Tudtam, hogy egyszer eljön ez az idő is, amikor kezdetét veszi a kviddics mérkőzés. Nem szerettem volna beégni, ezért jelentkeztem az edzésre, hátha ragad rám valami és nem leszek nagyon béna a pályán. Tartottam ettől az egésztől, de reméltem, hogy sikerül azért majd elsajátítanom ezt a fajta sportágat. Elég cudar idő volt, ezért jól felöltöztem, hogy ne fázzak majd a gyakorlás alatt, bár nem voltam túl bizakodó ezen a téren. Idáig a seprűt csak seprésre használtam, eszemben sem volt, hogy felüljek rá, azt pedig totál abszurdumnak tartottam, hogy még repülni is lehet vele. Repüléstan órán ugyan már ültem rajta, de nem tartottam magam túl ügyesnek ebben.
- Szia Nyeste! Jöttem repkedni... nos már ismersz, hiszen szobatársak vagyunk, úgyhogy tudod, hogy még életemben nem űztem ezt a fajta sportágat komolyabban - köszöntöttem a lányt a nem éppen bizalomgerjesztő mondandómmal.
- Sajnálom, ez van. Remélhetőleg beletanulok majd. Egyébként hajtó leszek - tettem hozzá kissé szomorkásan, bár nem akartam őt teljesen elkeseríteni, azért úgy voltam vele, hogy jobb, ha tudja, mi a szitu.
Arra gondoltam, hogyha mégsem jön össze a dolog, akkor még mindig van lehetőségem kilépni a csapatból, bár azért reméltem, hogy nem vagyok annyira béna, mint ahogy azt gondolom és valamennyire helyt tudok majd állni. Kíváncsi lettem volna arra, hogy vajon a lány hogyan tanult meg kviddicsezni, de erre sosem kérdeztem rá és egyelőre nem is akartam őt fárasztani ezzel a kérdéssel. Igaz, jól beöltöztem, de még így is fáztam, mindig is fagyos típus voltam. Reméltem, hogy minél hamarabb kezdetét veszi az edzés, hogy ne fázzak és megtudhassam, mennyire vagyok ebben a sportágban jó vagy éppen béna.

Gyakorlás
   Az életem a Bagolykőben egyre jobban alakult, volt,és van is sok barátom, sokat jártam korcsolyázni, de ez nem volt elég. Valahogy nem bírtam egy helyben ülni, és a szobám ablakábul bámulni a havas tájat. Tanulmányaim nagyon jól sikerültek, minden leckével, és szorgalmival gyorsan végeztem.
   Pár napig semmit sem tettem, de meguntam. Elkezdtem gondolkodni, de nem jutott eszembe semmi. Éppen indultam le vacsorázni, mikor meghallottam, hogy kviddicsjátékost keres a Navine. Kaptam az alkalmon, és jelentkeztem.
Szerencsémre fel is vettek, hajtóként fogok remélhetőleg jeleskedni.
   December 24:
"Kedves John!
Mai nap szeretnénk egy edzést tartani a pályán, számítok rád.
Üdvözlettel: Nyeste"
Nagyon megörültem a levélnek, majd felöltöztem, és rohantam a pályára.
Mire leértem már páran ott voltak.
-Sziasztok!
John vagyok, hajtóként szeretnék jeleskedni.
Első évfolyamba járok, kviddicset az apám ismertette velem. Elég furcsa volt, amikor a mugli iskolában az apukák a fiukat focimeccsre vitték, engem kviddicsmeccsre.
Az első meccsemen beleszerettem ebbe a játékba, és megteszek minél többet azért, hogy eredményesen zárjuk a bajnokságot.
   Rövid bemutatkozásom után leültem az egyik székre, majd hallgattam a többieket.

Kviddics edzés



Viki komolyan nem tudta, hogy pontosan mire jelentkezett. De azt igen, hogy a Navinének szüksége van kviddicsesekre, ő pedig mindent meg akart tenni a ház győzelmének érdekében. Meg persze nagyon szerette a sárgákat, így egy kis viszakodás után felírta magát.
Arra persze nem gondolt, hogy pontosan mit jelent ez. Meccset még sosem látott, a pozíciókat is csak olvasta. Amint megírta apjának efajta problémáját, másnapra gyorsbagollyal érkezett számára egy óriási csomag; több könyv a varázslók sportágáról, meg persze egy seprű. Mint minden 14 éves lány, aki a helyében lenne, semmivel sem törödve lerohant az udvarra. Egy szál pólóban és a pizsama nadrágjában, nem törödve a dacos decemberi széllel, felpattant a seprűre és minden előzetes olvasás nélkül elrúgta magát a földtől. Alig tíz centit emelkedett, de neki az is elég volt. Megijedt a sok lehetőségtől, ami történhetett volna, így egyszerűen leugrott a seprűről és ahogyan érkezett, úgy távozott is.
Így állt Nyeste elé. Azóta kiolvasta a könyveket, de azok nem tanították meg repülni. Félve nézett a lány irányába, bár inkább a lábát nézte mintsem a szemeit.
- Kornai Viktória vagyok, elsős. Nem sokat repültem eddig, - Igazából semmit. - de mindent megteszek hogy nyerjünk. Hajtónak jelentkeztem én is.
Kis monológja után hevesen dobogó szívvel hátrált pár lépést és várta a következő utasítást.

Kis csapatom lelkes tagjai   

Szépen felírja a neveket, meg a posztokat a táblára, táblázat szerűen, remélve, így mindenki megjegyez majd mindent könnyedén. Mivel a formalitásokon túl vannak, és egyelőre senki sem kérdezett, úgy érzi ideje a lényegre térni. A következőket körmöli fel gyorsan a táblára, miután egy bólintással nyugtázza az utolsó bemutatkozást is Kelementől.
Négyen vagyunk hajtók, és Kelemen, aki fogó. Alíz, John és Viki ti bemelegítésnek csináljatok három kört, és gyakoroljátok a gyorsulást-lassulást-fordulásokat. Ha megvagytok gyertek vissza ide.
A három újdonsült hajtóra pillant és int nekik, hogy menjenek, mert az a benyomása, hogy még a repülés is új a kettő lánykának, és John se valószínű, hogy otthonosan érzi majd magát az iskolai seprűvel. Ha a hajtó társai felszállnak Kelemenhez fordul.
Sosem voltam fogó, így ez egy kicsit nehéz. De arra gondoltam elengedem a cikeszt a dobozból, te meg megpróbálhatnád elfogni. Kivéve, ha van jobb ötleted.
Kérdőn pillant a fiúra, ez számára nagyon nehéz, nem tudja pontosan, hogyan lehetne ezt a posztot gyakorolni. Persze dobálhatna a fiúnak mindenféle ping-pong labdákat és hasonlókat, de nem biztos benne, hogy az segítene. Természetesen, ha Kelemennek van jobb ötlete, akkor meghallgatja és aszerint cselekednek majd. Ha viszont megfelel a fiúnak ez a változat, akkor jelez neki is, hogy szálljon fel és ha a fiú kellően magasba ér kiengedi a cikeszt, majd előkeresi a zsebéből a kölcsönzött sípot és belefúj, jelezve Kelemennek, hogy induljon. A cikesz ugyanis egy szempillantás alatt elszáguld a pálya túl oldala felé, hogy aztán elvesszen a messzeségben.

Álmodói infók
//Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan írtatok *-* Szuperek vagytok!!! Csak így tovább!!!
Hajtóknak: Rátok bízom, hogy mennyire megy a repülés, és hogyan játsszátok ki a seprű irányítását, de vegyétek figyelembe, hogy most kezditek és ha született tehetségek vagytok sem megy minden tökéletesen elsőre. Nyugodtan lehet érzéseket is írni, meg amit fontosnak tartotok. Szeretném, ha fontosabb momentumokat, amik a mozgásra vonatkoznak kiemelnétek vastaggal, ahogy majd a meccsen kell. Ha megvagytok akkor kezdünk a kvaffal, de mindent a maga idején
Kelemen: Te mint fogó írj nyugodtan, majd a hszedbe szerkesztem bele az infókat, ahogy a jv is. Ha a hajtók megvannak, akkor jövünk a kvaffal és lehet be is zavarunk neked picit
Pontozni nem fogok, az nekem nem tisztem, de bármilyen észrevételt bagolyban, vagy a csevegőben egyeztethetünk.
Kövi hsz tőlem a hajtóknak: holnap este (családi látogatásra megyek így pontos időt nem tudok) Kelemen, neked írok rövid útmutatást, amint tudok ^^//

Gyorsan megérkeztek az edzésre a többiek is, mindenkit köszöntöttem, közben pedig azon izgultam, hogy mennyire leszek béna a repülésben. Idáig se voltam túl profi benne, de most megkaptuk hajtóként azt a feladatot, hogy három körben gyakoroljuk a gyorsulást-lassulást-fordulásokat. Félve pattantam fel a seprűmre, majd megindultam vele. Már az elején elvesztettem felette az irányítást, mert iszonyat sebesen gyorsult, én pedig csak szerencsétlenkedtem vele.
- A fenébe, lassíts már, kérlek! Jó seprű, okos seprű, lassíts kérlek! - mondtam neki miközben megveregettem a nyelét. Magam sem értem, de kicsit lassabbra fogta végre a tempót, na igen egyáltalán nem álltam a helyzet magaslatán. Az első köröm igencsak keményen indult, de bíztam benne, hogy most már végre nem tartogat majd több meglepetést nekem ez az eszköz.
~ Ó! Gyorsulás, lassulás, fordulás? Örülök, hogy élek még! ~ - gondoltam magamban és örültem annak, hogy a seprűm lassú tempóra váltott. Tudtam, hogy meg kellene felelnem a feladatnak, de óriási félelem volt bennem, úgyhogy nem mertem gyorsabban repülni vele, fordulni pedig még annyira sem, mint száguldozni.
Mindhárom körömet lassan tettem meg, amikor pedig a seprűvel sikeresen földet értem, odamentem Nyestéhez és elmondtam neki, amit gondoltam:
- Sajnálom, nem megy... nem merek gyorsabban menni vele. Így is örülök, hogy épségben landoltam vele, ez van...
Tudtam, hogy nem volt számára biztató, amit mondtam, de így éreztem és nem volt egyelőre akkora bátorságom, hogy a lassú repülés mellett gyorsra váltsak, a fordulástól pedig egyenesen kirázott a hideg. Tudtam, hogy vagy türelmes lesz velem a lány és segít valahogy, vagy búcsút inthetek az egész játéknak.

-Nagyon tetszik eddig Kelemen hozzáállása ^^ A cikesz hirtelen felfelé veszi az irányt, majd jobbra megy és elveszik a szemed elől...

Kviddics edzés


Amint leolvasta a tábláról az információkat, komolyan bólintott. Lábai közé fogta a seprűt, elrúgta magát. Habár sokkal rosszabbra emlékezett, továbbra is nagyon félt. Vasmarokkal szorította a seprűnyelet, lábait összekulcsolta. Lehunyt szemekkel beszívta a levegőt, végre megszokta ezt a fura érzést.
Lenézett a földre, túl közelinek gondolta, így felhúzta a seprűt. Pár métert emelkedett, mire boldogság öntötte el. Azonnal el is határozta, hogy végre meg is fog tenni pár métert, nem csak horizontálisan. Annyira erősen akarta tolni a nyelet, hogy süllyedni kezdett, mire ijedten visszahúzta. Ajkába harapott, egy újabb mély lélegzetvétel után már gyengédebben indult el.
Lassan ment, túl lassan. Érezte, hogy milliméterről milliméterre halad és ez nagyon nem tetszett neki. Maximalista énje azonnal megszólalt benne, így gyorsabb tempóra váltott. A seprű mintha megérezte volna gondolatait, egyre csak gyorsult. Elérte azt a sebességet, ahol már hevesen dobogni kezdett a szíve, megszületett benne a lassítás gondolata. De ahogy közepebb húzta a nyelet, az emelkedni kezdett.
Egész testében remegni kezdett, hirtelen mindent elefeljtett. A könyvek segítettek egy kicsit a seprű kezdetleges irányításában, de ilyen helyzetben csak arra tudott gondolni, hogyha tovább emelkedik, talán majd csak a Holdon fog leszállni.
Nem is lenne olyan rossz - gondolta magában. Vihetnék mintát a következő asztrológia órára.
Megijedt saját szarkazmusától, de elérte amit akart - ismét képes volt higgadt fejjel gondolkozni.
Az elkövetkező két és fél körben sokkal nyugodtabban próbálta irányítani a seprűt. Továbbra is pánikba esett, de lassan megtanulta kezelni kirohanásait.
Miután végzett a három körrel Nyeste elé állt.
- Nagyon sajnálom, de kanyarodni még nem mertem. A gyorsulás-lassulás talán már megy, de még az is nagyon lassan...
Ahogy kimondta a szavakat, legszívesebben azonnal visszapattant volna a seprűjére hogy tovább gyakoroljon. Csak magára gondolt, a többieket nem is figyelte, de ez is pont elég volt, hogy kellemetlen érzés üljön a mellkasára az elkövetkezendő meccsre gondolva.

Kis csapatom lelkes tagjai   


Álmodói infók: Még mindig szuperek vagytok!
John, nyugodtan írj, megyünk tovább, csak nem akartam, hogy a többiek várjanak
Iza és Viki, nem kell túl nyújtani a dolgot, pár mondattal nyugodtan letudhatjátok azt az egy kört, aztán kezdhetitek a passzolást, erről mehet több hsz is, nem kell rám várni, majd ha olyasmi van, belemódosítom a hszetek végébe. Ha John megjön, vegyétek be őt is. Ha valami nem világos, bagolyban vagy fb-n elértek ^^
Alíz, neked írok egy külön hszt, amiben együtt repülünk. Te majd arra reagálj.
Kelemen, neked a hszed végére írok egy-két dolgot, ha bármi van, te is megtalálsz bagolyban. ^^

Alíz

Furcsa így repülni, hogy ül előtte valaki, az egyensúlya sem olyan biztos, mert ki kell dőlnie egy picit oldalra, hogy rendesen lásson. Pár méter után viszont megszokja ezt a furcsa állapotot és ha nem is száz százalékos magabiztossággal de látszólag gond próbál előre dőlni és Alízt is közelebb tolni a nyélhez, miközben gyorsulásra ösztönzi a seprűt. Persze kettejükkel nem tud olyan gyorsan menni, de talán nem is baj. Nyeste ha kissé nehézkesen is, de igyekszik mindent úgy csinálni, ahogy egyedül is csinálná. Feljebb húzza a nyelet, hogy felemelkedjenek, majd ismét egyenesbe áll, hogy pár száz méter után lefelé tolja Alíz kezeit s így megint a föld felé vegyék az irányt. Még bőven időben, 20-25 méterre a földtől egyenesbe áll, lassít, majd megint gyorsít aztán szlalomozni kezd. Ha mindezt Alíz jól viseli akkor a szlalomból végül teljes fordulatot csinál. Rajzolnak két kisebb kört balra, majd jobbra fordítja a seprűt s abba az irányba is leírnak egy kört. Ez után lefelé tereli a seprűt, s ha földet értek leszáll Alíz mögül, mosolyogva várva, hogy mit gondol most szobatársa. Ha pedig minden rendben, a saját seprűjére ül, és int Alíznak, hogy szálljon fel. Remélhetőleg a lány veszi a lapot és nem kell neki magyarázni, hogy a feladat nagyjából ugyanaz, de most Nyeste csak mellette fog repülni és nem mögötte.

