Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy dolog volt a vasútállomástól gond nélkül eltalálni a kastélyig és még egy dolog elkóvályogni a rellonos klubhelyiségig, szobát keresni majd megtalálni a nagytermet. A kastély kisebb, mint a Roxfort volt, de ez nem jelenti azt, hogy az ember rögtön eligazodik benne - furcsa módon a legtöbben már kérdés nélkül az alagsor felé irányították, a bálig pedig csak követnie kellett a jelmezes emberek tömegét. Persze gyorsabb lett volna, ha úgy időzíti az érkezését, hogy barátja ki tudjon elé menni - akkor már rögtön, séta közben megmutatta volna neki a legfontosabb falusi és kastélybeli helyeket, de Ian tudott a bálról, hogy ott lesz Ethan és kifejezetten meglepetést szeretne. Rég látták egymást.
Belépve a terembe áldoz néhány elámuló pillanatot a díszítésnek - talán neki, aki különben nem is igazán ismeri a hely eredeti kinézetét, még inkább tetszik - de rögtön utána Ethant kezdi keresni. Könnyebb dolga van, mintha nem ismerné a fiú jelmezét (természetesen már látott róla képet), mégis eltelik pár perc, míg bonbont eszik és lassan sétál az ünneplő diáktömeg között. Igyekezete ellenére se Ethan az első ismerős, akin megakad a tekintete; Mihael. Szán rá egy fintort és magához vesz egy pohárnyi Gyilkos mámort, de rögtön kárpótolja őt az élet; kis híján magára önti a koktélt, mikor továbbsiklik a tekintete és meglátja barátját. Olyan feltűnő a ruhája, hogy szinte képtelenség felfogni, mit kellett ennyit keresni - a koktélt pedig azért önti majdnem magára, mert egyszerre nevet fel örömében és nyúl be hirtelen mozdulattal a zsebébe, hogy előhúzza rúnázott telefonját.
- Nézz a hátad mögé, tökfej. - Pötyögi, folyamatosan fel-felpislogva, nehogy Ethan véletlenül megforduljon, hiszen így is csak féloldalasan van elfordulva tőle. Nagyjából 6 méter van közöttük.
Az üzenet elküldése után rögtön nekidől az asztalnak és inni kezdi a koktélját, mintha nem akarna egyébként rögtön odarohanni hozzá és férfiasan megölelni, de a tekintetét nem veszi le róla, még ha a közöttük sétáló emberek néha el is takarják őt félig. Itt vannak! Ketten! Újra!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kíváncsian lesi, ahogy Ethan előveszi a telefonját, majd megfordul - Esztert akkor veszi észre először, mikor végre találkozik a tekintete Ethannel és a másik ahelyett, hogy azonnal odarohanna hozzá, még oldalra néz. Ekkor Ian pillantása is rásiklik a nőre, szinte kérdőn, de viszonylag rövid tűnődés után, oldalra döntött fejjel, beleegyezőn biccent egyet - csinos. Több ideje nincs, mert odaér hozzá a barátja és megöleli őt.
- Meccs után rögtön indultam. Nyertünk! - Újságolja lelkesen franciául Ethan arcába vigyorogva, de úgy néz ki, számára egy ölelés nem volt elég - olyan lendülettel veti rá magát Ethanre, amit egyesek a közelükben talán nem találnak kellően illedelmesnek. Utána kérlelhetetlenül meg is szorongatja,  míg végre teljesen elégedett lesz az üdvözléssel és elengedi. Arra legalább végig ügyel, hogy a homlokára szerelt szarvai ne sértsék meg Ethan arcát.
- Hogy vagy? - Kérdezi végül hátrébb lépve - és megveregetve Ethan vállát. Az ördög jelmezében bizarr módon arcára fagyott hatalmas vigyor is tanúskodik róla, mennyire elemelt hangulatban van, hiszen ennyire ritkán szokott sütni belőle az öröme. Őszintén érdekli a válasz, úgyhogy csak azután fordul Eszter felé, miután megbizonyosodott afelől, Ethan is kiválóan érzi magát - egyebet, úgy hiszi, nem fog mondani egy efféle társasági eseményen, de a szavaknál egyébként is fontosabb azok mikéntje.
