36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 24 ... 32 33 [34] 35 36 ... 44 ... 56 57 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2019. október 4. 22:10 | Link

Andretzky Korinna

Még másodévben kért meg Lovászi Lara, hogy vigyek verset a naptárjukhoz. Igen, azóta két év eltelt, de a versek csak szaporodtak, és úgy gondolták a szerkesztőségnél, hogy tesznek mégegy próbát, vagyis kérnek még pár verset.

Mostmár sokkal nyugodtabb vagyok, mint az első ilyennél. Ez nem jelenti azt, hogy nem töltöttem órákat a vers kikeresésével, és azt sem, hogy nem aggódok amiatt, hogy megsértem valahogy a munkatársat, akit Lovászi Lara küldött a versekért. Egyszerűen azt jelenti, hogy nem félek annyira a beszédtől, hiszen akkor talán még kevésbé voltam oda az emberi társaságért. Vagy fordítva? Nemtudom most eldönteni.
 Közben lassan lépkedek, kezemben a versekkel, és oda is érek ahhoz a padhoz, amin pár éve nyújtottam át remegő kézzel költeményeimet.
- Szép napot! - köszönök udvariasan a padon ülőre, és kezet nyújtok.
- Angelica vagyok a versekkel. - mondom, és elmosolyodok.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2019. október 17. 19:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. október 8. 09:27 | Link



Szemöldököm lassan megemelkedik, valahogy nem ezt a választ vártam. Oroszország és a matrijoska baba óta nem közel sem voltunk ennyire távolságtartóak. Nem is nagyon tudom hova tenni ezt a félénk köszönést.
A kezén már látok kötést, a bájitaloknak köszönhetően biztos nem is fáj már neki. Mégis azt mondja, hogy lassan halad.
Valami itt nagyon nem stimmel.
- Még vannak ilyen fantomfájdalmaid? - kérdezek vissza bizonytalanul. - Nem vagyok kimondottan jártas a biológiában, de hallottam már ilyesmiről. Mindenesetre nem akarom csak úgy hagyni azt az ügyet, viszont akiről kérdeztél bagolyban... - lehalkítom a hangomat, körül is nézek. Egész sokan járkálnak itt, ami kicsit sem meglepő, viszont legalább nem néznek minket. Nem mintha nem lennék én is kiképezve arra, hogy szemkontaktus nélkül tudjak kihallgatni beszélgetéseket, de valamiért ebben az Isten háta mögötti kis falucskában nem gyanakszom. Nem vagyok korrupt, így nincs is miért félnem. Azt hiszem legalábbis.
- A férfi esete elég nehéz ügy. Hogy is hívták, milyen Herold? - nyilvánvalóan emlékszek a nevére, de Ophelia határozottan gyanús. Talán valaki száfűlé főzetet készített, hogy felvegye az alakját? Ez esetben eléggé rosszul imitálja a mentorom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Perge Vanessza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. október 8. 10:18 | Link

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit


Egy bólintással nyugtázom, hogy minden más megvan a suliban. Igazából nagyon jó tudni, hogy ilyen helyen fogok tanítani és lakni is; ha bármi elfogy, akkor azt a piacon szerzik be. Persze itt sem tökéletes minden, de szeretném azt hinni, hogy a manók eléggé tapasztaltak már ahhoz, hogy a legjobb alapanyagokat szedjék össze.
- Ha van esetleg szabadnapod, vagy szabad tíz perced, majd nyugodtan ugorj le hozzám a csárdába. A hatos szobában vagyok, és ha tortát készítek, mindig túl sok marad - forgattam meg a szemeim. - Néha nem túl jó ennyire egyedül lenni - teszem hozzá egy fokkal csendesebben. A terapeutámnak fél évig kellett küzdenie, hogy ehhez hasonlóakat kicsaljon belőlem, ennek a kis manónak pedig percek alatt sikerült. Talán az őszinteség kölcsönös megnyilvánulást eredményez, nem tudom. De tény, hogy kicsit rosszul érzem magam, amiért csak így elszóltam.
- Pont a szendvicseket nem lehet? - kérdeztem vissza, szinte kapva-kaptam az új téma miatt. - Na majd ezen változtatunk. A levita házvezetője leszek, és nagyon szívesen vendégül látunk bármikor. Egyébként róluk tudsz már valamit? Ismered őket? - kérdezgettem tovább. Egy manó szerintem nagyon sok mindent lát és hall, valamennyire biztos ismeri a kék ház tagjait. Nekem pedig minden kis információmorzsa jól jön.
Mosolyogva tekintek le Lilyre, én is legalább olyan jól érzem magam, mint ő.
- Idővel biztos engednek majd - erősítettem meg. Talán ott is van ilyen hierarchia, vagy nem is tudom. - És igen, nagyon szeretek főzni. Korábban annyira nem, de mióta vegán lettem, különösen imádom elkészíteni az ételeimet. Te szoktál húst enni? - érdeklődöm tovább, ahogy a kastély felé haladunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Drinóczi Gerda Vivien
INAKTÍV


megtört terromágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 233
Írta: 2019. október 9. 21:39 | Link

Theon
I say a little prayer for you

Az első pillanatban nem gondolta volna, hogy becsatlakozik, amikor pedig Theon könnyedén átlépte intim szférájának határát, már azt hitte, sarkon fordul és mindent maga mögött hagy. Mégis, most itt áll háztársa mellett és érces hangján énekli a Green Day számot, amit a fiú puszta kedvességből csak neki címzett. Gerdától várt pénzt, s ha a lány személyesen ezt nem is adhatta meg, kihasználva a showbusiness dübörgő motorját meghozza a sikert Theon magánszámnak induló előadásához. Az emberek megállnak és jó kedvűen, mosolyogva hallgatják, ahogy, bár néha kiesve a ritmusból, mégis szinte teljes összhangban játsszák a dalt - ki a hegedűn, ki a hangszálain. Aztán a szám véget ér és gyér taps mellett hallani lehet a koppanó pénzérméket, amelyekkel megjutalmazzák a rögtönzött fellépést. Így azért már lényegesen jobb a helyzet, mint volt, ezt le sem tagadhatják.
Theon nagyzoló szavaira hitetlenül húzódik görbe arcára, majd megcsóválja fejét. Végül, mikor rá terelődik a szó, enyhe pír jelenik meg arcán és egy aprócskát hajol előre. A maga könnyed, kislányos szerénységével, zavarba jőve a "tömeg" figyelmétől. Boldizsár sohasem engedte volna, hogy ilyesmit csináljon, állatias féltékenységében ki tudja, mit művelt volna vele. Ettől a gondolattól hideg fut végig a hátán, azonban mindebből semmi sem látszik a külvilág számára.
- Örülök, hogy tetszik - a burkolt bókra felnevet, mert azért egy "nem rossz"-nál jobb volt ez, mindketten tudják. Bár hála Merlinnek Gerda sohasem volt egomán, teljesen jól viseli, ha nem ő van a középpontban és nem dicsérik halálba. Amúgy is képes felmérni a teljesítményét, így az is világos számára, ha minősíthetetlen dolgot produkál. Éljen az egészséges önkritika! Kár, hogy ettől az önbizalma nem tér vissza. - Ne fogd vissza magad. Viszont mehetne most egy klasszikus. Ismered az I say a little prayer for you című számot? - felvonja fél szemöldökét, bár számára nem kérdés a válasz, nincs ember, aki valamilyen formában vagy feldolgozásban ne hallotta volna már. Neki az egyik kedvenc filmje volt annak idején az Álljon meg a nászmenet, aminek egyik ikonikus dala ez volt a színészek előadásában. Még akkoriban tanulta meg és ez mindig jobb kedvre deríti. Persze azért, mert neki ez alap, még simán elképzelhető, hogy a rellonos azt se tudja majd, miről beszél. De azért hátha. Mondjuk ő nem zavartatja magát, mert ennek a számnak a dallama igen könnyen megtanulható, így, ha eddig Theon nem ismerte volna, itt a lehetőség. - The moment I wake up, before I put on my make-up, I say a little prayer for you - szinte már angyali hangon zendít rá, szemeit lehunyja és hagyja, hogy megrohamozzák az emlékek. Van belőlük sokféle és egyiket sem szégyelli. Csak dalol és hagyja a hangokat szállni a szél könnyed szárnyain.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. október 10. 08:18 | Link

Angelica


Lara sikeresen tüdőgyulladást kapott, mert megint kint volt mindene, miközben bulizott, ezért az egész szerkesztőség a nyakamba hullott, többek között az is, hogy találkozzunk Angelicával, akivel anno Lara nagyon meg volt elégedve, és mivel a lány Bagolyköves, nem kellett becitálnom a szerkesztőségbe.
Ma szerencsére nincs olyan rossz idő, mondhatni a legcsodálatosabb őszi nap van az egész szezonban, ami azért nem rossz, hiszen a padon üldögélve az ember, aki az esküvőjére készül, meg arra, hogy hamarosan azt mondhassa, pocaklakója van, elkezd odafigyelni, hogy minden jó legyen odabent. Mert bizony, ebben a fázisban vagyunk, hogy hamarosan Everleigh leszek, és belecsapunk a bébigyártásba. Igazából, most is lehetnék már terhes, de nem vagyok, ezt onnan tudom, hogy séta helyett repülve jöttem ide, hogy még legyen időm venni egy finom málnás-mentás teát is a cukrászdába, mielőtt még megérkezne a lány.
Teljes chill. Így tudnám jellemezni jelenleg az állapotomat, amiben már azóta benne vagyok, hogy menyasszonnyá váltam. Jack mellett lehiggadtam, olyan lettem, mint amilyen mindig is voltam, mint akit elnyomtam magamban egy évtizeddel ezelőtt. A kiegyensúlyozott, békés, megfontolt nő, aki tényleg a családi tűzhely őrzője, aki a férjének, gyermekeinek mindent megad, aki kész felkelni hajnalban, hogy tökéletesen kerek tükörtojást süssön. Furcsa dolgok ezek, a változások. Ahogy az éjből nappal lesz, nyárból ősz, vadból szelíd. Nem, ez a változás nem a teljes átalakulásom, pusztán egy maszk levétele. Újra az vagyok, aki voltam, a nő, aki méltó egy olyan férfi szerelmére, mint Jack.
- Szia.
Köszönök vidáman, gondolataimból kiszakadva a lánynak, és megpaskolom a mellettem lévő helyet, miután átveszem tőle a kezében tartott papírokat, emlékeztetve őt az első és legfontosabb szabályra.
- Tegeződjünk.
Nem vagyok öreg, nem érzem magam annyinak, ahány éves vagyok, nem vagyok a tanára, sem semmi ilyesmi. Szeretném, ha nem feszengne a társaságomban, ha élvezné az itt töltött perceket, a közös munkát, én pedig átfutom az első lapot.
- Lara teljesen beleszeretett az írásodba, és jogosan. Nem gondoltál még rá, hogy saját kötetet adass ki?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. október 14. 07:20 | Link

