem a macskakövekre korlátozódott.
Ha bolondnak hisz, hát tegye, teljesen igazat fogok adni neki. Nem vagyok százas, ez a mondataimból is leszűrhető.
- És Ön mit keres itt? Miért bolyong ezeken a bosszantó utcákon? - hogy leplezzem idegességemet, elkezdtem faggatózni, hátha belemegy a játékba és szépen elkezd majd csevegni magáról. Aztán majd később kieszelem, hogy mit is tegyek és hová irányítsam a beszélgetésünk fonalát. Közben pedig próbáltam valamilyen értelmes, normális tinédzser fejet vágni, egy olyan ember ábrázatát magamra ölteni, aki nem szerelmi bájitalok megfőzésére törekszik, márha ez nagy szégyellős momentumaimban egyáltalán kivitelezhető feladatnak bizonyulhatott.

Dorián
-megjelenés 1, megjelenés 2-

Dwayne
Kinézetem

Dwayne