- Hölgyem! - Megzabolázva magát, kis köhécseléssel elfojtva vidámságából fakadó nevetési kényszerét, egyenesen és udvariasan szembeáll Eszterrel, hogy bebizonyítsa neki, még nem felejtette el teljesen a hagyományokat. Hozzá elővette legszebb francia kiejtését és előre is dől, kinyújtva a kezét remekül megállva, hogy játékosan Ethan felé pillantson és jelezve, hogyha Eszter megtiszteli vele, kézcsókkal üdvözölné. Aki valaha találkozott már Eszterrel, annak igen nehéz elfelejtenie, milyen elveket vall, de Ian most szívesen belemegy mindenbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Elbűvölő. - Szól elismerően a finom kézcsók után felegyenesedve, mikor Ethan szavaira végignézi mindkettejük ruháját - természetesen bókját Eszternek szánja. Féloldalas kis mosolya árulkodik róla, hogy a tulajdonképpen legkevésbé se lepődött meg; régi barátként üdvözli Ethan páros-jelmezek (legyen ez akár két egyszerű öltöny) iránt tanúsított meglepő szeretetét. Áldás is lehet és átok is; Ian biztos benne, hogy a nő legalább nem szorult rá az ügyvéd úr folyamatos, anyamacskát idéző tisztogatására - nem úgy, mint ő, valahányszor "összeöltöztek". Mindezen épp elég ideje van nosztalgiázni, míg egy fiú magához vonja a szót és felhívja a figyelmüket a szavazóládákra - futólag Ian is elpillant feléjük, de a társasága most túlságosan lefoglalja ahhoz, hogy igazán foglalkozzon a hírrel.
- Éppen ma költöztem be a kastélyba! - Közli vidáman Eszter kérdésére és egy pillanatra vissza is tér féktelen jókedve - mindez azonban most kimerül abban, hogy az imént az asztalra rakott italához nyúl, újból kortyol egyet, majd Ethan-re vigyorog.
- Most már nem kell egy másik országba átszöknöm, ha látni akarom a barátomat...Így tényleg egyszerűbb lesz. Itt végzem a kviddics mestert, ellenben arról nem tudtam, hogy veled is összefuthatok itt. - Csupán annyit tud Eszterről, hogy a Beauxbatons-ben tanult, ott, ahol Ethan, a vérgazdag aranyvérű családja viszont innen származik. Természetesen előkelőbbnek hathat, ha valaki egy ilyen nagy múltú külföldi iskolába küldi a gyerekeit, nem beszélve arról, miféle ismeretségeket köthet az ilyen helyeken ember - itt van például Ethan és Eszter. Sok szempontból igazán tökéletesek egymásnak.
- Jó itt a környezet, kellemes? És a társaság?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az első hétfő...de legalább a gyomra tele; hagymaleves, marhahús rizzsel és egy szelet csokoládétorta. Szombat éjjel érkezett egy bál kellős közepébe, úgyhogy egyelőre zsong az új élményektől; hamar megismerkedett Ethan társaságával és néhány kviddicsessel, belépett a csapatba és megnyugodott, hogy az itteni kaja is legalább annyira bőséges, mint a Roxfortban. Rémi se tett még kísérletet arra, hogy éjszaka rátörje az ajtót és megtámadja, ráadásul a tájékozódás is viszonylag jól megy - persze fogalma sincs, hogy éppen merre jár, de a fontos csomópontokat ismeri. Az ebéd utáni lyukasóráját, míg Ethan órán van, ártatlan mászkálással tölti, sok helyiségről hallott, ami felkeltette az érdeklődését, mint a medence, a nagy pálya és a konyha (ez utóbbi most talán kevésbé aktuális). A séta kifejezetten alkalmas arra, hogy gyorsan végiggondolja, hogyan is fog gyakorlatban kinézni a hét menetrendje - kivételesen örömmel hagyta ki a szokásos reggeli futást és nem azért, mert nem találna el a parkig (noha ez is igaz), hanem mert egyelőre kicsomagolni sincs ideje. Ettől függetlenül holnap megkezdődik az ingázás, amit ő kifejezetten vár. Szereti, mikor ennyire elfoglalt, feltölti energiával.
A kastély maga egyszerre tűnik otthonosnak a hasonló környezet miatt s borzasztóan izgalmasnak minden, egyelőre még túlságosan el van foglalva az élményeivel, hogy a Roxfortban maradtakra gondoljon - főleg úgy, hogy legalább hat ismerős arcot látott már eddig is, többek között Myra Blackburnt, aki abszolút nem ismerte meg, Aiden-t és azt a Révész Kornél gyereket (eh).