Halty kisasszony


Kedvelem. Jaj Arie, tényleg egy nagy barom vagy, és nem normális, és egy hülyegyerek. Komolyan megint Denis hangján hallom a gondolataimat, bár amiket ő most mondana, azt inkább nem mondanám ki, mert nem lennének tisztességesek egy ilyen csodálatos nővel szemben, mint amilyen a velem szemben álló. Biztos vagyok benne, hogy Brightmore már rég befűzte volna, és széjjelszedte volna, ami nem a hölgy hibája, hanem a fiú mágikus képessége. Komolyan, néha csak nézek, hogy milyen hódításai vannak. Azért én sem panaszkodhatok, de ő mindent visz. Mindent is. Van néhány ámulatba ejtő pillanat és numera, amiből még a mai napig nem tértem teljesen észhez, és csak szájtátva tudok rá nézni, hogy ezt mégis hogyan intézte, mert az tény, hogy elintézte, és lett is eredménye, én meg csak állok, mint egy rendes hülye, hogy vaó, öcsém, ez szép teljesítmény.  
Nem azt mondom, hogy olyan akarok lenni, mint ő, mert nem. Eszemben sincs. Egyelőre szeretnék eljutni oda, hogy egy kis életélvezet után legyen ott mellettem az a bizonyos valaki, akivel le akarom élni az életet, és ő tisztességes legyen. Ne olyan, mint amilyen Denisnek jutott, hogy felcsináltatja magát mással, és én leszek a közutálat tárgya, mert azt mondom, hogy nem vagyok hajlandó felnevelni egy gyereket, aki nem az enyém. Ilyen kapcsolatra nincs szükségem. Csak azt sajnálom, hogy a fiú igazán szerelmes volt a nőbe, és kész lett volna élete sok rossz szokását levetkőzni. Más nem pótolhatja az ilyen szerelmet igazán, akkor sem, ha szerelmet érez, mert látva a szomorúságot a harmadik fél szemében, akit szintén szerelemmel szeret, tudom, hogy nem lehetséges. A nagy igazi, mindig a nagy igazi marad, csinálj bármit. Nekem lehet, hogy Ophelia volt, de remélem, hogy nem, mert nem akarok én lenni Catherine ebben a trióban, nem akarok türelmesen és áldozatkészen belesétálni a fásultságba. Nem mondom, hogy Ophelia és én barátok leszünk, de nem gyűlölöm őt, egy kicsit sem. Csak most még fáj bármit is tenni.
- Akkor csak valahogy nem vettük észre egymást.
Állapítom meg bölcsen, mert ebben biztos vagyok. Nem fog kiderülni, hogy évekig csak néztük egymást, hogy igazából kapcsolatban voltunk, sem az, hogy hoppácska, még most is házasok vagyunk. Egyszerre osztottak be minket, más-más házakba, és talán időnként volt egy-egy órai közös csapatmunka, de nem maradt meg rendesen. A szüzességem elvesztése egy levitás lányhoz köthető, és ezen túl nem is volt semmi más ilyesmi az életemben, amíg a Bagolykő diákja voltam. Nem tartoztam a menők közé, inkább a stréberekhez.
- Szívesen.
Felelem vidáman, mert tényleg remek ötlet, hogy elmenjünk hozzá, és inkább ott folytassuk a beszélgetést. Kezemet kitárva engedem, hogy elinduljon, de mellette haladok, épp csak annyi teret engedve, hogy irányíthasson, és közben, ha már diákok is együtt voltunk, megpróbálok közös pontot találni. Közös pontok mindig vannak: Felgund, Durrfarkú szurcsók nevelés, kaja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2019. november 11. 17:45 | Link

Kapitány Valentina

Úgy nézek erre a fiatal vörös lánykára, mint borjú az új kapura. Fel sem nagyon fogom amiket mond és nem is értem. Milyen fantom fájdalomról hadovál? Az emlékeimet vesztettem el nem a fél karomat. Jó, mondjuk az érzés kicsit hasonló, na de akkor sem értem. - Azok pont nincsenek - nyögöm ki összevont szemüldökkel - Memóriavesztésnél nem igazán szoktak lenni - vonom meg a vállamat. Elég sok időt töltöttem dilidokinál, meg mindenféle kezeléseken, hogy ebben tuti biztos legyek. Aztán a csajszi folytatja valami férfit emleget. A név hallatán bevillan egy kép, de még mielőtt rá tudnék fókuszálni, elillan. Üres a fejem, csak attól a naptól vannak tiszta emlékeim, hogy felébredtem abban az elmegyógyintézetben. Azért az sem egy jó ajánlólevél, ha jobban belegondolok, hogy voltam bolondok házában. De a borospoharak, a szeretők, az évek és a kellemetlen helyzetek számát nem számoljuk. Ezt egy jó filmben hallottam, amire a fivérem és az öcsém vitt el nemrég. Azt mondták szerettem moziba járni. Végülis, most is jól éreztem magam. Szóval biztosan igazuk volt. Na de vissza ehhez a vöröskéhez. - Figyelj, nem tudom kiről beszélsz, sőt azt sem, hogy te ki vagy - itt felcsillan bennem egy kis önző remény és megragadom a karját - De te tudod, hogy én ki vagyok és mi történt velem! Igaz? - úgy nézek rá, mint egy vett képre - Kérlek mond el nekem! - Ha pasi lenne pillát rebegtetnék, így viszont csak egy kicsit zizis mosolyra húzom a számat. Kellenek az információk. Az üres fej azért jó mert sok fér bele. Van hová tennem a kirakósokat abban a nagy és baromi hiányos puzzle-ben amit mások az életemnek és a múltamnak csúfolnak. Szóval, hajrá kislány csicseregj szépen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. november 18. 10:04 | Link



Memóriavesztés.
Egy pillanatra leállnak az agyi működések nálam, mintha egy tükör lennék, ugyanúgy bámulok rá, ahogyan ő énrám. Tehát nem kell százfűlé főzettől, meg csalóktól tartanom, ehelyett az egyetlen nő, akit a barátomnak mondhattam, teljesen elfelejtett.
Memóriavesztés.
Igyekszek gyorsan kapcsolni, de az elmúlt pillanatokat már nem tudom megmenteni, tehát csak bólintok egyet. Kezdem felfogni, de továbbra sem értem, hogy mi történhetett Opheliával. Vajon tényleg létezik olyan, hogy karma? De mit tett szegény nő, ami miatt ki van téve a folyamatos sorscsapásoknak?
Egy fél másodperc erejéig fáj, ahogy kijelenti, hogy nem tudja, ki vagyok. Ez nagyon nem fair. De itt vagyok, és segíteni fogok neki, mert ez a minimum.
- Bocsánat, erről nem tudtam - óvatosan jelentem ki, nem szeretném rá hozni a frászt. Bár azt hiszem ez már veszett fejsze, de talán nem késő.
- Akkor Kapitány Valentina vagyok, auror. Ahogy te is az voltál, Oroszországban találkoztunk, egy lélekvesztő matrijoska babát kellett megszereznünk és biztonságban leadnunk. Te egyszerre vagy a mentorom és a barátnőm - a végét kicsit halkabban jelentem ki, hiszen nem szoktam ilyen szentimentális lenni.
- Te pedig Ophelia Donovan vagy, az egyik legnagyszerűbb auror, akivel valaha találkoztam. A muglikkal közösen is voltak bevetéseid, a legnehezebb ügyeket is sikerült megoldanod. Akiről kérdeztem az előbb, igazából Ambrózy Henrik a neve, lényegében a szülei gyilkosságával vádolják. Ezen dolgoztál, mielőtt... hát, azt én sem tudom, mi történhetett.
Fél szemöldökömet felvonom, de most már befogom végre a számat. Elég sok információt adtam most át neki, ki tudja, hogy mennyire sok ez számára. Úgy ismerem Opheliát, mint aki sziklaszilárdan képes minden problémával szembenézni, de ha arra sem emlékszik, hogy ő maga kicsoda... Nos, röviden elég nehéz lehet most neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. november 18. 19:18 | Link

Gerda

Outfit |


Igen, ha hiszed, ha nem, sosem fogom hangosan elismerni, hogy valaki - esetleg - jobb nálam. Bármiben is. Így mikor Gerda nevetgélni kezd a megjegyzésemen, egyszeriben olyan fejet kezdek el vágni, mint aki citromba harapott. Annyi kivétellel, hogy a szemeimet nem csukom be, mint a legtöbb ember ilyenkor, én csak a számat csücsörítem ki elég kifacsart pózban. Megszívom egyik szemfogam, majd hagyom, hogy az idegtépő, cuppanó hang elhagyja a számat, mielőtt zavart kisfiú módjára elterelem a témát.
- Igen-igen, tudom. Tökéletes vagyok, dicsérjetek még - kicsit előrébb lépek, hogy az emberek figyelme ne Gerdára, hanem végre rám koncentrálódjon. Lehet, hogy esetleg nem hallottál még róla, szóval gyorsan leszögezem, mi is a problémám jelenleg és miért vágok olyan arcot, mint egy durcás kiscica. Utálom, ha valaki nem figyel rám. Egyszerűen U.T.Á.L.O.M! Mondhatsz bármit, gondolhatsz akármire, hibáztathatod a siralmas gyerekkoromat - és kérlek, tedd is -, de bitch, ha én egyszer nem kapom meg azt a figyelmet, amire vágyom, akkor itt bizony vér fog folyni. Nem mintha én kaparásznék meg bárkit is, ahhoz túlságosan védem a manikűrözött körmeimet. Kicsit lehet túlságosan is nagy erővel köszörülöm meg a torkom, hogy ismét elnyerjem a lány figyelmét, mivel mikor ismét megszólalok, a hangom furcsán mutál egyet. Úgy meglepődök, hogy a torkomhoz kapok, de hogy ne legyen a helyzet még kínosabb, folytatom, amint a a háztársam új ötlettel rukkol elő.
- Még szép, hogy ismerem! Talán lehet nem látszik, de klasszikus családból származom - helyezem ismét állam alá hegedűmet, majd rákacsintok a másikra, hogy igazat adjak szavaimnak. Vagy csak nagyon szexinek tűnjek, nem tudom. Néha úgy érzem, hogy az egész világ nagy ívben leszar engem. Tényleg, esküszöm, hogy nem csak én képzelem be. Most is az körülöttünk ólálkodó emberek nagyobb figyelmet szentelnek Gerdának, mint nekem. Szinte látom a csillogást a szemükben, ahogy tekintetük lassan a lányra siklik, majd kihunyni azt, ahogy pillantásuk végül megállapodik rajtam. Oh, nyaljatok sót! Tudom, hogy szép hangja van a csajnak, de azért ennyire nem lehet jó. Ilyet én is tudok, engem mégse rajongtok körbe. Talán ha több pénzem lenne, akkor lefizethetnék pár embert, hogy csodáljanak engem is. Bár ahogy elnézem, ma sem megyek haza teli zsebbel, főleg, hogyha még Gerdának is adnom kell belőle.
- Remélem nem szándékozol jutalékot kérni a szolgáltatásaidért - jegyzem meg mellékesen, amint befejeztük a lány által ajánlott dalt. Íriszeimet a kalapra és annak tartalmára emelem, majd vissza Vivire.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2019. november 18. 21:55 | Link

