Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Nem tudnám megmondani, hogy felfogom-e azt a furcsa hangot, ahogy levegő után kap. Biztos, hogy hallom, talán az is hozzátesz ahhoz, hogy megpróbálom mielőbb értelmesen előadni mindazt, ami bennem van. Mert eddig katasztrófa az, ahogy nekiálltam. Tényleg igyekszem minél gyorsabban értelmesebbé tenni, hogy ne tűnjön annyira baljóslatúnak, de nem könnyű. Nem könnyű, mert így, ennyire még nem hagytam ezeket a gondolatokat bolyongani magamban, nem tudtam őket összerakni egy értelmes egésszé. Csak kuszán kavarodtak, így kuszán is törnek felszínre. De bár ne tennék! Inkább maradtam volna csendben! Azt kellett volna. Hiszen hányszor fordult meg a fejemben az, hogy nem akarom elmondani, nem akarom szabadjára engedni, nem akarok belegondolni sem. Miért nem tartottam magam ehhez? Igen, joga van megtudni, hogyne lenne, de … de nem így kellett volna. És ezt világosan alátámasztja az, ahogy erőtlenül a párkányon landol.
Felemelem a fejemet, rápillantok, az eddig sem éppen vidám vonásaim megvonaglanak, ahogy meglátom mit okoztam, már megint. Mintha gyomorszájon vágtak volna, de esküszöm még az is jobb lenne, mint ez. Miért kellett belekezdenem ebbe egyáltalán? Miért nem tudtam egyszerűen megkönnyebbülni attól, amit mond és csak ott lenni neki, támogatni, ahogy … egy normális barátnőnek kellene? Meg úgy eleve, mi a jó fenéért jutottak nekem eszembe azok a gondolatok? Miért? Miért? Miért? Oké, félek attól, hogy bekövetkezik, egyetlen porcikám sem kívánja azt. De … hát pont ezért lehetne annyi eszem, hogy akkor nem csinálok, mondok ilyen hülyeségeket. Mert pontosan így fogom elveszíteni. Tönkreteszem őt. Miért hittem azt, hogy az, amit elmondok azt erősíti meg, hogy semmi baj nincs vele, velünk? Istenem, nem kellett volna ezeket elmondanom.
- Thomas – lehellem csupán a nevét meg-megremegő szájjal, kezem hasonló módon nyúl az övé után, de végül csupán letámasztom az ujjaimat a térdére. Nem simítok rá, nem szorítok rá, pedig szívesen tenném azt. Szívesen ölelném át, megnyugtatva ezzel talán őt is, de magamat mindenképpen. De teljes erejéből rám zúdul a felismerés, hogy igen, szerencsétlenül kezdtem az egészbe bele de akármilyen gyorsan folytattam, talán még sem sikerült azonnal érthetően, felfoghatóan kifejeznem magam. Szó sincs arról, hogy én azt akarnám, hogy  … jézusom, dehogy is.
– Sajnálom, én csak … én csak azt próbáltam elmondani, hogy nem miattad vagyok ilyen magam alatt. A saját hülyeségem miatt. Bocsánat, hogy ennyire … sajnálom, hogy így … ne haragudj, hogy egyáltalán … - már a hangom is remeg, úgyhogy jobbnak látom inkább befogni végre a számat. Még mielőtt csak tovább rontanám a helyzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtt egy párkánynál | #thatstoughGIF



Lehet, hogy durva az, ahogyan érint most ez engem... mármint az aggódás a feltevéseim miatt. Hiszen nem is az a baj, amit mond, hanem a felvezetés. Szóval lehet, hogy durva, viszont az még sokkal-sokkal rosszabb lett volna, ha utólag mondja el, hogy egyébként nem annyira igaz, hogy nem volt semmi gond. Egy részt nem értettem volna, miért nem árulta el, ami nyomasztja, és miért tett úgy, mintha minden oké lenne; más részről meg megint megtörtént volna az, hogy nem tudtam volna ezt utólag már beilleszteni, a helyére rakni. Még nehezebb lett volna, még jobban megterhelt volna hát, mint most ez. Vagyis... mondjuk lehet, akkor el tudja úgy mondani, hogy ne kezdjek el rémeket látni. De mindegy, ezen kár töprengeni, mi hogyan lett volna.
Nagyon szédülök. Talán így lehunyt szemmel még jobban. Ki kéne nyitnom. De nem tudom. Lau közelebb lép és megérint és szól hozzám. Erőtlenül bólogatok. Bólogatok, hogy értem már, mit akart mondani. Mostmár világos és örülök is neki, csak amit előtte hittem, annak a rám gyakorolt hatásán nem tudok még hirtelen túllépni. Szerencsére ahhoz sincs most energiám, hogy tovább forgassam azt magamban. Hogy felfogjam, hogy Istenigazából most először vágott így belém ez a félelem. A félelem, hogy elhagy. Hogy akárhogy is, de többé már nem lesz a barátnőm. Ő is ilyeneket érezhetett. Ő hosszabb ideig, úgy egy fél napon át, viszont nála eloszlott ez, kellemetlenül formálódott. Az enyém csak pár másodpercig tartott, ám annál élesebben csapott le. Ezt próbálja most feldolgozni a szervezetem, gondolom.
A folyosó nekiáll kiürülni, ahogy lassan mindenki elkezd a termekbe vonulni, hiszen mindjárt kezdődik a következő óra. Hozzám ez nem nagyon jut el. Csak barátnőm mentegetőzése tompán és ujjai érintése a térdemen. Jobbom lecsúszik oda combomról és megfogom, balom pedig kinyújtom felé, megmarkolva blúza szélét -mert éppen azt találom meg- és magam felé húzom. Ahogy erre mozdul, derekára csúszik kezem, úgy vonom még és még közelebb, teszem ezt addig, míg mindkét karom köré nem fonhatom, ahogy előttem áll. Homlokom mellkasának nyomom és fújok egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Félek, rettenetesen félek attól, hogy ellöki a kezem. Hogy azt mondja, nem vagyok normális, és hagyjam én őt inkább békén. Hogy besokall. Ezért nem érek hozzá jobban, talán kevésbé fáj majd, elviselhetőbb lesz így ha megteszi.
De egyelőre nem tesz semmi ilyesmit, csak jelzi, hogy érti, amit mondok. Remélem, hogy tényleg megérti, hogy egyáltalán nem az ő hibája, ő nem csinált semmit. És ezt komolyan is gondolom. Ha nem fordítja félre a keresztje, amit mond, ha nem kerül bele ebbe a félreértésbe, nos lehet akkor is minden további nélkül végigszáguldott volna a fejemen a gondolat egy ilyesmi pletykánál. Vagy ha nem most, akkor majd máskor, egy másik esetnél. Viszont pontosan tudom azt, hogy ő önmagát okolja, hogy úgy hiszi, hogy megbántott. És nem akartam, hogy ezt higgye. Most meg fogalmam sincs, hogy mi jár a fejében. Azt látom, hogy teljesen kikészült a szavaimtól.
Elhallgatok és várok, ujjaimat a térdén nyugtatva, szinte lélegzetvisszafojtva. Meg könny-visszafojtva, ugyanis nagyon erősen sírhatnékom van. Nem csak ettől a pillanattól, de úgy az egésztől, tegnap délután óta mindentől. Próbálom megakadályozni, de ahogy megfogja a kezemet egy könnycsepp gördül le az arcomon. Aztán azt az egyet rövidesen követi egy másik miközben engedelmeskedem a húzásnak. Nem is nagyon kell húznia, hiszen mindennél jobban szeretnék az ölelésében lenni. Közelebb is lépek, amíg teljesen át nem tud karolni. Könnyáztatta arcomat a fürtjei közé rejtem, kezeim a nyaka köré vándorolnak, erősen de azért nem fájdalmasan ölelve őt magamhoz. Szívem rendszertelenül kalimpál össze-vissza, a légzésem sem szabályos, de legalább kezd a szomorúság felengedni bennem. Semmi baj. Minden rendben lesz. Semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtt egy párkánynál | #thatstoughGIF



Ellökni a kezét? Nem igazán hiszem, hogy képes lennék ilyesmire. Nem tudom, minek kéne ahhoz történnie, hogy ilyet vagy hasonlót tegyek. Ahogy átölelem őt, többször is mélyről szusszanok, próbálván hagyni kiszökni belőlem a feszültséget, feloldódni a közelségében és a gondolatban, hogy tényleg semmi baj. Ettől még hibáztatom magam. Ezzel nem nagyon van mit tenni. Viszont próbálok most nem ezen agyalni.
Amennyi hajam van, abban elvesznek könnyei, nem érnek el bőrömhöz, hogy megérezzem őket. Akkor felnéznék talán. Így viszont maradok álla alá bújva. Fejem oldalra fordítom, így simítva neki arcom, mellkasán pihentetve. Közben pedig magunk maradunk a folyosón. Valahogy elér a tudatomig ez és nyűglődőt szusszanok.
- Mennünk kéne Bűbájtanra - hívom fel erre figyelmünket tompa, kedvetlen hangon, miközben megsimogatom a hátát és lassan feltárom a szemem, így is megbizonyosodva róla, hogy bizony, egy teremtett lélek, nem sok, annyi sincs már itt körülöttünk. Már most látom, hogy ez nem lesz életem legeredményesebb órája. Ahogy sejtem, nagyjából csak ülök majd ott és annyit fogok tenni, amennyit muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Lehunyt szemhéjaim alól lassan csordogálnak azok a fránya könnyek, egyre lassabban, ahogy fokozatosan megnyugszom a karjai között, belélegezve az illatát. Szerencsére nem törtem ki zokogásban, pedig volt egy pillanat, amikor ettől tartottam. Talán más körülmények között úgy lett volna, talán tudat alatt is tartottam magam, hisz itt van nézőközönségünk. Vagyis volt valameddig.
Aprót nyüsszögök válaszként, egyáltalán semmi kedvem sincs megmozdulni. Nemhogy órára menni. De igaza van, be kell mennünk. A fenébe.
- Essünk túl rajta – bólintok egy aprót, majd lazítok a fogáson és kelletlenül elengedem a nyakát, végül távolabb húzódom, hogy ő is fel tudjon kelni. Kezemmel gyorsan megtörlöm az arcomat, ám a kissé pirosas szemeimmel nem fogok tudni mit kezdeni. Majd makacsul az asztalt fogom bámulni órán, és kerülöm a feltűnést végig. Valahogy csak kibírom ezt az egy órát. Túlélésre játszom, a szavaim is pontosan ezt tükrözik. Miközben én rendbe szedem magam Thomas is felkel a párkányról. Óvatosak a mozdulatai, így nem is nagyon lepődöm meg amikor előkerít egy cukorkát. Halvány mosolyra húzódik a szám, jól teszi hogy eszeget egy kicsit, nem árt az energia. Majd kérdőn felhúzom a szemöldököm, hogy felkészültünk-e, mehetünk-e órára. Mintha valamiféle sárkánybarlangba készülnénk mindenféle felszerelés nélkül, ahol a biztos halál vár minket. Jó, ennyire azért nem vészes a helyzet, de na. Körbepillantok még a folyosón, nem hagyunk-e itt valamit, de végül már nem tudom tovább késleltetni a pillanatot, és belépünk a terembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Úgy tűnt, egy csapat, vagy azok bármely tagja sem találta ki váratlanul, hogy mégis kihasználja ezt az eső utáni és egy következő előtti nyirkos kis időt arra, hogy gyakoroljon a pályán. És noha repülni bárhol lehetett volna, Lili úgy okoskodott, hogy a legcélszerűbb a kviddicspályán csinálni, ahol biztosan nem lehet belőle semmi probléma.
És Beni, aki remélhetőleg nem hagyta cserben, és nem gondolta meg magát az utolsó pillanatban, elvileg már ott is volt, és rá várt, meg a kölcsönzött seprűre, amit a lány cipelt a vállára csapva. Könnyebb volt, mint amilyennek látszott, mert egy jókora repülő eszköz volt, hiszen nem a hagyományos típust, hanem azt használta, amit seprűakrobatikára fejlesztettek ki. Hosszabb, szélesebb fából készült, és nem voltak rajta lábtartók sem, mint a versenyseprűkön.
Lilin testhezálló, sötétkék edzőruha volt, ami melegen is tartotta őt, de a biztonság kedvéért egy áttetsző esőkabát is volt a seprűre dobva, ha rosszabbra fordulna az idő. Bár akkor nem valószínű, hogy tartósan tovább kint maradnának.
A szomorkás, nyirkos idő ellenére neki nagyon jó kedve volt, dalolászva lépett be a lelátók árnyékába, mert bár nem a maga szórakoztatására jött ma ide, hogy kedvtelésből repkedjen, vagy gyakorolja az akrobatikát, már az is felvillanyozta, hogy seprűre ülhet, és persze, hogy segíthet Beninek, hogy ne tartson a repüléstől, és ügyesedjen is benne.
Ugyan még nem próbálkozott ilyesmivel és nem is volt tudomása róla, hogy alkalmas lenne erre a seprűje, úgy találta, elég nagy ahhoz, hogy arra két ember is kényelmesen felüljön, ha kell. Egyikük se volt túl nehéz, és a kviddicses versenyseprűk is, melyeket egy emberre terveztek, elbírtak kettejük összsúlyánál nehezebb játékosokat is. Szóval miért is ne?
Mikor aztán a pálya közepére ért, és mellmagasságban elengedte a seprűt, mely aztán stabilan ott is maradt, Lilkó körülnézett. Beni még sehol nem volt, vagyis vagy nem jött el, vagy.. ah, igen, túl korán ideért Lili. Pedig amúgy gyakran elkésett mindenhonnan, de most túlzottan is izgatott volt, úgy tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nemcsak, hogy az udvar, de ilyen tájt még az iskola is elég csendes. A legtöbb diák az egyik oldaláról fordul a másikra, miközben Sára már sportfelszerelésben nyújt nem messze a bejárati kaputól. Általános napi rutin része, mindenki tudja, aki csak ismeri, hogy ritkán hagyja ki a reggeli futást. Mélyen letüdőzi a hajnali hűvös, tiszta levegőt. Annak csípős frissessége mindig sikerrel kimossa belőle az álmosság utolsó foszlányait is. Bedugja fülébe a felrúnázott zenelejátszó fülesét, majd ellenőrzi az óráját. Remek, nincs csúszásban, lefutja a szokásos távot, aztán visszamegy a toronyba, letusol, felöltözik majd összekészül a napra - ami elnézve a mai órarendjét, elég unalmasnak ígérkezik. Semmi gyakorlati órája nem lesz, csak az unalmas elmélet felett kell majd kushadni a padban. A gondolat nem tölti el végtelen lelkesedéssel.
Eleinte lassú tempóban kezd kocogni, csak hogy hozzászokjon, majd ahogy a légzése egyenletessé válik és felveszi a ritmust, úgy gyorsít valamennyit a tempón. Időről időre egy kicsit bővíti a távot, már egy ideje ezt a Bejárati kapu - Üvegházak - Erdő széle - majd körben vissza útvonalat tartja, de lassan ideje lesz növelni a kihívást. Ha mindig ugyanannál ragad le, ami már kényelmes és nem fárasztja le, soha nem fogja tudni megfelelően növelni az állóképességét. Saját lélegzetvételeinek és futó lépteinek hangját elnyomja a fülében szóló R&B szám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Természetesen, csupán önvédelmi célokra meg ilyesmi, tudom, tudom. – A legtöbb ilyen hasznos apróságot az idősebb barátai tanították neki, ezek amolyan nyílt titokként terjedtek az ilyesmi körökben. Az idősebbek tovább adják a fiatalabb generációnak, akik majd az utánuk jövőnek. Néhány ilyen rontás kikopik a köztudatból és újak épülnek a helyükre, így csökkentve a lebukás kockázatát.
- Lehet úgy tényleg lenne bennük valami szépség. De lehet elfogadom majd az ajánlatod, hogy ne unatkozzak annyira. – amennyire szeretett olvasni az ilyesfajta könyvek épp annyira nem kötötték le. Ő csak a szórakoztató irodalmat kedvelte, az unalmas száraz tanulmányokat meghagyta a strébereknek. Azokban nem talált semmi izgalmasat ami képes lett volna másfél percnél tovább fenntartani az érdeklődését. Ezzel szemben a mugli regények elég kalandosnak bizonyultak ahhoz, hogy akár órákra elragadják a valóságtól. Bár hozzá kell tenni, hogy ez mindössze évi néhány könyvet jelentett csupán, annyira azért nem volt lelkes olvasó, hogy hetente kivégezzen egy-kettőt. Csak szép lassan, nyugodtan olvasott akkor, amikor épp úgy gondolta, hogy ráér, tehát általában vizsgaidőszakban tanulás helyett vagy valami hasonló időszakban, mikor amúgy valami fontossal kellett volna foglalkoznia.
- Azt hiszem, ilyen bűbájt nem ismerek, de a mugli módszer szerintem nem hagy csendben majd. – Szóval ha már így kijelentette, akkor ki is próbálta, lehunyta szemeit, majd ujjával sokáig körözött rajza felett. Az első kísérlet nem járt sikerrel, ügyesen kiválasztott egy tök üres felületet, ahogy másodjára is. Végül harmadjára sikerült találnia egy helyszínt, mégpedig az udvart választotta ki. Végülis, jó döntésnek bizonyult, hiszen arra még nem jártak aznap.
- Na gyere, indulás – ugrott le vigyorogva a tanáriasztalról, majd szökdécselve kilépett a folyosóra, hogy mutassa az utat szőke barátnőjének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azt ugyan nem tudnám megmondani, hogy végül aludt-e, de azt igen, hogy örül nekem. A mosolya erről árulkodik. Tehát nem zavartam meg, az jó, az jó. Nem szerettem volna felugrasztani a legszebb álmából, vagy éppen a legmélyebb gondolataiból.
- A baj csak az, hogy akkor a keddet utálnád ugyanennyire. Mindegy milyen nappal kezdődik a hét, ha egyszer pár nap pihi meg nyugi után újra bele kell vetni magunkat a tanulásba meg ilyenek – felelem neki grimaszolva. Jómagam is el tudnék viselni hosszabb hétvégéket, még úgy is, hogy akkor legtöbbször végigdolgozom az egyik napot. De tényleg oly’ mindegy hogy milyen nappal kezdődik a suli, mindenképpen valamiféle utálat övezi a diákság jóvoltából.
Még javában ezen agyalok, amikor hirtelen témát vált, és őszintén szólva kicsit nehezen követem le most. Oké, szóval álmodott meg táncolt, eddig nagyjából képben vagyok. Na de, milyen bálról van szó?
- Öö, hogy micsoda? – kérdezek vissza inkább döbbenten pislogva, majd pár másodperc után felvidul az arcom, ahogy összerakom a dolgot. Majd el is komorodok. – Uhh, végzős bál. El is felejtettem, hogy idén miattunk lesz rendezve. Kell … szerinted mindenképpen kell táncolni? – biztos érzi ebből Masa, hogy kihagynám a dolgot legszívesebben. Nem azzal van a baj, hogy táncolunk, hanem hogy mindenki minket bámul, amolyan műsort adunk nekik. Pff.
- És … és mi választhatjuk meg a partnerünket? Vagy a tánctanár vagy kicsoda? – érdeklődöm még fojtott hangon. Ez nálam komoly problémát tud okozni, ha nem én választhatom meg a táncpartnerem. Esélytelen hogy bárkit is tánctávolságba engedjek magamhoz, nemhogy még meg is érintsen hacsak nem Thomas az illető. Áh, nem, nem akarok én most ezzel a végzős dologgal foglalkozni na. Túl sok kérdést vet fel.
- Te tudod, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel? Hova tovább? – árad ki belőlem a gondolat folytatása. Ehgen, ez az egyike az engem foglalkoztató, aggasztó dolgoknak. És ezzel a komoly témával lehet, hogy én lepem meg őt, így hétfő délelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Merlin látja lelkem, nem szerettem volna bajt. De ma Mikola prof említett párat a legendás lények közül, amik néha feltűnnek a kastély melletti erdőben, így tanítás után alig bírtam magammal. A bájitaltan beadandó egy kicsit sem mozgatott meg, így a tankönyveimet ledobva a klubhelyiségben, inkább az erdő felé vettem az irányt. A réten áthaladva inkább a vadőrlak környékén maradtam, annyira azért tényleg nem szerettem volna elmászkálni. Habár már később sötétedik, de magamat ismerve addig nem megyek vissza, míg nem találok valami érdekeset.
Néztem a talajt, néztem a bokrokat, néztem én mindenfelé. Csend volt, csak az én talpam alatt sercegett a talaj. Végül kinéztem magamnak távolról egy fa-bokor csoportot, tőle jó öt méterre leguggoltam, és vártam. Kicsit olyan volt, mint amikor hulló csillagot kerestem, és csak egy pontot figyeltem az égbolton reménykedve, hogy pont ott lesz egy. Eddig ugyan sosem jártam sikerrel, de most hátha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Nem minden. Vagyis de. Szóval azért nyilván oda kell tenned magad annak érdekében, hogy az univerzum érezze rajtad, hogy akarod.
Talán velem is ez a baj, hogy azért nem léptem mondjuk az ő irányába, mert féltem, az univerzum érezte, hogy félek, és ennek köszönhetően sosem mertem megmondani neki a nyilvánvalót. De hiszek benne, hiszem, hogy ha valamit igazán akarsz, akkor az elérheted, csak tényleg kell a száztíz százalék, hogy valóban a tiéd legyen. Embernek lenni nem könnyű, nem is várja el tőled senki, hogy úgy tekints rá, mint valami valami könnyed létre. Az emberi lét, ha tetszik, ha nem, szívás, de ugyanakkor számos csoda megbújik benne, mint ez a mostani is, ahogy itt állunk, mi ketten, egymás kezét fogva. Layla túl tökéletes, ha szeretett volna is valaha, úgy, ahogy én szeretem őt, akkor sem hiszem, hogy működtünk volna, mert túl tökéletesnek látom a kettősünket. Szépek lettünk volna együtt, de az én életem másfelé indult, és mindent, amit vele vágytam, most egy másik lánnyal kell megtanulnom.
- Szerencsés vagy. Lehet, hogy nem ma jön el a te cikeszed, de egy nap meglesz, és azt mondják, hogy egy bukás után jobban értékeli az ember a győzelmet.
A kérdésére elnevetem magam, mert sejtem, hogy mit hisz, de nem. Egyáltalán nem az van, ami ilyenkor az emberek fejében megfordul, és nem kell arra gondolni, hogy meleg vagyok, mert nem. Értem én, hogy elfogadó világ van, de ha most komolyan azt gondolja, akkor esküszöm, hogy a mélybe vetem magam innen a seprűről. Ha jól esnék, akkor lehet, hogy még a karom is bepirosodna egy kicsit.
- Ő a példaképem.
Nyugtatom meg azért, mielőtt még továbbgondolná a dolgot, mert nekem már sikerült, látom magam előtt a pletykát, meg az összesúgó embereket, és valahogy nem élvezem a dolgot, különösen, hogy bennem nagyon más van. Talán jobb is lenne, ha melegnek hinne egy érdekházassággal?
- Kösz, de tényleg, így rombold le az ember önbizalmát.
Még, hogy satnya, hát felháborít ez a nő! Ennek pedig hangot, vagyis érzést is adok, hiszen a következő pillanatban valóban megharapom. Nem erősen, de annyira, hogy a fogaim kicsit látszanak az gyönyörű bőrben.
- Szerencse-lenyomat.
Nem mintha ezek után ne várhatnék tőle egy jó nagy pofont, mert esélyes, hogy meglesz az is. Viszont a nevetése feledteti is velem a meleg dolgot, és vidáman elmosolyodom én is, hiszek benne, hinnem kellett volna kettőnkben is. Mégsem tettem, mert nem akartam elpusztítani őt. Ahhoz túlságosan értékes.
- Mert máshogy szeretlek, mint illendő volna.
Még nem múlt el, még nem alakult át, még nem tudom elengedni őt, de nem, nem fogok semmi olyat tenni, ami miatt Edit sérülne. Csak le kell zárnom mindent, hogy vele tiszta lapot kezdjek, Le kell zárnom Laylat.
- Azt hittem, túl egyértelmű a dolog, de akkor ezek szerint nem.
Kínos. Megvakarva a tarkóm nézek rá zavartan, óvatosan ellépve egyet hátra. Talán nem most kellett volna, nem egy meccs előtt, ami miatt izgul. Talán én cseszem el az okkamiknak a bajnokságot? Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Félig reménykedve kaptam a fejemet a hangok felé, de "csak" egy másik diákot véltem felfedezni. Viszont ahogy bemutatkozott, azonnal felcsillant a szemem - levitás és ötödikes. Ez azt jelenti, hogy alapból többet tud nálam és mivel levitás, biztos ezerszer nagyobb a tudása.
- Dehogy zavarsz, csak valamilyen lényt próbálok meglesni.- ismertem be, talán picit el is ragadtatva magamat. - Fodor Rebeka vagyok, elsős eridonos. Ugye te nem vagy prefektus? - kicsit félve tettem hozzá. Nem szerettem volna bezsebelni egy büntetést - a házirendet még nem sikerült töviről hegyire megtanulnom -, mivel akkor nem tudnék még több ilyen kis túrát beiktatni.
- Bólintéreket, plumpót vagy cincogárt, igazából bármit, ami mágikus. Mugli helyen nőttem fel, szóval elég keveset láttam mágiát - vontam meg a vállamat kicsit szomorkásan. Nem hibáztatom anyát, az egyetlen boszorkányt a családban, csak épp kicsit sajnálom, mennyire le vagyok maradva a többiekhez képest.
A bokrot lábát figyeltem, mivel a Legendás Lények tanár inkább az avarszint közelieket említette. Mondta, hogy jégfajdokat is lehet látni, de az elég ritka, nagyon szerencsésnek kell lenni hozzá.
- Te is őket keresed? - kérdeztem végül. Nekem hasonlónak tűnt, mivel leguggolt mellém, eddig pedig nem beszéltünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ezek szerint nem tévedtem, így aztán végre lelkiismeret-furdalás nélkül mehet a móka. Vagy keresés, kinek hogyan tetszik jobban. Elvégre nekem jelen esetben a kettő egy és ugyanaz.
- Hát, nagyon remélem, hogy lesz itt valami izgalmas - ismételtem el a szavait kicsit változtatva rajta. Az igazság az, hogy kezdtem izgulni, így csak suttogva válaszoltam. Bármi megtörténhet...
És akkor, mintha Merlin jele lett volna, felbukkant Ő. Először a neszeket nem is hallottam meg, úgy lefoglalt a beszélgetés. Észre sem vettem, hogy hidegebb lett a fa környékén, meg eleve a föld felé koncentráltam. Ki hitte volna, hogy egy szárnyas jószág kerül ide?
- Ez egy jégfajd lehet? - kérdeztem már szinte motyogva. A szívem szaporábban kezdett el verni, ahogy a fa ágain dér keletkezett a madár miatt. Azt kívántam, bárcsak hoztam volna valamit, amibe le tudnám jegyzetelni, mit is látok.
- Biztosan az. Vagyis nem tudom, hogy mennyi szárnyas lény képes ilyen hideget vonni maga köré. De annyira nem erős, itt nem is érezni - kezdtem bele a fejtegetésbe. Jó pát méter volt közöttünk, amit egy picit el is átkoztam magamban. Varázslatos lenne, ha meg is simogathatnám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ha a lány nem vette volna olyan komolyan az elhitetés dolgot, akkor biztos elneveti magát a zavarán. Az arca piros színben tündökölt, ami nem hogy ártott volna neki, de még inkább aranyosabbá tette őt, s ha lehet még szebbé. Legalábbis Zsombor véleménye mindenféleképpen ez volt, így még inkább örült neki, hogy a szülinapi "ajándéka" még egy kis plusz pírt kölcsönzött a lánynak, így tovább csodálhatta őt titkon.
- Hát ebben az esetben nem hagyhatom ki, az is biztos - küldött egy tipikus féloldalas mosolyt Rara felé. Ő maga sose tudta ezeket a csodákat elkészíteni - bár nem is nagyon próbálkozott -, viszont az elfogyasztásukban egészen jónak vallhatta magát. - Bár úgy tudtam, hogy ilyenkor az ünnepeltnek sütnek. De te, Vizsnyiczky Sára természetesen ezt se úgy csinálod, mint bárki más - mosolygott rá, amiből a lány is rájöhetett, hogy ezt véletlenül sem rossz értelemben kell értelmezni. Sokkal inkább pozitívumként. Zsombor már rég szakított az átlagossal.
- Ha már úgy is itt vagyok? - nevetett fel. Ilyen felvezetőt is régen hallott már olyantól, aki úgy hívja az embert találkozókra. Meg kellett vallania, ez az egész eddig igen jóra sikeredett. És alig várta, hogy a lány kinyögje, mi miatt is kellett PONTOSAN ide jönnie. Ha már úgy is ott van.
- Elnézést, nem akartalak félbeszakítani, mondjad csak - mosolygott továbbra is rá. Valahogy ezt váltotta ki belőle. Szabadságot, amelyet már régen érzett. Gyermeki érzelmeket. Szeretetet, és boldogságot. És csak azt érezte, hogy többet szeretne. Jobban Márton akar lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem ezen az estén talál rá az évszázad sztorijára. Ebben már akkor biztos volt, amikor kitette a lábát a rádió, még mindig részben felújítás alatt lévő épületében és végre az este tiszta levegőjével szívta tele tüdejét. Van egy olyan érzése, hogy a lány csak azért nem érzi rajta a festék szagát, mert ő maga is azzal dolgozik. Haza útja alatt szokta kiszellőztetni magát. A ruháját és a haját, hogy mire  Imola ágyához ér, hogy jó éjt puszit adjon, már ne lehessen észrevenni rajta, hol járt. - Interjúkat készítek érdekes emberekkel, igen, meg cikkeket is írok – fog bele válaszába és kicsit igyekszik egyértelműbbé tenni a sokak számára ködös riporteri munkát – Néha helyszíni tudósításokat is csináltam és nyomozgattam is annak idején – emlékszik vissza elrévedve arra az időszakra, amikor még egy újságnak dolgozott – De mostanság azt nem csinálom – zárja le gondolatmenetét. Igazából nem sok kutatni való van itt Bogolyfalván, bár kapott pár fülest innen-onnan és figyeli a híreket, de egyelőre a nagy áttörés még várat magára. Addig is itt ez a lány, aki az éjszaka közepén inkább kiszökik az  iskola biztonságot nyújtó falai közül, hogy alkosson, mint, hogy veszteg maradjon. Ha más nem, hát egy pár perces tanácsadás  ebből is ki fog kerekedni. Először neki, élőben. - Nem könnyű beilleszkedni sehová és azonnal nem is lehet. Viszont ha nem is próbálsz, akkor sok remek dologból zárod ki saját magadat – áll fel és sétál egészen közel a lányhoz – Úgy emlékszem van pár olyan terem, amire már az én időmben is ráfért volna a dekorálás…- kutat emlékezetében – Ha felajánlod, hogy alkotásokkal díszíted ki őket, akkor nem kell kiszöknöd, bár nem éjszaka, de festhetsz teljesen legálisan és még az is lehet, hogy hamarabb fogsz barátokra találni - próbál ötletet adni, mert az nem jó, hogy idekinn császkál és egyesek úgy is mondhatnák, hogy rongálja a köztulajdont. Bármi történhet vele. Hiányzik neki az, hogy valaki olyan találjon rá legközelebb, aki szigorral akarja megregulázni? Egy alkalommal még elmegy az ilyen tilosban járásosdi, de ha sűrűn kiszökik annak tényleg rossz vége is lehet. Már nem kislány, így abban Elektra egészen biztos, hogy megvan a magához való esze és érteni fogja a szavaiban rejlő kérést arra, hogy többé ne találkozzanak ilyenkor idekinn. -  Igen, a késő esti sáv az enyém – jegyzi meg, majd nekidől a fának egy olyan részen, ahol nincsen semmi festék. - Rendben, Linn, az én nevem Rothstein Elektra – viszonozza a bemutatkozást és csak azért nem ad opciót a becézésre, mert az ő esetében ez nem olyan egyszerű. Sem az Elektra, sem második keresztneve az Imelda nem épp becézhető nevek. Az Eli és Imi csak a családjában használatos, Eldának pedig a régi munkahelyén hívták. Tehát most marad az Elektra. Aztán majd meglátja mi lesz később.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Érdeklődve nézte, hogy a kés ahelyett, hogy kimért volna egy olyan normális adagot, csak simán elvágta a tortát szinte félbe. Hát ez egészen érdekes lesz, az biztos. Még jó, hogy az ebéd nem most volt, mert különben a felét se bírná magába tömködni.
- Hát, ha én sütöttem volna, akkor biztos, hogy senki nem lenne képes abból egy ekkora adagot megenni - sóhajtott, ahogy átvette a tányért, és a szeméhez emelte, hogy még tüzetesebben megnézze annak a méretét. Vajon kitakarta a fejét is? Mert egészen úgy érezte, hogy igen.
A pokróc másik szegletéből elvett egy villát, és belesüllyesztette az édességbe. Sz biztos, hogy nagy harcra jelentkezett, és csak reménykedni mert, hogy jó is legyen az íze. Mert ha nem, akkor aztán fogalma sincs, hogy mit fog tenni.
Egy jókora adagot a villájára tűzött, és bekapta, hogy a pofazacskóit is az telítse ki, így úgy kinézve, mint egy megtermett, éhes mókus. Rágás közben érdeklődve hallgatta a lányt, aztán mikor ránézett Rara, feltartott mutatóujjával jelezte neki, hogy akarna ő beszélni, csak éppen nem megy. Gyors rágásba kezdett és próbálta legyűrni a hatalmas falatot, hiszen ez nem olyan téma volt, amelyet sokáig hagyhatott a levegőbe poroszkálni. Sőt, ha jól ismerte Rarát, akkor már csak egy kis idő kellett neki, hogy elbizonytalanodjon, és azonnal visszakozni kezdjen az egész témával kapcsolatban, azt meg nem hagyhatja.
Még mindig szűrt hangon, mint aki mindjárt megfullad, gyorsan kinyögött egy mondatot. - A lufiknál azt mondtad nem akarsz olyat, hogy "mi" - emlékeztette rá. Persze ott ő is sok mindent mondott, de a saját érzelmeit sokkal kevésbé tartja tiszteletben, mint a lányét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Most vagy ő választott hihetetlenül rossz pillanatot egy ekkora falatbevállalásához, vagy a lány, hogy ilyen komoly témákról beszélgessenek. De teljesen mindegy is volt, feltéve, hogy a lány megvárja, míg kinyögi végre a kérdését.
Fél? Hát igen, tőle lehet is, ezt elismeri. De ennyire rosszul emlékezne arra a beszélgetésre? Az elméje sokszor csapta már be az évek során, de egészen rég volt már, hogy ennyire. Esetleg jó lesz visszamennie az ELMÉbe egy újabb kivizsgálásra.
- Ne ne ne - riadt meg hirtelen Zsombor, hogy nem tudja meg, hogy mi lesz ebből az egészből. A sütis tányért letette maga mellé, és megragadta a lány egyik kezét, hogy magára irányítsa a figyelmét. - Beszélj hozzám. Szóval félsz - vezette vissza a beszélgetést oda, ahol volt. Ezt most nem hagyhatta annyiban. De miért nem? Mármint ő akarta? Dehát mindenkinek fájdalmat okoz. Rarának viszont nem akar. Mégis, a racionális éne mintha teljesen cserben hagyta volna, ha erről a barnaságról volt szó. - Tőlem? - nyögte ki a kérdést, mely szinte égette a nyelőcsövét, ahogy kijött.
Megszokta már, hogy mindenki ferdén néz rá, és azt is, hogy maga sem mer már bízni. Semmiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A nevetés egészen hirtelen érte, kissé hátra is hőkölt, és a lány kezét is leengedte.
Tőle.
Attól az embertől, aki egy volt halálfalóval viaskodott. Aki elküldött egy ártatlan lányt féltékenységből. Akinek dühkezelési problémái vannak. Oh Rara, ha tudnád te most pontosan min is nevetsz... Elméjében felrémlett újra a tű, és az az átlátszó szérum, amely újra és újra lenyugtatta a benne nyugvó szörnyet. Érezte a kétségbeesés izmainak megfeszülését, ahogy tiltakozik, üvölt. Szörnyű emlékek száguldottak le benne, míg vele szemben a lány csak nevetett. Nem érti. És nem is kell neki.
- Az a srác biztos egy bunkó volt - fűzte csak hozzá Rara mondandójához. Fogalma sem volt róla, hogy a lány mit titkol pontosan, hiszen egy szakítás nem hitte, hogy pánikrohammal kéne, hogy járjon. Sok minden volt, amit még nem értettek egymásban. Olyanok, melyeket nem is képesek elmondani egymásnak.
- Rara - nézett le kezeikre a srác. - Minden, amit a bulin mondtam igaz. Csodálatos vagy, és semmi mást nem szeretnék jobban, minthogy köztünk legyen valami. De se te, se én nem vagyunk készek arra, hogy megosszuk a titkainkat valaki mással - mondta ki a nyilvánvalót. Igen, szavakkal is bevallotta, mit érez. Viszont ez nem változtatott a tényen, hogy kapcsolatuk elsősorban kémia, mintsem szellemi vonzódás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mindketten elhalkultak hirtelen. A lány szavai hatalmas űrt hagytak meaguk után. Liliomtipró. Vajon ezek szerint akkor Rara nem akarta? Zsombor érezte, ahogy agyát újra elönti az az ismerős düh, keze ökölbe feszült. Nem hagyhatja, de mégis. Rara miatt elengedné a benne lakozó szörnyet. Egyedül a gyógyszerek miatt volt képes megtartani a józan eszét.
Igaz volt. Minden szó, amelyet ő mondott, és amit a lány. Kerülgették egymást, hol egyikőjük, hol másik visszakozott az egész miatt. Akarták, de mégsem tudták meglépni azt az utolsó lépést.
Van-e értelme. Jó kérdés. Mikor együtt voltak azt érezte, hogy igen. De amikor külön... A félelem és szorongás beült a fejébe és addig suttogott neki, míg elhitte, hogy nincs. S ez az egész találkozó. Az, ahogy kisiklott csak ezt bizonyította.
A pengető egy kicsit lógott a lány kezében, mielőtt képes lett volna elvenni. Ez a gesztus mindent elmondott. Rara nem kér belőle. Meg tudta érteni. Éppen csak közel engedte volna magához, és újra elhagyták, amit megcsillant igazi valója. Bólintott egyet, szájában keserű ízzel, és felállt a pokrócról.
- Igazából pontosan ezt érdemlem - jelentette ki Zsombor, és már vette volna útján vissza a kastélyba. Egy pillanatra még visszafordult.
- Köszönöm a sütit. Nagyon finom volt. És... boldog szülinapot - mondta ki a szavakat egy hatalmas gombóccal a torkában. Újra megtörténik. Megint. De mostanra már sokkal jobban képes kezelni.
Elfordult, és a nevető csoportok között visszasétált. El Rarától. Pontosan úgy, ahogy első alkalommal lennie kellett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Normális helyzetben hevesen bólogatnék a kijelentésére. Megkockáztatom, hogy soha életemben nem láttam még ilyen gyönyörűséget. A visszafogott eleganciája és kecsessége igazán egyedivé teszi a madarat.
Az egyik részem örökké képes lenne itt guggolni, és csak nézni. De azért ott van a másik felem, ami pont azon morfondírozott, amit Angelica is megkérdezett.
- Szerintem megpróbálhatnánk - bólintottam egyet, majd lassan félig felemelkedtem.
Igyekeztem nagyon halkan és lassan mozogni, már amennyire csak kitelt tőlem. Nem egyenesedtem fel teljesen, a mellkasom még mindig közelebb volt a térdemhez, mint normál állapotban. Közben azért oldalra pillantottam, hogy meglessem Angelica lopadokó módszerét, hátha neki jobb jutott eszébe.
Lassan megemeltem a lábam, és közelebb léptem. Ekkor már újra csak a jégfajdra figyeltem, és halkan sóhajtottam egyet.
- Milyen jó lenne megsimogatni! - mondtam ki hangosan is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ha csak egyetlen pozitív hatása volt annak, hogy Zsombor ott hagyta a születésnapján akkor az az elemi mágiájában nyilvánult meg. A benne tomboló harag és csalódottság olaj volt a tűzre - szó szerint, ugyanis azóta sokkal könnyebben hajtotta végre a gyakorlati órák feladatait. Eleinte küzdelmes volt a munka, mert azt sem tudta, hogyan lásson neki. De talán csak egy ilyen negatív élmény kellett, hogy kibillentse a biztonságosnak vélt szűk zónából és hatalmas fejlődésen esett át. Megértette, hogy miért pont a tűz választotta őt, a többi elemet túl nyugodtnak találta magához. Néhányszor ott maradt megnézni, hogy a többiek hogy gyakorolnak, hogy ez mennyire volt szabályos cseppet sem érdekelte. Csak ült és nézte a csodát amit a hozzáhasonlók létrehoztak látszólag a semmiből de mégsem volt képes igazán értékelni őket. Ezzel szemben ha másik pyromágus tanítvány volt éppen soron szinte pislogás nélkül figyelte, hogy mi történik odabent. Ilyenkor úgy érezte, mintha belül lángra lobbant volna. Megesett, hogy nem tudott uralkodni magán és a vadmágia maga alá gyűrte, de azért igyekezett önkontrollt gyakorolni, hogy ne váljon közveszélyessé.
Ezen a napom épp a gyakorlati óra volt az utolsó aznapra, de nem volt kedve utána visszamenni a szobájába, így úgy ahogy volt egyenruhában a táskájával nekivágott a szabadlevegőnék. Útközben talárját begyűrte a könyvek közé, még épp annyi hely volt a tancuccai mellett. Mintha csak oda találták volna ki. az udvart túl nyüzsgőnek találta, egyébként sem kötődtek kellemes emlékei ahhoz a fához, ami alatt épp nem csoportosultak iskolatársai. Inkább továbbállt, és addig bolyongott, míg végül ki nem kötött a fénylő lelkek udvarán, amit meglepő módon üresen talált. Úgy gondolta, hogy más is akad majd talán, aki nem vágyik a nagy nyüzsgésre ezért egy ilyen félreeső, de mégis kellemes helyen húzza meg magát, de tévednie kellett. Nem mintha nem örült volna egy kis magánynak, épp ellenkezőleg. Ledől a selymesen puha fűbe, az iskolatáskát a feje alá tette és lehunyt szemmel hagyta, hogy a Nap felmelegítse.