Egy ismeretlen folyosóra bekanyarodva először őszintén meglepődik annak ürességén - a kanyarban kíváncsian még vissza is néz, rossz helyre tévedt-e, mindenesetre folytatja útját, mert szimpatikusak számára az őt körülvevő részeg alakok; így akad meg a tekintete a lányon. A látványra kíváncsian oldalra dönti a fejét egy pillanatra, de rögtön elindul felé.
- Szia...- Közli egyrészt sután, idegennek hangzik szájáról a szó, másrészt már most féloldalasan mosolyog. Leplezetlen vidámsággal és nyugalommal méri végig, miféle helyzetbe is szorult a lány, még inkább hangsúlyozva, ő mennyire ráér, miközben lassít és végül egészen közel megáll mellette. Eltelik így néhány néma másodperc; Ian nem ajánlkozik rögtön, hogy segít, csak ártatlanul felméri a helyzetet, de amint összetalálkozik a tekintetük, töretlen szenvtelenséggel mosolyogva felvonja mindkét szemöldökét. Süt róla, milyen viccesnek találja ezt az egészet és finoman rá is játszik.
- Segíthetek? - Kérdezi immár angolul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elvigyorodik, mikor a lány elfogadja a segítségkérést és még egy lépéssel közelebb megy hozzá - mikor aztán a másik elkezd ugrálni, még a karját is kinyújtja felé, hogy kapja el, ha akarja, mindez aztán valóban az odafigyelés csúcsa. Egyébiránt leginkább a lábával van elfoglalva; a lánynak talán szerencséje van, hogy egy olyan ember esett ide, aki ért valamelyest az emberi izomzathoz, ez rögtön meglátszik azon, ahogyan a bokájához nyúl. Kissé hátat is fordít most neki, miközben óvatosan meg-meglazítva elkezdi felfelé tolni a lábát - ez előbb-utóbb azzal fog járni, hogy a másik kénytelen lesz egyre közelebb és közelebb ugrálni, de legalább van kapaszkodója. Ian persze folyamatosan hátrapislog, mert bár elég hajlékonynak tűnik a lány, nem tudja, mennyi ideje van itt - és ez egészen addig megy, míg végre el nem érik azt a magasságot, amit a fiú megfelelőnek ítél; ekkor egy gyors mozdulattal szembefordul vele.
- Jó, akkor kapaszkodj meg. - Mondja továbbra is angolul, de ezúttal legalább nem vigyorogva; túlságosan koncentrál rá, hogy jól fogja meg a szorult bokát és a lány hónalját, mert, bár sose táncolt, most egy olyan kellemes emeléssel lendíti ki őt és teszi le féltő gonddal egy lépéssel arrébb magával szembe, hogy azt bármelyik balettszíndarab őszintén megirigyelhetné. Nagy szerencse, hogy ezt a furcsa problémamegoldást nem látja kívülről, elképzelni is épp elég nevetséges.
- Tessék, így jó lesz. Nem akartam használni a pálcát, mert nem tudtam, ki tudnálak-e úgy lebegtetni, hogy ne sérülj meg. - Magyarázza gyakorlatiasan, miközben elengedi a lábát, de ekkor még nem lép hátrébb, nehogy felesleges mozdulatot tegyen, ha az ismeretlennek túl zsibbadt lenne a tagja és támaszra szorulna. Nagyjából addig tart kedves érdeklődése, míg fürkészve a lányt biztos nem lesz benne, hogy megáll a két lábán, de bárhogy is, elég hamar visszaszökik arcára a korábbi szenvtelen, érdeklődő vigyor, még fel is nevet egy kicsit. Persze neki eszébe se jut, hogy létezhet olyan ember Európában, akivel ne tudna kommunikálni, vagy csak nehezen; luxemburgi kölyökként ezerféle nyelvhez hozzászokott, főleg ahhoz, hogy bárhol, bármikor, bármelyik használható, de a magyar sajnos nem tartozik közéjük.
- Jól vagy? Mégis hogy kerültél ilyen idióta helyzetbe?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A lány mindenféle ügyes mozdulattal nyújtani kezd, feltételezhetően azért, hogy leellenőrizze, minden izma épségben maradt-e a kényszerhelyzet után. Ian ezt természetesen végignézi, ráérősen fekete farmerje zsebébe dugva a kezét, hiszen közben válaszra vár.  
