Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Neked volt - vonom meg vállaimat mosolyogva. Csak felsandítani merek rá, azért mert ügyesen reagáltam, még nem lettem bátrabb a kérdéssel kapcsolatban, főleg, hogy elég kényes témát érintettünk. Egy faluban nem kellene meglepődnöm azon, hogy ennyire hamar "elkapkodják" a normálisabb lányokat, mégis meg vagyok. Egy azért, mert ezt ilyen nyíltan közli, és kettő, mert ezek szerint én is normálisnak minősülök, ami igen jól esik a lelkemnek, valamint három az előttem álló férfi nőtlen. A harmadikat azért ilyen nehéz elhinnem, mert, aki ilyen kedves az mégis hogy lehet egyedül? Virágot osztogat egy tér közepén, mindenféle ok nélkül, és ha van is oka, akkor sem kell tudnom róla.
- Ezt örömmel hallom - szorongatom a csokrot kezemben. - És azt is, hogy feldobtalak - mosolyodom el halványan. A rózsa illata tölti meg tüdőmet minden lélegzetvételnél. Nem is volt olyan rossz döntés kijönni sétálni egyet, bármennyire is ijesztő és zavarba ejtő volt a helyzet az elején, mostanra kellemes csevejjé alakult az egész, amit nem is bánok. Erre van most szükségem, társaságra. Talán nem is kívánhatnék magamnak jobbat, mint az előttem álló, aki nem erőltet semmit, bocsánatot kér, ha úgy van, udvarias, és mérhetetlenül aranyos. Komolyan. Borzasztóan cuki. Nem is értem, hogy az itteni nők esetleg vakok? Első benyomásra ebben a férfiban minden meg van, ami egy nőnek kellhet az életében.
A névre, mintha megmozdulna valami agyamban, de rögtön tovább is illan, esélyem sincs megfogni és tovább csűrni-csavarni, hogy vajon miért olyan ismerős. Egészen addig tart ez az állapot, amíg nem folytatja, és a nevek, amiket felsorol, nekem is éppoly ismerősek, mint ahogy ezek szerint neki.
- Navine, tizennégy - engedem el melegséget áraszót kezét a kézfogás után, majd orr ráncolva emelem rá pillantásomat és egy halvány mosollyal tekintek fel rá. - Nincs kedved átjönni egy kávéra, esetleg teára? Szeretném ezeket vízbe tenni, mielőtt a kezeim között halnak meg, amíg el tudom őket ültetni - emelem meg kissé a csokrot felé, hogy egyértelmű legyen. Nem szívesen szakítanám meg a beszélgetést, és jobb nem jutott eszembe, minthogy átugorjon pár órácskára, így legalább a beszélgetést sem kell megszakítanunk, de lehet... - Nem muszáj, csak gondoltam... - ahogy bele kezdek a magyarázkodásba, úgy hagyom abba rögtön is azt, alsó ajkamra ráharapva. Ennél kellemetlenebb úgysem lehet, csak csendben lesütöm tekintetemet, hogy ismét a macskaköveket számolgassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Fogalmam sincs, mi a szart csináltam volna, ha nincs meg a kütyüm. Mármint, persze, vettem volna egy újat, de egész pontosan miből is? Megint mehettem volna  haza, anyámékhoz, szégyenszemre bevallani, hogy a második karperecemnek is kampec. Mentségemre szóljon, az elsőt azért offoltam ki, mert ráfröccsent az robbanó üst tartalma, én abban semmilyen kárt nem tettem.
Ellenben a bácsi a kedvünket asszem nem igazán fényezte, vagy emelte, a enyémet legalábbis semmiképpen. Folyamatosan mormog, meg morog, hiába öleltem meg a lányt, még akkor is csak dörmögött maga elé.
- Tényleg köszönöm. Drága, nem kell elhagynom - nézek a táskámba, biztos vagyok benne, hogy nem úgy fogalmazok, ahogy kéne, de kis szerencsével a lányka azért még megérti, hogy mit akarok kihozni belőle.
A lány fel is nevet, nem egészen értem miért, de egy széles, bátorító mosollyal nézek rá, felőlem annyit nevetgél, amennyit szeretne, mert ki sikerült húznia ma egy nagyon pocsék helyzetből.
- Amennyit jól esik - vonok egyet a vállamon, amúgy is rengeteget vettem, szinte már indokolatlanul sokat, de nem zavar, nagyon szeretem ezt a gyümölcsöt, szóval úgy érzem, majd csak el fog fogyni.
- Nincsen mit. Frances vagyok - mosolyogok rá, de nem nyújtok kezet, a barackok mellé nem hiszem, hogy még van erre kapacitása. - Merre mész?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szemöldököm lassan megemelkedik, valahogy nem ezt a választ vártam. Oroszország és a matrijoska baba óta nem közel sem voltunk ennyire távolságtartóak. Nem is nagyon tudom hova tenni ezt a félénk köszönést.
A kezén már látok kötést, a bájitaloknak köszönhetően biztos nem is fáj már neki. Mégis azt mondja, hogy lassan halad.
Valami itt nagyon nem stimmel.
- Még vannak ilyen fantomfájdalmaid? - kérdezek vissza bizonytalanul. - Nem vagyok kimondottan jártas a biológiában, de hallottam már ilyesmiről. Mindenesetre nem akarom csak úgy hagyni azt az ügyet, viszont akiről kérdeztél bagolyban... - lehalkítom a hangomat, körül is nézek. Egész sokan járkálnak itt, ami kicsit sem meglepő, viszont legalább nem néznek minket. Nem mintha nem lennék én is kiképezve arra, hogy szemkontaktus nélkül tudjak kihallgatni beszélgetéseket, de valamiért ebben az Isten háta mögötti kis falucskában nem gyanakszom. Nem vagyok korrupt, így nincs is miért félnem. Azt hiszem legalábbis.
- A férfi esete elég nehéz ügy. Hogy is hívták, milyen Herold? - nyilvánvalóan emlékszek a nevére, de Ophelia határozottan gyanús. Talán valaki száfűlé főzetet készített, hogy felvegye az alakját? Ez esetben eléggé rosszul imitálja a mentorom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit

Egy bólintással nyugtázom, hogy minden más megvan a suliban. Igazából nagyon jó tudni, hogy ilyen helyen fogok tanítani és lakni is; ha bármi elfogy, akkor azt a piacon szerzik be. Persze itt sem tökéletes minden, de szeretném azt hinni, hogy a manók eléggé tapasztaltak már ahhoz, hogy a legjobb alapanyagokat szedjék össze.
