Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Nem igazán tudom, hogy mit is kellene reagálnom, vagy éreznem ezzel kapcsolatban. Nem aludt nála. Pedig teljesen el tudnám képzelni, hogy tényleg tök jól elvannak, későre jár az idő és egyszerűen csak ott marad. Úgyis jóba vannak, nem? Na mindegy is.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor a kényelmes pihenőhelyre érünk. Nem csupán azért, mert végre leülhetek. Hanem mert ez a hely nem az a hely. Furcsa módon ettől nagyon megkönnyebbülök. Nem is sokat teketóriázok, helyet foglalok én is a kanapén, Thomas felé fordulva. Egyik lábamat felhúzom az ülőalkalmatosságra, karom a háttámlán pihen, majd lejjebb csúszom egy picit, hogy a fejemet is megtámasszam ott. Ó, ez remek. Félig ülni félig feküdni a kanapén, fantasztikusan pihentető érzés.
- Nem tudod – ismételem el a szavait meghökkenve. Ezzel alaposan összezavar. Hiszen akkor vagy nem ő volt – kizárt, ő volt, ennyire őrült nem vagyok -, vagy nem emlékszik arra, hogy hol és mit csinált. És főleg, hogy kivel. Az az eshetőség fel sem merül bennem, hogy ne mondana igazat. Thomas sose hazudik, szóval ez ki is van zárva. Elgondolkodva figyelem őt, egyre bizonytalanabbul. Nem támadhatom le azzal, hogy kivel volt és mit csinált, nem kérhetem számon. Nem is akarom ezt tenni, hiszen jézusom, ő egy szabad ember, azt csinál, amit akar. Nem szabok én meg neki semmit sem. És féltékenykedő zakkant lány sem vagyok. Simán zakkant az igen, de nem olyan.
– Oké. Akkor biztos nem téged láttalak egy eldugott kis zugban ölelkezni egy pasival – vonom meg a vállamat, mintha semmiség lenne az egész. Biztos mindenkinek az lenne, tényleg, csak nekem nem. – Nem a te tarkódon voltak kezek, nem a te hajadba túrtak bele és nem te …. oké. Ez … igazán megnyugtató. Leszámítva a tényt, hogy már képzelődöm is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Mosolyogva nézek végig rajta, ahogy elkényelmesedik. Remélem, kipiheni most itt magát egy kicsit. Ráfér. Örülök, hogy eszembe jutott ez és nem citáltam sétálni. Hátradőlök én is, eléggé lecsúszva ülvén, könnyed terpeszben, egyik kezem a karfán, a másik combomon hever. Egyre jobban összevonom szemöldököm, ahogy részletezi, mit látott. Hú, ez nagyon ismerős. Félreeső rész, ölelkezés, hajba túrás... hát persze!
- De, engem láttál! - jelentem is be neki lendületes derűvel, ahogy végre képbe kerülök. Még el is emelkedem a háttámlától és jobban Lau felé fordulok.
- Igen, már emlékszem, Rileyval összefutottunk a folyosón, ami tök jól jött, mert úgyis hozzá akartam menni - taglalom neki akkor már, miként zajlott pontosan. Rám jellemző módon pedig nem veszem észre a lány ezzel kapcsolatos zaklatottságát. Viszont érzek valami kellemetlenséget azért. Csak nem tudnám meghatározni. Az azonban megint morfondírozásra késztet, miért pasinak hívja őt. Hiszen ismeri, ő a pszichológusa. Vagy... á... értem már...
- Jaaa, te nem szoktad őt ebben az alakjában látni, igaz? - osztom is meg vele rögtön a gondolatomat. Így már minden világos. De akkor miért érzem úgy, hogy mégsem az? Várjunk csak... hogy értette, hogy megnyugtató? Mi megnyugtató? Kezd zavar költözni belém, ami minden bizonnyal ki is ül az ábrázatomra. Nyelek egyet és inkább elpillantok a nyüzsgő folyosó irányába Még lábamat is enyhén neki állok rázni. Haragszik rám valamiért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Most tuti mindjárt közli, hogy én tényleg nem vagyok normális. A fejemben ezzel a mondattal kezdődő események láncolatát inkább nem is állok neki részletezni. Nem túl kellemes az elképzelés. Oké, miért képzelgek már megint összevissza?
A hirtelen felvidulása rángat vissza a valóság talajára, és tényleg annyira váratlanul ér a reakciója, hogy fel sem fogom, hogy mit mond. De hamarosan már meséli is tovább, én pedig megnyugodva sóhajtok egyet. Na, mondtam én, hogy őt láttam. Így már minden világos, minden rendben. Vagyis, várjunk, dehogyis.
- Nem, még sose láttam férfiként. Beszéltünk róla még az elején, hogy csak akkor változik át, ha én kérem. Vagy ha szükséges lesz. Eddig még nem tartottuk annak – magyarázom el neki hogy is történhetett az, hogy nem ismertem fel Rileyt. Még el is mosolyodom, hiszen elég hamar összerakta magában ezt a tényt, meg mert így akkor most mindketten tényleg ugyanarról beszélünk. Szóval Riley volt az. Tényleg megnyugtató, mert tudom, hogy mennyire jóban vannak. És közben mégsem az.
Követem Thomas tekintetét, miközben észreveszem a zavarodottság jeleit rajta. Érzi, hogy valami van, hogy valami nem stimmel. De hogy haragudnék-e rá? Jézusom dehogy is!
- Thomas? – hangzik fel a már jól ismert felvezetés. Az időhúzás, a felkészülés, a hangsúly, amitől azonnal görcsbe ugrik mindkettőnk gyomra. Pulzusom is megemelkedik, kénytelen is vagyok több mély lélegzetet venni, mialatt bátorságot gyűjtök. Ez nem lesz fáklyás menet…
- Tudom, hogy érzel velem kapcsolatban, de … esetleg … vonzódsz Rileyhoz? Vagy van olyan fiú, esetleg férfi aki tetszik neked? – halkítom le a hangomat automatikusan, hogy még jobban belevesszen a folyosó zajába a beszélgetésünknek ezen fordulata. Mi halljuk egymást, hiszen azért elég közel vagyunk; de más csak akkor hallgathatna ki, ha közvetlenül itt állna mellettünk. Azt meg azért észrevesszük. Hangsúlyom semmi jelét nem adja elítélésnek, neheztelésnek, hiszen csupán óvatosan puhatolózom. Azt sem kérdőjelezem meg, hogy én vajon tényleg tetszenék-e neki. Tudom, hogy így van. De az simán benne lehet a pakliban, hogy nem csak a lányok tetszenek neki, hanem a fiúk is. Végül is … fiúotthon, meg minden. Kérlelő tekintettel nézek rá, talán, hogy ne akadjon ki a feltevés miatt, vagy hogy válaszoljon, vagy nem is tudom. Az biztos, hogy szinte lélegzetvisszafojtva várom mit reagál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Ajaj. Ez nem az a vidám, engem meglátva elmosolyodós thomas, nem is a meghatott thomas, sem pedig a jólesően sóhajtott thomas. Nem. Ez a beszélnünk kell valami komoly dologról thomas. Tudtam. Basszus, tudtam. Viszont elképzelésem sincs, mi lehet a baj, úgyhogy inkább beszívok egy mély levegőt, liftező gyomorral és nagy szemekkel barátnőmre nézek. Igen?
Minden szava mintha kétszer olyan hosszan tartana, mint amilyen igazából. Fogalmam sincs, mi lesz a folytatás azután, hogy tudja, mit érzek iránta. Örülök, hogy tudja. És remélem, hogy jól tudja. Aztán elér ahhoz a részhez, érdeklődéshez, vonzódom-e Rileyhoz. Eddig is hatalmas szemeim még jobban elkerekednek és számat is eltátom. Arcom így is marad a második kérdés nyomán is. Éppen csak pislogok egyet. Szívem a koponyámban lüktet, teljes lesz a káosz. Tudattalanul markolok rá a karfára és kezdem idegesen masszírozni combon, amit újfent rázni kezdek. Az imént a döbbenettől leálltam vele. Magam elé kapom tekintetem a kis asztalkára.
- Nem. N-nem. Nincs. Nem - ismételgetem elhalón, fejemet rázva.
- Miért kérdezi ezt mindenki? - nyögöm kétségbeesetten, ártatlan vonásaimat kínlódó, bizonytalan fintorba húzva és hevesen felpattanok a kanapéről. Nem tudatos, amit csinálok, csak egyszerűen nem tudtam ülni már. Járkálni kezdek, mély levegők sorát véve, konokul magam elé meredve. Közben egyik kezemmel szorongatom, markolgatom a másikat. Az igazság egyébként az, hogy nem kérdezi ezt mindenki. A legtöbben nem kérdezik, hanem mondják, utalgatnak rá. Az nevelőotthonban számtalanszor megkaptam ezeket a jelzőket, itt a Bagolykőben meg többek közt egyszer Zsombival hoztak össze minket, ám ez tényleg csak egyetlen a számtalan eset közül. Egyik sem nagy szám, azonban így összeadódva, főleg ennek a mostani beszélgetésnek a fényében már zavaróak. Akkor még nem is beszéltünk a bácsikámról ugye és hát Riley... jó ég, olyan furán érzem magam.
- Miért kérdezed ezt? - állok meg végre és nézek le a lányra, megviselten, tanácstalanul pislogva rá, várakozón. Mi ez az egész?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Megdöbbentem a kérdésemmel. Nem is kicsit. Ez még egyik irányba sem billenti el a mérleg nyelvét azonban, csupán annyit jelez számomra, hogy nem számított erre. De úgy őszintén mégis ki a fene számít ilyen kérdésekre? Ez nem olyan, amiről úgy szívesen elbeszélget az ember egy bögre forró tea meg süti társaságában. És nálunk épp egyik sincs, szóval.
Hiába keresem a tekintetét, ő szinte a semmibe meredve ismételgeti a nemleges válaszait. Megnyugszom, hiszen most már tudom a választ a kérdésemre. Mondanám, hogy most már nyugodtan aludhatnék is, de most meg az ereimben futótűzként terjedő adrenalin miatt nem tudnék. Ciki téma … jobb mint a kávé. Morbid humor, tudom.
Amint felugrik a kérdése után, azonnal felkapom a másik lábamat is, hátammal támasztva a továbbiakban a támlát, talpamat az ülőhely szélének támasztva karjaimmal szorosan átölelem a térdeimet. Igyekszem összehúzni magam minél kisebbre, ahogy halálsápadtan figyelem járkálását, és a fájdalmas arckifejezését. Ó a fenébe, ezt aztán jól megcsináltam, már megint. Szemeimmel követem a mozgását, bár egyre kevésbé látom már őt tisztán, élesen. Egy ingerült mozdulattal törlöm le a könnyréteget, ami elhomályosítja a látásomat, csak hogy szinte azonnal újra megtehessem ugyanezt. Mélyeket lélegzem hát, ami végre segít egy picit. Mire megáll velem szemben már csak furcsán csillog a szemem, de nincs nyoma egy apró könnycseppnek se. Félénken nézek rá, nem tudva, hogy mégis mire számítsak most. Teljesen érthető a kérdés, amit feltesz, mégsem tudok rögtön válaszolni rá.
- Mert … mert … - mély levegő. – Láttalak ugye tegnap Rileyval, és hát, nagyon meghitt volt az a pillanat. Tudom-tudom, hogy jóban vagytok, nagyon jóban – emelem fel a kezeimet védekezőn, mielőtt esetleg közbevágna, majd amikor folytatom a magyarázatot már újfent a térdeimet ölelem át. – És, ugye ott van az, ami az otthonban történt. Ami nem viselt meg úgy annyira. Szóval megfordult a fejemben ez az eshetőség is, mint egy nagy talán.
Elhallgatok és nyelek egy aprót, majd beharapom az alsó ajkamat. Ez úgy egész értelmesen hangzott, vagy nem?  Jézusom, de pocsékul érzem magam, hogy egyáltalán megkérdeztem. Jobban teszem, ha inkább csendben maradok most, hogy feldolgozhassa mindazt, ami elhangzott. Hogy mennyire tiszta neki az, hogy nekem mi az álláspontom ez ügyben, azt nem tudom. Bár jelenleg szerintem az se teljesen tiszta, amit elmondok. Hogy lenne hát akkor az, amit nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Már miközben felteszem neki a kérdésem, elkezd befurakodni egy válasz zavaros gondolataim közé. Egy egyértelmű válasz, csak még nem akarok tudomást venni róla. Ám ez ugyanaz a felelet, amit végül ő meg is oszt velem. Amiatt hiszi ezt, amit tegnap látott. Amiatt, ahogyan öleltük egymást Rileyval. Szomorúak lesznek vonásaim. Nagyon szomorúak. Hiszen én is az leszek. Az sem segít sokat, hogy meglátom, a lány is odavan. Aztán felhozza az árvaházat. Azt, amit elmeséltem neki az erdei menedékben. Azt, hogy miket csináltak velem és hogy rám milyen hatással voltak ezek. Vagyis inkább nem voltak. Erre egyenesen elhűlök. Gyorsan folytatom a légzést, amit véletlen abbahagytam. Lehunyom a szemem és markolgatom tovább enyhén zsibbadó ujjaimat. Meg kell nyugodnom. Meg kell nyugodnom. Egy mélyebb belégzés után hosszan fújom ki a levegőt, visszasétálok Lauhoz és leülök mellé, előre dőlve, combjaimra könyökölve, egymásba simítva kezeimet.
- Semmi baj - suttogom, és ez először úgy hathat, mintha magamat nyugtatnám.
- Semmi baj - ismétlem meg aztán hangosabban, immáron a szemébe nézve, hiszen igazából őt akarom nyugtatni. Szavaim pedig őszinték bár, tekintetem ellent mond annak, amit állítok. Dehát van ez így, hogy több dolog igaz egyszerre. Nyelek egyet és búsan pillantok végig rajta.
- Ezért nem aludtál? - kérdezem meg csöndesen. Újrajátszottam magamban most mindent, ami az iménti találkozásunk óta történt és így már egészen más színben látom a tekintetét, a fáradtságát, az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Már megint ezt csinálom. Már megint fájdalmat okozok neki, már megint szomorúvá tettem. Mert az, végtelenül szomorú. Elfojtok egy nyögést, amit a gondolat vált ki belőlem, semmi szükség most arra, hogy tovább rontsak a helyzeten. Inkább figyelem őt csöndesen, ahogy mellém telepszik. Mégis úgy érzem, mintha fényévekre lenne tőlem.
Semmi baj? Ezt most mégis úgy kinek szánja? Mert én ugyan nem mondanám azt, hogy nincsen semmi baj. Van. Szóval nem kifejezettebben nyugszom meg ettől a két szótól. Mintha más lenne itt a fő gond jelenleg, nem pedig az, hogy mit láttam, vagy minden ami ebből fakadóan végigfutott a fejemben. Ez igazából nekem sem baj, a bizonytalanság, na az már inkább volt az. De Thomas nem így reagálna ha maga a kérdést tartaná akkora nagy problémának. Kicsit kiakadna vagy valami hasonló, nem pedig teljesen összetörne. És főleg nem fakadna ki olyan frusztráltan, mint a meg nem értett emberek. De lehet, hogy rosszul látom a dolgot.
Továbbra is ölelem a térdemet, arcomat rájuk támasztva, így fordítva tekintetemet a barátom felé. Csak pislogok végül a nyugtatónak szánt szavaira, nem tudnék rájuk úgy igazán mit felelni. A kérdésére már annál inkább, bár erőnek erejével kell ezekre a gondolatokra fókuszálnom, ugyanis már máson töprengek. Egy hipotézisen, ami sok mindent világossá tehetne nekem, amennyiben igaznak bizonyulna.
- Ezért. Eléggé összezavarodtam, és … hát csak az zavart, hogy nem tudtam, hogy mi is a helyzet. De hiába jutottam el egész hamar odáig, hogy megkérdezlek, akkor sem tudtam már elaludni – súgom halkan. A végeláthatatlan tűnő perceket, amik elvezettek eddig az elhatározásig inkább nem is említem külön. Az összezavarodottság is tökéletesen kifejezi azt. Elfordítom tőle a fejemet, a semmibe meredve, mialatt újra végigpörgetek magamban mindent. – Még sose láttalak így senkivel se, eléggé fura élmény volt. De … - szólalok meg újra halkan, újra felé fordulva, tekintetét keresve. - … neked ez természetes, igaz? Hogy ennyire, hogy ilyen intenzíven létesítesz fizikai kapcsolatot azokkal, akiket szeretsz – az utolsó szót már angolul mondom, valahogy nem szeretnék belefutni egy félrefordításba. A magyarok ugyanazt a szót használják arra, amire az angoloknak kettő külön kifejezésük van. Jobb inkább biztosra menni. A hangsúlyom is kérdőnek hat, bár inkább megerősítést keresek. Nagyon jóban van Rileyval, a fizikai kontaktusok teljesen megszokottak voltak az árvaházban, bár a bunyó nem éppen a legjobb, de ez most mellékes. Ez így adná magát. És most inkább itt álljon is meg a gondolatmenetem, mielőtt már megint totál hülyeség felé indulna el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Lesütöm a szemem. Nem tudta, mi a helyzet. Miket hihetett, atya ég. Megkérdezhetett volna. Rám írhatott volna. Vagy elküldhette volna Sutrát. De talán nem is azzal volt a gond, hogy módot nem talált, hanem nem állt rá készen. Mindegy, csak remélni merem, hogy nem lesz ilyesmi újra.
- Sajnálom - suttogom a kialvatlansága miatt. Nem akartam ebbe sodorni, még ha akaratlanul is történt. Még ha nem is tehetek róla. Nem szabadna ilyet okoznom. Mégis okozok néha. Mintha sehogy nem tudnám ezt kivédeni. Talán nem is lehet. Talán nem állok efölött.
Rátekintek és csak figyelmesen hallgatom. Nyelek egyet arra, hogy fura élmény volt neki így látnia engem valakivel. Nagyon várom, mi jön a de után. Hála csillan a tekintetemben és gyorsan bólogatni kezdek.
- Igen. Nekem igen - erősítem meg az elképzelését és végtelenül örülök, hogy nem nekem kellett ezt elmekegnem. Nem akartam, hogy valami idétlen magyarázkodásnak tűnjön, azonban valami hasonlót szerettem volna a tudtára hozni. Emiatt szomorodtam el annyira az előbb. Hogy az, ami számomra természetes és ami olyan fontos nekem, az őt elborzasztotta. Az benne rossz dolgokat szült. És nem voltam benne biztos, vajon ki tudom-e fejezni, mit jelent mindez számomra és hogy nincs ebben semmi. Vagyis ó, dehogynincs. Rengeteg minden. Csak semmi olyan, amit ő hitt. Már nyitnám a szám, hogy beszéljek még erről tovább, de vissza is csukom, mert rájövök, nem kell ezt ragozni. Érti ő. Ismer engem. Tudja, hogy nyílt színen nem gabalyodok össze így senkivel. Vele sem. Viszont most beláthatott abba, milyen vagyok valaki mással kettesben. Nyilván, naív dolog egy ilyen kis beugrót valami meghitt zugnak érezni, dehát mind tudjuk, hogy végtelenül naív vagyok.
Eszembe ötlik kisvártatva a másik dolog, amit mondott. Az otthon. Hátradőlök és kezeimet karba fonom. Elég kényelmetlen vonásokkal pislogok magam elé.
- Nem tetszett nekem, amit csináltak - mondom csöndesen, ám hangomban idegen éllel. Tőlem idegen éllel. Mintha egyenesen kikérném magamnak még a feltételezést is. Meglehet, bánt engem, hogy ezt felhozta. Nem tudom. Csak hát eleve nem jó emlékek és ezt belekeverni abba, hova vonzódom vagy sem... Igazából nem is teljesen értem az összefüggést. Attól még, mert valaki olyan erőlteti rád magát, aki abba a nembe tartozik, ami tetszik neked, még nem lesz feltétlen az ínyedre. Sőt. Bár lehet, hogy van, akinek igen. Van, akinek könnyít. Én ezt nem tudom. De rájövök, nem kell ennek logikusnak lennie. A barátnőm meglátott engem valakivel összebújva és rögtön megrohanta mindaz, amit tud rólam, aztán valami bizarr masszává állt össze, amiben ez is egy jogos pontnak tűnt. De nincs köze semmihez pedig. Összehúzom magam és egy szusszanással elnézek az egyik üres puff irányába, arcom kissé elfordítva Lautól, miközben próbálom az árvaházbeli társaim kegyetlenkedéseit visszaszorítani magamban oda, ahová ezek az élmények valók: a jótékony homályba. Mert bár bizonyos részeik, azok a hormonoktól tűlfűtött, ízléstelen baromkodások nem hagytak bennem olyan nyomot, amit elvárnának, hogy hagyjon egy ilyen tapasztalás, maga az, hogy ártottak nekem, igenis fájó pont. Persze, hogy az. A pár nappal ezelőttiek fényében főleg. Most talán kicsit még nehezebb is visszahessegetnem őket. De meglesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőt tanév második hetében |o
 

Csak egyféleképpen tudtam elképzelni ezt a beszélgetést, mégpedig személyesen. Nem telefonon, nem Sutrán keresztül, nem bagolyban. Személyesen. Hogy miket hittem, miket gondoltam, az már másik kérdés. Nem érzem szükségét annak, hogy ez most így napvilágra kerüljön. Ha mást válaszolt volna, akkor igen, akkor elmondanám. De így? A lényeg, hogy ezt megbeszéltük, és ha valaha hasonló helyzetben találom valakivel, legyen az férfi vagy nő, vagy akár csak hallok bárkit is ilyenről pletykálkodni már képben leszek. Ez az, amire szükségem volt. Hogy tudjam, hogy tőle tudjam, hogy ne más rosszindulatú marhaságaiból kelljen értesülnöm arról, ami vele kapcsolatos. Így nem lesz semmi gond, semmi hülye gondolat, semmi. Mert már tudom.
Csak a fejemet rázom finoman mosolyogva, amikor elnézést kér. Nem tehet róla. Hiába őrajta töprengtem a fél éjjel, akkor sem tehet arról, hogy nem tudtam elaludni. Legalábbis én így gondolom, érzem. De inkább nem ezt a gondolatot osztom meg vele, hanem a feltételezésemet, ami igaznak bizonyul. Azt azonban látom, hogy kicsit másképp értelmezi azt a furát, mint ahogy én gondoltam.
- Ezért kérdezi ezt mindenki, mert sok embernek az, ami neked természetes, az nekik mást jelent. Én … nem tudtam, hogy mit gondoljak. Meg tényleg még soha nem láttalak így. Ezért mondtam, hogy fura volt.  Szóval, csak, tudni szerettem volna. Nem … nem gondoltam rosszra. De, most már tudom, és értelek, értem – megpróbálom elmagyarázni neki, hogy nem borzadtam el attól, amit láttam, nem gondoltam én róla semmi rosszat.
Egészen megnyugszom, már nem támasztom a fejemet, hanem felemelem, de még nem engedem el a lábamat, és hamarosan kiderül, hogy milyen jól teszem. Megdöbbenve fordítom arcomat az irányába, amikor újra szóba jön az árvaház. Nyelek egy nagyot hiszen rögtön tudom, hogy nagyon nem örül annak, hogy egyáltalán felhoztam a témát.
- Nem … nem is kifejezetten arra gondoltam, hogy tetszett volna. Hanem, inkább arra, hogy az úgy olyan megszokott volt, és talán amiatt, meg hogy sok fiú egy rakáson, állandó fizikai kontaktusok, bunyók meg ilyenek … hogy esetleg, hatással lehettek rád o-olyan téren. Ez eléggé egy hülye gondolat volt. Bocsánat, hogy egyáltalán felhoztam. Tudnom … tudnom kellett volna – ha valakinek, hát nekem aztán tényleg tudnom kellett volna. Jézusom, hogy lehetek ilyen buta? Elhallgatok és csak a légzésemre koncentrálok. Lassan beszív, kifúj, beszív, kifúj. Egy idő után azonban már nem bírom elviselni a csendet, így próbálok valami kellemesebb témát előhozni, hátha.
- Szóval, állandó találka, hm? Nagyon jól hangzik, és majd igyekszem nem elrontani ilyen marhaságokkal – jegyzem meg újra láthatóvá téve az arcomat, egy óvatos, ámde reménykedő mosoly kíséretében. Még mindig áll az az állandó találka ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



De nem csak ezért kérdezi mindenki, nem igaz? Mármint nem is tehetik, hiszen ahogy a lány nem, úgy ők se látnak így másokkal. Szóval nem hogy nem csak emiatt, hanem egyáltalán nem emiatt kérdezik. És szerintem barátnőmben sem csak ezek a tényezők játszottak szerepet. Elég sokat töprengtem már mindezen. Kénytelen voltam. Igazából egész konkrétan azon, vajon igaz-e. Vajon meleg vagyok-e. Mert valahogy újra és újra mindenki ezzel jön. Viszont akárhogy vizsgáltam magam ilyen szempontból, akárhogy agyaltam azon, érzek-e bármit fiúk iránt, mindig arra jutottam, hogy nem. Bár nem csak erre. Nade a lényeg, hogy persze, tudom, baromi érzékeny srác vagyok meg érzelmes is és barátságos. Igen. Meg talán néha sokaknak túlzsokba menően udvarias, és nem bámulom meg a lányokat és nem mondok róluk olyanokat, amiket a többiek. Se szembe, se a hátuk mögött. Igen. Ugyanolyan kedves vagyok egy csinos lánnyal, mint egy akármilyen fiúval, vagy mint egy olyan lánnyal, aki mások szerint nem olyan csinos. Igen. Meg nem nézegetem úgy a másik nem tagjait, nem legeltetem a szemem sehol. Igen, tudom. De ez... ettől még nem vagyok meleg. Erre jutottam. Nem, én csak ilyen vagyok. Mások viszont egyből másra gondolnak. Téves dolgokra. És nem az a bajom, hogy melegnek hisznek, hanem az, hogy annak hisznek, ami nem vagyok. Egy ideig még elengedem ezeket, viszont amikor a barátnőm is ezzel jön, azt hiszem, az az a pont, amikor érthető, hogy besokallok. A lényeg, hogy szerintem mindezek, amiket felsoroltam, szintén megbújhattak Launál is. Ha a fiúk tetszenének, az igazán sok mindent megmagyarázna. Igazán sok mindent. Akár a mi kettőnk kapcsolatában is. Csakhogy nem a fiúk tetszenek.
- Jobb, hogy megkérdezted, mintha csak forgatod magadban. Jobb, ha tudom, miért feltételezted - vonok vállat, továbbra se nézve rá, és mozdulatom laza bár, hangom sírásra álló. Ja, erről az érzékenységről beszéltem. Ha nem abban a vidám, felhőtlen állapotban vagyok, ami az életem nagy részét jellemzi, akkor máris gyűlnek a könnyek. Sőt, néha ugye a boldogságtól is. De ennek aztán igazán semmi köze semmilyen irányultsághoz, dehát sokan összekötik. Ez van. Mindegy.
Találka? Milyen találka? Ja, igen. Rándítok egy mosolyt a számra, de ennyi. Sajnos nem tudok váltani most erről. Még túl sok minden van bennem. Őt egy éjszakán át tartotta fenn, amit nem tudott, nekem nem fog két perc alatt mindaz eloszlani, amiket biztosan tudok és amik most itt kavarognak bennem, körülöttem, mindenütt. Mondani akarok valamit. Tisztázni akarok valamit, csak egyszerűen nem áll össze még. Rázni kezdem a lábam megint, ahogy továbbra is karba tett kézzel ülök. Tekintetem ide-oda jár a társalgó különféle pontjain, ahogy próblom összeszedni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Épp a Nagyteremben agyaltam rajta, mivel is lehetne feldobni a napomat, mikor baglyom érkezett. Izgatottan olvastam az üzenetet, amely végül arról szólt, hogy Várffy tanár úr vár a tanáriban. Nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Beadtam a tanársegédi pályázatomat, mert a tárgy, amit tanított, mindig is érdekelt, de nem voltam biztos benne, hogy emiatt hívat. Talán rájött, hogy valami rossz fát tettem a tűzre? Pedig mióta prefektus vagyok, könnyebben mászkálhatok mindenfelé, este se kell úgy izgulnom a lebukás miatt. Vagy valaki beköpött volna minket Bencével, hogy elpostáztuk Las Vegas-ba a bibircsókos banyát? Az pedig mindenkinek áldás, csupán a jó szándék vezérelt minket, legalább nem kell elviselnie többé senkinek azt a vén pletykafészket. De biztos voltam benne, hogy egy lélek se volt a folyosón az akciónk alatt, bár sosem lehetett tudni. Mondjuk nem ez volt az egyetlen kihágásom, így esélytelen lett volna eldönteni, hogy mi miatt bűnhődhetnék. Mondjuk, mikor elkaptak, kiszabták rám a "jól megérdemelt" büntetőmunkát, amelyet mindig elvégeztem. Pedig dehogy volt hozzá kedvem... ráadásul annyira se voltak topon a prefik, hogy valami kreatív büntit szabjanak ki rám, mert például a takarítás részemről egyáltalán nem számított annak. Egyedül Masa volt az, aki ötletes feladatot adott, miután elkötöttem egyik este a seprűt és repkedtem a kviddicspályán kicsit. Azt a büntetést még élveztem is, ugyanis verset kellett írnom az egyik tantárgyról, amit legjobban gyűlöltem. Gyorsan el is végeztem a feladatot, persze nem kötöttem az orrára, hogy egész jó móka volt. Visszatérve jelen helyzetembe, tudtam, hogy indulnom kell, nem ajánlatos megváratnom a tanárt, mert ha rossz passzba kerül, akkor jaj nekem. Érdekes, hogy pont az ő tárgyára jelentkeztem, bár tudtam, mivel jár, de bevállaltam a dolgot, mindig is szerettem veszélyesen élni. Azonban azt is tudtam, hogy nem emberevő, az előző tanársegédje is él és virul, ez pedig valamennyire megnyugtatott. Másrészt nagy tekintélynek örvendett, sajátos tanítási módszerei voltak, és azokat becsülte, akik egyediek és szorgalmasak voltak. Na meg kreatívak. Egyre közeledtem a tanárihoz, majd illedelmesen bekopogtam az ajtón, persze jó hangosan, hogy azért hallja az illető, hogy jött valaki. Kicsit éreztem, hogy gombóc van a torkomban, magamhoz képest jobban izgultam a kelleténél, hogy mi fog történni. Miután úgy hallottam, hogy bemehetek, óvatos léptekkel mentem be a helyiségbe, majd becsuktam magam mögött halkan az ajtót.
- Jó napot, tanár úr. Hívatott, hát itt vagyok - mondtam neki nagy szemeket meresztve rá, majd kíváncsian vártam a fejleményeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Jó, igazából fogalmam sincs, hogy miért kérdezgetik tőle. Ahogy arról se voltam fogalmam, hogy egyáltalán kérdezgetnek tőle ilyeneket. Ezt tudom elképzelni, még ha nem is látják, hogy összeborul valakivel, nem tudom, leszűrhetnek valamit. Rosszindulatúan egy tüsszögésből is lehet kihozni azt, hogy leprás az illető, vagy bármit. És pont az, hogy ő érzékeny, érzelmes meg barátságos meg közkedvelt, oh, meg miegymás, szóval ezek pont olyan dolgok, amiket nagyon szeretek benne. Úristen, dehogy feltételeztem én ezek miatt azt, hogy ő vonzódna a fiúkhoz. Amíg meg nem láttam Rileyval, addig nem gondoltam én semmi ilyesmire. Oké, talán tudat alatt felmerült az erdei menedékes beszélgetés után, de. nem. ezek. miatt.
- Az nem vezetett volna semmi jóra – na nem mintha az, ami éppen most van, az olyan hű de jó lenne. Viszont még vezethet, és remélem is, hogy fog.  Majd egyszer, mert hogy még nagyon nem haladunk előrefelé az is biztos. Nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék még ezek után úgy őszintén. Fejemben rögtön felcsendül egy kis hangocska, hogy semmit. Hogy ne is mondjak inkább semmit. Már így is attól tartok, hogy Thomas sértőnek találja, hogy a saját barátnője olyat feltételez róla, hogy esetleg vonzódna a fiúk felé. Szóval tényleg jobb ha csöndben maradok. Nem lehet egyszerű neki feldolgozni ezt a tényt, és csak remélni tudom, hogy nem gondol semmiféle, nem is tudom. Nem gondol rosszra? Ezek után? Hiszen ez most tök olyan, mintha azt közöltem volna, hogy igazából nem is ismerem őt, nem értem őt. Ritka szar egy helyzet ez.
Egy ideig pislogok felé, aztán feladom ezt is, homlokomat nekitámasztom a térdemnek, szememet is lecsukom. Hogy közbe ő már mindenfelé tekintget, hát én erről lemaradok, talán jobb is. Csak várok. Valamire, akármire, bármire. Várok és reménykedek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Dana Straw Berry

Hála nekem a tanodában a színvonal folyamatosan emelkedik, ezt bizonyította, hogy az általam meghirdetett tanársegédi posztra három kiváló pályázat is érkezett. Eddig úgy kellett levadásznom az alkalmas diákokat, szerencsére most már maguktól is bátran próbálkoztak. Nem volt könnyű döntést hoznom, a választásom végül a navinés Dana Straw Berry-re esett. Küldtem is neki egy baglyot, hogy várom a tanáriban egy kis elbeszélgetésre. A megbeszéltek szerint pontosan érkezett, ezzel rögtön szerzett egy jó pontot.
- Szia! Foglalj helyett. - mutattam rá az előre odakészített székre az asztalom mellett. Egy teljesen egyszerű, hétköznapi szék volt. Legalábbis látszatra. De amint beleült valaki, ott ragadt, nem volt esélye a menekülésre. Természetesem nem ok nélkül folyamodtam ehhez a megoldáshoz. Kapásból kihívás elé kívántam állítani Danát, mindenféle bájcsevej nélkül.
- Mint az tudod, gyakorlatias ember vagyok. - intettem, a lány a székkel együtt a szoba szélén fekvő láda felé fordult.
- Mit tudsz a mumusokról? Óh, ne is válaszolj, mindjárt megtudjuk. - újból intettem, és a láda kinyílt. Naná, hogy egy mumus volt benne. Egy harmadikost már simán lehetett ilyesmivel szembesíteni, és a tanársegédemtől azt is elvártam, hogy különösebb felkészítés nélkül, mondhatni improvizálva birkózzon meg a feladattal. Mumusokkal gyakoroltatni amúgy is szerettem, ugyanis fizikai értelemben ártalmatlanok voltak, mentálisan okozhattak fájdalmat. Úgyhogy pusztán erős akaratra és jó koncentrálóképességre volt szükség a semlegesítésükhöz. Vajon Dana miként reagál a helyzetre? Kíváncsian vártam a reakcióját, de szükség esetén készen álltam arra is, hogy közbeavatkozzam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Lassan, de biztosan felhagyok a lábam rázásával és már nem zsibong úgy bennem minden. Kikristályosodik, aztán letisztul. Magam mögött hagyom ezt az egész félreértést, a rossz emlékeket, a feltételezéseket, mások piszkálódásait, a lány álmatlan éjszakáját. Ebben nagyon jó vagyok. Egy pillanat alatt kerülök ki a mélyből, hogy aztán a kimászás fáradtsága talán még rajtam üljön, viszont a gödörrel már mit sem törődök. Kijutottam. Vége. Van nekem bőven más, amivel foglalkozzak.
Oldalra pillantok barátnőmre. Elaludt volna? Az sem lenne baj. Akkor elmondanám neki később. Rá is férne a pihenés. A légzése viszont nem olyan. Meg mocorog kicsit. Nem alvósan mocorog. Aprót nyalok a számon, próbát téve.
- Lau? - szólítom meg lágyan, hogy ha tényleg elszundított volna, erre ne rezzenjen fel. Ám ébren van ő. Amint rám figyel, torkot köszörülök, lesütve szemem kicsit közénk.
- Azt... azt kérdezted, vonzódom-e Rileyhoz meg úgy a fiúkhoz általában... - idézem fel ezt a momentumot, ám teljesen tárgyilagosan, csak felvezetésül. Olykor picit a lányra pillantok, de főleg inkább nem. Szeretném ezt normálisan kifejezésre juttatni és még nagyon képlékeny bennem is, félek, hogy ha őt figyelem közben, elterelődöm a gondolataimtól a reakciói miatt, vagy úgy egyáltalán miatta.
- Ahogy mondtam is, nem. Nem teszem. De különben az van, hogy én nem... öm... - tessék, még így is, hogy koncentrálok, így se vagyok képes határozott és összpontosított lenni. Már egy ideje nincsenek karba téve kezeim különben. Csak ölemben gyűrkélem őket, vagy éppen combomat dörzsölöm feszített tenyérrel. - Nem hiszem... - fejezem ki magam inkább így, de érződik, eredetileg nem így akartam. Út közben finomítgatom még. - Nem hiszem, hogy vonzódnék bárkihez is - mondom ki végre szelíden, mégis szilárdan. Mintha az a nem hiszem ott se lenne. Tán szükséges sem volt. Nekem viszont jól esett. Megkeresem Lau tekintetét utána. Azt már a tudomására hoztam pár hónapja, hogy nem kifejezetten foglalkoztat a szex. Ez viszont sokféleképpen értelmezhető és ezer fokozata lehet. Érthetem úgy, hogy másokhoz képest nem foglalkoztat annyira nagyon. Igazából ezt így is gondoltam. Talán most is így gondolom. És na igen, szerintem amiatt is lehetne melegnek hinni, hogy ilyesmit közlök a barátnőmmel, feltételezve, hogy ezzel akarom megúszni, hogy vele, egy lánnyal közel kelljen kerülnöm. De ez most csak eszembe jutott. Most nem ez a lényeg. Most nagyon is más a lényeg.
Olyasmit mondtam most ki, amit még eddig soha nem mondtam és gondolni sem gondoltam ilyen egyértelműen. Csak körvonalazódott. Csak egy érzés volt. Mivel azonban az egésznek nem volt szerepe az életemben, nem nagyon törődtem vele, hogy átvegyem magamban. Hogy rájöjjek, mik vannak bennem. Viszont mostmár barátnőm van. Mostmár igencsak a gondolatköröm része.
Felhúzom kicsit vállaimat és lágyan rázom a fejem, még a szavaim lecsengéseként, arcát figyelve. Kicsit félek, ha őszinte akarok lenni. Mert fogalmam sincs, létezik-e ilyen és ha igen, ez normális-e. Én annak érzem magam. Meg fogalmam sincs, nem riasztom-e el ezzel Laut. Hiába tudta rólam, hogy nem hajtom úgy a testiséget, mint mondjuk a többi korombeli srác, hiába volt már erről beszélgetésünk is, az egy egészen más szint, mint az, amire most rávilágítok. Megmagyaráznám, ha nem érti, hogy értem ezt, vagy csak úgy egyáltalán, szívesen pontosítanék, azonban előbb kivárok, egyáltalán mit szól és hogy esetleg van-e valami kérdése. Talán könnyebb lenne, ha lenne. Nem akarok csak úgy elkezdeni mindenféle példákat hozni vagy én nem is tudom. Istenem, tökre izgulok. Közben meg valahogy, mintha megkönnyebbültem volna. Igen. Kifejezetten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Igazából így nekem éppen egész jó, szinte összegömbölyödve, magamat ölelve, fejemet is elrejtve, lehunyt szemmel. Így úgy érzem, hogy egyben tudom tartani magamat, talán a gondolataimat is. És kizárok mindent, ami megzavarhatna ezekben. A külvilágot, a folyosót, a többi diák hangját. Thomast ugyan nem, vagyis ez így furán hangzik. Hiszen nem látom őt, és nem hagyom, hogy lásson engem. Még sincs teljesen kizárva, a hangja, a mozdulatai, a légzésének üteme mind-mind eljut hozzám. Ahogy az is, hogy megszólít. Oldalra fordítom csupán a fejemet, de fel nem emelem. Nem válaszolok neki, felesleges. Láthatja, hogy figyelek.
Pislogok csupán egyet lassan, amikor felhozza ismét a kérdésemet. Emlékszem rá, meg a rengeteg nemjére is, vajon most mit szeretne mondani ezzel kapcsolatban? Veszek egy mély levegőt, felkészítve magam egy esetleges oxigénhiányos állapotra. Érzékelem, ahogy finoman remegni kezd a gyomrom, de ez nem az a kellemes remegés. Ez az a fajta, amikor halálosan félsz valamitől. Valami ilyesmit érzek most. De nem tudnám megmondani, hogy mégis mitől félek.
Megerősíti ismét az állítását, viszont ott a de. Márpedig tudjuk, hogy minden, ami a de szócska előtt elhangzik az lényegtelen. Nem az a fontos információ. Rezzenéstelen tekintettel kivárok hát, miközben haloványan érzékelem azt, hogy mennyire tompa is fejem most. Mintha lassított felvételként érkeznének hozzám a szavai, egy nagy kusza halmazként, ami majd idővel kitisztul. Újabb mély levegő, újabb pislogás. Majd több szapora pislogás.
Bólintok egy aprót, amikor ismét a szemembe néz, majd ismét visszatámasztom a homlokomat a térdeimnek. Ühüm, oké, rendben. Lehunyom a szememet, hosszú másodperceket töltve így, majd mint akit oldalba böknek olyan váratlanul és hirtelen emelem fel teljesen a fejemet és fordulok a barátom felé. Tágra nyílt tekintettel, enyhén eltátott szájjal bámulok rá. Most sikerült kibogoznom azt, amit mondott. Tüdőmbe jeges levegőfuvallat érkezik, legalábbis én ilyennek érzem a beszívott levegőt. Meg az egész belsőm is mintha jéggé fagyott volna. Ő nem … ő nem … oké, oké. Értem.
Nem, nem értem. Semmit sem értek az egészből. Ez … nekem magas.
Az biztos, hogy őszintén mondta, hogy úgy is gondolja, és most tart attól, hogy mit mondok. Talán attól is, hogy végigtrappolok ezen az új, érzékeny területen a lelkében, amit most megnyitott, fájdalmat okozva neki ezzel. Magam elé kezdek el pislogni, próbálom összerakni, hogy ezt az egészet.
- És ez most mégis mit jelent? – igazából csak körülbelül egy tucat kérdés száguldozik a fejemben, végeláthatatlanul ismétlődve, de igyekszem egy olyat választani, amivel talán választ kapok még egy pár kimondatlanra is. Hangom teljesen mentes minden érzelemtől, tárgyilagos. Egyelőre képtelen vagyok feldolgozni ezt az új információt. Elzártam magamban most mindent, főleg azokat, hogy akkor ez azt jelenti, hogy őneki nem azt jelentik az együtt átéltek, mint nekem és hasonlókat. Nem akarok ilyen gondolatokkal foglalkozni, szóval csak várom a válaszát, miközben ismét őrá nézek.
Nem tudok én már semmit sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



A nagy pillanatom után barátnőm visszahajtja szőke fejét a térdeire. Ennyi? Kész? Tudomásul vette és ennyi? Vagy mi történik most? Elég értetlenül figyelek, aztán elnézek róla kicsit, végiggondolva, mit mondtam. Pedig tök összeszedettnek tűnt. Oké, az túlzás, de sallangmentes volt. Akkor mégsem? Nem jól mondtam valamit? Vagy ez ennyire érdektelen dolog? Esetleg ő már úgyis tudta? Honnan tudta volna?
Összerezzenek picit, mikor hirtelen mégis felém fordul. Zavartan nevetek egy halkat a kis ijedelmem miatt, dehát éppen tisztára elgondolkoztam és nem hittem, hogy ő fáziskéséssel reagál majd rám. Márpedig mintha erről lenne szó. Úgyhogy visszaváltok a pár másodperccel ezelőtti, várakozó arcomra. Érkezik egy kérdés. Egy nem egyszerű kérdés. Hiszen nem túl konkrét. De próbálom összekapni a gondolataimat. Bólogatok kicsit, hogy lássa, eljutottak hozzám a szavai és azon vagyok, hogy megkapja a választ.
- Tetszeni tetszenek emberek. Mármint, van, akit szebbnek tartok, klasszabb a stílusa szerintem, vagy szimpatikusabb a kisugárzása, mint másoké meg ilyesmi. Akire szívesebben nézek, akitől jobb... jobb érzéseim vannak - írom valahogy körül, mi az, mikor tetszik valaki. Ám szerintem kiérezni a szavaim lágyságából, hogy nem romantikus tetszést értek ezalatt. Nem azt taglalom a kedvesemnek, kik miért jönnek be. Mert pont ezaz, hogy olyan nincs, hogy bejönnek. - De valahogy úgy veszem észre, hogy olyasmit nem váltanak ki belőlem, mint másokból. Tudod, ahogy a srácok izmairól beszélnek meg a vállaikról, meg ahogy a lányok alakjáról és... és mondjuk a fenekükről... - mosolyodom el helyesen zavaromban. Aztán koncentrálok megint - Vagy akár úgy, ahogy van, magáról egy akárkiről, hogy milyen jól néz ki és hogy... nem tudom... milyen dögös meg hogy egyben van. Szerintem, amit mások ilyenkor gondolnak vagy éreznek, azt én nem érzem meg nem gondolom - nézelődöm most kicsit a plafon felé, orromat ráncolva, ahogy egyensúlyozgatok a mondandómban. Nem azért, mert kényes, hanem mert érthető akarok lenni. - Engem nem... hoznak úgy lázba - fogalmazom meg ilyen nagyon szépen, hogy nem indulok be. Míg egyesek kimelegednek egy sármos mosolytól, mások meg izgalomba jönnek egy ajakbeharapástól vagy egy formás kebeltől, velem semmi nem történik. Semmi. Nincsenek vágyálmaim, piszkos kis fantáziáim. Semmi. Nem is voltak soha. Vagyis hát... hm. Hirtelen lesütöm a szemem és somolyogni kezdek valamin, ujjaimat birizgálva ölemben. Megnyalom a számat.
- De... - lehelem, már ezt az egy kis szót is tele jóérzéssel, csaknem érzékien - ... te igen. Te már igen - nézek Lau szemébe, megejtve ezt a helyesbítésfélét, miután megelevenedett pár emlék. Az a kis már pedig nem azt jelenti, hogy na te aztán igen, hanem az tényleg időt jelöl. Nem mindig vonzódtam hozzá. Tetszeni igazából mindig tetszett. Viszont mostmár vonzónak is találom. Amennyire én képes vagyok ilyesmire, nála ez megtörténik. Tetszeni nemtől függetlenül bárki tetszik, romantikus értelemben viszont a lányok tetszenek - legalábbis úgy voltam vele mindigis, hogy én egy lánnyal szeretnék majd együtt lenni -, lázba pedig a barátnőm hoz. Meg persze ővele a többi is megvan. Micsoda hármas.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Konkrétan ennyire futja tőlem, nem tudok ennél pontosabban fogalmazni. Tudnék, ha hagynám a bennem kavargó dolgokat összeállni, de azt jelenleg nem szeretném. Mondja el, hogy mit gondol és mit érez, és majd ha az egész napvilágra kerül, majd akkor a helyére rakom a dolgokat. Meg azért figyelembe véve az alap hangulatot, amivel nekikezdtünk a beszélgetésnek, az álmatlan éjszakámat, hát szóval teljesen nem meglepő, hogy kicsit le vagyok sokkolva.
Oké, a tetszés részét azt úgy egész értem a dolognak, ám azért párszor felszalad a szemöldököm. Nem is kifejezetten azért, amit mond, hanem mert elgondolkoztat vele. Ám még mindig nem értem úgy igazából a dolgot. A külsőségekről beszél, hogy azok ő belőle úgy nem váltják ki azt, amit öhm. Szóval semmi olyat. O-oké. Oké. Ez … hű. Oké.
Eddig a pontig figyeltem őt, ám ennél tovább már nem megy. Egy zavarodott mosoly jelenik meg az arcomon, majd inkább a térdeimet kezdem el figyelni. A szemem sarkából ugyan észreveszem, az apró mozdulatokat, de értelmezni képtelen vagyok azokat. Teljesen össze vagyok zavarodva. Teljesen. Nem hozzák úgy lázba a dolgok, de, akkor mi volt az a …. nem, nem engedhetem errefelé elterelődni a gondolataimat. Könnyedén visszaterelem őket, meglepően könnyedén. Valamiféle módon profin elzárom magam mindenfélétől. Például attól, hogy észrevegyem mennyire rosszul esik az, amit mond. Hogy szomorú vagyok tőle, és fáj a tudat, hogy én őrá nem vagyok olyan hatással, mint amilyenre én rá.
A hangsúlya miatt újra felé fordulok, és már fogalmam sincs, hogy mégis mi jöhet még ezek után. Főleg, ami ilyen módon indul. A folytatás viszont teljesen meglep, mármint, na én ezt már tényleg nem tudom hova tenni. Viszont legalább már látszódnak érzelmek az arcomon, haladás. A kis időhatározó szócska pedig homlokráncolásra késztet. Megrázom a fejemet, hátha sikerül helyreraknom a gondolatokat.
- Nem értem … rád nem hatnak úgy az emberek, nem … nem vonzódsz úgy hozzájuk. Hozzám … hozzám meg már igen? – próbálom meg szavakba önteni a kuszaságok tárházát, ami bennem zajlik. Nem vonzódik, de hozzám mégis? Már igen? Azt pláne nem értem, hogy és mégis miért nem rögtön így mondta, de ez most mellékes. Az egész nyilvánvaló, hogy nem hatottam rá úgy, amíg nem kezdtünk el járni. Azok után, amit mond ezt szinte biztosra veszem. Persze rögtön be is tolakodik a fejembe a kérdés, hogy oké, és mégis mióta is hatok én rá úgy, ha már így kiemelte a már szót, de elhessegetem. Majd minden átmenet nélkül pirulok el, amikor végre ténylegesen felfogom, hogy miről is beszélünk tulajdonképpen. - Ó!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Tény és való, hogy talán nem most kéne megejteni ezt a beszélgetést. Egyáltalán nem meglepő, hogy sokkoltam. Még ha a körülmények nem lennének, akkor se lenne meglepő. Viszont bennem most érett meg ez és ismer, tudja, hogy el kell jönnie egy pontnak, mire ráébredek valamire és megosztom vele. Ez a két időpont pedig nem tud túl messze esni egymástól. Ilyen esetben nem. Nálam nem. Nem ebből a fából faragtak, aki megfelelő alkalmakat keresgél. Van, amire nem is tudom, mi a megfelelő alkalom.
Nyugtalanít barátnőm kifejezéstelensége. Elkezdődik bennem a finom reszketés és a fejembe férkőzik a gondolat, hogy nem kellett volna elmondanom. Hogy hülyeség volt. Hiszen nem változtat semmin. Kettőnk közt aztán a világon semmin. Gondolom. Szóval mi értelme volt? Csak furának fog tartani. Igen, biztos azt fogja hinni, hogy valami baj van velem. Vagy mégis mi jár most a fejében? Aggodalmaskodom itt már megint. Dehát olyan idegenen viselkedik. Borsózik tőle a hátam. De folytatom inkább. Küldetéstudattal magyarázok neki. Hátha javítok a helyzeten.
Végre aztán valami. Végre változik az arca. Hogy miért nem ezzel a résszel kezdtem? Mert általános viszonyulásaimról nyilakoztam, magamról és az érzéseimről a világgal kapcsolatban. Meg hát nekem ugye alap volt, hogy iránta, miatta mit érzek és nem jutott eszembe, hogy amit mondok, az miket sugallhat. Milyen rémes hitek felé terelheti. Vagyis hát nem rémes, csak nem olyan, mint képzelte, remélte. Viszont nincs szó erről. Nincs, ami viszonzatlan lenne.
Átgondolom at összefoglaló kérdését, amihez kicsit ide-odasiklik tekintetem a szőnyegen. Nem akarok elhamarkodottan felelni. Azonban akárhogy csűröm-csavarom, nem tudok mást, mint végülis bólogatni. Nem túl magabiztosan, viszont akkor is az van, hogy minden pontja így van, ahogy mondja. Kérdezi.
- Így valahogy. Igen - adom azért szóban is tudtára, hogy jó helyen kapizsgál. Kicsit sarkított az egész, viszont az vesse rá az első követ, aki... hé, nem, ne vessen rá semmilyen követ! Elmosolyodom, mert azt hiszem, legördül a szívemről a súly, ami előbb ránehezült a semmilyensége miatt. Akkor aztán végképp, mikor feloldódni látszik. Legalábbis szép arcát, amit nemrég még üresség uralta, most pír lepi el. Aranyos zavar. Mi ugrott vajon be neki? Mire jött rá?
A folyosón éppen csak páran lézengenek, hiszen az óra elkezdődött. Már annak, akinek nem lyukas, ugye. Mi meg tovább beszélgetünk a kanapén üldögélve, meghitten. Van mit áttárgyalnunk. Már megint. Meg mindig. Alig vesszük észre aztán, elrepül az idő. Sajnos ideje mennünk.
- Akkor... jövő héten, veled, ugyanitt? - kapom magamra táskámat vigyorgósan. Hiszen nyilván nem egy hét múlva találkozunk legközelebb, ám az állandó találkánk bizony akkor jön el ismét. Maradunk ebben. Fájón, de búcsúzunk és én még elfele menet szétszórom a márványlapokon a könyveimet, ahogy magától kinyílik a táskám. Ez aztán remek, mondhatom. Kikészít ez a folyosó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

XIII.Ardai Kolos


Érdekes dolog ez a színjátszás. Régebben Talároson én voltam a színjátszós gyerek. Tudjátok, aki mindenféle rendezvény kötelező kelléke. Legyen az iskolai ünnepség vagy az új kecskesimogató megnyitója. Teljesen mindegy, mert Csepreghy Petya úgyis elmondja azt a verset, és még énekel is hozzá egy odaillőt. Amikor betöltöttem a tizenkettőt, valahogy elkezdtek cikizni miatta. Főleg azért, mert a beszédhibám túlságosan is bántotta a fülüket, elvégre egy színművésznek nem szabad ilyen jellegzetességet megengednie magának. Ezért egy időre abbahagytam, mert a beszédhiba és a színjátszás együtt volt az ultimate ciki. Aztán idekerültem az iskolába, és Elijah lett a legjobb pajtásom és élettársam, aki – tudniillik – a Bagolykő színjátszócsoportjának a tagja. Említette, hogy Ardait kell keresnem, hogyha érdekel a dolog, és miért ne érdekelne. Ezért szerencsétlen kis baglyom megtalálta a színjátszós Kolost. Most pedig itt vagyok. Olyan régen voltam már felvételizni. Szereposztó dívány? Nem, én azt nem ismerem.
- Helló – lépek be a terembe óvatosan emelve egymás után lábaimat. Még biztosan nincsen itt, de a biztonság kedvéért órámra nézek, és látom, hogy én érkeztem tíz perccel korábban. Ezért megkönnyebbülten sóhajtok egyet, és az egyik legközelebbi székre dobom magam. Izgulok, persze. Ezért kis ujjaimat tördelve, szám belsejét rágcsálva várom felvételiztetőmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Óvatos léptekkel foglaltam helyet a széken, majd kíváncsian vártam, hogy végül mit takart a "meghívóm" tárgya. Azonban, ahelyett, hogy erre választ kaptam volna, Várffy a tettek mezejére lépett szó szerint, és összehozott nekem egy randit egy mumussal. Hú, hát erre aztán igazán nem számítottam. Legszívesebben faképnél hagytam volna a másik félt, mert egyszerűen nem jött be a megjelenése, azaz nem működött részemről az a bizonyos "kémia", de úgy láttam, hogy a "partnerem" is ezen a véleményen volt, mert egyre csak közeledett, ráadásul nem volt túl bizalomgerjesztő a látványa. A mumusom egy élőhalott volt, azaz egy zombi, aki kiváló szereplője lett volna valamilyen horrorfilmnek, de a mi műsorunk cseppet eltért ettől a műfajtól, amolyan fantasy-thriller szerűség volt az egész számomra. A mumus talán épp azért szerepelt ebben az alakban a legnagyobb félelmem jeléül, mert sose szerettem volna újjáéledni ebben a ronda formában. Egyébként sem akartam a halálom után temetést, hogy majd aztán a kukacok és egyéb dögevők között végezzem a földben, inkább a hamvasztást részesítettem előnyben. Egyszóval szó szerint nem akartam döglődni, pláne nem egy ilyen visszataszító testben. Szóval visszatérve a tények mezejére, nem volt semmi esélyem arra, hogy elszabaduljak a székem fogságából, ugyanis a tanárom volt olyan jó fej, hogy odaragasztott, nehogy lelépjek idő előtt. Mondjuk így visszagondolva lehet, hogy én is így csináltam volna a dolgokat, igazán ötletes volt részéről ez a kis műsor, ámde egyben rém ijesztő is. Először fizikálisan próbálkoztam megszabadulni a szék fogságából, de gyorsan rájöttem, hogy erre semmi esélyem sincs, ráadásul a rondaság egyre csak közeledett felém, így elkapott a frász is, azonban engem kemény fából faragtak. Bizonyos nézeteltéréseket vagy szorult helyzeteket úgy kezeltem, hogy foggal-körömmel védtem magam, drasztikusabb esetben a pálcámmal és a tudásommal védtem magam. Most rájöttem arra, hogy fizikálisan semmire sem jutok a másikkal szemben, így előhúztam gyorsan a pálcámat a taláromból, majd egy határozott mozdulattal a mumusra irányítottam azt. Közben minden energiámmal a lényre koncentráltam, erős képzelőerőmnek hála, na meg annak, hogy mikor megkaptuk a tankönyveket, elolvastam a harmadikos művet érdeklődés gyanánt, hogy hogyan védekezhetünk a mumus ellen, elképzeltem a "szörnyet" egy vicces változatban. A képzeletemben babarózsaszín ruhát viselt, fehér görkorcsolya jelent meg a lábán, hosszú, szőke haja nőtt, műszempillái voltak, és óriási piros szája lett, és egész vicces képet vágott. Ennek fényében mondtam ki határozott hangnemben a varázsigét is:
– Comikulissimus!
Miután a mumus az általam elképzelt kinézetet öltötte fel, nagyot kacagtam, majd abban a pillanatban szerte is foszlott. Lélegzet-visszafojtva vártam, hogy most mi fog történni... Ha a "randi" nem is sült el jól, reméltem, hogy a "karrierem" annál jobban fog alakulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Dana ügyesen reagált, a pillanatnyi zavara után gyorsan összeszedte a gondolatait, és sikeresen teljesítette a próbát.
- Bravó! Szinte tökéletes, nem is tudom, hogy sikerült-e mostanában valakinek elsőre ilyen magabiztosan. - szóltam elismerően.
- Határozottabb pálcamozdulat és artikuláltabb kiejtés, ennyit lehet még finomítani. - tettem hozzá, mert hittem, hogy mindig van feljebb. Kivéve, ha valaki Várffy-Zoller Róbert, mert én már elértem a legek legjét. Úgyhogy gondoltam be is mutatom, hogy miről beszélek, most én álltam oda a láda elé. Nem számítottam semmi meglepőre, a mumusaim a legváltozatosabb formákat szokták felölteni, de ezek kivétel nélkül a varázserőm, a hírnevem elvesztésére szoktak utalni. Ezúttal azonban nem így történt. Egy halott nő teste feküdt előttem. Rögtön felismertem, hogy ki az. És valószínűleg Dana is, ha találkozott az új átváltoztatástan tanárnővel. Nyeltem egy nagyot, de aztán szempillantás alatt cselekedtem, tökéletesen lepleztem, hogy váratlan helyzetbe kerültem. Ettől profi a profi. Egy régi ellenlábasom, sőt ellenségem képét képzeltem a halott helyére, és ugyan nem szép dolog más halálán nevetni, de az övén tudtam. Nem véletlenül tartottam úgy, hogy a könyörtelenség olykor szükségszerű.
- Pontosan így. - konstatáltam a mumus sikeres elűzését.  
- De most szusszanjunk egyet! Frissítőt? - suhintásomra némi üdítő jelent meg az asztalon, a lány szabadon válogathatott.
- Mégis mi a francért hívtalak ide? Feltételezem ez jár a fejedben most, hogy túlestél az első sokkon. - nevettem, szerettem volna, hogy oldódjon a hangulat. Gyakorlatilag mostantól napi munkakapcsolatban leszünk, nem árt, ha felszabadultabbak tudunk lenni egymás társaságában.
- Kinevezlek tanársegédemnek. A pályázatod kiváló volt, és az iménti sikeres helytállásoddal együtt ki kell mondanom, hogy lenyűgöztél. Kevesen képesek erre. Gratulálok! - tényleg csak dicsérettel tudtam illetni Danát. Magasra tette a mércét, de biztos voltam benne, hogy nem csak tartani fogja tudni ezt a szintet, hanem még fejlődik is.
- Tisztában vagy vele, hogy milyen feladatai vannak a tanársegédemnek? - tettem fel az elsőre nyilvánvaló kérdést, ha a mumusra nem is, erre biztos számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Zsebrevágott kézzel baktatok végig ezen az idétlen folyosón. A fejetlenség folyosója, azt hiszem. Tisztára lavírozni kell az átkok közt. Látom ám a szemem sarkából, hogy az egyik festmény kísértet rám sikoltani készül, szóval rászegezem pálcámat és megrázom a fejemet. Nem, nem, átlátszó barátom, nem. Aztán egy tócsa terem előttem, amit kecsesen kikerülök. Megnézném, ahogy a szépség nap, mint nap megkűzd ezekkel az elemekkel. Lassítva látom magam előtt az egészet: libben a haja, miközben átszökell egy akkor a padlón keletkező repedésen.
Ép bőrrel érkezem a pszichológusi iroda ajtaja elé, ahol különben még nem jártam. Bekopogtatok, aztán nekidöntöm a vállám a falnak, miközben a bebocsájtásra várok. Remélem, nem egy agyban turkál épp! Szeret, azt tudom. Viszont most kénytelen lesz felhagyni vele. Rámosolygok pár diákra, aki elsétál a folyosón. Tétován rám köszönnek, lazán visszaköszönök, aztán még vissza-vissza néznek rám, ahogy kullognak elfele. Nem tudják, mire vélni, ki ez az ijesztő csóka itt a suliban és miért üdvözli őket ilyen lelkesen. Majd nemsokára megtudják! Meg a kedves is, ha már itt tartunk. Mármint, ő tudja, hogy ki vagyok. Ó, tudja. Azonban még ő sem tud mindent...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ó, köszönöm! - feleltem mosolyogva, kissé pironkodva. Te jó ég! Most vajon álmodom vagy Várffy valóban megdicsért? Ha már ő elismerő szavakkal illet valakit, az már csak jelenthet valamit. Kavarogtak a különböző gondolatok a fejemben, szinte fel sem fogtam, hogy sikerült jól szerepelnem előtte. Persze messze nem volt tökéletes, amit csináltam, ezzel pedig tisztában is voltam, a tanárom pedig volt olyan előrelátó, hogy megmutassa, hogyan kell pontosan elvégezni a varázslatot egy mumuson. Tudtam, hogy fejlődnöm kell még ezen a téren is, ezzel pedig semmi gondom nem volt, mert érdekelt a téma, ami pedig lekötötte a figyelmemet, azt szívesen tanultam, továbbá annál nagyobb energiabefektetéssel fejlődtem azon a területen tovább. Közben figyeltem a tanárt, hogy hogyan old meg egy mumusos helyzetet egyszerűen és nagyszerűen. A halott átváltoztatás tanárnő látványán eléggé elcsodálkoztam, de nem firtattam a dolgot, nem is akartam túlgondolni semmit sem, meg láttam, hogy Várffy egyáltalán nem lepődött meg a dolgon, hiszen mégiscsak az ő mumusa volt. Végül egy másik személy került a halott nő helyébe, akit a férfi egyáltalán nem sajnált, mert villámgyorsan és sikeresen lereagálta a helyzetet. Hát ha van kitől, tőle aztán érdemes tanulni!
- Bravó! - néztem rá elismerően. Talán még tapsikoltam is volna mellé, ha mindezt egy haverom vagy barátnőm csinálta volna, de mégiscsak más volt a stájsz.
- Köszönöm, ez most jól fog esni - vettem el egy narancslevet az asztalról, majd rögtön bele is kortyoltam, hiszen sok volt most az izgalom és rettentően szomjas is voltam.
- Nos igen, ez a kérdés különösképp foglalkoztat - feleltem neki mosolyogva. Végiggondolva nem volt veszíteni valóm, ugyanis, ha valamiért megbüntetett, hát azt elég frappánsan megoldotta, ha pedig más oka volt az ittlétemnek, arra kíváncsian vártam a választ.
- Ez aztán a megtiszteltetés, remek hír! Köszönöm! - kaptam a kezem a szám elé, meghatottságomból vagy csodálkozásomból kifolyólag, mikor megtudtam, hogy miért is vagyok itt. Erre aztán tényleg nem számítottam, hogy pont én fogom megnyerni a tanár kegyeit, már ami a pályázatomat illette, úgyhogy iszonyúan boldog voltam. Ez rá is volt írva az arcomra, hiszen nehezen tudtam leplezni az érzéseimet, de nem is bántam, hiszen nagyon jól estek az elismerő szavak, amelyek elhagyták a száját. Teljesen fel sem fogtam még a történteket, ám kaptam is egy újabb kérdést tőle, amelyen kicsit elgondolkodtam.
- Tervezés, szervezés, megvalósítás a sablonosság teljessége nélkül - vágtam rá röviden, majd folytattam:
- Véleményem szerint a tanársegéd pozíció azt jelenti, hogy a tanár jobb keze az ember, mindenben segíti. Például órákat tart, részt vesz a tanulmányi dolgok szervezésében, emellett kreatív, úgyhogy ötletel, és követi a tanár utasításait. Emellett fejleszti önmagát, a tudását és igyekszik kihozni magából a maximumot, és persze felelősségteljes.
Kíváncsian vártam Várffy válaszát, hogy is hasonlóképp vélekedett-e erről a dologról, vagy némi módosításra szorult az elképzelésem, illetve teljesen másra gondolt a téma kapcsán. Éreztem, hogy kezd kiszáradni a torkom, úgyhogy ittam egy újabb kortyot az italomból, majd rá emeltem a tekintetemet, mely kíváncsiságot sugallt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Dana Straw Berry

Bólogattam, amikor Dana felsorolta egy tanársegéd lehetséges feladatait, jól összefoglalta a lényeget. Volt azonban még valami, ami nálam különös jelentőséggel bírt.
- Látszik, hogy felkészültél, el fogom várni, hogy ezeket a feladatokat teljesítsd. De ami még fontosabb, az a szellemiség. Ugyanazt kell képviselned, amit nekem. Világunk legszebb hagyományait szem előtt tartva a Bagolykő Mágustanoda naggyá tételén kell dolgoznunk. - ez volt a végső cél. Szerettem volna elérni, hogy a mi iskolánkat is minimum egy lapon emlegessék például a Roxforttal, és a varázsvilág legelismertebb oktatási intézményei között emlegessék.
- A származásod kifogástalan, bevallom ez is szempont volt, amikor kiválasztottalak. Nekünk kell utat mutatnunk a kevésbé szerencsés, ám a mágiahasználat képességével mégis megáldott társainknak. - köztudott volt, hogy büszke voltam az aranyvérűségemre, de a múltban történt sajnálatos események miatt ezt sokan hibának tartották. Pedig mi vagyunk azok, akiknek az élre kell állni, és alakítani a mágusvilág jövőjét. Viszont nem a vegyes származásúak kizárásával, hanem velük együttműködve. Mindenki hasznos tagja lehet a társadalmunknak.
- Szóval össze kell tartanunk. - összegeztem az elmondottakat. Ha bármilyen észrevétele, ellenvetése volt Danának, természetesen most megtehette ezeket, de szerintem ő is magáénak tudta tenni az elhangzott gondolatokat. A diákok - de felnőtt emberek is - maguktól nem mindig képesek megfogalmazni ilyen magasztos gondolatokat. Vezérre van szükségük, olyan született vezetőkre, mint én. Én pedig azért tértem vissza a tanodába, hogy kijelöljem az irányt mindenkinek, akik hajlandóak követni.
- Miért van az például, hogy alig hallani a régi diákjaink felől? Volt már valaha öregdiák találkozó? Pedig nagy szükség lenne példaképekre, sikeres személyiségekre, akik egykor ugyanazokat a padokat koptatták, mint most ti. Én ugyan itt vagyok, de belátom, hogy nem lehetek mindenkinek én a példakép, nem tud mindenki azonosulni velem. Meg ne is akarjon minden jöttment. - tettem hozzá nevetve.
- Szeretném amúgy megszólítani a volt diákjainkat. Tudod mit? Legyen ez az első feladatod. Nézz utána, hogy kik azok, akik egy-egy szakterületen kiemelkedő eredményeket értek el. Legyen szó a bájitalfőzés mesteréről, kalandos életű magizoológusról, híres kviddicssztárról, akárki jöhet, aki a gyakorlati életben lett sikeres. - persze nekem voltak már jelöltjeim, de Dankának hasznára fog válni, ha megismerkedik nagy egyéniségekkel, akik a Bagolykőben kezdték bontogatni a szárnyaikat.
- Én meg majd meghívom őket vendégelőadóként az óráimra. Nem fognak nemet mondani, ha Várffy-Zoller Róbert hívja őket. - szóltam lelkesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba