Medárda

Már régóta tervezgetem, hogy lenézek Bogyolyfalvára. És pont a mai, kicsit borús napra esett a választásom. Igyekszem minél rétegesebben öltözködni, mert még megfázás lesz a vége. Egy pici, összecsukható esernyőt is bedobok a táskámba, nehogy váratlanul érjen a hirtelen lezúduló eső.
Az út lefelé kimondottan lassú volt. Ez az esős idő kicsit elvette a kedvemet a Bogolyfalvi látogatástól. De már félúton járhatok, innen már nem fordulok vissza. legalább lesz alkalmam egy gyors körülnézéshez, és régi tervemet is beteljesíthetem... Andalgásom közben megint rám jött egy kicsit a vizsgaidőszak stressze. Megint a ma leadott vizsgám miatt izgulok.
~Vajon átmentem?-elmélkedik~Olyan szuper lenne. Utána már csak 3 vizsgám van és haza is látogathatok már végre!
Megkönnyebbülve látom a Bogolyfalvát jelző táblát az út szélén, melyet majdnem nem is vettem észre és már elhagytam. De hátrapillantva nagyon megörültem neki.
~Mostantól kezdődik a nézelődés-gondoltam izgatottan.
Sok érdekes és hívogató bolt mellett haladtam el. Ilyen volt a cukrászda is. Mikor megálltam előtte, megcsapott a meleg, finom péksütiktől illatozó levegő és be akartam térni beharapni valamit. De szerencsére még kint észrevettem, hogy nincs rá pénzem és így nem kerültem kínos helyzetbe. Ám nagyon sajnáltam, hogy minden zsetonomat a klubbhelyiségben felejtettem.
Lassan már a játszótérhez érek, már pár méterről láttam egy kiguruló labdát. Gyorsan odaszaladtam a színes labdához, és a közeledő kisfiúnak adom.-Tessék!- A pici boldogan visszamosolyog rám és elszalad.
Csak már belépve a játszótérre veszem észre, hogy az előbbi kisfiú magában játszik. Utána szaladok, mintha el akarnám kapni. Hamar utolértem a kor és a méretkülönbség miatt. Felemelem, szaladgálok vele. Először félelmet vettem észre az arcán, de aztán élvezni kezdte a játékot. Amint letettem, megint mosolygott, aztán kiszaladt a játszótérről. utána néztem, de már nem láttam a nyomát.
Körbe-körbe sétálok a játszótéren és elmerengek a gondolataimban... Beleülök egy szabad hintába, és elgondolkozok azon, hogy vajon mit gondolhat a kisfiú...

Medárda
~Sokszor gondolok arra, hogy milyen kisgyereknek lenni újra. Mivel nem nagyon emlékszem semmire. Vagy mit gondolhat egy féléves csecsemő? Vagy mitől növünk meg olyan hamar? A dolgok csak jönnek-mennek, hol ide, hol oda. Aztán az ember csak azon kapja magát, hogy tizennégy éves. Aztán majd nő tovább, és tovább, felnőtté válik és neki kellesz a saját életéről, és gyerekeiről gondoskodnia.
Én jóba voltam a szüleimmel mindig. Ők voltak a legfontosabbak számomra: ők támogattak, és ezért az összes mezemen a 75-ös szám szerepelt (a szüleim szerencse száma mindig is a 75 volt, nem tudni milyen okból). A legrosszabb helyzetekben is mellém álltak, és mindig velem tartottak, bárhova is mentem.
-Szia-egy hang ébresztett fel álmodozásomból. Fel nézek: sehol senki, de hamar rájöttem, hogy a köszönés mellőlem jött egy lánytól. Megdöbbenve látom, hogy egy szintén Bagolyköves diákkal találkoztam. A lány szép volt, és minden jel arra mutatott, hogy Levitás volt. Nem hittem volna, hogy még ezen a napon egy iskolatársammal, sőt egy évfolyamtársammal találkozok. Csodálkozva néztem, majd siettem visszaköszönni:
-Szia! Hát te? Mit keresel itt?-épp, hogy mikor kimondtam az utolsó szavamat, nagyot dörrent az ég. Ekkor úgy gondoltam kiskoromban, hogy az olümposzi istenek összebalhéztak valamin, és Zeusz a villámaival akar békességet tenni köztük.
Hamarosan egy gyereket láttam egy másik gyerekkel veszekedni egy labdáért. Körülbelül 5 évesek lehettek. Elmosolyodtam, hiszen rám emlékeztettek. Én is annak idején sokat veszekedtem a szomszéd kisfiúval, hogy melyikünké legyen a labda. Ekkor mindig a felnőttek avatkoztak közbe, hogy ne magunkba játszunk, hanem együtt.