Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773060#post773060][b]Juhász Laura - 2019.09.14. 19:50[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Máris sokkal nyugodtabbnak érzem magam, amikor lényegesen határozottabban reagál a szavaimra, mint korábban. Nem akart bajt okozni, erről szólt hát ez az egész. Mintha tudna! Szüleimnek csupán kellett némi emlékeztető, hogy ne abból induljanak ki, hogy mások milyenek. Mert én én vagyok, Thomas meg Thomas. Őt ugyan nem ismerik úgy igazán, én viszont igen. Ennyi.
A levelet elolvasva igazából nem fogok fel sokat a környezetemből. Bár a barátomat nézem, és neki nyújtom a pergament, de úgy igazából nem sokat látok belőle sem. A kérdő tekintetét sem veszem észre, de ha fel is tűnt volna se nagyon reagáltam volna rá. Hiszen ha nem szeretném, hogy elolvassa az irományt akkor eleve oda se adtam volna neki. Az rendben, hogy most nem vagyok teljesen itt, de azért ennyire nem járok messze. A gondolataimat rendezgetem magamban akkor is, amikor a cicám felé nyúlok, egészen pontosan annak a farka felé, ugyanis a nagy helyezkedésében ezt éppen átlógatja a fiú bokáján át le az ágytakaróra. Végighúzom párszor az ujjamat a puha bundán, majd visszahúzom a kezemet és magam is törökülésbe rendeződöm.
- Őszintén szólva nem tudom, hogy mitévő legyek. Mert eddig annyit tudtam, hogy csak úgy itt hagyott egy cetlivel. De Apuék véleményével együtt jöttek ezek az információk. Nem is gondoltam bele, hogy miért tehette, vagy ilyesmi. Miért tettem volna? Úgyse változtatott volna semmin, ha ezen rágódom – felelem kicsit vontatottan, ahogy próbálom szavakba önteni a gondolataimat. Rossz szokásomhoz híven bal kezemmel csavargatni kezdem a hajamat, de ezt észre sem veszem. A tekintetem ide-oda vándorol a szobámban, sehova sem fókuszálok túl sokáig. Szeretnék-e találkozni vele? Nem tudom. Tényleg nem.  Már ez is valami, hogy nem élből utasítom el a dolgot.
- Lehet, hogy tényleg jó okkal tette, amit tett, és eléggé úgy tűnik, hogy bánja, vagy nem is tudom. Azt hiszem az rendes tőle, hogy el szeretné mondani. Csak hát … miért most? Na mindegy, még gondolkozom rajta szerintem. Nem most rögtön kell eldöntenem, ugye? – emelem végül a pillantásomat Thomasra kérdő tekintettel. Igazából nem tőle várok választ ezekre a kérdésekre, magamat győzködöm arról, hogy teljesen rendben van ez a bizonytalanság a részemről. Lassan továbblépnek a gondolataim is, már amennyire tovább tudnak, és eszembe is jut pár dolog, amit szerettem volna mondani már korábban is.
- Ja, ha tényleg szeretnéd megnézni az üzletet, akkor szerintem majd zárás előtt menjünk. Vagy, várj. Nem is, inkább korábban, amikor még tömeg van. És öö … - akadok meg, aztán picit lesütöm a szememet és úgy hadarom el gyorsan - … a dalt, amit félbe kellett szakítanom … azt … szóval … te ihletted.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773073#post773073][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 20:51[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Finoman megrázom csak a fejem, támogató kis mosollyal arcomon. Nem, nem kell most döntenie. Ideje, mint a tenger. Az pedig távol álljon tőlem, hogy bármiféle tanácsot osztogassak. Legfeljebb, ha komolyan kérdez, ha tényleg érdekli valamiért egy külső szemlélő nézőpontja. Különben nem szólnék bele. Hiába próbálom meg átélni a helyzetet, fogalmam sem lehet róla. Annyit tudok, hogy az én szüleim óvtak, gondoskodtak rólam és elvesztettem őket, elvesztettek engem, mégsem teperek túlzottan, hogy kiderítsem, pontosan milyenek voltak. Majd egyszer, talán. Nem égetően sürgős. Nem érzem annak. Mi fontosabb lehet bennük számomra annál, mint hogy szerettek? Nem hiszem, hogy volna más.
- Nekem bárhogy jó. Nem feltétlen kell - próbálom Lau tudtára adni, hogy engem aztán olyan nagyon nem érdekel a bolt. Mármint, ahogy az nálam lenni szokott: csak annyira, mint akármi más. Úgyhogy nem muszáj ám mennünk egyáltalán. Azért mondtam azt az apukájának, mert ő említett olyasmit, hogy talán később benézünk. De lehet, félreértettem. A lényeg, hogy hanyagolhatjuk.
Egy ideig csak nézem barátnőmet még, miután elhadarta azt, amit. Tudjátok, a feldolgozó folyamat. Dalt? Milyen dalt? Jaaa, amit zongorázott. Awh, az nagyon szép volt. Szóval én ihletem? Ó, ez... hogy? Én ihlettem? Ez... ez...
- Ez mit jelent? - szökik égbe a szemöldököm és kezem megáll a cicasimogatásban. Csak akkor folytatom lassan, mikor Benito rosszallóan mocorogni kezd tenyerem alatt. Kérdésem - mint mindig - pontosan az, aminek tűnik: őszinte érdeklődés. Nem tudom pontosan, hogyan ihlet valaki vagy valami egy zeneszámot. Olyan a dallam, amilyen ő? Vagy valamit csinált, amiről neki eszébe jut valami és azt lezongorázza? Vagy hogy megy ez? Míg várom a választ, azért elszélesedik egy meghatott mosoly az arcomon, hiszen érzem, hogy ez mindenképp egy megtisztelő dolog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773098#post773098][b]Juhász Laura - 2019.09.14. 21:26[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

