Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Lele különösen kedves tud lenni, ha akar valamit. Például akar otthonra egy cukrászt, ezért ajándékba vett egy séf sapkát és főzőtanfolyamot Chrisnek. Micsoda alázatosság, micsoda önzetlenség!
De a medvét nem olyan fából faragták, hogy nemet mondjon egy kis kihívásra. Meg elég nyomós tényező volt, hogy a lányai is már beharangozták az előkészítőben "apa különleges süteményeit". Innen már nem volt visszaút, a fejébe vette, hogy végigcsinálja ezt és lepipálja az összes anyukát. Ana szülinapja hamarosan itt lesz, és ennek alkalmára olyan tortát fog készíteni az előkészítőbe, amiről évekig mesélni fognak. Vagy a következő szülinapig biztosan.
Szóval a megbeszélt időpontban a cukrászda előtt várt a második kedvenc Stellájára. Bocsi kislány, de Artoist leelőzni majdnem lehetetlen. Nem volt nehéz elintézni, hogy párban legyenek, mivel Wallace-nek Lele elég rendesen benyalt... vagyis összebarátkoztak.
- Helló-belló crazy cat lady. Hányan vagytok már otthon? - összevonta a szemöldökét, de egy pillanatra sem felejtett el mosolyogni, miközben a tenyerét tartotta. Ha a lány most nem fog pacsizni, Chris thai útlevelet szerez, inkognitóban elhagyja az országot és új életet kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A visszakérdezéstől zavarba jön és a kiválasztott ruhákkal egyensúlyozva kelletlenül hátratűri egy tincsét. Jól van már na, sok mindenre számított volna itt, csak ismerősre nem. Ami azt illeti, arra főleg nem. Mindenesetre gyorsan improvizál, egyébként is akart írni a férfinak, hogy beszélniük kéne, most övé a kezdeményezés felelőssége.
- Igen, ezt a... - ekkor pillant le a rá váró szatyrokra és tudatosítja, hogy a kezében újabb nagy adag van. - Óóó, igen, tudod öhm... Szóval ideje volt kicsit megújítani a ruhatáram - látszik rajta, hogy zavarban van, így nem teketóriázik sokat, hanem bemegy a próbafülkébe, hogy elhúzza maga mögött a függönyt. Természetesen Gellérttel így is tudnak beszélgetni, nem a fülét használja öltözködésre - ami nagy szerencse, mert baromi hülyén nézne ki és baromi ügyetlen lenne.
- Te semmit sem változtál - megforgatja szemeit és, bár a férfi ezt nem láthatja, biztos benne, hogy tudja. Igaz, rég volt már, hogy ők ketten szinte elválaszthatatlan barátok voltak, de talán nem veszett el minden emlék, minden közös pillanat. Márpedig annak idején Gerda annyit forgatta a szemét, hogy az már szinte büntetendő. Az a csoda, hogy nem lett izomlázas tőle. Leveti saját holmiját, hogy felpróbálhassa az egyik fehéret. Egy ideig forgatja a kezében, miközben válaszol a férfinak. - Elég, ha megmondod, hogy jól néz-e ki, mert ha nem, egyszerűen nem veszem meg - közben fordít rajta még egyet és ajkát rágva elkezdi magára húzni. Nincs könnyű dolga a cipzárral, de végül felküzdi és igyekszik eligazgatni magán. A melltartó abszolút kellemetlen viselet alá, így gyorsan ki is bújik belőle, de vissza már nem fordul a tükörhöz, hiszen tudja, hogy fog állni: bitang jól.
- Egyik sem - elhúzz a függönyt, hogy megmutassa magát. - Ellenben semmi alkalmi göncöm nincs, muszáj tartanom otthon valamit. Na? - feszengve ugyan, de lassan körbefordul, hogy egészen jól látható legyen a ruha minden vonala. Amikor a tükör felé áll veszi csak észre, hogy a melle alatt lévő vágás kilóg a ruhából. Szinte rögtön lesápad, de már nincs ideje takargatni, így próbál úgy tenni, mintha semmi szokatlan nem lenne. Hát persze, a melltartó kitakarta, csakhogy anélkül tökéletesen látszik a heg. Próbál normálisan viselkedni, bár nehezére esik. Minden rendben. Biztos nem veszi észre.
- Felpróbálom a többit is - viszonylag hamar dönt úgy, hogy leveti és miközben villámgyorsan elhúzza a függönyt, kétségbeesve dől a fülke oldalának. A fenébe, nem hitte volna, hogy ennyire látszik majd. A tükörhöz lépve kicsit elhúzza a ruhát, hogy lássa az egészet. Remegő ujjával végigsimít rajta, miközben bevillan Boldizsár eszelős tekintete. Lehunyva szemét rögtön elfordul, hogy nekilásson a cipzár lehúzásához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Megvonja a vállát, még egy vigyor is átfut az arcán.
- Nem vagyok a szentbeszédek híve. Vagy megérted, vagy nem, mindegy, hogyan adom elő. A lényeg attól még ugyanaz - feleli. Elsődlegesen apaként gondol magára, nem pedig pedagógusként; szerencsére amúgy sem az. Elégszer átmosták már Chris fejét, hogy tudja, sehova nem vezet az ezer évig tartó mondóka az illemről, etikusságról, meg ilyen dolgokról.
Oldalról lenéz a lányra, aki csak úgy vibrál. Ez még a gondolatai között is furán hatott, de jobb kifejezést nem talált. Eszter nem pazarolta el az éveit, nagyon úgy tűnt, még ha hibákat is követett el, de már tapasztalt egyet 's mást.
- Bizonyára érdekel, hogy mit pletykának mások - természetesen az irónia elég erősen érződött a hangjában, pedig csak tipp volt. Most beszél először komolyan a csapatkapitánnyal, közelről sem lehetne mondani, hogy ismeri. Szimplán az ösztöneire hagyatkozik, mint mindig.
Elismerően bólintott egyet, nem kellett agytrösztnek lenni, hogy ilyen beszólás után rájöjjön, hogy legilimenciát és/vagy okklumenciát tanulhat. Nem lehet egyszerű, nem mintha valaha is próbálta volna Chris.
Egy pillanatra lefékezett, kérdőn vonta fel a szemöldökét. A vén medve már nem is gondol ilyenekre.
- Akkor maradt a csárda - feleli végül egyszerűen. Nem mintha problémát csinálna ebből, de az istenért se akar rányitni gyerekekre. Vannak dolgok, amit még ő sem akar megzavarni.
Felnevet Eszter reakcióján, mást nem nagyon tud. A tegezésig eljutottak, de valahogy még mindig azt érzi, mintha a lány visszafogná magát. Nem akar öribari lenni, semmi hasonló, de az őszinteséget csípi.
- Reméljük nem lesz még egy ilyen - jelenti ki már egy fokkal komolyabban, ahogy egyenesen a csapatkapitány szemébe néz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Látom érdekli a férfit a téma. Mosolyogva hallgatom amiket mond. Minél jobban belemerültem engem is annál jobban magával ragadott az egész. Mert ez nem csak varázslat, gemmológia és nem csak mugli orvostudomány, hanem ezek olyan szimbiózisa, ami valami újat és csodásat hozhat létre. Valami olyasmit, ami életeket menthet és tehet sokkal jobbá. - Bevallom mindent én sem értek még abból, hogy miként és hogyan viszonyulnak egymáshoz a mágia és az emberi világ vívmányai - bólintok magyarázón és egy halom papírt pakolok le magam elé a polcsorról - De ha kicsit is haladok majd a kutatásommal, akkor fel fogok keresni olyan szakértő kollégákat, akikkel tovább folytathatom - eltökélten lapozgatok tovább, felverve pár csendhez és sötétséghez szokott álmos pókot - Jó kérdés, hogy miért nem publikálta - gondolkozom el a kérdésen - Beszéltem az özvegyével, de ő sem tudott róla semmit. Már a jegyzetekről. Azt mondta nem emlékszik, hogy a felesége valaha is írt volna efféle beszámolót. Lehet nem akarta, hogy a férje aggódjon, vagy azt higgye romlik az állapota. Azt olvastam, hogy sok nehézségen mentek keresztül. Így talán valahol érthető is a nő részéről ez a fajta titkolózás - kezembe veszem a kis vörös könyvecskét, ami eddig az ölemben feküdt és kinyitom. A belső borítón egy monogram áll szálkás, kusza, ritmustalan betűkkel írva. - A.D.R.M...A.D.R...Egek! Egek! A! D! R! M! - kiáltom, miközben talpra szökkenek és ugrálni kezdek kacagva, körbe-körbe forogva magam körül - Ez az! Te jó ég! Megtaláltuk! - odaszökkenek a könyvek kedves őréhez. A nyakába ugrok és ölelgetni kezdem gyermekien ártatlan boldogsággal - Köszönöm! Köszönöm! - sikongatom a fülébe és még a könnyem is elered, pedig még bele sem lapoztam a naplóba. Érzem, hogy rátaláltunk. Olyan boldog vagyok, hogy ki sem tudom fejezni így csak szipogok és közben őszinte örömmel nevetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Összeráncolt szemöldökkel próbálom felfogni a reflektálást, és csak úgy tenni, mintha nem is hallottam volna, de ugye ezt nem tehetem meg, mert nem vagyok süket, ráadásul valóban kimondtam, úgyhogy a tervet elvethetem. Csak összeszűkült szemekkel mosolygok, és próbálok nem ismét tetőtől talpig elpirulni, hogy valamiért megint elkapta azt az egyetlen szót, amivel zavarba tud hozni. Valószínűleg külön érzéke van ehhez a férfinak, mert mindig megtalálja azokat a szavakat, mondatokat, amikkel a sírba tud tenni, hiszen amikor ezeket kimondja vagy felhívja rájuk a figyelmemet egyszerűen megásnám a saját nyughelyemet. Most sincs ez másképp, mert ahogy felveszem a rettegett pózomat, ő csak végig mér, majd egy olyan széles és elbűvölő mosolyt küldd felé, amitől szívem kihagy egy ütemet, a bókjára meg egyszerűen beharapom alsó ajkamat, halkan felkuncogok, de nem reagálok rá. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jót jelent-e vagy rosszat, esetleg semmit nem jelent, totálisan semleges jelentéssel bír, csak én képzelek bele valamiért többet, mégis valamiért abban reménykedem, hogy jó irányba húz ez a kijelentése a férfinak.
