Maia

A származásomra hamar rájött a lány. Ami nem nehéz feladat, mert minden szót franciásan, akcentussal ejtek. Ezek után a lány származására is sor került. Az angol szót hallva rögtön eszembe jutott a koripályás dolog, amikor Gil angol akcentussal beszélt és semmit nem értettem. Bár Maianak nem volt akcentusa, volt egy gondolatom, amit meg akartam vele osztani -hogy ne beszéljen tájszólással, mert nem fogom érteni-, de végül nem mondtam ki. Eddig nem beszélt így, ezért remélhetőleg ez után sem fog.
Amikor elmondtam, hogy mit sportoltam, a lány szenében meglepettséget, sok kérdést és kíváncsiságot láttam. Elmosolyodtam, aztán feleltem is.
- Capoeira. Ezt táncnak is mondják igazából. Egy börtön rabjai találták ki. Úgy csinálnak, mintha verekednének, de soha nem érnek össze, nem találják el egymást. Azért találták ki, mert nem verekedhettek, és ez volt az edzésük, amire azt mondták, hogy táncolnak. –Ismertettem a capoeira rövid történetét. Kicsit hosszabban sikerült elmondanom, de reméltem, hogy nem untatom. Bár mennyit tudok beszélni erről, de nem akarom untatni.
Kérdésemre nemleges választ kaptam. Első megérzésem az volt, hogy akkor biztos untattam az előző megszólalásommal, de miután mondta, hogy nézni szereti ez a gondolatom teljesen eloszlott.

Anna

* Az túlzás, hogy nagyon megijedt a nyolcadikostól, de nem volt éppen nyugalmi potenciálon a szíve. Nem voltak túlzottan szimpatikusak neki azok az iskolatársai, akik nem túlzottan szépeket mondtak a lányról, meg a nevét sem értette tökéletesen tisztán, nem tudja eldönteni, hogy Hanna, vagy pedig Anna, de akkor valami artikulátlan, hörgésszerű hangot adtak ki magukból, miközben beszéltek. Ha ez így van, akkor remélhetőleg elmentek a javasasszonyhoz, mert valami komoly gégeprobléma állhat a zaj mögött.
Határozottan megnyugtatja, hogy egyből engedélyt kapott rá, hogy leülhessen a lány asztalához, még ha előtte volt egy kis frász, mert az arckifejezésből nem ezt lehetett kiolvasni. Meglehetősen furának találja a Rellonost, de ez nem mutatja ki, hanem egy „köszi” elmormolása után leül, és leteszi kezéből a süteményt meg a teát, a táskát pedig az ölébe. Szótlanul ülnek az asztalnál, Adria sem egy nagy dumagép, igazán nincsenek is kifejlődve a szociális készségei, mert a muglikkal nemigen szeretett volna barátkozni, félt, hogy véletlen lebukik, és akkor nagy baj lesz. Emiatt felvett egy különös, támadó-védekező viselkedést, amit itt a szülei tanácsára igyekszik levetkőzni.*
- Ó, nem ülnék le bárkihez, elhiheted. *Feleli, immár ő is a lány szemébe nézve, a bárkit erősen megnyomva.* - Nem csak láttalak. * Folytatja hűvös nyugalommal a hangjában, majd nagyot kortyol a meggyes teából, lassan leteszi a csészét és továbbviszi a társalgást.* - Néhány Eridonos tyúk beszélt rólad. * Tipikusan olyan lányok voltak, akinek Adri nem ad a véleményére, sőt ha lehet, még a társaságukat is elkerüli, fél, nehogy megrontsák az agyát, az elpusztult idegsejtjeit már senki nem adja neki vissza.* - Szerintem félnek tőled.

Leonie

Hol lehet Leonie? Már mindenhol kerestem, csak a klubhelyiségben nem, hisz nem tudok bemenni az Eridon klubhelyiségébe, Ő sem tud belépni a Levitáéba. Már kerestem a bejárati csarnokban, nagyterem mindenhol ahol lehetett. Hol lehet? Már olyan rég volt, az a délután mikor kettesben a Czukorvarázs cukrászdában kettesben       voltunk. Jól éreztem magam vele, és beleszerettem. Remélem nem utáltattam meg magam vele, nem akartam elüldözni magamtól. Jó társaságú, kedves, jókedvű.
Leültem az ablak melletti fotelbe. Kellemes, puha és pihentető benne ülni. Kiváló pihenési lehetőség mindenki számára. Kinéztem az óriási párkányú ablakon és bámultam kifele az ablakból. Csodálatos ilyenkor a természet, vagyis a természet mindig szép de télen mikor a napfény rásüt a hóra, a hó csillog mint ezernyi apró gyémánt. Minden évszaknak megvan a maga csodája, de én imádok a tél csodáin csodálkozni. Ekkor lépteket hallottam. A tanulószobába azt hiszem belépett valaki. Talán vörös haja van. Ez csak egyvalaki lehet, akit már három napja keresek, és most itt van. Remélem, hogy most már normálisan fogok viselkedni, csak ne bűvöljön el túlságosan, ahogy ő egyébként tud.
-Leonie?!
Csak néztem az alak után a válaszát várva. Ekkor a zsebemhez tapintottam, de nem éreztem amit kellet volna érezzek. Mindjárt belenyulok és megnézem. Nagyon megijedtem és nem szívesen éltem át ezeket a pillanatokat, de hát Leonieval fogok találkozni... ha minden igaz.
-Szia! Hogy vagy?

Adria

A lány sokkal kevésbé tűnik bosszantónak, mint ahogy elsőre gondolná az ember; például nem kezd el rögtön kérdezgetni és nem érzi léfontosságúnak, hogy megtörje a csendet. Sok diák van, akik egyszerűen csak gyűlölnek egyedül ülni egy kávézóban vagy kocsmában, így jobb híján csatlakoznak egy ismeretlenhez. Az elsős furcsa ízlését inkább az mutatja meg, hogy pont hozzá csatlakozott. Anna a legtöbb esetben nem túl hívogató reklámarc.
- Az az ő dolguk. - Hangzik a kissé tartózkodó felelet, de arca enyhülést sugall. Látszólag nem gondolkozik el azon, hogy kik lehettek a pletykálkodó lányok, szóval vagy nem érdekli, vagy egyértelmű.
- Én igazán nem akarom elrontani az örömüket, ha ez tényleg jólesik nekik. Néha nem is baj, ha félnek tőled egy kicsit, nem igaz? - Újfent elmosolyodik, most szélesebben, megmutatva fogait és kis békésen eszik néhány falatot a süteményből.  Ha most egy mesében lennének egészen biztos, hogy Tim Burton rajzolná meg őket, és akkor Anna talán nevetne, vagy kacsintana is egyet.
Különben továbbra is nyitva hagyja a kérdést, hogy tulajdonképpen ő konkrétan tehet-e róla, ha azok a lányok - vagy bárki más - esetleg tart tőle. A gólya úgyis empirikus alkatnak tűnik.  
- Szóval most azért tiszteltél meg a társaságoddal, hogy utánajárj, igaz-e amit hallottál? - Kérdezi könnyeden, kicsit tárgyilagosabban az előzőekhez képest, ám most megint úgy tűnik, hogy az édesség és a tea sokkal jobban lekötik a tekintetét, mint a lány arca.