Nyeste adott egy kis önbizalmat azzal, hogy mögém ült a seprűre és megmutatta az eszköz helyes irányítását. Szerencsére szép lassan csinált minden, így volt időm megemészteni a látottakat, egy kis idő eltelte után már azon kaptam magam, hogy elkezdtünk gyorsulni a seprűvel, majd hirtelen a fordulás is megtörtént, amitől idáig görcsbe rándult a gyomrom. Miután földet értünk, csak ennyit tudtam mondani a lánynak, miután megkaptam a feladatot, hogy most próbáljam meg egyedül végigcsinálni ezt a "mutatványt":
- Hú, hát ez durvább volt, mint a hullámvasút!
Ezt pozitív értelemben mondtam, mert annak ellenére, hogy eleinte tartottam az egésztől, jó érzéssel fogott el az adrenalinszintem növekedése ettől a pozitív impulzustól. Így bátrabban mertem belevágni a repülésbe úgy, hogy egyedül ültem a seprűn. Elindultam vele a megszokott, lassú tempómban, majd egy kis idő elteltével óvatosan előrébb dőltem a nyélhez, hogy ezáltal gyorsulásra ösztökéljem a seprűt. Ez sikerült is, mert máris éreztem, hogy megváltozott a sebesség és jóval gyorsabban haladtam előre, mint idáig. Ezután még jobban belekapaszkodtam a nyélbe és egy határozott mozdulattal feljebb húztam, amely által a seprű feljebb emelkedett és immár újra egyenesbe állt. Ekkor újra közelebb hajoltam a nyélhez, így újra gyorsabb tempóba repültem, aztán gondoltam egyet és most vagy soha alapon fordultam egy kisebb kört a seprűvel, amit sikeresen túléltem, és nem is volt olyan borzasztó, mint amilyennek először gondoltam. Igaz Nyestével is fordultam már egyet, de ezt most mégiscsak egyedül vittem végbe, és ezáltal elégedettség töltött el, de azért nem bíztam el magam. A fordulás után újra lassítani kezdtem a seprűmmel, majd óvatosan landoltam vele és vártam, hogy a lány is leszálljon és megmondja, milyennek vélte a próbálkozásomat.

Lucy Moonlight

• • •

Kviddics edzés

Amikor meglátta csapatkapitánya reakcióját, akkor már tudta, hogy a legjobb helyre került. Máshol azonnal kiabáltak volna vele, de Nyeste türelme végtelennek látszódott.
Így nem habozott, azonnal visszaült a seprűre. Míg a másik lány mellette repült, próbálgatta szárnyait, ismét gyorsított, majd lelassított. Már egyre biztosabbnak érezte magát a levegőben, illetve az idősebb lánytól hallott tanácsokat bevetve ügyesebben cikázott. Épp kezdte jónak érezni magát, amikor a kör végére értek.
Lelkesen szállt le, de a mosoly azonnal az arcára fagyott, amint meglátta Iza kezében a kvaffot. Habár nagyjából tudta, hogyan kell játszani a kviddicset, szívesebben gyakorolt volna még labda nélkül. Elég volt arra gondolnia, hogy el kell engednie a seprűt, máris remegni kezdett a lába.
De nem akarta feladni, ahhoz túlságosan erős volt maximalista énje.
Már a levegőben voltak, mikor eszébe jutott, hogy talán erről is kérdezhetett volna, de túl gyors akart lenni, nem erre fecsérelni az időt.
"Késő bánat... - gondolta magában, miközben a felé közeledő piros labdát bámulta.
Ajkába harapott, akárhogy összpontosított, képtelen volt elengedni a nyelet. Az utolsó pillanatban lehúzta a fejét, összeszorította a szemeit.
- Mabushiii - suttogta halkan.

Alíz

Felhúzza a szemöldökét, mert nem igazán tud mit kezdeni a kommenttel, de látva, hogy Alíz nem pánikol az újabb feladat láttán, nyugodtan ül a seprűjére és követi a lányt, ahogy nagyjából megismétli a korábbi feladatot. Nem tökéletes, de Nyeste elégedett, így nem is habozik sokat. Amint leszállnak pálcája segítségével magához int egy kvaffot. Könnyed mozdulattal kapja el a piros lasztit, majd ismét seprűre ül és jelez Alíznak is, hogy ugyanezt tegye. Ha lány követi példáját, a magasba emelkedik. Megy még egy kört Alízzal maga mellett, fel-le, balra-jobbra cikázva, hirtelen megfordulva. Elvégre nem árt még egy kis gyakorlás. Ha pedig ez is sikerült, akkor kicsit eltávolodik a lánytól, majd a kvaffot tartó kezét meglendíti és felé hajítja a labdát, bízva benne, hogy Alíz elkapja azt. De arra is felkészül, hogyha a lánynak ez nem sikerülne akkor a labda után vethesse magát és elkapja, mielőtt az földet ér.

Látszott Nyestén, hogy elégedett velem annak ellenére, hogy nem volt tökéletes a teljesítményem, ez pedig még inkább arra ösztökélt, hogy beleadjak apait-anyait a gyakorlásba. Amint leszálltunk a lány magához intett a pálcájával egy kvaffot, amit könnyedén el is kapott. Ezután ismét seprűre ültem a példáját követve, majd a magasba emelkedtem. Egy újabb kört mentem a járművemmel a kíséretében, egy óvatos mozdulattal előre dőltem a nyélhez, hogy kicsit gyorsabbra vegyem a tempót, majd határozottan feljebb húztam, így a seprűm felfelé vette az irányt, majd újra egyenesben állt. Miután ez megtörtént, egy határozott mozdulattal lefelé toltam a seprű nyelét, így az annak megfelelő irányba haladtam vele. Ezt követően, miután újra egyenesbe tettem, majd közelebb húzódtam a nyélhez ezzel gyorsabb tempót elérve és először jobbra, majd balra irányítva fordultam egyet vele. Úgy éreztem, hogy most valamivel jobban ment az egész, mint az első gyakorlásnál. Nyeste kicsit eltávolodott tőlem és egy kvaffot hajított felém, aminél nagyon koncentráltam, hogy bénázzam el és sikerüljön megfogni. A labda egyenes ívben repült felém, mindkét kezemmel elengedtem automatikusan a seprű nyelét, hogy elkapjam. Teljesen megfeledkeztem magamról és csak a felém repülő kvaffra koncentráltam, amikor is az a kezemben landolt. Amikor megfogtam éreztem, hogy kezdem elveszíteni az egyensúlyomat és kissé bepánikoltam, így az egyik kezemmel megragadtam gyorsan a seprű nyelét, míg a másikban a labdát tartottam és ráhajoltam a járművemre. A kisebb megszeppenésem ellenére nagyon örültem, hogy elsőre sikerült, megfogni, bár ez csupán egy közönséges labda volt, azért mégis kellett hozzá egy kis ügyesség, mert tudtam, hogy a meccsen bizony nem lesz egyszerű dolgom vele. Miután a kezembe került a kvaff, és a lélekjelenlétemet visszanyerve felegyenesedem a seprűről, egy nagy lendülettel visszadobtam Nyestének.

Nyestének már nagyon jól megy a labda elkapása, elég az egyik kezét használnia hozzá. Átlósan átdobta nekem hirtelen a labdát, amit a legnagyobb csodálkozásomra is elkaptam két kézzel, miközben felém repült, majd megint a seprű nyelére buktam, és onnan emelkedtem fel, amikor már biztonságban éreztem magam. Nem volt egyszerű elkapni a lasztit, de valahogy úgy esett, hogy pont kézre illett, ezért hálát is rebegtem a sorsnak. Nem gondoltam volna, hogy elsőre sikerül majd elkapnom a labdát... sőt, kviddics terén se gondoltam, hogy szuperálni fogok még ma, de ezek szerint mégis sikerült valamilyen furcsa szerencse során jól teljesítenem. Csodáltam a lány lelkesedését és hogy ilyen jó tanár volt, legalábbis szerintem tökéletesen megmutatta dolgokat. A közreműködésével könnyű volt előre haladni, hiszen remekül bemutatta, hogy mit hogyan kell csinálni, és ez igazán dicséretes volt. Reméltem, hogy továbbra is így fogunk haladni, mert akkor egész közel kerülhetek a célomhoz. Büszkén mutattam neki, hogy elkaptam a labdát, majd közelebb irányítottam hozzá a seprűmet és visszadobtam neki. Bíztam benne, hogy sikerül megtanulnom játszani, hiszen a repülés már egész jól ment, igaz repüléstanon is sokat gyakoroltam, de azért most legalább a gyorsabb tempó is jobban ment, mint eddig.

Az utóbbi napokban meglehetősen eltértem a szokásos rutinomtól, ami elég látványosan sikeredett. Először is: szabadságot vettem ki a színházi nyíltnap után. Az igazgató természetesen azonnal aggódó leveleket küldött Vesznának, sőt, a legjobb tudomásom szerint Alexnak is, amiben arról érdeklődtek, hogy minden rendben van-e mert szarul néztem ki az utóbbi napokban és amúgy is én sose csinálok ilyet!
Az éjszakámat nem töltöttem otthon, az egyik rajongóm szobájában ébredtem, hajnali hatkor, amit gyors öltözés, majd hangtalan távozás követett. Hiába gondoltam, ez sem változtatott a lelkiállapotomon, ugyanúgy stagnált egy mínusz tizenhat körüli értéken.
Tegnap be kellett mennem a suliba, hogy elkérjem Vesznát az aznapi órákról, némi közös program tervezése miatt. Ekkor sikerült összefutnom a szintén Eridonos lánnyal, aki azt kérdezte tőlem, hol intézheti a beiratkozást. Még mindig az elvonási tüneteimmel nyüglődtem és igyekeztem nem a saját bajaimra koncentrálni, szóval nagy kegyesen elkísértem.
És tessék, ma itt álltam a belső udvaron, hogy ismét találkozzak a lánnyal. Nem számított erre, kedves közönségünk, right? Még a ruhám is egészen hétköznapi volt: fekete póló, fekete farmer és sportcipő, szintén ugyanilyen "színű" garbóval. Míg a lányt nem láttam, a vén varázsló szobrát figyeltem.

Ma estére is lett programom végül, végre megtanulok színészkedni! Annyira örülök neki, eddig is gondoltam rá, de valahogy sose jutottam odáig, hogy ki is próbáljam. Nagy nehezen idetalálok, már inkább futok, mint sétálok. Kissé elszaladt az idő a pakolással és a vacsorával. Végre meglátom Valentint, így lelassítok kicsit és lesimítom a ruhámat.
- Jó napot! Bocsánat a késésért, kissé elszaladt az idő. - Elkezdem rágcsálni az alsó ajkamat, és egyik lábamról a másikra álldogálok. Kissé bizonytalan vagyok, nem tudom, mit talált ki a művész úr.
-Mivel kezdjük? - kérdezem kissé türelmetlenül és kíváncsian.

Már éppen eljutottam volna odáig, hogy egye kutya, úgysem érdekel senkit és csak egy szál!... mikor lépéseket hallottam és fel is adtam az ismételt dohányzásról szóló álmaim, a kezemet fixírozva, próbálva leállítani a remegést. Kevés sikerrel, szóval zsebre vágtam inkább, mély levegőket véve.
Végül meghallottam a lány hangját, szóval a tagjaim ellazítottam, majd nyújtózkodtam egy kicsit és felé fordultam. Ő meglehetősen feszültnek és stresszesnek tűnt, talán izgult a mai találka miatt. Az ilyesmi elő szokott fordulni, ha rólam van szó.
- Semmi gond, megesik. Jegyezd meg: ha jó színész akarsz lenni, légy magabiztos. Nem kell folyton bocsánatot kérned, az vagy, aki vagy - közöltem, mintha ez teljesen egyértelmű lenne és minden ember eszerint élne. Egyértelmű volt, hogy nem mindenki képes a negatív kritikák semmibevételére.
- Igazából érdekelne, hogy volt-e már bármilyen tapasztalatod a színjátszással - húztam ki magam enyhén oldalra biccentve a fejemet. Igazából nem voltam oda a tanításért, jobban szerettem alig egy vagy két emberrel foglalkozni, de a lánynak most adtam egy lehetőséget. Csakis rajta múlott, hogy kihasználja-e majd, vagy nincs meg benne a szikra és az elszántság, ami szükséges.
- Amúgy a sulinak van színjátszó szakköre is. Ardai Kolost érdemes keresni miatta - említettem meg a Rellonos fiút.

Szusszanok egyet megkönnyebbülve, mert azt hittem, hogy probléma lesz a késésemből, de szerencsére nem lett. Kicsit lazítok az állásomon és leengedem a karjaimat.
 - Köszönöm a tippet, igyekszem ezt tenni. - elmosolyodom, és elkönyvelem magamban, hogy jó tanárt választottam.
 - Hát nem igazán, csak szerettem volna elkezdeni, de sose jutottam odáig, hogy járjak is valahova. Maximum ilyen megemlékezéseken szerepeltem, ott igen jól ment minden. - büszkén kihúzom magam, bár ez nem igazán számít színjátszásnak, nem is lenne mire büszkének lennem. Remélem jó leszek, nem szeretek semmit fél gőzzel csinálni. Megigazítom a hajamat kicsit, mert nagyon a szemembe lóg, hajgumit persze nem hoztam magammal. Ha a fejem nem lenne a nyakamon, azt is elhagynám, mindent elfelejtek.
 - Köszönöm, nem is tudtam, hogy van itt színjátszó. Majd megkeresem akkor Kolost, bár még nem tudom, hol találhatnám meg. - megint az alsó ajkam harapdálom, nem tudom, hogy miért vagyok ennyire ideges.

A lány megjegyezte, hogy igyekszik megjegyezni a tippet, mire röviden biccentettem. Nem az én érdekem volt az egész, hiszen ő akart színjátszást tanulni. Csak tanácsnak szántam a dolgot.
Ő közben válaszolt a kérdésemre és kifejtette, hogy bizony nem igazán színészkedett, de szerepelt már megemlékezésen. Pár pillanatig bámultam a "távolba", csupán egyet-kettőt pislogva, majd aprókat bólintottam végül, hogy értem a dolgot. Én az ő korában már az iskolai darabokban is igen jól teljesítettem, volt, akinek nyakába varrhatták a "rosszfiú" szerepét. Persze, ez még azelőtt volt, hogy a hamukuszma fel akarta volna égetni a Roxfortot.
- Az is több, mint a semmi. Legalább az biztos, hogy nem fogja kidobni a taccsot a lámpaláztól. Ugye...? - néztem a végén bizonytalanul a lányra. Mert ugye ez egyáltalán nem evidens, könnyedén megejtheti a sors azt a goromba fintort, hogy csak a színpadon állva nem érzi magát egy rakás szerencsétlenségnek.  
- Rellonos. Ha mást nem, támadja meg egy bagollyal... Na, nem szó szerint! - Kaptam fel mind a két kezem egy időben a mellkasom elé, mintha fizikailag próbálnám meggátolni a tett elkövetésében. Sokszor mondták, hogy jobban kéne figyelnem arra, hogyan fogalmazok, de mit tehetnék? Ami kint van, azt már nem tudom meg nem történtté formálni.
- Sokan azt mondják, hogy egy szerephez fontos a lelki egyensúly. A meditációt szokták javasolni ennek elérése érdekében - akár azt is mondhatjuk, hogy ezzel tippet adtam a lánynak. Szintén rajta állt, megfogadja-e, illetve szükséges-e az ő lelkének mindez.

Olyan bölcs Révay úr, nagyon okosakat mond, remélem nem rontom el az esélyemet a tanulásra...
 - Hát lámpalázam egyáltalán nem volt, sőt, örültem, hogy színpadon vagyok végre, ezért is szeretném megtanulni a színjátszás rejtelmeit. - mondom mosolyogva, remélem ez jó pont lesz a művész úrnál.
 - Nem is gondoltam szó szerint! - nevetem el magam, kissé oldódik a hangulatom. Aztán felhívja a figyelmemet a meditálásra, ez kissé elgondolkodtat.
 - Még sose meditáltam, hogy szokták csinálni? Ha el tetszik mondani, kipróbálom majd, csak nem tudom, hogy kell. - Elbizonytalanodom, erre nem is gondoltam eddig, bár biztos jó valamire, gondolom nyugtat meg ilyesmi.

Én persze szemmel tartottam a lányt, hogy hogyan reagál, mihez mit szól. Én tényleg csak olyanokat voltam hajlandó emberszámba venni, akik tényleg komolyan gondolták a színészkedést. Valahogy a divat-hóbortokat sosem toleráltam túl jól.
- Nos, legalább egy gonddal kevesebb - biccentettem elégedetten. Ez a válasz egészen meggyőző volt, de mégsem szántam el magam első nap.
Azért a madaras megjegyzés után már egészen fesztelennek tűnik, ami jó. Én röviden biccentettem, majd hátradőltem, a hátam támlának döntöttem.
- Először is helyezkedj el kényelmesen. Attól függően, hol vagy és mennyi időd van, feküdj, vagy ülj le kényelmesen! - nyugtattam a tenyereim az egyik térdemen, aztán a jobb kezemmel tettem egy invitáló mozdulatot, hogy üljön le mellém, ha ki szeretné próbálni.
Ez után mély levegőt vettem és lassan kifújtam. Nekem mondhatni, már volt egy "kis" gyakorlatom, igaz ez csupán pár éve volt a rutinom része. Hat vagy hét? Talán.

Révay úr mellé ülök kényelmesen, két kezemet a térdemre teszem, és lehunyom a szemem, próbálok ellazulni. Lassan beengedem a levegőt, majd a számon át kifújom. Hú, ez tényleg jólesik. Jobb szememet óvatosan kinyitom, és figyelem a szemem sarkából, mit csinál Révay úr. Nem semmi dolog egy ilyen profi színésztől tanulni, szóval igyekszem, hogy minden jól menjen.
 - Most mi jön? - kérdezem kíváncsian, mert már szívesen ugranék a tényleges tanulásra. Bár lehet, hogy ez is ad hozzá valamit, bár még ötletem sincs, hogy mit.

A lány engedelmesen leült mellém és szinte már akaratlanul is követte a példámat a belégzésnél, illetve a helyezkedésnél is. Halványan elmosolyodtam, majd őt néztem, ahogy beszívja a levegőt. Kicsit megráztam a fejemet, miután pár pillanatig figyeltem.
- Ilyenkor képzeld azt, hogy a bensődben a lélegzéssel feltöltesz egy lufit. Ide, a hasadba szívd le a levegőt - veregettem meg a saját oldalamat kicsit, miközben mélyet lélegeztem. - Lassan szívd be, aztán tartsd bent pár másodpercig... és aztán lassan fújd ki!
Én személy szerint elég sokat gyakoroltam már, így a relaxációk során. Még az egyik lány tanította nekem ezt az egészet, Pesten. Egészen kedveltem a csajszit, csak neki férje volt, nekem meg munkám, így jobbnak láttuk, ha nem erőltetjük a dolgokat. Manapság is nagyon jóban vagyunk, néha beszélünk levélben, de azt hiszem, hogy ez minden, ami köztünk valaha is lesz.
- Ilyenkor hagyd, hogy a gondolataid kiürüljenek a fejedből. Ne erőlködj azon, hogy ne gondolj semmire, csak hagyd, hogy a gondolatok átáramoljanak a fejeden. Tudom, először nehéz. Idővel majd belejössz - vontam meg a vállamat, kinyitva a szemem és ránézve. Ezután ismét lehunytam és két vagy három percig meg sem szólaltam. Hagytam, hogy minden gondolat csak átcsordogáljon a fejemen, mint egy patak.
- Nem csak a színészkedésben segíthet, hogy lecsillapítsd a saját érzéseid és a karakteredre koncentrálj, de a depresszió, levertség, idegesség ellen is jó. Érdemes rászánni minden nap pár percet, idővel sokkal könnyebb lesz majd - néztem végül a lányra, sokatmondó pillantással.

Mikor kicsit kinyitom a szemem, látom, hogy Révay úr kicsit máshogy csinálja ezt. Már kezdem érteni! Az orromon át mélyen belélegzek, kicsit lent tartom, egy, kettő, három. Majd szép lassan kifújom. A fejemből lassan kiürülnek a gondolatok. Teljesen lenyugodtam, és csak a művész úr mondataira ügyelve folytatom a meditálást. Aztán ő is elcsendesedik 2-3 percre, majd elmondja ennek a célját.
 - Igen, most már értem, sokkal jobb így bárminek is nekikezdeni. -mondom, és Révay úr szemébe nézek, közben elmosolyodok.
 - És mikor kezdünk? Már nagyon várom! Bocsánat, hogy türelmetlen vagyok, de olyan jó egy ilyen profi színésztől tanulni. - a földet kezdem nézni, és megint az alsó ajkam rágcsálom, aztán újra a művész urat nézem. Csak el ne rontsam az esélyemet, remélem nem gondol menthetetlenül rossz színésznek majd.

- Kezdem észrevenni - mondtam, egy kissé bizonytalan mosollyal az arcomon. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy kissé zavartan érezzem magamat. Az eddig eltelt években mindig képes voltam uralni magamat, senki se váltott ki belőlem semmi igazit, és pont most visszatér az aki anno képes lett volna teljesen az orromnál fogva vezetni. Furcsa módon egy kis haragot is felfedeztem magamban, nehezen viselem ha nem én irányítok, de amint a lány arcára pillantottam, ez az érzés elcsendesedett.
- Hidd el, én sem hittem, hogy valaha is ezt fogom tanulni, de azt hiszem ez a nekem való, mindig kiismertem az embereket, tudod jól - vallottam be neki, és ezzel el is kezdődött érzelmeim kinyilvánításának sorozata. Arcomról egy pillanatig lehervasztottam a mosolyt, köhécseltem egyet, próbáltam megembereleni magamat. Édes volt az arca, talán még édesebb mint fiatalabb korában volt. Mindig is szép volt, de az évek alatt még inkább megmutatkozott ez rajta. Nem is merek majd neki mesélni az elmúlt évekről, hiszen ki akarná hallani azt a sok bajt, és a sok női nevet amik megfordultak az életemben. Jeanette mondata végül megtörte gondolatmenetemet, és kissé elkomolyodtam. Kellett pár perc míg összeszedtem magamat, és válaszra bírtam magamat.
- Ki nem állhatlak? - kérdeztem vissza, kissé meglepődve. Hogy a fenébe kérdezhet ilyet? Mindig is ilyen volt a lelke. Behunytam a szememet, majd elmosolyodva, ismét magamhoz szorítottam azt a kis testet. Felsóhajtottam, majd újra megszólaltam.
- Persze, hogy megbocsájtom, milyen kérdés ez? - próbáltam poénkodva visszakérdezni, csak hogy oldjam a hangulatot. Egyelőre még képtelen vagyok ennyi érzelemre, és komolykodásra, alig telt el pár perc amióta itt vagyunk, és ez alatt annyi minden ért, hogy még mindig feldolgozom. Észre se vettem milyen sokáig tartottam a karjaim között szegény lányt, de mikor elengedtem, már csak a kezét fogtam meg.
- Tudom, kicsit hideg van, de nem ülünk le valahová? - Azt hiszem van mit megbeszélni, és lehet ezt most már el is kezdhetnénk.

Lia

Apu sosem szeretett kimozdulni a városból, még anno, amikor Lyonban laktunk. Ezért a hely minden zegzugát meg akarta ismerni, a kis buborékján belül, szóval heti négyszer minimum elrángatott magával kirándulni, nem áll távol tőlem a természet.
Ez is egy ok arra, hogy néha kimenjek a kastély mellett elterülő erdőhöz, és nézelődjek, esetleg pihenjek, vagy ott csináljak házit. Most is így tettem tehát, bár a zöld helyett most több volt a fehér, és rajtam is bakancs, kötött pulcsi és kabát éktelenkedett.
Elég érdekes SVK házit kaptam, miszerint non-verbálisan kellett megváltoztatnom a színét egy élőlénynek, majd lefényképezni az eredményt. Milyen csodás hely erre egy erdő, több ezer potenciális alannyal körülvéve engem, bár még nem döntöttem el melyik fa legyen az áldozatom.
Kicsit mélyebbre bóklászva, megérkeztem a sokak által jól ismert faházhoz. A fa lombját hó fedte, de a törzse szinte makulátlan volt, egy-egy barázdába beférkőző hótömegtől eltekintve. Sokan járnak erre, kellemes meglepetés lenne, ha egyszer csak színt váltana a sokak számára fontos építmény. Azt hittem egyedül vagyok, amikor elővettem a pálcám, bár fent a faházból hallottam egy kis motoszkálást. Kicsit elmosolyodtam és változtattam a terven. Megigazítottam a sálamat, zsebredugtam a pálcámat, majd felkiáltottam.
- Hahóóó - összehúztam a szememet, ahogy felpillantottam a házra, kiváncsian várva a válaszra; még az is lehet, hogy csak bólintérek motoszkáltak oda fent.