Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Megnyugtató az a masszív, oda-vissza áradó ellenérzés, mert ilyenkor ismét megbizonyosodhat az ellenszenvükről. Biztos nem csalódik Ianben, már ami az utálatot illeti. A kezdetektől meghatározta a ... hát fogjuk rá, kapcsolatukat, hogy Ian Ethan legjobb barátjaként mutatkozott be a családi gyűlések egyikén, és Mihaelnél ez a létező leghatalmasabb mínuszpont, amit ember kaphat a Földön. Állj szóba Ethannel, mehetsz a süllyesztőbe, te emberi szemét! Pedig jobban meggondolva az ifis kviddicsessel semmilyen problémája nincs azon kívül, hogy ott a kuzinja a képben. Meg kiskorukban nekivágott egy gurkót Ian fülének, és majdnem levitte vele a fülkagylóját, de hát... akkor már dúlt a kicsinyes utálkozás, és szó szerint kicsik voltak még. Life happened.
Komótosan szedegeti elő az éhsége csillapításához szükséges ennivalót, és mivel Mini úgyis alszik, Roxy pedig küldetésen van, haza sem lenne túl sok értelme mennie, hát marad egyelőre a konyhában. Plusz itt van Ian, aki szemmel láthatóan semmit sem tud a konyhaművészetről. Undorító, ahogy beledobálja a teljesség igénye nélkül a hozzávalókat a serpenyőbe. Észre sem veszi, hogy lecseppentették, túlságosan lefoglalja az étel kíméletlen kritizálása, csak Ian állhatatos bámulása sarkallja egy alaposabb utánanézésre. Lepillant, konstatál, ismét ránéz Ianre.
- Te akkora egy utolsó disznó vagy, hogy leganézod mások felsőjét... Bakker... - Válaszként felhúzza a melegítőfelsőt egészen állig, nehogy legközelebb a torkára vagy a mellkasára fröccsenjen az olaj. Figyelmetlen fráter. Azért sem takarodik el a dolgára, hanem megállapítja, hogy Ian pocsék konyhaművész. Természetesen majdnem mindenhez pocsékul kell értenie, ha az izmaival dolgozik. Izomagyú idióta.
- Előzékeny és kedves vagy, mint mindig. Gondolom, szörnyen fogod sajnálni, hogy egyhamar nem kerülök hűvösre. - Villantja rá a tőle telhető legidegesítőbb mosolyát. Nem okoz nagy fejtörést kitalálni, milyen szívderítő jövőt kívánna neki a másik, de ugyanezt kinézi minden ellenlábasából, nem diszkriminál.
- Látszik. Épp erőszakot követsz el egy darab szűzérmén. A disznó egyik legfinomabb része, te nagyokos. - Beszéd közben fél szemét Ian kezén tartja, nehogy a forró olajat megpróbálják a képébe önteni, de mikor látja az első extra öntési akciót, sőt a másodikra való rákészülést, elég hamar, századmásodpercek leforgása alatt megszületik benne a kicsinyes döntés: ha lúd, legyen kövér. Úgy a mondandója vége felé megindítja a bal kezét Ian keze felé, és mint a csapd le csacsival, lejjebb próbálja nyomni egy hirtelen mozdulattal, hogy az olajos üveg nagyobbat billenjen a kelleténél, és a hús ázhasson, tocsoghasson az olajban.
- Talán egy főzőtanfolyam neked sem ártana. Addig se gyújtanád fel a konyhát. Persze csak puszta véletlenből. - Az utolsó mondatot ártatlan hangszínnel teszi hozzá, de az istennek nem távolodna el. - Ha lenne egy kis eszed, raknál hozzá kakukkfüvet és egy kis bazsalikomot. Az kihozza a hús aromáját.-

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

És elérkezett a várva várt nap!
A mindezt előrejelző levél címzésére csupán egy pillantást vetettem, azonnal felismertem a kanyargós kézírást, és úgy ültem le a klubhelyiségben lévő kanapék egyikére, mint bármikor máskor: várva a helyzetjelentést, mi történt a távoli, otthonnak nevezett kis városkában. A lefirkantott két sor láttán homlokomat ráncolva szükségeltetik néhány másodpercnyi bootolás, hogy felfogjam: „Szombaton érkezem, délelőtt tízkor ér be a vonatom. Alig várom, hogy lássalak! Testvéred” Melyik? Érkezik? Mi a frászról hadovál a húgom? Olyan hirtelen pattanok fel meglepetésemben, amint megviselt agytekervényeim a helyére rakják a kirakós darabkáit, hogy a lendülettől kis híján orra is bukom közvetlen utána.
Most pedig – természetesen – késve, szinte futva közelítek a bejárati csarnok felé. Szerettem volna lemenni az állomásra húgom elé, de erről asszem már lecsúsztam. Rég láttuk már egymást, az izgatottságtól percenként liftezik a gyomrom, hát még, ha belegondolok, hogy ezentúl mindig elérhető távolságban lesz, csupán egy karnyújtásnyira. Mintha ezer éve lett volna, hogy egy iskolába jártunk és szinte minden nap találkoztunk. Személyesen. Nem csak az elfoglaltságtól függően pár naponta váltott levélből hallunk a másikról. Levakarhatatlan vigyor terül szét az arcomon, egy kicsit talán elvetemültnek tűnhetek tőle, de szerencsére a diákok többsége kihasználva a hétvégi szabadságot, még csak mostanában ébredezik.