- Hát, elég hajlékony vagy. - Jegyzi meg, mintegy mellékesen, békésen nézelődve és tűnődve, töretlenül és kitartóan mosolyogva. Az erős akcentussal ejtett mondatok billentik ki mélázásából; az idegen hangzás és az, hogy láthatóan nem jön olyan természetesen a szájára, mint amennyire boldogan megtámad különböző dekoratív elemeket a folyosón, mindenképp figyelmet érdemel. Ian állati ritkán találkozik olyanokkal, akikkel nem megy teljesen gördülékenyen a kommunikáció, ez először mindig meglepi. Sok mindenre számított, mikor Magyarországra készült, de ez furcsa módon soha nem jutott az eszébe.
- Imádom, ahogy a magyarok beszélnek angolul. - Elvigyorodik és futólag körbenéz a folyosón; körülötte a festmények teljesen érthetetlenül hadoválnak, kiáltoznak mindenfélét ezen az idegen nyelven, azzal a hangsúlyozással, hangképzéssel, ahogyan kezdetben az angol szavakat is kiejtik - mindez tényleg tetszik neki, különlegesnek és aranyosnak tartja, bár pusztán a szavaiból nehéz megsaccolni, mennyire beszél ironikusan.
- Nippon Zengó? Valamiféle harcos aerobik? - Fogalma sincs - jelezve kiemelkedő érdeklődését megvonja a vállát, másfelé néz, a sértetlenül és büszkén feszítő páncélra. Csak képzelte, hogy még feljebb emelte az állát, mikor felé fordult?
- A jó hír, hogyha egy ember fejét akarod majd lerúgni, az jó eséllyel alacsonyabban lesz, mint a páncélé. - Nem tudni, mit tervez a lány hosszútávon ezekkel a gyakorlatokkal, de ártani csak nem árthat - maximum magának, ahogy a példa mutatja.
- Ian vagyok. - Udvariasan közelebb lép és kinyújtja a kezét a lány felé.  Miután ennyire letaperol valakit, igazán illik bemutatkozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Igen, egészen úgy érzem magam, mintha megint a Beauxbatons-ban lennénk. - Bármikor szívesen osztozik Ethan örömében - még akkor is, ha a nosztalgikus élménnyel együtt jár a Mihael-jelenség is. Egy egészen rövid pillanatra rá is emeli a tekintetét Eszter és Ethan között, majd elvigyorodik; egy rokon itt van, de legalább Rémi nem ül a sarokban és nem mér rá frusztrálóan gyilkos pillantásokat a szobájában lapuló -biztos létező- késre gondolva. Ugyanakkor egészen biztos benne, hogy most nem csak neki jutott eszébe a legifjabb Saint-Venant gyerek, így sokatmondó mosollyal néz barátja szemébe. Félő, hogy Ian egy kicsit elszokott Ethan családjától, de milyen szerencse, itt bőven lesz idejük behozni az elmulasztott heteket, míg nem találkoztak.
Amikor a többiek az iskoláról kezdenek beszélni, hamar visszaterelődnek gondolatai, nem bírja ki, hogy ne vigyorodjon el Eszter megjegyzésén az itteni diákokat illetően.  
- Elvégre mindenhol fel lehet lelni az értéket. - És az ideillő nagylelkű bólintás. Természetesen itt önmagukra utal és mindenki másra, aki át tudja ugrani Eszter nem csekély magasságra helyezett lécét.
- A kviddicsképzés kitűnő, hiszen ide járt Black és Palarn is, ma már mindketten világelső csapatok tagjai. Ez az iskola nagyon fiatal a mieinkhez képest, és ne feledjétek, milyen nehéz felvenni a versenyt és beilleszkedni a többi, hatalmas hagyománnyal rendelkező akadémia közé. Már az is, hogy te, úgy döntöttél, megtiszteled az iskolát, Eszter, jelzi, hogy megéri esélyt adni neki. - Ünnepélyesen felmutatja a poharát és megissza az utolsó kortyokat a koktéljából - hogy utána rögtön az asztalt lesse kíváncsian, melyik ital lenne még igazán a kedvére.
