A bolt nyitva tartása:
H-P: 10-18
SZ: 10-16
V: zárva

Tulajdonosok:
Császár Evelin és Császár Tibor

A bolt nyitva tartása:
H-P: 10-18
SZ: 10-16
V: zárva

Tulajdonosok:
Császár Evelin és Császár Tibor

Emily K. Crusader

Elindultam a kastélyból egy fontos találkozóra Emilyvel. Észrevettem, hogy egy új bolt nyílt, ezért úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha ott találkoznánk. Mikor a Boglyas térre értem, rögtön megláttam Emilyt. Odasiettem.  
 - Szia! De jó, hogy itt vagy! Remélem nem várakoztál rám túl sokáig. - ránéztem és vártam a válaszát. - Menjünk be ide, kint nagyon hideg van. - ajtót nyitottam és beléptem. - Ez egy csoda, gyönyörű! - motyogtam halkan.  
 - Gyere, menjünk és nézzünk körül.- mondtam még mindig elámulva a látottakon. Elindultam hátha találok valami finomat. Biztos voltam benne hogy nem csak a látvány szép, hanem még finom is. Miközben mentem rátaláltam a Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazséra. Két csomagot levettem a polcról. Mentem tovább más érdekes édesség után kutatva. Nem is fogytam ki az ötletekből, mit vehetnék. Találtam még Szellemek a Dobozban - t, Mindenféle ízű Rágót és még rengeteg érdekességet. Elindultam a pult felé, ahol leültem.  
 - Emily találtál valami édességet, ami megtetszett? - ekkor láttam meg a tele tömött vásárló kosarat. Mosolyogva így szóltam:
 - Te aztán bevásároltál. Nézd, van fagyi! - odaléptem a pulthoz és egy táblán ezt olvastam: Mindenízű és Színű Fagylalt. - Már mindenből van mindenféle? Rágó, drazsé, fagyi és még Isten tudja mi. - dörmögtem és visszaléptem a székemhez. Ekkor megérkezett az egyik eladó.
 - Jó napot! Én egy mindenízű fagylaltot kérnék és egy üdítőt, persze csak akkor, ha van. - visszafordultam a barátnőmhöz. - Te mit kérsz? - az eladó várta a választ.  
 

Vanília

Még alig ismertem Vaníliát, amikor találkozóra hívott, méghozzá Bogolyfalván. Sosem jártam eddig a faluban, tehát igent mondtam, és inkább jóval a megbeszélt időpont előtt indultam el, hogy legyen időm körülnézni. Lenyűgöző kis falucska, mondhatom. Az összevisszasága valahogy mégis egységet kölcsönöz az egésznek, és így külön-külön és egyben is élvezet nézni. Éppen a főtéren jártam, amikor kiszúrtam egy ismerősnek tűnő boltot. Nagyon hasonlított az operához közeli Sugar Shophoz, Budapesten, de ez még azon is túltett. Nemrég nyithatott az üzlet, mert még alig voltak benn vendégek, pedig amint megismerik a diákok, biztos nagy népszerűségnek fog örvendeni, már csak ha magamból indulok is ki. Suli után, ha volt időnk és csajos programot akartunk tartani, akkor a cukorkabolt az első ötletek között került említésre. Viszont nem sokat volt időm nézegetni, mert megérkezett Vani, szokásához híven loholva, tele energiával.
- Szia! Nem, egyáltalán nem várakoztam, hamarabb lejöttem nézelődni, de igazad van, menjünk be, úgyis kíváncsi vagyok erre a boltra. -
Feleltem mosolyogva, és követtem a lányt az üzletbe. Amint beléptem elfogott a honvágy, mert nem csak a kinézete volt hasonló, hanem a kínálatban is felfedeztem jónéhány mugli édességet, amiket vagy két hete még csak nem is láttam. Nem csoda, hogy hamar egy bevásárlókosárért nyúltam, és már pakoltam is mindent, ami nem csokibéka vagy mindenízű drazsé. Nincs bajom az itteni édességekkel, de aki milka csokin nőtt fel, annak mindig is az lesz az igazi csokoládé íz. Vani elkerekedett szemekkel meg is jegyezte, hogy elég sokat vásároltam, de nem zavart.
- Tudod, kicsit hiányzik az otthoni élet, ezek pedig mind arra emlékeztetnek. -
Felelem nevetve, és a kasszához igyekszem, hogy kifizessem a vásárolt árut, és leülhessünk rendelni is valamit. Biccentettem Vaníliának, hogy üljünk le a bárpulthoz, és Ő egyből ki is szúrt egy különlegességet.
- Mindenízű fagylalt... tényleg már csak ez hiányzott a repertoárból. -
Mosolyodom el méltatlankodásán, és közben a táblákat figyelem, valami különleges édesség után, ami nem annyira veszélyes, mint a mindenízű dolgok.
- Szerintem én egy sajttortát kérek szépen, málnaöntettel és málnás shake-et. -
Otthon sosem mertem megkóstolni a sajttortát, de most gondoltam egy életem, egy halálom, maximum rossz lesz, de legalább elmondhatom magamról, hogy bátor voltam a gasztronómia területén is.

Sharlotte

---

Egy kora délután

 Zsebében lapult a levél, melyen dolgozott már vagy egy órája. Délelőtt csak fontolgatta, tippelgetett, mégis mi a manót írhatna bele, de nem jutott semmivel sem előrébb, csak abban, hogyan töltse meg szemetes kosarát. Az egészben volt a fura, hogy tudta jól, mit akar leírni, mit akar megosztani az otthoniakkal, csak valahogy nem tudta szavakba foglalni őket. Rettentően bosszantotta a dolog, olyannyira, hogy majdhogynem feladta. Az egyetlen, jónak tűnő verzió pedig vészesen kurta lett, szinte tőmondatokba foglal mindent. Ezt gyűrte inkább a zsebébe, mikor tavaszi, vékonyabb kabátjába belebújt és hátat fordított a szobájának. Támadt egy apró ötlete, hogy a faluba lemenve bevásárol pár olyan holmit, amit az otthoniaknak szán, és, amik szállíthatóak is és levele rövidségét ezzel egészíti ki. Nem nagy levélíró, keveset küld haza és nem is írnak neki naponta, de teljesen nincsenek elvágva egymástól. Eltelve az ötletével, már száguldozik is a cél felé, a kijáratot átlépve veszi az irányt Bogolyfalva fele, sajátos, elnyújtott lépteivel. Nem is telis sok időbe, míg odaért, míg elérte a célt, s máris belevetette magát az üzletek sorába, hol csak nézelődve, hol pedig egy-egy apróságot vásárolva.
Végül, mikor már szinte mindene megvolt, egy bross az anyjának, egy zsebóra szerű valami apjának, és egy amolyan varázsvilágbeli képeslap, már csak egy megálló volt, mégpedig a húga meglepetése. Nagy, hatalmas mozgó plüsst vett volna neki legszívesebben, de ahhoz rengeteg bagoly kellett volna, így, úgy döntött, azt későbbre hagyja, egy másik alkalomra. Az Ajándékboltból kitérve indult meg előre, elsőként úgy, hogy nem tudta merre megy. Sok ötlete nem volt, kifogyott belőlük, így sem volt a legigazibb egyik sem, de most úgy érezte, a szándék, melyet belefektetett igencsak fontos. Körbekémlelve keresgélt, megállva gondolkodott, hogy hol találna olyasvalamit, ami egy öt éves kislánynak tökéletesen megfelelne. A levél szövege, mely eddig nemigen akart előbújni, most valahogy mégis előszökött, úgy érezte, most bírna írni oldalakat is, csak épp nem a megfelelő helyen tört rá úgymond az ihlet. Ez egy hihetetlenül fura jelenség volt számára, inkább az értelmét sem kereste.
Úgy negyedórányi bolyongás, tétovázás után lelte meg a választ, amikor is útja a Cukorkabolt elé vitte. Megállva nézte az épületet, pislogott, majd homlokon csapva magát, rájött, hogy édességből sosem árt ha van, és hogy testvére ezt tudná most leginkább értékelné. Meg is indul befelé, mindenféle hezitálás nélkül és betérve eltátotta kissé száját. Nem gondolta, hogy egy ekkora helyre ennyi mindent be lehet zsúfolni, és már most sajogni kezd a foga, ahogy belegondol, mennyi cukrot, csokit kóstolhatna idebent. Ő maga kevésbé édesszájú. Inkább a sós ropogtatnivalók azok, amik a kedvencei, persze ezzel nem tiltja el magától semennyire sem az édes dolgokat, csak, inkább a savanyúakat helyezi előnybe. Egy kosarat felkapva indul meg a sorok közt, nézelődik, válogat, néha pedig pakol is a kosarába egy-két dolgot, amit finomnak vél. Fejben elveszve, arra gondol, vajon mit fog szólni a család, hogy ilyesféle csomagot küld haza, mennyire fognak pislogni amikor kibontva kiömlik eléjük a sok édesség. Magában mosolyog, amikor maga elé idézi a húga képét és szavait, teljesen el is bambul így, úgy halad előre, így már csak azt veszi észre, hogy válla ütközik valamivel. Pontosabban valakivel, hiszen odatekintve észleli, hogy egy lány vállát sikerült elgázolnia sajátjával, persze nem szándékosan, csak néha túlságosan mélyre tud merülni a gondolatokban.
- Upp.. ne haragudj, nem akartam. – torpant meg, finoman a vállára téve a téve a kezét, majd elhúzva lép egy kicsit odébb, hogy mégse a nyakában ácsorogjon.
- Csontos vagyok, nem fájt ugye? – kérdezte végül, miközben az egyik szemközti polcról leemelte a cukorcsodát és a kosarába pakolta azt. Lassan túl sok minden lesz ott, persze, valamiből kivételesen magának is vásárolt. Ha ilyen helyre téved, nehezen mond nekem arra amit megkíván. De pont ez a cukorkabolt lényege szerinte.

Boti

Sharlotte

---

Már megérti innentől azokat az embereket, akik egy-egy édességboltot a mennyországnak neveznek. Tény, hogy ha az ember kicsit morcosabb hangulatában talál ide, egykettőre felvidul, hiszen már a színek kavalkádja dob a helyzeten. Egyedül is remek kikapcsolódás, tömegesen talán kicsit jobb is, hiszen remek alkalom kibeszélni bármit is, hisz az idegen fülek nemigen a másik mondókájára figyel, hanem azon töri a kobakját, hogy a mogyorósból, vagy a kókuszosból válogasson. Persze hadi titkot kibeszélni nem itt kell, de mégis, valahogy könnyedebben elengedheti magát az ember, mint mondjuk a nagyteremben. A hely maga kellemes volt, a kinti hőmérséklethez túl meleg, de nem vetkőzött neki, nem volt az a fajta, akinek ennyi ártana. Persze, kissé talán jobba megérezte a meleget, mint a könyvesboltban, de annyira forróság nem uralkodott itt, hiszen akkor a cukorkáknak és a csokiknak egyhamar annyi lenne. Azt a veszteséget pedig senki nem viselné jó szívvel.
A kosárka egyre jobban telítődött, noha, az árat nem sajnálta, de a mennyiség lassan már kezdett túlon-túl sok lenni. Igyekezett persze visszafogni a pakolás tempójából, már csak azért is, mivel sikerült elgázolnia valakit. Így, a kis kényszermegálló nem vitte rá arra, hogy csak úgy továbbhaladjon, sietve, mint akinek tíz perc múlva indul a vonata, vagy mint aki nem nézi a társait még levegőnek sem. Megnyugodott, hogy nem történt nagyobb baj, hogy nem sikerült olyan mértékű fájdalmat okoznia, amiből már akár gond is lehetett volna. Persze, ha erőből, direkt csinálta volna, nyilván pár zöld foltocskát hagyott volna emlékül, de ahhoz kicsit túlságosan elmerengett, hogy ilyesmit műveljen. Keze elhúzása után viszonozta a mosolyt, fogta át másik kezébe a kosarat és megkönnyebbült pillantással bólintott.
- Huh, akkor jó, vagyis nem, de örülök, hogy nem fáj annyira. Mondanám, hogy adok rá jeget, de nem hordok ebben a zsebemben. – pillantott immár a lány kinyújtott kezére és felfogva a szituációt, saját jobbját nyújtotta kézfogásra. Ahogy elengedte, úgy lógatta vissza maga mellé karját, nem nyúlt további édességek után, a másikra figyelt jelenleg, nem pedig a vásárolgatásra, ha már egyszer szó szerint összefutottak.
- Botond vagyok. Még úgymond új, nehezen igazodok ki a sok arc közül, de majd belejövök. – vont vállat finoman, hiszen tényleg fura volt neki a közeg. A mugli egyetemen ennyire nem volt a közösség úgymond ismerkedős típus, ott inkább csak kisebb közegekben mozgott az ember, néha, ha valaki mellé ehhez hasonlóan betársult, nemigen történt hasonló beszélgetés. Ezt furcsállja leginkább itt. Azt viszont nem, ahogyan a lány pakolászni kezdett a kosarába. Nem nehezményezte, hiszen elvégre mind a ketten ezért jöttek ide, ez a feladatuk. Ő maga már csak nézelődik, a legtöbbet, amit venni akart már beszerezte. Lassan ipari mennyiséget halmoz fel. Mégis csak több bagoly kell a szállításhoz.
- Mind magadnak lesz? Ha ezt egy fogorvos látná, kitérne a hitéből. – viccelődött a lány kosarának tartalmával, meg azzal, hogy valóban mit mondana erre az orvos. Szerintük minden veszélyes, lassan már inkább legelniük kellene, az számítana csak egészségesnek. Nem törődik inkább ilyesmikkel, kiélvezi, amit lehet, és a többi pedig a jövő zenéje.

Boti

Sharlotte

---

 Bevásárolt, de körülbelül úgy, mintha más egy évre tenné, vagy mintha nem cukorkák lapulnának kosarában, hanem a napi, heti betevő, amit a nem létező családja elé kell majd pakolnia. De persze, nem fog átváltozni kenyérré és tejjé semmi, a hasonlattal csak ő maga szórakozik egyet. Beletekintve számolgatni kezdte, hogy körülbelül mennyibe fog kerülni a dolog, a pénzt ugyan nem sajnálja, az otthoniak támogatják őt jelenleg, hiszen nincs munkája, nem úgy van most, mint az egyetemen, hogy az iskola mellett munkát vállalt valahol és úgymond eltartotta magát. Hiányzott neki, hiszen nem szeretett élősködni, de itt a faluban nemigen volt ötlete, hogy mit és hol tudna dolgozni. De majd biztosan lesz valami, ahogyan jobban halad majd előre, ismeri meg az embereket, az üzleteket, a falut. Addig pedig ugyan próbálkozik visszafogni a költekezést, amúgy sem az a költséges alak. Ami kell neki, az eddig mind megtermett a kastélyban, kész boldogság. A számolgatást befejezve húzta ki kezét a kosárból, rendezgette el a holmikat úgy ahogy és ismét a lányra tekintett, neki szentelte a figyelmét. A mosolyt viszonozta, nem mutatta balta arcát, vagy azt, amin semmi nem volt, üres volt és kissé taszító. Nem a mogorva mivoltáról híres, csak a csendesebbikről. Vállát kiropogtatva mozgatta meg azt, ugyan már nem fájt neki, csak puhán érezte az ütközést így utólag, nem tudta viszont, hogy a lánynak fájhat-e még, egyáltalán érzi-e még a helyét. De nem érdeklődött felőle, nem akarta nagyon felhozni a témát, hiszen felesleges volt, tovább léptek, szinte már el is elejtették, neki is csak a roppanás után jutott az eszébe. Szavai hallatán lépett túl teljességgel ismét a dolgon, pillantott ismét kosárra, futólag annak tartalmára.
- Áhááá, értem. Nem is gond az, finomak ezek a cukrok. Bár én nem mindegyiket szeretem. Válogatok, ha már lehet. Szerintem ezért még nem jár kövezés. Na, de akkor a bátyád is jól fog járni, ha megtörténik. Én ezeket az édesebb dolgokat a húgomnak küldöm haza. Nem tudtam mit vehetnék itt neki, így azt gondoltam, ezt kapja. Anyáék majd morognak, hogy cukorral tömöm és hiperaktív lesz, de na, legalább jól fogna érezni magát. – mulatott magában a dologra, hiszen tudja jól, milyen, ha egy ötéves felpörög és rohangál össze-vissza. Vigyázott rá, míg otthon volt, figyelte, hogyan viselkedik és mivel nem nagyon ért a gyerekneveléshez, volt, hogy csokival engesztelte ki, ha épp valami miatt sírt. Utána pedig már csak a takarítás maradt, hiszen amit lehetett, szétpakolt. Nem volt vele gondja, a húgával sem, akárhogy érzi az otthoni dolgokat. Nem tesz bűnbakká egy gyermeket, aki semmiről sem tehet, a pakolás úgy nézett ki, mindkettőjük részéről megállt. Eltekintett előre, de nem látott már olyat, amit meg akart venni. Tudta jól, hogy már csak a pénztárig kell elsétálnia és véget ér a vásárlás. Nem tudja, hogy a lány mit akar, merre akar menni. Nem lát a fejébe, de tippelni sem tud. Talán kettéválnak és mindenki megy a maga dolgára, talán nem, ez tőle is függ, meg magától is, de jelenleg nem tud épkézláb ötletet felhozni. A kosarat piszkálva pillantott rá, amikor a kérdés érkezett, elgondolkodva rázta meg végül a fejét, hiszen ez után már csak a levél van hátra, hogy befejezze, becsomagolja, amit kell, majd feladja őket. De az ráér, este is nagyszerűen meg tudja alkotni, a cukor nem romlik meg, ez egy nagyon pozitív tulajdonsága.
- Nem, nem sietek. Nem hajt semmi, szerencsére. – rázott ismét fejet, a kérdés második részén ugyan kissé meglepődött, de elmosolyodott, nem volt ellenére. Általában neki kellene ilyesmi felkérést feltennie, de a fordított helyzet sem gond számára.
- Hmm, most hogy így mondod, nem is tudom mikor ettem utoljára sütit. Van kedvem, együnk egyet. – bólogatott ismét, majd körbetekintett, hol lehet kapni a sütiket, vagy fizetni kell-e előtte. Nem tudta, nem ismerte a helyet, így most támaszkodott a lányra kicsit, hogy kisegítse, persze nem az árral, hiszen azt, szép gavallér módjára majd ő elintézi.
- Akkor most merre is? – pillantott ismét rá, menetre készen, hogy ha követnie kell őt.

Sharlotte

---

 Kezdett melege lenni, így, hosszabb távon itt időzve már nem volt olyan jó ötlet a vastag pulóverben időznie. Így, míg a témák leülepedtek és csend honolt köztük, kosarát letéve a földre, cipzárját lehúzva bújik ki a pulcsiból, akasztja karjára. Így kerül felszínre az egyszerű, ingszerű felsője, mely jelenleg fekete színben pompázik. Kosarát felvéve, egyszerűen belepakolja a zavaró ruhadarabot, majd ha fizetni igyekszik, kiveszi, de addig is túl férfi egy ilyet cipelni. A sütizés gondolata jó dolog, az nem érdekli, hogy a lányt vagy tíz perce ha ismeri, neki sosem volt az ilyen leülős, beszélős dolog gond, vagy akadály. Persze, addig volt felszabadult, amíg nem kellett olyan dolgokról beszélnie, amiket nem szívesen említ. De ezt is le fogja küzdeni, érzi, hiszen a tömeg, amely körbeveszi, igencsak jól hat rá. Abban viszont még mindig nemigen tudott mit mondani, hol van a cukorkabolt süti evős része. Amikor belépett ide, csak a polcokat nézte, semmi mást nem figyelt meg, utólag rájőve arra, hogy bizony sokkalta jobban tette volna, ha alapos körbenézéssel nyit. Pedig sokkalta jobban jött volna ki, hogy ő „vezet”, mutatja meg az utat. Ez tipikus pasi dolog, hogy nem szeretnek a másik nemre hagyatkozni, vagy legalább is ő nem, olyannak akar tűnni, aki mindenben magabiztos talpon áll.
- Áhááá.. – fordult meg tengelye körül egy lépéssel, majd eltekintett a mutatott irányba. - Na erre nem gondoltam volna. Tematikusan hátra helyeztem volna a helyet, befele jövet meg nem tűnt fel. – hümmögött párat, hisz ő valóban a sorok mögé helyezte volna, nem pedig előre, de hát, nem az ő üzlete ez és lehet, hogy valójában úgy van jól, ahogy most van. Nem ért a lovakhoz, jelen esetben pedig az üzletberendezéshez. Amint a lány előre ment és még biztosította is arról, hogy mehet, megindult utána, kosarával a kezében. Hosszú lépéseivel egyhamar beérte, már ott is volt mögötte, együtt sétáltak a pultig, ahol egyhamar a választékot kezdte el nézni. Sok volt, számára túl sok, neki ennyiféle dolgot nem igazán kell mutatni, öt féléből is jól válogatott volna.
- Rendben, én állom. Így illik. – vágta rá egyből, mindenféle választ, ellenvetést vagy ellenkezést nem figyelve. Őt annak idején tanították illemre, szokásokra, kiverni nem tudná senki belőle a szokásait. Pedig nem egy csajozó gép, aki mozdul mindenre amire lehet, mindenkivel ugyan úgy, ugyanolyan módon viselkedik, persze annyiban más, hogy az ismeretség új-e vagy sem. Nála ennyi a különbözet.
- Hát mit is kérjek.. – futotta át ismét a választékot, elmélyült arccal méregette, hogy mégis mit pakoltak elé. Nem telt el persze sok idő, egy finomság neki is megtetszett végül, kiválasztotta, hogy az kell neki.
- Túrótorta. Azt még nem ettem úgy sem, emlékeim szerint. – közölte, majd a pult mögötti eladót célozta meg, kérte ki a két süteményt, amelyet nem is oly sok idő után, kézhez is kapott. A lány tányérját elé helyezve, magát szintén lepakolva ült le a pultra, helyezte kosarát a bárszék alá úgymond, hogy ne legyen útban, amikor majd leszáll a székről, bár, lábai így is leérnek, köszönhetően magasságának.
- Jó étvágyat hozzá. Mond csak, mit érdemes tudnom és felkeresnem a kastélyban? – dobott fel egy témát, hogy mégsem csöndben legyenek, majd villájával lekanyarított egy darabot a tortából és bekapva állapította meg, hogy nagyszerűen választott.

Antonio

Jó kedvvel ébredtem, s ennek megfelelően, mehetnéket éreztem lábaimban. Viszonylag régen jártam már a faluban, és úgy gondoltam, ezt ideje lenne már pótolni. Jó idő volt, nem kellett, csak pulcsi, és még az sem biztos. Kaptam magam, cipőt húztam, majd az előbb említett melegítőt magamra kapva távoztam a Navine körletéből, majd a kastélyból is. Igazam volt a jó idő kapcsán, így mosollyal arcomon caplattam le a faluig. Ott a Boglyas tér felé vettem az irányt, ahol is egy viszonylag új boltot véltem felfedezni. Egy pillanatra megálltam előtte, latolgatva, hogy bemenjek-e, vagy folytassam utam, de végül az előbbi lehetőség mellett döntöttem. Végül is, időt nem igen vesztek, s mellette még egy kis nasit is szerválhatok az útra. Ami végtére is, mindig jól jön, nemde?
Betértem hát, s egy pillanatra még a szavam is elállt. Ha valaki azt mondta volna nekem belépés előtt, hogy a boltban minden van, az agyamon átfut pár édesség, és még néhány, mit nem konkretizálok, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent pillanthatok meg. ~ Ez igen! ~ Állapítottam meg, majd kicsit beljebb sétálva alaposabb nézelődésbe kezdtem. Abban biztos voltam, hogy fel kell szerelkezni, hisz nem lenne fair, ha a szobatársaimnak nem vinnék egy szép adagot, s csak magamra gondolnék. Első utam a Bogolyberti féle Mindenízű drazséhoz vezetett. Igaz, még nem ettem, és megvan a maga kellemetlensége is, de jól el lehet röhögcsélni, mulatni a kísérletezés közben.

Boti

Mary

Ahogy felébredtem a gólyalakban éreztem, hogy a mai nap el kell mennem valahova. Hogy ennek ne mondjak ellent felvettem a rövid, kék nadrágom, a magyar kviddics válogatottal díszített pólómat és egy bőrkabátot. Magamra kapcsoltam az erszényemet beleraktam 1 galleont, 23 sarlót, 65 knútot.
Első utam lefelé vezetett a faluba, azután a Boglyas térre végül a sarkon álló Paradis Cukorkaboltba. Ahogy beléptem elképzelni sem tudtam hova kerültem. Ezer meg ezer finomság a polcokon. Végül észbe kapott és megállapította, hogy egy cukorkaboltba csöppent. A nyalókás polchoz vette az irányt és levett róla 10 viasz nyalókát. Ahogy megfordult beleütközött egy vélhetően elsőéves Navinés lányba, akinek nyomban kiesett az erszénye a kezéből.
- Ó bocsánat! - szólt Antonio és már hajolt is az erszényért hogy felvegye. - Itt az erszény, bocsi, hogy neked mentem.
Amennyiben a lány megköszönte így szóltam.
- Nincs mit.
Azzal otthagyta a lányt és megcélozta a pultot.
- Jó napot!
- Jó napot! – Köszönt vissza az eladó.
- Ez a 10 viasznyalóka mennyibe fog kerülni?
- Összesen 1 galleon.
- Itt van, köszönöm, viszont látásra!
- Viszont látásra!

Sharlotte

---

 Ellenállásba nem ütközött, sem olyan felszólalásokba, hogy ezt nem engedi. Igazából ezzel csak a szófecsérlést kerülte el a lány, hiszen amilyen makacs bír lenni néha, már amikor társasági életet ér, nem ment volna sokra vele. Eldöntötte, és pont. Nem változtatott már semmit, meg hát, mégis milyen benyomást keltett volna elsőre magáról, ha kifizetteti vele a saját sütijét. Nem szép, ne is él vele sosem.
- Ugyan, nincs mit. Nem kell megköszönnöd. – rázta meg picit a fejét, hiszen nem várta el, hogy túlhúzzák a dolgot. Ő már az evésnél járt volna szívesen, ilyen látvány után bizonyára a lány is így volt vele, nem is kellett sokat várni sem, bekövetkezhetett az, amit várt. Bár nem disznó módra, mégis férfias gyorsasággal lapátolta be a számára apró szeletke süteményt, talán túl gyorsan, de nem bírt lassabban falatozni. Nem megszokás, vagy bármi egyéb, egyszerűen mindig is egy habzsoló gép volt, néha olyan mértékben, mint aki már hetek óta nem evett.
- Ez finom volt. Kell a repeta. – elmélkedett hangosan, miközben gyorsan a kiszolgáló felé fordult ismét, majd már kérte is magának a következő adagot. Nem szégyellt semmit, a legnagyobb szeletre bökött rá mohón, kaparintotta meg, majd visszafordulva, már kicsit lassabban folytatta az evést, hiszen nem hajtotta sem a tatár, sem pedig az idő, meg, nem akart annyira malacnak tűnni. Inkább a feltett kérdésére várta a választ, hiszen érdekelték a dolgok, neki itt még sok-sok új dolog volt, hiszen amolyan friss húsként nagyon nem tudta még elhelyezni magát és „vén” fejjel is el tudott lenni egy-egy apróság felfedezésével. Persze, sokkal jobb az, ha maga talál meg mindent, mégis, témának neki nagyszerű volt az, amit kitalált, amit felhozott, hogy olyan embert kérdez, aki sokkalta jobban kiismeri magát, mint ő maga.
- A házirendet igen, átolvastam, nehogy az legyen, hogy nem tudom. Csak hát, mint tanonc, nekem megint más, mint nektek. Kicsit menőnek érezhetem magam, hogy nem kell például a takarodót betartanom. – jelent meg egy apró vigyor a szája sarkában, hisz ez az a dolog, ami neki igazán kézenfekvő volt, mert nem akart csak azért büntetést kapni, mert egy álmatlan éjszakán kóborol a konyha felé, némi kávét keresve magának. A többi dolog is jó, csak nemigen fogta meg, nem is egy szabályszegő alkat, valahogy nem is megy az neki.
- A levitában vagyok, békés ház, nekem való. És te? Bár, nem nagyon vagyok még tisztában a többivel, de.. majd belerázódom. – felsorolni ugyan fel tudja őket, csak elhelyezni nem, mi milyen, kik lehetnek azok, akikről meg is tudná állapítani. Egyáltalán abban sem biztos, hogy valaha menni fog-e neki. Inkább nem is erre koncentrál, hanem a többi mondandóra, az utolsókat falatozva hallgatja a lány szavait, bólogat aprókat, majd villáját letéve nyeli le végül a finomságot.
- Hát a híres embereket sem ismerem még, de ha azok, akkor majd megfogom őket. Íratlan szabályok? Na, erre kíváncsi vagyok. Hogy mi? Hát, konkrétan úgy minden, de dióhéjban elég az, hogy mik vannak itt, mármint programok vagy valamik. Az órákkal meg a többivel már tisztában vagyok. – ahogy a vizsgákkal is, csak a közösségi élettel nem. Ugyan nem az az ember, aki ezzel mindig is élne, de mégis érdekli, miként kapcsolódhatna ki, ha ki akar, ha olyan hangulatban van. Az ismerkedés sosem ártott még senkinek sem, még ha ő nehezen is lépi meg.

Boti

Sharlotte

---

 Volt, nincs. Ilyen állapotok uralkodnak körülbelül tányérján. Bár a második szelettel ugyan finomabban bánik, nem olyan hévvel tolja be, mintha csak egy falat lenne. A másikra pillantva nyugszik meg, hogy nem zavarja az efféle viselkedés. Volt már olyan emberrel dolga, aki nemigen nézte jó szemmel, otthon is próbálják rendre tanítani, de valahogy ő már ilyen marad, változatlanul fogja díjazni hasát, enni a jobbnál jobb falatokat. A lány szavaira törli meg száját, tűnteti el a némi habot ajkai sarkából, melyek akaratlanul ott akartak tábort venni és kihúzva magát, lepakolja a villát.
- Ez igaz. Kicsit kaptunk csak szabadabb kezet, a legfőbb dolgokat, amiket nektek sem lehet, nekünk sem. Bár azért azt megnézném, hogy egy húsz körüli diákot hogyan parancsolnak ágyba takaródó idején. – nevetett egyet a gondolatra, ahogyan egy prefektus megpróbálkozna vele, igyekezne visszaterelni a szobájába, nyilván sikertelenül, mert ha már kint járkál olyan későn, akkor annak nyomos oka van, nem pedig csak az, hogy menő szabályt szegni és mert csak. Amúgy sem az a fajta, a házában nem azok a diákok kaptak helyet, valahogy ennyit már sikerült megfigyelnie. A lány szavaira bólint egyet, próbálja elhelyezni magában a dolgot a megfelelő oldalra, hogy teljesen képben legyen. Kevés ismerettel még nehezen boldogul ezzel.
- Biztos az is egy szuper ház, mint a többi. – jegyzi meg végül, pihentetve a dolgot, hiszen nem jutott sokra. A kérdésre szedi össze a szavait, hogy pontosan mit nem ért, mi az, amivel még gondban van, vagy esetleg, nehézkesen megy neki.
- A nevekkel igen, csak azt nemigen ismerem még, kábé milyen emberek járnak oda. A.. hogy is mondjam.. a házak főbb jellemzőit nem sikerült még kiismernem. – fejti ki végül a dolgot, kicsit leegyszerűsítve, de lényegre törően, hiszen ez az, ami most a fő nehézség. A süti mindkét tányéron fogy, ő maga is most már végez a másodikkal, nincs értelme tovább húznia a dolgot, megeszi és kész, nem kell cifrázni. Nincs értelme, hogy nézegessék egymást, a villára való falat oda való, ahova teremtették.
- Jaaa.. értem, értem. Akkor semmi, biztos majd belebotlok párba, eddig még elkerültek. – bólintott a dologra végül, hiszen ilyenekkel találkozott az egyetemen is, bárhol, ahol kisebb közösség alakult ki és éltek együtt egy helyen. Ebben a közösségben ugyan minden más, mint az eddigiekben, ezért is gondolta, hogy mások lehetnek még ezek a szabályos is, de ebben, talán akkor nem tér el az eddigiektől. Tovább figyelve hallgatta a beszámolót a programokról, amelyek jelenleg érdekelték. Szeret válogatni, ha van miből, és ha még érdekes is számára. Nem akar mindegyiken ott lenni, az már sok lenne a jóból, de amit engedhet magának, azokon már igen.
- Értem, akkor nem unalmas itt az élet. – mosolyodik el, amikor pár kósza ötletet mond ugyan, de többet, mint a tavalyi évben kapott. Ott nemigen volt számára hasznos dolog, persze, a kollégiumban rendeztek versenyeket, esteket, bulikat, mégsem voltak olyanok, amelyek olyannyira a szívéhez nőttek volna.
- Van kísértetház? Hűű.. – meresztette szemeit kicsit, hiszen ezt nem gondolta volna elsőre, hogy ilyesmivel is találkozhat. A többi dolog is érdekesnek hangzott, de valahogy a ház tudata ragadta meg a legjobban. Az üzletekről, boltokról már nagyjából tudomást szerzett egy-egy séta alkalmával, de a ház eddig rejtve maradt.
- Egyszer megnézem magamnak, klassz lehet. – jegyezte meg inkább magának a dolgot, majd továbblapozva figyelt a többi dologra. Ezek már a kastélyon belül voltak, a lakhelyén, így könnyebben meg tudja majd keresni akármelyiket is – feltéve, ha tájékozódni bír a kusza térképen.
- Jó sok minden van azért, ahhoz képest, hogy ez egy iskola. Hmm.. milyen az a kívánságok terme? – kérdezett vissza arra, melyre nem tudott mit tippelni, hiszen a többit, már név alapján jól el lehet képzelni. Ezek után érzi azt, hogy itt nem fog megposhadni az unalomtól, lesz mit bőven művelnie, ha túl sok szabadidő szakad majd a nyakába, amiből, valahogy mindig túl sok adódik. A lány szavaira, bocsánatkérésére legyint csak, hogy őt az ilyen nem zavarja. Saját maga nemigen szokott nyilatkozni, magától meg főleg nem, egy időben pedig harapófogóval kellett szinte kihúzni belőle minden, igaz, ezen igyekszik változtatni.
- Semmi, semmi. Én kértem, hogy mond el ezeket, szóval nincs belőle gond. Pont ezt vártam, nem pedig félszavakat és csendet. – mosolyodott el végül, miközben körbetekintett a helyen, majd vissza rá.
- Kérsz még amúgy sütit? – kérdezte végül, hátha ő is szeretne repetázni egyet. Rajta nem múlik.

Viktor

Boti

Az unokahúg

Az édességgel egy pasit mindig, minden körülmények között meg lehet fogni. Tartják legalábbis sokan így, és Viktor esetében sem nyúl mellé az illető. De most nem valami lány akarja levenni a lábairól az eridonos lazaságot, hanem csak az unokahúga. Legalábbis mélyen reméli ezt Viktor, ugyanis ma reggel egyszerűen kivetette az ágy és mivel ő nem kávéval szereti felpörgetni magát, hanem édességgel keresve sem találna jobb helyet a cukorkaboltnál. Kissé lagymatagon és fáradt fejjel battyog le a faluba. Egy magas nyakú pulcsi, kabát és farmerre futotta, ezek még nem voltak büdösek alapon kerültek kiválasztásra, mert a fejéből még ki nem látott, így sikerült felemásra a zoknifelvétel is. A cipőit már kicsit próbáltam úgy rendezgetni a történetben, hogy egyformák legyenek, kicsit furán nézett volna ki felemás cipőben, nem igaz? A zokni legalább nem feltűnő.
 - Hali Emmus! Lökj nekem ide valami tömény cukrot, ami kicsit felpörget, lehet valami kávés is. Nem tudok tovább aludni, de úgy érzem magam, mint a mosott rongy, amivel háromszor törölték fel a padlót. Egyébként mi van veled? Mesélj valamit! - Ha fáradt, akkor mindig sokat beszél és hülyeségeket. A sok más dolog mellett ez is egy vagy idegesítő, vagy nevetséges tulajdonsága.
 - Úgy hallottam, valami összeszedtél valaki, mi is a neve? Ha esetleg majd el kellene beszélgetnem vele, tudod, mint férfi a gerinctelennel. - Vigyorog rá, de azért szemében megjelenik az a tipikus bátyói hajlam. Amolyan kölykét védő oroszlán tud lenni, ha arról van szó, hogy a tesóját, vagy az unokatesóját bántja valaki, verekedni meg egyébként is egész szeret, de nem szokott gyakran, nem úgy lett nevelve. Meg szemüveg nélkül annyira nem is lenne jó, a szemüveg meg nem marad rajta sokáig az emberen, ha ilyesmiről van szó.

Unokabátyó *-*

A napi illetve reggeli szerencsétlenkedésen is túlesik, magában már kárt tett, ideje a dobozokban is. Legalábbis ez van tervben, mikor végre előhalássza azt a ragtapaszt, amit keresett. Gyorsan körbetekeri az ujján, aztán már voltgond, nincs gond. Vicces azért, hogy ilyen kis aranyos mesefigurás a ragtapasz, néha tényleg azt hiszi az ember, hogy ő ugyan fel nem fog nőni, de egyszer neki is muszáj lesz. Ezzel egyetlen egy probléma van, méghozzá az, hogy túlságosan szeret gyerek lenni, még akkor is, ha ezzel jár az óvatlansága és a naivsága. De ő így kerek egész, szeretni kell.
Igen, a szeretet, a mai nap a leltáron kívül is tartogat eseményt, ami pillanatok alatt el is indul. Nyílik az ajtó, amire mosolyogva kapja fel a fejét, Viktor lép be rajta. Mióta egy iskolába járnak, azóta tud egyet s mást arról mivel lehetne lekenyerezni a fiút, ha szükséges, de meglepően jóban vannak, szóval nincs rá szüksége.
Láthatóan kissé kómás fejjel érkezik a pulthoz és foglal helyet vele szemben, elhúzza előle a pultra halmozott papírokat, majd viszont köszönti a kis monológ után, aztán el is indul egy tállal, közben rá-rá pillant.
- Szépséges reggelt drága. Mindjárt szedek neked össze pár finomságot, tegnap kaptunk egy új kávésat, elég ütős anyag. – Vigyorogja telibe az éppen most tőle jobbra helyezkedő fiút, majd odamegy és elé teszi hadd válogasson. Igazából 4-5 fajtából szedett össze neki, abból egyelőre bátran tud válogatni. Meg ha már ott jár, akkor lehajol és a pultot is letörölgeti, addig, hogy informáló jellegű is megragadjon az unokatestvérében várja, hogy hatással legyen rá a cukorka, van ugyanis, hogy a cukortól pörög az ember, mint a búgócsiga.  
- Jól vagyok, bár anya elég morcos rám most, nem egészen egyeznek az elképzeléseink. – Elhúzza a száját, majd mellé ül és egy karamellás cukrot kezd el bontogatni. – Mestertanonc leszek, végre, én már nagyon vártam. Miután nagy nehezen belement, hogy idejöjjek, ő abban reménykedett valami kis nyugis szakon, mint restaurátor, vagy újságíró megülök a fenekemen, de valahogy mégsem ez történt. – Mosolyogni kezd újra, majd bekapja a cukorkát, de még egy-két kérdés elhagyja az ajkait előbb.  
- Feléd mi a helyzet, Lazaság? Hogy megy sorod, mesélj, mi érdekes van veled! – Érdeklődik, aztán a cukorkával kezd el foglalkozni, sosem volt szívbajos erre, nem eszik azért sok édességet, de nem árt egy kis kényeztetés. Ha meg körbenézünk a boltban, nem az szűrődik le, hogy hiány van az ilyen cukros dolgokból az életében. Majd mikor ismét visszakanyarodik rá a téma, csúnyán néz, aztán elneveti magát, nem megy neki ez a mérgeskedés.
- Na, nem rossz ember ő. Nagyon cuki, meg kedves is velem. Szereti, amiket én is és vigyázni akar rám. – Mondja kicsit pirulgatva és levakarhatatlan mosolyra húzódott szájjal. – Gál Botondnak hívják, ő is itt mestertanonc.  
Mondja el, aztán ránéz a fiúra, tudja, ő, hogy ezt miért mondja, és szereti is a rokonaiban, főleg az unokatestvérében, hogy ilyen óvók vele és vigyáznak rá, minden helyzetben.
– Nagyon aranyos vagy! De veled mi van? Még mindig nem talált Cupido? Ideje lenne már, nem gondolod? – Viccelődik vele nevetgélve, közben elindul hátra, azért a három dobozért, ami az ajtóban vár rá, hogy kipakoljon belőle.

Hamarosan a nagy pakolászásnak és a beszélgetésnek is vége, megöleli Viktorcicát, aztán útjára engedi. Vendég sehol, így nyugodtan fejezi be a leltározást és merül el a takarítás rejtelmeiben, még Zoé is megérkezik, hogy egyeztessenek, majd bezárjanak a mai napra. Hosszú volt ez.    

Sharlotte

---

 - Te speciel..? – kérdezett vissza élből, hiszen a lány nem fejezte be a mondatát, pedig bizonyára akart még valamit hozzáfűzni. Neki amúgy mindegy, hogy ez a befejezés a jótetteit, vagy a csíntevéseit akarja bemutatni, nem ítél el senkit, hiszen nem az a dolga, hogy ezt tegye, ő sem szent, hiszen éjjelente nem egyszer osont ki enni, ha úgy jött meg az étvágya. Na de ez nem épp hatalmas bűn, hogy enni megy, nem pedig rombolni. Az távol áll tőle, olyat saját akaratából nem is tenne, noha kényszerből sem. Túl nyugodt típus Ő ahhoz, no meg tisztában van az értékrendekkel, hogy mit lehet és mit nem, hiába van kevés ideje az iskola falai között. Inkább figyelt a kérdése magyarázatára, amiben amolyan tájékoztatást kapott a többiekről, hogy hogyan viszonyuljon majd a dolgokhoz, majd ha úgy adja a helyzet. Figyelmes arccal okosodik, mosolyogja meg a rellnosok jelzőjét, hiszen azért csak nem lehet ennyire gonosz ott mindenki, de aztán ki tudja. Lehet mégis neki van igaza.
- Áháá, értem. Akkor én bölcs vagyok? Ezt nem is tudtam. – nevetett kissé, hiszen, még ha magára a házra értette, akkor is mókás volt, hogy bölcsek közé tartozik. Sosem mondta még senki ezt neki, és úgy, nyolcvan éves koráig nem is gondolta, hogy elhangzik. Nem is akad fent tovább a dolgon, lapozva egyet, már máshova igyekszik terelni a gondolatait. Érdeklődése különösebben a kísértetház felé terelődik, amely megragadt elméjében. Hallott már ilyen helyekről, sok a muglik közt is meglelhető, de azok inkább már a technika és a fények játéka, mintsem való igaz. Járt már olyanban, de nemigen rémisztette meg, egy valódi viszont, már más tészta. Itt nem hiszi, hogy csak trükk lenne az egész.
- Óóóó.. az biztos mókás lehet akkor. Konkrétan nincs akkor benne szellem, csak néha? Vagy csak úgy tűnik? – érdeklődik továbbra is a ház felől, hiszen a ’fogjuk rá’ nem épp az elképzeléseit takarja. Nem csügged azért, egy rémes, ijesztő ház is megteszi a hatását, ha a kellő pillanatban lépi át a küszöböt. Szép kis rémmese lehetne belőle, de még messze a Halloween, ahol az ilyennek fénykorukat élnék. De majd, eljön az ideje. A másik hely, amely érdekelte a szoba volt, amelyre nemigen tudott konkrét elképzelést kreálni, mint mondjuk a ház hallatán. De ebben segített neki a lány.
- Na, erre nem gondoltam. Azt hittem ez még itt is olyan.. fura dolognak számítana. Meg kell látogatnom. Hol is van? – útbaigazítás még elkell neki, hiszen nem találna oda csak úgy, viszont mindenképp látnia kell a helyet működés közben. A második szelet süti Lotte-nak sem volt akadály, mosolyogva figyelte, ahogyan kikérte magának és enni kezdte. Nem szólta meg, hogy hogyan és miként fogyasztotta el, ő sem volt rest, hamar betermelte. Immáron jóllakottan ücsörgött a székén, körbenézve figyelte a betévedőket, majd, miután a lány is végzett, visszatekintett rá.
- Oké, fizessünk. De a sütit én állom. – mosolyodott el, miközben előszedte a tárcáját, és a pénztárhoz igyekezett. A kosárka tartalmát felpakolva számoltatta annak árához a sütiket, és miután fizetett, félreállva várta meg, hogy Sharlotte is megtegye.
- Vissza a kastélyba, vagy valamerre máshová? – érdeklődött, hisz nem tudja, tervez-e még valamit a másik, vagy, az útnak itt lett vége.

Cheyenne Sierra Skylie

  Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. Elindultam a cukorka bolt felé, mert már rég nem jártam arra, így úgy gondoltam benézek, hátha találok valami finomat. Lassan sétáltam tovább.  
  Mikor oda értem, beléptem és körbe néztem. Kikaptam egy kosarat, és elindultam. Mentem és mindenféle édesség van, amit eddig itt nem is láttam. Szinte mindenből tettem a kosárba. Volt, amiből kettőt is vettem. Nem volt olyan sok, mint gondoltam így mind meg is vettem. Nem került olyan sokba.
  Kifizettem és leültem az egyik asztalhoz. Kibontottam az első adagot és megettem belőle egy kicsit. Örültem volna, ha ezt a sok finomságot megoszthatnám valakivel. Persze itt nem volt senki, akit ismertem volna.
 

Doug

Korán kelt, nem volt választása. A kis csaj már reggel hat előtt fent volt és örömmel ébresztette fel a ház többi lakóját is. Semmit nem utált jobban, mint korán kelni, de az itt töltött pár hónap alatt egészen hozzászokott.
Félt attól, hogy egyszer ide is kell hozniuk Blankát. De most, talán először azóta, hogy itt van nem egyedül kell elvinnie valahová a kislányt. Próbálja visszafogni a kislányt, aki láthatólan nagyon izgatott. Ő maga igyekszik nem fintorogni, nem érzi épp egy cukorkaboltba valónak magát. Tekintve, hogy megígérték Blankának, hogy eljönnek ide ha normálisan viselkedik délelőtt, így kénytelenek voltak útra kelni. Nem volt épp a helyzet magaslatán, fáradt volt és álmos, nyúzottna érezte magát, hiába ivott meg több bögre kávét.
- Kell ez most nekünk?
Morogja oda a férfinak egy hűvös mosoly keretében. A tekintete ide-oda vándorol a élete két főszereplője között. Bármennyire is fáradt és nyűgös is, az igazat megvallva máshogy már nem is tudná elképzelni. Ahogy egyre közelebb érnek Blanka egyre izgatottabb lett, vonoszolni kezdi őket, sikongat, majd előreszalad be egyenesen a boltba. Ő kötelességtudó dadusként szalad utána de bent a boltban már meg sem találja, így hamar lemondva arról, hogy a kislányt megtalálja, leül az egyik bárszéke a fejét a kezére hatja és üres tekintettel bámul előre.

Lexi

Doug

-  Igazad lehet.
Igyekszik nem fintorogni, mostanában ezt a jó szokást eltanulta Blankától, ha valami nem tetszik neki, az kiül az arcára. Helyette inkább a pultot bámulja, az ujjaival apró köröket rajzol, láthatóan unatkozik, pedig szó sincs róla, legtöbbször jól érzi magát "családi" körben, de egyre inkább kezd rajta eluralkodni a paranoia. Csak ő érzi furcsának a helyzetet?
-  Két kávét kérünk.
Neki is jobban esne valami erős, de kétli, hogy ebben a cukormázba lehet kapni bármiféle értelmes italt, ami életet öntene beléjük, így marad a kávé, ami remélhetőleg hamarosan el is fog készülni. Addig mély lélegzetet vesz, igyekszik visszafogni magát. Csak akkor egyenesedik fel, amikor meghozzák a kávékat. A cukrot eltolja magától, önt bele egy kis tejes, és kortyol. Üres, hideg kék tekintetét a férfire függeszti szinte várakozóan.
-  Nincs minden rendben, de ezt neked jobban kellene tudnod, mint nekem. Tudom, hogy Blanka beárult.
A székét is a másik szőke irányába fordítja és keresi az ugyanolyan kékeket, mint amilyenek az övéi. Nem tudja pontosan, mit vár. Nem akar leszidást kapni, mint az engedetlen kisgyerek, de inkább előbb túl lenne rajta, mint később. Bal szemöldökét magasba emeli, mikor pedig nem bírja tovább elnéz és megint a kávénak szenteli a figyelmét. Ilyenkor úgy érzi magát, mint valami engedetlen tini, aki a büntetés kiosztását várja. Pedig soha nem érezte kényelmetlenül magát a jelenlétében, sőt, sokkal inkább megnyugtatta, olyan volt, mintha már régóta ismerte volna. De az ilyen helyzeteket ki nem állhatta. Bár az is előfordulhat, hogy a kis csaj csak szívatta, nem mondott semmit az apjának és most saját magát mártotta be. De miért akarna titkolózni? Ő nem akar takargatni a mellette ülő előtt semmit. Kezd belezavarodni a saját gondolataiba, így mély levegőt vesz, megrázza a fejét és mélyet pislog.
-  Tudod mit? Inkább hagyjuk, nem mondtam semmit.

Lexi

Doug
aki nem mérges

Gondolhatta volna. Talán csak ő olyan tapasztalatlan, hogy hitelt ad egy apró kislány szavának. De így, hogy lebuktatta magát, most már nem igazán tud menekülési utat találni, kénytelen lesz mondani valamit. Leteszi a csészét, ismét szembefordul a férfivel, de csak azért, hogy leplezze a zavarát.
-  Nem hiszem, hogy ezt én veled akarom megbeszélni.
Elfolytja a feltörő nevetést, mert nem érzi helyénvalónak. Nem igazán tudja kitalálni, hogy most pontosan hányadán állnak a dolognak. A háta mögé sandít, de nem látja Blankát, viszont ez nem készpénz arra, hogy nem kerül elő perceken belül, így nem húzhatja tovább a dolgot, a legjobb lesz, ha elébe megy a dolognak.
-  Szóval szereztem magamnak ismerősöket. Viktor meg átjött az egyik este, amikor nem voltál otthon. De nincs köztünk semmi komoly, csak...haver.
Olyannyira lazának hiszi magát, hogy a vállát is megrántja. Ez az igazság, nem tudja pontosan, Doug miféle magyarázatot vár, de nem akar szemtelen lenni, viszont a csípős megjegyzés kéretlenül is érkezik és ami a szívén a száján, szóval utána a vízözön.
-  De ne aggódj, nem fogok hozzámenni, nem maradsz egyedül.
Egy pillanatra felvonja a szemöldökét, majd ennyiben hagyva a dolgot visszafordul a csészéje felé. Pedig legbelül már megbánta amit mondott, hálátlannak érzi magát.  De ezzel egyetemben viszont neki is lehet élete, nem volt Blankára rossz hatással,  nem zavarta meg a családi idillt, szóval a drága munkaadója nem lehet ilyenért zabos. Vagy mégis?

Czettner L. Zoé


- Hová menjek? - töprengek Bogolyfalván. Ha már le lehetett le is jöttem. Ahogy sétálgatok megpillantok egy boltot, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmem. Le paradis sur terre Cukorkabolt. Ez áll a táblán. Alatta a tulajdonosok: Emma McNeilly és Czettner L. Zoé. Mindkettő név ismerős. Rémlik, hogy olvastam egyikről valamit valahol. Már csak azért is bepofátlankodom, ahogy mondani szokás. Óvatosan benyitok. Kong az ürességtől "átvitt" értelemben. Leesett állal nézek körbe az üzletben. Mindenhol csupa szín, csupa fény. A mennyországban vagyok? Ámulatomból léptek zaja riaszt fel. De még mindig olyan kábult vagyok, hogy képtelen vagyok megfordulni, és megnézni ki az. Végül felocsúdok és megfordulok. Egy lány áll velem szemben. Valószínűleg az egyik tulaj.  
-Szia! Pazonyi Medárda vagyok! - mutatkozok be és megpróbálom megállni, hogy kezem nyújtsam kézfogásra. Végül azért nyújtom a kezem, mert egyedül vagyunk. Annyira megszoktam a kézfogást. Meglátjuk, hogy válaszol e,vagy csak erre jött.