Kapitány Valentina

A csinos és szép kis vörösnél beakadt a lemez, vagy mi van? Ő is úgy bámul rám, mint én rá az előbb. Na szépen vagyunk. Két tehén meg az új kapu esete forog fenn netán? Na de végül megtörik a jég és én annyi információt kapok tőle, hogy hetekig kellene bebootolnom, ha volna annyi időm. Viszont nincs, mert most vagyunk itt és nem egy hét múlva. Szóval agyban Rubik kockázom egy kicsit a sok ténnyel, amikkel megdobált. Hógolyó csatában nem találtak el ennyiszer az fix és az is, hogy ez egy emlék volt. Alakul ez kérem, mint púpos gyerek a prés alatt. - Ambróziát hagyjuk, most úgysem tudnék érdemben hozzá se szagolni - szólalok meg, miután úgy érzem mindent oda passzintottam be az én kis hiányos kirakósomban, ahová szerintem való - Szóval barátnők vagyunk, igaz? Ez végül is jó hír, mert azom pont nincs láthatáron - próbálom kicsit elviccelni az egész "alig emlékszem valamire az életemből" dolgot, ami egyébként olyan iszonyúan frusztrál, hogy legszívesebben ordítanék - Miben segítettem én annak idején neked? Hogyan barátkoztunk össze? Van kedved egy ital mellett ezt megbeszélni? Szoktunk mi így iszogatni egyáltalán? - halmozom el kérdésekkel. Igazából vannak derengéseim, egyre több és élesebb kép villan fel a múltamból. Példának okáért olyan emberekkel üldögélek kocsmákban, akiknek nem tudom a nevét. Vagy épp pisztollyal lövök ugyanezekkel egy lőtéren. De olyan is volt amiben gésának voltam öltözve és teát szolgáltam fel valakiknek. Fura ez a memória téma. A macskámra Árnyékra szinte azonnal emlékezni kezdtem. Beugrott, hogy ázva fázva nyávogott és picike volt, amikor megtaláltam és kihúztam egy kocsi alól. Bevittem a lakásba és akkor tűnt csak fel, hogy valami nem stimmel vele. Azóta már őt is visszakaptam. Sean lízingelte "Míg az anyukája kicsit rendbe kapta magát", ahogy öcsém fogalmazott. Biztosan most is vár rám az én édes kis vaksi szőrcsomóm az ágyam végében pihenve.
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. november 21. 12:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. november 21. 12:33 | Link



Azért éreztem, hogy a remény felcsillant, teljesen ráismertem az igazi Opheliára. Nem vagyok nagy filozófus, de talán nem az emlékeink teszik ki a személyiségünket, és ezt a nő is megmutatta most.
Elmosolyodok rajta, ezek szerint kivételesen sikerült jókor érkeznem.
- Pont időben jöttem akkor - bólintottam egy aprót.
Persze azonnal elkezdtek forogni a kerekek az agyamban, hogy valami gyors megoldást találjak neki. Persze segítek visszaszerezni az emlékeit, ha ez kell, viszont sok lyuk lehet, amiről még én sem tudhatok. Persze mesélt nekem ilyet is, meg olyat is, de azért arról szó sincs, hogy kívülről fújnám a nő életét. A pubban hallottam, hogy a tulajon valami Liebhart segített, talán Opheliának is tudna valamit kotyvasztani?
Később biztos feldobom neki, de egyelőre koncentráljunk a kezdeti problémánkra.
- Persze, szívesen elmondok mindent. Hát azért nem egy nagy szokás, hogy iszogatunk, de azért előfordult - egy pillanatra elkalandoztam, a mutató ujjamat a számra tettem. - Ezek mindig jól sültek el, szóval miért is ne.
Szívesen felajánlottam volna, hogy hozzájutottam egy üveg portóihoz, amit nálam is elfogyaszthatunk, de ezzel csak az az egy probléma van, hogy jelenleg majdhogynem idegen vagyok neki. Idegenekhez pedig normális emberek nem mennek fel csak úgy.
- Szóval akkor a pub? - kérdeztem, mielőtt belekezdtem volna a mesélésbe. Segítségképp a Fő utcza felé mutattam, a helyhez. - De a Mátra csárdában is azt hallottam, hogy finom a vajsör. Újrakezdésnek az is jó lehet, nem? - a végén kiderül, hogy mégiscsak van érzékem az ilyen helyzetekhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kreßler Gábriel Benett
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 101
Írta: 2019. november 30. 10:29 | Link

Mitzinger

- Nem, téged nem küldenek ásni, mert trehány munkát végzel. Nélkülözöl minden finomságot, csak berúgod az ajtót és faggatózol, ez nem így megy, Mitzinger - rázom meg a fejemet. Nem véletlen én vagyok kettőnk közül az, aki a belső-ellenőrzésnél dolgozik és nem Bence, ő mindig inkább az volt, akivel a tényleges piszkos munkát végeztetik el. Persze, Afganisztán az Afganisztán, ott mind a ketten csak kaptunk fegyvert és menj a vakvilágba hülyegyerek, az más világ.
- Szerintem nem bánja, ne nézz ilyen elgyötört arccal - bököm oldalba a könyökömmel, mert tudom, hogy szarul jött ki a lépés és hogy nem így tervezték. Gondolom ez is hozzájárult a csapat széteséséhez, ha azt nem vesszük, hogy Grünwald kurvára felrobbant. Az élet bőkezűen osztotta a szart ennek a gangnek, szerintem senki nem adná a fél kezét azért, hogy most visszamenjen abba.
- Sokkal, nem hiányzik a szar - ingatom meg a fejemet, felhörpintve a kávém maradékát is, mert nem azért hoztam, hogy itt hűljön ki a kezemben. Nem akarok elkésni sem, annyi ideje még nem dolgozom itt, hogy ez ne legyen feltűnő, így inkább csak egy kis sóhajjal pillantok Dorothyra.
- Akkor erre térjünk vissza ebédszünetben, majd akkor jól kivesézzük a dolgot. Addig semmi dolgunk nincsen úgysem, te csak megpróbálsz beilleszkedni, én meg úgy teszek, mint aki dolgozik. Úgy hallom amúgy is, nem csak téged helyeznek át ide... - jegyzem meg szórakozott mosollyal, mert hallottam már ezt-azt, lehet, hogy kicsit bele is nyúltam ilyen-olyan papírokba. Vicces időszaknak nézünk elébe.

//  Love Love //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. december 4. 18:52 | Link

Nico
Ma csütörtök van. 21:50 felé
Ruházat
Emily

Úgy volt, hogy holnap osztályfőnökin elkezdjük a karácsonyi képeslapok készítését, amihez az alapot ma a fotószakkörön meg is csináltuk, de előhívatni már nem maradt időnk, még jó, hogy van egy bátyuskám, aki volt olyan édes és aranyos, hogy elvitte a képeket, amíg én elmentem főzni. Holnap azonban nem én leszek velük, mert egész délután zh-zom, tehát helyettesítés lesz, mással kezdik majd el a munkát. Hopponálás ide, vonatozás oda, mert nekem ettől az izétól rendesen felfordul a gyomrom, és mert a tizenegyes vonattal kényelmesen hazazötykölődöm. Ilyen ez, most egy ideig mindenképpen Cole ad nekem otthont, és érzem magamon a változást, komolyan, és szerintem látványos is. Főleg, hogy lejárok vele edzeni, amikor éppen otthon talál, és így másabb a dolog. Nincs időm agyalni, szenvedni, sajnálni magam, hanem visszatalálok ahhoz, aki voltam, és felismerve a hibáimat fejlődök.
Na de a lényeg, mivel holnap nem leszek, de helyettesítés lesz, ezért szépen behoztam a képeket, az éjszakai nevelőkkel megbeszéltem, hogy beengednek, és odaírtam minden instrukciót a helyettesemnek, hogy mivel mit kell csinálni, és hogy ne figyeljen oda a kislányokra, csak kóstolgatják, mert tudom, hogy ez fog történni. Tíz lány, veszélyes. Az üzenettel meg mindennel megvagyok, és nem akarok zavarni, bár kint valószínűleg még egy kicsit eljárom majd az általam ismert összes tánclépést, hogy ne fagyjak halálra, mégis elindulok az állomás felé. Angalogva, élvezve a karácsonyi fényeket, a finom illatokat. Teljesen szenvedélyesen belevetettem magam a főzésbe, és most már azzal kísérletezek, hogy mennyire ismerem fel az illatokban a fűszereket, vagy, hogy milyen étel készül éppen. Mindenkinek kell egy kattanás, nekem több is van, engedjük el.
Azért érződik valamennyire az óvónői rész is belőlem, mert ahogy így nézelődök, egyre-másra azon kapom magam, hogy dúdolok, méghozzá a "sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!" csodát, és mivel nem sokan vannak itt a csüccsnél kicsit rogyasztok is, épp csak annyira, hogy érezzem a feelinget. Aki pedig andalog, és teljesen elveszik a karácsonyi fények bűvöletében, meg gyerekmondókát dúdolászik este tízkor, az bizony úgy jár, hogy nem veszi észre, ha valaki közel halad el, sőt, konkrétan, ha valaki előtte megy, és ő annak a valakinek a fenekéhez nyomja a kezében tartott éthordót, ami igazán bájos, mert pillangók vannak a tetején. Persze azért fáziskéséssel megvan, hogy letapogattam félig kézzel, félig a mai főzőtudományom eredményével valakit. Riadtan nézek a fenékre, majd a tulajdonosára, aztán vissza a fenekére.
- Ez totálisan nem az, aminek érződött, én esküszöm, hogy csak a fényeket néztem, de ne aggódj, nem lettél olyan, ez egy tök jól záródó, szuper praktikus edény, és nem folyt ki belőle semmi. Amúgy is, milyen ciki lett volna, ha egy olaszt éppen olasz kajával öntök le, nem? De, nagyon is gáz lett volna. Mondanám, hogy neked adom, de a tanárom szerint a saltimbocca-m olyan, mintha egy alkoholista utolsó vacsorája lenne, szóval nem hiszem, hogy örülnél neki.
Csodálatos, az eddigi listámra remélem felkerül majd az is, hogy perverz fenékfogdosó vagyok, aki még fehérborral agyonlocsolt kajákat akar rátukmálni másokra, miközben azt a feneküknek nyomja. A szemüvegemet - amit amúgy eddig tök jól titkoltam előle, mert hát nő vagyok na - megigazítom, és bárgyú félmosollyal integetek neki, mint egy hülye. Ezt csak olyan Emily dolog, de tényleg, és bár ezt az előző monológot egyetlen levegővétellel sikerült elmondanom, az utolsó két szót érzem, hogy szinte égeti a torkom:
- Szia Nico.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2019. december 5. 17:21 | Link