- Te találkoznál vele igaz? Adnál neki egy esélyt arra, hogy elmondhassa, amit szeretne? – kérdezem meg Thomastól, bár szerintem tudom a választ. Mindenesetre azért jó lenne ha elmondaná a véleményét. Biztos, hogy van neki, és biztos hogy nem fogok csak az alapján ítélni, amit ő mond. Lehet, hogy homlokegyenest más véleményen leszek. Lehet, hogy nem.
Ó hát ez pompás, akkor felejtős is lehet a dolog. Vagy hát majd meglátjuk, hogy van-e esetleg onnan valami, ami kelhet nekem. Mert ugyebár szét is kéne néznem, hogy mit szeretnék esetleg majd megőrizni innen. Körbepillantok a szobán, a felhalmozott rengeteg emléken … gyerekkori mesekönyvek, ifjúsági regények, kötelező olvasmányok. Hát ezek nélkül elleszek szerintem. Poszterek, újságcikkek, plakátok…szintén felejtős. Zongora, nos hát igen. A zongora. Milyen nagyszerű befejezése közös pályafutásunknak a félig kész dal, amit lejátszottam rajta. Az utolsó dallam, ami megszólalt rajta. Oh, mindjárt sírva fakadok, remek.
- Öhm, hát … - nézek zavarodottan a barátomra. Mit jelent az, hogy ő ihletett egy dalt? Hűha, na ezt hogy mondjam el neki. Fogalmam sincs, hogyan zajlik ténylegesen egy zeneszerzés, hogy tudatosan jön-e, vagy van-e valami központi téma és a köré építik az egészet. Azt tudom, hogy én eddig hogyan csináltam. Nem ez az első eset ugyanis, hogy dallam születik bennem, de eddig csak úgy jött. Nem volt személyhez köthető az egész. – Hát, egyszer csak azt vettem észre, hogy egy dallam kezd el felcsendülni a fejemben, amikor beszélgettünk valahol. Sokszor van az, hogy különféle érzelmekhez, gondolatokhoz háttérzenét adok magamnak úgymond. A hydromágiás relaxációs gyakorlataimhoz már elég csak azt a dalt lejátszanom magamban, amit szoktam. Szóval, lett egy pár hangból álló kis valami először, aztán kezdett egyre több csatlakozni hozzá. Még nincsen kész amúgy, legalábbis úgy érzem.  
Kérdő tekintettel fejezem be a mondatot, nem tudom, hogy ebből értett-e egyáltalán valamit. Nem jut eszembe egy sokkal egyszerűbb megfogalmazás módja az egésznek, talán most nem is fog, talán majd máskor, vagy talán soha. Talán nem is kell, mert megérti ennyiből is. Talán. Ha meg mégsem, hát az sem baj. A lényeg, hogy tetszett neki, meg az is, hogy őneki köszönhető, hogy egyáltalán létezik ez a kicsi dallamocska.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773106#post773106][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 21:51[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Igen? Tényleg olyan biztos, hogy van véleményem róla?
- Fogalmam sincsen - adom meg válaszomat bocsánatkérő hangon. Komolyan nem tudom. Most hirtelen azt mondanám, persze. Dehát honnan lehetne akár csak lövésem róla? Nem szeretek olyasmibe belekotyogni, amit nem hogy átlátni, de átérezni sem tudok. Nincsen véleményem erről. Sajnálom. Természetesen, ha szeretné, beszélhet nekem még róla, vagy elgondolkozhatok hosszabban, törhetem a fejem egy sort, hátha jutok valamire. Egyelőre semmi.
Figyelmesen bólogatok, ahogy megpróbálja elmagyarázni nekem, mit is jelent az, hogy valaki ihlet egy dalt. Hogy én ihlettem most egyet. Egyre áthatóbban mosolygok. Értem szerintem, és láthatja is rajtam, milyen jól esik, hogy most miattam történt ez meg. Viszont felidéznem nem sikerül igazán.
- El tudod majd megint játszani? Vagy... ez nem így megy? - fejezem ki, hogy igazából hihetetlenül szívesen hallanám újra, mert egyáltalán nem maradt meg bennem. Éppen csak a hangulata. Talán.
- Ó, majdnem elfelejtettem - emelem ki lábaim közül finoman a csodacicát és adom át gazdájának, hogy felkászálódhassak az ágyról. Megyek táskámhoz és előveszek belőle egy tálba csokit. - Neked is hoztam ám - nyújtom át barátnőmnek vigyorogva. Nyilván nem csak a szülők kapnak valamit a látogatásom alkalmával. Ez is angol, viszont ez varázsédesség: minden falatjával más töltelékízt érzel a szádban. Rajta van a csomagoláson, mik lehetnek ezek. Előfordulhat karamell, eper, nugát, szeder és kekszdarabkás is. Nem tudhatod, mikor melyik. Visszaülök, ám most nem húzódom egyelőre vissza olyan hátra. Valami még motoszkál bennem.
- Jaj - pattanok fel már megint. Oké, jobb, ha későn jutnak eszembe dolgok, mint soha. Megint a hátizsákomban matatok, az oldalsó zsebében. Előveszem mobiltelefonom és nagyon lassan, nagyon körültekintően nekiállok üzenetet küldeni. - Írok Liam bácsinak, hogy megérkeztünk - magyarázom el, mit művelek ilyen koncentrálva. Még alsóajkam is beharapom hozzá. Jó, hogy nyelvem nem dugom ki, az szokott lenni ugye a másik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773109#post773109][b]Juhász Laura - 2019.09.14. 22:37[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Oké, erre az eshetőségre nem számítottam, hogy nem tudja, ő mit tenne, hogy ne lenne véleménye róla. Mármint, tényleg? Hát … jó. Akkor erről ennyit. Sebaj, majd alszom rá egyet, vagy kettőt. Vagy sokat. Valami majd csak lesz.
- Nem, semmi gond. Majd helyrerakom magamban, hogy mi is legyen – vonom meg a vállamat. Rendben, de tényleg. Egyelőre viszont tényleg nem akarok ezzel foglalkozni. Összehajtom újra a lapot és visszacsúsztatom a borítékba. Rápillantok újra a címzésre, fürkészve nézegetve a betűk megformálását. Elvileg az emberek írásából egész jó kis jellemrajzot lehet alkotni. Elvileg. Lehet, hogy utána kellett volna járnom ennek a tudománynak? Végül is egész érdekes, úgy eleve.
Most? Nem egészen most. Nem ebben a pillanatban. Ez egy hosszabb folyamat volt, egy a múlt egy adott pontján kezdődő a jelenre is kiható folyamat. Nagyszerű, hello angol nyelvtan. Oké, a lényeg hogy örül neki, sőt, szeretné újra hallani. Mármint, most?
- Majd el persze, meg majd le is kottázom szerintem. De öhm, így félkészen szeretnéd hallani vagy majd ha készen lesz? – mosolygok boldogan a fiúra. Nekem ez sokkal jelentősebb dolog, mint az, hogy bemutattam a szüleimnek. Írtam egy dalt neki, róla, őmiatta, jaj nem tudom hogy mondjam, de a lényeg, hogy tetszik neki, hogy értékeli.
Vonásaim rögtön kíváncsivá válnak, amikor Benito hozzám kerül, és tessék? Én is kapok? Megilletődve pislogok, és picit tétován veszem át a teljesen ismeretlen fajta csokit. Tényleg nekem is jár?
- Köszönöm szépen! – mosolygok rá boldogan majd nekiállok alaposan megszemlélni, hogy pontosan mi is ez. Tyű, na ilyet még nem ettem! Amúgy is kicsit fenntartásokkal fogadom a varázsédességeket, láttam én már csúnya eseteket, és hát nem biztos, hogy szeretnék kannaként sípolni egy fél napon át. De ez nem olyan, ez tök jó. Awh. – Kíváncsi vagyok milyen.
Már épp kérdeznék tőle valamit, de a barátom ismét talpon van, és amint meglátom a készüléket már bólintok is. Nem szólt haza még. Tessék, meg is erősíti a szavaival, hogy miről is van szó. Kedvesen rámosolygok, majd felkelek én is az ágyról. Átrakom az asztalomra a csokit is, meg a levelet is, majd még szélesebb lesz a vigyorom, ahogy ismét a nagyon koncentráló fiúra nézek.
- Jól van, csak nyugodtan, nehogy aggódjon. Üdvözlöm – mondom neki kedvesen, majd még gyorsan hozzáteszem, hogy mindjárt jövök és magára hagyom a szobában a cicával. Útba ejtem először a mosdót, majd a konyhaszekrényeket állok neki módszeresen kifosztani. A sokféle rágcsát, kekszet egy tálcára halmozom, kiveszek még pár üdítőt, mindenféle fajtát, és lassú léptekkel indulok is vissza. Persze megszokásból becsuktam ám magam mögött az ajtót, így kénytelen vagyok könyökkel szerencsétlenkedve lenyomni a kilincset és behátrálok a szobába.
- Hoztam még mindenfélét, ha felmelegedne az innivalód, csak szólj, lehűtöm. Mit szólnál ahhoz, ha gyorsan feltúrnánk mindent, aztán tévézhetünk, játszhatunk, sétálhatunk, vagy csinálhatunk bármit amihez kedved van? – állok elő valami tervszerűséggel óvatosan megfordulva, nehogy elejtsem az egész tálcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773115#post773115][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 23:06[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Ámulva nézek rá, hogy le is fogja kottázni. Miket tud!?
- Akkor inkább majd, ha készen lesz - kapok ezen az ajánlaton vidáman. Alig várom!
- Igazán nincs mit - felelem halkan a köszönetére a csokoládé miatt. Ez csak természetes. Mosolyogva nézem, mennyire tetszik neki. Eltaláltam akkor.
Felpillantok a telefonból a lányra és bólogatok. Oké, akkor ezt is megírom Liam bácsinak. Alig az elején tartok még. Elsétálok az ablakig, miközben alkotom a szöveges üzenetet. Felelek neki valami rendben-t arra, hogy jön mindjárt, csak el vagyok merülve teljesen. Igazából szinte minden betűnek újra neki kell álljak, mindig túlnyomom azon, amit szeretnék ezen a régi, nyomógombos telefonon.
- Ó! - sietek hozzá, ahogy észlelem, hogy nyílik a szoba bejárata és aztán meglátom, hogy milyen megrakodva érkezik. Tartom neki az ajtót, hogy biztonságosabban lépdelhessen, hátrálhasson beljebb.
- Köszönöm - bólogatok neki és gyorsan csinálok helyet az asztalon a tálcának.
- Feltúrnánk? - kérdezek vissza, mert na ezzel a fordítóbűbáj aztán főleg nem tudott mit kezdeni, különösen, hogy szerintem akkor se érteném, mire utal most, ha tudnék magyarul - Persze, jó - megyek bele különben a tervekbe, aztán rádöbbenek, hogy az üzenetet még nem küldtem el. Visszakapom kezembe az asztalszélre lerakott telefont, befejezem az írást ééés elküldöm. Aztán jól rámosolygok a lányra, összecsukva a készüléket és zsebretéve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773123#post773123][b]Juhász Laura - 2019.09.14. 23:53[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

- Rendben, akkor addig is csak így tovább – ugratom egy picit a fiút, hiszen tulajdonképpen övé a munka neheze. Ő adja a hangulatot, az érzést, amit én magamban zenére fordítok le. A kottázást meg nem ártott megtanulni. Eleve abból tanulja meg az ember az új dalokat, tehát az olvasása az hamar megy. Leírni meg … nos, az is jön magától, főleg ha kiskorától kezdve zongorázik az ember. Akkor egy hang, egy dallam és máris tudom hogy néz ki leírva.
Igazából gondoltam rá, hogy megemlítsem neki, hogy akár fel is hívhatná ám a bácsikáját, lényegesen gyorsabb és egyszerűbb lenne a dolog, de aztán rájövök, hogy lehet hogy dolgozik a férfi. Akkor meg tényleg jobb ha inkább ír neki. Mindenesetre nem zavarom a pötyögésben, és megejtem most a kis utamat. És őszintén? Meglepődök azon, hogy segít. Jó, ez így rosszul hangzik. Szóval ha ugye azt nézzük, hogy ő milyen, akkor hát persze, hogy segít. De annyira nem veszem az ilyen dolgokat magától értetődőnek, nem várom el senkitől sem, hogy ennyire figyelmes és udvarias legyen. Thomas alapból ilyen, én pedig minden egyes alkalommal nagyra értékelem ezeket az apróságokat. Még ha ezerszer teszi, akkor is.
- Átnéznénk a dolgaimat. Tudod, a költözés miatt – javítom ki magam automatikusan. Már nem megismétlem a szavakat, amikor visszakérdez, hanem másképp fogalmazom meg. Talán tudatosan teszem, talán csak arról van szó, hogy sejtem, hogy a szlengesebb szavakkal nem tud mit kezdeni a keresztje. Mindenesetre egyre jobban oda tudok figyelni ezekre a dolgokra.
Jól van, beleegyezik a tervbe, így hamarosan már bele is vetjük magunkat a munkába. A ruhás szekrény átnézése az rekordgyorsasággal lezajlik, főleg mert sikerül időben észbe kapnom, hogy na talán nem kellene ezt úgy annyira megvizitálnunk. Azt azért talán mégsem. Szóval elég pár pillantást vetnem a tartalmukra és már mehetünk is tovább. Főként a különféle iratok a problémásabbak. Fog nekem valaha kellene bármilyen bizonyítványom például? Talán, félretesszük. Iskolai évkönyvek? Kizárt, de azért átlapozzuk, a tipikus kis játékot játszva: na, megtalálod hol vagyok? A fotóalbumokat is a pici kupacba rakom, meg pár különösen kedves emléket idéző tárgyat. Kották, cd-k, ó a cd lejátszóm! Na az kell, tutira. Lerúnáztatom! A rámolás közben persze végig csacsogunk, nevetgélünk az általam felidézett sztorikon. Mire végzünk addigra Thomas már profin tudja hogy milyen kópéságokat csináltam kiskoromban, mitől féltem, mit szerettem. A rágcsák és üdítők is szépen fogynak, utóbbiak mindig kellemesen hidegek, hála nekem. A nem túl nagy halmot egy dobozba rendezem, ráírom filccel az utasítást, hogy ezt ne dobják ki, és már végeztünk is. Jöhet a szórakozás. A filmezés mellett döntünk, ehhez pedig behúzom a sötétítőfüggönyt, különben semmit nem látunk a tv képernyőből. Egy vígjátékra esik a választásunk, és amíg az ágyon kényelmesen heverve nézzük elfogyasztjuk a varázs csokimat is. Elképesztően finom, lágy íze van maga a csokinak, a töltelék meg hát tényleg lutri. Imádom! Ilyet még kell szerezni!
- Nincs kedved elmenni sétálni? Vehetnénk fagyit is... – vetem fel az újabb ötletemet. Odakint már kezd elviselhetővé válni az idő, így nem lesz annyira megterhelő a gyaloglás. Az elképzelésem elfogadásra kerül, így hamarosan már ki is lépünk a kapun. A szüleimnek hagytam egy cetlit, hogy majd jövünk. Természetesen azzal nem számoltam, hogy a nagyjából mindenhol most ér véget a munka és érnek haza az emberek. És a falunak ezen a részén mindenki ismer mindenkit. Érdekes egy séta lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773132#post773132][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 00:50[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Kevésszer van az, hogy eljövök így otthonról. Igazából eddig csak Lauval mentem ottalvósra mindfele, ha belegondolok. Üzenni meg csak ilyenkor üzenek haza, vagy ha ugye bármi miatt eltérek attól, amiket bejelentettem bácsikámnak. Ha mondjuk mégsem megyek haza x időben meg ezek. Az üzenetküldés meg ezért van, igen, mert nem érzem olyan sürgősnek, hogy emiatt beszélnünk kelljen és hát én, aki legfeljebb bagolyhoz vagyok szokva, inkább az egyéb írott üzenetküldési formát választottam. Jó ez így. Fejlődöm is meg annyiszor tényleg nem szorulok erre.
Igazán segítettem volna is neki különben, ha tudom, arra készül, hogy egy egész hadiellátmányt cipeljen be nekünk, azonban így utólag már nem akarok ezen okoskodni. Inkább csak megtisztítom neki szépen a terepet, amennyire tudom, és remélem, legközelebb szól. Ha nem, akkor meg majd megint ugrom oda hozzá, amikor észreveszem, mi a helyzet.
- Jaaa - emelem meg az állam nagy mosollyal. Így már értem, mire készülünk. Hát persze, a pakolás. Látunk is neki csakhamar. Részemről inkább picit háttérben maradok és abban állok szolgálatára, amire megkér. Nem azért, hogy külön igényt kelljen benyújtania, hanem emiatt, mert nem akarok a holmijában kutatni, leskelődni. Azokat rakom arrébb, azokkal a cuccokkal foglalkozom, amiket a kezemre ad, vagy amikre rámutat. Amíg meg éppen szünet van, csípőre tett kézzel figyelek, tettrekészen. Jön aztán az izgi rész: iratok és fényképek. Elég klasszul megtalálom őt a fotókon. Jókedvűen hallgatom a történeteit, mindössze elvétve szólva hozzájuk. Inkább csak élvezem őket. Meg iszom közben jó sokat. Néha megállok és szellőztetem magam a pólómmal, olykor beállok a ventillátor elé, valamint homlokomon is gyakran törlök meg túrom hátra csapzottá váló hajamat. Utána kell már néznem azoknak a hűtőbűbájok. Viszont csakhamar elérkezik a pihenés ideje! Nincs mese, igazán hatékonyak voltunk.
A filmen vigyorgok végig, néha felnevetek. Imádom a vígjátékokat. Mondjuk még nem tudok róla, hogy vannak ám olyanok is, tele gusztustalankodó hummorral, amiket egyáltalán nem élveznék ennyire. Viszont mindig olyan társasággal mozizok, akik kellemes mozgóképeket mutogatnak nekem. Finoman lehűlök, amíg heverészünk, viszont a séta ötlete úgyszint hívogató. Fagyival aztán főleg!
Késő délután van. Valóban egész baráti már a hőmérséklet. Hol zsebrevágott, hol magam mellett lógatott kézzel sétálok Lau balján. Noha nem mögötte megyek, őt követem, hiszen ő van itthon, ő tudja, merre kell fordulni, ám fel is hívja rá a figyelmem mindg. Nem hoztam a pálcámat, igazából a táskám mélyén lapul. Nyilvános helyen úgyse használhatnám, vészhelyzetre meg nem számítok, amiért szükségem lenne rá.
Rámosolygok mindenkire, aki szembejön. Vannak egy páran. Aki köszön, annak kedvesen biccentek. Viszont annyira néznek, olykor ténylegesen csak azért fordulva felénk, hogy alaposan szemügyre vegyenek minket, hogy néha inkább lefele pislogok a repedésekkel tarkított útra. Az az igazság, hiába viselek még muglik számára is tök hétköznapi fehér pólót, sötét farmert és sárga csíkkal ellátott, fekete csukát, valamint hiába vagyok egy fehérbőrű, tök átlag magas srác, aki ezen tulajdonságai alapján nem kéne, hogy kirívó legyen ezen a vidéken, ám egy részt megbámulandó vadidegen vagyok egy ismerős lány oldalán, másrészt... nem illek ide. Lerí rólam. Lehet, nem tudnák ők sem meghatározni, miért. Talán túl angol vagyok, talán túl derűs, talán máguslétem is kiütközik aurámban és abban, ahogy figyelem, ami körülvesz, viszont az is meglehet, hogy csak irritáló vagy éppen zavarbaejtően megnyerő, hogy még a lezser cuccaimban is úgy festek, hogy akár uniformisban is járhatnám az utcát. Hogy ez a brit származásom, a fiúotthon lenyomata vagy minden egyszerre? Nem is érdekes. A lényeg, hogy ha akarnám se nagyon tudnám titkolni: messziről jött ember vagyok. És nem feltétlenül távolságról beszélünk.
Nem fogom barátnőm kezét, viszont ösztönösen a közelében vagyok végig. Éppen csak nem érünk össze. Bár véletlen olykor igen. Ilyenkor jobban lemosolygok rá, amolyan finom bocsánatkérően is az ütközésért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773153#post773153][b]Juhász Laura - 2019.09.15. 02:00[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Még egy fél mondat erejéig visszatérve a felpakoltságomra: természetesen nem szándékoztam ennyi mindent a tálcára halmozni. De így sikerült, mert kell egy kis ez, meg egy kis az, áá, abból is jöhet. Na, így lett belőle szép nagy adag. De elfogy úgy is.
Amilyen kis feszélyezve éreztem magam, amikor először belépett a szobámba most annyira felszabadultan adok a kezébe minden szerintem érdekes dolgot. Egyáltalán nem bánnám azt se, bejelentené, hogy megnézi a következő fiókot, bár tény, hogy így hatékonyabb, hogy együtt csináljuk. Végül is úgyis nekem kell döntenem. Mindenesetre egy picit aggódva figyelem a meleggel bírkózó barátomat. Nem tudom lehűteni őt, vagyis de, tudnám … csak, hát na. Vagy nyakon öntöm egy rakás vízzel vagy jeget idézek elő. A baj csak az, hogy kicsit veszélyesnek találom ezeket. Megfázhat, és komolyabb baja is eshet. Na, majd kitalálok valamit. A függöny behúzás kezdetnek jó lesz.
Odakint viszont kellemes idő vár minket, és persze, hogy mindenkibe belebotlunk. De komolyan, mindenkibe. Alig teszünk pár lépést, már elő is bukkan Mariska néni a szomszédból. Kedves aranyos idős nénike, csak éppen a falu pletykahálózatát ő működteti. Elég egy pillantást vetnem rá és már azonnal meg is szólít. Örül neki, hogy végre lát, reméli, hogy jól érzem magam abban a messzi iskolában. Aztán tekintete átsiklik Thomasra, alaposan végignéz rajta, de úgy, hogy abba én pirulok bele. Majd tettetett riadalommal az arcán ismét rám pillant az idős hölgy, hogy ugye nem koedukált az az iskola. Szemforgatva és még egy lépést automatikusan a barátom felé lépve adom meg a választ, amit úgyis tud: de az. Koedukált. Mariska néni kisvártatva elköszön, fejcsóválva dünnyögi az orra alá, hogy bezzeg az ő idejében. Az ég felé emelem a tekintetem és jelzem Thomasnak, hogy haladjunk tovább, lehetőleg egy icipicit gyorsabban, mielőtt az egész utca kicsődül. Tesz róla az idős hölgy, hogy futótűzként terjedjen el a hír: itthon van a Juhászék lánya és egy fiúval andalog az utcán. Kicsi ez a falu, túlságosan is.
Nekem nem tűnik fel, hogy Thomas annyira feltűnő lenne. Mondjuk igaz, hogy én már hozzászoktam a kisugárzásához, ahhoz, ahogy rácsodálkozik mindenre. Én ennyit észlelek. Az, hogy látszódna rajta, hogy egyáltalán nem ehhez a világhoz tartozik, mármint a mugli részéhez ugyebár, hát nekem nem jön le. De azt látom, hogy mennyire érdeklődve néznek ránk, így a kettőnk közti távolságot tényleg nagyon minimálisra vesszük. Nem fenyeget ugyan veszély engem, sem pedig őt, mégis a közelébe húzódok. Kicsit talán óvóan, kicsit talán bátorítóan, de főképp azért mert összetartozunk. Ez elég jól le is jön az embereknek, így már kevésbé bámulnak meg minket. Hiszen a legérdekesebbet már tudják.
Az apró kis váll összekoccanások, vagy kéz összeérések egyszerre mókásak és zavarba ejtőek. Vissza-visszamosolygok, magam is bocsánatkérően pislogva a fiúra. De nem megyek odébb, még véletlenül sem. Ahogy közeledünk a fagyizó felé arra figyelek fel, hogy tisztes távolból, de követ minket pár kisgyerek. Hangosan nevetgélnek, kiáltoznak és próbálják eldönteni, hogy melyikük olyan bátor, hogy megszólítson minket.
- Van pár árnyékunk, ne lepődj meg – súgom oda Thomasnak vigyorogva. Ismerem ezeket a kölyköket, ha tippelnem kellene akkor azt mondanám, hogy a kis vöröshajú lány lesz a legbátrabb. Azt ugyan nem tudom, hogy mit szeretnének megtudni, de úgy is ki fog derülni a dolog. Mindeközben mi megérkezünk a cukrászdához, beállunk a sorba, majd hosszasan eltöprengünk azon, hogy mit is válasszunk. Tényleg rengeteg féle íz van! Még olyan szokatlanul fura nevűek is mint a hupikék törpikék. Azt hiszem azt inkább passzolom.
- Kérnénk szépen két fagyikelyhet. Az egyikbe mondjuk sárgadinnye, áfonyás fehércsoki, meeg sztracsi; a másikba pedig … - fordulok kérdőn a barátomhoz, arra várva, hogy ő is leadja a rendelését. A pult mögött álló lány – volt osztálytársnőm nővére - , még megkérdezi, hogy szeretnénk-e öntetet, meg ostyát is bele, majd közli hogy foglaljunk csak helyet nyugodtan, majd kihozza. Összeszalad a szemöldököm egy pillanatra, nem ez a megszokott itt. De legyen úgy. Egy árnyékos, viszonylag csendesebb zugban lévő asztalt nézünk ki magunknak, noha a kíváncsi pillantásokat így sem tudjuk elkerülni. Szerencsére legalább a fagyira nem kell sokáig várnunk, hamar kihozzák nekünk.
- Hm, ez isteni finom! Kérsz? – ajánlom fel rögvest a kóstoló lehetőségét, amint megízleltem mindhárom gombócomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773173#post773173][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.15. 09:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773205#post773205][b]Mitzinger-Yazel Frances - 2019.09.15. 14:06[/b][/url]

- Oh! Igen, ennek mondjuk így több értelme van - bólogatok elég sűrűn, össze is préselve a szám, hogy hát erre gondolhattam volna, meg még rá is mutatok a nőre. Hát... legközelebb majd ezzel a plusz tudással futok neki a napnak. Már tudom milyen egy álszent. De milyen egy áll-szent?
Kell a gyógyír erre az állapotra, amiben ragadtam, nem akarok így élni, attól tartva, hogy bármihez érek is, majd atomjaira esik szét másodperceken belül.
- Öm... rendben - adok rá pozitív választ, de magamból kiindulva nem vagyok benne biztos, hogy ez az elég specifikus időtartam majd mindenképpen rendben lesz az életvitelemmel. Nem teszem szóvá, csak bólintok még párat.
Mondták már mások is, talán nem eléggé, mert így is vannak dolgok, amiket elkezdek és sosem fejezek be. Sorozatok, hangszerek, barátságok. Kellemetlen.
- Kösz, doki - mosolyodom el kissé. A legtöbb ember már elengedte volna a nyomorult esetemet annyival, hogy erre még nem volt precedens, így nem tudnak vele mit kezdeni. Ő meg itt volt és szívott velem, mintha muszáj lenne. Hálás voltam érte.
- Ja, nem kell feltétlenül kávénak lennie, nem iszom én sem, túlpörget. De itt az együtt kimozdulás... részére gondoltam főleg. Nem az ital milyenségére - próbálom kimagyarázni a helyzetet, de végül csak elfojtok egy frusztrált sóhajt. Inkább rámosolygok hálásan, miközben átveszem a lehető legóvatosabban a cuccokat. - Köszönöm még egyszer, Jasmine. Meglesz. Szép napot!
Még biccentek is, majd leteszem az asztalra a pénzt, amit neki raktam el, majd egy mosollyal elillanok a helyszínről. Nagyon remélem, hogy tényleg képes ezzel csinálni valamit. Velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773206#post773206][b]Emir Mahfud - 2019.09.15. 14:15[/b][/url]

A feltett kérdés nagy eséllyel költőinek lett szánva, így nem válaszolok rá, mert minek…  Amikor Myra feláll érzem, hogy kicsit megkapaszkodik bennem. Nem tudom eldönteni, hogy a bevitt alkoholmennyiség a vétkes, vagy pedig a hirtelen felállás. Mivel nem tudom, hogy mennyit ivott előtte, így most egy kissé elbizonytalanított. Nem tartozom azon férfiak közé, akik kihasználják az ittas nőket. Ha Myra kicsit többet öntött le, mint kellett volna, akkor szívesen elkísérem a sátramba és lefektetem aludni, aztán ez az este kifutott. Egy csók és más semmi! Életemben egyszer jártam úgy, hogy a másnap reggel eléggé kellemetlenül indult, mivel a mellettem fekvő leányzó még azt sem tudta, hogy én ki vagyok. Na azt a beszélgetést majd kiborulást a részéről még az ellenségemnek sem kívánom. Szóval reménykedem, hogy a sátorig kiderül, hogy mi a szitu… A feltett kérdésem hallatán kissé hátrébb lép, amit elsőre nem tudok mire vélni, de  köd hamar eloszlik, mikor elhúzza a felsőjét. Arcomra egy széles mosoly ül ki, melynek több oka is van. Egyrészt azért mert így tényleg teljes lelki nyugalommal mutathatom meg a sátrat belülről, másrészt azért, mert mennyire kicsi már a világ, hogy egy fesztiválon pont egy boszorkány mellé ülök le. Hihetetlen! Már több év próbálok valamennyire becsatlakozni ebbe a világba, de ennek ellenére elég sokszor meglepődöm, hogy mennyien vagyunk. Gyermekként nem is gondoltam volna.
- Örömmel hallom… Akkor így már nyugodt szívvel engedlek a „sátorba”. – rákacsintok, ami egyébként nem jellemző rám, de most valahogy illet ide. Talán…Myra megfogja a kezem, majd elindulunk ki a bódé rejtekéből. Bár ne tettük volna! Lehajtott fejjel haladtam csak néha-néha felpillantva, de még így is megtaláltak. A fesztivál hivatalos videós stábjába sétáltunk bele, akik azonnal megállítottak. Már kattogott a fényképező, ami aztán kamera funkciót is betöltött, majd jöttek a kérdések. Az első természetesen azonnal a mellettem álló lányra irányult, akivel kézen fogva haladtunk. Ennyi.. Holnap már cikk lesz belőle, hogy barátnőm van… Baszki! Végül egy-két kérdésre készségesen és mosolyogva válaszoltam, mert nem akarom a hírnevemet rombolni, majd elnézések közepette húzni kezdtem magam után a lányt és kissé nagyobbakat léptem az eddigieknél.
- Bocsánat! – egy bocsánatkérő pillantás is társult mellé – Nem így tervezem a sátorig jutást, de most ezt osztotta az élet… – megvonom vállaim és újra lassabb tempót veszek fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773227#post773227][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.15. 16:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773235#post773235][b]Emir Mahfud - 2019.09.15. 17:07[/b][/url]

Szerencsére Myra nem akad fenn az előbbi eseményen, hanem úgy fest még élvezi is. Ennek valamennyire örülök is, de túl könnyedén mozog a kamera előtt. Furcsa… De végül megszabadulunk tőlük és szépen haladunk a cél felé, míg nem egyszer csak Myra megszólal. Kissé értetlenül és megmondom őszintén lehangolva fordulok felé. Pedig annyira jól indult, annyira élveztem, hogy fogalma sincs, ki vagyok én. Aztán jött az a kettő és mindent elba**ott…  Az sem javít sokat a helyzeten, amit a lány mond. Na puff neki, újra úgy fest, hogy eszköz lettem, amit gyűlölök. Egyébként én sajnos nem emlékeztem rá, még csak ismerős sem volt, mivel annyi nővel szoktam együtt dolgozni, hogy valamiért sokan kiesnek. Mondjuk most, hogy jobban megnéztem, valóban ismerősek a vonásai, de ha nem mondja, hogy dolgoztunk együtt, akkor fel sem merül bennem.
- Szívesen… - válaszolok neki, de nem éppen lelkesen és örömmel teli hangon. Hát ez tényleg rendesen elba**ódott most, és az eddigi lelkesedésem is elszállt. Lehet már nincs is hangulatom ehhez az egészhez, pedig mennyire jól indult… Mennyire jól is záródhatott volna! Elengedem Myra kezét, de haladok tovább a sátrak felé, melyek már látszódnak. Még pár méter és meg is érkezünk a kijelölt helyre, melynek a legeldugottabb szegletében ott áll a pici sátrunk. Mikor megérkezünk egy ügyes pálcalegyintéssel kinyitom a „zárat”, majd némi körbetekintés után elhúzom a „bejáratot”.
- Üdv nálam! – mondom neki egy halvány mosoly kíséretében. Egy igen mutatós belső rész tárul a lány szeme elé, ha bekukkant. Egy apró előtér fogad minket, ahol néhány cipő sorakozik, illetve két ajtó várja, hogy döntsünk, merre szeretnénk haladni. Előre engedem a lányt és ha beljebb lépünk, akkor a cipő levétele és az ajtó zárása után kinyitom a jobb oldali ajtót, mely az én szobámhoz vezet. Egy ágy, egy éjjeli szekrény, ami egyben hűtő is, és egy komód. Ennyiből áll az egész, de egy fesztiválra bőven elegendő. Kissé kupi van még így is, de talán el fogja nézni, hiszen férfi vagyok, ez meg egy fesztivál. A hűtőhöz lépek és kinyitom az ajtaját.
- Nos tudok szolgálni vízzel és vízzel… - sajnos nincs túl sok mindenem, így ezzel mellé lőttem. Sajnos eléggé érzékelhető, hogy a lelkesedésem a múlté… Nem tudom titkolni, rám van írva…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773247#post773247][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.15. 17:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773275#post773275][b]Emir Mahfud - 2019.09.15. 19:15[/b][/url]

Myra beljebb jön és a cipő levétele után a szobát is szemügyre veszi. Én próbálom magam visszarázni a korábbi kerékvágásba, hiszen ez egy fesztivál. Nem most van itt az ideje annak, hogy fennakadjak ilyesmin. Meg már igazán hozzá szokhattam volna, hogy a hírnévvel ez is együtt jár sajnos. Szóval sóhajtok egy nagyot és rámosolygok a lányra, aki ekkor szólal meg és próbálja szépíteni a helyzetet. Kedves tőle, de az előbbi kijelentése után ezt már nehéz elhinni, ennek ellenére végül csak legyűröm az egómat… Most ez így szarul hangzik, de ha már ő kihasznált, akkor én miért is ne tehetném ugyan ezt, csak kicsit máshogy… Mondjuk az kölcsönös kihasználás lesz, de ez már mellékes.
- Jól van… reagálok az elhangzottakra, de ő csak mondja tovább. Őszintén fejben most teljesen kikapcsoltam, és nagyjából felfogom amit mond, de már másfelé járok. Kiveszek egy üveg vizet a hűtőből és egy igen nagy kortyot iszom belőle, majd visszazárom és a szekrényre teszem.
- Nem mész sehova. – közlöm vele ellenmondást nem tűrő hangon de mosolyogva, majd leülök az ágyam végére. Előveszem pálcám, majd egy gyors mozdulattal be is zárom az ajtót, a folyamat végén pedig a pálcát óvatosan arrébb dobom.
- Gyere ide. – hangom gyengéd, az előző él már nem érződik benne. Bal kezemet a lány felé nyújtok és ha megfogja akkor odahúzom magamhoz. Nem húzom az ölembe, hanem megállítom magam előtt. Homlokomat a hasának döntöm, majd kezemmel a combját kezdem simogatni.
- Boccs az előzőért, csak tudod mikor nap, mint azzal szembesülsz, hogy megpróbálnak kihasználni a népszerűség miatt, akkor az ember igen gyorsan ugrik már minden apróságra. De gondolom ezzel te is tisztában vagy… – nem nézek fel rá, hanem a föld felé mondom eléggé halkan. Aztán végül csak felpillantok az előttem álló igen szép leányzóra, és ilyenkor érzem azt, hogy marha szerencsés férfi vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773292#post773292][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 20:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Viszont én nem pirulok bele az idős néni méricskélésébe, csak mosolygok rá, meg én is végigpillantok magamon, minden oké-e rajtam, nem hagytam-e magamon mondjuk semmi árulkodót. Szokásom hirtelen zsebre vágni ezt-azt, szóval kikandikálhatna egy pergamentekercs vagy bármi. Azonban semmi efféle nincs most. Sőt, a farmeromban a zsepin meg forintokon kívül csak mobilom lapul, az meg tök muglis.
Feltűnnek a gyerekek nekem is. Oda-odapillantok rájuk kicsit, derűsen, aztán a lánnyal is összevigyorogva. A fagyizóban főleg van sereglet. Nyakamat nyújtogatva figyelem, milyen ízek közül választhatunk.
- Csokoládét, banánt ééés szedres joghurtot kérek szépen - adom le én is rendelésem Lau után, jól rámosolyogva a pult mögött állóra. Nekem jöhet öntet meg ostya is. Kicsire nem adunk. Megyünk helyet szerezni. Miközben ámulva-bámulva nézelődöm, az is jellemző, hogy gyakran lesütöm a szemem, hiszen az embereket magukat nem akarom annyira mustrálni, udvariatlannak lenni, márpedig akárkire odapillantok, szinte mind visszatekint rám. Leülünk az enyhet adó árnyasba és csakhamar érkeznek a fagyi remekek.
- Igen - bólintok a kóstolóra és odatolom barátnőmnek az enyémet, hogy addig ő meg az én kelyhemet ízlelgesse. Visszacseréljük aztán és jóízűen kanalazgatunk. Hátradőlve üldögélek, a tálat kezembe veszem és így fogyasztom fagyimat. Körbepillantok olykor vagy összemosolygok Lauval. Számat gyakran nyalogatom, törlöm meg a szalvétával. Lau észreveheti rajtam, hogy néha megakadok a fagyizgatásban, bár főleg csak lelassulok és fürkészőn nézek körbe. Egy alkalommal picit össze is rezzenek. Ilyenkor mindig csak az történik különben, hogy számomra idegen, meglepő zajok érnek. A gépek hangja cukrászdából, mobilcsörgés, távolról egy kocsiriasztó. Felmerülhet a kérdés, azt hogyan szoktam túlélni, amikor mondjuk Riley a fővárosba visz engem. Azt hiszem, úgy, hogy végig szorosan maga mellett tart és én egy kicsit buborékban közlekedem vele, szűrve mindazt, amit magamhoz engedek. Inkább társaságomra koncentrálok és csak óvatosan fedezem fel a világot.
- Hát ez nagyon jó volt - dícsérem a kelyhet, miután semmi nem maradt már az egészből. Jólesőt sóhajtok és megfogom két oldalt az ülésemet magam mellett. Így ejtőzöm a fagylaltozás hatalmas, kimerítő feladata után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773319#post773319][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.15. 20:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773320#post773320][b]Juhász Laura - 2019.09.15. 20:44[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |cukrászdában |o


 oo

Hát a néni nem igazán azt próbálja meg megtudni, hogy mi lapul azokban a farmerzsebekben, szerintem fel se tűnne neki ha bármi árulkodó, nem mugli dolgot cipelnénk magunkkal. De hagyjuk is, örülök, hogy elment. És biztos, hogy legalább fél órán át fogja ecsetelgetni a konklúziót a barátnőinek. Hogy tudtam én itt élni, hihetetlen.
Emlékszem mennyire furcsa volt a kastélyban, hogy amerre mentem mindenhol festmények figyeltek, meg is szólítottak, sőt volt olyan is, aki több képen keresztül loholt utánam. Megszoktam már azt, szóval most már észre sem veszem. Viszont ami most a falunkban zajlik, hát az ezerszer rosszabb, mint ami az első pár napban ért a suliban. Kezd komolyan bosszantani a dolog, de csak mosolygok kedvesen. Legszívesebben pedig rákiabálnék pár emberre, hogy nem illik bámulni a másikat, inkább a saját dolgukkal törődjenek. De csak mosolygok, és az ujjaimmal dobolok az asztalon.
A fagyik tényleg nagyon finomak, Thomas is jól választott meg kell hagyni. Komótosan eszegetjük hiszen nem sietünk sehova. Tekintetem lustán vándorol ide-oda, nem időzve el semmin sem úgy igazából. Amikor épp a fiúra pillantok, akkor persze rögtön mosoly szalad szét az arcomon, de egyébként inkább a gondolataimba mélyedek. Csupán lassan szüremlik át ezen a furcsaság, ami Thomas viselkedésében látható.
- Minden rendben van? – kérdezem meg aggódva, hiszen az imént rezzent össze. Azt ugyan tudom, hogy elég sok élmény éri őt még most is, és nehéz ezt feldolgozni és befogadni, de addig nem jutok el, hogy a hangok is az újdonság erejével hatnak rá. Vagyis az nem, hogy ennyire. Félretolom a kelyhemet, pedig mindegyik gombócból még van egy kevéske benne, de képtelen vagyok megenni. Nagyon kitett magáért a pultos lány, kihozza nekünk ide az asztalhoz, amikor elég nagy a tömeg, és még fejedelmi méretű fagyikat is mér ki. Megérdemli a borravalót az egyszer biztos.
- A legjobb cukrászda a városban, ezért is van ekkora tömeg. Mindenki ide jár – válaszolom mosolyogva, miközben kényelmesen hátradőlök én is. Egyelőre még nem jelzem a lánynak, hogy végeztünk ám, hátha elfogy még a fagyim, meg olyan jól esik itt üldögélni a hűvösben, és Thomast figyelni. Mert éppen azt teszem.
- Nagyon furcsa, hogy ennyire megnéznek téged ... meg minket - csóválom meg a fejemet. Őszintén szólva egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773330#post773330][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 21:11[/b][/url]

- Hm? - emelem meg szemöldököm, a lányra pillantva.
- Igen. Igen, persze... - bólogatok, furcsállva kicsit a kérdését. Nem nagyon tudom, minek szól az érdeklődése, hiszen én nem veszem észre, mit csinálok. Nem ráz meg annyira a környezet ám, nincsen miért aggódni értem, csak tényleg picit másképp viselkedem, mintha a megszokott közegben lennék. De jól vagyok. Körbenézek, ahogy a cukrászdáról mesél. Pompás is a fagylaltjuk, az biztos.
- Ó... igazán? - mosolygok, kérdésemmel bevallva, hogy nem gondoltam, hogy ez külön nekem, nekünk szólna. Az volt az elképzelésem, ez egy efféle közösség, ahol mivel mindenki közel áll egymáshoz, nem átallják jól meg is nézni a másikat. Ezek szerint ez nem teljesen így van. Körbepillantok ilyen szemmel is most, aztán aprót nyelek. - De ugye nincs baj? - érdeklődöm tőle, ez nem feszélyezi-e vagy bármi, hiszen akkor mehetünk akár haza. Nem akarom, hogy kellemetlen legyen ez neki.
Elfogy még az a kevés fagyi Launál. Már nyúlok a zsebemhez, amikor érkezik a számla, ám barátnőm kezébe veszi a dolgokat. Köztünk természetes ez. Nincs az, hogy állandóan én fizetek, bár tény, többségében igen. Főleg, mert általában kifejezette én hívom el ide-oda. Megköszönöm hát a cukizást, rámosolyogva és hamarosan állunk tovább. Elindulunk hazafele, viszont nem sietjük el, kerülővel megyünk, hogy lássunk más részeket is a településből. Ez persze megint vizslató tekintetekkel jár, ám nekem nem gond. Komolyan remélem, hogy neki se.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773348#post773348][b]Juhász Laura - 2019.09.15. 21:58[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti séta |o


 oo

Rendben, akkor tehát nincs semmi baj, biztos csupán a szokatlan környezet váltja ki ezt belőle. Meg is nyugszom rögtön. Ó hát, az lehet hogy nincs miért aggódni, de ez nem éppen úgy működik, hogy csak akkor aggódunk, amikor tényleges ok is van rá. Vagy legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy nálam nem így megy a dolog.
Igazán aranyos, hogy nem is gondol arra, hogy ez most csak és kizárólag nekünk szól. Hogy az egész falu teljesen fel van bolydulva az eseményektől. Az ugyan tény, hogy mindenki tud a másikról mindent – vagy legalábbis ezt hiszik - , és tényleg ismerem a lakosság körülbelül háromnegyedét, de azért ennyire nem bámuljuk ám meg a másikat. Annak mindenesetre örülök, hogy ő nem tartja annyira szokatlannak, nem zavarja ez a helyzet.
- Nem, nincsen baj, csak tényleg furcsa. Nem így szoktak viselkedni. Bár is igaz, hogy engem aztán még soha nem láttak együtt senkivel se. Semmilyen értelemben – felelem teljesen őszintén. Érthető is igazából, kíváncsiak. Kíváncsiak, hogy kinek köszönhető ez a sok változás, hogy ki az a srác aki mellett igazán boldognak érzem magam. Hamarosan úgy is hazamegyünk, és akkor nem lesz mit nézegetniük rajtunk. Nagy nehezen erőt veszek magamon, és elpusztítom a maradék fagyimat, majd a pultos lány felé pillantok. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, és már jön is az asztalunkhoz. A számlát persze automatikusan a fiú felé nyújtja, csábosan pislogva rá. Összeráncolom a szemöldökömet azonnal, de kedvesen tudatom vele, hogy eltévesztette ám a házszámot, ugyanis én fizetek. Láthatóan megütközik a dolgon, és kissé kelletlenül nyújtja nekem át a blokkot. Amíg én a pénztárcámban matatok a szemérmetlenje ismételten Thomas felé pislog és valamiféle búgó hangon érdeklődik afelől, hogy ízlett-e neki a fagyi, meg hogy elégedett-e a kiszolgálással. Ó és persze, hogy kifejezi a reményét is arra vonatkozóan, hogy hamarosan újra vendégül láthatja. Hangosan fújom ki a levegőt, majd a kezébe nyomom az összeget. Bár megfordul a fejemben, hogy nem adok neki borravalót, ez után az alakítása után még mit nem, de végül csak adok pár plusz érmét. A pultos lány még rebegteti a szemét egy kicsit, majd elvonul. Fejcsóválva figyelem, amíg el nem tűnik, majd újra a barátom felé fordulok, rámosolygok és már sétálunk is tovább.
Úgy határozok, hogy a kastély parkjába is teszünk egy kört. Nagyon hangulatos a tó körüli rész például, a kis híddal, meg a kis pavilonnal. A gyerekek kezdenek lemaradozni, hamarosan nekik haza kellene érniük, ám a vöröske még nem adja fel a követést. Picit lassítunk a tempón, ő pedig ettől felbátorodva utánunk kiállt. Megállunk, hiszen már mióta foglalkoztat minket, hogy mégis mit szeretne ennyire. Gyorsan beér minket, majd egyenesen a barátomhoz fordulva megkérdezi a szokásos gyermeki őszintességgel, hogy Thomas valamilyen messzi földről jött királyfi-e. Azonnal széles vigyorra húzódik a szám, hiszen végülis tényleg van valami az egész kisugárzásában ami miatt erre asszociálhat. Meg persze vissza is idézi bennem a kérdése az első találkozásomat a barátommal. Mosolyogva várom a fiú válaszát, majd a kislány hamarosan el is szelel, mi pedig folytathatjuk az utunkat. A vízparton járunk éppen, amikor a nap kezd elkezd lefelé ereszkedni, gyönyörű színűvé varázsolva ezáltal az eget. Ráérősen bandukolunk tovább, figyelve a fények játékát. Mire elhagyjuk a parkot már el is tűnik a láthatáron. Folytatjuk hát utunkat hazafelé, miközben sötétség borul a tájra. Bársonyos sötétség, nem olyan, mint egy nagyvárosban. A csillagok is sokkal jobban látszanak, én pedig örömmel pillantok rájuk fel. Mivel felfelé pislogok, így a kezem folyton a fiúéhoz ér, de most nem pillantok folyton rá emiatt. Kellemes érzés. A hazafele séta sokkal eseménytelenebbül telik, részben a sötétség miatt is, részben pedig már szerintem mindenki megtudott mindent. Gyorsabban is érünk haza, mint vártam volna, mire észbekapok már a kapunk előtt álldogálunk, és a kulcsomat keresgélem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773368#post773368][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 22:37[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | esti séta | x



Különös dolog ez, mert nem tudom, miért érzek valami bizarr, megilletődött kis örömöt attól, hogy ezek szerint igazán engem látnak először vele. Valahogy jól esik, kivételesnek érzem magam, bár közben meg nem tudom, mit szóljak, mivel ez jelentheti azt is, hogy magányosnak ismerik és hogy az is volt. Amiért meg nyilván nem repesek. Vegyes érzelmeim egy szimplán megértő mosolyként ülnek ki arcomra.
Hátulról csap le rám a cukis lány, ezért is a kicsit kései zsebhez nyúlásom. Miközben barátnőm számolgatja pénzét, derűsen felelgetek az igazán kedves kiszolgálónknak. Élvezem, hogy valaki végre azért néz engem ennyire, mert közben beszél is hozzám vagy van valami dolga velem. Felé fordulok a széken, felfelé pislogva rá, egyik karom átlógatva a háttámlán, és elmondom neki, hogy igen, nagyon finom volt, megköszönöm neki, biztosítva róla, hogy minden remek volt, tényleg. Igazán aranyos, ahogy a vendégekkel törődik. Még az újakkal is. Ahogy Lau fizet végül, fel is kelek ültömből. Viszonzom a cukrászdás kedélyes búcsúját, intve neki és utána pillantva kicsit, ahogy itt hagy minket. Indulhatunk!
Csodás a kastélypark, főleg ezekben a napnyugta körüli fényekben. Valahogy mindig ilyen hangulatos helyekre keveredünk Lauval, ennyire mesebeliekre. Olyan helyekre, ahol minden együtt van, ahol a sétából hamar andalgás lesz. A kitartó kiskölykök változatlanul a nyomunkban, mivel pedig esélyt adunk rá nekik, beérnek minket. Érdeklődve fordulok a kislány felé, ahogy láthatóan tőlem szeretne valamit. Szélesen elvigyorodom egy lehelletnyi nevetéssel, összenézve barátnőmmel, majd elárulom a vöröskének, hogy igen, elég messziről jöttem, Angliából, de nem vagyok királyfi. Aztán körbepillantok kicsit, mintha attól tartanék, valaki figyel, és picit lejjebb hajolva, csöndesen hozzáteszem, hogy: legalábbis nem tudok róla. Erre csillogón elkerekedik a szeme, izgatottan felkacag, aztán nemsokára nyoma sincs.
A jótékony sötétség ránk száll lassan, eltakarva az utak repedéseit, homályosítva a máló házfalakat, elcsitítva a helyiek kíváncsiságát. Csöndesen bandukolunk, olykor ejtve csak pár szót, ám ezek is mintha az elérkezett estébe olvadnának, részei volnának. Az én lelkem is nyugszik szépen, ahogy már nem kell annyi minden szokatlanra figyeljek. Hazaérünk Lauékhoz és nemsokára már lépünk is be berkei ajtaján. Leveszem a cipőm és várom, hogyan tovább. Van-e vajon közös vacsora vagy bármilyen jelenés a szüleinél, esetleg ilyenkor már ki-ki saját helyére vonulva tölti pihenését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773379#post773379][b]Juhász Laura - 2019.09.15. 23:28[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti sétából hazaérve|o


 oo

Elég sok olyan vele kapcsolatban átélt élményem van, amit fel tudnék címkézni ezzel az először szavacskával. Jól is érzi, ugyanis tényleg kivételes. Viszont nem ismertek engem magányosnak az itteniek, és én sem éreztem magam annak. Egyszerűen úgy volt, hogy mindig egyedül voltam, ez volt a megszokott, a természetes. Most meg már nem ez az.
Nos én részemről kevésbé örülök annak, aminek a barátom; bár ez nem meglepő, mivel én látom ám, hogy miről van itt szó pontosan. De nem csinálok ügyet a dologból, tulajdonképpen nincs is miből. És egyébként is, éppen elég volt egyszer túlreagálni valamit. Bőven sok. Utána is néz a lánynak, amikor elmegy? Ö, nem. Teljesen megszokott, ártatlan arcvonások. Fogalma sincs róla, hogy mi történt itt az előbb, talán csak kedvesnek találja. Igen. Oké, haladjunk tovább inkább.
Meglep az, ahogy a kislánnyal bánik. A jókedvű válasza az nem, azonban hogy úgy tesz, mint aki egy titkot osztana meg vele, és végül is meghagyja a kislánynak az álomvilágát ha ő is úgy szeretné, hát…nem is találok rá szavakat. Ahogy elfut a lány látom rajta, hogy továbbra is annak fogja tartani Thomast, királyfinak. Egy röpke pillanatra hozzáérek a fiú kezéhez, megsimogatva azt, majd utána húzom is el a kezemet és folytatjuk az utunkat.
A házba beérve az ajtóm felé emelem a karomat, némán mutatva, hogy arrafelé orientálódunk ám. Itthon vannak már ugyan a szüleim ismét, de a közös időtöltést mára már letudtuk. Nem szokás mifelénk se a közös kajálás, se együtt tévézés, vagy lekuporodás a kanapéra, hogy átbeszéljük kinek milyen napja volt. Eléldegéltünk egymás mellett.
- A vacsora az már nem lesz közös, úgyhogy amennyiben valami tartalmasabb ételre vágysz szólj nyugodtan. Általában valamiféle szendvicset, vagy valami könnyed egyszerű dolgot szoktunk vacsizni. Az ebéd a nagy étkezés nálunk. Persze ehetjük azt ettől még, ami ebédre volt, vagy bármit – mondom el neki a továbbiakat az estére vonatkozóan. Kevésbé sikerül összeszedetten elmondanom, ennek pedig az az oka, hogy este van. Este van, és van még valami, amiről nem beszéltünk.
- A matracért viszont kimehetnénk most, hogy ne később kelljen vele vacakolni, amikor ők már alszanak - vetem fel a dolgot, bár ez korántsem az, amit mondani szerettem volna. Köze van hozzá, és ez valóban lényeges is, csak éppen nem ez járt a fejemben az imént. Arra majd rátérek picit később. Most tényleg gyorsan elintézzük ezt, a fránya matrac behurcolása kétemberes feladatnak bizonyul, vagy legalábbis lényegesen egyszerűbb úgy megoldani. Egyelőre betolom az ágy alá a fekvőalkalmatosságot, hogy ne legyen útban, majd gyorsan visszaszaladok még plusz takaróért, párnáért, ágyneműhuzatért amíg a fiút lefoglalja a felébredő cica. Természetesen apám elkap odakint, dörmögése valamennyire behallatszik a szobámba is, de talán nem kivehetőek a szavai. Anyám is sápítozok pár sort, hogy tényleg teljesen biztosak vagyunk-e benne, hogy egy szobában szeretnénk-e aludni. Biztos nem lesz belőle semmi baj, hiszen ... ugye az én múltam meg minden. Az ő szavai már sokkal jobban hallhatóak, ahogy a válaszom is, amelyben biztosítom, hogy nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt alszunk, nem lesz gond, de tényleg. Hamar megnyugszik ettől, és kedélyesen szép estét kíván nekünk. Persze ezt csak így nekem mondja jó hangosan, mert még véletlenül sem menne el a szobámig ... sebaj. Kisvártatva otthagyom őket és sietek is vissza a saját birodalmamba. Bezárom magam után az ajtót egy hatalmas mosollyal az arcomon. Kész, szülők letudva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773386#post773386][b]Thomas Middleton - 2019.09.16. 00:22[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Nem közös a vacsi. Ó, értem. Bólogatok. Szokatlan nekem ez, hiszen a nevelőotthonban ugye minden étkezés együtt volt kötelezően a nagyteremben, a tanodában is összegyűlünk rá, noha már szabadabban, és Liam bácsival pedig az a napunk egyik fénypontja, mikor leülünk a vacsoraasztalhoz. Ettől függetlenül nem lep meg, hogy náluk nincs így és gondnak sem gond.
- Egy szendvics az teljesen jó - mosolygok. Nekem az esti a melegétkezés, tudom, ezért is ajánlja azt, ami ebédről maradt, viszont simán átállok én és rendben vagyok vele, hogy az volt a fő kaja ma, úgyhogy most elég nekem valami hideg.
Tényleg, a matrac! Megszerezzük, viszont én csalok kicsit és mikor már beérünk az udvarról, javaslom, támasszuk le egy pillanatra és elugrom a pálcámért, lebegtetni, így irányítgatni mégis könnyebb. Bekerül az ágy alá, a nagy ténykedésre meg persze felébred a csodacica. Odalépek hozzá és végigsimítok rajta. Rögtön hátára gördül, nyújtózva, kelletve magát. Hallom a kinti beszélgetést, először csak tompán szűrődik be, aztán egyre jobban elér hozzám. Nyelek egyet, ahogy megértem, miről van szó. Magam elé pislogok, lélegzetem nehéznek érzem. Mikor viszont megjelenik Lau, hozza magával derűmet is. Rámosolygok.
- Biztos ne kívánjak nekik jó éjt vagy ilyesmi? - kérdezek rá a tuti kedvéért. Ha nem kell, nekem nem fontos, csak nem akarom, hogy azt gondolják, bújkálok előlük vagy valami. Nem amiatt, milyen véleménnyel lesznek, hanem megint mindössze azért, hogy aztán ne a lánynak kelljen állnia, ha esetleg keresetlen szavaik lesznek rólam. Viszont nyilván zavarni sem akarok már így este, ha náluk ilyenkor már nem szokás így külön odajárulni a vendégeknek köszöngetni. Ha nekik rendben, nekem rendben. Főleg, ha Launak rendben, nekem rendben.
Kimegyünk a konyhába vacsora után nézni és mivel már a szülők a szobájukba vonultak, mégis lesz ebből közös asztalnál étkezés, csak éppen édes kettesben. Ahogy jóllaktan tartunk visszafele, az anyukával összefutunk még, ha meg már így alakult, megejtem neki azt a mosolygós jó éjt kívánást, aztán vonulunk el. Ezúttal Lau kezd a fürdőben, én addig elvagyok Benitoval, meg sebtében előkészítem magamnak a mosakodáshoz szükséges cuccokat.
Hamarosan enyém a terep, bevetem magam tusolni. Eláll már a zuhany, ám én egy-két percig nem jövök még ki, utána viszont egyszerűen csak törölközővel a derekam körül érkezem meg. Mezítlábú lépteim sietősek, röviden barátnőmre mosolygok, belenyúlok táskámba és kiveszek egy benne felejtett ruhadarabot: a pizsi boxeremet, nyilván. Utána már megyek is vissza, befejezni a meg sem kezdhetett felöltözést. Azon agyaltam különben odabent annyit, hogy miként oldjam meg, hiszen nem akartam Laut megkérni, hogy adja be ezt a ruhadarabomat. A pólóm magamra kaphattam volna, persze, viszont nem mertem, mert azzal bonyolultabb biztosan tartani a törölközőt magamon, az meg nem vicces. Szóval így volt a legegyszerűbb. Mondanám, hogy legközelebb hozom a pálcámat magammal, hogy beinvitózzam, ami kell, viszont egy részt, ha a gatyám elfelejtem, a varázspálcám miért jutna eszembe? Más részt az is elég ciki, ha végigrepül az alsód a szobán a kedvesed orra előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773479#post773479][b]Emir Mahfud - 2019.09.16. 19:43[/b][/url]

Amikor lekerül pár ruhadarab Myraról egy sokat sejtető mosoly kúszik az arcomra, melyet nem tudok visszafogni, se elrejteni. A földön heverő felsőkre pillantok, majd tekintetem azonnal Myrara terelődik. Élvezem a lány érintését, ahogy beletúr a hajamba, ahogy megsimogat, ahogy csókol. Hirtelen teljesen kikapcsol az agyam és rajta kívül semmi másra nem tudok koncentrálni. Az előbbi düh is gyorsan elszállt és már semmi mást nem akarok, csak az előttem álló leányzót. Hát igen, én ilyen vagyok… Nem tudok sokáig dühös lenni, nem tudok haragot tartani, vajból van a szívem, ami néha komoly probléma.  Az elhangzottakra nem reagálok, csak biccentek egyet. Felpillantok, majd apránként vizsgálom végig őt, míg nem a tetoválásánál egy kissé tovább elidőzök. Ujjaimmal megsimítom a kis mozgó cikeszt, majd elkönyvelem, hogy erre még vissza kellene kanyarodni, de nem most… Mondjuk könnyen megeshet, hogy gyorsan el fogom felejteni aztán majd örök homály fedi a dolgot, de annyi baj legyen. Egy óvatos, de hirtelen mozdulattal az ölembe húzom a lányt, majd belemarkolok kissé a hajába és gyengéden közelebb húzom magamhoz. Megcsókolom, de szenvedélyesebben, mint a bódé mellett, egyre hevesebbnek érzem magam és tudom, innen már csak akkor lesz visszaút, ha a lány megálljt parancsol. Gáz vagy nem gáz, de nem ő lesz az első, sem a második egy éjszakás kalandom. Egyszer élünk és én ezt az életet teljes mértékben ki szeretném élvezni, ha pedig a sors ilyen lehetőségeket kínál fel, akkor hülye lennék nem elfogadni. Mondjuk azért ezzel az ember fia nem dicsekszik, de valamelyest jó érzésekkel tölt el, hogy megpróbálom kiélvezni minden percét ennek a laza kb. 80 évnek ami talán vár rám. Csók közben Myra ruhájának egyik pántját lehúzom, majd a szájáról lassacskán áttérek a nyakára,fülére, vállára, kulcscsontjára….

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773483#post773483][b]Juhász Laura - 2019.09.16. 20:23[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 

Úgy van, nem közös a vacsi. Alap esetben semmilyen étkezés sem az mifelénk. Már így is alaposan kitettek magukért a szüleim, és még normálisan is viselkedtek! Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra úgy igazából. Bólintok egyet tudomásul véve, hogy akkor hideget eszünk. Utánanéztem ám pár dolognak az angol szokásokat illetően, javarészt ugyan tudtam is őket, de azért nem árt felfrissíteni az emlékezetemet, ha már egyszer angol barátom van és vendégül látom. Egy dologról feledkeztem meg teljesen, és ez most jut eszembe: a tea. Teljesen kiment a fejemből, hogy megkérdezzem kér-e esetleg teát. Gondolom már késő van hozzá.
Ó hogy az a… hát persze, hogy már megint elfelejtettem, hogy van ám egyszerűbb módja is annak a cipelésnek: a varázslat. Jellemző, de tényleg. Annak mondjuk örülök, hogy apuék nem voltak tanúi a dolognak. Nem ijedtek volna meg, de túlságosan is tetszett volna nekik a dolog. Ezen nem lepődtem volna meg. Azon viszont igen, hogy anyám odajött hozzám aggódva. Teljesen olyan érzésem is lett, hogy na így viselkedik egy igazi szülő. Aggódik azért, hogy vajon tényleg biztonságban fogom-e érezni magam a szobámban, ha egy légtérben alszom a barátommal. De teljesen megnyugtatta a válaszom, én meg boldogan térek vissza a vackomba.
- Nem szükséges, nem szoktunk – nyugtatom meg a barátomat. Amúgy meg nem szoktak vendégeink lenni, a rokonok nem számítanak vendégeknek. De ők sem köszöngetnek el. Rendben van így mindenki, nem kell aggódnia. De végül úgy alakul, hogy mégis el tud köszönni, szóval úgy meg pláne oké minden. Anyám sugárzó mosollyal viszonozza a gesztust, amin megint meglepődök. Még fürdés közben is ezen jár az agyam, hogy mennyire más most nálunk minden, hogy a fiú is itt van. Jó értelemben más. Hinnye, ha ezt tudom …
Amíg a barátom a fürdőbe van, addig én nekiveselkedek az ágynemű behúzásának, persze segítséggel. De valljuk be őszintén: a sárkányleopárd inkább hátráltat semmint segítene. Hamarosan léptek zajára leszek figyelmes, automatikusan kapom is fel a fejemet egy mosollyal az arcomon, mialatt Benitoból éppen csak a mancsai látszanak ki a párnahuzatból. Már csak ezzel kell valahogy megbirkóznom, és kész is leszek az egész hadművelettel.
De megakadok a mozdulatban, amibe belekezdtem és teljesen ledermedve nézem a fiút. Oké, nem kéne néznem, el kéne fordulnom, mondom nem nézni, elfordulni. Szemeim lassan elkerekednek, a szám is eltátom és úgy nézek tovább egyenesen magam elé, oda, ahol az imént még a állt. A barátom, a szobámban, egy szál törölközőben. Thomas, a szobámban, egy törölközővel. Egy törölközőben. A szobámban. Thomas. Egek. Hölgyem és uraim, a ma esti játékunkban az áldozat Lau ép elméje. A megfejtés pedig: Thomas, a lány szobájában, egy törölközővel. A legjobb Cluedo játszma, amibe valaha részem volt. És őszintén? Szerintem ez a kép beleégett a retinámba. Te jó ég! Ha már égésről beszélünk, miért van itt ilyen meleg? De komolyan, szauna van a szobában!
Mint egy lassított felvételen úgy mozdulok meg, és kászálódok le az ágyamról. A félig mosolygós félig döbbent arckifejezés az le se akar kerülni az arcomról ahogy az ablakhoz vánszorgok, hogy teljesen kitárjam azt. Mi a fene van ezzel is már? Miért nem lehet kinyitni? Párszor megrángatom, hátha csak beszorult, majd inkább egyszerűen csak nekitámasztom a homlokomat a hideg üvegnek. Az eszembe sem jut, hogy megnézzem hátha a másik irányba kellene tekernem azt az átkozott kilincset. Ahhoz már gondolkodni kéne, az pedig … hát most valahogy nem megy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773489#post773489][b]Thomas Middleton - 2019.09.16. 21:21[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Mivel én még sehogy máshogy nem láttam ezt a családot, mint most, én nem észlelem a változást, amit a jelenlétem előidéz. Mivel pedig a jelenlétem idézi elő, soha nem is fogom. Tudjátok, a megfigyelt kísérlet.
Nyilván szeretem a teát és Liam bácsival meg Rileyval elég sokat iszom, viszont a nevelőotthonban nem volt divat az ötórai szertartás, hisz örültek, ha a három étkezésre össze tudtak lapátolni minket, úgyhogy nem álltam rá annyira, mint ráállhattam volna. Ettől függetlenül persze akármikor szívesen fogyasztom. Szóval, ha kínálnak, mindenképpen kérek. Hiányolni viszont nem hiányolom. Csak pár nap után.
Igazán remélem, hogy nem baj, hogy így kicsattogtam törölközőben. Hiszen látott már így, nem egyszer. Oké, mármint fürdőgatyában. De ez szinte ugyanolyan, nem? Hm. Mindegy, szerintem elég jól megoldottam.
Megint megérkezem, ezúttal viszont már valamivel több holmiban: fehér póló, kockás boxer. A törölközőt odarakom száradni valahova, aztán ahogy ruháimat szépen a székre teregetem, amin táskámat is tartom, oda-odapillantok az ablaknál álló lányra. Mosolyogva összevonom kicsit a szemöldököm. Nem igazán értem, mit csinál. Ez is valami elemi mágusos dolog? Elképzelésem sincs. Levigyorgok a csodacicára, aki a megvetett ágyneműnkben idétlenkedik, aztán újra barátnőmre tekintek. Ahogy itt áll előttem pár lépésnyire, ösztönösen mennék felé. Mindig ösztönösen mennék felé. De tétovázok még kicsit, pótcselekvésül pólómat igazgatva, nedves hajam hátratúrva. Végül összenyomom ajkaimat és engedek a kísértésnek.
Odalépdelek mögé, kezeimet derekára csúsztatom és belecsókolok hajába, majd orromat szusszanva neki simítom. Olyan jó illata van! Mondjuk nem panaszkodhatom én sem. Két finom illatú, ha találkozik. Jobbomat előrébb vonom, tenyerem lapos hasára simul topján át. Adok még egy puszit tarkója fölé, majd lehajtom fejem. Számat meztelen vállára nyomom és kisvártatva nekisimogatom, csókkal illetve itt is. Figyelek bár rezdüléseire, hiszen nem is tudnék nem figyelni rá, mozdulatfolyamom meggondolatlanul hömpölyög. Teszem, amiben kedvem lelem. Bár lehet, ez túlzás. Inkább kóstolgatok. Mint a fagyit, amiből nincsen sok, ezért lassan, kiélvezve nyalogatod. Engeded, hogy ez adjon teljes élményt, és nem is vágysz habzsolásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773496#post773496][b]Juhász Laura - 2019.09.16. 22:15[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 oo

Ó nem baj, ugyan dehogy baj! Már hogy lenne baj ha Thomas egy szál törölközőben van a szobámban? Egyáltalán nem baj az. Szinte ugyanolyan, mint fürdőgatyában??? Ó nem, á-á, a legkevésbé sem. Mármint a ruházati részét nézve, hogy van rajta valami és az takarja az ugyanolyan. De, ó nem-nem. Közel sem ugyanolyan. Hát nem véletlenül vagyok én ilyen remek állapotban, hogy az ablakot sem bírom kinyitni. Igaz, már nem is próbálkozom vele úgy őszintén. Feladtam, elromlott, nem működik, kész. De legalább az ablaküveg hideg, vagyis csak volt, mert körülbelül két másodperc alatt felmelegítettem. Eszembe jut-e hogy ja amúgy varázsló vagyok ám, sőt mi több elemi mágus és tudnék magamon segíteni? Nem, pedig nagyon jó lenne! Édes Istenem de jó lenne!
Nem veszem észre, hogy mikor lép be ismét a szobámba, nem hallok én semmit sem. Látni sem látok semmit, pedig akár a tükörképét is láthatnám az ablakból. Egyedül a légzésemre próbálok figyelni, arra hogy valahogy visszakormányozzam magam az épelméjűség felé. Nagyon nehezen megy, és nagyon lassan. De lépésről lépésre terelgetem magam a helyes út felé. Aztán megdermedek, benn rekesztve ezzel a levegőt a tüdőmben. Egy pillanat sem telik el és máris feloldódok, az érintés ismerős melegsége, puhasága eljut a tudatomig. Váratlanul ért így hogy nem hallottam közeledni. Ennyi az egész. Elmosolyodok azon, ahogy az ajkai a hajamat érik. Nem számítok többre, nem számítok másra. Pedig itt nem állnak meg az események sőt!
Amint a kezét a hasamra csúsztatja ösztönösen behúzom egy picit egy hangos sóhajtással kísérve. A szívem össze-vissza kezd el kalimpálni attól, hogy ez mennyire új. Ezt szoknom kell. Felemelem a fejemet, azzal a céllal, hogy az üvegen át lássam őt de nem sikerül elkapnom a tekintetét mielőtt beborítja a vállamat csókokkal. Jóleső borzongás fut végig rajtam, és egy pillanatra bevillan a gondolat, hogy kitöröm ezt a nyavalyás üveget, mert túlságosan is meleg van itt benn. Szerintem legalábbis.
Aztán kiürül teljesen az agyam és már csak az ösztönök maradnak meg. Lehunyom a szememet, úgy figyelek arra, hogy lélegezzek és arra ahogy a szája a bőrömnek simul, ami kellemesen meleg érzés, majd amikor elemeli az ajkát hogy egy másik kis területet is felfedezzen akkor pedig hirtelen túl hidegnek érzem a levegőt. Kezdek teljesen megzavarodni ettől a kettősségtől, így nekidőlök a mögöttem álló fiúnak.
- Thomas – nyögöm ki a nevét egy sóhajba ágyazva, többre most igazán nem futja tőlem. Nem tudnám megmondani, hogy miért dőlök neki vagy hogy miért szólítom meg. Azért hogy ne férhessen úgy hozzám? Vagy azért hogy még közelebb érezzem magamhoz? Azért hogy abbahagyja? Vagy pont azért hogy folytassa? Jézusom, fogalmam sincs. Mindenesetre lassan felemelem a jobb kezemet, és a fiú kezére teszem azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773498#post773498][b]Thomas Middleton - 2019.09.16. 22:52[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Arcomon szelíd mosollyal puszilgatom a vállát. Akkor emelem csak fel fejemet, mikor nevemet sóhajtva nekem dől. Hüvelykujjammal megsimogatom hasát, ahogy keze az enyémre kerül és másik karommal is teljesen átölelem, örülve, hogy így hozzám bújt. Egészen nekisimulok hátulról, mellkasom hátának, hasam derekának, ágyékom csípőjének. Fejem feje mellé kerül, halántékon csókolom, boldogan szusszanva. Arcom arcának simítom, az ablaküvegbe nézve magunkra mosolygok, majd lehunyom a szemem és csak ölelem ragaszkodón. Nem tudom, meddig maradok így, ám elkezdek eszméletemre térni lassan és arra, hogy nem akarom túlfeszíteni a húrt. Meg valamikor kénytelenek leszünk úgyis elválni. Sajnos.
Vontatottan húzódom vissza, kiélvezve még azokat a simító érintéseket is, amelyekkel elengedem. Mellé lépek, egyik kezem azért még derekán hagyva és lemosolygok rá. Odahajolok, finom puszit hintek a szájára és tovalépek tőle. Megyek a behozott innivalók felé. Rémesen szomjas lettem.
- Tölthetek neked valamit? - kérdezem, visszapillantva rá, amitől olyan abszurd érzésem támad. Hiába vagyok már egy-két méter távolságban barátnőmtől, mintha még mindig ott lennék. Érzem a testemet, ahogy az ő teste mellett van. Pislogok pár jelentőset, hogy elmúljon ez a fura élmény. Mert akármilyen kellemes, tisztára megzavarodok tőle. Én most itt állok. Itt matatok az innivalókkal. Hamarosan már kortyolok is nagyokat, ezeke a nyeléseket a falu másik végén is hallani szerintem. Utána meg végtelenül jólesőt sóhajtok, tiszta üdítő reklám. Olyan, mint amilyet Füreden láttunk a televízióban. Füred. Az a helyzet, ott csókoltam meg Laut utoljára. Azóta nem igazán voltunk ténylegesen kettesben. Elmentünk ide-oda, beültünk helyekre, sétálgattunk, rendezvényeken voltunk. Azok meg nem olyan alkalmak. Nem ilyenek. A suliban sem lesz ilyen. Ez itt ilyen. A szobám ilyen. Az ő szobája ilyen. A majdani kis bérleménye lesz ilyen. Ilyen meghitt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773538#post773538][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.17. 11:19[/b][/url]