37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Átrium - összes hozzászólása (2164 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 41 ... 49 50 [51] 52 53 ... 61 ... 72 73 » Le
Adrian Black
INAKTÍV


cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. augusztus 20. 11:46 Ugrás a poszthoz


xx

Megemelkedik szemöldököm, ahogy felkiált, aztán, ahogy hirtelen tetten éri magát, körbe is nézek a teremben. Elég korán van még, nem hallotta mindenki, ugyanakkor ezzel az apró kis jelzés értékű gesztussal szeretném a tudtára adni, hogy ez nem az a hely. Nem mintha még abban a szerepkörben tetszelegnék, hogy ilyen megjegyzéseket tegyek - már amennyiben szükséges ehhez feltétlen szerepkör. Tudtommal nem akadt más a horgára, ameddig pedig nincs senki, aki féltékenykedjen az ex-re, eszem ágában sincs visszafogni magam.
- A kiabálás már felér egy agresszív megmozdulással, tanárnő - bár a hangom és az összességében egysíkú hangsúlyozásom felér egy szemforgatással, a szám szegletében bujkáló hamis mosoly szinte ordítja, hogy közel sem sértődtem meg. Gyakorlatilag nem is lenne okom rá.
Hátrébb tolom magam a székkel, hogy kényelmesen elférhessen, és még véletlenül se kelljen az asztallal nyomorognia, karjaimmal ölelem át a derekát, s ahogy balommal ráfogok jobb csuklómra, eszem ágában sincs idő előtt elengedni. Mintha törvényszerű lenne, hogy jobbak vagyunk, amikor nincs kimondva köztünk semmi - minden mozdulatban ott lappang a mi lenne, ha?, az engedetlen gesztusok izgalma. Ha akarnám sem tudnám visszafojtani ezt magamban - amikor majd azt mondja, elég, akkor majd, ameddig viszont önként pakolja magát az ölemben, nem értem, miért kellene bármit is másképp csinálnom.
Aprót szusszanok, hagyom, hogy birtokba vegye az arcom, kicsit még kezeibe is engedem magam, érezze csak a képem súlyát. Szemeim lehunyom - nem azért, hogy kerüljem a pillantását, elvégre meggyőződésem, hogy akkor is képes az elevenembe látni, ha nem találkozik a kék íriszekkel. Ez az ő szuper ereje. Felháborító.
- Nem bánt semmi, csak év végi fáradtság, asszem' - persze elhamarkodott ilyen fiatal korban máris kimerültségről beszélni, de azt mindenki tudja, hogy egy csapat gyerek igenis képes kiszívni bárki lelkét. Fogjuk csak erre. - Türelmetlenebb vagyok, hamarabb szakad el a cérna, ilyenek. - mintha csak orvosnál lennék, elengedem jobbom, míg felmutatom neki a bütykeimen fényesen hegesedő bőrt. - Nem vészes, történt már máskor is ilyen, csak... Keresnem kell valami fárasztóbb hobbit.
Utoljára módosította:Adrian Black, 2019. augusztus 28. 11:00
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. augusztus 20. 12:44 Ugrás a poszthoz

Adri

- Egy állat vagyok, Édri, és élvezem.
Mondom ki széles mosollyal és még a nyelvem hegyét is kidugom. Ő igen, pontosan ez jellemző rám. Mondjuk, ő tudja, hogy van olyan, amikor ez a mondat megállja a helyét. Nyilván nem most, egy tanári szobában, bár... na ezt inkább hagyjuk. Azt hittem, hogy az ilyenek miatt szörnyű szégyenérzete szokott lenni az embereknek, és azt hittem, hogy majd nekem is szörnyű szégyenérzetem lesz, de mint a mellékelt ábra mutatja, nem.
Kényelmesen vagyok az ölében, és nem rágódom semmin, csak élvezem. Jobb minden így. Azt hiszem, az egész kapcsolatunk alatt az első éjszaka volt a legjobb. Akkor még nem lett kimondva, hogy "mi" vagyunk, csak eggyé váltunk számos módon, számtalanszor. Az az első éjjel örökké kellett volna, hogy tartson. Minden mozdulatunkban, minden tettünkben, még egy ruhaválasztásban is benne van a bizsergető talán. Ennyinek kellene lennünk, talán tényleg. Egy átmeneti állapotnak, barátságnak extrákkal, kötöttségek és megfelelési kényszer nélkül. Fiatalok vagyunk, élveznünk kellene. Élvezni a pillanatokat, a lehetőségeket. Nem feszengeni.
Azt hittem, görcsös lesz mellette az élet. Hogy egy ideig kínosan fogom magam érezni, azonban nem így lett. Az, hogy idejöttem, hogy most itt ülök az ölében, annyira természetes és annyira tökéletes, hogy azt nem tudom elmagyarázni. Átfog, és csak mi vagyunk, pont olyan békében, ahogy gyerekként a kanapéján ülve, a vállának döntve a fejem elmélkedtünk az életről.
- El is felejtettem édesem, hogy vén vagy már, mint az országút. Jön majd a cavinton, pote-mix és a sátapálca. Ősz hajszálak, fájós derék, és a ráncok. Itt már látok is egyet.
Ajkaimmal a homlokára hintek egy apró csókot, remélve, hogy mosolygásra bírom vele, és egy kicsit lágyulnak a vonásai. Olyan kedves és szeretnivaló, és mindenképpen jóképű, szóval szeretném, ha nem csökkenne az önbecsülése, és olyan maradna, mint volt.
- Gyönyörű, Black. Még jó, hogy nem törtem össze magam a hétvégén, aztán kitalálják, hogy asszonyverő vagy.
Korholom meg, egy kis játékosságot csempészve a hangomba. Kezemmel megfogom a kezét, és a sebekre is finom puszikat lehelek. Megszokhatta már, hogy én ilyen fogdosós-puszilgatós összeállítás vagyok.
- Azt mondják, ha egy tündér csókot lehel a sebedre, gyorsabban gyógyul, és mielőtt még beszólnál, tudom, hogy szerinted is tündér vagyok.
Szerintem amúgy a ruha teszi ezt az egoizmust nálam. Nem is az én ruhám, nem is az én stílusom, ez látszik is rajta elég tisztességesen. Nem otthon aludtam, és Liza ruhái közül konkrétan ez jött rám, hát ilyen az élet.
- Valami fárasztó hobbi, valami fárasztó. Hm.
Jobb mutatóujjammal az államat ütögetem, és a plafont nézve nagyon gondolkozom valamin. Mivel Adrian legilimentor, úgyis tudja, hogy min, ki se kell mondanom. Lehet hobbi is, lehet fárasztó is, benne vagyok én is, mégis, mikor lepillantok rá, csak annyit mondok:
- Ez egy nagy kastély, tök fárasztó benne fogócskázni.
És ez igaz is, de hát nyilván nem erre gondoltam. A mellkasára hajolva, simogatom, masszírozom a halántékát, simogatom a haját, kedvesen.
- Elutazhatnánk a szünetben. Mondjuk, sziklát mászni. Vagy túrázhatnánk egy vad, érintetlen helyen. Kimozdulni innen. Nem rossz, hogy visszajöttünk, de szerintem nekünk nem tesz jót, ha állandóan itt vagyunk. Talán a levegőben van valami, talán a vízben, de elmehetnénk együtt tényleg valahova, ahol nem ismernek minket. Lehetnék a húgod mondjuk, tudod, nappal húgom...
A végén már nevetek, mert szerintem lassan a határaimat feszegetem nála, és nem akarom, hogy megharagudjon rám, azt szeretném, ha tényleg tudna önfeledten nevetni velem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. augusztus 21. 19:55 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Egy kissé még a férfit is meglepi, hogy Kriszpin mennyire nyugodt, mintha nem egy kellemetlen beszélgetést akarnának lefolytatni. Az igazgató higgadtsága sajnos nem feltétlenül ragad rá Henrikre, bár ő már úgyis tökélyre fejlesztette idegességének leplezését.
Helyet foglal és igyekszik visszaemlékezni arra, mit beszéltek meg Lillával. Hogyan kezdje, mit mondjon, szinte eltervezték az egészet és ezer meg egy végkimenetelt próbáltak el, mindenre felkészülve, most azonban úgy érzi, nem tudja, mit kellene mondania. Ha már egyszer ő kért időpontot, akkor viszont neki kell belevágnia, még akkor is, ha egyébként a vele szemben ülő tökéletesen tisztában van azzal, hogy miért is vannak itt. Így hát vesz egy mély levegőt és úgy dönt, ha meg sem próbálja, biztosan kudarcot vall. Nála jobban senki sem tudja, hogy ártatlan, éppen ezért felesleges úgy viselkednie, mintha szégyellné magát. Ettől persze a tény nem változik, hogy a róla kialakult kép milyen, de azon már változtatni úgysem tud. Itt a lehetőség, hogy élőben bizonyítsa, nem az az ember, akiről írnak.
- Nos, ahogy azt korábban is írtam, örömömre szolgálna, ha a Bagolykő falain belül taníthatnék Okkultizmust és fekete mágiát - igen erős kezdés, nem mondom, eléggé in medias res, de tegyük a szívünkre a kezünket: minek köntörfalazzon? Attól, hogy az időjárással indít sajnos nem változik majd meg beszélgetésük fő témája, csak elodázza azt, ami úgyis bekövetkezik. - A félreértések elkerülése végett: semmiképp sem arra kívánom megtanítani a tanulókat, miképp használják a fekete mágia ágait. Azonban utazásaim során rengetegszer tapasztaltam, hogy a tudatlanság és vakmerőség elegye tragédiához vezet - és ebben nem is hazudik. Megannyi gyermek olvas egy jó könyvet vagy lát egy érdekes filmet és úgy gondolja, meg kell próbálkoznia vele. Mondanom sem kell, mi ennek a vége. - Tudniuk kell, miért veszélyes és biztos forrásból kell tájékozódniuk ezekről, mielőtt olyasmibe vágnának bele, ami végzetes következményekkel járna. És persze nem elhanyagolható, hogy fel kell tudniuk ismerni, ha ilyesmivel van dolguk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Christiano Santos
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. augusztus 21. 21:26 Ugrás a poszthoz