Zsolti fiú

Az diák azért a vizsgák közeledtével hajlamos meglátogatni mindenféle könyvtárakat, tanulószobákat, már csak azért is, hogy megmutassa a többieknek, milyen kis szorgos, és hogy később elmondhassa, ha meghúzták egy tárgyból, hogy ő mindent megtett, hiszen a többiek is láthatták, hogy mennyi időt ült a betűk felett, amik amúgy csupa értelmetlen szavakat alkottak…
Vagy ha más nem, egy ilyen helyen kovácsolódik igazán a közösség, mikor együtt siránkoznak a tananyag felett, vagy netán törékeny lelküknek megnyugvást találhatnak a nebulók, mikor megtudják, társuk ugyanúgy nem tart még sehol az anyagban.
Leonie is ezen okok egyike miatt tévedt erre, meg hogy valaki azt mondta neki, közös készülést szerveznek Bájitaltanból. Az más kérdés, hogy vörös törpénk megint el van tájolódva, és az említett időpontja egy nappal ezelőtt volt. Semmi probléma nincsen itt, kérem szépen! Meglepetés azonban annál több!
Ahogy csizmaforma mamuszában (szokása kastélyon belül abban közlekedni), rozsdaszínű ruhában és vastag harisnyában belibben a helyiségbe, szinte azonnal megszólítja valaki. Meglepetten fordítja tekintetét a zsebében turkáló srác felé. Khm… így igazán cukrosbácsi benyomását kelti egy pillanatra, Leonie meg hirtelen azt sem tudja, hova forduljon. Hiszen a legutóbbi találkozásuk után olyan kínosan érezte magát, nem is beszélve arról, hogy a madarak csiripelték azt is, hogy a srác már kereste.
Vajon ha az újságot, amit a kezében szorongat, az arca elé emeli, és kisétál, mondhatja később, hogy nem vette észre? Igen, ő újsággal jár tanulni. Mármint csak azzal, semmi toll vagy pergamen. Könyv? Pláne nem!
-Áhh, szia! – Megembereli magát, és odaugrándozik a sráchoz. Oké, ő egy nagyra nőtt gyerek, vagyis hát még nagyra sem nőtt tulajdonképpen… és nem tud mit kezdeni egy ilyen közeledéssel, de most ezért bánjon gonoszul valakivel? Azt nem teheti.
-Köszi, jól! Jöttem tanulni. – Levágódik Zsolti fiúval szemben egy fotelba, majd körbenéz. Hát itt bizony nincs tanulócsoport. Egy pillanatig ráncolja a homlokát, majd megvonja a vállát.
-Vagyis… nem tanulni. – Vigyorodik el. – Pedig tiszta büszke voltam magamra, hogy majd most nekiállok végre. No, mindegy. Én megpróbáltam. – Ennyit a tanulásról. Amúgy sem a kedvence a téma. – Egyébként meg hoztam újságot, ha nagyon unatkoznék. Több oldalnyi tipp van benne „boszorkánykonyha” címen. Én meg úgysem tudok se sütni, se főzni. De majd most ebből kinézek valamit. Biztos akad egy-két fogás a mágiában, ami leegyszerűsíti az egészet, nem? – Valójában nem is hagyja szóhoz jutni Zsolti fiút. Így talán mindenki jobban jár.


Tegyél be a Könyvek, versek, novellák témába egy Húsvéttal kapcsolatos verset.
1 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

László Dalma
Sóhajtottam egyet, miközben belélegeztem a friss levegőt. Nagyon szép idő volt az évszakhoz képest, aminek hihetetlenül örültem. A napocska - bár bágyadtan - az arcomat simogatta, ahogy kiléptem a házból. Mosolyogtam kissé, sőt, szinte vigyorogtam. Teljesen boldog voltam, megint, és még jobban, mint eddig. A gyűrűt nézegettem az ujjamon, ami így, ennyi idő után már nem is hatott furcsán. Sokat játszottam vele, pár nappal azután, miután Ármin - az én Árminom... - az ujjamra húzta, de már kezdtem megszokni. Haladnunk kell a tervezéssel, hiszen már egy minimális nagyságú pocakom is van... apró mosollyal érintettem meg, aki bennem rejtőzött. Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam neveken. Bár nem tudom, hogy kislány lesz-e, vagy kisfiú, igazából mindegy is. Bár úgy érzem, hogy talán fiú lehet. A népi hiedelmek szerint is úgy van, hogyha sok húst kíván az anyuka (anyuka...), akkor fiú, ha sok édeset, akkor lányka. Én rengeteg pörköltet ettem az utóbbi időben, nagyon sokat. Ármin egészen meg is lepődött a mennyiségen. Visszatérve a nevekre, arra gondoltam... hogy esetleg... Bence...
Leültem a kis tavacska elé, és ábrándoztam. Milyen lesz, mikor itt lesz velünk a kis csöppség? Mikor majd egy-két év múlva hallani fogjuk a kis léptei kopogását a padlón? Hüvelykujjamat mozgatva simogatni kezdtem a hasam, abban a reményben, hogy érzi. Biztosan érzi, hogy az anyukája már most nagyon-nagyon szereti. Én fiúnak képzeltem őt, de az is lehet, hogy lány. Arra gondoltam hogy akkor talán lehetne Flóra. Az olyan szép. Sokáig játszottam a nevekkel... Damjanovits Flóra, Damjanovits Bence. Mindkettő szépen hangzik, olyan fenségesen. A fodrozódó víztükröt nézve teljes béke szállt meg. Gondolataim folyamatosan a csöppség körül forogtak, minduntalan visszatérve arra a karácsony estére, mikor elmondtam Árminnak a hírt. Az arcán látható érzelmeket még most is nehezen tudom értelmezni. Remélem, hogy nem nyomasztja egy kicsit sem a dolog...

Margaréta

Furcsa egy idő van. Hozzászoktam már, hogy ilyenkor nagyon hideg van. De talán mégsem? Közeledik a tavasz, vagy mi? Imádnám, de tényleg.
A nap magasan jár, hiszen dél múlt nem sokkal. Az ebédnek vége van, így máris igyekszem le a faluba, remélem, nem szegek mindezzel szabályt.
Bár nagyon jónak néz ki az idő, én mégis bebugyolálva sétálok le az ösvényen, át a falun, a fő utcán, végig a lakóövezeten, egészen a kis tavacskáig. Még nem voltam itt, de a híreszteléseknek utána akartam járni.
Mikor odaértem, csak egy valakit pillantottam meg, akinek az arca éppen akkor húzódott mosolyra. Ettől nekem is viszonylag jó kedvem lett, így valahogy megpróbáltam megkörnyékezni, de zavarni sem szerettem volna.
A könyveim most valahol fent maradtak a szobámban, egyelőre még a gólyalakban, de reméltem azt is, hogy már nem maradok ott sokat.
Közben odaléptem a lányhoz, és valahogy nagyon vonzott, hogy le is üljek, persze, ha nem zavarom.
- Nem gond, ha leülök?
Arcom lehajtva, a pocim kitolva, a kezem a hátam mögött, és a pofim pirospozsgás. Mint egy ovis, aki nem akar zavarni. Mintha nem is tizenx éves lennék, hanem úgy öt.
A lány sem tűnik sokkal idősebbnek, mint amilyen én vagyok, és ahogy elnézem, valamitől nagyon boldog, és folyamatosan vigyorog, a szemén is látszik a boldogság, meg mindenén, az egész lényén.
És ez, mivel nem a legszokásosabb, így még jobban érdekel a dolog. Tényleg nagyon remélem, hogy lecsüccsenhetek.

Katniss

Nekem szép nevem van? Jajj, ezt még senki sem mondta nekem. Lehajtom a vörösödés miatt a fejem is, mert nem szeretném, hogy lássa az arcomon a dolgot. A sütimen nyammogok, mikor szóba hozza a könyvemet, hogy mit is olvasok tulajdonképpen. Órákat el tudnék róla mesélni, és emiatt fellelkesedve állok neki róla fecsegni. Észre sem veszem magam.
- Hát a gemmológia az a drágakövekkel, azok jellemzőivel, kialakulásukkal foglalkozik. Én szeretem. Van benne egy kis mugli földrajz, meg ásványtan, és, óóó...
Kapok észbe mert nem is ezt kérdezte. Inkább a vámpirológia érdekli, amin viszont egy picit összeborzolom magam. Rémes dolog, és egyelőre még hallgatható, de húú, elég khm... furcsa.
Összehúzom a szemem, és a szám is, és olyan kelletlenül állok neki róla mesélni.
- Hát hol is kezdjem. Nos. Egyelőre még nem vészes. Csak arról tanultunk, hogy kik ők, miről ismerhetők meg, és ki lehet vámpír, meg ilyen tök általános dolgokat. Meg azt, hogy hogy öljünk meg egyet, ha látunk. Ami azért elég fura, mert nem hiszem, hogy pont egy tizenkét éves tini, na jó, legyen mondjuk 17, mert harmadiktól van ugye, na szóval nem hiszem, hogy egy e korú tini le tudna győzni egyet is. Előbb csavarja ki a nyakát a vámpírunk, mintsem megmozdulni tudna.
Ez egyre rémisztőbb,de igaz. Gondoljunk csak bele. Magam is belegondolok, és megint beleborzongok, mire inkább valami kellemesebb dolgot hozok fel, mint a múltkori levitás buli.
Katniss mesél, mint a gép, és néhány torokköszörülés után magam is elmondom, mit gondolok.
- Hát Aileen aranyos lány, és a programok tényleg jók voltak, viszont, khm. Az ízvilága az nem az enyém.
Mondom lehajtott fejjel, kicsit szégyellve magam, mert ennyi erővel csinálhattam volna magam is. De na. Ez az igazság. Nekem nem ízlett annyira, mint mondjuk anyué. De hát ez van, ízlések, és pofonok. De én meg nem szeretek hazudni, ezért az őszinteség.
A szobák hallatán felkapom a fejem, mert most jut eszembe, hogy nem, nekem jelenleg még saját, kis társaságos szobám nincs.
- Háát, tudod, még nem vagyok itt annyira régóta, így nincs is még olyan szobám, ahova be tudtam volna költözni. Viszont beszéltem Aileen-nel, és lehet, hogy vele megyek majd egy kecóba. Mármint szobába.
Javítom ki magam, és használok inkább szalonképes szavakat, mert a kecó, nem kicsit, hanem nagyon, nálunk használatod kifejezés a saját szobihoz. Aztán kb szóhoz sem jutok, mert máris jön a következő kérdés, hogy mit csinálok szabadidőmben.
Ezen annyit sem kell gondolkodnom, mintha azt kérdezte volna, hogy hogy hívnak, szóval máris rávágom.
- Olvasok.
És semmi mást kb. Nem szeretek annyira társaságban lenni, inkább egyedül vagyok, és olvasok. Mindent. Bármit, csak könyv legyen. Mugli, mágikus, máguskönyv, regény, vers, tananyag, bármi, csak olvasni lehessen.
Erre felcsillannak a szemeim is, aztán, hogy oldjam a dolgot, felemelem a bögrém, és nagyot kortyolok belőle. A sütim valahogy kereket oldott, így jelzem a pincérnőnek, hogy szeretnék egy újabb adagot kérni. Ő csak bólint, és már el is tűnik.
- És te, te hol laksz, és mit csinálsz szívesen? És júúúúj, mi a kedvenc tantárgyad?
Kérdezem meg tőle, amit már eddig is meg kellett volna, amikor a gemmológiáról, és vámpirológiáról beszéltünk. De csak most esett le. Szinte tapsikolok, bár visszafogom magam, szóval csak ülök a helyemen.
De a lelkecském tapsikol ám.

Dalma

-Nagyon izgalmasnak hangzik. Jövőre úgy is leadok egy-két tantárgyat, akkor ezt felveszem a helyükre.-Mondom belelkesülve. Bár, a földrajz nem az erősségem, de az ásványokat nagyon szeretem. Olyan szépek, és amikor megcsillan rajtuk a napfény, az egyszerűen lélegzetelállító.
-Melyik a kedvenc ásványod?-Mindenkinek vannak kedvencei. Nekem a zafír és a smaragd a kedvencem. Meg az ametiszt. Egytől egyig káprázatosak.
-Ebben teljes mértékben egyet értek. Engem igazából azért érdekel a téma, mert rengeteg könyv főszereplői a vámpírok és tudni szeretném, hogy mi valós ezekből a könyvekből és mi az, ami írói fantázia.-Megborzongok, soha nem akarok egy vámpír támadás résztvevője lenni. De mielőtt elkezdenék ezen filozofálni, már megy is tovább a téma az én legnagyobb megkönnyebbülésemre.
-Megértelek, ízlések és pofonok. –Mosolygok jó kedvűen. Megérkezik az újabb adag süti és tea, amit korábban rendeltem. A pillangót egy pillanat alatt bekapom. A csészét pedig a számhoz emelem és jól eső érzés árad szét bennem, mikor a forró folyadék lefolyik a nyelőcsövemen, a fahéj mámorító ízét hagyva maga után.
-Az jó. Jól fogod magadat érezni. Én a Rainbowban lakom Rosyval, a legjobb barátnőmmel. Ha, van, kedved egyszer nyugodtan ugorj be hozzánk.-Emlékszem, mennyire vártam, hogy Rosyval legyen egy saját szobánk. Aztán, Fédra néni átadta nekünk a kulcsot és Rosyval beszabadultunk. Kipakoltuk a cuccokat. Egy szoba, arra is nagyon jó, hogy jobban megismerd a másikat. A szokásait, a félelmeit és a vágyait is sokkal könyebben megismerheted, hiszen naponta látod, és rengeteg időt töltötök együtt.
-Tényleg. Imádok olvasni. Melyik a kedvenc könyved?-Ez az! Imádok a könyvekről beszélgetni. Könyvek, könyvek. Amikor kinyitod őket és elrepülsz egy másik világba. Az lehetsz, aki csak lenni akarsz. Lehetsz a hős lovag, egy szerelmes lány, egy vérszomjas vámpír vagy akár egy ártatlan szemlélő. Lehetsz fő vagy épp mellékszereplő. Az utazásodnak csak a képzeleted szabhat határt.
-Milyen témájú könyveket szeretsz?-Amikor belépek a könyvtárba, általában a fantasy polc felé veszem az irányt, de szeretem az igaz történeteket is. Meg a romantikusakat is. A horrort viszont utálom. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem az izgalmat. Nagyon szeretek végigizgulni egy könyvet. Szeretek benne félni is, ha éppen az van benne, de valahogy nem szeretem a horrort. Nem tudnám megfogalmazni, hogy miért. Humorosat is szívesen olvasok. Képregényeket is, bár azok nem igazán számítanak könyvnek. Legyen fantasy, sc-fi vagy éppen igaz történet, a legjobb mindegyikben az, hogy egy másik világ kapuját nyitja ki. Egy új kalandot tartogat, amelyet még sosem éltél át. De, ilyenkor megteheted, csak nyisd ki a könyvet és várd a csodát. Mert rád talál, akkor, mikor nem is számítasz rá. Egy torokszorító harc, esetleg egy szomorú jelenet vagy talán egy boldog ölelésnél? Ki tudja. Senki, csak te tudhatod meg. Minden embernek más és más az, ami felemeli, félelmet kelt a szívében vagy épp a sírás felé sodorja.A könyveknek varázserejük van, amit más nem tudd, csak ezek a különös tárgyak, melyek teli vannak történetekkel, melyek pont akkor és pont azt adják, amire szükséged van.
-Budapesten lakom, egy festői környezetben. Egy nagy telken, távol a város zajától. Rengeteg állatunk van. 3 kutyánk, 3 macskánk és egy lovunk, Ezüst Hold. Szabadidőmben, vele szoktam lovagolni, táncolok vagy korcsolyázok. Meg zenét hallgatok, vagy musicaleket nézek. Örök szerelem a számomra a zene. Minden féle zenét szeretek, de a pop és a musical áll hozzám a legközelebb.-Egy mugli előadó, Máté
Péternek van egy olyan száma, hogy Zene nélkül, mit érek én. Teljesen igaz rám is. Zene nélkül, szomorú hely lenne ez a Föld nevű bolygó…
 

- Csak én nem akarom velük elhitetni, hogy ez természetes.-*Felelte, bántó él nélkül- értette ő, miért az álarc, vagy ha nem is, érezte, hol vannak azok a pontok, amik túlságosan sérülékenyek, érzékenyek és fájnak, amiket leginkább rejteni akarnak. Ennek ellenére nem akart ilyen lenni, mozdulatlan, végtelenségig regulázott vonásokat, melyek merevek, és épp ezért, törékenyek is. Valami mélyen elemi erővel tiltakozott benne ellene.  
Az utolsó mondatával nem is sejtette, hogy ekkora feltűnést fog kelteni, az első másodpercben nem is értette, miért megy át Lyra arca gyökeres változáson. Zavartan húzta magát össze, ahogy a lány úgy nézett rá, mintha épp azt jelentette volna be, hogy most érkezett a Holdról. Persze, megesett már ez párszor, de általában teljesen más okból meredtek rá úgy, mintha két lábon járó, beszélő hal lenne. Csak akkor engedett föl, amikor a másiknak sikerült legyűrnie a csodálkozását és ismét nézte, nem pedig bámulta. Igyekezett alkalmazkodni a hangulatváltozáshoz, bár úgy érezte, menthetetlenül kevés ehhez.*
- Nem mintha lenne mihez viszonyítanom.-*Megengedett magának egy mosolyt, elvégre Lyra nyugodtan állíthatta volna akár azt is, hogy világbajnok forrócsoki készítésében és nemzetközi elismerésnek örvend kivételes ízesítésű itala, azt sem kérdőjelezhette meg. Közben ő is kikászálódott a kitüntetésektől roskadó asztal alól, leporolva pulóvere hátulját- sose lehet tudni, mibe ült bele az ember, főleg, ha vitrinek alatt kúszik-mászik. A lány elindult, ő pedig szinte mellé penderült- még nála is alacsonyabb volt, ráadásul gyufaszálszerű anatómiájával a mozgása egyszerre hatott könnyednek és komikusnak. Nem esett nehezére lépést tartani és szikrányi félelem sem érződött rajta, pedig igen későre járhatott már az idő, ő meg épp megállt sokak által Rettegett Rennek becézett tanáruk ajtaja előtt és megcsodálta az apró névtáblát.
- Nem fog haragudni?-*Érdeklődött, bár a kérdést egyaránt lehetett érteni az ő vagy Lyra holmijának jelenlétére. A professzort az elsősök közül még senki se látta, vagy ha látta is, fogalma sem volt, hogy ő az. Valaki állította, hogy jobb is, mert a feje olyan, mint egy baziliszkuszé, de őszintén szólva, azért ebben kételkedett. *- Amúgy akkor mindent te csinálsz?-*Hallatszott még kíváncsiskodása, ahogy belépett, mielőtt bezárult volna mögöttük az ajtó.*

Varzela

Gyönyörű a mai nap. Napfény szikrázik, a madarak csivitelnek. Kórusuk, gyönyörű dallammá kovácsolódik össze, mely dallamot aztán a lágyszél tovasodorja, hogy minél több ember hallgathassa eme csodát. Nyugalom és békesség vesz körül. A parkban körülnézve, ezernyi virág ontja édes illatát. A közelükben méhek döngicsélnek. Gyűjtik be a virágport, hogy utána finom mézet készítsenek belőle. Csapatmunkában példát lehet venni róluk. Csendben sétálgattam. Most jöttem, az egyik cukrászdából, ahol ittam egy frissítő teát és ettem egy kis sütit. Az ízek még mindig a számban vannak. Az ilyen napokon, mint a mai az ember örül, hogy élhet. Ráadásul ilyenkor lehet gondolkodni. Elmélkedni az élet nagy dolgairól, vagy csak egy kicsit lazítani. Kiszabadulni a hétköznapok monotonitásából. Vannak olyan napok, amikor úgy érzed, hogy az élet egy mókuskerék, amiből nem tudsz kiszállni. Ilyenkor úgy érzed, hogy elporladsz, de fel a fejjel, mert lesz még jobb. Ez a nap határozottan a jobb napok közé tartozik. Miután elfáradtam, leültem egy kis padra. A kezembe vettem pár morzsát, mire egy kis madár rá szállt a csuklómra és elkezdett eszegetni a tenyeremből. Miután végzett ráugrott az ujjamra, majd tovaszállt a végtelenbe. Milyen jó lenne, ha lennének szárnyaim! Elszállhatnék, a problémák elöl. De, a menekülés nem megoldás. Nem oldd meg semmit. Ki kell állnod és szembe kell nézned velük. Csak így győzhetsz. Sokszor átéltem már. De, mostanában nem kell. Amióta itt vagyok, béke és nyugalom vesz körül. Felállok és tovább sétálok a téren. Figyelem az embereket. Beszélgetnek, a gyerekek futkároznak az úton. Boldogság leng a levegőben.Majd meglátok egy lányt. Nem ismerem, de szimpatikusnak tűnik. Egyedül sétálgat. Lehet, hogy új és még nincs barátja? Hiszen, fiatalnak tűnik. Ha, régebb óta itt lenne biztos láttam volna már.Mindegy is. Lényeg a lényeg, hogy szóba elegyedek vele. Megkérdezhetem tőle, nem kell találgatnom. Találgatásokból lesznek a pletykák, amikből a pedig nem származik semmi jó.
-Szia, Katniss vagyok? Téged hogy hívnak?-Egyszerű kérdés, mégis minden ismeretség és barátság alapja. Furcsa dolgok ezek. Ugyanezt kérdezed meg, mikor a leendő barátoddal vagy a leendő ellenségeddel ismerkedsz meg. A kapcsolatod alakulása csak rajtatok áll. Amit vet az ember, azt aratja. Ez itt is ugyanúgy igaz, mint az élet bármely más területén.

Anna

* Adrinak meglehetősen egyéni elképzelései vannak a barátkozásról, leginkább azért, mert nem is nagyon élt azon ritka alkalmakkal, amikor próbálkozhatott volna. Külsőre talán szimpatikus lehet, hiszen ki tudna ellenállni egy hosszú szőke hajú, nagy kék szemű pici lánynak, ám belsőre egy kicsit árnyaltabb személyiség. Nem kifejezetten Navinés alkatú, sokkal inkább Rellonos. Nem is érteni, hogy mit keres a sárgáknál, bár igaz, ami igaz- néha tud szerény is lenni, de alapvetően kijelenthetjük, hogy „Go home Shorting Hat, you are drunk!”. Lehet, hogy lemerült benne az elem, és Gyuri bácsi elfelejtette kicserélni, vagy valamelyik cseles Rellonos rátöltött valami vírust.*
- Én is így vagyok vele. Legyen meg a napi jótétemény, örömet okozni néhány fruskának. *Feleli a vállát megvonva, miközben ő maga is folytatja a süteménye elfogyasztását. * - Hátha én is elérem majd, hogy féljenek. Az egyik állandóan a hajam igazgatja. *Folytatja felháborodva, miközben arca fintorra húzódik. Mit kell neki mindig azzal jönni, hogy kezdhetne vele valamit, mert ilyen szép, meg olyan nagyon lány, ki kell magát csípnie, meg persze fiúzni. Meg, hogy fiúk szeretik a kékszemű, szőkéket. Kit érdekel? Ő meg szereti a szúró-vágó szerszámokat, még sem kaphat egyet sem.*
- Nem, nem járok utána. * Válaszolja még mindig nyugalommal a hangjában. Azt nem szeretné mondani, hogy többek közt egy lelkiismeret megnyugtató okot keresett arra, hogy ne kelljen most leckét írnia, így csak félig mondja el, az okot.* - Tudod, ezek tipikusan olyan lányok voltak, akiknek a véleményére nem adok. Az én szemszögömből valószínűleg a tökéletes ellentéte jön ki. * Nem kezd komolyabb okfejtésbe, majd megkérdezi a lány, hogy ha még érdekli valami ebben a témában.*
Egyre szimpatikusabb neki a lány. Látszik, hogy hasonlóan vélekednek sok dologról. Lehetséges, hogy a Rellonos jobban odamer vágni az olyan dolgokért, amiket nem szeret. * - A Rellon is tele van nyafkákkal? *Kérdi a legtermészetesebben, de mégis kíváncsian. Igaz, hogy oda nincs bejárása, de legalább tudná, hogy melyik házból kerül ki nagyobb százalékban olyan ember, akitől nem mászik a falra, vagy ha urambocsá barátkozni szeretne, tudja, hogy kiknél próbálkozhat.*

Zsolt

* Adri is szívesebben tölti az idejét egy kellemes könyv és tea társaságában, de ettől függetlenül nem tartja magát könyvmolynak, mert az olyan elcsépelt. Nem lehetne mondani, hogy falja a könyveket, de azért sokat olvas. Inkább tanulni szeret a könyvekből, például új, házilag elvégezhető kísérleteket, bájitalokról, meg persze új varázslási módszerekről. Amióta a Bagolykőbe jár, azóta mérséklődött a mugli tudományok iránti szenvedélye, egyre inkább a varázsvilág rejtelmei felé fordul, elvégre mégis csak boszorkány, vagy mi a szösz.
Figyelmesen hallgatja Levitás gólyatársát, amikor az a könyvekről mesél, igencsak nagy átéléssel. Meglepő, hogy szereti a könyveket bújni, nem olyan srácnak tűnt, de ez csak plusz pont. Biztos sokat ad hozzá a személyiségéhez, a műveltség mindig jól jön, és ezt csak értékelni tudja a szőkeség.* - Ez jól hangzik. Én inkább tudományos könyveket, újságokat olvasok. * Feleli kurtán, majd úgy dönt, hogy nem csak ennyivel intézi el a kérdést, így folytatja.* - Mostanában a varázstudományokra vagyok rákattanva. Te a muglikét, vagy a varázslókét szereted jobban? * Kérdi érdeklődve, miközben egy kicsit megköszörüli a torkát. Kezd hideg lenni, így nap vége felé. Úgy dönt, hogy nem fejti ki jobban, hogy most miről tanul éppen, meg hogy szívesen játszik robbantgatósat hétköznapi hozzávalókból.
Ismét meglepődve veszi észre a fiút hallgatva, hogy az megint ellentmondásba keveredett saját magával. Sűrűn pislog párat, majd arra jut, hogy ismét rákérdez a dologra.* - Akkor most jól döntöttek, vagy zavar? Vagy kicsit mind a kettő? Mindegy is… Te mennyire értesz a kviddicshez? * Tudakolja csevegő hangon, miközben egy kicsit megborzong. Valóban, egyre inkább hűvösödik a klíma.*

Eric

Hamar kitárgyaltuk egymás származását, mint kiderült mind a ketten külföldiek vagyunk. Eric elmondta azt is, hogy capoeirát szokott sportolni, én pedig persze beégtem, mert fogalmam sem volt, mi az. Szerencsére a fiú ahelyett, hogy kiröhögött volna, nekiállt elmagyarázni.
- Ó, értem. Köszi, hogy elmagyaráztad - mondtam, amikor befejezte a beszédet. - Érdekes sport lehet ez, ahogy így elmondtad. Majd utánanézek bővebben - tettem hozzá.
Ültem még egy darabig mellette, gondolataimba merülve, aztán úgy döntöttem, hogy talán ideje elindulnom a kastélyba, ha vissza szeretnék érni még időben. Nem vettem észre, de beszélgetés közben jócskán eltelt az idő, én pedig nem szeretek sokáig elmaradni.
- Lassan vissza kellene mennem - fordultam félve a fiú felé. Nem tudtam, hogy fog reagálni, végül is nem mindenki viszonyul úgy a szabályokhoz, mint én. Vártam Eric reakcióját, de közben már úgy fordultam, hogy bármikor fel tudjak kelni, hogy elindulhassak.

Katniss

Boldogan jöttem le a térre. Itt felszabadultnak érzem magam. Megismerhetek új embereket. Na nem, mintha bárkit is le mernék szólítani. Eléggé új vagyok. Úgy döntöttem megfigyelő körutat teszek itt. Figyelem az embereket. Mindenki párokban mászkál én pedig csak itt egyedül baktatok az úton. Csak egy másik lány nincs társaságban a téren. Én észrevettem, de ő még nem engem. Nagyon boldog lehet. Gondolom a jó idő teszi. Úgy éreztem mindenre készen állok, hiszen már sokat gondolkoztam arról, hogy milyen lesz is itt. A csaj észrevette, hogy bámulom. Gyorsan el is kaptam a tekintetem. Utálok bámulással zavarba hozni másokat. Ne. Ide jön! Lehet, hogy be fog szólni, hogy mit bámulom. Istenem. Nem akartam rögtön szerezni egy ellenséget. Erre csak köszön és megkérdezni, hogy mi a nevem. Beparáztam. De úgy látszik nem volt mitől. Ez csak egy lány aki kedves és ismerkedni akar. Én meg itt szótlanul bámulom a cipőm.
- Varzela a nevem. Te mióta jársz ide? - valamit kérdeznem kellett. Eléggé zavarban voltam, de úgy döntöttem, hogy nem leszek nyuszi most először és én is kicsit rámenős leszek, mint mások. Nekik bevált. Nekem miért ne?
- Új vagyok. Mesélsz a suliról? Még nem nagyon illeszkedtem be - remélem nem esek pofára. Végre valakivel jó lenne kicsit beszélgetni.

Mary

* Igazán sajnálja, nem töltheti velük ezt az estét Vilmos, mégis csak a családi vacsorák a legjobbak, igaz, hogy a kis családjuk 2/3-a jelen van, de Joanne szeret beszélgetni az étkezések alatt, amit lássuk be, egy pár szót ismerő tipegővel még nem túlzottan lehet. Jóllehet a korához képest fejlett, értelmes kicsi lánya van, de a mély beszélgetésekre még pár évet várnia kell.
Mosolyogva figyeli Millát, aki a vendégeket pásztázza. Nagyon szeretik ezt a kislányt, alig várják, hogy újabb gyerekük szülessen, ám egyelőre nem fér bele egy kistesó. A bolttal rengeteg munka van, sokat kell dolgozni azon, hogy kényelmesen meg tudjanak belőle élni. Ráadásul ott a rendelő, amibe nem csak a falusiak, de a Bagolyköves diákok is szoktak járni, amiatt is éjjel-nappal készen kell állniuk. Talán, majd ha 2-3 éves lesz a pici lány, akkor jöhet az újabb Kőszegi-trónörökös, ám addig semmiképpen sem. 30 éves kora után már nem akar szülni, esetleg 30 évesen, úgyhogy még van pár éve.
A magány kérdése hamar megoldódott, mert néhány perc „kettőn lét” után egy diáklány toppant oda hozzájuk.*- Szia, jó estét! Persze, ülj csak le! *Mondja barátságosan, majd a kislányára sandít. Emília alapvetően barátságos gyerek, de eleinte nehezen oldódik fel mások társaságában. Körülbelül negyed óra kell neki, és ha látja, hogy kedves az illető, meg a szüleivel is jól kijön, utána már megismeri, és szívesen játszik velük. * - Semmi gond, Joanne Annie Kingston vagyok. *Feleli elfogadva a kézfogást, majd a gyermekét is bemutatja a lánynak.* - Ő pedig Emília. Köszönöm szépen. Most egy kicsit még zavarban van, de pár perc múlva már pörögni fog. Igaz, csibész kisasszony? * Kérdi a pici lánytól. Nem gügyög tovább, nem szereti az olyanokat, akik túlzottan a gyerekük bűvkörében élnek, és csak róla tudnak beszélni, meg állandóan menőznek vele, hogy miket csinál, hogy csinál- sokszor egyébként szépítve a dolgon.* - Jól beszéled a magyart! Te is félvér vagy? *Érdeklődik a lánynál. Neki volt egy kis akcentusa, amikor Nagy-Britanniából ideköltöztek 13 éves korában. Szerencséje volt, nem cikizték miatta, sokkal inkább aranyosnak találták az osztálytársai. De viszonylag hamar megtanulta a magyaros hanglejtést.* - Neked is jó étvágyat! * Feleli viszont Marynek, bár ő maga nem rögtön fog neki az ételnek, először Millát eteti meg. A kicsi még nem tudja szépen enni kanállal az ételt, és ezt bizony nem egy étteremben kéne gyakoroltatni vele.* - Igen, itt lakunk a férjemmel hármasban. Van egy boltunk, meg egy rendelőnk. Te Bagolyköves vagy? * Kérdi, miközben ő maga is elkezdi enni a főzeléket, mert a pici éppen rág.* - Én is idejártam, Navinés voltam. * Újságolja, miután lenyelte a falatot. Nagyon büszke arra, hogy sárga volt.* - Tegezz nyugodtan, nem vagyok még olyan öreg. * Mondja mosolyogva, majd utánaszámol, hogy mikor is végzett az iskolában, és rá kell jönnie, hogy bizony 7 éve történt meg a dolog. Bele sem gondolt eddig, hogy ennyire régen voltak már Felagund Bájitaltan, Gyógynövénytan, és MitVall órái.*

Varzela

-Elsős vagyok, de szívesen mesélek neked az iskoláról. Szívesen válaszolok a kérdéseidre is, ha vannak. Mire vagy kíváncsi?-Igazam volt, hogy valószínűleg új. De, jó végre valakinek segíthetek. Annyian segítettek már nekem, jó lesz most kipróbálni a másik szerepet is.
-Melyik házba kerültél és milyen tantárgyakat vettél föl?-Enélkül az információk nélkül nehéz lesz mesélnem, de mindenesetre, a legfontosabb információkat a nélkül is el tudom mondani. De, először is mély levegő és szedd össze a gondolataidat Katniss, mert nem zúdíthatod rá egyszerre a sok információt, mert összezavarodhat. Csak szépen lassan és higgadtan.
-Vannak tárgyak, amiket fölvettél. Ezekből fogsz majd vizsgázni is, de erről az örökbefogadód fog majd neked többet mondani. Tényleg, van már örökbefogadód?-Mert, ha nem akkor keríteni kell egyet, teszem hozzá gondolatban.
-Ezenkívül, nem tudom, melyik házban laksz, de a Levitában mi szoktunk különböző bulikat szervezni. Ilyenkor az összes Levitás eljön. Beszélgetünk, játszunk meg ilyenek. Én az egyik ilyen alkalmon ismertem meg a mostani legjobb barátnőmet, akivel az óta közös szobánk van. A szobákról jut eszembe, hogy egy idő után, lehet saját szobád, azokkal, akikkel összefogtok. Nagyon jó móka egy saját szoba, csak ti barátnők. Rengeteget beszélgethettek és jobban megismerhetitek egymást. Ezen kívül lejöhetsz ide a faluba, beülhetsz egy cukrászdába, vagy csak sétálgathatsz, mint most.-Na, ennyi információ elég is lesz neki egyelőre. Csendben sétálunk tovább, hagyom, hogy megeméssze a hallottakat és, ha van kérdése, akkor azt föl tudja rakni. Az andalító madárcsicsergés kíséri utunkat. Semmi sem fogható ehhez a nagyszerű muzsikához.
-Akarsz madarat etetni, miközben beszélgetünk?-Ajánlom fel,miközben kicsomagolom a madáreleséget...

Katniss

Hú. Hát ez a lány aztán eléggé bőbeszédű. De nem is baj. Hiszen kedves. Azt hiszem már mindent elmondott, amit tudni akartam kivéve egyet.
-Szívesen etetek madarat. Hát Levitás vagyok. Bocsi, de nem tudom fejből, hogy milyen tantárgyakat vettem fel - mondtam kissé megszeppenve a sok kérdéstől. Annyira elmennék egy ilyen Levitás buliba. De hogyan adjam tudtára úgy, hogy azért annyira ne tűnjek rámenősnek?
-Hát jó dolgoknak tűnnek a bulik - jesszusom. Nyilván jó dolgoknak tűnnek. Hát én nem vagyok teljesen komplett. Most biztosan őrültnek néz a csaj.
-Úgy értem egyszer szívesen elmennék - próbáltam leplezni a beégésemet. Honnan ismer ilyen sokakat a Katniss?
-Szívesen megtudnék még néhány dolgot a suli légköréről. Tudod. Klikkek. Meg ilyenek - talán ilyen dolgokat megkérdezni kicsit buta libás? Hát eléggé. Ha tehetném visszaszívnám. Na nem baj. Tök idiótának néz. Sétáltunk én pedig teljesen felszabadultan és boldogan érzem magam attól függetlenül, hogy a mellettem lévő lány teljességgel idiótának néz. De kedvesnek tűnik.

Pöttöm

Farkas szakértő szemmel nézte az épp tükörként funkcionáló testvérét, mint aki komolyan veszi annak az ajánlatát. Talán tényleg fontolóra is vette.
- Maradhat a punk, de én nem szeretnék biztosítótűt az orromba - nyugtázta végül. Ki tudja, hová fog vezetni ez a csenevész gondolat? A következő héten akár már meg is jelenthetnek az új stílusukkal az iskolapadokban. Az idegen helyen még akárkinek eladhatják magukat, hiszen nem ismeri őket senki. Egy ideig játszhatják a vagány külföldről szalajtott srácokat, aztán úgyis kibújik a szög a zsákból: mindenki rájön, hogy a Fülöp-ikrek valójában kenyérre kenhető kis tünemények, akiket ha leültetnek egy sarokban, ott maradnak és nagyon jól viselkednek.
Egyszerre a kettőt - hangzott el a kulcsmondat, és Farkas rögtön tudta, ha valami, hát ez fogja kijuttatni őket. Vagy ha nem is, hát mindenképpen vicces lesz hátsóval előre kergetni egymást, miközben pontosan arra igyekeznek, amerre nem szeretnének menni. Miután megegyeztek a technikában és már amúgy is menetkészen álltak (Tudniillik volt egy röpke találkájuk a földre kiöntött tengernyi festékkel, de miután ebből felkászálódtak mind a ketten, utána már kínosan ügyeltek, hogy csakis a papírra lépjenek, ahogy eddig is. Pedig aztán majdnem teljesen mindegy volt, hol állnak, ugyanis már az eredetileg tiszta pergamenlapok is tocsogtak a gumiszerű festékanyagban, de a fiúk már csak ilyen szabályhűek voltak.), megindultak tehát görnyedve hátrafelé, Félix elöl, Farkas hátul, vagy Farkas elöl, Félix hátul, ahogyan vesszük. A közösen kiötlött tervet követték. Ha Félix hátralépett egyet, Farkas letolatott az első lapról, amint sikerült a talpáról levakarnia a makacs fecnit, és hátraadta öccsének, hogy az valahogy maga mögé ügyeskedhesse és ráléphessen. Eközben pedig a felé az ajtó felé igyekeztek, amelyen át bejutottak erre a vendégmarasztaló folyosóra.
Az ötet bevált, mert Félix hiába próbált tettleg a bejárat felé irányítani magukat, valahogy elkanyarodtak út közben a céltól, és a kijárathoz jutottak. Amint odaértek ahhoz a ponthoz, ami után mintha elvágták volna a festéket a padlón, otthagyhatták a három papírt, rajtuk újonnan felfedezett splash art tehetségük nyomaival, és vidáman összenéztek, mert a kijárati ajtó már nem próbálta őket tovább marasztalni. Ez után a malőr után ugyanis nemcsak száraz ruha, már egy alapos fürdés is bejátszott nekik,a Navine ház a zuhany igéretével pedig ki tudja hol lehetett.

-  Főleg akkor ha valamilyen felsőbb erő elrendeli...akkor te hiába hadakozol a sorsoddal.
Ez tapasztalat. Az ellenkezőjéről engem úgysem lehetne meggyőzni, még ha akarna sem. Hiszen, ha nem így lenne, akkor nem lenne képességem, nem szerettem volna bele Benjibe, ne lennék most itt...és még sorolhatnám. A végzetnek, vagy sorsnak, vagy nevezhetjük bárminek olyan ereje van, ami fölött ember nem dönthet és nem befolyásolhatja. Örülök, hogy találkoztam valakivel, akivel hasonlóan vélekedünk a világban végbemenő érdekességekről. Ez a dolog kellemesen hat rám, úgy érzem nem vagyok egyedül és nem vagyok csodabogár sem. Hiszen ritka találni bárki hasonszőrűt.
Figyelem ahogy mozgolódik, úgy látom egy percig sem tud nyugton ülni. Hol a teáját rakosgatja ide-oda, hol pedig süteménnyel tömi magát, ami számomra roppant szórakoztató. Én is ilyen vagyok, egy percig sem tudok megálljt parancsolni magamnak, de jelen esetben nekem csak az ujjaim járnak az asztal lapján, mintha a zongora billentyűi lennének, ha elég erősen koncentrálnék, még magam elé is tudnám őket képzelni, de nem akarok ennyire elkalandozni, mert akkor nem tudnék figyelni a beszélgetőpartneremre ami pedig nem vetne rám jó fényt.
-  Nem vagyok annyira édesszájú, illetve, szeretem az édességet, meg a csokit, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tudnék nélküle élni.
Miközben beszélek, összevonom a szemöldökömet, mivel ez egy jogos kérdés. A legtöbb lány isteníti az édességet, főleg a csokoládét. De én nem szeretek annyira majszolni. Ha valakivel le akarom kötni magamat, inkább a labdámat dobálom, vagy rajzolok valamit, vagy olvasok. A csokievés és a sütizés csak nagyon ritkán kerül be a repertoáromba.
-  Ohh köszönöm, mindenképp tudatni fogom, ha valamire szükségem van, de remélem megtudsz nekem szerezni bármit, néha elég extra kívánságaim vannak.
Felnevetek és megálljt parancsolok az ujjaimnak, bár, úgysem fogom sokáig kibírni.

Vera

Szusz. Levegő be. Szusz. Levegő ki. Félek.
Féltem, ahogyan mindig, amikor valamilyen új helyre kerültem. És ez most nagyon új volt. Hogy mertem egyáltalán megtenni? Új ország, új iskola, új nyelv, teljesen új emberek. Világ életemben abban a hitben éltem, hogy én az ilyesmihez gyáva vagyok. Amikor idejöttem, egy pillanatra azt hiszem elhittem, hogy mégsem, de most újra beigazolódni látszott. Mikor beléptem a kapun, a csomagjaimat már elhagyva valahol, ahonnan a helyükre repültek, megbabonázva néztem körbe. Ez nagy. Marha nagy.
Sietve lestem oldalra miközben az adrenalin-szintem egyre növekedett. Nem tudom, mi ijesztett volna meg jobban; ha nem találkozom senkivel, vagy ha igen. Egyelőre azonban attól féltem, ami az aktuális helyzet éppen volt, ez pedig abban nyilvánult meg, hogy nem volt sehol senki. Így hogy fogok eltalálni a házamba? Navine. Igen, a házak neveit előre gondosan bemagoltam, szinte az összes jellemzőjükkel együtt, hogy ebből már ne lehessen gond. A homokórákra pillantva gyorsan meg is állapítottam a színek alapján, hogy melyik házhoz melyik óra tartozik. Ez legalább megy.
De mi lesz, ha megjön valaki? Meg fogom tudni értetni magamat? Még mindig végigfutott a hideg a hátamon, hogyha az jutott eszembe, hogy használnom kell a magyar nyelvet.
Na jó. Szünet. Ennyire nem vagyok beszari. Eljöttem idáig, annak teljes tudatában, hogy minden ismeretlen lesz, és eldöntöttem, hogy itt fogok élni. Akkor mitől félek úgy, mint egy nyuszi?
Tettem pár bátortalan lépést a nagy lépcsők irányába. Talán ha megtaláltam volna a lépcsőházat, onnan már ment volna a dolog. Annyira csak nem lehet más, mint a Roxfortban... Vagy lehet, hogy mégis más. Felléptem az első lépcsőfokra, próbáltam kicsit nyújtózkodni, hogy lássam oldalt, hova vezet a képcsősor. Léptem egy újabbat, szintén nyújtózkodva. És ez így ment még egy darabig, ameddig ki nem egyenesedett a hátam, és rá nem jöttem, hogy ezzel a tempóval az életben nem fogok eljutni sehova.
Kezdtem bepánikolni. Miért pont most nincs itt senki, hogy segítsen megmondani, melyik a helyes irány?

Hayley

Gyermekbogár <3

Gergő

Bár komoly tekintetem továbbra is megmaradt, lelkemben tomboltak az érzelmek. Nagyon izgultam. Azon a reggelen úgy keltem fel, hogy ez egy jó nap lesz, ebbe bele kell vágni, s hogy milyen jó ötlet is volt ezt az egészet megszervezni.
Szeretem a gyerekeket... Azon évek alatt, melyeket Guildfordban töltöttem, sok gyerkőccel volt dolgom. Mondhatni az egész életemet végigkísérték, még az előző iskolámban is gyerekként tekintettem az elsős diákokra. Azok is voltak! De új életem kezdeti szakaszában -és szerintem ez a későbbiekben is így lesz- az apróságok már csak három dologra emlékeztetnek. A múltra, a jelenre és a jövőre. A múltra, amikor még én is akkora voltam. Mennyi emlék! A jelenre, mely a barátaimra és a családomra, azaz a testvéreimre hívja fel a figyelmet. És a jövőre, a leendő gyermekeim arcára, mely talán nem is olyan távoli jövő. A felnőttkor kapuját átlépve egy ideje lidérces árnyként kísért az apaság rémképe, melytől egyelőre még nem kell tartanom, mégis tudom, hogy bármelyik pillanatban lecsaphat rám. Még néhány év, talán... Vagy nem tudom. Furcsa dolgok ezek.
Jelen esetben egy kedves kis rokonról volt szó, aki unokatestvéremnek a fogadott fia, Gergő volt. Vele találkoztam már párszor, többnyire családi összejöveteleken, de ilyen alkalmakkor nem tudtam őt megismerni. Néhány szónál többet nem válthat az ember, hiszen ott a többi rokon, akikkel szintén illendő beszélgetni. Az idő pedig hamar eltelik, mindig lesz valaki, akivel szívesen beszélgettél még volna, de sajnos nem értél rá. Most Bogolyfalván lakom, s ez a fiúcska is, hasonlóképpen. Persze ő Janey házában él, ami jóval nagyobb és elegánsabb, mint az én átmeneti bérelt lakásom, de neki nyilván nagyobb az igénye.
Hiába vagyok itt egy hete, még mindig nem találkoztam az itt élő családom képviseletével, így gondoltam, ideje változtatni. Az egyik nap -teljesen véletlenül- megpillantottam Gergőt. Valahová igyekezett a Boglyas téren át, biztos hazafelé szedte a lábait, de én leszólítottam. Ismerem a fiú barátságos jellemét, s reméltem, hogy felismer. Miért is ne ismerne meg? Megbeszéltem vele, hogy egyszer elmehetnénk valahová. Ez így lenne jó, ideje volt már lépnem valamit... Szerintem jól cselekedtem.
Egy személyiségemhez méltó, divatos ruhát kaptam magamra, mellyel közterületen is nyugodt szívvel közlekedhetek. A lakásom ajtaját bezárva elindultam Gergőért, aki minden bizonnyal már várt rám, s hasonlóképpen izgult, mint én. Csak ő esetleg nem tudná még ilyen jól leplezni. A találkozási pont a cukrászda volt. Ki ne szeretné a cukrászdát? Biztosan ő is szívesen enne valami finom süteményt, az itteni üzletet egy nagyon jó cukrászdának hallottam. Valahol, a cukrászdához közel megálltam és a karórám kezdtem el nézegetni. Talán tényleg el kéne indulnom Janey házához? Csak jön magától, pontos fiú ő...

Vera

Mint égi felmentősereg - szinte szó szerint, mert fentről jött - jelent meg egy lány. Az arcomon a félelem szinte rögtön megkönnyebbülésbe váltott át, és ugyanígy éreztem belül is. Főleg akkor, amikor a lány köszönt nekem. Ezek szerint ugyanis nem feledkeztek meg rólam, sőt, küldtek is elém valakit. Ez a kis figyelmesség nagyon jól esett, és magamban máris egyre pozitívabbnak láttam az iskolát.
Végigmértem a lányt, már akkor, amikor közeledni kezdett felém. Érdekesen volt felöltözve, a rajta levő ing láthatóan nem nőknek készült, ám egész ügyesen megoldotta a dolgot egy övvel. Elgondolkodva néztem végig magamon, mintegy gyors összehasonlításként, hogy én miben vonultam be a Bagolykő kapuin. Eddig eszembe sem jutott, hogy az öltözet miatt aggódjak, most azonban hirtelen átfutott az agyamon. Egy csipkés szegélyű világoskék topot viseltem, felette egy fekete blézert. Emellett egy fekete selyemszoknya volt rajtam, amelyen kék virágminták kacskaringóztak felfelé. Én meg voltam elégedve az öltözékemmel, reméltem más sem talál majd kivetnivalót benne.
- Hello. Igen. - válaszoltam tömören, mert igyekeztem egyelőre nem lebukni az akcentusommal. Idáig jól ment, de nem akartam mogorvának tűnni, szóval a két szavacskámat egy aranyos mosollyal toldottam meg.
Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy a lány zavarban volt. Be sem mutatkozott, ellenben Flaviu tanárnő életéről máris sok dolgot megtudhattam. De a legárulkodóbb az volt, hogy nagyon gyorsan beszélt. Nyeltem egyet, és feszülten figyeltem, hogy minden egyes szavát követni tudjam, ami egyelőre sikerült. Igyekeztem leplezi a zavaromat, és meg is nyugodtam, hogy elsőre megértettem mindent, amit mondott. Úgy látszik, mégiscsak megérte az a sok tanulás.
Kisebb fáziskéséssel válaszoltam ugyan, de azért igyekeztem készséges és kedves lenni.
- Köszönöm... Navine. Navines vagyok. Mi a neved? - néztem rá szép nagy szemekkel. Direkt nem úgy kérdeztem, hogy "hogy hívnak?" ugyanis a gy-betűk kiejtésével voltam az egyik legnagyobb problémában. Ettől függetlenül azonban, mostanra már biztosan kihallotta a szavaimból az izgalmat, amit a magyar nyelv használata jelentett (most használtam élesben először) és az akcentusomat is. Mindegy, hiszen azért vagyok itt, hogy megtanuljam a nyelvet, meg még sok más érdekes dolgot is. Szóval reméltem, hogy segít.
- Nem tudom, mi van merre... Én remélem, segítesz eligazodni. - hálásan néztem rá, már csak azért is, mert megjelent. Talán kezdenek összejönni a dolgok.

Amanda Humphrey

Mary elég hülyén érezte magát a történtek miatt. Pedig alapvetően semmi oka sem lett volna rá. Megtörténik az ilyen, nincs semmi tragédia, senkinek és semminek nem lett semmi baja, nem történt semmi. De akkor meg miért érzi magát ennyire hülyén? ~ De hát nem direkt csináltam, a csaj meg – feltehetően – nem haragszik, szóval nincs gond. Túl van tárgyalva! ~ Győzködte magát, ám ennek ellenére nem volt képes megnyugodni, legfőképp az őt irritáló, idióta, kényszeres vigyortól. Ez egyszerűen majd felrobbantja. Mindig akkor jön elő, ha eleve ideges, vagy ilyesmi, és ilyenkor mindig azt hiszi mindenki, hogy örül valaminek, viccesnek talál valamit, pedig nem. Ettől meg csak még inkább felmegy a cukra. A lány következő jelzése arra, hogy nincs baj, egy kicsit meglepte Maryt. Azaz, nem is a jelzés, hanem az egyik pillanatról a másikra hanglejtés, illetve stílusváltás. Mielőtt még kinyilváníthatná a lány felé, hogy örül neki, az, Mary számára, egy kissé sunyi, apró mosolyt ereszt meg, és a bólintás után, egy kérdést szegezett Mary felé, aminek ő nem igazán örült. Ellenben arra jó volt, hogy a görcsös vigyorát úgy ahogy, szép lassan, komótosan leolvassza arcáról, mivel párhuzamosan tekintete unottra vált. Nem azért, mert unná ezt az egészet, egyszerűen csak így reagál erre a helyzetre. A kérdést nem ereszti el füle mellett, inkább kurtán válaszol.
-    Talán. – A beszéd stílusa, a vele szemben álló lányéval egyetemben, neki is megváltozik. Ugyan olyan unott, mint a tekintete. Mélységes üresség honol mindkettőben, főleg az előbbiben. A lány, kérdés formájában megeresztett megjegyzése egy kicsit rosszul érinti ugyan, de tisztában van vele, hogy kívül álló szemlélőként ez teljesen jogos megállapítás lenne. Ezen oknál fogva nem is bántja a dolog. A stílus. A stílus az, ami nem tetszik neki. A stílus az, amit ugyan szintén meg lehet érteni, abban az esetben, ha azt hiszi, Mary rajta szórakozik, de hanyagolható lehetne abban az esetben, melyben ez nem biztos. Akaratán kívül vált át Mary is. A magyarázatra, hogy nem vettem észre a lányt, csak hümmögött, a végére viszont elröhögte magát. A lány hangszálai immáron a következő kérdés hangjait játszották le. ~ Hogyhogy miféle szó? ~ Értetlenkedett magában Mary. Tény, több olyan szót ismer, amit erre felé nem sokan, és általában az is tiszta, mi ennek az oka, de most egyáltalán nem érti. Ez is olyan szó lenne? Ezt sem ismerik errefelé? Megrökönyödve néz a nevető hölgyeményre.
-    A curikkol, az egy szó. Azt jelenti, hogy valaki tolat, háttal megy, azaz hátrafele. Érted? – hangja természetes volt, egyáltalán nem kioktató, mit meglepett arca, kikerekedett szemei tökéletesen ellensúlyoztak.

Thomas bácsi

Már tényleg nem kell sok ahhoz, hogy végre bekerüljek a suliba. De ha már oda fogok járni, akkor lehet, hogy meg fogok változni. Már nem biztos, hogy ennyire bízni fogok az idegenekben, mint most. Lehet, hogy már nem leszek ilyen "unalmas." Lehet, sok őrültséget fogok elkövetni. Legalábbis nagyon remélem, hogy egy nyugodt napom sem lesz. Bár ha ugyanabban a házba kerülök, ahol Endre lakik, akkor biztos, hogy nem fogok unatkozni. De mivel neki – is – van barátnője, gondolom sok időt fog vele eltölteni. Én meg szerintem olyankor vagy hazalátogatok, vagy a kastélyban csatangolok és új ismerősöket keresek. Tényleg annyira jó lesz! Azért biztos hiányozni fog a régi ágyam és Janey-ék, de csak pár lépésnyire lesznek tőlem. Mellesleg nem sokára el kéne indulnom, ugyanis egy találkozóm lesz Thomas bácsival, Janey unokatesójával a cukrászdában. Nem nagyon ismerjük egymást, csak egy-két családi összejövetelen találkoztunk, de akkor nem nagyon tudtunk beszélni. Ám mivel már itt lakik Bogolyfalván, jobban megismerhetjük egymást. Egy kicsit izgulok, hogy milyen lesz. De mikor egyszer-kétszer találkoztunk, akkor mindig kedves volt velem és sokat mosolygott. Biztos jól megleszünk. Kíváncsi vagyok rá, de tényleg. Lehet, hogy majd sokat fogunk együtt lógni.
Tehát a kedvenc farmeremben és ingemben lesétálok az emeltről, hogy felhúzhassam a cipőmet. Janey tud róla, hogy most fogok találkozni Thomassal, szóval nem szólok neki még egyszer, hogy hová is megyek. Szóval felveszem a kabátom is és már szedem a lábam. Kicsit késésben vagyok, úgyhogy gyorsítok a tempómon. Pár perc alatt már a cukrászdához is érek. Milyen szerencse, hogy Bogolyfalva kicsi és nem kell sokat sétálni ahhoz, hogy az egyik helyről a másikra jussak. Ekkor megpillantom Thomast. Rávigyorgok és integetni kezdek, aztán odafutok hozzá.
 - Szia, Thomas bácsi! Mehetünk? – kérdezem és már nyitom is az ajtót.

Tündérlány

Belenyúlok a zsebembe és megnyugvásomra, szerencsére a zsebemben van a kis dobozka. Ezek szerint a hatalmas Fortuna istenasszony nem hagy cserben egy diákot aki fülig bele van zúgva az iskola leggyönyörűbb lányába és szeretné, ha szimpatikusnak tűnne. De hát minden fiú ezt szeretné, együtt lenni egy csinos lánnyal, aki igazán szeret. A lányok, azok várnak és csak várnak a szőke hercegre, de mégis a sötét paraszttal lépnek. Ilyen az élet, remélem Leonie nem tesz szörnyű dolgokat ami miatt később elveszíti a bizalmát az emberekben. Ekkor elővettem egy szál rózsát és neki nyújtottam.
-Tessék. Ma különösen jól nézel ki, de ezt lehetne mondani minden percben.
Elmosolyodtam, majd ránéztem.
-Tudod, már két napja kerestelek a kastélyban majdnem mindenhol. Most nagyon örülök, hogy találkoztunk, ugyanis szeretnék adni neked valamit.
Beledugtam a zsebembe a kezem és folytattam a mondanivalóm.
-Emlékszel mit mondtál a cukrászdában? Én igen, azt mondtad, hogy imádsz ajándékokat kapni, ezért szeretnék adni neked valamit.
Kivettem a zsebemből a dobozt, ami miatt annyira aggódtam, hogy megvan-e. Feléje nyújtottam majd kinyitottam, a dobozban egy medál volt és két fülbevaló. A medál egy ezüstszínű pillangót ábrázolt aminek a szélei sárga strassz kövekkel voltak kirakva. És a pillangó testére volt gravírozva egy rövid szó: "Leonie" . A fülbevalók meg egy sárga rózsáról voltak mintázva, és mindkettőről egy pici pillangó lógott le.
-A cukrászdából kijöttem és a Leányálom bolt felé vettem utamat, és ott vettem. Tetszenek? Próbáltam keresni, egy olyan ami garantáltan tetszeni fog, remélem sikerült.
Továbbra is a kezemben tartottam a dobozt, és vártam, hogy elvegye. Eddig felváltva pillantottam Leoniera és a dobozra, most már mereven a lányt és az ő reakcióját figyeltem.
-Meglepetés!
És mosolyra húztam szájam.
-Leonie? Van kedved eljönni velem a valentin napi bálra?
Ekkor az izgalomtól izzadni kezdtem, és vártam.

Zojééé

Katniss