- Ha van esetleg szabadnapod, vagy szabad tíz perced, majd nyugodtan ugorj le hozzám a csárdába. A hatos szobában vagyok, és ha tortát készítek, mindig túl sok marad - forgattam meg a szemeim. - Néha nem túl jó ennyire egyedül lenni - teszem hozzá egy fokkal csendesebben. A terapeutámnak fél évig kellett küzdenie, hogy ehhez hasonlóakat kicsaljon belőlem, ennek a kis manónak pedig percek alatt sikerült. Talán az őszinteség kölcsönös megnyilvánulást eredményez, nem tudom. De tény, hogy kicsit rosszul érzem magam, amiért csak így elszóltam.
- Pont a szendvicseket nem lehet? - kérdeztem vissza, szinte kapva-kaptam az új téma miatt. - Na majd ezen változtatunk. A levita házvezetője leszek, és nagyon szívesen vendégül látunk bármikor. Egyébként róluk tudsz már valamit? Ismered őket? - kérdezgettem tovább. Egy manó szerintem nagyon sok mindent lát és hall, valamennyire biztos ismeri a kék ház tagjait. Nekem pedig minden kis információmorzsa jól jön.
Mosolyogva tekintek le Lilyre, én is legalább olyan jól érzem magam, mint ő.
- Idővel biztos engednek majd - erősítettem meg. Talán ott is van ilyen hierarchia, vagy nem is tudom. - És igen, nagyon szeretek főzni. Korábban annyira nem, de mióta vegán lettem, különösen imádom elkészíteni az ételeimet. Te szoktál húst enni? - érdeklődöm tovább, ahogy a kastély felé haladunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az első pillanatban nem gondolta volna, hogy becsatlakozik, amikor pedig Theon könnyedén átlépte intim szférájának határát, már azt hitte, sarkon fordul és mindent maga mögött hagy. Mégis, most itt áll háztársa mellett és érces hangján énekli a Green Day számot, amit a fiú puszta kedvességből csak neki címzett. Gerdától várt pénzt, s ha a lány személyesen ezt nem is adhatta meg, kihasználva a showbusiness dübörgő motorját meghozza a sikert Theon magánszámnak induló előadásához. Az emberek megállnak és jó kedvűen, mosolyogva hallgatják, ahogy, bár néha kiesve a ritmusból, mégis szinte teljes összhangban játsszák a dalt - ki a hegedűn, ki a hangszálain. Aztán a szám véget ér és gyér taps mellett hallani lehet a koppanó pénzérméket, amelyekkel megjutalmazzák a rögtönzött fellépést. Így azért már lényegesen jobb a helyzet, mint volt, ezt le sem tagadhatják.
Theon nagyzoló szavaira hitetlenül húzódik görbe arcára, majd megcsóválja fejét. Végül, mikor rá terelődik a szó, enyhe pír jelenik meg arcán és egy aprócskát hajol előre. A maga könnyed, kislányos szerénységével, zavarba jőve a "tömeg" figyelmétől. Boldizsár sohasem engedte volna, hogy ilyesmit csináljon, állatias féltékenységében ki tudja, mit művelt volna vele. Ettől a gondolattól hideg fut végig a hátán, azonban mindebből semmi sem látszik a külvilág számára.
- Örülök, hogy tetszik - a burkolt bókra felnevet, mert azért egy "nem rossz"-nál jobb volt ez, mindketten tudják. Bár hála Merlinnek Gerda sohasem volt egomán, teljesen jól viseli, ha nem ő van a középpontban és nem dicsérik halálba. Amúgy is képes felmérni a teljesítményét, így az is világos számára, ha minősíthetetlen dolgot produkál. Éljen az egészséges önkritika! Kár, hogy ettől az önbizalma nem tér vissza. - Ne fogd vissza magad. Viszont mehetne most egy klasszikus. Ismered az I say a little prayer for you című számot? - felvonja fél szemöldökét, bár számára nem kérdés a válasz, nincs ember, aki valamilyen formában vagy feldolgozásban ne hallotta volna már. Neki az egyik kedvenc filmje volt annak idején az Álljon meg a nászmenet, aminek egyik ikonikus dala ez volt a színészek előadásában. Még akkoriban tanulta meg és ez mindig jobb kedvre deríti. Persze azért, mert neki ez alap, még simán elképzelhető, hogy a rellonos azt se tudja majd, miről beszél. De azért hátha. Mondjuk ő nem zavartatja magát, mert ennek a számnak a dallama igen könnyen megtanulható, így, ha eddig Theon nem ismerte volna, itt a lehetőség. - The moment I wake up, before I put on my make-up, I say a little prayer for you - szinte már angyali hangon zendít rá, szemeit lehunyja és hagyja, hogy megrohamozzák az emlékek. Van belőlük sokféle és egyiket sem szégyelli. Csak dalol és hagyja a hangokat szállni a szél könnyed szárnyain.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Angelica

Lara sikeresen tüdőgyulladást kapott, mert megint kint volt mindene, miközben bulizott, ezért az egész szerkesztőség a nyakamba hullott, többek között az is, hogy találkozzunk Angelicával, akivel anno Lara nagyon meg volt elégedve, és mivel a lány Bagolyköves, nem kellett becitálnom a szerkesztőségbe.
Ma szerencsére nincs olyan rossz idő, mondhatni a legcsodálatosabb őszi nap van az egész szezonban, ami azért nem rossz, hiszen a padon üldögélve az ember, aki az esküvőjére készül, meg arra, hogy hamarosan azt mondhassa, pocaklakója van, elkezd odafigyelni, hogy minden jó legyen odabent. Mert bizony, ebben a fázisban vagyunk, hogy hamarosan Everleigh leszek, és belecsapunk a bébigyártásba. Igazából, most is lehetnék már terhes, de nem vagyok, ezt onnan tudom, hogy séta helyett repülve jöttem ide, hogy még legyen időm venni egy finom málnás-mentás teát is a cukrászdába, mielőtt még megérkezne a lány.
Teljes chill. Így tudnám jellemezni jelenleg az állapotomat, amiben már azóta benne vagyok, hogy menyasszonnyá váltam. Jack mellett lehiggadtam, olyan lettem, mint amilyen mindig is voltam, mint akit elnyomtam magamban egy évtizeddel ezelőtt. A kiegyensúlyozott, békés, megfontolt nő, aki tényleg a családi tűzhely őrzője, aki a férjének, gyermekeinek mindent megad, aki kész felkelni hajnalban, hogy tökéletesen kerek tükörtojást süssön. Furcsa dolgok ezek, a változások. Ahogy az éjből nappal lesz, nyárból ősz, vadból szelíd. Nem, ez a változás nem a teljes átalakulásom, pusztán egy maszk levétele. Újra az vagyok, aki voltam, a nő, aki méltó egy olyan férfi szerelmére, mint Jack.
- Szia.
Köszönök vidáman, gondolataimból kiszakadva a lánynak, és megpaskolom a mellettem lévő helyet, miután átveszem tőle a kezében tartott papírokat, emlékeztetve őt az első és legfontosabb szabályra.
- Tegeződjünk.
Nem vagyok öreg, nem érzem magam annyinak, ahány éves vagyok, nem vagyok a tanára, sem semmi ilyesmi. Szeretném, ha nem feszengne a társaságomban, ha élvezné az itt töltött perceket, a közös munkát, én pedig átfutom az első lapot.
- Lara teljesen beleszeretett az írásodba, és jogosan. Nem gondoltál még rá, hogy saját kötetet adass ki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kedvelem. Jaj Arie, tényleg egy nagy barom vagy, és nem normális, és egy hülyegyerek. Komolyan megint Denis hangján hallom a gondolataimat, bár amiket ő most mondana, azt inkább nem mondanám ki, mert nem lennének tisztességesek egy ilyen csodálatos nővel szemben, mint amilyen a velem szemben álló. Biztos vagyok benne, hogy Brightmore már rég befűzte volna, és széjjelszedte volna, ami nem a hölgy hibája, hanem a fiú mágikus képessége. Komolyan, néha csak nézek, hogy milyen hódításai vannak. Azért én sem panaszkodhatok, de ő mindent visz. Mindent is. Van néhány ámulatba ejtő pillanat és numera, amiből még a mai napig nem tértem teljesen észhez, és csak szájtátva tudok rá nézni, hogy ezt mégis hogyan intézte, mert az tény, hogy elintézte, és lett is eredménye, én meg csak állok, mint egy rendes hülye, hogy vaó, öcsém, ez szép teljesítmény.  
Nem azt mondom, hogy olyan akarok lenni, mint ő, mert nem. Eszemben sincs. Egyelőre szeretnék eljutni oda, hogy egy kis életélvezet után legyen ott mellettem az a bizonyos valaki, akivel le akarom élni az életet, és ő tisztességes legyen. Ne olyan, mint amilyen Denisnek jutott, hogy felcsináltatja magát mással, és én leszek a közutálat tárgya, mert azt mondom, hogy nem vagyok hajlandó felnevelni egy gyereket, aki nem az enyém. Ilyen kapcsolatra nincs szükségem. Csak azt sajnálom, hogy a fiú igazán szerelmes volt a nőbe, és kész lett volna élete sok rossz szokását levetkőzni. Más nem pótolhatja az ilyen szerelmet igazán, akkor sem, ha szerelmet érez, mert látva a szomorúságot a harmadik fél szemében, akit szintén szerelemmel szeret, tudom, hogy nem lehetséges. A nagy igazi, mindig a nagy igazi marad, csinálj bármit. Nekem lehet, hogy Ophelia volt, de remélem, hogy nem, mert nem akarok én lenni Catherine ebben a trióban, nem akarok türelmesen és áldozatkészen belesétálni a fásultságba. Nem mondom, hogy Ophelia és én barátok leszünk, de nem gyűlölöm őt, egy kicsit sem. Csak most még fáj bármit is tenni.
- Akkor csak valahogy nem vettük észre egymást.
Állapítom meg bölcsen, mert ebben biztos vagyok. Nem fog kiderülni, hogy évekig csak néztük egymást, hogy igazából kapcsolatban voltunk, sem az, hogy hoppácska, még most is házasok vagyunk. Egyszerre osztottak be minket, más-más házakba, és talán időnként volt egy-egy órai közös csapatmunka, de nem maradt meg rendesen. A szüzességem elvesztése egy levitás lányhoz köthető, és ezen túl nem is volt semmi más ilyesmi az életemben, amíg a Bagolykő diákja voltam. Nem tartoztam a menők közé, inkább a stréberekhez.
- Szívesen.
Felelem vidáman, mert tényleg remek ötlet, hogy elmenjünk hozzá, és inkább ott folytassuk a beszélgetést. Kezemet kitárva engedem, hogy elinduljon, de mellette haladok, épp csak annyi teret engedve, hogy irányíthasson, és közben, ha már diákok is együtt voltunk, megpróbálok közös pontot találni. Közös pontok mindig vannak: Felgund, Durrfarkú szurcsók nevelés, kaja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Álom ez, vagy valóság?
Minden kisgyermek rettenthetetlen, egy aprócska, de annál nagyobb hős vitéz, nem ijed meg semmitől. Egy ideig én is ilyen voltam, egy igen rövid ideig. Talán négy éves lehettem akkoriban. Alig vártam, hogy a nap ásítva bukjon le a horizont mögé és átadja a helyét a pöffeszkedő ezüst korongnak és a gyémántként tündöklő csillagoknak. Én vígan kacagtam azokban az órákban, átölelt az éjszaka sötétje a birtokon, a fák halk suttogása, ahogy egymással osztották meg titkaikat. Az volt a kedvenc napszakom, mikor nem csak egy gazdag család tisztelettudó sarja voltam, hanem csak én voltam. Csak én voltam és a szüleim hagyták, addig sem volt rám gondjuk. Önfeledtem futkároztam, virágot szedtem, bukfencet vetettem. Az éjszaka volt az én valóságom.
Egy este, emlékszem, sötétebb volt, mint máskor, mintha a csillagok is féltek volna akkor. A Hold is sápadtan, reszketegen feküdt a fejem felett, körbenézve a sötétségben, még az árnyékok is hosszabbak, rémisztőbbek voltak. A kacagásom elhalt egy nappal korábban, akkor csak a néma csend ordított törékeny, aprócska testemből, a birtok hangjai viszont felerősödve ringatóztak a fűvön, a fák törzsein, ott fütyültek a kerítés távoli hálóján. Lassan sétáltam, mint idegen, egy idegen országban. Aztán ott volt Az. Ott ült, pont felettem, lesben állva figyelt. A tollak zizegését hallottam először, majd a karnok fülsértő csikorgását a fájdalmasan sápítozó faágon. Tudom, kemény harcot vívtam a kíváncsiságommal, majd minden gyermeki ártatlansággal a mély, kék óceánnak ható szemekkel pillantottam fel és akkor és ott először vesztem el azokban a hatalmas, villogó koromfekete szemekben. Már nem emlékszem pontosan, hogy kiáltottam-e, vagy csupán a lelkem remegtette meg egész testem a velőtrázó sikolyával, de mintha egyidőben hallottam volna visszhangzó károgását, mintha a világ összes szitokszavát zúdította volna arra a csöpp gyermekre, aki akkor voltam. Kitárta hatalmas, kékes fénnyel világító éjfekete szárnyait, amivel akár körbe is vonhatott volna, elragadhatott volna a távoli messzeségbe.
Azóta sem tudom... álom volt ez, vagy valóság?
Tudom, most is hatalmas, egész mivoltában tündökölt fejem felett a Hold, aminek pompáját a millionyi csillag emelte ki. Ugyanazon álom üldözött akkor a játszótérre, mi mindig és mindig visszatér. Pedig esküszöm azt hittem már, hogy jól vagyok. Már nem kacagtam az éjszaka közepén, már nem üdvözöltem közeli, jó barátként a csendes estét, mégis ott ültem és a hinta alattam panaszosan nyikorgott a néma csöndbe. Nem bírtam a négy fal közelségét, a mozdulatlan levegőt, a saját visszhangzó zihálásom, így újra menekültem. Menekültem az elvárások elől, mit saját magam és a talán a társadalom szabott ki rám. Olykor úgy érzem, hogy megfulladok a nyomás alatt. Rettegek, hogy csalódást okozok, hogy nem tudom megmászni a következő lépcsőfokot, mert egyszerűen nem érem el. Ott ültem a hintában, egyedül a sötétben, a fájdalmasan meg-megnyikkanó hintán, combjaimat béklyóba vonta a rajta fekvő könyv, aminek lapjairól ordított, hogy nem fog sikerülni. Sosem leszel az, akivé válni szeretnél...
Én esküszöm próbáltam nem hallgatni az elmémet kaparászó alattomos szavakra, de az ölemben fekvő nyitott könyv lapjairól, mintha a bőröm alá itta volna magát éjfekete tintával. Közben azt is tudtam, hogy nem azabadulhatok az érzéstől, hisz magammal hoztam az izzó fekete szemeket és a hatalmas, világot is körbeérő szárnyakat. A lap, amin saját kezem munkája elevenítette meg a fekete madáralakban pompázó szörnyet ott pihent a kezemben, meg-megmutatva magát a sötétségnek, a fülem mögé tett pálcámon vibráló apró gömböcske által.
Én ott ültem, alattan fáradtan nyikorgott a hinta, gondolataim fogságában vergődtem és minduntalan azon járt az agyam egy apró szeglete, hogy a papírlapon testet öltő lény akkor valóság, vagy álom volt csupán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

E. R. W.
A Hold fényében tollászkodó szörnymadár

Idejét sem tudom, mikor repültem utoljára egyedül. Talán, mikor azzal a furcsa nővel találkoztam az egyik közeli sikátorban, akit azóta sem láttam - se emberi, se madár alakomban. Mintha elnyelte volna őt a föld. Akkor sem tűnt normálisnak a viselkedése, nem, mert volt benne valami... valami, amitől nem csak egyszerűen megijed az ember..., az érzés a velejéig hatol, és hiába szeretné eltolni magától, az nem tágít többé. Kívülről úgy látszódhatott, én ijesztek őrá, de az igazság az volt, hogy én jobban féltem nála. Az érzés tompává tett. Megbéklyózott. A nő olyan volt, mint akinek otthon családi körben, a magánéletében, vagy a lelkében nap, mint nap komoly problémákkal kell megküzdenie, mint akit bántalmaznak vagy előző életéből hoz valami gonoszat, valami nem emberit, ami önkéntelen is beleül a tekintetébe, és amitől megborzong bárki, aki csak ránéz.
Mikor Walid elrugaszkodik az erdőszéli ház legfelső emeletének egyik rossz, a hidegtől folyton-folyvást szelelő ablakának megkopott, korhadt párkányáról, még arra a múltkori nőre gondol. Sokáig nem tudja elengedni földön fekvő alakjának, sikítástól eltorzult arcának látványát, és hiába köröz szélesre tárt szárnyakkal, hiába élvezi lehunyt szemmel a magasban jóval hűvösebb levegőt, az erős szél hiába kúszik tollai közé, és bizsergeti apró testét, a félelem, ami hihetetlen, de nem a nőből, hanem éppen belőle áradt, sokadjára is előtör. Mintha azóta a sejtjeibe költözött volna, mintha nem vetkőzhetné le soha többé.
Repülés közben eszembe jut Korinna is, a lelkem másik fele, akit, ha valaha is úgy kellene látnom, mint azt a nőt ott, a kövön feküdni, és arról is lenne sejtésem, hogy mindez miattam van, hangtalan lépnék ki az életéből, és mennék olyan messzire, hogy még csak a visszavezető útra se emlékezzek. Ha látnom kellene őt darabokra hulló lélekkel, élettelen, de életre ítélt fakó bőrrel, szemében valamiféle emberen túli, félelmetes fájdalommal, tudom, hogy térdrehullnék előtte a szégyentől, és úgy sírnék, mint egy anyját veszített kisgyermek. Az, aki elbánt azzal a földön fekvő nővel ott, abban a sötét sikátorban, nem ember. Nem lehet érző lélek.
Úgy elidőzöm saját gondolataim mélyén, hogy szinte észre sem veszem, hogy földet értem, és a játszótér egyik kies bokorja mögött elkezdtem visszaváltozni. Hosszú, fekete takarótollaim megrövidülnek, pihéim nyomtalan olvadnak bele emberszín bőrömbe. Vaskos, kemény csőröm addig zsugorodik és puhul, mígnem valódi, mindig is ismert ajkakká válik, madártestem rohamosan növekszik, ám míg az ég hírnökeként nagytestűnek számítok, a cserjésben változó, halkan lihegő-neszező alak csupán egy vékony, nyeszlett, magát középtermetűnek látó férfi: én.
Fél karommal meztelen testemet ölelem szorosan, és míg a hidegben lilára színeződött számat beharapom, addig minden tagomban reszketve, gyorsan a közelben elrejtett, zacskóba csomagolt ruhakupacért nyúlok, hogy néhány pillanattal később már a farmernadrágom cipzárjával bíbelődjek. A zacskót összegyűröm és hátsózsebembe süllyesztem, majd a hajamat igazgatva kilépek a bokor takarásából.
És akkor feltűnik, hogy nem vagyok egyedül. Soha nem választok olyan helyszínt visszaváltozásra, ahol meghallhatnak, és annak ellenére, hogy miután kitagadásunk napján elhagytuk a szigetet és Amerikába költöztünk, apám bejegyeztetett engem, nem szívesen árulom el titkomat. Magamat korholó, savasan emésztő gondolataimmal túrom ujjaimat sötét hajamba, és fésülöm görcsösen két oldalra kócos tincseimet, majd vissza-visszapillantva rejtekhelyemre ismét arra a múltkori, a lelkemet továbbra is aggasztó nőre gondolok. Az ő hibája, hogy most nem voltam elég figyelmes, és úgy szálltam le ide, hogy fogalmam sem volt arról a lányról, aki csendesen hintázik a Hold fényében.
Fagyos kezeimet molyrágta pulóverem szakadt zsebében próbálom felmelegíteni, és bár tudom, hogy úgy nézhetek ki, mint egy otthontalan, az életét az utcán élő, talán még ápolatlannak is tűnő férfi, az ösztöneim arra sarkallnak, hogy elsétáljak a hintában egymagában üldögélő lány fele. Ha meghallott valamit, vagy...
- Sz... - sziszegem vérszegényen. Mindig elfelejtem, hogy visszaváltozásaim után alig jön ki hang a torkomon, így ez a mostani, a lány háta mögül érkező rekedtes, bennem önkéntelen is kígyót idéző próbálkozás inkább lehet félelmetes, mintsem bátorító. Megköszörülöm a torkom, és sietősebben lépdelve megkerülöm a hintát. Pillantásom rögtön az ismeretlen kezében fekvő rajzra esik, és mit adnak az istenek, arról épp egy hatalmas fekete holló bámul rám. Arcomból azonnal kifut a vér, érzem, hogy máris szédülök. Szememet lehunyom egy pillanatra, homlokomat és szemöldökeimet kínosan ráncolni kezdem, majd a lehető legkedvesebb mosolyommal nyitom ki szememet újra, és nézek le a láncok között vergődő lányra. - Szia... Furcsa itt látni bárkit is ilyenkor... - nézek szét a magányos téren, majd ismét beletúrok a hajamba, mire a fülem mögül leesik egy aprócska száraz levél. Úgy teszek, mint aki nem vette észre, ezzel hátha elérve, hogy a lány se vegyen róla tudomást. Aztán az állati alakommal való lebukás miatt érzett erős aggodalom, a titkom megtartásának belső kényszere furcsa, dallamtalanul csengő nevetésre késztet, és hiába igyekszem nem sorozatgyilkos hatását kelteni, a józan ész azt mondatja velem, hogy bizony a nagy igyekezetem voltaképpen az első kimondott kérdésemnél dugába dől. Pedig mosolygok is! A számszéle mondjuk mintha reszketne kicsit. - Nem félsz egyedül sötétedés után?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bár alapvetően nem a kifecsegős típus, a jó híréről pedig már akkor lemondott, mikor a szülei meghaltak fekete mágia által, úgy érzi, végre valaki nyitott arra, hogy tisztázza magát. Kicsit gáz, hogy egy tizennégy éves gyerek lesz a lelki szemetesládája és az igazságosztó lovagja, de inkább legyen egy minihőse, mint ezernyi felnőttes szörnye. Na ugye.
- Nem tudom. Mivel nem szokásom mások rossz hírét kelteni, nincs tapasztalatom ebben - kedvesen elmosolyodik és őszintén hiszi, hogy az embereknek meg kellene tartaniuk ezt a gyermeki naivitást, az új befogadására való igényt. Petya, bár volt egy kialakult képe, meghallgatta Henrik álláspontját is, mérlegelt és képes volt változtatni a véleményén. Kemény dolgok ezek, hiszen a "nagyok" sem képesek erre sokszor.
- Óóó, én nem haragszom, de édesanyád nem örülne, ha ezt hallotta volna - nem nehéz rájönnie, hogy az aduász a szülőkben keresendő. Elvégre, egy kisfiú csak akkor lehet ennyire... ennyire normális, ha megfelelő környezetben nő fel. Persze a férfi nem tudhatja, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik az eridonos, arra nem nehéz rájönni, hogy bármilyen is legyen, tisztes nevelést kapott, csak... kamaszodik. Megesik. - Sokan nem hiszik, a Minisztérium sem hiszi már igazán. A baj csak az, hogy mikor ennek az egésznek vége lesz, senki nem fog emlékezni rá, hogy honnan indult és mi a vége, csak azt tudják majd, hogy egy mocskos ügybe keveredtem - keserédes mosollyal válaszol, fejét inkább elfordítja. Bármennyire is férfi ez a férfiszerű férfi, vannak érzései, fáj neki az igazságtalanság és jelen pillanatban boldogtalan. Nem tudja, hogyan hozza rendbe a dolgokat maga körül, talán már nincs is rá esélye.
- Igen, menyasszony - helyeslően bólint és megint a táblára pillant. Hamarosan itt a vonat és el kell szakadnia Petyától... Vagy várjunk csak! Ígért még neki egy virslis táskát, úgyhogy nem szabadul ám ilyen könnyen! Már épp szóra nyitná száját, mikor Petya jelzi, hogy kell neki egy pillanat és elszalad. Na most vagy a fenevaddal tér vissza, vagy a Minisztériummal. Esetleg a kettővel egyszerre, sohasem lehet tudni. Ismét az órára pillant és már kezdi elhinni, hogy a kis srác itt hagyta, mikor megjelenik mellette és egy virágcsokrot nyújt, ráadásul nem is akármilyent: vörös rózsacsokor. Kis döbbenettel pillant hol a növényre, hol a fiúra, majd végül elmosolyodik.