Henriknek hála nincs sok időm elgondolkodni azon, hogy visszakarok-e menni, vagy simán elfutok és Bagolyfalváig meg sem állok, mert határozottan elkezd vinni az asztalunk felé, pedig... Pedig olyan tökéletes volt csak az ajtóból bámészkodni, nézni a többieket, ahogy felhőtlenül beszélgetnek egymással, hallani apám jókedvű nevetését, és egyszerűen nem részese lenni ennek az egésznek. Lehet közre játszik az, hogy Henrik közelsége nyugtató hatással van rám, és az érzés csak fokozódik, ha orromat megcsapja az illata, így talán örökre el tudtam volna ott ácsorogni, csak ugye a férfi nem hagyott sok választást nekem. Az asztalhoz érve Heléna rögtön nyávogva kér bocsánatot a férfitől, miközben én kapok egy "dögölj meg" pillantást, amit egy elbűvölő mosollyal köszönök meg. Az elbűvölő mosolyom nem sokáig marad arcomon, pedig a beszélgetés beindulni látszik, mert apám feláll és az emelvény felé indul. Nagyot nyelek, attól félek még István is meghallja, aki a terem másik végében áll. Szemeimet lehunyom, nehogy kidobjam a taccsot, amikor megérzem a lágy és meleg érintést kezemen. Nem kell kinyitnom a szemem és lenéznem ahhoz, hogy tudjam, Henrik jelzi némán támogatását. Reakcióként csak elmosolyodom, rászorítok a férfi kezére, majd mielőtt felállnék mosolygok rá Henrikre. A hányingerem seperc alatt tűnik tova és amikor apám kimondja a nevemet, a hatalmas tapsvihar közepette lépek fel az emelvényre.
- Köszönöm szépen, apa - mosolyodom el a férfi felé, majd miután kiölelgettük magunkat jöhet a feketeleves. A meghívottak felé fordulok, majd egy mély sóhaj után keresem meg az arcot, ami biztos pontot jelent, végül neki állok. - Köszönöm mindenkinek, aki tiszteletét tette az eseményen, így tudjuk meg igazán, hogy ki támogatja édesapámat. Tudom, hogy nem mindenkinek tetszik az igazgatóváltás, ami hamarosan bekövetkezik a cégnél, de szeretném, ha tudná mindenki; minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy méltósággal vigyem tovább apám nevét - édesapámra siklik tekintetem, aki totálisan bágyadtan és meghatódva néz engem, ami mosolygásra késztet. - Szeretném megköszönni édesapámnak a bizalmat, és édesanyámnak a támogatást, de... - tekintetem visszatér Henrikre. - De egy különleges személynek szeretném a legjobban megköszönni, aki nem rakott ki azonnal a lakásából, hanem válaszolt a kérdéseimre, és most zokszó nélkül jött el velem erre az esélyre - haloványan elmosolyodom, lesütöm pilláimat, mielőtt folytatnám. - Akiről tudom, hogy mindenben és mindig támogat most is, és fog is a jövőben. Köszönöm, Henrik - mosolyom szélesebb lesz, majd a megilletődött tekintetek után a legtöbben elmosolyodnak, majd egy kisebb tapsvihar tör ki. Türelmesen várom meg, amíg lecsendesedik. - Köszönöm mindenkinek, élvezzék az est hátralévő részét, a svédasztal mindjárt elérhető lesz a terem bal oldalán. Nekem a jobb oldalon jelenleg - taps, én pedig teljesen gyengén lépegetek le az egyik zenész segítségével az emelvényről. Nem mozdulok meg egy ideig, mert nem vagyok rá képes, és nem tudom elhinni, hogy ájulás nélkül végig csináltam az egészet. Mosolyogva sietek Henrikhez, kikerülve az embertömeget, befogadva pár gratulációt, kézfogást, arcra csókot.
- Nem voltam nagyon vörös közben? - intézem kétségbeesett kérdésem a férfinak, és csak remélhetem a nemleges választ. Aztán eszembe jut, hogy mit mondtam az emelvényen állva neki címezve, tekintetem rögtön lesütöm és cipőm orrát kezdem el bámulni meredten. Baszki!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

A tökéletesség az azért eléggé messze áll ám tőlem. Egy tökéletes prefektus például nem érez bűntudatot, ha meg kell büntetni a szabályszegőket. Sőt, nem is úgy indul neki a járőrözésnek, hogy légyszi légyszi ne fussak bele senkibe. Mert én ezt teszem.
Nem igazán sötét vizek azok a zongorások, csupán kissé sajnálom, hogy le kell hogy lohasszam a lelkesedését a lánynak. Nem valószínű, hogy fog látni, vagy hallani játszani. Ahogy Bence sem. Ahogy az emberiség 99,99%a sem. Talán majd felveszem ezt is a kerülendő témáim közé, amiket inkább meg sem említek, mert eléggé úgy tűnik, hogy ez a szabványos általános reakció. Zongorázol? Akkor halljuk.
- Hm? – kérdezek vissza somolyogva a kérdése után. Ezt most tényleg komolyan kérdezi? És főleg tőlem? Mármint, csak nézzen rám, és már tudja is a választ. De felelek én neki rendesen, ha azt szeretné.
 – Lehet. Nyilván benne volt az illetőben az a valami a bizonyos dologgal kapcsolatban, csak kellett a megfelelő ember, vagy környezet, vagy akármi, hogy előhívja belőle – mondom miközben ellágyul a tekintetem. Igen, Rá gondolok. Hogy mennyi mindenben változtam, hála neki. Hogy mennyi mindent hívott elő belőlem. Oké, azt hiszem egy picit el is pirultam. Rázok egy picit a fejemen nevetve, majd újra a beszélgetőpartneremre fókuszálok. Nyilvánvaló, hogy magára gondolt, de én inkább általánosságban adtam meg a válaszomat. Persze kíváncsivá tett, hogy nála mi vagy éppen ki okozta ezeket a változásokat.
- Idővel amúgy is változik az ember, tudod, több tapasztalat meg ilyesmi. Szóval persze, hogy más vagy mint voltál. Érettebb vagy, de attól még ugyanolyan kis duracell-nyuszi, aki bármikor képes valamiféle rossz fát tenni a tűzre – oké, ez lehet, hogy nem hangzott túlságosan dícsérőnek, pedig őszinte szeretettel ejtettem ki azokat a szavakat. Ő Dana, ő ilyen. Ennél jobban nem tudom leírni a milyenségét. Én azért megismerem őt, látom benne a rá jellemző tulajdonságokat, még ha kicsit finomítottabban is. Nem kell aggódnia, nem fog hirtelen valaki más lenni.
- Ó, hát na én ott aztán tuti nem. Szóval, mindenképpen klassz lesz – erősítem meg a szavait, majd terelődik tovább a szó. Nem akarok különösebben ezzel foglalkozni, se most se máskor. Nem … nem éppen jó érzés ezen töprengeni.
