Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Lianna
Sopron | egy más világ Erre akaratlanul is felnevet, mert sajnos sok igazság van abban, amit Lianna mond. Heléna maga a megtestesült nőietlenség, semmi tartás, semmi báj vagy kecs nincs benne, olyan, mint egy szépelgő rinocérosz. Tönkretesz mindent maga körül, míg a következményekkel jószerével nem törődik, minek is azt? Valakit megbánthat? Szarni bele, majd kiheveri, neki ahhoz volt kedve, hogy vicceskedjen. Tönkreteszi mások estéjét? Hát és aztán mi van? Ő jól érzi magát, jól szórakozik, a többiek meg oldják meg maguknak. A létező legrosszabb embertípus.
- Tehát kihívásként tekintesz rám... Hízelgő - csintalan mosoly bujkál szája szegletében, miközben az apró nevetőráncok a szeme sarkában kacérkodnak. Hogy lehetne-e ennél is tökéletesebb? Kötve hiszem, de igazából ő Henrik, akármi megeshet. Már épp beleélném magunkat ebbe az idillbe, mikor érkezik a visszakérdezés és egy olyan póz, ami ismételten komolyan vehetetlen. Nem rejtegeti tovább az eddig visszatartott görbét, szabadjára engedve hagyja elterülni arcán. Kékje játékosan siklik végig a nő arcán, majd testén. - Igazad van, lehetetlen. Túl aranyos vagy - noha a legtöbb esetben ez a jelző inkább pejoratív, hiszen mindenki a nagy nőiességét és férfiasságát emeli ki, ez Henrik számára nem jelent túl sokat. Neki fontosabb, hogy ennyire édes legyen a másik, de ízlések és pofonok. Imádja, amikor felhúzza magát, amikor határozottan az asztalra csap, de azt még inkább, mikor mindent elbénázik, amit csak lehetséges.
Nincs más hátra, mint előre, ideje visszatérni a hiénák közé, ezt elősegítendő pedig a férfi úgy dönt, ad egy kezdő lökést Liannának. Az ajtóban állva, noha nem indul meghittnek a pillanat, azzá válik, ahogy testük egymáson csusszan, Henrik forró lehelete pedig a nő nyakán csapódik le. A kellemes virágillat betölti orrát, ettől pedig mosolyogni támad kedve, ahogy egy pillanatra lehunyja szemeit. Mégsem áll meg, bekíséri partnerét a terembe és leülteti oda, ahová való. Ez az ő estéje, az ő nagy napja, az pedig, hogy ezt tiszteletben tartotta, a lány apjától érkező helyeslő bólintás bizonyítja.
- Ne haragudj Henrik - Heléna kényeskedőn nyávogja el a szavakat, s bár a férfi első reakciója az lenne, hogy ne elnézést kérjen, inkább gondolkodjon, végül magában tartja. Egyrészt nem túl kedves, másrészt minek kérjen olyasmit, amire agy híján képtelen? Na erről ennyit. - Semmi probléma - illedelmesen biccent, utána pedig lassanként megindul a beszélgetés az asztalnál, egészen addig, míg Halty apja úgy nem dönt, hogy ideje a nagy bejelentésnek. Feláll, hogy köszöntse a vendégeket, immáron hivatalosan is, majd a tárgyra tér. Henrik, akárcsak a tökéletes támogatók, szinte észrevétlenül nyúl az asztal alatt a nő kezéért, hogy megszorítsa. Nem néz rá és nem szól semmit, ez az aprócska gesztus csupán azért van, mert tudja, Lianna mennyire ideges. Pedig felesleges, hiszen csodálatos, mint mindig.
|
|
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
JGúj tanév első hétvégéjén | oHogy mit szeretnék hallani tőle? A véleményét leginkább. Nem vágyom sem megerősítésre, sem támogatásra, sem konkrét útmutatásra. Csupán arra, hogy elmondja ő hogy vélekedik erről. Felnőttként. Úgy is nekem kell döntenem, nekem kell rájönnöm, az azonban segíthet ha csak elmondja a meglátásait. Hogy bepillantást nyerhetek egy másik szemszögbe.
Hogy miért pont hozzá fordulok? Mert szimpatikus, mert úgy érzem, hogy nem fog nekem kiselőadást tartani, sem pedig elhajtani, hogy van ám ilyen szakterületű emberke az iskolában, talán vele beszélgessek el a pályaválasztási dolgokról. És nem válaszol majd kérdéssel a kérdésemre. És mert persze szó szerint elütöttem a problémámmal.
Figyelmesen hallgatom, már rögtön a felszólítás után. Nézem, vagyis fülelek. Bólintok egy aprót, amikor végül belekezd, örülök, hogy ő is úgy látja, hogy nem kéne tátott szájjal állva várnom a sült galambot. Szerintem megfelelő kezdet volt az, amit mondott, legalábbis értem, hogy hova próbált meg vele kilyukadni. A többi az igazából eléggé általános, nézelődjek, keresgéljek, figyeljek. Aztán felcsillan a szemem, ahogy a mostani munkámmal kapcsolatban is nyilatkozik.
- Hm, én nem is gondoltam erre, mármint, hogy már ebben is felfedezhetek ilyesmiket – mondom csendesen, miután befejezte a gondolatmenetet. A csapatban dolgozás az tényleg érdekes lehet, a felelősséggel nincs bajom az tuti. Kiállni magamért? Ajajaj, na az rizikós. Van mit megtapasztalni az biztos. Hálásan pislogok a tanárnőre, hiszen szerintem pontosan, hogy a legjobb embert találtam meg. Pont ezért, mert nem felkészült egy ilyen témára, hanem csak elmondja az érzéseit, gondolatait. Nekem ezek ezerszer többet tudnak segíteni, minthogy a nagy általánosságokban benyög valamit és a kezembe ad egy rakás tájékoztatót.
- Ezen töprengtem egyébként futás közben, ezért ütöttelek el – mosolyodom el miközben elárulom, hogy nagyon belecsöppent ebbe az egészbe. A hangsúlyom pedig árulkodik arról, hogy már teljesen megnyugodtam, már nem parázok, már nem érzem túlzottan kínosnak a dolgot. Jó, nyilván jobb lett volna csak simán összetalálkozni, de nem történhet minden a nagy könyv szerint, ugyebár. – Köszönöm, sokat segítettél amúgy. Majd nyitva tartom a szememet.
Újra kortyolgatni kezdek a teámból, szinte észre se véve, hogy már alig van benne. Mindig ez van futás után. Órákig iszonyat szomjas vagyok, de enni nem bírok.
- Bocsánat, hogy letámadtalak ezzel amúgy. Remélem nem hoztalak vele kellemetlen helyzetbe.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - csak szeretnéd - stilóÓ, hát mennyire vág az esze ennek a férfinak. Csak egy sejtelmes mosoly mellett bólintok egyet felé, mert a következő pillanatban a legtisztább és legnagyobb vonzalmat kezdem el érezni iránta, mintha nem idegesítene halálra. Ahogy közelebb hajolok orromat megcsapja az illata. Pontosan olyan illat, amelyet minden férfitól elvárnál, de csak néhányan találják el. Kevés, mégis érezhető, enyhén fűszeres, és tipikusan olyan, amit éjt nappallá téve tudnál szagolgatni és azt akarod, hogy örökre az orrodban maradjon. Tekintete megbabonáz, nem tudok eltekinteni róla, és bár vannak tisztább pillanataim, amikor ez a mérhetetlen vonzalom lankadni látszik, nem tart tovább pár másodpercnél az egész, és ugyanoda térek vissza; hogy mennyire vonzó az előttem ülő. Az igéző kék tekintetem túl a teste, ajkainak vonala, arcának éle, de mindezek eltörpülnek amellett az érintés mellett, amit hozzám intéz. Beleborzongok az érintésbe, ami arcom élénél kezdődik, majd ajkamnál ér véget, belemosolygok, lehunyom szemeimet és azt kívánom bárcsak soha ne érne véget a pillanat. De véget ér, én pedig a vágyódásommal és az illetlen gondolataimmal maradok egyedül, mert amint véget ér, Ilián el is távolodik tőlem, és a hiánya - pedig csak hátradől - szinte fizikai fájdalmat idéz elő. Azért kicsit helyrebillen az egyensúly, amikor meghallom mély, rezgő és férfias hangját, ahogy felteszi a kérdést.
Olyan sok gondolat zuhan rá agyamra, ami mindennel kapcsolatos csak a rendeléssel nem, hogy belepirulok, és alsó ajkamat rágcsálva próbálom összeszedni magamat, meg talán egy értelmes választ kicsikarni magamból. Azonban ez úgy elég nehéz, hogy közben csak az jár a fejedben, ahogy Ilián hozzád ér, ahogy megérint, ahogy beszél hozzád, és mondjuk mindezt meztelenül teszi, miközben te kéjesen nyögsz érintése alatt. Oké, szóval a kérdés, ami... mi is volt? Hogy mire is hívjon meg, ugye? Kékjeimet mindezen gondolatok közben egyszer sem szakítom el Ilián kékjeitől, mert egyszerűen képtelen vagyok rá, és nem is akarom. Magához vonzz, leláncol, hagyja, hogy elsüllyedj nélküle.
