Nem kell kételkednie abban, hogy helyesen cselekszik-e, hiszen Mária teste önkénytelenül reagál minden finom és szenvedélyes csókra, az apró, majd a jelentőségteljesebb érintésekre. A szimfónia, mely bensőjéből felszakadva hallatszik szirén énekként, csak tovább korbácsolja Henrik vágyát. A hajába túró ujjak is legalább olyan türelmetlennek és várakozástól teltnek hatnak, mint az engedelmesen felhúzódó láb, vagy a szájra ívelő nyak. Nem kell kérnie: a férfi önként temetkezik a kellemes, lüktető erekkel átszőtt menedékbe, hogy egyre-másra érzékien marcangolja, s ha csak egy pillanatra is, de ajka a fültövet éri. Minden apró hang és rezdülés arra sarkallja, hogy ne álljon meg, a kérés pedig számára parancs.
Balja először csak a ruha anyagán keresztül érinti a mellet, ám a sürgető érzés nem hagyja sokáig évődni. Végül mindkét kezével simít le egészen a csípőig, hogy ujjai közé fogva a textilt kínzóan lassan kezdje egyre feljebb és feljebb húzni, mígnem már a mellkasra csúszik, s Mária közreműködésével le is kerül. A melltartó ugyan további akadályt jelent, azonban egy könnyed, rutinosnak mondható mozdulattal csúsztatja jobbját a derék alá, ahonnan a gerincen felfelé siklik keze és egyetlen pillantás alatt, érzékelve a kapcsot kipattintja azt. Az anyag engedelmesen adja meg magát, a szorítás egyből lazul, így balja immár bátran kalandozhat az eddig érintetlen területen. Mindig is kívánatosnak találta a nőt, hiszen kedvese nem is lehetne más, csak nő. Imádta vékony vonalait, azokat a melleket, amikből annyiszor csinált viccet ő maga, miközben Henriknek egyetlen szava sem volt. Tökéletes. Ha csak egy szóval kellene jellemeznie, ezt választaná, ám nem csak a szerény domborulatok tekintetében, hanem minden apró hiba és minden előny esetén.
Lefelé siklik, hogy ajka végre az érzékeny bimbókat érje, s leheletfinoman ajkai, majd kisvártatva fogai közé vegye. Jobbja sem marad tétlen, a másik, árván hagyott kebelre csúszik, hogy finoman, egyszer alig érezhetően, máskor erőteljesebben szorítson rá, s szenvedélyesen kényeztesse. Egyre kevésbé tud parancsolni magának, s azt is érzi, ahogy nadrágja egyre szűkebbé válik. Mérhetetlenül kívánja a nőt, belekóstolva pedig csillapíthatatlan farkas éhség lesz úrrá rajta. Még. Még.

Sokszor kalandozott már el képzelete, milyen lesz érezni a nőt maga körül, beletemetkezni könnyű virágillatába, elmélyedni benne, ujjaival végigszántani a hosszú tincseken, s hallani a kéjtől és elégedettségtől izzó sóhajait. Túlságosan régóta vár már erre, így nem meglepő, hogy az apró kóstoló lakomává növi ki magát, ám még ezen tény sem feledtetheti vele, hogy türelmesnek, s némiképp visszafogottnak kell maradnia. Vigyázni akar a karjai között vonagló testre, az est minden pillanatában kényeztetni, hogy elméje kiürüljön és semmi másra ne tudjon gondolni, csak arra, hogy folytassák és kezdjék elölről. Újra. És újra.
A lapockáinál megérzett szorítás hatására keservesen szakad el az immáron keményre duzzadt bimbóktól, hogy felegyenesedve megragadja pólójának alját és egy könnyed mozdulattal szabaduljon meg a zavaró anyagtól. Ahogy lassan előkerül a ruha alól először hasa, majd mellkasa, a tekintet automatikusan a karokra vándorol, s a vetkőzést minden egyes izom szabályszerűen, jól kirajzolódóan követi. Mégsem hagyja, hogy Mária tekintete igazán szemügyre vehesse mindazt, ami elé tárul, hiszen pillanatokon belül ismét fölé magasodik, rá nehezedik, s ajkával a nő ajkait keresi. Kezeivel finoman vezeti a vékony lábakat, s ha engedik, csípője köré kanyarintja azokat, hogy kedvese minden egyes tagját pontosan jól érezze, többek között a nadrágjában egyre keményebbre váló férfiasságot.
Csak ezután indul el ismét lefelé, ám a vágy mértékéhez képest meglehetősen ráérősen. Néhány apró puszi a mellkasra, elhintett csókok a melleken és hason, egy leheletnyi kitérő a köldöknél, hogy ujjai végül megtalálják a nadrág gombját. Egy utolsó csók az alhasra, hogy felpillantva meggyőződhessen arról, Mária nem kíván visszafordulni, ekkor ugyanis a szorítás enged, a cipzár (Zippzhar, értitek) lecsusszan, s egy újabb anyaggal közelebb kerülnek egymáshoz.

Egy év nagyon hosszú idő, olyan hosszú, amit kevés férfi várna ki, főleg akkor, ha meglett korba ér. Mert lássuk be, Henrik most már harminchárom éves, az ő esetében korántsem beszélhetünk a tinik bizonytalanságáról, netán a gyermekien romantikus kapcsolatok tömegéről, ahol a kamaszok azzal is megelégszenek, ha foghatják egymás kezét. És jogosan teheti fel bárki a kérdést: tán a mai fiatalok erre vágynak? Nem, gátlástalanabbul osztják meg ágyukat másokkal, mint azt a legnagyobb szoknyapecérek tették hajdanán, az pedig remek kérdés, hogy az irányvonal jó-e. Tulajdonképpen nem is ez a fontos, hanem az, hogy végső soron a türelem, az odaadó szeretet és gyengéd szerelem eljuttatta őket idáig. Sokat várt? Igen. De megérte? Jelen pillanatban az a válasza, hogy mindenképp igen.
Mivel tiltakozás nem érkezik, a hallgatás pedig beleegyezés, így a fehérneműt meg sem nézve - Merlin fizesse meg - finoman kezdi lefejteni az anyagot. Nincs könnyű dolga, hiszen Mária jelenleg is zavarában összeragasztotta kívánatos combjait, de a férfit sem kell félteni. Apró, noszogató puszikat lehel a puha bőrre, finoman simít végig rajta, hogy aztán vágytól telve határozottan, ám nem fájdalmasan markolja meg azokat. Ha lazul valamelyest a szorítás a fekete pamut egyetlen pillanat alatt kerül lejjebb, majd tűnik el a padlón a többi ruha között. Nem hozza nagyobb zavarba kedvesét a szükségesnél, így nem legelteti rajta éhes kékjeit, csupán visszatér a combokhoz. Először elülső részén kényezteti azokat, majd egyre halad belseje felé, forrón érinti ajkával, hogy végül lassan, de magabiztosan érjen el a lány szeméremdombjához. Épphogy érezhetően lehel rá apró csókokat, hogy aztán végre megízlelhesse, s nyelvével kényeztethesse. Nem feltétlenül célja, hogy mámoros gyönyörben részesítse a levitást, ám ha megtörténne, kevés nála elégedettebb vagy boldogabb férfit lehetne megnevezni. Ügyel arra, hogy véletlenül se okozzon kellemetlenséget vagy fájdalmat, így jobb kezének ujja csak akkor találja meg minden kínok és élvezetek forrását, amikor Mária már kellően nedvessé vált. Nyelve izzón, hol gyorsabban, hol kegyetlenül lassan kényezteti a csiklót, miközben ujja finoman merül el a lányban.

Nagyon sokan nem képesek sem a várakozásra, sem a türelemre. Ezek olyan erények, melyekkel a mai rohanó világban nehéz rendelkezni, ám azt is tartják, aki mégis megőrzi őket, sokat nyerhet. Így van ez ebben a pillanatban is, amikor Mária szép lassan kezd beleolvadni a mozdulatokba és csókokba, ajkát pedig kéjes, élvezettől telt hangok hagyják el. Minden szökött sóhaj csak tovább perzseli a már egyébként is izzó vágyat, hogy a férfi végre valahára eggyé válhasson vele. Az eddig nagyra becsült tulajdonsága felemésztődni látszik, hiszen lassanként már nem is csak egy, hanem kettő ujja kényezteti a kezei közt vonagló nőt.
Nem időzhet soká mégsem odalent, s amikor úgy érzi, elérkezett az ideje, nyelve tűzszünetet hirdet, a finom csókok először a comb belsejét hintik, majd haladnak a térd felé, hogy felkelhessen és megszabadulhasson nadrágjától. Ekkor már kétség sem férhet hozzá, mennyire bírhatatlanul kívánja Máriát, s mennyire kínozza a hirtelen beállt távolság, mely csak jeges ürességet és égető vonzódást hagy maga mögött. Ez a mágnesesség az, mely végül erőnek erejével rántja vissza a férfit kedvese fölé, hogy köldökétől indulva felfelé ismét kedvesen, ám most már hevesebben becézze a meg-megremegő testet. A puha bőr libabőrzik a borosta érintése alatt, a melleknél kitérő vár, míg végül a nyak kecses íve elvezet a finom arcélhez és a korábban vörösre csókolt ajkakhoz. Ezúttal már ruha nélkül érnek össze, Henrik határozottan, mégis odaadóan, finoman törleszkedik, keze az oldalvonalon simítva ér el a csípőig, onnan simul a fenékre, majd a combon haladva megáll a térdhajlatnál, hogy a lábat újra maga köré kanyarintsa.
Ha egy romantikus filmben lennének, minden bizonnyal egymás szemébe néznének, elmormolnák, mennyire szeretik egymást és örök fogadalmat tennének, azonban ilyen érintések és érzelmi viharok között a szavak csupán jelentéktelen porszemek. Olyan örvény szippantotta őket magába, amely nem tűr meg többé szavakat, csak elfojtott sóhajokba itatott vágyat. Éppen ezért végre valahára lassan, óvatosan hatol Máriába, s bár tudja, hogy először kellemetlen és fájdalmas lesz, igyekszik már most mindent megtenni, hogy enyhítse ezt az érzést és kárpótolja minden érintéssel, minden csókkal, minden lélegzetvétellel. Hiszen szereti.

Mindenre fel van készülve, a haragra, a csalódottságra, a mérhetetlen bánatra. Hiszen Layla maga is óriási csapásként éli meg azt, ami jelenleg is történik vele. De hogy miért fáj ez számára ennyire? Talán mert Nathaniel világ életében a lehető legközelebb állt hozzá: közelebb, mint Bercel, mint Lili, mint Edit, mint Masa. Mindenkinél. Belé kapaszkodhatott, ő jelentette a menedéket, s azon a napon, mikor először találkoztak, minden megpecsételődött. Hatalmas hiba volt, hogy azt hitte, barátságuk több is lehet, s ezt a szoros köteléket másmilyenné kell fonniuk.
Layla maga vált az ördöggé. Azt hitte, miután hallotta a férfi történetét, hogy azok a nők, akik molesztálták, kihasználták, majd eldobták, kegyetlenek és lélektelenek voltak, de nem. Mert Layla volt a szörny. Elhitette vele, hogy van hová, hogy van miért, hogy lehet több, majd amikor már nem volt kiút, már nem volt semmi, amivel meggyőzhette volna magát, akkor egyszerűen útjára engedi. A világot adta neki, de végül mindent elvett. Erre persze már csak akkor jön rá, amikor Nate rideg tekintete barnáiba fúródik, s vádlóan szegez neki mindent, amit már ő is pontosan jól tud. Sohasem akart rosszat, nem akart lidérces álommá válni, mégis ezt tette, ám ahogy szembesül önnön magával, azzal a csúfsággal, amivé akarata ellenére változott, rettegni kezd. De nem Layla Robillard-tól, attól, aki a tükörben visszanéz rá. Hanem attól a Nathaniel Wright-tól, aki még hatalmasabb, még sötétebb és még kegyetlenebb, mint amilyen a szőke valaha is volt.
Bárcsak szólhatna, elmondhatná, hogy sajnálja és hibázott, ám torkára forr a szó, ahogy az erős kéz bilincsként fogja gúzsba nyakát. Azonnal, ösztönösen kap levegőért, de mindhiába. Szabadulni akar, vékony ujjai a férfi kezére fonódnak, próbálják lefejteni a hurkot, melybe szorult, de nem sok esélyük van. Alig kap levegőt, minden egyes oxigénfoszlányért meg kell küzdenie, melyen nem segít, hogy háta a falnak csattan, ezzel a maradék levegőt is kiűzi tüdejéből. Sikítani akar, hátha valaki meghallja, de nem tud, helyette érzi, ahogy a szabadon maradt kéz kérlelhetetlenül nyúl a ruha anyagáért és szaggatja szét azt. Minden pillanatban, mikor enyhül a nyakát szorító ujjak fogása, igyekszik mély lélegzetet venni, s miközben a szabadulásért küzd, próbálja eltakarni testét, de képtelenség, hogy ennyi mindenre tudjon egyszerre reagálni. Mozgása kordinálatlanná válik, vergődik, s fájdalmasan nyög fel, ahogy mellére markol a durva karom. Érzi, ahogy bőrébe mélyednek az ujjbegyek, majd az éles fogak kezdik marcangolni szinte érintetlen ajkát. Az eddigi érzéki, szenvedélyes, mégis visszafogott csókok emlékei szertefoszlanak és nem marad más, csak kiserkenő vérének íze a szájában, a tiltakozás. Ahogy gyengül minden pillanatban, a jeges fal érintése hátán, az egész testét átjáró reszketés és rettegés, melytől nem képes szabadulni. Nem szólhat és nem tehet semmit. Lábaival igyekszik még rúgkapálni, testével mocorogni és továbbra is a nyakát foglyul ejtő kezet lehámozni, de annyira reménytelennek tűnik. Egy szeletét megismerte már ennek, mikor Nate lakásában nekiesett a másik, ez azonban teljesen más. Mintha az, akit szeretett volna… Végleg megsemmisülne.

A torkának feszülő ujjak belé fojtanak mindenféle sikítást, hiszen levegő híján képtelen bármire is, épp csak nem fenyegeti a fulladás és eszméletvesztés. Emellett próbál még szabadulni a csapdából, amibe került, ám dolga korántsem egyszerű. Ahogy hallja az anyagot szakadni testén, azonnal legördül egy könnycsepp arcán, ezen pedig nem segít sokat, hogy a férfi erőszakosan tépi ajkait. A fémes íz elborítja száját, de már nem tudná megmondani, melyiküket érzi, csupán azt, hogy ez nem más, mint vér. Ahogy elválnak egymástól, rögtön megérzi a felszakadt bőrt, de nincs lehetősége ezzel foglalkozni, hiszen a mellébe hasító fájdalom újra és újra visszarántja a kegyetlen valóságba és a kilátástalan jelenbe. Fogalma sincs, mi fog történni vele a következő pillanatban, hiszen míg az előbb durva csóknak volt elszenvedője, Nate most mellét és bőrét szaggatja darabokra. A sírás egyfajta pánikreakciót indít el: egyébként is nehezen kap levegőt, azonban a testét érő sokk hatására fuldokolni kezd szinte. Egyre jobban igyekszik szabadulni, s észre sem veszi, hogy eközben minden mozdulata egyre erőtlenebb és minden ütése, rúgása célt téveszt.
Sajnálatos módon a férfi nem tolerálja az ellenállást, így a pofon hatalmas csapásként éri, ám egyszerre jelent felszabadulást is. Miközben feje a falnak csapódik és érzi belül és felszakadni száját, végre levegő jut tüdejébe, ha csak egy pillanatra is. Nem kell látnia, hogy tudja, az öt ujj lenyomata arcán piroslik, s jó ideig ott is fog még maradni, csakhogy nincs ideje ezzel foglalkozni. A támadások ugyanott folytatódnak, ahol megkezdődtek, csakhogy ezúttal veszélyesebb vizekre indulnak meg a jól ismert ujjak. Ahogy szoknyájának korcát érik, majd megtalálják az utat alá, akaratlanul is felszakad belőle a jajveszékelés.
- Ne-eee-ee - egyre inkább vergődni próbál, szabadulni, de ezzel csak annyit ér el, hogy a szorítás erősödik és határozottabbá válik a nyakán. Hirtelen szűnik meg mindenféle fájdalom, a sötét szempár rá szegeződik, ő pedig rettegve találkozik a démonnal, ami Nathaniel testébe költözött. Barnái üvöltenek, hogy ne, látja azt a két ujjat, amelyet szájába vesz és látja azt is perifériájában, amit tenni készül. Ettől a gondolattól azonnal kirázza a hideg, undorodva próbál elhúzódni, de nincs hová, hisz már így is a falnak préselődött. Élvezni? Te teljesen megőrültél? Ám nem tud szólni, az ujjak utat találnak maguknak és durván kezdik ingerelni csiklóját, amitől felnyög. Pulzusa az egekbe szökik, érzi, ahogy szívverése egyre gyorsul, de ami még ennél is rosszabb, hogy a teste más jelzéseket is adni kezd. Érzi, ahogy lassanként egyre nedvesebbé válik. Páni félelemmel próbál újra szabadulni, hiszen fogalma sincs, mi történik vele. A bizsergető érzés a kislábujjától a feje búbjáig terjed és érzi, hogy hullámokban tör rá valami... élvezet? Képtelenség, hiszen mindene sajog, egész teste sikít a menekülésért, eközben mégis.... A gyönyör apránként közeledik. Összeszorítja szemeit, csak arra tud gondolni, hogy akármi is történik, akármi is ez, nem lehet valóságos. Teste azonban átveszi az irányítást és beleremeg az orgazmusba, miközben ajkain fájdalmas nyögés szökik ki.
Ez nem lehet igaz. Érzi, ahogy teste meg-megremeg, egész alsó tájéka lüktet, az izzadtságcseppek pedig lassan gyöngyözni kezdenek testén. Undorodik magától, undorodik attól, ami történt, miközben fogalma sincs, hogy amit átélt, az mi is volt pontosan. Száguldó szíve, csillapodni képtelen pulzusa hajtja még mindig, s amennyire azt a nyakát érő szorítás engedi, próbál levegőért kapni, ám nem folytatódhat ez így sokáig. A sötétség látogatást akar tenni, s az oxigénhiány láthatóan megmutatkozni látszik. Szédülni kezd, tagjai elernyednek, s szemei is le-lecsukódnak. Ugyan ujjai továbbra is fogják a testére bilincsként kapaszkodó kezet, már közel sem olyan erősen és határozottan. Vajon Nate képes lenne megölni őt?