Éljen az Eridon!

Ő lenne az utolsó eridonos, aki kihagyna egy ilyen remek alkalmat a rendbontásra! Már reggel óta fel-alá repked az Eridonban, táncol és lelkesen énekel - örül, hogy újra visszatért az élet a klubhelyiségbe, hogy sok új eridonos érkezett, akikkel mind meg kell ismerkednie, lelkesedik az új vezetőségért és már jó előre az idei új kalandokért is. Néha, mikor napközben betéved a toronyba egy, még a szünetről álmodozó, türelmetlen eridonos, néhány percig úgy tesz, mintha elfáradt volna, és állát mellkasára hajtva elterül a foteleken, de hamar megunja ezeket a pihentető másodperceket s csakhamar újra faggatni kezdi a körülötte lévőket, hogy ugye, ugye, ugye, mindenki jön ma este?!
Tény, hogy a különleges helyszín csak olaj volt a tűzre és még érdekesebbé tette a dolgot, hiszen Teo viszonylag ritkán tartózkodik a kastély falain kívül - bent sokkal több az esemény és az ember. Most azonban izgatottan és büszkén halad végig a fényekkel jelzett kacskaringós sövényen, egészen addig, míg meg nem pillantja a Vadőrlak udvarán ácsorgó hármast - ott van, ott a szigorúnak tűnő Lorelai néni, Norbi, aki még Teo mértékével nézve is igen lökött és Radúz, akiről a kisfiú hiába tud keveset, már réges rég elnyerte teljes szimpátiáját. Nyilvánvaló, hogy nem lenne méltó hozzá, ha egyszerűen odalebegne a társasághoz - őszinte, feltett szándéka, hogy megkedvelteti magát az új Házvezetővel - ezért nagy tapasztalattal húzódik egy nagy lampion takaró fényessége mögé, hogy játékos kis mosolyával átlebegve a házon (itt ujját a szája elé teszi, nehogy a bent táncoló Leonie-Keith páros túl hangosan örüljenek neki) a kiszemeltek mögé surranjon.
- Buh! - Mondja nagy és ijesztő szellem módjára gesztikulálva, hirtelen felbukkanva Norbi mögött - utána kacagva kíváncsian Radúz felé pislog és csillogó szellemtestét megmutatva lebeg előrébb. A színes poncsó annyira lenyűgözi, hogy fel se tűnik neki, mindeközben áthalad Norbin.
- Imádom a meglepetéseket! - Mondja lelkesen, majd szinte akaratlanul, nagyként kinyújtja Radúz felé apró mancsát.
- Orovecz Theodor vagyok! - Közben pedig fordul is Lorelai felé, levéve a Házvezetőről a terhet, miként tudott volna kezet fogni egy szellemmel. Lorelai-nak csak illedelmesen meghajol - de mikor felnéz, a leggaládabb ördögfióka köszön vissza tekintetéből. Íme, megérkezett! A Házszellem!

Levendula és a többiek ^  ^

Levendula és a Főnixek

Igen, kicsit valóban vágyódva nézegette a süteményeket, de az ő szupererős akarata aztán nem hajlik meg ilyen ócska kis csábítások előtt, mint duplacsokisédesmérges süti és gesztenyegolyók vagy minyonok, ááá, ő szilárd és hajthatatlan. Amit jobban sajnál, hogy Radúz saját készítésű sütőtökpuncsáról is lemarad, mert azt azért nem lát mindennap az ember szelleme.
- Nagyon! És képzeld, a konyhában találtam egy denevért meg egy madárfészket, bár már üres!-*Újságolja, mert minden zugba bekukkantott, amíg a többi Eridonosra várt - itt lábatlankodott végig, amíg a díszítést rakták fel, bár benne legalább senki sem eshet orra.
Levendula pirulására gyorsan körülnéz, hogy mivel segíthetne valahogy rajta, aztán megakad a szeme a kivilágított vadőrlakon és beugrik a mentő ötlet.*
- Tudom már! Gyere velem!-*Sürgeti integetéssel - mivel maga után húzni nem tudja - egyenest az ajtó felé terelgetve a lányt.*
- Ha idebent táncolunk, akkor nem lát senki és én is veled fogok táncolni.-*Jelenti ki elégedetten, ahogy kezét háta mögött összekulcsolva fordul egyet tengelye körül, roppant büszkén zsenijére, mert ez a tökéletes megoldás - Levendula megnézi a házikót belülről, mókázhat és még csak szégyenkeznie sem kell.*
- Én nem tudok zenét kérni, de te, te bármit választhatsz!-*Pattan a gramofon mellé - Radúz sokat kísérletezett vele, de sem ő, sem Keith nem tudták elérni, hogy a lejátszó kísértetszámba vegye, bár Teó nem bánkódott miatta.

Levendula

- Semmiben se tudok segíteni!-*Panaszkodott, bár mint minden gyerek, valószínűleg ő is hamar elunta volna a dolgot, ha valóban dolgoznia kell. Így azonban cseveghetett Leonieval, Kíffel és Radúzzal, na meg kergetőzhetett az állatokkal, ha el kellett őket csalni a többiek közeléből.
Odabent is égtek a fények és Radúz rendet rakott a kedvükért, úgyhogy nem véletlenül keringőztek az előbb még itt a prefektusok.*
- Hát... én se nagyon tudok, úgyhogy majd ahogy jólesik! Ugrálunk meg pörgünk-forgunk...-*Egy kicsit elbizonytalanodott, de szilárdan hitte, hogy különösebb tudás nélkül is tök jól el lehet bohóckondi a zenére. Kézen fogni tényleg nem tudta, de talán nem is kellett.*
- Mit szólnál, ha kitalálnánk mozdulatokat és utánoznánk egymást?-*Vetette fel, mert akkor nagyjából egyforma hülyén érzik majd magukat és rém mókásnak tűnt egy tükörjáték gondolata. A kérdésre hevesen bólogatott.*
- Perszehogy! Radúz szerintem minden létező és nemlétező zenére beprogramozta, néha borzasztó furcsa hangok jönnek belőle.-*Levendula körül lebegve követi a gramofonig, aztán a lány választásának megfelelően kezd táncolni, olyan felszabadultan, ahogy csak a gyerekek és a részegek tudnak, bár ő azért elég koordináltan mozog. Persze, nem ismer ő profi tánclépéseket, így inkább csak ugrál és itt-ott ellesett trükköket próbálgat - szellemként legalább a saját lábában se eshet el - és igyekszik mindent megtenni azért, hogy a másik is élvezze.

Nicole

Nicole

- Gondolom, Svédország miatt. Úúúúúúúúúúúgy unatkoztam itt hetekig, alig maradt valaki a kastélyban.-*Panaszkodik, mert ő nem mehetett, a falak közt viszont nem akadt jóformán társasága, úgyhogy naphosszat az Eridon és Radúz kunyhója közt csúszdázott, amibe sajnos könnyű beleunni. A portrékkal se volt nagyon miről trécselni, elvégre olyan rég van itt, hogy már az összes történetüket kívülről tudja, diákok híján meg nem voltak friss pletykák.
Most viszont van társasága és élvezi, hogy megnevettetheti Grétát, bár lehet, hogy nem a lépcső közepén kellene leállnia vicceket mesélni - a szellemeknek nem kell levegőt venniük, úgyhogy Teó néha megfeledkezik róla, hogy az élők sajnos még rászorulnak az oxigénre.*
- És negyedannyi idő alatt lehet feljutni! Mármint, egyszer valaki lemérte - járt ide egy ilyen megrögzött számolgatós figura, egész táblázata volt. Mint egy turistatérkép!-*Hadonászva magyaráz, szemléltetésképp úgy igazgatva képzeletbeli szemüvegét, mint az a fiú csinálta, ha megállt egy pillanatra a jegyzetelésben.*- Merre tovább?

*A lány javaslatára csak újra boldogan vigyorodik el, s még bólogat is mellé.*
- Csak utánad. - * mondja, miközben pár centivel hátrébb lebeg, csak hogy egy kicsivel nagyobb teret adjon a lánynak, s lehet, hogy ezt Gréti észre sem veszi, elvégre tényleg nem távolodott el tőle annyira nagyon. Új játszópajtása lenéz, valószínűleg abban a reményben, hogy megpillanthatja, mi is fog rá várni odalent - vagyis Theo erre asszociál. Sóhaját követően újabb mosoly jelenik meg arcán, olyan játékosan kihívó, ami az embert csak még inkább arra sarkallja, hogy tegyen meg valamit. Nem sokkal az után, hogy Gréta nekiindult, ő is követi a csúszda vonalát, viszont az eridonoshoz képest sokkal lassabban. Ő szellem, rá nem hat a gravitáció, ebből kifolyólag pedig nem is tud ráülni és csak suhanni. Neki lebegnie kell, amit azért valljuk be, nem lehet összehasonlítani a száguldozással - viszont mindezek ellenére igyekszik ő sietni. Mikor az elsős sikkant, egy pillanatra elfogja az aggódás, mi történik, ha esetleg megsebesült vagy valami, de végül úgy véli, hogy akkor minden bizonnyal többet hallatott volna.
Ugyan nem egy órás késéssel jut ki a járatból, de Gréta türelmetlenkedését látva, még így is elég sokkal.*
- Bocsánat, csak tudod, ez nekünk szellemeknek nehezebben megy. - *bocsánatkérő mosollyal magyarázza el a dolgot, miután körbenéz, s a terem közepére lebegve fordul a lány felé.*
- Mit választasz, kimész az ajtón, egy újabb folyosóra, vagy felfedezed a termet? - *újabb játékos, kisfiús vigyor, miközben kérdez, egyúttal meghagyva választási lehetőséget Grétának.*