- Magadra - zavartalan eresztek meg egy mosolyt felé, és bár szívem mindjárt kiugrik a helyéről, de valahogy elveszem tekintetem Ilián arcáról és végig mérem. - Ha nem túl nagy kérés - kissé ficergek helyemen, amíg megtalálom a tökéletes pózt, lábaimat keresztbe vetem az asztal alatt, így fürkészem tovább a férfit, aki most ellenállhatatlan.
|
|
|
|
|
Theon Delacroix
INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
|
Gerda
Outfit | ♪
Igen, ha hiszed, ha nem, sosem fogom hangosan elismerni, hogy valaki - esetleg - jobb nálam. Bármiben is. Így mikor Gerda nevetgélni kezd a megjegyzésemen, egyszeriben olyan fejet kezdek el vágni, mint aki citromba harapott. Annyi kivétellel, hogy a szemeimet nem csukom be, mint a legtöbb ember ilyenkor, én csak a számat csücsörítem ki elég kifacsart pózban. Megszívom egyik szemfogam, majd hagyom, hogy az idegtépő, cuppanó hang elhagyja a számat, mielőtt zavart kisfiú módjára elterelem a témát.
- Igen-igen, tudom. Tökéletes vagyok, dicsérjetek még - kicsit előrébb lépek, hogy az emberek figyelme ne Gerdára, hanem végre rám koncentrálódjon. Lehet, hogy esetleg nem hallottál még róla, szóval gyorsan leszögezem, mi is a problémám jelenleg és miért vágok olyan arcot, mint egy durcás kiscica. Utálom, ha valaki nem figyel rám. Egyszerűen U.T.Á.L.O.M! Mondhatsz bármit, gondolhatsz akármire, hibáztathatod a siralmas gyerekkoromat - és kérlek, tedd is -, de bitch, ha én egyszer nem kapom meg azt a figyelmet, amire vágyom, akkor itt bizony vér fog folyni. Nem mintha én kaparásznék meg bárkit is, ahhoz túlságosan védem a manikűrözött körmeimet. Kicsit lehet túlságosan is nagy erővel köszörülöm meg a torkom, hogy ismét elnyerjem a lány figyelmét, mivel mikor ismét megszólalok, a hangom furcsán mutál egyet. Úgy meglepődök, hogy a torkomhoz kapok, de hogy ne legyen a helyzet még kínosabb, folytatom, amint a a háztársam új ötlettel rukkol elő.
- Még szép, hogy ismerem! Talán lehet nem látszik, de klasszikus családból származom - helyezem ismét állam alá hegedűmet, majd rákacsintok a másikra, hogy igazat adjak szavaimnak. Vagy csak nagyon szexinek tűnjek, nem tudom. Néha úgy érzem, hogy az egész világ nagy ívben leszar engem. Tényleg, esküszöm, hogy nem csak én képzelem be. Most is az körülöttünk ólálkodó emberek nagyobb figyelmet szentelnek Gerdának, mint nekem. Szinte látom a csillogást a szemükben, ahogy tekintetük lassan a lányra siklik, majd kihunyni azt, ahogy pillantásuk végül megállapodik rajtam. Oh, nyaljatok sót! Tudom, hogy szép hangja van a csajnak, de azért ennyire nem lehet jó. Ilyet én is tudok, engem mégse rajongtok körbe. Talán ha több pénzem lenne, akkor lefizethetnék pár embert, hogy csodáljanak engem is. Bár ahogy elnézem, ma sem megyek haza teli zsebbel, főleg, hogyha még Gerdának is adnom kell belőle.
- Remélem nem szándékozol jutalékot kérni a szolgáltatásaidért - jegyzem meg mellékesen, amint befejeztük a lány által ajánlott dalt. Íriszeimet a kalapra és annak tartalmára emelem, majd vissza Vivire.
|
|
|
|
|
Carolyne Mysler
INAKTÍV
RPG hsz: 10
Összes hsz: 15
|
 Nakahara Daisuke Ijedten néztem végig, ahogy megégeti újait. - Te jó isten jól vagy? - Aggódó tekintettel kémleltem bal kezét amit pulcsija ujjába rejt. Remélem csak kisebb égési sérülése van... - Igen...van 2 ikertestvérem, Dante és Vergil,Nagyon hasonlítunk egymásra, csak én a fehér hajam befestettem barnára. azon kívül semmi különbség nincs közöttünk. már kezd hiányozni a fehér mondjuk....A nővéred is itt tanul? Vagy ő nem? Érdeklődve vártam válaszát. az én tesóim nem járnak ide, ő odahaza maradtak anyuval.elég rossz is ez így, hiányoznak az ikreim, az a sok bolondozás, az a sok vicces párna háború amit az egész lakásban lerendeztünk. Sok ilyen volt. Mikor kisebb voltam csak ők voltak nekem, nem voltak szükségeink barátokra, hiszen ott voltunk egymásnak, több nem is kellett. napi 24 órában együtt voltunk, volt olyan hogy csak úgy az egyik szoba padlóján aludtunk mind a hárman. Ilyen testvérek mellett lány barátokra se voltak szükségeim. kicsit elkalandoztam a lényegtől..
|
|
|
|
|
Machay Ilián Konstantin
INAKTÍV
Ilcsi | ageless
RPG hsz: 81
Összes hsz: 93
|
Carol Brown
te jobbanNagyon nem szép dolog ám, amit csinálsz, Ilián kedves, de ezt biztosan te is tudod, csak pont leszarod. Hát igen, az igazi férfi, már szinte csupa nagy betűvel. Nem tudja megállni, hogy ujjával ne érintse a puha bőrt, a csinos arcélt és a telt ajkat, szíve szerint meg is csókolná. Ott csüggne rajta, amíg már le nem csókolt minden csókot róla, s csak akkor hagyná menni. De ugye vannak a képzelgések, meg van a valóság, utóbbiban pedig nem annyira kedvelik egymást. Pontosítanék: a férfi nem annyira kedveli Ophelia-t, de ugye mint minden dolog, ez is múlékony.
Az elhangzó mondatra felnevet, de olyan őszintén, mélyről jövően. Hát tudod bébi, ezt a testet nem kapja meg csak úgy senki, ezért meg kell dolgozni. Mégis, ahogy a nő végigméri, vággyal és szenvedéllyel telt íriszeivel, azért Iliánnak is megjön a kedve egysmáshoz. Ha értitek, mire gondolok.
- Menj ki a mosdóba - ellentmondást nem tűrően utasítja a szőkét, aki teljesítve óhaját megindul az említett helyiség felé. A férfi szemtelenül nézi a kecsesen ringó csípőt és a formás feneket, talán még felső ajkát is megnyalja a nagy bámulásban. Sohasem csinált még ilyet, sohasem használta még ki, hogy véla, de most ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy megtegye. Jól esett neki persze, mikor az ukrán vendégmunkások - továbbra is a kurváknál találod őket - csüngtek rajta, akár apró gyümölcsök egy hatalmas fán és egész éjszaka kényeztették, de egészen más az, ha fizetsz érte, mintha... Hát igazából most meg megbűvölte, szóval tök mindegy, de ez akkor sem ugyanaz. Ez ingyen van.
Ahogy a csinos alak eltűnik az ajtó mögött, Ilián is összeszedi magát és utána indul. Amikor belépne, az egyik alkalmazott már bele is kezd abba a bizonyos monológba, hogy "az nem a férfi mosdó", azonban egy kacsintás kíséretében ott hagyja az idegent. Annyit még fél szemmel lát, hogy a tálca megremeg a hölgy kezében. Kezdő még, nem érti a dörgést. Beérve azonnal Opheliához lép és könyörtelenül a falhoz préseli, nem nagyon érdeklik a következmények. Mégis, ahogy testük egymáshoz tapad, nem tesz mást, csak nézi a csodaszép szemeket. Talán a másik is véla volna, hogy így megbabonázza? - Gyönyörű vagy, mondták már?
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
Henrik csip csip
Na tessék, tényleg nem kellett volna megszólalnom már jön is mindjárt a "ne legyél gyerekes" meg a "mikor volt az már", és megint én leszek a rossz, aki nem tud túllépni a dolgokon, és a múlton agonizál. Mert persze hogy még mindig itt tartunk, mikor léptünk volna túl rajta? Amikor a bagoly ígéretével távoztam az öltözőből? Amikor szűkszavú válaszát megkaptam? Amikor újra találkoztunk, és elküldött a gurkóért (amit tudott hogy nem fogunk használni!!)? Amikor bocsánatot kért azért, mert... Várjunk, hogy mit csinált? Döbbenten pislogva nézek rá, nem is hiszek a fülemnek. Szám elnyílik, hogy mondjon valamit, de az agyam még nem fogta fel ami történt így végül némán zárom össze újra ajkaimat. Most én vagyok az aki a tekintetét keresi, onnan próbálom kiolvasni mire készül, mert bár őszintének hangzik amit mond, nem tudom már nem keresni szavai mögött a hátsó szándékot. Mikor fogja elnevetni magát, és azt kiabálni hogy "bevetted"? Talán habozásomat érzi meg és azért folytatja mondandóját, talán egyébként is kikívánkozott belőle, de mielőtt kínomban bármit is mondhatnék, ismét megszólal. Nem is szavai, mind inkább ellazuló arcvonásai eredményezik azt, hogy tartásomban csökken a görcsösség. Lábaim abbahagyják a már számomra is idegesító toporgást (pótcselekvés, segít legyűrni a beszédkényszert), arcomon a legváltozatosabb érzelmek suhannak át. Egyik pillanatban teljesen meg vagyok róla győződve, hogy megint szívat, ekkor szemeim összeszűkülnek, arcomra dühös grimasz kúszik, majd egy picivel később már zavart félmosollyal kezdek hitelt adni szavainak. De biztos?