- Akkor jól sejtettem, hogy nem ismerem – és még így sem, hogy dökös. Lehet, hogy láttam már, az is lehet, hogy nem. Mindegy igazából, amennyiben együtt maradnak Danával úgyis fogok vele találkozni. Viszont ezt a pár infomorzsát összerakva feltűnik valami. – Ő idősebb nálad, nem? Na nem mintha baj lenne, csak a szavaid alapján nem éppen elsős diák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Én Laurát mindig is a megtestesült tökéletességnek láttam, ennek köszönhetően sokat tanultam tőle, ami később a javamra vált. Ráadásul nagyon jó szíve volt, ezért is tartozott bele a baráti körömbe, mert mindig számíthattam rá, és segítséget nyújtott, bármi gondom is volt. Emellett jókat beszélgettünk, míg ott lakott velünk a szobában, kicsit nehezen viseltem, mikor kiköltözött, de ennek ellenére örültem az örömének. A mai napot pedig kifejezetten vártam, hogy végre össze tudjunk ülni és dumcsizni egy jót. Ez nagyon hiányzott már az életemből.
- Igen, ezzel teljesen egyetértek. Nagyon nem mindegy, ki a párod, hiszen az a személy, akiért odavagy, aki melletted van, akinek adsz a szavára, rád is befolyással van, ha akarod, ha nem. Ez pedig így van jól - nyugtáztam Laurának egy nagy mosoly kíséretében a válaszát. Közben belegondoltam, hogy vajon mi Mihail-al milyen hatással leszünk egymásra? Abban az egyben biztos voltam, hogy akár jó idők, akár rossz idők jönnek, eléggé sok impulzus fogja jellemezni a kacsoltunkat, egyszóval temperamentumos lesz, annyi biztos.
- De édes vagy, örülök, hogy így látod - néztem rá hálás szemekkel, mikor kifejtette, hogy miben változhattam, és miben maradtam a régi. Mindig is szerettem tőle tanácsot kérni, ha bármily kétely is lépett fel velem kapcsolatban vagy éppen más kapcsán, a kérdésemre pedig most is kielégítő választ kaptam tőle.
- Persze, az a lényeg, hogy klassz legyen, más nem számít - kacsintottam rá mosolyogva az ünnepes téma kapcsán. Én is ugyanígy voltam ezzel a témával, igyekeztem magam jól érezni. A családom már nagyon várta, hogy együtt töltsünk egy kis időt, a karácsony pedig tökéletes időzítés volt erre az alkalomra.
- Értem... - haraptam be ajkaimat, mikor közölte velem, hogy nem ismeri a fiút. Majd mikor arra terelődött a téma, hogy idősebb nálam, akaratlanul is felhúztam a szemöldököm.
- Persze, idősebb nálam. Nem is elsős, de hát én már harmadikos vagyok... tudod, nem érdekel a kora. Számomra nem fontos ez, ugyanis, ha valaki iránt érzel valamit, mindez eltörpül, egyébként meg nem olyan vészesen idősebb nálam - emeltem a tekintetem a lányra vígan és határozottan.
- Tényleg, ti a pároddal egy idősek vagytok? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Úgy tudtam, hogy egy évfolyamba járnak, de ennek nem volt semmi jelentősége, a lényeg, hogy remekül kijöttek és nagyon édesek voltak együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Ugyan! - néztem rá szemérmesen, mosolyogva. Aranyos volt, hogy ezt így kimondta, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól a dicsérete.
- Szerintem nagyon dögös! Jól áll neked! - néztem a lány hajára őszinte csodálattal. A barna haj is remekül állt Karolának, de a szőke tincsek benne nagyon feldobták az egész látványt. Ügyes volt, hogy a szobatársa samponját használta, meg is lett az eredménye... bátraké a szerencse, ahogy mondani szokás.
- Kár, hogy anyudék ennyire maradiak, szerintem nagyon menő az új kinézeted - feleltem a lánynak őszinte tekintettel. Tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam neki, reméltem, hogy ő is osztotta a véleményemet.
- Majd meglátod, szuper az a butik! Csomó klassz ruha van ott, nem lesz egyszerű válogatni - ecseteltem neki kitörő örömmel. Mindig is szerettem ott vásárolni, mert eléggé egyediek voltak a ruhák, kedvező volt az áruk, és az előadó is készséges volt mindig.
- Én is nagyon örülök neki, kíváncsian várom a folytatást. Nem tagadom, teljesen megfogott a személyisége, na meg persze tök helyes - néztem Karolára mosolyogva. Reméltem, hogy sikerül majd megismernem a fiút, és ez fordítva is igaz lesz, aztán, hogy hogyan fog alakulni a kapcsolatunk, az tényleg a jövő zenéje. Közben betértünk a ruhaüzletbe, amelyben szebbnél szebb rucikat árusítottak.
- Itt egy farmer ezzel a dögös fekete toppal, itt egy egyberészes ruci, vajszínű, ja ez meg egy klassz lila pulcsi fekete nacival, nézd! - nyomtam a kezébe rögtön a jobbnál jobb ruhadarabokat. Közben félreálltam válogatni hagyva őt is, hogy érvényesüljön, hátha megtetszik még neki ez-az a kiválasztottokon kívül.
- Szeretnék egy koktélruhát meg egy kényelmeset - néztem rá a lányra mosolyogva, majd elkezdtem válogatni a ruhaáradat között.
- Úgy látom, a srác is el van tévedve ott mögöttünk - mutattam rá a fiúra kacér vigyorral az arcomon a lányra sandítva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem volt egyszerű esetem Mihail-al, hiszen számos olyan tényezőt közölt velem, ami miatt sokan lemondtak volna róla, anélkül, hogy jobban megismerjék. Engem azonban nem abból a fából faragtak, hiszen közölte velem a jövőbeli nehézségeket vele kapcsolatban, mégis amondó voltam, hogy kitartok mellette, mert igazak voltak az érzelmeim irányába. Bíztam benne, hogy elfogadja a "kihívást" és folytatódni fog a kalandunk, ugyanis irtó kíváncsi voltam, hogy merre kötünk majd ki a nagybetűs életben.
- Hidd el, igaz... tapasztalat - sóhajtottam mélyen. A mai napig hálás voltam a barátaimnak azért, amit értem tettek, hiszen mindvégig mellettem voltak, mikor épp szükségem volt rájuk. Igazi adok-kapok kapcsolat volt ez mély érzelmekkel karöltve.
- Egyébként az ellenség ellen akkor járhatsz el legjobban, ha megismered úgy igazán... kiismered a gyenge pontjait, aztán megadod neki azt a bizonyos kegyelemdöfést, amit megérdemel - néztem rá komoly arccal. Ha az ellenséges táborról volt szó, sosem ismertem kegyelmet, ugyanis aki ellenem tett valamit, nem volt méltó a bocsánatomra, csakis igazán kivételes helyzetekben, nyomós okkal, magyarázattal.
Közben nagyon meghitten néztük a csillagokat, ezzel a témával igazán kibontakozhattam, hiszen hagyott érvényesülni. Lelkesen magyaráztam neki, hogy mi mit jelent, még az sem zavarta, hogy közben kihasználtam azt a bizonyos helyzetet.
- Hmm, de titokzatos valaki - néztem rá somolyogva, végigsimítva az arcán kezemet.
- Nos, ez a kijelentés többféleképpen értelmezhető. Hol is kezdjem? - kérdeztem tőle a szemébe nézve, mosolyogva.
- Az első értelmezésem abban merül ki, hogy nálatok ez valami kötelezettség, hogy ki kell mondania a másiknak, mit akar, ha nem, akkor így járt... de ezt azért cáfolnám, mert szabad akaratod szerint cselekedtél a folyosón - feleltem neki határozottan.
- A második felvetésem, hogy csupán szeretnéd tőlem hallani azt a bizonyos szócskát, mielőtt belecsapsz a lecsóba, mert csupán jól esne, ha kimondanám - néztem rá gondolkodó tekintettel.
- A harmadik elgondolásom az, hogy arra indulsz be, ha ezt hallod - néztem a szemébe kacéran, majd elnevettem magam.
- A negyedik opció, ha rám hagyod a diktálást, megmondom mit akarok, te követed - emeltem rá a tekintetem vigyorogva.
-Az ötödik opció talán az új kapcsolatunk indítását jellemzi...  hogy kicsit visszafogod magad és én döntöm el, mit akarok. És csak akkor lépsz, amikor én is. Tisztán látom és be merem vallani, hogy igen is akarom. És nem jelekkel, vagy utalásokkal közlöm, amik félreérthetőek lehetnek, hanem tisztán, egyértelműen kimondva - néztem rá őszintén, komolyan. Közben fgyeltem a srácot eltűnődve, majd megcirógattam az arcát.
- Na, mondd már el, mire szolgál ez a kijelentés, ha már ennyit találgattam - emeltem rá a tekintetem mosolyogva. Kíváncsian vártam a végkifejletet, sose voltam még ilyen izgatott, mint ezen az éjszakán, hogy vajon mit fog reagálni szívem választottja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Elfogadja a hangszert. Helyes. Fölösleges azt mondani, hogy vigyázni fog rá. Tudom, hogy vigyázni fog, de különben meg tőlem azt csinál vele, amit akar. Az ajándék azé, aki kapja és a tulajdonával szabadon rendelkezik. Soha nem értettem azokat, akik ellenőrizgetik, mihez kezd valaki a tőlük kapott holmival. Ilyet én aztán nem fogok csinálni. Ettől még persze értékelem a szavait. Szeretem az őszinte udvariasságot.
Bólintok. Igen, igaz. Ezek szerint tehát hallott azért már valamit rólam. Mélyen csodálkoztam volna, ha nem. Hiszen csaknem köztudott vámpírságom. Bár azt is meg kell hagyni, hogy sok olyan legenda keringhet egy ilyen kis mágustelepülésen, aminek viszont még az alapját is nagyítóval lehetne keresni.
Egészemben dübörög heves szívverése, ám önkontrollom jó ideje olyan szinten áll már, hogy még csak nyugtatni se igazán kell magam. Agyaraim maradnak a helyükön, fejem tiszta. Nem úgy, mint szegény diáklányé. Visszafogottan pánikol, ahogy azt illik, és bizarr érdeklődésbe kezd.
- Mindegy, milyen - felelem csöndesen, egyszerűen. Valójában persze van, amit jobban szeretek. Van, ami finomabb. Viszont ezeket nem a felsorolt típusok határozzák meg (noha a 0 negatív csaknem mindig pazar), hanem egyszerűen az ember. Ettől még nem hazudtam, tényleg lényegtelen, milyet kapok, csak kapjak. Nincs részem a válogatás luxusában. Azt sem szándékozom a navinés orrára kötni, hogy ő például kifejezetten ízlene.
Válaszom után elsétálok a pult mögötti fal jobboldalán nyíló ajtóhoz, ami a raktárba vezet. Pár pillanat múlva sápadt kezeimben egy hosszú dobozzal a térek vissza, amit kihajtogatok és szépen belehelyezem a pianot, lezárom és felcímkézem, hogy be tudják majd azonosítani Szilviáék.
- Akkor itt hagyod felrúnáztatni vagy már elvinnéd? Jelenleg csak az alapokkal rendelkezik. Nem lehet rajta túl sokat játszani - árulom el neki, hogy valamit azért már tettünk rá. Muszáj volt, mint minden elektronikus hangszeremre, különben nem tudnám megszólaltatni őket a falu és az iskola közelében. Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy képes-e most tovább társalogni velem legújabb szerzeményéről, hiszen enyhe sokkban van. Nem gond, ennél több egyeztetés már úgysem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az elmúlt időszakban több könyvet is sikerült kiolvasnom, szabadidőmben szinte faltam a könyveket, s már a kölcsönkért köteteken is túl voltam, így nem maradt más hátra, mint hogy meglátogassam a könyvtárat, hátha ott is akad majd kedvemre való a különféle tananyagok és enciklopédiák közt. S bár általában szívesen vettem a kezem közé varázslattal kapcsolatos, tudás-bázisú írásokat is, ezúttal inkább a szórakozás érdekelt, s valami izgalmas, könnyed olvasmányra vágytam.
Időben érkeztem, s be is vetettem magam a szórakoztató irodalommal megpakolt könyvek közé, ott kutattam, míg nem rá nem leltem egy igen érdekesnek tűnő irományra. Nem is akartam tovább várakozni, meg kedvem sem volt elmászni semerre, így inkább a könyvtár egyik hátsó szegletét választottam magamnak, ahol a sarokban megtelepedtem a földön, s hátamat a polcnak vetve kezdtem olvasgatni a romantikus irodalmat. Hogy miért is épp ezt választottam az egyéb művek közül, talán az lehetett a magyarázat, hogy az elmúlt időszakban egyre több barátom mesélt a kapcsolatairól, amihez őszintén szólva nem tudtam túl sok véleményt fűzni tapasztalatok hiányában. Emiatt gondoltam azt, hogy talán egy könyv segíthet, s abból jobban megismerem a párkapcsolatokat. Pechemre azonban sikerült olyan könyvet beválasztanom, ami szörnyen vonatott volt, s rendkívül unalmasnak tűnt. Nem akartam feladni, hisz nem voltam olyan típus, aki az első néhány oldal után félreteszi a könyvet, ehelyett inkább esélyt adtam a darabnak, hogy talán majd egy kicsit később indul be a történet, s talán majd érdekes lesz. Tévedtem.
Azt hiszem, sikerült bealudnom a könyv felett, sőt szinte biztos, mert arra kaptam fel a fejem, hogy a kötet kicsúszott a kezeim közül, s kemény hátlapjával koppant a padlón. Erre fel is riadtam, majd egy fiút is észrevettem ott bóklászni.
- Uh, szia! Nem tudod, hogy...mennyi az idő? - fogalmam sem volt arról, hogy mégis hány óra lehet, csak azt tudtam, hogy amikor idetévedtem, akkor még világos volt, most pedig már sötét. Legalábbis odakint. De ahogy feltettem a kérdésemet, hirtelen a fények is kialudtak a könyvtárszobában, s a bejárat felől mintha egy kattanás hallatszott volna.
- Öhm...Lumos! - előhúzva a pálcámat, a sötétben próbáltam fényt csiholni a pálcám végéből, ez sikerült is, közben feltápászkodtam a földről és a fiúra világítottam.
- Mi történt? Mi ez a sötét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Laura
Én

Ujjaimmal a bögre fülén játszadozom mialatt megpróbálom szavakba önteni gondolataimat. Nem egyszerű, mert mellettem nem volt ott senki amikor hasonló döntést kellett hoznom, így ha hallhattam, vagy olvashattam is hasonlókról, nem tudtam felkészülni mit kéne tennem egy ilyen szituációban. Úgy voltam ezzel kcisit, mint egyesek az elsősegélynyújtással. Amíg egyszer ott nem állsz valaki mellett akin segítened kéne, csak az kattog a fejedben, hogy "á, velem ez úgysem történhet meg". Nem vagyok senki kedvenc tanára, nem tartok tanórán kívüli foglalkozásokat, nem szoktam tovább bentmaradni beszélgetni a diákokkal, így nem gondoltam, hogy valaki egyszer majd épp belém fogja fektetni a bizalmát egy ilyen kérdésben.
- Pedig... - mosolyodok el a lány arcára kiülő izgatottságon, még ha kicsit el is facsarodik a szívem. Alig pár perce ült ez a kifejezés Hugi arcán is, akkor amikor odaadtam neki a telefont, hogy beszélhessen Junnal. Junnal, aki nem akart velem beszélni. Szótlanságomon mindenesetre nem érződik ki, hogy valamin elgondolkozok, sőt ahogy aprót biccentve hátrébb dőlök, inkább olyan "látod látod, gondolj csak bele!" érzést kelthetek. Legalábbis ha én látnám magam kívülről, ez ugrana be, de Laurának természetesen hathat ez másképp.
- Na látod, ezzel igazolod amit mondtam - mutatok rá - sosem tudhatod honnan támadnak ötleteid, vagy mi lesz az ami elgondolkoztat. És ezt nem csak azokra a pillanatokra értem amik odavezetnek, hogy "ú én virágterapeuta akarok lenni" - csak mondtam valamit -, hanem már azokra is amik miatt magával a témával kezdesz el foglalkozni.
Erre pedig kitűnő példa ez a mostani. Szemeim jókedvűen csillannak meg ahogy immár kérés nélkül fejtem ki kicsit bővebben gondolataimat, de nem adom egyébb jelét annak, hogy feltűnt volna a hangsúlyváltás. Első órán is megmondtam nekik, hogy ne aggódjanak a megszólításokon vagy a magázáson, ahogy éppen kényelmesnek érzik, úgy szólnak hozzám. Nem gondolom úgy, hogy bárkinek bármi haszna lenne abból ha megszabnám nekik mit mondhatnak, a szigorú rendbe állított szavak a kreativitást is visszafogják. Az pedig elég hasznos ha van az én órámon. A hálálkodásra csak megvonom kicsit a vállam, elvégre nem tesz semmit - azaz én csak teszem a dolgomat.
- Semmi probléma - rázom meg fejem enyhén, miközben halk koccanás kíséretében teszem le bögrémet, aminek már csak az alján löttyen meg pár korty tea. - Bár igaz, hogy meglepett, de nem bánom.
És ez így is van. Gondolataim újra elkalandoznak, ahogy csak halk kortyolgatásának hangjai szűrődnek el hozzám. Vajon befejezték már a beszélgetést? Vajon Hugi keres, vagy nem bánja, hogy nem vagyok otthon? Vajon ő is szívesebben élne tőlem távol megint? Vajon... Elég már a vajonokból, megőrülök!
- Véletlenül nem neked ígértem egy receptet valamelyik óra után? - nézek fel hirtelen, erősen próbálva visszaemlékezni. Rémlik, hogy mintha valaki odajött volna kérdezősködni, de hogy ki és pontosan miről... Elfelejtettem? Vagy nem is a lány volt? Akkor most miért ugrott be?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Ez remek ötlet, több szem többet lát alapon mindenképp érdemes csoportmunkában gondolkodni - bólintok helyeslően, bár lehet ezt a nézőpontot csak a cirkusz aggatta rám, de én azért eléggé görcsösen ragaszkodom ehhez, mert az élet legtöbb részén úgy láttam, hogy igaz és hasznos.
- Úgy véli? Szerintem nem. A házasság a világ legszebb és legszentebb dolga. A két félnek pedig soha nem lehet titka egymás előtt. Még akkor sem, ha ez valami kegyes hazugság akar lenni. A feleség és a férj egy lélek és szív. Ha nem osztanak meg mindent egymással, akkor semmi értelme. - Kicsit elkomorodom, ami bizonyára arcomra is kiül, mert az érzelmeim mindig kiülnek, nem szoktam leplezni őket, kivéve ha nincs rá indokom, de most mi lett volna?
Ezzel a kicsit mogorvább, sötétebb hangulattal babrálom tovább a könyveket, egyiket le a polcról, másikat vissza, s a por közben úgy táncol körülöttem, mint hastáncos a szultán kegyeiért küzdve.
Kicsit bele is merülök ebbe, magamba. A gondolataimba. Katya is felidéződik, porból bőr lesz, sötét lyukakból pedig rikító, kék szemek.
Ezért is ér hirtelen a kiáltozás és aztán a belém csapódó test. A padlón ülök, látszólag egész masszív tartásban, mégis a hirtelenség és meglepettség miatt szó szerint levesz a nő a lábamról és hanyatt vágódom a padlón.  Ha pedig nem vigyáz, valószínűleg rá is ez a sors vár.
A szavaihoz kell egy kis idő, míg összeállnak fejemben.
- Meg...megvan? - dadogok és tényleg kicsit lesokkolt a dolog. Mármint én nagyon reméltem, hogy itt lesz, de azért nem gondoltam volna, hogy itt lesz. Mert ez egy könyvtár, nem egy holmimegőrző.
- Jaj, ahj, ne sírj, ne sírj - visszamászok a lábamra és ha kell neki is segítek. - Nem bírom mikor egy nő sír. Mindig feljön bennem a késztetés, hogy megcsináljam amit akar csak, hogy abbahagyja - makogok. Azt hiszem ezt a rossz berögződést még a lányom ültette belém pici korában.
- Azonban van itt még valami - felállok és leporolom magam, bár a varázslat megóvja a ruhám azért jobb nem kísérteni a sorsot- A könyvet nem viheted el örökre, mivel félhivatalosan a könyvtár tulajdona, még akkor is, ha nincs címkézve. Vagy kint leülsz az egyik asztalhoz és kibogarászod, ami kell belőle, vagy egy papír aláírásával három napig nálad lehet, ha pedig mindenképp örökösen akarod akkor abban a három napban fordulj az igazgatóhoz. Szerintem gond nélkül át fogja neked engedni. Ha pedig bemutatod a beleegyezését ki is húzom a rendszerből a kölcsönzésed. - magyarázom el neki a dolog hivatalos részét, mert hiába nagy az öröm és a bódottság, azért ilyesmivel is számolni kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hát elérkezett az estének ez a pontja is, mikor Halty végre színre léphet. Miközben apja az emelvényhez sétál, szinte tapintani véli a nőből áradó feszültséget, így ösztönösen nyúl finom ujjaiért, hogy bátorítóan megszorítsa. Nem néz rá és nem mond semmit, egyszerűen csak ott van és csendben támogatja, hiszen ezért jött el. Eközben bensőjét valamiféle büszkeség tölti el, hiszen Liannát, az ő Liannáját épp most nevezik ki jövendőbeli igazgatónak. Amúgy nyilván csak barátilag az övé, de nem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy kísérőjeként a nő most igenis vele van és igenis méltán lehet büszke az elért eredményeire. Most mondhatnánk azt is, hogy eleve el volt rendelve, beleszületett, meg különben is, ki más örökölhetné, ha nem az egyetlen lány, de... De tudja, hogy mennyit dolgozott és dolgozik most is azért, hogy méltó lehessen a címre és kivívja az emberek tiszteletét. Talán nem ont magából napi öt cikket, azonban az a kevés, ami kikerül kezei közül, az megbízható és minőségi, Henrik szerint pedig épp ez a lényeg. Mit ér a mennyiség, ha közben silány teljesítményt nyújtanak?
Míg én ezen elmélkedem, elérkezik a pillanat, mikor Halty-nak fel kell lépnie apja után és pár szót mondania. A férfi egy aprócska mosollyal szája szegletében, alig láthatóan biccent, ezzel is megnyugtatva - de legalább próbálva - partnerét. Biztos abban, hogy tökéletes beszéd lesz, de ismeri már annyira a nőt, hogy tudja, ő ezt egészen máshogy gondolja. Túlságosan pánikolós.
Az egész roppant érzelmes és szép, az örömapa láthatóan meghatódik, ettől pedig apró, alighogy észrevehető könnyek csillannak szemében. Büszke az ő egyetlen, édes pici lányára, aki nemcsak felnő a feladathoz, de túlszárnyal másokat és önmagát is. Talán ezért is lepi meg, mikor Lianna rá emeli tekintetét és neki mond köszönetet. Noha igyekszik leplezni döbbenetét, csak részben sikerül, hiszen mosolya egy másodpercre lefagy arcáról, végül zavartan dörzsöli meg tarkóját és fészkelődik kissé. Tényleg ez volna ő? Henrik, a nagy támogató? Végül is igen. Ha jobban meggondoljuk, az első találkozásuk óta figyel a nőre, óvja és próbál a kedvére tenni, netán megviccelni őt. Mindvégig az orra előtt volt, csak nem vette észre és azt hiszem, ez az a pillanat, mikor rájön, hogy Arie-nak igaza volt. Halty megfogta őt, magával ragadta és egy jó ideje már nem ereszti, akármennyire is tagadja vagy küzd ellene. Hogy szerelmes volna? Kötve hiszem, de gondolatai egyre-másra visszatérnek a nőhöz, az őzike szemeihez, a kellemes virágillatához, a vékony alakjához, a kedvességéhez, az esetlenségéhez, a törődéséhez. Minden apró rezdülésben ott van, csak eddig Lilla, majd a gyász miatt nem figyelt fel rá.
A beszéd végét szinte nem is hallja, annyira sokkolja saját felfedezése, hiszen amit eddig sejteni vélt, most már kőkemény valósággá formálódik. Figyeli, ahogy az emberek gratulálnak neki, ahogy puszit nyomnak arcára és átölelik. Nem tétlenkedik hát ő sem, felkel a helyéről és türelmesen, sorban állva várja, hogy Lianna hozzá is eljusson. Amikor ez megtörténik, elmosolyodik, szeme pedig különösen csillan, mintha valami megváltozott volna.
- Csodálatos voltál. Köszönöm - mielőtt még esélye lenne meggondolni magát, közelebb hajol a nőhöz, hogy egy leheletnyi csókot nyomjon kipirult orcájára, majd, mintha mi sem történt volna, felegyenesedjen. A zenekar eközben felállni látszik, a többi vendég pedig, akik eddig nem óhajtották őszintén kinyilvánítani örömüket - mivel egyértelműen nem örülnek -, megindulnak kettejük felé. Henrik tudja, hogy elérkezett a most vagy soha pillanata, mivel a fafejű Gábor is épp feltápászkodik, hogy lecsapjon a nőre. - Mivel megkértél, hogy egész este táncoljak veled... - huncut mosoly játszik arcán, míg a nevetőráncok kacéran gyülekeznek szemei sarkában. Nem hagyhatja ki, hogy ugrassa a másikat, vagy épp zavarba hozza. Enyhén meghajol, kezét kinyújtja. - Szabad lesz? - kék íriszeit a nőébe fúrja, ellenállhatatlan görbéje pedig töretlenül nyugszik arcán. Mondj igent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fel is nevettem kicsit, mert az sok minden volt, csak nem simogatás. Ettől még persze egy autónak nincsenek érzései, nem is próbálom beadni senkinek, hogy vannak, de alapvetően vicces elképzelés. A név dolog meg egyértelmű, annyi filmben van neve az autóknak, hogy ha egyszer nekem lenne, egész biztosan adnék neki.
- Nancy. Illik hozzá, olyan vagány, de komfortos - simogattam meg az autót, de aztán csak elvigyorodtam, a csillagokra függesztve a tekintetem. Csodaszép volt idekint. És nem hiszem, hogy bármit megváltoztattam volna, ahogy az ujjaim óvatosan az övéi közé csúsztattam. Volt valami meghitt ebben az egészben. A kék lángok pedig egészen sokkoltak, talán egy pillanatra meg is riadtam, de semmi olyasmi, amit nem tudtam volna kezelni. Inkább csak figyeltem az apró fényforrást, de nem engedtem el a kezét. Véletlenül sem.
- Elég... veszélyesen hangzik - mérlegeltem, hogy milyen szavakat is keresek pontosan, mert sok minden múlik azon, hogy a mondandónkat milyen köntösbe burkoljuk. Az enyém nem volt több, mint... aggodalom, újfent.
A kocsi finom mozdulásából lettem figyelmes rá, hogy mennyire rám is koncentrálta a figyelmét. A szervezetem pedig valahogy az ilyet nagyon furcsán reagálja le, ezt nem tudom olyan higgadtan kezelni, mint egy előadást.
Halkan fel is nevettem, mielőtt végigfuttattam a nyelvem az ajkaimon, pár pillanatig csak a ragyogó fényfoltokat bámulva az égen. Aztán hasonlóan csillogó tekintettel pillantottam rá.
- Hé én élveztem azt a beszélgetést. Uuu, uuh, u! Ez tetszeni fog. Volt egy kis időm, szóval olvasgattam a napokban és arra jutottam... - Még egy izgatott kis sipítás is kiszökött az ajkaim közül. Azt a mosolyt éreztem az ajkaimon, ahogy ismét Jasonre néztem, amitől tudod, hogy ráncok kúsznak az arcodra. - hogy a Holdra szállás egy baromi nagy kamu volt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Újabb szép nap a szerepjátékra, am I right? Süt a nap, csicseregnek a madarak. Igaz, kissé cidri van odakinn, de nem is nagyon tervezek ma a szabadba menni, hiszen a bringám még mindig nem az igazi. Mondjuk, magát a tényt, hogy játszanom kell bringa helyett, nem bánom, de aggódom a kispajtás miatt. Sőt tudod, hogy még miért aggódok? Azért, hogy idejében odaérjek a próbaterembe, és elbújhassak a fiú öltözők végén abba a mosdóba, ahol senki nem lát. Miért? Nemsokára megtudod.
Hatalmasat nyelek, amikor a folyosóra lépek. Sebesen kezdem szedni rövid lábaimat, fehér sportcipőm talpa hangosan csoszog a márványkőpadlón. Cipzáras alliance – World of Warcraft - banneres felsőm alatt rejtegetem titkomat, amit jobb ha soha nem lát meg senki, azonban az egyik kanyarnál beleszaladok valakibe, így baseball sapkám siltje az ismeretlen vállához ér, és lepattan fejemről. Merlin tudja, hogy hova… Érzem, ahogyan megfagy a levegő, és akkurátusan, robotszerűn kezdem megemelni fejem, mert tudom már, hogy ez nem egy ismeretlen lesz.
- Mit rejtegetsz, Kocka? – hallom a rellonos ismerős hangját, és idegesen beleremeg felsőajkam. Kék szemeimet szürke, színtelen tekintetébe fúrom, mire kilép mögüle a két haverja. Persze, ők soha nem járnak egyedül.
- Semmi közöd hozzá – válaszolom dacosan, mire a nagydarab bandafőnök biccent felém a fejével, s a kettő csicskája odalép elém. Az egyik lehúzza a felsőm cipzárját, a másik pedig előszedi a könyvet. Beleadja a „főnök” kezébe. Az olyan színpadiasan nevet fel, amikor meglátja a címet, hogy Ardai Kolos is megirigyelhetné.
- Lány lettél, Csepreghy? – igen, igen. Szenzációs. Baromi vicces. Lányoknak szóló szerepjátékos könyvet olvasok. Ha-ha. Nem kezdek el magyarázkodni, nem lenne itt a helye. Dühösen csillogó kékjeimet ismét a tekintetébe szúrom.
- Megnyugtató, hogy tudsz olvasni. Anyád büszke lehet – vetem oda szó szerint fröcsögve műfogsorom hiányából adódóan, mire hallat egy „Miiiii?”-t, megragadja a nyakamon a pulóvert, és a falnak szorít. Ebből már megint verés lesz, konstatálom egy belenyugvó sóhajjal. A két gorilla csak karba tett kézzel áll mögötte elégedetten vigyorgó képpel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szinte szállok, mint trojka a friss havon. Elköltve a jól megérdemelt sült tejberizsemet első utam ide, az Igazgató irodájába vezetett. Arcomon még fennlátszanak a porral festett harci jelek. Valójában csak a könnyeimet töröltem le úgy egy órája a Könyvtárban köpenyem piszkos ujjával. Örömöm cseppjei voltak ezek, hiszen rátaláltam arra a naplóra a Könyvtárosnak hála, ami után egy ideje kutatok. A férfi nevét még nem tudom, de az biztos, hogy ha meg fogom, majd imáimba foglalom. Szerencsét hozott nekem és naiv babonás lévén azt hiszem ő lesz a kabalám. Ám még mielőtt ezt vele is közölném, van egy másik nagyon fontos feladatom, ami nem tűrhet halasztást. Előhalászom természetem mélyéről azt a kevéske törtetést, ami adatott és bekopogok az iskolát irányító úr ajtaján, majd várom a bebocsátást. Nem is nézek végig magamon, pedig sejtem, hogy tiszta piszok por és pókháló minden négyzetcentinyi testfelületem. Nem épp frissen suvickolt helyek ezek a raktárak. Viszont ez most olyan apróság, amit ezerszeresen felülír a siker, melyet elértünk ott a segítőmmel. Ne is tudok tőle elvonatkoztatva csak magamban gondolkozni. Készséges hozzáállása és érdeklődése arra ösztönöz, hogy első kutató társamnak tekintsem. Nameg az az elvem, hogy a jót jó megosztani. Osztozni a sikerben, az örömben, a nevetésben, a legjobb dolog a világon. Reményekkel telve várok hát a bejutásomat eszközlő szavakra, melyeket meg is kapok. - Jó estét, szia! - köszöntöm a bent lévőt. Pár lépést teszek felé és megállok. - Volna rám pár perced? - kérdezem nyugodt hangon, de mosoly bujkál szám szegletében. Nehezen tudom elfojtani kitörő jókedvemet. Szerencsére Antonnal jóban vagyunk, ezért nem hiszem, hogy sokáig el kellene rejtenem előle boldogságomat, ám a tiszteletet megadom neki, hiszen ő a főnököm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Van egy olyan hol jó, hol rossz tulajdonságom, hogy mindenkit meg tudok érteni. Így éppannyira értem meg a férfit, ahogy azt mondja a házasságban két fél az egy egész és köztük nincs helye titkoknak, mint a hölgyet, aki ismervén betegségének árnyoldalát inkább rejtve írta meg a naplóját és úgy intézte gondolom, hogy ide kerüljön. Ezért csak egyetértőn bólintok az elhangzottakra. Ezután némi csend áll be, majd legnagyobb meglepetésemre megtalálom a naplót. A könyvek kedves őrét legalább úgy meglepi ez a tény mint engem. Az meg pláne, hogy örömömben hatalmas lendülettel a nyakába vetem magam. Mindketten a padlón kötünk ki, illetve ha helyesen szeretném leírni helyzetünket akkor ő a padlón én meg rajta. - Oh, nem is tudom mit kellene tenned, hogy abbahagyjam - mondom még mindig a sírás és a nevetés boldog keverékével átszőtt hangon - Azt hiszem most kicsit bolondot csináltam magamból - pironkodom miközben hagyom, hogy előbb ő felkászálódjon, majd engem is felsegítsen. Letörlöm az arcom a talárom ujjával ezzel a mozdulattal egyben szép kis harci díszeket húzva porból magamra. A könyvecskét még mindig a másik kezemben tartom és igyekszem felfogni, hogy tényleg megtaláltuk. A férfi szavai józanítólag hatnak rám, amire bizony szükségem is van. Megrészegített a helyzet és el is ragadtattam magam jócskán. - El fogok menni az Igazgatóhoz, de mit szólnál, ha együtt néznénk át először? - vetem fel majd még mielőtt válaszolna kiegészítem a mondatot - Úgy vettem észre, hogy érdekel a téma és te, mint ennek a sok iratnak a szakértője biztosan tudnál segíteni, ha háttéranyagokra vagy további könyvekre volna még szükségem - átnyújtom neki a kis, rubinvörös bőrbe kötött kincset - Míg egyeztetek Antonnal legyen nálad. Jobb kezekben nem is lehetne. Amikor pedig megkapom az engedélyt együtt olvassuk el mi áll benne. Kérlek gondold át, rendben? - nézek rá nagy kék szemeimben elszánt csillogással és ajkaimra bájos mosoly húzódik. Nincs nehezebb annál, mint megválnom a naplótól most, hogy rátaláltam, de a higgadtság és megfontolt türelem még körültekintőbbé fog tenni, amikor elkezdem vele a munkát. Vacsora után fel is keresem Antont. Mielőbb tudatom vele szándékomat, annál hamarabb engedélyezheti a napló ideiglenes megtartását. Ugyanis miután végeztem vele és feldolgoztam a benne található információkat szándékomban áll eljuttatni a hölgy özvegyének, hiszen őt illeti. Viszont most vacsorakor olyan örömmel fogom megenni a sült tejberizsemet, mint egy jutalmat a szorgos munkámért. A gondolatra gyomrom egyetértően megkordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak az lebeg a szemem előtt, hogy minél előbb átjussak a tömegen. Kezek tapogatnak, innen-onnan bezsebelek egy kéretlen arca csókot, valakik csak egyszerűen megragadják a karomat és megrázzák, én pedig azt sem tudom merre nézzek, vagy egyáltalán kihez szóljak, így csak mosolygok mindenkire, mint a tejbetök és próbálok minél illedelmesebben, de annál gyorsabban kikerülni a körből. Akik ülve maradtak, azok egyszerűen megvárják, amíg kikerülök a nyalizósabbak bűvköréből, hogy utánuk támadjanak meg, akár a keselyűk. Ez mindig így van. Bármilyen eseményen veszek részt, bárhol jelenek meg apámmal, először a nagyon behízelgők jönnek a sorban, végül, akiknek köze van a kiadóhoz, de utálnak, csak egyszerűen tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos személy vagyok, akár akarják, akár nem. És hogy én valóban fontosnak érzem-e magam? Az egy teljesen más lapra tartozik. Apámnak és anyámnak fontos vagyok, ennél több nekem nem kell.
Kilépek a körből, az emberek elkezdenek szétszóródni, én pedig végre vehetek levegőt egyedül és nem befújják az orromon. Szentséges ég, mennyire jó érzés! Rögtön Henrikhez lépek, akinek felteszem az első kérdést, ami eszembe jut, hogy aztán ismét felfogva szavaim súlyát lesüssem pillantásomat. Egészen addig, amíg meg nem szólal, merthogy megköszöni. Felkapom a fejemet, értetlen nézek rá, de nincs időm megkérdezni mire gondol, mert valahonnan a távolból - milyen drámai - a nevemet hallom. Édesapám égre földre kereshet, nem mintha az előbb nem csak két méter lett volna köztünk. Aj, apa! Visszafordulok a férfi felé, aki éppen felém hajol, bennem pedig megáll az ütő. Ahogy megérzem meleg ajkait arcomon, amihez még illata is társul, meghűl bennem a vér, és teljesen elvörösödve hajtom le fejemet. Alsó ajkamat rágcsálom, próbálok nem nagyon idiótán kinézni, de tudom, nincs rá sok esélyem. Ezen Henrik következő mondata sem segít sokat, én lehajtott fejjel próbálok eltűnni, vagy esetleg egybeolvadni a talajjal, vagy valami hasonló nagyon jó álcázási módszert kitalálni, mert a vörös minden árnyalata arcomon játszik. Ebben biztos vagyok.
Szó nélkül nyújtom a férfi felé a kezemet, amikor apám odaér hozzánk. - Lianna, kislányom! Olyan büszke vagyok rád, amiért nem ájultál el, gyere ropj egyet apáddal. Henrik biztos nem bánja - jelentőségteljes pillantást vet a férfira, nekem pedig esélyem sincs válaszolni, hogy de én Henrikkel szeretném az első táncomat, és felkért, és az illata, és a... megilletődött tekintettel hagyom, hogy apám maga után húzzon, és némán tátogom a férfinak.
- Kérj le, kérlek - mutató- és középső ujjamat mutatom a Henrik felé, csak nagyon erősen reménykedve, hogy leesik neki; két perc. Két perc múlva kérjen le, mert ha Gábor mellé kerülök, akkor nekem végem van. Nem lehet gyorsabb Henriknél. Apám folyamatosan cseverészik, már négyszer elmondta mennyire büszke rám, mennyire örül, amiért nem ájultam el vagy dobtam ki a taccsot, amire akaratlan kitör belőlem a nevetés. Hátravetett fejjel, hangosan nevetek.
- Kösz, apa. Mindig jól esik a támogatásod, de tényleg - kuncogok halkan. - De azért a céget még vezesd egy párt évet te, ha kérhetlek. Apa... - elharapom a mondatot. Hogy kérdez meg egy ilyet egy nő az apjától? Csak belevág? Esetleg puhatolózik? De én soha nem puhatolózom édesapámmal, csak mondom neki, vagy csak egyszerűen megkérdezem. Felemelem fejemet, és apám kérdő tekintetére elmosolyodom. - Mi a véleményed Henrikről? - apám tekintete rögtön a férfi felé villan, és nem tudom mire számítsak. Abban biztos vagyok, hogy nem fogja félreérteni. Ugye nem? - Nos, Zaina... Henrik ahogy elnézem egy roppant kifinomult úriember, akinek az lebeg a szeme előtt, hogy mindent megkapj és neked jó legyen, látszik, hogy törődik veled. Azt hittem nem jöttök vissza, miután te is kimentél utána, és ismerlek annyira, hogy tudjam; te nem is akartál visszajönni. Biztos vagyok abban, hogy a férfi vett rá - csak óvatosan bólintok egyet, miközben az első szám a vége felé közeledik. - Nagyon kedves és megbízható férfi, gondolom jó barátok vagytok - apám halovány mosolyából tudom, hogy ezt ő sem gondolja komolyan, én pedig csak egy széles vigyorral bólintok egyet. Mert azok vagyunk. Barátok. Se több, se kevesebb, és a gondolattól valamiért görcs áll a gyomromba. Valóban nem lennénk többek? A táncnak hála éppen úgy fordulunk édesapámmal, hogy rálássak Henrikre, de nem merem tovább nézni, mint pár másodperc. Barátok...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | o

Nekem megnyugtató közölni a hangszer volt tulajával, hogy megfelelő módon fogok bánni az ajándékával. Még ha mindketten tudjuk is, hogy így lesz.
Bólint, megerősíti. Igaz, hogy én nem mondtam ki, hogy mit. Ő se. De ezt is felesleges tovább ragozni. Viszont nem egészen úgy van az, ahogy ő ezt gondolja.
- Annyi pletykát hallani a kastélyban, hogy már egyiknek sem adok hitelt amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Hallottam, hogy mintha élne a faluban egy ... egy, de ezt sem tartottam többnek alaptalan mendemondának – fejtem ki jobban a dolgot, enyhén elcsodálkozva. Meghallotta az alig hallható szavaimat! Jó, ezen nem kéne csodálkoznom. Fogadni mernék, hogy a szomszéd ház pincéjében motoszkáló egeret is hallja, már ha van ott egyáltalán egér. Szóval a helyzet az, hogy arról hallottam, hogy talán van egy vámpír a faluban – bár eléggé valószínűtlennek tartottam a dolgot úgy őszintén -, de azt, hogy pont ennek a boltnak a tulaja, akivel éppen üzletet kötök, akivel teljesen kettesben vagyok az éjszaka közepén lenne az … nos erről fogalmam sem volt. Nem csoda, ha kissé pánikolok. Próbálok hidegvérrel gondolkodni – esélytelen -, olyanokra koncentrálva, hogy nyilván az alkalmazottja is tudta, hogy ő az, és csak nem küldött szánt szándékkal eleségül a főnökének. Mint valamiféle szalmaszálba úgy kapaszkodom hát bele a könnyebben felfogható témába: a véradományba. Hiszen azt mondtam, hogy lehet, hogy élni fogok ezzel a lehetőséggel. Akkor pedig nem árt mindent megtudni erről, nem igaz? Nem, nem igaz, a logikától elkezdve az ösztönökön át minden azt súgja, hogy pucoljak már el innen de sürgősen. És mégsem megy.
Most rajtam a bólintás sora, oké, értem. Nem számít, hogy milyen vér, hogy kitől kapja. Ez … ez … ez nincs rendben. Összeráncolt szemöldökkel meredek magam elé, őszintén szólva alig tűnik fel, hogy eltűnt Ővámpírsága, annyira azon kattognak a fogaskereim, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az egész véres dologgal. Mozdulatlanul, továbbra is tágra nyílt pupillákkal figyelem, ahogy a gyönyörű hangszer egyszercsak eltűnik abban a dobozban majd felcsendül a kérdés a szokásos unott hangon.
- De ugye megvizsgálják a vért? És nem csak úgy megissza? Mi van akkor ha beteg a donor, ha valami nyavalyája van? Attól nem lehet rosszul? – fájdalmasan elfintorodom, kissé lehorgasztom a fejemet és szorosan összepréselem a számat is, és lehunyom a szemem. Gratulálok Laura. Azt akartad mondani, hogy itt hagyod, persze. Nem pedig egy rakás kérdést akartál a vámpír nyakába zúdítani, úgy, mintha azon aggódnál, hogy belebetegszik ha benarkózott vagy szifiliszes vagy tudodiste milyen vért iszik. Jézusmáriám!
- Én … azt hiszem, hogy most már inkább mennem kéne. Itt … itthagyom, persze, rúnázzák csak fel. Aztán … aztán, majd küldenek baglyot vagy benézek érdeklődni vagy valami és … és … - nyelek egy hatalmasat – és majd el-el-elrendezzük az anyagiakat.
Igyekszem határozottnak és főleg nyugodtnak látszani, de úgysem verem őt át, miközben teszek egy lépést az ajtó felé. Csupán jelzésként, hogy tényleg menni fogok, mármint amint sikerül összeszednem magam annyira, hogy képes legyek hátat fordítani neki és kimasírozni az ajtón. Mert valljuk be őszintén, tartok tőle, de okot nem szolgáltatott arra, hogy rettegjek. Tehát igenis, hogy nem hátrálva fogom elhagyni a boltot, mintha valamiféle főgonosz lenne. És amúgy meg még nála is jobban félek a saját hülyeségemtől, és attól, hogy olyan marhaságokat fogok mondani vagy kérdezni, ami semmi jóval nem kecsegtet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Elképesztő, hogy repül az idő. És most nem csupán arra gondolok, hogy lassan magunk mögött hagyjuk a novembert is, hanem inkább arra, hogy már több mint egy hónapja dolgozom a pizzériában. Vagyis lassan meglesz az kettő is. Már olyan szinten beleszoktam ebbe, hogy sokszor észre se veszem hogy milyen gyorsan telik az idő a műszakomban. Mint például most azt sikerült elfelejtenem, hogy kimenjek szünetre. Korgó gyomorral intek a másik lánynak, hogy pár percre hátra ugrom, amíg bekapok pár falatot.
Mielőtt azonban ezt megtehettem volna, összetalálkoztam a tulajjal egy kellemes ám elgondolkodtató csevejre, majd mindenki ment tovább a dolgára. Végül pár kekszet majszolok csak el, aztán már sietek is vissza a vendégtérbe. Hamarosan lejár a műszakom, és azt beszéltük meg Thomasszal, hogy beugrik amikorra végzek. Amúgy is szokott ilyet csinálni, de ilyenkor, amikor éjszaka a kastély folyosóit rójja, akkor meg pláne. Igyekszem a vendégekre koncentrálni, és nem az ajtó felé pislogni, arra várva, hogy mikor látom meg a torzonborz buksiját.
Az utolsó asztalomhoz lépek, figyelmesen hallgatom az óhajokat, sóhajokat, és határozottan biccentek mielőtt otthagyom őket. Már nincs szükségem noteszra, meg tudok jegyezni ennyit. A pultnál aztán elmondom a megfelelő asztalszámot viselő kukoricajancsinak a rendelést, ami továbbítódik a konyha felé. Már egy csomószor végighallgattam hogy működik ez, de még most se sikerült megjegyezni. A lényeg, hogy hátamat a pultnak támasztva figyelem az embereket, várva, hogy elkészüljön a rendelés, vagy hogy valaki jelezzen. Vagy hogy valaki betoppanjon.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
érkezés a suliból késő-késő délután | #hereicomeGIF



A múlt hétvégén nem volt ottalvós és azóta éppen csak összefutottunk párszor a folyosón barátnőmmel, meg nézelődtünk egymás felé órákon, szóval megbeszéltük, hogy ma elé megyek a munkába. Talán benyomunk ott náluk valamit, vagy ellófrálunk valamerre az őrjáratozásom előtt, majd meglátjuk.
Valami karácsonyi dallamot dúdolgatva baktatok az utcán, kezem zsebembe bújtatva, állam sálam alá nyomva. Az ünnepi hangulat már november elején belémkúszott és egyre csak nő bennem tovább. Az, hogy eddig a kandalló mellett beszélgettem meg szójátékoztam Annievel, csak tovább fokozta. Igazából minden ilyen apróság csak újabb fény a képzeletbeli karácsonyfámon, ami aztán ezek a kis darabkáknak hála Szentestére tündököl majd teljes valójában.
Már az utcán haladva meglátom a lányt a nagy ablakokon át, a pultnak támasztva és hatalmas mosollyal lépek be a pizzériába. Összedörzsölöm a kezeimet, letörlöm a cipőmet a szőnyegen és tekerem is le sálamat. Lauhoz sétálok aztán, köszönve a kollégáinak is vidáman, aztán elé lépek.
- Szia - üdvözlöm ragyogóan. - Tudom, korán jöttem. Elüldögélek addig. Dolgozz nyugodtan. Itt sem vagyok - tisztázom ezt első körben, noha szerintem számított rá, hogy nem utolsó pillanatban toppanok be. Én vagyok az a bizonyos mindenhova odaérő, de lehetőleg még sokkal előbb megérkező srác. A szőke pincérlányka persze rögtön érdeklődik, kérek-e azért valamit, hoz nekem szívesen. Egy innivalóra benevezek, ám tökre ráérek, semmiképp nem akarnám, hogy bármelyik vendéget vagy akármit is háttérbe szorítson miattam.
Kabátom, sálam a fogasra lebegtetem, igazítok kicsit kék kockás ingemen, feltűrbe ujjait is, aztán lehuppanok a legutolsó asztalhoz az ablak mellett és mosolyogva pislogok kifelé az utcára. Már sok kirakatban ott a karácsony, ahogy a házak ablakaiban is néhol a fények. Jólesőt szussszanok. Kezeim az asztallapon hevernek összekulcsolva, ahogy könyökölök rajta. Olykor serénykedő barátnőm felé pillantok. Szeretem csak így elnézegetni, miközben itt sem vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Mosolyogva figyelem tovább az embereket, akik jókedvűen eszegetnek, isznak, nevetgélnek, vagy éppen teljesen tanácstalanul nézelődnek. Ezt szeretem a legjobban ebben a munkában. És elég sokszor tehetem ezt, a legforgalmasabb órákban nyilván nem, meg amikor tök üres az egész. De amúgy, hajaj. Most éppen az egyik eldugottabb asztalnál lévő fiatalokat figyelem, ahogy teljesen zavarban ücsörögnek, egyik sem mer a másik felé pislogni. Aranyosak. Majd felhangzik az ajtó feletti csengő, bejön pár hangosan kacagó srác, kolleganőm rögtön le is adja nekem a jelzést, hogy majd ő intézi. Elfojtok egy vigyort magamban, és figyelem ahogy enyhén ringó csípővel már megy is hozzájuk. Újabb csengőszó, és már be is toppan a barátom.
- Szia! Nem baj – köszönök rá hatalmas nagy mosollyal az arcomon, amikor odaér hozzám. Ó nem zavar, hogy korán jött, egyáltalán. Bármikor is érkezzen mindig örülök neki, jó hogy itt van. Komoly arccal bólintok, amikor közli hogy ő igazából itt sincs. Majd elvigyorodok, hiszen nyilván nem fogok úgy tenni, mintha tényleg nem lenne itt. Eleve, az én vendégem na. Mondjuk már a munkatársaim tudják, hogy ő kicsoda, szóval senki sem szólna meg érte, ha nem lenne kiszolgálva a fiú. De ki lesz, meg is kérdezem, hogy szeretne-e valamit.
Attól viszont nem kell félnie, hogy nem veszem komolyan a munkámat, és az ő ittlététől hirtelen mindent elfelejtenék, és nem foglalkoznék a többi vendéggel. Miután felvettem az ő rendelését is és elindult helyet keresni magának például máris fordulok vissza a pulthoz, és kiviszem a tízes asztal rendelését. Vagy legalábbis azt a részét, ami készen van. Aztán a fiatal párocska felé veszem az irányt, mert jelez a srác. Végre! Pironkodásukból ítélve első randi. Miután elhebegték, hogy mit szeretnének megyek vissza a pulthoz Thomas innivalójáért.
- Tessék, íme a séf ajánlata. Áfonyakoktélban fürdőző gumimacik – teszem le elé a pezsgőspoharat, aminek az aljában valóban ott úszkálnak a gumimacik. Maga az üdítő teljesen ünnepi, áfonyalé, szénsavas gyömbérrel, almalével, fahéjjal meg persze cukorral ízesítve. A felszálló buborékok miatt meg olyan az egész, mintha alkohol lenne, pedig az aztán nincs benne egyáltalán. A plusz poén viszont maga a macik. Ugyanis amint a szívószál hozzáér az egyik macihoz, azonnal dalra fakadnak, vagyis inkább brummognak egy karácsonyi nótát. Kérdéses, hogy melyiket. És kérdéses, hogy melyik maci énekel. Sajnos megvárni nincsen időm a reakcióját, de majd elmeséli úgy is később. Lépek hát tovább, a fizetni szándékozó vendéghez. És ahogy nézem utána az újonnan érkezettek fognak következni.