Ál-menyasszonyom
CuteBear - 21st August; Noon

Érdekelte Christ valaha is az, hogy nem léphet be valahova? Legalább annyira, mint amikor eltiltották a kviddicstől még az alapképzése elején. Semennyire. Úgy sétált a kastélyban, mintha világ életében ezt tette volna, pedig a pályán és az öltözőkön kívül még csak a területének más pontján sem járt. Nem volt nehéz megtalálni a tanárit, csak követni kellett egy idősebbnek tűnő férfit, és itt is van.
De hogy miért is? A húgát akarta elrabolni egy röpke órára ruhát választani a babaváróra a lányainak. Amikor már fél órája csak ücsörgött, akkor jutott eszébe, hogy Stellánál kellett volna kezdenie ezt a kört, nem pedig itt. Feltápászkodott az addigi helyéről, hajába túrva indult meg. Hogy a lányt hol keresse, az már sokkal jobb kérdés.
Viszont feltűnt előtte egy ismerős alkat, mire rögtön eszébe jutott az ingyen süti esete. Szegény nőt úgy hagyta ott, hogy még a nevét sem kérdezte meg, miután megkérte a kezét és megcsókolta. Érdemelne egy enyje-benyjét, ezért is inkább a kedves nő felé lépdel.
- Helló - szólítja meg vigyorogva. - Ígérem, most nem készülök semmire - emeli fel a kezeit védekezően, amit aztán le is enged.
Ha a nő rá figyel, egy vigyort mutat fel, közben a kezét nyújtja felé.
- Nem volt alkalmam bemutatkozni. Christiano Santos, de csak Chris.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. augusztus 21. 22:14 Ugrás a poszthoz

Ál-vőlegényem

 Pár vizsgalappal a kezemben lépek be a tanáriba. Feltett szándékom, hogy kijavítgassam őket a mai nap folyamán. Haladnom kell, hiszen ha hagyom felhalmozódni a sok tesztet és esszét, akkor nem jut időm semmi másra. Hajam lazán összekötve, öltözékemmel együtt a nyarat idézi. Combközépig érő farmerszoknya, hozzá egy halványkék, lening és egy kényelmes, fehér vászoncipő. Ehhez volt ma kedvem. Már akkor is az egyik írást olvastam, amikor megérkeztem, így mivel el is merültem az olvasottakban a hozzám szóló szavai kicsit váratlanul érnek. - Oh, helló! - viszonzom a köszönést felocsúdva - Ingyen süti híján ezt el is hiszem - mosolygok kedvesen, majd miután a kezét nyújtja ezt elfogadom és míg röviden de határozottan megrázom én is közlöm vele a nevem - Anastasia Strakhova, leginkább Ana vagy Anja - teszem még hozzá a becézési formát én is a mondat végére. Nem sejtem mit keres itt, de végtére is örülök, hogy látom. Érdekes élményben volt vele részem. Színjátszó szakkörös bakfis korom óta nem volt színpadi csókom. Másmilyen meg egyáltalán nem, de ez most mellékes persze. Szóval a neve Chris. Jó tudni, ha már megkérte a kezem. - Mi járatban erre? Esetleg a vendéglistát jöttél összeállítani velem az esküvőnkre Drágám? - szemtelenkedek egy kicsit miközben a saját asztalomhoz lépek és leteszem rá a mindeddig kezemben lévő lapokat és egy ametiszt geoda papírnehezékkel lesúlyozom őket. Furcsa időjárás van mostanság. Hirtelen támadnak szelek és ha nyitott ablakra rányitják az ajtót, a huzat akkora lesz, hogy a fejemet is majd levinné. Tehát fő az óvatosság. Nem szeretnék a gondatlan kezelés vétségébe esni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2019. augusztus 22. 22:45 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában

Nem szeretem a köntörfalazást. Az egyenességet szeretem. Nem a durvaságra gondolok meg a bunkóságra, hanem a tiszta, gyakran fájó őszinteségre. Ami azt illeti mondjuk, szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fájt nekem az, ha valaki megmondta, ami van. Örülök tehát ennek a nyitásnak. Figyelmesen hallgatom, székemben hátradőlve ülvén, kezeim a karfán.
- Világos - reagálok arra, hogy nyilván nem úgy kell értelmezni a tárgyat, hogy ennek keretein belül szépen kinevelne egy csapat feketemágust. Bólogatok szavaira, nem egyszerűen figyelmesen, hanem egyetértően.
- Igen, elég meggyőző mindaz, amit olvastam - emelek fel egy dossziét az asztalról, az irományaival benne. Önéletrajz, kísérőlevél, tapasztalatai taglalása, ajánlások. Nem igazán fér hozzá kétség, hogy valóban szakemberrel van dolgom. Utánakérdezni is utánakérdeztettem Tatianaval, mint minden jövendőbeli tanerőnek és minden megerősítést nyert.
- Most halljunk azokról az olvasmányaimról is, amik nem a szakértelméről számoltak be - mosolygok rá, nem feltétlenül barátságosan, bár nem is barátságtalanul, inkább csak amolyan jelentékenyen, utalón. Hiszen tudja, mire célzok. Az újságok hasábjain megjelent vádakra. Úgy sejtem, ezeket különösen tisztázni szeretné. Vagyis különösképpen ezeket szeretné tisztázni. Meglehet, előre szaladtam kicsit, még nem tartott itt feltétlen a belső beszédében és most jött volna egy átvezetés vagy még valami más, tölteléktéma. Megkímélném ettől. Hallgatom.

& & &
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. augusztus 22. 23:12 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Megkönnyebbül a ténytől, hogy Kriszpin nem kérdőjelezi meg a szándékait. Már csak azért is, mert nem igazán tudja, hogyan nyomatékosíthatná ennél is jobban azt, amit el akar mondani. Akkor mondjuk meglepődik - és ezt nem is leplezi -, mikor egy komplett dossziét mutat meg a férfi, hogy mit tud már Henrikről. Nem hülye, számított rá, hogy idővel a körmére néznek, elvégre igazgatóként nem engedheti meg magának, hogy veszélyes egyedeket eresszen az iskola falai közé, ez azért mégis valahol... Túlzásnak tűnik. Mégsem szól semmit, elvégre a kutakodás eredménye rá nézve pozitív.
- Ezt örömmel hallom - egy halovány mosoly jelenik meg arcán, ahogy szerényen biccent. Mert tényleg örül neki. Rengeteget dolgozott azért, hogy ide eljusson és néha nem árt a visszacsatolás, hogy jól tette. Ez a kis görbe azonban rögtön le is hervad arcáról és helyét komolyság váltja fel, mikor Kriszpin köntörfalazás nélkül tér a tárgyra. Erre is számított és őszintén? Annyiszor vallatták és kérdezgették az utóbbi időben, hogy tényleg meg se kottyan neki.
- Ha arra gondol, hogy megöltem a saját szüleimet, akkor továbbra sem tudok mondani annál többet, minthogy aljas rágalom. Sohasem kívánom azt az érzést senkinek, amit aznap átéltem - szemében látszik, hogy nem viccel. Nem néz oldalra, nem fordítja el fejét, mert ez az igazság. Őszinte. Ennyi vegzálás után bizonyára már rég megtört volna, ha ő lenne a tettes, vagy legalábbis ő így látja. - Arról tudtam, hogy a szüleim érdeklődnek a fekete mágia iránt, elvégre valóban egy feltérképezetlen területéről beszélünk a mágiának. Azonban sohasem gyakorolták és eszükbe sem jutott volna, hogy engem ilyesmire rávegyenek - nem túl hevesen, de lassan azért megrázza a fejét. Ha anyja és apja csak egy percig is úgy gondolták, hogy a fiuk élete veszélyben foroghat emiatt, nyilvánvaló, hogy nem kényszerítik vagy buzdítják ilyesmire. Túlságosan becsületes és jó emberek voltak ők, ezért is rejtély Henrik számára minden, ami a halálukkal kapcsolatos.
- Ami pedig azt illeti, hogy én magam használok fekete mágiát... Elismerem, hogy amikor Dél-Amerikában jártam, részt vettem nézőként egy törzsi vérmágia rituáléban. Azonban semmilyen módon nem voltam aktív részese és a fekete mágia egyetlen ágát sem gyakorlom. Megfelelő tanulópénz volt édesanyámék halála, nincs szükségem emlékeztetőre - a végén összepréseli ajkait. Megint a képek arról a napról. Vér mindenütt, maradványok, életnek nyoma sem volt a helyiségben. Az aurorok, a Minisztérium, mindenki ott sereglett, míg ő sokkos állapotban várt egy jelet. Egy jelet, hogy nem az történt, amiről suttognak.

¤¤¤
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2019. augusztus 23. 23:24 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában

Nincs ebben semmi túlzás, minden tanerőjelöltről forgattam ilyen paksamétát. Nem kivételezett helyzett az övé, nem kell emiatt aggódnia. Bár szerintem ez a legkisebb, ami miatt most aggódik. Hamarosan rátérünk arra, ami miatt viszont már inkább.
Komoly arccal hallgatom, ahogy nekivág kifejtésének, közben mély levegőt szívok be. Belegondolnom is szörnyű egy ilyen helyzetbe. Abba, hogy az ember nem csak elveszti a szüleit, ám még őt is vádolják azzal, hogy kioltotta az életüket.
- Részvétem - nyilvánítom is ezt ki felé, amikor szünetet tart. Hogy ez azt jelentené, hogy hiszek az ártatlanságában? Nem, ezzel még nem azt akarom kifejezni. Csak azt, ami felmerült bennem. Őszintén sajnálom a veszteségét. Ezt pedig egyre inkább teszem, ahogy beszéde folytatása közben látni vélem rajta, tényleg mennyire megviselte. Bólintok, miután befejezte.
- Nézze... - veszem le róla szemem, körbepillantva az előttem heverő tömérdek papíron, miközben előrébb hajolok, kezeimet összekulcsolva az asztalon. Ismét rá emelem tekintetem.
- Engem hidegen hagy a látszat - vonok vállat.
- Nem érdekel, mi minek tűnik, ki miről mit vél, mit írnak az újságok és ki miért aggódik. Engem a tények, a szándékok és a tettek érdekelnek - nyújtom ki kezem és élével koppintok felsorolásom minden tagjánál az asztallapra, határozott kifejtésem közben.
- Ön nem vádlott. Nem folyik ön ellen eljárás és úgy tudom, nincsen bizonyíték és semmilyen alaposabb gyanúra okot adó tényező, ami alátámasztaná, hogy bármi köze lenne a történtekhez - fordítom fel tenyereimet. Pajkos közben visszaballagott már a kosarába és onnan pislog fel ránk, mintha csak tudná, milyen sorsdöntő beszélgetés folyik most itt.
- Ettől függetlenül érthető, ha sokaknak aggályai vannak. Nyilvánvalóan tisztában van vele, mekkora kockázatot vállalok azzal, ha felveszem önt hozzánk tanárnak - térek rá a saját véleményemről a köz véleményére és a köz véleményének következményeire, nem igazán szakítva meg a szemkontaktust. Hiszen még alig állhattam neki megfontolni a felkeresését, az újságok már megírták, hogy megint milyen balhéba fogok keveredni és keverem ezzel a tanodát. Nem mondom, ezeken bosszankodok mindig pár sort, főleg, hogy tudom, jönnek aztán a szülői levelek sorra, viszont soha nem voltam az a fajta, aki csak azért feladná az elveit és választana könnyebb utat, hogy jobb színben tűnjön fel.
- Viszont ez az én döntésem. Az én gondom - tisztázom, hogy nem arra akartam most buzdítani, hogy adjon nekem bármilyen garanciát. Mit is adhatna?
- De tudnia kell, hogy amennyiben felveszem, a hátamat semmiért nem tartom sem én és főleg nem az iskola. Amennyiben valóban ártatlan, mint ahogy én azt jelenleg tartom - hiszen nincs okom az ellenkezőjét hinni - és ami miatt valószínűleg esélyt fog kapni nálunk, úgy minden rendben lesz. Viszont, amint bármi megingat ebben, egy pillanatig sem fogok hezitálni, hogy elhatárolódjak öntől  - mutatok rá a velem szemben ülő férfira, viszont ez nem fenyegetés, szimplán csak nyílt lapokkal játszom. Az pedig, amit most lát tőlem, azt igazából sokan elképzelni se tudják rólam. Hiszen alapvetően egy végtelenül barátságos fickó vagyok, akit simán kenyérre lehet kenni. Viszont nem véletlenül osztottak anno a Rellon házba: nem kell a szomszédba mennem elszántságért, éleslátásért, sem magabiztosságért. Ami fontos nekem, azért ölre megyek. A Bagolykő pedig nyilvánvalóan az.

& & &
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. augusztus 25. 09:41 Ugrás a poszthoz

Harmatos rózsakert


Egyszer, kétszer, háromszor... Komolyan, hányszor fog még feltűnni ennek a Doléance vagy ki a fenének a neve? Annyi biztos, hogy eme kedves elvtársnak jó nagy nyelve lehetett, ha ennyiszer bekerült az iskola elsők közé. Vagy szimplán csak okos volt, azt sem szabad persze kizárni. Ilyen temérdek sokszor az évfolyam csúcsán lenni azért nem kis dolog. Na, az biztos, hogy én nem fogok egyszer sem ilyen vagy ezekhez hasonló trófeára kerülni, ha így folytatom. Mondjuk szerintem annak örülhetek, ha drága JG nem buktat meg Varázsháztartástanból a csókocskánk miatt, nemhogy az miatt kelljen aggódnom, hogy meg lesz e a kiváló a tantárgyából. Félre ne értsen senki, amúgy eszes gyerek vagyok én. Ha valamihez, akkor a manipuláláshoz nagyon értek, azzal pedig olyan sok hasznot hozhatok a konyhára, amely elegendő ahhoz, hogy bármiből elérjem a céljaimat. Sajnos ebbe kedves tanárnőm oktatási rendszere nem tartozik bele. Főleg hogy nem csak őt, de az öccsét is igen csúnyán megrontottam. Én mindkét aktust élveztem, az már más tészta, hogy ők nem hiszem. Bár a kisfiú ellenkezett, szerintem valamennyire neki is tetszett. Végtére is eljött a kis randinkra, azt pedig senkinek nem kell tudnia, hogy csak azért, mert megfosztottam az egyik értékes családi ereklyéétől. Az a karkötő ízléstelenül rusnya volt, ha tovább tartottam volna magamnál félek, hogy elkaptam volna valami undorító kórságot, ami befolyásolhatta volna a csodálatos preferenciámat. Helyette beszereztem egy újabb szuvenírt a drágától, amikor elment mosdóba, én kicsentem az egyik szájfényét a táskájából, ezzel újabb okot keresve arra, hogy ismét találkozzon velem. Nem tudom miért, de valami vonz Junhoz. Tudom, furcsán hangzik, hogy én, aki körülbelül bárkit megkaphatna és teszi is, úgy gondolom, hogy jó életem lenne egy egyszerű kis ázsiai fiúka mellett. Lehet, hogy az tetszett meg benne, hogy túlságosan is ellenkezik ellenem, ezzel kihívást állatva elém, na meg felébresztve a mazochista énemet.
Fáradsággal kevert frusztrációs sóhaj hagyja el a számat, amint körülbelül a századik biztató, aranyba foglalt feliraton siklik át a szemem. „Teher alatt nő a pálma”, meg a fenéket! Én inkább darabokra zúzom azt a pálmát, mintsem hogy én legyek az. Lehet mégiscsak maradnom kellett volna odahaza. Na, jó, ezt még én sem gondolhatom komolyan. Minden jobb, mint apám. Szó szerint bármi. Ha kell, hát az utcán élek, és a testemmel keresem meg a kenyeret, de oda többé nem megyek vissza.
Azért mégiscsak jó lenne kimenni innen végre. Az ajtót megközelítve próbálok kiszúrni valakit a résnyire nyitott bejárat mögül. A folyosó kifejezetten üresen kong ebben az órában, így beletelik jó néhány percbe, mire feltűnik egy leányka és gyanútlanul elsétál a szoba előtt.  
- Pszt! Hé! – Próbálom felhívni a figyelmét. Ő nem láthat belőlem sokat, egyedül barna íriszeim kandikálnak ki a lyukon.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. augusztus 25. 11:52 Ugrás a poszthoz

       Barna szemű Theon

Jelenleg nem vágyom másra, minthogy kiszakadjak kicsit a tanulásból, és a vizsgák helyett valami másra gondoljak. Napok óta bűbájokat magolok, aztán gyakorlom őket. Majd megint bemagolok egy párat, és újra a gyakorlásra kerül a sor. Ennél monotonabbak már nem lehetnek a napjaim. És hogy még idegesebb legyek, nem mennek a bűbájok! A mágia története pedig már annyira untat, hogy fel sem fogom, mi áll a lapokon. Az elmúlt napokbam annyit magoltam és tanultam, hogy még kedvenc időtöltésem, az olvasás sem köt le. Szerintem elég betűt látok egy napra a tanulás alatt.
A levitások közül mindenki tanul, így a könyveimet az ágyamon hagyva, csendben kisurranok. Nem tudom merre tartok, de előbb-utóbb csak jön majd valami érdekes. A folyosók kihaltak, minden egyes lassú léptem nagy zajt ver, ahogy cipőm a padlóhoz ér. Néhol ugyan szembe jön velem egy-egy diák, akik mind zombi módjára járkálnak a folyosókon. Én is valahogy úgy nézhetek ki, bár fésületlen hajammal talán inkább egy őrült hatását kelthetem. A szoknyám is gyűrött, és pólóm alján egy kis folt is éktelenkedik, ami szétszórtságomban nem vettem eddig észre. Bosszankodva próbálom kisimítani a ráncokat a ruhámon, a foltot pedig valahogy eltakarni. Közben befordulok egy folyosóra.
Mikor úgy ítélem meg, hogy viszonylag elfogadható a külsőm, ismét eszembe jutnak a vizsgák. Kellemes gondolatok.Próbálom elterelni a figyelmem, nem túl sok sikerrel. Mindig vissza-vissza kanyarodom valahogy a vizsgákhoz. A varázsháztartástan, ami még hátra van, bár abból biztos átmegyek, hiszen az egyik kedvenc tantárgyam, abból mindent tudok. Az átváltoztatástan már más tészta. Azzal meg fogok küzdeni.
A gondolataimba mélyedve sétálok el egy ajtó előtt, és ha nem hallanék egy pisszenést odabentről, talán észre se venném, hogy az ajtó résnyire nyitva van.
Odafordulok, és egy barna szempárral találom szembe magam. Visszafordulva odasétálok hozzá, és kérdő tekintettel nézek rá.
 - Hát te? - kérdem, s a fejemben már sorakoznak a furcsábbnál furcsább gondolatok, hogy mit kereshet itt a barna szempár tulajdonosa. Látszólag bújkál. De vajon ki elől?
Körül nézve rajtam kívül nincsen senki a folyosón, így nem tudom, mi oka ennyire rejtve maradni.
 - Mit keresel itt? - húzom fel a szemöldököm, és az ajtó felé nyúlok, hogy kicsit jobban kinyissam, és lássam, ki tartózkodik a mögötte.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. augusztus 26. 20:45 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Nem szokásom osztani az aggodalmaskodó emberek nézeteit. Főleg nem anyámét. Túl sokat parázik olyan dolgokon amiken nem kéne. Ez nem fog neki jót tenni hosszútávon. Viszont most bennem is megszólalt a vészharang. Tudom, hogy ha a mai kis beszélgetésem nem sikerül úgy, ahogy annak sikerülnie kéne, annak az esélyei, hogy szeptembertől évet kell ismételnem, vészesen megnőnek majd. Körülbelül úgy száz százalék környékére. Épp emiatt ismételgettem előre betanult szövegeket már napokkal ezelőtt is, hogy hitelesnek tűnjek, és ne csesszem el az egészet tudat alatt. Nem vagyok az az izgulós fajta, de talán nem hazudok, ha azt mondom, hogy vagy ötször biztos leizzadtam, míg a kastélyba értem. Jó, nagy szerepet vállalt ebben a rettentő nagy meleg is, de akkor is.
Igyekeztem az alkalomhoz illően megjelenni, habár nem akartam a száraz, fülledt időjárás miatt túlöltözni sem. Így hát az öltönytől eltekintettem, de egy rövid ujjú ing, egy sima, hosszú, fekete nadrág és egy könnyed, nyári fehér zakó okésnak tűnt. Utam során a zakót végig kézben hoztam, már csak akkor öltöttem magamra, mikor a kastély déli szárnya földszinti, igazgatói iroda felé vezető folyosóján jártam.
Nem telt sok időmbe, míg megtaláltam a tárva nyílt ajtót, ami mögött az igazgatói rejlett. Még a bejáratnál leszólítottam egy velem szerintem egykorú diákot, aki mondhatni elég pontos útbaigazítást adott. Innen is köszönet neki. Vajon gyakran fogok vele találkozni, ha felvesznek? Biztos jó arc. Karórámra nézve, nyugodtan konstatáltam, hogy idő előtt két perccel érkeztem, így még belépés előtt szántam bő egy percet arra, hogy kifújjam magam, megigazítsam a hajamat, illetve, hogy átfussam a már jó ideje kezemben szorongatott papírokat. Csak a szokásos dolgok amiket elkérhet az ember az interjú során. Év végi bizonyítványok, igazolvány, meg egy kézzel írott referencia levél korábbi átváltoztatástan tanáromtól. Kedves hölgy volt. Nagyon szeretett és mérhetetlenül sok támogatást kaptam tőle. Észrevettem, hogy helyenként izzadtságfoltosak a papírok, gondolom attól, hogy az út során verejtékező kezemmel szorongattam őket. De who cares.
Szóval a lehető legösszeszedettebben beléptem a kis helyiségbe, bólintottam egyet a titkárságvezető felé, amolyan köszönésképpen, majd közelebb léptem. Tudattam vele, hogy ki vagyok, és, hogy elvileg az igazgatóhoz van mostanra időpontom, mire ő nagy mosollyal az arcán mutatott egy másik nyitva hagyott ajtó felé, jelezve, hogy arra vegyem az irányt. Ezúttal köszönet teljesen bólintottam, talán egy köszit is elmotyogtam és megközelítettem az ajtót.
Őszintén szólva ötletem sincs, hogy azért van-e nyitva az ajtó, mert számítottak rám, vagy inkább ez a szokás erre, de inkább nem kockáztattam meg, hogy bunkónak nézzen az úr, hogy csak úgy besétálok. Az ajtófélfán való kopogással adtam a tudtára, hogy megjöttem, amennyiben még nem vette volna észre.
- Jó napot - vendéglátóm egyből levághatta, hogy feszült vagyok, mert olyan elfojtott hangon köszöntem, hogy abban sem vagyok biztos, hogy érthető volt. - Khmm, szép napot!- Köszörülöm meg a torkom és köszönök ismét, ezúttal már hangosabban és sokkal érthetőbben.
Nem igazán néztem körbe, végig az igazgató úrra, az asztalára és az előtte lévő két bőrrel borított székre fókuszáltam. Nem akartam elterelni a figyelmemet, megkockáztatva vele, hogy elfelejtem a begyakorolt extra udvarias és meggyőző soraimat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elbaltázzam ezt a lehetőségemet is. Néhány lépést követően már az asztal előtt is termek, az úr arcát fürkészve.
- Cameron Blanc, uram - nyújtok végül kezet, közben remélve, hogy tudja ki vagyok. Végül is már váltottam vele pár baglyot, és megbeszéltük hogy a mai napon, ebben az időpontban fogad. Azért elég gáz lenne, ha mégsem emlékezne. Nem tűnik túl idősnek, szóval nem kéne, hogy könnyen feledjen dolgokat. Meg hát végül is ez a dolga, hogy emlékezzen időpontokra, nem? Ah, biztos minden rendben lesz.
Utoljára módosította:Cameron Blanc, 2019. augusztus 26. 20:46
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bathilda Elphick
INAKTÍV



RPG hsz: 13
Összes hsz: 37
Írta: 2019. augusztus 26. 21:08 Ugrás a poszthoz

Este picit unatkoztam és gondoltam átjárom a kastélyt,eszembe jutott hogy a trófea teremben még úgy sem jártam.
Ezért gondoltam elmegyek oda hátha találok ismerős varázsló trófeát.
Valakinek akit mondjuk ismerek.
Bár picit féltem mert már este 10 elmúlt és már az ágyban kellett volna lennem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. augusztus 27. 11:13 Ugrás a poszthoz

Harmatos rózsakert

Elég kihalt a kastély manapság. A sok hülye, valószínűleg mindegyik görcsösen tanul a vizsgáira. Szerintem totálisan felesleges ennyire beleélni magad egy-egy eléd kerülő akadályba. Személy szerint én csak azért bújtam a könyveimet, hogy benyaljak a tanáraimnál és elhintsem a magját egy dolgos és szorgos kis nebulónak.  A valóság persze teljesen más, lusta vagyok akár egy lajhár, bár ezt nekik nem kell tudniuk.
Ahogy elnézem, a szemeim elé kerülő lányka sem különbözhet nagyban az előbb említett bolondoktól. Haja akár a szénaboglya, s mintha ruháján is éktelenkedne néhány beazonosíthatatlan eredetű paca. Remek, kifogtam egy hobót.
- Ajtót Narniába – fűzöm cinikusan a válaszom kérdésére. Még szemeimet is megforgatom, had érezze csak a törődést. Nem tudom miért, de ezek a magyarok olyanok, akár a vadbarmok. Buták, akár a döngölt föld. Mégis szerinte mit csinálhatok idebenn? Borsót fejtek, hát persze!
Nem várom meg, míg válaszol elhangzott mondatomra, gyorsan megragadom a csuklóját és berántom a helyiségbe. Éppen hogy, de sikerül elkerülnöm a folyosó végén beforduló, szeretett tanárnőmet. Még csak az kéne, hogy észrevegyen. Nem véletlenül szabadultam meg egy időre szőke tincseimtől, elméletem szerint nem fog felismerni barna hajzuhataggal. Lehet Theory-nak volt igaza és még le is kellett volna vágatnom. Bár abba biztosan belehalnék, hisz a hajam a mindenem. Meg akkor dobhatnám ki azt a tömérdek mennyiségű ápolót és balzsamot, amit sikerült tizennégy évem alatt felhalmozni.
Az ajtót a lehető leghalkabban csukom vissza eredeti állapotába, majd elereztem a lány mancsát. Meg csak az kéne, hogy elkapjak valami kórságot egy ilyen ápolatlan libától. Így is tuti, hogy hipóban kell fürdenem. Megint.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. augusztus 27. 14:45 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

A részvétnyilvánításra csak biccent egyet. Nyilván nem mondhatja azt, hogy hallotta már elégszer, őszintén és hamisan egyaránt, mert Kriszpin tényleg komolyan gondolja. Amúgy sem érdemes másokba fojtani ezt, hiszen ösztönös reakció, hogy a veszteségre részvéttel reagálunk. Így hát válasz nélkül hagyva a dolgot hallgatja végig a férfi mondandóját.
Erre számított. Ahogy hallgatja a férfit, egy pillanatig úgy érzi, elúszik minden esélye a tanításra vonatkozóan. Megérti Kriszpint és az érveit, a helyében ő is pontosan ugyanígy gondolkodna, ezért is próbált úgy beszélni, hogy felsorakoztatta magával szemben az összes ellenérvet. Az újságoknak hála ebből azért akadt pár... Végül azonban hiábavaló mindenféle aggodalma, mert az igazgató, bár rigorózus és ellentmondást nem tűrő, úgy tűnik meg fogja adni a lehetőséget, amire Henrik várt. Ő tudja, hogy ártatlan, ahogyan azt is, sohasem tenne olyasmit, ami a diákokat vagy bárkit veszélyeztetne.
- Ez teljesen érthető és köszönöm, hogy egyáltalán számításba vesz. Garanciát szavakkal nem lehet adni, ettől függetlenül biztosíthatom róla, hogy semmi olyasmit nem tennék, ami akár az itt lévők életét, akár az iskola jó hírét veszélyeztetné - persze a szavak nem számítanak, de a szándék bizony igenis fontos. Márpedig Henrikben más sem lakozik, csak jó szándék. Valószínűleg azon túl, hogy Kriszpin különbséget tud tenni igaz és hamis hírek között, illetve ismeri a tényeket, talán döntésében közrejátszik az is, hogy a férfi tényleg nyílt lapokkal játszik. Nem mismásolja el a dolgokat, nem mutat mást, mint ami ő maga. Mert tudja, hogy felesleges és, ha az igazgató csak megneszelné, hogy sunyul, rögtön repülhetne innen olyan messzire, hogy vissza se találna.
- Természetesen azon túl, hogy Ön lehetőséget biztosít számomra, szeretnék érdeklődni, hogy pontosan milyen anyagok benyújtására lenne szükség ahhoz, hogy a tantárgyat valóban megkaphassam? - az a helyzet, hogy hivatalosan tanári pályázat még nincs kiírva és, bár józan paraszti ésszel maga is ki tudja találni, mi kellhet, azért jobbnak véli konkrétan rákérdezni. Persze, amije eddig volt, azt referencia gyanánt elküldte Kriszpinnek, de valószínűleg a beadandó pályázat nem így épül fel.

¤¤¤
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Adrian Black
INAKTÍV


cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. augusztus 28. 11:29 Ugrás a poszthoz


xx

Erőtlen mosolyra húzódnak ajkaim a szavai közben, majd hamar el is tűnik arcomról. Nem szándékozom tovább húzni a témát, bár képes lennék folytatni és húzni anélkül, hogy bármit is észrevenne, ez most túl nagy megerőltetésnek tűnik, és szeretném, ha ő is tudná, hogy most kivételesen komoly vagyok. Jelen pillanatban nem érzem magam egy sziporkázó Humor Heroldnak.
Felmorranok, a homlokpuszi után lehunyom szemeim, s fejem a vállára támasztva hajtom arcom a nyakába. Persze tartom magam, nem várom el tőle, hogy kiálljon a karja, egyszerűen csak jól esik ezt tenni, szükségem van rá - mindig is szükségem volt rá, de most különösen jól jön.
- Attól még lehetek fáradt. - Valóban kimerített az elmúlt időszak. Már a rendelőben történtek is megtették a maguk hatását, utána Colton határozottan feltette az i-re a pontot. Szeretnék úgy tenni, mintha nem érdekelne, vagy, mintha nem vágtak volna mélyen belém a kettejük, egymást igazoló szavai, de képtelen vagyok úgy tenni, mintha tényleg nem történt volna semmi. Igenis jogom van hozzá, hogy bántson, hogy rosszul érezzem magam, hogy nyomot hagyjanak bennem. Ettől még nem válok kevésbé férfivá, nem azt jelenti, hogy nem bírom elviselni az ütéseket, de nekem is van lelkem bassza meg, nem egy árokparton heverő korhadt tuskó érzelmi intelligenciájának szintjén ragadtam meg, a kurva életbe. Mélyen felszusszanok a gondolatra, hagyom, hogy Emily parfümjének illata elnehezítse a tüdőm, hogy a vérem széthordja azt minden egyes sejtembe a másodperc töredéke alatt.
- Hát annak nem feltétlenül örülnék - ezt is csak a bőrébe motyogom. Ahogy ajkai az érzékeny felülethez érnek, végigfut a libabőr a gerincemen, felborzolódik a bőr a karomon, de a pillanat maga el is múlik, mielőtt más is történhetne.
- Szerintem is tündér vagy, Ems - egészen halványan mosolyodom el, szinte csak a szám szegletében felgyűrődő ráncokból lehetne észrevenni, ha lenne esélye látni - én viszont nem tervezek kibújni a nyakából. Ahogy elengedi kezem, lustán kezdek játszadozni egyik hajtincsével, mutatóujjam köré tekerem azt, majd elengedve hagyom, hogy fodrozódva terüljön szét kézfejemen.
- Ez nem olyan dolog, amit el lehet viccelni. - Most mégis kiegyenesedem, hátradőlve nézek rá, s elengedve derekát simítom a barna szálakat füle mögé, mindkét oldalon. Emily-nek fogalma sem lehet róla, hogy mennyire komolyan gondolom, hogy anno rengeteg problémám származott ebből, hogy azért kezdtem szigorú keretek között sportolni, hogy ne féktelenül, felindulásból verjek véresre embereket. Nem vagyok rá büszke, hogy ez vagyok, hogy valójában ilyen vagyok, senki épeszű ember nem lenne büszke arra, hogy egy agresszív állat feszül a bőre alatt. Nem is dicsekedtem soha vele.
- Szeretném, ha itt maradnánk amíg nem oldom ezt meg, jó? - soha nem lennék képes bántani őt, viszont az igazsághoz tartozik az is, hogy rémesen régen vertem már véresre a kezem. Ami pedig egyszer felveri a kezét, bármikor megtörténhet újra - és nem akarom, hogy Ems ott legyen.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. augusztus 28. 17:57 Ugrás a poszthoz

   Barna szemű Theon

Talán fájna neki rendes választ adni. Még a szemeit is forgatja! (Bár azok elég szépek.) Csak cinikusan odavet valamit nekem, majd a csuklómnál fogva beránt az ajtó túloldalára. A szemem sarkából még éppen meglátom a sarkon beforduló tanárnőnket, a fiú már be is csukja mögöttem az ajtót. Rögtön el is engedi a karomat, mintha valami fertőző beteg lennék. Mondjuk kinézetre inkább hasonlítok talán egy leprásra, mint egy olyan lányra, akivel az ember szívesen beszélget.
Most én is jobban szemügyre veszem a srácot. Hosszú tincsei barnák, akárcsak a szemei. Most, hogy így jobban megnézem, ismerős is. Talán évfolyamtársak vagyunk. A talárjából ítélve rellonos. Valószínüleg nem is utoljára látom. Nagyszerű első benyomást tehettem rá ezzel a külsővel, pláne, hogy még kíváncsiskodtam is. Szuper.
Látszólag, ő ad a külsőjére, és nem csak elvben, mint én. Bár az a viselkedés, amivel hozzám fordult, kicsit kiakasztott.
 - Miért is rángattál be ide? - kérdem tőle, hasonló flegmasággal, mint ahogy ő beszélt velem. A hatás kedvéért még össze is fonom magam előtt a karjaimat.
A trófeateremben csillognak a sokféle névvel ellátott díjak. Hogy így belegondolok, még nem is jártam itt. Tény, hogy most sem önszántamból léptem be ide, és még mindig nem tudom mit keresünk itt.
 - És egyébként ki is vagy te? - nem tudom, mennyire lehet kihozni a sodrából ezzel a stílussal. Lehet, hogy neki természetes ez a hangnem és semmi hatást nem érek el vele.
Egy biztos. Nagyon szeretném tudni már, hogy ki ő, miért rángatott be ide, és ki elől bújkál. Mert az kezd egyre biztosabb lenni, hogy rejtőzködik a trófeateremben.
Hirtelen beugrik az előbbi kép. Ahogy a tanárnő befordul a folyosóra, majd rögtön utána a fiú becsukja az ajtót.
 - Csak nem a tanárnő elől bújkálsz itt? - kérdezem hitetlenkedve.
Nem tudom mit követhetett el ez a látszólag oly szelíd fiú. Meg azt sem, hogy miért kellek én is a történetbe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. augusztus 28. 19:10 Ugrás a poszthoz

Harmatos rózsakert

- Mondtam már, megkeresni Narniát – vágom rá rezzenéstelen arccal kérdésére válaszom. Szinte már félek attól a harci pukkancs tekintettől, ami kiül arcára, s ráadásul még meg is spékeli azzal, hogy kezeit flegmán keresztbe fonja. Komolyan, a gatyámba szarnék, ha lenne rajtam olyan. Nem veszem magamra cselekedeteit, majdhogynem el is engedem őket. Bizonyára keménykedni akar, megmutatni, hogy bizony ő is tud köcsög lenni a nagy és félelmetes rellonos ellen. Könyvmoly idióta.
- Egy random srác a suliból - fűzöm hozzá kérdésáradatának második részéhez. Az igazság az, hogy nem szeretem megosztani az emberekkel a személyazonosságom. A párizsi barátaim megtanítottak arra, hogy sosem szabad felfedned magad, mert ki tudja, lehetséges, hogy a jövőben pont az az ember fog téged a sittre juttatni, akinek elárultad a neved. Totálisan igazuk van, mi van, ha a közeljövőben ez a fruska is aurornak adja magát? Nem mintha oly’ törvényszegő életet élnék, bár igaz, ami igaz, szeretem feszegetni a határokat. Eddig egyszer sem kerültem olyan helyzetbe, ahol sikerült is ezt a bizonyos vonalat átlépnem, mivel mindig ügyeltem arra, hogy megkeressem a legális kiskapukat, ha éppen valamire szükségem volt, ami épp nem tartozott a szabályzat egyik pontja alá sem. Kivéve JG esetét. Azt, hogy csak a semmiből lesmároltam egy tanárt, sajnos semmivel nem tudom kimagyarázni. Az egyetlen megoldás az lesz, hogy meglebegtetek néhány húszezrest az igazgató előtt, és a probléma várhatólag meg is fog oldódni.
Elmosolyodom gondolatsoromra, majd kezemmel végigsimítok a talárom zsebében bujkáló bankkártyán. Ha másban nem is, a pénzmosásban jó a drága öreg Mr. Delacroix. Még szép, hogy nem veszi észre, hogy az egyik kártyájának lába kélt, hisz, ahogy szokás mondani, a huszadik után már nem számolja az ember. Bár mondjuk arra még mindig nem jöttem rá, hogy hogy a csudába nem tiltotta még le azt a darabot, ami nálam van. Talán növesztett magának szívet apám, ki tudja.
- Gratulálok Shelock! – Azzal megpaskolom az imént zsebemben kutató kezemmel a leányka fejét. – Ezért kapsz egy cukorkát! Menj, hozd vissza! – Veszem elő, majd dobom el az édességet a zsúfolt terem egyik szegletébe. Ha meg is szándékozik keresni a kis levitás, valószínűleg akkor sem találná meg, mivel a helyiség a trófeákból álló hosszú soroknak köszönhetően olyan, akár egy labirintus. Nem is értem, miért mondják rólam azt a többiek, hogy köcsög vagyok. Szerintem kifejezetten nagylelkű személy vagyok, hisz a lánykát még cukorkával is megjutalmaztam. Az már más kérdés, hogy sosem fogja megkaparintani.
 