Mély sóhajjal biccentek végül, megtörve a hosszúra nyúlt percet. Majd rögtön utána bólintok még egyet, az első még a bocsánatkérésre volt a reakció, a második már az ígéretre.
- Köszönöm? - motyogom bizonytalanul, maga az érzés igazi, kimondani félek, nehogy viccet csináljon belőle. Ebből is. Jó jó jó jó, most kért érte bocsánatot... Zavartan kapom félre tekintetem, ahogy kezem lassan emelkedik, hogy most én ajánljam fel a parolát. Igazából a mellkasomat feszítő düh valahol a "ne haragudj" résznél... ki is aludt szinte teljesen. A kétségem azonban nem múlt el, számtalan kérdés kering továbbra is gondolataim közt.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #awesomeGIF
Egyáltalán semmit nem értek a válaszából. Egy pár pillanatig abban sem vagyok biztos, hogy ez a ramholczos kérdésemre volt a felelet. Ám amilyen határozottan mondja és aztán nem fűz már hozzá semmi mást, arra kell jussak, mégis annak szánta. És nekem ezt értenem kéne. Hát nem teszem sajnos. Picit kétségbeesetten nézek rá, viszont nem akarnám tovább faggatni, mert látom, ahogy megváltozik a témától. Összehúzom kicsit magam és lefelé pislogok az útra előttem, oldalra sandítva olykor a fiúra. Igen. Ezt hagyom most inkább. - Dehát ez fantasztikus! - élénkülök fel, amint újabb felelete nyomán kezdek igazán ráébredni, hogy... hogy ez itt most ő. Hogy tényleg ő, minden egyben. Ez már most maga a csoda szerintem. Na nem vagyok szakember, szóval megértem, ha nem ad a véleményemre ebben. Viszont nem tudok nem áhitattal mosolyogni rá, ahogy ezt forgatom magamban. Azt, hogy most egészében van itt velem. Még ha ő nem is érzi magát annak. Fogalma sincs, ez mennyit jelent. Odanyúlok és megsimogatom a hátát, ahogy ballagok mellette. Nem tudom tovább megállni, hogy hozzáérjek. - Pompásan - vágom rá vidáman. - Bérel egy saját kis lakrészt a faluban. Tök jó - rázom a fejem, ám nem nemlegesen, hanem a beleéléstől, ahogyan lelki szemeim elé tárul a helyes kis otthona. - És... hogy lesz, te hol fogsz lakni? - jut ez eszembe erről. - Már, amikor nem a suliban. Nálunk... nálunk biztos maradhatsz egy darabig, ha szeretnél - tárom ezt elé, most egy kicsit ilyen furán, oldalazva menve mellette, hogy teljesen rá nézhessek, felé fordulhassak. Oké, meg kell kérdeznem Liam bácsit, de biztos vagyok benne, hogy semmi ellenvetése nem lenne. Nem olyan. És szeretném, ha a barátom tudná, hogy én mindig szívesen látom és mindig ott vagyok neki. Azon is igazán kár aggódnia, hogy miként oszlik meg a szeretetem, figyelmem, mert mindből olyan rengeteg van, hogy az aztán elég lenne mindenkinek, ő pedig egy hatalmas adagot kap belőle és mindig kapni fog. Sok számomra kedves, fontos ember van ma már az életemben szerencsére, akik közül többet is nevezhetek akár barátomnak szerintem, viszont A Barátom az Zsombi. A legjobb barátom.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Adam Kensington - 2019.11.15. 23:01 - JelölésekKözkívánatra...
Melyik karácsonyi daltól mész a falnak?
illetve, ha már témánál vagyunk, akkor...
Melyik az az ünnepi szám, amelyikért oda meg vissza vagy?
Így november második felével közeleg az időszak, amikor megszólalnak a száncsengők a távolban és a rádiókból is egyre több karácsonyi zene szól. Adjátok ki magatokból, melyik az a szám, amivel aztán tényleg hagyjanak titeket békén! Viszont akkor már kérjük, azt is áruljátok el, melyik ünnepi szerzemény a szívetek csücske!
Jelöltjeiteket bagolyposta útján várom!
Határidő: 2019. november 24. éjjel
|
|
|
|
|
Kreßler Stella
INAKTÍV
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
|
 november 11. ¤ The lovely leaf café, Lisse ¤ #outfitEllaAzt hiszem látványosan eltértem én is, Gabe is, meg úgy ketten is attól, mint amilyen kör körénk került. Nagyon szeretem a lányokat, rengeteg dolog van, amiben másokkal rajtuk kívül biztos nem találnám meg a hangot, mégsem illek teljesen abba, amit ők összetákoltak. Amennyire rendesek vagy éppen makulátlanok a maguk nevében. Van más lány is, akin észrevettem már, hogy néha azért nem érti mi az amit csinálunk, csak csináljuk, mert olyan csapat vagyunk. Sosem voltam sportoló, nem értek az ilyen egységekhez.
- Én - kiáltottam fel a nevem hallva, bár nem tudtam belőni honnan, mert hirtelen kerültek volna meg egy tálcával, meg egy pár próbált elmenni kifelé. Beszorultam a két esemény közé, ilyenkor szomorú, hogy magasságban sikerültem kicsire, nem mellben vagy amúgy. Ezekkel mindig leütközöm valamit, vagy valakit. Duh, mindegy, inkább lassan elfordultam megrángatva a kabátkám, amit azért a Gabe-es találkozás után a lelkemre kötöttek, hogy kéne vinni. Hiányoznak, már most. A cicák is, főleg, hogy szitterük van, szerintem most először vannak mással.
- Mennyit ittál, Ginny? Olyan furán mondod a barát szót - döntöttem oldalra a fejem, mert nem vagyok nagy idegennyelvspíler, de ez olyan angol-német-hablaty hármas volt, amit a fogatlan babák próbálgatnak. - Csókolom - integettem picit a nő felé, ha figyelt, meg mosolyogtam is, aztán hagytam, hogy a barátnőm irányt mutigáljon, meg poharat is kaptam, amire figyelni kell.
- Nem volt nagy dolgom, csak Gabenél voltam meg megvártam a cicavigyázót - vontam a vállamon, aztán a táskám pántjába kapaszkodtam a szabad kezemmel, a másikkal már a koccintáson is túl voltunk, csak lemaradtam egy ütemmel. Sebaj, én is megittam a magamét. Hmm, elég finom.
- Ahogy áll a bál, gondolom nem véletlenül hívtál - néztem rá kicsit oldalra is biccentve a fejem.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - pff, kérlek - stilóEngedelmesen kelek fel, amikor kiküld a mosdóba. Agyam kissé kitisztul, ahogy nem néz rám az igéző kék szempár, és a feledhetetlen mosolyt sem látom. A helyiségbe lépve rögtön a tükör elé lépek, mosolyogva állok neki helyre tenni ajkamon a rúzst jobb kezem mutatóujjával. Fejemet kissé megrázva igyekszem még jobban kitisztítani az agyamat, de nem megy ez olyan gyorsan, mint akarná az ember. A férfi véla, ez már biztos, és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel szívesen él vissza. Nem tudhatom, hogy csak engem tisztel-e meg ezzel, vagy más nőket is ilyen tisztelettel babonáz meg, de meg kell hagyni, egyáltalán nem tetszik. Mert nem tudok ellene tenni. Én, Ophelia Carolina Brown, életemben először elmondhatom magamról, hogy nem tudok nemet mondani egy férfinak. Milyen világ ez?
Gondolataimat a mosdó nyíló ajtaja szakítja félbe, és amikor odanézek, megilletődött tekintettel hagyom, hogy Ilián a falnak préseljen. Egy halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy meztelen vállamat érinti a hideg csempe. Automatikusan nyúlok a férfi tarkójához, de nem húzom magamhoz, csak ráfektetem tenyeremet a puha bőrfelületre. A kérdésre megemelkedik a szemöldököm, és ahogy szemben találom magam a kékekkel megremeg a bensőmben valami, amit nem tudok hova tenni.
- Nem is egyszer - mosolyodom el szemtelenül, ráharapva alsó ajkamra, hogy nehogy ennél többet mondjak véletlenül. Alapvetően őszinte embernek tartom magam, így ez alól a vélamágiával megspékelt énem sem kivétel, de az, hogy ilyen nyílt legyek egy ismeretlennek az még nekem is új. Fertelmes, hogy ennyire kiadom magam egy férfinak, akitől ráadásul minden egyes szava után a plafonon vagyok, mert annyira le tudnám csapni az egója miatt. Most mégsem tudok neki ellenállni, és ezt ő tudja. Pontosan tudja, kihasználja, élvezi, ó, de még mennyire élvezi!