- Várkonyi Fruzsina! – hangom mély basszusa visszhangozva dübörög végig a csarnokon. Amennyiben legdrágább kishúgocskám felém néz, a szokásos csálé vigyorral találkozhat szembe, az övénél sötétebb, kócos tincsekkel és csubakka arcszerkezetével. Megrohamozom: futni kezdek felé, csak az utolsó métereken lassítok kicsit, méretbeli különbségeinket számításba véve, de semmi nem állíthat meg. Ráugrom, a nyakába csimpaszkodva, majom módjára lógok rajta, lábaimmal is tartva magam. Igen, mind majd’ kilencven kilómmal. Bízom benne, hogy ha borulunk, nem csattanunk túl nagyot, hogy első napjait kapásból a gyengélkedőn kelljen töltenie, de megszokhatta már, hogy két elvetemült fiútestvér esetében néha megfordulnak a nemi szerepek, és mindenre számítani kell. – Végre itt! Hogy tetszik? Más, mint Svájc, mi?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tisztán látható büszkeséggel szemléli művét, amit Mihael pulóverén okozott, s mindez olyannyira kedves a szívének, hogy meg se hallja a melléfűzött kommentárokat, főleg nem a szűzérme megrontására vonatkozó aljas rágalmakat - aztán éppen, mikor Mihael idegszálain kezdene táncolni, a férfi keze hirtelen elindul a, puszta fenyegetésből a serpenyő fölé helyezett olajos üveg felé.
Nincs idő a reagálásra. Nincs mód menekvésre - a serpenyő tartalma, mely oly' drága Iannek, az egyetlen mentsvára, menthetetlenül tele lesz olajjal. De nem csak az; ahogy Mihael lecsapott, úgy mozdult Ian is és bár a támadás váratlanul érte, meglendítette a kezét, hogy elkapja onnan az üveget. Szinte lassított felvételben zajlódnak le előtte a dolgok; ahogy az ütés csattan, ahogy felrántja az üveget - majd ahogy az olaj szépen lassan elér mindent, a tűzhely környékét, a padlót előttük és némileg őket magukat is.
Ian vádlón, bár nem túl erősen karba vágja Mihaelt - a következő pillanatban pedig előkapja a pálcáját.
- Evapores! - Az étel mindenekfelett álló. Meg kell akadályozni, hogy túlságosan olajban tocsogóvá váljon - rögtön utána egy egyszerű tisztítóbűbájjal frissen kimosott, megszárított állapotba varázsolja a pólóját - természetesen csak a sajátját - majd eltünteti a pálcát.
- Agyatlan barom vagy. - Fűzi hozzá némi bors és só hozzátétele után, amiket előtte gondosan ellenőriz, nehogy a javasoltak legyenek. A tojás fehéredni, a hagyma üvegesedni kezd - Ian ritkán lát ilyet, szóval érdeklődve szemléli a készülő ételt.
- Míg nem találkoztunk, elvégeztél valami főzőiskolát és most úgy érzed, ezt feltétlenül meg kell velem osztanod? Fogadd őszinte gratulációmat! Ennyire rosszul főz a feleséged? Mi az istenért vagy még itt egyáltalán? - Fordul újra, kissé féloldalasan, a vacsoráját védve a másik felé, de az utolsó mondatot már olyan arccal mondja, mintha menten odaköpne Mihael elé.
- Úgyse értesz hozzá. - Dörmögi még teljesen érthetően, miközben újra az étel felé fordul, hogy megbökdösse egy kicsit az egyik fakanállal. Láthatóan sokat pirult már a hús.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mint minden gyermek, Teó is imádja a karácsonyt - a készülődést, a díszítést, a fényeket és illatokat, az ajándékozást meg a csillagszórókat, egyszóval mindent, ami egy rendes ünnephez hozzátartozik. Persze, kicsit türelmetlen, mert advent mindig hosszú, mint Szent Iván éneke (amiről nem tudta, mi is az, de anyuék annyit mondogatták, hogy akaratlan is elhitte), maga a szenteste meg a többi meg olyan gyorsan elszalad. Csak két dolgot sajnál: egy, nem öltözhet karácsonyhoz  illően, kettő, nem ehet a temérdek sütiből, kalácsból, cukorkából és egyéb finomságból. Épp azon gondolkodik, hogy le kellene menni valakivel megnézni a karácsonyi vásárt (mert egyedül annyira nem mókás, mint ha van kivel együtt nevetni meg tolongani), amikor a bejárati csarnokon lebegne át és fejét még épp csak átdugva a falon megpillantja a bőröndjén ülő kislányt. Teó szeme felcsillan, amolyan csibészesen vészjósló kis csillogás ez, aztán következetesen a falban maradva, puszta fejként csúszik oda hozzá, hogy ráköszönjön, ha még nem vették észre.*
- Légy üdvözölve!-*Természetesen hangosan és roppant komoly-komor grimasszal az arcán, mert ki tudja, ha nem Eridonos, akkor jól megijesztgetheti és még Radúz se fogja érte letolni. Meg aztán, a kopogószellemek amúgy is sokkal durvább tréfákat eszelnek ki, ő jobbára félúton elárulja magát úgyis, mert nehezen állja meg a nevetést. Most azonban még bírja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bárhol voltam, bármerre mentem, mindenhol annak a filmes bulinak a plakátjába ütköztem bele. Tudjátok, amit a Bérczes Rezidenciában tartanak és elvileg ki kell hozzá öltözni. Még a mai órákon és szünetekben is erről vitatkoztak az évfolyamtársaim. Nagyokat röhögtem rajtuk, az eszeveszett ötleteiket és azon, hogy mennyire lelkesek. Persze, mit érdekel ez engem, beleütni az orromat az ők dolgaikba Merlin összes szakálláért sem tettem volna. Nincs közöm hozzá, de egy idő után kezdtek nagyon irritálóak lenni. Inkább csak belesüppedtem a padba, hátradöntöttem a fejem aztán kész. Jó éjszakát! Majd a tanár felkelt, ha gondja van velem.