- A Scunthorpe Comets-ben játszom. - Válaszolja visszafordulva büszkén egy kis pálcikára tűzött cseresznye kiemelése közben, az új italával a kezében. Halványan érződik, hogy ebben a témában kicsit kevésbé tudja megőrizni finom, visszafogott modorát, de mindez inkább gyermeki örömet sugall, mintsem modortalanságot.
- Az egyik legjobb ifjúsági klub Angliában kétszer nyertem velük bajnokságot és elég sok edző szokta megfigyelni a meccseket a felnőtt csapatokból. 14 éves korom óta ott játszom, de ez az utolsó idény, már megvan az utódom. - Nem érződik keserűség a hangjában; számára az, hogy elérte a felső korhatárt, annyit jelent, hogy csak még erősebbé és jobbá vált, olyan jóvá, hogy lassan ő váljon valaki utódjává egy világelső csapatban. Magabiztos, sokat remélő hozzáállása szinte süt belőle. Ám mielőtt bárhogy folytathatná tervei ecsetelését, egy ismeretlen lány bukkan fel mellettük.
- Hogy mi? - Őszintén felnevet a kérdésen, de közben máris lerakja az üvegpoharát. Cserébe egy szemceruzát (így hívják...?) és egy üres szalvétát nyomnak a kezébe, amik mögött két csillogó szempár várja a szignót.
- Ha ez a szíved vágya... - Lejött róla és csapatáról néhány cikk, mikor feltörekvő sportolókról írtak, meg is interjúztatták párszor, de mindez olyannyira nem volt hangsúlyos, hogy Ian joggal nem szokott hozzá az efféle kérésekhez. Persze felfirkálja jellegzetes döntött, szálkás, nagy hurkú betűivel a nevét, Benedict Ian Lloyd, miközben azon gondolkozik, mekkora rajongónak kell lennie valakinek ahhoz, hogy ebben a festékben felismerjék. Utóbbi rögtön kiderül, mihelyst átadja az autogrammot.
- Áh... - A felismerés vigyorát koktéljába rejti; a lány, tanúsítva, mennyire zavart és főleg, hogy mennyire ügyetlen, nekimegy Ethannek (ezt nagyon nehéz lenne nem észrevenni), de Ian emellett egy ügyes kis csúsztatásra is figyelmes lesz. Ha nem látott volna hasonlót, vagy nem közvetlenül előtte történne, valószínűleg elsiklott volna felette. Akár haragudhatna is, helyette visszafogottan elröhögi magát (mintha az ütközést reagálta volna le) és a lány után néz - majd Ethan arcára. Aprót bólint - ráér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Bólint az információra - a tornáról (bár főleg az atlétikáról) már sokkal többet tud, mint az aerobikus dolgokról, valahol többre is becsüli és egyáltalán nem lepődött meg az információn. Néhány év ugrálástól és bokszolgatástól biztos nem lenne ilyen hajlékony a lány, amennyire most megmutatta a...tehetségét.
Elmosolyodik az aranyos vallomáson, amelyben a lány töredelmesen bevallja, miféle nyelvi nehézségekkel küzd, ami részben azért megmagyaráztat érthetetlen zavarát. Lotti izeg-mozog és folyamatosan a lábát bámulja, bár nem mondhatni, hogy Ian ezt különösebben lereagálná, úgy tűnik, tulajdonképpen nem foglalkoztatja őt a dolog. A rögtönzött harcbemutatón azonban lelkesen felnevet - nem lép hátra egy lépést se, de azért megnézi az arcától néhány centire lévő lábat, ami prezentálja, mekkora veszélyben is lenne, ha Lotti úgy akarná...
- Nagy szerencse, hogy nem akarsz bántani. - Ugyan széles vigyora nem arról árulkodik, mintha igazán megijedt volna a fejberúgás lehetőségétől, úgy tűnik Lotti se akar további mozdulatokkal fenyegetni - hamar visszatérő lányos zavarával együtt újra dülöngélni és nézelődni kezd. A kézfogáskor Ian gyorsan alkalmazkodik; Eszternél egyértelműen mindig a réges-régi, tradicionális üdvözlési formákat szereti (legalábbis hivatalos helyeken), de a fiúnak esze ágában sincs ezt bárki másnál alkalmazni - Lotti felé tiszteletteljesen nyújtja a kezét, majd érezve a leheletnyi, finom szorítást  -talán önkéntelenül- biccent egyet ahelyett, hogy a kéz biztos fogásán kívül bármennyire is szorosabbra fogta volna.
- Nos, örülök, hogy megismertelek, Lotti. - Amennyire az lehetséges, beszéd közben ő eddig is megpróbálta tartani a szemkontaktust (már amikor felnéz rá), most pedig kifejezetten megvárja ezt, még mielőtt újra megszólalna.
- Esetleg el tudnád mondani, merre találom a konyhát? - MOST ETTÉL, IAN! Mindenesetre a lyukasórája továbbra is tart, a desszertből sose elég, ráadásul a konyhát sehol nem lehet elég korán bemérni, bármikor szüksége lehet rá az embernek. A felkeresendő helyekkel teli listáján, úgy hiszi, magától ezt találná meg a legnehezebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Zajlhatott volna diszkrétebben is a szobaavató - akkor talán nem döntenek úgy, hogy élve fantasztikus mestertanonci jogukkal vagy -sokkal inkább- a bor hatalmával, elindulnak az éjszaka közepén a faluba, nem szakadnak el egymástól s Ian se állna teljesen magányosan, csüggedten előre-hátra hintáztatva a kezében lógó, félig tele lévő sörösüveget. Legutóbb szürkületkor járt erre, most pedig csak az utcai lámpák adnak némi lehetőséget a tájékozódásra, de végül is teljesen mindegy - világosban se lenne fogalma arról, hol van. Tovább is lehet fokozni: az, hogy egy könyvesbolt mellett halad el, hogy az ott szemben egy bestiárium, vagy éppen egy talárszalon, valójában teljesen hidegen hagyják. Persze mindezekre nincs is szüksége ahhoz, hogy elragadtatva sétáljon a járda kellős közepén, ahhoz meg pláne nem, hogy tanúsítványt adva élsportolói törekvéseiről, koordinációs képességeit a legcsekélyebb módon se felhasználva nekimenjen egy ismeretlen férfinak. Némi hátrálás elég ahhoz, hogy visszaszerezze egyensúlyát, valójában nem ütköztek túl nagyot.
- Te meg hogy kerültél ide? - Egészen meglepettnek tűnik az idegen véletlenszerű felbukkanásától, és a nyakát tenné rá, hogy eddig se előtte sétált, hanem most hopponált direkt oda. Vagy a palack szája volt sokkal érdekesebb nála...Hol lehetnek a rellonos barátai? Nem kellett sok hozzá, hogy elérje ezt az állapotot - a költözés, a sok új arc, az órákkal való bajlódás és a rengeteg utazással járó edzések miatt egyszerre él meg nem szűnő adrenalinsokkban és marha fáradt. Fogalma sincs, mikor tűntek el mellőle a többiek.
- Mhm. - Közli a másikat bámulva, indokolatlanul összeszűkült szemekkel. Hogyha rárakná a fejét a vállára, rögtön elaludna - tesz felé egy önkéntelen féllépést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Vállára vetett seprűvel egészen a stadionig sétál - míg a kastély bejáratától elér idáig, épp van ideje hozzászokni és kiélvezni a tavaszias ősz enyhe, bár rohamosan hűlő, tiszta, frissítő levegőjét, mélyen beszívva már csak azt várná az ember, mikor kóstolhatja meg a magasban is. Izgatottan emeli fel a tekintetét az égre, ilyenkor ideális repülni - a pálya kellően kivilágítva, ráadásul a legnagyobb örömére, jelenleg egy csapat se tartózkodik itt. Senki sincs itt. Az ilyenkor eluralkodó tökéletesség érzése most még fokozottabb, hiszen az elmúlt két hete nem állt másból, minthogy új emberekkel, új helyhez egy új szituációhoz kellett alkalmazkodnia, s az esetek legkisebb százalékában jutott ideje a magányra. Szeretőn néz körül a pályán, mintha mindezért rettenetesen hálás lenne, miközben leemeli válláról a vadi új, tökéletesre fényezett és precízen nyírt Nimbuszát, hogy aztán óvatosan lehelyezze a pálya füvére, egy kellően körülvilágított apró foltra.
Védőfelszerelésekre most, hogy atletikus elemeket akar gyakorolni, nincs szüksége - aláöltözete felett csak egy tökéletes minőségű melegítőt visel, a hozzá illő nadrággal - cipőből azonban kettőt is hozott. Az első, melyet már most visel, az elkövetkezendő 15 perc futásra és az utána lévő talajon történő általános nyújtógyakorlatokra való, a másik azonban sokkal inkább hasonlít egy mászócipőhöz, amit különösen az új gyakorlatoknál szeret viselni, mivel jobban érzi vele magát a seprűt. Pálcáját a futócipője mellett hagyva gyermeki sietséggel kapja át a lábbeliket és öt percig nem is képes másra, mint nagyot kurjantva körbe-körbeszállni a pályán, tépő menetszéllel és fokozódó adrenalinnal, és még sokkal magasabbra, akár az első torony aljának szintjéig is.
Ott áll meg először, hogy szétnézze az alatta elterülő sötétségen. Megtévesztő gesztust tesz; az egyik pillanatban még kihúzza magát és felegyenesedik, mintha szusszanni a tájat élvezve, de aztán srégan lefelé dönti a seprű nyelét, és saját tengelye körül forogva - egy őrültet igazoló tempóban - fúrófejként indul a talaj felé. A végén a pörgése mindinkább gyorsul, a gyakorlat mégsem olyan veszélyes, mint  amennyire látványos; a kellő szög és figyelme megvolt hozzá, hogy biztonsággal tudjon teljesen vízszintbe ereszkedni, jó 7 méterrel a föld fölött. Mikor megáll, kalapáló szívvel nevetni kezd - sokszor mondták már neki, hogy egyedül tilos pályára jönni, ami az extrémsportoknál egyébként is általános szabály. Egészen kizárt dolog, hogy betartsa - újra körözni kezd a pálya körül, néha-néha lusta lajhármozdulatba dobva magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egészen addig annyira el van merülve a saját békés boldogságában és nem veszi észre az alakot, míg az fel nem száll a levegőbe - egy kanyar közben hátratekint, és mikor eztán valóban elindulnak felé, egy leheletnyit lelassít, hogy lehetőséget adjon a felzárkózásra - aztán oldalra pillant. Az üdvözlés egy összevillanó tekintet és egy futó mosoly, azon természetesen nem csodálkozik, hogy soha nem találkozott még vele, utána ő már sehol sincs. Nyílegyenesen tűz ki előre a karikák felé, fokozatosan simulva rá a sportszerre, majd 200 méter után legalább ekkora hirtelenséggel húzza be a seprűjét jobbra, keresztbe a lány előtt - ha kell, kissé lefelé irányítva a seprűt, elvégre fogalma se lehet arról, kivel kezdett most fogócskába. Tulajdonképpen ő maga is csak most ismerkedik az új seprűvel, nincs meg régóta (már, a piacon se túl régóta); bámulatosnak találja a kifinomult érzékenységet, amivel a legkisebb pöccintésre is irányt vált, épp e túlirányítási veszélye miatt nem ajánlják kezdő seprűsöknek; az igazi lelke a kanyarodásban van. Ian sose tartozott a túlságosan óvatos játékosok közé, úgyhogy most se hagy magának időt a szoktatáshoz. Legszívesebben most is felkiáltana - fel is kiált! - majd egy széles ív után gyors cikkcakkba kezd a levegőben - fokozatosan felfelé haladva, csak már a másik karikák irányába. Itt már többször pillant hátra, mikor éppen lehetősége van rá - nagyon igyekszik, hogy mindig pontosan akkor menjen messzebb, mikor a lány esetleg a közelébe ér, ám ehhez valamennyire fel kell vennie az ő mozgásának ritmusát is és ez valóban nem egyszerű feladat. A szlalomozás könnyű, inkább csak azt nehéz beállítani, hogy pontosan akkora távolság legyen kettőtök között, amekkorát te szeretnél. Az egyik oldalon a pontosság, a másikon a végtelen vadásztürelem - könnyű megunni, ha előtted szórakozik így valaki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A vacsora, legyen akár háromfogásos is, egyáltalán nem biztos, hogy egész éjjel kielégítő táplálék lesz egyeseknek. Ian az este még kiment a pályára futni, míg Ethan valami érthetetlen jogi szabályokról hadoválva elkanyarodott a könyvei felé, csak azért, hogy aztán egész éjjel az ágyában fetrengjen korgó gyomorral. Mivel a Lottival való szerencsés találkozója óta nagyon is jól tudja, merre van a konyha - és mert a Rellonban, hiába kereste, csak egy bizarr italbárt talált, kaját nem, így éjjel kettőkor ő mezítláb, szürke melegítőjében és egy pizsamának használt egyszerű fekete pólóban indul útra azzal az optimista ideológiával, hogy biztos lesz majd valami manó, aki főz rá. Félúton már magához hívja az egyik zokniját, mert a márványpadló mégse bizonyul olyan melegnek, mint ahogy ő félálomban gondolta, de útja a konyháig különben töretlen nézelődéssel és a rúnázott telefonozással telik. Akkor becsüli meg csak igazán, hogy induláskor felmarkolta az eszközt, mikor megérkezve látja, hogy bizony nemhogy egy manó sincs, de még kikészített szendvicsek se.
Álmosan vakarja meg félig csukott szemét, miközben beljebb lépkedve újra és újra körbenéz - mélységes csalódottsággal. Mhm. Senki.
Természetességgel bújik bele a mobilba, mint az egyetlen eszközbe, ami ilyen helyzetben segíthet neki. Mázli, hogy mentett le recepteket.
"Éjjeli nasi recept" - Pötyögi. Agglegény rántotta. Receptek férfiaknak. Receptek bénáknak. Hidegtálak. Palacsinta...mhmmm...palacsinta.
Azzal a gondolattal áll neki mégis zsírszegény sajtot keresni, hogy az edzője minimum képen törölné, ha elmesélné neki, hogy ő éjjel még nutellás palacsintával boldogította magát. Nem baj, könnyen talál más boldogságot; hús.
A hozzávalók beszerzése nem megy könnyen; krumpli, tojás, petrezselyem, sonka, szalonna...hagyma, még mindig kell? Mozzarella. Paprika és paradicsom. Miért nem tartanak itt bagettet...? Valójában legalább 15 percébe telik, mire megfeszített munkával feltúrja az óriási raktárat, edényeket, további takarítani valóval látva el a manókat. Egy ponton már kezd is kételkedni abban, mennyire éri ez meg neki, de néhány falat lustán elrágcsált sajt hamar jobb belátásra téríti - elkezdi hát egy méretes serpenyőben pirítani a...nem, nem a hagymát, ő a sonkával kezdi. Kaját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hátra se kell fordulnia, hogy a serpenyő felett tökéletesen reprodukálja Mihael fintorát - elég hozzá, hogy meghallja a hangját. Köszönésként gúnyos nyögést hallat, s félig-meddig rásandít a másikra - biztos, ami biztos, nem pálcával közelít-e felé. No persze -gondolja rögtön- nem mintha Misi érdemben tudná használni a sajátját.
Megnyugszik, mikor a fiú rögtön eltűnik a kamrában, de érthető módon nem számít rá, hogy utána még csevegni is támad kedve és emiatt tesz egy hirtelen mozdulatot a fakanállal - repül a lecsöppenő forró olaj, egyenesen Mihael pólójára. Ian a legkisebb megbánás nélkül, csekély érdeklődéssel figyeli művét, majd visszafordul a húshoz és találomra beleönt még mellé egy rakás hagymát, paradicsomot és némi tojást is - az csak a szerencse akarata, hogy héj nem különösen kerül bele.
- Jó hallani, hogy ennyire érdeklődsz a karrierem iránt. Esetleg majd küldök meghívót néhány meccsre, hogy addig is kiengedjenek a sittről. - Nagylelkűsége minden apró morzsáját össze kellett szednie e nagy felajánláshoz; ez látszik is közönyös "idióta vagy" arckifejezésén, emellett Misi biztos nem kételkedik feltétlen jóakaratában. Az Ethanre vonatkozó megjegyzést természetesen elvből nem is kommentálja; Misi nem érdemli meg, hogy róluk beszélgessenek.
- A lehető legkevésbé sem. - Válaszolja őszinte egyszerűséggel, meglepve Mihael-re nézve, arcán azoknak az embereknek a kételkedésével, akik nem hiszik, hogy jól hallották az iméntieket. Hogy is van az, hogy Mihael ad számára főzési tanácsot? Abszurd szituáció. Talán csak, hogy igazi empirista módjára letesztelje, ez működik-e kétszer egymás után, szinte már kihívóan önti bele az eddig összerámolt kajákra az olajat - közben meredten a másik arcát nézi.