- Te egy igazán rendes gyerek vagy, köszönöm - szórakozottan túrja össze Petya sapkás fejét, mikor is megjelenik a vonat, amely lustán gördül be a vágányra. - Na kis pajtás, most meglepjük Lillát - cinkosan rákacsint és elindul, hogy a vonatról leszállva karjába zárja kedvesét. Az nem is kérdés, hogy a nő odavan a csokorért és persze az ifjú Csepreghy-ért is, így hármasban, abszolút az eridonosra fókuszálva indulnak meg a cukrászda felé. Mert ugye ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy nézek erre a fiatal vörös lánykára, mint borjú az új kapura. Fel sem nagyon fogom amiket mond és nem is értem. Milyen fantom fájdalomról hadovál? Az emlékeimet vesztettem el nem a fél karomat. Jó, mondjuk az érzés kicsit hasonló, na de akkor sem értem. - Azok pont nincsenek - nyögöm ki összevont szemüldökkel - Memóriavesztésnél nem igazán szoktak lenni - vonom meg a vállamat. Elég sok időt töltöttem dilidokinál, meg mindenféle kezeléseken, hogy ebben tuti biztos legyek. Aztán a csajszi folytatja valami férfit emleget. A név hallatán bevillan egy kép, de még mielőtt rá tudnék fókuszálni, elillan. Üres a fejem, csak attól a naptól vannak tiszta emlékeim, hogy felébredtem abban az elmegyógyintézetben. Azért az sem egy jó ajánlólevél, ha jobban belegondolok, hogy voltam bolondok házában. De a borospoharak, a szeretők, az évek és a kellemetlen helyzetek számát nem számoljuk. Ezt egy jó filmben hallottam, amire a fivérem és az öcsém vitt el nemrég. Azt mondták szerettem moziba járni. Végülis, most is jól éreztem magam. Szóval biztosan igazuk volt. Na de vissza ehhez a vöröskéhez. - Figyelj, nem tudom kiről beszélsz, sőt azt sem, hogy te ki vagy - itt felcsillan bennem egy kis önző remény és megragadom a karját - De te tudod, hogy én ki vagyok és mi történt velem! Igaz? - úgy nézek rá, mint egy vett képre - Kérlek mond el nekem! - Ha pasi lenne pillát rebegtetnék, így viszont csak egy kicsit zizis mosolyra húzom a számat. Kellenek az információk. Az üres fej azért jó mert sok fér bele. Van hová tennem a kirakósokat abban a nagy és baromi hiányos puzzle-ben amit mások az életemnek és a múltamnak csúfolnak. Szóval, hajrá kislány csicseregj szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Memóriavesztés.
Egy pillanatra leállnak az agyi működések nálam, mintha egy tükör lennék, ugyanúgy bámulok rá, ahogyan ő énrám. Tehát nem kell százfűlé főzettől, meg csalóktól tartanom, ehelyett az egyetlen nő, akit a barátomnak mondhattam, teljesen elfelejtett.
Memóriavesztés.
Igyekszek gyorsan kapcsolni, de az elmúlt pillanatokat már nem tudom megmenteni, tehát csak bólintok egyet. Kezdem felfogni, de továbbra sem értem, hogy mi történhetett Opheliával. Vajon tényleg létezik olyan, hogy karma? De mit tett szegény nő, ami miatt ki van téve a folyamatos sorscsapásoknak?
Egy fél másodperc erejéig fáj, ahogy kijelenti, hogy nem tudja, ki vagyok. Ez nagyon nem fair. De itt vagyok, és segíteni fogok neki, mert ez a minimum.
- Bocsánat, erről nem tudtam - óvatosan jelentem ki, nem szeretném rá hozni a frászt. Bár azt hiszem ez már veszett fejsze, de talán nem késő.
- Akkor Kapitány Valentina vagyok, auror. Ahogy te is az voltál, Oroszországban találkoztunk, egy lélekvesztő matrijoska babát kellett megszereznünk és biztonságban leadnunk. Te egyszerre vagy a mentorom és a barátnőm - a végét kicsit halkabban jelentem ki, hiszen nem szoktam ilyen szentimentális lenni.
- Te pedig Ophelia Donovan vagy, az egyik legnagyszerűbb auror, akivel valaha találkoztam. A muglikkal közösen is voltak bevetéseid, a legnehezebb ügyeket is sikerült megoldanod. Akiről kérdeztem az előbb, igazából Ambrózy Henrik a neve, lényegében a szülei gyilkosságával vádolják. Ezen dolgoztál, mielőtt... hát, azt én sem tudom, mi történhetett.
Fél szemöldökömet felvonom, de most már befogom végre a számat. Elég sok információt adtam most át neki, ki tudja, hogy mennyire sok ez számára. Úgy ismerem Opheliát, mint aki sziklaszilárdan képes minden problémával szembenézni, de ha arra sem emlékszik, hogy ő maga kicsoda... Nos, röviden elég nehéz lehet most neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Igen, ha hiszed, ha nem, sosem fogom hangosan elismerni, hogy valaki - esetleg - jobb nálam. Bármiben is. Így mikor Gerda nevetgélni kezd a megjegyzésemen, egyszeriben olyan fejet kezdek el vágni, mint aki citromba harapott. Annyi kivétellel, hogy a szemeimet nem csukom be, mint a legtöbb ember ilyenkor, én csak a számat csücsörítem ki elég kifacsart pózban. Megszívom egyik szemfogam, majd hagyom, hogy az idegtépő, cuppanó hang elhagyja a számat, mielőtt zavart kisfiú módjára elterelem a témát.
- Igen-igen, tudom. Tökéletes vagyok, dicsérjetek még - kicsit előrébb lépek, hogy az emberek figyelme ne Gerdára, hanem végre rám koncentrálódjon. Lehet, hogy esetleg nem hallottál még róla, szóval gyorsan leszögezem, mi is a problémám jelenleg és miért vágok olyan arcot, mint egy durcás kiscica. Utálom, ha valaki nem figyel rám. Egyszerűen U.T.Á.L.O.M! Mondhatsz bármit, gondolhatsz akármire, hibáztathatod a siralmas gyerekkoromat - és kérlek, tedd is -, de bitch, ha én egyszer nem kapom meg azt a figyelmet, amire vágyom, akkor itt bizony vér fog folyni. Nem mintha én kaparásznék meg bárkit is, ahhoz túlságosan védem a manikűrözött körmeimet. Kicsit lehet túlságosan is nagy erővel köszörülöm meg a torkom, hogy ismét elnyerjem a lány figyelmét, mivel mikor ismét megszólalok, a hangom furcsán mutál egyet. Úgy meglepődök, hogy a torkomhoz kapok, de hogy ne legyen a helyzet még kínosabb, folytatom, amint a a háztársam új ötlettel rukkol elő.
- Még szép, hogy ismerem! Talán lehet nem látszik, de klasszikus családból származom - helyezem ismét állam alá hegedűmet, majd rákacsintok a másikra, hogy igazat adjak szavaimnak. Vagy csak nagyon szexinek tűnjek, nem tudom. Néha úgy érzem, hogy az egész világ nagy ívben leszar engem. Tényleg, esküszöm, hogy nem csak én képzelem be. Most is az körülöttünk ólálkodó emberek nagyobb figyelmet szentelnek Gerdának, mint nekem. Szinte látom a csillogást a szemükben, ahogy tekintetük lassan a lányra siklik, majd kihunyni azt, ahogy pillantásuk végül megállapodik rajtam. Oh, nyaljatok sót! Tudom, hogy szép hangja van a csajnak, de azért ennyire nem lehet jó. Ilyet én is tudok, engem mégse rajongtok körbe. Talán ha több pénzem lenne, akkor lefizethetnék pár embert, hogy csodáljanak engem is. Bár ahogy elnézem, ma sem megyek haza teli zsebbel, főleg, hogyha még Gerdának is adnom kell belőle.
- Remélem nem szándékozol jutalékot kérni a szolgáltatásaidért - jegyzem meg mellékesen, amint befejeztük a lány által ajánlott dalt. Íriszeimet a kalapra és annak tartalmára emelem, majd vissza Vivire.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A csinos és szép kis vörösnél beakadt a lemez, vagy mi van? Ő is úgy bámul rám, mint én rá az előbb. Na szépen vagyunk. Két tehén meg az új kapu esete forog fenn netán? Na de végül megtörik a jég és én annyi információt kapok tőle, hogy hetekig kellene bebootolnom, ha volna annyi időm. Viszont nincs, mert most vagyunk itt és nem egy hét múlva. Szóval agyban Rubik kockázom egy kicsit a sok ténnyel, amikkel megdobált. Hógolyó csatában nem találtak el ennyiszer az fix és az is, hogy ez egy emlék volt. Alakul ez kérem, mint púpos gyerek a prés alatt. - Ambróziát hagyjuk, most úgysem tudnék érdemben hozzá se szagolni - szólalok meg, miután úgy érzem mindent oda passzintottam be az én kis hiányos kirakósomban, ahová szerintem való - Szóval barátnők vagyunk, igaz? Ez végül is jó hír, mert azom pont nincs láthatáron - próbálom kicsit elviccelni az egész "alig emlékszem valamire az életemből" dolgot, ami egyébként olyan iszonyúan frusztrál, hogy legszívesebben ordítanék - Miben segítettem én annak idején neked? Hogyan barátkoztunk össze? Van kedved egy ital mellett ezt megbeszélni? Szoktunk mi így iszogatni egyáltalán? - halmozom el kérdésekkel. Igazából vannak derengéseim, egyre több és élesebb kép villan fel a múltamból. Példának okáért olyan emberekkel üldögélek kocsmákban, akiknek nem tudom a nevét. Vagy épp pisztollyal lövök ugyanezekkel egy lőtéren. De olyan is volt amiben gésának voltam öltözve és teát szolgáltam fel valakiknek. Fura ez a memória téma. A macskámra Árnyékra szinte azonnal emlékezni kezdtem. Beugrott, hogy ázva fázva nyávogott és picike volt, amikor megtaláltam és kihúztam egy kocsi alól. Bevittem a lakásba és akkor tűnt csak fel, hogy valami nem stimmel vele. Azóta már őt is visszakaptam. Sean lízingelte "Míg az anyukája kicsit rendbe kapta magát", ahogy öcsém fogalmazott. Biztosan most is vár rám az én édes kis vaksi szőrcsomóm az ágyam végében pihenve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azért éreztem, hogy a remény felcsillant, teljesen ráismertem az igazi Opheliára. Nem vagyok nagy filozófus, de talán nem az emlékeink teszik ki a személyiségünket, és ezt a nő is megmutatta most.
Elmosolyodok rajta, ezek szerint kivételesen sikerült jókor érkeznem.
- Pont időben jöttem akkor - bólintottam egy aprót.
Persze azonnal elkezdtek forogni a kerekek az agyamban, hogy valami gyors megoldást találjak neki. Persze segítek visszaszerezni az emlékeit, ha ez kell, viszont sok lyuk lehet, amiről még én sem tudhatok. Persze mesélt nekem ilyet is, meg olyat is, de azért arról szó sincs, hogy kívülről fújnám a nő életét. A pubban hallottam, hogy a tulajon valami Liebhart segített, talán Opheliának is tudna valamit kotyvasztani?
Később biztos feldobom neki, de egyelőre koncentráljunk a kezdeti problémánkra.
- Persze, szívesen elmondok mindent. Hát azért nem egy nagy szokás, hogy iszogatunk, de azért előfordult - egy pillanatra elkalandoztam, a mutató ujjamat a számra tettem. - Ezek mindig jól sültek el, szóval miért is ne.
Szívesen felajánlottam volna, hogy hozzájutottam egy üveg portóihoz, amit nálam is elfogyaszthatunk, de ezzel csak az az egy probléma van, hogy jelenleg majdhogynem idegen vagyok neki. Idegenekhez pedig normális emberek nem mennek fel csak úgy.
- Szóval akkor a pub? - kérdeztem, mielőtt belekezdtem volna a mesélésbe. Segítségképp a Fő utcza felé mutattam, a helyhez. - De a Mátra csárdában is azt hallottam, hogy finom a vajsör. Újrakezdésnek az is jó lehet, nem? - a végén kiderül, hogy mégiscsak van érzékem az ilyen helyzetekhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Még pár kezelés és utána végre mehetek a tesztekre. Megint megcsinálom majd a muglit is mert szeretem a kemény dolgokat a kezemben. Így például a szalámit, a kardot a pálcámat meg a lőfegyvert. Ma egy olyan terápiára megyek amit regressziós hipnózisnak hívnak. A mágikus verziója nem volt valami hatásos. Majdnem belefulladtam a merengőbe. Na de legalább kiderült, hogy elütöttek és el volt törve a karom. Egy ideje már kezdek visszarázódni az animágiámba és a varázslásba is, szóval azt mondhatom: Haladok! Más kérdés, hogy arra az istennek sem emlékszem, hogy mitől nem emlékeztem. Magára arra az eseményre ami miatt amnéziás lettem. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy talán soha nem is fogok. De úgy vagyok vele, hogy az egész múltamért egy emlék feláldozása nem túl nagy ár, és lehet jobb is, hogy nem tudom mi történt velem akkor. - Jó napot! Egy menettértit szeretnék kérni Szegedre - mondom a pénztárosnak amikor az ablakához kerülök - Igen, igen Budapesten át mennék majd a legközelebbivel - felelek neki és míg ő a jegyet bűvöli addig kicsit körbepillantok. Nem sokan vannak ma az állomáson. Ennek örülök. Igaz ha ezen múlik repülhettem volna, de most valahogy úgy érzem jobban esik majd a kupé kényelmes melege, mint a fagyosan hideg tél elei menetszél. - Nem, nem a legolcsóbb kocsitípusba tökéletes - mosolygok rá a hölgyre - Köszönöm, viszlát! - búcsúzom pár pillanat és a fizetés után. A hölgy pedig ez alatt át is adja nekem azt a bizonyos oda-vissza menetjegyet, ami kilépve a varázsvilágból sima, teljes árú vasúti jeggyé változik, míg visszatérve a mágusok lakta régióba bűvös vonatjegy lesz. Már csak valami harapni és innivaló után kell néznem az útra. Elindulok, hogy az indulásig hátra lévő fél órában levadásszak egy szendvicset és némi buborékokkal dúsan telített, cukorral és színezékkel megalkotott folyékony kísértés után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az utóbbi időben csak úgy elrepülnek a napok. A hűvös idő beköszöntött, így ő szövetkabátjában, hosszú haját hátrasimítva várakozik a vonatállomáson. Az a helyzet, hogy egy kollégáját várja, aki egy igen érdekes varázstárggyal érkezik hozzá. Szerinte köze lehet a fekete mágiához, amiben ki is lehetne nagyobb segítségére, mint Ambrózy Henrik? Éppen ezért teljes inkognítóban pattant vontra, hogy Bogolyfalvára jöjjön, még talán a férfi sem tudja, milyen kinézettel várhatja. Azt érdemes tudni ugyanis, hogy az illető metamorfmágus, csak azzá nem változik, amivé nem akar, úgyhogy guess what, minden bizonnyal jól meg fog lepődni.
Karórájára pillant és úgy dönt, amíg várakozik, vesz magának valamit. Ezúttal nem késik ugyan a vonat, most ő érkezett jóval korábban az érkezési időpontnál, pusztán azért, hogy még véletlenül se késsen el. Ha tényleg olyan fontos és titkos a dolog, akkor nem árt, ha mindent és mindenkit szemmel tart. Ki tudja, talán követik ismerősét.
A sorhoz érve szinte egyből megpillantja azt az aurornőt, aki a ki tudja hanyadik meghallgatáson volt jelen. Kristálytisztán emlékszik rá, hiszen ő volt az első, aki azt mondta, megváltozott a Minisztérium álláspontja és már nem a férfit gyanúsítják. Ugyan Henrik biztos abban, hogy a szobában elhangozva ez hazugság volt, de mivel egy-két hétre rá valóban lezárták ügyét, így már nem állítható teljes bizonyossággal, hogy nem mondott igazat. Akár a nő tett valamit, akár nem, azóta nem találkoztak. Megköszönnie csak illene, no meg persze, ha már itt jár, sosem árt tudni, hogy haladnak a nyomozással - már amennyiben tényleg indult újabb nyomozás. Messziről jött ember úgyis azt mond, amit akar, de talán ez a példány megbízható. - Jó napot Donovan kisasszony! - egy kedves mosoly kíséretében lép oda hozzá, ám szigorúan ügyel arra, hogy se illemet, se magánszférát ne sértsen, illetve ne higgyék azt, hogy tolakszik. - Biztosan emlékszik rám, Henrik vagyok. Tudom, nem ez a legalkalmasabb időpont, de van esetleg bármiféle előrehaladás az ügyben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Atyaég, micsoda illatok! Nem tudom, hogy a nyálamat próbáljam-e letörölni a szám, vagy a könnyeimet a szemem sarkából. A nagyim sütött ezekhez hasonlóan isteni péksütiket, mint amikkel találkoztam ebben a kis bódéban. Nem csoda. Egy idős nénike az áruda egyetlen alkalmazottja és úgy sejtem a finomságok megalkotója is egyben. Az ég áldja meg a kezét! - Jó napot kívánok! Szeretnék kérni egy kakaós csigát, két túrós batyut, egy meggyes lepényt és egy lekváros fánkot is még mellé - sorolom fel a választásomat mosolyogva - Igen, ezt mind magamnak veszem, hosszú lesz az utam - nevetek rá a jóságos matrónára - Jaj dehogy, mind annyira csodásan néz ki és az illatuk is valami mennyei, alig tudtam ezeket is kiválasztani - diskurálok pedig érzem, hogy már nem vagyok kettesben a boltos nénivel a szűk helységben - Nagyon köszönöm! Minden jót és szép napot kívánok! Viszont látásra! -köszönök el illendően és ahogy megfordulok egy férfival nézek farkasszemet. Hű azannyát, de helyes - fut át agyamon, ám ekkor megszólal és nekem elkerekednek a szemeim. - Jó napot önnek is öhm..Uram - na most vagyok ám bajban, mert nem emlékszem ki is lehet, pedig ő tuti ismer engem. Még akkor sem javul a helyzetem amikor már a keresztnevét is elárulja és érdeklődik egy ügyről - Oh, nos... - dadogok és pirulok, mint egy tini. Ekkora égést. Ebből a slamasztikából, hogy fogok kimászni? Hála a magasságosnak talán mégis velem van a szerencse, mert beugrik valami egy virágféleségről - Az Ambrózia ügyben...- próbálok összevakarni minden morzsányi emléket, de csak az jut eszembe, hogy Valentina említette ezt a virágnevet, de aztán már nem nagyon beszéltünk róla. Ráadásul itt tornyosul előttem ez a félisten kinézetű hapsi Henrik...Henrik...Hallottam már valahol a nevét...De hol? Nézek rá kicsit üresnek tűnő tekintettel, pedig az agyam fogaskerekei úgy kattognak idebenn mint az őrült. Csak egy kis emléket! Kérlek csak egy foszlányt!