Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771962#post771962][b]Ardai Tánya - 2019.09.08. 23:00[/b][/url]

Fogalmam sincs hogy jutottam erre a helyre. Az öreg néni azt mondta észak felé lesz egy utca, és ott lesz egy buszmegálló. Az pedig el fog vinni valameddig. Akkor most vagy a néni tudta rosszul, vagy az iránytűm hazudik nekem. Mindenesetre már ott keringtem egy órája abban a kis falucskában, és úgy tűnt senki más nem lakik ott. Szóval nem volt mit tennem, mint valakit mindenáron keríteni. Aki nem a falu mesemondója persze.
Befordultam egy újabb sarkon, és ott állt egy kastély. Előtte egy emberke ácsorgott, mintha várna valakire. - Elnézést! Nem akarom zavarni, tudna segíteni? Tudja...
- Persze, jöjjön beljebb - húzott maga után belevágva a szavamba.
- De...
- Nyugalom, mindjárt ott vagyunk, már igencsak későre jár, de még megnézheti a gyönyörű búzavirágot, éppen most nyíltak ki - mondta tovább a bácsi. Tudhattam volna, hogy nem szabad az itteni időseket megszólítani, mindegyik belekever engem valami kalamajkába.
Tovább vezetett egy faajtón keresztül. Aztán intett, hogy menjek csak. - A híd után lesz nemsokkal - tette még hozzá, és otthagyott. Sóhajtottam egyet, aztán elindultam. Kell, hogy legyen itt még valaki.
Vagy tíz perc gyaloglás után meg is találtam a kis fahidat. Felmentem rá, és felültem a korlátjára. Úgy tűnt soha nem lesz vége ennek a túrának, és a nap is igen alacsonyan állt már. Mugli faluban pedig esélyem se volt egy Zsupszkulcsot találni Pécsre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771966#post771966][b]Thomas Middleton - 2019.09.08. 23:14[/b][/url]

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Visszaölel. Szinte hálásan fújok egyet. Azt pedig nem várom, hogy bármit mondjon. Nem várok én semmit. Szóval a haver az több, mint csodás. Olyan régen mondta nekem. Nehezen húzódom el tőle, ám csak ráveszem magam, hogy levegyem róla kezeimet és leüljünk. Viszont nem maradunk úgy soká. Érdeklődve követem őt.
Nagy szemmekkel nézek körbe a festmények kavalkádján. Aztán figyelem, mit kutat barátom. Várom, mit akar mutatni nekem. Átveszem a vásznat és eltátom a számat.
- Azta - vigyorodom el, nevetve is egy kicsit az arckifejezésemen, amit megfestett. Mert hát ő festette, ez nyilvánvaló. Összenézek vele kicsit, majd visszapillantok az alkotásra. De aztán nyugtalanító kis gondolatok komolyítják el vidám ábrázatomat. Szóval nagy dolog az, hogy egyáltalán emlékezett rám? Vagy hogy érti ezt? Borzalmas, hogy fogalmam sincs, mi van vele.  Kirillt pedig sajnos nem sikerült elérnem, hogy megtudjak bármit. Márpedig nem vagyok családtag, nekem nem mondhatnak semmi bizalmasat, éppen csak azt közölték, mikre kell odafigyelnem a látogatásom alatt. A szabályokat. Azonban, hogy mi van vele... hogy mi van velük, azt nem tudhatom.
- És hogy vagy? - kérdezem lágyan, lejjebb eresztve a képet. Különös egyébként. Azt hittem, nagy belső kűzdelem lesz számomra, hogyan tekintsek majd rá, ha meglátom. Hogyan tekintsek majd rájuk. Féltem, végig azon agyalok majd, melyikükkel beszélek és hogy hogyan kéne viselkednem. Mindez azonban ködbe veszett, amint megláttam. Nincs bennem más, csak az az ismerős öröm, amit mindig érzek a közelében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771970#post771970][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2019.09.08. 23:38[/b][/url]

Amint meglátta az ismerős vigyort, szinte neki is kedve támadt nevetni. De csak egy halvány mosolyra futotta. Ez is sokkal több pozitív érzelmet fejezett ki, mint amiben a fiúnak része volt az utóbbi hónapokban.
- Küzdök - felelte szűkszavúan. Sose volt a szavak embere, de most még inkább visszafogta őket. Hiszen hogyan is mesélhette volna el Thomasnak az első időket? A dühkitöréseket? Vagy talán a naplókat? Esetleg azt, hogy a folytonos félelemtől nem alszik? Hogy hátha megint visszaesik. Vagy talán még inkább arról, hogyan csapta be Kirill amikor idehozta? Vagy amikor elmondták neki a szüleit. Újra, és újra. A gitár, amit összetört. Vagy a másik, aminek csak a húrját szakította el. A mélységre. Képtelen volt rá.
- Mesélj inkább te - dobta vissza a labdát Zsombor. Kettőjük közül mindig is Thomas volt a beszédesebb. És a boldogabb is. - Menjünk vissza a nagyterembe, az ápoló egy idő után utánunk jönne - jegyezte meg közben a fiú. - A kép a tiéd. Hogy tudd, én milyennek látlak. Később talán jól jön - kacsintott rá, és újra visszatértek a társalgóba. A zene újra megjelent, ezúttal Haydn egyik műve kényeztette a füleket.
- Ha kiengednek egy évfolyamon leszünk - dobta be a témát Zsombor. Így is volt pár közös órájuk, de javarészt eddig csak a szünetekben tudtak találkozni. A kihagyott év miatt viszont most onnan folytatná a tanulmányait a fiú, ahol abbahagyta. Vagyis pont ott, ahol Thomas tart.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771980#post771980][b]Thomas Middleton - 2019.09.09. 00:44[/b][/url]

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Megértően figyelem őt és egyetlen szóban felel bár, abban nagyon sok minden benne van. Nem mondom, hogy előrébb vagyok. Hogy bármi fogalmam lehet róla, tulajdonképpen mivel és hogyan kezelik, azonban eszem ágában sincs ezt belőle kierőszakolni. Bólogatok csak, végigpillantva rajta kicsit. Elhiheti, el tudom képzelni, miken megy át. Ha egy egészen másfajta intézetben is töltöttem életem jelentős részét, sok olyan történt velem, amit azt se tudom, hogy állnék neki elmesélni, és azt sem tudom, érdemes-e. Megtörténtek, nehezek voltak, de itt vagyok. Töretlenül tele élettel és szeretettel. Jut bőven barátomnak is belőle. Hiszen nem mindenki olyan derűs, naív természet, mint én. Meg neki egészen másfajta küzdelmek adattak. Legalább én végig önmagam voltam, bármi történt is. Neki az alapvető léte áll bizonytalan lábakon. Különös, hogy mindazt, amin ő mehet át újra és újra, én csak nemrég tapasztaltam meg és pontosan általa. Összeállt nekem a kép ugyanis. Rájöttem, hogy két személy lakozik egy testben. Ez pedig kiborított. Még jobban, mint mikor anno kiderült, nem egy barátom van, hanem kettő. Úgy éreztem ezután, hogy fogalmam sincs, mi a valóság. Kétségbe voltam esve, Lau nyugtatgatott a bejárati csarnok lépcsőjén, ám ez csak a kezdete volt annak, hogy bármennyire rendeződjek. Ténylegesen máig nem sikerült. Hosszú az út, viszont eltökéltem, ezt nem terhelem barátomra. Az én dolgom, hogy helyre rakjam őt magamban. Neki van elég gondja enélkül is. A lényeg, hogy vele legyek. Hogy itt legyek neki. Nekik.
Mielőtt kérése nyomán nekiállnék mesélni, visszamegyünk a nagyobb terembe és leülünk az asztalhoz, amit az imént magunk mögött hagytunk. Lerakom magam mellé a székre a festményt, rámosolygok még egyszer, aztán Zsombihoz fordulok.
- Ez óriási! - lelkesedem a hírért, hogy egy évfolyamra fogunk járni. Ebbe bele se gondoltam, pedig teljesen logikus. Lássuk be, sok mindenbe nem gondolok bele. Viszont így legalább ilyen kellemes meglepetések érnek. Mielőtt viszont még elábrándoznék, mennyire király lesz már ez nekünk, inkább nézzük csak azt a beszámolót...
- Egy pár hétig szemüveges voltam, képzeld - állok neki a mesélésnek vigyorogva - Riley elvitt életem első mozizására és ott derült ki, hogy rövidlátó vagyok. Szerencsére szemcseppeznem kellett csak és helyreállt tőle. Viszont a gyógyfőzetet használnom kell még ilyen utókezelésként is... - magyarázom, szokásomhoz híven elevenen gesztikulálva. Viszont nem darálom most annyira a mondandómat, mint általában. Barátom körül le van lassulva minden és ő maga is. Idomulok ehhez ösztönösen.- Aztán... - töprengek, mi legyen a következő, amit említek - Elkezdtem aikidózni - csillan fel a szemem. Igazából ugye aikidó-fúzió, azonban egyszerűbb így hivatkozni rá. - Tudod, mondtam, hogy szeretnék valami harcművészetbe kezdeni és megkértem Liam bácsit, úgyhogy minden hétvégén edzünk - folytatom átható mosollyal. Igazából a kiállásomon talán már látszik is, hogy egy ilyen sportra adtam a fejem. - És... - térek az utolsó mesélnivalómra. Mármint nyilván ezer és egy dolog van még, viszont nem akarok mindent rázúdítani, úgyhogy kiválasztottam pár fontosat, a teljesség igénye nélkül. A következő, egyben végső említenivalóm előtt egészen ellágyulnak vonásaim és csaknem pirulva sütöm le a szemem. - Lauval... szóval... együtt vagyunk - húzom fel vállaimat, boldogan mosolyogva és figyelem Zsombit, mit szól ehhez. Az elsők közt volt, akiknek el akartam mondani, de nem tehettem. Jó ég, annyi mindent akartam volna rögtön elmondani neki, futni hozzá a hírrel, de... nem lehetett. Némileg elérzékenyülve nézem őt hát most. Hiszen végre elmeséhettem ezeket. Legalább néhányat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772005#post772005][b]Juhász Laura - 2019.09.09. 12:47[/b][/url]

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Basszus! Erre nem is gondoltam! Pedig hát, logikus. Csukva van a szeme, nem lát semmit, én meg áthajolok rajta, meg elkezdek össze-vissza kutakodni, nyilván elég jól hallhatóan, majd kattintgatok meg vakuzok. Csoda, hogy úgy tudott maradni egyáltalán.
- Bo…bocsánat, ez eszembe se jutott – hebegek egy kicsit és nagyon örülök annak, hogy most nem látja a szégyent az arcomon. Eszembe kellett volna jutnia, gondolnom kellett volna rá. Ez nem szimplán figyelmetlenség tőlem, hanem egy kicsit naivság is. Valahogy úgy gondoltam, hogy a szer eleve nem is engedi, hogy kinyissa a szemét, amíg nem szabad. Biztos vannak ilyenek is, nem? A varázsvilágban minden van, amivel csak meg lehet könnyíteni az életet. De igazán jó lenne, ha nem bocsátkoznék ilyen légből kapott feltételezésekbe, hanem inkább úgy kezelném ezeket, mintha nem is léteznének. Egy szimpla egyszerű szemcsepp, semmi extra nincs benne, utána nem szabad kinyitni a szemét. Mindenféle hókuszpókusz nélkül.
– Persze, szólok ezentúl meg jobban figyelek meg minden – bólogatva bizonygatom, hogy úgy lesz minden, ahogy ő kéri, hát persze hogy úgy lesz. Magamban ugyan még folytatom az értelmi képességeimre vonatkozó negatív megjegyzéseket, ám ami kihallható a hangomból az csupán tényleg egy árnyalatnyi lelkiismeretfurdalás és határozottság. Nem érzem úgy, hogy le lennék szidva, nem érzem úgy, hogy valami rosszat csináltam volna. Vagyis hát de, de szerencsére nem annyira rosszat, hogy baj legyen belőle. De nem érzem azt, hogy hibáztatna vagy neheztelne rám érte.  Szóval bár nem vidám a hangszínem, de mindenképpen nyugodt, normális.
Helyeslően hümmögök csak a felvetéseire, hogy milyen témái lehetnének a fotóknak. Jó ötlet mindegyik, megvalósítjuk majd őket. Picit azért sajnálom, hogy a hajókázás az pont nem lett megörökítve, de így jár az, akinek későn jut eszébe, hogy telefon is van a világon. Izgatottan figyelem, ahogy mocorogni kezd, ha kinyitja a szemét akkor akár csinálhatnánk is pár képet. Szóval várok, bár nem tudom figyelmen kívül hagyni a bosszúságomat, hogy mennyire nem tudok napirendre térni egy szimpla fényképelőhívás felett. Vagyis hát főképp a technikai problémái felett.
Azonnal észreveszem az enyhén lebiggyedő ajkakat, amikhez kisvártatva hebegés is társul. Hiába érkezik utána egy mosoly, sem a hangsúly, sem az arckifejezés, sem pedig az elhangzott mondat nem stimmel hozzá. Beletenyereltem egy kényes témába. Egy érzékeny témába. Csak éppen nem áll össze, hogy mitől is az.
- Miért ne nyúlnál? – érkezik a kérdésem automatikusan kicsit értetlenül. Mert mugli ketyerék? De hát itt is hozzányúlkál azokhoz. Meg otthon is. Mégis mi a különbség a kettő között? Ami otthon van náluk és ami nálam lesz … szinte tök ugyanolyan. – Liam bácsi cuccaihoz is hozzányúlsz, nem? Azok is mugli dolgok, legfeljebb kicsit fel vannak tuningolva – gondolkozom hangosan majd gyorsan beavatom abba, hogy felülni szándékozom, ami ugyebár az ő számára is érzékelhető mozgással jár. Amint ezt megteszem összetámasztom az ujjaimat és úgy töprengek tovább. Nem értem. Most az a baj, hogy azok az én cuccaim lesznek? Vagy, hogy mugli dolgok? Mert oké, nem ért hozzájuk, de hát tényleg már úgy is van egy csomó, amit tud kezelni. Meg eleve, hol van ez még? Mi zavarja őt pontosan? Nem nyúl semmihez … mert fél, hogy elrontja? Vagy mert … na várjunk csak …
- Bármihez hozzányúlhatsz majd, amihez csak kedved lesz. Igaz ugyan, hogy még kilátás sincsen arra, hogy a kastélyból elcuccoljak, de amikor ez megtörténik … akkor … hát szeretném ha majd te is otthon éreznéd magad ott – erről lenne szó? Hogy nem tud azonosulni a mugli dolgokkal, amik körülöttem lennének? Hogy úgy érzi, hogy neki ott nincs semmi keresnivalója, mert nem ért ezekhez? Nem kezdek el most belemenni, hogy az általa eddig ismertekhez képest mennyire kevés dolog van a fejemben, amit így hirtelen szeretnék. Inkább megvárom, amíg meg tudom, hogy az zavarja-e hogy ő esetleg kirekesztődne onnan, mert minden ismeretlen lenne neki.
- Még el se mondtad, hogy neked mi a véleményed erről az egészről … - mondom neki csendesen, felvíve a hangsúlyt a mondat végén. Mert ugye ez egy kérdés, hogy ő mit gondol róla. Candylanden nem mondott rá semmit, azt leszámítva, hogy ez nagy dolog.  Igen az. Viszont csak most kezdek rájönni arra, hogy ez jóval többről szól. De nem gyártom az elméleteket inkább, beszéljük át, úgy tiszta lesz mindkettőnknek a helyzet.
- Nem is mondtam, hogy ne tenne meg mindent Liam bácsi érted. Lefogadom, hogy csak egy fél szavadba kerülne és már rohanna is ide ha valami miatt szükséged lenne rá. Ha meg bajba lennél, hát akkor a világon semmi sem állíthatná meg – mosolygok rá halványan a védőbeszédet hallva. Tudom én, hogy úgy van, ahogy ő mondja, és azt is, hogy tényleg úgy lenne ahogy most lefestettem. Az ugyan már egy másik kérdés, hogy lehet, hogy néha ennél többre lenne szüksége Thomasnak. Több együtt töltött időre a szeretett emberrel. De ezeket nem említem neki, mert már így is kezd szétcsúszni. Tényleg úgy fest, mint aki próbálja magát egybetartani. Vetek egy pillantást a remegő kezeire, a vállaira, ahogy a szokásosnál jobban emelkednek és már mozdulok is. Ülésből térdelésbe helyezkedem, visszaereszkedve a sarkaimra, bal kezemet a kezére teszem. Jobbomat pedig finoman a vállára teszem, simítok rajta egyet, majd egy aprót szorítok rajta mielőtt elindulna a kezem a háta felé, hogy nyugtatóan simogassam azt. Ha nem tetszik neki, vagy nincs rá szüksége, akkor egy mozdulattal le tud így rázni. Nem mondom, hogy túlságosan jól esne, de megérteném teljesen. Ahogy neki a jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772041#post772041][b]Gálffy Erik - 2019.09.09. 14:11[/b][/url]

Táppénzen vagyok, vagyis leszek holnaptól, ami még sosem esett meg velem. Nem szoktam beteg lenni, de most ledöntött egy kisebb vírus a lábamról. Semmi komoly szerencsére, csak nátha, köhögés és láz. Ha nem lennék lázas, akkor simán bemennék dolgozni, de így inkább itthon maradok. Vasárnap este lévén elég kevés látogatónk van, vagyis hogy igazából egy árva lélek sem jött megnézni az arborétumot. Ennek valószínűleg egyik oka a szeszélyes időjárás, ami eltántorítja a kirándulni vágyókat. Bezzeg nyáron, mikor hét ágra sütött a Nap, akkor tömve voltunk. Kint ülök a kastély előtti kocsiszínen, hallgatom a bogarakat, meredek a semmibe és közben szívom a jól megérdemelt cigarettámat. Pali bá’, a gondnok, nagy lelkesen döcög felém, széles mosollyal arcán, majd boldogan meséli, hogy szerzett egy látogatót mára. Besiet a kis helyiségébe, ahonnan pár perccel később távozik is, hátán a táskájával, kezében az éthordójával. Biccentünk és intünk egymásnak, majd megáll és odakiabál nekem, hogy a lány ott van valahol kis fahídnál. Bólintok egyet, majd a cigit elnyomva indulok el a híd irányába, mivel jó tudni, hogy mikor távozik a hölgy, mikor tudok zárni. Zsebre tett kézzel bandukolok a megadott irányba, miközben fütyörészek, amire a madarak lelkesen válaszolnak is. Nem kell sokáig mennem, mikor megpillantok az alakot a hídon. Már messzebbről köszönök neki, hogy nehogy megrémüljön, majd odasétálok hozzá. Mikor mellé érek valami furcsa érzés fog el, miszerint én már találkoztam ezzel a lánnyal, de nem tudom hova tenni. Több opció is van a listán, de elég hülyén venné ki magát, ha azonnal az egyik egy éjszakás kalandommal azonosítanám, így inkább megtudakolom…
- Ismerjük egymást valahonnan? – kérdem, majd hirtelen elfordulok és tüsszentek egyet. Orrom kifújása után fordulok csak vissza hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772067#post772067][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.09. 15:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772080#post772080][b]Emir Mahfud - 2019.09.09. 17:39[/b][/url]

Elég gyorsan kiderül, hogy a leányzó magyar, szóval szín tisztán értette a káromkodást, ami kicsúszott a számon. Bocsánatkérően pillantanék rá, ha ez nem egy fesztivál lenne, ő pedig nem kezelné ennyire lazán a szituációt. Szóval csak tovább lépek rajta... A kérdést intéz felém, aminek hallatán egy grimasz fut végig arcomon.
- Nem igazán… Szintén? válaszolok neki, majd egy mosolyt dobok felé. Ekkor mérem fel jobban a terepet, hogy ki is ül mellettem, vagyis inkább, hogy néz ki. Mivel ez egy fesztivál, így nagyjából bármi kisülhet egy-egy beszélgetésből. Én pedig az alaposabb megtekintés után elkönyvelem, hogy simán benne lennék… De majd meglátjuk mi sül ki az estéből. Mikor felemeli a sört, majd közli, hogy ránk, én is megemelem a kezemben lévő dobozt, majd finoman összeérintem az övével.
– Ránk! –egy széles mosolyt társítok mellé, majd iszok egyet a sörből. Ekkor tűnik fel, hogy a leányzó nagyjából magzatpózba húzva magát ücsörög. Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy összetegyem  a képet.
- Adjam oda az ingem? Segítene valamit? kérdem, de közben rájövök, hogy csórikám már eléggé koszos, illetve most is rajta ülök. - Báááár, nem biztos, hogy ezt te fel szeretnéd húzni. De ezen kívül fel tudom még ajánlani a...testem. Összebújunk, mint a pingvinek...  – széttárom karjaimat és sokat sejtető mosoly jelenik meg arcomon, amiből a hülye is leszűrheti hátsó szándékom. De minek köntörfalazzak, jobb az elején leosztani a lapokat, aztán ha a másiknak nem tetszik az elképzelés, legalább időben kiderül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772149#post772149][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.09. 20:03[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772165#post772165][b]Thomas Middleton - 2019.09.09. 20:51[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Akkor ezt megbeszéltük. Különben tényleg simán benne lehetne a pakliban, hogy képes sem lennék feltárni a szemem a főzetnek köszönhetően, viszont én ilyenről nem tudok, az a helyzet. Kipróbálni meg nem is szeretném.
- Legközelebb megkérdezem, mi van, ha véletlen kinyitom - mondom ezt csak úgy inkább feljegyezni magamban, nehogy elfelejtsem. Hiszen annyiról tájékoztattak, hogy a hatás érdekében lehunyva kell tartanom ilyenkor mindenképpen. Talán a vizsgálati pergamenemen is van valami erről. A lényeg, hogy jobb szerintem, ha biztosra megyek és örülök, hogy ezt tisztáztuk Lauval is.
Már a megdöbbent visszakérdezésétől megkönnyebbülök valamennyire. Csaknem teljesen. Hogy nem is érti, miért ne nyúlkálnék azokhoz a cuccokhoz. Ebből én nem annak örülök, hogy szerinte igenis megtehetném, hanem annak, hogy úgy tűnik, tényleg alap neki, hogy ott leszek és megteszem.
- Nem, én... nem igazán - rázom a fejem. - Egy-két dolgot megtanultam kicsit kezelni, a többit viszont csak vele együtt használom - helyesbítem a feltételezését. Attól, mert látott benyomni egy lemezjátszót meg a filmvetítőt, még koránt sem tudok hova lenni a mugli kütyükkel. Csak megtanultam pár gombot lenyomni. Illetve a mi cuccainkat akkor is varázslat hajtja jórészt. Különben, ahogy nézem, a muglik gyakran hiszik ezt, hogy a dolgaikhoz érteni mi sem természetesebb. Pedig pont a lány tudhatná, hogy hiába él a mágusvilágban x éve, hány és hány rejtély van a számára a mai napig. Én meg még csak nem is élek a varázstalan világban és soha sem éltem egyáltalán. Csak a szeretteim egy része kedveli ezeket a technológiákat. Mindegy, mert különben az egészben nem is ez a fontos. Ami fontos, azt meg csak én képzelem be magamnak. Úgyhogy próbálom is elfelejteni. Azonban miután felül, figyelmeztetve engem előtte, a következő szavai úgy találnak bele a kényes témába, ahogyan vannak. Majdnem kiszakad belőlem egy felszabadult "igen?" arra, hogy szeretné, ha én is otthonérezném magam ott. Ám rájövök, ez mennyire furán venné ki magát, tekintve, hogy mindaz, amik miatt aggódtam, csak az én fejemben voltak. Ő nem is értené, nem tudná mire vélni.
- A véleményem? - ráncolom homlokom, miközben nyitogatom fel már éppen a szememet. Milyen véleményem kéne, hogy legyen? A költözéséről beszélünk egyáltalán? Mi lenne arról a véleményem? - Ha úgy érzed, így lesz neked a legjobb, akkor gyere el otthonról, persze - kezdek el vontatottan, csöndesen mondani valamit, igazából közben ezzel puhatolózva is némileg, mit akar pontosan hallani tőlem. Felnézek rá magam mellé, ahogy üldögél az ágyán.
Hiába higgadtam már le közben pár dologgal kapcsolatban, a kavargás már megindult bennem miattuk és a Liam bácsit illetőek mind rárakódnak, összeadódnak. Barátnőmre pillantok, ahogy segítségemre siet rohamomban..
- Bocsánat, mindjárt... mindjárt jobb lesz - kérek elnézést remegésemért. Angol vagyok, nem számít, hogy nem tehetek valamiről, akkor is szabadkozom érte. Közelsége pedig igenis gyorsítja a feloldódást. Finoman remegő kezeimmel megfogom a kezét és mélyeket lélegzek. Szépen lassan pedig visszaállok nornálisba. Abbamarad a kontrollálhatatlan reszketés. Bólogatok neki, hogy jól vagyok. - Köszönöm - mosolyodom el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772182#post772182][b]Juhász Laura - 2019.09.09. 21:39[/b][/url]

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

- Lehet, hogy nem is kell a kontroll után már használnod. De ha kell is, akkor is inkább figyelek, hogy ne történjen meg. Végül is nem véletlenül mondták, hogy ne nyisd ki a szemed – teszem még hozzá, ezzel lezárva magamban ezt a témát. Mindegy, mit mondanak neki, tényleg semmibe nem kerül nekem odafigyelni az ilyen apróságokra. Csak néha nem árt valahogy felnyitni a szememet, hogy ja amúgy vannak ám ilyenek, amikre esetleg kéne figyeljek. De majd dolgozok azon, hogy jobban észleljem ezeket.
Igazából én pont erről beszéltem, hogy tud egy-két dolgot kicsit kezelni. Éppen csak annyira amennyire számára szükséges. Egy fél pillanatig nem gondoltam olyanra, hogy Thomasnak perfektnek kéne lennie például a mosógép működési elvéből, annyira, hogy ha valami történik akkor simán meg is tudja javítani. Na mondjuk azt azért megnézném, de na kanyarodjunk csak vissza. Szóval egyáltalán nem úgy vagyok vele, hogy mindenhez érteni kellene, vagy hogy könnyű megtanulni annyi mindent.
- Hát, azoknál sokkal bonyolultabb dolgokra én sem gondoltam. Igazából most csak a képek előhívásához esetleg szükséges dolgok jutottak az eszembe. Laptop, pendrive, nyomtató ilyesmi. Persze varázslattal is működethetőek lehetnek, csak érted … nekem ezek olyan mugli dolgok, olyan ismerősek. Mint a telefon. És zavar hogy van egy mugli dolgom, és fogalmam sincs, hogy tudnám megoldani azt, amit egyébként tök könnyű lenne. De nem … nem tervezgetem még, hogy milyen dolgok kellenek majd pontosan – avatom be abba, hogy igazból fogalmam sincsen ám a berendezésekről meg úgy tényleg, semmiről. És az meg nyilvánvaló, hogy egyedül nem fog menni mindennek a beszerzése sem. Nem értek hozzájuk. Szóval ha eljutok oda, akkor nyilván felkeresek én mindenkit, akinek számít is a véleménye, hogy ilyet vagy olyat lenne érdemes. Nincsen semmi sem kőbe vésve, van beleszólási lehetőség ezekbe. De, még egyszer: hol van ez még?
Figyelem ugyan a vonásait, hátha valamit elárulnak arról, hogy igazam van-e, hogy mi zavarja. De nem sok mindent tudok meg, csak annyit látok, hogy nyugodtabb. Bármi is volt az, valószínűleg helyrerakta magában, és remélhetőleg valami olyat mondtam, ami ehhez hozzásegítette.
Ha nekem úgy lesz a legjobb? Nanáhogy, hiszen senki sem szeret úgy ott lakni valahol, hogy azt éreztetik vele nem látják szívesen. Ennél aztán tényleg jobb szinte bármi. Szinte. Még ha rengeteg gonddal is fog járni az egész. De igen, nekem úgy lesz a legjobb, az tuti.
-  Nem egészen erre gondoltam. Erre is, meg, hogy mit gondolsz az elképzeléseimről, terveimről, amiket inkább neveznék még csak valamiféle vágyaknak, vagy céloknak. Szerinted hülyeség? Lenne jobb megoldás? – már akkor ott a cukorkafesztiválon fel kellett volna tennem ezeket a kérdéseket, csak hát öhm, nos, kissé – nagyon – túlreagáltam az egészet, és képtelen voltam tisztán végiggondolni. Érdekel a véleménye, hát persze, hogy érdekel.
- Sshh – csitítom halkan, amikor bocsánatot kér. Nem kell, amúgy sem tehet róla. Persze tudom, hogy ez az udvariaskodás a része neki. De akkor sem kell most azonnal elmondania ezeket, sőt kimondania sem kellene, a szeméből meg tartásából úgy is ki tudnám ám olvasni őket. Inkább fókuszáljon arra, hogy megnyugodjon. Itt vagyok, segítek. Nem kérdezgetek, nem csacsogok, csak szimplán mellette vagyok. Megsimítom a kezét, amikor ráfog az enyémre, a háta simogatását pedig nem hagyom abba. Ez az, alakul, még pár pillanat és már a múlté az egész.
Visszamosolygok rá, tekintetem egy pillanatig  kérdő majd gyorsan átvált derűsbe. Biztos, hogy minden oké? Meg úgy egyáltalán mi is volt ez? Szokott ilyen lenni? Gyakran? Tudja mikor mitől jön elő? De gyorsan elhessentem ezeket a kérdéseket és hunyorgok egy picit. Megköszöni azt, ami természetes. És bár hiába múlt a roham nem mozdulok még el mellőle, folytatom a simogatást is. Ha már nem lesz rá szüksége majd odébb húzódik úgy is, addig és nagyon szívesen maradok így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772211#post772211][b]Thomas Middleton - 2019.09.09. 22:36[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Igazából soha sem az volt a bajom, hogy nem kérte ki a tanácsomat. Hiszen mit is tudnék én neki mondani? Semmiféle tapasztalatom nincs erről, engem mindig csak rakosgattak helyekre. Soha nem álltam még a saját lábamon és fényévekre vagyok tőle, hogy megtegyem. Az se biztos, hogy valaha képes leszek rá.
- Nem, ez... nagyon jól hangzik - rázom a fejem és miközben egyáltalán nem tudok semmi építővel szolgálni, és semmit nem tudok hozzáadni ahhoz, amiket elképzelt, mégis elmondhatatlanul jól esik, hogy most azt érzem rajta, számít, amit mondanék. Hogy olyan, mintha megbeszélnénk most ezt. Mintha ez a kettőnk ügye lenne. Azt hiszem, ezt vártam volna csak akkor is. Mert az, ahogy ott Candylandben feldobta ezt nekem, az nem ilyen volt. Úgyhogy, azt hiszem, most kicsit próbálom úgy venni, mintha a múltban lennénk. Ott és akkor, amikor ő ezt nekiállt eldönteni, csak azzal a különbséggel, hogy most a kezdetektől bevont engem is. - Szívesen elkísérlek majd helyeket megnézni is, meg... bármiben segítek, amiben szeretnéd - ajánlom egészemet mindenféle hezitálás nélkül és mostmár végre a helyemen érzem magam. Benne Lau életében, támogató kedveseként. Ez az, amitől megfosztatva éreztem magam, azt hiszem. Már nem érzem.
Nem hagyok fel a mély, lassú légzéssel még azután sem, hogy már úgy fest, rendeződtem. Ilyenkor még bizonytalan ám ez a rendben lét. Könnyedén visszatérhet a reszketés. Vissza tudok billenni.
- Néha van ilyen - lehelem lágyan, egyszerre nyugtatón és tájékoztatón, hiszen még ha nem is látnám rajta a kérdést, sejteném, hogy tartozom némi magyarázattal. Nem volt még tanúja nálam ennek. Mondjuk tényleg nem gyakori. Elvétve fordul elő. - Amikor felizgatom magam valamin - térek rá az okára is, ám ekkor rájövök, hogy ezt most jól megcsináltam, hiszen akkor már jogosan merül fel a kérdés barátnőmben, most ezt mi váltotta ki. Noha néha nem tudom ám én sem. Most mondjuk pont de. Viszont az elsődleges kiváltó okról nem biztos, hogy akarok beszélni. Hiszen már most, így pár perccel később tiszta idétlenségnek tartom, hogy egy pillanatra is azt hittem, ki akarna hagyni az életéből. Ám akkor is... talán jobb, ha tudja. Jobb ha tudja, mekkora mafla a barátja. Megérdemlem, amekkora hülye tudok lenni néha ezekkel.
- Tudod, valahogy úgy éreztem, hogy... hogy szerinted nincs olyan sok közöm ahhoz, hogy mikor meg hova akarsz költözni otthonról és ez rosszul esett. De már rájöttem, hogy butaság volt - mosolyodom el magamon, szégyellve a gondolatokat, amiket elétárok. - Nem is érdekes - rázom a fejem, megerősítve, hogy ezzel már komolyan ne is foglalkozzunk. Csak azért mondtam most el, hogy tudjon róla, de nincsen dolga vele. Nincs mit bizonygatnia. A helyemre kerültem. Elég volt néhány szava és mindaz, amit felém árasztott.
Azon viszont, hogy ezen kívül mi borzolta még fel a kedélyemet, azon bizony töprengenem kell kicsit. Mert nem ennyi volt. Nem mintha néha ne lenne elég akár csak ennyi. Azonban még valami közrejátszott most. Á, megvan! Nem egyszerűen közrejátszott, annál szakadt el végleg a cérna: Liam bácsi. Persze, hogy ő. Elmerengve pislogtam le kicsit kezeinkre, míg morfondíroztam, hogy most megint Laurára tekintsek. Ám, ahogy a szemébe nézek, rájövök, nem akarok erről beszélni. Félek, megint visszatérne a reszketegség. Majd elmondom máskor. Ő nem jött semmi olyannal, ami baj lenne. Nekem jutottak csak eszembe olyanok. Saját magamnak csináltam.
- Meg a többi sem - zárom hát le inkább a magyarázatomat, önelemzésemet. Nem szeretném folytatni. Örülök, hogy kikecmeregtem a mélyéről, és bár tudom, érdemes ezt majd máskor elővenni, nem kell most. Most én egyszerűen csak élvezni szeretném tovább ezt a csodás estét, a lány társaságát. Remélem, megérti ezt! Remélem, nem baj, hogy nem osztom meg vele a többit! Úgyis biztosan sejti, hogy bácsikámmal kapcsolatos. Ő jobban átlátja ezeket, mint én. Arra is ráérzett, előbb mi nyomaszthatott.
Elengedem kezét és puhán visszadőlök hát, feljebb húzva a paplanom. Mosolyogva nézem Laut. Jól vagyok, tényleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772221#post772221][b]Juhász Laura - 2019.09.09. 23:27[/b][/url]

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Nem zavar egyáltalán, hogy igazából semmi újat nem mond. Egyszerűen csak örülök annak, hogy elmondja a véleményét. Jól hangzik, szerinte jól hangzik. Persze ha nem nyerte volna el a tetszését a dolog sem lenne semmi gond, csupán akkor valószínűleg nekiállnánk töprengeni, hogy akkor mégis hogy kéne, hogy lehetne. Ha ő neki nincs ötlete, akkor lehet, hogy a felnőttekhez fordultunk volna. Rendben hogy naivak vagyunk mindketten, de nem ostobák. Ha szerinte valami nem oké, vagy akár szerintem, akkor érdemes utánajárni, bevonni másokat is.
- Jaj de jó, reméltem, hogy így lesz! – vidulok fel egy hatalmas sóhajtás után. Nagyon örülök annak, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom az egészet. Biztos meg tudnám ugyan oldani, de őszintén szólva nem akarom. Jaj tök szuper lesz, majd megyünk mindenfelé, kiadó lakásokat nézegetünk és … . Eddig jutok a gondolataimban, majd egy aprót rándul a szám széle és gyorsan lehunyom a szememet pár pillanatra. Nos igen, abból, hogy kell nekem egy hely, elég gyorsan lett valami olyasmi, hogy majd együtt nézünk helyeket. Merthogy persze segít. Igen, segít. Segít. Támogat. Mellettem áll, ilyesmik. Ismét rándul egyet a szám, de egy gyors levegővétel és máris meg van oldva. Nem most kellene hisztérikus nevetésben kitörnöm egy iciripiciri pánikocskaszerűség miatt, amit a gondolataim okoznak. Még pár mélyebb levegő, és már rendbe vagyok. Remélem simán betudható annyinak, hogy nagyon örülök, és nem kell belemennem abba, hogy mégis mi jutott az eszembe. Nagyon, nagyon remélem! Téma lezárva.
Körkörösen kezdem el a hátát simítani, hol az ujjbegyeimmel, hol finoman körömmel. A lényeg, hogy megnyugtató és egy kicsit elterelő is legyen. Hogy erre is tudjon koncentrálni, ha szükséges lenne. Nem, valóban nem láttam még ilyennek, és nem igazán tudnám elmondani most magamról, hogy teljesen nyugodtan szemléltem végig. De látszik ebből rajtam bármi is? Nem, addig nem, amíg arról nem értesít, hogy már jól van. Egyedül akkor vehető ki a kérdő tekintetet mögött az aggódás.  Felizgatja magát valamin? Akkor jól láttam, hogy nagyon zaklatott. De hogy ennyire, hogy rohamot váltson ki nála?! Erről sejtelmem sem volt. Oké, a rohamról sem. Vannak ötleteim, hogy miért került most ilyen állapotba, szóval emiatt sem kérdeznék rá. Meg amiatt sem, mert csak most múlt el neki. Ha most feleleveníti magában akkor kezdődhet az egész elölről, gondolom én. De ő végül elmondja.
- Értem – felelem egyszerűen mindarra, amit elmond. Lenne ugyan mit hozzáfűznöm ahhoz, hogy nincs köze a dolgaimhoz, de ő már lezárta ezt a témát. – És amúgy ilyenkor mit lehet tenni? Mi segít a legjobban?
Biztonságosabb inkább ez után érdeklődni. Ha megtörténik a baj, akkor én mivel könnyíthetem meg a dolgát? Egy ideig mintha gondolkozna, valószínűleg a kiváltó okokat illetően, a saját gondolatait érzéseit elemezgetve, majd látom az elhatározást a tekintetében. Biccentek egy aprót, már az előtt, hogy ő kijelentené a tényt. Téma lezárva. Nem akar belemenni a többibe. Hagyom, hogy visszahelyezkedjen, és már vissza is tér az arcára a szokásos mosoly.
- Oké, mit szólnál ahhoz, ha megmutatnám milyen képeket csináltam az imént? – mire befejezem a kérdést, már félig mellette is ülök, kezemben a telefonnal. Még egy picit fészkelődök, hogy jól lássa a kicsi képernyőt, anélkül, hogy az imént megtalált kényelmes helyzetén változtatnia kellene. Előhívom az első képet, amin Thomas van lehunyt szemmel, meg Benito. Utóbbi a hasát felfelé fordítja, ám a fejét olyan szögben tartja, mintha ki lenne tekerve a nyaka. Vicces, amikor így fekszik a kis állatka. Amíg alaposan megszemléli a fiú ezt a képet, addig én alig észrevehetően megcsóválom a fejemet. Méghogy szerintem nincs sok köze ahhoz, hogy mi történik az életemben. Ez tényleg butaság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772288#post772288][b]Krushnic Dimitri - 2019.09.10. 13:12[/b][/url]

Elég awkward csendben kezdődik a játék, amit egy ideig csak az én hümmögő danonászásom és a kövek zörgése tör meg. Jó, ez így tényleg hosszas lesz, változtassunk a hangulaton. Mielőtt megszólalhatnék, Masa megteszi helyettem és bátorítóan mosolygok rá. Oda se figyeltem, hogy jól tette-e a köveket, de a többiek nem szóltak, úgyhogy biztos vagyok, hogy megy ez neki.
Az étel mindig jó közös téma. Néhány vállvonogatás után kiderül, hogy nem olyan vészes itt a kaja, házimanók főznek, mint a legtöbb mágikus intézetben, s egyébként is, ők nem komoly bentlakók, épp csak itt vannak ideig-óráig. Néha kapnak otthonról pakkot s nincs jobb a nagyi sütijénél.
- A Bagolykőben kifejezetten diéta-ellenes a koszt - teszem hozzá, a magam részéről csak ennyit, mert nem akarom ecsetelni az otthoni kaját - sem az anyámét, mert az csak eszükbe juttatná, hogy ők nem otthon vannak, sem az Árminnal közösen készítettet, mert. Csak mert. Pedig arról lehetne mesélni. Van egy kiskertünk! És a lányokkal néha ülünk az ágyásban s egy gyors tisztító bűbáj után ott helyben megesszük a termést, csorog a paradicsomlé az állunkon, az uborkát héjastól tömjük magunkba, s még a nyers krumplit is elropogtatjuk néha. A legjobban most a szőlő-érést várjuk, hogy létrára állva leszedhessék és aztán pukkadásig együk magunkat. Ami marad a felhozatalból, közösen vacsorát szoktunk főzni, mind a négyen, s ezeket szeretem a legjobban.
De ezt nem mondhatom el, hogyan is mondhatnám?
Mintha meghallották volna, Margit néni a szomszédos asztaltól feláll és egy kanna limonádéval áttotyog hozzánk. Elővarázsolok négy poharat s megköszönöm az italt, ami egy lehűtő bűbáj után pont tökéletes is lesz.
Közben Masát kezdik faggatni a mugli iskolákról, ha már így szóba hozta, aztán a Bagolykőről, ahova ők is jártak nemrég, csak épp a sárgákhoz, nem a kékekhez, de nagyon érdekli őket, hogy nálunk milyen az élet. Hátradőlve figyelem őket, miközben szürcsölöm a szirupos üdítőt és néha leteszek köveket, ha rám kerül a sor. Valószínűleg nem én fogom megnyerni ezt a meccset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772353#post772353][b]Emir Mahfud - 2019.09.10. 19:07[/b][/url]

A válaszát, vagyis inkább a kérdését hallva, nem tudom eldönteni, hogy merre is hajlik. Nagyobb esélyt látok rá, hogy ő nem olyan lány, ennek ellenére egy próbát megért a dolog. Volt veszíteni valóm? Hát nem. A kérdést hallva elmosolyodom és megcsóválom fejem.
- Ugyan miért tennék ilyet? – kérdem tőle egy széles mosoly kíséretében. Mindig is érdekesnek találtam azokat az eszmecseréket, ahol a kérdésre kérdéssel válaszolnak, valamint mindig megdöbbenek, hogy ezt meddig lehet húzni és fokozni. Furcsállom, hogy a leányzó kihátrál a dologból, mivel a legtöbb lány kapva kapna az alkalmon. Részben örülök neki, részben viszont meglep, hogy nem tudja ki vagyok. Ennek ellenére módfelett jól esik, hogy vele nem kell lefutnom az előző köröket.
– De az ingemet továbbra is fel tudom ajánlani a köz javára, vagyis most a te javadra, hogy ne fázz meg. Szóval? – nézek rá kérdő tekintettel, miközben a derekamon összecsomózott inghez nyúlok. Csak akkor kezdem el szétszedni, ha kell neki, ha nem tart rá igényt, akkor visszahelyezkedem kényelmesen.
- Egyébként ha már így összesodort minket a fesztivál… Emir vagyok. – jobbomat nyújtom a lány felé, majd ha elfogadja, akkor a kézfogás után újra iszom egy kortyot. A bódé falának döntöm fejem és az eget bámulom, vagyis  a fejünk felett cikázó lézernyúlványokat.  Brutális, hogy a mai technikákkal mi mindent tudnak művelni, már akár egy lézerrel is. Még csak a második nap van, de valami miatt már úgy érzem, hogy hulla vagyok, pedig a java még hátra van. Lehet kicsit sok volt a munka mostanában…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772373#post772373][b]Ombozi Zlatan - 2019.09.10. 20:01[/b][/url]

Kérdése meglep, és nem is válaszolok rögtön. Miért nem? Furcsa, hogy ezt a kérdést fel kell tenni. Mindig elképzelem, hogyha valaki megtudja, akinek amúgy semmi köze nincs hozzá, attól nem ezt a szánakozó és értetlen pillantást kapom. Hogy nem stresszeli az embereket, csak elfogadják, és tovább lépünk, mert úgysem tudnak vele mit kezdeni. Talán ép ésszel fel sem fogható, hogy a halottakkal való kommunikálás márpedig van, és én rendszeresen űzöm, mintha fegyvert tartanának a fejemhez. Vicces, tekintve, hogyha nem teszem rendszerességgel, akkor tényleg likvidálnak valószínűleg. Nem pálya a Minisztériumnak, hogy más is megszerezzen, hogy másnak dolgozzak, esetleg egyáltalán ne dolgozzak. Amikor ezt a hivatást választottam senki nem mondta, hogy ilyen mértékűen a Minisztérium alárendeltje leszek, és néha, amikor éppen olyan hangulata van apámnak látom rajta az őszinte megbánást, amiért ezt hagyta. Egyszerűen titokban kellett volna tartani... Megtehettük volna?
- Mert nem volt hozzá semmi közöd - motyogom magam elé a szavakat, hogy a következő pillanatban már tényleg Emesét húzzam magam után, aki tökéletes mintapéldája a balfaszságnak. Eddig figyelemelterelésért könyörgött, most meg a sört lötyköli az aszfaltra és menet közben issza azt. Sok ész kell ehhez, nem mondom. Pár másodpercre vagyok hajlandó megállni, amíg megissza a maradékot, majd nem várva tovább kezdem el ismét magam után húzni. Nem felelek az eddig feltett kérdésre, az előtte kijelentett mondatokra sem reagálok, mert totálisan felesleges és értelmet vesztett minden. Megtudta, hogy mi és ki vagyok. A Minisztérium bábja, a halottak ördöge, és a lélektelen. Kell ennél több egy nagyon klassz és romantikus légyotthoz? Ugye, hogy nem. Felesleges a gyertya és a melankolikus háttér hegedű, amikor talán életem egyik legnagyobb titkára derült most fény. Nem akartam neki elmondani, nem akartam, hogy leessen neki, mert az egész kurvára nem fontos, legalábbis neki biztos nem. A halottak meggyalázása már napi rutinommá vált, szinte hiányoznának, de tényleg, csak aztán mégsem. Én is meghalok velük.
Futólépésben közeledek a hopponálási pont felé, a felügyelő auror felé csak intek egyet, amolyan "ne aggódj, kezelésbe veszem" félét, és remélhetőleg leesik neki, így talán nem fut a feletteseihez. Meglepően vicces a szóhasználat, de már megfogalmazódott, szóval itt hagyom, hadd nevessetek fergeteges humoromon. Beállok a megrepedezett téglafal közé magam után húzva Emesét, kezeit derekam köré fonom, majd artikuláltan és tisztán kimondom az utca nevét, ahol lakom. Csak ne bánjam meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772405#post772405][b]Thomas Middleton - 2019.09.10. 22:06[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Igazán örülök, hogy örül. Meg különben is örülök. Mostmár egészen másként állok ehhez az egész költözéshez. Végre minden a helyén. Érdeklődve pislogok rá, ahogy hosszan lehunyja a szemét. Ezzel a tekintettel találkozhat akkor is, amikor feltárja. Mintha valami eszébe jutott volna. Különben amennyire rémesen kellemetlen, ha így összejönnek bennem a dolgok, olyan végtelenül jóleső, mikor mindez feloldódik. Mikor elmúlik a remegés, elmúlik a rohamféleség és minden olyan, mint előtte volt. Mintha nem történt volna semmi.
- Nem is tudom... - vonom össze a szemöldököm. - Le kell nyugodnom. Mélyeket lélegezni vagy járni egyet. Ilyesmi. Attól elmúlik pár percen belül. Mint most. Oké, van, amikor hosszabban tart, viszont az tényleg nagyon ritka - rázom a fejem, hogy talán szóra sem érdemes. Nem csak ezek az elvétve berobbanó esetek, hanem úgy az egész. Mert tényleg nincs vele nagyon mit csinálni. Azonban az érdeklődését nyilván nem akarom semmibe venni és szívesen elmondom, amit tudok, ezen nem múlik. - Megvizsgált a gyógyító még az otthonban emiatt - derül ki, hogy egyáltalán nem új ügy ez. - Meg mert különben is könnyen görcsölök meg zsibbadok. Azt mondták, magnéziumhiányom van és kaptam rá főzetet. De nem nagyon hatott. Úgyhogy azt mondták, nem tudnak vele mit csinálni. Mélyen kell lélegeznem, vizet innom esetleg, de főleg megnyugodni - vonok vállat, ismertetve a lánnyal, mit írt elő végül az orvos. - De ez már tök rég volt. Fura, szinte el is felejtettem - mosolyodom el. Milyen érdekes, mennyire a háttérbe rakja az ember bizonyos emlékeit. Pedig azt hihetnénk, egy ilyen vizsgálat jelentős és jobban elraktározod, feljegyzed magadban. Hát én ezeket annyira jól elraktározom, hogy úgy kell külön erőfeszítéssel előszednem.
- Jó! - csapok le egyből a képnézegetés lehetőségére és mocorgok azért egy keveset hozzá, hogy kényelmesen szemlélődhessek. Végül összekulcsolom kezeimet hasamon és vigyorogva nézek a sárkányleopárddal közös képre - Aaawh - olvadok és lemosolygok Benitora, odanyúlva, megsimogatva a hasát, amit még mindig kínál nekem. Csoda pofa ez a csodacica.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772422#post772422][b]Juhász Laura - 2019.09.10. 22:49[/b][/url]

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Mire kinyitom a szemem addigra már egész jól lenyugszom. Bár ez talán nem a megfelelő szó, hiszen nem is voltam se zaklatott, se ideges meg semmi ilyesmi. A kissé visszafojtott nevetésszerűségtől viszont csuklani kezdek. Tipikus. Belepislogok a csodaszép csokibarnákba és máris azonnal tudom, hogy észrevette ám, hogy valami jár a fejembe. Jó, hát nem nagyon szokott csak úgy meg-megrándulni a szám széle. De azért egy kicsit meglepő, hogy felfigyelt rá.
- Azt … ugye tudod …, hogy azt … fo-ogják hinni – kezdek bele majd pici szünetet tartok enyhén ingerült arckifejezéssel. Hülye csuklás, félbeszakítja a szavaimat és képtelen vagyok egybe elmondani. Lehet, hogy nem is kellene, de… Ugyan mi ez már nekünk? Úgyis rájön majd ő is magától, és amúgy is, miért ne mondhatnám el neki? – szóval, azt fogják hinni, hogy közös helyet keresünk. Kettőnknek. Tudod. Ö-ö-összeköltözősen – fejezem be végül lesütve a szememet. Mert végül is mi mást hinnének ha egy pár megjelenik lakást nézegetni? Hogy ebbe mi a mókás?  Nem maga az ötlet, dehogy, csak hát rólunk van szó mégis csak. És a feltételezések, meg az átlagos dolgok … na hát ránk nem igazán igazak. A kis pánikocska rész is ebből adódik, hogy belegondoltam az összecuccolásba, ami egyszerre tűnik picit ijesztőnek – jó, nekem mi nem tűnik annak? – és, hát … felettébb izgalmas dolognak. Olyannak, amit el tudok képzelni, ami hát … tök jó is lenne. Nem most, nyilván nem most. Majd, egyszer, talán, valamikor. Izé. Hát ebből lett a hisztérikus nevetés kényszerem, amit szerencsésen leküzdöttem. – De nem baj ha azt hiszik, mármint higgyenek, amit csak akarnak. Én nagyon örülök annak,  hogy elkísérsz, meg szeretném is.
Teszem hozzá gyorsan, hogy tudja hányadán állok a dologgal. Fürkésző tekintettel nézem őt, hogy vajon ez mennyire rázza meg esetlegesen. Csak nehogy megint rohamot kapjon itt nekem! Azt láthatja rajtam, hogy tényleg őszintén gondolom az örömöt és a vágyat is, hogy eljöjjön velem majd. És hogy tényleg nem érdekel, mit gondolnak, hogy minek látszik majd. Nincs ezzel semmi bajom. És nem tartom marhaságnak, nem zárom ki a lehetőséget, hogy majd egyszer megvalósulhat a dolog.  De most csak eszembe jutott,  már lepörgettem magamban, már sehol semmi a korábbi fura reakciókból.
Bólogatva hallgatom, hogy mi a teendő egy újabb roham esetén, de igazából nem sok. A meglepetésem is tisztán kiül az arcomra, amikor visszaemlékszik a korelőzményére. Nem azért csodálkozom, mert elfelejtette, hanem azért mert ez már régóta fennálló probléma akkor. Jó ritkán jön elő, de akkor is.
- Reméljük nem lesz gyakran ilyen – teszem még hozzá, mielőtt belekezdünk a fénykép nézegetésbe. Ez volt a legjobb mód, amit ki tudtam eszelni hirtelen arra vonatkozóan miszerint felfogtam, hogy nem most beszéljük meg a többi őt aggasztó dolgot. És még ráadásul remek elfoglaltság is.
- Ezen kívül van még pár kép a szobáról, csak úgy – mondom miután kigyönyörködte magát a cicás képen, és tovább lapozok a többire. Igazából egyszerűbb lenne ha ő tenné ezt, de tényleg csak 3-4 képről van szó, az meg nem sok.
- Csináljunk most párat? – kérdezem meg vidáman rápillantva a fiúra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772424#post772424][b]Thomas Middleton - 2019.09.10. 23:44[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Összeszűkítem picit szemem, ahogy hallgatom barátnőmet. Mit fognak hinni? Elmosolyodom, ahogy csuklik. Cuki. Nyilván, kellemesnek ez nem túl kellemes. De kivárom, nem kell izgulnia. Végül csak sikerül befejeznie, amit akart.
- Ó - szökik fel szemöldököm. Nem gondoltam erre. - Hát... - kezdek bele valamibe, pedig elképzelésem sincs, mit akarok erre mondani. Ugyanis én nem viszem ám tovább a gondolatot odáig, ameddig Lau teszi. Én megragadok annál, hogy hisznek majd valamit, ami nincs úgy és feltételezem, a lány azért agyal ezen, mert esetleg ez bonyodalmat okozhat, hiszen két embernek más megkötésekkel adják ki a lakásokat, mint egynek. Mindegy, majd elmondjuk legfeljebb, hogy csak neki keresünk. Lau is megerősít benne, hogy ez nem gond, miközben rajtam teljes nyugalom ül, hiszen az én eszem nem jár semmilyen összeköltözés felé. Most nem. Lehet, majd fog. Majd eszembe jut ez a kis beszélgetés pár perc, pár óra vagy pár nap múlva és akkor felgyúl az isteni szikra.
Miután túlbeszéltük a remegésem kérdéskörét és megegyeztünk, hogy lehetőleg ilyen ne gyakran legyen, jöhet a képnézegetés. Nem nyúlok a telefonért, nem veszem át, még csak a szándék legkisebb jelét sem adom. Hiszen azt sem tudom, hogyan kell kezelni, mit kell vele tenni. Mármint látom, hogy az ujjával lökdösi arrébb a fotókat, meg minden, azonban ez... magas nekem, na.
- Csinálhatunk - megyek bele egyből, jükedvűen.
- Felkapcsoljam a villanyfényt? - használok már megint meglehetősen helytelenül egy mugli kifejezést, miközben elpillantok a bejárat melletti kapcsoló felé. - Van ezen is olyan, hogy minket fényképez? Mármint hogy látjuk magunkat? - mutatok rá a mobilra és hadonászásomban megnyomom véletlen a képernyőt, amitől átvált a képernyő. - Hopp... bocsánat - kapom barátnőmre a tekintetem, hogy ugye most nem követtem el valami végzeteset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772428#post772428][b]Juhász Laura - 2019.09.11. 00:32[/b][/url]

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Az összes pénzemet fel mertem volna tenni rá, hogy eddig eszébe se jutott ez a dolog. Meglepődött, és az arckifejezését elnézve nem igazán rakta még össze magában, hogy egészen pontosan miről is van itt szó. Nem baj, egyáltalán nem baj. Na viszont nekem az nem jutott eszembe, hogy  a lakáskiadás kapcsán jelent majd valami nehézséget az, hogy ketten nézegetjük. Pedig, nyilván a bérleti díj, meg minden. Na, mindegy, ezen most aztán felesleges agyalni, majd meglátjuk mi lesz ha ott leszünk. Őszintén szólva kezdem várni, hogy ott tartsunk. Még ha ehhez az kell, hogy túlessünk a „haza”látogatáson. És most erre inkább nem gondolok.
Főleg mert van ennél is jobb dolgunk is, mégpedig a fotózkodás. Igaz, hogy nem egészen tudom, hogy fogjuk megoldani, de majd lesz valahogy. Maximum jókat nevetünk a készült borzadályokon.
- Villa … ja, hagyd majd mindjárt felkapcsolom a lámpát, úgyis szomjas vagyok – elsőre nem értem meg, hogy mire gondol villanyfény alatt. Aztán persze leesik a dolog, ám inkább egy egyszerűbb kifejezést használok ahelyett. Nem szeretném állandóan kijavítgatni ha valaminek nem egészen a modern kifejezését használja. Idővel úgy is ráragadnak a megfelelő szavak, én nem akadok fenn rajtuk, más meg most nincs itt. Mindenesetre ha tudok, akkor kínálok egy alternatív szót, amivel aztán tényleg nem lehet melléfogni, anélkül, hogy azt az érzést erősíteném benne, hogy egy csomó dolgot nem tud. Már épp dőlnék előre, hogy felálljak, amikor a kérdései megakasztanak a mozdulatban. Összeráncolom a homlokomat mialatt gondolkozom.
- Öö, kellene, hogy legyen valami ilyesmi – pedig a múltkor már sikerült valahogy megtalálnom, de vajon mit is nyomtam meg akkor?  Töprengőn figyelem az előhívott kamera módnál a kis ikonokat, majd felderül az arcom. Áhhá, az lesz ott! Vagyis, az előbb még az volt ott. De várjunk, az előbb még a szoba képét mutatta, most meg valami egészen furát. Mintha … várjunk csak!
- Öhm, azt hiszem meg is találtad – megmozdítom a telefont, mintha tükörnek akarnám használni, és voilá, máris mi vagyunk a képen. De tényleg elkell ide az a fény, szóval át is nyújtom a készüléket Thomasnak, hogy orvosoljam a problémát. – Nyugodtan nyomogathatod ám, nem tudsz benne nagyobb kárt tenni, mint én. Hozzak neked is vizet?
Szólok neki oda mosolyogva, arra utalva hogy én sem értek ám még valami jól a saját készülékemhez. Sms-t írni tudok, telefonálni tudok. A többit még nem nagyon használtam, de ami késik, nem múlik. A lámpa felkapcsolása után beugrom gyorsan a fürdőbe, hogy az innivaló is szervírozódjon a szobába. Az éjjeliszekrény pont jó lesz erre. Gyorsan visszatelepszem az ágyra, törökülésbe helyezkedve. Na, így már jók lesznek a képek.
- Elvileg van rajta valami időzítő is, beállíthatjuk, hogy hány másodperc múlva csinálja meg a képet automatikusan. És akkor nem kellene fogni a telefont.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772501#post772501][b]Ardai Tánya - 2019.09.11. 18:14[/b][/url]

Körbenéztem. Igazából szép kis hely lett volna, és egy másik szituációban örültem is volna, ha megtalálom és körbejárhatom a helyet. De most egészen más volt. Csak azt éreztem, hogyha nem jutok ki onnan gyorsan, akkor abból akár nagy bajok is lehetnek.
Egy férfihangot hallottam meg a jobbomról. Rögtön odakaptam a fejem, hiszen kicsit sem hasonlított a hangja a bácsiéra. Inkább volt fiatalos. És a tippem be is jött. Rámosolyogtam. A megmentőm.
- Szia! Annyira örülök, hogy jössz. Teljesen eltévedtem, és aztán útbaigazítást kértem egy öregembertől, aki meg ide küldött - daráltam le az idegennek, miközben leugrottam a korlátról, és elkezdtem felé haladni. - Szóval nagyon jól jönne egy kis segítség.
Ahogy közelebb értem, a vonások kitisztultak, és egy ismerősnek ható arcot vettem ki belőle. Kérdése csak bizonyította a sejtésemet. - Lehet... - néztem összeszűkített szemekkel. - Tudod hol van Csermelymenedék? - kérdeztem. Ez volt a legegyszerűbb mondja annak, hogy rájöjj, hogy akivel beszélgetsz az egy mágus, vagy egy mugli.
- Minden rendben? Nem hiszem, hogy jót tesz az egészségednek, hogy idekint lófrálsz.... - húztam el a számat, ahogy hallottam, hogy fújja az orrát. Egy megfázáson csak azzal lehet segíteni, ha az ember fekszik és nyugton van. - Innod kéne egy teát, vagy valami meleget. Biztos jó hatással lenne - vetettem fel neki is az elméletemet. Fejben persze hozzátettem, hogy csak azután menjen, miután kihúzott a csávából.
- Visszatérve a problémámra. Elmondanád, hogy jutok el a legegyszerűbben Pécsre? Elég későre jár már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772508#post772508][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2019.09.11. 19:00[/b][/url]

Hallgatta, ahogy Thomas darálja a mondanivalóját. Közben nagyban mutogat, és többek odanéznek a többi asztaltól, hogy mi ez a hirtelen támadt hangzavar. Zsombort viszont éppen nem érdekli, csak az, amit barátja mond. Közben egyre inkább összeszűkült a gyomra. A fejében valami vékony, hideg hang azt kezdte el kántálni, hogy egyedül van. Nem kell senkinek. Kezével a halántékához nyúlt a fiú, és elkezdte dörzsölni a pontot, mintha ezzel elűzhetné a rossz gondolatokat.
Valami megváltozott. Szinte egyszerre elvágták a fájdalmat is, ahogy realizálta barátja hangjának változását. Ránézett, de úgy igazán. El volt pirulva. Aztán bumm. Derült égből villámcsapás. Bedobta a bombát. Egy pillanatig Zsombor csak meredten nézte. Agyában valami elpattant, és küzdött azzal a másik gondolattal, hogy most örülnie kéne. Elmosolyodott. Annyira megszokta már hogy hazudik, szinte igazinak tűnt. - Nagyon örülök neked. Remélem boldog vagy vele - jelentette ki, és a szavak szinte fájtak neki, ahogy a torkán végigfolytak. Tudta, hogy a barátja ül vele szemben. Az az ember, akinek sose mondott mást, csak az igazat. Az, aki még akkor is elfogadta, amikor elmondta neki, hogy valami nincs rendben. Az, aki akkor is jött hozzá, amikor az elmegyógyba került. Mégis, a fejében csak az járt, hogy elvették tőle. Nem is. Inkább csak hogy kimaradt. A barátja életéből. Talán már nem is azokat a dolgokat szereti, mint régen. Talán nem is örült a rajznak. Vagy nem is akart eljönni hozzá, csak Liam mondta neki.
Az ocsmány gondolatok, mint a vírus terjedtek szét az agyában, és egy pillanat alatt az őrületbe kergették. Sajgott a feje, kezével újra a halántékához nyúlt, közben nyakát tekergette. Az ápoló feszülten ült mellette, majd pár perc után felállt, és odament a fiúkhoz.
- Minden rendben? - nézett egyikről a másikra.
- A fejem. Borzasztó... - csukta be a szemét Zsombor, és már nem is próbálta takargatni a fájdalmát.
- Talán az lesz a legjobb, ha most elmész, fiam. Majd visszajöhetsz máskor - jelentette ki a nő ellentmondást nem tűrő hangon Thomasra tekintve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772529#post772529][b]Winnifred Adyra Rossouw - 2019.09.11. 20:11[/b][/url]

Nem azt mondom, hogy nem vagyok hibás sokszor, elvetem a sulykot, sőt, megesik hogy túl hamar reagálok igen hevesen, mondták már hogy forduljak orvoshoz is, ettől még nem érzem magam egyedüli gondnak. Talán ha elkezdem az elején, hogy a fülbevalóm a ludas és lemaradtam, ami után nehéz felvenni a fonalat, ha igazából azt sem tudja az ember, hol kéne. Szinte érzem a sóhaját, nem csak érzékelem, amire a szemeim ráfüggesztem, a tekintetem előbb az ajkain majd a tekintetén pihennek meg, aztán csak bólintva aprót, kicsit tartózkodva de a magam előtt összefont kezeimből egyiket felé nyújtom.
- Örülnék - azt hiszem, bizonyosan megkönnyítené a dolgunkat is. A nevére figyeltem végül és kezdtem egyre jobban kellemetlenül érezni magam a fordítós izéval. Nem hiszem, hogy rosszul van kalibrálva, de sokkal egyszerűbb egy közös nyelv. Párakkal az angollal már egymásra találtunk, de lehet ideje lenne a helyibe merülni, vagy valami. Hasznos, az biztos. - Winnifred Adyra Rossouw, Winnie vagy Adyra - vontam kicsit a vállamon, ahogy megszorítottam a kezét végül, ahogy erre illik. Én is szoktam kezet fogni emberekkel, de például még nem értem el bizonyos kort, ha előzékenyen is, de mondjuk férfi mutatkozott be, nem érinthettem a kezét, mert az tiszteletlen. Itt most ezt nem érzem annak, meg azt hiszem inkább az ellentettje. Kicsit meg vagyok ebben még zavarodva, amit megtartanék magamnak, de így vagy úgy, már látott ezt azt odabent.
- Ezt még megbeszéljük - préseltem össze az ajkaim, hogy aztán megnyalva őket engedjek ki egy nagyobb sóhajt és kicsit el is nevessem magam végül. Én is érzékelem, hogy ebben valami nem stimmel, még ha elsőre elég hülyén nem is vettem észre.
- Tudod mire gondoltam igazából - tettem hozzá, de persze, megérdemeltem és jogos is. Azt mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy tényleg előbb-utóbb nem üti meg valaki ilyenért a bokáját. Nekem csak némi üvegem van homokban mégis heteket vártam, mire magamhoz vehettem, meg többször kellett leírnom a nevem, mint életem további részében összesen fogom. - Elhiszem, de furán viselkedsz velem. Nem tettem semmit, de már úgy jöttél ide, mintha ez nem lenne igaz - szögeztem le végül a problémáim, és mióta itt vagyok ezt legtöbbször a külsőm tette.
Halandók. Megforgatom a szemem is, érzékelve az egésznek a nehezen eldöcögő részét, majd neki szentelem a figyelmem a kezeim leengedve magam mellé és a táskám lassan összerakva és a plédet is belegyűrve.
- Ki akarsz engesztelni - foglaltam össze, mert felfogtam az előbb is azt, hogy akar valamit tenni, csak az apropóját nem értettem. Nem volt kedves, kifejezetten bántó, hogy random belém is mászott, de most azért nem hinném, hogy ilyen kompenzálásra szorulnék. De ha már itt tartunk! A táskám a vállamra akasztva ingattam kicsit, ahogy billegtem a lábaimon, majd az ajkamra haraptam.
- Arról a joghurtról még lehet szó, de csak jóga után fogyasztom, viszont ahhoz nincs partnerem... - néztem rá összerakja-e magától, vagy esetleg még kell egy mankót adjak, mielőtt elindulnék a dolgomra. Mert ezt még nem sikerült feldolgoznom, amit a fejemmel csinálgat véletlenül. - És te érted?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772548#post772548][b]Thomas Middleton - 2019.09.11. 21:10[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Meglepődötten vigyorodom el, mikor kiderül, hogy véletlenül megtaláltam a módot, amit kerestem. Áhá, már látom is magunkat. Megkapom a telefont, amit két kezemben fogok, meglehetősen furán, mintha egy ereklyét adtak volna át nekem, csak egy selyempárna hiányzik alóla. Köszönettel nem kérek vízet. Amíg barátnőm odavan a mosdóban, addig óvatosan megnyomok a képernyőn pár ártalmatlannak tűnő szimbólumot. Ez a varázspálcás elég bíztató. Viszont hamarosan rengeteg fura dolog történik velem. Legalábbis azt hiszem, hogy velem történik, hiszen a képernyőn az látszik, hogy szívek szállnak körülöttem, viszont mikor körbevizslatok, sehol semmi. Átnyomok egy másik kis figurára, mire medvefüleim lesznek. Odakapom kezem, de nem érzek ott a világon semmi változást.
- Lau, ebben van ilyen illúziómágia billentyű - újságolom az előkerülő lánynak elképedve és megmutogatom neki, mennyi mindent tud csinálni velünk a telefonja. Miután ezzel kiszórakoztuk magunkat, barátnőm elintézi, hogy megint simán önfényképező beállításon legyünk.
Kezdetét veszi a fotózkodás! Kapcsolunk időzítőt, ez viszont inkább csak azt segíti elő, hogy miután lenyomtam a gombot, jobban kinyújtsam karom és megtaláljuk a megfelelő kamerázási szöget, hogy mire elér a nullához, mindenki benne legyen a keretben, tetszőleges arcot vágva. Először még helyesen mosolygunk, aztán javaslom, hogy ilyen-olyan kifejezéseket vágjunk. Gondolkozós, távolba révedős, aztán integessünk, végül persze átmegy az egész idétlenkedésbe, én meg nem átallok ezeket a nevető, beszélgető pillanatokat is megörökíteni. Mindig ezek a legjobbak.
Miután visszanézegettük az alkotásainkat, bevetjük magunkat a fürdőbe a közös fogmosásra és egyezményesen nyugodni térünk. Későre jár. Oldalamra fordulok, felkönyökölve, így nézem Laut, fáradt mosollyal. Benito a vádlimnál ölt gombócalakot. Váltunk még pár szót a holnapról barátnőmmel, aztán...
- Jól van. Hát... akkor jó éjszakát - kezdem igazgatni magamon a paplant, mikor elérkezünk ehhez a pillanathoz. Kisváratva vontatottabbá lesznek mozdulataim. Hálótársamra kúszik a tekintetem. Elmosolyodom, tekintetébe merülve, arcán kalandozva, aztán röpkét nyalok ajkaimon, lassan föléhajolok és finoman szájon csókolom, megpecsételve a szóbeli búcsút, mielőtt az álmok világába lépnénk. Felemelve a fejem, szemébe nézek, érzelmekkel telten, majd visszahúzódom saját térfelemre. Hasamra fordulok és kezem magunk közé pihentetem, lezárva pilláim, végtelen jólesően szusszanva egyet, beszívva aztán az eső dús illatát. Hallgatom a cseppek kopogását, a csodacica dorombolását, barátnőm neszeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772557#post772557][b]Thomas Middleton - 2019.09.11. 21:54[/b][/url]

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Csillogó szemekkel várom, mit szól a hírekhez, és végül azt mondja, örül. Örül nekünk Lauval, és jót kíván, remél. Még áthatóbban mosolyodom el, azonban valami kellemetlen vegyül boldogságomba. Fogalmam sincs, mi. Hiszen én hiszek a barátomnak. Ha ő azt állítja, örül, akkor az úgy van. Csak éppen az egész kisugárzása ellent mond ennek. Ám én ezt nem veszem észre. Főleg, hogy még próbálja is titkolni. Csak valami nyugtalanító motoszkál bennem, amit nem tudok hová tenni.
Úgy döntök, mostmár jöhetnek az ajándékok, amiket hoztam neki, hiszen csomó mindennel készültem, ám Zsombi mintha rosszul lenne. Szinte ijesztőek mozdulatai. Mielőtt még megkérdezhetném, mi a baj, az ápoló már érkezik is. Aggódva pislogok. Nagyot nyelek.
- Jó, rendben - bólogatok feszülten rögvest, hogy értettem. Hiába akarok mindennél jobban időt tölteni még vele, az önző vágyaim nem lehetnek fontosabbak a gyógyulásánál, az egészségénél.
- Jövök megint, amilyen hamar csak tudok - biztosítom erről Zsombit, miközben felállok a székből. Összenézek az ápolóval, aki szigorúan int a fejével, hogy komolyan menjek. Én nem hallottam az előzményről, az esetről Kirillel. Csak látom barátomon és a személyzeten is, hogy itt nagy gond van. Nagyobb, mint tűnik. Érzem. Bólogatok hát neki, összeszorított szájjal, ám mintha gyökeret vertem volna. Nem tudok csak úgy kisétálni. Már fordulnék el, azonban lábaim a másik irányba indulnak: a fejét fogó fiúhoz lépek, nem gondolkozva olyanokon, veszélyes-e rám nézve vagy mi történik ezután. Kezem lágyan tarkójára fog, homlokom nekinyomom halántékának. Látom, az őt felügyelő boszorkány már mozdul felém a túloldaláról, de nem tágítok.
- Nagyon szeretlek - suttogom neki. El kellett mondanom. Azt akartam, hogy tudja. Nem lehettem ott mellette az elmúlt hónapokban, nem igazolhattam a mindennapi tetteimmel, mennyire fontos a számomra. Ez a pár perc pedig aztán főleg nem volt elég arra, hogy ezt behozzam. Továbbra sincs fogalmam róla, mi van vele, vagy mi váltotta ki most ezt a rémes fejfájást. Nem is kell nekem mindent tudnom. Neki viszont tudnia kell, mit jelent nekem. Elképzelésem sincs, mondtam-e már ilyesmit valaha is bárkinek különben. Mert bár sokakat szeretek tiszta szívemből, szóra nem váltom így. Éreztetem inkább folyamatosan minden rezdülésemmel. Viszont erre most nincs alkalom. Most így tehettem meg. És meg kellett tennem.
Az egész viszont egyetlen pillanat csupán. Már emelkedem is fel tőle, biccentek a kiállásával engem sürgető ápolónak, magamhoz veszem a festményt és iparkodom kifelé zaklatottan, könnybe boruló szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772563#post772563][b]Juhász Laura - 2019.09.11. 22:08[/b][/url]

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Mosolyogva nézem a barátom meghökkent arckifejezését, ami arra utal, hogy valami nagyon érdekeset vagy furcsát talált. Vagy mindkettőt. Kíváncsi is leszek rögtön, hogy vajon mi lehet az. Nem kell sokáig várnom, mire lekapcsolom a fürdőben a lámpát addigra már meséli is. Illúziómágia billentyű? Hát az meg mi lehet? Nincs olyan tárgyam, így nem igazán tudom mire vélni ezt a kifejezést. Bűvész trükköket csinál a telefon? Jaj, lehet hogy azokra a fura bigyókra gondol, amikor mindenféle fura állatfigurás dolgokat pakol rá az emberre.
- Awh, ez cuki! – mutatok rá a nyuszifüles képre, kezeimet pont úgy érintve a fejemhez, ahogy az illúzión látszik. Kicsit meg is döntöm hozzá a buksimat, így aztán tényleg egy kis kajla tapsifülesre hasonlítok.  A malacorros az úgy annyira nem nyeri el a tetszésemet, de összeségében zseniális az egész. Ám ideje komolyra fordítani a szót, szóval visszaállítom normálisra a készüléket, és már kattog is vadul a telefon, képek tucatjait készítve el. Valahogy sikerül olyan gyorsan megnyomni, hogy egy rendes kis sorozatkép áll össze párból. Az idétlenkedős arcainkon meg hát muszáj vagyok kacagni, de annyira, hogy még a szemeim is megtelnek könnyel.
- Hogy eddig miért nem csináltunk ilyet?! – nyögöm ki nagy nehezen a hasamat fogva. Ez a sok nevetés és rázkódás … hát most szabályosan izomlázam van. A vicces képek közé azért itt-ott belekerül egy-egy komolyabb arcú is, de egy olyat nem találok, amire azt mondanám hogy törlendő. Egy hirtelen ötlettől vezérelve átállítom a készüléket és mielőtt még lefekvéshez készülődnénk gyorsan kimászom az ágyból és levideózom a szobát, a macskán végigsimító Thomast, majd őt, ahogy kikecmereg, hogy elinduljon a fürdő felé. Ez még jobb mint a fotózás! Csak pár lépést tesz meg, már kapcsolom is ki a kamerát, és a telefont visszatéve az asztalkára már csatlakozom is hozzá a fürdőbe.
Ásítozva térek vissza a szobába, ma biztos, hogy ahogy leteszem a fejem párnára elalszom. Bevackolom magam a helyemre, rögtön Thomas felé fordulva, derekamra ráhúzva a takarót. Nem fázom úgy különösebben, de tegnap is betakaróztam (?) szóval biztos kelleni fog. Vagy nem, de akkor meg lerúgom. Beni szerencsére jó cica, és marad a másik térfélen, nem csatangol be közénk.
- Jó éj … - érkezik a feleletem, ám megakadok a szóban. A fejemből kiszállnak a gondolatok, ahogy fejest ugorva elmerülök a csokibarnák feneketlen mélységű áramlataiba. Nem időzhetek bennük túl sokáig, mert elvonja a tekintetét. Hosszan fújom ki a levegőt, amit eddig benn tartottam és ahogy tovább figyelem őt, rájövök,hogy tudom mi fog következni. Pulzusom felgyorsul, szám egy gyors mosolyra húzódik mielőtt az ajkai az enyémhez érnének. Viszonzom a jóéjt csókot, ismerősként üdvözölve a sok kis lepkét, ami az érzés nyomán megjelenik. Jólesően hümmögök egyet, majd szeretetteljes pillantással nézek rá, amikor újra forogni kezd a világ körülöttünk. – ..szakát.
Halkan fejezem be a korábban félbehagyott szót, majd eligazgatom a párnámat, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni rajta. Szemeim le-lecsukódnak, de egy darabig még küzdök, hogy újra kinyissam őket. Egy idő után ez már nem sikerül, vonásaim lassan elsimulnak, és már bele is vetem magam az álmok tengerébe. El-elmosolyodom, meg-megrezzenek, talán még kezünk is összeér Thomasszal. Ki tudja? Az biztos, hogy egy ilyen csodálatos nap után egyáltalán nem meglepő, hogy nagyon szépet álmodok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772576#post772576][b]Juhász Laura - 2019.09.11. 23:05[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |hazafelé |o


 oo

Felemás érzéseim vannak a mostani programunkkal kapcsolatban. Egyrészt örülök, hogy megmutathatom a barátomnak gyerekkorom helyszíneit, ám másrészről viszont egy porcikám sem kívánkozik vissza a szülői házba. Meg úgy eleve a faluba se. De van, amit nem tud elkerülni az ember, úgyhogy vágjunk hozzá jó képet. A látogatás oka pedig az, hogy megtudjam mit is írt nekem a szülőanyám, hogy mi is van ezzel a házeladással. És az is, hogy bemutassam az ősöket Thomasnak. Mivel a hoppanálásvizsgám még nincs meg, - bár elvileg már tudok ám eltűnni itt, meg megjelenni amott, - így persze, hogy vonatozunk, meg buszozunk muglimódon. Hosszadalmas ugyan, de izgalmas élmény. Meg van időm felkészülni lélekben, már amennyire lehet.
Az utunk amúgy viszonylag gyorsan eltelik, beszélgetünk, nevetgélünk, játszunk, vagy csak nézzük a változatos tájat. Talán egy icipicit túl gyorsan is. A község központjában szállunk le, onnan indulunk el a kis túránkra. Az a jó, hogy hazafelé minden fontos helyszín útba is esik. Megmutatom az iskolát, a könyvtárépületet, ahol rengeteg időt töltöttem, elhaladunk az óvodám mellett is. Ezek a helyek most kihaltak, hiszen szünet van. Az utcák, játszóterek viszont tele vannak bicajozó, gördeszkázó gyerekekkel. A focipályáról meg kastélyparkról nem is beszélve. Lassan haladunk, hiszen közbe mesélek is, igyekszem egész pontos képet lefesteni a kiskori magamról. Egyetlen egy helyen maradok csak csendben, a park egy részén, ott vonásaimba feszültség is költözik, de amint továbbhaladunk ez elmúlik. Egy idő után egy kis csöndes utcába térünk be, ekkor már inkább a házról és a boltról mesélek, majd meg is állunk a szóban forgó előtt. Szándékosan a másik irányból közelítjük meg, hogy ne a bolt ajtaja előtt menjünk el, akkor rögtön be kellene menni köszönni, arra meg még ráérünk. Nemsokára úgyis ebédidő és bezárnak.
Előveszem a zsebemből a kiskapu kulcsát, bemegyünk majd gondosan be is zárom magunk után. A ház maga egy egyszintes, hosszúkás épület, szerencsére két külön bejárattal. Vagyis van a rendes bejárat, és a teraszon átvezető. Ezt használják a szüleim. Ez van közelebb a bolthoz. A másik, amit mi célzunk meg pedig az én kis privát bejáratomként funkcionál. Az ajtót kitárva egy kis előszobába érünk, balkézfelől rögtön lepakolási lehetőséggel, kabát, cipő, táska ilyesmi. Mindkét irányba egy-egy ajtó nyílik, jobb oldalt a fürdő-wc, bal oldalt pedig a szobám. Az ajtóval szemben egy újabb ajtó, ez vezet a ház többi részébe, de ez most be van zárva. Levetem gyorsan a cipőmet, majd nyitok is be a szobámba, szélesre tárva annak ajtaját.
- Üdv nálam! – mosolygok rá a fiúra, aztán belépek és leteszem a táskámat is, amiben épp szunyókál a csodacica, és a betessékelem a fiút. Hosszúkás a szoba, az ajtóval szemben ott a hatalmas ablak, amit imádok, alatta egy kis olvasókuckó. Valaha azt hiszem ágyneműtartónak használták ezt a puha párnákkal borított ládika szerűséget. A jobb oldali fal végig bútorozott, szekrények, polcok, íróasztal. Persze a falakon különféle képek, rajzok, az íróasztal feletti faliújságon meg kivágott cikkek. Már arra se emlékszem, hogy mikről szólnak ezek. Felesleges kacat az nem sok van, plüssből is csak egy nagy kutya az ágyon.  Az ágy  maga balkéz felé helyezkedik el – amolyan pihepuha szuperkényelmes, nem egyszemélyes, de nem is franciaágy, valahol a kettő között lehet méretben – és ami a legfontosabb: rögtön az ajtó mellett baloldalt ott az én imádott zongorám. Odalépek az ablakokhoz és kitárom azokat, beengedve egy kis friss levegőt, majd a barátomhoz fordulok.
– Pakolj le nyugodtan, aztán körbevezetlek a házban is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772596#post772596][b]Bremzay A. Eugén - 2019.09.12. 00:22[/b][/url]

Gypsy nehéz éjszakán van túl, így igazából én is. Nem igazán aludtam, kint ültem mellette a boxban, bekentem a lábát a nagyanyám receptje alapján kevert balzsammal és hagytam, hogy a fejét az ölembe téve aludjon. Talán az ijedelem nagyobb volt a baj, legalábbis, ebben reménykedtem, ahogy a  kezem a ló pofájára siklott és pár, másoknak nem érthető szót suttogtam neki.
Aztán eljött a hajnal, Admiral magától felállt, én pedig vettem a fáradtságot, hogy hasonlóan téve elinduljak a dolgomra, felöltözni. Előtte Grünwald lelkére kötöttem, hogy le ne vegye a szemét a lovamról, minden más várhat.
Talán ezért voltam kicsit szigorúbb Hattievel, mint muszáj lett volna, de nem tettem szóvá a lovam esetét, csak rágyújtottam egy cigarettára.
- Is-is. Egy új ló nem ártana, főleg verseny-célokra, de amúgy szeretem az atmoszférát. A fiatal tehetségeket. A jó whiskyt - Talán ennyiben tudnám összegezi egy jó aukció ismérveit. Általában hoztam magammal mást is, több szem többet lát alapon, aki figyelte a lovak mozgását, temperamentumát. Ma csak Wallacet hoztam. - Mi történt a ruhatáraddal?
Kissé ki is ült a kérdő hangsúly a vonásaimra is. Körbepillantva mértem fel a terepet.
- Milyen lovak is lesznek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772600#post772600][b]Harriet O. Wallace - 2019.09.12. 01:06[/b][/url]

Én próbálok a lehető legpozitívabban állni a naphoz, az igyekezetem magasan verte a legtöbb dolgot, amit odafigyeléssel kellett volna korábban űzzek, így nem lehetne rám panasz. Késtem fénykoromban vizsgáról, óráról, megbeszélésről, állásinterjúról, temetésről és esküvőről is. Talán csak versenyről nem sikerült egész életemben. Meg ma innen, itt voltam, még előbb is, mégis... duh, mindegy is. Inkább elcsatoltam a kis fonott részt a hajamban, ahogy nekivágtunk a napnak, és próbáltam újra elölről kezdeni, mint mindig.
- Befektetés vagy saját célra? - billentettem oldalra a fejem, igazából érdekelt. Azt már láttam mennyire elválaszthatatlan azoktól, ami a sajátja, itt meg leginkább lovakat értek, meg mondjuk az óráját vagy a cigarettát. De az tartozék, nem fontos. A lényeg ugyan az, kicsit olyan volt, mint aki függője ezeknek. Ezt viszont meg tudom érteni, jobban mint kéne. - Sosem ittam, nem tudom mennyire igaz rá, hogy az jó - vontam vállat kicsit kelletlenül, nem éreztem soha ingert rá, sőt, magát az alkoholt is kerültem és a dohányzást is, sportemberség vagy mi a fene. Sosem tiltottak egyiktől sem, de mégsem estem bele. Vagy nem volt miért.
- Mi baj? - néztem le magamra még meg is torpantam kicsit már a nagykerítésnél, ami a főbejárat, hogy kicsit csalódottan vegyem tudomásul a hallottakat, nem mintha érteném mit is akart ezzel. - Minden rendben, ma olyan nagyon rossz fajta Bremzay vagy... mármint, érted én kedvelem a Bremzays dolgokat is... vagy hát úgy bírom tudod, de az Eugén kevésbé néz ki úgy, mint akinek a világ nyom pisztolyt a fejéhez és inkább itt sem lenne - mert bármi is a baja ruhával, idővel, hellyel, csak abban vagyok biztos, hogy ha lovakról van szó ennél azért egy fokkal még ő is kevésbé morgós. Ma ebből eddig nem sok tűnt fel.
- Hát, ami biztos, hogy lipicaiak, félvérek lipicai jelleggel, nóniusz és ha szerencsések vagyunk idén is van arab telivér, legalább mutatóban - bár általában úgy indul, hogy mutatóban, aztán meg... de ugye engem is érhet meglepetés. Mint mondjuk apát, mikor közölnöm kell, hogy a box most nem kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772723#post772723][b]Bremzay A. Eugén - 2019.09.12. 18:57[/b][/url]

- Is-is. Mármint, befektetés miatt mindenképpen kellene most már egy telivér, de azt nem most akarom venni és nem innét, megvan rá a magam helye - vontam fel  a szemöldökömet kissé, majd mélyet szívtam a cigarettámból, mert kellett az a pillanatnyi hatásszünet. Az idő, míg végiggondolod a pillanatot, közvetlenül az előtt, hogy lassan kifújnád a levegőt és lehiggadnál végleg és teljesen. - Nem szeretnéd.
Nő. Túl nő ehhez, arról nem is beszélve, hogy nem iszik. Bonnie más véglet volt egy időben, előle csak elpakoltam az italokat, hogy neked ennyi elég volt, többet nem kapsz. Hattie magától legalább nem kezdett el inni.
- Nincs baj, csak furcsa téged ilyenben látni - böktem felé az állammal, főleg a ruhára, mert hát ezen kívül minden rendben volt vele. Ellenben szerinte én nem voltam - Wallace, én az idő nagy részében Bremzay vagyok. Csinálom a dolgom, hogy a családomnak ne kelljen. Eugén... vidámabb, de az üzleti világban nem él túl.
Ezt tapasztalatból tudtam, ott voltam ennek az egész szarnak a közepében, mikor összeomlottam idegileg, azt pedig még egyszer nem szerettem volna átélni. Sem a magánéletem, sem a karrierem nem alkalmas erre.
- Az arabok szeszélyesek... De szépek, csak a temperamentummal kell bírni. A nóniusz még sajátnak... hát - megvakargattam a tarkómat, majd szívtam egy mélyebbet a cigiből, mielőtt felnéztem Hattiere, de csak pár pillanatra. - Nem, nem vagyok jól. De nem ez a lényeg. A lovak miatt jöttünk.