*Az, hogy Gréti már szétnézett, jó. Nem pazarolja az időt és leleményes, ami soha nem árthat egy ilyen helyen, ahol varázslók vannak, szellemek, és különleges képességekkel rohangáló fiatalok - persze Theo ezt nem gondolja így végig, ő csak azt érzi, hogy amit a lány csinált, az jó.*
- Nem, nem igazán. - *megrázza fejét miközben megvonogatja vállait, viszont nem ad semmilyen instrukciót neki, hagyja, hadd találja csak fel magát. Különösebb veszélyek itt úgysem fenyegetik, szóval tényleg, egész nyugodtan tapogathatja a falat, vagy huzigálhatja a fáklyát is akár.
A lány következő kérdése ugyan csak azt támasztja alá, hogy okos: igyekszik felmérni a lehetőségeket, minden oldalról, hogy csak utána választhasson. Theo ezen csak újra elmosolyodik, miközben egy aprót biccent*
- A keleti szárny. Ahol van a szfinxes festmény, meg Rabbotbá' irodája. - *válaszol, újra megvonogatva a vállait. Neki igazán mindegy, akárhová szívesen megy, szóval ez is leginkább Grétán áll. *
- És az első emeletén pedig ott van az Erőnlét terme és egy másik titkos átjáró, bár.. Az újabban nem is olyan titkos. - *szemei felcsillannak a 'titkos átjáró' kulcsszavak említése közben, és nagyon reméli, hogy Grétát is érdekli még a téma, és szívesen kipróbálná azt is.
- Viszont ott van a második emelet is, az Elemi mágia teraszával, meg pár tanár lakrészével. - *és ezzel szinte fel is vázolta az egész Keleti szárnyat, hogy a leányzónak legyen elég információja a döntéshozatalt illetően. Ezek után egy ideig csendben lebeg, hagyja, hadd gondolja át a dolgot.*
- Na?

Theodor amióta az Eridon falai közt létezett, tudta, hogy semmi pénzért nem szeretne onnét elmenni. Az ott lakók lendülete vidámsággal töltötte el, bár már az érzései a múlté voltak, viszont emberi vonásai még ma is megtalálhatóak a fiúban. Szellem lét ide vagy oda.
A minap épp egy eridonost kísért el a könyvtárba, mert valami házi dolgozathoz keresett könyvet, de nem tudta, hogy merre is volt pontosan. Theo természetesen segítséget ígért a kis diáknak, akit el is kalauzolt az említett helységbe. Valóban rengeteg könyvnek adott otthont a hatalmas terem, a szellem, ha akarta volna se tudta megszámolni. Több volt, mint ameddig el tudott számolni. Végül megérkeztek a talán jó sorra, ahol lehetett a keresett kötet. Sajnos, már nem együtt keresték, mert a kis pirosnak fontos folyóügyei akadtak és a mosdóba szaladt. Theodor úgy gondolta, hogy addig megkeresi a könyvet, bár levenni nem tudta, hiszen nem szilárd testbe volt zárva, már csak egy szellem volt. Még mindig lelombozó volt valamilyen szinten számára, hogy nem játszatott kint a többi diákkal, nem tanulhatott pálcahasználatot és még lehetne sorolni. Szerencsére, ez az sugallat az évek múlásával kezdett elmúlni és lassan megszokta a szellemlétet.
Épp az egyik keresett sor előtt lebegett, szemecskéivel a könyvgerincekre írtakat olvasta, amikor egy fura dolgot érzett, aztán már csak a puffanásra figyelt fel komolyabban.
- Szentséges szalamandra! - ez volt az első mondat, ami kijött a torkán - Mit csinálsz te ott? - Alább lebegett, hogy jobban szemügyre vegye a fura lánykát, aki az imént esett át Theodoron. Valószínűleg kirázhatta a hideg a lánykát, hisz nem épp kellemes az élőknek, ha áthalad rajtuk egy szellem.
- Áh, csak Theo! Nagyfiú vagyok ám, de inkább tegezz, mint a többiek! - Válaszolta nevetve, s végig nézte, ahogy összekaparta magát Severin. A szellem tekintete megakadt a lepkehálón és nem tudta mire vélni a tárgyat.
- Villogómoholy? - kérdezett vissza - Nem, sajnos nem láttam, de segíthetek megkeresni! - El is felejtette, hogy már elígérkezett valaki másnak. Ráadásul az a valaki más is elfeledkezhetett Theoról, és a segítségéről, mert már vagy tíz-tizenöt perce elment.
- Olyan lepkehálóval kell őket elkapni? - érdeklődte a fiúcska.