Amennyire zavart a buli okozta káosz nappal, rájöttem, hogy valójában nekem nagyon is tetszik a dolog. Rengetegen mentek el az előfarsangra, így a kastély gyakorlatilag kiürült. Tökéletes! Hát nem nagyszerű hallgatni a zajtalanságot, azt, hogy senki sem caplat fel és le a lépcsőkön, vagy nevet fel zebra hangon hirtelen? Először azt terveztem, hogy gitározok kicsit, vagy netán nézek egymagam egy jó kis filmet - ha már film nap van. Amennyiben jól emlékszem valahol a kastélyban van egy vetítőterem. Jól hangzott, de inkább elvetettem az ötletet. Az túl macerás lett volna megoldani, meg hát nem sok kedvem volt az aktuális pillanatban feltápászkodni az ágyamról. Annyira kényelmesen elhevertem rajta. Újabb semmittevős percek követték egymás, hol behunytam a szemem, hol pedig a plafont, netán mások ágyát bámultam. A csendet egy koppanás zavarta meg az ablak felől. Felálltam és kinyitottam a már elég rozoga állapotban lévő ablakot. Azonnal besüvített a hideg, havas szél, belekapott pólómba, hajamba és csak tépte azokat. Kellemetlen érzés volt, ám a baglyom elvonta a figyelmem. Kivettem csőréből a levelet és gyorsan visszazártam az ablakot. Lefagyasztom én sec-perc alatt a szobát aztán fagyni fog belül is minden! Leültem az ágyamra, könyökeimet a térdeimre támasztottam és úgy boncoltam a kapott levelet. A szüleimtől jött. Ez az első alkalom, hogy tőlük kapok a megérkezésem óta. Reméltem, hogy az anyám írta és nem az apám. Kibontottam és megláttam a felemás kéziratot. Ezek szerint mindketten üzentek nekem, nagyon jó! A fenti sorok kedvesek és aggódóak voltak, ahogy általában az anyám. Bár igazából nem mondtak sokat, a szokásos "takarózz be kisfiam, nehogy megfázz" és "cseréld minden nap az alsógatyád". Majd erősebb, komolyabb kézírás következett amit apám írt. Rögtön rátért a tanulás fontosságára és arra, hogy ne merjek szégyent hozni rá. Meg a szart! Felment bennem a pumpa, ideges lettem egyik pillanatról a másikra. Felpattantam és elindultam rohamosan le a klubhelyiségbe, miközben téptem egyre kisebb darabokra a levelet. Leértem és egyből bedobtam a kandalló tüzébe az összegyűrt cetliket. Ez a hirtelen felindulás nem annak volt köszönhető, mert valami rosszat írt volna a fater, nagyon is igaza volt, bár a megfogalmazása és a személyisége ismét kiábrándító volt. Gyűlölöm azt az embert, nem akarok vele kapcsolatba lépni semmilyen formában. Nem csak én, a bátyám sem.
Kapkodva és magas pulzussal lépkedtem össze-vissza, tanakodtam, hogy most merre menjek. Valahogy le kéne szoktatnom magam arról, hogy mindig felööömérgesítem magam az apámon. Kitaláltam: elmegyek zabálni. Gyorsan és lendületesen hagytam el a Levitát és ahogy kiléptem annak ajtaján, sötétkék pulcsim kapucniját fejemre borítottam megszokásból. Kezeimet zsebre vágtam és mentem a konyha felé minek hollétét már a kisujjamból rázhattam ki. Az evés jó dolog, na meg az alvás! Megnyugtatnak. Beléptem a konyha ajtaján, de még csak be sem tudtam fókuszálni a helyiséget, egy manó már előttem is termett. Kicsin múlott csak hogy nem mentem át rajta, persze nem szándékosan. Nekem egész szimpik voltak ezek a lények, meg nem tudtam mondani miért. Kitaláltam végre mit akarok enni. - Pizzát! Szalámisat! - Erre a lény sarkon fordult és hozzá látott elkészíteni. Én beljebb mentem és kerestem egy helyet. Akartam hogy lehetőleg az ajtótól legtávolabb legyen, nem számított, hogy a kastély gyakorlatilag kiürült. Legalább a prefektusok sem kaphattak el este-éjjel mászkálásért, remélhetőleg. Teljesen üres volt a hely, ezért ragadt meg a tekintetem egy személyen, aki hozzám hasonlóan egyes egyedül jött zabálni. Újra a tökéletes asztal után kezdtem kutatni, amikor hirtelen ledermedtem. Megálltam és ismét visszanéztem a srácra. Ismerős volt de a fene tudja honnan. Komoly, unott fejjel bámultam rá, az sem zavart, hogyha észrevette ezt. Aztán beugrott. Kezdtem sejteni ki lehet, de a feltételezésem nagyon valószínűtlennek bizonyult. Félretettem antiszociális ösztönömet és közeledtem felé. A fejen lévő kapucni és a zsebre tett kezek még mindig megvoltak. Odasétáltam viszonylag lassan mellé, de nem ültem le hozzá.
- Nem ismerjük mi egymást valahonnan? - Ja, köszönni luxus, megint. A fekete haj és a sötétkék kapucni alól szemeim meredtek le rá, várva a reakcióját és a válaszát.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem fordult meg a fejemben elmenni arra a partira, de ez csak természettől fogva vezérelt. Semmi bajon sem volt, sőt, aki tőlem kért tanácsot - felettébb érdekes módon - hogy elmenjen-e a bulira, annak ajánlottam is. Miért? Hát így többen mennek el oda, ergo sokkal inkább üres lesz a kastély. Így is lett. Boldog voltam a csendtől ami jócskán eluralkodott a kastély éjjeli zugaiban, ahogy a Levitában is. Ezzel együtt azonban unatkoztam, nem volt ötletem mit csinálni, hát aludtam, vagyis próbáltam amíg egy bagoly nem csapott zajt. Elolvastam a tőle kapott levelet és egyáltalán nem tettszett. Már megint felhúztam magam az apámon, még ha a levél nem is tartalmazott épeszű érveket e lelki állapot kialakulására. Feltehetőleg az emlékek uralkodtak el rajtam, az hogy magam elé képzeltem a faterom. Próbáltam megszabadulni tőle, így amint lehetett elégettem a levelet. Azt az eget, hogy felpattantam a lustaságból! Sejtettem, hogy ha visszafeküdtem volna a helyemre, akkor magamban vérig szidtam volna akár hajnalig is és ehhez rohadtul nem volt kedvem. Minek szitkozódjak? Úgysem fog megváltozni és csak a pulzusom lesz magas. Mindezek miatt határoztam el magam némi tehetetlen fel-alá mászkálás után, hogy elmegyek enni.
Ha volt valami, aminek helyét nagyon jól ismertem, akkor az a konyha volt. A másik pedig talán a klotyó, illetve klotyók. Nagy lendülettel érkeztem meg a kajálóterembe és majdnem eltapostam egy ott szolgáló manót. Véletlen volt! Megijedtem tőle, de úgy tűnt ő is tőlem. Leadtam a rendelésem, pizzát kértem mert az jutott eszembe és mert már rég ettem olyat. Egyszerűen csak megkívántam, nem kell itt túlragozni. Elkezdtem helyet keresni, mikor megpillantottam egy másik srácot. Először nem foglalkoztam vele, de aztán elért az agyamig a látóidegem ingerülete- némi fáziskéséssel - és beugrott hogy talán kit is láthattam. Visszanéztem rá és megszületett a gondolat, miszerint talán még sem ülhetett más a kiszemelt asztalnál, mint a régi osztálytársam és haverom. Odamentem hozzá, egészen pontosan mellé és megszólítottam. Vártam reakciójára, mely az lett, hogy felállt és ökölbe szorított kezekkel rám nézett, mintha csak meg akart volna támadni vagy ölni. Nem értettem a dolgot, hisz elméletileg nem volt oka haragudnia rám. Vagy tán véletlenül nálam maradt az egyik tolla három évvel ezelőttről? Összeráncoltam szemöldököm és kissé elfordítottam fejemet, ezzel próbáltam jelezni neki, hogy nem értem mire megy ki a játék.
- Hé, minden oké? Nyugi má'! - Csillapítottam a magam modorában és kis híja volt, hogy ne lökjem vissza - ezáltal érjek hozzá - a székére ahonnan felállt. Ez azonban nem történt meg, mivel Olivér önmaga ereszkedett vissza. Csak figyeltem régi ismerősömet, egykori barátomat. Megváltozott, megkomolyodott és mintha kissé feszült lett volna. Némi kínos pillanat után válaszolt és örültem, hogy még emlékezett rám úgy hogy még a nevemet is kimondta. Engedtem, hogy kiüljön arcomra egy lágy mosoly, de csak rövid ideig. Hamar eltűnt és Olivér ismét megszólalt, ezúttal egy témával állt elő, mely újra megkongatta bennem az idegtépő harangokat és előhívta az okot, amiért most a konyhában voltam. Tekintetem szúróssá vált, szemeim is összeszűkültek a harag miatt. Nem tudtam, hogy Siposra vagy az apámra lettem hirtelen dühös, valószínűleg az utóbbira. Nyeltem egyet.
- Sajnos egészen jól. - Feleltem érzéketlenül. Tökéletes témára evezett ez a gyerek, legszívesebben azonnal otthagytam volna, de nem. Örültem, hogy ismét összefutottunk és feltehetőleg évfolyamtársak, osztálytárak lehetünk. Ami pedig az apámat illeti, ez a téma maradt meg neki leginkább velem kapcsolatban, sebaj. Megértem, nincs para, béke!
- Elsőéves vagy, mi? Melyik ház? - Volt egy tippem, de inkább nem kérdeztem rá előre. Lehetnék kicsit bőbeszédűbb is, az állítmányokat rendszerint lehagyom, időnként az alanyokat, vagy mindkettőt. Na az aztán a barkóba, haver! Végül is kit érdekel, szerintem így is megértette, hogy arra voltam kíváncsi, melyik házba került itt az iskolában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hiába próbál komoly maradni, de a leány jelenete után képtelen türtőztetni magát és akaratlan pimasz vigyor szökik ki arcára. Csakhogy ez mégsem járja, a játék azonnal véget is érne, ha ilyen gyorsan hagyná megnevettetni magát.
Mire a lány felkecmereg a padlóról Teó arcára is visszaül az a fegyelmezett tekintet, és hatalmas szemekkel figyeli, ahogy amaz vidáman kinyújtja felé karját és bemutatkozik. Néhány pillanatig vár, de nem tudja megállni, és a falból előbukik egy kéz, mely iparkodik úgy helyezkedni, mintha megfogná Nicolét.
- Én Theodor vagyok, de általában Teónak hívnak, esetleg Teddynek - tájékoztatja a lányt, és ismét alig tudja megállni, hogy el ne mosolyodjon a bemutatkozása közepette. Az imént a lányéhoz ért jobbját most az állához emeli és láthatatlan bajuszát pödörve bólint helyeslően, körbetekintve a csarnok egészén.
- Iskolának ez is iskola, szóval... - a falak és oszlopok látszólagos tanulmányozása után ismét a lányra emeli tekintetét - vagy nem tévedtél el, vagy sikerült mindenkinek jó alaposan eltévednie. - komolyan csengenek szavai, talán éppen ezért lehet meglepetés Nicole számára, mikor a következő pillanatban előront a falból Teó és kedélyes mosollyal ajkain fékezik le a lány orra előtt.
- Majd én segítek! Először is azt kell kiderítenünk, hogy egyáltalán jó helyen vagy-e.- Ez egy játék. Egy olyan játék, melyben most igazán olyan lehet mint egy nyomozó. Bár sem pipája, sem nagyítója nincs, és még sapka sem ül feje tetején, vagy szemüveg orra hegyén, de holmi piperecuccok mégsem tántoríthatják el az igazi detektíveket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Renée a mai délelőttöt némi Bűvös Bizsere nyammogásával üti el. Előbb csak a klubhelyiségben. Majd a szertár limlomjai között ücsörögve. Folytatva a kalicka hangszereit piszkálgatva. A folyosói portrékat is kínálgatja, de egyik se nagyon akarna bizserézni. Általában vállrándítással intézi el a helyzetet. Pedig nem is hányás ízű drazsét akart rájuk tukmálni; nem baj, így több marad neki. Az erőnlét termében egy rúdról fejjel lefelé lógva is csak az édességet majszolja, miközben feje egyre inkább lilás színt ölt, és az ott tartózkodók egyre furcsábban tekintgetnek rá. Végül mikor már elkezd teljesen szédülni, akkor egy ügyes mozdulattal kiakasztja a lábfejét a rúdból és a földre ugrik. Megtántorodik kicsit, mivel a testében levő vér nagyrésze még a fejében kering, de gyorsan összeszedi magát és továbbsétál.
Nem igazán tudja, hogy merre mehetne még. Sok helyen megfordult már a kastélyben, lassan nem tudja eldönteni hova menjen most. Céltalan keringése átvezet a bejárati csarnokon, ahol egy bőröndöm ücsörgő lánykát talál, eléggé kétségbeesett és szomorú tekintettel az arcán. Töki érdeklődő kifejezéssel a saját képén odalépdel hozzá és egy kis maréknyi Bűvös Bizserét tuszkol a szájába.
- Kicsi vagy és tudatlan? - kérdezi tőle a legnagyobb jóindulattal a hangjában. Nem szánta sértésnek a kérdését, egyszerűen csak arra céloz, hogy olyan elsős-e, aki még nem tudja merre kell mennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Későre járt már, alig félóra volt éjfélig én meg természetesen az eridonon kívül kóboroltam, mert rám jött az öt perc. Amúgy nem, de tényleg kint voltam.
Valójában nem céltalanul ténferegtem kint, mint a Bolygó Hollandi. Egy homemade terv vezérelte azt a rózsaszín kis fejemet, ami azt diktálta, hogy szökjek át a navinébe és csempésszem be Mattnek a karácsonyi ajándékát, mert szerettem volna viszonozni annak a dinkának az ajándékozását. Ugyanis kaptam tőle, egy plüss Rainbow Dasht. Ez annyira a szívemhez nőtt, hogy amióta kibontottam a csomagolásából, folyamatosan az ölemben lebzselt, valamint egy karkötőt is kaptam, ez is már a kibontás óta a csuklómon virított a többi harminc szilikonkarkötő mellett. Imádtam őket és Mattet is, de főleg a srácot. Ehhez a művelethez egy egyszemélyes haditervet dolgoztam ki még aznap délután, bár ezer meg egy buktatója volt, de nem is lenne Fannis terv, ha nem lenne ennyi hátulütője. Ráadásul amekkora mázlista voltam, biztosra véltem, hogy aznap este is simán meg fogom úszni a szabályszegést büntetés nélkül.
Vacsora után, befeküdtem az ágyacskámban, izgultam, a szívem majd’ kiugrott a helyéről, tartottam attól, hogy rossz szobába fogok bemenni, vagy felébresztem a sárga srácok valamelyikét, esetleg Mattet. Kicsit ciki lenne. Addig-addig vártam, amíg végre a csajok is elaludtak a szobában és az átmeneti vendégünk, Erik is. A fiú aznap este is nálunk éjszakázott Lanetta és a vinnyogó szörnyecskéjük miatt. Szegénynek már párszor említettem, hogy van egy szabad ágy, de ő inkább maradt a földön.  Mire végre nyugodt volt a terep, kiugrottam az ágyikómból és belebújtam a rózsaszínszőrös mamuszomba, felkaptam egy vajszínű köntöst, - hogy azért mégse fagyjak meg a hűvös folyosókon- meg az ajándékot a pálcámmal együtt. Körül kémleltem, de mindenki aludt. Zsír, ennek örömére óvatosan kislattyogtam, a lehető leghalkabban, végül körmök kopogására lettem figyelmes. Hime követett. Ezt az éber kis dögöt lehetetlenség volt kijátszani.
- Shh! - Mutató ujjamat az ajkaim elé helyeztem, jelezve, hogy igyekezzen nem galibát okozni és csendbe maradni, reméltem, hogy értette a célzást, így elindultam kifelé. A lefele menet a toronyból, a lehető legapróbb pisszenéseket is meghallottam, útközben pár eridonossal is találkoztam s végül leértem a klubhelyiségig, ahol kislisszantunk a portréajtó mögül, neki is kezdtünk a kalandos utunknak. A navine felé vezető szakaszon egy percig sem kellett Himére figyelnem, a már nagyobbacska kölyök olyan fegyelmezetten kopogtatta a karmait a padlón a nyomomban, hogy még én is meglepődtem, mennyire komolyan is tudott viselkedni, vagy csak érezte, hogy ez fontos volt a számomra. Tudta a fene, de jól esett.
Amikor a bejárati csarnokba értünk, lépéseket hallottam, valaki arra járt. Gondoltam egy prefi, gyorsan fedezéket kerestem, és elbújtam kutyástul, mindenestül, ott addig vártam, amíg a lépések el nem halkultak, utána előbújtam.
- Huh, ez meleg helyzet volt. – suttogtam az ölemben lévő kutyának s leraktam a földre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Minden hibátlanul ment, egy hang nélkül sikerült lejutnom a toronyból ráadásul sikerült is végig vonulnom majdnem a kastélyon, ám a bejárati csarnoknál vészjósló lépésekre lettem figyelmes, elbújtam. A kutyával az ölemben füleltem, de szerencsémre a lépések elhalkultak. Egy megkönnyebbült sóhajjal léptem ki a rejtekemből és leraktam a kutyát a földre, aztán egy igencsak közeli krákogást hallottam a hátam mögül. A köhögés megijesztett, de olyan szinten, hogy még fel is sikkantottam s a csarnok illetve a folyosók az én cérnavékony sikolyomtól zengtek. Azonnal megfordultam, a kezem lendítettem, hogy leüssem a támadómat, aki biztosan meg akart enni engem. Viszont egy ismerős arc fogadott, miután megfordultam, egy háztársam állt velem szemben.
- Te tudod, hogy a szívbaj kerülget miattad! – a szívemhez kaptam a kezem és úgy morrantam rá, de folytattam- Azt hittem, hogy egy prefi-bubu követett, erre meg... Óóóhogyaza... - sas szemeim ekkor szúrták ki a jelvényt, ami az eridonos srác mellkasán feszengett. Azt hittem ott süllyedek el szégyenemben, mint a Titanic, de a helyzetem tökéletes mentése már csak egy gyermeki álommá vált. A fenébe. Óvatosan felnéztem vissza, a srác szemeibe, egy bűnbánó kutyapofát bevágva.
- Nem lehetne egy olyan, hogy hagysz futni minket, és és és én meg egyenesen visszamegyünk az eridonba és és és és meg sem történtnek vesszük ezt a kis találkozást? Alkuképesek vagyunk! Ha nagyon szeretnél, vissza is kísérhetsz minket, ha nekünk nem hiszel! - nem akartam szemtelenkedni, de valahogy a szavak úgy jöttek a számra, mintha az ilyen dolog, hogy valakit elkap egy prefektus tök természetes lett volna. Talán még én sem fogtam fel a helyzet súlyosságát. - Ha szépen nézek, belemész? Naaa? - megrebegtettem a pilláimat, ami valljuk be, nem vezethetett túl sok sikerre, de egy próbát megért az ötlet. Még Hime is becsatlakozott hozzám, ő is fel-fel nyüsszent szomorúan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Japp, Fanninak csúfolnak, Péter Fanninak. Egyébként másodikos vagyok. - megvontam a vállamat, miközben válaszoltam. Úgy voltam már vele, „nemérdekelmileszezután”. Részemről jöhetett a büntetés, beletörődtem a sorsomba.
Amíg Jared nekem magyarázott, addig én szépen elkalandoztam a fejemben. Legbelül azon gondolkodtam, hogy hogyan kellene kicseleznemőt, legalább arra a kis időre, amíg az ajándékot becsempészem Mattnek. Még azon is agyaltam, hogy vajon hogy a viharba fogok be, illetve ki lógni a navinéből. Jared hangja és szavai csak tompa dörmögésnek tűntek, teljesen elmélyültem s csak néztem a semmibe, bambán, mint borjú az új kapura.
- Tessék? - utolsó mondata jutott csak el a tudatomig. - Én tudom a rendet, mindig összepakolok az ágyam körül! – tényleg nem tudtam, hogy milyen rendezvényen szerepeltem. Ráadásul még nekem is állt feljebb. Dacosan összefontam magam előtt a karjaimat, akárcsak egy hisztis kisgyerek.
Persze utána tettem még egy próbát, hátha... hátha elenged, de nem tette. Pedig Hime is segített.
- Jó, ha nem, hát nem. De legalább engedd meg, hogy ezt - felemeltem a kis csomagot, hogy jól lássa a prefisrác - elvigyem a Navinébe, nagyon fontos lenne, nem szeretnék holnapig várni vele... - lebiggyesztettem az ajkaimat, szomorú kiskutyaszemekkel pillogtam rá továbbra is.
- Plííííííííz. – kérleltem - Utána úgy büntethetsz meg, ahogy akarsz... vagyis nem, akárhogy nem, nem vagyok olyan! De na, érted. - ez volt az utolsó esélyem, bevetettem az aduászomat. Ha ezen sem esik meg a szíve, akkor semmin. Az arcát jól megfigyeltem, nem tűnt úgy, hogy jó hangulata lett volna, bár kinek lenne, ha éjszaka kell szaladgálnia és diákokkal fogócskáznia. Borzasztó. Én biztos elaludnék, ha prefi lennék. Valószínűleg az eridon leglustább és legvajszívűbb prefektája lennék. Vagy meg egy idióta, aki elmebeteg feladatokat találna ki a szabályszegőknek, mint például, fújjanak el egy elfújhatatlan mécsest vagy fogkefével súroltatnám velük ki az akváriumot vagy valami. LoL.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Oké, gondoljuk csak végig. Mindjárt karácsony. És mindenki....na jó, lehet csak én vagyok ilyen anyagias, meg miegymás, de számomra a karácsony elképzelhetetlen házi készítésű mézeskalács nélkül és mivel nem tudtam hirtelenjében az egész famíliát ideteremteni, ezért megembereltem magam,felvettem egy kötényt, hónom alá csaptam a nagyanyám ősrégi szakácskönyvét, becsörtettem a konyhába, előpakoltam a szűkséges hozzávalókat és eszközöket, hártaléptem, csípőre raktam a kezemet és felsóhajtottam.
- No srácok, lássunk hozzá. -léptem oda a szakácskönyvhöz, ami nélkül 100%, hogy elveszek, mint egér a labirintusban, kinyitottam és addig nyálaztam az ősrégi könyvet, amíg meg nem találtam a keresett receptet.
- Mé-zes-ka-lács...perfekt! -böktem rá a fejezetre és már kezdtem is a sütögetést.
Azaz akartam volna kezdeni, csak egy bökkenő volt az általam kiötlött képletben. Mégpedig az, hogy még a vizet is odaégetem. Mindenhol kis masszadarabkák...nem is tudom, mi a jó szó...hevertek? Jómagamat pedig tiszta liszt, cukor tej és egyéb hozzávalók leptek el, a hajam meg úgy nézett ki, mint valami szénaboglya, a szokottnál is durvább értelemben. Ideges és bepánikolt fejjel ugráltam ide-oda, próbálva kordában tartani a káoszt, úgy tűnik sikertelenül. A vége felé már az angyalkákhoz kezdtem imádkozni, ha már úgy is karácsony, nem történhetne velem is legalább egy ici-pici csodácska, vagy esetleg nem küldenek rám valami segítő izét? Mind a sütéshez, mind a majd sorra kerülő takarításnál is nagyon jól fog majd jönni egy-két segítő és szorgos kéz...oké, nem lehetne három-négy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Muszáj kihasználnom az imént szerzett előnyt. Egyenlítenie sem lenne szabad ennek a nagyképű majomnak, súlyos feltűnési viszketegség kell ahhoz, hogy így indítson új iskolájában. Kell a közönség, mi, te kis vakarcs? A gyomrát célzó öklöm célba ér, de mit sem törődve ezzel újabb támadást indítok, csak akkor lépek egy fél lépést hátra, mikor Adrian védekezik. Sanszos, hogy alig maradt ép ideg a karjaiban, minek fárasszam magam az érzéketlen végtag püfölésével? Résen vagyok, mint mondtam, nem engedhetem meg magamnak, hogy elbambuljak és bár kevesebb tapasztalatom van a küzdősportok terén, mint vacsorám váratlan megzavarójának, ennek a senkiházinak.
Kihasználva a srác lendületét és a bevetett teljes testsúlyát, úgy teszek, mintha tompítani akarnám a vállainál fogva, de kilépek az útjából, a bokám felé érkező rúgást is megúszva és tovább taszítom fél kézzel, hátha pofára esik. Csupa szeretetből, tudom, hogy már régi vágya felnyalni a padlót. Viszont elvesztem az egyensúlyom, hátralépek, a könyöke elől még könnyedén elhajolva, a lendülő lábát pedig igyekszem elkapni, és kicsit feljebb tolni, fél lábbal talán nem olyan magabiztos. Rúgása a felkaromat éri, az izmom azonnal fájdalmasan bizseregni kezd, és bár szerencsém, hogy nem a fejem találta el, rögtön ki is dőltem volna, egy pillanatra elvesztem a kontrollt jobb kezem felett, mintha nem is hozzám tartozna. Időérzékem oda, talán csupán másodpercek telnek el a két mozdulat közt, talán most lett volna lehetőségem élni a másik elvakult dühével, és véget vetni ennek az egész balhénak, de a következő ütés a bordáimat éri. Köhögök, levegőt alig kapok, balomat pedig ismét az arca felé lendítem, fogaimat összeszorítva és minden erőmet bevetve, a másik, még mindig zsibbadó kezemmel pedig megpróbálom hátralökni, csak egy kicsivel távolabb, hogy nyerjek egy kis időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Ja…. Van olyan is? - kacagva kérdeztem vissza, az említett szabálygyűjtemény hallatán. Tényleg elbambultam, marhára nem voltam képben azzal kapcsolatban, hogy miről papolt nekem alig egy-két perc erejéig. Egyedül csak a rendre figyeltem fel, igazból azt sem értettem, hogy miért pont arra. De mindegy is.
- Igen! - vágtam rá, amíg ő hitetlenkedve kérdezett vissza a Navinés tervemre. - De én nem akarok most visszamenni! - dobbantottam egyet a lábammal, hogy nyomatékosítsam az akaratom. Nem igazán jött be a hisztim. Túl jól végezte a munkáját, és ez fájt. Éreztem, nem fog meghatódni holmi krokodilkönnyek és sipákolás miatt.
- Jó, visszamegyek, nem kell ilyen morcinak lenni, naaaa. - nyafogva beleegyeztem, bár nem igazán volt más választásom. Fancsali pofával lepillantottam Himére, aki a márványpadlón ide-oda gurult a hátán, jobban mondva hempergett. Ő nagyon is élvezte a helyzetet, én kevésbé. Irigyeltem.
- Nemáááááár, utálok mosogatni... - egy egyszerű mondattal, toporzékolva fejeztem ki magamat. Tényleg rühelltem mosogatni, otthon is én takarítottam, amíg fel nem költöztem apuhoz. Szerencsére nyár óta egy tisztító bűbáj elintéz minden ilyesfajta gondot és nekem sem kell abban az undi, kajamaradékos-olajos-izébigyós vízben matatni.  
- Vagy várj! - feloltódott a kis villanykörte a fejem felett - A kifényesítés alatt a mosogatást vagy a törölgetést érted?  - nem volt mindegy. Reménykedtem, hogy csak a törölgetésről volt szó, az volt a jobbik eset. Miután feltehetőleg válaszolt eme egyszerű kérdésre, felkaptam a padlón hempergő kis ebet és megindultam katonásan felfelé.
- Amúgy.... - szólaltam meg, ahogy az eridon felé haladtunk - Te, mint prefi, be tudsz menni más házakba is, vagy csak az eridonba mehetsz be úgy, mint mi, a mezei kisdiákoknak? - hogy honnét jött a kérdés, nem tudtam, viszont nem szerettem volna úgy menni felfelé, hogy azt éreztem, a levegőben puskapor volt és bármikor kirobbanhatott valami. Meg tehettem volna, hogy elszaladok, de mivel több eszem volt ettől, inkább megkíméltem magamat egy gáncsoló átok miatti pofáreséstől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudja kommentálni. Ezt egyszerűen nem lehet értelmes magyar hanggal végigkísérni, de még franciával sem. Olyan szinten gyerekes, amit művelnek, hogy ha meglátnák őket, egyenes útjuk lenne valamelyik éjszakai komédiába. Ilyenkor érdemes volna elgondolkodnia, tényleg felnőtt, vagy csak az iratai szerint múlt el tizennyolc, sőt lassan huszonegy? Ian esetében még megengedett (fogjuk rá) a marhaság, de nála már járna a nyakon vágás, főleg, hogy most rondított bele egy másik ember szent vacsorájába. Percekkel azután, hogy rávágott Ian kezében az olajos üvegre, már nyakig úsznak mindketten az undorító, sikamlós lében. Jutott az arcára, a hajára, és a fél oldalára. Az a bosszús arc minden szónál ékesebben beszél: mosnia kell, erre nem elég egy tisztító bűbáj, és önmagát is ki kell áztassa, mint holmi csirkét a szétszedés előtt. Kedve lenne belerúgni ebbe a kviddicsőrült, nagydarab melákba... de túlságosan kimerítette az életkedvét fél liter ráfröccsent olaj. Ráadásul égetett, az előbbi szisszenés és hátravetődés ennek köszönhető, mert hogy ezt tette: hátrált gyorsan pár lépést, kezét az arca eltalált részére szorította, a többit szerencsére a ruha felfogta.
- Megérdemelted. - Komolyan, melyikük a felnőtt, mikor itt húzza a száját és fordítja el az arcát sértetten? Leállt kakaskodni egy tizenhét éves fiúval. Elképesztő. Morogva-berzenkedve kotorja elő a pálcáját, és végzi el ugyanazt a tisztítóbűbájt saját magán, amit az előbb Ian alkalmazott, hogy legalább a feje és a külleme ne úgy nézzen ki, mint egy konyhás nénié. Hülye kis idióta, szándékosan csinálta!
Míg Ian károg és károg és károg, és csak folyik belőle a szokásos idiotizmus, van ideje összeszedni agyban is magát, és túllépni az előbb történteken. Addig is, míg magával van elfoglalva, nem kell ezt a suta, miniállambeli páviánt hallgatnia tudatosan, elég csak a végén egy enyhén unott-lenéző pillantással illetnie, és átkerülnie Ian másik oldalára. Természetesen tartja a távolságot.
- Érdekesebb a bénázásod figyelni. Amúgy is sincs semmi dolgom, és valld csak be, hiányoztam neked. - Ezt ő sem gondolta komolyan, de ha egy újabb bosszankodó arckifejezést kicsalhat ezzel a majomból, lelke rajta, elharsogja annyiszor a kínos szavakat, ahányszor hatást produkálnak. Bosszankodás, mi? Másodpercekig nem szól egy szót sem. "Úgysem értesz hozzá." ... Érzi a vérnyomását felfelé kúszni, kezeit önálló életre kelni, fogait hallja megcsikordulni.
- Majd meglátjuk, ki nem ért hozzá, te kis sz*ros. - Úúú, de megsértették most a büszkeségét! Hát nem hiába jártak be arra a fura, félkegyelmű főzőtanfolyamra, ahol még a disznóölést is taglalták. Ráfújtat Ianre, és hátravágtat a kamrába, előkotor egy csomag spagettit, paradicsomot, császárszalonnát, és fokhagymát. Nagy lendülettel kimasíroz a konyhaasztalhoz (megjegyezném, mostanra a konyha egyik csücskében már két házimanó figyeli álmosan pislogva a fiúk bizarr színpadi jelenetét), rácsapja az alapanyagokat, magához hív a pálcája segítségével egy vágódeszkát, nagy kést, és nekiáll dolgozni. Megpucolja a fokhagymát, lehántja a paradicsom haját, felvágja mindet szeletekre, majd felteszi az Ian melletti tűzhelyre egy lábasban az összes darabkát, és alágyújt. Újabb lábast kap elő, teletölti vízzel csapnál, visszacsattog a tűzhelyhez. Felteszi, megsózza a vizet, és letakarja egy fedővel. Vissza az asztalhoz, letakarítja a vágódeszkát, újabb szeletelésbe fog: apró kockákra vágja a császárszalonnából lemetszett jókora darabot, és félreteszi egy kis kutakodás után előkerült tálkába. Közben-közben ránéz a lassan szétfövő, pépesedő paradicsomokra is, fűszereket szed elő, oregánót, bazsalikomot, sót, pici cukrot, és beletöri a fokhagymát.
Nem fog rajta ki ez a kis senkiházi, aki még egy serpenyővel sem tud elbánni, de nem ám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok