28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ho-ho-ho-hó! 🎅
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 15. 18:49 | Link

Eirian


Épp elkezdném fontolgatni a valószínűségét, hogy a macska egy kém, vagy egy ellenem küldött bérgyilkos valójában - bár lövésem sincs miért akarnának kivégezni, előbb legalább egy világpusztító fegyvert feltaláltathatnának velem - amikor egy gyerek bukkan fel mellettem, aki igen rossz néven veszi az iménti kérdésemet a macskához. De most komolyan, mi köze neki ehhez az egészhez? Nem elég, hogy szabályosan leszid engem, utána még azt a szőrzsákot is az ölembe nyomja, keresztül húzva minden tervemet, amik a követőm lerázására irányultak. A kezemmel gesztikulálva hevesen tiltakozom, miközben a nyávogógép kényelembe helyezi magát a lábaimon, mintha ez az egész teljesen rendben volna.
- Hé! Vidd innen ezt a dögöt! Így is idáig követett, most hogyan fogom levakarni magamról?
Nos igen, talán nem én vagyok a megfelelő ember, ha kis kölykökkel akarunk dumálni, de a felháborodásom határozottan jogos. Mi az, hogy kérjek bocsánatot, amikor a macska szabályosan betört a személyes szférámba mindennemű engedély nélkül? Oké a kislány rásegített a dologra, de ez még nem jelenti, hogy én lehetek az új ágyikója!
A szőrgombóc elkezd dorombolni, bár én hozzá sem nyúltam. Döbbenten bámulok az állatra és a további ellenkezéseim bent rekednek, majd sóhajtok egy nagyot, megrázom a fejem és az immár mellettem ülő kölyökre nézek.
- Nekem nem úgy tűnik, mintha bármit is magára vett volna... De ha ennyire odavagy érte, miért nem a saját öledbe vetted fel?
Hangomból eltűnt immár az ingerültség, vagy a bántó él, inkább közönyös, esetleg némileg kíváncsi, bár tagadhatatlanul bosszant a lábaimon teljes gyönyörökben fetrengő élőlény. Ennek meg mi baja van? Még csak hozzá se nyúltam... Végül felül kerekedek a helyzeten, és egy gyors mozdulattal megragadva átpakolom a kislányhoz, már amennyiben ő nem akadályoz meg ebben.
- Legyen a tiéd, vigasztald meg a lelkét, amiért ilyen gonosz voltam hozzá!
Bátorítom, reménykedve, hogy a macska többet nem jut vissza hozzám. A probléma csak ott van, hogy az imént említett élőlény abbahagyta a dorombolást és rezzenéstelenül engem bámul, mintha azt mondaná "Ezt meg hogy képzelted?". Nekem ez nagyon nem tetszik. Semmi kedvem egy kóbor bolhazsákkal szórakozni, amit vonzok mint egy mágnes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász V. Máté
INAKTÍV


ketten egy testben
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
Írta: 2013. július 16. 22:38 | Link


- Me-megnézetem. – ígértem. Egy kicsit furcsának tűnt ez az egész – hogy egy idegen azt mondja, ha nem csillapodik a reszketésem, menjek el gyógyítóhoz. Olyan abszurdnak tűnt. Az idegen emberek ilyen kedvesek egymással?
Megkönnyebbültem egy kicsit, de tényleg. Mikor mondta, hogy vele is a szülei tanultak, kicsit összerezzentem. Bárcsak a szüleim tanultak volna velem normálisan… bárcsak… de nem, lepasszoltak a nevelőszülőkhöz… csak nyűg vagyok a nyakukon. A gondolatra szörnyen elszomorodtam. Letícia és Bálint nyakán is csak nyűg voltam. Tényleg, Letícia. Tudja, hogy idejöttem, a szüleink megüzenték neki, hogy ne érje meglepetésként, ha meglát a faluban. Vajon mit csinál most? Hol lehet? Úgy hiányzik a húgom. Nem mintha én hiányoznék neki…
A szomorú gondolatok miatt kicsit elkormányozódtam a kérdés feltétele után is. A lány kissé feszült hangja rántott vissza a hintába. Szívbeteg volt. Mikor hozzátette, hogy a muglik fel akarták vágni a mellkasát, összerezzentem, és karjaim önkéntelen átölelték a derekamat, ahogy keresztbe tettem őket egymás előtt. Nem bírom a véres dolgokat. Megijedek tőlük.
Végül csak egy aprót bólintottam a lány válaszára.
Igazság szerint nem is értettem, miért tettem fel a kérdést. Ha megkérdezi, hogy én miért lettem magántanuló, el kell mondanom neki a dolgot. És akkor biztosan megijed, és elmegy. Én is ezt tenném. Nagyon megijednék, ha megtudnám, hogy a mellettem ülőből bármikor előtörhet egy másik én. Én magam is megrémülök néha ezek miatt.
Viktor persze azt mondaná, hogy ha nem akarom elmondani, akkor hazudjak. Nem fogom megtenni. Inkább el kéne terelnem a témát a veszélyes vizekről.
Hirtelen beugrik Letícia.
- Nem… nem ismersz egy lányt, ömm… Juhász Letíciának hívják. Úgy tudom, a Navinébe jár. Harmadikos. – szűrtem a fogaim közt.
Na igen. Nem tudtam, hogy a húgom melyik házba jár. Azt tudom, hogy amikor jött, a Navinébe került, de volt szó arról, hogy ő házat akar váltani, és a Rellonba akar menni. Nem tudtam, végül megtette-e, arról már nem tájékoztattak.
Ha a lány mellettem a háztársa, akkor minimum látnia kellett már egyszer-kétszer. Reménykedően pislogtam rá.
- Mikor legutoljára láttam… állig érő, fekete haja volt. Frufruval. Vékony. És nagyon fehér a bőre. – Húgocskám ugyanis nem egyszer más hajviselettel állított haza. Mikor tavaly nyáron hazajött, ilyen volt a haja a hosszú, szőke helyett. Viktor nagyon csúnya szavakkal illette őt. Pedig a húgom rendes. Csak fél tőlem. Nagyon fél… Viktor elmélete az, hogy csak simán undorodik tőlünk. Nem tudtam, melyik az igazság.

[Elnézést a kései válaszért!]
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mindannyiunknak megvan a magunk saját pokla.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 23:57 | Link

Elliot J. Knnnight


Nagyon hiányzik az otthonom, a tv-ben lévő mesék, amikor együtt összeülünk a szüleimmel és megnézzük a Barátok köztet, amikor este anya szól, hogy feküdjek le, de én inkább Lallával játszok még egy kicsit. Hiányzik a szobám, a puha ágyam, mindenem hiányzik. Az itteni ágyak nem olyan jók, mint otthon. Markovits István bácsi azt mondta, hogy az ő szobájában nem férünk el ketten. Ennek okán valami Csikólakba kellett aludnom más fiúkkal. Nagyon rossz volt, sokan horkoltak, vagy szuszogtak és látszott az arcukon, hogy nem értik miért vagyok itt 9 évesen. Én sem értem. A szüleim nem mondták el, mert szerintük nem fognám fel az egészet. Azért nem vagyok én buta, tisztában vagyok vele, hogy valami mágus iskolába hoztak, mert az a neve az intézménynek, hogy: Bagolykő-Mágustanoda. Miért hiszi mindenki, hogy fogyatékos vagyok?! Nem vagyok az! Csak diszlex, dddidiszlx... diszlexiám van, ami annyit jelent, hogy nem tudok olvasni. A betűk összekeverednek, helyet cserélnek, így értelmetlen szavakat, mondatokat kapok. Van egy képzeletbeli barátom és dadogok, ettől még nem vagyok ostoba. Ezek mind el fognak múlni, ki fogom őket nőni, én tudom. Viszont Lallát soha nem veszíthetem el, neki örökké velem kell maradnia, nem hagyhat egyedül. Hogyan birkózzak meg egyedül a nagyvilággal? Olyan sok veszélyes ember jár a Földön és mind csak ártani akar nekem. Lalla pedig tud nekem segíteni, ő mindig figyelmeztet.
A mai délelőttöt együtt töltöttük Lallával, jártunk itt meg ott. Valójában csak a Déli szárnyban voltunk, a Navilne, vagy Navine falai között. Azt mondta István bácsi, hogy ez egy ház és ő a Házvezető helyettese, ami nagy rangnak számít. Én nem értem ezt az egészet, de különösebben nem zavar. El vagyok én Lallával, jókat beszélgetünk. Eddig még egy könnycsepp sem gördült végig az arcomon, mint mikor az unokanővérem fűzött és az egyik gyöngy végig gurult az asztalon, majd egyenesen a földre. A kis golyó gyorsan gördült le, az én könnycseppjeim is ilyen sebesen folynak végig az arcomon, majd hullanak le a padlóra. Utálok sírni, mindig vizes lesz az arcom, a szemem pedig vörös, olyankor csúnyább vagyok, mint általában. Lalla azt mondja, hogy menjünk oda, ahol tegnap voltunk és nézzünk szét. Ha emlékeim nem csalnak, akkor István bácsi azt mondta, hogy én Bogolyfalván szálltam le, ami egy kis falu az iskola közelében. Felveszem a kis cipőcskémet, majd elindulok Lallával. Sokáig tart, mire kiérek az udvarra, nagyon hosszú az út. Sok a folyosó, a diákok és mind olyan nagy, észre sem vesznek. Rajtam kívül nem nagyon vannak kisgyerekek. Viszont mikor már az udvaron vagyok kicsit gyorsabb tempóra váltok, különben fél órán keresztül sétálhatok végig a falu macskaköves utcáin. Sok idő telik el, azonban találok egy játszóteret. Végre valami, amit én is használhatok! Gyorsan odafutok a homokozóhoz, majd építeni kezdek. Ez a legjobb!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot J. Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 103
Összes hsz: 1059
Írta: 2013. július 25. 00:35 | Link

~Marcell és Lalla~


Kicsit fáj a fejem, de biztosan csak attól, hogy egész nap a szobámban lapultam. Nem volt kedvem kimozdulni, valahogy a heverészés és a szövegalkotás jobb szórakozásnak bizonyult, mint a többi elfoglaltság. Még Jamiehez sem volt kedvem átmenni, hogy egyek vele, vagy beszélgessünk, pedig csak pár méterrel lakik arrébb. Megint eszembe jutott anya, és ez az egész napomat elkaszálta. Még mindig felfoghatatlan, hogy nincs itt velem, és a családom azon részével kell együtt élnem, akiket alig ismerek. Legalább annyival vagyok szerencsésebb, hogy ismerősökhöz kerültem, nem pedig egy teljesen új családhoz. Meg, ha azt veszem, akkor már van két haverom is, akik még a háztársaim is, így mégse annyira elveszett ez az ittlét. A nagy gondolkodásban, a gyomrom is megkordult, és Jamienek sikerült rávennie, hogy egyek is valamit, ne csak a morgásokat hallgassam. Valahol igaza van, nem szabad azért éheznem, mert nincs itt anyu, és teljesen egyedül érzem magam emiatt. Ettem pár falatot az ételből, majd megfogtam a kis noteszomat, felvettem a cipőmet, és elindultam. Hogy pontosan hova, azt nem tudom, mert a falut egyáltalán nem ismerem, és a közeljövőben sem szeretném jobban megismerni. Ha vége a vizsgaidőszaknak, úgy is visszamegyek Islingtonba. Azonban az is baj lesz, mert akkor a következő tanévben fogok eltévedni. Ez a helyzet sehogy sem jó, ezért mégis csak most kell megtudnom, hogy mi merre van. Mielőtt kiérnék a lakósorról, egy lekanyarodó utcát pillantok meg. Nem értem, amikor jöttem, akkor még nem láttam, de ez nem úgy fest, mint amit most építettek volna ide. Lehet Jamie házának a keresése vonta el a figyelmemet róla. Nem baj, most úgy is felfedezek, vagy mit is csinálok pontosan, ezért elindulok rajta. Hamarosan egy játszótéren kötök ki, amire el is mosolyodom. Lesz egy olyan hely, ahova kijöhetek, ha friss levegőre vágyom, de emellett el akarok szabadulni otthonról. Közelebb sétálva, egy kisfiút pillantok meg a homokozónál, aki látszólag boldogan épít valamit. A szüleit nem látom sehol, de lehet hogy a közelben laknak, és azért van egyedül. Remélem nem fog megijedni tőlem, ha leülök mellé, hogy beszélgessünk... Igen, és itt a probléma. Ha én magyarul szólalok meg, akkor percekbe telik, mire kimondok egy értelmes mondatot, és nem tudom, hogy a kissrác tud-e angolul. Odasétálok hozzá, és leülök mellé, noteszomat magam mellé helyezve.
– Hi. Remélem nem zavarni téged. –kedvesen mosolygok rá, és készülök felkelni, ha a fiú mégis azt mondja, hogy nem vevő a társaságomra. – Én Elliot vagyok. Téged hogyan hívhatlak? –nyújtom felé barátságosan a kezemet, és ha kezet fogunk, ha nem, felteszem neki a következő kérdést. – Mond, mit építeni? –valószínűleg valami vár féleséget épít, de ha válaszol, akkor okosabb leszel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 11:07 | Link

Elliot J. Knnnight


Útközben Lalla egyszer kétszer elesik és mivel én vagyok a legjobb barátja segítek neki talpra állni. Szegénykémnek nem olyan könnyű a dolga, a parányi lábai alig tartják meg a deszka testét. Viszont ő nem adja fel, töretlenül próbálkozik újra meg újra, hogy ne essen el. Néhány régi osztálytársamról nem mondható el a kitartás, ha jól emlékszem anyukám azt mondta, hogy így hívják azt az embert, aki nem adja fel és minden egyes alkalommal törekszik arra, hogy az adott dolog sikerüljön. Néhány szót néha nem értek, még akkor sem, ha elmagyarázzák nekem, valamiért az agyam máshogy működik, mint a többieké. Lassabban fogom fel a dolgokat, ami egyes embereket idegesít, ezért sem törődtek velem az iskolatársaim. Alapjában véve nem is lett szükségem rájuk, Lalla amúgyis mindig azt hajtogatta, hogy azok a gyerekek nem érdemelnek meg engem. Lalla szinte mindennap elmondja nekem, hogy én különleges vagyok és ne hallgassak másokra. Viszont a többiek azt hangoztatják mennyire béna, ügyetlen, tudatlan és furcsa vagyok. Nem tudom mit higgyek, ezért nem gondolok semmit. Utálok gondolkodni, mert a végén összekuszálódik minden a fejemben és a vége az lesz, hogy azt sem tudom min kezdtem el töprengeni. Egyáltalán minek kell az embernek törnie bármin is a buksiját? Igazán megerőltető dolog...
Sok időbe telik, mire kiérünk az udvarra. Csak most érzem mekkora a hűség itt kinn. Még jó, hogy térdnadrág van rajtam, a világosbarna, meg zöld színű pólóm. Ezek a kedvenc ruhadarabjaim, mert ez a két szín a kedvencem. A volt osztálytársaim leginkább csőnadrágot és fekete pólót hordanak. Valamiért olyan hatalmas szemüveget tesznek fel, pedig a felének nincs is elrontva a szeme. Ezt sem értem... Egyébként már a falu utcáin sétálgatok, mindenhol üzletet látok, mintha egy városban járnék. Csak itt annyi a különbség, hogy régies falakról és boltokról van szó. Nem tetszik ez nekem, nem ezt szoktam meg. Be kell valanom, valójában nem néztem fel, ezt mond Lalla mondta, ő körülnézett. Persze néha én is körbetekintek, de aztán gyorsan vissza a földre. Viszont amikor azt suttogja nekem, hogy egy játszótér közlében vagyunk, rögtön felkapom a fejem és futásnak eredek. A legjobb hely mindenütt, itt magamat adhatom. A volt iskolatársaim szerint ciki, ha 9 évesen még szeretek homokozni, ebből kifolyólag arra a játszóra kellett baktatnom, ami a város végén volt. Ott nem lakott egy ismerősöm sem, így nem láthattak meg. Már éppen belelendülök a vár építésbe, mikor megérkezik egy srác. Kicsit megijedek, úgyhogy arrébb kúszok. Nem kedvelem az embereket, nem ismerem őket, így kicsit ijesztőek. Néha az állatok kiszámíthatóbbak, mint ők. Mikor megszólal, furcsán ránézek, aztán gyorsan visszapillantok a váramra. Miért dumál így? Engem akar idegesíteni? Azt hiszi csak így tudok beszélni? Nem értem...
 - Szszszszszi-szia! - nyögöm ki a szót nagy sokára. - A nnnennenevem  Mamamammamarcell. - látom, ahogy felém nyújtja a kezét de én nem nem rázom meg. Lalla természetesen beleavatkozik az egészbe.
 - Fogjál már vele kezet!
 - Nem! Nem is ismerem!
 - Jó fiúnak tűnik!
 - A volt osztálytársaim is azoknak tűntek, de utálnak engem és rosszakat mondanak rólam. - vitattuk meg egymás között félhangosan.
 - Eeegy vvvvávvvárattt... - válaszolok a Elliot kérdésére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot J. Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 103
Összes hsz: 1059
Írta: 2013. július 25. 12:23 | Link

~Marcell és Lalla~


Reggel még nem gondoltam volna, hogy a mai nap folyamán egy játszótéren fogok kikötni. Eddig nem bántam meg, hogy kimozdultam, remélem ezután sem fogom. A homokozónál egy kisfiú ücsörög, és mint a válaszából kiderült, várat készül építeni. Olyan furcsán beszél, talán ő sem tud annyira jól magyarul, mint én. Vagy inkább csak meg van szeppenve. Az ő helyében én is félnék magamtól, mert az nem mindennapos dolog, hogy egy idősebb srác megy oda egy sokkal fiatalabbhoz, főleg nem úgy, hogy nem is ismerik egymást. Nem fog velem kezet, nem baj nem hibáztatom érte. Előbb jobb, ha megismerkedünk.
– Én is szerettem építeni várat, mikor annyi idős lenni, mint te. –mosolyogtam Marcellre. Igaz, hogy én nem homokból, hanem mindenféle kacatból, ami csak a kezembe akadt a szobámban, de vár volt. Anyu mindig bosszankodott, hogy nem talált meg, de amint már rájött, hogy a zongorám alatt volt a "tróntermem", mindig ott keresett, és meg is talált.
– Én nem lenni magyar, nem beszélni jól nyelvet. Azért mondok így szavakat, és ha nem érteni meg, amit mondani, kérlek ne haragudni érte. –magyaráztam meg miért is beszélek így. Nem akarom megrémíteni a kiejtésemmel, és jobb az ilyesmit az elején tisztázni, még mielőtt félreértések lennének a beszélgetésből. Lehet, hogy ő másképp értelmez egy-egy szót, vagy mondatot, mint ahogyan én azt kigondoltam. Akkor meg jön a vita, és én megint furán tudnám megmagyarázni, hogy a miérteket, és csak rosszabbodna a helyzet.
– Segítsek építeni? –talán nem fog megharagudni a jó szándékomtól, de ha nem szeretné, hogy segítsek, akkor csak figyelem, ahogyan épít. Közben körbenézek, de egy felnőttet sem látok itt. Egyedül lenni itt a kisfiú, vagy talán az édesanyja elment egy helyre, addig őt itt hagyta. Vagy a közelben laknak, és a ház ablakából rá lehet látni a játszótérre.
– Egyedül lenni itt? Nem akarni téged bántani, ne félj. –kedvesen mosolyogtam a kisfiúra. Ebből a kérdésből általában az szokott lejönni, hogy el akarják rabolni az illetőt. Sok könyvet olvastam, ami ilyesmiről szólt, tudom mi a dörgés. Az egyedül játszó gyerekek az áldozatok, és a sok gonosz bácsi meg a gyermekrabló, és olyankor mindig váltságdíjat kérnek, meg ilyesmi rossz dolgok. Ha Marcell nem küld el, akkor biztonságban lesz mellettem. Nem azért, mert olyan nagyra lennék az erőmmel, csak van az a fura valami, ami előtör belőlem, ha bántani akarnak. Mint anno a Roxfortban a nagyobbak ellen. Csak akkor az is megesik, hogy akaratom ellenére bántom Marcellt. Ajj, muszáj lesz majd megtudni, hogy ez mi is, de most az fontosabb, hogy figyeljem a kisfiút, ahogyan építi a várat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 15:24 | Link

Ellliot J. Knnnight


Emlékszem az otthoni játszótér nem volt olyan jó, mint ez. Itt annyi játék van és az összeset ki akarom próbálni. Hiába, ha ilyen helyre kerülök rögtön vidám leszek, de leginkább akkor, ha egyedül vagyok senki nem lát. Sokak szerint játszani gáz, de én szeretek történeteket kitalálni és hangosan elmesélni. Viszont most megérkezett egy fiú, aki kicsit megijeszt, így hátrébb húzódok. Nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy valaki csakúgy leszólít. Ez nem így működik, én sem szoktam senkit megszólítani, sőt, sosem teszem. Budapesten is csak az szólt hozzám aki ismert, mások elkerültek. Mondjuk az lehet, hogy ebben a világban így működik. Itt minden olyan más, nem szeretem azokat a dolgokat, amiket nem ismerek, mert nem tudom mire számíthatok. Nem kedvelem ezt az egész helyet, csupa ismeretlen arc, kivéve Istvánt. Azt hiszem azt a férfit csipázom, látom rajta, hogy segíteni szeretne nekem, amit eddig még senki nem tett meg rajta kívül. Remélem sokat fogunk beszélgetni, hátha le tudna szoktatni a dadogásról, vagy megtaníthatna olvasni. Kíváncsi lennék, hogy anyáék ezekben a dolgokban miért nem segítettek nekem. Való igaz, amit kértem, azt rögtön megkaptam. Ámde az ehhez való segítséget sosem adták meg. Pedig ez nem került volna pénzbe, nem kellett volna sok boltot bejárni, elég lett volna ha szépen beül a szobámba és egyszerűen támogat. Ha legközelebb találkozunk, akkor azt hiszem erre rá fogok kérdezni.
Miközben a fiúcska felteszi a kérdéseit és a homokot bambulom és halkan beszélgetek Lallával. Azt mondja rázzak a sráccal kezet, de én nem cselekszem így, azt sem tudom mit akar. Mellesleg a Elliott furcsán beszél, talán olyan mint én, csak neki más problémája van. Közben azt is elmondja, hogy ő is szeretett várat építeni. Úgy tűnik több közös dolog van bennünk, mint hittem volna. Olyan jó lenne találkozni egy olyan emberrel aki ugyanolyan problémákkal küszködik, mint én. Vele tutira jó barátok lennénk, akár Lallával. Bárcsak lenne itt ilyen személy... Elliot azt is elárulja nekem, hogy angol és ezért beszél ilyen furcsán. Hú, emlékszem az angol órákra, nagyon megerőltetőek voltak nekem, csak néhány kérdésre és válaszra emlékszem. Azok is iszonyatosan egyszerűek, mint az 1+1.
 - Ééén kikicsit bebeszélem a nyelvet. - mondom még mindig a homokot bámulva. Haladás! Mondtam magamról valamit, ami nem a nevem. Ha így fogok állni minden diákhoz, akkor nem nagyon lesz barátom. De nem tudok mit kezdeni magammal, utálok beszélni a dadogásom miatt és amúgy sem osztok meg magamról információkat idegeneknek. A végén felhasználják ellenem, anyukám azt mondta. A másik lehetőség pedig, hogy elmondok egy másik dolgot magamról és azt az illető tovább adja, csak máshogy megfogalmazva. Azt hiszem ezt nevezik pletykának, pedig azok csak újságokban vannak. A hírességekről szoktak buta infókat terjeszteni, amelyeknek a fele sem igaz. Nem irigylem őket, soha nem akarok népszerű lenni. Egyáltalán miért lennék az? Megnyerném a dadogó versenyt? Nevetséges...
 - Ha gondolod... - válaszolok a Ell kérdésére. Sosem épített még velem senki sem várat, sőt, eddig senki sem akart még velem játszani. Ő most vagy rosszat, vagy jót akar, nem tudom eldönteni, ezért megkérdezem Lallát.
 - Szeszeszeszerinted ő mit akar?
 - Úgy gondolom csak kedveskedni akar. - rám mosolyog.
 - Bibibiztos vagy bebenne?
 - Teljesen.
 - Háháhát jó...
Most már ketten csináljuk a kis váracskát. Kezeimmel próbálok egy toronyt formálni, ám ekkor megszólal az előttem lévő és azt mondja, hogy nem akar bántani. Ez egy kicsit furcsán hangzott, ilyet még senki nem mondott így nekem.
 - Iiiigen, eeegyedül vavavagyok itt. Akkor jó... Memememelyik házban laksz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot J. Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 103
Összes hsz: 1059
Írta: 2013. július 25. 16:48 | Link

~Marcell és Lalla~


Soha nem tapasztalhattam meg, hogy milyen lehet nagy testvérnek lenni, és segíteni az öcsit, vagy a húgit. Már nem is fogom, mert anyu sajnos elhunyt, a féltesóim is idősebbek, mint én, így aztán maradt a fiatalság szerepe. Legalább nem akarnak még a portól is megóvni. Az kellene még csak, nyomban meg is őrülnék tőlük. Tudok én magamra vigyázni, ha meg nem így lenne, akkor az a valami megvéd. A Rpxfprtban is így volt. Amint megtámadtak a nagyok, valami megvédett, de senki nem volt a közelemben. Talán most is így alakulna, de nem szeretném megtapasztalni.
– Igen? –mosolyogva nézek rá. Biztosan nem tudnék vele angolul kommunikálni, de az mindig is érdekelt, hogy máshol hogyan is oktatják az angolt. – És szeretni a nyelvet? –nagyon kíváncsi vagyok a véleményére. Én eléggé küszködök a magyar nyelvvel, de ez meg is látszik a beszédemen. Azt viszont nem tudom, hogy ő miért beszél ilyen furcsán. Lehet valami betegség, de nem merek rákérdezni. Nem szeretném felszaggatni a sebeket, mert fogalmam sincs, hogy miért ilyen, és az ilyesmiről általában nem szívesen beszél az ember. Ha tőlem kérdeznének tabu dolgot, akkor biztosan elborulna az agyam, és lekiabálnám az illető fejét.
Marcell beleegyezett abba, hogy segítsek neki. Mosolyogva, és boldogan játszok vele, és segédkezek az építésben. Látom, hogy egy tornyot készül megformálni, ezért teszek még oda egy kis homokot, hogy megtartsa az alapot, és ne boruljon szét. Ekkor elmondja, hogy egyedül van itt, illetve megkérdezi, hogy melyik házban lakok. Ettől féltem, így most már semmi kétség, afelől, hogy itt maradjak, és vigyázzak rá. – Az 52-esz számú házban. Te? –kérdezek vissza mosolyogva, és amint sikerült felépíteni a várat, előveszem a pálcámat. Nem félek attól, hogy leleplezem a varázslatot, hiszen ez egy varázslófalu, a muglik nem merészkednek beljebb. Egy egyszerű kis bűbáj segítségével megszilárdítottam a homokot, hogy ne dőljön össze, ezután el is teszem a pálcámat.
– Így nem fog összedőlni. Te is varázsló lenni? –érdeklődve pillantok a kisfiúra. Ahhoz még fiatal, hogy a suliba járhasson, de lehet elég érett, hogy már tudatában legyen az erejének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 17:44 | Link

Ellliot J. Knnnight


Nem értem, hogy egy idősebb fiú miért is foglalkozik velem, általában felém sem jönnek. Ő viszont, Elliot teljesen más. Talán a varázslók normálisabbak, mint a muglik? Lehet így van és emberbarátokat is fogok találni. Talán anyáék ezért hoztak ide. Hogy barátkozzak! Mondjuk István azt mondta, hogy valami előkészítő suliba kell majd járnom. Én inkább kihagynám, még a végén ott is lennének rossz arcok, akik úgy viselkednének, mint a régi osztálytársaim. Én sosem lennék képes olyan gonosz, csúnya és sértő szavakkal illetni bárkit is. Őket sem bántanám sosem, majd a sors megveri őket. Legalábbis a mesék végén mindig a béna nyer, a rossz pedig elnyeri a méltó jutalmát. A világ is egy mese, ugye? Vannak itt is királylányok, igaz? Akik csak rám várnak, hogy megmentsem őket. Megeshet, hogy az iskola egyik tornyában is egy királykisasszonyt tartanak fogva, aki a hercegre vár. Szeretnék herceg lenni, még akkor is, ha nagy fülem van és nem vagyok olyan daliás, mint a mesékben a királyok. És ez nem csak kitaláció, hiszek abban, hogy van a Földön egy lány, aki csakis rám vár.
Kiderül a fiúról, hogy azért beszél ilyen furcsán, mert Angol. Még sosem jártam külföldön, de azt mondják, hogy Anglia egy csodálatos hely. Azt hiszem soha nem is fogok kijutni, legalábbis ezen a nyáron tuti nem. Anyáék legfeljebb jövőre látogatnak meg, István bácsi pedig biztosan nem visz engem sehova. Megértem őt, nekem is furcsa lenne vele elmenni más országba úgy, hogy csak pár napja ismerjük egymást. Úgyhogy Lallával egyelőre maradunk a fenekünkön.
Elárulom a srácnak, hogy beszélem a nyelvet, igaz, csak pár mondatot tudok, úgyhogy nem nagyon tudnánk társalogni.
 - Aaazt hihihiszem igen. Kikikicsit nenehéz, de nem annyira. - mondom ki nagy sokára. Félek attól, hogy a srác sem érti meg azt, amit mondani szeretnék a fránya dadogás miatt. Nagyon zavar, nekem annyira nem, mert én szinte észre sem veszem, viszont anya azt mondta, hogy nagyon idegsítő.
 - Lalla, szerinted én is kérdezzek valami a fiútól?
 - Igen, és mondd meg neki, hogy köszöntöm!
 - De mit kérdezzek? Tudod, hogy nem vagyok az a fajta... Rendben, átadom neki.
 - Hát azt, hogy neki hogy megy a magyar nyelv.
 - Oké. - ez a beszélgetést is félhangosan volt.
 - Ééés momomondd, neked hohohogy megy a mamamagyar nyelv? - teszem fel a kérdést, amit Lalla mondott nekem. - Mellesleg Lalla üdvözöl. -
Azt mondják, hogy a magyar az egyik legszebb és legnehezebb nyelv. Nem értem miért, olyan egyszerűnek tűnik. Viszont mondjuk az angol... kész káosz. Talán a nyelvtani része sokkal nehezebb. Mondjuk semelyiket sem vágom túlságosan. Emlékszem az első angol órámon mindenki nevetett, mert még bemutatkozni sem tudtam. Ha pedig azon a nyelven beszélek és dadogok is, akkor semmit sem lehet érteni. Akkor is nevettek rajtam, úgyhogy sírva kirohantam a teremből.
Szépen építgetjük a várat, a srác pedig mosolyogva segít. Elővesz valami botot és csinál vele valamit, aztán megszólal. Én kíváncsian nézem őt, furcsa érzés, hogy nem a homokot bámulom.
 - Aaazt hihihiszem. Hohohogyan kell hahahasználni azt az izét? -
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. július 26. 10:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot J. Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 103
Összes hsz: 1059
Írta: 2013. július 25. 19:02 | Link

~Marcell és Lalla~


Nagyon aranyos egy kissrác, és bár nem vagyok teljesen biztos benne, de azt hiszem kezd feloldódni. Nem látom rajta azt a megszeppentséget, de lehet, hogy csak én vagyok így vele, és legbelül még mindig fél tőlem. Nem tudom, hogy milyen lehetett neki eddig, ezért sem lehet addig felróni a hibáit, ameddig meg nem ismerek minden apró kis részletet. Ehhez persze nem elég pár órás beszélgetés, de nem hinném, hogy most találkozunk először s utoljára.
– Szívesen segíteni megtanulni, ha szeretni fejleszteni tudásod. –így én is tudok tanulni, meg ő is. Csak ő angolul, én pedig magyarul. Közben furcsán nézek rá egy picit, mert látom, hogy mozog a szája, de nem hozzám beszél. Hallottam már egy ilyesfajta betegségről, csak most nem jut eszembe a neve, de azt is tudom, hogy gyógyítható. Vagy csak én képzelem azt, hogy mozog a szája, mert már annyira fáradt vagyok, hogy ilyenre is képes vagyok. Össze kellene szednem magam érzelmileg, és ki kellene aludnom magam. Ha ez megvan, már jöhet az ismerkedés.
– Szép és fura nyelv. Nehezen megy tanulása, de nem adni fel. Féltestvérem magyar, ő segít megtanulni rendesen. –válaszoltam a feltett kérdésre, és utána meglepetten pislogtam. Vajon kicsoda az a Lalla? Nem látok magunkon kívül senkit sem, de nem akarom megsérteni Marcellt azzal, hogy megmondom neki, hogy nem tudom kiről beszél. Lehet, hogy ez egy játék, és mi mást tehetnék, mint hogy játszok vele!?
– Én is üdvözölni őt. Lalla barátod lenni? –mosolygok rájuk. A várat egy bűbáj segítségével megszilárdítom. Marcell rákérdez arra, hogyan kell használni a pálcát, így ismételten csak előveszem azt. Úgy fogom, hogy mindent lásson rajta, még annak ellenére is, hogy nem nagy szám. Megkérem, hogy nyújtja ki a kezét, és ha megteszi, akkor a kezébe adom. Vele együtt fogom, és egy követ nézek ki nem messze tőlünk.
– Nem nehéz használni. Minden varázsló rendelkezni vele egy bizonyos kor után. Nekem 11 éves korom óta lenni. Fontos tudni, hogy pálca választ varázslót, nem varázsló pálcát. Varázsláshoz kell varázsige és sok-sok gyakorlás. Lehet te kezedben nem működni pálcám, ezért fogni kezed, hogy ne legyen baj. Figyelj, most lebegtetni fogjuk a követ. –megvártam még készen áll minderre, és lassan elvégzem a pálcamozdulatot, kimondom a Vingardium Leviosa igét, és a kő már emelkedni is kezd. Remélem Marcell nem fog megijedni ettől. Kíváncsian fürkészem az arcát, és ha mosolyogni látom, az engem is meg fog mosolyogtatni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 26. 12:58 | Link

Ellliot J. Knnnight


Nem is tudom mikor beszélgettem ilyen sokat egy nálam idősebb fiúval, vagy egyáltalán egy emberrel. Többnyire a szüleimmel és Lallával beszélgetek sokat, másoktól inkább tartom a távolságot. Most is ez van, ám mintha kicsit oldódtam volna. Az angol srác megmosolyogtat a beszédével, szegény nem tudja kimondani úgy a szavakat, mint egy magyar. Mondjuk én sem tudom teljesen kimondani őket a dadogás miatt, úgyhogy lehet még barátok is lehetnénk. Barát. Furcsa lenne számomra, ha egy élő embert a pajtásomnak hívhatnék. Nekem nincsenek barátaim és soha nem is lesznek. Utálnak engem, mert béna vagyok és más, egyedül csak Lalla és a szüleim fogadnak el. Egyszerűen nem tudnám elhinni, ha más is közel állna hozzám. Szokatlan lenne, ha egy másik emberrel is megoszthatnám a gondolataimat, érzéseimet. Mikor még nem volt Lalla, addig anyával együtt naplót írtunk. Én diktáltam, ő pedig szépen lekörmölte a gondolataimat. Aztán ugye megjött Lalla és vele mindent megtudtam dumálni. Ő is mindig elmesélte, hogy mit látott az nap. Néha belopódzott a tanáriba és megnézte a dolgozatomat hogyan is sikerült. Természetesen mindig hármas, vagy annál rosszabb érdemjegy volt ráfirkantva a lapra az osztályfőnököm furcsa írásával. Sosem tudtam elolvasni milyen kérdéseket írt a dogákra. Ennek az oka a diszlexia is lehetett, na meg az is, hogy a tanár olyan csúnyán írt, mint a régies filmekben az emberek. Egyszer borzalmas dolgot kértem Lallától. Hogy mit? Hát... nagyon szégyellem... Szóval azt mondtam neki, hogy a jegyemet írja át ötösre, ő majdnem megtette csak kiderül, hogy nem tudja megfogni a tárgyakat. Mellesleg mikor megkértem, rögtön megbántam az egészet, ez nem vallott rám.
Szóval Elliottal nagyon jól eltársalgok magamhoz képest. Azt mondta, hogy szívesen segít nekem tanulni az angol. Nem hiszem, hogy tanulni szeretnék bármit is pár hónapig, inkább megszokom a helyet.
 - Tatatalán mamamajd kicsit kékékésőbb, amikor már memegszoktam a kakastélyt. - válaszoltam a fiúnak. Egyelőre valóban csak az iskolát szeretném felfedezni, hozzászokni. Nem is tudom, hogy szeretném-e fejleszteni a tudásomat, vagy a fiúnak lenne elég türelme hozzám. A volt tanáraimnak sem volt, pedig ők felnőttek, akkor Ell-nek hogy lenne? Nehéz eset vagyok, tudom viszont abban nem vagyok biztos, hogy a Bagolykőben tudok majd haladni. Itt sokkal nehezebb és másabb lesz minden. Gondolom nem matek, meg olvasás lesz, hanem... nem is tudom itt milyen órák lehetnek. Közben a szó a magyar nyelvre is elterelődik, azt mondja Ell, hogy a magyar nyelv szép és furcsa. Kiderül van egy féltestvére, aki segít neki tanulni. Ú, milyen lehet, ha az embernek van egy tesója? Bizonyára jó. Ha nekem is született volna egy, akkor lehet sokkal nyíltabb lennék, mint most. De jó is lenne.
Lallával beszélgetünk egy kicsit, félhangosan és azt mondja, hogy tudassam Ellel, hogy köszön neki. Én így teszek. Kicsit félek, mi van, ha nem is látja őt és csak furcsán fog rám nézni. De nem, ő is üdvözli.
 - Iiiigen ő a legeslegjobb bababarátom. -
Végre! Egy ember, aki nem néz bolondnak és látja Lallát! Egyre szimpatikusabb ez az Elliot. A régi osztálytársaim sosem láttak az én kis barátomat, sőt, rajtam kívül senki sem. És most itt egy srác, aki tudja kiről is beszélek. Ezt elújságolom Lallának, mert ő most nem figyelt, ugyanis a lábát birizgálja.
 - Ell lát téged! - mondom örvendezve.
 - Tényleg?! De klassz! Mondd meg neki, hogy egyszer én is játszanék vele.
 - Oké.
 - Eeeegyszer szeszeszeretne veled játszani Lalalalla. - adom át az üzenetet. Juj de jó! Előkerül egy fabotocska is, amit Ell a homokra irányít. Elmormol valamit és... azt hiszem kicsit megerősödik a homok. Én kíváncsian rákérdezek, hogy ez mégis mi. Ő pedig elárulja a tudni valókat a varázspálcáról. Én csak bólogatok és mikor a kezembe adja a pálcát nagy szemekkel meredek a fiúra. Ő nem fél attól, hogy rossz kissrác vagyok és eltöröm a botocskát, vagy ellopom? Csakúgy ideadja? Megfogja a kezem és elmondunk egy varázsigét. Az egyik kő pedig felemelkedik. Én elmosolyodom és ránézek Elliotra.
 - Eeez csucsucsús volt! Rereremélem mámámáskor is találkozunk és mumumutatsz nekem még iiiilyet. -
Felkelek a homokozóból, integetek a Elliotnak, majd lehajtott fejjel sétálok el úgy, ahogy jöttem. De azt hiszem lett valamim, egy emberbarátom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 3. 10:12 | Link

Keiko Sama

Reggel mikor felébredtem, gyors megittam egy bögre kakaót aztán megettem egy finom és teljes mértékben egészséges szendvicset. Mikor végeztem a reggelimmel kitártam a szekrényem ajtaját és tanácstalanul vizsgálódtam a sok divatos holmim között. Minden reggel  eljátszottam a nem tudok mit felvenni...- című játékot, de most kevesrbb sikerrel. Csak a virágos, pántos kék egyberuhámat tudtam felvenni ezen a csodálatosan szép napon. Kezembe vettema könyvemet és elindultam a játszótérre. Mikor kiértem, láttam, hogy kedvenc helyem, a hinta már foglalt úgyhogy inkább leültem egy fa mellé. A nap az arcomta sütött és amíg élveztem az időjjárást , q madarak csicsergését és az emberek vidám sikongatását, kinyitottam a könyvem és neki álltam olvasni.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2013. augusztus 3. 23:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-Egy idióta vagyok.
-Nem Papa. Csak ember.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 3. 10:49 | Link

Blanka

Ma már elég korán fenn voltam, és még éjszaka is alig tudtam aludni. Bár nem csoda azok után, ami tegnap történt a cukrászdában. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem lépett volna közbe Rufus. Így legalább könnyebben átvészeltem ezt az egészet,és ennek örülök, nagyon.
Tudom, hogy most inkább a tanulással kéne foglalkoznom, de ez most nem megy. Nem megy, mert nagyon fáradt vagyok és kialvatlanság miatt, és nagyon kevés dologra tudok figyelni. Ki kell mennem a friss levegőre, ért az elvileg csodákrá képes. Talán egy kis energiához is jutok, hogy azért tudjak egy kicsit tanulni. Egy egyszerű kék felsőt veszek fel egy rövidnadrággal, meg strandpapuccsal, és elindulok. igazából nem is tudom, merre menjek, csak valahova, ami kinn van a szabadban. A lábaim egyenesen a faluba vezetnek, és végül a játszótéren lyukadok ki. Hát, ha már idáig eljöttem, egy ideig itt maradok. Sajnos a hinta foglalt, így a fa irányába indulok el, ahol egy lány ül.
- Szia, leülhetek melléd? - kérdezem, kicsit bátortalanul. Remélem nem küld el, de ha mégis, akkor megyek máshová. Vám még sok hely ezen a környéken.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 3. 11:18 | Link

Keiko  
                                               
A könyv amit tegnap kölcsönöztem ki a kőnyvtárból, nagyon érdekesnek bizonyult. A legendás lényekről szólt. Egy kicsit hasonlított  LLG tankönyvre,de volt benne néhány érdekesség, ami a tankőnyvben nincs benne. Tegnap este rengeteget olvastam még az ágyamban, aztán viszont elkezdett nagyon fájni a szemem. Először úgy éreztem ég a bal szemem, aztán meg már viszketett is. Csak a bal szemem. A jobb szememmel persze semmi gond nem volt. Tegnap hajnalban és ma reggel is bekentem valami csodaszerrel. Már nem viszketett, de még mindig úgy éreztem, hogy ég. Persze igazából nem égett, csak úgy hittem.Egy lány közeledett felém. Láttam, hogy ő is nézegeti a hintát aztán végül odajön hozzám és megkérdezi odaülhet-e mellém.
-Persze, gyere!-feleltem biztatóan mosolyogva. Egy nagyon aranyos és barátságos lánynak tűnt.-Te hanyadikos vagy?-kérdeztem bátorítóan.
Utoljára módosította:Szendrei Véda, 2013. augusztus 3. 15:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-Egy idióta vagyok.
-Nem Papa. Csak ember.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 3. 21:59 | Link

Blanka

Szerencsére, nem küld el, amiből csak annyit tudok eddig leszűrni, hogy nem rellonos. És ez jó hír, semmi kedvem egy rellonossal sem találkozni. Legalábbis most nem. Helyet foglalok mellette, s egy már bátrabb mosolyt küldök felé.
- Elsős vagyok. Még. De remélhetőleg már nem sokáig. - Felelem, és ismét eszembe jut a vizsga időszak, hogy már csak néhány nap vám hátra. - És te? Hányadikos vagy? - kérdem, majd a lányról a könyvre téved a szemem. - Mit olvasol? - hangzik a következő kérdés, és hangomban puszta kíváncsiság hallatszik. Ez legalább eltereli a gondolataimat mindenről, ami eddig foglalkoztatott, amiből aludni sem tudtam.
- Jaj, bocsi, bemutatkozni el is felejtettem. Keiko Sama vagyok. - Mondom, egy hatalmas mosoly mellett. Teljesen kiment a fejemből, hogy még nem is találkoztunk eddig, ezért illendő lenne bemutatkoznom. De azért remélem nem veszi sértésnek, hogy csak most tettem meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 3. 22:34 | Link

Keiko

A lány nagyon aranyosnak és kíváncsinak látszott. Próbáltam kedves lenni vele, mert nagyon fiatalnak tűnt, lehet, hogy elsős még, vagy talán másodikos. Egyébként azt nem tudom melyik házban van, talán Eridon, bár még soha nem láttam,de ki tudja?! Erről a lányról eszembe jutott önmagam, mikor ideérkeztem. Mennyi érzelem volt bennem... Kíváncsi voltam, boldog, tele voltam energiával és persze már akkor is rengeteget beszéltem, ha csak belebotlottam valakibe. A lány azt mondja elsős. Nem lepődök meg, mert látszott rajta.
-Én másodikos vagyok. Egyébként izgulsz a vizsga miatt? Nyugi, egyáltalán nem kell félned. Az első vizsgámon én annyira izgultam, hogy majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Persze aztán kiderült, hiába izgultam annyit... Nem ért annyit az egész!-kicsit már megint többet beszéltem a kelleténél. Reméltem neki nem baj, ha sokat beszélek! Úgy láttam nem zavarja, mert még arra is rákérdezett, mit olvasok.-Egy legendás lényekről szóló könyvet olvasgatok.-Ezután bemutatkozott. Gondoltam, hogy valami egzotikus helyről jött, de a neve ezt alá is támasztotta.-Az én nevem Blanka Carson, de hívj csak Blankának vagy Blaninak. Egyébként nagyon szép neved van! Hogy szoktak szólítani? - mutatkoztam be én is.- Melyik házból vagy? - Tettem még hozzá.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2013. augusztus 3. 23:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-Egy idióta vagyok.
-Nem Papa. Csak ember.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 3. 23:20 | Link

Blanka


Szóval másodikos. Végül is látszik rajta, hogy nem sokkal idősebb nálam, és ki is derül, hogy csak egy évvel.
- Igen izgulok. Egy kicsit. - Felelem egy mosoly kíséretében. Igazából nagyon izgulok.Nem vetne túl jó fényt a házamra, ha megbuknék, és én is nagyon rosszul érezném magam miatta. Az azonban valamelyest megnyugtat, hogy szerinte nem nagy ügy a vizsga. Hát remélem valóban így van, bár levitás vagyok, szóval a tanulással nincs nagyobb gondom. - Örülök, hogy elmond ilyen dolgokat, mert ezek számomra elég fontosak, így annyira már n is félek a vizsga miatt, és ezt egy mosollyal tudom csak meghálálni.
Legendás lények? Sajnos nem vettem fel az LLG-t az óráig közé, így sokat nem is tudok róluk, de biztos érdekes lehet, ha ezt olvassa. Terveztem én is, hogy felveszem azt a tantárgyat, de végül mégsem tettem meg, és most, hogy itt ülünk, talán egy kicsit megbántam, hogy nem tanulok LLG-t.
- Egyszerűen Keiko, vagy Kei. - válaszolok a kérdésre. Kicsit meglepett, ért ilyet még nem kérdeztek tőlem, mindig úgy szólítottak, ahogy akartak, de ez a kettő a legjellemzőbb. - Nek is tetszik a te neved. - teszem hozzá egy mosoly mellett. - Én levitás vagyok. És te?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. augusztus 23. 20:38 | Link

Marci

Janey távozása óta eléggé magam alatt vagyok. Gyakran zárkózom be a szobába könyvírásra hivatkozva, de már nem is emlékszem mikor láttam utoljára a számítógépem képernyőjét. Ilyenkor általában csak ülök a szemközti falat vizsgálva, fejemben elkeserítő gondolatokkal. Néha az is előfordul, hogy egy régi cikesszel játszadozom, de csak úgy oda sem figyelve, hanyagul nyúlva a kis labda után, de még persze így is sikerül elkapnom. Nincs benne semmi kihívás, talán ezért is hagytam abba egy időre a kviddicset. De most, hogy viszonylag békés az életem kezdek unatkozni.
Nikinek és Runának megvan a saját élete, és bár gyakran meglátogatnak, azért nem töltik ki a hetem napjainak minden percét. Janey pazar színfoltja volt az életemnek, felpezsdített, és én már kezdtem reménykedni, hogy végre ő az a nő, akit bemutathatok a szüleimnek is, és mivel én már kezdtem hosszabb távra tervezni, eléggé megrázott az, hogy csak így hirtelen vége lett. Mivel neki férje, sőt családja van, még csak nem is lehetek szomorú, mármint hivatalosan, mert bár elindult néhány pletyka, de semmit nem tudtak ránk bizonyítani, és én nem most akarom leleplezni magunkat, amikor lapátra tettek.
Mióta elment vagy a szobámban merengtem, vagy valami veszélyes kalandot kerestem az erdőben, de sajnos egyik sem vezetett eredményre. Egyelőre csak a sebeimet nyalogatom, főleg a büszkeségemen ejtetteket. Engem eddig még soha nem dobott senki, na, nem mintha emiatt beképzelt lennék, de szerintem azért ez adhat valamiféle alapot az ember önbizalmának. Nem mondom, hogy most hirtelen elveszítettem a magamba fektetett bizalmat, csak éppen megrendültem egy kicsit, elvégre koromat tekintve egyre közeledem a negyvenhez, és még nem volt egy igazán komoly kapcsolatom sem. Na persze a sajtó miatt nehéz is lett volna, de van, akinek sikerül. Nekem bizonyára van valamilyen pszichológiai problémám, és persze azt is sejtem, hogy honnan ered. Erről azonban túl kínos lenne beszélni, na meg nem bízom a pszichomókusokban, tuti az lenne az első dolguk, hogy rohannának a média képviselőihez a nagy hírrel.
Na, szóval, mint látszik kezdek elsüllyedni a depresszió mocsarában, ami egyáltalán nincs kedvemre.  Így aztán ma egy kis kirándulást szervezek saját magamnak, egyelőre kutya alakban, addig sem leszek túl feltűnő. Kisebb sétát teszek a faluban, majd letelepszem a játszótéren a hinták közelében. Nosztalgikus érzés, hiszen itt találkoztam először a lányommal is. Ez a gondolat kicsit meg is nyugtat, és egy kutyamosolyt is megeresztek, majd fejemet leteszem a karomra, és csukott szemmel pihenek egy kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 19:09 | Link

Mememerkvoszky Áááádám


 - Biztosan nem jö... - már éppen befejeztem volna a mondatom, mikor Lalla közbevágott.
 - Ne...m me...nj egyedül... - mondja nehezen. Mostanában így beszél, nem igazán értem mi van vele, tuti lebetegedett, bár akkor szólt volna, most meg... olyan furcsa, hiába kérdezem mi a baja nem válaszol, vagy csak legyint egyet. Ma délelőtt kisétáltunk a rétre és szinte csak vonszolta magát, olyan rossz volt nézni. Próbáltam vele kicsit beszélgetni, vagy csak játszani, ám ő erre nem volt képes, ezért inkább elmentem egyedül körbenézni a kastélyban. Azt hiszem mostanában egyre többet sír, nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud. Sajnos nem tudok vele mostanában beszélgetni, olyan rossz, hogy nem mondja el az érzéseit, én mindig mindent megosztottam vele, ő meg... azt gondoltam mi nagyon jó barátok vagyunk és mindent meg tudunk dumálni, nos úgy tűnik nem így van.
 - Hát akkor jó! - mondom idegesen és felállok. Nem hiszem el! Olyan jó lenne tudni mi a baja, azt a mindenit, mindjárt elsírom magam, nem lehet! Kirohanok a Csikólakból, de egy pillanatra még visszanézek és látom, ahogyan Lalla elterül az ágyon és sírni kezd, engem nem érdekel most már. Mérgesen sétálok végig a folyosón, ki akarok jutni a kastélyból, valahova el akarok menni. Gyorsan lépkedek, így néha-néha nekimegyek egy-két embernek, ám így hamar kiérek. Már a réten sem állok meg, úgy megyek, mint a villám és érzem, ahogy az arcomon végig folyik pár könnycsepp, érzem hamarosan fel fogok robbanni és akkor nagy hisztit fogok csapni. Ilyen nagy hisztik egy évben csak egyszer-kétszer fordulnak elő, akkor viszont ordítok, csapkodok és ütök-vágok. Futni kezdek, immáron a falu macskaköves utcáin, ahol pár idegen ember aggódva néz rám, viszont én nem törődöm velük. Nagyon rosszul esik ez, amit Lallától kapok.
Csak most veszem észre, hogy már a játszótéren vagyok, éppen le akarok ülni a homokba, mikor meglátok egy kutyust. De cukiiiiii! Körülnézek, nincs itt senki, lehet kóbor kutya, mondjuk nem csodálom, fél kilenckor legtöbben már alszanak. Kissé bátortalanul és félve közeledek a kutya felé.
 - Háháhát te? - kérdezem mosolyogva, de nem sokáig bírok így maradni, bömbölni kezdek, ám nem olyan hangosan. Lecsüccsenek a kutyi mellé és magamhoz szorítom a fejét.
 - A lelelegjobb bababarátom azt hihihiszem memegfog hahalni. - mondom szomorúan neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 19:45 | Link

Sharlotte
Ruha



Ahogyan egyedül ücsörögtem a folyosón, kezdtem egyre inkább rájönni arra, hogy milyen szánalmas vagyok. Itt a legtöbb ember ismeri a másikat. És én? Persze, találkoztam már pár emberrel, van akivel beszélgettem is, van akivel nem sokat, de ez így nem elég. Ahhoz képest, hogy nem vagyok valami szuper ismerkedésből, és sokan rühellik azt ahogyan beszélek másokkal, még is, társasági ember vagyok. Nem tudom elviselni a magányt. Oké, néha jól esik az embernek kicsit egyedül lenni, de nem folyamatosan. Milyen az már, könyörgöm?! Pár percig még ücsörögtem, majd mint akinek megszúrták a hátsóját egy tűvel, felpattantam és elindultam, visszafelé a Rellon körletbe, de pár perc séta után meggondoltam magamat. Hihetetlen, hogy eddig nem jutott még eszembe lemenni a faluba. Pedig tudtam, hogy van, és, hogy le is lehet menni de mindig lusta voltam hozzá, mivel nem tudom milyen messze van. Itt az ideje kideríteni. Kiléptem a kastély hatalmas bejáratán, majd elindultam a falu irányába. Eltelhetett olyan 10-15 perc, mikor már meg is érkeztem, és a fő utcán sétálgatva nézegettem a bolti kirakatokat, ahol jobbnál jobb termékeket kínálnak a vásárlók számára. Mindig is hülyeségnek tartottam ezt az egészet. Annyira eltúlozzák a reklámokat, hogy az már fáj. Semmi különleges nincs a termékben, de még is úgy próbálják beállítani mintha a földön kívülről hozták volna, és mindenre jó amit egy átlagos ember el se tudna képzelni. Kedvem támadna egyszer az ilyen embereknek lekeverni egy pofont. Én például akkor is megvennék valamit, ha nem mondanak róla semmit, csak annyit, hogy mi a termék neve. Kész. Kissé elkalandoztak a gondolataim, és észre se vettem, hogy gyakorlatilag kisétáltam a faluból, és ott álltam a semmi közepén. Gyorsan megfordultam, szerencsére nem mentem messzire, majd most már figyelmesebben és lassabban kezdtem sétálni. Ahogy az egyik szűk utcába benéztem, valamin megakadt a szemem. Elkezdtem haladni feléje, majd mikor odaértem, egy nagyon aranyos játszótérrel találtam magamat szemben. Kiskoromban mindig arra vágytam, hogy ilyen, és ehhez hasonló helyeken játsszak, de anyáék azt állították mi túl előkelőek vagyunk ilyen helyen mutatkozni. Senki sem volt a közelemben, a gyerekek gondolom már alszanak ilyenkor. Helyes. A játszótér most csak is Yvonne tulajdona. Besétáltam, majd leültem az egyik hintába és lassan hajtani kezdtem magamat, közben pedig körbenéztem ahogyan az emberek már vonulnak be házaikba, készülnek az esti dolgokra. Én se maradok sokat, csak egy kicsit kijöttem levegőzni, utána majd visszasurranok halkan a kastélyba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. augusztus 25. 13:09 | Link


ruha


Vizsgaidőszak. A legrosszabb, legalábbis azoknak, akik utálnak tanulni. Akik szeretik, azoknak meg mindegy, vagy talán még jó is. Lehet kedvenc, vagy csak egy kedvelt része az évnek, de neki nem az. Viszont nem is utálja, mert nem érdekli. Régebben még úgy volt vele, hogy ez a bizonyítási időszak, amikor megmutathatja, mit tett az azt megelőző tanévben, és továbbléphet, mindezt persze a szülei miatt, a bizonyítási vágy hajtotta. Már ez sincs, de lazán átslisszan a vizsgákon, az évfolyamlépés már nem kérdéses dolog.
Viszont ha már az ember nem foglalkozik dolgokkal, akkor kell más, amivel az idejét elütheti, és ilyenkor el lehet játszani, hogy semmi dolga sincs, márpedig ettől függetlenül van. Ugye dolgozik, ez egy elsődleges probléma. Nem munkának veszi fel, hanem szórakozás, amiért pénzt kap. Meg még sütni-főzni is megtanul. Otthon ugyanezt csinálja, na de az lényegtelen. Az meg megemlítendő, hogy a háztartásban nem csak főz. Van amikor csak ezt, vagy csak azt, de vannak feladatai, amiket már csak minimálisan végez el. Így is próbálja a hugica javát szolgálni, hogy legalább legyen egy Johanson gyerek, aki nincs elrontva, de egyébként nagyon nem foglalkozik semmivel, csak magával.
Mivel az érdeklődési köre ennyire korlátozódott vissza, mégis rengeteg ideje van, mert az alvásigénye ezzel egyetemben visszaesett néhány órát. Olyan nagyjából három elég neki, éppen azért, mert most már határozott elve, hogy azzal csak elpazarolja az időt, amit arra fordíthatna, hogy 'éljen.'
Vannak kedvenc helyei, ahol rengeteg időt tölt, de ez nem csak sötét placcokra vonatkozik, és nem csak a kocsmák, szórakozóhelyek tartoznak ide, hanem a betegesen cuki helyek is színesítik a listát. Például a játszótér az neki olyan, hogy érdekes látványt nyújthat, ha egyedül van, de akár Hannával is, mert a sötét, állati és beteg ruhák eléggé taszítják az aranyos embereket, és rögtön véleményt is alkothatnak róla az ilyenek. Nem ismerik, és nem is baj.
Most megint úgy döntött, hogy elindul arra a kis aranyos helyre, mert ilyentájt már kicsik nincsenek, tehát senkinek nem rombolhatja porrá a lelki világát. Elég gyorsan ki is ér, ismeri a járást, és siet is, meg minden jel és egyetlen szó nélkül lépett le. De legalább cigit nem visz magával, ez haladás. Csak úgy elindult, hogy egyedül legyen, ám kiérve rögtön el kellett fogadnia a tényt, hogy ez így nem fog menni. Tehetne ellene ha akarna, puszta megjelenése, vagy néhány odavágott szó talán meg is tenné a hatást, de ha már van itt egy lányka, és nem ijeszti el, akkor határozottan méltó arra, hogy egy kicsit szocializálódjon a társaságában.
- Helószia! - valami köszönésfélét azért édesen mosolyogva küld a másik felé, aztán minden kérdés vagy egyéb jelzés nélkül megindul a szabad hinta felé,  aztán egy laza mozdulattal foglal benne helyet.
- Itt, ilyenkor? Antiszockodnál? Én azt terveztem, de hát nem. Hogy hívnak? - túl sok szöveg ez most tőle egyszerre, tehát veheti megtiszteltetésnek is a csajszi, csak ugye ezzel, és jelentőségével még nincs tisztában. De majd szépen lassan rájön, ha felveszi Lotte vonalát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 25. 14:09 | Link

Sharlotte


Elcsendesült a falu, leginkább már csak a tücskök ciripelését lehetett hallani, meg a szél halk susogását. Kicsit még kísérteties is volt, ahogyan a szél néha fellibbentette a mellettem lévő üres hintát, de én nem ijedek meg egy könnyen, főleg azért is nem, mert valami beteges módon engem mindig is vonzottak az ijesztő dolgok. Odahaza már megszállottan kerestem az elhagyatott épületeket, olyan jó volt a romok között csak sétálgatni. Lehet valahonnan összeszedtem egy szellemet, és amiatt vagyok ilyen, mert belülről irányít. Mondjuk, ahogy ismerem magamat, biztosan észrevettem volna már ezt. Hatalmas fantáziám van, mondták már. Ez az egyik dolog amit imádok magamban. Ha unatkozok, akkor egyszerűen csak elképzelek magamnak egy világot, ahol szívesen élnék. Egy amolyan Yvonne féle Paradicsomot. Még az is lehet, hogy nem csak én lennék az egyetlen akinek az a hely lenne a mindene, a féltett kis vágya. Gondolataim csak úgy szárnyaltak, egyre több minden jutott az eszembe, meg is fogadtam magamnak, hogy ha visszatérek a kastélyba, fogok egy papírt, és mindent leírok amire emlékszem. Az elmélkedésemet egy hang szakította félbe. Nem volt ismerős, inkább olyan kis lágyan hangzott ebben az időben. Mintha megtörte volna az ijesztő hangulatot. Fejemet a hang irányába fordítottam, és egy apró kis szőke lány álldogált előttem. Nagyon tetszett a ruhája, nekem is vannak hasonlóim, de még nem mertem felvenni a kastélyon belül. Ki tudja mik ott a szabályok, aztán elég nekem az, hogy tanulnom kell, nincs szükségem melléje egy büntetésre. Alaposabban végignéztem a lányon, biccentettem neki egyet köszönés képpen. Nem volt sok kedvem megszólalni, hogy őszinte legyek. Úgy éreztem magamat, mintha kímélni kellene a hangomat valamitől. Figyeltem a lány mozdulatait, ahogyan lassan a mellettem lévő, üres hinta felé sétálgat, majd egy laza mozdulattal belehuppant. Pár másodperc múlva, újra megszólalt. Érdeklődve figyeltem, majd válaszként először csak vállat vontam, de később rájöttem, hogy nem fog sokáig tartani ez a beszélgetésnek nevezett valami, ha meg sem szólalok. Megköszörültem a torkomat, majd szóra bírtam magamat. Jajj, csak nehogy valami baja legyen a hangomnak..
- Itt. Már hozzászoktam, hogy egyedül vagyok, úgyhogy azt hiszem igen..."Antiszockodom" Válaszoltam, az utolsó kérdést kihagyva. Mi a nevem? Miért kérdezi tőlem mindenki ezt? Szerintem úgy is el lehet társalogni valakivel, hogyha egy ideig nem tudják a másik nevét. De mivel már feltette azt az ominózus kérdést, inkább nem akartam bunkó lenni. Most nem.
- Yvonne Ránéztem a lányra, tekintetemmel próbáltam jelezni számára, hogy ha már ennyire kíváncsiskodó, akkor árulja már el az ő nevét is. Legalább lesz egy újabb arc és egy név amit nagy nehezen nekiállhatok majd összepárosítani, és remélhetőleg sikeresen megjegyezni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. augusztus 27. 12:39 | Link



Az első gondolata elismerés. Igazán gratulálhat magának a csajszi, mert hogy nem valami sablonos szöveggel jött, vagy terelt, hanem a lényeg. Egy normális ember - vagyis nem olyan, mint ő - tenne rá magasról, hogy ez most milyen válasz volt, csak válaszoljon, vagy csináljon valamit, de nála más. Az ő szemével nézve minden más, de még nem mutat ki semmit, hanem a neve iránt is érdeklődik a végén, bár erre csak később válaszol. Most már muszáj egy mosolyt megeresztenie, mert igaz, halál idegesítő a kérdés. Elég jó kapcsolatot ápolt ő olyannal is, akinek hetekig nem tudta a nevét. És mégis. Talán ez ballépés volt, de a szótárában olyan nem létezik, ő sosem csinál olyat, tehát minden pont a megfelelő.
Ezen felül pedig természetesnek hat, hogy a bemutatkozás után ő is elmondja a nevét, hiába kell kiérdemelni, most már ezt is megteszi, mert ez a lépés megvolt.
- Sharlotte - kezdi mosolyogva. - vagy Lilian, de ritka, ha úgy hívnak - és miért is ajánlja fel a második nevét, mikor ezt még senkinek sem mondta? Rejtély. Jobban belegondolva, csak az anyja hívta úgy, ám ő már a múlté. Mindig visszafojtott lélegzettel, szívdobbanásokat kihagyva gondol rá, mint most, de hamar próbálja elhessegetni és terelni ideáit.
Na de, ami elmaradt, és megint érdemre váró lépés a lánynál, az a kézfogás. Sok mindent átértékelt magában pillanatok alatt, de úgy vélte, túl sablonos, így egy természetes kedvességet sugárzó mosolyt küld inkább Yvonne felé. Talán megzakkant, nem szokott így viselkedni. De ez nem baj, teljesen hátrahagyni régi énjét sohasem fogja.
Hirtelen ötlettől vezérelve kezdte el magát jobban lökni a hintával együtt, mint eddig lightosan, éppen hogy csak mozogva. Nem tervezte nagyon csak egy cseppet, aztán már jön is a következő közvetlen kérdésével.
- Hogy állsz a vizsgákkal? - miért érdekli? Még egy rejtély. De érdekli, ami már  csoda, és lehet meglepő a lánynak, de ez csak jót jelent. Abszolóte felesleges dolognak tűnik, de pár mondatból mégis képes konkrét véleményt leszűrni, és ezt nem is gondolnák. Tehát gyorskiismerés ON.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. augusztus 27. 21:27 | Link

Marci

Éppen a játszótér porában fekve próbálok megszabadulni kialakuló depressziómtól, mikor valaki hozzám szól. Fél szemmel felnézek, de reagálni már nincs időm: egy kisfiú ül le mellém hirtelen, és öleli át a fejem.
Néhány percig zavartan hallgatom a sírástól már-már érthetetlen szavait, aztán ügyesen kiszabadítom magam a szorításából, és lenyalok az arcáról egy könnycseppet. A furcsán sós íz, és a láthatóan maga alatt lévő gyerek végre észhez térít: nem nyalogathatom örökké a sebeim, főleg, hogy én nem is vesztettem el igazán senkit. A legtöbb szerettem még él, a nők pedig mindig is jöttek, majd mentek az életemben. Az, hogy ebben az esetben a hiúságom és a büszkeségem is sérült, kibírható, kis veszteség egy újabb tapasztalatért. Az pedig már megint egy más dolog, hogy én Janeyvel hosszútávra terveztem. Eleve ostobaság volt egy férjes nővel kikezdeni, pláne komolyan gondolni és majdnem bele is szeretni.
Bár ezekre mind sikerül rádöbbennem, de attól még igenis fáj a dolog, és a sebek ilyen könnyen nem hegednek be. De érzem, innentől elviselhetőbb lesz, és a környezetemnek sem kell tovább aggódnia miattam. Újabb fejezetet zárhatok le a megírandó könyvemben.
Most pedig ideje a szomorú kisfiúval törődni. Sosem voltam jó a vigasztalásban, de ő láthatóan szereti a kutyákat, egyszerűen kutyaként kell viselkednem. Felpattanok, majd a már amúgy is csorbát szenvedett büszkeségemet félredobva farokcsóválva körbeugrálom a gyereket, majd egyszerűen képen nyalom. Kutyamód nevetve a helyzeten kicsit odébb ugrálok, majd vissza hozzá, mintha hívogatnám, hogy álljon fel. Közben egy kicsit megállok, és félrebillentett fejjel ránézek, várom, hogy döntsön, benne van-e a játékban, vagy most inkább magányra van szüksége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 12:17 | Link

Sharlotte


Minden olyan kis nyugodt volt, és még jól is éreztem magamat a lány társaságában, amit először kissé furcsának tartottam. Valami titokzatos dolog folytán, szimpatikusnak tartottam a lányt. Olyan érzésem volt, mintha kissé hasonlítana rám, nem lenne olyan átlagos. Lassú mozdulatokkal hajtottam a hintát, nem akartam száguldozni, inkább csak egy kicsit elringatni magamat. Eközben viszont a mellettem ülő, csak úgy hajtotta, mintha el akart volna repülni. Pipa, egy különbség közte és köztem. Pár perc elteltével a nevét is megtudtam, sőt, egyben két nevet is hallottam, választottam egyet, majd azt tanultam be.
- Sharlotte leszel. Közöltem vele a tényt, hogy mától köteles elfogadnia, hogy én így fogom szólítani. Jobban tetszett ez a név, és mivel a családunkban már van egy Sharlotte, könnyebben is fogom megjegyezni. Kezdett lemenni a nap, valahogy így jobban tetszett a falu, mint nappal. Az igazat megvallva, nekem estefelé minden sokkal jobban tetszik mint nappal. Nem mintha, valami szektás lennék, vagy vámpír, aki esténként járja a maga útját, csak valahogy, én így lettem beprogramozva. Igen, tudom, valami űrlény lehetek, a sok hülye fóbiámmal meg szokásaimmal. Már hozzászoktam, hogy sokan furcsán néznek rám. A csendet a lány újabb kérdése törte meg, amire a válaszon alaposan el kellett gondolkoznom. Nem akartam olyat mondani, amivel azt hiheti, hogy tök sík vagyok, de olyat se amivel én leszek a szemében a friss, új stérber. Pár másodpercig gondolkozni kezdtem, majd Sharlottera néztem, és vállat vontam.
- Végül is egész jól, szerintem át fogok menni. Na és te? Visszakérdeztem, bár első gondolatom az volt, hogy minek? Úgy is vagy azt a választ fogom kapni, hogy "Jól" vagy azt, hogy "Tök szarul, ne is kérdezd" De mivel már feltettem a kérdést, esélyem se volt visszavonni, de egy kis idő után rájöttem, hogy nincs is rá szükségem. Vannak pillanataim, amikor nem szeretek csendben lenni, és ez a mostani is ilyen volt. Amíg vártam a válaszára, azon kezdtem el agyalni, vajon honnan jöhetett és melyik házban van. Hajszíne a németekre, vagy a svédekre emlékeztetett engem, ott láthatunk ilyen szép, tiszta szőkéket. De még az is lehet, hogyha jobban megismerem a hölgyeményt, erre a kérdésemre is választ fogok kapni. Na de ennyire azért nem szeretnék előre szaladni. Egyenlőre maradjunk a hintáknál, meg a vizsgáknál..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fodor Benjámin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 14:40 | Link

Medárda

Már régóta tervezgetem, hogy lenézek Bogyolyfalvára. És pont a mai, kicsit borús napra esett a választásom. Igyekszem minél rétegesebben öltözködni, mert még megfázás lesz a vége. Egy pici, összecsukható esernyőt is bedobok a táskámba, nehogy váratlanul érjen a hirtelen lezúduló eső.
Az út lefelé kimondottan lassú volt. Ez az esős idő kicsit elvette a kedvemet a Bogolyfalvi látogatástól. De már félúton járhatok, innen már nem fordulok vissza. legalább lesz alkalmam egy gyors körülnézéshez, és régi tervemet is beteljesíthetem... Andalgásom közben megint rám jött egy kicsit a vizsgaidőszak stressze. Megint a ma leadott vizsgám miatt izgulok.
~Vajon átmentem?-elmélkedik~Olyan szuper lenne. Utána már csak 3 vizsgám van és haza is látogathatok már végre!
Megkönnyebbülve látom a Bogolyfalvát jelző táblát az út szélén, melyet majdnem nem is vettem észre és már elhagytam. De hátrapillantva nagyon megörültem neki.
~Mostantól kezdődik a nézelődés-gondoltam izgatottan.
Sok érdekes és hívogató bolt mellett haladtam el. Ilyen volt a cukrászda is. Mikor megálltam előtte, megcsapott a meleg, finom péksütiktől illatozó levegő és be akartam térni beharapni valamit. De szerencsére még kint észrevettem, hogy nincs rá pénzem és így nem kerültem kínos helyzetbe. Ám nagyon sajnáltam, hogy minden zsetonomat a klubbhelyiségben felejtettem.
Lassan már a játszótérhez érek, már pár méterről láttam egy kiguruló labdát. Gyorsan odaszaladtam a színes labdához, és a közeledő kisfiúnak adom.-Tessék!- A pici boldogan visszamosolyog rám és elszalad.
Csak már belépve a játszótérre veszem észre, hogy az előbbi kisfiú magában játszik. Utána szaladok, mintha el akarnám kapni. Hamar utolértem a kor és a méretkülönbség miatt. Felemelem, szaladgálok vele. Először félelmet vettem észre az arcán, de aztán élvezni kezdte a játékot. Amint letettem, megint mosolygott, aztán kiszaladt a játszótérről. utána néztem, de már nem láttam a nyomát.
Körbe-körbe sétálok a játszótéren és elmerengek a gondolataimban... Beleülök egy szabad hintába, és elgondolkozok azon, hogy vajon mit gondolhat a kisfiú...
Utoljára módosította:Fodor Benjámin, 2013. augusztus 28. 14:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 17:59 | Link

Mememerkvoszky Áááádám


Dühös és szomorú vagyok egyszerre, nem tudom hogyan tud ez a két érzés keveredni, mint a színek, mikor két festéket véletlenül összekeverek. Pedig a két érzés annyira különbözik egy mástól, ahogy a sárga és a barna is, de a végén szép színt kapunk eredményül: a mustársárgát. Nem ez a kedvenc színem, de szerintem igazán szép. Ez azt jelenti, hogy kicsit később jobb kedvem lesz, vagy Lalla jobban lesz? Nem tudom... remélem az utóbbi, inkább legyen rossz a kedvem, de Lallus gyógyuljon meg.
Gyorsan haladok végig a folyosókon, egész végig a legjobb barátom feje van a fejemben, ahogyan szenved, olyan rossz. Sírni kezdek, több könnycsepp is végig folyik az arcomon, legszívesebben összetépném a rajzaimat, de nem lehet, nem tehetem meg, valahogyan le kell vezetnem a feszültséget, talán az lesz a legjobb, ha sétálok egyet. Szóval neki is indultam a nagy útnak, ha valaki utamat állta, annak vagy neki mentem, vagy kikerültem, nem akartam nekik rosszat. Hamar kiértem az iskolából, hiszen szinte futottam, minél előbb el akartam tűnni. Odakinn sem álltam meg, folytattam ugyanúgy az utam, mint eddig. Nagyon látszódott rajtam, hogy mennyire mérges és szomorú is vagyok, bár ne lennék. Utálok dühös lenni és búslakodni, inkább mosolyognék, de az elmúlt évek alatt nem igen tettem meg ezeket. Egészen eddig úgy éreztem, hogy minden jó, lettek barátaim, annyit vigyoroghatok, amennyit akarok, de most mi van? Hát nem haldoklik a legjobb haverom?! Nem hiszem el...
Bogolyfalvára érve egy pillanatra megállok, szétnézek hol is vagyok, áhá, már a központban. Elfordulok az egyik irányba és futásnak eredek, mintha valaki azt parancsolta volna. Még jobban sírni kezdek, próbálom azért letörölni a könnyeim, már fáj az oldalam és alig kapok levegőt, úgyhogy hamar megállok a... játszótéren. Miután kifújtam magam már mennék is tovább, de meglátok egy aranyos kiskutyát, egyedül, a hinták alatt. Ugyan kié lehet? Hát odasétálok, letelepedek mellé, majd a fejét magamhoz szorítom. Mindig is imádtam a kutyusokat, sajnos nekem sosem lehetett. A kutyi kiszabadítja a fejét és megnyalja az arcom erre csak nevetni kezdek, majd eszembe jut, hogy: Hé, te szomorú vagy! Úgyhogy újra könnyezni kezdek.
 - Tetete nenem tutudod, mimimilyen rossz nenekem, ő vovolt a legjobb babarátom, memellettem vovolt, mimikor az osztálytársaim bábántottak. - mondom nagyon szomorúan. Felhúzom a térdem és ráteszem a fejem, miért kell elmennie? Egy kis ideig még szomorkodom, de mikor a kutyuli körbeugrál majd megnyalja az arcom, elnevetem magam, olyan vicces, imádom! Eztán kicsit odébb ugrál és úgy csinál, mintha hívna. Hmmm... miért is ne menjek vele? Felkelek és lesöpröm magamról a homokot, ami rámragadt, majd követem.
 - Merre memegyünk?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. augusztus 30. 10:37 | Link



Valamiért furcsán szimpatikus neki a lány. Másokkal kegyetlenül elutasító, bár ez hangulatfüggő. Ha kedve is akadna hozzá, akkor pár szó váltására tökéletesen alkalmas, de a sablonmosolyánál, vagy az ördögien édes vigyornál többet senki ne várjon. A barátai sem feltétlen képeznek kivételt ez alól, de akiket szeret - és azok között is vannak ilyenek -, ők igen.
Yvonne azonban még névválasztási lehetőséget is kap, amiből megint csak az jön le, hogy kivételezik vele. Hogy miért? Csak mert. Még nem tiszta a válasz, de biztos hogy van, és majd jobb lesz, rá is fog jönni, miért, de ezt később, ezért inkább úgy dönt, hogy jobban megismeri.
A "hogy állsz a vizsgákkal?" talán annyira száraz, hogy jó is neki, és megint elvárásainak megfelelő választ kap. Neki ritkán vannak olyanok, mert már rájött, hogy nincs rételme. A világ úgysem olyan lesz, amire számít, ezért nem is kell várni semmire, majd az jön, aminek kell. De most már felállított egy apró kis logikai rendszert, és a lányka jól teljesít.
- Megvannak és lesznek probléma nélkül - nem egy túl sablonos válasz, mégis a lényeg ugyanaz marad. Mondhatta volna, hogy jól, de hát abban semmi lélek sincs, és mostanra már ténylegesen kedve van beszélgetni. Az pedig határozott elgondolása, hogy azzal meg is szakadna a beszélgetés ezen fonala, és azonnal áttérnének valamire, túl gyorsan. Nem mintha tényleg nem így lenne...
- Tehát.. most jönne a sablonrész. Melyik ház tagja vagy? Muszáj megkérdeznem, mert nem tudok rájönni, és érdekel - még egy pont: érdeklődés. Tényleg kihúzhatja magát a leányzó, de még nincs semmivel tisztában, és addig jó. Utána majd... lehet más véleménye lesz Lottéról, és az eddigi esetlegesen pozitív is fordulatot vesz. De ha már ő megismerheti... akkor TALÁN Yvonne is betekintést kap majd az életébe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. augusztus 31. 09:19 | Link

Marci

Nem tudom átérezni a kisfiú szomorúságát, bármennyire is szeretném megérteni, mi zajlik most le benne. Bár már nem él sem az anyám, sem a féltestvérem, akit különösen kedveltem, de nekem sosem haldoklott senkim. A hosszan elnyúló betegeskedés megronthatja a kapcsolatokat, mert az, az ember, aki ilyen sokáig néz a halál szemébe, akaratlanul is változik, nagyon megváltozik. De még ha őt változatlanul is hagyja a helyzet, a körülötte élők teljesen máshogy kezdenek el bánni vele. Ráadásul a haldoklás végén az embert általában a halál várja, ezt a gondolatot pedig nehéz feldolgoznia mind a két félnek.
Én eddig még csak „biztonságos” távolból lehettem tanúja egy ember hosszas haldoklásának. Egy barátom kislánya betegeskedett nagyon sokat, eleve nem egészségesen jött a világra, valamelyik szerve nem fejlődött ki teljesen. Rebeccának hívták, öt éves volt, amikor meghalt. Előtte rengeteget jártam hozzájuk, sokat játszottam is vele, mindig nagyon szeretett nevetni. Csodáltam az erejét, azt, hogy szinte sosem sírt, mintha tudta volna, hogy nagyon kevés ideje adatott csak meg itt, és azt nem akarta volna szomorúságra pazarolni. A tőle kapott kabalám még mindig kincsként őrzöm, bár mióta nem kviddicsezem a Turuloknál, azóta nem igazán használom. Emiatt gyakran szégyellem is magam, de tervezem, hogy visszatérek még a régi világomba, és ez a gondolat mindig megnyugtatja felhorgadó lelkiismeretem.
Amikor Rebeccára gondolok, általában elszomorodom, de most túlságosan is arra koncentrálok, hogy a fiút felvidítsam, így kutyaarcomra nem ülhet ki semmilyen negatív érzelem. Ha egy kislány, aki a halál árnyékában élt, képes volt minden nap nevetve üdvözölni engem, akkor én is képes leszek mosolyogva átvészelni az övénél sokkal kisebb problémáimat.
Így hát ugrándozok, arcot nyalogatok, és hívogatom a fiút egy általam felfedezett helyre, ami talán ad neki némi vigaszt legalább egy pár percre. Miután sikerül végre talpra állítom őt, elkezdem hívogatni magam után: előre szaladok, majd vissza hozzá, majd újra előre, míg oda nem érünk arra a helyre. Nincs túl messze a játszótértől. Egy kis bozótos, ami még nem tartozik az erdőhöz. Valaha talán egy kis patak is folyt erre, vagy még most is csak már a föld alatt, mert a terület kicsit nedvesebb, mint a falu többi része, majdhogynem mocsaras jellegű.
Ezért is lehet, hogy ilyenkor gyönyörű látványt képes produkálni. Két bokor között előresietek, és - leülve a bozótos szélére - várom a fiút. A kis tér közepén egy hatalmas szomorúfűz áll, körülötte – mintha kis csokrok lennének – fehér liliomok pompáznak. Az egész helyet bokrok, valamint kisebb nyár- és tölgyfák takarják, így remélhetem, hogy még elég kevesen fedezték fel a helyet. Ami azonban a legszebbé teszi – a nyáron nyíló virágokon kívül – azok a parányi fények, amik ide-oda cikázva szikráznak a fűz ágai és a liliomok levelei között. A szentjánosbogaraktól egészen varázslatosnak tűnik a hely, olyan, ami pár pillanatig képes kitörölni az ember fejéből minden gondolatot – jót és rosszat egyaránt – hogy aztán csak álljon leesett állal, kitárt szívvel, miközben lassan magába issza a hely nyugodtságát, szépségét.
Én ide járok ki egy ideje merengeni, gondolkozni, remélem, hogy a fiút sikerül, ha nem is túl sokáig, de legalább egy rövid időre megnyugtatnom ezzel.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Pazonyi Medárda
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 185
Írta: 2013. augusztus 31. 10:33 | Link

Benjamin

Unatkozom. Hiába jártam be a kastélyt és tévedtem el négyszer unatkozom. Nincs mese lemegyek Bogolyfalvára. Sétálgatok, és gyanúsan kémlelem a felhőket az égen. Nem találkoztam senkivel, kihalt az egész falu. Barangolásom során egy régen hallott zene csendül föl a fejemben. Ezt gyorsan elhallgattatom, mert még mindig izgulok a vizsgáim miatt. Sok-sok utcát bejártam, és elfáradtam. Na akkor megyek vissza a kastélyba. Most egy számomra ismeretlen utcán vánszorgok végig, mikor észreveszek egy szűk utat. Kíváncsiságom erősebb, mint fáradtságom, ezért befordulok az útra. Egy játszóteret pillantok meg.
-Mi van?- rázom meg a fejem, mert nem hiszem el amit látok.
Betántorgok és egy fiút veszek észre, aki a hintán ül. Odamegyek és leülök mellé a másik hintára.
-Szia.-mondom hátha felriasztom vele a gondolataiba merült srácot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nevess és a világ veled nevet.

Horkolj és egyedül alszol.

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér