Kamilla- Ébredjen uram, mindjárt odaérünk – riaszt fel valaki az álmomból. Nohát, elaludtam, pedig ezek a Magyar tájak elképesztően szépek. Hatalmas mugli búzamezők, füstös városok, érdekes járművek. Egy darabig élveztem a kilátást, de aztán a besütő nap sugarai álomba cirógatták busa fejem, mivel az ablakon keresztül felerősödött a melege. Meg aztán a kocsi is kellemesen, ritmusosan zötykölődött, minden adva volt, hogy a hosszú utazás vége felé elnyomjon az álom. A lényeg, hogy időben jelezték nekem, hogy hamarosan megérkezünk Bogolyfalvára, onnan már csak egy hoppanálásnyira lesz majd Tata. De a legközelebbi varázslófalu mégiscsak ez, én pedig nem annyira szeretem a mugli társaságot. Már nagyon elszoktam tőlük és másképpen látom a világunkat, habár nem zavarnak, de mégis jobb, ha máshol vannak, mint én.
- Köszönöm – rázom meg a fejem, majd lassan összeszedem a cuccaimat. A régimódi stílusú szemüveg szárait behajtom, és a tokjába rejtem. A szemüveget csak akkor használom, amikor szükséges, és néha álcaként. Egyébként kijelzi a mugli fegyvereket, és távcsőként is funkcionál bizonyos mozdulatokra, nagyjából nyolcszoros nagyítású. Lehetne jobb is, de erre volt pénzem. Most sem kell a nagy varázslóbankba mennem, hogy kinyissák a nagy tárnát, amibe a pénzem tartom. Van éppen elég, de két komolyabb ruhaszettre már nem biztos, hogy futná. Összeszedelőzködöm, amikor is végre megáll a vonat és bemondják az állomás nevét is.
- Viszont látásra – köszönök el, majd nagy sietve elindulok és nagyjából ezzel a lendülettel is állok meg a perontól pár lépésnyire. A terv az volt, hogy a vonaton elolvasom Bogolyfalva történetét és nevezetességeit, plusz megnézem, hogy hol lehet szállást kapni. Az alvás miatt ez mind elmaradt és természetesen az útikönyv a táskám mélyén lapul, nem mintha nem lenne könnyű elővenni, de elég béna dolog, nem? Mindegy, talán valaki tud segíteni. Kinézek magamnak egy szimpatikus leányzót, aki éppen ott ténfereg és láthatóan nem az utasok közül való. Hogy honnan tudom? Elvileg jó megfigyelő vagyok, ő pedig mintha várna valakit, aki egyelőre nem mutatkozik. Na, mindegy is, felkapom a bőröndömet és odalépek hozzá, lehetőleg elé.
- Elnézést, ne haragudjon, hogy megszólítom. Tudna segíteni néhány kérdésben és útba igazításban? – kérdem illedelmesen magyarul. Tudok néhány trükköt és ismerek pár bűbájt is, ami megoldja a nyelvi nehézségeket. Mondjuk a magyar-angol és angol-magyar bűbájért elég sokat fizettem, de legalább tartósan működik egy napig és nagyjából megbízható. Legalábbis ezt mondták. Próbálok megnyerően kinézni, csak egy kicsit igazítom meg a hajam, mert azt bizony elaludtam.
