Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Nyitóbál - ZárásA bál egész jó volt, Yarista végig élvezte. Finom kaják, a lányok pedig elragadóak voltak ezekbe a csinos ruhákban. Mindig tudta, hogy a talárok rengeteg olyan dolgot elrejtenek, amiket ő szívesen nézegetne. Például Amanda is szívdöglesztő volt, az más kérdés, hogy neki a talár is szexin állt, legalábbis Yarista szemében mindenképpen. A tánc jól sikerült, de muszáj volt őt elengednie, így visszatért az asztalukhoz.
- Rendben, majd szeretnék veled beszélni – mondja mosolyogva, és Amanda nem sejthetett még ekkor semmit. Őt akarta mentornak felkérni, Nikit már lecsapták a kezéről, a többieket is, akiket gondolt, de úgy tudta, hogy a Drága még szabad e téren, úgyhogy majd később, ha együtt lesznek, felkéri majd erre a tisztségre. Hiszen ki más tudna neki lelki támaszt adni, ha nem a barátnője? Vidáman tér vissza az asztalhoz, de a legtöbben már elmentek táncolni, így felkér ismeretlen lányokat is, egy-egy tánc erejéig. Míg volt a tánctanár ő addig járt is hozzá, és most nagyon jól jöttek azok az órák, amik előhozták a régi tudását, amire MissMiss kényszerítette rá fiatalabb korában. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy élvezze a bált, amit meg is tesz. Jól érzi magát, viccelődik, de van, hogy csak leül és nézi a táncosokat. Aztán egy órácskára meglóg a teremből és felszökik a sárkányához. Megbeszéli vele, hogy minden nap megnézni őt, meg ad neki enni, ilyesmi, de most nem nagyon lesz ideje semmire, szigorúak lesznek a szabályok, ahogy hallotta. Egy kicsit elszórakoznak, meg még meg is repteti aznap, aztán visszatér a terembe és beleveti magát újra a mulatságba.
Miután kiette, kiitta, kitáncolta, kibeszélte magát, valaki a fülébe susogott éppen. Széles vigyorral kért elnézést a többiektől, majd felpattant és felajánlotta a kezét, aztán Amandával együtt távoztak egy nyugisabb helyre. Később kiderül, hogy az erkélyre igyekeznek.
Nagyon boldogan tér vissza, a Kedvese elvállalta a mentorságot, pont jókor érkeztek egyébiránt, hiszen lassan éjfél lesz, és az előzetes hírek szerint eddig tart majd a bál. Elbúcsúzik a Kedvesétől és leül a helyére, várva a folytatást.
|
|
|
|
|
Szervezői Mesélő
DÖK tag
DÖK mesélő
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
|
Joseph BeckKeiko SamaValamelyest megnyugtatja a srácot, hogy a mellette ülő is beszél angolul, és ezzel könnyítheti a társalgást, amit rögtön egy apró mosollyal is jutalmaz, aztán csak hallgatja, amit a másik mond. Valóban, eddigi tapasztalata alapján ide kedves emberek járnak többségében, nem mintha aztán olyan jártas lenne ő errefelé, csak az alapján, amit látott.
Kezét természetesen ő is nyújtja, amikor a bemutatkozáshoz érnek, és magában elkönyveli egy apró hibának is ezt, hogy nem nyújtotta először ő maga rögtön, ahogy nevét kimondta, bár annyira azért mégsem nagy vétség ez, hogy aztán gyötörje magát miatta, viszont azért megjegyezendő.
- Jó, szuper. Felemelő, és büszkeséggel tölt el. Meg jár mellé valami furcsa még, amit talán... talán az lehet a nyerni akarás, hogy hajtod magad a célig, és akkor már más nem számít. Mellette pedig oda kell a kitartás, az akarat, mert nélküle sokra nem mész. Az se jobb, ha csak a hírnév vágya hajt, magadnak akarj megfelelni, ne a világnak. - furcsa lehet talán tőle ez a hosszas magyarázat, persze angolul, de mégis muszáj volt mindent hozzátennie, így is eléggé felületesen, mert tudná még mesélni, mi is a helyzet a dologgal.
- Megnyerni? Az leírhatatlanul jó érzés, nem tudom elmondani. - folytatja is persze rögtön, mert hát ég mindig van, amiről nem ejtett szót, és a másik pedig érdeklődött.
- Azt nem mondom, hogy senkinek semmi baja nem lesz, de természetes, hogy komoly sérüléseket nem szerethetnek. - legalábbis szerinte, náluk úgy volt, és itt is így kell lennie. Máshogy nem tudná elképzelni.
- Te hogy állsz ezzel a tusás dologgal? - értve ezt mindenre, bár tekintetéből bizonyára kiderül, nem kell részleteznie.
|
|
|
|
|
Sophie Alsen
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Zora Éppen egy fantasztikus könyvet olvasok, amikor rájövök, hogy korog a gyomrom. Vacsoráztam ma egyáltalán? - ráncolom a homlokom - Nem, ma nem vacsoráztam! De hogy miért... na mindegy, akkor lemegyek a konyhába. Miközben lefelé trappolok a lépcsőkön, azon gondolkozom, hogy még sosem jártam a konyhában. De a manók kedvesek, úgyhogy nem aggódom. Először kopogtatni akarok, de a manók nagy valószínűséggel most nem dolgoznak, úgyhogy inkább csak benyitok. Hú, de nagy ez a terem! - nézek körül a nagy boltozatú helyiségben, de gyorsan besurranok inkább, nehogy egy tanár észrevegyen. Megtalálom a gyümölcsöstálat a pulton, kiveszek belőle egy almát. Megfogok egy kést, és elkezdem gerezdekre vágni. Közben nem tudom megállni, hogy ne egyem meg az egyik gerezdet. A zöldalma a világ egyik legjobb dolga! Keresek egy tálat, hogy ne a kezembe kelljen tartani az almát. Éppen megfordulok, hogy leüljek, amikor észreveszem, hogy egy nálam jóval nagyobb lány néz velem farkasszemet. - Szia - köszönök neki, miközben azon gondolkozom, hogy mikor láttam őt. Azt hiszem navinés, és valamilyen Zora a neve. .
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
AmandaSzeretem a könyveket, olvasni is, de ez már túlzás.
És a könyvtárosunk szinte itt él, ezek között a könyvhalmok között, ahol mindent megtalálsz, olyan témájút is, amiről még csak álmodni sem mertél. Minden bizonnyal néhány itt töltött nap után becsavarodnék, pedig ha már év közben nem vagyok az a túlbuzgó szorgalommal rendelkező diák, aki mindent megcsinál, amit feladnak neki… hát, vizsgaidőszakban muszáj itt töltenem a fél életemet. Vagy csak a könyvekért jövök be, és kitulajdonítok egy párat, amíg szükségem van rá – néha egy kicsit tovább is. De most kivételesen tényleg jó ötletnek tartom az ittlétet, egyrészt mert bőven van időm a dolgozat elkészítésére és nem kell holmi összecsapott munkát kiadnom a kezeim közül, eközben pedig egész elviselhető az időjárás. Tiszta élvezet, csak a növények ne lennének olyan unalmasak.
Ahogy elnézem a velem szemben ülő lányt, aki látásból még ismerősnek is tűnik, de egész biztos, hogy nem beszéltünk még egy szót sem, nagyon belemerült a könyvembe. Vagyis a könyvbe, amire szükségem lenne. Mindenki tudja, aki egy kicsit is ismer, hogy a legkevésbé sem zavar, hogy mitől fosztom meg, én tanulni szeretnék kivételesen, és igenis kell hozzá az a lexikon, ami tele van ábrákkal. Egész oldalt kitöltő rajzokkal, amiken igencsak részletesen megtalálok mindent, amit a tanár feladott, mint kötelező tárgy, amiről írni kell. Ezek mellé adott pár témát még, amiről lehet szorgalmiként, vagy ha úgy érezzük, hogy nem tudunk többet kihozni az egészből, de ez még nem elég egy jó jegy megszerzéséhez, de szeretném a tényleges feladattal kezdeni, utána lehet szemezgetni. Egyébként még akár jófej is lehetnék, és akár valamiféle beszélgetést is kezdeményezhetnék, de pont azért menekültem ki a szobámból, mert valahogy ezen a tikkasztó délutánon nem kívánkozok bájcsevelyt folytatni. Senkivel sem. Sajnálom, ha valami nem tetszik, reklamálni a szüleimnél kéretik. Bár ezt hiszem ezen a téren egy kicsit már elkéstünk az ilyesmivel, de próbálkozni szabad.
Megmosolyogtat a hangnem, amiből kihallom az imént a sajátomból ismerős arroganciát, és tetszik ez a csökönyös utánzat. Kis híján még el is nevetem magam, de azért valamilyen szinten megértem a nemtetszését. Nem, azt hiszem mégsem.
- Hmm. Nem hiszem, hogy pont neked kell elmagyaráznom, hiszen egy ideje biztosan lapozgatod azt a kötetet, de tudod… tele van ábrákkal, részlet gazdag ábrákkal, amik igenis kellenek a dolgozathoz. Amúgy meg fő a precizitás. – Rántom meg a vállam az előttem heverő könyvmennyiség miatt való méltatlankodásra. Könyörögni nem fogok, emlékeim szerint soha nem tettem ilyesmit és nem is terveztem, tehát ha nem, hát nem. Egy idő után úgy is megunja, alapvetően egész biztos, hogy valami érdemlegesebbel kezdek, ha már olvasni vagy képet nézegetni támad kedvem.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Charles
Meleg van, és nem tudok magammal mit kezdeni.
Nem vagyok az a típus aki olyan könnyedén megül hosszútávon a hátsó felén, és most is nehezemre esik megmaradni a klubhelyiség környékén, ugyanis pangás van. Üres minden, gondolom a legtöbb diák a tó környékén sütteti a hasát vagy hűsíti le magát, ami nem is akkora hülyeség, ha úgy nézzük. De köztudott, hogy tömegiszonyom van és alapvetően sem viselem túl jól a visongást magam körül, tehát esélytelen, hogy akármivel is rávegyenek arra, hogy kövessem őket. Bár az alagsor egyébként egész kellemes, már ami a hőmérsékletet illeti, attól még nem túl izgalmas nézni az elvarázsolt ablakokat. Pedig esküszöm, hogy nem vagyok egy társasági lény, és korántsem bánom, ha egyedül kell lennem valahol, most viszont kifejezetten zavar. Fel-alá mászkálok a helyiségben és nemhogy változtatnék ezen, ugyanis az túlságosan is egyszerű, inkább egy ismerős arcot várok betoppanni, hátha sikerül kifognom egy értelmes beszélgetőpartnert. Vagy csak akivel lehet szópárbajozni egy kicsit, legalább felpörgetné a napomat.
Hiába mászkálok már percek óta, talán fél óra is eltelt azóta, hogy lekászálódtam volna a szobából, egyetlen lélek sem jár erre, még egy rohadt házszellem sem, vagy valami furcsa lény, amiből ebben az iskolában egyre több van – vagy csak nekem nem tűntek fel az itt eltöltött idő során. Felsóhajtok, és tehetetlenül álldogálok egy helyben, fintorogva, aztán nagy nehézségek árán feladom az imént határozottan kijelentett döntésemet, miszerint ki nem mozdulok innen, és elindulok. Lassú, ráérős léptekkel haladok, nem hajt a tatár. Pedig valamilyen hihetetlen okból kifolyólag még fel is vagyok pörögve, amit szintén nem tudok hová elhelyezni, ugyanis ez nem egy gyakori jelenség, ha rólam van szó. Most már tényleg csak az hiányzik a képből, hogy óvodás módjára szökdelni kezdjek, és valamit hangosan énekeljek, vagy legalábbis dúdoljak. Atyaisten, egészen biztos, hogy napszúrást kaptam, vagy valami bájitalt kevertek a töklevembe délelőtt. Összeszedem magam, bár külső szemlélőként senki sem láthatja, hogy mi zajlik le bennem, ahhoz már túl jól felvan építve a goromba rellonos imidzsem, hogy ilyeneket megkockáztassak. Néhány mozdulattal lófarokba kötöm a hajamat, hogy a nagy melegben egy kicsit se legyen útba, aztán a zsebeimbe mélyesztem a kezeimet, és így haladok a bejárati csarnok felé. Nincs különösebb úti célom, onnan meglehet, hogy mégis kimegyek a birtokra és legalább sétálok egyet, hogy a tűző nap miatt ráeszméljek miért is nem akartam eredetileg ezt megtenni.
Egy srác szerencsétlenkedik valamit a folyosó vége felé, néhány méterrel a hatalmas faajtótól, minden bizonnyal nemrégiben érkezett. Tökéletes célpont ahhoz, hogy elkezdjem a beavatását, itt bizony hozzá kell szoknia a sok kegyetlen diákhoz, akik többször még nálam is rosszabbak. Felveszem a lehető legbájosabb mosolyomat, és úgy megyek oda. – Szia! Segíthetek valamit? – Kérdezem meg, és egyenlőre tényleg nincs semmi különösebb hátsó szándékom, fogalmam sincs hogyan fog reagálni, viszont… nem is tudom miért nem löktem inkább fel, még az is szórakoztatóbb lett volna. Na jó, legalább egy percig próbáljunk meg aranyosak lenni – ebbe belegondolni is vicces.
|
|
|
|
|
Keiko Sama
INAKTÍV
Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
|
Sharlotte Nem tudom, hogy nem juthatott eddig az eszembe, hogy megörökítsem a barátaim. Már egy ideje itt vagyok és van egy pár barátom, és ha most megörökítem őket, akkor mire én kijárom a sulit, ők már biztos kicsit másképp fognak kinézni, és jó lesz visszaemlékezni, ezekre a szép emlékekre. Nagyban rajzolom épp Ruu-t, mikor egy nem éppen kedvesen hangzó "szia"-t hallok. Felnézek és megakad a szemem egy lányon, aki engem figyel. körülnézek,hátha van itt a környezetemben valaki, de nincs. Akkor nekem köszönt a lány, de mégis mit csináltam én, hogy ezt ilyen hanghordozásban kellett megtennie? Nem is ismerem, és nem csináltam vele semmi rosszat. Kicsit irritál, ahogy néz engem a lány. Talán valami van rajtam? Nem értem, hogy miért kell engem bámulnia, főleg egy ilyen köszönés után. Nem is köszönök vissza, csak egy bátortalan bólintással hozom tudtára, hogy meghallottam. Kicsit összébb hozom magam és próbálok nem a lányra figyelni, de ez nem megy, percenként ránézek, majd végül összeszedem a bátorságom, és megkérdezem tőle, amit már meg akartam azóta a bizonyos köszönés óta. - M-mi a baj? Valami rosszat tettem veled? - kérdem, s hangomban félelem tükröződött, majd még jobban összehúztam magam, hogy ha a lánynak olyan kedve támad ne tudjon bántani. Bár ez nem a legjobb ötlet mert egy átkot bármikor rám küldhet, és nálam most nincs itt a pálcám, meg amúgy is elég ügyetlen vagyok ahhoz, hogy kivédjem.
|
|
|
|
|
Isobel White
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 770
|
DávidIsobelt korgó gyomra csábította ismeretlen vidékekre. Az ebédidőnek immáron hivatalosan is vége, de a vacsora még oly messze volt. Általában sohasem kellett a konyhába igyekeznie, a közös étkezések alatt degeszre tömte magát. Ma ráadásul a kedvenc desszertje volt, amiből úgy gondolta, nem árt repetázni. Az idő sem engedte meg, hogy a szabadban járkáljon és a tervezett tanulást is a négy fal között kell majd megoldania. De ez még várhat, kiadós energiát kell előtte magához vennie, pontosabban felfalnia. Ha még nem ismered Isobelt és különösen az étkezési szokásait, készülj fel kérlek! Nem árulok el semmit, de jobb ha felkészülsz! Ha nem is lopakodva, de fokozott elővigyázatossággal közelítette meg a konyhát. Elképzelése sem volt, mit talál majd odabent. Legjobban a manók reakciójától félt. Mi lesz ha kitessékelik, mert állandóan csak a hasára tud gondolni. Ám a felröppenő hírekből értesült az ellenkezőiről, de mégis jobb lett volna, ha nem egyedül kell jönnie. Mi lesz, ha a manók megtámadnak?Ugyan vajmi kevés esélyt látott arra, hogy az egyik manó valami olyan betegséget szedett össze, ami zavarodottá tette volna az elmeállapotát. Azért fő a békesség. Mennyország! Igen, talán ezt gondolhatta Isobel, amikor minden bátorságát összeszedve belépett a konyha ajtaján. A napközben láthatatlan manók egy kisebb csoportjától körülnézni sem volt ideje. A lány nagyon élvezte rögtönzött társaságát. Szélesebb mosoly terült el az arcán, mint bármikor pedig a beceneve lehetne az örökmosoly lány. Jellemét jól tükrözi, hogy azonmód kijelenti, hogy nem szeretné, ha kiszolgálnák, elboldogul egyedül is. A nemleges válasz után segítségét próbálja felajánlani vajmi kevés eredménnyel. Isobel kénytelen lesz belenyugodni, hogy az evőeszközökön kívül mást nem tehet magával. Kábultan mered maga elé, az asztalra pakolt finomságok tucatjára, amikre nem is emlékszik mikor kerültek oda. A lényeg, hogy az az isteni puding ott van előtte és nem túl nőies kereteken belül kezd neki az elfogyasztásának. Arca csupa puding. Az orra hegye, a szája széle, talán még az állán is van valamennyi az édességből.
|
|
|
|
|
Tolland Clotan
INAKTÍV
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
|
Fandler ÁgostonMa kedvem van az emberekhez... Ugye? Szerintem is meglepő, de így van. Úgyhogy nem tudom hogyan találkozzak és kivel, de mindenképp jó lenne. Tökéletes lehet erre az alkalomra a társalgó, azoknak akiknek van mit mondaniuk. Meg a Levita is, ami egyébként a legkedvencebb, minden hely közül itt; de az otthonom, ahonnan néha ki akarok ruccanni. Mint, mondjuk most. Egyébként félreértés ne essék, vannak a kastélyban barátaim;de nem az az ember vagyok aki az első lehetőségnél társalgást kezdeményez... Reménykedve abban, hogy találkozok valami ismerőssel elindultam a társalgóba... Igen, jobb ötletem sajnos nem akadt; de a biztonság kedvéért magammal vittem egy olyan könyvet ami valószínűleg kárpótolni fog, ha beszélgetőpartner nélkül maradnék. Még szerencse, hogy nem értheti senki a címet. Ugyanis cseh gyerekmeséket olvasok. Nagyon nehéz olvasmány, de szeretném tovább fejleszteni a tudásom. Előfordulhat, hogy kint folytatom majd a tanulmányaimat, ha itt végzek. De ez még persze nagyon távoli. És egyébként sem meséskönyvekből fogok megélni majd, de most, unaloműzésre elsőosztályú. Felérkeztem a társalgóba. Mosolygok az emberekre és ők is rám. Ez is azt mutatja, hogy elég szociális vagyok én, csak nincs mit mondanom... Lehuppanok egy kényelmes fotelbe. Ez a tény már-már vicces, hiszen ebben a világban minden fotel kényelmes, és puha. Sokkal jobban esne, ha nem lenne kényelmes, mert akkor valamivel rendszertelenebb lenne, mint egyébként minden más. Jobb lesz kinyitni ezt a kis könyvet és nem vitatkozni magammal. Olvasni kezdek, de már az első oldal után hasonló érzésem van, mint a görög eposzok olvasásánál. Kemény feladat ilyesmit csinálni. Pihenésre van szükségem. Kicsit nézelődök, aztán majd folytatom.
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
Tolland Clotan
Mióta is fekhettem ott? Hú, nem tudom. Amikor megérkeztem, még alig volt valaki, tehát mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül birtokba vettem az egyik kanapét, keresztbe feküdtem rajta és egy eléggé érdekes pózban, hanyatt fekve elszundítottam. Persze előtte az asztalon gazdátlanul heverő, valószínűleg korábban itt tanyázó diáktársam hátrahagyott tankönyvét kinyitva a fejemre raktam, hogy ne látszódjon az arcom. Nem szeretem, ha alvás közben néznek. Valamennyi levegőt kaptam, jó könyvillata volt a cuccnak, s valahol még azt is éreztem, ahogy a tudás a papírlapokra rótt betűkből csak úgy szivárog át az én kis kobakomba. Muris, mi? Nem is tudom, hogy mit álmodtam, valami lekvár meg vaj volt a főszereplő, és rémlik még egy cuki tacskó lelkes rohangászása. Utána már azon kaptam magam, hogy ébren vagyok, csak nehéz kinyitni a szemeimet. Nagyot nyújtózkodva ledobtam magamról a könyvet, bambán pislogtam párat, megtöröltem a szemeim és körülnéztem. Sok kérdés motoszkált a fejemben... A társalgóban azóta új arcok tűntek fel, akik pedig szundításom előtt jelen voltak, eltűntek, akár a kámfor. A hozzám közel eső fotelban egy fiú ült. Félénken odatotyogtam hozzá és kérdezősködni kezdtem, remélve, hogy nem hajt el. - Szia, bocsi, meg tudnád mondani a pontos időt? - húztam el a szám, kicsit szégyellve magam. - Tyű, az ott egy mesekönyv? Muta már, milyen mesék vannak benne! - kaptam ki a kezei közül és nekiálltam a borító tanulmányozásába. Utána felcsaptam és csillogó szemekkel lapozgatni kezdtem. - Ez nekünk régen megvolt. Talán most is ott lapul valahol a padláson... A bátyáim ezen nőttek fel, még nekem is olvastak belőle. - vontam meg a vállam egy barátságos mosoly kíséretében. Nem tűnt fel, hogy cseh nyelven van, hirtelen olyan természetesnek látszott, hogy azt hittem, teljesen normális dolog.
|
|
|
|
|
Tolland Clotan
INAKTÍV
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
|
Fandler ÁgostonAhogy magam elé néztem, az előttem alvó kis alak felpattant és egy-két kérdés kíséretében elvette a könyvem. Megnézte. Igazából nem zavart, csak meglepett. Zavarni az zavart volna, ha elszalad vele. De az is csak azért, mert akkor utána kellett volna szaladnom... Kis szemlélődés után felismerte a könyvet. Ez számomra furcsa volt, hiszen ehhez nem lehet Magyarországon hozzájutni- Bár, kitudja. Ebben az iskolában mindenhez hozzá lehet- másrészt állítása szerint testvérei olvastak neki fel belőle. Ez jelentheti azt, hogy valamilyen fordítása jelent meg magyarul, aminek ugyanilyen volt a borítója, és azért ismert rá. Azt is jelentheti, hogy a testvérei fordítottak neki... Vagy mi több! Lehet ő maga is tud csehül. Nagyon jó volna, ha így lenne! Némi gondolkodás után -bár már az agyam így is ráállt a nyelvre- megszólaltam. -Érted amit mondok? - tettem fel a kérdést, immár a harmadik nyelvemen (a magyar, és az angol után következett ugyanis) - közben a választ sem vártam meg, mert szerettem volna némiképp felspanolni magam. Nyáron és néha üres óráimban beszéltem csak csehül. Fel kellett idéznem. -11 óra 52 perc; a válasz. - mondtam, az előző kérdésre vonatkozóan. Még egy utolsó mondatot intéztem felé, hiszen nem tudhattam ért-e valamit egyáltalán a szláv halandzsából. -Tolland vagyok, és téged hogy hívnak? - ha nem tud csehül, ez a mondat bizonyára teljesen érthetetlen neki. Még ha Géza lenne a nevem... esetleg érthetne is belőle valamit, de a Tolland -bár hangzásában eltér a csehtől teljesen ismeretlennek hat. Bár nekem természetes, hisz így hívnak; de én is csak nagyon ritkán találkozok névrokonokkal...
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
Tolland Clotan
Nem jellemző rám, hogy gyermekkönyveket olvasok vagy éppen nézegetek. Ami azt illeti, ritkán akad a kezem ügyébe. Ennek itt különösen aranyos figurái és történetei vannak, ráadásul sok szép emlék fűz hozzá, értelemszerűen elnosztalgiázom néhány percig, vagy addig, amíg időm engedi. Furcsán néztem a fiúra. Először hebegtem valamit, aztán bután nevetni kezdtem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy vigyorogtam, mint a fakutya. - Már miért ne érteném, mondd csak? - válaszoltam neki csehül. Csak ezután kezdtem összeráncolt homlokkal gondolkodni. Jaa, hogy ez nem magyar beszéd volt. Hoppácska. Sokszor előfordult már velem. Otthon ezt szoktam meg, erre álltam rá, és persze az sem elhanyagolható, hogy vannak rokonaim és a múltam egy része - ha igen pici is - de oda köt. - Köszi - biccentettem - Engem Ágostonnak, de te ezek szerint cseh származású vagy? - pislogtam kíváncsian, most már még jobban csillogó szempárommal. Még mindig csehül beszéltem, ezt meg kell hagyni. Biztosra akartam menni, hogy nem álmodom. Csípjetek meg, ha igen! Rögvest rá is huppantam a fotel szélére - azt hiszem karfának hívják - mert nem akartam megkérni, hogy üljünk át valamelyik kanapéra. Nem baj, nekem így is kényelmes, így is ezer örömmel és hatalmas lelkesedéssel beszélgetek vele a legkülönfélébb témákról. Végre egy olyan ember, akivel tudok beszélni apa nyelvén is! Merthogy én magyarnak gondolom magam, bár különösebb öntudat egyik etnikum iránt sem tudatosult bennem. Majd a sors eldönti... De tök régen használtam ezt a nyelvet. Legközelebb, ha otthonra titkos dolgokat mesélek, tuti csehül írom.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
KeikoA lány reakcióiból azonnal leszűri, hogy bizony nem az a teszek rá típus, és eléggé irritálja bizony, amit csinál. Már az első mozdulatnál, jobban mondva ahogy néz rá, a tekintetéből kiolvasható, testbeszéde pedig alátámasztja a feltételezést. Mit feltételezést? A tényt.
Csak halovány, és a külvilág felé semmit sem közlő félmosollyal figyeli, ahogy a lányka öszehúzza magát, és próbál valamit csinálni, hogy elterelje saját figyelét róla, de ez persze nem sikerül neki, ahogy várta. Mindenesetre azt nem kell jegyezni, hogy Lotti ebben nem leli örömét, viszont nem is zavarja.
- Baj kérlek.. az mindig van, és elég sok is. Ettől függetlenül te semmit se tettél. Még, és ez maradjon is így, oké? - a végére természetesen egy angyali mosolyt muszáj beiktatnia, amit ugyan ő nyugtatásképp szán az ablakban ülőnek, mégis sokkal frusztrálóbb, és furcsa érzéseket keltőre sikeredett. Mondanom sem kell, teljes mértékben elkerüli a figyelmét, és tesz is rá magasról. Egyáltalán nincs olyan kedve, hogy bájcsevegjen, vagy kedvesen álljon bárkihez is. Talán egy, vagy két ember lenne, aki ha beállítana hirtelen, akkor mosolygósan, édesen viselkedne, de mivel az lehetetlen jelen pillanatban, így marad ez a közömbös és negatív énje.
Még jobban összehúzza magát. Erre igazán semmivel sem reagál, csak magában könyvel el néhány dolgot, amit így feltehetően meg is állapít a másikról, annak reményében, hogy később hasznát veheti - másért nem tenné, ha nem érdeke nem cselekszik. Tekintetét is csak most emeli le a lányról, lassan és horrorisztikusan nyugodtan. Egy magazinért nyúl, aminek különböző - felesleges - példányai az asztalon hevernek, és csak fellapozza minden ok nélkül, hogy lekösse addig is valamivel a figyelmét. Még ha menne vele valamire, persze... A leányzónak ez csak percekre adhat megnyugvást, utána le is teszi, és számtalanaszor végigpásztázza szemével a termet, természetesen megakadva a másik íriszeiben. Furcsa, nem?
|
|
|
|
|
Tolland Clotan
INAKTÍV
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
|
Fandler ÁgostonA srác beszéli a "nyelvemet"; háhá! Ez nagyszerű. Igaz ő némiképp folyékonyabban és szebb kiejtéssel, de még így is felmerült benne, hogy cseh származású vagyok. Az ilyen elismerés nagyon ösztönzően tud hatni rám, így igyekeztem a lehető legkomplexebb választ adni. -Nem, nem vagyok cseh. De a bátyám Csehországban tanul és nyáron Csehországban vagyok. És te? - hát igen, ezt hívják társalgási szintnek, de még így is jól esik megszólalni. Aztán elkezdtünk beszélgetni. Minimális nyelvtudásommal, viszonylag szépen kifejtettem az iskoláról a véleményemet; hogy szeretem, és hogy a kedvenc tanáraim kicsodák (a tantárgyak nevét nem próbálkoztam lefordítani). Elmeséltem, hogy idén nyáron nem Bohémia van terítéken, hanem Spanyolország. Ó, igen! Már nagyon várom. Egészen régen voltam utoljára tenger közelében, pontosan nem is emlékszem már rá milyen volt. - Te mit gondolsz a Bagolykőről? - ez amolyan instant változata a "Egyébként te hogy vélekedsz a Bagolykőről, mi róla a véleményed; tetszik?" - kérdésnek. Ez egy bevett kérdés, amit valamennyi elsőstől megkérdezek. Egyrészt azért mert szeretem megismerni az embereket, másrészt mindig jó érzés más nézőpontokból látni. - Bocsánat, de keveset tudok csehül. Nem nagyon jók a kérdéseim.- ezt egy mosoly kíséretében mondtam, hogy ha már amatőr mondatokat is szerkesztek, de legalább kedvesen tegyem. -Mit csinálsz szabadidődben? - nyögtem ki egy utolsó kérdést, átadva a szót, a srácnak, akit látszólag hozzám hasonlóan lelkesít ez a társalgás. Amolyan mágia a mágiában, hiszen ez az egész épület tele van titkokkal -annyira, hogy már sokszor megfájdul tőlük a fejem- és mi is egy "titkos" nyelven beszélünk, amit a Társalgóban valószínűleg senki más nem ért. Valószínűleg ezért mered ránk néha egy-egy kérdő tekintet.
|
|
|
|
|
Varga Dávid
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 218
|
IsobelSzörnyű hasfájással ébredtem és úgy éreztem, hogy mindjárt megszakadok. Igazán biztató kezdete volt ez a mai napomnak, de sajnos a továbbiakban is változatlan maradt az állapotom. A délelőtt folyamán összesen kétszer merészkedtem ki a szobámból, de mind a kettőt alapos gondolkodás és rákészülés után tettem. Mire véget ért az ebédidő és még mindig ugyanolyan rosszul voltam, elhatároztam, hogy elmegyek a konyhába és kérek egy bögre teát a manóktól, hátha az segíteni fog. Minden esetre én az utolsókig küzdök, mert irtózom a gyengélkedőnek még a gondolatától is. Egész eddigi életemben féltem az orvosoktól és szerintem ez mostanra se változott, de ha mégis akkor is inkább szeretném megúszni, hogy bent ragadjak napokig egy fehér szobában, ahol semmit nem tudok magammal kezdeni az olvasáson és az alváson kívül. A nagy elmélkedésben észre se vettem, hogy már elhaladtam a konyha bejárata mellett, ezért hirtelen megtorpanok, majd visszafordulok, hogy pár másodperc múlva beléphessek a jól ismert ajtón. A manók mosolyogva köszöntenek én pedig kedvesen visszaintegetek, majd leguggolok az egyikhez és a fülébe súgom, hogy mit is szeretnék, majd még hozzáteszem, hogy kezelje bizalmasan a dolgot, mert nem szeretném ha a tanárok fülébe jutna, hogy nem vagyok teljesen a topon. Ahogy körbenézek a konyhában, valami szokatlant veszek észre. Ez pedig nem más, mint egy velem egykorú lány, aki nagy beleéléssel majszolgatja az elé kirakott pudingot. Elmosolyodom a látványon, hiszen az egész arcát ellepi a finomság, sőt mintha fülére is jutott volna az édességből. Egy ideig még nézem őt, de néhány manó elkezd csúnyán vizslatni, ezért inkább összeszedem magam és elindulok felé. - Szia! -köszönök rá széles vigyorral az arcomon, majd helyet foglalok mellette. - Ugye nem zavar ha ideülök? -
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
Tolland Clotan
- Ó, értem értem értem! - bólogattam nagy elégedettséggel. Csomó új kérdés jutott az eszembe, az ostrom azonban még váratott magára. Tolland is előszeretettel beszélgetett, én pedig hagytam kibontakozni. Mint kiderült, az csak jó számára, ha gyakorolhatja a nyelvet és fejlődhet. - Ha van kedved, néha összejöhetnénk és segíthetek fejleszteni a nyelvtudásodat. Úgyszintén, ha valami nem tiszta, kérdésed vagy ilyesmid lenne, keress fel, a Navine körül megtalálhatsz, de baglyot is írhatsz, azt naponta többször is nézem, ha időm engedi. Pacsi? - nyújtottam felé a tenyerem. - Nem mondanám magam annak. Inkább csak apát. De a tesóimról, akik elég sokat éltek kinn, ragadt rám valamennyi.Furcsa megjegyzés volt tőlem, mert ismét elgondolkodtatott, hogy minek is valljam magam. Nem, szerintem az ember születési helye vagy az, ahol pár évig nevelkedett, ráadásul a babakorában, amit elfelejt az ember, még nem dönti el a hovatartozást. A tesóim közül a legidősebb bátyám például konkrétan csehnek vallja magát, cseh barátnője van és elképzelhetőnek tartja az ott történő visszatelepedést is, míg Norbi inkább a magyarsága felé hajt, talán anya hatott rá jobban. Az állampolgárságunkkal sem vagyok teljesen tisztában. Beni tuti kettős állampolgár, Lau pedig tuti, hogy csak magyar. Norbi és én vagyok az, akit nem tudok hirtelen, de majd megkérdezem anyát. - Hogy mi a véleményem? - fújtam ki a levegőt az egyik portrét bámulva - Klassz kecó, na! Csomó felfedezni való van benne. De ami tutira tuti, az az, hogy furi egy hely. Igazándiból nem tudom pontosan meghatározni. Miért?Ezek pedig furcsa megjegyzések helyett furcsa kérdések voltak a fiútól. Bizonyára nem tudott más épkézláb kérdéseket megfogalmazni, de én nagyon szívesen beszélgettem vele. Akár magyarul, akár máshogy. Ha ezzel fejlesztem őt és segítek neki... Csak kezdtem magam egy idő után valami gyakorlókönyvnek érezni. De miért is nyavalygok, ha egyszer én kerestem meg? - Sulin kívül vagy belül? - túrtam bele a hajamba - Mert elég sok mindent. Am kajakozom, zongorázom, rajzolok, énekelek, olvasok, gépezem, tesókkal vagyok, barátokkal vagyok, tanulok, kirándulok, biciklizem, futom. Csomó minden. De azért leszűrheted ami különleges. Lassan és artikulálva beszéltem, kézzel pedig imitáltam is a tevékenységeket, hogy új szavakat tanuljon vagy ne vesszen el a jó kis akcentusban. Én szerencsére Prága környéki nyelvjárást tanultam, így annyira nem tűnhet extrémnek. A mondataimat sem tudom úgy megválogatni, ugyanis nem találkoztam olyan magyarral, aki csehül tanult volna. Se cseh nyelvtanfolyammal, semmi. Nagyon nem egy népszerű nyelv ez, sajnos. Szóval, hogy mit tanult meg és mit nem, azt nem tudom. - És te? Ugye nem zavarok? - kérdeztem vissza mosolyogva -
|
|
|
|
|
Tolland Clotan
INAKTÍV
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
|
Fandler ÁgostonPacsi. Fogadtam a köszöntést. Felajánlotta a segítségét a továbbiakra; azt mondta a Navine-nél találom. Ez különös nyugalommal töltött el. Akarva akaratlanul vannak azért nekem is előítéleteim, de a navineseket szeretem. Viszont fura, hogy másodikos, jó tanuló létemre nem én ajánlom fel a segítségem. -Köszönöm. Ha gondolod én is szívesen segítek. Ezt nem csak úgy mondom, mindig élveztem a tanítást. - ez a mondat kicsit botladozva hangzott el, és nem is olyan korrektül, mint a fordítás; de remélhetőleg azért viszonylag érthető volt. -Van olyan tantárgy ami kevésbé megy? Ami sok hobbit felsoroltál, nehezen tudom elképzelni, hogy a tanulással gondjaid lennének. (Bár kitudja, ez teljesen más közeg, mint amihez a muglik szoktak... Mondjuk Ágoston nem mugli származású...) A "ragadt rám valamennyi" mondaton kicsit elmosolyodtam. Egyrészt azért, mert a nyelvtanulás jó, ha így zajlik. Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam. Így sokkal praktikusabban tanulhat az ember, és ha ügyes még gyorsabban is. Legalább is az én tapasztalatom ez. Másrészt, azért tetszett nekem ez a mondat, mert végül is mindkettőnkre csak ragadt egy-két kifejezés, meg nyelvtan -nyilván rá több- és mégis szót értünk. Az ilyen eseteken mindig elcsodálkoztam, és lelkesedtem. Egyszer meg kell tanulnom sellőül is! Zongora, rajz, kajak, éneklés... Ez egy elfoglalt srác! Én is játszom hangszeren, de én csellón. Csak tudnám, hogy tudom ezt csehül mondani... Mármint a csellót! - Én is olvasok, viszonylag sokat. Meg szeretem gyakorolni amit itt tanítanak. Én mugli iskolába jártam és ott egész más rendszer van... Egyébként én is játszom, de én -áhá!- csellón. Bár ez nem volt annyira helytálló. A nehézségek ellenére is igazabb lett volna azt mondanom, játszottam. Mióta itt vagyok -kicsit több, mint egy éve- ugyanis csak egyszer játszottam a hangszeremen. Szegény valószínűleg ki is tért a belém fektetett hitéből. Annak idején egészen sokat gyakoroltam, de itt mindig van mit csinálni. Mikor nincs akkor meg jobb szeretek pihenni, vagy olvasni. Olvasás közben dönthetek úgy, hogy elalszok; de a hangszeremet irányítanom kell... Ahhoz ilyenkor meg én túl fáradt vagyok. Remélem, ha a melodimágia tanulmányaim folytatódnak, rá leszek utalva, hogy napi szinten játsszak a csellón. Vagy legalább hetente... -Hogy zavarsz-e? Dehogy, sőt! Egész nap egyedül voltam, úgyhogy most jó, hogy találkoztunk. Az előttünk lévő tálcákon eddig kevésbé étvágygerjesztő és kis mennyiségű süti volt, a kancsók pedig kiürültek, és már csak a legaljuk színezetéből lehetett következtetni mi lehetett bennük, viszont most -biztos egész órakor- kicserélődött tartalmuk. Egy pogácsának neki is kezdtem, és közben valami inni való után is néztem. Tej, tea, és valami piros gyümölcslé volt előttünk. -Kérsz valamit? - kicsit meglepődtem, mert vissza tértem a magyar nyelvhez; aztán meg azon lepődtem meg, hogy meglepődtem azon, hogy a saját nyelvemet használom. Az egész helyzet komikus volt számomra, és a következő kérdést már nagy jókedvvel intéztem beszélgető partneremhez (csehül): -Hallottál a Mágustusáról ? -nem sikerült lepleznem, hogy nem örülök a rendezvénynek kimondottan. Illetve örülök neki, nagyon is. Csak nem külső szemlélőként szeretnék neki örülni. Nem mertem rá jelentkezni. -Szerintem nagyon jó lesz. Idén nem akartam rá jelentkezni, talán majd jövőre!
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
Tolland Clotan
- Velem csak varázsolni kell, mert elég bénán tudok. De már rajta vagyok, hogy ezt a problémát is kijavítsam. Csak tudod egyszerűen félek. Félek, mert nekem nagyon ijesztő, ha pálcát fogok a kezemben. Eltölt a félelem és úgy érzem nem bírom helyesen kontrollálni azt az erőt, amit ilyenkor a kezemben tartok. Annyi balesetről hallani, én nem akarok egy ilyen esetből adódóan sem okozni, sem elszenvedni. Brr... - borzongtam bele a rettenetes gondolatba, mely egy efféle tragédiát fest le. - Tudtommal mindenki járt a Bagolykőbe kerülés előtt valami más iskolába, rendszerint egy mugli általános iskolába. Tán tévedek? - vontam fel a szemöldököm, ahogyan továbbra is Tolland mellett ücsörögtem - Én mugliktól származom - jelentettem ki büszkén, emelt fővel, már ha nem is ez a helyes kifejezés itt a varázstudók között. Már megszoktam, hogy ez gyakran téma, így elhatároztam, hogy büszkén felvállalom és bebizonyítom, hogy én is lehetek valaki. Csak sajnos nem, mert varázsolni, mint mondtam... inkább hagyjuk. Nagyon nagyon félek! Cselló. Hülye neve van. Olyan, mintha azt mondanád, hogy helló, pedig nem. Sosem mutattam különösebb rajongást a hangszer felé, de elfogadom, hogy valaki eziránt érdeklődik. Én csak örülök, ha egy zenetudóval találkozom. Legalább mi tartsunk össze. És nekem ilyenkor bebizonyosodik, hogy egy művelt emberrel van dolgom, aki hasonló cipőben jár, mint én. - Nem vagyok éhes - ráztam meg a fejem - De te egyél csak nyugodtan. Bizonyára éhes vagy.Tolland újból kérdezett, ezúttal a tusáról. Nem baj, igen nagy dobra verték a hírt, hogy beindítják és hú meg há. Én nem mertem elindulni. Alighogy megérkeztem a kastélyba, és már nevezzek is be egy ilyen eseményre, ahol talán még meg is halhatok, vagy valami súlyosabb következménye lesz? Annak senki nem örülne. Még szép, hogy nem vagyok olyan vakmerő, hogy az életemet kockáztassam. - Hogyne hallottam volna... - vetettem oda - Nem tudok mit mondani. Sok sikert azoknak, akik bejutottak - töprengtem el, ahogyan ölembe vett kezem ujjaival szépen lassan játszani kezdtem - Jövőre talán én is nevezek, ha lesz. Pici vagyok én az ilyenhez, a hírnév sem hajt annyira. Lesz egyáltalán jövőre? Akkor nem másik iskola ad majd otthon ennek?
|
|
|
|
|
Tolland Clotan
INAKTÍV
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
|
Fandler ÁgostonHaha. Ezek szerint egy újabb közös pontunk is akadt. Ő is fél varázsolni. Az ő esetében ez még mindig jobb, hiszen ő még csak most került ide. -Én szeretek varázsolni elemi mágia órán.-gondoltam mondok valamit erre a fiú hosszas és számomra teljesen érthető magyarázkodására... Persze ez a kijelentés annyi takart, hogy igen, szeretek, de kb. ennyiben ki is merül, amit szeretek és csinálok, mint varázsló. Ciki... Hoppá. Pedig meg voltam róla győződve, hogy Ágoston varázsló családból származik. Valamiért olyan a kisugárzása... Meg ahogy beszélt a testvéreiről... Nekem a testvéreimmel -vagyis, inkább csak a bátyámmal- csupa varázsló élményem van. Lehet ezért gondoltam, hogyha van testvére, már ő is egyből mágus. -Persze, jártunk mind iskolába ezelőtt. Bár én nem tudtam, hogy te is mugli családból származol. Illetve, ami engem illet, én varázsló vagyok. Meg a családom is, de a szüleim mugli körülmények között neveltek, úgyhogy mondhatom, hogy én is mugli voltam, mielőtt a Bagolykőbe jöttem. Egyébként arra céloztam a mugli iskolával, hogy az kevésbé gyakorlatias... Meg ott nem annyira te vagy a középpontban. Erről jut eszembe, hogy jól sikerült a beilleszkedés? Ugyan társalgó partnerem nem volt éhes, én meglehetősen, úgyhogy mikor szünetet tartottam, akkor beszéltem én. -Nem tudok sok mindent erről a tusáról. Én nekem is rémlik, hogy mindig máshol szervezik meg, de nem tudom ez valami rendszer szerint cserélődik-e, vagy pályázni lehet rá. -Hál' Istennek Ágoston sem érez kellő ambíciót egy ilyen játékhoz, így valószínűleg együtt érez, azzal amit gondolok: -Egyébként én tartok az ilyesmitől. Jól teljesítek az órákon, meg magamhoz képest az életben is, mióta itt vagyok, de például egy manticórral szemben biztos, hogy elájulnék... Tudod, az az oroszlánból kinőtt sokféle állat: kecske, kígyó meg nem tudom... Igazából mi is csak most tanultuk, sötét varázslatok kividésén. A legendás lények gondozása amúgy csak elméletben érdekelt... Jó tudni, hogy néz ki egy hipogriff meg hogy mit eszik, de találkozni vele... Na az, nem jó! -És a kviddicsről mi a véleményed? Repültél már? - újabb fájó pontja életemnek. A sportok. Magát a repülést nagyon szeretem. Mindig felszabadító egy repülős(mármint seprűs-repülős) túra; de hogy én egy labdát kergessek? Az kizárt!
|
|
|
|
|
Gryllus Matilda
INAKTÍV
Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
|
Chaske Nem volt egyszerű az út az erdőn keresztül, de legalább megúsztuk a rémes csokiszörnyek és sokkal valódibb, és veszedelmesebb társaik, a rengeteg lakóinak vacsorameghívása nélkül. Nem mintha nem lettem volna már addigra éhes, de valószínűleg mi lettünk volna a fő fogás, ami azért elveszi az ember étvágyát.
Chaske - mert közben azért csak kiderült a neve a férfinak - látszólag a fáradság szikrája nélkül vágott át fák sűrűjén, a karjaiban tartva engem, és bár teljes figyelmét lekötöttem, ha akartam, ha nem, végül megtaláltuk a kastélyt. Ekkor újabb félelem ébredt bennem, nehogy valaki meglásson így minket, de már elég későre járhatott, mert a folyosókon nem hogy diák nem járt, de a fáklyák se égtek. Elő is húztam pálcámat, hogy világítsam az utat megmentőmnek. A férfinak, aki iránt még most is ismeretlen eredetű érzéseket tápláltam, és akit szintén sújtott ez az "átok" irányomban.
Beleborzongok a gondolatba, ahogy eszembe jut a pillanat, mikor nem sokkal ezelőtt kis híján megcsókolt. Egyik felem még most is majd' belepusztul, hogy nem történt meg, a másik pedig azóta se érti, hogy történhetett mindez. Akárhogy is, egyre tisztábbak a gondolataim, mentesek ennek a félistennek az arcától, de talán csak azért, mert egész idő alatt kényszerítettem magam, hogy ne őt nézzem. De az olyan boldogító és izgató érzésektől, melyeket a karjai védelmében érzek, nehéz kizárni vadul pörgő gondolataim közül, melyek közt valósággal dübörög és ordít egy másik, melyet úgy erőszakoltam a fejembe folyamatos ismételgetéssel: találj erre megoldást! Mert olyan nincs, hogy szerelmes legyek csak úgy.. hiszen nem tudok róla semmit se. Ez nem egy hősköltemény, amiben a herceg jön, megment, és utána a fél királysággal viszi a kezedet is. Valódi ember vagyok, valódi érzésekkel, és ezek az érzések amiket most érzek, nem lehetnek valódiak.
Végül csak célba érünk, ahogy feleszmélek, máris a második emeleten vagyunk. Elsétál velem a szobám ajtaja mellett, tulajdonképpen akár oda is vihetne, de a gondolatok, melyek ennek kapcsán elözönlik a fejem, megijesztenek, és fülig vörösödöm, és inkább nem szólalok meg. Jobb is, ha nem tudja, hol a hálószobám. A gyengélkedőre érve aztán újabb terveimen kezdem pörgetni agytekervényeimet. Korábban hiába próbálkoztam rávezetni a gyógyítót arra, hogy talán valami bűbájt szórtak ránk, nem értette a célzást, szóval mást kell bevetni. De nem tudhatja meg, hogy az idegen érzésektől próbálok szabadulni. Úgy okoskodom, hogy akkor valószínűleg megijedne, hogy el akarok tőle válni, és nem segítene ebben. Egy részem közben pontosan azt szeretné, ha nem hagyná. A fene ebbe az egészbe!
- Olyan kába vagyok, és zavart.. - mondom végül egy hosszabb hallgatás után, amint meglátom a gyengélkedő ajtaját. Hamarosan bent leszünk, és Chaske ellát majd fantasztikus főzeteivel, és talán újra megérint majd, hogy meggyógyítson.. nem, nem, koncentrálj!
- Van valamid, ami segít a fejemen, ugye? Biztos van valamid, hiszen olyan jó vagy.. - a végét már nem igazán akartam mondani, de már mindegy. Ha van amivel némi józanságot nyerhetek, az használhat rajta is. Csak azt kell majd kitaláljam, hogy úgy, hogy mozdulni is alig bírok, hogy fogom vele is megitatni...
|
|
|
|
|
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Hosszú volt a nap, Nath pedig igen csak fáradtan ballagott fölfelé a lépcsőkön, arra gondolva, hogy milyen jó is lesz majd, ha majd végre eldőlhet odafönt az ágyán, és még az sem érdekelte, hogy esetleg a testvére is a szobában tartózkodhat. Komolyan, nagyon sokat gyalogolt lent a faluban, mert szerette volna minden szögletét felfedezni, aztán persze már felfelé jövet a kastély környéke is ellátta őt bőven nézelődni valóval, úgyhogy jó pár órát talpon volt, mire végre belépett az ajtón. Az első útja természetesen a konyha felé vezetett volna, ha csak nem kénytelen megállni, hogy megszemléljen egy elhagyott füzetet a földön. Felvette, nézegette, beleolvasott, de csak hamar rá kellett jönnie, hogy csak valami lány buta feljegyzései a kastélyban keringő mindenféle pletykákból, amik őt egyrészt nem érintették, másrészt még csak nem is érdekelték, hiszen nem ismerte ezeket az embereket. Nem tartott sokáig, hogy ráunjon hát az olvasásra, és a föld helyett az egyik kiszögellésre tegye vissza az irkát, hátha jön megkeresni a gazdája is. Sok mindent el lehetett róla mondani, de azt soha, hogy tolvaj lett volna, ez meg ráadásul még a fáradtságot sem érte volna meg. Félkézzel kicsit megrázta a haját, mert szörnyen utálta, ha az egész a hátán van egy csomóban, aztán lassan, nézelődve tovább sétált. Nem sietett sehova, csak a gyomra korgott, de az sem olyan nagyon, mert még lent megevett a gyorsétteremben egy pizzát (igen, egymaga egy egészet), és valami süteményt még visszafele útra is hozott magával, de azért az idő elszaladt annyira fölötte, hogy most már újra meg tudott volna vacsorázni.
|
|
|
|
|
McKenzie R. Krise
INAKTÍV
Harcipukkancs vizsgázik
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
|
Nath - Az elsőElőzmények: Mivel nagyon unatkozott, lesétált a klubhelyiségbe, hogy valami italt keressen magának, meg talán valami rágcsálnivalót. Mivel nagyon egyedül volt, így jobb ötlet híján meggyújtott az ott álló gyertyák közül egyet, majd dúdolva kiszámolta, hogy sárgabarackot iszik és hozzá pogácsát eszik majd. Szereti, hogy itt vannak ezek a péksütik, így akkor is ehet, ha már takarodó van. Most mondjuk pont nincs, de ez teljesen mellékes, nincs kedve sem a konyháig, sem a nagyteremig elvánszorogni, és most ahhoz sincs kedve, hogy felkutassa, mit rejtegetnek a szobatársai. ~ Milyen jó, ez a gyertya.~ Felemelve közelebbről is megszagolja, persze csak óvatosan, nehogy megégesse magát. Elfújva megvárja, amíg egy kicsit kihűl, majd a pogácsa és a barack mellé a gyertyát is magához veszi. Nem hiszi, hogy bárkinek is hiányozna. Felsétálva újra meggyújtja, amíg eszik, majd felemelve besétál a fürdőbe, hogy hosszú fürdőt vegyen. Van valami különleges ebben az illatban. Kilépve keres valami vidámabb sminket, amivel feldobhatja a kinézetét, és két copfba fogja hullámos haját, amit most nincs kedve bájitalokkal kiegyenesíteni. Ezek után hozzá nem illő ruhát lopkod össze a szobatársaitól, mert ezek szerinte jobban állnak neki, és elindul, teljesen bódultan - elvégre majdnem három órája szívja magába a gyertyát -, hogy a boldogságot hirdesse. RuhaJelen:
A bejárati csarnokban sétál, úgy nézelődve, mintha most járna itt először, többször is eltátva a száját. Sosem látott még ennél szebb helyet, szinte érzi, ahogy minden színből süt a szeretet. Közelebb sétál a négy homokórához, az Eridonosra rányomva az orrát nézi a csillámló ékköveket. - Wao... Teljesen elvan magában, és sorra lihegi be hasonló módon a másik hármat is. Mindegyik nagyon tetszik neki, de a vörös a kedvence. A vörös, mint a szerelem legjobb megnyilvánulása. Aztán jön _Ő_. Nem, nem kis betűvel, nagy betűvel. Ő az. Ő. A tökéletes, a szeretni való, a gyönyörű. A kezeit összefonva sétál a fiú felé. - Nagyon szép vagy. Teljes átéléssel, hatalmas mosollyal, szinte könnyes szemekkel néz rá, majd hirtelen mozdul, és megölelve a fiút, csókot nyom az ajkaira. Majd elengedve, még egyszer megöleli, feltéve a legfontosabb kérdést. - Hogy hívnak?
|
|
|
|
|
McKenzie R. Krise
INAKTÍV
Harcipukkancs vizsgázik
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
|
Zsolti - A másodikElőzmények: Mivel nagyon unatkozott, lesétált a klubhelyiségbe, hogy valami italt keressen magának, meg talán valami rágcsálnivalót. Mivel nagyon egyedül volt, így jobb ötlet híján meggyújtott az ott álló gyertyák közül egyet, majd dúdolva kiszámolta, hogy sárgabarackot iszik és hozzá pogácsát eszik majd. Szereti, hogy itt vannak ezek a péksütik, így akkor is ehet, ha már takarodó van. Most mondjuk pont nincs, de ez teljesen mellékes, nincs kedve sem a konyháig, sem a nagyteremig elvánszorogni, és most ahhoz sincs kedve, hogy felkutassa, mit rejtegetnek a szobatársai. ~ Milyen jó, ez a gyertya.~ Felemelve közelebbről is megszagolja, persze csak óvatosan, nehogy megégesse magát. Elfújva megvárja, amíg egy kicsit kihűl, majd a pogácsa és a barack mellé a gyertyát is magához veszi. Nem hiszi, hogy bárkinek is hiányozna. Felsétálva újra meggyújtja, amíg eszik, majd felemelve besétál a fürdőbe, hogy hosszú fürdőt vegyen. Van valami különleges ebben az illatban. Kilépve keres valami vidámabb sminket, amivel feldobhatja a kinézetét, és két copfba fogja hullámos haját, amit most nincs kedve bájitalokkal kiegyenesíteni. Ezek után hozzá nem illő ruhát lopkod össze a szobatársaitól, mert ezek szerinte jobban állnak neki, és elindul, teljesen bódultan - elvégre majdnem három órája szívja magába a gyertyát -, hogy a boldogságot hirdesse. Ruha
Jelen: Nem hagyott mély nyomot benne az előbbi találkozó, máris libben tovább. Úgy érzi, átadta a srácnak a szeretetet, most jöhet a következő ember. Mosolyogva sétál be a nagyterembe, és már az ajtóban érzi, hogy ez királyabb hely, mint a bejárati csarnok. - Nahát. Ez nagyon király. Csak kár, hogy nincs teteje. Sóhajtva ezen megállapításon lép beljebb a pálcáját az ég felé tartva. Nem hiszi, hogy a Reparo segítene rajta, de talán néhány madár még színesítene a dolgon. - Avis! Avis! Avis! Sok madár robban ki, amiket szélesen mosolyogva néz, majd a közeli asztalról magához vesz egy fagyit és két nyalás közben puszit ad az ott ülő lányoknak és fiúknak. Mikor végez a citromos fagyival, felugrik az asztal tetejére. - Sonorus! Hangját felerősítve fordul körbe, mindenkinek integetve. - Lányok! Fiúk! A szerelem csodálatos dolog! Szeressetek! Legyetek boldogok, mondjátok meg mindenkinek, hogy szeretitek. Legyetek boldogok és szeressetek szabadon! Had mondjak el nektek valamit. Közben fel-alá járjál, mosolyogva nézve a csodálkozó embereket. - Az Eridonosok féktelenek, élvezzétek ki. A Navinések szeretnivalóak, ölelgessétek őket. A Levitásoknál hagyjátok, hogy eszeskedjenek, azzal tuti megszerzitek őket. A Rellonosok esetében pedig durvának kell lenni, ők arra vevők.
|
|
|
|
|
Isobel White
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 770
|
DávidA puding rohamos tempóban fogyott beterítve a lány már említett részeit. A csokis volt a kedvence és az egyetlen, amit kislány korában megevett. Azonban az évek során már mindegy volt, hogy vaníliás vagy kekszes ízesítésű finomságot tömött magába. A lényeg, hogy finom legyen és lehetőleg sose fogyjon ki. Volt valami különös báj, ahogy a családi méretű pudingot nagykanállal lapátolta befele, jobbára nagyobb volt mint ő maga. Széles mosolyát mintha az arcára ragadt csokis édesség is optikailag nagyította volna. Mit lehet tenni, ő...Isobel, a pudingevés hercegnője. Nem kerülte el figyelmét a frissen érkezett fiú. Látta megviselt arcát, mintha csak versenyre kelt volna a falakkal. Lassított a tempón és úgy figyelte Dávidot, persze nem túl feltűnően, de szó, mi szó elbűvölte ahogy a manókkal bánt. Hallott olyan srácokat a folyosón beszélgetni, akik hencegtek azzal, hogyan fosztották ki a konyhát és terhelték maximumig a minden kívánságot teljesítő manókat a követelőzésükkel. Isobel nem szereti az ilyen srácokat, még szóba állni sem igen akar velük, de a végén még ő lenne a bunkó, ha nem tenné meg. Teljes patthelyzet. Kissé összerezzen, ahogy odaér hozzá. Szeretne teljes bizonyosságot adni, hogy nyugodtan üljön le mellé ám teli szájjal csak némi érthetetlen dünnyögést és zavart, hatalmas mosolyt produkált. - Gyere nyugodtan- nem volt könnyű legyűrni azt a falatot, de csak sikerült. - Nem kéred a felét? Direkt egy erre járónak tartogattam- szeretne valami színt vinni a srác arcára. Sokak nem bírják, ha huzamosabb ideig nem vesznek magukhoz energiát és ezért érzik magukat olyan rosszul. Isobel egy balerina ismerőse reflux gondokkal küszköd, amit csak enyhíteni tud megszüntetni már nem. Igaz, ezt magának köszönhette. Nem bírnám a koplalást. Tény, egy balerina rosszul lenne egy átlagos mennyiségtől,amit ő nap mint nap magába traktál. - Tudod nagyon kedves voltál a manókkal, ritkán látok ilyet- megnyalva szája szélét kikerekedtek a szemei. - Csokis vagyok?- kérdezi nevetve és nyelvével próbálja elérni a lehetetlent.
|
|
|
|
|
Zsolt Perott
INAKTÍV
Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő
RPG hsz: 121
Összes hsz: 567
|
McKenzie Nem látta sok értelmét lemenni a nagyterembe, de lábai mégis oda vittek. Leült falatozni az asztal végére. Ismerős arcok sehol nem voltak, de emiatt nem is szomorkodott. Vidáman majszolgatta sütijét, csak azért, hogy teljen az idő. Ekkor történt meg az, amire végképp nem számított. Egy ismeretlen lány jött be az ajtón. Ahogy elnézte rendkívül vidámnak tűnt. Bódult állapotban ment körbe, és hirdette az igét. Ahogy elnézte, nem igazán volt magánál. Izgatottan ment oda hozzá. -Szia. Úgy látom boldog vagy... Meg csinos.- Kaján mosollyal rákacsintott. Remélte, hogy megismerheti. Még csak párszor látta, de az biztos, hogy nem ilyen ruhákban szokott sétálni. Végignézett rajta. -Szép az a magassarkú, de csak, mert rajtad van.- Kaján vigyora nem lankadt. Szembe állt vele. Leguggolt, és megfogta a cipője sarkát, majd fél lábát felemelte, úgy, hogy a sarka a fenekénél legyen. Elég közel volt hozzá, bal kézzel fogta a bal lábán levő cipőjét. Majd óvatosan, érzékien átkarolta a derekánál a jobb kezével. A lábát elengedte és kezei összefonódtak dereka körül, és magához húzta. Egy picit mozgatni kezdte a derekát. -Nincs kedved táncolni valahol, szépség? Hogyha látja rajta, hogy élvezi ezt a helyzetet, akkor két rövid csókot ad az arcára. Megfogja a derekát, és elvezeti táncolni. Nem tudta hova mennek, de neki tetszik ez a helyzet, pillanat.
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Matilda *Elég jó edzésben vagyok, Matilda pedig igazán vékonyka teremtés, mégis mire a falu határából felcipelem a kastély második emeletére igencsak megizzadok. De az persze eszembe sem jutott, hogy az erdőből kiérve letegyem. Egyrészt még mindig úgy érzem, hogy bizonyítanom kell neki. Ezúttal azt, hogy milyen kemény fából is faragtak. Másrészt pedig áldás minden pillanat, amíg a karomban tarthatom, amíg közvetlen közelről hallom a minden egyes levegővételét, amíg bele szagolhatok az illatos hajába, amíg a fejét a vállamon nyugtatja. Az út nagy részét egyébként csendben tesszük meg, Matilda a csak a célegyenesben szólal meg. *
- Minden rendben lesz, ne aggódj * ennél jobbat most nem tudok mondani, ugyanis még mindig nem értem, miért zavart, a kábaságot pedig egyszerűen a fáradtságnak tudom be, elvégre elég későre jár már. Így csak egy teljesen sablonos megnyugtató szövegre futja. Talán én is kezdek lemerülni?
Túl hamar elérünk a gyengélkedőre és itt már muszáj vagyok letenni életem gyöngyét. Nagy szívfájdalom közepette eresztem ki a kezem közül, arra gondolva, hogy talán már soha többé nem fogom ott tartani. Bár ha rajtam múlik, még ma este újra a karjaim között fog ficánkolni... Igen, jelenleg ez minden vágyam. *
- Persze, mindjárt megnézem, mit tehetek. * közelebb lépek hozzá, lassan, kerülve a hirtelen mozdulatokat, nehogy megijedjen itt nekem, a két tenyerem közé fogom a fejét. Koncentrálok így pár pillanatig, de aztán megállapítom, hogy nem fáj a feje, sőt semmilyen rendellenesség nincs vele, odáig meg még nem jutottam, hogy gondolati síkon is érzékeljem a zavart. Mielőtt azonban még elhúzódnék tőle, egy apró puszit nyomok a homlokára. *
- Csak feküdj le valamelyik ágyra, mindjárt hozok krémet az oldalara, meg gyógyteát a fejednek. * ezzel el is sietek a mindenes szerkényhez és kutakodni kezdek benne. A megfelelő kenőcs gyorsan megvan, a fejére viszont már ilyen egyszerűen találom meg a megoldást. Azt most kell összekutyulnom. Előveszek egy nagy bögrét és nekiállok az élénkítő tea főzésének, mert nem akarom, hogy Matilda még a végén elaludjon. Ugyanakkor kicsit aggódok, hogy ha teljesen rendbe jön, itt fog hagyni. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Figyelmen kívül hagyva a józan eszem tanácsát, félúton meggondolom magam, és az élénkítő hatóanyagok mellé kerül egy jó adag nyugtató is. Nem olyan sok, hogy teljesen leszedáljam őt, de az biztos, hogy a végén elég érdekes kombó kerekedik a dologból. *
- Milyen ízesítéssel szeretnéd? * kérdezem, majd ha megadja a választ a teába keverem a kívánt ízt. Visszatérek hozzá az ágyhoz, átadom a teát, aztán elkezdem kenegetni az oldalát. A többi igazából Matildán múlik, azon, hogyan hogyan fogadja a szervezete a keverékemet, és mennyire fog dominálni a nyugtató okozta bódulat.
|
|
|
|
|
McKenzie R. Krise
INAKTÍV
Harcipukkancs vizsgázik
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
|
Zsolti
- Oh, köszi.
Épp csak lemászott, pontosabban leugrott, ami magassarkúban egy kicsit hülyeség, máris megtalálja egy fiú. Tudta ő, hogy képes hatni az emberekre, igazi vezető egyéniség, akinek be kell vennie a várat és uralkodni a nép felett. Szóval, ekkor jön a srác, aki először letérdel elé, majd a cipőjét kezdi el vizslatni, mintha Stylistnak készülne.
- Um, köszi, tudtam, hogy nekem jobban áll, mint a szobatársaimnak. Nem minden megy a töménytelen alapozóhoz és pirosítóhoz.
Látnák egyszer anélkül őket a csávóik, tuti, hogy mindegyik futna, amerre látna, mert az ilyen műanyag nők jönnek be nekik. Ő természetes. Na nem az a helyes, bájos lány módjára, hanem őszinte, szókimondó, pofátlan és most már az is biztos, hogy némi szarka gént is csöpögtettek belé, hiszen semmi sem az övé, de ha ekkora hatást vált ki, akkor tuti beszerez valami hasonlót, sőt, megpróbálkozik a legális móddal.
- Mi?
Kell egy kis idő, mert felfogja, hogy miről is van szó, és nem biztos benne, hogy ezt komolyan szeretné. Táncolni? Nem. Utál táncolni. Akkor is, ha Seren gyertyái miatt túlárad benne a szeretet, így csak megsimogatja a fiú arcát, és puszit nyom a szájára.
- Sajnálom, de most mennem kell, gondold át a szeretetet, amit mondtam, keresd meg a lányt, akit szeretsz és mond meg neki. Szerelmünknek nem lehet jövője, hiszen minket nem egymásnak teremtettek...
Valamint táncolni hívta, ami rossz pont. Hátrál néhány lépést, majd kicsit pukedlizik a srácnak.
- Szép napot drága, mennem kell mára.
Nyom még egy csókot, mielőtt megfordulva kiiszkolna a nagyteremből. Hiszen most ő Cupido jobbkeze, a szárnysegéde.
|
|
|
|
|
Gryllus Matilda
INAKTÍV
Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
|
Chaske Szörnyű küzdelem dúl bennem, valóságos háború két felem közt. Az egyik majd' elolvad a férfi erős karjaiban, és ki sem mozdulna onnét, ha lehetne, és igazán nagy csalódottságot él át, mikor végül a gyengélkedő egyik ágyán kötök ki, míg másik próbál józan maradni, és megoldást találni. De már az első részével a feladatnak meggyűlik a baja. A fájdalom jelenleg nem segít, mert míg Chaske tartott, nem éreztem, és most, hogy fekszem is csak tompán érzékelem. Csak arra a néhány másodpercre lobbant fel, míg letett, és kezeit arcom két felére illesztette, majd miután úgy tűnt, hogy nem jut ezzel semmire, otthagyott, én pedig a legközelebbi ágyhoz lépkedtem. De most kényelembe simulok, enyhül a kín és ezzel én is mélyebbre zuhanok a ködbe, és hamarosan a férfi gyógyító kezei vesznek majd kezelésbe. Bárcsak máshol is megérintene - gondolom belemosolyogva a párnába. Sajnos nem csak én, de előbbi tervem a gyógyító kigyógyítására is kezd süppedni, csak míg én az érthetetlenül kényelmesnek tűnő ágyba, utóbbi a gondolataim tengerébe, ahol talán örökre elveszik.. nem hagyhatom! Koncentrálj, parancsolom magamnak, de nehezen tudok csak visszakapaszkodni a valóságba. Hoz gyógyteát.. ez eszembe juttatja a tervemet, hogy valahogy vele is megitatom majd, bármit kotyvaszt is, hátha mindketten észhez térünk teljesen. Mert az érvek nem fognak segíteni. Magamat se tudom érvekkel meggyőzni, akkor őt sem fogom.
- Hogy milyen.. ízesítés.. - motyogom, és megint csokoládén jár az eszem, meg muffinon és derelyén.. - Valami édeset.. amit te is szeretsz---nél.
El fogok szúrni mindent! Koncentrálj már te bolond! - parancsolok magamra gondolatban, és mikor Chaske végre elfordul tőlem kitapogatom a pálcámat. Nehezemre esik, de mivel némi fájdalommal jár a mozdulat, sikerül nem meggondolnom magam félúton. Gyorsan a paplan redői közé rejtem, mielőtt a férfi ismét mellettem teremne. Akkor aztán átnyújtja a teát, és felhúzza a ruhámat oldalamon, hogy hozzáférjen a csupasz bőrhöz. Profin csinálja, de közben beleborzongok, hogy milyen belső gondolatok párosulhatnak mellé, ha az enyémek olyanok, amilyenek. Feljebb, feljebb.. Koncentrálj! Belekortyolok a teába, hogy lássa, jó kislány vagyok, majd másik kezemmel felemelem a pálcát és a férfire szegezem. Épp csak elsuttogom a bűbájt, félek, hogy ezúttal túl zavarosak a gondolataim, hogy szavak használata nélkül varázsoljak.
- Confundo! - amint látom, hogy a zagyváló bűbáj eléri hatását (szerencsétlen lovagom, így is teljesen kész van a feje, én meg még rákontrázok), kicsit felemelkedek ültemben, és felé nyújtom a bögrét.
- Tessék, hoztam neked finom teát, kóstold meg! Azt mondtad, hogy nagyon kíváncsi vagy, milyen teát tudok főzni.
Szinte ég az arcom a szégyentől, hogy így be akarom csapni ezt a bátor, erős, tökéletes félistent.. atyaég.. többet kellett volna igyak, mielőtt felé nyújtom.. a köd mintha oszladozna az elmémen, de közben el is tompul körülöttem minden.
|
|
|
|
|
Sheilah Frewen
INAKTÍV
Sheli
RPG hsz: 12
Összes hsz: 22
|
Tiffany A nyári nap sugarai újult erővel törnek be szobám ablakán, amikor kihúzom a függönyt, ami azért volt behúzva, mert éppenséggel eddig tanulni próbáltam, kevés sikerrel, de most már igazán feladom... Ez így nem jó. Akármibe belekezdek, semmi jó nem sül ki belőle. Mi a fene van ma velem?? Ihlethiány, vagy mi? Kinézek az ablakon, és az első dolog, amin megakad a szemem, az egy málnabokor az udvaron. Számba képzelve a málna ízét, megkordul a gyomrom. Hát persze.. .éhes vagyok! Ezért fáj a fejem... Oké, ez jó. Hát végül is dél van. Akkor menjünk kajolni. Az elhatározástól boldogan állok fel elgémberedett lábaimra, s ezzel egy időben szinte szívrohamot kapok, mert fájdalmas nyögés hangzik fel közvetlenül a bal cipőm alól. Ijedten ugrom félre halálos ágyon lévő gyíkomról, Gyíkról, aki még mindig egy helyben kókadozik. Óvatosan felemelem, megrázom kicsit, amitől picit erőre kap. Eszembe jut eredeti célom, s gondolkodás nélkül indulok kifele az ajtón, kezemben az állatommal ebédelni. Percek alatt leszaladok a lépcsőn, egyenesen a nagyterembe. Amikor odaérek körbenézek üres és békés helyet keresve. Megakad a szemem egy, a terem bal szélén fekvő asztal végén lévő széken, s határozott léptekkel sétálok oda, s komótosan ülök le az ételt várva.
|
|
|
|
|
Amira Loveguard
INAKTÍV
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
|
Tusa 1. próbája, megfigyelés, várakozásCsend, sutyorgás, na meg hang nélküli izgalmak. Ezekkel lehet jellemezni azt az időszakot, amikor Amira a Nagyteremben üldögélt. Ölében Ecsettel, a kismama puffskeinjével figyelte az eseményeket. Nem csak azért, mert ez volt a feladata, azért is, mert nem volt jobb dolga, és hát ez volt a legjobb figyelemelterelő dolog, ami most igazán rá fért. Néhány versenyzőért kimondottan aggódott, Tiffel és Domival az élen. Benji is idegesítette, annak sem örült volna, ha neki baja esik, de ő tud vigyázni magára...bár amikor megpillantotta a vélát, nem sok jót jósolt gyereke apjának. Tif meg...hát nagyon büszke volt rá, amiért alkalmazta amit együtt tanultak, ráadásul nem is rosszul. Biztos kap majd valami jutalmat, ha kiesik, ha nem. Domival pedig hadilábon áll, furcsán gondol rá, egyik szempontból utálja, a másikból meg szorít neki nagyon, és görcsbe rándult a gyomra amikor meglátta, hogy valami rossz a hátára akaszkodott. Aileen összeesését követően egyedül maradt, Maurice elment a lányért, és épségben kivitte, de a Gyengélkedőn maradt vele. Így nagyobb feladat hárult a lányra, figyelnie kellett a pergament is, nem csak azt, ahogyan páran megkapták a kulcsukat. Nagy kő esett le a szívéről, ahogy ők elhagyták az erdőt, és már várta, hogy megérkezzenek hozzá, és eldicsekedjenek mindenkinek vele, hogy bizony, az első próbán tökéletesen teljesítettek. Ruha
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
I. fordulóRossz irányba fordultam, éreztem, hogy találat érte a lábamat, testem alsó része megdermedt. Sóbálvány átokkal volt dolgom, mely szerencsémre félresikerült, talán pont azért, mert Yar nonverbális varázslásból még nem volt annyira májer, mint hitte magáról. Így hát a kezeim szabadon maradtak, és mivel a Relaxo bevált, lehetőségem nyílt egy Finite Incantatem-mel újra teljes értékűen mozgásképessé válnom. A hátráltató átkaim közül az első kettő befuccsolt, a harmadik azonban már csodaszépen telibe kapta a szőkét. A Dormiendana ezek után már gyerekjáték volt.
- Ennyit rólad selyemfiú! - diadalittas kacajjal küldtem álomba, ám a totális megsemmisítésre már nem volt lehetőségem, ugyanis Kati hangját hallottam, így jobbnak láttam továbbállni. Tudtam, hogy országos puszipajtások Yarral, biztos nem hagyná annyiban, hogy ilyen csúnyán elintéztem a kis kedvencét. A lánnyal viszont egyelőre nem szerettem volna megküzdeni, hiszen a kviddicspályán egy csapatban játszottunk, az ottani egység érdekében a tusán csak a legvégső esetben kívántam konfrontálódni vele, ha személye veszélyeztetné a győzelmemet. Kati egy gyenge kísérlettel még megkísérelt egy gáncsoló átokkal eltalálni, de addigra biztonságos távolságba jutottam. Nem értettem, hogy mit van úgy oda ezért a ficsúrért, pláne azok után, hogy a gyakorláson milyen gátlástalanul viselkedett vele. Különben is, ez egy egyéni verseny, itt mindnyájan ellenfelek vagyunk, a versenyzőtársak közti szoros kapcsolat csak hátráltató tényező. Kati is rájöhetne erre, ha tényleg komolyan gondolta a tusát.
Fújtam egyet, majd óvatosan továbbindultam. A doxyknál már csak veszélyesebb jöhet. Egyszer csak a semmiből apró fehér köd, majd fény jelent meg az orrom előtt, olyan váratlanul, hogy azt se volt időm eldönteni féljek-e vagy ne. Nem kellett, ráleltem a hőn áhított kulcsra.
- Tájolj! - a pálcám hegye kijelölte az északi irányt, az égtájak alapján be tudtam lőni, hogy merre induljak. Több se kellett, uzsgyi nekiindultam, minél előbb ki szerettem volna jutni. Rövidesen elértem a tisztást, innentől kényelmesebb tempóra váltottam, megigazítottam egy kicsit a ruhámat, rendbe tettem magam, mégse olyan ziláltan lépjek a közönség elé.
Büszkén léptem be a nagyterem ajtaján, nagyon úgy tűnt, hogy én tértem vissza elsőként. Szólnom se kellett, csak széttártam karjaimat, és minden szerénységet nélkülözve néztem végig az egybegyűlteken. Nem ok nélkül ünnepeltettem magam, alaposan rászolgáltam, igyekeztem is kiélvezni minden pillanatát.
|
|
|
|
|