- Kérlek... - ha lehetséges még jobban elmélyülök a kék tekintetben, és csak remélhetem, hogy a kilehelt szavam ajkai közé célt érnek, megszán esetleg, talán még ő is vágyhat rá. Csak most az egyszer hadd érintsem meg ajkait, utána nem érdekel semmi más többé, felőlem itt is hagyhat a csempének taszítva, menjen is. Csak ezt adja meg nekem.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Kapitány ValentinaA csinos és szép kis vörösnél beakadt a lemez, vagy mi van? Ő is úgy bámul rám, mint én rá az előbb. Na szépen vagyunk. Két tehén meg az új kapu esete forog fenn netán? Na de végül megtörik a jég és én annyi információt kapok tőle, hogy hetekig kellene bebootolnom, ha volna annyi időm. Viszont nincs, mert most vagyunk itt és nem egy hét múlva. Szóval agyban Rubik kockázom egy kicsit a sok ténnyel, amikkel megdobált. Hógolyó csatában nem találtak el ennyiszer az fix és az is, hogy ez egy emlék volt. Alakul ez kérem, mint púpos gyerek a prés alatt. - Ambróziát hagyjuk, most úgysem tudnék érdemben hozzá se szagolni - szólalok meg, miután úgy érzem mindent oda passzintottam be az én kis hiányos kirakósomban, ahová szerintem való - Szóval barátnők vagyunk, igaz? Ez végül is jó hír, mert azom pont nincs láthatáron - próbálom kicsit elviccelni az egész "alig emlékszem valamire az életemből" dolgot, ami egyébként olyan iszonyúan frusztrál, hogy legszívesebben ordítanék - Miben segítettem én annak idején neked? Hogyan barátkoztunk össze? Van kedved egy ital mellett ezt megbeszélni? Szoktunk mi így iszogatni egyáltalán? - halmozom el kérdésekkel. Igazából vannak derengéseim, egyre több és élesebb kép villan fel a múltamból. Példának okáért olyan emberekkel üldögélek kocsmákban, akiknek nem tudom a nevét. Vagy épp pisztollyal lövök ugyanezekkel egy lőtéren. De olyan is volt amiben gésának voltam öltözve és teát szolgáltam fel valakiknek. Fura ez a memória téma. A macskámra Árnyékra szinte azonnal emlékezni kezdtem. Beugrott, hogy ázva fázva nyávogott és picike volt, amikor megtaláltam és kihúztam egy kocsi alól. Bevittem a lakásba és akkor tűnt csak fel, hogy valami nem stimmel vele. Azóta már őt is visszakaptam. Sean lízingelte "Míg az anyukája kicsit rendbe kapta magát", ahogy öcsém fogalmazott. Biztosan most is vár rám az én édes kis vaksi szőrcsomóm az ágyam végében pihenve.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Bánki Barnabás - fogom a kezed, nyugi - stilóHangosan felnevetek a következtetésén, de csak legyintek egyet, mert ő is és én is tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Szép lenne, hogyha régóta a legjobb társaságot, amit kaphattam legyengézném, főleg, hogy egyáltalán nem lenne igaz a férfira. Kicsit szétszórt és szerencsétlen, mégsem gyenge, mert mindezek ellenére próbálkozik és teszi, amit tennie kell. Nem szégyell semmit, őszintén elmondja, hogy mielőtt eljött volna az állatok végtermékének szagában szaladgált fel s alá, és próbálta helyre hozni a házát. Ki mondd el ilyet bárkinek is?
A nevem máshogy hagyja el ajkait, mint ahogy eddig, mintha ízlelgetné, mintha mást akart volna mondani, mint amit eredetileg kimondott. Egy mosollyal köszönöm meg neki némán. Türelmesen várom meg, amíg egyszer kezemre, majd arcomra, végül ismét kezemre néz, végül elfogadja, hogy aztán el is engedje és ott hagyjon. Ez nem volt valami hosszú életű dolog, de mindenképpen mellette szól, hogy a számlát rendezte. Amint visszatér mellém, mindennemű természetességgel kulcsolom össze ujjainkat, mert bár nem ittam sokat, lépteim ebben a magassarkúban mégis olyan bizonytalannak érződnek. Talán becsiccsentettem egy kicsit.
Szóval, ha csak Barnabás nem húzza el kezét, kézen fogva lépünk ki a fulladt és nyomott pubból. A friss levegő szinte pofán csap, és rögtön kezd kitisztulni a kép előttem. Az égen milliónyi csillag villog, a Hold gyéren világít, de nem is baj, ez így pont tökéletes, legalább nem égeti ki a szemem. Barnabás kérdésére oldalra sandítok, és egy szende mosoly kíséretében válaszolok.
- Én tudom - kezdem el húzni magam után a férfit, ahogy megszaporázom lépteimet a falu széle felé. - Gyere - mosolyom kiszélesedik, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a helyszínhez, amíg végül meg nem látom a tó vízét haloványan csillanni a Hold fényében. - Megjöttünk - engedem el Barnabás kezét és indulok el határozott léptekkel a stég felé.
- Szeretek itt lenni - fordulok hátra a vállam felett, hogy a férfira nézhessek. - Nyugodt, csendes, és ilyen tájt soha nincs erre senki.
|
|
|
|
|
Anastasia Strakhova
INAKTÍV
Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
|
A Könyvtáros A por problémájára pontot tettem így most nem zavar, hogy a fellapozott iratok miatt lassan úgy gomolyog körülöttünk, akár a köd egy hűvös őszi hajnalon. A férfi kérdésére a tejberizs kapcsán hevesen és szélesen mosolyogva bólogatok. Szavak nélkül is érteni fogja válaszomat, ebben biztos vagyok. Egyelőre hasztalan kutatunk a megannyi irat között, de én nem vagyok az a fajta, aki feladja és ahogy elnézem a velem szemben lévő férfi sem erről híres. Szerencsém van vele és nem csak ebben. - Jól tudod, működnek a mugli dolgok. De egy műszív kicsit azért komolyabb szerkezet, mint egy mobil - szólalok meg kissé elfogultan - Ezeknek is több fajtája van persze. Egy részük rendszeres elektromos árammal való feltöltést igényel és míg tart a töltöttség a beteg szabadon mozoghat. Viszont itt ugye az nem menne egykönnyen. Már a töltés és a feszültség szerkezetben tartása. Erre találták ki a rúnázást, de az meg nem megbízható, legalább is ilyen komoly műszerek esetében nem - hogy az alsó sorokat kényelmesen elérjem leülök a földre és ölembe fektetem az átnézendő papírokat, míg a már megvizsgáltakat rögtön vissza is teszem a polcra, így tartva rendet és ütemet - Ezért én egy olyan szerkezetet szeretnék létrehozni, aminek áram helyett a töltést nemes kövek adják, de csak itt a varázs világban, tehát az eszköz valójában kétéltű lenne. Tartós és visszakontrollálható volna nálunk, ezáltal biztonságosan alkalmazhatnák bárkinél - egy kicsi, rubinvörös, bőrkötéses könyvecske fekszik az ölemben, de még nem nyúlok hozzá, inkább tovább folytatom a magyarázatot - Ennek a hölgynek egy ilyen részben nemeskő akkumulátorú ritmusszabályzója volt és elvileg a naplójában leírta a tapasztalatait, feltevéseit és mindent, ami annak működésével kapcsolatos volt - révedek el egy kicsit, ahogy elképzelem a tablón látott kép alapján a nőt - Nekem pedig ezek a felbecsülhetetlenül értékes információk nagyon sokat segítenének - ismét jó adag por száll fel egy dossziéból, amit felcsapok. Úgy érzem jó lenne tudni miként élte meg ezt az egészet a professzornő. Látni az ő szemével egészen más és új megvilágításba helyezné mindazt, amit eddig megtudtam. Kezembe veszek egy újabb adag iratot, és valamiért teljesen megfeledkezem a kötetről az ölemben. Közben a könyvek kedves őre megdicséri szenvedélyemet és a magáéhoz hasonlítja, ami igazán nagy elismerés nekem. Általában nem néznek ki belőlem sokat. Az angyali külsőm okán butácskának hisznek vagy olyannak, akiben nincs kurázsi és kitartás. Aztán általában csalódnak. Kik így kik úgy. De én magamban ilyen téren sohasem.
|
|
|
|
|
Machay Menta Sonja
INAKTÍV
RPG hsz: 40
Összes hsz: 58
|
MeglepIlián
Begombolatlan kabátját hátra-hátradobja az enyhe szél, ha induláskor nem vágta volna zsebre kezeit, az anyag valószínűleg krémszínű szárnyként lengedezne utána. Lesétál a Rózsadombról, maga mögött hagyva a Minisztérium impozáns épületét, és vele együtt minden munkával kapcsolatos gondolatot is. Bámészkodik, élvezi, hogy végre nem az orra elé tett iratokat kell böngésznie. Tekintete végigfut az épületeken, az embereken, a járdán masírozó szürke galambokon. Léptei kopogását csak a többi járókelő hallhatja, számára elnyomja a város hangjait a fülhallgatóiból duruzsoló zene. Kényelmes tempóban fordul rá a Margit körútra, egy piros lámpánál vet egy kósza pillantást csukója belső felére fordított karórájának mutatóira. Picit késni fog, de úgy dönt belefér, így a zebrára lépve sem szaporázza meg lépteit. Rögtön megérzi mikor ér ki az épületek közül, egy erősebb és hűvösebb széllökés rögtön arcába söpri szőke tincseit. Fintorogva simítja ki látóteréből a finom szálakat, majd gyűri be őket körsála alá. Kezeit visszadugja a zsebekbe, majd - szigorúan az időjárás, nem is Anna miatt -, kicsit gyorsabb tempóban közelít a sziget lejáratához.
A már majdnem teljesen sötét eget felhők takarják, és hiába jár még csak öt felé az idő, az utcalámpák sárgás fénye festi bőrét egészségtelenül sárgára, ahogy a szökőkút felé sétál. A kisebb-nagyobb csoportosulásokat kikerülve dobja le magát egy padszerű székre, jobb lábát a balon átvetve dől neki a támlának és veszi elő mobilját, hogy immár azon csekkolja mennyi az idő. A picitből nyolc perc lett, de nem zavartatja magát, idefelé nem látta a nőt - na nem mintha annyira kereste volna -, ha meg ő veszi észre Sonját, majd azt mondja már itt vár egy ideje. Böngészni kezd, lehajtott fejének színét tovább árnyalja a képernyő kékes fénye. Igen, ne lepődj meg, ha mugli eszközök szokásszerű használatát észleled nála, elég régóta felfedezte már bennük a jót, rosszat. Emlékszel arra az appra ami magas frekvenciájú hangokat ad ki? Sonja is ismeri ám, és nem azért hogy mondjam, de nagyon hatékonyan meg tud zavarni bizonyos kellemetlen családi vacsorákat egy okos kis pöccintés a képernyőn.
|
|
|
|
|
Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
RPG hsz: 428
Összes hsz: 857
|
Carolina
Psszt.
Kissé megilletődve veszi a kézfogást, de az ital által nyert bátorságnak köszönhetően, eszében sincsen elereszteni a nőt. Hogy is ne, aztán megint hosszú évek múlva futnak egymásba újra. Szó sem lehet erről, meg szerencsére munkahelyüknek köszönhetően is lehetetlen küldetés lenne.
Követi a szőke minden lépését és valahol félúton tudatosul benne, hogy bizony éppen odatartanak, ahova ő is irányította volna a sétát, ha rajta múlik. Ez a hely napközben is a béke szigete, ilyenkor pedig főleg annak nevezhető. Érdekesnek tartja, hogy a nővel ennyire egyre gondoltak, s újfent nagyon bántja, hogy annak idején nem volt lehetőségük jobban megismerkedni.
Ahogy a puha, aprócska kéz kicsúszik az övéből, rögtön hiányolni kezdi, pedig tudja, hogy nincs joga. Mégis, mint egy elárvult kiskutya úgy néz Ophelia után, aki a stégen állva még szebbnek tűnik, mint eddig. A Hold fényének játéka a vízen, az állatok halk moraja, mind olyan környezetet varázsolnak köréjük, mely még Barnabást is megihleti.
Nem szól semmit, csak egy mosoly kúszik arcára, melyet ma még biztosan nem láthatott a nő. Tulajdonképpen, talán az elmúlt években senkinek sem volt hozzá szerencséje. Lassan, ám mégis határozottan indul el Ofi felé, s mikor odaér hozzá, bal kezének mutatóujját a nő álla alá csúsztatja, hogy egy enyhe nyomás segítségével arra kényszerítse, hogy megemelje a fejét. Szavak helyett most cselekedettel kommunikál, ha a nő nem tolja el, akkor közelebb hajol hozzá és ajkait egy bátortalan, puhatolózó csókra invitálja.
- Ne haragudj, de ahogy itt álltál.. - lép el végül szabadkozva, a rövid ám számára annál jelentősebb pillanatból. - Megbabonáztál - fejezi be mondatát, majd egyet lép hátra és tekintetét a vízre tereli.
- Én is ide akartalak hozni - sandít le végül a másikra. Ezt a helyet annak idején id szerette és nagyon örül annak, hogy a felgyorsult mugli világ ellenére bizony vannak még ilyen csodák az ő világunkban.
|
|
|
|
|
Mitzinger-Yazel Frances
INAKTÍV
She-hulk
RPG hsz: 80
Összes hsz: 149
|
My tequila
Elég hamar sikerül beazonosítani a hangot, még ha ő nem is lát meg azonnal. Persze, nagy itt a tömeg ahhoz képest, hogy kávézó, büszkén mondom, hogy a környéken a miénk a legjobb. A legjobb kávék, a legolcsóbb csapolt sör, öt féle tonik és vág tíz fajta fű. Mindenki megtalálja, ami neki leginkább a kedvére tesz. Nekem csak az kellett, hogy messze legyek és minél gyorsabban, baj? Ezért is segítek anyának, de nem túl sokat, mert dühös rám, szerinte nem tükrözöm a családi vállalkozás szellemét. Na nem mondod, baszki?
- Gint. A holland már csak ilyen - vonom meg a vállamat, mert a nyelvünk olyan, mint egy csomó másik részeges szerelemgyereke. Nagyon beteg. A lányka integet anyámnak, aki cserébe nagyon furcsán néz, de aztán elmosolyodik kicsit. Ez azonnal lefagy, mikor rám néz, nem boldog tőlem.
- Majd mondd meg neki, hogy üdvözlöm - bólintok lassan, mert semmi bajom az otthoniakkal. Csak nem bírom tovább egy pillanattal sem egyedül, lehet, hogy még egy ilyen reggel és felkötöm magam a zuhanyzóban. Koccintunk, lehúzom az italom és hátradőlök.
- Áll a bál? Hol? - kérdezem felvont szemöldökkel, megnyalva a szemfogam, majd felsóhajtok, megdörgölve a szemem sarkát. - Muszáj volt eljönnöm. Egyedül vagyok szinte egész nap. Kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök. Kivagyok.
|
|
|
|
|
Kreßler Stella
INAKTÍV
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
|
november 11. ¤ The lovely leaf café, Lisse ¤ #outfitElla Nem vagyok egy nagy jó család szakértő, így elég távol áll tőlem az is, hogy értsem a feszültséget, ami így kiüt Ginny anyukájának arcán. Persze, én is vitáztam anyával eleget, bár többnyire támogató volt. Meg elég részletes beszámolója volt tőlem mindenről és mindenkiről. Részletesebben ismerte Gabe-et, mint szükséges lenne az első vacsoránk előtt azt hiszem.
- Ők is tudnak valamit, de azért egy tequilát nem utasítanék vissza - vigyorodtam el, ahogy a popóm utána ringatva elálltam az útból, mert bármennyire is ragyogok én be bármilyen helyet, azt hiszem most nem voltam segítőkész a kiszolgálásban senkinek. - Persze, majd felhívom úgyis később, mondta, hogy csak este tudom hívni - vontam a vállamon, mert nem voltam én ezen kiakadva. Persze szerettem, ha napközben is néha lóghattam rajta, de azért nem szenvedtem olyan durva függésben mint... egyesek. Nem mutogatok, mert a cigi utána lelkem kobozzák el legközelebb valahol.
- A chaten, a telefonon, Celék nappalijában. Kicsit túl nagy a dráma, három napja még én kaptam az ívet pár szálért, most meg megy a világháború meg a horrorsztorizás. Nem értik, igazából én sem tudom mi történt - néztem rá, ez mondjuk még nem volt kérdés, csak lefektettem, hogy semmi ítélettel nem jöttem, mivel eléggé le vagyok maradva.
- Ezt ismerem, néha bemegyek ugye a suliba, de amúgy... macskák és én, nem rossz ez azért mindig. Bár néha csak...ne - mosolyodtam el, aztán inkább leültem, mert nem akarok én álldogálni és az asztalra könyököltem.
- Miért vagy itt, Ginny? Van tüzed? - nem, ezért s elennék, én sem megdicsérve, de kikapartam az utolsó, crayons szálam. A piros megmaradt, ha már más nem. - Nagyon hangulatos, ez a családodé, ugye?
|
|
|
|
|
Mitzinger-Yazel Frances
INAKTÍV
She-hulk
RPG hsz: 80
Összes hsz: 149
|
My tequilaNem is szarozok nagyon, ugyan kicsit furcsa, hogy úgy beszél a hollandokról, mintha egy sem lenne a közelben, miközben magam is az vagyok. Inkább csak feldobom a seggem a pultra, átlendítem a lábaim. Leemelem a kérdéses üveget, két poharat, amit a pultra teszek. A fahéjat is, meg a narancsos bödönt. Anya eltúr egy tincset az arcomból, én meg összepréselem az ajkam.
- Amit csak akarsz, szivi. Mondtam, bármit, csak kérned kell - bököm ki elég hamar, töltök is italt, igaz kissé remegő kezekkel. Talán nem ártana valami kevésbé erős is. De nem most. Felé tolom az egyiket, mielőtt még lenyalom a kezemről a fűszert. Letolom a töményt, majd a narancsra harapok. Az édes lé ellepi a szám. Nem lep meg, hogy felfújták, mindennel ezt teszik. Mélyet sóhajtok.
- Majd lenyugszanak, gondolom. Még én sem tudom, mi fog történni - vonom meg a vállam, nehezemre esik kimondani, de muszáj. Mert őszintén, sejtelmes sincs mi a szar lesz az életemmel. Figyelek rá, ahogy mesél, de ugyanazt éli át, mint én. Velem is ott volt Duplo, de ez nem elég, nem segít, nem leszek tőle... Több.
- Gondolkodni. Van - lököm át a lepkés zippot a lánynak, majd az oldalt dühömben lenyirt tincsekbe túrok. Inkább végigsimitok csak. - A miénk, igen. Szeretem. Itt nőttem fel.
Újabb kört öntök, miközben leülök a pultra, majd veszek egy mély levegőt. Nagyon mélyet, ami reszketegen tör fel a torkomból.
- Nem tudom, vissza kéne e mennem. Egy katasztrófa vagyok. Tönkre fogom tenni az életét. A sajátom sem tudom egyben tartani - vakarok a körmeimmel egy pontot a pulton egyre inkább. Pislogok párat, hogy a forróság eltűnjön a szememből. - Annyi dolgot el kéne mondanom... De nem nézne rám többet ugyanúgy.
A körmeim a pultnál vájom, mielőtt egy dühös mozdulattal megtörlöm az arcom.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Bánki Barnabás - jóóóó - stilóKézen fogva sétálunk a tóig, ami nyugodt valóban, de a legfontosabb egy lélek sincs itt rajtunk kívül. Oké, a bogarak nem számítanak, ne meg ők nem is sok vizet zavarnak jelenleg. A stégre sétálok, bambultan bámulom a vizet, és a keserű érzés a semmiből csap le rám. Egyedül vagyok jelenleg. A férfi akiért meghaltam volna elhagyott, a férfit aki meghalt volna értem, én hagytam el. Nincs igazság a világon, hiába vagyok tisztában azzal, hogy én csesztem el az egészet, mert valahogy nem tudok megülni a fenekemen soha, amikor azt kéne. De még mennyire, hogy azt kéne. És mondjuk... nem, nem is vagyok egyedül. Barnabás itt van, akinek határozott, de egyáltalán nem sietős lépteit hallom a hátam mögül. Egészen addig nem foglalkozom a ténnyel, hogy felém jön, amíg meg nem érzem mutatóujját állam alatt, ami arra kényszerít, hogy fejemet kissé hátrabiccentve tekintsek fel rá. Megérzem ajkait a sajátjaimon, szemeimet lehunyom és már éppen kiélvezném a dolgot, az őszinte csók adta csodákat, kezeim is mozdulnak, amikor eltávolodik és rögtön szabadkozni kezd. Na, ez az én szerencsém.
- Nem haragszom - lépek közelebb hozzá, hátha megmaradt még a bátorságából valami, hátha szerencsénk van és egy olyan estét tölthetünk el együtt, ami mindkettőnknek jelent valamit. Az, hogy mit rajtunk áll, nem kell ugyanannak lennie, sőt! De ki mondta, hogy az életet nem lehet élvezni egy stégen is, csak egy négy csillagos étteremben? - És köszönöm - a bókra egy enyhe pír üti fel fejét az arcomon, és bár én be tudom a bornak, nem hiszem, hogy Barnabás is annak tudná be, ha egyáltalán észreveszi a körülöttünk lévő gyér fényben.
- Valóban? - emelkedik meg a szemöldököm kérdőn, ahogy még egyet lépek felé, majd kezét ismét megfogom. A stég széle felé kezdem el húzni, majd odaérve lehuppanok a szélére. - Különös, hogy ennyire egyre gondoltunk. Látod? Nem is olyan rossz, hogy csak ketten vagyunk, Barnabás - mosolyodom fel a férfira őszintén. Nem, tényleg nem rossz.
|
|
|
|
|
Drinóczi Gerda Vivien
INAKTÍV
megtört terromágus
RPG hsz: 183
Összes hsz: 233
|
Anton bá'
büntetőmunkaA csend, melyben dolgoznak, kifejezetten megnyugtatja és abba a hitbe ringatja, hogy talán nem is lesz olyan szörnyű ez a nap. Persze jó se, hiszen büntetőmunkát kell végeznie, de így van lehetősége kicsit magával lenni, gondolkodni és összegezni. Mert egyébként van mit. Amióta visszatért Bogolyfalvára, egészen megváltozott és kezd olyan lenni, mint régi önmaga. Csak az nem változik, hogy képtelen elviselni a férfiakat, ez viszont nagyon erősen jelen van életében. Eszmefuttatásából Anton zökkenti ki a kérdésével, amire készségesen válaszol, nem sejtvén, hogy a férfi mit sem tud a történtekről. A nő abban a hitben él, hogy itt még a falnak is füle van, ebből kifolyólag az is hallott már erről pletykákat, aki nem ismeri. Logikus.
A válaszra felkapja fejét, szemei elkerekednek. Hogy mi van? Még a kiegészítés sem oszlatja el meglepettségét, bár úgy hiszi, érti, hogy a férfi mire szeretne kilyukadni. - Én néha nem így gondolom - lesüti szemét és kínosan elmosolyodik, ahogy a következő kupacért nyúl. Hogy is lehetett volna helyes kioltani egy emberi életet, akár önhibáján kívül is? Hiszen túl a tényen, hogy életveszélyben volt és eleme, kikerülve irányítása alól cselekedett, mégis csak gyilkosságot követett el. Ha bűnös, bíróság elé kellett volna vinni, nem pedig Isten ítélőszéke elé állítani.
- Így is mondhatjuk. A külvilág számára megszűntem létezni, miután a férjem minden kapcsolatomat elvágta a barátaimmal és a családommal - megvonja vállát, mert bár nem könnyű erről beszélni, még mindig egyszerűbb, mint elmesélnie egy estéjüket otthon. Abban sem kedveskedés, sem köszönet nem lenne, bár tulajdonképpen visszaemlékezni arra, hogyan szeparálták el a szeretteitől... Ez sem jobb. De talán kíméletesebb a semleges tényekről beszélgeti, mint beleállni a durva részletekbe, legalábbis most így érzi. - Tulajdonképpen igazuk van, hogy nem kíváncsiak rám. Egyik pillanatról a másikra nem válaszoltam az üzeneteikre, mert nem mertem. Féltem, mi történik, ha Boldizsár rájön majd - a kezében lévő irat szamárfülét egyengeti ki, lassan morzsolgatva ujjai között. A sűrű bagolyváltások megritkultak, már nem kellett folyton válaszolnia és már nem érdeklődtek utána. Futólag néhány tollas érkezett ugyan, de az utolsó évben végleg megszűnt minden. Vagy talán csak férje semmisítette meg őket, ezt már sosem tudja meg.
|
|
|
|
|
Várszegi Gábor
INAKTÍV
RPG hsz: 8
Összes hsz: 10
|
Drinóczi Gerda Vivien Gábor izgatottan dobol ujjaival a vonat ülésének karfáján, miközben ezredjére pörgeti végig fejében az elmúlt napok történéseit. Életében először cselekszik úgy, hogy az teljesen szembe megy a szülei akaratával. Még maga sem érti, hogy hogyan jutott arra döntésre, hogy az atyai szigor és az anyai féltés ellenére teljesen egyedül elköltözik otthonról, és beiratkozik a Bagolykőbe... Gyermekkora szinte teljes mértékig mágiától mentesen telt. Nevelőapja bankár egy jól menő budapesti banknál, édesanyja pedig pszichológusként dolgozik, és ideje nagy részét otthon tölti. Mindig is nagyon jó szülei voltak Gábornak, és mivel egyedüli gyerekként nevelkedett a családban, így teljes figyelmüket rá tudták fordítani. Azzal most már tisztában van, hogy ez nem minden esetben volt teljesen egészséges, de azért a szülők is igyekeztek kerülni a túlzásokat. Figyeltek rá, féltették, de mivel Gábor sem okozott csalódást, ezért a kellő szabadságot is megadták neki. Így az egész élet nagyon harmonikusan és kiszámíthatóan telt, egészen addig, míg először látogatott el egyedül a nagyihoz egy hétre. Nagyi Balatonfüred mellett élt egy kis faluban, ahol év közben alig, nyáron viszont nagyon is pezsgő volt az élet. A nagyapáról mindig homályosan mesélt ő is és anya is, így még az sem derült ki Gábor számára, hogy pontosan mikor és hogyan halt meg. Minden esetre ő világ életében úgy tudta, hogy nagyi egyedül él. Szóval ezen az első nyáron, amikor a szülei otthagyták őt egy hétre nagyival, minden megváltozott. Eleinte semmi különös nem történt, lementek együtt a strandra, megsütötték a szokásos nyaralásindító hekket, nagyi olvasott a kertben, Gábor kiment a stégre. Nézte a vizet, a nádast, majd érdekes hangokra lett figyelmes. Mintha valaki szólongatta volna. Gábor körbepillantott, de a legközelebbi pancsoló családot is már több száz méterrel elhagyta. Tovább folytatta útját, majd ismét hallotta a hangot. Felkapta a fejét, és egy sikló csúszott el mellette villámgyorsan. Gábor nem tudta hova tenni a dolgot, de arra gyanakodott, hogy napszúrást kaphatott, ezért visszafordult a nyaralójuk felé. Otthon vacsora közben elmesélte nagyinak a délutáni élményeit. Nagyi arcán széles mosoly terült el, majd elkezdte kérdezgetni a fiút arról, hogy korábban is tapasztalt-e már ehhez hasonlót. Gábornak mindig is voltak érdekes gondolatai, megérzései, és néha úgy érzékelte, mintha egy-egy tárgy megmozdult volna körülötte, de sosem tulajdonított különösebb jelentőséget ezeknek a dolgoknak. Most azonban mindent bevallott... Ekkor mesélt neki nagyi először boszorkányokról, varázslókról, repülő tárgyakról, átkokról, és különleges lényekről. A 12 éves fiú teljesen összezavarodott. Először nagyon megijedt, majd érdeklődni kezdett, aztán ismét elutasította, nem akart hinni a fülének. Nagyi érzékelte a kétségbeesését, ezért lekerekítette a történetet, és elküldte aludni. A következő nap ugyanígy telt, majd a következő három is. Azon a nyáron még nem látta nagyit varázsolni, de alig várta, hogy újra meglátogathassa őt. A következő nyáron került sor először arra, hogy Gábor szemtanúja lehetett a mágiának, és nagyi elmondta neki, hogy ő is egy boszorkány, és feltehetőleg Gábornak is vannak varázsképességei… Hirtelen nagyot fékezett a vonat, ezzel kiszakítva Gábort a gondolataiból. A fiú kinézett a függöny mögül, és megpillantotta leendő iskolájának hatalmas kapuját. Gyorsan összeszedte magát, és lelkes izgatottsággal ugrott le a peronra, majd indult az iskola felé.
|
|
|
|
|
Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
RPG hsz: 428
Összes hsz: 857
|
Carolina
Mostezmi!?
Most nincsenek virágok, nincs napsugár, a fák már levetették díszes koronájukat, s az éj leple alatt, takarót képeznek a föld felett, melyen lépkedve szinte nesztelen képes megközelíteni a nőt. Ám a fából készített stég minden rezdülése elárulja, hirtelenjében úgy érzi magát, mint egy elefánt a porcelán boltban. Mikor elindult, céltalan tette. De ahogy egyre közeledett, ahogy a nő sziluettjéből egyre többet tudott beazonosítani, elkapta egy érzés, amolyan most vagy soha féle.
Ezért meri megtenni azt, amire talán egyikük sem számított, főleg nem egy órával, vagy többel ezelőtt. Ám nem húzza hosszan, éppen csak megízleli a bormámoros ajkakat, aztán elválik tőlük, hogy kissé zavarban távolodjon el.
Mikor a nő közelebb lép, elméje kicsiny részében felvillan, hogy talán távolodnia kellene, mégsem teszi. Csak ott áll, egy pillanatra tekintete elkalandozik a messzeségbe, de amint meghallja újra a szőkeség hangját, minden figyelme ismét ráterelődik.
Valóban.
Ophelia nem csak messziről igéző, hanem valami különös aura lengi körül akkor is, mikor éppen csak egy hajszálnyira van az embertől. Barnabás visszagondol arra, hogy mikor rájött a pubban, hogy csak ketten lesznek, legszívesebben hazáig nyargalt volna, s egy elfojtott mosollyal nyugtázza magában, hogy milyen jó, hogy nem volt nála nyúlcipő.
– Azért biztos meglett volna annak is a varázsa, ha csapatépítésként az asztal alá isszuk magunkat – vicceli el a helyzetet, miközben leereszkedik a nő mellé. – Meg gondolj bele, ha valaki annyira elázott volna, simán lehetett volna egész tanévben ezzel cinkelni – folytatja tovább a gondolatmenetet és halkan felnevet. Igaz kinőttek már ebből, elvileg, de biztosan nem hagyta volna ki, hogy ugrassa mondjuk Ofit vagy Emet, ha valami ultrakínos dolgot csinálnak az alkohol miatt.
– Sokat voltam itt, mikor idejártam, ide menekültem az őrült rajongók elől, tudod… - vált témát, de azért megmarad annál, hogy viccesebbre vegye a figurát. Közben pedig arra gondol, hogy nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki. Szerencsésnek érzi magát, hogy Ophelia megtisztelte azzal, hogy az őszi hideg ellenére itt ücsörög vele. Csak nem tud igazán mit kezdeni ezzel a pillanattal.
|
|
|
|
|
Drinóczi Gerda Vivien
INAKTÍV
megtört terromágus
RPG hsz: 183
Összes hsz: 233
|
Várszegi GáborKattan az öngyújtó, a szájából kilógó cigi pedig felizzik egy pillanatra, hogy aztán lassan égjen tovább. A kifújt füst ködbe burkolja vékony alakját, ahogy a kastély felé baktat, elvégre bármennyire is maradt volna otthon, ideje tiszteletét tennie a tanóráin. Ahogy eddig is tette egyébként, de ez most mellékes. Késésben van, de nem zavartatja magát különösebben, Henrik jó fej, nem valószínű, hogy a nyakába varr egy büntetést. Várffy-tól már jobban tart, a büntetőmunka kiosztása óta ugyanis nem igen hallott felőle, márpedig várja azt a híres "személyes megbízatást".
Fel sem tűnik neki, hogy egy ifjonc elsős mekkora lendülettel húz el mellette, ugyanis épp zenelejátszóját nyomkodja - egészen pontosan a felrúnázott telefonját -, csak később, mikor felpillant a készülékből veszi észre, hogy eddig az eridonos nem volt ott. Ahh, gólyák, majd rájönnek, mi a dörgés. Hagyja, hogy az egyelőre tökéletesen látható alak távolodva egy ponttá zsugorodjon, ugyanolyan kényelmesen szívja cigarettáját. Rég gyújtott már rá, de ma szükségét érzi, mert az éjszakája megint rémesen telt. Persze az haladás, hogy múlt héten Zlatanhoz behúzódhatott egy lidércnyomást követően, majd részben kialhatta magát. Ma is ivott már két kávét, de olyan, mintha csapvizet folyatna magába, egyszerűen már nem hat. Talán érdemes volna Riley-nak beszámolni enyhe insomniájáról is, ha netán tán arra járna.
A kastély bejáratán átlépve a csarnokban találja magát, ezzel együtt beérve a friss húst. Bár Gerdának nem tiszte megmondani, hogy ki tűnik tanácstalannak és ki nem, azért hagyatkozik az első megérzésére. Ebben az óriási épületben pikk-pakk el lehet tévedni, úgyhogy kedves lesz és segít. Legalábbis ő ebben a hitben él. Szív még egyet cigijéből - kit érdekel, hogy beltérről beszélünk, nyomassuk! -, majd odalép az ismeretlenhez.
- Hello, minden oké? Tudod, merre van az arra? - szemei kissé összeszűkülnek, hangja pedig rekedtesen szól. Éljen a dohányzás és az egész napos némaság, ha egyszer meg kell szólalnia, úgy hangzik, mint egy tüdőrákos nőstény rinocérosz - és az nagyon durva.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Bánki Barnabás - bárcsak tudnám - stilóAhhoz képest, hogy a férfi mekkora szerencsétlennek állítja be magát, valahogy ajkai mégis megtalálták az enyémet. És bár csak sebtében érezhettem az alkoholos ízt, mégis jól eső melegség árasztja el bensőmet. Nincs remegés, mégis valahogy ez az apró csók is arra késztet, hogy mosolyogjak, miközben leülünk, mikor már ülök, és akkor is, amikor a férfira emelem a pillantásomat.
- Ne reménykedj - nevetek fel hangosan. - Én például sosem iszom annyit, tudom a határaimat - forgatom meg szemeimet, majd kissé összehúzom tekintetemet, miközben a férfi arcát fürkészem. - De téged szívesen látnálak mondjuk az asztalon énekelgetni... Barcika - széles mosolyra húzom számat, de a nevetést próbálom magamba fojtani, hogy véletlenül se engedjem kitörni, hiszen így is csúnya játékot játszok most ezzel, de nem tehetek róla. Olyan aranyos, amikor mérgelődik! Bár azt meg kell hagyni, hogy én is partner lennék az egyik kolléga, esetleg kollegina cikizésében, ha ez egyszer előfordul. Mert ugye, mi hozza össze a legjobban az embereket? Az együtt nevetés, és szerintem, ha egy ilyen helyzet valóban megesne, akkor lenne min nevetni. Mondjuk valami különleges oknál fogva engem ma este csak Barnabással hozott össze az élet, mégis ugyanolyan jól érzem magam mellette, mintha valamelyikünk, az előkészítős tanári karból, karaoke estet csinált volna a pubban.
- Ohóóó, akkor bizony nagyon gyakran lehettél itt - bólintok felé egy határozottat. - Szerintem még fanklubod is volt - ingatom meg fejemet lehunyt szemekkel. Simán kinézem az akkori lányokból, hogy volt neki, és talán nem csak pár elvetemült lány lépett be, hanem mondjuk a szerényebb fajta is, csak azért, mert nekik is bejött a srác. Szép dolog ez a szerelem, nincs mit tenni.
- Zavarban vagy? - pillantásommal a tó vizét fürkészem, csak egy másodperc erejéig sandítok oldalra, hogy láthassam a férfi reakcióját, de végül úgy döntök elég a hangját hallanom majd ahhoz, hogy ez kiderüljön. Két kezemmel hátam mögött támaszkodom meg, fejemet hátravetem, hogy feltekintsek az égre.
|
|
|
|
|
Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
RPG hsz: 428
Összes hsz: 857
|
Carolina
Örülök, hogy te se érted.
- Nézzél már rám, szerinted csak részegen jutok el abba az állapotba, hogy asztalon táncoljak és énekeljek? - rázza meg fejét hitetlenkedve. Hát csak vissza kell gondolni a találkozójuk első pillanataira, amikor totál hülyét csinált magából. Arra alapozva is lehet tudni, hogy Barnabás bármikor kapható valamire, amivel hülyét csinálhat magából. Bármikor.
- Mintha tört szúrnál a szívembe, mikor így hívsz - oda is kap az említett testrészéhez és minden színészi tudását bevetve, prezentálja, hogy mennyire nem szép dolog felhasználni ellene ezt a nevet. Sokkal jobban élvezi, mikor a nő teljes nevét mondja, van benne valami különös dallam egy kevéske sejtelemmel. Imádja.
- Most, ugye csak szivatsz? - Ő ezt csak viccnek szánta, ugyan ki elől menekült volna? Sose érezte magát akkora májernek, hogy egyáltalán legyen olyan nő, akit érdekel. Erre tessék. Ennyi idő után kell megtudja, hogy voltak az iskola falain belül olyan elvetemült némberek, akik akár még fanklubbot is képesek voltak alapítani? Vissza kell mennie az időben, mondjuk úgy azonnal..
- Oph.. Carolina - fordítja fejét a mellette lévő nőre, aki úgy néz ki ebben a pózban, mintha éppen a Hold fényében sütettné magát.. - Gyakorlatilag attól a pillanattól fogva zavarba vagyok, hogy odaértem a pubba és megláttalak.. - nevet fel halkan. Hogyne lenne abban, hiszen szinte látta maga előtt, ahogy a nő kígyóként - haha- bekebelezi és összeroppantja. Ezzel ellentétben meg itt ücsörögnek a stégen és még az is kiderült, hogy Ophelia nem csak jó fej, de az egyik kedvenc helyük is közös.
- Igazából, kellemeset csalódtam - közli egyszerűen a tényt, amit biztos, hogy magyaráznia kell majd a nőnek, de áll elébe. Legalább nem némaságba burkolózva fognak ücsörögni egymás mellett, mint két szerencsétlen tinédzser, akiknek fogalma sincsen, mit kezdjenek egymással.
- Nem fázol? - nem örülne neki, ha a nő miatta fel avagy megfázna. Sajnálatos mód, a húsleves készítésében nem jeleskedik, így nem tudna segítséget nyújtani a gyógyulásban.. Legalábbis így biztosan nem.
|
|
|
|
|
Kreßler Stella
INAKTÍV
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
|
november 11. ¤ The lovely leaf café, Lisse ¤ #outfitElla - Mert nagyon rendes nő vagy - jegyeztem meg tényleg lelkesen és őszintén. Azt hiszem pillanatnyilag én hiszem ezt el egyedül a helyen. Ennek nem is az a fő gyújtópontja, ahogy nézem a szülővel a feszkót, inkább a tény, hogy itt vagyunk. Én is sokszor futottam már el dolgok elől. Igazából egész életemben kerestem kerülőutakat, hogy ne sérülhessen az, amit szeretek. Vagy akit.
A kezem felemelve végighúzom a narancsot a mutató és hüvelykujjam közötti részen, majd megszórom a barna fűszerrel mielőtt a pohárért nyúlnék. A gold mindig jó döntés, a silver már túl átlagos. Lassan nyalom le a fűszert, a tekintetem meg is ragad egy ránk nézőn, de aztán csak megiszom az innivalót és kényelmesen esek neki a narancskarikának.
- Majd lesz más, aki az új beszédtéma. De nem ez érdekelt. Hogy érted hogy nem tudod? Okkal vagy itt az otthon helyett, nem? - kérdeztem rá, nem volt azt hiszem túl kedves, de tényleg érdekelt mi a helyzet. Gondolom ha inkább hazajött, ahonnan anno el, mert ezzel legalább képben vagyok, nagyon durván el van félre esve pár képkocka.
- Köszimöszi - vettem el és meg is gyújtottam a szálat, aztán pillogtam kicsit a füst után mielőtt sóhajtva néztem volna Ginnyre. - Nem ezért jöttem, márhogy nem azért, amiért ők most rád vetnék magukat, Én is mindig megkapom valamiért az ívet, mások vagyunk - vontam a vállamon, aztán csak közelebb hajoltam a pulthoz az egyik lábam magam alá húzva ülésben.
- Ezért vagytok ketten, nekem se ment egedül. Vagy te nem akarod ezt közösen? - Megérteném valahol azt is. Mit tudok felmutatni egyedül? Egy pasast, aki azt hittem megüt mert nincs a DNS-emben az övéből egy óvoda udvarán, vagy féltestvéreket, akikkel nem is igazán tudjuk mi történik szülő tájon, vagy úgy az egész katyvaszt, amit Gabe előtt feltorlaszoltam? Mindegy is. - Mindenki hazudik néha, vannak titkok is, de könnyebb, ha nem egyedül tudod. Mi például mindent... majdnem midnent megbeszélünk, és nem is állunk úgy, mint múltkor is a filmes után a bál másoknál - forgattam meg a szememet.
|
|
|
|
|
Várszegi Gábor
INAKTÍV
RPG hsz: 8
Összes hsz: 10
|
Drinóczi Gerda Vivien Gábor egészen hihetetlen sebességgel ugrik le a vonatról, maga után rántva a bőröndjét és sporttáskát, majd ugyanilyen tempóval robog a hatalmas épület felé. Nem igazán godolkozik azon, hogy mit is fog kezdeni magával ha megérkezett, csak az jár a fejében, hogy végre láthassa az iskolát, beléphessen a kapun, amiről nagyi egész nyáron magyarázott neki, és elkezdhesse élete legújabb és várhatóan legizgalmasabb fejezetét. A nagy sietségben teljesen meg is feledkezik arról, hogy az állomástól az iskoláig vezető úton is tömérdek látnivaló lett volna, és segítséget sem ártott volna kérnie az arra járó diákforma emberektől, hogy ha megérkezett, akkor mégis merre induljon tovább. Már csak néhány kanyar... és megérkezett! Szájtátva bámulja az elé táruló hatalmas épületet. El sem hiszi, hogy tényleg itt van, tényleg létezik ez a világ, és ő tényleg részese lehet. Az udvarba érve lassabra veszi a tempót, majd betolja vállával az óriási kaput és belép az iskolába. A csarnokban ledobja a táskáit, vesz egy mély lélegzetet... És akkor valaki megszólítja. -Ó.. hello! Igen, azt hiszem minden oké... Igazából még arról sincs sok elképzelésem, hogy mi is az arra...- széles mosoly terül el arcán, ahogy felpillant a kedves idegenre, és konstatálja magában, hogy valójában tényleg eddig tartott a tudománya. - Szóval az van, hogy nagyjából fél órája szálltam le a vonatról, és annyit tudtam, hogy idáig el kell jutnom. Egy olyan infóm van még, hogy az Eridont kell keresnem... Tudnál segíteni?-Kicsit bénán érzi magát, hogy ennyire tudatlan, de nem tűnik olyan ijesztőnek a lány, és abból ítélve, hogy a bejárati csarnokban egy égő cigit tart a kezében még fel is kelti a fiú érdeklődését. Mindig kedvelte azokat az embereket, akiket nem lehet olyan egyszerűen rendre utasítani, sőt titkon ő is vágyott erre a tulajdonságra.
|
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
|
Barnabás - Ugyan, egészen biztos vagyok benne, hogy Nico nem akadna fent egy kamu randin.
A feltételezés is már majdnem, hogy sértő, hogy ebből baj lenne, hogy bántaná őt, hiszen Barnabás a legjobb barátja, én pedig a szerelme vagyok. Bízik bennük, ebben teljesen biztos vagyok. Meg aztán ebben nincs semmi, szóval nem nagyon hiszem, hogy akárcsak az említésre méltó kategóriába kellene sorolni. Hát még csak a szendvicsemet se felezem el vele, a romantikázósok meg azt csinálják, de nem. Az én kajámból nem eszik. Ahogy Joey, úgy Emily sem ad a kajájából, ez alapelv. Nico talán kaphat, de még dolgoznia kell azért az ügyön, hiszen nem megy ám olyan könnyen ez.
- Most tutira undorítóan nyálas leszek, de nem érdekel.
Mondom vigyorogva, miután egy hatalmas nagyot haraptam, megrágtam és lenyeltem, közvetlenül az előtt, hogy innék két kortyot. Aztán persze jöhet a kávé, mert némi napindító nekem is kell. Tényleg egy csomó helyre el kéne jutnom, de az elindulásra nagyon nehezen visz rá a lélek.
- Ami Nicoval van, az maga a csoda. Csodálatosan érzem magam. Annyira nyálasan szerelmes vagyok, hogy néha csak ülök az ágy szélén, vörös arccal, és kínosan, bandzsán vigyorgok. Zavarba hoz a szerelmünk, és ezt imádom. Annyira boldog vagyok, és annyira boldogan vagyok zavart. Komolyan. A múltkor együtt voltunk, semmi extrát nem csináltunk, eltelt egy pár óra együtt, aztán az éjszakában lelépett, mert ne izéljon már Bözsi néni rajta, hogy mit csinál ott, én meg olyan energiát kaptam tőle, ettől a pár órától, hogy hajnalig írtam a szakdolgozatom. És, dobpergés, készen van. Már a konzulensem olvassa, áment mond, korrektor, köttetés, és már csak a tételek, leállamvizsgázom, és abban a pillanatban, hogy ott van a kezemben, nem fog érdekelni, hogy ki látja és ki nem, mindenfelé sziruposan csöpögni fogok.
Elégedetten húzom ki magam, mert már látom a végét, látom, hogy ez mennyire csodálatos lesz, és hogy mennyire nem fog érdekelni a kritika sem. Hát mondjuk csúnya is lenne, hiszen életem első párkapcsolata a bátyám exe volt, szóval mit ne mondjak, felnőtt a kis Emily. Én se hittem, hogy lesz belőlem bármi is, de az egyetem, a szaktársak, Adrian és Nico megmutatták, hogy eléggé sok is lehet belőlem, és sok is lett.
- Umm, legyen holnapután este. Random hely vagy nálad?
|
|
|
|
|
