Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

Rendesen lehúzza a táskámat az a csomó könyv, amit kivettem most a könyvtárból. Nem valószínű, hogy elolvasom őket, de már a tudat is, hogy itt vannak velem, a szorgalmasság érzésével tölt el és azzal a meggyőződéssel, hogy igenis megfelelően felkészülök a vizsgáimra.
- Akartál egy lányról mesélni... - fordulok a mellettem bandukoló Zsombihoz, akivel együtt vetettük be magunkat az imént a könyvek birodalmába, és aki még valamikor reggel említett valakit, akivel történt valami és amiről bizalmasan beszámolna nekem. Nagyon rejtélyesen hangzik az egész, az meg csak növelte a rejtélyességét, hogy valahogy elterelődött róla a szó, úgyhogy idáig függőben maradt az egész. Azt meg még nem is sejtem, hogy most is függőben fog...
- Hé! - csattan fel a felsőbb éves eridonos, mikor összeütközik barátommal. Igazából vállal nekimenek egymásnak, az sem egyértelmű, ki a hibás. Tény, elvontam kicsit háztársam figyelmét ezzel az iménti felütéssel talán.
- Szólj a süket-néma pasidnak, hogy nézzen az orra elé! - förmed ránk a srác, furcsamód hozzám intézve szavait, felénk fordulva, arcán fura mosollyal, miközben végigpillant rajtunk, majd a mellette lévőkre kacsint. Összevont szemöldökkel nézek rá, majd Zsombira, hogy jól van-e, majd vissza a főnixre.
- Nem süket-néma és... és mi nem... mi barátok vagyunk - állok elő magabiztos, lehengerlő visszavágásommal zavartan. Persze valójában nem is akartam visszavágni, mert nem vagyok az a fajta, csak szerettem volna tiszta vizet önteni a pohárba. Lehet különben, tényleg azért mondta nekem, amit mondott, mert komolyan azt hiszi, hogy prefektustársam nem hall és nem tud beszélni. Jut eszembe: nem semminek kell lenni ahhoz, hogy két prefektussal kekeckedjen valaki. Jó, nem vagyunk a legfélelmetesebbek a szakmánkban, de akkor is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=732490#post732490][b]Thomas Middleton - 2018.08.20. 22:49[/b][/url]

Rendesen lehúzza a táskámat az a csomó könyv, amit kivettem most a könyvtárból. Nem valószínű, hogy elolvasom őket, de már a tudat is, hogy itt vannak velem, a szorgalmasság érzésével tölt el és azzal a meggyőződéssel, hogy igenis megfelelően felkészülök a vizsgáimra.
- Akartál egy lányról mesélni... - fordulok a mellettem bandukoló Zsombihoz, akivel együtt vetettük be magunkat az imént a könyvek birodalmába, és aki még valamikor reggel említett valakit, akivel történt valami és amiről bizalmasan beszámolna nekem. Nagyon rejtélyesen hangzik az egész, az meg csak növelte a rejtélyességét, hogy valahogy elterelődött róla a szó, úgyhogy idáig függőben maradt az egész. Azt meg még nem is sejtem, hogy most is függőben fog...
- Hé! - csattan fel a felsőbb éves eridonos, mikor összeütközik barátommal. Igazából vállal nekimenek egymásnak, az sem egyértelmű, ki a hibás. Tény, elvontam kicsit háztársam figyelmét ezzel az iménti felütéssel talán.
- Szólj a süket-néma pasidnak, hogy nézzen az orra elé! - förmed ránk a srác, furcsamód hozzám intézve szavait, felénk fordulva, arcán fura mosollyal, miközben végigpillant rajtunk, majd a mellette lévőkre kacsint. Összevont szemöldökkel nézek rá, majd Zsombira, hogy jól van-e, majd vissza a főnixre.
- Nem süket-néma és... és mi nem... mi barátok vagyunk - állok elő magabiztos, lehengerlő visszavágásommal zavartan. Persze valójában nem is akartam visszavágni, mert nem vagyok az a fajta, csak szerettem volna tiszta vizet önteni a pohárba. Lehet különben, tényleg azért mondta nekem, amit mondott, mert komolyan azt hiszi, hogy prefektustársam nem hall és nem tud beszélni. Jut eszembe: nem semminek kell lenni ahhoz, hogy két prefektussal kekeckedjen valaki. Jó, nem vagyunk a legfélelmetesebbek a szakmánkban, de akkor is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=732505#post732505][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.08.21. 12:38[/b][/url]

A kezében jó pár könyvet cipelt. Minden elhatározás ott volt benne, hogy bizony ő azokat el is fogja olvasni, bár rettentően félt tőle, hogy felesleges a próbálkozása, hiszen akár el is felejtheti majd őket addigra, mire szüksége lenne rá.
Lányról? Nem értette miről beszélt barátja, ráadásul nem akarta megemlíteni, hogy nem emlékezett rá, hogy ma máskor találkoztak volna már. Így is elég rossz volt, hogy rázúdította azt a sok mindent a múltkor. - Tom...
Hirtelen egy erős váll csapódott neki az övének, mire az eddig kezében tartott könyvhalom leesett a földre. Zsombi nézte, ahogy ott hevernek. Az arca kétségbeesésről tanúskodott, és talán fájdalomról. Aztán hirtelen már megváltozott. Az arca megkeményedett, a szeme valami sötétségről tanúskodott, amit mintha nem tudta volna visszafojtani. Megfordult, nem is foglalkozott már a folyosón szerte szóródó holmijaival.
- Hey s*eggfej! - kiáltott a távolodó eridonos felé. - Ha bajod van velem, akkor a szemembe mond beszari. Vagy nem mersz idejönni a kétajtós szekrény haverjaid nélkül? - mondta ki a szavakat meggondolás nélkül a fiú. Állkapcsa megfeszült, a düh a fejébe szállt, és látszódott rajta, hogy ha a másik visszaszól neki, akkor biztosan nincs ami megállítsa. Hiába oktatta az a Riley pasi már hetek óta arra, hogy ezt az érzelmét zárja magába, egyszerűen nem tudott rajta uralkodni. Pláne, ha nem csak őt bántották ezzel. Hiszen Thomast is biztosan kényelmetlenül érintette a téma, hallatszódott a hangján. És ha magát nem védi meg, akkor bizony Mártonnak kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=732761#post732761][b]Thomas Middleton - 2018.08.23. 20:45[/b][/url]

Azt mondtam volna, hogy nem vagyunk a legfélelmetesebbek a szakmánkban? Tény, hogy én biztosan nem, viszont Zsombi más tészta. Alapvetően ő sem az az alkat, akitől bárki csak úgy megrettenne. Viszont, ha felbosszantják, ott aztán lesz ne mulass.
Igazából nem mondanám, hogy kényelmetlenül érintett, amit odaszólt nekünk a srác. Inkább az zavar, ahogyan mondta. A lenéző stílusa, amit valahogy helyre akartam rázni. Csak hát ehhez nekem nincs meg a tehetségem. Inkább még jobban ki szoktam húzni a gyufát vagy nevetségességre adni okot. Persze, én ezt soha nem érzem.
Hajolnék le barátom könyveiért, amikor hirtelen az eridonos után kiált, aki egyébként már éppen ment volna dolgára. Elkerekedik kissé a szemem Zsombi kitörésén és nyitom a számat a lenyugtatására, amikor a piros nyakkendős visszalép hozzánk, jelezve a társainak, hogy maradjanak csak itt nem messze.
- Barátok, mi? - vigyorog ránk kekeckedőn.
- Azt már hallom, hogy kuka nem vagy - néz végig prefektustársamon.
- Édes, ahogy véded a fiúkádat - mosolyog vissza haverjai felé, hogy lássa, mennyire jól mulatnak a szövegén, aztán visszafordul hozzánk.
- Barátok, ja. Mint a bácsikád meg az a festőgyerek, igaz? - szól nekem hátra Zsombi válla felett. Kihagy egy ütemet a szívverésem. Pislogok párat zavartan és a szemöldököm is erősen összevonom. Liam bácsi? Honnan ismeri Liam bácsit és milyen festőgyerekről beszél? Csak állok háztársam mögött, könyveivel körülvéve, értetlen képpel, próbálva magamban összerakni, mégis mit jelent ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=732803#post732803][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.08.23. 23:40[/b][/url]

Arca semmi érzelmet nem mutatott. Kihúzta magát, és egy fél fejjel az eridonos felé kerekedett. Széltében lehet nagyobb volt és izmosabb, Márton akkor is kihasználta a fölényét, hogy onnan nézhessen le a másikra.
- Menj innen, amíg szépen kérem - mondta ki ridegen a szavakat. Szinte ijesztő volt az egész egybe. Az összes izma megfeszült, tenyere ökölbe görbült. Mégis az arcán és a hangján úgy uralkodott, mintha egy kicsit sem esne nehezére.
- Ne merj rosszat mondani a családjáról! - Hangja végre megemelkedett. Eddig bírta. Mind a két tenyerét a másik mellkasára tette, és akkorát lökött rajta, amekkorát csak tudott. A másik jó pár lépést tett hátra, mire visszanyerte az egyensúlyát, de nem esett el. A két haverja a háttérben feszülten figyelt, de nem jöttek közelebb.
- Akarsz egyet? - kérdezte a piros, de nem jött közelebb.
- Próbáld csak meg!
- Szeretnéd?
- Gyere csak! - Márton annyira vágyott erre az ökölharcra, mint a sivatagi róka a vízre. Túl sok mindent zárt mostanában magában, és le kellett vezetnie valakin, és tökéletesen kapóra jött most ez neki. Igaz, hogy nem tudott sokat a verekedés művészetéről, de néhány alap ütést és védést sikerült megfigyelnie a filmekből.
- Tudod... - mosolyodott el féloldalasan az ismeretlen. - Kezdem megérteni a szüleid miért hagytak itt. Egy ilyen kattant gyereket én sem akarnék - hátrafordult, hogy a haverjaival összeröhögjön. Ez volt az utolsó csepp Mártonnak. Támadt.
Két-három könnyed, mégis határozott lépéssel ott termett közvetlenül a fiú előtt, és mielőtt az visszafordulhatott volna teljesen, lendült az ökle. Csont csontot ért, és egy pillanattal később az eridonos az orrát fogta és keze tele volt a saját vöröslő vérével.
Márton agyában tengett az adrenalin, és gyorsan vette a levegőt, mint aki lefutotta a maratont. Marka zsibbadt, de alig érzékelte. Mindig beszélt, járt a szája, de igazán még soha nem ütött meg senkit, és még ő maga is meglepődött rajta, hogy most megtette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=732811#post732811][b]Thomas Middleton - 2018.08.24. 00:17[/b][/url]

Próbálok jelen lenni, csak közben a gondolataim is őrülten cikáznak. Őrülten és tompán. Mintha, ami körülöttem történik, nem is itt volna, hanem pár folyosóval arrébb. Viszont, ahogy barátom felemeli a hangját, az visszaránt a jelenbe. Elhűlve hallgatom a szóváltást, a szívemet a torkomban érzem dobogni a dulakodás közben és mikor az eridonos megadja a kegyelemdöfést, már tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem mintha bármelyik pillanatban is úgy tűnhetett volna, hogy ennek jó vége lesz. Zsombi (mármint, akit én még mindig Zsombiként ismerek) ökle lendül és a másiknak hamar már nem csak a nyakkendője és a talárján lévő címere vöröslik.
- Elég! - pattanok közéjük, nem is gondolkodva.
- Hagyjátok abba! - tartom ki kezemet mindkét irányba.
- Ezt most befejezzük - jelentem ki kész tényként, miközben prefektusi jelvényemet lekapom taláromról, alját ujjaim közé fogom és így mutatom fel. Tehát koránt sem hivatalos módon, csak éppen ráterelve a hangsúlyt, hogy mindenki értse, ezt most mint prefektus mondom és aki ennek ellenszegül, egy prefektus utasításának szegül ellen. Higgyétek el, én vagyok a legjobban meglepődve a saját lépésemen! Azon, hogy egyáltalán eszembe jutott a tisztségem és hogy éljek is vele.
Az eridonos nyöszörögve fogja az orrát, a társai pedig már közelítettek volna beszállni a bunyóba, de a jelvényem megteszi a hatását legalább annyira, hogy elgondolkozzanak, ez megéri-e. Sérült társuk eldönti helyettük. Valami röfögésszerű, megvető hangot hallat és szépen sarkon fordul, haverjaihoz lépve, akik körbeveszik őt, zsebkendőt nyújtanak neki, amit elutasít és inkább elkezd szidni minket, távolodva tőlünk a többiek gyűrűjében. Az a gyanúm, nem annyira az ésszerűség bírta jobb belátásra, hanem a fájdalom, amit Zsombi okozott neki és a félelem, hogy újra megteszi.
Leengedem a jelvényemet, lassú mozdulatokkal visszatéve taláromra és közben barátomra pillantok. A szemeimbe könny szökik a semmiből. Gyorsan megyek inkább felszedni a szanaszét heverő könyveket. Az én irományokkal megrakott táskám a márványpadlón fekszik. Nem is tudom, mikor csúszott le a vállamról. A néhány bámészkodó, aki megállt a csetepatét nézni, most tovább megy. Van, aki azért közelebb lebegtet egy-két könyvet nekünk segítségül. Bólintok nekik, miközben szipogva gyűjtögetem Zsombi könyveit, görcsben álló gyomorral. Megviselt ez az egész. Mindig megvisel. Nem bírom az erőszakot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=732817#post732817][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.08.24. 00:33[/b][/url]

Csak állt. Mint akit sóbálvánnyá változtattak. A kezét nézte, a zsibbadás egyre erősödött, és tudta, hogy észhez kéne térnie abban az esetben, ha az eridonos újabb csapásért jönne vissza. De képtelen volt. Egyedül Thomas ébresztette fel révüléséből. Meglepődött azon mennyire határozott volt barátja, talán még sose látta így. Tisztelte, amiért neki eszébe jutott olyan, mint a jelvény, hiszen az ő talárján is ott virított az a bigyó, bár nem nagyon értette miért. Ez a kis összetűzés is arra utalt, hogy mennyire nem neki való ez a tisztség.
Ahogy mindenki elkezdett körülöttük mozgolódni, a tekintetük összekapcsolódott. Nem volt sok idő, mégis Mártonnak egy életnek tűnt. Haragudott rá a navinés. És látta a szemében megcsillanó könnyeket is. Csak éppen azt nem értette, hogy miért rá. Mit tett, ami ennyire rosszul jött ki.
Próbálta visszapörgetni az eseményeket az elméjében, és csak egy dologra tudott következtetni. Hogy nem is ő volt a hibás, hanem talán olyan titkot mondott el a két srác, ami nem lett volna publikus.
Odacsoszogott Thomas mellé, és ő is elkezdte szedni a könyveket. - Ne figyelj rájuk. Azt se tudják miről beszélnek. Ráadásul a bácsikád olyan messze van, hogy semmit nem is sejthetnek - próbált a fiú megnyugtató hangnemet megütni, hiszen biztos volt benne, hogy ez bántotta barátját. Más nem lehetett.
Mikor az egyik könyvéért nyúlt, akkor vette észre, hogy bizony az  ő ökle is felrepedt amikor behúzott a másiknak, és az alvadt vér most ott vöröslött a kézfején. Nem akart vele foglalkozni. Csak azt akarta, hogy Tom jól legyen, legalábbis jobban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=732821#post732821][b]Thomas Middleton - 2018.08.24. 01:03[/b][/url]

Nem haragszom rá, nem haragszom én senkire. Még ha tenném is, annyira zűrös most a fejemben minden, hogy már régen el is felejtettem volna. Nagyjából, mint barátom szokta a dolgokat. Viszont, ahogy csatlakozik a könyvszedegetéshez és megszólal, eszembe jut egy s más. Világosan eszembe jut, amit mondtak. Szipogok még egy kicsit, megtörlöm a szemem és bólogatok, miközben felállok a könyvhalommal a kezemben.
- Persze, igazad van - értek egyet barátommal. Legalábbis ez csúszik ki a számon. Hiszen különben tényleg igaza van, csak én érezni most nem ezt érzem. Hogy akkor miért hagyom rá mégis? Nem tudom. Jobban esik ezt mondani most. Talán akkor elhiszem én is. Vagy ilyesmi.
- És te se hallgass rájuk! - nézek Zsombi szemébe pár perc óta először. Hiszen az ő fejéhez is hozzávágtak pár rémes, gonosz dolgot. Gyengén, de bíztatóan és őszintén mosolygok rá barátomra, miközben a kezébe nyomom a könyveit. Felkapom aztán a földről a táskámat és vállamra vetem, hogy indulhassunk tovább.
- Elég rendesen bemostál neki - állapítom meg, próbálva visszafogni derűmet, ám azért csak ott bújkál a mosoly a szám szélén, ahogy oldalra nézek háztársamra, miközben bandukolunk tovább. Hiába rendítenek meg az ilyen helyzetek, így utólag azért - akármennyire nem szép dolog ez - egy kicsit jólesik felidézni az eridonos ábrázatát, ahogy rájött, mégse ő itt a legnagyobb legény.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=733125#post733125][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.08.27. 20:31[/b][/url]

Megkönnyebbült a lelke, mikor úgy tűnt a másik tényleg meghallgatja a szavait, és megfogadja a tanácsát. Nincs miért tovább rágódnia azokon a hülyeségeken, amiket az olyan bunkók mondanak, mint az az eridonos. Hiszen Tom biztos többet tud Liamről mint bárki más.
Elhúzta a száját, és egy halvány mosoly suhant át az arcát. - Igyekszem haver - tette közelebbi kezét a másik vállára, hogy megveregesse, s kicsit rá is szorítson. Ez volt az ő kötelékük. Mind a ketten sebezhetőek és defektesek. De legalább ott vannak egymásnak.
Átvette a könyveket, és felkapta a táskáját, amelyet már nem is emlékezett mikor dobott le.
- Be kell neked vallanom, hogy eléggé fájt is - nézegette a kezén lévő sebet. Bár mostanra inkább büszkén, mint félve. Életében először verekedett, és jól jött ki belőle. Bár meglehet, hogy ha nincs ott Thomas, akkor a másik két piros jól elbánt volna vele. Most hogy ebbe belegondolt, szerette volna, hogy barátja is tud erről az infóról. Mert lehet, hogy ő húzott be az eridonosnak, és védte meg a becsületüket, de a másik mentette meg a fenekét.
- Tudod, ha nem lépsz közbe, talán ennyivel nem úsztam volna meg - húzta el a száját. Márton remélte, hogy Tom ezek után többre értékeli majd a szerepét, hiszen általában fordítva szokott tenni, legalábbis ahogy eddig feltűnt neki.
Tovább ballagtak, maguk mögött hagyva a tett színhelyét, reménykedve, hogy ezek után nem változik meg semmi. Semmi következmény a verekedésért, semmi leplezett titok.