Korinna

Jelzésére leülök és kíváncsian, kicsit izgulva várom, mit mond a versekre. Egy kicsit lehet, hogy túloztam amikor azt mondtam, nem izgulok.
 Mikor megszólal, azt hiszem először, a lapokról fog beszélni, de rájövök, hogy nem.
- Majd megpróbálom betartani. - mondom, miközben kicsit nevetek. Én még néha a felsőbb évesekkel is magázódok, de most tényleg megpróbálok odafigyelni.
 Szemeim elkerekednek, és egy kis büszkeség is elönti a szívemet a dicséret hallatán. Vajon tetszene másoknak is?
 - Még nem gondolkoztam rajta, de igazán köszönöm az ötletet. - Vagy minek is nevezzem ezt? Nem tudom. Talán ajánlat, vagy valami hasonló. Minden esetre vidáman kezdem tervezni magamban a kicsi könyv borítóját, és a versek sorrendjét.
 Egy rövid elkalandozás után felnéztem Korinnára. Hiába vagyok ennyire boldog, azért tartok attól, hogy nem tetszenek majd a verseim az embereknek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2019. december 6. 11:57 | Link

Emily
csöndben ne lépj az éjszakába át

Idén szomorúnak ígérkezik a karácsony. Nico vigasztalhatatlan. Mikor már azt hitte, hogy élete révbe ért, Bánki és a folyamatos bénázása, vegyítve Emily butaságával végleg tönkretett mindent. Néha azért elgondolkodhatnának az emberek, hogy a cselekedeteik milyen következményekkel járnak. Egy szerelmes férfinak, aki a csillagokat is képes volna lehozni az égből, igen nagy érvágás, ha közlik vele, élete nője a háta mögött legjobb barátjával randizik. S még ha ki is derül később, hogy közel sem úgy kell értelmezni ezt a randevút, mint azt hinnénk, akkor sem vagyunk közelebb a megoldáshoz. Szakított, megverte a férfit, mindent felborított maga körül, most pedig nagyon bánatos. Az a helyzet, hogy ő maga kérte meg Francesca-t, hogy szervezzen le neki pár vakrandit, a második után azonban közölte, hogy hagyja. A benne tátongó üresség, a kedvesének elvesztése utáni gyász maga alá gyűri és nem tud igazán odafigyelni senkire. Főleg nem egy nőneműre. Valahogy mindig Emily mosolyát keresi benne, a gyönyörű, hátára omló hosszú, barna haját, amelyen kacéran játszanak az esti fények. A kecsesen ringó csípőt, ami köré oly sokszor fonta karját, ajkának ízét, ami örök nyomot égetett bőrébe. Vajon elmúlik ez a fájdalom valaha is? Ez az érdektelenség megszűnik majd egy napon és képes lesz másra is ugyanolyan rajongással nézni, odaadással fogadni és szeretni?
A karácsony bár a szeretet ünnepe, csak még inkább remetévé vált. Most is, ahelyett, hogy otthon nézne filmet húgával, inkább kijött sétálni a hidegbe, mert bárhol is járjon, egy apró dobozban érzi magát. A munka persze lefoglalja, sok időt tölt családjával és könyveket olvas. A gondolatai mégis egyre-másra az önsajnálat sötét és kietlen bugyrába terelik. Annyira elmerül gondolataiban, hogy nem is igen törődik a környezetével, egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra megáll az út közepén és a felszálló, forró leheletét nézi, ahogy tovatűnik a semmibe.
Ez az a pillanat, mikor valami hozzáér fenekéhez, aztán az a valami hirtelen exkuzálja magát. Kérdőn fordul hátra, bár nem kell gondolkodnia azon, ki lehet a hang tulajdonosa. A szőke hajzuhatag helyett barna lóg ki a sapka alól, a csodaszép szemek élénken csillognak és a csábító ajkak vérvörösen fénylenek. Szíve összefacsarodik. Ettől, csak ettől a találkozástól tartott, hogy majd látja a nőt, aki jól érzi magát és boldog nélküle. Ettől, csak ettől az egytől félt mindvégig, hogy neki az elválás, a veszekedésük ennyiben kimerült és ragyogóbbá válik, mint annak előtte. A szavak, melyeket Emily formál, nem jutnak el tudatáig, csak üres tekintettel nézi őt. Nem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy vidámabb nélküle, visszatért belé az élet. Egy pillanatra arra a lányra emlékezteti, akivel a CandyFeszten találkozott és, aki annyira megbabonázta, hogy hónapokig, akár bolygók a Nap körül, úgy keringette. Végül egyetlen dolog rántja csak vissza a valóságba: mikor meghallja saját nevét az ő szájából.
- Szia Emily - úgy érzi, mintha torka kiszáradt volna, hangja rekedtesen cseng, akárha évek óta csendben lenne. Barna szemei keresik a nő tekintetét, de félnek megtalálni azokat, mert amit kiolvashatnak belőlük, jobban meggyötri mint az eddigi történések együttvéve. Így hát, kímélve magát és lelki épségét, inkább az edényeket kezdi fixírozni, hátha valamiféle csoda folytán gazdájuk átalakul valaki mássá. Csakhogy ez nem történik meg, helyette kínos csend áll be kettejük közé, melyet neki kellene megtörnie. Érzi, tudja, de fogalma sincs, mit mondhatna a másiknak. Azóta már arról is van tudomása, hogy tényleg nem csalta meg, hogy tényleg csak segíteni akart, mégsem képes elengedni a Bánkiról és Emily-ről szőtt képeket agyának egy hátsó zugában. Sikerülni fog valaha is?
- Egy hadseregnek főztél? - erőtlen mosoly villan arcán, miközben csak arra tud gondolni, hogy neki sohasem főzött. Nico egyetlen egyszer sem ehetett a nő főztjéből, de másnak visz belőle. Talán soha nem is volt neki olyan fontos, hogy ezt megtegye, csak a szavai voltak oly édesek, akár a méz. Közös jövő, közös ház, közös gyerekek, közös esték. Mégis egyedül van. Hazudtál nekem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. december 6. 15:29 | Link

Nico

~ Szeretlek ~
Basszus, egy pillanatra a gondolatra megakadok, és valószínűleg úgy nézek ki, mint akinek becsípődött valami. Nagyon remélem, hogy a gondolat tényleg csak gondolat, és a kínos szóömlésem után nem ezzel folytatom. De, ahogy félve felpillantok rá, tudom, hogy nem mondtam ki. Legalább ennyi. Tekintetünk, ha nem is igaz, mégis azt érzem, hogy egy pillanatra találkozik, mással nem tudom magyarázni, hogy hirtelen égni kezd a szemem, és összeszorul a torkom. Inkább a kezemet kezdem el fixírozni, mintha még csak most látnám először.
Szeretem, szerelemmel szeretem, és pont azért, hogy ne beszéljek zagyvaságokat, hogy ne csússzak utána a földön, mint egy idióta - igen, simán megtenném -, hogy egyáltalán ne is lássam, mentem el Colehoz lakni. Hogy ne legyek itt, hogy ne zavarja őt. Hogy saját magamat is védjem, mert tudom, hogy szeretem. És, hogy nekem tudnám méltósággal viselni a közelségét, mégis, most, amikor itt van, ennyire közel, ahogy a hangját hallom, nem akarok távol lenni tőle.
Furcsa időszak ez most. Éjjel, mikor Cole már alszik, csak ölelem a párnám, és rajta gondolkozom, a tekintetén, és azon, amin láttam benne, és hiába tudom, hogy ártatlan vagyok, hogy sosem lennék képes bántani őt viccből sem, mégis bűnösnek érzem magam. Az elején felháborított a gondolat, hogy képes volt ezt elhinni rólam, hosszútávon azonban belátom, hogy jogos, hiszen számos ilyen esetet láttam a diákéveim alatt, az emberek tudnak nagyon gonoszak lenni, még ha ez rám nem is jellemző, a világ negatív.
- Öhm… nem. Ezt szerintem tényleg senkinek sem kellene megennie, csak a hiúságom miatt tartottam meg. De ha még nem rúgtál be ételtől, és szeretsz veszélyesen élni, akkor ezt neked találták ki.
Nyújtom felé a dobozokat, és tényleg úgy érzem, hogy ha szeretné, szívesen neki adom, maximum megerősítem a döntésében, hogy nem én vagyok az igazi. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy párt rendeltek mellé odafent, csak vannak olyanok, mint én, akik nem akarják ezt elfogadni.
- Tanfolyam, hogy lefoglaljam magam, heti kétszer három óra. Sőt szombatonként cukrásznak tanulok. Ha nem válik be a tanítás, nyitok egy büfét.
~ Jajj, Ems, fogd már be! ~
Korholom magam bosszankodva, miközben szörnyen zavarban vagyok, elpirulva pillanatgatok felfelé, és közben magamat győzködöm, hogy fel kell rá néznem. Muszáj lesz, szoktatnom kell magam a tényhez, hogy látjuk egymást.
- Gratulálok az Eridonhoz. Meglepődtem, amikor mondták, de jó döntés. Rendben vagy? Tudom, nem szép, hogy éppen én kérdezem ezt meg, de szeretném tudni, mert fontos vagy nekem.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. december 6. 15:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Korinna W. Everleigh
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. december 8. 16:21 | Link

Angelica


Elmosolyodok arra, hogy megpróbálja, mert tudom, hogy a tanárokkal szemben nagy elvárások vannak, és nem egy tanár van, aki korábban az évfolyam, sőt a háztársam volt, kezdve rögtön az Eridon házvezetőjével, az én legjobb barátnőmmel, Opheliával. Én azonban nem vagyok a tanára, így nem kell olyan szigorúan venni a dolgokat. Persze nem fogom korholni, ha magáz, de azt sem ígérhetem, hogy nem veszek majd az indokoltnál mélyebb levegőt, mikor ez megtörténik.
- Rendben. Ha úgy döntesz, hogy szeretnél megpróbálkozni egy önálló kötettel, annak kicsit hosszadalmasabb folyamata van, de Lara azt mondta, hogy ebben az esetben ő végigegyengeti az utadat, viszont muszáj lesz bevonnunk oda több felnőttet is, hiszen számos más szempont is lényegessé válik. Viszont azt tudnod kell, hogy ebben az esetben nem pár napról vagy hétről van szó, hanem sokszor hónapokról. Nagyon odafigyelünk a jó időzítésre, mert egy-egy mű sikeressége azon is múlik, hogy az év mely szakában jelenik meg. Illetve ott ugye sokkal több is a munka, illusztrációk, kinézet, stílusjegyek, minden apróságot át kell rágni. Szóval ha ilyet szeretnél akkor Lara kérte, hogy mindenképpen keresd meg.
Egy kicsit talán sokkolom vagy sok információt adok át, de fontos, hogy ezzel a lehetőséggel is tisztában legyen. A társam meglátott benne valamit, én pedig nem szeretném, hogy ne legyen tájékoztatott arról, mivel is jár az, ha úgy dönt, velünk dolgozik a továbbiakban. Bízom benne, Larában, hiszen mindig kiváló ízlésvilággal rendelkezett, és pillanatok alatt képes felmérni, hogy kire érdemes odafigyelnünk és kire nem. Sokszor kérem ki én magam is a véleményét, mert kevésbé vagyok objektív, mint ő, és sokszor elkalandozom ilyen téren, ő viszont az eszem, aki visszaránt.
- A versekért járó fizetséget december közepén kapnád meg. Hogyan szeretnéd? El tudjuk vinni a bankba a számládra vagy el tudom hozni én ide, vagy bejöhetsz hozzánk is, illetve, valamikor mindenképpen jó lenne, ha el tudnál jönni a szerkesztőségbe, hogy a végleges példányból az elsőt neked adjuk, hiszen az a te példányod. Elkérlek az igazgatótól meg a házvezetőktől, csak tudnom kellene, hogy neked mikor lenne alkalmas?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2019. december 13. 15:11 | Link

Emily
csöndben ne lépj az éjszakába át

Nem könnyű lepleznie csalódottságát, keserűségét és boldogtalanságát. Érdemes egyáltalán próbálkoznia? Noha nem tűnik meggyötörtnek, ami talán jobb is most, hogy szemtől szemben találta magát a nővel, azért mélyen belül tudja, mi zajlik benne. Tekintete az ételes dobozokon nyugszik és egyre csak arra gondol, hogy neki ez nem adatik meg. Emily nem fog megállni az ajtójában mosolyogva, ügyetlenül igazgatva szemüvegét, hogy ugyan egész nap nem találkoztak, de ő szívét-lelkét beletette és vacsorázzanak együtt. Nem arra fog hazaérni, ahogy egy kötényben sürög-forog a konyhában, hogy meglepje Nico-t. Nem lesz minden tökéletes és katasztrófába se fullad, hiszen egyetlen eleme máris hiányzik az egyenletnek: Ő.
Épp csak felteszi első kérdését, mikor Fisher meglepi. A felé nyújtott dobozokra bámul üres tekintettel és hirtelen úgy érzi, minden tagja lefagyott. Tulajdonképpen meg is akarja kóstolni, meg nem is. Nem kell neki könyöradomány, vigye csak el annak, akinek akarja, mondjuk kezdésképp Bánkinak, hátha gyakorolni akarják, hogy is volna érdemes ilyesmit csinálni. Igen, mindentől függetlenül, hogy kibékültek, hogy megbeszélték, ez még sokáig tüske lesz a férfiban és szívni fogja Barnabás vérét. Most is majdnem kicsúszik száján ugyanez a mondat, de végül benn tartja, jobb a békesség címszóval.
- Francesca az életét is kifőzi otthon, meg anyáék is meglátogattak, nem tudnánk megenni sajnos - hazudik. Az kéne még, hogy húga a főzőlap közelébe merészkedjen! Az egy dolog, hogy amit ő ételnek titulál, az mennyire az valójában, de amilyen szerencséjük van, ezer százalék, hogy felrobbantja majd a konyhát. Vagy leégeti a házat. Tulajdonképpen bármi megeshet, meg annak ellenkezője is, úgyhogy nincs kedve kísérletezni. Az meg köztudott, hogy Nico nagyon jól főz, a sztereotípiákkal ellentétben pedig nem csupán olasz kajákat. Az más kérdés, hogy szégyennek érezné, ha nem tudna egy hamisítatlan hazait összeállítani, de tudománya nem pusztán ebben merül ki. Egyedül a takarítás az, amiben nem jeleskedik, ezt mindig is testvérére vagy szüleire hagyta. Ha kell, képes elvégezni a házimunka ezen részét, de utálja, meg amúgy is. Ő nagyon szívesen főz és mosogat, csak hagyják békén a többivel.
- Mármint... Szakmát váltasz? - zavartan mosolyodik el, majd ismét a dobozokra pillant. Lehet el kellett volna fogadnia, hogy megkóstolja és megállapíthassa, jó ötlet-e ez vagy sem. De ez már nem az ő dolga, Emily független nő, azt tesz, amit jónak lát. Tulajdonképpen akkor is azt tett, mikor együtt voltak, úgyhogy túl sok különbség nincs. Mielőtt mélyebbre mehetne gondolataiban, a nő ismét szóra nyitja a száját, ekkor pedig képtelen tovább leplezni érzéseit. Arca elkomorodik, tekintete vádlón csillan.
- Ophelia felkért, neki pedig nem mondhattam nemet - halovány mosoly jelenik meg arcán, ahogy eszébe jut a melankóliájába betolakodó szőke. Szinte belerángatta az ügybe, de utólag egész jó ötletnek tűnik, akkor még nem volt az. A kérdésre viszont fogalma sincs, mit feleljen. Őszinte nem akarna lenni, mert akkor kiderülne, mennyire megtört az elmúlt időszak eseményeinek hatására, de közben hazudni sem akar. Vívódik még pár pillanatig, mielőtt sóhajtva kifújná az addig benn tartott levegőt. - Voltam már jobban is. Összeverekedtem Bánkival, próbállak elfelejteni. Haragszom rád - egyenesen Emily szemébe néz, egy pillanatra sem kapja el tekintetét. Hiába tudja, hogy félreértés volt, hiába tudja, hogy az mind a múlt és megbékélhetne, képtelen rá. Még nem érzi késznek magát arra, hogy újra mosolyogjon, teljes szívből. Már csak azért sem, mert eközben mágnesként vonzza a nő. A vágy belülről falja fel, hogy óvatosan hozzáérjen, kisöpörjön egy kósza tincset homlokából, magához ölelje. De nem teszi meg, mert bármennyire is hajtsa az érzés, a józan esze sokkal erősebb, szerelmi bánatáról már nem is beszélve. - Te látom jól érzed magad - hangja ugyan nem szemrehányó, valamiért mégis végigfut tőle az ember hátán a hideg. Mert közönyös és üres. Nincs annál rosszabb, mikor egy ilyen kijelentés mögött nem húzódik meg más, csak a kínzó semmiség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. december 13. 19:53 | Link

Nico

- Óóó, értem.
Nem is tudtam, hogy a húga jól főz, de akkor ezek szerint, ha próbálkoztam volna is, mit nyilván nem tettem, mert előbb tanulni szerettem volna valamit, amivel meglephetem, akkor is felesleges lett volna. Visszahúzva magamhoz az edénykollekciót a táskámba nyúlok, előhúzok egy tömb jegyzetpapírt a világ millió színében, és ráragasztva egy nagyobb, mézsárga példányt, fekete filcet veszek el, és gyors üzenetet kanyarítok rá. Nem sok mindent, csak ennyit: "Ha éhes vagy, egyél meg! Egy középszerű szakács alkotása."
- Így azé lesz, akinek szüksége van rá.
Jegyzem meg csendesen, egy bátortalan mosoly kíséretében, és egy nem messze tőlünk lévő padhoz lépve, lehelyezem rá. Nem is tudom, hogy van-e hajléktalan a faluban, de olyan biztos, akinek, ha nem is ez a legjobb vacsorája, de talán egy kicsit hozzájárulok ahhoz, hogy tele legyen a gyomra. Remélem, hogy tényleg jó helyre kerül majd, és bár pont az volt az indokom, hogy nagyon tetszett ez az éthordó készlet, mégis, ez egy pillanat alatt szertefoszlik, ahogy eszembe jut, hogy valakin segíthetek.
- Az még azért odébb van.
Meg leginkább csak viccnek szántam, hogy valamit mondjak, hogy valamire reagálhasson, hogy halljam a hangját, a kezeimet, zavartan, mint iskolás koromban, magam előtt, ujjaimnál összefonom, és minden bátorságomat összeszedve felnézek az arcára, bele a szemeibe, látnom kell, még ha ezzel kínzom is magam.
- Csak légy velük türelmes. Az eridonosok jószívűek, de nagyon sokszor nem gondolnak bele a tetteik következményeibe. Nyíltak és talán egy kicsit hőskomplexusosak, akik mindenkit meg karnak menteni és mindent megoldani, sokszor túl egyedien, és ezzel csak bajt csinálnak.
Hogy ez védőbeszéd lett volna? Talán. Nem hiszem, hogy tudja, hogy eridonos voltam. Talán valahol fellelhető vagyok, egy alkalmas kviddicsezőként vagy talán egyszer voltam évfolyamelső is. Régen volt, és nem nagyon hiszem, hogy Nico szabadidejében az elmúlt korok eridonos krónikáit bogarássza.
- Láttam. A verekedést. Tanítottam aznap. A lányaim fele neked szurkolt, a másik fele Barnabásnak.
Arra, hogy haragszik rám, nem tudok mit mondani, ahogy akkor is, most is elmondhatnám, hogy nem csináltam semmit, és tudom, hogy Barnabás is elmondta ezt. A különbség csak annyi, hogy vele kapcsolatban maradt, rám pedig úgy néz, hogy érzem, hallom, ahogy darabokra törik a szívem, és fogalma sincs, hogy onnan, hogy tudtam, Barnabással meg tudta beszélni, mennyi ideig vártam őt. Néztem, ahogy elhalad, véletlenül időztem bizonyos folyosószakaszokon, reménykedve, hogy azt mondja, szeret, de azt hiszem, nem is a szavai a lényegek, hanem a szeme, ahogy nálam is, hiszen bármennyire is próbálkozom, a szomorúságot nem tudom leplezni. Arra, hogy jól érzem magam, nyögök egyet, és megrázom a fejem.
- Tévedsz, Nico. Heti hat nap reggeltől estig dolgozom vagy képzem magam, hogy ne gondoljak rád, a hetediken pedig tanulok, hogy ne bukjak meg. Ha egyetlen percre is megállnék, és belegondolnék ebbe az egészbe, ha beszélnem kellene erről, összeomlanék. De nem engedhetem ezt meg magamnak. Nem veszíthetek el mindent.
Én vele ellentétben kimondom azt, amit gondolok, ami a helyzet, ami bennem van. Jól, persze. Remekül Nico, egyszerűen olyan csodálatosan vagyok, hogy szárnyalok. Megrázva a fejem, lépek egyet hátra.
- Ne haragudj, ez már nem a te problémád, nincs jogom rád zúdítani, de ne hidd, hogy boldog vagyok, egyszerűen csak nem gondolok bele, én így védem magam.
A kezeimet fázósan a zsebeimbe dugom, és kicsit összehúzom magam, kicsit megrázva még a fejem.
- Talán... majd az új évben, ha kollégák maradunk, megpróbálhatnánk barátok lenni. Nem kötelező, de akár. Jönnek az ünnepek Nico, teljenek békében, elkerülhetetlen, hogy a visszalévő napokban összefussunk az iskolában, és nem akarok úgy elbúcsúzni, hogy így nézel rám. Kérlek. Csak gondold meg. Hátha... működne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2019. december 15. 18:43 | Link

Alíz


Ledermedt. Újra és újra átfutotta a kapott sorokat, de valahogy mégsem hitte el. Egyszerűen hogy teheti ezt? A saját apja. És most? Hova tovább? Ezernyi ilyen és ehhez hasonló gondolat és kérdés röpült át a tudatán. A kezében szorongatott papír lassan egyre vizenyősebbnek tűnt. Kezei remegni kezdtek. Elsírta magát. Egy ember kevésszer sír olyan keservesen egy életben, mint a kis navinés akkor és ott. Talán az édesanyja halálakor sírt így utoljára. Csak állt és sírt. Megszűnt a külvilág, csak ő volt és a mérhetetlenül nagy érzelmi keverék fájdalomból, félelemből és egy csipet gyűlöletből. Érezte, hogy egyre fogy a levegője. Ki kellett jutnia innen. Futásnak eredt. Hova? Az mindegy volt. El. Ki a kastélyból. El. Az se érdekelte volna, ha út közben esetleg halálra fagy így, egy szál kötött kardigánban. Úgy sincs már senki, akit érdekelne, mi van vele. De valahogy mégsem fázott. Csak zokogott és loholt, ahogy az apró, vékony lábai bírták. Nem törődött senkivel és semmivel, csak futott, mintha muszáj volna. Mintha maga, a helyzet elől menekülne. Mintha a tényt akarná lerázni, hogy az apja kirakta és többet hallani sem akar róla. Tudta, hogy nem rázhatja le, nem futhat el előle. Mégis mintha kicsit gyógyító lenne, hogy lohol. Hogy kopog a lába alatt a hideg kő. De a sós könnyek végeláthatatlan zuhataga csak nem akart abbamaradni.
Ereje a Boglyas téren hagyta el végleg. Lihegve, szipogva, hüppögve vörös, könnyáztatta arccal lerogyott egy padra. Csak meredt maga elé.
- Mi....mit én fo..gok csinh..nálni mosth.huh..huh... - bukott ki a száján, s nem tehetett róla, a krokodilkönnyek megint elkezdtek zúdulni a szeméből. És csak sírt és zokogott, zokogott és sírt.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2019. december 16. 20:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2019. december 15. 19:27 | Link

Alex Taylor Rainbow






Úgy döntöttem ezen a szép napon, hogy elindulok sétálgatni kicsit, ennek fényében jó melegen felöltöztem, majd miután megetettem a cicust, bezárva magam mögött az ajtót, elhagytam a lakást. Mostanában nem voltam a topon, szinte semmi sem jött össze, a legjobb barátnőm is távol volt tőlem ahhoz, hogy ki tudjam önteni neki a szívem vagy tanácsot kérhessek tőle. Neki is megvolt a maga élete, mint ahogy nekem is, ráadásul sikerült nem túl jó fényt vetni magamra, mikor múltkor Mikhail elhívott a pubba. Úgy éreztem, hogy kicsúszott a kezeim közül az irányítás, már ami az életemet illette, mostanság elég sűrűn  volt búvalbaszott kedvem. Még szerencse, hogy volt félretett pénzem anyám örökségéből, mostanában ugyanis nem ment túl jól a szekér munka terén se. Abban reménykedtem, hogy jönnek majd jobb idők is, addig át kell vészelnem valahogy ezt a szar korszakot. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben jártam be a falu egyes részeit, majd egy kis mászkálás után a Boglyas téren kötöttem ki. Épp az egyik pad közelébe értem, amikor megütötte a fülemet, hogy valaki keservesen sírdogál. Nem voltam az a típus, aki letojja az embertársait és szó nélkül arrébb sétál, úgyhogy elindultam a pad felé, ahol az illető ült. Mikor közelebb értem hozzá, rögtön felismertem személyében a háztársamat, Alex-et.
- Szia! Te jó ég! Mi történt? - vettem elő egy zsebkendőt a táskámból, majd feléje nyújtva lehuppantam mellé a padra. Aggódtam miatta, hogy mi vagy ki válthatta ki belőle azt, hogy itt itatta keservesen az egereket, reméltem, hogy tudtam neki segíteni vagy ha nem, mégis meghallgatta valaki, nem maradt magára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2019. december 16. 14:44 | Link

Emily
csöndben ne lépj az éjszakába át

Zsebébe csúsztatott kezei ökölbe szorulnak és szinte már feszíti az anyagot, ahogy igyekszik nyugodtnak látszani. Ideges és nyugtalan, amit nem könnyű palástolnia, mikor Emily mindenáron próbál kedves lenni. Nico most haragudni akar, dühöngeni, veszekedni, megélni a sértettségét, ami belülről szedi darabokra. De nem, mert a nő még ebben a pillanatban sem hazudtolja meg magát. Leteszi az edényeket egy padra és egy cetlivel hagyja ott őket. A férfi tekintete akaratlanul is ellágyul, ahogy kezei is engednek - nem mintha nem lenne mindegy, hiszen körmei már rég tenyerébe vájtak, a nyomuk pedig ott díszeleg. Mivel a látottak után hirtelen nem tudja, mit felelhetne, hát csendben marad, marcona arckifejezése azonban enyhülni látszik. Kár, hogy ez az állapot nem tarthat örökké.
- Nálad sosem lehet tudni - hogy e pillanatban azt mondta volna, hogy a másik kiszámíthatatlan? Nos, igen. Mert tulajdonképpen az is. A férfi nem gondolta volna, hogy miután végre megszerzi Fishert, ilyen és ehhez hasonló problémákkal kell majd megküzdenie. Hogy a legjobb barátja elárulja, ráadásul ilyen rútul, meg persze a kedvese is becsapja majd. Mert attól függetlenül, hogy semmi sem történt köztük, ez az affér megbocsájthatatlan.
- Tapasztalat? - felvonja fél szemöldökét, ahogy Emily arcát fürkészi. Talán csak nem mentegetni akarja magát egy egyszerű, általános jellemleírással, amiből tizenkettő egy tucat és bármikor szembejöhetnek az utcán? Tán csak nem mentesítő tényező az, hogy képtelen volt ezidáig felnőni, impulzív és a megérzéseire hagyatkozva gondolkodás nélkül cselekszik? Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni azzal, hogy "bocs, ilyen vagyok". A viselkedésünk minden esetben döntés kérdése, mert mondhatom azt, hogy az indulataimat legyűröm, hogy bár vágyom valamire, mert az ösztönöm hajt, mégis másképp cselekszem. Azért, mert valakinek hevesebb személyisége van, még nem jelenti azt, hogy mindent megmagyarázhat vele.
- És te kinek szurkoltál? - gúnyos mosolyra húzz ajkát. Ahogy visszaemlékszik arra a napra, ismét sajogni kezd állkapcsa. Nem csinálná másképp, mert néha még a legjobb barátoknak is össze kell veszniük, hogy helyretegyék, amit helyre kell. Nyilván könnyebb lenne - és kevésbé fájdalmas -, ha mindezt egy korsó sör mellett tennék meg, azonban ők nem lányok, hogy ilyen puhány módon oldják meg konfliktusaikat. Ilyenkor oda kell baszni.
- Nem értem, miért kellett ezt csinálnod - megcsóválja fejét, de csak csalódottság van hangjában, a rosszallás már elpárolgott belőle. Ha akkor nem teszi azt, amit, vagy legalább szól, hogy egy jót nevessenek rajta - és aztán Nico nemet mondjon erre a baromságra -, most nem így állnának. Kézen fogva sétálhatnának a karácsonyi vásárba, elvinné korcsolyázni és a fa alatt egymást átölelve néznék az izzók játékos fényeit. Ennek így kellene lennie, de Emily mindent tönkretett a felelőtlenségével és a hazudozásával. Legalábbis ezt érzi a férfi. - Egyáltalán azt sem értem, miért változtál meg. Szőke lettél, harsány, meggondolatlan, egyszerűen... Kifordultál önmagadból. Ha nem akartál velem lenni, sokkal könnyebb lett volna megmondanod - persze, hogy szenved ő is. Mindketten pocsékul vannak, mert egy szakítás sohasem könnyű, de ez most valahogy meglepően nehéznek bizonyul. Mert bármennyire is bizonygatja, hogy jól van, hogy erős és simán túl lesz ezen, ez valójában nincs így. És hiába mondja a nő, hogy szerette és mennyire összetört a szíve, az utolsó napokban, vagy inkább hetekben nem ez látszott rajta.
- Barátok... - maga elé meredve ejti ki ezt a szót. Összefacsarodik a szíve, hiszen ennél sokkal többet akar, vagy inkább semmit. Mégis, abból nem lehet baj, ha még egy kicsit közelebbi viszonyban maradnak, így majd szépen átalakul a kapcsolatuk nem? Végtére is Emily nem rossz ember, csak rossz döntéseket hoz, de attól még működhet, nem? Fogalma sincs. Létezik szakítás után barátság? Egyáltalán milyen az? - Én sem szeretném, hogy haragban váljunk el - végül egy aprócska mosoly jelenik meg arcán, görcsössége is enyhülni látszik. Mintha csak megadná magát az ünnepeknek és minden másnak. Haragudhat, de azon túl, hogy butaságot csinált, tulajdonképpen nem lett semmi egyéb. Talán azért feldúlt még most is, mert együtt lehetnének, ha Fisher nem szúrja el. De megtette. - Nem tudom, hogy oldjuk meg, de majd kitalálunk rá valamit. Gyere ide - félszegen kinyújtja egyik karját, hogy megölelhesse a másikat. Békeölelés. Semmi több.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. december 16. 18:03 | Link

Nico

Inkább nem is reagálok arra, hogy nálam sosem lehet tudni, mert tudnék vele vitatkozni, de valahogy ha arra gondolok, hogy megint összeveszünk valamin, akkor megint el kezd sajogni a szívem, és elég neki az alap sajgása azért, mert itt áll velem szemben, hallom a hangját, látom a tekintetét, érzem az illatát. Mégsem érinthetem, nem csókolhatom, nem kuncoghatok felszabadultan, mert borostás arca csikizi a nyakamat.
- Szerinted? Ha megálltam volna, és gondolkoztam volna, most nem egy falat építenél gondosan kettőnk közé.
Mert ez történik, ott a fal, ha tetszik, ha nem, és ezt csak magamnak köszönhetem, annak, hogy nem voltam tekintettel rá, legalábbis szerinte, az én nézőpontom szerint erősebbnek hittem a kapcsolatunkat, mint, hogy akárcsak egy apró kis pletykamorzsát is készpénznek vegyen. Valahogy máshogy gondolkozom a kapcsolatokban lévő dolgokon, és ehhez tudom, hogy a tapasztalatlanságomnak is köze van. De hát így járnak azok a lányok, akik tanulással és nem pasizással viszik végig az iskoláikat.
- Igazából... nekünk. Hogy onnantól, hogy Barnabásnak legalább elhiszed, hogy tényleg semmi sem történt, beszélsz velem, és ha meg is büntetsz, adsz nekem egy esélyt. De mások vagyunk, Nico.
Mosolyodom el szomorúan, hiszen nekem elképzelnem se kell, hogy milyen érzés vagy milyen látvány egy másik nővel látni, én a nagy szerelmi jelenetét premier plan láttam, és jó néhány alkalommal felrémlett előttem, hogy milyen is az, amikor Nico mással van. Hogy el fogom-e viselni ezt valaha? Azt hiszem, nem. Nála nem fogom tudni azt mondani, hogy rendben van, hogy boldog vagyok, mert boldog. Önző vagyok, tudom, de most először életemben azt mondom, hogy nem érdekel. Nem tud boldoggá tenni a tény, hogy ő mással boldog, még az elképzelés is összefacsarja a szívem.
- Szőke lettem, mert nagyon sok alkohol ittam egy lánybúcsún, és az egyik barátnőm megbűvölte, így kellett keresnem valakit, aki le tudja szedni a színt, mert még mindig szinte kvibli vagyok, a hajamon meg nyilván nem fogok kísérletezni.
Tárom szét a karjaimat, mert a fene se gondolta volna, hogy ennyire számít a hajszínem, de jó, hogy ezt tudom, mert már gondolkoztam rajta, hogy valentin napon meglepem, és a vörös parókámmal meg egy kis szerepjátékkal meglepem. Vagyis, anno a múltban, felmerült bennem, ugyebár, mert hát most már nem igen aktuális. Legalább nem bőgtem le, és költöttem vagyonokat egy túlságosan rövid nővérke jelmezre.
- Hát te hülye vagy, Nico, és ezt most komolyan mondom. Veled akartam lenni, az első pillanattól.
De ha ilyeneket mond, akkor nyilván nem jelentett neki semmit az, amit a szertárban mondtam, én pedig jó nagy hülye voltam, hogy annyira megnyíltam neki. Pont ezért nem tudok könnyen beszélni az érzéseimről, mert valahogy ez lesz. Cole kinevetett, Adrian nem találta meg bennem, akit keres, Nico pedig, ő talán mégsem azt láttam, amit én hittem, hogy lát ebben az egészben. Ha azt látta volna, nem itt lennénk, mert akkor egy irányba tartanánk még mindig.
- Barátok.
Felemen csendesen, miközben hirtelen megint nagyon érdekesnek találom, hogy a cipőinket vizslassuk, és elmondani sem tudom, hogy mennyire szomorú vagyok, hogy mennyire fáj kimondani ezt. Több akarok lenni, mint csak barát, a mindene, hogy nekem is ő a mindenem. De erre már nem hiszem, hogy valaha is lesz lehetőségem.
- Ha se Ezra, se Anton nem gondolkozik bennem, akkor nagyon könnyen meg fogjuk oldani, mert évközbeni nyitott pozíciók csak a Jacinthe-ben és a Loch-Beinne-ben vannak.
Nem mintha annyira vonzana bármelyik is. A franciáknál kötelező lenne kicsikarnom magamból többet, mint az alap és minden nappal rohamosan romló nyelvismeretem, Anglia meg nem sok jó emlékkel kecsegtet. Viszont, ha itt maradok, akkor idővel szembe kell néznem a ténnyel, hogy barátok vagyunk. Ilyen hülye ötleteim is csak nekem lehetnek. Ahogy az is nagyon nagy hülyeség, hogy belemegyek az ölelésbe, mert pontosan tudom, hogy ez mit fog okozni. Balommal átölelem, jobb kezem azonban a mellkasára simítom, és a fülem úgy helyezem, hogy halljam szívének dobbanását. Illatát, bár nem felejtettem még, mélyen magamba szívom, kiélvezem a kósza ábrándot, mely ezzel jön, a megrohamozó emlékeket.
- Sajnálom, hogy elcsesztem.
Nem szoktam káromkodni, de ez az a szint, amikor már nem tudok mást mondani, mint ami a valós, nálam a káromkodás a fokmérték. Felpillantok rá, amikor már érzem, hogy ha most nem engedem el, akkor hülyét csinálok magamból. Jobb kezem ujjaival óvatosan arcához érek, megérintem, megsimítom, és érezni őt, mosolyra késztet, a szívem hevesebben ver, és most nem összefacsarodik, hanem reménnyel telivé válik. Nem értem, mit hisz, hiszen a vesztes oldalon állunk.
- Mennem kell, nem szeretnék az állomáson éjszakázni.
Pipiskedve magasabbra kúszok, és ha engedi, adok egy puszit az arcára, vigyázva, hogy ne az ajkai közelébe tegyem ezt, majd finoman ellépek tőle, és zsebre dugva a kezeimet, felpillantok rá.
- Köszönöm. Tényleg. Beszélünk majd. Hamarosan.
Mindenképpen, és társai. Még fokozhatnám a dolgot, rengeteg szóval, de csak hülyévé tenném magam előttem még inkább, és nem nagyon hiszem, hogy kellene még fokoznom. Inkább csak még egyszer jól megnézem őt, mintha máris elkezdeném az elmémbe vésni minden vonását, és rávéve magam, hogy elszakadjak a tekintetétől, elindulok az állomás felé. Nem mintha ne maradnék, ha marasztalna, szóval azért annyira nem rohanok, de tudom, hogy nem szabad telhetetlennek lennem. Ha szeretné, maradok, de lehet, hogy jobb lenne most, ha nem. Örülök már ennek is, hogy legalább tudtunk egymás szemébe nézve beszélgetni. Nem kaphatok meg mindent, főleg, ha ennek nem tudok szívből örülni, és én örülök, mindennél jobban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2019. december 16. 21:16 | Link

Alíz


Nehéz dolog szembe nézni a ténnyel, hogy az embernek nincs hova mennie. Nem kap támogatást sehonnan, minden gyerekkorától ismert kapcsolat egyszer csak megszűnik létezni és az ember csak ott ül, egymagában, egy magányos, már csak az isteni jóakarat által összetartott kishajón, a ködös, félelmetes jövő felé csörgedezve.
Így érezte magát hősünk is. Ott ült egy padon, épp kisírva könnycsatornája összes megmaradt tartalékkönnyét, kvázi hajléktalanul. Megannyi kérdés követte magát egymás után tolakodva Alex fejében. Akármennyire is ki nem állhatta az apját, azért ezt a lépést nem nézte volna ki belőle, pláne nem előzte volna meg a helyzetet azzal, hogy elszökik. Most hol fog élni ezentúl az iskolán kívül? Az édesanyja fényképeivel? Hogy lesz pénze ezután az iskolaszerekre? Ahogy egyre több kétség öntötte el hősünk szívét, úgy esett vissza minél inkább a keserves zokogás zuhatagába. Lassan rájött, hogy a falat kis kötött kardigán nem tartja igazán kint a hideget. Egyre jobban fázott és egyre inkább húzta magára a kis ruhadarabot, kis kézfejére húzott ujjával pedig megpróbálta eltörölni a könnyeket, sikertelenül. Apja levelét pedig még mindig ott szorongatta a kezében.
Ahogy ott itatta az egereket (mondjuk ennyi könnyel már egy kiscicát is minden probléma nélkül megitathatott volna) egy ismerős hang csendült fel mellőle, s foglal helyet a padon. Alex a könnyek mögül először csak egy táskában kotorászó kezet látott, ám szépen lassan körülbelül be tudta azonosítani a hölgyet. Tudta, hogy a Navinéből kéne ismernie, de annyira sosem volt közösségi személy, hogy akárkinek a nevét is megjegyezze. Most minden idegenektől való szorongása a háttérbe szorult és kibukott belőle a szavak zuhataga.
- Az....az én apám ki...kirakott enh..gem. Éh..és én neh...em tudom, mit csih...náljak mo..host! É..hés a fotók az éh..én anyukámról... velük mi..hi lesz, én ah...karom őket mo..host, ne...hem szabad, ho...hogy bajuk essen! - próbálta hüppögve, szipogva elnyögni bánatát, de a könnyek csak nem hagyták szóhoz jutni. Hirtelen felindulásból, minden félelmét félretéve szorosan magához ölelte a félig ismerőst. Jól esett, hacsak egy kicsit de legalább úgy érezte, hogy egy pillanatig is van valami biztos pont, amibe kapaszkodhat.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2019. december 20. 13:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2019. december 17. 19:41 | Link

Alex Taylor Rainbow






Nem is tudom, mikor láttam valakit ennyire keservesen zokogni, nagyon aggasztó volt számomra az egész helyzet. Végül a lényeget elárulta, hogy kirakta az apja, az anyja fotóit szeretné biztonságban tudni, és totális reménytelenség lett úrrá rajta. Hát nekem se volt egyszerű gyerekkorom, főleg, hogy csak nemrégiben ismertem meg a családom történetét, jó anyám által, aki le is koccolt nemsokkal azután, miután felkeresett. Apám meg már rég nem tartozott az élők sorába. Át tudtam érezni a lány helyzetét, hogy milyen kegyetlenül fájdalmas érzés lehet neki, hogy a saját apja kitagadta. Igazából nem ismertem a családi hátterét, de amit idáig megtudtam, eléggé nyugtalanító volt számomra. Alex szorosan magához ölelt, én pedig viszonoztam az ölelését, hiszen tudtam, hogy mennyire fontos most számára, hogy érezze, van kire támaszkodnia.
- Hogy micsoda? Mi vitte rá erre, megőrült? Nem is értem, hogy tehet ilyet valaki a gyerekével. Persze, nem kötelező válaszolnod, ha nem akarsz róla beszélni, azt is megértem, ahogy érzed - feleltem neki a tőlem telhető legnyugodtabb hangnemben, de legbelül felháborított a dolog. Szerettem volna megérteni, mi történt pontosan, mik a körülmények, hogy segíthessek neki, bár az is elképzelhető volt, hogy Alex nem nyílik meg nekem. Úgy gondoltam, hogy nyugodtan kiönthette nekem a szívét, igaz nem ismert igazán, tudtam, hogy már az is nagy segítség, ha valaki meghallgatja az embert. Egy pici idő elteltével kibontakoztam az öleléséből, levettem a kabátomat, majd ráterítettem, mert láttam, hogy elég lengén volt felöltözve, nem akartam, hogy megfázzon. Én eleve melegen, rétegesen öltöztem fel, így nem fáztam annyira.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2019. december 17. 19:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2019. december 20. 14:47 | Link

Alíz


Anyja mindig azt tanította, hogy akármilyen sötétnek is érezi a jelent, mindig keresse a fényt, akármilyen mélyre is süllyedt, hol a nyomás már elviselhetetlen a nyomás, s úgy érzi, hogy lassan megsemmisíti őt fizika valójában a nyomás, keresse a felszínt, ahol az említett fényre törhet. Most megint eljött az idő, hogy ebből az anyai jó tanácsból megoldást kovácsoljon a problémára, ám megakadt. Úgy érezte magát, mint egy csöppnyi magzat, akit leválasztottak a köldökzsinórról és csak úgy sodródik az űrben. Eddig is úgy érezte, sőt, tudatosan nyújtotta egyre csak ezt a köldökzsinórt, de elszakítani sohasem akarta. Szerette az apját, de az akkor történtek után már csak megpróbálta szeretni, ám a férfi más, lányánál csalfább dolgokban találta meg a vigaszt, velük próbálta befedni az űrt, gyógyítani a sebet, ám ez a magát gyógyszernek hazudó méreg megfertőzte sebét, s mára már egész testét behálózta. Alexnek jól esett, hogy háztársa az általa hirtelen adományozott ölelés viszonzásával jelezte támogatását. Ez végre be tudta torszaloni a könnyek hatalmas csatornáját. Mintha a nyugalom kezdett volna visszaszökni kicsiny szívébe.
- Hát... mi soha nem vo..holtunk el egymás mellett. Az én ah..nyuhkám nélkül semmink nem volt azonos. Én ú...hugy értem belül. Az én anyukám után az én apukám elkezdett inni. A vitá..hák jobban súlyosabbak lettek. Mielőtt én idejöttem, összeütköztünk du..hurván. Szavakkal. - hüppögte kis hűsünk, miután a társa kivált az ölelésből, s neki adta a kabátját. Jól esett egy kis melegség, Alex belé is burkolódzott, törökülésbe is húzta a lábát a padon és meleg dolgokon járt az esze. Teákra, kandallókra, a régi, együtt töltött telekre, ünnepekre, karácsonyokra. Jó volt egy pillanatig kiszakadni ebből az egész rémálomból.
- Köszönöm szépen! - nézett a lányra a csak a szeme sarkából. De kis szájának egyik csücske mintha kicsit felfelé kunkorodott volna. Végre megint érzett egy kis biztonságot, ami most a legfontosabb számára és ezt ő is tudta, mélyen belül, még ha szavakba önteni nem is volt képes.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2020. január 6. 21:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Bercel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 558
Írta: 2019. december 23. 14:10 | Link

Babóca

Csak azért, mert az őseid valamikor a múltban megunták a vándorlást, megálltak ezen a helyen, letelepedtek, és közösséget hoztak létre, majd aktívan segítettek a falu kiépülésében, amikor kitalálták, hogy ez a hely legyen egy mágusfalu, az nem azt jelenti, hogy te is olyan vagy, mint ők, és buzogva indulsz el hajnali fél háromkor, ráadásul tanítási napon, hogy feldíszítsd a környéket. De hát mi, hithű Radetzky-k már csak ilyen kis buzgómócsingok vagyunk.
Éjjel negyed kettőkor ébresztő, fél óra összekészülés, a harmincadik percben megkezdődött az eligazítás - nevetsz tudom, de így volt -, felosztották az utcákat közöttünk, csoportbontás, és indulás kettő tizenötkor. Eléggé megviselt, mit ne mondjak, pedig tudtam, hogy eljön ez a hajnal is, de legalább Médit kaptam, szóval annyi esélyem van, hogy legalább jól érezzem magam, még akkor is, ha pont a Boglyas teret húztuk, ami azért nem olyan egyszerű, mint az utcák.
- Tavaly is, idén is. Szerintem kellene egy új hagyomány, ami azt jelentené, hogy az édesanyád többet nem húzhat, mert ha jövőre is ő marad otthon a tizenkét éven aluliakkal, akkor az már bunda.
Jegyzem meg neki fáradtságtól rekedt hangon, miközben a gömbdíszeket pakolászom nagysági sorrendben, művészien, egy egyezményes jelet alkotva belőlük a hóba - középső ujjad, tudod te - amit csak akkor láthat valaki, ha éppen egy tetőről készül leugrani. Szóval úgy tippelem, senki.
Apa és anya a hivatalt díszítik, az ugye külön biznisz. Benjamin a Macskabagoly, Balázs a Tündérmanót, mag a feleségeik a Holdfény utcát húzták, és éreztem én, hogy Médivel szerencsém van, de be foglya húzni a teret. Annyira éreztem.
- Hol a csúcsdísz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 24. 12:35 | Link

Mester kisasszony

Most hogy kibékültem anyámmal, azt hinné az ember, hogy legalább lesz annyi vér a pucájában hogy adjon egy kis pénzt a csóró fiának. Jó vicc. Amint megtudta, hogy elloptam a babkártyájukat és azzal éltem egy évig, olyan gyorsan rakott ki a lakásból, hogy csak na. Szóval most visszanyúlok gyökereimhez és kirabolok egy házat. Mármint… nem tényleg ezt fogom tenni, nem kell itt semmit se szépíteni. Hála Louiséknak eltanultam egy-két hasznos dolgot. Végül is évekig én meg a csinos kis arcom volt számukra a pénzforrás.
Igazából semmit nem tudok a házról, aligha figyelem egy pár napja. Még azt sem tudom, hogy bűvölt házról beszélünk e vagy totálisan átlagos az építmény. Abban viszont biztos vagyok, hogy a lakói kő gazdagok. Tudod, gyémántos csillár, perzsaszőnyeg meg hasonló luxuscikkek, amiknek darabja olyan magas áron van a piacon, amit még életedben nem láttál. Vagyis én láttam, hisz gazdag családból származnék. Itt fontos a feltételes mód.
- Insidiae – nem tudom miért, de suttogva mondom el a bűbájt, minek hatására szemem előtt átlátszóvá válik az ajtó, így végre jobban szemügyre vehetem a bent uralkodó állapotokat. Oh, igen. Kifejezetten jól döntöttem, hogy ezt a villát választottam. Ezzel a sok cuccal évekig úszkálhatok majd a pénzben.
Sípolás. Hangos, fülsüketítő sípolás csapja meg a fülem. Biztonsági rendszer. Darn it! Bepánikozok, hisz erre akárhogy is számíthattam volna, mégsem tettem. Pedig elég nyilvánvaló, hogy egy ilyen puccos kecó lakosai fel vannak készülve bármilyen az építményen végbemenő bűbájra. Még főleg a rablókra. Még mielőtt bármit is tehetnék, az ajtó kicsapódik, majd egy igazán csinos kisasszony dugja ki rajta a fejét. Én csak bámulok rá, pálcával a kezembe és… nos, pislogok. Egyenlőre csak ennyire telik.
- Khm… - veszem észre a kezemben lévő varázseszközt, amit gyorsan zsebre is dugok – Házaló lennék. Gondoltam érdekelné egy-két ajánlatunk – próbálom menteni a helyzetet, még nagy és széles mosolyt is varázsolok az arcomra. Az igazság viszont az, hogy a helyzet elég átlátszó, én meg semmit nem tudok a házalásról. Csak nehogy rákérdezzen.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2019. december 24. 12:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mester Aida Dorka
INAKTÍV


babygirl
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 47
Írta: 2019. december 24. 13:38 | Link


m.a.d. // reszkessetek betörők

Ahonnan én jövök, az illetéktelen betolakodókat az ember büntetlenül lelőheti - ők behatolnak egy olyan területre, ahova alapvetően nem lenne joguk, egy olyan országban pedig, ahol mindennaposak a golyó általi tömeggyilkosságok, jobb félni, mint megijedni.
Nos, itt már aligha tehetném meg ugyanezt. Alternatívákhoz kell tehát nyúlni, hogy inkább ne is akarjanak feltörni olyan ajtókat, amiken keresztül normális körülmények között csak befelé vezetne út. Így is túl sok szerencsétlen esetről számolnak be a hírekben, a gyerekeket hát meg kell tanítani, mielőtt valóban rossz helyre csengetnének.
Vagy így, vagy úgy.
A házon ülő védelem természetesen több rétegű, és az iskolában alapszinten oktatott bűbájok legfeljebb arra lennének jók, hogy a túlbuzgó tanulók rajta gyakorolhassanak - eredménytelenül. Különben is kinek jut eszébe, hogy csak így kiraboljon egy ilyen házat? Ahogy az épületet körbeölelő illúzió működésbe lép - mindenképp meg kell majd mondanom Rubennek, hogy javítson rajta, ha majd ráér, most például elég feleslegesnek tűnik ez a nagy hűhó - megforgatva szemeim csúsztatom be a sütőbe a mai művet. Ez a szokás, munka után szeretik, ha hazaérve nem maradnak üres hassal. A pult lapja alatt végighúzva ujjaim ellenőrzöm, hogy minden a helyén van-e.
Aztán, a húsfeldolgozás után kezemben maradó, széles pengéjű, vékony élű kés nyelét megforgatva ujjaim között dőlök vállammal az előszoba falának (oké, a nagy flanc mégis jó annyiból, hogy ennyi idő alatt gond nélkül felbont egy nem túl nagy színvonalú  varázslatot), s a vérmes fegyvert tartó karom hátam mögé tartva, nyitom résnyire az ajtót, lábfejemmel egy ponton stabilan megakasztva azt.
Még csak megtörölni sem sikerült a nagy sietségben, egy tizenéves pedig mégis mivel érdemelné ki, hogy meg akarjam ijeszteni vele...?
- Kopogni talán egyszerűbb lett volna - ajkaimra bájos mosoly költözik, ahogy tekintetem végigszalad alakján. - Nem tudtam, hogy újabban már kiskorúakat is alkalmaznak - szemöldököm kérdőn megemelkedik. Nincs semmi baj az ilyen apró hazugságokkal, igazság szerint még szerencséje is van, hogy egyedül engem talált itthon.
Férfiak... Az ő türelmük roppant véges.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 384
Írta: 2019. december 24. 17:34 | Link

Brümi

Iiimádom a karácsonyt! A fények, a díszek, a dalok, amiket énekelünk. Minden olyan szép és teljessé teszi a hóesés, amit lefekvés óta figyelek. Na jó, lefeküdtem, aztán izgalmamban és talán az esti kakaó hatására inkább felkeltem és az ablakban ültem a nagy pelyheket figyelve.
Gondoltam rá, hogy átmegyek Bercihez és megkérem, hogy mesélje el a napját úgy, mintha egy mesekönyvből olvasná, de tudom milyen morcos tud lenni ilyenkor. Az év egyik legcsodásabb napja. A díszítés!
Az álmoskás pofiját csipkedem, hogy felébredjen miközben felosztják köztünk az utcákat. A család nagy részének már a hócipője tele van az egésszel, de én borzasztóan élvezem. Végig vigyorogva, a hulló pelyheket nyalogatva sétálok a Brümi mellett a csatatérre, ami csak egy ideig lesz az, amikor a "jól van az úgy" felkiáltással feldobálja a boákat a fákra és haza akar indulni.
- A mi? - kérdezem a hóban fekve. Néhány pillanat alatt hanyatt vágtam magam és egymás mellett már a harmadik hóangyal díszeleg. - Ja, az...hozom! - mintha mi sem történt volna, pattanok fel és rohanok a dobozokhoz. Vetek egy pillantást a gömbökre, a szememet forgatom.
- Kedves uram, fellebegtetne a csúcshoz? - mert bizony én szeretem egyből felrakni a díszeket a fára, gondolkodás és szervezés nélkül. Annál nagyobb szórakozás pedig nincs is, mint felrakni a fára a csúcsdíszt. Brümi pedig a legcukibb a világon, aki minden évben hagyja is ezt nekem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 24 ... 32 33 [34] 35 36 ... 44 ... 56 57 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér