A keleti szárny már kívülről nézve is nagyon elüt a kastély többi részétől. Ez az épület legmodernebb része, hiszen külön az elemi mágikus képzéshez lett kialakítva. A modern hatású üvegkupola egyesek szerint rontja az összképet, míg mások kellemes látványnak ítélik az átlátszó félgömböt.
Az elemi mágia terasza nem csak egy hely, ahol az elemi mágusok gyakorolhatnak, ez egyben a tárgy tanterme is. A törékenynek tűnő üvegfalak varázslattal vannak megerősítve, így onnan semmilyen mágia ki nem törhet, adott esetben képes lehet egy irányítást vesztett elemi mágust is megállítani.
A terembe egy viszonylag szűk melléklépcsőn lehet feljutni, ami a keleti szárny második emeletéről visz egy kicsivel még magasabbra. Belépve a helyiségbe, egy ötszögű teremben találjuk magunkat, aminek csupán a teteje üveg. A szoba egyik oldala az, ahol az, az ajtó is van, amin át beléptünk, a többi négy mögött az elemek külön helyiségei rejtőznek.
A terem közepén egy hatalmas, fehér színű, csavaros oszlop áll, ez tartja a tetőszerkezetet, és egyben díszíti a teret. A lépcsőkön fellépdelve juthatunk el a tényleges tanítási helyszínre, ahol, ha a tanár úr éppen órát tart, megjelennek a padok és a székek. Vagy éppen a párnák, ha úgy ítéli meg, hogy az óra inkább figyelős, mint jegyzetelős lesz.
A négy elem helyiségeibe alapból kis ablakokon át lehet bekukucskálni, de amint valaki belép valamelyikbe, a fala átlátszóvá válik. Ilyenkor lehet megpillantani az üvegkupola külső falát, és azon át a kastély környékét.

KATT

A föld terme kívülről is eléggé elüt a többitől, hiszen növények borítják be az egészet. Belépve egy üvegházban érezhetjük magunkat: üvegfalak és rengeteg növény. Ahogy mindegyik kis terem, úgy a földé is tértágító bűbájjal van ellátva, így bár kívülről nem gondolná az ember, hogy ebben a teremben még eltévedni is igen könnyű. Ide csak az léphet be, aki rendelkezik a föld elem irányításának képességével.

KATT

A víz terme valószínűleg sokaknak csalódást okoz elsőre, hiszen nem egy akváriumról van szó, ahogy alapból elképzelnék. Bár azok gyönyörűek, de gyakorlás szempontjából nem túl praktikusak. A víz terme fekete és fémes és csupa lyuk, de tele van folyadékkal. A lyukakon át pillanatok alatt elárasztható, kiüríthető, gyakorlás esetén az elemi mágusokat a víz körbeveszi. Mivel nincsenek közvetlen falak, csak a vékony drótháló és a rengeteg víz, úgy érezheti, mintha egy hatalmas víztömeg közepén állna.

KATT

A tűz terme egy kissé más. Tiszteletet parancsoló, sötét, csak a tűz, és a kupola egy sor ablaka világítja meg. A terem távolinak tűnő végében folyton égő tűz lobog. Az oszlopokon lévő lyukakból gyakran füst szivárog, tűzcsóva lő ki, a bent uralkodó hőség a legtöbb ember számára elviselhetetlen lenne. Gyakorlásra, és, hogy a pyromágusok érezzék és megszokják a tüzet, tökéletes.

KATT

A levegő terme teljesen átlátszó. Üvegfalai mellett a padló is üvegből van. A kupola ezen része alulról nem támaszkodik a kastély keleti szárnyának alsóbb emeletein, kilóg a hegyek fölé. Tériszony legyőzésére alkalmas terem. Néhol az üveg átereszti a kint süvítő vagy éppen csendeskén suhanó szelet, szellőt. A levegő folyamatosan, de finoman kavarog, áramlik a teremben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=827617#post827617][b]Reiner Kende - 2021.03.14. 20:24[/b][/url]

Több elhagyatott rom is berozsdásodott már Kendében amennyire nem beszél róluk. Nem is igazán akar gondolni rájuk. Gyengén halad elméje hátsó zugába minden alkalommal, hogy a benne lévő érzelmekhez szavakat is találjon. Saját maga számára. Most azonban bajban találja magát és olyan beszélgetésbe keveredik egy vadidegennel, ahol saját nézeteit megosztva megnyílik magáról. Egészen más ez a beszélgetés, mint amit a barátaival szövegelnek. Talán azért mert a srác idősebb. Na, nem mintha akármelyik haverjának nem adná meg ugyanezt a választ, csak ők nem kérdezik. Senki nem kérdezi. Nem kérdezte.
Ahogy jött, úgy enged el megfeszült állkapcsa, miközben a másikat figyeli a rávetülő fényekkel. Mióta Kende mondta neki, Mihail úgy bámul felfelé, mintha hipnózis alá került volna. Könnyed mosoly jelenik meg a szőke arcán a kérdésre, amivel nem is egy, hanem máris kettővel felel, hogy válaszul mit kapjon? Újabb kérdést. Tele van ez az este kérdésekkel. Megvonja a vállát rá, mert mindenképpen a kíváncsiság hajtja azt, aki kérdez? Más oka frankón nem is lehet? Dehogynem. Főleg, hogy erre a választ Kende maga is tudta, mégis szélesen vigyorogva bólint, hogy utána még inkább könyökére nehezedve hallgassa a továbbiakat. Pislog párat, homlokát ráncolja, mert sokkal csavartabb ez a történet ebben a formában, mint ahogy azt ő látja. Pillantásuk találkozik, így Mihail kiolvashatja a meglepettséget Kende szemeiből. Kedveli a látásmódját, ő meg azt se tudta, hogy van neki olyan. Éppen ezért folytatja is. - Én életnek hívnám. Amikor beüt - jegyzi meg elsődlegesen, mielőtt még bármi másba belekezdene. - Ez már túl deep az én válaszomhoz - rázza a fejét halkan nevetve. - Az emberek nem csak választhatnak, hanem akarnak is. Más nézeteket látnak, máshogy szívnak - így látja ő, a hűvös kövön ücsörgő navinés.
Mihail mostanra a falat támasztja, majd üt a kérdéssel, amibe gyomra remeg bele a srácnak. Elkomorodik, aprót nyel, majd a plafon felé fordítja arcát. Utálja, amiért az első válasza erőteljesen ordít idebent. Nem is azt utálja, inkább magát a választ. Miért kell így lennie? Lassan engedi le fejét, a felsőbb évesre sandít. - Van egy pár - halvány mosolya árulkodó. Előrébb dől, két térdére helyezi könyökét, majd fűzőjét tűri oldalra a cipőjében. Egy kérdésről volt szó, mégis nem bánja, hogy beszélgetnek. Egészen más ez a beszélgetés. - Aktuálisan - felpillant, szürkéskék tekintete vágyakozva tapad a gyakorlóterem ajtajára, az egyedülire, ami neki számítana. - Egy elbaszott hydromágus vagyok a mágiája nélkül - az ajtót bámulva emelkedik talpra, majd lassan bootolja be, hogy hangosan kimondta, amit Mae-el se osztott meg. Arcán megrándul egy ideg, hirtelen fordul Mihailhoz. Kémleli. Legszívesebben zsebre vágná a kezét és azonnal kivonulna innen, mégis áll a lépcső fokán és a másikat méregeti. - Egy kérdésről volt szó.
 Van egy pár, de mindnek ugyanaz a forrása: a szülei.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=827620#post827620][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.03.14. 21:11[/b][/url]

Százszor visszajátszott pillanatokban éltem le az utóbbi pár napot. Kapaszkodót kerestem bennük, valami olyat, ami csak megerősíti a döntésembe vetett bizalmamat: helyesen döntöttem, amikor ott hagytam. Szívemben ezer tőrrel, végtelen szerelemmel, de kiléptem az ajtón. Magam mögött hagytam a könnyáztatta arcot és a miattam ezer apró darabra tört szívet. Mégsem pillantottam vissza egyszer sem, csak mentem előre, hogy valaki az én ezer apró darabra tört lelkemet szedje össze. Mindössze napok teltek el, én pedig képes vagyok ismét felemelt állal, úgy sétálni a folyosókon, ahogy eddig mindig tettem, ahogy mindenki látott eddig. Mosolyogva beszélgetni mindenkivel, aki hozzám szól, lepacsizni a rég nem látott haverokkal, újult erővel, utoljára belevetni magam a kötelességeimbe, hogy úgy hagyhassak magam mögött mindent, ahogy én is elvárnám. Talán az, hogy idegenek vagyunk, talán maga a helyzet, majd a feltett kérdés komolysága hozza be elém a régmúlt képeit, nem tudom, de annyi biztos, hogy a hosszú barna haj akaratlan suhan el arcom előtt, mintha valóban itt lenne.
Mosolyom szélesedik, a meglepettség egyértelmű jeleit mindig öröm látni beszélgetőpartnereim arcán, mikor olyat mondok, amiről a másiknak talán fogalma sem volt. Igazam lenne? Nem tudhatom, de meg merem kockáztatni, hogy a meglepettség igenis a látásmódja létezésének szól. Pólóm azonnal átengedi a fal hűvös érintését, kékjeim zizzennek az előttem elterülő ajtóra, ami ironikus, ugyanis éppen a víz terme fekszik velem szemben. Oldalvást sandítok Reinerre, a szavai késztetnek egy széles mosolyra, amiben elismerés csillan. - Nézőpont kérdése lenne a büntetés maga is? - nyammogva fordítom felé először csak tekintetem, végül fejem is arra mozdul. Nem várok választ a kérdésre, halk hangom is erről árulkodhat, mert a szavakat szinte csak magam elé suttogtam.
Pillanatok alatt lesz a Reiner körüli levegő hideg és sűrű. A kérdés. Szemöldököm rebben meg, miközben végig követem a mozdulatsort, ahogy a plafon felé fordítja fejét. Ajkam szegletébe bujkál a mosoly. Van egy pár. Azonosulni tudok a válasszal, lehunyt szemekkel biccentek felé aprót, amolyan megértemmel, hiszen: akinek nincs az nem is élt soha igazán. A tetteink következményeit viselnünk kell, a döntés pedig a kezünkben van, mégis hogy tesszük azt? Felemelt fejjel, magabiztosan, avagy engedve neki hagyjuk, hogy feleméssze lelkünk minden épen maradt szegletét? Ahogy a navinésre nézek, egyértelmű ő melyiket választotta, a kérdés az, hogy képes lesz-e követni is, ha a döntése már meg is született? Kékjeim siklanak az ajtóra, mikor Kendéé is, azonban pillanatok múlva fürkészem ismét az arcot. A mágiája nélkül? Ahogy rám kapja tekintetét mosolyodom el és lököm el magam azzal a lendülettel a faltól. Lépek párat, a lépcső előtt állok meg, de tekintetem le nem veszem az ajtóról.
- Mégis megválaszoltad a másodikat is - sandítok rá oldalvást, könnyed léptekkel termek az ajtó előtt, majd koppintom meg azt mutatóujjam bütykével. - Elaludt az elemed, de ettől még nem leszel elbaszott, hiszen ugyanúgy benned van, csak ki kell engedned. Gondold át, mi az a lelki gát, ami akadályozza, hogy feléledjen benned, és páros lábbal rugdosd le - hajolok közelebb az ajtóhoz és kukucskálok be rajta, majd fordítok hátat az ajtónak, támaszkodom neki, miközben a kilincsre teszem kezemet és kapom el Reiner szürkéskék pillantását. - A döntés a tied, igaz? - nyomom le a kilincset, majd lököm be az ajtót és lépek el előle. - Ott az esélye annak, hogy felsülsz, de az elfojtott érzelmek még mindig szarabbul hatnak egy emberre, mint a bukás, hiszen… - nevetek fel halkan. - Azok szülik a bukást magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=827633#post827633][b]Reiner Kende - 2021.03.14. 22:35[/b][/url]

Nézőpont kérdése a büntetés maga is. Túlságosan megkönnyítené az emberek dolgát, ha nem így volna, ugyanis akkor nem lenne bennük a kétely, hogy talán máshonnan kellett volna szemlélniük. Nem lenne annyi mi lett volna ha. Kende azonban csak nézi Mihailt mielőtt a kérdés érné és arcáról válik köddé az a mosoly, aminek íve játszott rajta. Mégis összeszedi magát egy homályba borult válasz erejéig, a másik biccentése mégis olyan megértést sugall számára, aminek következtében néhány pillanat új szavakat szül. Felemeli a fejét, vele együtt áll meg két lábbal a földön. Sok kérdés pattant az új építésű szárny falairól, szürkéskékje fürkészőn keresi a ki nem mondott társakat Mihail arcán, lehetőleg a válaszokkal együtt. De azok az érzelmek nem csapódnak benne. A helyzethez képest meglepően könnyed nevetés hagyja el torkát.
A másik mozdulatait követi, visszanyel egy reszketeg sóhajt, lesüti pillantását a szavakat hallja, szíve szorul össze, gyomra hány folyamatos bukfenceket, mintha mástól ilyen nyersen visszahallva mindezt arra késztette, hogy kidobja a taccsot. Még csak nem is ideges, csak feszeng, szorong odabent valami, aminek hatására lépdel lefele a fokokon. Megemeli a fejét Mihailra, amíg az ajtót nyit és le sem véve róla kemény tekintetét közeledik, még csak a terembe se sandít be. Tudja mi az a lelki gát. Övé a döntés. Elfolytja az érzelmeit, mert nincs kivel megbeszélnie, nincs értelme megbeszélnie, mert az még a szülein nem fog változtatni. Nem fog elbukni, velük szemben soha, semmiképp nem bukhat el, mert az tönkre is tenné. Túl jól tudja mi az a lelki gát és ennek fejében meg is hozott egy döntést, amikor idekerült. Majd egy újabb döntést, amikor Sárával gyakoroltak és életében először létrehozott egy ökölnyi vízgömböt, az ellen elem támadásának eredményéül. Egy pohár vizet képes volt lehűteni majd az eleme úgy szunnyadt vissza, hogy Kendének ideje sem volt örülni bármi fejlődésnek. - Azt hiszed egy órányi sétálgatás és szövegelés alatt kiismertél? - összehúzott szemekkel néz fel a fehérbe hajló tincsek alatt ülő kékségekbe. - Sosem döntenék úgy, hogy elengedjem. De érzem, semmi értelme oda belépnem, mert ezt a lelki gátat nem három másodperc alatt fogom leverni. Már megtettem volna. Erőltethetem, - bólint határozottan - hogy aztán beájuljak, mert kontrollálatlanul átfut rajtam valami, amit kezelni sem tudok - az lenne az igazi bukás. - Gondolom van jobb dolgod annál, Sztravinszkij, hogy összeszedj a földről - vérszegény mosolya ajka szélén őszintén rezzen, ahogy pillantása is elhagyja a kékeket a fekete és fémes dróthálókért, ami a gyakorlótermet övezte. A lyukacsos plafonon túli víztömeget megérezve köröz egy aprót fejével, miközben kienged egy sóhajt. - Szóval, hacsak nem zuhanyoznál egyet, vissza is csukhatod az ajtót - biccent a kilincs felé, és teljes testével Mihailhoz fordul, majd lép hátrébb, mielőtt még zavarba ejtően közelinek érezné bármelyikük is. Tarthatja gyengének, képmutatónak, vagy bármi is az, ami lejátszódhat a másik fejében, ő maga nem meghátrálásnak veszi, mindössze ismeri magát annyira, hogy tudja erre még nem áll készen. - Különben, újra igazad volt. Csak nem ismersz engem - sokkal szélesebb mosolya köszöni meg, leginkább azt, hogy valakinek végre beszélhet róla. Nem tudta, hogy ilyen rohadtul akarta.
Mindkét keze a zsebeiben talál helyet, még mindig mosolyogva túr hajába, ahogy elönti valami kicsavart megkönnyebbülés. Lassan kémleli Mihail arcát. Meglepően tisztában van a másik a véleményével, határozottan áll ki mellette. Mondhatni, sziklaszilárdan. Kende vajon ezért érzi, hogy megoszthatja vele mindazt, ami lezajlik benne? Édes ördög, ő sem ismeri a másikat!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=827665#post827665][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.03.15. 13:39[/b][/url]

Talán az teszi könnyeddé a beszélgetést, hogy idegenek vagyunk. Semmit nem tudunk a másikról lényegében, mégis - ámbár feszélyezve - de elhagyják a szavak ajkainkat, amiket talán nyíltan, vagy részemről burkoltan soha nem mondtunk ki. A múlt árnyéka vetül rám, de szinte azonnal tova is száll, ahogy Reiner reakciója túl sok mindent árul el. Halvány, de egyértelmű mosoly pihen ajkaimon, ahogy lelépked a fokokról, majd a terembe sem nézve torpan meg előtte. Két végletként állunk egymással szemben: aki elfojtja érzelmeit, mert úgy véli, nincs más lehetősége kezelni azokat, és én, aki kiengedte magából minden felgyülemlett érzelmét, aminek azóta is súlya nehezedik rám. Ellentétes, mégis olyan párhuzamokat lehet vonni köztük, hogy már-már képtelenségnek hat az egész. Szemeim körül ülnek meg a ráncok, ahogy a mosolyom lesz szélesebb a kérdésre. Vállamat vetem a falnak, ahogy hallgatom, minden szavát úgy nyelem magamba, mintha minimum engem érintene a vízzel való kapcsolat. Követem tekintetét a terembe, kékjeim időznek el a különösen kialakított helyiségen, ami valóban, első ránézésre is az elem birtoklóinak könnyíti meg annak használatát. Fejemet a félfának döntve nézelődök befelé a teremre, amíg Kende befejezi. Ugyanaz a mosoly pihen ajkaimon, miközben rásandítok, majd vissza a helyiségbe.
- Különös lenne, hogyha álomvilágba ringatnám magam egy órácska után - nevetek fel halkan. - Tudod, Reiner, kurva bátor dolog belátni azt, hogy nem érzed magad késznek erre, így inkább visszakozol, mintsem csak ronts a helyzeteden. Kevés ember képes erre, mert azt hiszik, ha így cselekednek, akkor az automatikus bukás - fordulok felé, mellkasom előtt fonom keresztbe karjaimat. Széles mosoly terül el arcomon, mert akarata ellenére erősít meg abban, amit az eleje óta magával hordoz: ő más, mint a többi. Fejemet ingatom meg,  miközben lassan nyúlok az ajtó felé, és vágom el a kapcsot Kende és közte. Pár másodpercig figyelem ujjaimat a kilincsre fonódva, miután az ajtó nyelve kattan. - A hivatásom lesz másoknak segíteni felállni a földről, talán kezdhetném éppen veled - kékjeim villannak rá, arcom komoly, hangom határozottan vágja a levegőt, miközben felegyenesedem és döntöm hátamat ismét a falnak, csak immár a másik oldalon, mint ahol eredetileg tettem.
- Nem ismerlek, és épp ez benne a legszebb, nem gondolod? - csúsztatom kezeimet zsebeimbe, ahogy lábaimat nyújtom ki és vetem azokat keresztbe bokámnál. - Elmondtál valamit, és fogadni mernék, hogy megkönnyebbültél, talán… - ingatom meg fejemet elgondolkodva. - Talán ezért is volt könnyebb. Mert idegenek vagyunk - fordítom fejemet kicsit felfelé, de csak a plafon azon részét láthatom meg, ami a csillagos eget rejti. Innen nem láthatom. Lemondóan sóhajtok egyet, visszavezetem kékjeimet Reinerre, arcomon kedves és megértő mosoly pihen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=827677#post827677][b]Reiner Kende - 2021.03.15. 19:33[/b][/url]

Nem megy. Két szó, amiket ki is mondott azzal az egy alkalommal, amikor benne volt az érzés, ami megtalálta most is. Akkor egy katlannyi víz elé volt kényszerítve, egyik oldalán a családjával, a másikon egy idegennel, aki mára a tanára. Ott szinte utasították, hogy kapcsolatot létesítsen a vízzel. Nem volt meg az energikus, tiszta érzés a testében csak a keserű szájíz, ami tehetetlenségének eredményeként tört magának utat. Képtelen volt a rohadt nyomás alatt bármit is produkálni, csak lebegett a tenyere a víz felett a semmiért, mert az nem engedte, hogy megbolygassa nyugalmát. Károly magas alakja sejlik fel előtte és az a mozdulat, ahogy kezeivel öltönyét begombolva elsétál. Rá sem nézett Kendére. Sose tette, ha a csalódottságát kendőzetlenül akarta a gyerekére mérni. Mondanám, hogy meglep.
 Kurta mosolyra rezdülő ajkai válnak el Mihailt hallgatva, aki jóval többet mond három szónál. Azt mondja, amit Kende mindig is érzett, de ezidáig rohadtul senkitől nem hallotta vissza. - Éppen ezért nem hasonlítom magam másokhoz - összeszaladó mosolyráncok keretezik szemét, ami a másik mosolyáról téved annak kezére, amíg elkezdi behúzni az ajtót. Jobb lesz így. Azzal Kende arrébb is lép, megborzolja haját, a következő pillanatban a komoly határozottság irányába fordulva dönti oldalra a fejét. Mint egy kutya, aki nem érti mi van. Egy pillanat és még egy mire hitetlen neveti el magát. - Segíteni akarsz nekem -nem kérdezi, hangosan mondja ki, ami lecsapódott benne. Sosem szégyellt segítséget elfogadni, vagy kérni, mert nem is gondolta azt tovább, de most, ez más. Meglepi Kendét a lehetőség, amit nem taszíthat félre. Túl sok mindent osztott meg vele ilyen rövid idő alatt, és a kérdései, a reagálásai baromira oda szaladtak ki, hogy igenis megkönnyebbült. Ha folytatnák, még a végén helyreállna benne az, amit három perc alatt képtelen lerendezni. Bal arca belsejét szívja fogai közé. - Talán - megint egyetért vele. Érzi az őszinte megértés idegen hullámait, nem tudja miért van, de könnyű Mihailal beszélgetnie. Elhelyezkedik vele szemben, úgy lép közelebb hozzá. - Nem bízok a tökéletes emberekben. - felfele nézve tartja a szemkontaktust.  - Kétlem, hogy ez itt akadály lenne- beleegyezően elmosolyodik mielőtt még hátrálna. - Kezdhetsz éppen velem, adjunk neki egy esélyt, de nem most. Mára elég volt - több, mint elég. Megfordul, értetlen túr újra hajába amíg a lépcső felé indul. - Le ne maradj! - még mindig tartja: van valami a srácnál, amiért érzi, hogy valóban belemehet ebbe. Basszameg, totál mindegy, már belement! Meghozta a döntését és mivel eddig mindre mosolyogva tekint vissza, ezzel sem lőhetett mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=827681#post827681][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.03.15. 20:41[/b][/url]

Az ajtó nyelve kattan a zárban, mintegy jelzésként, hogy a témát is ennyiben hagyjuk. Mosolyogva bólintok egyet Kende szavaira, igazán jól teszi, hogy nem esik az emberek legtöbbjének hibájába. A másokhoz való hasonlítgatás olyan csorbát ejthet az önbizalmon, amit évek kemény munkája visszaépíteni, ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Sok ember adja fel inkább, beleül abba, amit úgy vél, elfogadott, miközben minden nappal csak jobban marcangolja a lelkét. Reiner pedig, mindezt meghazudtolva, a visszakozása ellenére csal mosolyt arcomra, amiért újra és újra csak bizonyítottan áll előttem aziránt, hogy legnagyobb meglepetésemre, de érdekel. Tudni szeretném, miért olyan, amilyen.
A kijelentő mondatra emelkedik meg szemöldököm, ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy arcát fürkészem, majd nevetek fel halkan. Lassan csóválom meg fejemet. - Nem szoktam akarni - szögezem le még gyorsan, mielőtt a félreértések elvinnének minket messze. Csúnya szó ez, ami soha nem fedheti a valóságot annyira, amennyire akaratos jelleme engedné neki. Bizonytalan talajra léptünk mindketten, amire senki nem számított, amikor elindultunk, hiszen egy egyszerű járőrözésnek indult. Lehetőségek tömkelege szaladt Reiner nyakába, amikkel élt, így lelke egy darabja kaphatott feloldozást az elfojtott érzelmek alól. Ajkam szeglete rándul meg, ahogy a talán szócskát követi a mondat. Szívem kihagy egy dobbanást, azonban ez kívülről nem látszik, mindössze továbbra is kedves mosolyom pihen ajkaimon. Tökéletes emberek. Végül halkan nevetek fel.
- Vannak tökéletes emberek? - biccentem előre fejemet, hogy elkaphassa tekintetemet, miközben közelebb lép. Gondolkodás nélkül lököm el magam a faltól és egyenesedem ki, kezeim nem mozdulnak azonban zsebeimből. Nem szakítom meg a szemkontaktust, amíg ő nem teszi, apró mosolyom akkor sem lankad, amikor beleegyezése után lép el tőlem, és ujjai túrnak értetlen a tincsek közé. Lehunyt szemekkel csóválom meg fejemet ismét, mielőtt elindulnék utána, azonban pár lépés után torpanok meg. Felpillantok, mosolytalan arccal, mégis csillogó kékekkel fürkészem hosszú másodpercekig a csillagokkal beborított eget, mielőtt Kendére pillantanék. Halkan nevetek fel a jó tanácson, majd indulok utána, hogy kilépve a teraszról kövessem csendben, majd induljak el lefelé a lépcsőn.
- Egy folyosó van és végeztünk - biccentek fejemmel a lépcső aljáról a folyosó felé, majd minden további szó nélkül indulok el arra. Úgy folytatjuk a beszélgetést, mintha pár perccel ezelőtt nem tört volna meg Kende szívét rejtő jég, én pedig a könnyed beszélgetés hatására jutok el ismét ahhoz, hogy cha-cha-chazok. Szemeimet eltakarva nevetek fel hangosan, ahogy a kép úszik be elém, végül a folyosó átfürkészésének végeztével elválnak útjaink. Mosolyogva és elégedetten térek vissza a szobámba, hogy tudjam: valószínűleg soha többet nem látjuk egymást, hiszen hamarosan elhagyom e kastély falait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=827687#post827687][b]Reiner Kende - 2021.03.15. 21:57[/b][/url]

Mindenki akar valamit. Elérni a csúcsra, irányítani a környezetét. A többségnek ez a fontos. Úgy tűnhet mindannyian hatalmat akarunk, de Kende már most tesz az egészre. Nem vágyik másra csak előrébb jutni, közelebb valamihez, amit alig tapasztalt meg, de fontos neki. Mihail mosolya, halk nevetése és szavai azt az érzést keltik benne, hogy ő sincs ezzel másképp. Ha segíteni szeretne se hiszi el könnyebben a srác, szkeptikusan áll a dolgok elé, mert bár sokan veszik körül nap, mint nap, a mai beszélgetés ritka volt. Nem is biztos, hogy a ritka a jó szó, de nem is gondolja tovább csak elkezdi elfogadni a lehetőséget.
 - Vannak, akik rohadtul elhiszik magukról. Én csak sekélyesnek nevezem - újabb kérdés, amit nem hagy válasz nélkül. Alig néhány hét és vissza vágódhat közéjük. Az összes plasztik, maszkot viselő, sznob, fennhéjázó hólyaghoz, aki a családjának nevezhet. És Kittihez. Végre, az egyedüli kivételhez, Kittihez. A húga gondolata, mint végszó dönt a benne összegyúrt beelegyezés gondolata felett. Nem hagyhatja ott a többivel, neki csak Kende lehet a biztos pont, tehát helyre kell tennie magát, mert a vízzel való apadó kapcsolata mindenre rányomja a pecsétet.  Így szavakba foglalja, hogy innen már csak a hol és mikor legyen hátra. Összekapja magát addigra és csak remélheti, hogy beválik. Még mindig ezen jár az esze, ahogy a lépcső tetején bevárja a másikat majd néma léptekkel battyog a lentebbi szintre. - Egy folyosó - bólint. A beszélgetés terelődik vissza a gördülékenyebb medrébe és  igazodva egymáshoz nevet fel Sztravinszkij mellett lépkedve mindaddig, amíg az elágazáshoz nem érnek.
A körletig sétálva, mintha üresség szállna elméjére, ráül a feketeség, ami azzal oldódik fel, ahogy a kettes szoba ajtaja csukódik mögötte és a zár kattanása a hydromágusok gyakorlótermének ajtajához dobja vissza egy pillanatra. A gondolkodás elől menekült el innen, hogy aztán most mosolyogva dőljön végig az ágyon egy megkönnyebbül uff mellett. Az üres plafonra mered. Épp olyan üres, amilyennek neki is lennie kéne a szülei elvárásai szerint. Most mégis tele van érzelmekkel, a kétség kúszik mellkasába, a mosoly lassan de biztosan tűnik el arcáról. Fogalma sincs mi történt. Egy valamiben biztos: látják még egymás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=828053#post828053][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.03.23. 22:32[/b][/url]

Flynn elképesztően jó érzékkel látta meg, hogy ki az, akit érdemes gazdája közelébe engedni és ki az, akit távol kell tartani a lánytól. Szerencsére a barátait nagyon megkedvelte, már majdnem annyira, mint Sárát, ezért ha meglátta őket garantált volt, hogy kiszemelt személy hamarosan kap a nyakába egy sárkányrókát. Most sem történt ez másként, Flynn ugrott, hogy aztán bújjon, míg Lili gügyögött neki. Megszokott jelenetté vált ez, nem csodálkozott, de azért mentegetőzött egy sort, mert mindig kicsit kínosan érezte magát, mikor hiábavalónak bizonyult minden szigorú ne
velése. Pedig annyira próbálkozott, de Flynn ilyenkor bebizonyította, hogy sosem lesz képes teljesen megnevelni, mindig ott marad benne az a kis önfejűség, ami Sárában is megvolt.
- Igen, tényleg szőke vagyok – nevette el magát, és finoman oldalra biccentette a fejét, hogy a hidrogénszőke tincsek gond nélkül Lili ujjai elé essenek. Annyi különböző reakció érkezett ilyen rövid idő alatt drasztikusan megváltozott külsejére, hogy valahogy már ez sem tudta meglepni.
- Tudod, én meg az átváltoztatástan sosem voltunk jóban, aztán valahogy, ne is kérdezd, hogy hogy nos… ez lett – vonta meg vállait, miközben jobb keze mutatóujjára tekert egy szőke tincset. Komolyan nem értette ő maga sem, hogy hogy adta ezt elő, de Tányával arra jutottak, hogy nem is érdemes ezt firtatni. Ami megtörtént azon változtatni úgysem tud, és bár biztosan sokat tanulhatna a miértekből, de nem érdemes a szükségesnél tovább feszegetni. – Mesélj még, mit terjesztenek? Lilla megátkozott? Vagy összekevertem a hajfestékes dobozokat? Vagy hogy ez az eredeti hajszínem és eddig festettem? Esetleg hmm… Szeretőt tartok és neki akarok szőkén tetszeni? – Mivel ő maga is rém pletykás volt, ezért nem esett kifejezetten nehezére, hogy rosszabbnál rosszabb históriákat találjon ki hajszínváltozásának okára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=828199#post828199][b]Süveges Lili - 2021.03.28. 17:37[/b][/url]

Majd' kiesett a szeme, úgy csodálta Sári hajkoronáját, pedig nem tetszett neki igazán, csupán szokatlan és vad és új és izgalmas volt, és meg kellett eméssze a dolgot. Imádta, de most, hogy látta, arra gondolt, hogy oké, most már vissza lehet csinálni.
Azért persze össze is fogdosta, megbizonyosodni felőle, hogy nem illúzió, közben pedig az eridonos magyarázattal szolgált a változásra.
- Ó, szóval elliliskedted - bólintott komolyan, de finoman rángó nevető izmokkal arcán.
Igazság szerint, amilyen béna ő volt, sokkal inkább arra fogadott volna, hogy előbb esik meg az, hogy Sári jön megcsodálni az ő elváltozásait, amiket véletlenül művelt magán, mint fordítva, erre tessék. Persze a változatosságnak is örült, mert hiába nevetett jót ő saját magán is, szerette, ha olyasmi történik, amire nem számít. És ez mindenképp olyan volt, ráadásul.. egy ürügy, hogy a közelében legyen.
Nem mintha szándékosan kereste volna ezeket. Vagy szüksége lett volna rájuk, de mégis eszébe jutott, hiába nem értette, minek elmélkedik ilyesmiken. Sárival barátok voltak, és ennek nagyon örült.
Kuncogott egy sort a pletyka ötleteken, látszott, hogy Sári érti ezt a nyelvet. Lehet, hogy bedolgozik az Edictumba is, azért vannak olyan szaftos pletykák? Mondjuk a nővére biztos megfojtaná érte, ha igen, elvégre mostanában sokszor előkerült a neve az újság hasábjain.
- Igen, a Lillás átkozódósat például pont hallottam - mondta, miközben figyelmét kicsit Sári állatkájára fordította, mert az elkezdte őt az orrával böködni. - Meg olyan is terjed, hogy valójában százötven éves vénasszony vagy! - Ezen a ponton elvesztette az önuralmát és hangosan felnevetett. - És most töredezik meg fakul az illúzió, amit magadra szórtál. Tudod, mint a Levita toronyé két éve. És rövidesen tele leszel bibircsókkal, meg hajlott hátú leszel és macskaszagú.
Lehet, hogy kicsit kiegészítette ezt a pletykát. Épp az imént. De hát nem bírt magával és a fantáziájával.
- Ez persze azt nem zárja ki, hogy közben szeretőt is tartasz - fűzte tovább, felöltve egy gyanakvó ábrázatot arcára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=828271#post828271][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.03.30. 15:23[/b][/url]

- Valahogy úgy. – Ő barátnőjével ellentétben nem tudta és nem is akarta visszafogni a belőle kitörő kacagást. Minek tagadta volna, hogy jó kedve van, hogy önmagán is jól szórakozik? Felesleges lett volna. Ha nevetni akar hát nevet és kész, nincs ebben semmi rossz. Különben is szüksége volt a vidámságra, mert úgy töltötte fel akár csak az ablakon beragyogó napfény.
Nem tudta eldönteni, hogy Lilinek tetszett-e amit látott, inkább azt a furcsa meglepettséget vélte felfedezni rajta is, mint amit érzett. Szép volt, jó volt, elég volt köszönte szépen. De a bűbáj tartósabbnak bizonyult, mint képzelte, hát maradt a gyönyörködés új képmásában. Már ha ennyitől nevezhettük újnak. Ő maga elvégre nem változott, de hidrogénszőkén mégis egész másnak tűnt még a mosolya is. Furcsa volt és nem tudta megszokni – nem is akarta különösebben. Sosem akart váltani az eredeti barnáról, legfeljebb nyaranta egy-két hétre ilyen egyszer mosható színezőkkel. Eddig egyszerűen nem volt ott az ideje, elvégre állandóan előadásokra és versenyekre járt, hogy nézett volna ki egy feltűnő hajszínű balerina? Nem passzoltak volna, egy kicsit sem.
Tovább kuncogott, ahogy sorra hallgatta a pletykákat. Még hogy vénasszony, csak tudta volna meg, hogy ki terjeszt ilyeneket. – Macskaszagú sosem leszek, legfeljebb… sárkányrókaszagú? – találgatta vigyorogva, hogy hogyan kellett volna ezt mondania. Elvégre Flynn mellé ha akart volna sem tarthatott volna macskát, a szülei már szegény színes szőrgombócot is kirakták volna otthonról szívük szerint – pedig szerették ők az állatokat, csak a megszokott elmuglisodott életükben túlzottan emlékeztette a Vizsnyiczky szülőket valódi hovatartozásukra. – Tudod – hajolt közelebb bizalmasan – valójában legalább hat fiúval meg két lánnyal csalom Zsombort, de erről neki ne szólj – kezdett sutyorogni, mintha valóban valami életbevágóan fontos titkot osztott volna meg. Csak tovább fűzte ezt a rendkívüli históriát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=828530#post828530][b]Süveges Lili - 2021.04.03. 13:22[/b][/url]

Felhőtlenül, és vidáman kacarászott saját magán Sári, és Lili ha akarta volna, se vette volna le róla pillantását. Abban még semmi rossz nem volt, ha csak nézi őt, nem? Különben is, jó oka volt rá, nem is volt feltűnő a bámulás, hiszen elvileg pont ez volt a találkozó oka: hogy Lili megnézze őt a szőke hajával, amíg még az. Persze remélte, hogy nem lesz tartós a változás, de ettől még ki kellett használni minden percet a befogadására, hiszen ilyet nem fog többé (valószínűleg) látni.
És ha már drasztikus változás, természetesen pletykák egész sora indult útnak, hogy minek is köszönhető a hidrogénszőke hajkorona. Ez persze cseppet sem volt meglepő az Edictum pletykarovatán kulturálódó diákságtól, és többségük igen szórakoztató is volt Lilkó szerint. És úgy tűnt, Sári sincs ezzel másként, kuncogva hallgatta a legkülönfélébb elméleteket, pedig akár ki is kérhette volna magának a vénasszonyozást. Szavaira Lili pedig a kis elemi lényre pislantott, hogy vajon tudja-e, hogy róla van szó.
- Nincs cica illatod, mi? - kérdezte tőle, és jól hozzádugta az arcát, hogy beleszimatolhasson a puha bundájába. Flynn nem nagyon ellenkezett, vagy csak váratlanul érte Lili lesből szaglászása. - Jó az illata, szerintem nyugodtan átveheted vénségedre - nyugtatta meg aztán vigyorogva az eridonost.
De aztán a vigyor mosollyá halványult, és kissé örömtelenné is. Pedig Sári csak tovább viccelődött a Lili által is ütött témán, de ezzel akarva-akaratlanul felébredt a levitásban egy gonosz kis gondolat. És ahogy Sári azt taglalta, hány meg hány fiúval és lánnyal csalja a párját, noha Lili tudta, hogy csak viccel, az jutott eszébe, hogy ő miért nem lehet a harmadik lány? Vagy a két lányból az egyik? Vagy az egyetlen? Akármi.
Pedig a hűtlenség csúnya dolog, és úgy gondolta, sosem akarna szándékosan valakikek a kapcsolatába így belerondítani. Ugyanakkor nem volt meggyőződve róla, hogy ha Sári komolyan akarná, ő visszautasítaná.
Bizonytalanul bólintott egyet, látszott, hogy elkalandozott kissé.
- Megőrzöm a titkodat - mondta olyan hangon, mintha egy visszafojtott sírás nyomná a torkát. Gyorsan meg is köszörülte, és visszatért mosolya is. - De remélem az a legalább nyolc ember is úgy szeret, mint én. Mármint.. szóval azért, hogy ők se mondják el neki. Érted.
Ezt se gondolta át egészen, de mikor gondolt ő bármit is át?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=829879#post829879][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.04.20. 19:41[/b][/url]

Jót mosolygott azon, ahogy barátnője orra eltűnt a színes bundában. Flynn segítőkészen nyújtózkodott, és elégedetten dorombolt, mintha csak tetszene neki ez az egész, hogy róla van szó, meg hogy szagolgatják.  Szórakoztató látvány volt ez, de mégis csak a mosolyig jutott, mert talán sértőnek érezte volna, ha elkezd nevetni, vagy ilyesmi. Bár alapvetően ez az egész egy kifejezetten nagyon vidám kis találkozó volt, de azért mégis, az indokolatlan nevetésnek mégsem volt helye. Bár igazából Sáránál mindennek helye volt, ha azt nézzük, hogy ő maga volt a megtestesült két lábon járó furcsaság néhanapján. – Hát ezt örömmel hallom – jelenti ki most már tényleg nem fogva vissza a kibukni készülő nevetést. Legalább tudja, hogy nem lesz büdös vénasszony, vagy ilyesmi. Bár igazából amúgy sem szeretne az lenni, és biztosan tenne is azért, hogy ez ne is következhessen be.
Bólint, hogy helyes, jól teszi. A hangszínt betudja a játéknak, hogy csak úgy tesz, mintha egy valóban valódi, mély és nagyon komoly titkot kellene a sírig megőriznie. Talán a fáradtság, talán hogy ennyire belelendült a mókázásba, talán csak az, hogy gondolatai egészen máshol jártak állandóan. Mióta Zsombor megjelent az életében ha épp nem kellett nagyon koncentrálnia valamire, akkor gondolatait általában ő töltötte ki. – Biztosan. Vagyis nagyon remélem, hogy így van és nem kell csalódnom bennük sem. Mert tudom, hogy rád számíthatok – bólogatott megint. Sára úgy gondolta, hogy azok az érzések, amikről egyszer beszéltek, már eltűntek, ha nem is nyomtalanul, de legalább jó mélyre. Ezért sem vette észre azt, hogy ezt most itt gyakorlatilag értenie kellett volna, mégpedig úgy, ahogy Lili eredetileg szánta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=830019#post830019][b]Süveges Lili - 2021.04.23. 15:53[/b][/url]

Nagyon szeretett volna Lili jó barátnője lenni Sárinak, olyan, akivel alkalomtól és helyzettől függően önfeledten mulathatnak, megoszthatják titkaikat (mármint a komolyakat) egymással, ha kell, sírásra ajánlhatják vállaikat a másiknak, vagy csak beszélgethetnek, mindenféle  rossz vagy elnyomott érzés nélkül, őszintén. Úgy gondolta, hogy túlvan rajta, hogy már nem úgy szereti, hogy szereti, csak szereti. De a belsőjét mardosó gondolatok, amiket a teljesen ártatlanul, komolytalanul felvetett téma előhozott, másról tanúskodtak.
És ő ezt nem akarta. Tudta, hogy nem lesznek együtt úgysem, Sári mást választott, szóval hiába epekedik utána. Akkor meg miért nem múlik el teljesen ez a haszontalan, senkinek se kellő fájdalom? Miért nem enged a szíve, lép tovább, és hozza ilyen helyzetbe? Hogy lehetne így jó barát, ha nem őszinte vele? Mert persze, lehetne, megmondhatná neki, hogy mit érez, de azzal csak azt érné el, hogy Sári távolságot tartana tőle. Mert úgy gondolná, az a helyes, és igaza is lenne. De Lili nem akarta, hogy ne találkozzanak, hogy ne legyenek jóban. És részben pont azért, mert még mindig úgy nézett rá.
Viszont tudta, hogy enélkül is a közelében szeretne lenni, nem csak a szerelemre éhes szíve, de olyan érzések is kötötték őt az eridonoshoz, melyek ugyancsak ott voltak köztük Benivel, vagy Pollival például. Szóval csak ki kellett vonni az egyenletből az ábrándokat, attól még semmi sem változna meg köztük Sárival, csupán nem kéne olyan nyomorultul érezze magát, mint most.
De most, ebben a pillanatban nem tudott segíteni ezen a helyzeten, és ahogy ezt realizálta, rájött arra is, hogy bár jó lenne még itt maradni az eredetileg barna, de most szőkével, jobb, ha megy, mielőtt még mindent elront.
- Rám örökké számíthatsz - jelentette ki tőle szokatlan komolysággal, úgyhogy gyorsan el is vigyorodott, hogy elüsse valami mókázással. - Feltéve, hogy mindketten vámpírok leszünk, vagy szellemekké leszünk. Bár egyik se túl vicces, azt mondják.
Megsimogatta még egyszer Sári állatkájának hasát, majd felemelte, és maga mellé helyezte, hogy fel tudjon állni.
- Bocsi, de közben rájöttem, hogy mennem kell. Van itt egy.. valami, amit el kell még intézzek, és.. szóval.. szóval érted.
Nem tudott mit kitalálni, mert lévén, hogy nem volt szokása hazudni, természetesen iszonyú béna is volt benne.
- Örülök, hogy láthattam a hajad így, de csináld vissza - nevetett még búcsúzkodás közben, majd pápát intett, és már kapkodta is a lábait.
Szüksége volt egy kis egyedüllétre most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=842865#post842865][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2022.01.27. 00:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=842874#post842874][b]Denis A. Brightmore - 2022.01.27. 14:08[/b][/url]

A felkérés meglepett, de Payne, majd Sárközi addig rágták a fülemet, amíg elfogadtam, hogy specifikusan foglalkozzak a pyromágus tanoncokkal a kastélyban. Ennek már több hónapja, és megnyertem magamnak most már hivatalosan is például Ombozit, majd jöttek mellé a pótkerekek, mint a kimondhatatlan nevű lány, akivel találkoznom kell.
Könyvem gerince hangtalan hupog a vállamon, ahogy a terasz felé közeledem. A lépcsőn kerülgetnek a fel s le rohangáló diákok, és amikor már azt hinném, végre csend lesz, jön még egy forduló és visítoznak megint. Szabad kezemmel dörzsölöm meg halántékomat, tizenöt perces késéssel nyomom le a terasz kilincsét, hogy belépjek a helyiségbe. Csuklóból lököm be magam mögött, kissé hangosabb csattanással vágódik is be, de így legalább a zaj kint maradt. Halkat szusszanok lehunyt szemekkel, majd pillantok fel és látom meg azonnal Sárát.
- Menjünk a terembe - intek fejemmel a megnevezett helyiség felé, további szó nélkül indul el arra, lépek be, magam mögött nyitva hagyva az ajtót dobom le a könyvet az asztalra. Nyakamat kicsit átmozgatva ülök is le a bútorra a lány felé fordulva.
- Történt valami új? - szegezem neki a kérdést köntörfalazás nélkül. Tudom, hogy szar érzés, ha az elemed éppen nem együttműködő veled - tapasztaltam -, de éppen ezért szeretnék haladni. Ha csak cseverészünk folyamatosan, akkor nem jutunk sehova, és Sárának segítség kell, lelki nyugalom ahhoz, hogy visszaszerezze a kontrollt teljes mértékben. Azt cukiskodással nem adhatom meg neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=844986#post844986][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2022.03.31. 09:20[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=845254#post845254][b]Denis A. Brightmore - 2022.04.06. 20:56[/b][/url]

Személyesen tapasztaltam milyen az, ha nem működik együtt veled az elemed. Egyik sem. Az érzést senkinek nem kívánom, főleg nem annak a veszélyével, hogy esetleg elaltatják, és soha többet nem lesz meg az esélyed arra, hogy ismét egymásra találjatok. Nekem talán mázlim volt, talán a tanáromnak, talán a képességeimnek köszönhető - de végül győztem. Valahogy ezt akarnám elérni Sáránál is.
- Nem győztél meg - sóhajtok egyet. Térdeimre támaszkova állok fel, majd lépek az asztal mellé. - Vedd le a karkötőd - lezseren mutatok a csuklóján virító ékszerre. - Meditáltál valaha? Vagy legalább megpróbáltad már? - mindegy ki mit mondd, a tűzzel 100%-os lelki békével tudsz együtt dolgozni, és ha meg sem próbáljuk, akkor soha nem derül ki, hogy Sára képes-e elsajátítani. - Van benned valami, ami... megnehezíti, hogy együttműködjetek egymással. A lelki béke nem minden elemnek a központja, de a pyronál nagyon jól jöhet. Ha úgy tetszik, az egyik legagresszívabb elem a négy közül - dörzsölöm meg arcomat, derekamat döntöm az asztalnak szavaim közben.
- Sajnálatos, hogy az elemi állatod nincs veled, de megoldjuk másképpen a külső segítséget, ami nem én vagyok - Tenebris nevét morgom magam elé, hogy velem szemben lassan, de biztosan, a gomolygó füstből kinyerje alakját. Az is sajnálatos, hogy már nem követelmény a tanoncoknál az elementál idézés, egyszerűen opcionális. Pedig mennyire megkönnyíti. Tenebris elégedetlen tekintetét ejti Sárára, majd néz vissza rám szinte már könyörgően. Megvonom vállaimat. - Cortez nem volt kéznél. Sára, ő Tenebris, az elementálom. Eléggé durcás típus, de ezt nézd el neki, mert ő is segíteni fog nekünk, ha az elemed esetleg elszabadulni szeretne - ingatom meg fejemet lassan, lehunyt szemekkel, ahogy igyekszem kicsit összeszedni a gondolataimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=852943#post852943][b]Reiner Kende - 2022.09.20. 15:33[/b][/url]

Lássuk be, rengetegszer nem emlékszik dolgokra. Az érzés mégis tisztán benne van amikor legelőször járt az elemi teraszon, és az is amikor először utasította vissza a víz termét. Hónapokig kibekkelte. Nem engedte el, de előtte le kellett rúgnia más dolgokat ahhoz, hogy a lyukacsos négy fal közé álljon. Az eleme benne van, csak ki kell engednie. Így is van!
Az egyik falon folyamatosan csobogó víz hatására csontjáig hatol a bizsergés, a felszabadult energia aminek hatására akaratlanul lép közelebb. Fülén morzsol aprót, kezei elsőre laza mozdulata fokozatosan feszül meg, minden figyelmével fókuszál, hogy a fal megfagyjon. Már harmadjára csinálja ugyanezt a bánatos feladatot, ami Bogdán szerint kispálya, neki pedig még nem jött össze. Mondaná, hogy frankó, de egy nagy hamvas barackot.
Rendezetlen sávban, apró törésvonalakkal indul meg a kristályosodás a fal közepén, a hullámzó habos víz helyett pedig Kende tükröződik a jég felületén. Annak két oldalán a víz még játszik, de a navinés hydromágus figyelme teljesen egy helyre fókuszál és szíve hatalmasat dobban. Hirtelen mozdul közelebb és érinti meg. Jéghideg. Behal neki, hát tényleg az! Ezek után hosszú percekig a teremben van, hátha vissza is tudja csinálni, de az még neccesnek bizonyul.
Kilép, benedvesedett homokbarna tincsei közé szánt, közben hitetlenséggel keveredő boldog nevetés hagyja el a torkát. Aprókat bólint Bogdán szavaira. Biztos, jó az úgy, ha mondja! A terasz közepén lévő lépcsőhöz megy és kérdés nélkül dobja le magát. A teste fáradt, valszeg a határait birizgálták már odabent, de a gödröcskés vigyor ráépült a Reiner örökös fejére. Vagy ráfagyott. Érted…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856094#post856094][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.11.08. 15:19[/b][/url]

A terem közepén lévő oszlopnak támasztva a hátamat ülök, valószínűleg már órák óta. A csuklómon lévő karkötőt piszkálom, totálisan bamba tekintette, és nagyon jó lenne, ha azt mondhatnám, nem gondolok semmire. Dehogynem. Arra, hogy mi a francot keresek itt? Hogyan? Miért? Mikor történt mindez? Mióta itt ülök, csak néha-néha merek felpillantani a földnek szánt ajtó felé - voltam olyan bátor, hogy mikor beléptem ide, bepillantottam a kis ablakon, de eddig jutottam. Inkább választottam a hatalmas, fehér oszlopot mindennek a közepén, ami támaszt is ad, miközben a táskámon ülve próbálok dűlőre jutni... nos, saját magammal.
Mióta megtörtént az ominózus nap, a birtok és a kúria is helyre lett hozva, de a szüleim nem hajlandóak velem beszélni erről. Maxim pedig ismét felszívódott. Még a baglyomra sem válaszolt. Eddig voltam olyan szerencsés, hogy a barátaim elől el tudtam rejteni a karkötőt, ami indokolatlanul szembetűnő egyébként, így ők sem kérdezgettek. Előnye a hideg évszakoknak, hogy állandóan nyakig fel vagyok öltözve.
Ujjamat dugom be a karkötő alá és húzom meg magam felé, mintha csak lenne esélyem leszedni. Lemondóan sóhajtok, tekintetem köt ki ismét az ajtón. Mi fog történni, ha besétálok? Semmi? Vagy ez az egész elszabadul, ami bennem van? És ha semmi, akkor csalódott leszek? Fejemet ingatom meg, számat húzom el. Ez nem lehet igaz. Úgy soha nem fog kiderülni, ha nem megyek be, de hát... hogy tehetném meg? Tényleg csak be kell sétálnom? Hangosan hümmentek, fejemet az oszlopnak döntve figyelem az ajtót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856139#post856139][b]Bencsik Bonnie - 2022.11.09. 06:16[/b][/url]

Egy másik oszlop rejtekében hasonló problémákkal küszködöm én is. Nem tudom, hogy mióta figyelem az ajtót, és hogy mikor lettem figyelmes arra, hogy Kornél is így tesz. Egy-két órán már ültem mellette, tudom a nevét, de megszólítani még nem mertem. A tanáraim türelmesek velem, és emiatt úgy vélem, hogy az évfolyamtársaim is. Nem indul meg, így én sem merek, újabb percek telnek el, mire végre cselekszem, kibújok a cipőmből, így nem csapok zajt, ahogy harisnyás lábaimmal lassan megközelítem.
Tudom, hogy gyorsan kell cselekednem, mert minél közelebb lépek hozzá, annál jobban fogja érezni azt, hogy egy elemi mágus ólálkodik a közelében. Habár, elképzelhető, hogy a hely maga annyira erős mágiával van megáldva, hogy ez a rész teljesen eltompul itt. Érzem ugyan a gerincem mentén a vibrálást, de nem úgy, ahogy akkor érzem, ha például Ezra a közelemben van. Viszont mind egyformák vagyunk. Odaérve hozzá, anélkül, hogy ellenkezni tudna, ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és finoman rászorítok. Azt már tudom, hogy az emberek azért vonzódnak hozzám könnyebben, mert a mágiám sokkal szebb kisugárzást eredményez, így szebb az aurám is. Rámosolygok, szabad kezemmel pedig elhajtom a vörös hajzuhatagot, hogy felfedjem a tarkómon pihenő jelet.
- Együtt?
Kérdezem szinte suttogva, remélve, hogy nem ijesztettem teljesen halálra, és, hogy megbocsátja nekem, hogy csak úgy megérintettem. Nem szeretem én sem, ha hozzámérnek, azonban ha valakihez én hozzá akarok érni, az a legnagyobb bizalom jele. Szükségem van rá, hogy bízzak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856152#post856152][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.11.09. 11:10[/b][/url]

A semmiből ráz ki a hideg. A borzongás végig szalad a gerincem mentén, ennek hatására biccen előre a fejem, mert ez a borzongás... ez jó. Fejem is belé mozdul, ahogy lassan mozdulok az egyik irányba, hogy magam mögé tudjak nézni, mégis ki van itt, aki ilyen reakciót vált ki belőlem. Mert olyan meleg és közvetlen, mintha csak hazaértem volna.
Az érintésre fordulok vissza gyorsan, szívem hevesen dobog, a már levegőben levő fenekem huppan vissza a földre és pislogok rá elnyílt ajkakkal. A navinés lány. Bonnie. Arcáról pillantok összekulcsolt ujjainkra, arcomon egyértelműen lesz látható egy halovány pír, még ha tudom is, hogy emögött semmi romantikus dolog nincs is. Ismét mozdul, ránézek, és kerekednek ki kékjeim: terromágus. Ő is terromágus! Tekintetem felcsillan, őszinte mosolyt villantok, ahogy erősebben rászorítok a törékeny ujjakra, miközben felállok, és húzom magammal őt is.
- Együtt - határozottan jelentem ki, de belül egyáltalán nem érzem magam annak. Alsó ajkamra harapok, ismét csak az ajtót nézem, ahogy rászorítok a kezére, hüvelykujjammal simítom végig a bőrét - nem tudom, hogy az ő vagy a saját megnyugtatásomra, de remélem, legalább kicsit működik -, és lépek egy aprót.
És minden lépéssel, amivel közelebb kerülök a szobához a félelmem is nő a hitetlenségemmel együtt. Hogy a rossebbe lehetséges az, hogy nekem kell afelé a szoba felé lépkednek, mert terromágus vagyok? Miért most jött ki? Eddig is voltak veszekedéseim a szül- Hagyjuk. Fejemet feljebb emelem, lesandítok Bonnie-ra.
- Mehetünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856205#post856205][b]Bencsik Bonnie - 2022.11.10. 05:56[/b][/url]

Olyan, mintha egyszerre dobogna a szívünk. Semmi romantikus értelemben vett dobogás, pusztán csak a tény, hogy az elemünk dolgozik. Pusztán? Olyan könnyed szó ez, holott nincs benne semmi könnyedség. Mert van egy elem, amit birtoklunk. Vagyis fogunk, mert nagyon messze van mér az, hogy tényleges birtokosok legyünk, de most mégis, olyan megnyugtató Kornél mellett lépkedni az ajtó felé, amitől félelem fog el. Nem szabad félni. Érzem, ahogy ujjaimra rászorít, ahogy megsimítja a kézfejem, és ettől a mozdulattól még jobban elmosolyodom, és bólintva pillantok rá.
- Menjünk.
Ösztönösen picit közelebb húzódok hozzá, mert bár nem romantikus értelemben kulcsolódtunk össze, azért mégiscsak fiúból van, és a fiúk köztudottan arra születtek, hogy megvédjék a lányokat, mert ők hercegek és lovagok és szuperhősök is tudnak lenni egyszerre. Sokkal több az olyan mese, ahol egy fiú menti meg a lányt, mint ahol fordítva történik, vagy éppen a lány menti meg önmagát.
- Örülök neked.
Suttogom még mielőtt belépnénk, viszont innen nincs visszaút, mert, ha már eddig eljöttünk, be kell tudnunk menni, és ha baj lesz, a kint hagyott táskám és cipőm alapján tudják, hogy merre keressenek. Amúgy sem szeretek cipőt hordani, otthon mezítláb éltem, és érezhettem a föld jóságát, kivéve persze a hűvösebb időszakban, így hát most is szeretném érezni. Egyszerre lépek be Kornéllal a helyiségbe, és a csodálkozástól az ajkaim elnyílnak, és elnevetem magam, nem hittem volna, hogy ez vár az ajtón túl, inkább valami félelmetes feladatra számítottam, mégsem eresztem el a kezét, még nem.
- És most? Mit kellene csinálnunk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856225#post856225][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.11.10. 11:00[/b][/url]

Csak abban reménykedhetem, hogy a kezem nem siklik hideg izzadságtól, mert az nagyon kellemetlen lenne, és nagyon nehezen kimagyarázható. Hiszen ez nem Bonnie-nak szól, vagy annak, hogy lány, és ilyen közel kerültünk, hanem csupán az izgalmamnak, amivel szemben állok.
Most konkréten ez egy ajtó, ami előtt eddig ültem, mint egy szerencsétlen, most meg legalább állhatok előtte ugyanígy. Valahogy könnyebbséget jelent, hogy mellettem van, de ahogy közelebb húzódik, szívem kihagy egy dobbanást. Mély levegőt veszek, halkan fújom ki, alsó ajkamat rágcsálva várok a csodára, még a válasz után is, nem beszélve az utána jövő két szóról. Fejemet kapom fel, jobban kihúzva magam, mintha csak segíthetnék az egész helyzeten.
De nem segítek. Nincs is min, mert nem történik semmi. Kíváncsian fordulok körbe a szobába, ajkaim nyílnak el a látványra, és egyelőre nekem sem jut eszembe elengedni őt.
- Fogalmam sincs - forgatom fejemet ide-oda, az ajtót halkan csukom be magunk után. Hirtelen gondolattól vezérelve szorítok rá jobban a kezére és indulok beljebb, majd torpanok meg pár növény között, nagyjából a szoba közepén. A karkötőre nézek, majd ismét körbe, végül... kissé elpirulva le rá.
- Hogy értetted, hogy örülsz nekem? - harapok alsó ajkamba, fejem minimálisan mozdul, inkább kékjeim siklanak el róla, mert a mögötte lévő bokor sokkal izgalmasabb és érdekesebb. Nem tudom mi ez az érzés, de mintha sokkal régebb óta ismerném, mint alapvetően. Mint bárki mást. Ami igencsak fura, mert meglepő módon sikerült barátokat szereznem, ismerősöket szintén, akiket jól ismerek, Zalánt évek óta, és mégis... halkan szusszanok.
- Ha mutogatunk, akkor valami történik vajon?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856393#post856393][b]Bencsik Bonnie - 2022.11.12. 08:02[/b][/url]

Követem őt, és örülök, hogy irányít, az első lépést ugyan én tettem meg, de nem akartam magam után rángatni, szerettem volna, ha együtt tapasztaljuk meg a hely csodáját, és egymásnak mutatjuk meg mindazt, ami bennünk rejlik. Kornélt már korábban is néztem, mint embert, és sokszor elgondolkoztam azon, hogy hogyan állhat valakinek éppen így a haja, olyan különlegesen, nem úgy, mint más fiúknak. Egy lány, akit azt hiszem Fruzsinak hívnak, azt mondta, hogy azért, mert elől is van forgója, és amiatt lesz ilyen kusza. Tetszetős. De sosem mertem megszólítani, hogy megkérdezzem, hogyan érzi magát a hajában. Pedig érdekelt. De azt hiszem, furcsa kérdés lenne.
- Mert kedves vagy, szelíd és azt hiszem, ha jobban megismernélek, nagyon megkedvelnélek. És okos is vagy, nem bántasz senkit. Nem úgy, mint például az a másik levitás fiú, neki is érdekesen áll a haja, de nem kedves és bántja a kicsiket.
Az nem mondom neki, hogy valami augusztus neve van, vagy ilyesmi, mert nekem furcsa lenne egy augusztus nevű fiú, habár én a Bonnie-val nem szólhatok egy szót sem, hiszen engem is olyan különleges névvel illettek.
- Korábban is éreztem, hogy olyan, mintha találkoztunk volna már, de nem értettem, hogy miért. Amikor ma megláttalak, megértettem, hogy nem mi találkoztunk, hanem az elemeink.
Az ujjaimat kihúzom az ujjai közül, a tenyerére simítok és magunk mellett felfelé fordítom a tenyerünket, ahogy összeérnek, csiklandoznak, és ez nagyon jó érzés.
- Az egész testem bizsereg.
Vallom be szégyenlős pírral az arcomon. Ez a pillanat egy titok, egy különleges szövetség első állomása, melyet a mágiánknak köszönhetünk. Egy igazán jó emlék, amit életem végéig szeretni fogok. A kérdésére nem tudok válaszolni, de a megszakított szemkontaktust tudom követni, és elmosolyodva ellépek tőle, intve, hogy kövessen. A bokor elé térdelek, és ha ő is megteszi, akkor keresek rajta két bimbót.
- Fogd a hozzád közelebb esőt a tenyereid közé, óvatosan, majd hunyd le a szemed, és képzeld el a folyamatot, ahogy kinyílik a virág. Én is ezt csinálom, és meglátjuk, hogy működik-e. Rendben?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856415#post856415][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.11.12. 16:26[/b][/url]

Annyi a szerencsém, hogy nem látok bele a fejébe. Ez a gondolatmenet és minden, ami mögötte lehet, még jobban összezavarna, pedig jelenleg a saját gondolataimmal sem vagyok kibékülve. Jobb az úgy, hogy csak én keserítem meg a saját életemet - bár nem mondom, hogy ő ezt tenné, ha kimondaná hangosan, csak a... tudod mit? Mindegy. Elég nekem most a különös és bizsergető érzés.
Amíg nem fogom fel a szavait. Reméltem, hogy a következő kérdéssel elfeledtetem az előzőt, de erről nincs szó. Kissé elnyílt ajkakkal, láthatóan megszeppenve hallgatom, miközben szívem ver egyre hangosabban. Tarkómra csúszik kezem, halvány mosollyal dörzsölöm meg, bármennyire is zavarban vagyok. És bármennyire nem tudom néhol értelmezni, amit mond.
- Hát... köszönöm. Még ha érdekesen is áll a hajam - nyúlok hozzá automatikusan. Egy tincset húzok le arcom elé, kissé felfelé nézelődve fürkészem, majd engedem el, hogy álljon arra, amerre akar. - Ne haragudj, de én nem éreztem így. Mármint... nem csak veled. Senkivel. Nagyon új minden, és nem tudom értelmezni, amit a... szóval, amit az elemem üzen. De tényleg nagyon köszönöm, amiért így gondolod, jó-jól esik - ahogy elenged, lépek is arrébb, ne érezze magát kellemetlenül esetleg a közelségemtől, de mikor ismét megfogja a kezem, megemeli és még felfelé is fordítja, kicsit meglepetten figyelem kezeinket. Halkan köszörülöm meg torkomat, és még véletlen sem nézek rá, mikor megszólal ismét, csak bólogatok neki. Remélem ennyi válasz elég, mert nem biztos, hogy most ki tudnék préselni magamból valami értelmes választ. Talán azért sem, mert nemrég elhangzott szavai miatt szívem még mindig a torkomban dobog.
Fejem biccen oldalra minimálisan, ahogy végig követem a mozgását. Alsó ajkamba harapva nézem végig, mikor letérdel, az én kezem automatikusan szorít rá a combomra. Ilyen alkalmakkor még nem jönne rosszul az a mankó... Igyekszem mérsékelni a bicegést, ahogy mellélépek és gondolkodás nélkül ereszkedem először féltérdre, majd mindkettőre. Halkan engedem ki az eddig benntartott levegőt, végül követem az utasítást.
- Oké - suttogom magam elé. Tenyereim közé veszek egy bimbót, szemeimet lehunyva koncentrálok arra, amire kell. Fél szememet nyitom ki út közben, hogy megnézzem mi a pálya, de csukom is vissza azzal a lendülettel. Így sehova nem fogok jutni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856430#post856430][b]Bencsik Bonnie - 2022.11.12. 19:09[/b][/url]

Nem ismerem a határaimat, tudom. Nem szeretem, ha engedély nélkül hozzámérnek, azonban én nem igazán tudom kordában tartani ezt. És nem veszem észre azt sem, ha a másik ember zavarban van miatta. Az én falumban az emberek mindig őszinték voltak egymással és kimondták azt, amit gondoltak. A híd választotta el az olyanokat, akik kimentek Csermelyről, az olyanoktól, mint mi, akik szinte sosem hagytuk el a települést.
- Nekem is, de tudod, így könnyebb. Haladhatunk együtt a megismeréssel és megtanulással, szerintem megnyugtató, ha van valaki, akinek el tudjuk mondani a tapasztalatainkat és a félelmeinket. Mint egy titkos szövetség.
Lelkesen és kedvesen pillantok rá, remélem, hogy tetszik neki, és nem néz nagyon gyerekesnek. Egyidősek vagyunk, de vannak olyan fiúk, akik ilyenkor már nagyon komolyak és felnőttesek, meg olyanok is, akik még nagyon gyerekek. Ő nem tudom milyen, csak egy csendes fiú. De érzek valami nagyon erőset és nagyon jót, amitől hiszem, hogy ez nagyon jó lesz. Remélem, hogy nagyon jó lesz. Ahhoz neki is akarnia kell.
Ahogy most azt is, hogy a virág kinyíljon. Mind a kettőnknek erre kell gondolnia. Ahogy ott térdelek, lehunyom a szemeimet, és elképzelem, ahogy az összecsukódott szirmok egyre több és több élettel telnek meg, ahogy lassan megduzzadnak, elválnak egymástól, és lassan elindulnak a nyílás felé, ahogy a szirmok egyre jobban kiterítődnek, egymáshoz helyett egymásra simulnak, és csodálatod, szirmokban gazdag, kinyílt virággá válik, mely ereje teljében van. Szinte érzem, ahogy a folyamat végbement a kezeim között, de nem merem még szétnyitni az ujjaimat, előbb Kornélra pillantok.
- Készen állsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856604#post856604][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.11.15. 10:08[/b][/url]

Halványan mosolyodom el a szavain, mert teljesen értem, mégis miről beszél. Igaza van. Mégsem érzem úgy, hogy teljesen át tudom érezni ezt a kapcsolatot, ami van. Nem csak köztünk, de köztem és egy teljesen idegen erő között, ami elképzelhetetlen volt, most mégis itt van és valamit kezdenem kellene vele. Örülök neki, minden félelmem ellenére, mégsem tölt el jó érzéssel. Végül észbe kapva bólintok is egyet mosolyom mellé, hogy valami rendes választ is adjak, még ha csak ennyi is telik tőlem.
Elhúzott szájjal, lehunyt szemekkel térdelek mellette, kezeim között a bimbóval és próbálok koncentrálni. Koncentrálni arra, ahogy az összezárt szirmok fokozatosan, egymást követve nyílnak szét, hogy megmutassák a növény virágának kiteljesedését. Elképzelem. Előttem van az egész folyamat olyan részletesen, ahogy csak tőlem telik: a bokor maga, a rajta csüngő levelek, már kinyílt virágok és a bimbók. Kizárom, hogy mellettem van a navinés, minden fókuszomat összeszedve csak a bimbóra koncentrálok: számat préselem egy vonallá, szemeimet szorítom össze.
A kérdésre nyílnak fel kékjeim, meredten nézem összezárt kezemet, majd alsó ajkamba harapva bólintok egyet.
- Aha. Csináljuk - halkan szusszanok, és nem gondolkodva semmire nyitom szét a kezemet, amik végre láttatni engedik a semmit. Mert semmi nem történt. Izmaim ernyednek el, lábaim csúsznak szét kicsit, ahogy az ölembe ejtem kezeimet, majd nézek fel.
- Gratulálok - mozdul ujjam kicsit, hogy a kinyílt virágra bökjek. Szélesen mosolyodom el a szó közben, ahhoz képest, mennyire izgult ő is, van tehetsége és érzéke hozzá. Legalább neki. A jelenlévők 50%-a igenis jó arány. Sóhajtva túrok tincseim közé, kicsit oldalasan dőlve huppan le fenekem a földre, lábaimat mozdítva húzom fel őket magam elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856854#post856854][b]Bencsik Bonnie - 2022.11.25. 05:49[/b][/url]

- Nem lehet, hogy egy kicsit idegessé válsz attól, ha az elemedet kell használnod? Az elején nekem se nagyon működött emiatt.
Velem az elején nagyon sok minden nem működött, sőt, ami azt illeti, jelen pillanatban sem működik minden, hiszen képtelen vagyok az iskola falai között maradni hosszabb ideig, úgy érzem, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatna. Ez a hely azonban egy csoda, hiszen benne van a kastélyban, és mégis érzem a fűszálakat, ahogy simogatnak, ujjbegyeimen a levelek erezetét, a szirmok lágyságát. Mintha a béke a teljes lényemet átjárja.
- Nekem sem tökéletes, csak azt a látszatot kelti, de a szirmok alig fele bontakozott ki, látod.
Mutatok a középső részére, ami bizony szorosan összesimul. Első ránézésre eredményesnek mondanám, de szerintem Ezra nem így vélekedne. Eléggé kedves férfi, de még mindig hatása alatt vagyok az első sokknak, amit akkor éreztem, amikor vele találkoztam. Aznap az egész életem kifordult önmagából és nagyon ijesztővé vált. Ám, az érzés, mely a gerincem mentén cikázik, most nagyon jó. Már nem érzem magam egyedül, hiszen van egy szövetségesem, valaki, akivel egy terembe ülve, egy folyosón lépkedve, egy összenézésből értve is tudom, hogy mi a helyzet. Mi ez, ha nem csoda?
- Mi az a testhelyzet, amikor tökéletesen ellazulsz? Mondjuk fekve? Lehet, hogy az zavar, hogy a tested nincs kényelmesen. A mamám, amikor ideges voltam egy fellépés miatt, mindig az ölébe hajtotta a fejem, és a hajamat simogatta, meg az arcomat. Ne próbáljuk ki?
Ajánlom fel teljesen természetesen. Régebben szerettem az érintést, és szeretném visszakapni ezt a szeretetnyelvemet, de először magamban kell rendeznem a dolgokat, nekem kell nyitnom mások felé, és csak utána tudom majd engedni, hogy bárki, bármikor hozzámérjen, anélkül, hogy megrezzennék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=856999#post856999][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.12.02. 12:05[/b][/url]

Az egyáltalán nem kinyílt bimbót nézve szalad ráncba a szemöldököm. Az elején? Az egész egy eleje! Pontosan úgy érzem magam, mint mikor az iskolába kerültem. Évekig tartó magántanulmányok folytatása után csak sikerült elérnem, hogy végre bejárjak, de olyan idegen volt minden és mindenki, hogy el voltam veszve. Az elveszettség érzése nem segít barátokat szerezni, maradjunk ennyiben, és most ugyanezt érzem.
A virág felé fordítom a fejemet, ami valóban nem nyílt ki teljesen, de ettől még én láthatóan szélesen mosolyodom el és csóválom meg a fejem. - Ne szerénykedj. Sikerült, és ez a lényeg, hiszen én még eddig sem jutottam el. Úgyhogy csak fogadd el a sikeredet és élvezd ki - mosolyodom szélesen rá, majd fordulok vissza előre. Zavartan dörzsölöm meg a tarkómat: az egész helyzet olyan idegen, hogy kellemetlenül érzem magam, és bár sokat segít a terem egésze, mert régen éreztem magam ennyire felszabadultnak, mégsem adja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy elhiggyem, nekem valóban itt a helyem. Az egész egy baromság. A navinésnek tényleg az ereiben van az egész, de én, aki egész életemben a levegőt szeltem, mégis hogy kerülnék a földre. Tenyerem simul térdemre, ismét felé fordulok. Ajkaim ugyan elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de hang nem jön ki a torkomból, hogy legalább minimálisan is értelmes ember benyomását keltsem.
Pillogva nézek rá, majd a lábaira, végül megint arcára. Ezt most komolyan gondolja, ugye? Elnézve az arcát biztosan.
- Mármint... mármint feküdjek az öledbe és simogatod a hajamat? Ezt próbáljuk ki? - nézek rá értetlen. Nem árt letisztázni a részleteket, mielőtt még félreértésekbe bonyolódunk. - Má- Hm... komolyan mondod? Nem vagyok biztos abban, hogy ez... szóval érted. Én nem... nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni vagy ilyesmi, meg azt sem szeretném, ha az én problémám a tied lenne meg ilyesmi - fordulok előrefelé ismét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857067#post857067][b]Bencsik Bonnie - 2022.12.03. 07:51[/b][/url]

Az arcát nézve, hirtelen elönt a bűntudat, de nem igazán tudom, hogy miért, hiszen nem csináltam semmi rosszat, mégis, azt érzem, hogy valamit elrontottam. A szám belső részéből egy kis darabot a fogaim közé veszek, és zavaromban próbálok arra koncentrálni, hogy egy darab belőlem a fogaim között van, és nem arra, hogy kinyissam a számat, és még nagyobb kellemetlenségbe sodorjam magam. Aztán végül kimondja, belőlem meg kitör a megkönnyebbült kacagás, mert már értem, hogy miért tört rám a bűntudat, hogy miért nézett olyan furcsán, és hogy mit is szeretett volna mondani, amikor végül nem jött ki hang a torkán.
A nevetésem vidáman és megkönnyebbülten csilingel, ahogy végül hátrafekszem a fűben, és játékosan csillogó szemekkel pillantok rá, aprót ingatva a fejem.
- Nem, arra gondoltam, hogy találjuk meg azt a teszthelyzetet, amiben kényelmesen érzed magad. Én például ha ülök, órán vagy étkezésekkor, mindig arra gondolok, hogy ki kell húznom magam, mert ha begörnyedek, akkor olyan leszek, mint Mári néni, aki egész életében gyógyfüveket gyűjtött. Papa mindig Mári néninek hívott minket, ha görnyedtünk. És ez nem kényelmes, nem tudok koncentrálni, mert csak azt hallom a fejemben, hogy Mári néni leszek. Nekem anyukám öle volt a megnyugtató, neked mi az?
Még mindig fekve pillantok fel rá, érdeklődve. Szeretnék segíteni neki, mert a szemeim előtt él az a kép, hogy mi ketten képesek leszünk úgy is beszélgetni egymással, hogy egyetlen hang sem jön ki a torkunkon. Milyen szép is lenne, a levelek rezegtetésével, szirmok bontakozásával és még egy csomó minden ilyen földi dologgal üzenni, vagy éppen együtt végrehajtani egy-egy elemi cselekedetet. Nem akarom őt kényszeríteni, nem akarok sok lenni, de szeretnék segíteni.
- Az év elején azt mondták, hogy ha beszélgetni szeretnék valakivel arról, hogy milyen  magántanulóból tanulóvá válni, akkor te tudsz nekem segíteni, mert te is azt voltál. Miért?