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. augusztus 31. 11:29 Ugrás a poszthoz

Édri

Sosem utasítottam el egyetlen lehetőséget sem, amikor kényeztethetem őt. Szeretem, a szeretet számos nyelvén szeretem őt. Szeretem, ha nyugodt, akkor vagyok elégedett, ha az igényelt nyugalmát el tudom hozni, ha képes pihenni, aludni, akkor is, ha álomtalan álmot alszik. Szeretem, ha nem érzem a feszült vibrálását. Most még érzem, de mintha viaskodna vele, mintha a jelenlétem megnyugtatná, fokozatosan vezetne a nyugalom irányába. Nem látok bele többet, mint ami van. Ő és én örökké együtt leszünk, lényünk egy szeletében. Olyan sok minden köt össze minket, hogy az elválaszthatatlan már. Ezzel bárkinek, aki a jövőben életünk meghatározó része lesz, együtt kell élnie. Nem pártoljuk a megcsalást, egyikünk sem híve, pontosan ebből akadtak a korábbi konfliktusok Cole-lal, de mi alapvetően hisszük a hűséget. Viszont tudom, hogy egy adott nehézség esetén egymáshoz előbb lennénk hűek. Most még legalábbis.
- Te pedig egy fényes páncélú lovag.
Puszilok a hajába, és nem tudok nem mosolyogni, hiszen meleg lehelete csiklandozza a nyakamat. Jóleső borzongás fut végig rajtam, mint mindig. Ez a kapcsolat, ami közöttünk van, ez az tiszta szeretet a legfontosabb a számomra, olyan kincs, mellyel csak nagyon kevés embert áldottak meg, én pedig úgy vigyázok rá, mintha hímestojás lenne. Egy évig nem csak a bátyámat, de Adriant is kizártam az életemből. Nem engedtem semmit láttatni, amit megosztottak a közösségi médiában. Kerültem azokat a helyeket, ahol felbukkanhattak, és úgy csináltam, mintha nem lennének, mintha nem léteznének. Muszáj volt nélkülük élnem, hogy képes legyek velük élni. Ez az egy év kemény volt mindenkinek, de amikor itt ülünk, és a hallgatás, a csend is többet mond közöttünk, mint bármely szó, akkor tudom, hogy megérte, mert ez az egy év megtanított minket jobban értékelni a kincseinket. Minden kapcsolatunk egy kincs.
- Nem viccnek szántam.
Nézek mélyen a szemébe, amikor újra engedi, hogy lássam a szemeit. Elbeszélünk egymás mellett, tudom, mert amíg én arra utaltam neki, hogy velem levezetheti a feszültséget, addig ő arra gondolt, hogy nem szerencsés, ah a keze állandó jelleggel sebessé válik, mert nem bírja türtőztetni az érzelmeit. Nem értem, hogy mire volt ez jó a bátyámnak, mert tudom, hogy miatta tartunk már megint ott, hogy Adrian saját magával szemben bizonytalan. Nem akarom, hogy elmenjen, nem akarom őt elveszíteni. Szükségem van rá, a támaszom, és én az övé. Nem élhetek nélküle.
- Ameddig csak szeretnéd.
Simogatom mag a füleit, és közelebb hajolva hozzá, orrunkat összedörgölöm egy eszkimópuszira. Nincs semmi baj, minden úgy lesz, ahogy ő szeretné, ahogy neki a legjobb. Voltam önző, ahogy kérte annak idején. Hónapokon át önző voltam. Közel egy évig önző voltam. Mert akartam őt. Mert vele akartam lenni. Nem szerettem volna, hanem akartam. Kipróbáltam az önzést, és bár valóban jól esett, nem tudnám újra ennyire vakon megtenni.
- Azért falat mászni elmehetnénk. Tök szép popsink lesz tőle.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2019. augusztus 31. 20:30 Ugrás a poszthoz

Cameron  Blanc
délután az irodában

Az ajtóm tárva nyitva, mert azt szeretem, ha úgy van. Ettől függetlenül néha megmakacsolja magát és bevágódik, de az ajtók már csak ilyen önérzetesek. Éppen a bal oldali polcsor mellett féltérdelek. Keresek egy szakirodalmat. Mögöttem egy növény meg egy könyvállvány. Nem direkt, de jól elbújtam. A kopogásra és köszönésre bukkanok ki mögülök.
- Szervusz - üdvözlöm, pár kötettel a kezemben. Persze, ő az a fiú, aki elbeszélgetésre jött. Amennyire egyértelműen be van rezelve, akkor is sejteném, hogy ő az, ha előbb vagy később jött volna az egyeztetettnél. - Neked is! - kívánom én is azt, amit ő köszönésnek szánt. Lerakom a könyveket asztalomra, aztán már ragadhatom is meg a felém nyújtott kezet.
- Hercegh Kriszpin. Foglalj helyet, kérlek - intek is a székek felé mosolyogva, miközben igazítok kicsit barnás zakómon és leülök a sajátomban. Persze, hogy számítottam a jöttére, viszont nem, nem emlékeztem rá, hogy érkezik. Tatiana idézte eszembe, mint mindig mindent. Reggel is állandóan ismerteti velem a napi programomat, aztán nap közben is meg-megjelenik, hogy közölje, mi fog történni velem a következő percekben.
- Szóval szeretnél a Bagolykőbe járni... - hozom tudtára barátságos hangon, hogy képben vagyok azzal kapcsolatban, miért fáradt ide. Ezután viszont nem teszek egyebet, mind türelmesen, csöndben várom, hogy felszálljon erre a vonatra, amit begördítettem elé. Övé a sínpálya! Figyelek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2019. augusztus 31. 20:50 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
délelőtt az asztalomnál

Lehet, hogy nem garancia egy adott szó valakitől, aki körül ennyi gyanús esemény történik, viszont jelenleg másunk sem lehet. Amint pedig mondtam, az én szememben ártatlan, mert nem bizonyosodott az ellenkezője. Bólintok hát neki. Nem azért, mert hiszek neki. Igazgatóként nem engedek meg magamnak ilyen luxust. Csak arra bólintok, hogy értékelem, amit mond és hogy remélem, mindez valóban így lesz. Más kérdés, hogy sokfelé jártam a világban és sokakkal találkoztam, jól ismerem már, hogyan ismerjek fel egy gaztevőt, benne pedig nem ismerek ilyen személyre.
- A nagy részét benyújtotta - teszem kezem az általa küldött papírokra.
- A többiről az irodavezetőm ad Önnek egy tájékoztatást, benne a követelményekkel, határidőkkel - bólogatok, hiszen bár nekiállhatnék taglalni, miket kérünk, a szó elszáll, az írás nem marad, meg én úgysem tudom olyan összeszedetten elé tárni, mint ahogy az feketén-fehéren ott szerepel.
- Minden esetre értékelem, hogy felkeresett és igazán érdekesnek találom a tárgyát. Szóval bár nem mondhatok még semmit biztosra, én reményteljes vagyok az elkövetkezőkkel kapcsolatban - mosolyodom el, bíztatóan figyelve őt, ám ahogy jeleztem felé, nem szabad ezt kőbe vésettnek vetnie még. Az a helyzet, egyébként is sok minden átalakul most év elejével, lesznek szokásos tanári és tárgyi változások, meg nem csak azok... úgyhogy jogomban sem igazán áll ígérni bármit vagy csak úgy dönteni. A lényeg, hogy szeretném éreztetni vele, hogy kifizetődő az, ahogy elém állt mindezzel.

& & &
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 2. 09:48 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Valamelyest megnyugtató tény, hogy kellően impozáns anyagot sikerült összeszednie, amely nagyjából-egészéből lefedi az alapkövetelményeket. Így hát Kriszpin mondandójára csak biccent és így, hogy érzi, a megbeszélés a végéhez ért, szinte hallja aláhullni a sziklákat. Megkönnyebbült. Kár is tagadnia, be volt rezelve, mert rengeteg dolog függött ettől a találkozótól, ami ha nem is kitörő sikerrel, de lényegesen pozitívabban zárul, mint amire számított.
- Köszönöm a lehetőséget és, hogy fogadott. Számomra megtiszteltetés - végre képes őszintén elmosolyodni ő is, vállai kiengednek és láthatóan lazábbá válik. Mivel érzi, hogy innentől kezdve nincs már mit mondjon és a továbbiakat úgyis az irodavezetővel kell elintéznie, így feláll és kezet nyújt az igazgatónak. - Még egyszer köszönöm, örültem a szerencsének - kezet fognak és a férfi még elkíséri az ajtóig, ahol elválnak útjaik.
Egyébként az irodavezető legalább olyan készséges, mint Kriszpin volt, átnyújtja az anyagokat, sőt, ő már át is nézte, mi hiányzik még a pályázat teljességéhez és bejelölte azokat a pontokat Henrik számára. Úgy érzi, jól döntött, hogy ide jelentkezett és a Bagolykövet nézte ki magának, hogy az évek alatt megszerzett tudását átadhassa. Persze hatalmas kérdés, hogy végül a tárgyát elfogadják-e és milyen sikerességgel fogja tudni megfékezni a jövendőbeli baleseteket néhány elméleti órával, de hiszi, hogy a következmények tudatában a diákok kétszer is átgondolják, mitévők legyenek egy adott szituációban. Amikor végeznek, elindul hazafelé és végre, hosszú idő óta először tényleg őszinte mosoly ül arcán.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
RPG hsz: 236
Összes hsz: 648
Írta: 2019. szeptember 5. 10:36 Ugrás a poszthoz

XI.

Ahhoz képest, hogy azt mondják ez a „Fejetlenség Folyosója”, semmi olyan nem történik, ami kiverné nálam a biztosítékot. Sőt, most meglepően nyugtatóan hat rám, mert nincsen hangzavar, és csupán néhány kölyök mászkál céltalanul a hatalmas márványköveket számolgatva. Vizsgaidőszak van még, így csomóan újra gondolják az egész életüket vagy éppen szidják magukat, hogy miért D&D-ztek egész évben ahelyett, hogy normálisan tanultak volna egy-egy vizsgára. Ja, magamról beszélek. Lassúak és hangtalanok most a lépteim, szinte szomorúak. De ez csak a testem. Az elmém teljesen friss és mondhatni, egészen jó kedvű. Gondolataimban egy új stratégia gondolata születik meg, amit ma este ki is próbálok a társasjáték közben. Borzasztóan nehéz legyőzni az új bosst az új kiegészítőben, és nem jutok egyről a kettőre.
Hamarosan elérek a délelőtt már kiszemelt padhoz, lecsüccsenek rá, szigorúan törökülésben az ölembe véve hátizsákomat. Millió felvarró díszíti, alkoholos filc rajzok és feliratok. Mindenféle geek cucc. Egy Steve Jackson & Ian Livingstone könyvet veszek elő, és kinyitom az ötvenegyedik oldalon, ahol nemrégiben abbahagytam. Újra olvasom. Közben a zsebembe nyúlok a dobókockákért, hogy a rész elolvasása után készen álljak az újabb sorsdöntő dobásra.
- Ahogyan ott állsz, teljes felszerelésedtől megfosztva a félig foszló mocsár-szörnnyel szemben, észreveszed, hogy a teremtmény jobb oldalán egy már elhullott katona bordáiból egy kard áll ki. Dobj a dobókockával, és lapozz a hetvenkilencedik oldalra – olvasom félhangosan és izgatottan, közben rázom a kockákat, majd eldobom az előttem elterülő folyosó márványpadlójára.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. szeptember 5. 10:38
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Machay Ábel Alexander
INAKTÍV


elite
RPG hsz: 69
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 5. 13:49 Ugrás a poszthoz


yet another fancy schoolwear

Egyik kezemben a kinyitott, puha fedelű, meglehetősen egyszerű és minden csicsát mellőző mappa gerince támaszkodik alkaromnak, míg jobbommal az előbb kikért, eddigi tanulmányaimról és meglehetősen dicséretes átlagaimról szóló, egyetemi jelentkezéshez szükséges iratokat csúsztatom belé - egyelőre anélkül, hogy rendesen lefixálnám őket, elvégre nekem is csak két kezem van. A mozdulat végén elegyengetem a csálén kiálló lapszéleket, majd ujjaimmal csapom össze a fedélt, s mint aki jól végezte dolgát, indulok el a folyosón, hiszen nem vagyok hülye, a kötelezőn túl egyetlen pillanatot sem szándékozom itt elpocsékolni a - rövid - nyaramból.
Ez az elhatározás persze azonnal meg is semmisül, ahogy megpillantom Vajda új, kedvenc játékszerét. Mesélt nekem a fiúról, meglehetősen hosszan, hozzá képest kifejezetten nagy elánnal, ellenben amint rájöttem, hogy ez csupán egy újabb egyszerű hisztéria, amihez egyrészt nincs túl sok közöm, másrészt teljesen felesleges (egy tizennégy éves szerencsétlenre való féltékenykedés kétségbe ejtő is lehetne), szóval, amikor leesett, hogy miről van szó, nem figyeltem rá tovább, csak sűrűn bólogattam és támogató, de egyben semmitmondó megjegyzéseket fűztem hozzá. Az ablakpárkánynak támaszkodva, könyökömre dőlve figyelem a mozdulatait, tekintetem néha megragad egy-egy elsétáló alakon, viszont ahogy az eltűnik a következő fordulóba, barna íriszeim visszatalálnak hozzá. Fejem oldalra biccen, figyelmem arcáról az előkerülő könyvre csúszik, majd apró mosoly kúszik arcomra, ahogy a két kocka cipőm orrának koccan. Figyelmesen előrébb tolom őket lábammal, arra külön figyelve, hogy ne forduljon egyikük sem át a padló egyenetlenségeibe döccenve, majd kissé előre hajolva veszem őket szemügyre.
- Ez egy tízes lesz - leeresztve karom zárom ujjaim fogságába őket, majd újra kiegyenesedve fordulok vissza elsősünk felé. - Na mi történik a mocsárszörnyünkkel?
Utoljára módosította:Machay Ábel Alexander, 2019. szeptember 5. 13:50
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
RPG hsz: 236
Összes hsz: 648
Írta: 2019. szeptember 5. 14:13 Ugrás a poszthoz

XI.

Ó, micsoda izgalom! Kék szemeim ragadozó módjára kísérik végig a dobókockák útját. Lelassul minden, ami körülöttem és bennem történik. Az előttem elsétáló diáklány szoknyája csigalassúsággal libben meg előttem, s én ezt a kis mutatványt arra sem méltatom, hogy odapillantsak. Akkurátusan emelkedek fel a padról, mint amikor a mugli televízióban futballmeccs közvetítés közben lassítják le a gólörömben mámorosan úszó tömeget. Karjaimat is a magasba emelem, azok végén öklöm izgatottan feszül meg. Kékjeim még mindig követik a kockák táncát a fényes padlón. Ajkaimat nedvesítve látom, hogy lassulni kezd a mozgásuk, majd egy… cipőnek ütköznek. Danger! Mozgásom még mindig nem változik. Lajhárt idéző mozdulattal emelem meg göndör buksimat, és bátortalanul nézek a felsőbb éves srác szemeibe. A barna szemtől általában megnyugszom, mert olyan meleg és kedves. Most mégis kiráz a hideg. Mintha megéreznék valamit, ami nem tetszene. Biztosan üldözési mániám van mostanság, és megvan bennem az egészséges félelem az idősebbekkel szemben.
Ez egy tízes lesz” Oké, elfelejtettem az érzést, és végre kiegyenesedek a levegőben, teljes erőmmel belebokszolva abba.
- Nem hiszem el, b*ssza meg! – vigyorgok, mint a tejbetök.
Ez gyönyörű pont. Azonban egy fontos kérdés még hátra van, így megfordulok, hogy a közben lábamat hátulról támasztó, félig leesett táskámat megigazítsam, majd teszek egy lépést a fancy school-weares fiú irányába.
- Két ötös vagy két különböző szám? – szemeim cikáznak a két barna között.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Machay Ábel Alexander
INAKTÍV


elite
RPG hsz: 69
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 5. 15:20 Ugrás a poszthoz


yet another fancy schoolwear

Alapvetően nem lep meg az első reakciója - igazából teljesen jogosan fut át a kis duzzadt arcocskáján a félelem.
Kevesen tudják, de a férfi vélaivadékok, ugyan maga a mágia ugyanúgy hat, mint női társainknál, az általános vonzáson kívül a legtöbb esetben némi távolságtartásra késztető ingert is kelt az emberben, meglehetősen kétes, kettős élű egyveleget keltve. Esetemben ez nyilván elenyésző mértékű, de még így is létező tényező - az meg sem fordul a fejemben, hogy azért nézne így rám, mert Vajda előzőleg megterrorizálta a lelkét, hiszen ismerem magam, és nem köt le hosszútávon a kispöcsű erőfitogtatás.
Szemöldököm ívesen megemelkedik a csatakiáltásnak is beillő örömmámor hallatán. Nem fogom megkérdezni, hogy egészen pontosan hány éves is, elvégre látszik rajta, hogy nem haladja túl korban az évfolyamát, ugyanakkor engem személy szerint, hasonló szójárásért még mindig olyan lendülettel vágna pofán, mintha legalább valamelyik főbenjáró bűnt követtem volna el.
Amíg hátat fordul, pillantásom végigsiklik alakján, azzal a fajta vizsgálódással, ami határozottan elárulja, hogy keresek valamit. A tenyeremben tartott kockákat szórakozottan mozgatom jobbra-balra, amíg próbálok rájönni, mi tetszene Lilinek ebben a fiúban azon túl, hogy határozottan kiskorú. Ezen a ponton kezd határozottan perverz formát ölteni a történet. A végén még Vajdát kezdem el félteni.
- Hat meg négy - szemeim visszarebbennek arcára, ahogy meghallom a hangját, anélkül válaszolok, hogy a kockákra néznék, hát kénytelen lesz megbízni bennem. Tekintve, hogy fogalmam sincs mi ez itt éppen, nem lenne sok értelme hazudnom. Összevonom szemöldökeim, élesen szívom be a levegőt, mint aki épp mondani készül valamit. Pár másodpercig bennakad a gesztus, kezem megáll a mozgásban, végül hosszan fújom ki orromon a levegőt. Nem hiszem, hogy lenne olyan formátuma a következő kérdésnek, amitől ne ijedne meg (pedig nekem aztán tényleg nem célom). - Figyelj csak - ellökve magam a párkánytól érek át pár lépéssel a padhoz, a táskájával ellenkező oldalon helyet foglalok, majd előre dőlve, kezeim megtámasztva térdeimen fonom össze ujjaim, s állam megemelve kicsit nézek rá.
- Te ugye... jóban vagy Révay Lilivel, igaz?
Hát persze, hogy igaz, másképp aligha ülnék itt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. szeptember 6. 18:53 Ugrás a poszthoz

     Barna szemű Theon

Válaszára csak egy szemforgatással reagálok. Bár meg kell hagyni, kreatív a srác, és mesterien ért mások bosszantásához. Azt sem hajlandó megmondani, ki is ő, azt meg pláne nem kötnéaz orromra, hogy miért kellek én ahhoz, hogy Moon Jang Geum elől bújkáljon. Talán jobban tenném, ha most azonnal megfurdulnék, és ott hagynám a csillogó trófeák közt. De nem. Ehelyett én itt maradtam, és hagyom, hogy felidegesítsen. Pedig már reagálni sem tudok kedves válaszaira.
Azt viszont már nem tudom szó nélkül hagyni, hogy mivel kitaláltam mit keres itt, (ahelyett, hogy elmondta volna) lekezelően megpaskolja a fejem! És ha ez még nem húzna fel eléggé, neki áll kiskutyát játszani velem, és cukrot kínál. El is dobja az édességet, azzal a felszólítással, hogy hozzam vissza. Mit gondol ez rólam?
Veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Nem megyek nála semmire azzal, ha én is bunkó próbálok lenni.
Leengedem a karjaimat, és már higgadtabban szólok hozzá.
 - Miért nem vagy hajlandó elmondani ki vagy? - kérdezem, már-már könyörgő hangnemben - És miért is bújkálsz a tanárnő elől? - egyre jobban furdalja az oldalamat a kíváncsiság, mit tett a rellonos - Csak nem tettél akkora szabálysértést, amit egy-két órás büntetőmunka ne hozna helyre. Vagy igen?


Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. szeptember 9. 17:51 Ugrás a poszthoz

Charlotte Elisabeth Felagund


Megjelenés



Mindig is érdekelt a színház és világa, hiszen színház volt az egész világ, s színész benne minden ember, ahogyan a mondás is tartotta. De ettől függetlenül is érdekelt ez a szabadidős tevékenység, ezért is jelentkeztem a színjátszós próbakörbe, élveztem a különféle szerepeket, amelyeket időnként magamra ölthettem. Egyik nap megbeszéltem Charlotte-val, hogy csinálunk egy közös színjátékot, hiszen gyakorlásnak is remek időtöltés meg egyébként is jó móka. Kényelmesen fel is öltöztem az alkalomra, megetettem, megitattam Hápit, majd elindultam a próbaterem felé. Én értem oda elsőként, hiszen kicsivel a megbeszélt időpont előtt indultam el. Türelmesen vártam a lányra, közben fel-alá sétálgattam a teremben. Szerencsére a vizsgák nagy részét sikerült letudnom, de még mindig volt néhány, amelyre tanulnom kellett volna, de egyszerűen nem vitt rá a lélek - egyelőre. Reméltem, hogy azért sikerül átevickélnem a megpróbáltatásokon, aztán a következő évfolyamba léphetek. Nem szívesen hallgattam volna anyámék rosszallását bukás esetén. Kicsit sajnáltam, hogy idén nyáron nem jutottunk el nyaralni, mert más elfoglaltsága volt a családnak, de megígérték, hogy jövőre mindenképpen elmegyünk valami egzotikus helyre. Persze ha nem megyek át a vizsgákon, akkor tutira nem mennénk semerre, vagy ők mennének, csak épp nélkülem. Ebbe bele se akartam gondolni, szóval azon voltam minden erőmmel, hogy átcsusszanjak azokból a fránya tárgyakból, aztán egy ideig nyugi lesz végre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
RPG hsz: 236
Összes hsz: 648
Írta: 2019. szeptember 16. 07:40 Ugrás a poszthoz

XI.

Alsó ajkamat harapdálva, izgatottságomat mit sem titkolva várom, hogy a srác elárulja nekem, milyen számok hevernek a lába előtt. Ez egy igen fontos része a játéknak, és mivel nincsen jobb dolgom ma – általában sincsen –, mint játszani, ezért valóban hihetetlenül feszengek. Gyerek vagyok a legtipikusabb fajtából, ezért a türelmem is kezd fogyni. Ugyan nem sok idő telik el a kérdésem és a válasz között, nekem mégis örökké valóságnak tűnik. „Hat meg négy” Mondja ki végül a másik, amire én ide-oda rángatom kócos kis fejemet. Not bad, not bad. Ez is valami, mert azért a tíz egy baromi jó kis szám. Legalábbis amikor a szerencséddel játszol a könyvben. A könyv. Szemeim kidüllednek az izgalomtól, majd megfordulok, hogy a padon pihenő kötetbe bújjak. Libabőrös lesz mindkét karom, sőt még combomon is érzem, ahogyan vigyázban állnak a szőrszálak. Azt is érzem, szinte kiszagolom, hogy a srác már kíváncsi, hogy mi lesz. Nem is olyan rossz arc ez a School Boy.
- Így nem lesz combo pont – mondom vállamat vonva. – De – itt egy pillanatra felnézek a másikra. Kék szemeim boldogan csillagnak, amikkel visszabújok a könyvbe, a hetvenkilencedik oldalra lapozok. Megcsócsált körmös jobb mutatóujjammal, a sorokat simogatom végig, amiket hangosan olvasni is kezdek. – Amennyiben két egyforma számot dobtál… blablabla. Nem releváns – legyintek bal kezemmel. – Amennyiben két különböző számot dobtál, és a két szám összege nagyobb, mint nyolc, adj a szerencsepontjaidhoz kettőt. Ha a pontjaid így összesen meghaladják a tizennégyet, akkor eljutottál a kardhoz, és már a kezedbe is vetted. Vezesd fel az adatlapodra, új fegyvert találtál – szemeim már úgy csillognak, hogy messziről azt hiheti a másik sírok. Szélesen mosolygok, habár a szörny még mindig előttem áll, a fegyver megszerzése egy időre megnyugtatott. „Figyelj csak” Hallom ismét a fiú hangját, amire felemelem a fejem, és arcomat érdeklődően és kissé értetlenül fordítom felé, habár igenis értem a szavait.
- Iiigeeen?! – nyújtom el válaszom a végén kissé kérdőre emelve a hanglejtésemet. Aztán ismét elkap az a rossz érzés, mert amikor Liliről kérdez egy fiú, akkor általában kapok. Vagy fizikálisan vagy a lelkemet darabolva.
- De tudnod kell, hogy semmi nincsen köztünk – mondom a legférfiasabb énemet előszedve, ami talán kacagásra késztetheti a másikat, hiszen nézzünk csak rám. Ez eléggé viccesen hangzik pösze kis számból.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 18. 13:13 Ugrás a poszthoz

Izabella
beszéljünk a tyúkanyó kiscsibéjéről

A meg nem történt párbaj után kötelességének érzi, hogy immáron tanári titulusban keresse meg a kékek házának egyik vezetőjét. Nem kell sokat kutakodnia, hogy megtudja, kik lehetnek célpontjai e kérdésben, így reménykedve, hogy mielőbb megtalálja egyiküket, a tanári felé veszi az irányt.
Ja igen, merthogy lemaradt az a része a történetnek, hogy megpályázta az Okkultizmus és fekete mágia tantárgyat, amit végül sikeresen meg is kapott, így hát mostantól fogva a Bagolykő falai között oktat. Meg kell mondanom, nagyon büszke erre az eredményre, hiszen Kriszpinnel bár beszélt erről, a férfi sikerét a szerencsére bízták. A tanév kezdésével egybecseng a tény is, hogy a nyomozása lezárult. Végre valahára a Minisztérium kijelentette és minden újságnak leközölte, hogy Henrik ártatlan, ami hatalmas sziklákat görgetett le a férfi válláról. Alig hitte el, mikor az első újságban olvasta, hogy ejtették a vádakat bizonyítékok hiányában, illetve - valószínűleg Liam közreműködésének köszönhetően - azt is kiemelték, hogy a férfi mindvégig segítőkészen vetette alá magát a nyomozásban az auroroknak.
Úgyhogy az elmúlt pár nap tele volt jó hírrel, arról nem beszélve, hogy Lianna cikke is futótűzként terjedt el, végre nem úgy vizslatták, mint egy bűnözőt. Mi munkája van ebben! Gondolataiból magához térve fordul be a nem túl zsúfolt tanáriba, ahol először asztalához lép és lepakolja iratait, jegyzeteit és minden szükséges holmit, amit magával hozott. Az évnyitó persze csak holnap lesz, így hivatalossá csak akkor válik a diákok számára is tanárrá válása - a Squadronosokat annyira nem lepi majd meg, elvégre egy csapatban játszottak, tudnak erről is -, de beköltözni akár pár nappal előbb is be lehet. Ahogy mindent letesz, könnyű kiszúrnia Szentmihályi Izabellát, hiszen a végzősök tablóján már látta, illetve a kviddicsesek körében is ismert itt a kastély falain belül. Pár nagyobb lépéssel terem mellette kellő távolságban és egy megnyerő mosollyal indít.
- Jó napot Izabella, Ambrózy Henrik vagyok - udvariasan megvárja, míg a hölgy kezet nyújt, hiszen most neki kell felajánlania azt, nem a férfinak, mivel rangban egyenlőek. Amint kezet ráztak, rá is tér a lényegre. - Válthatnánk pár szót? Az egyik levitás diákról van szó.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 20. 17:28 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Mikor a kézfogás megtörténik, rögtön helyet is foglalok az asztal előtt található két bőrüléses szék egyikén. Behúzom magam alatt és néhány fokkal arrébb fordítom, hogy pontosan szemben találjam magammal vendéglátómmal. Igyekszem nyugodt maradni, valahogyan az önbizalom látszatát fenntartani, bár aligha sikerül ez. Nem szoktam ennyire izgulni.
- Így van - felelem egy gyors bólintás kíséretében. Nem is tudja mennyire szeretném ezt. Mennyire szeretnék nem évet ismételni, és ide, Magyarországra menekülni, ahol talán nem figyelik minden tettemet, mintha valami terrorista lennék. Nem azt mondom, otthon igyekeztem ignorálni ezt, de valamilyen szinten mégis frusztrált, hogy fekete bárányként kezelnek. Jogosan, mondjuk.
- Hoztam magammal pár iratot, múlt évi bizonyítványok, amik remélhetőleg elég meggyőzőek. - Damn, ritka rosszul hangozhatott a mondat második fele. Csak úgy csöpögött belőle a bizonytalanság. Mindenesetre Hercegh úr elé csúsztatom a papírokat, számszerint kettőt; tavalyit és tavalyelőttit. Az igazolványt, illetve a levelet magamnál tartom, nem hiszem, hogy kíváncsi lenne egy idős hölgy elfogult véleményére rólam, mint a kedvenc diákjáról. Nem tudom, hogy volt-e értelme magammal hoznom, de már mindegy.
- Örülnék, ha még tanév vége előtt tudnék kezdeni, szándékozom felkészülni és megírni a vizsgákat - teszem még hozzá, picit zavartan. Nem igazán tudom, hogy mi mást tudnék mondani ami érdekelheti. Gondoltám rá, hogy megemlítem, hogy jártam már a Leuuw Mágusképzőnél is, bár az ötletet végül elvetettem, az ott ért sikertelenség véget. Nem hiszem, hogy imponálónak találná bárki is, ha azzal dicsekednék, hogy egy iskolából kicsaptak, a másikba meg fel sem vettek. Reméljük a harmadik ezúttal pozítivabban fog végződni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Átrium - összes hozzászólása (2164 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 41 ... 49 50 [51] 52 53 ... 61 ... 72 73 » Fel