Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bakker Hátezegy Dusán

Oké, szóval az a helyzet, hogy nem bírtam megülni otthon a fenekemen nyugodtan, szóval az első vonat (igen, tudom, mindig sírok, hogy nem tudok felkelni, de most izgatottságomban még ez is összejött) ablaküvegét lehelem telibe ahogy orromat nekinyomva bámulom a kinti életet. Fa, fa, bokor, máshogy kinéző fa, hopp egy nyuszi, MÉGEGY NYUSZI, őzike, ŐZIKE, tóóó, úú de jó lenne most úszni egyet. Nos, útitársaim kitűnően szórakoznak rajtam, ahogy lelkesedve, pirosló arccal igyekszem kiszúrni megállónkat, mint a kincses szigetet a kalóz az árbóckosárból.
Idén úgy döntöttem, hogy már a nulladik pillanat előtt edzésbe kezdek - legalábbis ez a fedősztorim arra miért iramodok meg hol futva, hol sípolva a hegyre, rángatva magam után cókmókomat. Természetesen csupán a futástól dobogó szívvel esek be a bejárati csarnokba, nézek körbe, keresgélve, szívom be a jó öreg dohos kastély szagot... Najó, viccelek, nem dohos, de mégis van az egész helynek egy kellemes, barátságos, ismerős, és nagyonnagyon hiányolt illata. Jó újra itt. Mosolyogva indulnék meg a körletem felé, reflexből, ám tervem végük befuccsol, ahogy türelemre intenek valamiféle tájékoztatóig. O-óó, rosszul hangzik. Visszabattyogok tehát az ajtó mellé, hogy a falhoz halmozzam cuccaimat, s úgy ahogy vagyok, egyenruhástól kellemestül rávessem magam, előhalászva pálcámat. VÉGRE. Egész szünet alatt nem varázsoltam, így talán nem is olyan csoda, hogy amint belépek a kastély területére máris ezen töröm a buksimat. Nem is törődik velem senki, nem is akar megállítani senki, kutakodó szemeim egy várt arcot sem találnak (ami azért mondjuk csalódottá tesz egy picit), így a reményképeket erőszakkal kiűzöm fejemből, s egymás után kezdem sorra venni a bűbájokat. Hatalmas vigyorral arcomon élvezem a játékot, néha-néha tartok egy kis szünetet, hogy aztán újult erővel kezdjek bele.
Áttáncikálok a bejárati ajtó másik oldalára, holmi képzelt ellenféllel csatározva, majd ahogy az ajtó jobb oldalán hagyott táskám jelentette célpontra szegezvén pálcámat elhangzik egy magabiztos aguamenti, nyílik az ajtó, éééééés... Ó hogy a kumkvatok kövér királya szaladna el velem.
Mentegetőznék, de csak egy akaratlan nyüszítés tör fel belőlem, ahogy elkerekedett szemekkel bámulom a frissen belépő ismeretlent, és a róla hulló cseppeket. Láttál már kisegeret akinek pihegő mellkasa pontosan mutatja, hogy tudja, másodperceken belül a mögötte suhanó kígyó vacsorája lesz? Na. Üdv, ez itt adiscovery channel álá Bagolykő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem is rossz, azt kell mondjam. Elég vicces, hogy a tetovált seggem alá egy ilyen luxi helyet raknak, valahogy annyira elütök ettől a környezettől, hogy az már szinte komikus. Gondoljunk bele, én-...
Egy adag vizet kapok az arcomba, kezem akaratlanul lendül, ahogy torkomat is tudattalnul hagyja el az ártás. Mi van? Szerintetek az én külsőmmel nem ez az első reakcióm? Nagyon sokat bántanak miatta. Sajnáljatok.
- Scrupto! - Ez a reflexbűbájom, amit az én korombeliek Magyarországon még nem tanultak (mondjuk én sem tankönyvből vettem), én azonban 11 éves korom óta koptatom a padokat, és nem azért távoztam az előző helyről, mert annyira jó lett volna a magaviseletem. Persze nyilván inkább a plafon felé száll az átok, mint bárkire, aki ezt okozta, de a hirtelen adrenalint felváltja a fázás érzése, így csöpögő hajjal nézek körbe a tetovált pofámmal a tettest keresve, akit hamarosan meg is találnak kutató sötét szemeim.
Egy vékony, kék szfinxes egyenruhás, hosszú hajú, de annál sápadtabb lányt pillantok meg tehát. Idegesen fújok egyet, a vizet pedig egy suhintással tüntetem el magamról, közvetlenül utána pedig egy melegítőbűbájt szórok magamra, hogy ne fagyjak meg menten a hirtelen hidegtől.
Aztán ismét felpillantok rá, még mindig bámul, gondolom ilyen állatot még nem látott. Nézem őt még egy darabig. Természetesen le tudnám baszni, hogy figyeljen az orra elé, mondhatnék cifra dolgokat, vagy azt, hogy "szerencséd, hogy nem talált", csak hogy a kevesebb néha több, ráadásul szétzúzná az illúziót, ha rosszul ragoznám az igét.
Végül a hosszas bámészkodás után máshogy döntök - miután lustán felmértem a lány "erejét" (amúgy még véletlenül sem más részeit néztem, és ezt most komolyan mondtam) -; csak megemelem az állam, felhúzom az orrom és a levegőbe harapok a lány felé, mint valami vad kutya, ezt a hosszas mozdulatlanságot, a vihar előtti csendet követően. Remélem, azért legalább egy sikolyt kiváltok, vagy valami, ez a minimum, amit elvárok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bakker Hátezegy Dusán

Változó, hogy ki milyen gyorsan döbben rá, hogy elkövetett egy apró hibát, sőt, nem csak emberektől de általában helyzettől is szokott függni az ilyesmi. Megvallom őszintén, egyik listának sem lennék a rekorderei között. Sőt. Azonban ebben a pillanatban, ahogy épp egy sose próbált, mégis itt-ott látott és hallot ártást sikerül dekódolnom, számomra is világossá válik, hogy ezt most egy kicsit eltoltam. Apró segélykérő nyüsszöm elhalkul, de teljesen meg nem szűnik, pálcám karjaimmal együtt magam mögé csapom, ajkaimat beharapom, igyekszem kerülni a szemkontaktust, tettesd magad hallottnak, tettesd magad halottnak, súgja az oposszumösztönöm, ami köztudottan rokona makilelkemnek.
- Bo - emelném fel a fejem, erőt véve magamon, hogy azért egy sajnálom kibújjon belőlem, az mindenkinek segít; de mielőtt a hang elhagyhatná a hamarosan esélyesen süllyedni kezdő anyahajót (ez lenni én), le-fel kapkodott pillantásom valami olyat lát, amitől minden izmom görcsbe rándul. Megugrok, szó közepén mégis megtalálva magam, így a - csiiiii - rész egy folytott sikolynak hangzik inkább (persze, beszéljük be magunknak, hogy ez történt), pálcámat magam elé kapom, karjaimat mellkasomhoz szorítom. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ajtó mellett, sápadt Masám kábán ijedezik. Nem is tudok megmaradni egy helyben, ahogy az első görcs végigfut rajtam már hátrálok is egyet, pálcámat újra hátam mögé dugva - ne érezze fenyegetésnek, ne érezze fenyegetésnek - dülöngélek jobbra-balra, majd egy lépésből lendületet véve pördülök vagy 540 fokot tengelyem körül (he?).
- Bocsiii - hallhatja még elnyújtva, ahogy sebes léptekkel eliramodok a folyosón, vissza-visszapillantgatva, majd bevágódok a mosdó ajtaján, egy "ház" szusszanással. Nos... Az eridonos kisfiú arca láttán jobbnak látom ismét a hátraarcot, így mindenki szemtanúja lehet, ahogy kirongyolok, s eltűnök immár a női mosdó ajtaja mögött. Hozom a formám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem mondanám, hogy túlzásba vittem a dolgokat - anyám ragaszkodott hozzá, hogy minimum takarjam le az arctetoválásokat az első napon és az évnyitón, de meg kell szokniuk a pofámat. Ezeknek az embereknek szükségük van az adrenalinra, olyan rohadt unalmas egy bentlakásos iskola, hogy azt elmondani nem tudom - kell az inger. Olyan inger, ami egyébként szerintem mindenki életéből hiánycikk, az enyémből mondjuk talán kevésbé - az ingerektől megtanulunk máshogy viselkedni bizonyos helyzetekben, például nem dőlünk be minden aljas, hazug mocskos politikusnak, mint amilyen mondjuk az apám.
Pont jól sikerült ütemezni azt a harapást, úgy látom; a lány hangja elcsuklik, majd hátrálva végül sikolt, ami azért ránk vonzza a tekinteteket, még ha elég sokan vagyunk is a csarnokban. Semmi baj, túl fogja élni! Eddig mindegyik túlélte, sőt, volt olyan, akivel később fene nagy cimborák lettünk. Érzem magamon a tekinteteket, többet, mint átlagosan az utcán - mit keres ez a csávó egy iskolában, gondolják, az egyik tanár pedig, aki figyelemmel kísérhetett minket, oda is lép, már reflexből készítem elő az okmányaim és nyújtom át neki.
- A nevem Bakker Dusán, a családnevem Bé, A, Ká, Ká, err, és átvettek az iskolába idéntől - függesztem rá a tekintetem, valahogy úgy érzem, mintha a csarnok még egy kicsit el is csendesedett volna, bár lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem. Mindent rendben találnak a házam táján, természetesen. - Hálásan köszönöm. Szép napot. - Kis főhajtás, körbefuttatom a tekintetem a szfinxes lányokon, akik felgyűltek a tanerő körül, majd elindulok utamra, hogy később majd személyesen tiszteletemet tegyem az évnyitón.
Csuda egy év lesz. Már alig várom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Elmosolyodom, ahogy felül mellém, és ez most megnyugvással tölt el. Nem érdekelnek a pletykák, mert a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyi szar képes az emberek száján kijönni, meggondolatlanul, és anélkül, hogy felmerülnének bennük az esetleges következmények. Mert minden kimondott szónak súlya van. Persze tudom, hogy én is napjában legalább kétszer cseszem el így a saját életemet.
- Azt hiszem, három kiválóval kellett volna indítanom, és gondolom nem kapok két mesét, amiért egy ribancot nem vertem meg.
Felpillantok rá, és akkor rájövök, hogy már megint káromkodtam, és függetlenül attól, hogy Myra egy kielégítetlen ribi, nem biztos, hogy Kazanov előtt kellene kifejtenem, hogy mi a véleményem róla. Megforgatva a szemeimet korrigálom az előző r betűs szót egy szofisztikáltabbra.
- Egy fancsali kedvű nőszörnyet.
Hátha egy kis mosolyt csal az arcára, és nem tehetek róla, én nem tudok szépen gondolni miss énvagyokamittudoménminekazarca hisztérikára, de tessék, csak itt, csak most, csak azért mert neki olyan kedves fény van a szemében, megteszem. Ezért minimum a mennybe kellene kerülnöm, de kösz, de kösz nem. Jó lesz nekem a pokolban, ahogy mondani szokás, ott több az ismerős. Mennyire kedves vagyok már, Istenem, jó lesz, hogyha visszazökken a lelki világom a megszokott kerékvágásba, mert ez így nagyon nem lesz okés.
- Gondolom arra tippel, hogy a nőről kérdezném, de remélem meglepem azzal, hogy a gyerekkorra esik a választásom.
Ha egyből a legizgalmasabb megszellőztetésre ugranék rá, akkor miért küzdenék a következő tanévben? Nem igaz? Dehogynem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Vizsnyiczky Heléna Sára

Önkéntelenül is kihúzza magát még picit, habár egyébként is meglehetősen egyenes a tartása. Akár egy féltucat könyvet is el tudna egyensúlyozni. Az intézetben elég sokat gyakorolták, hogyan is lehet megfelelően egyenes a háta az embernek, hogy ne kapjon gerincferdülést. Milyen csúnyán is néz már az ki, ha valaki úgy görbül, mint valami kérdőjel. A Levitáról nem alkotott egyébként még semmilyen konkrét véleményt, ami a közösséget illeti. Azt csúnya leáltalánosításnak tartja, hogy az összes levitás színjeles diák lenne például, hiszen mindenkinek vannak azért gyenge pontjai. Neki például nagyon jó a memóriája, de nem megy az éneklés. Mindig csak tátognia volt szabad a kórusban is emiatt. Senki sem lehet tökéletes. Azt illetően van azonban egy jó megérzése, hogy be fog tudni illeszkedni. Úgy általában eddig barátságosnak találta a levitásokat, kedvesnek, befogadónak és segítőkésznek. Még kicsit emésztgeti a megfigyeléseit aztán, és idővel bizonyára sokkal mélyrehatóbb és komolyabb érvekkel is fogja tudni indokolni, miért is szereti a Levitát, mint azzal, hogy szépek a színei. A szfinxért például már most nem rajong, de ez puszta apróság, amin egyébként sem tudna változtatni. Majd megtanul együtt élni vele inkább, hogy övéké a legfurább és szerinte legkevésbé menő házállat.
- De azért is megbüntethetnek, ha elkapnak, nem? - kérdezi, ha már a konyha kerül szóba. - Azt mondta a lány, aki körbevezetett, hogy nem szabad takarodó után kint lenni meg a konyhába bejárni, mert azzal csak zavarjuk a manókat, és persze... - sorolja, mi mindenért is lehet itt bajba kerülni. Legalábbis azt, amiről tud, de inkább elnyeli a mondat végét. - De persze, ha azt mondod, hogy jobb, menjünk. Van valami titkos bejárója? Imádom a manókat amúgy, úgyhogy végül is... otthon van kettő is, Csillám meg Puszedli. Nem rabszolgasorsban, vagy ilyesmi, szabad manók és fizetést kapnak. Itt is szabad manók dolgoznak rendes munkaviszonyban az iskolával? - ered meg a nyelve. Tényleg imádja a manókat, mi több, a M.A.J.O.M. lelkes híve. Jár a manóknak is az alkotmányos jog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Megszabja a határait.
Ismétlem magamban a szavakat, mert bizony ez nekem nagyon is úgy hat, hogy a nő elég szabad kezet kapott, pusztán csak annyit mondtak neki, hogy ésszel. Nos, az én kérésem mindenképpen határt súrol, és ezt tudom is. Egyrészt nyilván célszerű, hiszen, hogy máshogy tapasztalhatnák meg a gyerekek azt, amiről beszélek, ha a kezükbe foghatnak egy-egy bálványt, amik nem csak ködös emlékképek és holmi hamisítványok, másrészről viszont, ha illetlen kezek érintik ezeket a komoly műalkotásokat, az sem kizárt, hogy tudatlanságukkal nem törődve, a veszélyt nem érzékelve, vészt hoznának a fejünkre. Egy olyan helyen pedig, ahol a Levita torony minden évben leomlik, nem túl szerencsés a bálványok tömeges behozatala. Én magam is vívódom, de a bennem élő lelkes hitvilág imádó egyre csak felülkerekedik a józan ítélőképességen.
- Értem, és milyen eljáráson kell végigmennem, hogy esetleg a keretem bővítésére kerüljön sor?
Keresem a kiskaput nyilván, hiszen elvakultan keresem a lehetőséget mindig, mindenben. Az egyetem berkein belül jártam már kutatási területen, kifejezetten azon vallásokat kutatva, melyekbe mélyen hiszek, melyeket mélyen tisztelek. Tudom csűrni a dolgokat úgy, hogy az én előnyömre forduljanak. Nem vagyok rossz ember, sem megátalkodott gazfickó, csupáncsak a hobbim valahol életem egyik szerelme, olyan erősen kötődöm hozzá, hogy azért kész lennék komolyabb és tisztességtelenebb lépéseket is tenni, a bűntudat minimális érzete nélkül. Ezért is lehet az, hogy miközben válaszát hallom, teljes nyugalommal csorgatok némi áfonyalekvárt a vajas kétszersültemre. Elvégre, ezt csak egy kis érdeklődő beszélgetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Gondolod most.
Pedig nem, nem vagyok, és bár a nők játsszák az agyukat, meg tolják, hogy fúj, milyenek a férfiak, úgy, hogy már szinte bűntudatod van, de azért a szemük csak a fenekeden legeltetik. Legalábbis jobb esetben, Rosszabb esetben a férfiasságot tulajdonságait próbálják megállapítani a nadrágodon keresztül. És csak mert mondjuk nekünk bejön az iskoláslány style - Ne nézz ide Edit -, gusztustalanok vagyunk, de hogy ők az egyenruhára gerjednek, az olyan NŐI DOLOG, és akkor persze rendben is vagyunk. Mi undorítóak vagyunk, ők meg eszményiek és érzékenyek. Meg a pacinak a...
- Szóval nem. És a lányok? Nézzük csak, ha az évfolyamodban gondolkozol, akkooor, Helena Westland? Bár, nem. Kinézetre hasonlítotok. Elsőre tuti valaki totál eltérőt választanál.
Elgondolkozom az opciókon, hogy amennyiben Médi leszbikus lenne, melyik évfolyamtársára pörögne rá. Én kedves fiú voltam, és Gerdát választottam elérhetetlen szerelemnek, szóval, ha az érzékeim nem csalnak, ő is így tett.
- Megvan! Süveges Lili.
Biztos vagyok benne, hogy ha a lányokra bukik, akkor Lili az. Mert ő olyan cuki, tudjátok, a nagy barna szemeivel, meg azzal a kedves hangjával. Egy levitás, hát persze, nem is kérdéses. Navinéssel nem kezdene, de a levitás tökéletes választás.
- Miért lenne félisten? Jézusom, azok nagyon gázosak. Önimádóak és elvárják, hogy mindent megcsinálj nekik. Különben is, csak mert jól néz ki, nem jelenti azt, hogy nem veri szét a fejed, ha nem engedelmeskedsz neki. Ezt akarod?
Sosem hittem abban, hogy a jó testű, nárcisztikus izomagyak olyan nagyon jó választások lennének, sőt. Nem mondom, hogy én nem vagyok rendben, mert a kviddics adott egy jó alapot, de nem az a hobbim, hogy szabadidőmben a hasamat simogatom, és az izmaimat csókolgatom. Felpillantok, ahogy elindul, végignézem a mutatványát, és elismerően biccentek. Szép munka volt.
- Megvárod a végét, vagy inkább lépjünk le?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Vállat vonok arra, hogy magamat égetem le. Megesik, de én mondjuk nem így fogom fel, mert ha mindent, amit teszek, égetésnek élnék meg, akkor mostanra már teljesen porrá váltam volna. Inkább mondjuk azt, hogy egy rohadtul élénk gyerek vagyok.
- Vigyek el egy levelet Editnek?
Nézek rá úgy, mint aki biztos benne, hogy a pasas nem százas. Mindig mondták a bátyáim, hogy csak navinéssel ne kezdjen az ember, és kezdem elhinni, hogy igazuk volt. A bokámat egy navinés cseszte szét, odalett a sportolói karrierem, aztán az életembe belepakoltak egy navinést, aki olyan részeimet mozgatja meg, amikről eddig nem is tudtam, hogy van, életem egyik nagy szerelme navinés, és most még egy iskolában is vagyunk, és erre itt van Kazanov, aki azt tartja büntetésnek, hogy elviszek egy levelet. Felpillantva azért összerezzenek, ahogy hirtelen ott terem mellettem Dana is meg Edit is, mintha valami rosszat csináltam volna. Csináltam, de nem azt, ami miatt mind a ketten ott állnának mellettem. Azért a pillanatnyi szívrohamon túl, képes vagyok értelmesen válaszolni neki.
- Vágom Mikhail bá, az amelyik az ágyamban fekszik, az az asszony.
Nem értem, hogy miért hiszi, hogy csak mert egy másik lánnyal beszélgettem, nem tudom, hogy ki a nő, aki a nevemet viseli, vagy, lehet, hogy a navinések a magánéletüket is kitárgyalják valami szeretetkörben, ahol nagy leplekben és virágkoszorúval a fejükön szívják a füstölőt. Remek, akkor tuti az egész Navine rajtam röhög, mert én vagyok a legszánalmasabb. Egy házas ember, aki a földön alszik, és még nem feküdt le a feleségével. Bravó Edit.
- Szóval napnyugtáig, vettem.
Nem értem, hogy mégis mit hisz, hogy majd nem találom meg a nőt addig? Vagy Edit nem hajlandó választ írni? Pf, majd én megoldom azt, hogy írjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A szokásos könyvtári látogatásomat tartom. Sosem gondoltam volna, hogy Choi Min Jong a bagolykő könyvtárában végzi, de határozottan kellemes csalódás a társasága. Ma viszont nem ő van bent, így jobb ötlet híján mineropathológiával foglalkozó könyvek után kezdek kutatni. Bár elég jó alapom van a kövekből, a tudásom eléggé beporosodott és néha nehezen tudom követni Ana elmefuttatását a témában. Pedig nagyon érdekes és élvezet hallgatni, ahogy mesél a kutatásáról, vagy úgy alapból a tárgyból. Kifejezetten élvezném ha most lennék diák és ő tanítana, de az is igaz, hogy akkor nem ölelhetném magamhoz, így kénytelen vagyok vacsora mellett faggatni. Szóval visszatérve, ha már a könyvtáros barátom épp nincs erre, akkor keresek pár könyvet, amivel felfrissíthetem és tovább mélyíthetem a tudásomat. Találok is 4 kötetet, ami rövid belelapozás után érdekesnek tűnik és ahogy szétnézek, hogy hol ülhetnék le mélyebb tanulmányozásra az idősebbik Vladon akad meg a szemem. Láthatóan egyben van és a húgocskájának semmi oka aggodalomra. Ugyanakkor talán nem gond, ha vele is csekkolom, hogy van mostanság. Így felé indulok meg, s amikor mellé érek lepakolom a könyveket az asztalra, majd kihúzok egy széket a fiú mellett, aki elmélyülten olvas valamit.
- 안녕 szia! - köszönök halkan, koreaiul, mert azt már kitapasztaltam, hogy a magyarért nem rajong. Na meg nekem is jól esik hogy koreaiul beszélgethetek valakivel, így ha nem üldöz el, és kiveszi a füléből a fülhallgatót akkor kérdezgetni kezdem.
- Hogy vagy? Rég láttalak - ez persze jó hír. Hiszen azt jelenti, idén még nem kötött ki a gyengélkedőn. - A húgod keresett pár napja - toldom még hozzá, bár valószínűleg azóta megtalálták egymást és Kiara is megnyugodhatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Soha nem voltak fontos személyek az életemben a családomon kívül. Vagyis, ez így nem egészen pontos. A szüleimen kívül, mert a családom maradék tagjai is pontosan ugyanannyira bekaphatják, mint az emberek, akik nem magam miatt akarnak a közelemben lenni. És sajnos ebből van mindig a több. Volt. Ebből volt mindig a több, egészen addig, amíg az előttem álló fel nem tűnt és megborított mindent. Főleg az életemet, azzal leginkább, hogy neki valamiért képes vagyok elhinni, hogy valóban engem szeretne megismerni és nem a bennem élő véla vonzza. Mert kimondta és a hozzáállása is ezt engedi elhinnem, nincs oka hazudni nekem. Ugye nincs? Apró aggodalmak pörögnek agyamban, ahogy mindig, amikor valakinek jobban megnyílok, mint másoknak, de ennyire, mint amit Belián tapasztalhat, mióta belekerült az életembe, senkit nem engedtem a közelembe. Hagytam, hogy akarják a vélát, és küzdjenek a kegyeimért, de az soha nem volt opció, hogy esetleg ennél többet engednék nekik. Kivéve, ha azt én akartam, de ugye, erről most ne beszéljünk, mert éppen azt próbálom meg bebizonyítani Beliánnak, és talán egy kicsit magamnak is, hogy nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek tűnök, pedig...
Jól esik neki. Valóban ilyen kellemes és felüdült érzés olyasvalakit a közeledben tudni, aki megért és átérzi azt, amiről beszélsz? Aki tényleg tudja értelmezni a szavak jelentését, amikor annyit mondasz, hogy magányos vagy. Mert az vagyok. Az voltam, mióta az eszemet tudom. Ideig-óráig segítettek a lányok vagy férfiak - éppen milyen kedvem volt -, hogy a magányom a háttérbe húzódjon és csak átadjam magam a jelennek, annak a pillanatnyi élvezetnek, amit nyújtani tudnak nekem, de nem volt elég. A jó érzés, ahogy Beliánnál a mágiám, ugyanúgy seperc alatt eltűnt, miután kiléptek a hotelszoba ajtaján, én pedig magammal és a gondolataimmal voltam ismét egyedül a félhomályba burkolt szobában, az összegyűrt ágyneműn. Üresség maradt utánuk is, pontosan ugyanúgy, mint mikor megérkeztek. Tökéletes órák voltak, amíg lefoglaltak, amíg nem hagytak gondolkodni, amíg nem kellett törődnöm semmi mással, csak az alattam nyögdécselővel, de előbb vagy utóbb ezeknek is vége szakadt, és a magány ismét ugyanúgy utat tört magának. Egyedül elaludni, egyedül felkelni, egyedül túlélni. Mindent. Talán Belián is éppen így érzi magát. Túlélni mindent, ezért hagyja magát mágia nélkül is meghódítani. Más, mégis ugyanaz. A mágia nélkül nem olyan bátor és követelőző, mégis meg van benne az a plusz így is, ami felébreszti bennem az iránta érzett vágyat. Ez nem szerelem, ne legyünk nevetségeket, ez valami más, amit nem lehet megmagyarázni. Talán ezt hívják úgy, hogy együtt felejtés, együtt ápoljuk a másik lelkét, amíg jó nem lesz. Mert mágia nélkül is sikerül, amikor bólint, hagyja magát, én pedig rögtön mozdulok, hogy testemet hozzá préselve faljam ajkait. Összeszorított szemhéjam alatt zizegnek kékjeim ide-oda, mert valahogy a helyzet annyira ismeretlen, mégis olyan ismerős, hogy beleborzongok, és ahogy a gondolatok fel-felbukkannak agyamban, még talán meg is ijedek egy pillanatra. Pólóm anyaga feszül meg karomon, ahogy kapaszkodik belé. Az a Belián keresi a kapaszkodót, ami a földön tartja, aki eddig megbújt, aki eddig elbújt minden ilyesmi elől, aki nem mutatta meg senkinek ki is ő valójában. Zavart, félénk és sérült. A farkas által sérült. Tincsei közé furakodott ujjaim szorulnak ökölbe, ahogy elhúzom magamtól fejét és nyakára vetem magam. Apró csókokat lehelek nyakára, sóhajaimat érezheti igazán, ahogy haladok vállára, nyakára, állára, arcának vonalára, itt-ott megállva és aprót szívva a puha bőrön haladva tovább.
Akkor sem hagyom abba kényeztetését, amikor kezeinket felemeli, majd elengedi ujjaimat. Pillanatnyi pánik fut át rajtam, miközben enyhén eltávolodom tőle, hogy fejemet lehajtva, csak oldalra sandítva pillantsak el arra, mégis mit művel. A hiánya rögtön érezhető, pedig előtte állok, eszem minden porcikáját, és mégis. A páni félelem azonnal elmúlik, ahogy ujjaink szétválnak és ő szétszaggatott felére simítja a kezemet. Elmosolyodom, majd mindennemű átgondolás nélkül csúsztatom be kezemet pólója alá, hogy a textil ne állhasson közém és a farkas közé. Immár a póló anyaga alatt simítom kezemet a hegekre, aminek érzete, elborzasztja lelkemet, aprót szisszenek, ahogy megérzem őket, de nem húzódok el, könnyűszerrel simítom végig a felületet, majd állapodik meg kezem szívénél. Ahogy tenyerem ismét rásimul a bőrfelületre, akaratlan érzem meg szívének dobogását. Hevesen dobog, szinte ki akar szakadni a bordái közül. Átérzem, tudom milyen érzés, ugyanígy érzek. Fejemet hajtom vállára, tincsei közé furakodott ujjaim óvatosan engedik el azokat, visszacsúsznak tarkójára, amit lágyan kezdek el simogatni hüvelykujjammal. Csak érezni akarom szívének dobbanását, amit kezem alatt tesz, amit én váltok ki belőle. Nyaka felé fordulva szólalok meg végül, leheletem biztosan csiklandozza, ámbár nem ez a cél.
- Mikor változtatott át? - szemeimet lehunyom, miközben homlokomat támasztom ismét vállának, kezem nem mozdul el mellkasáról, ahol mindent érzek, ahogy másik kezem folyamatosan cirógatja tarkóját, néha ujjaim bele-belefutnak a barna tincsekbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nehéz egy néma emberrel beszélgetni, nem csoda, hogy Henrik türelme is vészesen fogy. Ami azt illeti, számított arra, hogy nem lesz egy egyszerű menet ez a találkozás, hiszen elválásuk, vagy legalábbis búcsújuk is kaotikusra sikerült. Újra és újra eszébe jut, mert marja a kérdés, furdalja a kíváncsiság, egyszerűen tudni akarja, hogy ott és akkor mi történt. Tulajdonképpen ebben kéri Mária segítségét, aki nem tűnik túl készségesnek. Persze érthető, hiszen mégis csak egy olyan férfival csókolózott, akit ki nem állhat, de épp ezért összezavaró az egész: nem tiltakozott, akarta! Bármennyire is jól esne egyszerűen elfelejteni ezt az egészet, ha Henrik tudomására jut, hogy a levitás gyengéd érzéseket táplál iránta, akkor lépéseket kell tennie. Legalább megpróbálnia. Nem folytathat viszonyt egy tanulóval, túlságosan felelőtlen és kockázatos vállalkozás, a viszonzatlan tanár-diák szerelem pedig sem az álmos, sem az álmatlan könyv szerint nem kecsegtet túl sok jóval.
- Pedig meg kell beszéljük - a kínos kérdés ott van a nyelve hegyén, de képtelen feltenni. Hogy is hangozhatna szájából egy diákja felé: miért csókoltál vissza? Ahogy peregnek a percek, már a "miért csókoltál meg?" kérdésre sem olyan egyértelmű a válasz, mert nem csak a bájital, mert a szökőkútnál és a lakásában is volt valami, mert amikor Theon minősíthetetlenül viselkedett a lánnyal, akkor az Henrikből is heves reakciót váltott ki. Mert ez az egész rémesen szürreális és tisztázni akarja - ha másért nem, hát önmagáért mindenképp.
- Igen, megtörtént. A bájitalon túl nincs mentségem, de van egy dolog, ami nem hagy nyugodni... - tekintete az ágyneműre téved, hiszen nem tudja ezt Mária szemébe kimondani. Nem tudja neki szegezni a kérdést, mert szégyelli magát, hogy egyáltalán érdekli. Tini kíváncsiság, imponáló szituáció, de nem, Masa nem ilyen. Sok mindent el tud képzelni a lányról, de ezt nem. Valami történt vele, benne, amiért így alakult az az éjjel, vagy inkább hajnal. - Miért viszonoztad a csókot? - ahogy kimondja, szinte érzi, hogy a feszültség elért a tetőfokára és a levegő is megfagy körülöttük. Az idő megáll, a pillanatok percekké, majd órákká válnak, ő pedig csak vár, tőle szokatlan módon tanácstalanul, ámde kérlelhetetlenül. Tudni akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Karom lehanyatlik, a gurkó nála marad, szám széle szomorúan biggyed le egy kicsit. Kelletlenül nyelek válaszára, hiszen már megint megmakacsolja magát, s hiába tenném én is ugyanezt, természetesen nem engedi, hogy elbújjak néhány jelentéktelen, mit sem érő visszakérdezés hamis biztonságérzete mögött. Ujjaim jobb híjján a sápadtra színezett takarón simítanak végig újra és újra, másik kezem keresztbe fektetem hasamon, akaratlanul húzva össze ezzel magam még jobban. Állom, ha egyre nagyobb zavarban is, de állom pillantását, maga igazához ragaszkodó megjegyzésére már nyitnám a szám, hogy ellenkezzek, de a hirtelen lélegzetvétel csak egy fájdalmas fintort csal arcomra, okosabbnál okosabb szavak helyett. Nem értem miért fontos ez neki ennyire, miért keresett fel miatta, ha úgyis anyira ki nem állhat, zavarom, feszélyezem, idegesítem mindig, hát miért nem egyszerűbb, ha szimplán nem keres meg? Messze szaladnék, el ágyamtól, s a mellette ülőtől, vagy legalább ha ülhetnék én is... Máris nem érezném annyira kísérleti nyúlnak magam, aki épp boncolására vár, hogy kiderüljön, mit, miért csinált. És ha nem fog tetszeni a válasz, akkor mi van? Ha nem elég neked a legőszintébb nem tudomom?
- Ajjaj - motyogok bátortalanul, s ahogy ő, egy pillanatra én is lesütöm tekintetem. Saját, bebugyolált látványomnál azonban még a válla mögötti lég is érdekesebb, így pillanatokkal később már arrafelé nézelődök, azt is érezve, hogy nem néz fel újra rám. Megkönnyebbülnék ettől? Egy kicsit minden bizonnyal. Bár érzem, sőt, a szó legnempozitívabb értelmében várom, hogy kimondja, befejezze amit elkezdett, zavar bizonytalansága, félszegsége, és én hirtelen nem is tudom mit kezdjek a helyzettel. Neki sem kellemes itt lenni, villan belém valamiféle megértés, amíg eddig igyekeztem minél kevésbé belegondolni abba ő mit érezhet, nem foglalkozni indítékaival, most az akaratlan elkapott pillantástól már... nem tudok. Egyre tekintélyesebb méretű gombóc szorítja torkomat, visszhangzik bennem a nenenene, hiszen elrontottam, már megint elkövettem ugyanazt a hibát, engedtem, hogy ez, ez az... alien-Henrik megzavarjon. Miért, hogy mindig, mikor azt hiszem már nem lehet rosszabb, nem hozhat jobban zavarba, átvált erre a... erre, amit kezelni sem tudok?
- Hogy miért viszonoztam a csókot - dörmögöm a kérdést vele együtt, szinkronban.
Némán fekszem. Eszembe sem jut visszakérdezni, elvégre nem is merem re- elvégre fel sem merül bennem, hogy bármi más indoka lett volna azon kívül, amit már elmondott. És mégis, miközben szemeit keresem, zavarodottan, magam előtt bőszen tagadva, hogy épp megszólalok, lassan valami válaszféle szökik kettőnk közé. - Mert nem tudtam nem. Mert megdöbbentem. Mert... - és csak hallgatom, ahogy fülemben zakatol a szívem - mert ahogy álltam ott és azt éreztem, hogy szeretnéd... - én is akarni kezdtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A helyesbítésen felnevetek azon a mély, öblös hangomon, ami a szomszédos folyosókra is elér. Nem zavartatom magam. Szerencsémre van egy olyan aduászom, amit egy egyszerű prefektus nem tud leleplezni.
- Nem, tényleg nem. Pláne, mert az neked tilos ha jól tudom. A zenélgetés miatt. Azonban dicséretes. Szeretnél róla beszélni? - nem nézek rá. Nem látnék belőle semmit. A fény gyér, ráadásul a folyosó felől jön, ami eljut idáig, azt megfogja az én testem, árnyékot vetve rá. Egyedül a hold süthet arcára. Ezüstös csíkokban mutatva meg őt. De félek odapillantani. Rettegek attól, amit ott láthatnék. Azokon az édes, gömbölyű almácskákon amelyeket kiemel az ezüstös csillanás megleshetnék valamit amitől esetleg érzelmek fognának el. Öreg a szívem, de akkor sem tudja levetkőzni régi gyengéit. Én is úgy működök, mint az összes többi férfi. Ha sírni látok egy nőt, a világból is kifutok.
- Valóban az lett volna a tippem - ismerem be. Mindenkit ez szokott foglalkoztatni. Miért nincsen senkim, lassan tizenöt éve? Meleg vagyok? Fura vagyok? Remekül titkolom az egy-éjszakás kalandjaim? Meglepő, hogy itt nem kapott szárnyra még semmi. Talán azért, mert hébe-hóba látni egy-egy hölggyel az oldalamon. Pláne Tányával. Furcsálltam is, hogy még soha nem akart megverni Várffy. Látszik, hogy semmi orosz mentalitás nincs benne.
- Na jól van. Nos, Moszkvába születtem 45 évvel ezelőtt. Nagyon rossz gyerek voltam. Mondjuk egy időben azzal szórakoztam, hogy amikor jött a postás úgy tettem mint egy kutya. Először elmeséltem neki, hogy mekkora házőrzőt vettünk. Vadat, hegyes fogakkal, meg, hogy a mara az államig ér. Aztán mikor becsuktam az ajtót és ő elindult elkezdtem ugatni. Először halkan, aztán a nagypapámtól elcsent tölcsérrel egyre hangosabban. Mintha valahogy kiszökött volna az állat. A szerencsétlen küldönc meg gizda ember volt, roppantul rettegett mindentől. Folyton ordított és szaladt, akárhányszor eljátszottam a szituációt. Talán egy hónap után eltörte menekülés közben a lábát a lépcsőn. Akkor abbahagytam. Rendesen ki is kaptam. Apám úgy elporolt, hogy ülni nem tudtam egy álló hétig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Van egy lány... nő. Nem tehetek róla, simán csak irritál, maga cuki, de biztos magának is van olyan, akit nem bír elviselni. De nem kötöttem bele, meg semmi, pedig az átváltozás előtti napon volt, és olyankor előjön valami hülye hiperérzékeny oldalam. Na mindegy. Szóval kicsit egyedül szerettem volna lenni, erre betrappolt az a tyúk, elkezdte játszani az agyát, hogy ő a mit tudjam én minek a reklámarca, meg, hogy simán szétverné a fejem egy terelőütővel. Full bolond a nő, én mondom magának, és kisgyerekeket tanít.
Amúgy jó, ebből a szempontból én eléggé ártatlannak hatok, de valljuk be, nem én fenyegettem meg először, ő kezdte az egészet.
- Szóval közöltem vele, hogy éjjel széttépném, ha méltó lenne rá, de nem az. És ehhez tartom is magam.
Mondjuk elméletileg senkit se kellene széttépnem, de azért nagyon nagy volt a kísértés rá, hogy kicsipkézem a modell pofáját. De! Nem tettem meg. Szóval tök jó arc voltam.
- Nem védem amúgy magam, a telihold előtt meg utáni elviselhetetlen vagyok. Páran megpróbáltak már a közelemben lenni, de gyűlölöm, ha olyankor bárki is ténylegesen a közelemben van.
Sosem engedtem senkinek, hogy ott legyen, amikor átváltozom, pedig néha olyan jó lenne, ha fogná a kezem valaki, vagy csak a tudat meglenne, hogy nem vagyok riasztó. De tudom, hogy az vagyok, tudom, hogy az egész szörnyen ijesztő és kiábrándító, és nem szeretném, ha az a kevés ember, aki fontos nekem, így lásson.
- Figyelek.
Fordulok kicsit felé, nem ugrándozom, mert azért ketten ülünk egy párkányon, elég közel egymáshoz, gyakorlatilag csak a hold árulja el, hogy én is itt vagyok, elvesznék különben a sötétben. Ahogy mesél a mosolyom egyre szélesedeik, elképzelem, ahogy egy fürtös kisangyalként elmeséli, hogy milyen nagy kutyájuk van, aztán szegény postást mennyire megrémíti, és hogy mennyire jót nevet ezen. A végén én is kacagok, még a könnyem is kicsordul attól, amit mesél, mert előttem van a kép.
- Nagyon eleven gyerek lehetett. Imádom.
Tényleg, nagyon nevetek, a testem vidáman rázkódik a fel-feltörő jókedve, végül hangosan sóhajtok egyet. Csóró postás.
- Gondolom, nem ez volt az egyetlen rosszalkodása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Automatikusan utánozza a lány mozdulatát. Közel olyan egyenes, ha nem egyenesebb egy kicsivel, mint a másik. Ez volt az egyik legelső dolog, amit megtanult a balettórákon. Ritka volt a fizikai erőszak, de ha valaki nem volt elég egyenes azt bizony jól hátbavágták és egy életre megtanulta a helyes tartást.
- Ó, de még mennyire. Szóval csak akkor gyere velem, ha nem félsz – kacsintott rá cinkosan. Nem volt valami ildomos már az első napokban belerángatni a „kicsiket” a rosszba, de hát nem az ő ötlete volt igazából, ő csak boldogan asszisztált a folyamathoz. Meg persze ha már arrafelé jártak úgy gondolta, eszik valami finomat. Vagy nem is tudta igazából, hogy tényleg enni kívánt-e, vagy csak már a gondolat maga ösztönözte arra, hogy egyen, de hát igazából mindegy is volt, úgysem hízott egy dekát sem az ilyen kényszerevések után. Pedig nem ártott volna felszednie néhány kilót, mert az összes bordája és a medencecsontja már-már vészesen kilátszott halovány, szinte fehér bőre alatt, így még ijesztőbbé téve az összhatást. Más lányok azért küzdöttek, hogy leadjanak néhány fölösleges kilogrammot, ő viszont szívesen fogadta volna őket. Hihetetlenül boldoggá tette volna, ha a mérleg hatvan felé billen ötven helyett, de úgy tűnt, ez pusztán álomkép marad.
- Nem, vagyis nem tudom mennyire titkos annak, aki nem tudja, hol keresse. – Ajkai felfeé kunkorodtak, mikor meghallotta szegény manók nevét. Csillám és Puszedli? Ez pont olyan, mintha két csillámpóni neve lenne, nem pedig házimanóé. De hát nem várt többet a lánytól. Azért nem röhögte szemtől szembe, beérte azzal az aprócska, sejtelmes mosollyal.
- Nos őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy szabad manók-e vagy sem, ez az iskolavezetés dolga és nem az enyém. Amíg pedig nem az én dolgom, addig nem avatkozom bele. – Micsoda hazugság volt ez, szerencse, hogy a plafon nem szakadt rájuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kéne egy tükör. Nagy, széles, amiben mindenhol látszódom, nem csak a homályos ablaküvegen át. Bár épp elég tragikus látvány az is. A bőröm is öregedni kezd, mintha valóban létezne a reinkarnáció, és most beleszületek egy aggastyánba. Én most meg fogok halni? Ezt kérdezhetem magamtól, teljesen jogosan. Pár másodperc alatt öregedtem laza hetven évet, vajon a szívem hogy fogja ezt bírni... Ki ne rémülne halálra ettől? Sokféle bájitalt el tudtam képzelni, na de hogy pont nekem kell ezt kifognom, az valami borzalom. Annyi a szerencse, hogy belül még mindig friss, tizenöt évesnek érzem magam. A gatyámba mondjuk nem merek belenézni, sőt. Jobb, ha ezúttal féken tartom a kíváncsiságomat. El akarom felejteni, hogy belementem ebbe a hülyeségbe. Mérgesen Zsomborra pillantok, és épp elordítanám magam, mikor leesik a tantusz.
- Nem... vagyok... éhes. De mi? Én? Merlin? Most komolyan meghülyültél? Mondd azt, hogy igen. Mert ha a bájital, akkor sürgősen ki kell találnunk valamit. Bólogatni még tudsz? Ha érted, amit mondok, bólogass egy nagyot, okés? Vagy mutass egy lájk-jelet! Igen, az jobb lenne - állok meg előtte, és lassan, érthetően magyarázva tukmálom bele az információt a fejébe. - Nos, tudsz esetleg valami varázslatot, ami segíthetne most rajtunk? Vagy menjünk a gyengélkedőre? Valamit csinálj már, ha az előbb olyan nagy volt a szád! - vágom hozzá szemrehányóan. Megvakarom az államat, és gondolkodóba esek. Magamtól hirtelen semmi jó nem jut eszembe, valószínűleg túlságosan izgulok. De Várffy meg ne tudja, hogy elloptuk a fiolákat, mert akkor végünk, repülök a suliból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Csak a lányomra kell gondolni és máris bólogatni kezdek. Nos igen, van egy-két ember, aki nem fér be a tűrőhatáraimba.
- Milyen bájon tancinéni lehet - hümmögök. Aztán jön a másik oldal is. Édes, általában ezt a részt el szokták hallgatni. Méltányolom, hogy Odett ebből sem hagy ki.
- Milyen bájos tini popsztár vérfarkas lány lehet - hümmögök, akárcsak az előző hölgyike említése után. Közben magamban mosolygok. Kicsit cukkolom a lányt, bár van egy olyan érzésem, hogy inkább ő is csatlakozni fog a mosolygáshoz mintsem oldalba csapni, hogy " Na de Kazi bá!".
- Megértem. Az ember nem mindig akarja megosztani a gondjait, akkor sem, ha odanyújtják mások a vállukat, hogy átvegyenek egy kis terhet. Csináld csak magad, Angyalkám, állj ki azért, ha egyedül akarod végigvinni. Viszont, ne felejtsd el, hogy van segítség, ha rászorulsz - teszem hozzá. Nincs semmi értelme szenvedni, ha létezik kéz, ami kihúzzon a vízből. Ha meg jó a kicsit úszkálni, akkor a kéz remek helyen van ott, ahol van.
Ezután belekezdek a jutalommesébe. Ahogy egyre mélyebbre jutok a történetben, úgy érzem Odett jókedve is nő. Ez melegséggel tölti el a bensőm. Talán tényleg szeretem a gyerkőcöket, mindenkiét, az enyémen kívül.
- óh, dehogy - rázom a fejem nevetve - mindig kitaláltam valamit, amivel szórakoztattam magam, meg a körülöttem élőket. Például volt, amikor elhitettem az alattam élő férfival, hogy szellem lakik a lakásába. Azt hiszem valami állata hunyt el. Talán egy macska vagy aranyhal. Nem is tudom, viszont azt tudom, hogy akkor nagyon divatos, nagy képernyős tévéje volt, ami senki másnak a házban. Tudod egyáltalán mi az? - tartok szünetet, rátekintve. Folyton megfeledkezem arról, hogy nem muglik között vagyok, hogy még egy egyszerű zseblámpa is tud sokkolni valakit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A férfi fejében is valami hasonló hangzik el: ajjaj. Talán életében most először érzi magát ennyire kínosan, pedig ismerve múltját nem kétséges, hogy volt már nem egy, nem két rázós szituációja. Hozták kellemetlen helyzetbe és reagált már úgy, hogy az feszültséget teremtsen, de ami jelenleg kettejük közt zajlik, az valami egészen más.
Végül sikerül feltennie a kérdést, az viszont, ahogy Mária elismétli, még merevebbé teszi. Ez tényleg ilyen rosszul hangzott volna kívülről? Amikor magában tette fel a kérdést, nem tűnt ennyire súlyosnak és jelentőségteljesnek, most azonban, ahogy kettejük között feszül, már egész másképp látja. Miért ment bele ebbe? Lehetséges volna, hogy most először igaza volt a levitásnak és egyszerűen ki kellett volna sétálnia és hagyni, hogy mindketten elfelejtsék a lépcsőházban történteket? Hiszen azt már tudja, hogy a lány nem árulja el, ő pedig szintúgy tartotta volna a száját, felesleges kíváncsiság juttatta őket ebbe a kínos csendbe. Nem tudnak egymás szemébe nézni, bár más-más okból kifolyólag, ahogy pedig csiga lassúsággal peregnek a másodpercek, Henrik elbizonytalanodik, tényleg akarja-e tudni a választ. Kár, hogy innentől kezdve nincs választása, mert Mária megszólal, s mondandójával eléri, hogy a férfi megemelje fejét és zavart tekintetével megpróbálja elkapna a lány íriszeit.
- De hát volt esélyed, hogy visszautasíts - nem is igazán érti, hogy bukhat ki ez ajkain. Most akkor ez azt jelentené, hogy Masa többet érez iránta? Hogy akarta, ami akkor történt és talán, de tényleg csak feltételesen, hagyná, hogy újra megtörténjen? Újra akarná? És mégis miért van az, hogy túllépve ezen a kellemetlen beszélgetésen és a szituáció abszurditásán, hajlandó volna még egyszer megtenni, hogy magabiztosabb választ kapjon? Miért érzi azt, hogy végső soron neki ezzel az ég egy adta világon semmi baja - túl a nyilvánvalón, hogy ez helytelen?
- Akkor... - noha belekezd a mondatba, fogalma sincs, hogyan fejezze be. Mert igen, ott a nyelve hegyén, amit mondana, hisz a gondolatok folyamatosan ütköznek elméjében és ki akarnak szabadulni, ezúttal viszont jobban teszi, ha alaposan megrágja, mit ejt ki ténylegesen száján, semmint a vakmerők nyugalmával mondja, ami először eszébe jut. - Akkor most mit kéne tennünk? - végül nem ad hangot az érzéseinek, mert nem akarja befolyásolni Máriát. Nem akarja, hogy azt érezze, Henrik és a jelenléte valamire kötelezi. Egyáltalán, egy ilyen bűnös, büntetendő, tiltott dologban sem akar részt venni. Egyikük sem. Nem, a levitás sem, ugye? Ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Magam előtt is tagadni akarom, hogy kimondtam ezeket a szavakat. Még ha eddig lett is volna bennem elég erő ahhoz, hogy őt figyeljem, lássam rezdüléseit, ez most biztosan elhagy, szemeimet szorosan zárom össze, míg belül csak annyit mantrázok, maradj csöndben, maradj csöndben. Nem mondhatnék ilyeneket. Nem érezhetnék ilyeneket. Nem bizonytalannak kéne lennem, hanem azt mondani, hogy az az este valamiféle groteszk, félresikerült játék volt, de... De ha egyszer nem így van? Elütöm gondolataimat, kényszerítem, hogy ne folytassam a gondolatmenetet, mint tettem eddig valahányszor, mikor megzavart. Nekem magamnak kényelmesebb lett volna, ha nem akarjuk megbeszélni, és miket mondok, még most sem akarom, nem tudom elképzelni, hogy ez bárhogy is jól alakulna, bármennyivel is könnyedebb lélekkel jöjjek ki ebből, mint amilyennel beleugrottam. Belelöktek. Kérem a karúszóimat.
Értetlenség, döbbenet, és valamiféle megbántottság keverékével nézek fel, elnyomva magamban a kitörni készülő horkantást. Igen, tudom, hogy technikailag nem rohantál le, de nem csak veled kellett volna megküzdjek ott, hanem magam- mármint. Nem. Pont az ilyen apróságokat kellene jó mélyre száműznöm magamban. Állkapcsom megfeszül, ahogy fogaimat összeszorítom, a kis húzódást, és jobb fülemben érzett pattanást kihasználva próbálok nem alásüppedni bűntudatom fekete, mérgesen kavargó mocsarában. Majd ha elment. - Nem így értettem - nyelek egyet végül, de nem fejtem ki, túl azon, hogy nem tudnám, egész biztos, hogy nem akarnám, hiszen ahhoz bele kéne gondolni, amit sem most, sem máskor nem akarok.
Figyelem őt, keserű mosoly húzódik ajkaimra kérdése nyomán. Bizonytalan, a felvetés jó, válaszom pedig természetesen nekem sincs. Honnan lenne? - Tíz miatyánk és öt nem tudom mi a másik - húzok színtelen mosolyt arcomra, azonban nem is próbálok úgy csinálni mintha igazi lenne, inkább azt a "fogalmam sincs te, honnan tudnám" energiát árasztja, amit nem gondoltam volna, hogy valaha érezni fogok majd. Eddig mindenre volt válaszom, vagy jó, vagy helyes, most mégis, a legtöbb amit tehetek, az az, ha visszadobom a labdát. - Kéne semmit. Mit szeretnél tenni? Mit tudsz tenni? - ezek után a vizsgaidőszak kutyafüle. Ott léteznek a válaszok amiket keresek, készen, megfogalmazva vagy az egyik füzetben, vagy a másik könyvben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Sára

Ha kicsit is illene, akkor most erre a mondatra válaszul az ő száját is egy egyet nem értő chh hang hagyná el, mint ahogy azt hallotta már párszor. Azonban úgy nevelték, hogy sem ez nem illendő, sem az, hogy a fejét rázva lóbálja esetleg az összes haját mások arcába, úgyhogy mindezen lehetőségekkel nem élve tömören válaszol.
- Nem félek - feleli tisztán és érthetően. Ugyan mitől is félne. Ha rajtakapják, hogy tiltott helyen jár, mégsem egyedül lesz és majd ártatlan tekintettel elveszett bárányka módjára eladhatja, hogy más vitte a rosszba. Hiszen ő a nagytermet javasolta. A konyha már a nála pár évvel idősebb eridonos ötlete volt. Igaz, a manók azért érdeklik, nagyon is. Talán éppen olyan remek kis barátokra lelhet itt is közöttük, mint otthon, ahol Puszedli például mindig készít neki karamellás pattogatott kukoricát és forró kakaót habcsókkal, ha a szülei ismét sokáig dolgoznak és lemondják a megbeszélt családi vacsorát. Attól mindig jobb kedvre is szokott derülni.
- Értem - jegyzi meg a válaszra, amely igazából nem válaszolja meg a kérdését, viszont jogosnak mondható, hiszen az iskolavezetés dolga eldönteni, hogy fizeti-e a konyhán dolgozó manókat, vagy koszt és kvártély ellenében rabszolgasorban tartja őket. - Azért remélem, szabad manók, akik rendes fizetést kapnak. Mégiscsak járnak nekik is az alkotmányos jogok. Igaz, a mi régi manónk meg nem akarta elfogadni apukámtól a neki ajándékozott ruhadarabot, mert attól félt, hogy akkor mennie is kell. Szegény Csúzli túlságosan is megszokta, hogy a család tulajdona - meséli. Ugyan cseppet sem biztos benne, hogy mindez érdekli is a másik lányt, viszont úgy véli, itt az alkalom egy kis aktivitásra és felhívni mások figyelmét rá, milyen fontos is, hogy az értelmes lényeknek úgy általában biztosítva legyenek a jogaik és pont olyan fontosnak és értékesnek érezzék magukat, mint amilyenek. - Majd megkérdezem a manókat, hogy mi is a helyzet itt velük. Te sokat jársz amúgy a konyhába? Összebarátkoztál velük?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Helyes. De ne gondold, hogyha lebukunk, elviszem helyetted a balhét. - Olyan bájosan és kedvesen fenyíti be igazából a másik lányt, hogy talán észre sem lehet venni a cukormázas külsőbe burkolt kis agressziót. De pont olyan aljasnak tűnt, mint egy igazi vérbeli rellonos még levitás létére is, így jobbnak látta tudatni a picike hercegnővel, hogy ő még maga helyett sem tudja vállalni a felelősséget, nem még más helyett.
- Szegénykém - fejezte ki együttérzését szegény pórul járt Csúzli iránt. Na nem mintha kifejezetten érdekelte volna, hogy mi van a Sziklai vagy Szikszai vagy milyen család házimanójával. Hát igen, nem igazán figyelt oda a bemutatkozásnál sem. Meg hát a manókról sem volt túl sok tapasztalata, mert nekik otthon sosem volt. Nem is volt rá szüksége, édesanyja jól főzött, tánctanár lévén pedig szabad időbeosztás mellett dolgozhatott, így arra volt ideje amire csak akarta. Valamint néha napján, ha úgy alakult, akkor az édesapja is besegített otthon, valamint tőle és Lillától is elvárták, hogyha otthon voltak, akkor valamit azért tegyenek azért, hogy a ház csillogjon és villogjon. Feltehetőleg tőle örökölte tisztaságmániáját, ami aztán az idő elteltével átalakul egy tisztaságmániás rendetlenségbe. Utóbbi kamaszkora kezdetén ragadt rá, talán lázadásból, talán lustaságból, ezt nehéz lenne megmondani.
- Nem mondanám, hogy sokat járok le, de néha megfordulok odalent. És igen, egészen jól kijövünk, mert nem kezelem tárgyként vagy rabszolgaként őket. – Vállat vonva indul meg lefelé. Ha menni akarnak, hát haladjanak, azért nem ér ő erre rá egész nap. Lehet, hogy füllentett egy kicsit a konyhában tett látogatásai gyakoriságáról, de azért azt mégsem mondhatta egy ilyen aktivista szellemű lánynak, még a végén bevágta volna a hisztit, hogy halálra dolgoztatja szegényeket. Abban viszont igazat mondott, hogy nagyon megbecsülte a munkájukat, mindig hálás volt, ha a segítségére siettek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ahhoz képest, hogy elkerülte ezt a találkozást, hogy aztán mégis belement és beszélgettek, minden a feje tetejére állt. Nem kell ezt féltétlen rossznak értelmezni, még ha amúgy meg is lepi. Nagyon. De nem ad ennek már szót, hiszen nem is tudna. Azt hitte, hogy a sérülések, a személye mind-mind negatív példák és hátrányok tömkelege lesz, hogy majd legyintenek, ráhagyják, hogy olyan, amilyen, az érzékenyebbek majd jajongnak és megpróbálnak segíteni és a többi. Hogy ez majd visszaveti, kevesek értik meg, ő is keveseket ér majd el, de kényelmes lesz és nem hadakozik. Hogy nem is veszik talán észre igazán, majd ő lesz a fura srác a sok közül. És ezzel szöges ellentétben emelik ki, figyelnek a hibákra, arra, hogy ő a legtöbb rosszról tudja, milyen. Tudja milyen ha nagyon fáj, ha még a levegő mozgása is idegőrlő, ha a fáradtság olyan, amely nem csak sötét karikákat fest szeme alá, hanem mély árkokat, a karban nincs emelésnyi erő. Ha tudja, mi a rossz, mi a hadakozás és mi a harc, mert ha most nem is, akkor megtette. Muszáj volt, még ha el is engedte egy pillanatra. És legfőképp tudja, milyen egyedül. Még akkor is, amikor vannak körülötte, beszélnek hozzá, kérdeznek tőle. Mert a titkok, a történések ezt hozták magukkal, csendes, társas magányt, amiben leült más mellé és ott volt, de mégsem. Mert ismernek egy felet, egy részt belőle és mégsem a teljeset. Hogy tudja, miről beszélt, beszél a másik és nem azt a sajnálatot érzi, nem azt a pillantást adja, mint mindenki. Hanem megértést, bólintást, olyasmit, amit ő sem képzelt ugyan, de érzi, hogy jóleső a másiknak. Hogy kilépett az árnyékból, felállt és egyenesen hozzá sétált a tömegben, hogy ott lehessen és figyeljen rá. Lehet, hogy amik történtek, amiket mondott és vallott a mágia miatt történtek, de csak könnyítette az utat. Lehet, hogy az még mindig nem tetszik neki és morogna, de megtörtént, olyan, amelyet már nem lehet megváltoztatni és amely, mint sok más dolog, nem rajta múlt, mások döntötték el, de könnyebb és jobb megoldásokat, helyzeteket szült. Hogy nem tudja, mi lesz és mi nem, de akkor, ha már kimondta, nem hátrál meg. Talán szavai bizonytalanok, bénák, elhatározásai általánosságban biztosak, csak nehezen jönnek elő. Nehezebben. Sok mindent nem tud és bizonyára nem is fog, mert nem vallatni akarja, kikérdezni, a lényeg elég, ő is annyit adott, minden más meg csak, van. Nem jött fel, nem jött még fel és lehetségesen nem is fog. Semmit sem tud, mert az események megint másfelé pörögnek, megint nem ő a határozott és irányító, csak ismét hagyja magát elsodródni. Ezért nem tervez, ezért spontán sokszor és tűnik szétszórtnak, de kezdi megtanulni, hogy az eseményeket nem egyedül irányítja, már nem és lehetetlen kiszámolni. Ő képtelen rá.
Legalább magát próbálja meg itt tartani, bár nehezebb úgy, ha ajkain csügg a másik, mozdulnak az övéi is, keresik és kóstolnak. Nehéz minden ilyenkor, de igyekszik. De mire is? Jó kérdés. Aprót szusszan, majd mélyet sóhajt, feje mozdul, el tőle és engedve a húzásnak dől vele. Aprókat pislogva néz körbe, még mindig ott vannak, ahol, még mindig a folyosó falának dőlve rezdül meg az apró csókokra nyaka bőrén. Az érzékeny pontra sóhajt fel és válik mindene libabőrössé, ahogy eddig szorongatta az anyagot, most úgy engedi el és simulnak ujjai a vállára, szemeit ismét lehunyva felejti el, hol van. Mert a zavar jön, a zavar megint vele van, gyomra aprókat rándul, vagy csak úgy érzi, elönti bőrét az ajkai érintése, az apró csókok. Sajátjait mosolyra húzza, elengedi magát, ahogy ujjait is egy pillanatra, majd ismét, amikor elhúzza onnan. Hamar utat talál felsője alá, a bőre feszül és szusszanva tolja ki egy kicsit, aprót csak mellkasát, hogy jobban simulhasson az ujjai alá. A sebhelyeihez ér, oda, ahova viszolyogva gondol és undorral, amit nem akarna sosem más által érintetni. Most ott van, végigköveti, szisszen, mintha neki is fájna, pedig ő nem érez semmit, csakhogy égni kezd kissé, bizseregni. De semmi más. Nem mozdul, nem borul úgy libabőrbe, mint minden más. Sóhajtva hajtja le kissé a fejét, mert tapintásra is érezni, mi tombolt abban a fenevadban. Mi árat fizetett az életért. Elgondolkodott már elégszer, hogy mi lett volna a jobb, ha ott meghal, vagy ha ezzel él. Sokat gondolkodott rajta. Most már halad az élet felé, a válasz egészen kész van. Csak a mély és sötét pillanatokban tér csak vissza. Elmereng, ahogy a kérdés felhangzik, vállát kezdi cirógatni, most ismét aprónak és semminek érzi magát. Fejét dönti végül a falnak, tekintete a plafonnal szegeződik. Feltódulnak benne az emlékek, mert olyan ritkán kérdeznek tőle ilyet, hogy soha. De mindig emlékszik. Kicsit mélyebb levegőt vesz.
- Idén lesz a hetedik év. De mindig úgy érzem, hogy csak tavaly, tegnap, vagy néha, hogy sosem – hangja halk, kissé fátyolos. Nem tudni, hogy az előbbiek miatt kába még, vagy ez már új. Nem tudja, hogy jól esik neki a kérdés, vagy fájó. Hisz aki tette, annak a dolga volt, neki viszont nem. Lassan öleli át mind a két kezével, eltávolodva egy kicsit a faltól, de hagyva, hogy kezének maradjon helye is.
- Közel sem olyan, mint beleszületni, tudom. Sejtelmem sincs, az milyen. Én előtte nem voltam semmi sem – kapaszkodik karjaival belé, lágyan körözgetve ujjával a hátán. Ő csak áldozat, egy ideje. De mint mondta, figyel, nem magára, nem a farkasra. Figyel.
- Bántottak érte valaha? - oda és vissza, apró kérdések. Tudja, hogy a gyerekek milyenek, felnőni valami mással milyen. Vagy akár a felnőttek. Az emberek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Átlagos keddi nap van. Alig néhányan néztek be ide, és azokat a gyerekeket is elengedtem viszonylag gyorsan. A legtovább az a fiú volt itt, akinek sikerült valami pattanástalanító krémet elrontani és így csak nagyobbak lettek a pattanásai. A lohasztó, amit én adtam neki, jó másfél óra alatt megtette a hatását, utána már csak a normális nagyságú bőrhibái voltak meg. Adtam neki egy másik főzetet, illetve mivel kiderült, hogy azért elég sok zsíros ételt eszik, javasoltam, hogy próbáljon ki egy másik étrendet. Szkeptikusnak tűnt, és persze értem én, hogy könnyebb lenne egy krémmel eltüntetni a szépség hibákat, de azért hiába vagyunk varázslók, ennyire sosem lesz egyszerű. A főzet persze javít majd a helyzeten, de csak akkor van értelme, ha tényleg megpróbál figyelni rá, hogyan és mit eszik, na meg rendszeresen tisztítja az arcát.
A többieknek csak a fejük, a gyomruk fájt - avagy óráról akartak lógni. Sosem fogom megtudni, de kaptak fájdalomcsillapítót. Ledőlhettek arra a tíz percre, amíg a főzet hatni kezdett, aztán mivel más tünetük nem volt útjukra bocsájtottam őket is.
Épp a jegyzőkönyvet ellenőrzöm, hogy felírtam-e mindent pontosan, van-e esetleg valami főzet vagy krém, amit pótolni kell, vagy jön-e valaki vissza, ellenőrzésre. Mára azonban semmi ilyesmi nincs már, így nyugodtan csukom be a könyvet, veszem le a fehér köpenyt, amit talán helyett hordok és veszem ki a táskámból az almámat, úgyis uzsonna idő van.
Megmosom a kezeimet és a gyümölcsöt is, aztán az ablakhoz sétálok, kinyitom és felülök a párkányra. Jobb lábam felhúzva, a balt lelógatva, a falnak dőlve nézek ki a kastély parkjára, miközben almát falatozok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Feszengve ücsörgök az évnyitón a vörös-arany szegélyű talárban, amit idáig csak a vizsgák alkalmával öltöttem magamra, hiszen azok voltak az egyedüli események, amelyeken magántanulóként részt vettem. Itt-ott picit szűk, néhol pedig bő, de korábban ez cseppet sem zavart, hiszen minimális volt az idő, amit benne töltöttem. Finoman megráncigálom az ujját, miközben fél füllel hallgatom az igazgatói beszédet, néha fel-felpillantva a diákságra. Önkéntelenül ismerős arcok után kutatok, mintha bármi esély lenne rá, hogy a sokaságban kiszúrok valakit a vizsgákról.
A kelleténél gyakrabban pillantgatok át a Rellon asztalára is. Krisi ismerős vonásait ezer közül is kiszúrnám, így már hamar megtalálom őt a sok kis fejecske között. Biztos nem szeretné, hogy átüljek hozzá.
Kissé kesernyés szájízzel kóstolok bele az ételbe, és bár érzem, hogy mennyire finom, és jól is esik, mégsem tudok pár falatnál többet magamba kényszeríteni. A gyomrom kavarog az izgatottságtól vegyes feszültségtől.
Amikor legközelebb felpillantok a tányéromból, már épp látom, ahogy Kristóf az asztaltól felállva elindul a Nagyterem ajtaja felé. Sietve törlöm meg a számat egy szalvétával, és már pattanok is fel a székemről, mintha csak parázson ültem volna, hogy sietős léptekkel én is meginduljak a sorok között. Bár nagyon igyekszem, mégis már csak az ajtón kilépve, a folyosón tudom beérni őt. Óvatosan elkapom a talárja jobb ujjának szélét, és picit megrántom, épp csak annyira, hogy észrevegyen maga mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

  Az az illető, akit nem érdekelnek a negatív visszhangok, csak meg előre megállíthatatlanul, az meg tud venni kilóra. És ezek szerinte Dana is ilyen. Egy egyszerű, büszke félmosollyal tudatom vele, hogy jól is teszi, hogy magasról tesz a vele gúnyolódókkal, aztán fejemet támasztva, tagra nyílt szemekkel (és fülekkel) hallgatom az édesapa foglalkozásának magyarázatát. De természetemnél fogva minél többet tudok, annál több a kérdésem. De nem tudok egyet sem eljuttatni az ajkaimig az alatt a rövid idő alatt, amíg a lány vesz egy levegőt, azután meg már rám terelődik a szó.
- Yap, kiskoromban ilyen szuperhős szinten tekintettem rá. - mosolygok magam elé, nosztalgikus ködben - Műszaki rajzot. Hihetetlenül precíz, imádom nézni, amiket otthon csinál. A rajz részét örököltem, de a precizitást már nem... - sóhajtok mosolyogva -  ...na mindegy.
  Tekintetem kissé elkerekedik, mikor megmondja, hányan is vannak a családban. Végig is futott az agyamon, én mit kezdenék ennyi tesóval otthon. A kis anti-szociális mindenem majd' megborzongott. Először nem is mondtam semmit, csupán elismerően bólogattam, számat agresszíven lefelé görbítve.
- Jeez, girl, én két tesóval is a hajamat téptem. Mondjuk inkább a kisebb miatt. - javítom ki kicsit magam elgondolkodva - De gondolom más, mióta itt vagy. Nálam legalább is más.
  A pacsi elcsattan. A gondolkodás ráncolta szemöldökkel hallgatom Danát, ám amikor az "ismerőséről" ejt szót, a a jobb oldali, busa hernyó felszalad. Egy egyszerű "Jah"-val fejezem ki egyetértésemet, majd emllé szúrok egy fáradt mosolyt. Ez kb olyan, mintha a kecskére bíznád a káposztát. De abban is igaza lehet, hogy lehet a házvezetők tudnak valamit, specifikusan azt, hogy ez egy okos dolog. Habár szeretném látni azt a bizonyos cserebogarat. Talán tudom is, hogy kiről beszél. Rákérdezzek? Elvégre magunk közt vagyunk. És ki ne szeretne egy kicsit pletykálni?
- Kire gondolsz amúgy? Csak így magunk közt... - húzódok hangyányit közelebb, kacsintással éreztetve vele a megbízhatóságomat.
  Belekezd a felsorolásba, s csak mire visszafordítja felém a kérdést, jut eszembe, hogy valahogy máshogy hagyta el a számat a kérdés, mint ahogy kigondoltam azt. Mutatóujjammal meg is támasztom a halántékom és olyan fejet vágok, mint aki citromba harapott.
- Uh, baszki, úgy akartam kérdezni, hogy milyen kaját utálsz, de ok, ez is jó témaindító. - nevetem el magam, majd egy kerek szemű sóhaj után elkezdek gondolkodni - Egyébként same. Úgy érzem, hasonlóak vagyunk, csak te eléggé kaland-orientált vagy... mármint aktívan ilyen menős, vagy hogy mondjam... értesz. - takarom el a szemem fogalmas zavaromban.
 - Egyébként látszik, hogy este van, mert nem az asztalon ülök. Mondjuk lehet a manók páros lábbal rúgnának le róla. - poénkodok csak úgy a semmiből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Ha lesz még gyereke az életben, be ne írassa az előkészítőbe sportra. Nála még én is jobb vagyok.
Pedig nálam azért a mozgás kimerül abba, hogy egy perc alatt ha kell öt sajtbureszt is betolok, de az, hogy durván szeretek enni, nem jelenti azt, hogy nem élvezem ki a ételt. Mert de, nagyon is. Szóval én és a mozgás. Mondanám, hogy jó terelő lennék, mert ebben az egyben biztos vagyok, de a kviddics nekem összeférhetetlen. Mondjuk nyilván, inkább arról mondok le, mint D-ről, de ez már csak ilyen.
- Hé!
Játékosan megbököm a vállammal a vállát, de azért mosolygok, sőt, talán egy kicsit kuncogok is, hiszen megállapításra jutottam a történettel kapcsolatban. Most még mosolygok persze.
- Ez úgy hangzott, mint egy pocsék mágikus szappanopera nyitánya. ÚRISTEN!
Elkerekedett szemekkel nézek rá, mert ezzel egy nagyon csúnya igazságot mondtam ki. És ez sajnos tényleg igaz. Szóval ami az előbb még vicces volt, most éppen kétségbe akar ejteni. Durván. Egy kicsit megemelkedek, de aztán visszahanyatlok, és megint elnevetem magam, mert a sok kis mellékes szál, Barnabás, Damyan, Belián és Zina, mind ezt támasztják alá.
- Egy mágikus tini szappanopera díva vagyok.
Ő kellett ahhoz, hogy jobb kedvem legyen, mert az, ahogy azt mondja "Angyalkám" valami olyan, amitől egyáltalán nem utálok Angyalnak lenni. Komolyan mondom, még mindig nem tudom elképzelni, hogy mondjuk tényleg üvölti ezt a szót, vagy fenyegetően mondja, nekem valami olyan, amitől kicsit boldogabban ver a szívem. Mielőtt bárki félreértené, nyilván apakomplexusom van, de nem csak szexuális értelemben, hanem mindenhogyan. Az idősebb férfiak társaságában találom meg önmagam, és velük érzem jobban magam. Talán mert mindig is idősebbek vettek körül, talán azért, mert valahogy a közelükben én, mint fiatalabb nő, merek gyenge lenni. A kortársaim között nem vagyok képes elengedni azt a képet, amit felépítettem magamről, itt meg főleg nálam fiatalabbak vannak, akik még hallgatnak is engem, fontos a kialakított kép fenntartása.
- Egy halott aranyhal szelleme?
Emelkedik meg a szemöldököm, és nem tudok nem vigyorogni azon, amit mesél, és kicsorduló könnyeimmel csak bólogatok.
- Persze, még jogosítványom is van. Komolyan, ha egyszer el akar menni valahova, elviszem. Én úgyis csak felnőtt kíséretében hagyhatom el a környéket, leginkább a magáéban, szóval... átvezetek önért az országon is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hogy az istenit... - szitkozódom miközben hangom egyre remegősebbre vált. Kezem alatt egy recept pihen, a másikkal pedig egy serpenyőt egyensúlyozok a tűz felett.
- Tegyél bele egy kis olajat, majd mikor az olaj forró, akkor két tojást. És mégis, mit jelent az, hogy kevés olaj? Egy kanál? Vagy csak egy fél kanál? Honnan kéne ezt nekem tudnom? És azt, hogy mikor forró az olaj? - motyogom magamban a kérdéseket mintegy válaszra várva, ám nyilván senki nincs velem, így azok megválaszolatlanul maradnak. Helyette inkább úgy döntök, hogy a tettek mezejére lépek, majd egy evőkanál olaj serpenyőbe helyezése után kimeredő szemekkel bámulom az edényt, amiben életem első rántottáját szeretném elkészíteni. A két tojást már hamarabb felvertem, talán ez volt a legkönnyebb feladat, majd öt perc várakozás után - mikor nyilván már az olaj is totál leégett - sikerül beletennem a tojásokat. Hatalmas fröcskölés támad, mert a gázt nem állítom kisebbre, így hátra kell ugranom, hogy a kicsapódó zsiradék ne hagyjon a bőrömön égő nyomokat. Nem bírnám elviselni, ha a makulátlan bőrömön bármi is látszódna, hiszen nem vagyok konyhás néni, nem ez a foglalkozásom, szóval jó hogy nem értek hozzá, de nem kell úgy kinéznem, mint egy ott dolgozónak.

- Anyád! - kiálltok fel, mikor egy forró csepp a kezemre fröccsen. Ösztönösen cselekszem, a kezembe veszem az ott pihenő konyharuhát, hogy megfogjam vele a serpenyőt, és hogy ne égessem meg magam. Meg kéne kavarni a tojást, mert le fog égni, azonban a kicsapódó olaj túlságosan elbizonytalanít. Már nem merem megfogni a kezemmel a serpenyő nyelét, így a törlőruhát hívom segítségül.
Rámarkolok a műanyagra, nem éget, csak egy kicsit langyos. Viszont nem értem... hogyha a tojás nem égett meg teljesen, mert láthatóan nem, akkor miért van ilyen égett büdös szag?
Hangosan szimatolok kettőt, majd mikor a konyharuha látványosan kigyullad a kezemben a nagy ijedtségben beleejtem a rántottámba.
- Bakker! - állapítom meg elhalóan, majd előveszem a pálcámat, és azzal a kezemben, mint egy szerencsétlen állok a lángoló rántottámmal szemben. Mit is kellene mondanom? Mondjuk hogy fakasszon vizet? Hogy tüntesse el a tűzet? Hiszen komolyabban sosem varázsoltam. Fogalmam sincs, hogyan kellene csinálnom! Hogy fakasszam elő a mágiát önmagamból, mint egy hűs forrást, ha még sosem tanították meg, hogy ezt hogyan is kellene előhívni?!
Help!!!!