Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Vajda - 2019.09.15. - meztelenségBár sokáig húzza annak a kurva csikknek az elpakolását, mégsem vagyok türelmetlen. Most kivételesen nem, mert megéri várni, amíg ez a beszélgetés kibontakozik, és olyan irányba fog folyni amerre talán megéri menni. Mert ugye, ha ki akarsz jutni; kövesd a folyóvíz irányát és előbb vagy utóbb egy városban fogsz kikötni. Én is valami ilyesmiben reménykedem az elkövetkezendő pár percben, esetleg órában. Talán oda lyukadunk ki, hogy mennyire gyűlöl azért, mert Révay megcsókolt, én meg nem mondtam nemet, talán még hálás is - ahahahaha - nekem ezért. Hát ugye, ki tudja ezeket? Nevetése furcsán cseng, de én még csak el sem mosolyodom. Ő sem azért nevet, mert jaj, de humoromnál vagyok ma, egyszerűen udvarias? Próbálkozik, hogy ne verje be a képem? Bármelyik lehet, de nevet, én meg mosolytalan és meglepően komoly arcomat biccentem hátra, hogy a napszemüveg mögül bámuljam az eget, mert olyan rettenetesen izgalmas a felhőtlen kékség, hogy menten behugyozok. - Ja, sejtem - biccentek egy aprót, mire megint röhögni kezd. És még hogy nekem van rengeteg stikkem. Szerintem ez most hibbant meg mellettem, és ha valóban így van, kérdés nélkül fogom meg a cuccaimat és ülök arrébb egy másik padra, aztán megvárom majd pár méterről, hogy mi fog történni. De nem hibbant meg. És én még mindig itt ülök. Mellette. - Nos, attól elvonatkoztatva, hogy a photoshoppolt képeid mit sem segítenek rajtad, meg kell mondjam, Révay nagyon jól csókol - hunyom le szemeimet pár másodperc erejéig, mintha csak visszajátszanám az akkor megtörténteket, pedig be kell valljam, egyáltalán nem hagyott bennem mély nyomot az a csók. Azt sem tudom mikor és hol volt, de ezek szerint tényleg megtörtént, mert Vajda forr a saját levében rendesen, én meg ezt túlságosan élvezem ahhoz, hogy ne adjam alá a lovat. Aj, miért ma kell elmennem? Napokig tudnám ezt csinálni, baszki! - Kiszeded az orrszőrömet? - kissé megmozgatom orrcimpáimat, amikor alulról hajol hozzám közelebb, majd egy teljes arcos vigyorral biccentem előre fejemet, hogy jobban láthassam azt a tekintetet, ami vérben forog, amiben a féltékenység összes fajtája fellelhető, a birtoklási vágy minden nemében meg van benne. Ismerős tekintet... - Na, de király! - csapok térdemre vidáman, vigyorom, ha még lehetséges egyáltalán, még szélesebb lesz. - Jól éreztétek magatokat? Remélem sokat ettetek, Payne papa igazán kitett magáért - forgatom meg szemeimet látványosan, majd amikor folytatja kitör belőlem a röhögés. Az olyan mértékű röhögés, amit az ember nem tud koordinálni, mert olyan mélyről, olyan gyomorból jövős, hogy nincs esélye. - Te merre másztál Payne-el? Vagy ben - törlöm meg szemeimet még mindig vigyorogva, de már csak meg-meg rázkódó vállakkal. - Plusz együtt sem voltatok akkor Révay-jal, te meg egy másik csajt dugogattál. Érzed a szintet? - dobom bal térdemre jobb lábamat, majd mélyet szívok cigarettámból. A füst az ég felé száll, én meg mindeközben elfordulok Vajdától, mintha mi sem történt volna. Érdekesen van összerakva, meg kell hagyni. Egy csók miatt a plafonon van, miközben ő meg valami tököm tudja kit baszogatott - szójáték, haha, de itt most a szexuális utalás kell - északon. Önzőség elvárni... hm. Rendben, én kussolok, ennyire képmutatónak még nekem sem kellene lennem, tényleg befogom. Vége van.
|
|
|
|
Catherine Shayleen Black INAKTÍV
kalitkába zárt madár RPG hsz: 229 Összes hsz: 750
|
BeliánEgyikük számára sem könnyű ez a helyzet. Kész tények elé lettek állítva, elvégre Balázs örülhet, hogy itt lehet, Shayleennek pedig esélye sem volt nemet mondani, ugyanis a Minisztériumnak nemes egyszerűséggel nem lehet. Így bármennyire is mulatságos a két introvertált ember találkozása, ők valószínűleg fele ennyire sem szórakoznak jól. - Persze, én sem úgy... Ne haragudj, csak borzasztóan új a helyzet és azt hiszem, még fel kell nőnöm a feladathoz - lesüti szemét és kínosan elmosolyodik, hogy aztán beharaphassa alsó ajkát. Elvileg itt most ő a felügyelő, a felnőtt, aki majd a kezébe veszi az irányítást. Félreértés ne essék, képes rá, mi több tökéletesen végre fogja hajtani a feladatot, csak előbb össze kell szednie magát is, meg a gondolatait is. - Jaj, ne viccelj, ez abszolút nem a Te hibád - felemeli kezeit, amolyan védekezőn, aztán felismerve a mozdulat kétértelműségét inkább leejti azokat maga mellé, bár a mappát továbbra is komoly gonddal szorongatja. - Nem vagy a terhemre. Csak össze kell csiszolódnunk és minden rendben lesz - végre valahára egy kedves és őszinte mosollyal ajándékozza meg Beliánt. Azt már most sejtheti a fiú, hogy a nő nem fogja halálba szekálni, azonban olyan hatalmas bulikra sem számíthat majd tőle. Ha egész nap a szobájában akar majd kuksolni, abban sem fogja megzavarni, ha pedig megy valahová, valószínűleg tyúkanyóként legyeskedik körülötte, figyelmezteti, felkészíti, talán még azt is el tudja képzelni, hogy hajnalig virraszt, hogy biztosan hazaért-e a fiú. A gondoskodó ösztönei nem vesztek ki, hiszen anorexiás időszakait leszámítva folyamatosan Adriannel van elfoglalva, akár egy jó nővér. Kivéve, amikor nem. - Nincs hol laknod? - elkerekednek szemei és az agyában lévő fogaskerekek rögtön forogni kezdenek. Mert oké, most beülnek egy cukrászdába, megisznak valamit, esznek mellé sütit, aztán majd útjára engedi Beliánt, hogy csöveljen a sikátorban egy kuka mellett? Vagy a nehezen összekuporgatott pénzéből valami leszakadt motelben aludjon? Természetesen a rosszabbnál rosszabb rémképek rögtön elméjébe tolulnak, ezeket elhessegetendő megrázza fejét. - Ki van zárva, hogy úgy búcsúzzunk el, hogy nincs tető a fejed felett. Ha neked is jó, lakj nálunk addig, amíg nem találunk jobb alternatívát. Én és az öcsém úgysem zavarunk sok vizet, lenne saját szobád, szóval... - mellkasához szorítja az aktákat, mintha szorongana. Nem a gondolattól, hogy vendégül kell lásson valakit, elvégre nála jobb házigazda kevés akadna. Inkább csak az a nehéz ebben, ahogy ez a szituáció kinéz kívülről. - Ne érts félre, nem ellenőrizni akarlak. Viszont nem hagyom, hogy valami fura helyen kelljen éjszakáznod - azon túl, hogy felügyelői kötelességének is érzi mindezt, tényleg aggódna. Úgy elengedni a nagyvilágba valakit, hogy semmije sincs, szinte kegyetlenség, Shayleen pedig sok minden tud lenni, csak az nem. A hófehér lelkével, a kedvességével és segítőkészségével egy vadidegent is - nem kissé felelőtlenül! - beengedne magukhoz. Egyszerűen ilyen természet.
|
|
|
|
Dustin Axel Westwood INAKTÍV
RPG hsz: 164 Összes hsz: 315
|
Denis [Ferenczi Angéla, vizsgabiztos (illúziómágus és aeromágus)]1. Feladat, a Lény 2. Feladat, Ellie 3. Feladat, Gyermekek 4. Feladat, Ő és az anyagokklór nikotin ammónia kén-hidrogén és ezek kombinációi minden más fellelhetővel; érzékelhetsz szénmonoxidot és ehhez hasonlókat is, csak azt kisebb mértékben | október 15. délután | eddigi életed utolsó napja- Nem lehet baj, készültél már erre - közöltem széles vigyorral, ahogy hátba is vágtam Denist, jobb, mintha tarkón tenném. Megérdemelné, mindketten tudjuk, de ez egy hivatalos hely, én pedig csak az auláig kísérhettem ma. Nehéz időszakon van túl, de hogy valóban képes-e rá, hogy megtegye ezt a lépcsőt, rajta áll vagy bukik, ezt szerintem ő is pontosan tudja, nincs is ezen miért a szót szaporítsam. Főleg, mert régi jó ismerősöm, Angéla is megjelenik, aki egyből meg is ölel, majd bemutatkozik Brightmorenak és mutatja is neki az utat, én magam ellépek oldalra majd, mivel ez a kötelesség ledobom magam az egyik ülőalkalmatosságba.
- Nyugodtan szólíts Angélának, még nem záródik be mögöttünk a terme ajtaja, bármilyen kérdést feltehetsz a vizsga kapcsán és válaszolni is fogok. Utána semmi segítséget nem nyújthatok. A vizsga hossza rajtad is múlik, két résznek van egyedül kerete, amiért kapsz negyed óra felkészülési időt - mondta végig a nő kedvesen, látszólag még csak kicsit sem tüntetve fel nehéznek ezt. Pedig mindig az valahol, mielőtt eljut egy tanonc ide, kicsit jobban megismerik, a tanáraik és fellelhető dokumentumok alapján. - Szünetet kérni nincs lehetőséged, a vizsga megszakítása automatikus bukással jár, esetedben, mivel dimágus vagy, ha a vizsga fele után következik be, egy elemre igazolványt szerezni lehetőséged van még egy pótlással, másra nem - tisztázta le a szabályokat, majd ahogy felértek a legmagasabb pontjára az épületnek és a tértágításnak köszönhető hatalmas, szabályos kör alakú váróba vezette Denist megállt. Felé fordult, ugyan olyan kedvesen, mint eddig nézett végig a fiún. Nem voltak feltevései vagy elképzelései, azt viszont tudta az ismeretei alapján, hogy izgalmas vizsga lesz. - A terem számos varázstárggyal el van látva, ennek köszönhetően az ajtót átlépve nem tudod használni a pálcás mágiád és egyetlen képességet sem az elemi mágián kívül. Se bent, se kifelé. Az intelmek után a nő keze intésére megjelent a háta mögött egy hatalmas visszaszámláló a számlapján a 15:00 volt olvasható. A perceket és a másodperceket pörgeti majd, de ezt nyilván nem kell külön elmondja, egyelőre bizonyosan. - A vizsgán úgy határoztunk az elméletet nem teszteljük, a szabályokat és etikai mércét a feladatokon át ellenőrizzük majd. Az elsőben egy kis lénnyel lesz feladatod, utána némi pyromágia két ízben, az egyik egy szórkaoztatástechnikai műsort igényel majd, gyermekeknek, akik kíváncsiak de többségük fél vagy a tűztől, vagy a lángoktól, vagy magától mondjuk a tűzijátéktól. Az utolsó pedig az aeromágiád veszi majd igénybe.
- Gondold át, tisztítsd ki a fejed. Ez a kulcs a tiéd, amint a zárba helyezed és benyitsz befejeződik ez a számláló, és elindul a benti. A műsorod maximum 15 perc lehet, se több, se kevesebb, és a második lépcsőnél sem tölthetsz többet 10 percnél, a többi rajtad áll. - azzal elindította a számlálót, ha a felmerült kérdésekre választ adott a fiúnak, majd ő maga belépett az ajtón és bezárta azt maga mögött. Ha Denis is megteszi ezt, elsőként egy tanteremhez hasonló helyiség tárul majd maga elé, ahol a megvadult, nagyobb testű lény rontana éppen neki. Levegő elemű ugyan, de ki van éhezve, sérült. Rengeteg étekfajta hever üvegekben a polcokon, és szükség esetére az ellátáshoz eszközök. Fel kell ismerje mi ez az állat, és mivel tudja a kegyeibe édesgetni és lenyugtatni. Mikor az állat elkezd lenyugodni lassan összemosódik Denis körül minden egy nagy pacává, és a hideg fuvallat kelletlen futkos át rajta. Egy ismerős alak tárul elé, ahogy vacogva, kéklő ajkakkal, bevérzett szemekkel, remegő végtagokkal hangtalan sikolt felé. Érezhető testhője a kritikus 28 fok alatt van, a szívritmuszavarok és egyéb következmények, maga az ájulás kerülgeti a nőt a kihűlés miatt. Tudni kell a mértéket, a pontos fokot, hova melegítse és megmenteni, még nem késő. Közben elvonatkoztatni attól, hogy ismeri vagy sem, hogy mi a helyzet, hogy ez a nő mit keres itt. Az idő ketyeg, hangos visszaszámlálással visszhangzik a helyen. Ha nem végez időben, nem csak a feladat bukás... Harmadik lépcső, eredményfüggetlenül a kisgyermekcsoport, akik zsivajjal ülnek be az időközben kinti természetet visszaadó külsejű terembe. Hangosan éltetik Denist és várják a műsort. Reméljük nem lesz se kínos, se kellemetlen. És végül, utoljára... a gyermeki hangok után minden csendes, minden komor. Angéla egy pillanatra feltűnik, majd elhagyja a termet. Miután becsukódik az ajtó Denis számára ismerős lesz a látvány, egy hálószobáé, amit már jól ismer. Egy beteg tekintet fúr az övébe, ahogy megérzi ő is a levegő súlyát. Gázok, a legtöbb mérgező vagy veszélyes, tele van vele a levegő, egyesével kell azonosítsa és semlegesítse. De fogalma sincs mennyi időt tölthetett ebben a lány, hogy milyen állapotban van, hogy ha vele foglalkozik, és nem a gázokkal, mi történik? Illúziómágusként a vizsgabiztos jelesre vizsgázna, minden majdnem eredeti, és olyan élethű, mint soha semmi. Illatok, érzések, a látvány.
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Révay Lili Athalie
A bogolyfalvi polgármester egy interjúban megszellőztette, hogy nyugdíjba megy a Művelődési Ház vezetője. Márpedig akkor kell valaki, aki az utódja lehet. Pedzegettem Tányának, hogy hozzá tökéletesen illene ez a pozíció, de nem lelkesedett túlságosan az ötletemért. Persze lehet már rég megvan, hogy melyik csókost nevezik ki új vezetőnek. Mindenesetre én majd jó kapcsolatot szeretnék kiépíteni vele, hogy támogassa a tervemet, miszerint kiállítást rendeznék a Művelődési Házban. Az életművemről. Mindenki profitálhatna ebből. Egyrészt ilyen szintű magaskultúrát helyben még soha nem élvezhettek a falusiak, másrészt a turizmust is alaposan meglökné a kiállításra idelátogatók várhatóan hatalmas tömege. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az új vezető rögtön egy rendkívül sikeres programmal indíthatná működését, amellyel bizonyíthatná, hogy kinevezése jó döntés volt. Szóval utána kellet járnom, hogy most mégis mi a szitu. Hol is kezdhetném ezt? Természetesen magában a művházban. Feltételeztem, hogy az itt dolgozók már biztos tudnak valami konkrétumot. Az épületbe lépve rögtön kiszúrtam egy számomra kedves arcot. Révay Lili a tanoda kiváló diákja volt, elnyerte a Várffy-Zoller Vándordíjat, mára pedig sikeres színésznővé nőtte ki magát. A múltkori lenyűgöző alakításával, amikor a Levita-toronyban elpusztult szobrom fejcsonkját használta fel kellékként, meg egyenesen a kedvenc színésznőmmé lépett elő. Nem hagytam volna ki a lehetőséget, hogy leszólítsam. Talán még ittlétem eredeti szándékával kapcsolatban is tud támpontot adni. - Művésznő. - léptem oda mellé, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Talán ez volt erre a leghelyesebb megszólítás. A sima Lili túl prosztónak hangzott volna.
|
|
|
|
Révay Lili Athalie INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3 RPG hsz: 511 Összes hsz: 1049
|
A kedvenc ex-tanárom RuházatomValóban unatkozom. De akkor, mikor kitaláltam, hogy mennyire menő dolgozó nő leszek, nem hittem volna, hogy valóban lesz szabadidőm, és egy idő után minden szeretett és vágyott dolgot kielégítek, és a napjaim elkezdenek unalmassá válni. Sok mindent csinálok, hiszen a tánc, a lovaglás, a korcsolya még most is mindennapi elfoglaltságok, és tudom, hogy pont eleget csinálom ahhoz, hogy a pár jó évem még tényleg jó legyen. Mellette van az iskola. Mivel állandó munkahelyem nincs, ezért szakmai gyakorlati helyet kellett keresnem, és hát egy közösségszervező hova máshova megy, ha nem egy művelődési házba? Ugye. Viszont az egészen biztos, hogy a félév végén beadok egy kérvényt a munkarend módosítására, és átmegyek nappalira. Viszont a későbbiekben nem lesz gondom a szakmai gyakorlattal, szóval ez is egy kiváló szempont. Ki van ez találva, ahogy mondani szokás. A mai nap eléggé nyugis, egyedül vagyok bent, így többnyire azzal szórakoztatom magam, hogy megigazítom a képeket a falon. Eddig már átválogattam és újrarendszereztem a gyermekfoglalkozások eszközeit, és feljegyeztem két árust, akik korábban még nem voltak, de idén jönnének a karácsonyi vásárra. Annyira nem vészes a mai nap, inkább csak unalmas, mert itt is pont azt csináltam, amit a szabadidőmmel, mindent azonnal megcsináltam, lelkesen és nem osztottam be szépen a munkát. De amíg nincs új vezető, addig új feladatok sincsenek. Amúgy is, egy művházban mindig hullámzik az érdeklődés. - Tanár úr! Lelkesen, mosolyogva köszöntöm, és talán kicsit furcsa az én számból most már ez, de fogalmam sincs, hogy hogyan másként szólíthatnám meg, mert bár már nem a tanárom, de kétség sem fér hozzá, hogy korábban az volt, és nagyon szerettem az óráit, a stílusát, és nagyon tisztelem a pályafutását is. - Miben segíthetek?
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Révay Lili Athalie
- Szia! A könyvtárba szerettem volna beugrani, de látom, pont nincs nyitva. - fordultam a könyvtár ajtaja felé. Valójában persze eszemben sem volt a falusiak igényeit ugyan kielégítő, de tudományos értelemben használhatatlan könyvtárat felkeresni. Viszont ezzel a felütéssel továbbterelhettem a témát arra, ami igazán érdekelt. - Biztos a közelgő vezetőváltás miatt ilyen kiszámíthatatlan a nyitvatartás. Kíváncsi vagyok, hogy vajon kit neveznek ki. - különösnek találtam, hogy a polgármester annyira sejtelmesen nyilatkozott. Ki tudja, milyen háttéralkudozás mehetett a háttérben a minisztériummal. Lehet valami rokont ültetne be a pozícióba. - Amúgy meg megláttalak, és szerettem volna megkérdezni, hogy mikor lépsz fel legközelebb a színjátszósokkal. A múltkori alakításodat is egyszerűen imádtam! - nem pusztán mondtam ezeket a szavakat, hanem ebben az esetben őszintén így is gondoltam. A színházművészet olyan terület volt, amely csak nézőként vonzott. Így nem fukarkodtam a dicsérettel, ha valaki kiemelkedőt nyújtott, hiszen biztosra vettem, hogy nem fogunk a színpadon rivalizálni. - Itt dolgozol egyébként? - most esett le, hogy különben mi másért igazgatta volna a festményeket még az imént. Hacsak nem kóros rendmániás, de erről nem tudtam.
|
|
|
|
Révay Lili Athalie INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3 RPG hsz: 511 Összes hsz: 1049
|
A kedvenc ex-tanárom Ahogy a könyvtárat említi ösztönösen elpillantok az irányába, majd vissza a férfi felé. Fogalmam sincs amúgy, hogy iskola után mi a helyzet, maradjon a magázódás vagy annyira menőség, hogy kijártam az iskolát, hogy inkább tegeződünk? Azt hiszem mindenképpen az előbbi a kevésbé ciki helyzetek alapja, így maradjunk annál, meg annál, hogy leginkább nem csinálom egyiket sem. - Sajnos igen, de ki tudom nyitni, ha fontos, meg tudok kiadni könyvet is. Egyrészt családon belüli szakmai ártalom, hiszen Franci évekig volt sulikönyvtáros, de mivel most már a harmadik baba is úton van náluk, inkább az anyaságra koncentrált, és úgy tudom, ott fent most három férfi irányítja a könyvtári életet. Másrészt pedig, mint ahogy mindent a művházban, ezt is megmutatták nekem, és azt hiszem, volt némi hátsószándék benne, hogy ne csak a szakmai gyakorlat végéig legyek itt. - Egyedül vagyok az épületben igazából napok óta emiatt. Állítólag három pályázó is érkezett, plusz könyvtárosnak is jelentkeztek ketten, de nagyon lassan megy a döntés. Kell ugye hozzá testületi-ülés is, de az meg csak a hónap végén esedékes. Mindent tudok. Mindent is. Eléggé bennfentes vagyok, mert Ricsi elmond nekem ilyeneket, meg már hallottam vissza mástól is, hogy ez a helyzet áll fent, szóval mindenképpen van benne valami. És mivel nem csak Ricsi mondta ezeket az infókat, nem hiszem, hogy annyira titokban kellene tartanom őket. - Köszönöm, megvallom, egy pillanatra azért átfutott az agyamon, hogy mi lesz a reakciója, amikor a fejről kipillantva megláttam önt a nézőközönség soraiban. Azt nem mesélem el inkább, hogy a romok eltakarítását segítve fedeztem fel és loptam el a fejét, hogy aztán otthon ereklyeként őrizzem, majd amikor már őrült volt az ötlet, hogy színdarab legyen ebből az esetből, bevittem. - Igen, szakmai gyakorlaton vagyok. De a színház marad a szerelem, most az ifi tagozattal dolgozom egy színdarabon, amit majd decembertől láthat a nagyközönség, de az is Bagolyköves, így biztos, hogy a fiúnak, ki magát játssza nagy lendület lenne, ha esetleg, véletlenül feltűnne a próbán.
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Révay Lili Athalie
- Kösz, de annyira nem sürgős, szerintem majd visszajövök máskor. - Lili készségesen kinyitotta volna a könyvtárat, de egyelőre nem kívántam élni a lehetőséggel. Persze később akár még meg is gondolhattam magamat. - Azért remélem itt nem csupa férfi könyvtáros lesz! - tettem hozzá pajkos mosollyal. A tanoda könyvtárát nagyon feldobta Franci kellemes személyisége és dekoratív megjelenése. Komolyan meg lehetett érezni a hiányát. Mert mi volt most? Ha beléptél a könyvtárba, rögtön megcsapott a kanszag. - Meg sem lep, hogy lassú a döntés. - ha volt valami, amit nem szerettem a világunkban, akkor az bürokrácia volt. - Lehet esetleg tudni, hogy kik a pályázók? - érdeklődtem kíváncsian. Persze számítottam arra, hogy nem fogok választ kapni. De már pletykamorzsáknak is tudtam volna örülni. - Ha nem esik nehezedre, kölcsönösen tegeződjünk. - jegyeztem meg, amikor feltűnt, hogy Lili magáz. Nem volt köztünk olyan nagy korkülönbség, hogy ragaszkodjak a magázáshoz így is, hogy már nem a diákom. - Óh, ez nagyon izgalmasan hangzik! - fellelkesedtem annak hallatán, hogy bagolyköves témájú előadást terveznek bemutatni decemberben. Pláne, hogy a karakterem is meg fog jelenni a darabban. - Ki fogja játszani Várffy-Zoller Róbertet? - reméltem, hogy nem valami nyomi. Egyébként bíztam Lili ítélőképességében, hogy sikerült megfelelő személyt kiválasztani erre a kivételes szerepre. Hatalmas lökést adhat a szerencsés kiválasztott karrierjének, hogy engem alakíthat a színpadon. Nyitott voltam arra is, hogy közreműködjek a próbákon, de tudnom kellett, hogy ki ez a fiú.
|
|
|
|
Révay Lili Athalie INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3 RPG hsz: 511 Összes hsz: 1049
|
A kedvenc ex-tanárom Ha nem hát nem, nem vagyok az a fajta, aki hosszan könyörög valamiért, ez lehet, hogy egy nap még a hátrányommá válik, de jelenleg nem érzek benne problémát. Szóval a mai eléggé unalmas napban még a könyvtár is zárva marad. Hát jó. - Oké, remélem, hamarosan már lesz egy nyitott könyvtárunk. Nem egyszerű ez a mostani helyzet, itt is megtörtént az, ami sok más helyen, hogy nem volt utódlás kinevelve, és annyira hozzászoktak egyes emberekhez és arcokhoz, hogy egyszerűen nem vették észre, ahogy elhalad felettük az idő. Nyilván senki sem kérné egy közel nyolcvan éves nénitől, hogy könyveket pakolásszon. A bennünk lakozó mana miatt tovább élünk, jobban karban vagyunk tartva, ha úgy tetszik, de akkor is, öregszik a testünk, és eljön egy pont, ahonnan már nincs vissza. - Azt én is, eléggé furcsa a fenti helyzet. Nem mintha nagyon jártam volna ott, de elképzelni is furcsa, hogy a nővérem helyén három férfi ül. Tudom, hogy nem szabad nemek szerint szétosztani a munkákat, mert a világban nagy az egyenjogúság, mégis, valahogy ha a könyvtárra gondolok, az nekem együtt jár a cicaszem formájú szemüveggel, a kényelmes kardigánokkal, és a különleges teákkal. Nekem a nővérem, ha mondhatom így, nagyon adta a könyvtáros létet, de hát jön a harmadik trónörökös, nem maradhatott örökre. - Egy férfi és két nő. Az egyik nő vörös hajú. Annyira nem ismerem őket, és csak futólag találkoztunk, mert pont olyan nap vezették őket körbe, amikor rengeteg munka volt. Mondjuk remélem, hogy Wittner úr és Ricsi nem így akarják elriasztani a lehetséges embereket, hogy azt a pörgést mutatják. Azért valljuk be, egy művházban nem állandó ez a jelenség, csak pont akkor volt Kreatív Kedd, egy kiállításmegnyitó előkészítése és jogi tanácsadás is. Akkor éppen mindenhol emberek voltak. - Köszönöm. Egy kicsit biztos furcsa lesz a kedvenc tanáromnak azt mondani, hogy szia. Még bele is kuncogok a dologba, mert valljuk be, tényleg fura. Nekem Várffy volt mindig az a tanár, aki miatt szívesen indultam neki a napnak, mert tudtam, hogy az óráin nem fogok unatkozni, most meg elkezdek vele tegeződni, ez a felnőtt lét egyre szürreálisabb. Még el is pirulok kicsit, de menni fog, maximum az elején leszek kicsit zavarban. - Andriska. Mármint Andrássy Milán. Nagyon tehetséges, ex-eridonos. Nagyon szeretek vele dolgozni, szerintem már csak idő kérdése, hogy ne itt legyen, hanem Budanekeresden. De, nézd meg magad valamelyik próbán, mondjuk, szerdán vagy pénteken hattól. Na, megy ez nekem, csak még kicsit furcsa. Egy icipicit.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Wittner úr Váratlanul ér, hogy nem vagyok egyedül. Ilyen késői órán más senki sem szokott benn lenni, csak én, hogy mindent határidőre befejezzek. Ma is voltak feladataim, de már elvégeztem őket. A kimutatások már a megfelelő asztalokon pihenne. - Igen, uram? Segíthetek valamiben? - fordulok a férfi felé, miközben egyik kezemmel pórbálom letörölni a könnyeket az arcomról. Szerencsére nem sok smink van rajtam így talán nem kentem magamból pandát. Az elég kellemetlen lenne. Főnököm testtartása nem változott mióta megszólított engem. Nem közeledett felém, így a másik kezemben még mindig szorongatott papírt nem hiszem, hogy látná. Azért a biztonság kedvéért leteszem a többi tetejére, de tekintetemet nem vagyok képes elszakítani róla. Zavarban vagyok. Nem tudom mivel magyarázhatnám viselkedésemet, ha netán rákérdezne. Elegem van a hazugságokból és úgy érzem, ha komolyabban megszorongatna, biztosan mindent bevallanék. Látva régi arcomat egyre nehezebb lesz a szívem. Zaklatott vagyok, és kezdem elveszíteni a józan ítélőképességemet. Bűnösnek érzem magam, pedig itt igazából én vagyok az ártatlan áldozat. Károly volt az, aki bántott, aki megalázott és aki megütött engem. Mégis nekem kell évek óta menekülnöm, rejtőzködnöm, bujkálnom, mint valami szökött fegyencnek! Az én fejemen van vérdíj! Hát hol itt az igazság?! A rohadt életbe, elég volt! ELÉG VOLT! ELÉG! Előrébb gurulok a székemmel, majd óvatosan felállok, újra kezembe veszem az körözvényt. Közelebb lépek és a férfi felé nyújtom ezt a sorsomat megpecsételni képes iratot, ami így kihozott a sodromból. - Ő én vagyok - mondom a lehető legtöbb higgadtságot erőltetni a hangomba, ami remeg a bennem zúgolódó érzésektől, miután hagytam elég időt a polgármesternek átolvasni azt - Vagyis voltam. Mielőtt elhagytam a férjemet, aki bántott engem - Nem tudok egyelőre többet mondani. Hangom elcsuklik és megint elsírom magam. Zokogásomban semmi teátrális nincs. Egyszerűen csak ömlenek a könnyeim. Felfokozott érzelmeimnek nem tudok már gátat vetni, ezért inkább hagyom, hogy elárasszanak. Felfedtem hát magam. Jöjjön, aminek jönnie kell.
|
|
|
|
Dr. Wittner Erik Benjamin INAKTÍV
RPG hsz: 88 Összes hsz: 144
|
Szkilla. Egy pillanatra meglepődök, amikor még ilyen késő este is hivatalos, hiszen én a keresztnevén szólítottam, holott a munkaidőben Merkov kisasszonyként hivatkozok rá. Tény és való, hogy a munkahelyemen a hozzám legközelebb álló emberektől, Szkillától és Richárdtól teljes hűséget várok el, ez azonban nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag a magázódó távolságtartás legyen ránk jellemző. Az utóbbi társaságában választottam ki a jegygyűrűt, amit ma Alexandra visel, ahogy arra is megkértem, hogy a párja, ha ideje engedi, kicsit foglalkozzon a párommal, mert bármennyire is hirtelen jött a gyermekáldás és az esküvő, a maximumot szeretném kihozni a házasságomból. Azt se gondoltam, hogy lesz még ilyenem nekem az életben. - Öhm... a jelenleg eladásra kínált bogolyfalvi házak katalógusát keresem. Nem tudom, hogy merre van, és nem is kutattam volna, de ha már itt van, akkor a kellemeset a hasznossal alapon hazavinném tényleg, hogy el tudjuk kezdeni a keresést. Akárhol is lelünk ingatlanra, fontos lenne, hogy a baba megszületése előtt már ismerjük, és már az otthonunknak érezzük, hogy a legnagyobb nyugalomba várjuk. - Miért van még itt? Teszem fel a kérdést halkan, mintha a késői óra okot adna arra, hogy csendesebben beszéljek, pedig ez a kettő nem összefüggő egyáltalán, csak valahogy így sikerült, ahogy mondani szokás. Viszont nem tudom, hogy ennek a hatására, vagy magától, de felkel, és elindul felém, és egy dokumentumot nyújt át, amit már láttam korábban, de nem kapcsolódott szorosan a faluhoz, biztos voltam benne, hogy nem él közöttünk a keresett nő. - Ön? Pillantok fel rá, és nem is a kételkedés, hanem maga a hitetlenkedés, hogy mennyire könnyedén átejtettek látszik az arcomon, nem mondtam volna meg róla, hogy ő az, és azt hittem, hogy Richárd rejtett paranoiával rendelkezik, amikor azt mondta, neki valami nem tetszik, valami nem kóser. De szépen dolgozik, ügyes, talpraesett, így nem foglalkoztam vele. - Jöjjön. Finoman a hátára téve a kezem, beterelem az irodámba, és leültetem a kanapéra. Egy pálcasuhintással már készül is a nyugtató tea a hátam mögött, míg egy másikkal teljesen lezárom a helyet, hogy egy hang se szűrődjön ki. - Úgy véli, hogy rátalált önre?
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Dustin bá' + Angéla néni
- azért tudni kéne róla:
Elemi mágia vizsga, koma. Semmi extra nincs benne, maximum kicsivel több káromkodás, meg amúgy k*rva hosszú. Kell? - Akkor hajrá:
- Hogyne - nézek szkeptikusan tanáromra. Igaza van, tényleg készültem erre, sokat köszönhetek neki is, de attól még bennem van a para rendesen. Fogalmam sincs mire számítsak, és ez borzalmasan frusztrál. Utálom, ha valamit nem tudok, amihez közöm van, és ez most sincs másképp. Egyszerűen felbasz, hogy úgy küldenek be vizsgázni esélyem sincs felkészülni rá, nem tudom mi akar megölni, vagy mi nem, mire számítsak, mire készüljek? Az elementál idézés ehhez képest lófasz volt, szóval elemi mágus spanjaim, ne sírjon a szátok, csak örüljetek neki. Bemutatkozom a nőnek, Dustin leül, én meg mint egy illedelmes, megszeppent kölyökkutya követem a nőt, minden szavát úgy falva, mintha ezen múlna az életem. Végül is... így van. Édes ördög gyere fel, kérlek, és vigyél el magaddal most, hadd ne kelljen ezt végig csinálnom. - Nincs kérdésem - vonom meg vállaimat Angéla felé, akinek kedves tekintete és mosolya valahogy még jobban belém rakja az ideget. Nincs értelme kérdezni, elég egyértelműen elmondott mindent, ha meg mégis lenne kérdésem, akkor már kurva mindegy.
Angéla eltűnik, én meg megszeppenve nézek a kezembe adott kulcsra, amit végül fejem kiürítését követően belerakok a zárba, de pár másodpercig csak nézem az orrom előtt becsukott ajtót, mert sajnos megfordul a fejemben az is - bevallom hősiesen -, hogy elfutok és vissza sem nézek. Jó ez nekem így, nem akarok bejegyzett elemi mágus lenni, hagyjanak lógva, elég volt, túl sok a vesztenivalóm, ha nem sikerül amiért eddig küzdöttem. De ugye, mint mindig ilyenkor eszembe jutnak elemi tanárom biztató szavai, plusz a nézése, ha rájön arra; ellógtam a vizsgát. A hideg is ráz attól a tekintettől, így egy mély levegőt véve lenyomom a kilincset, és belépek a tanterembe. Konkrétan egy tanterembe, ami szét van cseszve, majd rögtön egy hatalmas lény rontana nekem, ha reflexszerűen nem emelnék egy tömény levegőből álló falat kettőnk közé. Az állat megtorpan, fejét oldalra biccentve méregeti a kettőnk között lévő akadályt, majd fújtatva hátrál pár lépést. Az állat megállt ugyan, de szemében az egyértelmű idegesség még fellelhető, így a falat kettőnk között tartva kezdem el gyorsan körbe járatni tekintetem a termen. Üvegek, benne különböző húsok, növények, bogyók. Pillantásom visszaesik az állatra, aki sűrűbb bundája ellenére igen meggyötörtnek tűnik. - Coronus vagy - esik le a tantusz, majd hirtelen az órára pillantok. 10 percem maradt. Amilyen gyorsan csak lehet magamhoz veszem az üveget amiben egy szép adag moha van, a farüggyel telit, végül egy olyat, amiben pár ág van behelyezve. A mohás üveg tetejét lepattintva, mintha a levegő csak egy emelő lenne - vicces, tényleg egy daruként képzelem magam elé a helyzetet - szedem ki az edényből a mohát, majd lebegtetem az állat elé, aki ugyan először megilletődve pillant az elé tett táplálékra, de végül csak neki áll, hogy befalja az egészet. Ugyanezt teszem a farügyekkel is, ám miközben eszik a levegőből álló fal eltűnik kettőnk közül, és a faágakat - kis nasika, oldani kell a feszültséget - óvatosan felé nyújtom. Gondolataim kiürültek a fejemből rögtön akkor, amikor beléptem a terembe, mintha automatikusan törlésre kerültek volna, így meg van könnyítve a dolgom. Az állat csak pár lépést közelít, amíg eléri az egyik ág végét, amit rögtön majszolni is kezd, majd egyre felbátorodva közelít, míg végül fél méter választ el minket egymástól. Mintha mi sem lenne természetesebb ülök le a földre törökülésben, hogy amíg a mozdulatsor be nem fejeződik egy láthatatlan, mégis érezhető fuvallat kezdje el óvatosan simogatni az állat testét, mintha mi sem lenne természetesebb. Az állat megnyugtatóan lehunyja pilláit, a rágást is abbahagyja pár másodpercre, a láthatatlan kéz útvonalát követve hajolna bele, azonban egyszer csak elmosódik a kép, a Coronus eltűnik előlem.
Szóval az első feladat volt a bevezető, mint egy átbaszása az egésznek, hogy a szerencsétlen vizsgázó elhiggye minden pöpec lesz, nincs esélye megbukni. Na kérem, a faszt nincs esélye. Csak az van! Kelletlen lépkedek beljebb, a tűz pezseg ereimben, a levegő segíti a hideg, mínusz fokos levegőben légzésemet, és érzem, ahogy testem alapvető hője feljebb és feljebb emelkedik, szinte már koncentrálnom sem kell rá, elég egy kis ösztönzés nekik. Remek, legalább idáig eljutottunk. Szemeim összeszűkülnek, ahogy az előttem elterülő, összekuporodott alak felé sandítok, próbálom kivenni ki az, amikor felnéz. Egyenesen rám, lila ajkakkal, remegve, mintha már most halott lenne. Gondolkodás nélkül veszem le ingemet és terítem rá, de tudom, hogy nem elég. Nem lehet elég. Óvatosan ülök le mellé, és húzom magamhoz, amikor megcsap illata. A tűz kimegy ereimből, a levegő nehézzé és hideggé válik, érzem, ahogy testem hőmérséklete rohamosan csökken. Pillantásom az időzítőre esik, és rohadtul nincs sok időm. A kétségbeesés kerülget, a páni-félelem kerít hatalmába, ahogy eszembe jut, hogy kurva szép halálunk lesz. Pár pillanatig, amíg be nem ékeli magát egy gondolat agyamba. Hogy mégis mennyi okom van rá haragudni, hogy elhagyott egy idegen férfi magzatáért, hogy nem adott választást, hogy szinte esélyt sem adott semmire, a döntés nem nálunk volt, egyedül nála. Fejemet megrázva, tekintetemben semlegesség csillan, ahogy a gondolatok, amelyek bár gusztustalanok és fájdalmasak, de megadják a lökést ahhoz, hogy elvonatkoztassak mégis mennyire szeretem a karjaimban heverő nőt és mekkora veszélyben is van. Még ha el is árult. Újra kezdem a műveletet, behunyt szemekkel koncentrálok a véremre, a levegőre, s mint pár perccel ezelőtt, minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Gondolatok helyett egyszerűen a feladat sikeres abszolválása jár a fejemben, mert nem engedhetem meg magamnak a gondolkodás luxusát. Most nem. 6 percem maradt. Fejemben egyedül a sötétség van. Ivana kihűlt, jéghideg kezeiért nyúlok, hogy ujjainkat összefonhassam. Túl régóta van itt, a testhőmérséklet már egészen alacsonynak érződik, szívének ritmusa túl egyenletlen, nem is mindig van eszméleténél, így biztosan 28 fok alatt van már a testhője; pontosabban 26,5 fok. Feljebb kell vinnem a testhőt különben meghal. Rendben, a képlet nagyon egyszerűnek tűnik, de rohadtul nem az. Tekintetem akaratlan az óra számlapjára siklik, ami gyönyörűen jelzi, hogy 5 kibaszott percem maradt. Lehunyom szemeimet, rászorítok Ivana kezére, és egy mécses kerül a sötétségbe, amelynek lángja túl kicsi, éppenhogy ég. Erősen koncentrálva, minden erőmet beleadva próbálom meg saját erőmből táplálni a kis lángot, ami megrezzen ugyan, de nem növekszik. Erősebben markolom Ivana jéghideg ujjait, hogy újra kezdhessem, fülemben szinte cseng az óra, ahogy visszaszámolja a másodperceket… A kis láng ugyanúgy ott hever a sötétség közepén, meg-megremeg, mintha valaki megpróbálná elfújni, és amikor egy pillanatra eltűnik a láng, a félelem lesz úrrá rajtam. NEM! Hangom dörrenése visszhangzik a sötétségből, mert nem hagyhatom ezt. Fejemet kissé megrázom, szemeimet és ajkaimat is összepréselem, erősebben markolom a hideg ujjakat, majd elölről. A láng feltűnik, én pedig minden erőmet összeszedve összpontosítok Ivana mécsesére, hogy a láng nagyobb és nagyobb legyen, mert a hipotermia már így is beállt. A láng megrezzen, és lassú, mégis folyamatos növekedést mutat. Óvatosan elmosolyodom, még ha csak gondolatban is, nem is tudom, de nem hagyom abba. A láng növekszik, Ivana teste érezhetően melegedik, nekem pedig tudnom kell hol a határ, különben megölöm. Mintha egy hőmérő lenne bennem, viszem le én is testhőmet a normális emberi szintre, majd ahogy érzem, hogy Ivanaé feljebb és feljebb kerül, hamarosan elér a megfelelő hőfokig, lassítok. Nem ölhetem meg, egyszerűen nem. Fokozatosan növekszik a testhője, azzal együtt, ahogy az enyém csökken. 30 fok, 31, 32, 33, 34, 35.. lassíts, Brightmore. Felső ajkam széle megremeg, ahogy lelassítom a folyamatot, hogy végül 36,5 foknál megálljak. Félve nyitom ki pilláimat, de időm sincs meggyőződni a sikerességről, amikor megyünk tovább. Elfáradtam.
Az, hogy szerintem az első két kört sikeresen abszolváltam, igazából semmit nem jelent, mert a nőn múlik minden, aki mintha folyamatosan a hátam mögött lenne, és minden mozdulatomat árgus szemekkel figyelné. Az előző feladat kegyetlen volt - igen, az volt -, így csak reménykedem abban, hogy a következő ajtó valami normálisabbat tartogat, hogy ne kelljen arra gondolnom; jól van-e a nő? Bármennyire is nem kellene, hogy érdekeljen mégis megérint egy felületes szinten, máshogy nem is engedhetném meg jelenleg, hogy érintsen. Belépek az ajtón, és mintha csak egy teraszajtó csukódna be mögöttem lépek ki egy mezőre, ami tele van gyerekekkel. Igen, gyerekekkel, akik visítoznak és nem tudnak megülni a seggükön. Remek, hogy felejthettem el, amikor elmondta a nő? Erre nem adnak lelki felkészülési időt, vagy valamit? Tekintetem végig járatom a srácokon, akik lassan, de biztosan leülnek a fűre és érdeklődően tekintenek rám. - Sz’asztok - intek feléjük egyet, miközben levetem magamat velük szemben én is a fűre. - Denis vagyok, elemi mágus - egy lágy szellővel borzolom össze a hajukat, ami miután elvégezte a dolgát egy szarvas alakjában vágtat el a mező széle felé. - A levegőt és a tüzet is uralom, ha minden jól megy fogom is - a rémült tekintetekre halovány mosoly került fel ajkamra, mert bizony ezt is mondta a nő; némelyikük fél a tűztől. Nadrágom zsebéből turkálom elő cigarettámat, hogy egy szálat szám szegletébe helyezzek, majd jobb kezem mind az öt ujjából kis lángokat csalogassak elő. A tekintetek ugyan még félőnek hatnak, de talán már némi kíváncsiság is van bennük. Remélem. Miért pont gyerekek? A cigarettát meggyújtom, majd lehunyom a szememet, mintha csak pislognék egyet, és mire kinyitom a cigaretta köddé vált, mert azzal egy időben, hogy én lehunytam a szemem a csikk égni kezdett és milliméterre pontosan arcom előtt állt meg a láng, hogy a cigaretta hamu maradékát elvigye az általam gerjesztett szél. Az elégetés mindig jól ment, és mára már elég ehhez pár másodperc. - Ne dohányozzatok, nagyon egészségtelen - mutatok rá a legfontosabbra, amikor pár gyerek halkan nevetni kezd, majd leginkább kíváncsisággal átitatott tekintetüket emelik rám. Tenyeremet felfelé fordítva jelenik meg a lángocska a közepén, ami fokozatosan nő, végül amikor eléri a kellő méretet, tenyereim közé fogom azt, és amikor kinyitom pillangók százai repülnek ki kezeim közül. Az, hogy az elképzelés, ami a fejemben lejátszódik valóssággá váljék, és mindezt úgy, hogy azt én szeretném, csodálatos. Mindig így van; elképzelem magamban, hogy mit hogyan kellene csinálnom, mit szeretnék kihozni az egészből és amikor a megvalósításhoz érkezünk, az elemek olyan tisztán működnek velem együtt, néha megijeszt. A gyerekek hűznek meg háznak párat, majd amikor elül a zsivaj, érdeklődve tekintek rájuk, cigarettámat visszacsúsztatom zsebembe. - Mit szólnátok ahhoz, hogyha mondanátok nekem állatokat, tárgyakat, járműveket, én pedig megcsinálnám nektek a lángokból? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. A gyerekek először egymásra néznek, majd vissza rám, és néhányan bólogatnak, néhányan mosolyognak. - Leszögezem előtte; NEM nyúlhattok hozzá, mert éget. Nekem nem árthat, de titeket ugyanúgy megégethet, mint egy tábortűz, rendben? - végig pásztázom őket, majd amikor mindenkin azt látom, hogy felfogta kezdődhet a móka. A kezdés nem volt necces; egy egyszerű kutyát kért az egyik kislány, én meg nyilván a Lorinhoz illő fajtát képzeltem magam elé. Kezemet az elképzelt kép szerint mozgattam a levegőben és éreztem, mintha csak ceruzát tartanék a kezemben körvonalazódik a kutya alakja. Minden meg van, ami kellhet egy kutyának, aki amint elkészült futott párt kört a gyerekek körül, majd eltüntettem. A következő talán nem egy, hanem huszonegy fokkal nehezebb volt. A kisfiú a kedves mosolyával az arcán közölte be velem a T-Rexet én meg először hinni sem akartam a fülemnek. A megoldás viszonylag hamar körvonalazódni kezdett. A kissrác beült kinyújtott lábaim közé, majd megfogva kezeimet kezdte irányítani őket úgy, hogy végül egy T-Rex rajzolódjon ki a végén. A lángok úgy jöttek ki tenyerem alól, akár csak mintha tollal vagy ceruzával rajzolta volna őket a srác, pedig az én szemem mindvégig be volt csukva. Egyszerűen éreztem és tudtam mikor mit kell tennem, mintha az elemeim uralnának engem és nem én őket. A műsor végén a dinoszaurusz - bár nyilván hangtalan, nincs erőm mindenre koncentrálni, jó? - még üvöltött is egyet a gyerkőcök felé, akik hátrahőkölve nevettek egy sort, végül ők is eltűntek, mintha soha nem is lettek volna. Pedig bárcsak a gyerekek között maradtam volna örökre…
Angéla feltűnik egy pillanatra, ahogy körülöttem minden sötét és borongós lesz. A levegő nehézzé válik, kétségbeesetten fordulok körbe a szobában, tekintetem ide-oda zizeg keresve valami kapaszkodót, amivel be tudom lőni mégis hol a faszomban lehetek, és akkor meglátom… Az ágyban fekszik, a jól ismert hálószoba szélén. A levegő súlyossága egy pillanat alatt elillan, szinte égeti tüdőmet a sok mérgező gáz, de a fájdalom elmúlik, ahogy a haldokló szemekbe fúrom pillantásom. Érzem, ahogy a tűz pezseg ereimben, és félek, nem tudom megállítani, amikor ki akar törni. Vonatkoztass el. Csak vonatkoztass el. Mit tegyek? Mit kellene tennem? A levegő… egy épkézláb gondolat sem marad meg agyamban, mindegyik csak tizedmásodpercekre marad velem, tovább is reppen, nem tudok megfogni egyetlen egy gondolatszálat sem. Ujjaim hajamba vándorolnak, tépem tincseimet, amennyire tőlem telik, szememben kétségbeesés tükröződik. Fájdalom kell. Minél nagyobb a fájdalom, annál jobban kitisztul az agyam. Ujjaim tincseim közé ékelődve tépik azt, majd fejemet kissé megrázva emelem húgomra kétségbeesett pillantásomat. A levegő nyomasztó és olyan nehéz, fájdalmas súly telepszik a tüdőmre félek, hogy belerokkanok. Ez a gondolat az, ami kizökkent, mert rögtön bevillan agyamba az, hogy akkor Lorin hogy bírná? Hirtelen ötlettől vezérelve tisztítom meg tüdőmet, szinte lelki szemeim előtt látom, ahogy körülöttem a levegő megtisztul, még ha nekem nem is árthatnak, a megfertőzött molekulák visítva távolodnak el tőlem. Mélyet szívok a friss levegőből. Szemeimet lehunyom, miközben magam elé képzelem a szobát, a bútorokat, az ablak elhelyezkedését, mindent. A levegő kék árnyalatot vesz fel, majd millió és egy apró gömböcske jelenik meg körülöttem. Eltorzult arccal nézek közbe, ahogy a gömbök a kék szín helyett fokozatosan vesznek fel egy vörösebb árnyalatot. Túl sok fullasztó gáz van a közegben, amit elképzelésem sincs, hogy eddig hogy élt túl. A látványtól elvonatkoztatva kezem automatikusan kezd el mozogni, ahogy látatlan, lehunyt szemekkel megfogom az ammónia minden részecskéjét is kitépem a gömbökből, majd egy határozott mozdulattal lököm őket egy levegőgömbbe. A vöröses színárnyalat lelki szemeim előtt halványulni látszik, de még túl vörös. Ujjaimmal körkörös mozdulatokat végzek, a mérgező gázok egyszerre kezdenek el ide-oda mozogni, sokkal gyorsabban, mint ahogy alapvetően rezegnének. Egy halovány mosollyal, hirtelen mozdulattal rántom ki jobb kezemet az általam gerjesztett gömb felé, amibe a gyors és meglepő mozdulattól szinte bevágódnak a vörös részecskék, ámbár sajnálatos módon még így is marad pár vöröske elvétve. Alsó ajkamat beharapva próbálok csak és kizárólag a mérgező gázokra koncentrálni, mert szinte a levegő húz feléjük, ő mondja meg mi a rossz, és mi a jó, ő tudja, én pedig bízok benne. Ujjaim ökölbe szorulnak, szinte érzem, ahogy a maradék pár darab részecske tenyerembe szorul, majd egy ismételt hirtelen mozdulattal vágom be őket a többi közé. Pillantásomat Lorinra emelném, amikor minden eltűnik, mintha nem is lett volna soha…
Minden szertefoszlik, én pedig kimerülten rogyok le a földre. Érzem, ahogy lüktet a vér a fülemben, az ereimben, ahogy a levegő megtölti a tüdőmet, de valahogy mégsem eléggé. Fáradt tekintetemet emelem Angélára, valami pozitív eredmény reményében, türelmetlen várom meg, amíg Dustin csatlakozik hozzánk. Igen, csak a remény, mert ha most elbukom, akkor nem akarom magamon érezni tanárom tekintetét, amelyből csalódottság áramlik felém. Túl sokszor okoztam csalódást... |
//Kedves Denis,
nem fogok külön végigvenni minden feladatot megpróbálom egységesen értékelni, kiemelni ami nagyon tetszett, vagy éppen ha úgy adódik a hiányt belőle. Összességében köszönöm a munkád, az egész tanoncit nem csak a vizsgáét, szépen kidolgoztad és végigvitted, még ha húzós időpontokkal is, de lássuk.
Az állatos ismeret, a reakciókészség és a benned élő erők használata remekül összeadódott, maguk a feladatok mind-mind sikerrel záródtak, bár van, ahol kiemelkedően érződött a labilitás, ami bárkinél felmerülhet. Mint a személyes befolyásoltság, a pánik vagy éppen a rémület adott lépcsőtől, amit az élet hozott. Az utolsó feladat realitása biztos megúsztatott volna eléggé, őszintén szólva talán gyorsabb is voltál mint amit hinnék egy ilyen szituációban, de ez nem hibapont, inkább meglátás kérdése. A megoldásod nagyon tetszett minden résznél, a kreatív feladatnál hiányoltam dolgokat. Magát a tüzet rengeteg oldalról meg lehet közelíteni, az egyik nagy előnyöd, alsóbb szinten is már tanoncként, hogy képes vagy létrehozni hideg lángot is, sőt füstöt, amit formálhatsz és színezhetsz lángoknak, talán itt belefért volna ez a csalás mondjuk a megfogható lángokért, lévén a gyerekek erre nagyon fogékonyak. A tiltásra kevésbé, ha valaki rágyújt ezek után téged meghurcolnak! Nyugodtan lehetsz interaktív az elmeddel/elemeiddel, mert bár a tüzet rombolónak tartják, igenis megvan az építő és értékes oldala. Képes vagy például kis méretű formarobbantásokra, ha elég jól használod, amik már majdnem tűzijátékok (ahhoz azért kéne egy plusz képzés, de still). A jövőben bátran tudod nem csak ártó, de hasznos célra is használni már bejegyzettként.
Végül pedig; gratulálok, hivatalosan is zártad a képzésed alapvető részét október végével! Szerepjátékosan legkésőbb november végén elküldi neked levélben a minisztérium az igazolványod (szoktam mindenkinek készíteni róla képet; ehhez elküldenéd nekem a születési helyed, születési hónapod és napod, ha van második neved azt, illetve ha van betűtípus, amit az "aláírásoddal" használhatok - utóbbit keresek, ha nincs). Ebben az egy hónapban ideiglenes papírjaid vannak, de érvényesek, bárhol használhatod az elemed, kizárólag te vagy a tetteidért felelős, így ha nem használod felelősséggel, megkeres a minisztérium és szankcionálhat. Ezen kívül mostantól a nagy utazásoknál kérhetnek elővízumkérelmet a részedről, mert sok térségben nem nézik az elemiseket jó szemmel (pláne dimágust), illetve nyilván azzal is együtt jár mindez, hogy most már nincsenek olyan szigorú szabályok és keretek, ahogy a pálcád, úgy ezt is te döntöd el hol és mikor használod, számonkérések nélkül, ha nem ütközik törvénybe.
Minden jót és élvezd a szabadságot! Dustin //
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Wittner úr Olyan furcsa ez az egész. Mióta idejöttem Bogolyfalvára számtalanszor éreztem úgy, hogy elmondhatom a titkomat. Néha már majdnem ki is csúszott a számon, de a félelem mindig nyelvem hegyére forrasztotta a vallomást. Aztán jött az a rémes eset azzal a hollóval ott a sikátorban. Akkor azt hittem mindennek vége és Károly rám talált. Persze kiderült, hogy csak paranoia volt az egész. Mégis most ahogy megláttam a körözésen a valódi arcom és nevem, újra azt érzem, hogy itt az ideje a szín vallásnak. Túl sokat áldoztam fel és túl soká menekültem. Ekkor, égi jelként érkezett Erik. Csak magamban merem így szólítani, hiszen a főnököm és prominens személy, akinek kijár a tisztelet és én így adom meg ezt neki. Szavai elterelik egy pillanatra a figyelmemet. Letörlöm a könnyeim maradékát és odapillantok az általam katalogizált szekrényekre. - Bal oldali polc, harmadik sor, balról a negyedik dosszié, a címzése "Értékesítésre váró ingatlanok" - adom meg a férfi által keresett dokumentum pontos helyét. Ezután kérdése és az előbbi érzelmi hullámverés ismételt felszökése kihoz megint a sodromból és megmutatom neki a körözést, majd elmondom az igazat magamról. - Úgy sajnálom...Bocsásson meg...- folytatom halkan, felkészülve a legrosszabbra. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem hív rendészt, hogy azonnal elfogasson. Arcán inkább valami egyöntetű csalódást látok, ami még jobban felerősíti a bűntudatomat. Szobájába invitál, ahová csendben és lehorgasztott fejjel indulok el előtte. Ahogy a hátamra teszi sétánk közben a kezét akaratlanul is összerezzenek. Azok az átkozott berögződések. A félelmem az érintésektől nem múlt el és fogalmam sincs el fog-e valaha. Odabenn leülünk. Még mindig ideges vagyok, tördelni kezdem a kezem, ami olyan hideg, akár a jég. Érzem a torkomat már megint fojtogatja a sírás. - Őszintén szólva nem tudom, de minden pillanatban ettől rettegek - felelem kérdésére immár kezemben egy bögre gyógyteával. Levendula ismerős és szeretett illata csapja meg az orromat. Egy pillanatra lehunyom a szemem és miután belekortyoltam elmesélem mindazt a férfinak ami ide vezetett. Lehet, hogy hülyeséget csinálok, de kockázat nélkül nincs győzelem és valójában nekem már veszíteni valóm sincs. - Gyűlölök hazudni, de kénytelen voltam. Azért szerettem volna itt dolgozni, hogy azonnal értesülhessek róla, ha Károly a nyomomra akad - magyarázom meg ittlétem valódi okát - Ez nem jelenti azt, hogy közben nem szerettem meg a munkámat, mert nagyon is élvezem - vetek bocsánatkérő pillantást a velem szemben ülőre - Belefáradtam a menekülésbe, az újabbnál újabb életek élésébe..Önmagam szeretnék lenni, de nem tudom hogyan...- horgasztom le megint a fejemet hitevesztetten és kiiszom az utolsó kortyot is a bögréből. Csend ereszkedik kettőnk közé. Csak a légzésemet és a szívdobogásomat hallom. A főzetnek hála már kicsit nyugodtabb vagyok, de még mindig tele kétségekkel és bűnbánattal tudok csak felnézni főnökömre, tőle várva, nem is tudom igazán, hogy mit.
|
|
|
|
Dr. Wittner Erik Benjamin INAKTÍV
RPG hsz: 88 Összes hsz: 144
|
Szkilla. Bólintok egyet arra, hogy merre találom ezeket az ingatlanokat, de egyelőre nem foglalkozom vele. Egyrészt más érez most prioritást, másrészt pedig a saját életem háttérbe szorítása mindig is nagyon jól ment, fogalmam sincs, hogy Alexandra miért mondott igent a lánykérésre, miért vállalt velem gyermeket és miért jött hozzám feleségül, hiszen pontosan tudja, hogy milyen mellettem az élet, hogy mennyire nem tudom magamat előtérbe helyezni. Pedig próbálkozom, csak állandóan elbukok. Ha nem így lenne, most nyilván nem itt állnék, hanem otthon beszélnék a születendő gyermekünkkel kapcsolatos elintéznivalókról. - Nincs miért megbocsátanom. Ebben az egyben egészen biztos vagyok. Ő nem tett semmi rosszat. Nem tett olyat, ami miatt nekem haragudnom kellene. Tartom magam ahhoz, hogy hazugság és hazugság között is van különbség, hiszen a körülmények mindig nagyon fontosak, mindig azok teszik fel az i-re a pontot. A körülmények olyan kis láthatatlan lények, melyek mindent megváltoztatnak. Esetünkben egy pillanatig sem haragudtam rá, ellenben erős haragot éreztem a férfi iránt, aki erre kényszerítette a nőt. A menekülés az ember legfájóbb tette. De érthető az esetében, éppen ezért nem is mondok semmit, a bocsánatkérésére csak finoman megrázom a fejem. Nem hiszem, hogy lenne oka bocsánatot kérni. - Talán a kettő között kellene megtalálni az egyensúlyt. Apró változtatások a mostani megjelenésén, melyek nyomokban tartalmazzák azt, aki volt. Nem feltétlenül tartom tanácsosnak a teljes felfedést, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki milyen szándékkal lépi át a küszöböt nap, mint nap, de ha a tükörbe nézve, halványa is, de látja magát, azt hiszem, reményt adhat. Nem akarnám, hogy kockáztassa az életét, elvégre én is megszerettem, hogy itt van. Precíz elrendezés, a káosz teljes hiánya, szabályos, logikus rend. A naptáram mindig olvashatóvá változik, még akkor is, ha káoszt teremtek benne. Egyszerűen tudom, hogy merre kell indulnom, merre helyes haladnom, mert ő utat mutat. - Mindazonáltal, megvannak a kapcsolataim. Tudom, hogy nem sok, de megtudhatom, hogy mit csinál jelenleg a férje, és hogy mire készül, hogy merre keresi magát. Talán még hamis nyomokat is elhinthetnek a kapcsolataim. Többet nem merek ígérni, de ez még nem lehetetlen, ennyit szerintem bárki megtenne. Hogy mi lesz ezek után? Azt hiszem, azt majd akkor kitaláljuk, ha már ezek a lépések megmaradtak. - Ha gondolja, amikor ketten vagyunk, szólíthatom a másik nevén is akár.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Wittner úr Figyelmesen hallgatom Eriket. Nem bízom meg egykönnyen az emberekben. A férfiakban pedig pláne nehezen, tekintve, a körülményeimet. A nyugtatótea, a varázslattal elszigetelt szoba, a türelem amivel viseltet irántam azonban elvetette bennem a bizalom magjait. De óvatosságom most, hogy lelkem kissé visszarázódott újra felébred. - Szeretem ezt a külsőt, de esténként emlékeztetem mindig magam arra, hogy milyen is vagyok valójában - avatom be főnökömet egy kis személyes titokba - Károlynak elméletileg nincs tudomása arról, hogy hogyan csinálom - folytatom annak tudatában, hogy a velem szemben ülő bizonyára rájött, hogy miként válok újabb és újabb emberré. A metamorf mágia az én mentsváram. Ha nincs ez a képesség, talán már nem is élnék. Mert inkább meghaltam volna, mint, hogy a férjemmel legyek. - Köszönöm - nézek hálásan Erikre, ahogy felajánlását végighallgatom és egy őszinte mosoly suhan át szám szegletén. Főleg az elszórandó hamis nyomok keltik fel érdeklődésemet. Ennél nagyszerűbb segítséget nem is kaphattam volna. - Ha ehhez bármire szükség van tőlem, csak szóljon - átfut agyamon, hogy például egy százfűlé főzetes eltereléshez kellhet a hajam. Vagy mondjuk olyan információk Károlyról, amit csak én tudhatok. Gondolataimat a velem szemben ülő szavai megakasztják. - Maradjunk a Merkov Szkillánál, mert elég egy véletlen tévesztés és odavész az álcám - mondom immár határozottan és nyugodt megfontoltsággal - Ráadásul nem tudhatom, hogy nincs-e olyan, akinek már a kezébe került az a körözés és árgus szemekkel figyel. Nem szeretnék lehetőséget adni még a gyanú felébredésének sem, ha nem muszáj - ez is egy olyan lecke, amit a bujkálás évei alatt tanultam meg, a saját bőrömön megtapasztalva. Senki sem tudhatja ki vagyok, akit beavattam, annak tartania kellett a titkomat és vállalnia az ezzel járó rizikót. Ez így is volt egy esetet kivéve és nem hagyom, hogy ahhoz hasonló még egyszer előforduljon. Ami most köztünk a főnökömmel elhangzott, remélem köztünk is marad majd és Erik tényleg segít. Nincs más reményem, ennyim van és ha megadatott a lehetőség, hát megragadom.
|
|
|
|
Márton László Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 193 Összes hsz: 311
|
ZlatanElegánsba vágta magát. Mármint nem nagyon elegánsba, csak körülbelül úgy, mint mikor az ember fiát fogja anyu, aztán szépen felöltözteti, mert "valahogy mégis csak nézz már ki, fiam". Viszont ez most nem egyszerű kiruccanás ám, bizony, neki most küldetése van! Lehet, van olyan gyerek, aki unalmas házi feladatként élné meg, de nem így Lac.. Leo, aki pont úgy vette fel a szemüvegét, pont úgy egy kis jegyzetfüzetet tart a kezében és pont olyan elszánt arccal lézeng a hivatal előtti téren, a ki-bejárat közelében, mintha komoly oknyomozó riporteri munkát végezne. - Elnézést kisasszony! - Komoly arckifejezéssel feltolja mutatóujjával a szemüvegét az orrnyergén, ezzel céljai szerint növelve az intellektuális megjelenés szintjét. Valójában inkább hat úgy a mozdulatsor, mintha viszketne az orra. - A varázsvilág bűnüldözőjeként hajlandó lenne válaszolni néhány kérdésre? - teszi fel a kérdést egy kiskosztümbe öltözött fiatal, huszonéves lánynak, aki csak zavartan felemeli a kezeit, azzal mentegetőzve, hogy csak gyakornoki állást végez. Erre Lac Leo értetlenül pislog csupán, mint aki nem érti, pontosan mit is takarhat a gyakornokság, de aztán elhangzik a mindent egyértelműsítő kulcsmondat "én csak kávét főzök". - Eh. - Rajtakapja magát a csalódott hangon. - Mármint, ühm, bocsi, akkor mindent, őő jó utat. Vagy ilyesmi. - Csak úgy sikít róla az "ááá, ez tök ciki volt" életérzés, ahogy vesz egy száznyolcvan fokos fordulatot és visszalézeng a bejárathoz közelebb. Következőnek valaki olyat fog tuti megszólítani, aki magas és férfi és pont úgy néz ki, mint aki tud embereket menteni.
|
|
|
|
Ombozi Zlatan INAKTÍV
A hibád RPG hsz: 194 Összes hsz: 308
|
Márton Lac Leo x bejön a szemcsid
Annyira feleslegesek ezek a pofavizitek. Kéthavonta bejövök ide, és mint valami fogyatékos válaszolgatok pár kérdésre, és amúgy ez mennyire jó, mert legalább nem a Minisztérium központjába kell mennem, hanem el tudjuk intézni itt is, és legyek hálás, amiért nem rángatnak. Hogyne, majd hálás leszek akkor, amikor ezeket a felesleges köröket végre lefutjuk, és nem csak egy helyben totyorgunk, mint valami degeneráltak. Mert ez a kéthavi vizit elméletileg arra kell, hogy biztosak legyenek abban, hogy a képességem miatt nem borul meg az elmém, és nem kezdek el éjszakánként embereket ölni én is, csak úgy a hecc kedvéért. És annyiszor elmondom nekik, hogy inkább beszélgetek a halottakkal, mintsem velük, de nem hatja meg őket és felteszik ugyanazokat a kérdéseket, amikre ugyanazt a választ adom, mint az előző vizitnél. Fáradtan lépek ki a friss levegőre, meg hálásan, mert ugye nem kellett bemennem a Minisztériumba legalább, mennyire édesek. Arcomat megdörzsölöm, és alig várom, hogy csak hazaérjek és lefeküdjek, mert valamiért most az az érzésem, hogy az álmok elkerülnek és talán tudnék aludni pár órát. Mekkora felüdülés lenne, szent Merlin! Legjobb napom lenne ever, ha ez valóban megtörténne. Nyúzott arccal és fáradt tekintettel indulok el lefelé a lépcsőn. A hangra oldalra nézek, de végül nem tulajdonítok nekik nagyobb figyelmet, mert a kissrác nem tűnik valami veszélyesnek, ahogy a vele beszélgető lány sem. A lépcsősor közepén állok meg, tekintetem a srácról és a lányról az utcám felé siklik, de valamiért nem akaródzok hazamenni. Pedig érzem, hogy itt van a lehetőség, egy kiadós, három órás alvásra, de nem. Nem visz rá a lélek. Mélyet sóhajtva veszem elő zakóm belső zsebéből a cigarettatartó dobozt és puhítok meg egy szivarkát. Rendesre nincs idő, és most türelmem sem lenne hozzá, így ez pont megfelelő. Kattan az öngyújtó, a szivarka vége felizzik. És most? Aludjak vagy rúgjam rá valakire az ajtót, hogy igyunk?
|
|
|
|
Márton László Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 193 Összes hsz: 311
|
Ombozi ZlatanLassan kifújja a levegőt, ahogy egy pillanatra megáll egy helyben. Ma már nem ez volt az első sikertelen kísérlete, és ezt végig is nézték páran. Körülbelül fél órája megszólította egy kedves idős bácsika, hogy mit is csinál pontosan, de nem tudott sokmindent kezdeni a "házi feladatot" válasszal. Aztán sem, hogy elmagyarázta, mi a szitu. Ezalatt a rövid levegővétel alatt látja meg a lépcsőknél elidőző Zlatant, aki mit ad isten, egész magas, egész masszív testfelépítésű, férfi és pont úgy néz ki, mint amit az előbb megszabott magának, mint szempontrendszer a következő kísérletéhez. Na! Neki aurornak kell lennie! Pont úgy néz ki, mint egy auror; ott áll, ahol egy auror állna (az itteni kirendeltség bejárata előtt), úgy áll ott, mint egy auror (vagy mint egy noir film főszereplője csak színesben) - akkor biztosan auror. Izgatottan rámarkol kis jegyzetfüzetére és elindul felé. Ahogy a közelébe ér, megköszörüli a torkát halkan majd nagy levegőt vesz és picit kipirult arccal elmondja a ma már jól begyakorolt mondatot: - Jó napot, a nevem Márton László. A varázsvilág bűnüldözőjeként hajlandó lenne válaszolni néhány kérdésre? - Nagyon látszik az igyekezet arra, hogy hivatalos és professzionális legyen, csak hát képpen a tény, hogy egy 10 éves kisfiú, némileg ront az igyekezeten. Ettől függetlenül büszkén felszegett fejjel és elszántan teszi fel az első kérdést.
|
|
|
|
Ombozi Zlatan INAKTÍV
A hibád RPG hsz: 194 Összes hsz: 308
|
Márton Lac Leo x bejön a szemcsid
Fontos kérdés ám, hogy az ember aludjon, megkockáztatva azt, hogy mégis kiabálva kel, vagy menjen inkább inni, mert azzal tényleg eléri a teljes agykiürülést ahhoz, hogy simán álomtalan álomba zuhanjon. Valamiért a második felé húzok inkább, hiszen az a biztosabb, mint mindig, amikor ilyen döntés elé kerülök. Bassza meg, lehet csak simán áthívom az egyik csajt, szexelek egy jót, iszok pár pohárkával, végül ledőlök a picsába aludni vagy így vagy úgy. Mert az álmok jövetele előtt átlagosan van pár nyugodt órám, szóval... oké. Akkor ez eldöntetett. Mélyet szívok szivarkámból, hogy nagy rössel elinduljak, de ahogy leérek a lépcsőn az előbbi csajt elkapó kis srác előttem áll kihúzott háttal és néz fel rám. A kérdésre megemelkedik a szemöldököm, kicsit szkeptikusan és összeszűkült szemekkel tekintek le a kemény 120 centis emberkezdeményezésre. - Ombozi Zlatan - biccentek egyet ajkaim közé helyezett szivarkámmal. - Az a kérdésektől függ - vonom meg vállaimat. Nyilvánvaló, legalábbis számomra, hogyha olyat kérdez, amit nem adhatok ki vagy egyszerűen nincs hozzá köze, akkor ez a beszélgetés nagyon rövid lesz. Mondjuk nemigen tudom összerakni, hogy egy kilenc, maximum tíz éves forma kisfiú miért sasszézik el egészen a hivatalig, hogy kérdéseket tegyen fel az ott dolgozóknak, de... szóval én már nagyon sok furcsa dolgot láttam és tapasztaltam ahhoz, hogy ezen már meg se lepődjek. Ha ez érdekli, akkor csinálja ezt, csak engem ne tartson fel túl sokáig, mert végre elhatározásra jutottam. Pár kérdés, és itt sem vagyok, nem kell nekem a mai napra még egy felesleges kör. Volt belőle mára elég, köszönöm.
|
|
|
|
Márton László Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 193 Összes hsz: 311
|
Ombozi ZlatanA gyerekekben az az egyszerre bájos és idegesítő, hogy néha egyszerűen lepattan róluk az a fajta felnőttes cinizmus vagy elutasítás, ami akár már néhány évvel idősebbként is minden valószínűséggel elrettentené. Most is, ahogy Zlatan, az érdektelen távolságtartás szobra fölé magasodik, mint valami fejedelmi rém, nemcsak attitűdben, hanem konkrétan fizikailag is, a legtöbbeket elrettentené. De nem egy ártatlanul közeledő tíz évest, mert az a tíz éves legfeljebb annyit lát, hogy Zlatan úgy viselkedik, mint a rendőr a kedvenc krimifilmjeiből. Marcona arccal dohányzik, borostája van és nagyon fontos embernek tűnik. Mármint nem úgy fontos embernek, mint a politikusok, hogy öltönyben meg biztonsági szolgálattal, hanem úgy fontosnak, mint aki munkaidejében zárt ajtókon kiabál be, hogy "nyissák ki!" és ha nem kap választ, akkor berúgja. Aztán megy előretartott pálcával, protegora vagy capiulatusra készen. - Uhumm, uhumm, értem, köszönöm. - Már a bemutatkozásra is lelkesen hümmög és rögtön fogja is a tollát, és körülményesen gyerekbetűkkel felfirkantja a papírra Zlatan nevét. - Nem akarl-om - gyorsan javítja magát, egyértelműen nincs valójában hozzászokva a magázódáshoz, hogy is lenne egy tíz éves? De Leo most hivatalos akar lenni! - zavarni. Házi dolgozathoz szeretnék meginterjúvolni egy valódi aurort és öhm - eddig tudta képességeihez mérten összerakni hivatalosnak hangzóra a mondatot. Itt már azért kicsit zavart lesz az arca a mondat lezárására, és mikor befejezi érthető is lesz, miért. - És hát maga aurornak tűnik. Csak néhány kérdés! Légyszi. - Az utolsó légyszi teljesen kilóg az egész előadásából, néha kiesik a szerepéből, hogyne. Melyik kölyök ne esne ki, ha a 'hőseivel' sikerül beszélgetnie?
|
|
|
|
Ombozi Zlatan INAKTÍV
A hibád RPG hsz: 194 Összes hsz: 308
|
Márton Lac Leo x bejön a szemcsid
Valljuk be, hogy az ilyenekre nem számít az ember, amikor nem vágyik másra, minthogy berúgjon, majd aludjon, vagy egyszerűen csak aludjon és utána rúgjon be. Ezek igen fontos kérdések, de ahogy a kissrác rám néz, csak durcásan fújtatok egyet, motyogok valamit, hogy "bezzeg az én időmben", majd nemes egyszerűséggel leülök a lépcsőre, ott ahol állok. Oké, nem motyogtam, de azért a helyzetbe tökre beleillett volna, hogy én mint sokat megélt felnőtt, totálisan lekezelem a gyereket, mert ő még semmit nem tud. Na, meg a nagy faszt, minél előbb szabadulok annál jobb, így beadva a derekamat huppanok le a lépcsőre, és nagyjából így kerülünk egy szintbe a kölyökkel, aki tegez, majd magáz, nekem pedig egy őszinte mosoly kerül fel ajkaimra. Ez így nagyon vicces lesz, főleg, mert annyira adja a határozott interjúztatót, hogy be kell neki fosni minnyá. - Valódi auror? - ráncolom a szemöldökömet kissé értetlen. - Léteznek nem valódiak is? - nevetek fel hitetlen, és mondjuk így jobban bele gondolva lehet, hogy a kávét főzni bejárók nagy része nem valódi auror, hanem egyszerűen... hát, kávéfőzők? Nos innen megközelítve van abban valami, amit László mondd, szóval el is felejthetjük azt, hogy visszakérdeztem, de mivel már kimondtam, nem hiszem, hogy a kis srác figyelmen kívül hagyja. Mindegy. - Valóban az vagyok - bólintok egy aprót. Mélyet szívok szivarkámból, majd a füstöt az ég felé fújva, mert csak nem tolom a gyerek arcába, pillantok vissza rá. - Lökjed - mosolyodom el a hivatalos hangnem után a légyszire. Eddig nagyon szépen tartotta magát, de azért csak nem hagyja, hogy elfelejtsem mégis egy gyerekről van szó, aki valamiért túlontúl érdeklődik az aurorok iránt. Mesélni valóm példának okáért pont lenne neki mit, nem arról van szó, de tényleg a kérdésektől függ a dolog. Egy ügybe mélyebben nem mehetek bele, akárcsak egy sajtótájékoztatónál, csak felületesen érinthetek mindent, ha olyan a kérdés. Ja, gyerekről beszélünk. Oké, nem aggódom túl annyira a dolgot. - Remélem tudok segíteni a házi dolgozatodban - bár megkérdőjelezem, hogy ki ad ki ilyen feladatot egy kölyöknek, de nem fontos, és talán egy ilyen kedves kis mondat segít a srác zavarán is. Gyermeket még nem ettem úgysem.
|
|
|
|
Márton László Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 193 Összes hsz: 311
|
Ombozi Zlatan- Hát.. - erre megakad, kiül az arcára is a kifejezés, hogy ezzel megfogták, zavarba is jön picit és kiesve a "profi riporter" szerepéből megvakarja a tarkóját. - Izé, nem, nem úgy értettem, minden auror valódi! Csak sokkal izgibbek, akik úgy tényleg bűntényeket oldanak meg és.. nem.. - fúha, nehéz úgy ez, hogy nem akar senkit megbántani, csak hát megvan a maga "ideálja" az aururokról. - Szóval nem ülnek és papírokra írogatnak. - Bólint magának, mintegy beleegyezésképp, hogy tessék, kivágta magát, ilyen könnyű ez. Felragyog az arca a beleegyezésre és egy pillanatra lábujjhegyre is áll, ami egy lelkes ugrást hivatott pótolni és helyettesíteni, csak azt már azért mégsem kéne. Mostmár elkezdődött az interjúja, azt nem ronthatja el. - Fúh.. - levegő kifúj, feltolja az orrnyergén a szemüvegét, ezzel mintegy visszahelyezkedik a riporter szerepébe, aki épp komoly tényfeltáró anyaghoz gyűjt információkat. - Köszönöm, hogy időt fordít erre a beszélgetésre. - Annyira nyilvánvalóan magolt ez a mondat, hogy szinte megmosolyogtató, az is lehet, hogy tükör előtt gyakorolta ezt a nyitányt. - Először is kezdjük az alapokkal, megkérdezhetem hogy hívják és mi a pontos beosztása aurorként? - serc-serc, a szavai a ceruzájának sercegő hangjában visszhangoznak, ahogy még távolról látva is kriksz-kraksz, de olvasható gyerekbetűkkel felírja, hogy első kérdés, bemutatkozás.
|
|
|
|
Ombozi Zlatan INAKTÍV
A hibád RPG hsz: 194 Összes hsz: 308
|
Márton Lac Leo x bejön a szemcsid
Kicsit megemelkedett szemöldökkel várom a választ a kérdésre. Értem én a logikát, komolyan, de azért kicsit jó látni, ahogy a gyermek elgondolkodik a válaszon, mert semmiképpen nem szeretné megbántani azokat, akik ténylegesen csak arra jók auror címszó alatt, hogy papírokat szállítsanak egyik irodából a másikba, majd vissza, görnyedjenek az adminisztráció felett, és a többi. Minden aurornak kell adminisztrálnia, de nem mindegy, hogy csak diktálsz és írják neked, vagy éppen neked diktálják. - Minden világos - bólintok egy határozottat. Miről beszéltem eddig? Egy gyermeknek nem valószínű, hogy az az auror az ideálja, akinek diktálnak, hanem aki diktál. Ez igazából egy elég nagy bók, és a kissrác még mosolygásra is késztet, mert én a másik körbe tartozok, de hogy ez ennyire látszik rajtam, azért az kicsit creepy. Tényleg látszik rajtam? Majd megkérdezem az öcsémet, jobb híján. Ő úgyis elmondja a véleményét, ha nem kérem akkor is, úgyhogy kellemes a hasznossal alapon most legalább ki is kérem, és nem a nagyvilágba beszél. - Igazán nincs mit - mosolyodom el szélesen a mondaton. Kíváncsi lennék mennyit készült erre a beszélgetésre. Nem feltétlen velem, hanem egy másik aurorral, akit sikerül elkapnia. A beszélgetés oka még mindig nem egyértelmű, de türelmesen várom, amíg összeszedi magát, majd nekem szegezi az első kérdést. - Ombozi Zlatan, gyilkossági és helyszínelő nyomozó, képességbirtokos - pontosan annyi időt hagyok a szavak között, hogy legyen elég ideje leírni, mert az apró kezek, bár sebesen mozognának, de az egyelőre még gyermekded betűk nem hagyják ezt a luxust. Bár a képességbirtokosság nem a beosztásom, de annyira megszoktam, hogyha belépek a hivatalba, akkor közölnöm kell ezeket az információkat, hogy automatikusan ezen szavak jönnek a számra. Mosolyogva, türelmesen várom a következő kérdést, és igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy ez így baromira lassú lesz. Na, nem baj, legalább lefoglalnak addig is.
|
|
|
|
Lena Felagund INAKTÍV
Iskolasokadik RPG hsz: 87 Összes hsz: 461
|
Woody T. FletcherNem véletlenül sétálgatok itt, ez előtt az épület előtt már vagy egy órája. Szeretem nézni, ahogy az aurorok, meg mindenféle más, izgalmas foglalkozást űző nagyok, fontosságuk teljes tudatában igyekeznek dolgukra. Elképzelem, hogy valahol most bizonyosan elfogtak egy sötét bűnözőt vagy egy tragédiát kell elhárítani. Nélkülözhetetlenek ők, hogy mi, kis emberi halandók, békében élhessük. Tudom, hogy egyszer majd én is itt koptatom az épület lépcsőit vagy Budapesten a központban fogok dolgozni és ez már nem is annyira a távoli jövő. Ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy beleszagolják a levegőbe, a kihallgató szobák áporodott, izzadtság és félelem szagú terébe. Olyannak érzem magam, mint a vadászkutya, aki megszimatolta a sebesült prédát és most fel akarja kutatni, hogy orrát a fűbe dugva kajtassa a nyomot, mit a vérző állat hagyott. Önkéntelenül indul el a lábam a vágyott cél felé, le nem véve a tekintetem az ajtóról, ami mögött a csoda vár. Mint a Titkos könyvtár gömbje. Ha megérintem a kilincset, egy teljesen más, egy titkos világ nyílik ki előttem. Torkomban dobogó szívvel nyomom le a kilincset. Belépek az Ígéret földjére, szemem tágra nyitom, pedig inkább jobb lenne, ha becsuknám. Két drabális férfi fog karon, azzal a feltett szándékkal, hogy kitoloncoljon. - Megálljon kislány! Odakint tágasabb. Nincs itt semmi keresnivalója. - És már tol is kifelé, lábam alig hogy csak megérintette a hideg márványt. Nem engedhetem, hogy ily csúfos véget éjen a még el sem kezdődött kalandom. Már pedig én körül akarok nézni. Meg akarom lesni a kihallgatásokat, hogy hogyan dolgoznak a leendő kollégáim. Beképzelt vagyok? Igen, de élvezem. - Na!!! Hagyjon békén! Én csak egy ártatlan állampolgár vagyok. Ne maceráljon! - A két tagbaszakadt könnyedén tol kifelé az ajtón, hiába kapaszkodok a félfába. Erőm esélytelen a két izompacsirtához képest. Valamit ki kell találnom, hogy maradhassak. Na, itt az első kihívás. Most megmutathatom, hogy ki is vagyok én. - Uraim! Hallgassanak meg legalább! Igenis be kell mennem. Egy veszélyes bűnöző nyomára bukkantam. Beszélnem kell a parancsnokkal! Metamorf mágus vagyok. - Felmutatom a két elképedt izomagynak az illúzióval elővarázsolt jelvényemet. Na, most legyetek olyan okosak, ha mertek!
|
|
|
|
Woody T. Fletcher INAKTÍV
RPG hsz: 12 Összes hsz: 28
|
F E L A G U N DNyugalmas semmittevését - némi alkohollal megspékelve - az a tény zavarja meg, hogy vészhelyzet alakul ki a bejáratnál. Egészen pontosan ezzel a szóval érkezik zihálva egy akárki - nem tudja a nevét és ezek után őszintén le is szarja -, könyörögve, hogy menjen le és tegyen rendet. Hát mi ő itt, valami paraszt? Ezen a sakktáblán neki ennél jóval nagyobb szerepet osztottak, de tudván, hogy a rinyálás úgy ér véget leghamarabb, hogyha feltápászkodik, hát lemegy, hogy megnézze a kritikus állapotot. Nem meglepő módon csak egy diáklányt lát, ahogy két pacák épp ki akarja toloncolni. A kedvencei a szőke nők. Szereti a róluk szóló sztereotípiákat és maradéktalanul el is hiszi, elvégre eddig nem akadt olyan, aki rácáfolt volna - aki pedig igen, már rég nem él. Léha léptekkel közelít a hármas felé, ahol már messziről látható, hogy a két izomagy valóban csak izom, ám semmiképp sem agy. Homlokukat ráncolva néznek a lányra, majd az elővett jelvényre. Woody persze nem hallotta, ami az előbb elhangzott, de nem is érzi szükségét, hogy tudjon róla, neki csak annyi kell, hogy kipaterolja ezt a kellemetlen némbert. - Mi van, megtaláltad, aki ellopta az ebédpénzed? - a jelvényre rá sem pillant, csak egy gonosz mosollyal ajándékozza meg Felagundot. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy levágja, ez egy kislány, aki nagyon szeretne magának kalandot. Mondjuk ennyi erővel elmehetne a közeli játszótérre is, ilyen fiatalon a csúszdán való játék is igen nagy izgalomnak számít. Zsebre vágott kezekkel biccent, hogy a két jól szituált úriember rábízhatja a dolgot, majd figyelmét ismét a fiatal kolleginára összpontosítja. - Nincs itt keresnivalód. Felőlem sellő is lehetsz, pont leszarom, a Hivatal nem átjáróház - nem emeli meg hangját, még csak nem is cseng szigorúan egyetlen mondata sem. Untatja a közjáték, nem érdekli, hogy a másik mit akar és milyen indokból. Ha nem illetékes, akkor kívül tágasabb.
|
|
|
|
Lena Felagund INAKTÍV
Iskolasokadik RPG hsz: 87 Összes hsz: 461
|
Woody T. FletcherA kis közjáték felkeltette az arra tébláboló többi tökfej figyelmét is és sietve jönnek a két izomtömeg segítségére egy ártatlan kislány ellen. Lassan egy kisebb csődület gyűlik a hármasunk köré, de senki kompetens, aki érdemben döntene a végleges sorsomról. Az illúzionált jelvény és az apró hazugság pont elég volt arra, hogy kétség merüljön fel pillangó agyukban, hátha igazat mondok. Na hiszen. Ezek védik az épületet a betolakodók ellen? Már rég felrobbanthattam volna egy bombát. Fel sem merült bennük, hogy megmotozzanak. Lehet nálam egy tucat petárda, könnyű lenne elintéznem. Mi mindenre nem jó az illúziómágia, még úgy is, hogy a tojáshéj a fenekemen. A bámészkodó tömegből azonban kiválik egy tanult fej. Legalábbis a többiek tisztelettel adnak utat neki. Arcán sok titok rejtőzik, és én kedvelem a titkokat felfedezni. A drabálisok elengednek, a főfej pedig megszólít. - Én is örülök, hogy megismerhettem. - Kedvesen mosolygok, elvégre Felagund vagyok. Nagypapa mellett nevelkedtem, nem rémítenek meg a kemény, lekezelő szavak. Akinek már azzal indul a reggele, hogy a zabpelyhe mellé a "Jó étvágyat!" helyett néhány szarkasztikus megjegyzést kap, ha van rajta sapka, ha nincs, megtanulja, hogy legyen nála füstszűrős, meg mezítlábas is. - Az ebédelni a védelmi pénzből szoktam. - Zsebre dugott kezekkel lekezel. Biztos vagyok benne azonban, hogy nem merne bántalmazni, legfeljebb bezáratna a dutyiba. Az meg nem csak tapasztalatnak, hanem előtanulmánynak is megtenné. Még ha semmi mást nem is érnék el, csak ennyit, engem már boldoggá tenne. Két napot kibírok, utána meg a család nyomást gyakorolna tanultfejre és tádámmm, máris szabad lennék. Két nap pihi eleve rám is fér. Őrületbe kergetném az őröket az illúzióimmal. Kész nyeremény. - Nem akar megmotozni? Van nálam pár robbanó eszköz. -
|
|
|
|
Woody T. Fletcher INAKTÍV
RPG hsz: 12 Összes hsz: 28
|
F E L A G U N DKevés dolog van, ami a látszatnál, az értelmetlen műmosolynál jobban bosszantja. Egyikük sem örül a találkozásnak, főleg Woody nem, aki legszívesebben irodája magányában húzná meg újra és újra ékes betűkkel gravírozott flaskáját. Isten áldja meg Aidácska kezét, hogy ilyen jó ízléssel és űrtartalommal választott neki ajándékot. Mégis, most ezzel a mitugrásszal kell foglalkoznia, de nem aggódik különösebben, nem tart majd sokáig, érzi. - Nagy szavak egy kislány szájából - újabb gunyoros mosoly terül el arcán, miközben metsző kék szemei lesújtóan mérik végig a vékony alakot. Persze tudja ő, hogy nem illik lebecsülni a törékeny lányokat, volt, aki erre megtanítsa. - Tudod egyáltalán mi az a védelmi pénz, vagy túl sok krimit olvasol? - nem, véletlenül sem feltételezi, hogy Felagundnak lehet köze ilyesmihez. Már csak azért sem, mert pontosan jól tudja, hogy kik metamorfmágusok, kész aktáik vannak róluk. Ő pedig nem az, de hagyja, hogy eljátssza a nagymenőt, idővel úgyis pofára fog esni, Woody pedig élvezettel nézi majd. Addig viszont jobb lesz elszórakozni és semmitmondó szájkaratézós csevegést folytatni. - Minek nézel Te engem? Motozzon meg a halál - hangosan nevet fel, mert elérkezett az a pont, ahol Lena szórakoztatóvá válik számára. Hogy ez mennyire jó jel, az egyelőre kérdéses, de általában azok a dolgok, amik mulattatják, hamar tönkremennek. A férfi olyan, mint a gyerek, aki nem képes vigyázni a játékszereire, előbb vagy utóbb mindegyik a kukában végzi. - Na ide figyelj, az előkészítő kicsit arrébb van, azt kerested. Ezt a hamis jelvényt - nem merne megesküdni rá, hogy illúzió, így nem is mondja ki - pedig tüntesd el. Legalább annyira vagy metamorfmágus, mint én Télapó - tiszta szerencse, hogy alig van benne alkohol, így ugyanis készen áll arra, hogy adott esetben megtréfálja a levitást. Ez a jó a pálca nélküli és nonverbális varázstudásban: a semmiből érkezik és oda juttatja az embert. Nem egy diákon kívánja alkalmazni, de ha sokáig emberkedik, nem tudja garantálni, hogy nem következik be, amitől tartunk.
|
|
|
|
Lena Felagund INAKTÍV
Iskolasokadik RPG hsz: 87 Összes hsz: 461
|
Woody T. FletcherEljátszom a gondolattal, hogy bevetek pár illúziót a pasas lecsitítására, ám nem vagyok biztos annyira még magamban, hogy egy tapasztalt bűnüldözőt, aki már sok mindent látott, át tudnám ejteni. Mindenesetre amíg összeszedem magam, lázasan kergetik egymást fejemben a gondolatok. Válaszolgatni is kéne a kemény szavakra, mégpedig okosan, ha lehet. - Valójában azért vagyok itt, hogy tanuljak. Nem csak a védelmi pénzről, hanem sok minden másról is, ami érdekel. - Egy újabb gonosz megjegyzés és hangzatos hahota kavarja fel az irodisták unalmas perceit. Sok tekintet követi tisztes távolból a gyerek és a felnőtt képtelen vitáját, melynek csak egyetlen végkimenetele lehet, nevezetesen a bukásom. Jól kifogtam tanult agy főmuftit, aki meg akarja mutatni, hogy mennyire ő itt a Jani. Persze velem szemben nincs nehéz dolga, mégis még itt állok a bejáratnál, senki nem fogott le, nem korlátozott semmiben, sőt, ahogy érzékelem, nem is akar. A motozásos kérésem is süket fülekre talál, így bátran lépek kettőt befelé, és immár bent állok az előtérben. Innen belátszom már az minisztériumi büfébe, ahonnan még több figyelő szempár szegeződik rám és a férfire. Az átlag tömegből kitűnik egy magas rangú ürge, aki feltűnően vizsgálgatja furcsa párosunkat. - Az előkészítőből már kinőttem, nem hiszek a Télapóban. Különben is túl szenilis és öreg, bár egy mágusnál ezt nem lehet tudni soha, hogy kicsoda, akár lehetne is. - Nem akarom én felhúzni a tag agyát, de ha úgy alakul, akkor úgy alakul. A meggondolatlanságom az egyik oka, a másik pedig a tudás vágy, mely kiölte belőlem az óvatosságot. Az előbbi pasas, aki eddig az ebédlőből nézett, egyre közelebb lépked. Útjából kotródnak a szélrózsa minden irányába a népek. Tartása feszes, járása és viselkedése tiszteletet parancsoló. Az előtér falán lóg egy tabló, ott a képe neki is, a legmagasabb helyen. Innen én nem látom, de az van a képe alá írva, hogy Vezérőrnagy. Egyre közelebb ér, egyenesen felénk tart. - Megmondtam, hogy a rendőrségnél szeretnék dolgozni. Szükségem van egy mentorra. - Nem vagyok benne biztos, hogy a megfelelő embernél kopogtatok a kérésemmel, de ha már bent vagyok, könnyebben tudok helyezkedni. Túl korai lenne? Nem hiszem, hogy elhamarkodtam volna. Ezt soha nem lehet elég korán kezdeni. Tisztában akarok lenni pár alap dologgal, mielőtt tényleg erre teszem fel az életem. Az ismeretlen teljesen mellénk ér. Szája szegletében mosoly bujkál, majd megszólal lágy bariton hangon. Parancsoláshoz szokott stílusa kiérződik mondandóján, bár inkább kér, mégis ellentmondást nem tűrően. - Vállalja be alezredes! Úgyis nagyon ráér. Ez parancs. - teszi még hozzá, mielőtt szélesen mosolyogva eltűnik a lépcsőházban.
|
|
|
|
Márton László Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 193 Összes hsz: 311
|
Ombozi ZlatanNagyon feldobja, hogy sikerült végre találnia egy tárgyalóképes aurort, aki legalább nem nézi őt teljesen levegőnek, hanem hajlandó szóbaállni vele. Nem meglepő módon a legtöbb kollegája már elhajtotta a mai nap.. merthogy kinek van erre ideje. Már akik egyáltalán nem nézték levegőnek és mentek tovább. DE Leo nem biggyedt, tudta, hogy előbb-utóbb valakit sikerül elcsípnie a kis interjújához és tessék. Még ha Zlatan amúgy a férfias vonásaival meg alkatával egy kissé megfélemlítően is hathat egy olyan kiskölyöknek, mint ő. A válaszra már megint kicsusszan a szerepéből, szélesen elvigyorodik, úgy firkálja bele a választ. - Azta, ez nagyon komoly munkának hangzik, ilyesmivel foglalkozni nagy felelősség. - Bólint is magának, amiért ezt ilyen komolyan összefoglalta, majd folytatja, merthogy nincs ám vége. Ugyan eredetileg nem ez a kérdés következett volna, de természetes módon rögtön kapva kap az alkalmon, mikor eljut hozzá az utolsó kifejezés jelentése. Majdhogynem látni, ahogy fizikailag megnőnek a fülei, csakhogy több infót fogadhassanak be. (Persze valójában nem, az fura lenne.) - Képességbirtokos? - Megnyomja a szót, lenyűgözve, merthát neki ez már önmagában nagy szónak hangzik, tényleg olyan szuperhősösen. - Mármint képesség a varázserőn túl? Komolyaaan, lehet ilyen? Ésés... -megköszörüli a torkát. LEOPOLD! Kis komolyságot! - mi a képességed? Ha szabad tudni.. persze. Utólag jöhet rá, hogy lehet, túl tolakodó volt, tudja a fene, illik-e ezt megkérdezni, így szégyellős hanglejtéssel igyekszik szépíteni. A nagy kiskutyaszemekből tükröződő kíváncsiság azért nem tűnik el, hogy is tűnhetne? Képesség! Ez ritka.
|
|
|
|
Ombozi Zlatan INAKTÍV
A hibád RPG hsz: 194 Összes hsz: 308
|
Márton Lac Leo x bejön a szemcsid
Elképzelésem sincs, hogy mióta állhat itt a srác, hogy találjon valakit, akinek felteheti a kérdéseit, amiket olyan gondosan gyűjtött össze. Tetszik a kitartása, mert nyilvánvalóan nem jó kedvemből álltam meg. Mert így már értelmet nyer az is, ahogy a hivatalban valami gyerekről beszéltek bő egy órája, aki mindenkit leszólít pár válasz reményében. Így, hogy itt ülök mellette, azért egyszerűbb elképzelni, hogy miről beszéltek. Tehát kitartó, amit én értékelek, és bár teljesen kiment a fejemből, hogy itt lehet még mindig, amikor kijövök, ráadásul elhatározásra is jutottam ugye, de leülök. És jöhetnek a kérdések, amikre komolyan legjobb tudásom szerint fogok válaszolni, kezdhetjük is azzal, hogy kiadom a képességemet is. Remek kezdés. Erősnek mondanám leginkább, de ahogy Lacika tekintete csillog, igazából leszarom, valószínűleg, ha rá is kérdez – miért van olyan érzésem, hogy ráfog? – akkor sem fogja érteni. - Igen, valóban az – mosolyodom el halványan. – Valamikor külön-külön kell hasznosítanom a tudásomat, de sokszor előfordul, hogy egyszerre van rájuk szükségem – ezt azért nem úgy kell elképzelni, hogy kidobom kockával éppen mihez van kedvem, hanem gyakran megtörténik, hogy csak helyszínelni megyek, vagy csak beszélgetni egy jót az elhunyttal. A második opció a leggyakoribb; mindent kell használnom, mert minden kell nekik, és sokkal egyszerűbb két aurort küldeni a helyszínre, mint egy egész gárdát, akik ezt meg tudják oldani. Hálátlan meló, de egyszer egy lány azt mondta nekem, hogy csodálatos a munkám, mert legalább az elhunyt szerettei megtudják mi történt. Igaza lenne? Halvány mosoly terül el ajkaimon, majd Lacikára nézek. Szóval a képesség. Aha, nem úszta meg. - Igen, azon túl – dörzsölöm meg arcomat, miközben másik kezembe átvéve szivarkámat lehamuzom a maradékot. Miközben én itt elbeszélgetek, már leégett a fele. Mekkora pocsékolás, pedig vaníliás! Ajkaimhoz emelve a szivarkát szívok bele, majd a füstöt elfújva Lacikától pillantok vissza rá. – Nos… - kezdeném el igen intelligensen, de már itt elakadok. Oké, hogy adod ezt elő egy gyereknek? – Tudod, ha megfogom egy elhunyt kezét, akkor megmutatja nekem, hogy mi történt vele az elmúlt huszonnégy órában, így láthatom azt is, hogy esetleg ki volt az elkövető. Úgy hívják Révész-szindróma – ez így nem durva? Leegyszerűsítve ez van, talán ennyi elég is. Feleslegesen mennénk bele mélyebben a genetikába is, mert még én sem értem mi is vagyok valójában. De az elnevezés találó.
|
|
|
|