Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=689657#post689657][b]Krushnic Dimitri - 2017.07.11. 15:32[/b][/url]

Vali
☞


Reggel még azt hittem, ez a nap is csak az egyetem falai közt fog eltelni. Óráim nincsenek ugyan, de a diákok és a javítanivaló dolgozatok ettől nem szoktak meghatódni. Éjjel-nappalit nyitottak az irodámban, csak engem felejtettek el értesíteni róla. Igazság szerint annyira nem zavar, szeretem, amit csinálok, csak néha jó volna kitenni a Zárva-táblát és kulcsra zárni az egész iskolát. Úgyhogy pontosan ezt tettem. Kitettem egy Menjetek inkább fagyizni-feliratot az ajtóra és leléceltem.

Egész ügyesek a srácok a tér közepén, a kísérő zenére ritmikusan lóbálom a fejem. Hátamat egy fának vetve élvezem a műsort, farmerembe süllyesztett kezekkel, enyhén pihegve a hőségben. Szerencsére motoron az ellenszéllel egész türhető a hőmérséklet, de ahogy leszálltam róla, elnyelt a szauna. A fekete farmer-bőrbakancs kombó életem legrosszabb döntése volt.
Valaki hirtelen megérinti a vállam, amitől ugrok egyet, aztán morogva a tettes irányába nézek.
- Vali! - szélesen elvigyorodok és széttárt karokkal felé fordulok, hogy jól megropogtassam a bordáit. Ha közben nem ragadunk össze a melegtől. Minimum kétszáz éve nem láttam. És első ránézésre nem úgy tűnik, mintha az elmúlt évszázadok előnyére szolgáltak volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=690117#post690117][b]Krushnic Dimitri - 2017.07.13. 15:13[/b][/url]

Vali
☞


Ahhoz képest, hogy volt egy időszak, amikor napi rendszerességgel nyomon követtük a másik életét, most fogalmam sincs, hogy hol van, mit csinál. Öt perccel ezelőtt azt se tudtam volna megmondani, hogy él-e. Szerencsére azt teszi, ami igazán örvendetes hír.
- Ááhh pff - válaszolok a mi van veled-re egy lesajnáló legyintéssel. Hol is kezdjem? Ehhez le kéne ülni és egy hideg sör mellett napestig mesélni. - Pécsen tanítok - teszem azért hozzá, hogy szegény ne kezdjen el rögtön rosszra gondolni. Bár tény, hogy az a kérdés, hogy mi van velem, teljesen indokolt. Úgy cserélem a munkát meg a lakhelyet, mint más a... talárját. Franc se tudja, miért nem tudok megülni egy helyen sokáig.
- Elbújtam a diákjaim elől. - vallok színt. Körbepásztázom a teret, mintha bármelyik oszlop mögött lesben állnának a vérszomjas diákok. Van azoknak jobb dolguk is. Remélem. - És te? Ki elől bujkálsz? - szélesen rávigyorgok, mint aki mindent tud. Fenét se tudok, csak kiakarok minden titkot piszkálni belőle.
Lenézek a már-már cseppfolyóssá vált lábaimra és élettelenül felsóhajtok. - Mobil szauna - csóválom a fejem. Ha csak úgy gyalogosan indulok meg, akkor persze flip-flopban és rövidnadrágban ropom, de az nem épp ideális szerelés repüléshez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=691396#post691396][b]Krushnic Dimitri - 2017.07.18. 16:43[/b][/url]

Vali
☞


Amikor még a Roxfort padjait koptattuk, sokszor feljött a téma, hogy mihez kezdünk majd az életünkkel. Az én terveim félnaponta változtak, a Valié kevésbé. De az, hogy tanárok legyünk, legfeljebb cinikus kontextusban merült fel. Persze, nemes hivatás, de túlságosan ragaszkodtunk a szabadságunkhoz és az ép eszünkhöz. A tanárok mindig csak mellékszereplők. Elevezgetnek a sekély vízben, de semmi grandiózus eseményben nincsenek központban. Nem fontosak. Nem úgy, mint mások. Mint a színészek, írók, felfedezők, botrányhősök, milliomos életművészek.
Vali reakciója teljesen érthető, sőt, már vártam valami ilyesmit. Ál-szenvedő arccal felvonom a vállaim.
- Végső stádium - drámai sóhaj, meg minden, ami kell, aztán elvigyorodok szélesen. - Nekem senki se mondta, hogy a tanárság az olyan, mintha popsztár lennél. Sorban állnak aláírásért, remegnek, ha látnak - főleg vizsga előtt -,képesek órákon át várakozni utánam. Igazán pont olyan - ezen kicsit elmerengek réveteg képpel, miközben bólogatok egyet-kettőt. - De aztán - sóhajtva folytatom - a többséggel nincs baj. Kifejezetten jó diákjaim vannak. Néhányan viszont... - füttyentek egyet fejcsóválva, a képzeletére bízva, hogy néhányan milyenek.
Beletúrok a hajamba, hogy felszedjem a homlokomra ragadt tincseket s kicsit elbámulok az artisták fele. Épp hárman állnak egymáson, miközben égő labdacsokat hajigálnak fel-le. Nem hatnak annyira meg, inkább visszafordulok Valentinhez, aki épp bevallja, hogy ki elől rejtőzködik. Megemelkedik a szemöldököm, ami a napszemüvegen keresztül is jelzi, hogy kérdő arcot vágva várom, hogy folytassa csak. Ennyit nem lehet csak úgy elejteni anélkül, hogy további információkat közölne. Mondjuk, hogy miért bújkál Everették elől? Emlékszem a srácra, persze, de az rég volt, amióta végzett, nem hallottam felőle. Most meg bújkál előle Vali. Nagyon lemaradtam valamiről.
- Dee - nyögöm lelkesnek szánt hörgéssel. Ellépek a fától s egy óvatlan pillanatig kilógok a napra, amitől hátrahőkölök s gyorsan visszatolatok.
- Mutasd az utat s követlek - pukedlizve jelzem, hogy csak tessék, de amíg ő nem megy, én ugyan innen el nem mozdulok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=696070#post696070][b]Krushnic Dimitri - 2017.08.13. 08:09[/b][/url]

Szandálban gyorsan szelem lefele a lépcsőket. Már a félhomályba burkolózó folyosón felnyomom az orromra a napszemüveget, amitől persze nem látok semmit és kis híján odakenem magam a betonhoz. A fényre kiérve rögtön megtalálom a lányt egy padon ücsörögve. Szélesen elvigyorodok. Nah nem olyan creepy bácsisan, hanem csak örülve és szórakozva a lány öltözetén.

Odaslattyogok mellé, már kevésbé sietősen, elvégre már késtem, ezen javítani nem lehet.
- A glitteres tütüm és az unikornis szarvam épp a tisztítóban van, remélem jó leszek így is - kezdem mindenféle köszönés helyett, miközben beérkezek elé. Lenézek magamon, mert tényleg fogalmam sincs, miket kapkodtam magamra. Megkönnyebbült kis sóhajjal veszem tudomásul, hogy nem felejtettem el nadrágot húzni. Kicsit pecsétes - néha elfelejtem, hogy varázsló vagyok -, de kényelmes rövidnadrág, pont ideális egész nap kutya játszóteret építeni. A csodás külsőmet egy kinyúlt pulcsival és egy sapkával egészítettem ki, mert én ilyen divatbetyár vagyok. Giorgio Armani, ezt kapd ki.
Nem hoztam magammal semmit, ilyenkor mindig adnak szerszámokat meg vizet, úgyhogy megleszünk. Mivel épp titkos ügynökök vagyunk - muglik közé igyekszünk beépülni -, egy mobil húzza le a zsebemet pálca helyett. Sok mágus nem mer egy pillanatra sem megválni a pálcájától, mintha nélküle meztelennek éreznék magukat, kiszolgáltatott és védtelen kisbabának. Sose értettem őket. A muglik se mászkálnak farzsebbe dugott fegyverrel - legalábbis nem mind, s nem ebben az országban -, s ha mégis veszélybe kerülnek, azt teszik, amit minden épeszű embernek tennie kéne - elfutnak. Vagy teljes tüdőből visitoznak. Jobb esetben beküldenek egy jobb egyenest, s a dolog el van intézve. Én is a jobb egyenes - meg a visítás - elkötelezett híve vagyok, nem mintha gyakran megesne. Főleg nem Pécs álmos kisvárosi miliőjében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=696339#post696339][b]Krushnic Dimitri - 2017.08.15. 11:10[/b][/url]

Bűnbánó arcot vágok, szánva-bánva hiányos és nem eléggé glitteres öltözetem.
- Legközelebb jobban odafigyelek, becsszó! - fogadkozom, miközben már előre látom, hogy legközelebb megint csak úgy fogok kinézni, mint aki behunyt szemmel végigszaladt egy szekrényen, s ami ráakadt, azzal jött ki. Az óráimon és dedikálásokon kívül nem szoktam ilyesmivel fárasztani magam. Nem mintha akkor tütükében jelennék meg, csak... alkalomhoz illően.
- Még nem jártam ott, vezess - vallom be töredelmesen és félre is állok, hogy megvárjam, merre indul. Hátul összefont kezekkel hintázok a talpamon, mint egy felszállni készülő helikopter. Nagyon kényelmes ez így, hogy nem kell egy kandallóért kuncsorogjak valamelyik kollégánál, vagy nem kell fél órát kajtassam a zsupszkulcsot, amit mindig úgy elrejtenek, mintha kincskeresős játék része volna. Nem véletlenül szoktam mindenhova motorral menni. Ha elkések, legalább rá tudom fogni az időjárásra. Azt nem teszem hozzá, hogy valójában nem tudok hoppanálni, elég ok az, hogy nem ismerem a célt. Miért várják el minden iskolát kijárt embertől, hogy tudjon hoppanálni? És ha valaki nem tud? Vagy nem mer? Miért furcsa, ha valaki egészséges ragaszkodással viseltetik minden belső szerve és végtagja iránt? Köszönöm szépen, jól megvagyok én így, egyben.
- Szerintem írjál panaszt. Ilyen igénytelenséget! De jól van, elfogadok egyet. - Jaj milyen kegyes vagyok. Én a mentolos-klasszikus rágnivalók rajongója vagyok, de megteszi. Legalább ketten fogjuk eregetni a rózsaszín lufikat.
Közben meg is indulunk, én csak hűségesen követem a kanyargós utcákon szlalomozva. Legközelebb motorral megyünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=697266#post697266][b]Krushnic Dimitri - 2017.08.22. 16:19[/b][/url]

Nekivágunk a hatalmas kalandnak, ami kb a következő sarokig vezet, ahonnan majd szépen elpucolhatunk egy szempillantás alatt. Érzem, hogy tényleg nagy a felháborodás, s kicsit szórakoztat, hogy ennyire álkomolyan tudja venni. Nem mintha engem sajnálni kéne, nagyon elítélő szemöldökráncolással veszem át a rágót s gyúrom a számba. Uhh, ez édes. Beleborzongok, de hamarosan jobb lesz s én is vígan kezdem fújni a buborékokat.
Internet? Tényleg modernek ezek a milleniális máguspalánták.
- Legközelebb akkor telefont is használhatunk, a baglyok lassabbak, meg folyton megállnak kajálni, pihenni, ilyen hülyeségek - felháborodva horkantok egyet, mint aki nem is tudja elképzelni, miért lehet szüksége egy madárnak ilyesmikre. Méghogy kaja. Munkaidőben lazsálni, ejj.
- Ááhh - lelegyintem. Nekem problémám a hopphoppal? Neki van velem. - Vasból van - paskolom meg a pocakomat, s csak némán fohászkodok egyet mellé, hogy tényleg ne dobja ki a taccsot. Általában jól viselkedik, jól bírom a hullámvasutat is, de a hoppanálás valahogy... kitör tőle a frász. Most mégis bátornak tűnő határozottsággal adom a mancsomat, mintha én volnék a Gyáva Oroszlán, ő meg Dorothy.
- Ez itt már nem Kansaaas! - Még épp sikerül félhangosan felkiáltsak, amikor érzem a rándulást a gyomrom mélyén és minden sötét lesz. A következő pillanatban egy mosógép centrifugájában találom magam, de ahogy lassan kitisztul a kép s leáll a forgás, rájövök, hogy ez csak egy ösvény. Még szerencse.
- Innen pedig...? - nézek körbe, pedig előtte elolvastam az útbaigazítást. Nagyon hasznos volt. Valahonnan a közelből kutyaugatás hallatszik, vigyorogva abba az irányba mutatok. - Megvannak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=699266#post699266][b]Krushnic Dimitri - 2017.09.02. 21:51[/b][/url]

Vali
☞


Kicsit zavartan vakargatom a fejem búbját. Tudom, hogy sokszor kifejezetten hülyegyerek benyomását keltem - és tudom, hogy sokszor ez sziklaszilárd tény -, de most nem volt ez ennyire éretlen spontán naivitás. Ó nem.
- Mennyire szomorú, ha azt mondom, hogy alaposan felmértem a pro-kontra viszonyokat? - A kontra az mindenkinek egyértelmű, aki valaha betette a lábát egy iskolába, főleg egy egyetemre. A pro meg remélem valamilyen különös, de ártatlan oknál fogva egyértelmű lesz neki. Nem lesz igaza, de nem baj, csak higyje azt. Persze, volt ott nemes mártíromság, s a hősi terv, hogy a jövő nemzedékének szellemi löketet adjak a világmegváltáshoz. A motivációs levélben biztosan jól mutattak. A teljes igazságot azonban soha nem okos nagydobra verni. Meg amúgy is, kit érdekel? Valit valószínűleg igen, de csak nem indíthatok egy kéretlen gyónással. Lehet már a túl sok információ-kategória lenne. Szép lassan. Előbb például szedjem ki belőle én, hogy mi mindenről maradtam le az elmúlt... túl sok évben.
- Ó? - vigyorgok rá sunyi pofával. - Tudod, hogy a szívügyek a gyengéim, nem úszod meg ennyivel. - Ahogy kimondom, vizualizálni is kezdi az agyam azokat a bizonyos szívügyeket. Oh. Oh? Hmmm. Érdekes. Mondanám, hogy más szemekkel nézek Valentinra, de valójában ugyanolyan fogkrém-reklámként virítok, mint addig. Semmi jót nem ígér az arcom, s nem alaptalanul. Ma gyónni fog valaki.
A gyónás gondolata azonban jelenleg a távoli, hűs jövőbe vész, előtte szeretnék beérni fedezékbe. Követem hűségesen, caplatok a nyomában, próbálva minél kevesebb energiát kifejteni. Ez az idő már az a szint, amikor még én is inkább hallgatok. De aztán nyílik előttem az ajtó és, mint Frodóék Hobbitfalvára beérve a kis mordori kaland után, hálaéneket rebegve, magamat lassított felvételben kívülről figyelve, evezek be a kávézó légkondicionált belsejébe. Ebben az állapotban kúszok oda az első üres asztalhoz, s nagyot nyögve heveredek rá az egyik székre.
- Soha nem megyek innen ki - közlöm túlvilági mosollyal. Elértük a nirvánát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=700076#post700076][b]Krushnic Dimitri - 2017.09.08. 16:29[/b][/url]

Igen-igen, állatbarátibb is. Nyilván érdekel a kis szárnyasok sorsa, bár többször láttam elkényeztetett, gőgös példányokat a postás változatból, mint nehéz sorsúakat. A Roxfortban elmaradott ogrének néztek, ha az iskolai madarakat használtad és nem volt sajátod, lehetőleg valami jó drága faj. Kérlek. Örültem, hogy futotta használt tankönyvekre s nem a könyvtárból kellett kunyeráljak.
De a kutyák - na, ők már más kategória. Őket én is szívesen elkényeztetném, már ha lenne nekem olyan. Ezzel a mai akcióval igyekszem kicsit kiélni efféle vágyaimat.

Megérkezve hamar meg is indulunk a sárga köves úton a hangok irányába.
- Jajj csak a repülő makikat ne! - Rendesen kivert tőlük a frász kissrác koromban. Hálás voltam, hogy mugli származású barátaim bevezettek a televízió rejtelmeibe, de ez mindig tüske volt a boldogságomban. Ez, meg a Madarak. Ugh. Mindegy, most szerencsére csak egy poros közép-kelet európai ösvény kanyarog előttünk, nincsenek itt se repülő, se másmilyen makik.
- Jöhet a közös játék - bólogatok, miközben érdeklődve figyelem, hova kerültünk. Még túl sok négylábút nem lehet látni, de hallani már őket igen. A szervezők köszöntenek is minket szépen, invitálnak befele, jobbra vagy balra, mint valami kedves Schutzstaffel katonák a rámpákon, csak itt tényleg kiválaszthatod, hogy jobbra vagy balra szeretnél menni.
- Szereljünk! - indítványozom lelkesen. Építeni-barkácsolni mindig jobban szerettem, akár pálcával, akár kézzel, mint festegetni. Az a típus vagyok, aki még most is a lap felső sarkába húzott félkörívként illusztrálja a napot. Ha Majának is megfelel, akkor már terelgetnek is tovább minket a megfelelő irányba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=700590#post700590][b]Krushnic Dimitri - 2017.09.11. 17:43[/b][/url]

Vali
☞


Tudom, hogy nem fogom megúszni én se a vallatást, úgyhogy igyekszem elejét venni egy semmitmondó válasszal, ami mégiscsak igaz, csak épp nem fedi a teljes igazságot. Így a legjobb hazudni.
- Eh, tudod, milyen vagyok. Mint a kutya, ha csontot talál - vonom meg a vállam. - Minden apróságnak tűnő feladatból hadikampányt kovácsolok. És mindig kell egy ügy. Valami, amit felnagyíthatok, isteníthetek, és aztán hősi halált halhatok érte. Tudod, csak a szokásos - még szerencse, hogy nem háborús időben születtem, mert biztos hamarabb lettem volna jelöletlen tömegsír lakója, mint ahogy leesik a tojáshéj a fenekemről. Teljesen tisztában vagyok a gyengéimmel. Az ember azt gondolná, hogy így képes vagyok javulni és kiküszöbölni a hibákat. De az ember csak hülyeséget gondol. Ami elméletben szép meg jól fest, az a valóságnak csak távolról integet, vagy még azt sem.
- Jól van, de nem felejtek! - Mindigis tudtuk, hogy hozzuk egymást kellemetlen helyzetbe. Ha csak egyoldalú lett volna, akkor azt zaklatásnak nevezik, s valószínűleg a másiknak élete végéig tartó traumát okoztunk volna. Ehelyett barátok lettünk. Akik néha évekig nem beszélnek, aztán öt percen belül elkezdik sebészi precizitással kipiszkálni a másik mocskos kis titkait. Olykor talán a gyerekkori trauma is kecsegtetőbb kilátás. Nem mintha cserélnék, nem-nem. Ameddig ejti a tanárság témát, én is hajlandó vagyok... nos, nem megharagudni. Ennyit talán megengedhetek. De az Evetteres témát nem adom. Koncként fogom tépni-rágni. Azt már megkaparintottam, sajnálom.

A túlvilági boldogságban ücsörögve magam elé húzom az itallapot és végigfutom felületesen. Úgyis tudom, mi kell.
- Legyen benne koffein és jég - jelentem ki a hozzánk lépő pincérnek, aki erre csak felvonja a szemöldökét, s nyitná a száját, de aztán meggondolja magát. Okos ember.
- Ilyen járatos vagy mugli közegekben? - kérdem tőle, mikor újra magunkra maradtunk. Amilyen céltudatosan mutatta az utat, biztos nem először jár erre. Bár számomra is elég otthonos már a mugli London, de a legtöbb városban még mindig elveszett kis pálcás vagyok, aki tátott szájjal bámulja a technika legújabb vívmányait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=701024#post701024][b]Krushnic Dimitri - 2017.09.13. 17:42[/b][/url]

Kutya? Kérdőn nézek rá, amolyan igen?-mesélj!-arckifejezéssel. Nem szoktam túllelkesen, magas hangon lelkendezni, hogy óóóó hát van kutyád? Milyen fajta, milyen idős, hogy hívják, megsimogathatoom? Bár garantáltan szórakoztató lenne egyeseknek, de nem. Csak nem. Amikor más csinálja, attól is kiráz a hideg. Szóval csak ilyen szép diszkréten érdeklődök, mert egyébként mesélhet nyugodtan, biztos jófej kutya. Meg nyilván az is érdekes információ, hogy többes számú az a birtokos személyjel. Nem sok személyes jellegű tényt közöltünk még a másikkal, nem mintha bármelyikünk titkolózna, csak valahogy nem adta a helyzet. Talán kicsit furcsa is lenne, egy tizenéves lány és egy vén trotyi lelkizése.
Nekünk az ilyesmi való. Építeni, önkénteskedni, tenni, nevetni. Terelnek is már minket előre, mutatják, mi merre, én rögtön kapok egy asztaloskötényt, meg egy kalapácsot. Mint egy szocialista mese főhőse, harciasan nézek szét, hogy mit kéne kalapálni.
- Szoktam, igen, főleg fával szeretek barkácsolni - bólogatok, miközben még mindig nézelődök, hogy hol is kezdjük. Néhány eb körülöttünk rohangál lihegve, lobogó nyelvvel. A közelben egy mászóka van, azt már hárman is szerelik, bár amennyire szerencsétlenül, lehet, hogy megmentenénk az életüket, ha beszállnánk mi is. - Víz-gáz szerelést is vállalok, kék űrlényeknek féláron - vigyorgok előre, csak vetek egy gyors oldalpillantást rá, hogy lássam a reakcióját.
- Neked mid van? - nézek a kezében szorongatott műanyag izékre. Valami kisebbhez fognak azok passzolni, esetleg olyan átbújós karikák? - Nézd, vannak ott még olyanok - mutatok kicsit arrébb, ahol színben meg alakban talán ugyanolyan izék sorakoznak, átbújni meg átugrani lehet őket, mármint a kutyáknak, bár más is megpróbálhatja, ha nagyon akarja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=704137#post704137][b]Krushnic Dimitri - 2017.09.27. 19:14[/b][/url]

Nem kell azért olyan sokat győzködjem, hogy meséljen, jön az magától szerencsére. Én csak hümmögve bólogatok, meg nézem a képeket, amiket mutat - tényleg édes dög -, néha ót?, máskor áát mondok, de érdemben annyira nem szólok hozzá. Egészen a végéig. A Bojarski gyerek a férje? A férje? Hirtelen szeretném elkérni a személyijét, mert nehéz felfogni, hogy már nagykorú, mert ha ő nagykorú, akkor nekem hol maradt az utóbbi öt évben a nyugdíjam, kérem a nyugdíjamat, jaj a derekam.
- Mostmár értem a repülés iránti imádatot. - Világosodok meg hirtelen, vigyorgok is hozzá boldogan. - Családi hagyomány, eh? - Gondolom a lengyel fiú rá se vetné a tekintetét egy lányra, aki a seprűt csak takarításra használja.
- Aha, bútoros dolgokat - bólogatok újfent. Nem vagyok én beltéri designer, de elboldogulok. A matek-része is relatív jól megy, mert ugye anélkül elég Dalí-szerű alkotások születnének, ami jól mutat a vásznon, de próbálj csak meg ráülni egy minden irányba álló lábú székre. Minden irányba. - Semmi flancos, csak csupa pragmatizmus, de jól össze lehet kombinálni a mugli technikákat a mágiával. - Most is bánom, hogy nem lehet egyszerűen össze-vissza reptetni a cuccokat, hogy a végén szépen egy játszóteret alkossanak. A minisztérium kutyái elég hamar a nyakunkon lennének. Meg a játszótér kutyái is, bár azt annyira nem bánnám.
De pálca nélkül is megy ez nekünk. Leülök törökülésben a földre, s hűségesen mindent a helyére kalapálok, amit összerak a lány. Csodás munkamegosztás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=705918#post705918][b]Krushnic Dimitri - 2017.10.17. 16:44[/b][/url]

Elvesztem a fonalat a megismerkedésük történetében, csak pislogok értetlenül, de aztán megrázom a fejem. Jól van, végülis a mikor és a hogyan annyira nem érdekel. Meg semmi közöm hozzá. Általában szeretem a szaftos sztorikat, de nem mindenkiről s nem mindig. Maja múlt héten még hátulgombolósban kente a spenótot a falra, úgyhogy valahogy nem érzem helyesnek, hogy túl sok információt megtudjak a magánéletéről. Ha a lányom lenne, akkor talán részletes beszámolót követelnék, de… lehet, hogy nem. Igazából nincs honnan tudjam. Valószínűleg örökre rejtély marad. Hacsak nem fogadok örökbe. Ami nem is olyan elképzelhetetlen.
Amíg a lány mesél, én a figyeléssel párhuzamosan merengek az életdöntéseimen, s az egészből a kérdései zökkentenek csak ki.
- Öööö - megvakarom a kalapáccsal a fejem búbját. - Van egy motrom - közlöm végül, jobb híján. Az is valami. Vele is kell foglalkozni, etetni, mosdatni, néha felidegesít, máskor örömöt okoz. Teljesen olyan, mint egy gyerek. Csak ha berakom télire a sufniba, nem fog bomlásnak indulni tavaszig.
- Jól hangzik. Már nem a tapétázás, azt elvből nem szeretem. - Otthon az egész ház tapéták rétegeivel van befedve, egyik rondább, mint a másik, s a penész úgy ül meg alatta, mintha tenyészet volnánk. Ugh.
- Ja, egyszerűbb, meg nagyon látványos, de talán kevésbé érdekes. Nekem legalábbis. Varázslattal minden olyan gyorsan megy, le se izzad az ember, csak hadonászik a pálcájával s kész is van. - Nem mondom, a varázslatnak is megvannak a maga előnyei, de nem ugyanaz az érzés, mint kézzel dolgozni. - Muglisan... olyan más. Rácsaphatsz az ujjadra véletlenül, rosszul szerelhetsz valamit össze, káromkodsz és izzadsz, mint egy ló, de amikor kész van, az az elégtétel, az mindent megér. - Szerintem nincs olyan ember, akit nem tölt el boldogsággal s büszkeséggel, ha valamit megjavít vagy valamit alkot, ami hasznos s esetleg szép is. Mint ahogy most is, amint lassan felépül ez az átbújós izé, már csak néhány elemet kell a helyére pattintani és az egészet odarögzíteni egymáshoz, hogy az első kutya ne vigye magával véletlenül.
- Sokat önkénteskedek, igen, meg segítek ahol s ahogy tudok - felelem két kalapácsütés között. Nem szoktam sokat mesélni arról, amit s amiért csinálok. Praktikusabb módszer egyszerűen megtenni, nem pedig beszélni róla. Hacsak nem konkrét információval kell szolgáljak valakinek, akit érdekel a dolog s esetleg szeretne csatlakozni a hadjáratomhoz. Az más. Akkor félórás szónoki beszédeket vágok ki, aminek legalább egyharmada véletlenül káromkodássá fajul, de mit tehetnék? Ha valami érdekel, akkor teljes szívem-lelkem beleadom s kicsit elkap olykor a hév.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=705920#post705920][b]Krushnic Dimitri - 2017.10.17. 16:49[/b][/url]

Vali
☞


Úgy néz rám, mint egy kiskutya, félve, hogy rögtön holtan esek itt össze. Ez valami új. Megint. Nagyon sok mindenről lemaradtam. Vagy csak felnőttünk? Ez olyan szép királyi többes, magában hordozza a lehetőségét, hogy én is felnőttem, ami egy elég bizarr és reménytelen gondolat. De szép. És főleg naív.
- Annál azért szívósabb alkat vagyok - vonom meg a vállam, de azért bíztatóan vigyorgok. A hadjárataim számát tekintve már legalább tucatszor kellett volna különböző okokból kimúlnom, végelgyengülés, halálos átok, hipotermia, szívstopp, miegymás, de valahogy eddig még megúsztam.

- Most szépen traumatizáltad szerencsétlent - bökök a fejemmel a távolodó pincér után. Miért bámulta így meg? Összehúzott szemmel stírölöm Valit. Nagyon megváltozott. Vagy csak jót tett neki a színészet. Vagy rosszat? Nem tudom hirtelen eldönteni. A Roxfortban is már kedveltem - nyilván -, úgyhogy egyelőre nem tudom hova tenni ezt a metamorfózist. És doppio vaníliával? Mi történt a jó öreg kávéval, amit úgy hívnak, hogy kávé, csak ennyi, semmi más, legfeljebb tej meg cukor meg jég mehet bele, s itt vége is a listának.
- Hogy… mindkettő? - Először csak a kávézóra céloztam, de most, hogy jobban belegondolok, akár a fesztivál is furcsa lehet. Bár én is itt vagyok, de én mindenhol ott vagyok. Mugli vagy mágus esemény, nem érdekel, csak ne üljek a fenekemen a négy fal között.
- Utóbbi - vigyorgok rá szélesen, ami elég ijesztő valószínűleg. Legalábbis annak szánom. Nincsenek túl sokan körülöttünk, leszámítva a pincért, de ő láthatóan minél gyorsabban szeretne lerendezni minket, hogy bebújhasson a pult mögé, messze tőlünk. Pont ideális hely a lélekbogarászáshoz, vagy egy jó pletykáláshoz. A kettő egyben is jöhet, amint megérkezik a kávém, képes leszek befogadni új információkat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=707329#post707329][b]Krushnic Dimitri - 2017.11.04. 18:24[/b][/url]

Mi, kinézi belőlem, hogy valami pici robogón gubbasztva döcögjek? Olyan please arccal nézek rá s végül elmosolyodok horkantva.
- Igen, olyan nagy. Meg rendes. Eredetileg mugli járgány volt, nem is tudott repülni, de elvittem és megbűvölték. De azt hiszem, nem volt a legjobb bűvölő az alak, mert azóta is rendszeresen lezuhanok vele. - Kicsit elmélázok a dolgon. Nem kéne elvigyem egy rendes szakemberhez? Mármint egy másikhoz, mert az első is annak tűnt, még drága is volt, erre tessék. Néha fogja magát a Hondám és nagyon hiányozni kezd neki a föld, ezért rögvest el is indul zuhanórepülésben felé. A gravitáció nem szeret engem, tudom én. Vagy túlságosan is szeret. Hm.
- Öhm... felajánlanám, hogy elviszlek egy körre, az egyetemnél van leparkolva, de azt hiszem, elég rosszul fogtam neki a meggyőzésnek - széttárom kalapácsot meg szegeket tartó kezeimet, de azért várakozón nézek rá. Lehet, hogy nem ijedt el ennyitől. Elvégre még én is élek, megvan minden végtagom és nincs semmi látható sérülésem. Vagy van? Lehet, hogy sokak számára magyarázatként szolgálna ez arra, hogy hova lettek a kerekeim. Lehet, hogy nem magyarázat, de kifogásnak tuti jó.
- Eh, ne is kezdjük... Azt gondolnád, hogy ez csak a muglik hülyesége, elvégre elég könnyen tudunk mi festeni, de neem... A logika és a szépérzék teljes hiánya nem mugli specialitás.
Gyerekként persze mit érdekelt engem, hogy az, amit összefirkálok, ragasztva vagy festve van, a lényeg az volt, hogy volt elég helyem és aztán anya lila fejjel üvöltve kergetett keresztül a házon. Sokszor kaptam azon magam, hogy a levegőben lógok fejjel lefele, anya meg kivont pálcával jön felém, mint egy norvég tarajos, füstöt eregetve, vérszomjasan. Lehet, hogy ez részben a gyermeki fantázia szüleménye, de nem biztos… Hol is tartottunk?
- Pálcikázni? - kérdezek vissza elszörnyedve. - Mit tanítanak a Bagolykőben? Varázsolni király dolog! - A vége kicsit hangos lett, gyorsan behúzom a nyakam és halkabban folytatom. - Persze, lehet az veszélyes is, de… hogy csinálsz fényt, ha hirtelen kell? Hogy mosogatsz? Hogy… élsz? - A felsorolás végére érve felmerül bennem, hogy esetleg muglik a szülei és akkor mindez neki teljesen természetes. Végülis… valahogy eljutottak eddig ők is és nem tűnik úgy, hogy mostanában készülnének kihalni - bár ez néha kifejezetten döbbenetes fejlemény. A többség rémesen életképtelen, a maradék meg hajlamos arra, hogy a tömegpusztító fegyvereket kiváló ötletnek tartsa. Mi az ilyeneket dementorokkal őriztetjük, náluk meg elnökké választják. Elképesztő.
Közben kapunk egy eltévedt csomagot, amiért két perc múlva egy másik önkéntes odafut hozzánk és el is rohan vele. Kéne még valami munkát kérni. Jól beütöm a helyére a csöveket, aztán nyomkodni kezdem előre-hátra a szerkezetet. Elégedetten engedem le a kezem, amikor látom, hogy nem akar kifordulni a helyéről.
- Vigyázz a kártyázó nénikkel! Olga néni a budanekeresdi otthonból a vérprofi pókerezőket is könnyekre fakasztaná. A múltkor már alsógatyában ültem, mert a pénzem már az első fél órában elfogyott. - Az emlék kifejezetten kellemetlen, de azért hűségesen tűrtem, mert láttam rajtuk, hogy mennyire élvezik. Az azóta sem világos, hogy a kártyázás vagy az én pucérkodásom tetszett nekik ennyire, de nem is akarom tudni. - Soha ne játsszatok tétben - figyelmeztetem komor tekintettel. A többségüknek rohadt sok aranyuk van, mert a hely elég olcsó és a maradék nyugdíjat nincs mire elverni, ritkán járnak ki az otthonból, úgyhogy az egészet felteszik pókerben. De mindettől eltekintve kedvelem az öreglányokat, ők is engem, úgyhogy tetszik az ötlet.
- Ők mindig örülnek a látogatóknak, csak nehogy szombat délután négy és öt között merj menni. Amióta rávették a vezetőséget, hogy szerezzenek be egy tévét, azóta nem lehet lecuppantani a a szemüket a szombati szappanoperájukról.
Valaki közben hevesen integet felénk, úgyhogy felszedem magam a földről s bevárva a lányt, megindulunk a többiek felé. Elég szépen összeállt a játszótér, már csak a teszt-csapatot kell beengedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=713266#post713266][b]Krushnic Dimitri - 2018.01.30. 18:26[/b][/url]

- Igen, csak ezt a kettőt - adom az eladó kezébe a két almát, amit az vállvonogatva átvesz és lemér, aztán kifizetem őket és ellépek a standjától. Futócipőben és -nadrágban, nyúzott AC/DC-s pólóban, csípőre tett kézzel nézek szanaszét, az egyik almán nyammogva. Az elmúlt egy órában lenyomtam 10 kilométert, csorog a hátamon a víz és annak ellenére, hogy fehér párafelhőket eregetek, nem fázok rövidujjúban sem. Vajon van otthon elég tojás? Úgy rémlik… és talán paradicsom is - bár ilyenkor elég pocsék ízűek. Megfordulok és végignézek a pultok során. Valami még kéne. A nevemet hallva - vagyishát annak egy formáját - hátrapillantok és széles vigyor terül szét a képemen.
- Stitch - tárom szét felé a karom, de elég messziről, hogy ne öleljen meg. Nem akar megölelni. Gusztustalan és büdi vagyok. - És a kis mini te, hát helló - próbálok belesni a babakocsi mélyébe. - Reggeli körút, hm? Hogy vagytok? - Lelkesen beleharapok az almámba, de azért nagyon figyelek ám. Csak éhes vagyok.
Mióta nem láttam? Hát lássuk. A nyáron még találkoztunk, meg ősz elején, voltunk önkénteskedni, aztán úgy szalagszakadás, mert jött a tökmag, küldtem ajándékot meg levelet, meg aztán még egy baglyot később, de úgy ennyi. Nem mintha ezt különösnek tartanám. Így megy ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=714425#post714425][b]Krushnic Dimitri - 2018.02.15. 17:58[/b][/url]

Almával teli pofazacskóval bólogatok lelkesen. Mindig jó hallani, hogy vannak még rendes emberek, akik másokra is gondolnak.
- Úgy látom, a helybeliek, főleg az idősek, kicsit idegenkednek a külső népektől. De az jó, ha titeket megszerettek. Én… - elhúzom a számat. - Hát értem nem rajonganak a bogolyfalviak. Érthetetlen, teljesen. Pedig próbálkozok! Mindig gnómtalanítom a szomszédok kertjeit, meg nem zajongok éjfél után… annyira.
Lehet, hogy köze van a dologhoz annak, hogy a Shadowom viszont épp eléggé zajos meg közveszélyes. Biztos az lesz. Mert az nem lehet, hogy életemben először nem kedvelnek az öregek. Az öregek mindig imádtak! Meg a gyerekek. A kettő közötti generációk viszont többnyire irritálónak, infantilisnek, arrogánsnak, vagy csak simán idiótának tartanak. Nem tudnak ők semmit.
- Hát akkor tökéletesen funkcionál. - Megpróbálom megtalálni a ruhák és takarók alatt a békésen szuszogó lakót, akiből végül sikerül felfedezzek egy rózsaszín orrocskát meg néhány miniatűr virslire emlékeztető ujjacskát. Pont úgy néz ki, mint egy egészséges, boldog baba. Persze kétségeim se voltak effelől. A fiatal szülőktől mindenki félti az utódot, de közben kevesen gondolnak arra, hogy ők lesznek a legjobb szülők. Hisz még emlékeznek, milyen volt gyereknek lenni. Még van bennük élet, nem égtek ki, nincsenek túl öt váláson és három anyagi csődön. Még optimisták. És olykor még maguk is kicsit gyerekek. A felelősségtudat nem ott kezdődik, hogy valaki betölt x életévet. Én már csak tudom.
- Voltam futni és megéheztem - harapok bele a második almába, az elsőnek a csutkáját meg diszkréten berugdosom a pult alá. - Az egyetemi koszt se rossz, de azért nem az igazi. - Még van néhány órám az előadásomig, de addig még vár rám egy torony dolgozat. Miért nem szólt nekem senki, hogy a tanítás 99%-a dolgozatok és vizsgák javításából fog állni? Pedig amit csak lehet, szóbelivel és gyakorlattal pontozok, mert nem látom értelmét a különböző kötetekből összeollózott, rémunalmas szövegeknek. Mágusok vagyunk, ennél többre is vihetnénk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=715182#post715182][b]Krushnic Dimitri - 2018.02.27. 19:49[/b][/url]

Csak a vállamat vonogatom az értetlenkedésére. Engem is meghalad. Tudom, hogy sokszor nagyon idegesítő segg tudok lenni, de az idősekkel mindig udvarias vagyok. Mármint úgy magamhoz mérten. Valahogy ez mindig bennem volt. Lehet azért, mert én soha nem ismertem a nagyszüleimet, elnyelte őket a nagy vörös gépezet. Persze mással se vagyok szándékosan köcsög. Csak véletlenül.
- Lehet valami pletyka kering rólam - vetem fel, inkább kérdésként, mint kijelentő módban. Fene se tudja. De azért tovább próbálkozok. Erre jön is egy gondolatom, amit már rég megszerettem volna osztani a lánnyal. Szétnézek morfondírozva a piacon. Valahol a közelben van egy teázó, tudom, mert mindig elszaladok előtte, de még nem jártam bent. Az jobb lenne, mint itt feltartani a sort.
- Senki nem egyforma, főleg nem a babák - bólogatok meggyőződéssel. Felnőttként már jobban uniformizálódunk, de gyerekként még szabadok és őszinték vagyunk. Őket még nem szippantotta magába az ár. - Hamarosan megszólal - és akkor meglátod, milyen végtelen és csodálatos világ van benne - lemosolygok a takaró-halomra, olyan “ugye, igazam van?”-cinkos fejbólintással. Mi tudjuk ezt.
- Hát nem tudom, én a Roxfortban az asztal lábát is megettem volna, folyton éhes voltam, meg az ottani manók szerintem mind michelin-csillagosok, de ezek… lehet, hogy szándékosan kínoznak, valami sztrájk, amiről nem hallottunk? Mindegy is, ritkán eszek ott - megvonom a vállam, de azért mentális emlékeztetőt teszek magamnak, hogy majd nézzek le a konyhába - mindig is megakartam kérdezni, hogy “mi a manó?!”. Bár lehet, hogy ezek annyira nem bírnák a humoromat. Mindenesetre ki kell derítsem, hogy mi történik. Még az is lehet, hogy szegényeknek senki nem szólt, hogy az emberi ízlésnek az ő főztjük nem épp az ideális-kategóriában mozog, s megvannak győződve, hogy mindenki elégedett.
- Mit szólnátok egy teához? Nem a suliban, ne aggódj! A teájuk se valami jó szegényeknek… - Úgy hozzávetőlegesen a megfelelő irányba mutogatok. - Van arra egy teaház. Ha mindennel megvagytok és a néni csomagjait is hazavittük - teszem hozzá, és szétnézek, mintha arra várnék, hogy ezt a pillanatot választja ki a néni, hogy odalépjen hozzánk.
- Jah, már mindenki pánikolva éjszakázik a könyvtárban. Lewynek… igen? Azt hiszem. Ha nem szándékozik megbukni. - A soktantárgyas tanárokkal mindig ez van, alig győzzük észben tartani, hogy ki hova jár hozzánk órára. Már előfordult, hogy egy diák beérkezett szóbelizni varázspszichológiából, én meg rutinos nyugalommal kiadtam a szociológia-tételeket, hogy válasszon, ő meg majd’ elsírta magát. Végülis pszichológia-vizsgának is elment - de ebben az esetben megbukott volna. Amit végül nem tett. Az is megtörtént, hogy az idegösszeroppanás szélén álló diák azt se tudta, hol van, és teljesen random kezdte el mondani a méregtant. Tételhúzás nélkül, ülve szépen a hatodik sorban. Úgy, hogy írásbeli volt. Szociológiából. Fél órával azután, hogy lejárt a vizsga.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=715932#post715932][b]Krushnic Dimitri - 2018.03.08. 21:00[/b][/url]

Nagyon egyetértően bólogatok. A pletykát az emberi kommunikáció szemetének vélem. Valakinek nagyon unalmas és sívár kell legyen az élete, hogy a máséban kezdjen el turkálni.
- Majdcsak megenyhülnek valahogy… - vonom meg a vállam. Sokáig tervezek a faluban maradni, megkedveltem a helyet, úgyhogy nem ártana, ha nem lennék a falu egyes számú közellensége. És akit a nénik utálnak, az bizony közellenség lesz. Ez az univerzum rendje.
- Ügyes kislány - vigyorgok rá a takaróhalomra, azt meg kegyesen nem jegyzem meg, hogy csak a második alkalommal volt minden okés. Mit akarok? Valószínűleg üvöltve téptem volna ki a védőnő haját, ha rólam van szó. Mármint babaként, most azért nem. Hülyén néznék ki. De ezt sose fogom megtudni, mert vén vagyok és nekem még nem voltak ilyenek. A varázslók maradiak. Meg főleg a szüleim.
- Mikor nem panaszkodik valaki? Ki tudja, milyen körülmények között güriznek a manók.
Ahhoz képest, hogy most megrugdosnám a panaszkodókat, hogy ne rinyáljanak, nem hercegnők, néhány perce még én is amiatt óbégattam, mert nem elég finom az egyetemi koszt. Nem szép részemről. Vagy csak nagyon éhes vagyok és emiatt sok a bajom.
Elindulunk szépen a néni felé, követem őket a szűk sorok között, mint valami kiskacsa. Jó is, hogy elindultunk, már kezdtem fázni.
- Van időnyerője? - kérdem vigyorogva, persze nem gondolva komolyan. Vagy tényleg van? Nagyon kevés létezik belőle, dehát soha nem lehet tudni. Mármint nem szoktam különleges engedélyekről beszámolót kérni, felőlem thesztrálokon is lovagolhatnak a szabadidejükben. Nekem már az egyetem is meghaladja néha a tűrőképességemet, pedig mostanában tényleg csak ezzel foglalkozok. A mugli ügynököm már eszi is az idegeimet, meg szorít a határidő, de valahogy csak idejében befejezem az újabb kötetet. Még van körülbelül fél évem és megírtam kereken… három oldalt. Jó, talán nem fogom befejezni idejében. Nem mintha annyira tartanék tőle. Egy mugli papírtologató, aki szupersztárnak érzi magát, mert sikerült néhány írót felfuttatnia. Kérlek.
Bemutatkozok a néninek, aztán hamar el is búcsúzunk tőle, ez se tartott sokáig, oké, nézzünk szét, hol is van… Igen, arra.
- Csak tessék - mutatom az irányt, meg hogy mehetünk, s aztán én is felzárkózok melléjük. Az út túloldalán ott is van a keresett hely, ahol biztosan boldogak lesznek, hogy ilyen remek kis izzadt, kinyúlt pólóban teszem jelenésemet. De már voltam itt néhányszor, úgyhogy másfelől meg valószínűleg számítanak egy ilyesmire.
Benyomom az ajtót és felpasszírozódva az ajtófélfára, kitárva tartom, hogy a lányok betudjanak menni. Szerencsére nem kell öt csigalépcsőn felmászni, meg még néhány csapóajtón bekúszni, mint egyes helyeken. Ez egy egész normális hely, de nagyon értenek a teához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=716449#post716449][b]Krushnic Dimitri - 2018.03.13. 20:05[/b][/url]

Nagy az egyetértés, dehát ezen nem kell meglepődni, eddig még szinte semmiben se különbözött a véleményünk. Biztos akadna olyan is, ha nagyon keresni kezdenénk, de minek tennénk ilyet?
- Az emberi faj felsőbbrendűség-érzete és egy elavult társadalmi rendszer az oka - felelem komolyan bólogatva. A Roxfortban voltak még egyenlő jogok-gyűléseink, meg néhány alkalommal megjelentünk a Nagyteremben is táblákat lóbálva és szlogeneket kiabálva, de nem értünk el semmit. Ennél sokkal többre volna szükség, hogy legalább egy iskolában vagy egy aranyvérű családnál megváltozzanak a dolgok. Rég nem is gondoltam rá. Pedig mostanában kezdenek új szelek fújni és a régi állott, mérgező levegőt kifújják a sunyiba. Csak sokkal lassabban megy, mint a mugliknál. Ők a rabszolgaságot, aztán az apartheid-rendszert is levetkőzték, most pedig elérték az egyenlőség bölcsödés-korát. Tehát már elindultak a jó úton, de néha még beszarnak és rendszeresen ki kell cserélni a pelust. Bár mi is legalább ott tartanánk.
- Még bírja, aztán biztos visszavesz a rohanásból, s ő is inkább otthon ül veletek - vetem fel, bár annyira nem vagyok meggyőződve. Nem tudom, hogy ilyen-e a valóság, vagy túl sok mugli filmet néztem.
A teázóban végre leolvadnak a jégcsapok rólam. Soha nem megyek innen ki. Miután a lányok elrendezkedtek, én is ledobom magam a szembelévő székre és forgolódva keresni kezdem a pincért.
- Earl greyt és egy sonkás szendvicset - adom le a rendelést nagyon lényegretörően. Azért mosolygok mellé, hogy ne mondhassák, faragatlan tuskó vagyok. De azért hozza ki gyorsan, or else. Éhes vagyok.
- Unatkozni? - pislogok Majára. Hitetlenkedő kis kacagás jön elő belőlem. - Jó, nem egy broadway, nem megy a buli egész nap, s főleg nem egy tengerparti nyaralás, de unatkozni - na, azt nem szoktam. Bárcsak lenne időm arra! - megrázom a fejem s megvakarom az orromat. Unatkozni? Ilyet.
- Szeretem csinálni s a tantárgyaim szerintem soha nem egyhangúak. Amennyire csak lehet, gyakorlatokat adok ki, csökkentem a beadandókat és az írásbeliket. Önkénteskedünk, emberek közé megyünk, kérdezünk, hallgatunk.
Most, hogy ilyen pozitív fénybe állítottam az életemet, mintha valami elmozdult volna bennem. Valahogy nem azt érzem, hogy ez fárasztó, güriző munka és púp a hátamon, hanem hogyha fáradt is vagyok a nap végén, egy jól elvégzett, hasznos, fontos munkát csináltam. Egy kicsit... nem tudom. Jó érzés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=717518#post717518][b]Krushnic Dimitri - 2018.03.20. 19:51[/b][/url]

Jó hallani, hogy vannak még párok, családok, akik... rendben vannak. Nem mondhatom, hogy az otthoni példa számomra olyan traumatikus lett volna, mert nem, egyáltalán, csak az más. A szüleimnek a kapcsolatuk volt az egyetlen kapocs és az egyetlen lehetőség egy normális élethez. Az egyedüli mentőcsónak. De ma már megváltozott minden. Nincs egy Nagy Testvér. Nem kell diktatúrában élni. Legalábbis nem itt. Úgyhogy mindenki valahogy könnyelműbb lett. Csak úgy szórja az éveit, az érzéseit. Úgyhogy jah, jó hallani, hogy egyesek nem így tesznek.
- És te mit szeretsz csinálni? - kérdem, talán meglepően komoly hangon. Szoktam néha ilyen is lenni. - Mihez kezdesz, ha majd a tökmag nagyobb lesz és nincs egész nap szüksége rád?
Már amennyire tudom, az iskolából rögtön az anyaságba csöppent. Mint valami tizennyolcadik századi úrilány, akinek az az egyetlen feladata, hogy porontyokat alkosson, aztán hat gyerek után harminckét évesen tüdőgyulladásban meghaljon. Nem hiszem, hogy ennyi elég volna neki. Nem az a típus.
- Még nem tudom, milyen újra s újra előadni ugyanazt, nem tanítok olyan rég - vonogatom meg a vállam. Ez a... második? Igen, a második vizsgaidőszakom. Elméletileg kétszer végigvettem már ugyanazt a tananyagot minden tárgyamnál, de gyakorlatilag még mindig az egész új, felfedezetlen számomra. - Mivel nem a szorzótáblát oktatom heti negyven órában, nem is érzem repetitívnek. De majd kérdezz meg tíz év múlva - vigyorodok el. - Ha tíz év múlva még mindig tanítani fogok... amit kétlek.
Elég kicsi esélyt látok erre. Pedig jó dolog tanítani. Általában. De tíz évig megülni a fenekemen, ugyanazokban a termekben ugyanazt csinálni? A tíz év lejárta előtt a Mungóban leszek páciens.
Közben figyelem, ahogy nyüzsög a borsószem Maja karjaiban, láthatóan őt se arra találták ki, hogy megüljön a fenekén. Pedig neki egy ideig muszáj lesz, legalábbis amíg megtanul járni. Aztán meg se fog állni. Pufi kis lábain úgy fog totyogva suhanni, hogy az anyja aztán jöhet velem maratonra, mert már profi lesz benne.
- Az a baj, hogy az emberek félnek nevetségessé tenni magukat. Azt hiszik, hogy van egy alapbeállítás, amit mindenkinek követni kell, s ha egy kicsit eltérnek attól, akkor majd mindenki kinézi őket. Az emberek hülyék. Ha van valamiféle alapbeállítás, akkor ez az - megcsóválom a fejem, aztán kicsit arrébb húzódok, mert érkezik a rendelésünk. Kaja! Közelebb húzom a tányéromat s gyorsan nekifogok ledarálni a szendvicset. - Mostanában... ja igen, voltam szombaton a grosserliebes kölykökkal a budanekeresdi otthonban, vittünk festékeket, vásznat, meg sok házi sütit, s az öreglányokkal festegettünk a nyári kertben.
Elkezdek kutatni a szabad kezemmel a zsebemben a telefonom után. Ó, otthon maradt, tényleg. Pedig készült néhány egész jó fotó, csak ilyen mugliféle, nem mozognak, de nagyon hangulatosak, ahogy ott egymás mellett festenek a diákok az öregekkel, s közben mindenki olyan maszatos, mint egy kétéves. - Majd mutatok képeket, tök jó volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=717832#post717832][b]Krushnic Dimitri - 2018.03.23. 20:28[/b][/url]

Csak hallgatom a lelkes felsorolást. Semmi baj nincs ezzel, nem a karrier a minden. Csak aztán a tökmag nagy lesz, elköltözik otthonról, Lewynek már nem kell szurkolni, s akkor is kell legyen valami. Bár ennyi elfoglaltsággal biztos nem esik majd nehezére új hobbikat találni. Vagy majd engem látogat az öregotthonban s együtt römizünk szombatonként.
- Persze, nem úgy értettem - próbálom gyorsan megnyugtatni, de már késő. Már kiakadt. Nagyon zseniális volt a szóválasztásod, Dimi, ügyes vagy. Most jól kiborítottad. - Mindig szükségetek lesz egymásra. De majd egyszer iskolás lesz, esetleg bentlakó, aztán saját manói lesznek, s kell teret engednetek egymásnak. És ez jó, ez természetes. De igazad van, az még nagyon-nagyon messze van. A nagyon-nagyon messze pedig nem számít.
Tényleg nem számít. Miért is kérdeztem ilyen hülyeséget? Végülis csak azt akartam megtudni, hogy vannak-e tervei. Karrier-álmai. Lehet, hogy nem karriert akar, csak élni. És boldog lenni. És egy kviddics-csapatnyi törpét. Legalább akar valamit s tudja, hogy mi az. Én mit akarok? Csak úgy csapódok ide-oda. Se család, se karrier. Utóbbi lehetne, de nem lesz, tudom. Nem maradok ahhoz elég sokáig egyhelyben. Meg nem érdekel eléggé. De boldog - nos, az én is szeretnék lenni. Valahogy.
- Tíz év? Hmmm - belekortyolok a teába s elgondolkodok. Az olyan messze van. Fogalmam sincs.
- Remélem valami jót. Valahol a világ leghátsó sarkában házakat építek a hajléktalanoknak. Vagy tanítom a kölyköknek a szorzótáblát. Igen, minden évben mindig ugyanazt - röhögöm el magam a csészém mögött, ami miatt épp csak a szemem látszik, abból se sok, mert két csíkká szűkült a nagy vigyorgásban.
- Neked az a fontos, hogy bármit csinálj, csak a családoddal legyél, és ez jó. Nekem pedig az, hogy másoknak segítsek valahol… És ez is jó - felvonom a vállamat s még iszogatok egy kicsit a teából.
- Most épp tanítok és így segítek. Aztán ha úgy érzem, már nem tudok többet adni, vagy máshol többet tudnék, akkor továbbállok.
Majdnem hozzáteszem, hogy a krimijeimmel is segítek, mert szórakoztatok - remélem -, de aztán eszembe jut, hogy nem tud erről az egészről. Egyszer majd elküldöm neki a teljes bibliográfiámat s megkérem, hogy mondja el a véleményét anélkül, hogy tudná, én vagyok az író. Ja, ez jó terv. Hacsak nem fogja utálni őket. Mert akkor nagyon rossz terv.
- Nagyon örültek a kölyköknek, hiába a nagy korkülönbség, szerintem a gyerekek jól megértik az öregeket, meg fordítva. Még mennek egy páran ezen a hétvégén is. Visszavágót kell játszani römiben.
Lehet, hogy én is csatlakozok hozzájuk, de akkor fogalmam sincs, mikor fogom kijavítani a vizsgáimat. Hülye kötelességek.
- Egyáltalán, nagyon lazán kezelték. Fotogének az öreglányok! Kértek is belőle másolatokat, de borzalmasan felháborodtak, hogy nem mozognak a képek, úgyhogy most ez egy ideig kényes téma. Azért remélem elfogadják majd az előhívott fotókat.
Majd tényleg meg kell neki mutassam, át is küldöm őket, amint mugli környékre értem a készülékemmel. Addig kicsit problémás volna a buta mobilommal és a buta mágikus lefedettség-gátolóval.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=720113#post720113][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.10. 11:12[/b][/url]

Látom rajta, hogy nem sikerült megnyugtatnom. Beletúrok a hajamba s sóhajtva megvakargatom a tarkómat. Előbb-utóbb erre magától is rájött volna, de még pici a tökmag, csak most kezdenek ismerkedni egymással. Ilyenkor érzékenyebbek az anyák, pláné, ha első gyerek, meg ő maga is még félig az. Nem mintha én tudnám, milyen ez. Lehet, hogy anyám is így kiakadt, amikor elmentem a Roxfortba? Remélem Majának több ideje lesz, nem kell 11 évesen elengedje. Bár ő nem anyám. Én körülbelül fejvesztve menekültem, alig vártam, hogy valami mást, valami újat tapasztaljak. Maja brekije biztos szeretni fogja otthon.
- Ne is gondolj erre. Butaság ennyire előreszaladni. Most itt van - bökök rá a nyüzsgő kicsilányra. - Csak ez számít.
Lehet, hogy ettől se fog nyugodtabb lenni, de valószínűleg az a legjobb módszer, ha inkább zárjuk a témát. Majd tíz év múlva esetleg újra elő lehet venni, addig befogom a számat.
- Én szeretem… azt hiszem. - Még annyira nem gondoltam ebbe bele. Ugye a varázsló-oktatás nem épp a reál tantárgyakról híres, van számmisztika meg ilyenek, de olyasmi, ami “muglis”, de ránk is vonatkozik - mint például a matek -, az valahogy kimaradt. Persze kevesebbet is kell használjuk, szinte mindent helyettesít nálunk a mágia, de nekem kifejezetten jól fogott, hogy apám ért hozzá és otthon az ábécével együtt tanítani kezdte. Most nem tudnék mágia nélkül két gyufaszálat összetenni. Meg… nem tudnám, mi az a gyufaszál, de az már mindegy. Szeretem az ilyen muglis dolgokat. Úgyhogy igen, azt hiszem, szeretem a mateket is.
Felcsillan a szemem az ötletére.
- Ja, ezt fogom csinálni! Próbáltam a mugli képeket mozgósítani, de az nem olyan könnyű… - Igazából lehet, hogy csak én vagyok béna, de tényleg nem jött össze. Azon kívül, hogy felgyújtottam néhányat, semmi más változást nem sikerült előidéznem, hiába csináltam mindent úgy, ahogy le van írva. De ha egy mágikus fényképezőgéppel csinálom indulásból, akkor azt csak nem fogom elszúrni. Remélem.
- A ketyerekeskedés? Ott talán akad ilyesmi.
Azt a helyet egy ideje meg kellene látogatnom, csak… nem tudom, halogatom. Még elég jól szuperál a motor, a telefonommal is megvagyok békélve, tudom már, hol találok jelet, meg hol életképtelen a készülék. De majd ha bemegyek fényképezőgépért, akkor ezeket is jól megfogom kérdezni. Majd. Igen, ezt kellene tennem.
Közben betermeltem a szendvicset és a teát is, s most a nyakamat nyújtogatom a pincér után. Még tudnék enni, csak a kérdés az, hogy azért, mert az agyam még nem fogta fel, hogy ettem, vagy tényleg éhes vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=721019#post721019][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.19. 14:26[/b][/url]

Általában önként és főleg kéretlenül szétpukkantgatom mindenki rózsaszín kis illúzió-buborékját. Úgy érzem, egy ennyivel tartozok az emberiségnek. Nem azért jutottunk el idáig, hogy aztán egyesek elhülyéskedjék. Szeretek úgy gondolni magamra, mint aki nem fél megmondani a tutit. Megmondóember. Igen, az vagyok.
Hát most a megmondóember nagyon nem mond meg semmit, csak mélyen hallgat. Valahogy nincs lelkem az ő buborékját tönkretenni. A világ majd úgyis megteszi helyettem. De hátha még egy ideig nem. Hátha lassan ő maga mászik ki belőle. Lehet, hogy valaki fontosabb, mint a nagy igazság? Lehet. Furcsa, de előfordulhat.
- Pedig egyszerű, mint a kétszer kettő - vigyorgok neki, de azért tudom ám, hogy miről beszél. Nem mindenkinek kenyere. Nekem épp az, de biztos valami bibis a fejemben és azért. A legtöbb embernek teljesen érthetetlen az a sok szám meg jel meg betű, nekem viszont egy feladat, amit meg lehet oldani. A szabályok pedig az eszközök. Úgy általában a szabályokkal nem vagyok jó viszonyban, de azért, mert a legtöbb hülyeség. Nincs semmi értelmük. Csak valaki kitalálta félezer évvel ezelőtt s azóta mindenki azt bégeti. De kérjen valaki tőlem egy szekrényt, aminek van párhuzamos, egyenes, stabil, és a matek rögtön a segítségemre siet. Megmondja, hogy mi mennyi és hogyan, s a végeredmény nem lesz egy homunkuluszhoz hasonlatos torz-szülemény.
- Ez mégjobb! - lelkendezek az ötleten. - Kivihetném az öreglányokat valahova, nem tudom, fagyizni, színházba! Jönnének biztos a művészetisek, vagy társulhatsz, ha a breki is úgy gondolja, és lefilmezem az egészet! Dugiban, hogy legyen meglepetés, s utána levetítem nekik, így bármikor újranézhetik.
Már kezdem is tervezni a részleteket. Melyik hétvége lenne jó? Kell egyeztessek a suliban, az otthon vezetőségével, biztos aláiratnak minden hülyeséget velem, amivel még a vesém is eladom, de nem baj, meglesz, aztán kell egy kamera meg egy rendes fényképező is. Csak el kell vándoroljak az üzletbe. De két utcányira van tőlem, nem fogok belehalni.
Végül nem rendelek semmi mást, nem is vagyok már éhes, meg el is felejtem, hogy akartam még enni, s addig szövögetjük a terveinket, amíg a kicsilány közbe nem szól, hogy pardon, neki dolga lenne, úgyhogy mindannyian felkerekedünk, hogy ki-ki a maga dolga után nézzen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=762940#post762940][b]Krushnic Dimitri - 2019.07.02. 18:42[/b][/url]

Szófogadó útitársam akadt szerencsére, mindenféle különös gond nélkül érkezünk meg, Shadow is csak egyszer próbált megölni, s azt sem gondolta igazán komolyan. Az egyetemistáim láthatóan jól szórakoznak azon, hogy egy kisdiákot hozok magammal, bár szóltam, hogy ma többen leszünk, de azt elfelejtettem említeni, hogy ki meg esetleg hány ember jön még. De ők ismerik a járást, nem kell fogjam a kezüket.
Ahogy szabaddá válik a hely mögöttem, leemelem a fenekem én is a motorról s kicsit megrázogatom a lábaim, hogy újra járni tudjak. A sisakjainkat felakasztom a kormány két végébe, tudom, hogy itt hagyhatom őket. A betegek nem járnak ide ki, esetleg felügyelettel, s ki merne meglépni egy gyilkoló gépezettel? Ismerik már a hírét a dögnek.
Csípőre tett kézzel figyelem, hogy mit művelnek az egyetemistáim Masával, de eszem ágában sincs közbelépni. Majd ha kiélvezkedték magukat, visszaadják, többé-kevésbé sértetlenül.
- Egy hajszállal távolabb került a kertitörpék nemzetségétől és a Harisnyás Pippik tőszomszédságába költözött - közlöm velük komolyan a szakszerű véleményem, ahogy végignézek a megterrorizált lányon. - Hagyjátok most szépen, a házvezetője az én fejemet fogja megvacsorázni.
Befele terelgetem őket legyező mozdulatokkal, s mint a neveletlen kiskacsák, nehézkesen besorjáznak az intézet kapuján. Mi zárjuk a sort a levitással, s hamar beérjük a többieket az előtérben. A recepciónál már várnak, az ügyeletes főnővér a tekintetével keres a tömegben, aztán megtalálva felém integet és kijön a pult mögül, hogy átadja a szokásos paksamétát aláírni.
- Szép napunk van, ugye? - kacsintok a nőnek, miközben levésem a nevem félmillió helyre, aztán egy gyors népszámlálást tartva azt is oda biggyesztem, hogy hányan fogjuk ma jelenlétünkkel boldogítani a bentlakókat. Ez a bürokrácia.
A nővér lelkesen mesélni kezd, úgy, hogy mindenki hallja, hogy mi a lakók mai programja, kit merre találunk s hol lenne szükség ránk. A kertben tai-chiznak fél óra múlva - varázslók tai-chiznak? what -, a nappaliban a szokásos társasozó banda gyűlt össze, aztán ott vannak a nyári kertben a virágosok és a hátsó teraszon csendéletet lehet festegetni.
- Mindenhova menjen legalább két személy, és cseréljétek meg a szokásos párokat. Tudom ám, hogy ki hova kivel szokott járni! - rázom utánuk az ujjamat, de azok már el is indultak, nem várják meg az utasításaimat. Visszafordulok Masához. - Hova szeretnél menni? Vagy kérjünk valami speciális küldetést?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=766336#post766336][b]Krushnic Dimitri - 2019.08.08. 19:32[/b][/url]

Néhány pillanatig komolyan fontolgatom, hogy vörösre varázsolom a haját a lánynak, csak hogy ne tudjon ilyen gyenge kifogásokkal jönni, de aztán leteszek róla. Nem vagyok a legnagyobb zseni, még a végén az egész gyerek narancssárga lenne, s az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy bárki is hasonlóságot mutasson Trumppal.

Miután megkaptuk a szokásos utasításokat, Masát már próbálják is elorrozni előlem, de rendes gyerekként felém mutogat. A srácokra vigyorgok, ahogy vetnek rám egy futó pillantást s gyorsan arrébb állnak. Helyes döntés. Igazából nincs ellenemre, hogy mással menjen, nem kötöttem a bokáinkat össze, de azért szórakoztató nézni a nagy lurkókat, ahogy próbálnak barátkozni - vagy “barátkozni” -, én meg folyamatosan megakadályozom a terveiket. Sajnálom, ilyen partypooper vagyok.

- A festegetés főleg abból áll, hogy ülsz mellettük és dícséred a pacáikat, aztán ennyi, de akkor menjünk előbb a partizókhoz - intek előre a folyosón, aminek a végében álló lépcső tetejéről nyíló másik folyosó leghátsó csücskében lévő teremben szoktak a kőkemény mahjong-meccsek folyni. Néha próbálok hozni újabb mágus vagy mugli társasokat, de nehéz rávenni itt bárkit is, hogy újat próbáljon ki. Az alapból újonnan beutaltak nem szeretnek játszani, mert csak antiszockodnak a kert sarkában, a régiek meg azt hiszik, övék a kóceráj és ami eddig volt, az a legkirályabb. Hát mindegy, van néhány opció így is, ők meg élvezik, úgyhogy igazából nem panaszkodhatok.
- Általában van egy fiatal-sarok meg egy öreg-sarok - magyarázom menet közben. - A látszat ellenére a fiatalokkal nehezebb játszani, de épp emiatt nekik van nagyobb szükségük társaságra. Ha senki sincs ott a többiek közül, akkor válasszuk előbb őket, aztán az ÖTyÉt - öreg tyúkok egyesülete, tudod - teszem hozzá félhangosan, körbesandítva, hogy senki nincs a közelünkben, aki beillene ebbe a klubba s még magára venné.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=768868#post768868][b]Krushnic Dimitri - 2019.08.25. 19:16[/b][/url]

Néha ennél nagyobb a választék a tevékenységekben, főleg ha valakinek szülinapja van, valakit épp hazaengednek a régiek közül, valami ünnep van stb. De ma nem történt még semmi, ami nem feltétlenül hátrány. Elvégre a legtöbb nap ilyen. Ha a lányt érdekelni fogja a továbbiakban is, hogy önkénteskedjen itt vagy máshol, jobb, ha egy átlagos nappal ismerkedik meg.
Megérkezünk a játékterembe, ahol már javában áll a bál, mármint két asztalnál játszanak, egynél meg szeretnének. Ennél nagyobb tömeg nem is szokott lenni. Megindulok a partnert keresők felé, nyomomban Masával.
Már találkoztam egyszer velük, azt hiszem, egyszerre érkeztek ide, egy lány és egy fiú, barátok még odakintről. Általában ennél többet tudok a betegekről, de nem mindenki szereti megosztani a kórlapját mindenkivel. Nem is várom el tőlük, csak örülök, ha egy kicsit jól tudjuk érezni magukat s ők is elfelejthetik, hogy valójában hol s miért vannak.
Bemutatok mindenkit mindenkinek, aztán Masa arcára lesve megállapítom, hogy a szabályok felvázolásával fogjuk kezdeni.
- Nem olyan nehéz ám - teszem hozzá a végén, úgy öt percnyi, tömény információ-özön után. - S van egy rövidebb változata, ami szerintem most jobb volna... - a mondat végi hangsúly kérdésbe vált át, ahogy szétnézek az asztaltársaságunkon. Tudom, hogy ez a játék itt a szentírás, de ha nem bánják, nem ülnék két-három órát most, úgy, hogy a levitásomnak még teljesen új s emiatt valószínűleg nem is annyira szórakoztató. - Van még néhány más opció is utána, ha gondoljátok - elpillantok a polc felé, amin még néhány doboz ott sorakozik, sokkal pörgősebb parti- meg kártyajátékokkal.
- A kezdésnek külön szabályai vannak, de ezúttal kezdenék én, ha nem gond, hogy mire Masa sorra jut, már kezdje sejteni a dörgést.
Miután ilyen szépen megbeszéltük, mi is történjen s a partnereink eddig mindenbe belementek, összedörzsölöm a kezeim és megkezdem a játékot.

Ilyenkor persze nem maga a játék szokott lenni a fontos - nem számomra -, szeretek elcsacsogni mindenféléről, amiről hajlandóak a többiek beszélni. Egy kis ideig azért várok, csak játékra vonatkozó megjegyzéseket teszek, s figyelem a többieket, hagyom, hogy lazuljanak fel mindhárman s hátha maguktól felhoznak egy témát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772288#post772288][b]Krushnic Dimitri - 2019.09.10. 13:12[/b][/url]

Elég awkward csendben kezdődik a játék, amit egy ideig csak az én hümmögő danonászásom és a kövek zörgése tör meg. Jó, ez így tényleg hosszas lesz, változtassunk a hangulaton. Mielőtt megszólalhatnék, Masa megteszi helyettem és bátorítóan mosolygok rá. Oda se figyeltem, hogy jól tette-e a köveket, de a többiek nem szóltak, úgyhogy biztos vagyok, hogy megy ez neki.
Az étel mindig jó közös téma. Néhány vállvonogatás után kiderül, hogy nem olyan vészes itt a kaja, házimanók főznek, mint a legtöbb mágikus intézetben, s egyébként is, ők nem komoly bentlakók, épp csak itt vannak ideig-óráig. Néha kapnak otthonról pakkot s nincs jobb a nagyi sütijénél.
- A Bagolykőben kifejezetten diéta-ellenes a koszt - teszem hozzá, a magam részéről csak ennyit, mert nem akarom ecsetelni az otthoni kaját - sem az anyámét, mert az csak eszükbe juttatná, hogy ők nem otthon vannak, sem az Árminnal közösen készítettet, mert. Csak mert. Pedig arról lehetne mesélni. Van egy kiskertünk! És a lányokkal néha ülünk az ágyásban s egy gyors tisztító bűbáj után ott helyben megesszük a termést, csorog a paradicsomlé az állunkon, az uborkát héjastól tömjük magunkba, s még a nyers krumplit is elropogtatjuk néha. A legjobban most a szőlő-érést várjuk, hogy létrára állva leszedhessék és aztán pukkadásig együk magunkat. Ami marad a felhozatalból, közösen vacsorát szoktunk főzni, mind a négyen, s ezeket szeretem a legjobban.
De ezt nem mondhatom el, hogyan is mondhatnám?
Mintha meghallották volna, Margit néni a szomszédos asztaltól feláll és egy kanna limonádéval áttotyog hozzánk. Elővarázsolok négy poharat s megköszönöm az italt, ami egy lehűtő bűbáj után pont tökéletes is lesz.
Közben Masát kezdik faggatni a mugli iskolákról, ha már így szóba hozta, aztán a Bagolykőről, ahova ők is jártak nemrég, csak épp a sárgákhoz, nem a kékekhez, de nagyon érdekli őket, hogy nálunk milyen az élet. Hátradőlve figyelem őket, miközben szürcsölöm a szirupos üdítőt és néha leteszek köveket, ha rám kerül a sor. Valószínűleg nem én fogom megnyerni ezt a meccset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=775224#post775224][b]Krushnic Dimitri - 2019.09.25. 11:29[/b][/url]

Masa evési szokásai tényleg ilyen bizarrak, tanú vagyok rá. A srácok láthatóan nem tudják eldönteni, hogy most hülyéskedik vagy sem, s az arcukat látva horkantok egyet röhögve.
- Rejtély. - Felvont szemöldökkel megforgatom a szemeim, arcom a sokk tökéletes képe.
Igazából ilyen tekintetben nem sokban különbözik tőlem, én is szeretem a másoknak furcsa íz-társításokat, és ugyanúgy engem is hidegen hagy, hogy erről ki mit gondol. Foglalkozzanak a saját kajájukkal, chh.
Ahogy a tantárgyakra terelődik a szó, muszáj közbeszúrjam, hogy a jelenlegi oktatási rendszerrel mennyi analfabéta kerül ki az életbe, mert egyszerűen nem foglalkoznak eleget az olyan egyszerű, de létfontosságú dolgokkal, mint a nyelvtan vagy az általános műveltség. Vedd el egy varázslótól a pálcáját és rögtön életképtelen lesz, mint azok a hülye pandák a videókban. Mennyivel egyszerűbb a dolga a mugli származásúaknak, vagy akiket komolyan tanítanak otthon a szülei, pont ilyen megfontolásból.
A játékpartnerek nem igazán értenek egyet sem ezzel, sem Masa véleményével, de nincs kedvük jobban belemenni - bizonyára kicsit magukra is vették az egészet -, én meg aztán hagyom, elvégre nem téríteni jöttem ide. A nyelvtanjukat majd máskor fogom kielemezni.

A játék hirtelen véget ér és egy pár pillanatig nézem a táblát, hogy mi történt. Hát tényleg végzett az egyikük. Nem is olyan baj az, legalább mást is kipróbálhatunk, valami kevésbé ötszáz éves, komplikált szabályzatú társast. Masa hozza is a kártya paklikat s miután mindenki áldását adta az új menethez, bele is csapunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=778238#post778238][b]Krushnic Dimitri - 2019.10.16. 13:02[/b][/url]

Szemi-elméleti tantárgyakat oktatok, nem teljesen varázstalanokat, de mégis közelebb állnak a muglik által is ismert változatokhoz. Mindenesetre nyelvtan-kompatibilis az egész szakterületem, könyv-központú félig, úgyhogy az asztaltársaságom ignoranciájára lapos pillantásokat küldök feléjük. Nem hat meg, hogy mágusok, ha egyszer a hülyét is pontos jével írnák. Vannak ilyen furcsa berögződéseim, kevés van, tényleg kevés, de ez pont egy ilyen. Nem véletlenül szoktam elvenni az óráim elején a pálcákat. Boldoguljanak anélkül.
- A tornyot két kézzel, mágia nélkül kellett volna visszaépíteni - jegyzem meg Masának. - Jó, biztos megint összeomlott volna, de mindenki tanult volna egy kis hasznosat meg kellett volna számolni! Fuj, tudom, számok, de nagyon szórakoztató lett volna... egyeseknek.
Vajon mennyire lenne nehéz megint lebontani? Mármint úgy... véletlenül. Biztos megoldható lenne, bár nem veszélytelen. Na majd ezen még gondolkodok máskor.

Rohan is a levitás a kártyáért, aztán pillanatok alatt meglesznek a csapatok s már fogunk is neki a játéknak. Kifejezetten jó vagyok ebben, úgyhogy rettegjetek! Megbeszélem a partneremmel a titkos jelet, ami titkos, tehát nem tudhatod, sajnálom, aztán kezdünk.
Hamarosan két másik bentlakó is mellénk telepedik, szintén fiatalok, őket még nem ismerem, biztos újak. Csak nézni akarják, bár azért kezdenek bele-bele kotyogni. A nyugdíjas brigád is erreles néha, láthatóan már ők se bírnak ennyit mahjongozni. Pedig azt hittem, még a sírban is köveket fognak fordítgatni.