36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek! 2024. március 16.  23:59-ig várjuk a tanári, képességoktatói és házvezetői pályázatokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 81 ... 89 90 [91] 92 93 ... 101 ... 126 127 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. december 10. 23:56 | Link

Miattad
akár Németországban is


Elmosolyodott a lány szavaira. - Lehetsz is. Jó parti vagyok. Egy német számára kész főnyeremény vagyok, még beszélgetnünk se kell - pimaszkodott egy kicsit Zsombor. Ha már Rara elkezdte, akkor ő nem lesz semmi jónak az elrontója az már biztos. - Sőt, ha már itt tartunk, szavakkal nem is tudom megszégyeníteni őt a barátai előtt úgy, mint téged - tárta a lány elé a tényeket, de a végére elnevette magát.
Nézte a kitóduló embereket. Ahogy mindenki nagyon konszolidáltan elcseveg az akármiről is, ami valószínűleg nem a tánc, amit az előbb láttak. Szinte sütött róluk. Zsomborról meg az, hogy mennyire nem tetszik ez neki. Pávák, akik a szárnyukat mutogatják, mert nincs semmi bent. Rara anyukája pedig tökéletesen közéjük illet. Túlságosan is.
- Ha olyan leszel mint anyukád, akkor közlöm, hogy ne számíts hosszú kapcsolatra - húzta el a száját a göndör, persze csak viccelődve. Rara volt számára a legnagyobb kincs.

Bármennyire is nem akarta, hogy messze legyen tőle a lány, tudta, hogy ez számára nagy lehetőség. Izgága mozdulatai fejezték ki mindenki számára, mennyire is izgul érte valójában. Szerette volna, ha mindent megkap a barna. A napot is lehozta volna neki, ha az boldoggá teszi. És tudta, hogy a tánc azzá fogja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. december 12. 20:20 | Link



Minden tettnek következménye van, s léteznek olyanok melyekért, ésszel fel nem mérhető árat fizetünk végül. Mégis megtesszük őket. Cselekszünk belátás nélkül, mert akkor-ott, azt hisszük, úgy helyes. Azután, amikor elménk kitisztul, jön a megbánás, a bűntudattal karöltve. Mert ráébredünk, amit elrontottunk, helyrehozni már nem lehet. A törlesztés ideje elérkezett. Ekkor kopogtat lelkünk ajtaján az önvád és a bánat, mint két jó barát, hogy közöljék: Minden elveszett, s nincs reménysugár, mely a sötétségből kivezet. Ebben a történetben nincs hős, hogy elkapja, ha zuhanna. Mert az ő maga lehetett volna, de elbukott. Megint...

Prága, mint menedék terült el lábaik előtt...

Négy napja már annak, hogy Imolával itt vannak. Prágában, a száztornyú városban. A hotel, ahol laknak, valójában domboldalba épített faházak sora a település legszélén, ahol már minden a tél foglya. Hófehér, jéghideg, csendes menedék. Innen utaznak be naponta busszal és villamossal - ahogyan a muglik – az óvárosba, vagy épp a fel a várba, hogy onnan sétáljanak át a legszebb hídon, amit eddig valaha láttak. Az ő életüket élik, míg le nem száll az éj, mert akkor hősnőnk csak ül a széles ablakpárkányon és mereng. Nem aludt azóta csak pár órát, összesen. Mégis, ahogy a hajnal virrad és lánya felneszel, frissnek érzi magát. Mint régen. Csak ők vannak ketten, s indulnak új kalandra nap-nap után. Hiszen itt már minden a karácsonyt idézi, pedig van addig még idő. Mégis fényárban úszik a főtér, közepén díszes fa áll, s a Károly híd is csodás kivilágítást kapott már. Álomvilág. Ahol nincs ott körülöttük a valóság komor homálya. Elektra jól tudja, hogy vissza kell majd menniük, hisz Bogolyfalván várja őket az életük, de még nem képes útra kelni. – Maradnunk kell még...


Múltak napjaik csendes magányukban, s a hó lassan belepett mindent körülöttük...

Majdnem egy hét telt el, amióta mondhatni megszöktek. Még mindig nem tud aludni, de már enni sem sokat. Esténként, amikor Imola már békésen pihen, ő újra és újra letelepszik az ablakpárkányra és elevenen élő gondolataiba temetkezve virrasztja jórészt át az éjszakát. Néha pilled csak el talán egy-egy órára. Ereje így egyre fogy. Arca sápadt, fekete szemei fénytelenek. Már kislánya előtt sem tud sokszor erősnek és vidámnak mutatkozni. Pedig érte bármit megtenne. Most is épp hóembert építenek a faház előtt. Csinosítgatják. Az előbb adtak arcot neki, ami nagyon barátságosra sikerült. Már a széngombok utolsóját teszi a helyére csemetéje, amikor felnézve azt látja, hogy hősnőnk szeméből folynak a könnyek. Még nem látta sírni talán soha. Legalábbis nem emlékszik rá, hogy ilyen történt volna valaha. Anyukája ennyire szomorú még az Óriás bácsi miatt sem volt. Mi történhetett? Az volt a baj, hogy az előbb azt mondta, hogy a hóember mosolya olyan kedves, mint Marcellé, és ha itt lenne, biztosan tetszene neki. Vagy, hogy ezután, azt kérdezte, miért nincs itt velük?  – Anya, miért sírsz? – teszi apró kesztyűs kezét Elektráéra finom törékenységgel, akin nincs. Elfelejtette felvenni. Elfelejt néha dolgokat, amióta itt vannak. Ezt is észrevette a Imola. Tegnap sem evett anyukája szinte semmit. Neki megcsinálta a bőséges reggelit, de kiment a fejéből, hogy együtt falatozzanak. Ült mellette és az ablakon át a havas tájat nézte. Nem volt ott vele, hiába szólongatta. Aztán ebédként is jó, ha két falatot evett abból a finom sült kolbászból, amit kettejüknek vett. Inni sem ivott sokat, csak amikor leültek az egyik templom előtt megpihenni. Estefelé neki vett egy nagyon finom forró csokit. Még mályvacukor is volt benne. De magának semmit sem. Néhány korty teát ivott csak a termoszból. Mindig van náluk folyadék, miatta, mert neki sokat kell innia. Anya mindig ezt mondja. – Csak csípi a szemem a hideg, Kicsim – akitől most ezt a választ kapja, s egy szép mosolyt, ami azt sugallja minden rendben. A kislánynak ennek ellenére rossz érzése van. -  Anya, beteg leszel...


Vastag dunnát vetett rájuk a tél, míg napjaik sora a hópelyhekkel rokon ütemben hullt alá az idő örök egéről

A több mint egy heti alvás, evés és folyadékhiány okán feje sokszor hasogat, néha meg-megszédül, és mindig fázik. Befűtött pedig rendesen, abban nincs hiba. Az benne van, de akkora, amivel nem tud mit kezdeni. Imola látja rajta a változást és korához mérten igyekszik segíteni. Szólongatja, hogy igyon és ennivalóval kínálja. Elektra csak megrázza fejét – Most nem, köszönöm – legtöbbször ez a válasza. Nem tudna egy falatot sem lenyelni. Gondolataiban a káosz egyre növekszik. Az eszét kövesse, vagy szíve szavát hallgassa. – Pont olyan vagyok, mint a volt felesége. Csak én nem megcsalom, hanem elhagyom. Egyik rosszabb a másiknál. Sőt az, amit én tettem rosszabb. Jobb, ha nem megyünk még haza. Túl lesz rajtam és talál mást, aki képes maradni, amikor én elfutok – mondja az esze, míg a szíve keresi az árnyékban is a fényt, hit híján a reményt – Nem menekülhetek örökké. Szeretem és ő is engem. Van még visszaút, ha sietek. Talán még mindent jóvátehetek. Megmenthetem a helyzetet – súgja belső hangja és már indulna, de megdermed a mozdulatban – Nem tehetem ezt vele. Nem játszhatok az érzéseivel, míg a sajátjaimat sem vagyok képes uralni. Nem tehetem tönkre az életét még jobban. Nem állhatok elé még egyszer úgy, hogy ha baj van, talán nem tudok kitartani mellette és megint hátat fordítok. Nem bánthatom a kedves, és jólelkű Hegedüsh Marcellt, akit mindenki szeret. Én, a körmönfont zsarnok, a kiszámíthatatlan és érdemtelen nő, a hazug és képmutató ember. Mert ezt gondolják rólunk biztosan. Ebben a mesében ő lett a Szépség, én meg a Szörnyeteg. Otíliának lett igaza, nem érdemlem meg... – vitatkozik elméje hevesen és fogja közben satuba tüdejét, hogy levegőt is alig tud venni. Leroskad az ágyra és a kicsire néz. Nem tud megmozdulni. Lánya békésen szuszog mellette. Az ő nagyobb jója, a reménye. Érte muszáj összeszednie magát. Bárcsak volna egy barátja, aki legalább meghallgatná...De nincs senkije, erről is ő tehet, ki más...Már az Atyához sem mehet. Nem lehet. A végén azt hallaná vissza, hogy az aurorok főnöke és az Eridon alvezére sem elég, a telhetetlennek. Isten földi helytartóját környékezi meg ez a Szörnyeteg. Valamit mégis tennie kell mert ennek nagyon rossz vége lesz. Utoljára a temetés után történt ilyen vele. Akkor, ha a szülei nem lettek volna ott mellette, talán már nem élne. Napokon át maradt néma csendbe burkolózva, az ágyából csak akkor felkelve, ha épp mosdóba kellett mennie. Étlen-szomjan is lett volna, mert nem akart élni már. Máshol járt. Két világ közt rekedve érezte magát. De Róbert és Iza nem adták fel. Ételt és innivalót vittek be neki. Addig beszéltek a lelkére, míg nem vett belőlük magához legalább egy keveset. Míg végül apja elkezdett újságokból felolvasni neki. Kíváncsiságán keresztül vezetve vissza a veszteség depressziójából az életbe. – Egyedül kell megmentenem magam...


A változás fagyos szele sikoltva járt a zegzugos utcákon, hogy metsző hangja felébressze végre a józan öntudatot...

Indulni készülnek, hogy sétálgassanak és felfedezzék a titkos kis zegzugokat, amiket még akkor ismert meg, amikor ide küldték tudósítani. Legszívesebben ki se tenné a lábát a házból, sőt fel sem kelne már az ágyból, pedig aludni továbbra sem tud csak perceket. Alig van ereje, szédül és hasogat a feje, de alig tud inni, és enni sem sikerül tegnap reggel óta. Nem kívánja. Jó ideje itt vannak már Prágában. Nem számolja a napokat. Azok rendre úgyis összefolynak, s ő csak sodródik az árral. Menni fognak ma is, mert megígérte Imolának, aki belediktált egy kevés tejet és gabonapelyhet az előbb. Legszívesebben visszaadná a természetnek, de muszáj volt elfogadnia. A kicsi tekintete csupa aggódás. Nem teheti ezt vele. Belép hát a fürdőbe, magára hajtja, hogy megmossa arcát. Hátha mégis bennmarad az a kevés étel és folyadék. Talán az majd segít, hogy megjöjjön az étvágya. A hűvös víz érintése kellemetlen a bőrének, de az is kell, hogy legyen. Végez hamar. Felemelve fejét belepillant a tükörbe. Egy ismerős, mégis idegen arc néz rá vissza. – Egek...Mi lett belőlem... – szólal meg döbbenten, de amaz csak kajánul mosolyog. Fekete szeme ádázan villan, haja barnás és feketés. Hullámokban leomolva keretezi, arcát, melyet megannyi szeplő pettyez, formája mégis szöges, akár sajátja. – Ez nem én vagyok – ismétli, de a másik arc a tükörben csak felnevet, melytől ereiben felzúdul a vér – Ez nem én vagyok! Te nem én vagyok! – kiáltja a foncsorról rajta kacagó alaknak, majd baljának egyetlen mozdulatával ripityára zúzza a tükröt. – Te nem én vagyok! – szakad fel belőle még egyszer a tagadás, s észre sem veszi, hogy keze vérzik, mert a kagylóba lehulló éles cserepek több helyen megvágták. – Anya jössz már! – hallja meg pillanatokkal később lányát. – Mindjárt megyek – szól ki a zárt ajtó mögül fájdalmas karcossággal, s ekkor omlik össze csak igazán. Kezébe temeti arcát, így elfojtva hangját keservesen zokogni kezd. – Anya! Egy bagoly van az ablakban és hozott egy levelet a lábán – kiált be ismét a kislány. Hősnőnket ez a mondat elemi erővel téríti észhez. Mert, ha itt bármit is kapott, azt csak azt jelentheti, hogy valami baj van – Engedd be, légyszíves! – csendül kérése rekedten, s azonnal aggodalom ébred a szívében. Elméjének ismét tiszta vásznára a félelem színei vetülnek. Éles tónusok ezek, a Marcellt és szüleit idéző árnyalatok. – Anya, nem nyújtja a lábát és csipked – panaszolja közben az aprónép, aki a konyhából ezek szerint, valószínű nem hallotta meg az iménti mondatokat, sem a csörömpölést. – Egy perc és megyek! – mondja immár higgadt és jóval lágyabb hangszínén Elektra, miközben pálcáját előhúzza zsebéből, majd a foncsorozott felületre irányítja - Ez vagyok én!– közli a pókhálósan beroppant darabokkal, melyeken torz képmása bizarr kuszasággal vetül szét. A nonverbális „Reparo” pillanatok alatt állítja vissza a tükör eredeti állapotát. – Imoláért és Értetek! – suttogja ismét a tükörbe nézve, melyben ugyan rettenetesen fest a viszontlátott arc, de a sajátja és újra egész. Zsebre teszi pálcáját és már indulna, amikor feltűnik neki a vér, mely lassan csordogál a sebeiből kézfején, s a padlót piszkítja. Nem gyógyítja be őket, csak bekötözi egy bűbájjal. Kellenek a hegek, hogy emlékeztessék, mit nem tehet meg többé. Nem válhat még egyszer Szörnyeteggé. Gyorsan letörli a vércseppeket, amik a mosdókagylót és a kövezetet szennyezik, majd leöblíti ép kezét, hogy kisétálva a vizes blokkból belépjen a hálószobába. A bagoly neki már hagyja, hogy levegye a levelet a lábáról. Imola észreveszi a kötést és persze rá is kérdez. Hősnőnk válaszként csak annyit mond, hogy leejtette a fogmosó poharat, az vágta meg, mikor felszedte a törött üvegcserepeket. Ezt a lányka szerencsére fenntartások nélkül elfogadja. Jobb nem tudnia, hogy miként is szerezte valójában a gyolcs pólya alatt lévő sebeket. Ezután, megegyeznek a gyerkőccel, hogy míg anya elolvassa a levelet, addig ő nézhet mesét a tévében. Mugli módra élnek, így ez lett a rutin. – Aztán indulunk sétálni...
 Kilenc apró papír fecni, rajtuk egyetlen szó csupán: „Miért?” Mellette kísérőlevél. Azon három áll: „Szüksége van rád!” A borítékon sincs más csak a feladás dátuma. Számok, mik egyként beszédesek. Kilenc melyet a Mars ural, s három, mely a Naphoz rendeltetett. Szenvedés és küzdelem az egyik. Isteni tökéletesség a másik. Elektra még így tanulta egykor. Apja írását a borítékon és a levélen azonnal felismeri. Éppúgy, ahogy a cetliken lévőket is, melyekben Marcell kezének nyomát látja, egyre zaklatottabb verzióban. Ennyi napja már biztosan távol vannak, de honnan vette őket az apja? Hol találhatta? A bagoly leleményes ötlet volt, hiszen bár nem hagyta meg a címét, az okos madár, így is rájuk lelt. Mugli vidéken nehezebb, mégis ideért. Lepillant a dátumra, majd a tévére néz, melyen a mai napét a sarokban látja meg. Fakó, repedezett, szomjazástól száraz ajka elnyílik a döbbenettől. Két teljes hete vannak már távol. Ennyi ideje alig aludt, evett és ivott. Nem csoda hát, ha hallucináció kínozta. Tetőpontjára most így hágott depressziója. Az ideális kezelés, persze nem épp a tükör összetörése lett volna. Tudja jól. Ám abban a pillanatban ébredt rá, mivé is lett ismét, ahogy a foncsort és a Szörny arcát széthasadni látta. Visszatalálnia önmagához azonban könnyebb lesz, mint Marcell bizalmát elnyerni ismét immár sokadjára. Nincs más, viszont, amire jobban vágyna. – Ha elveszítem őt is, az rosszabb lesz a halálnál. Indulnunk kell, mielőtt még nem túl késő...
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2022. május 28. 13:41
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. december 13. 17:20 | Link


outfit|valamikor a szünetben


- Szerintem mostantól akkor a pincébe zárva tartalak majd, nehogy valaki elszeressen tőlem – sóhajtott drámaian, mielőtt elnevette magát. Nem állíthatta volna teljesen őszintén, hogy néha egy-egy sötét éjszakán nem fogta volna el a pánik, hogy Zsombor egynap talál valaki aki szebb, okosabb, kedvesebb és fényévekkel egyszerűbb eset nála, de igyekezett szabadulni ezektől a  gondolatoktól és kiélvezni a jelent. Nem azon rágódni, ami lehet, hanem szeretni azt, ami van.
- Ha olyan leszek mint anyukám kérlek mentsd magad tőlem. – Sokat jelentett számára az édesanyja, szakmai tekintetben felnézett rá, és büszke volt arra, hogy így képes egyben tartani a családjukat és ennyire jól működik háziasszonyként és feleségként. Anyának ugyanakkor csapni való volt, három gyerek sem volt elég ahhoz, hogy belejöjjön. Szerette a gyerekeit, hát persze hogy szerette őket, csak a maga furcsa, zárkózott és rideg módján. Sári ebben a tekintetben cseppet sem szeretett volna rá hasonlítani, és bízott benne, hogy nem is fog. Elvégre már akkor annyi mindenben különböztek, hogy nem látott esélyt sem arra, hogy valaha ténylegesen hasonlítani fog rá.

Odabent mindenki izgatott volt Sárin kívül. Halálos nyugalommal ült le a többiek közé és várta, hogy felolvassák a nevét. Ahogy arra számított ott szerepelt az ABC sorba rendezett lista végén, utolsó szereplőként. Egyesek sírva, mások dühösen távoztak, míg a felvételt nyerteket megkérték, hogy fáradjanak közelebb egy bővebb tájékoztatás erejéig. Sári ezt az alkalmat választotta arra, hogy megköszönje a lehetőséget, és emelt fővel kisétáljon az ajtón. Senki nem törődött vele odakint, hiszen minden szülő azzal volt elfoglalva, hogy saját csemetéjével mi lehet. Az anyukája valahol messze járt, így zavartalanul tudott visszaslisszolni a göndör mellé.
- Felvettek. Nemet mondtam – közölte a tényeket röviden. Arcán halvány mosoly ült, kifejezetten boldognak és elégedettnek látszott. Kíváncsi volt, ehhez mit szól majd Zsombor.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. december 21. 20:41 | Link

Payne - rettenetesen unom - bah

Szemöldököm megemelkedik a betolt összegen, halkan nevetek fel rajta. Aham, meg ahogy azt te elképzelted haverom. Kékjeimet elszakítom a pasiról, ismét a lakáson járnak körbe, miközben bólogatok, mintha olyan rohadtul értenék hozzá, pedig első pillantásra tényleg elég pöpecnek tűnik a lakás. Mintha arra lett volna teremtve, hogy belakjam, Niamey és Cortez pedig kedvükre cseszhessék szét benne az életem. Tökéletesnek nem mondanám, de meglepően jobb, mint amiket eddig jártunk be. Gonosz mosolyra húzom ajkaimat, ahogy visszapillantok a srácra, az apró bizsergetős érzés hatására kezd el működni maximumon okklumenciám. Semleges tekintettel követem Payne-t, ahogy kihátrál a lakásból, könnyei pedig végig szántják arcát.
- Adok érte harminchármat - gyors mozdulattal emelem fel mutatóujjamat, mielőtt elkezdhetne magyarázni. - A fürdőben a csap el van repedve, utólag lett megcsinálva, gány munka az egész, rohadt szarul néz ki. A felét megkapod most, a felét akkor, ha kikupáltad a lakást - sandítok a srácra, aki megszeppenten mereng el szavaimon, majd megadóan bólint egyet. Gyors kézfogás után pakolom ki elé a megbeszélt összeg felét, aláírom a papírokat, majd Payne után sietek. Lehet tökéletes okklumentor, még így is tudom merre menjek, hogy hamar utolérjem - van egy Niamey-em. Gyorsabban szedem lépteimet, amíg meg nem látom hátát, csak akkor lasítok, hogy pár másodpercig nézzem azt a Payne-t, aki soha nem sír mások előtt, előttem mégis megszámlálhatatlan alkalommal megtette már. Fáradtan dörzsölöm meg szemeimet, felpillantok az égre, ahol komor felhők gyülekeznek, majd pár öles lépéssel érem utol.
Csuklóját kapom el, azzal a lendülettel fordítom magam felé, előrelépek és ölelem magamhoz. Kezéről csúszik hátára tenyerem, másik kezemmel haját simogatom, arcomat fúrom tincsei közé, miközben lehunyom szemeimet. - Ne drámázz, Payne - búgom szavaimat feje búbjának. - Haza fogok járni, ahogy te is kijössz majd hozzám - folytatnám, hogy nem a világvége ez, de ahogy a bálon, úgy itt is éppen elég volt ennyi hazugság mára. Mert ez az. A találkozások egy idő után el fognak maradnozni, ahogy a felelősség és a munka lesz sokkal nagyobb és több, így nem lesz időnk egymásra. Nemhogy egymásra, de még saját magunkra sem. Szépen kikopunk a másik életéből, mintha olyan természetes lenne ez, főleg mindazok után, amit átéltünk a másik mellett. Sokan mondják, hogy mindössze annyi kell, hogy megembereld magad és megcselekedd azt, amire a másik éppen nem képes, így a találkozások sem kopnak el, de ha az életed maga az, ami hátráltat benne, akkor is működőképes lehet ez? Fel tudnám adni a sárkányokat azért, hogy Payne mellett maradhassak? Bassza meg, mindketten tudjuk a választ. Az egész életemet ezek a lények határozzák meg, értük vagyok képes még mindig tanulni, elviselni a sok barmot az egyetemen, mégis hogy lehetnék képes feladni ezt? Lehunyom szemeimet, kissé szorosabban ölelem magamhoz Payne-t, és nem tudom, hogy most ő szed össze engem, vagy én őt. Micsoda elbaszott egy... bármi is ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. december 27. 14:08 | Link

Mr. Brightmore

Messze menni. Fogalmam sincs, hogy merre indulok, csak el, olyan gyorsan, amennyire csak lehet, ám még a gyors sem elég gyors ahhoz, hogy ne érjen utol. Annyira utálom ilyenkor. Miért kellett jönnie? Miért nem ment bárhova, ahova akar, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy én nem tudok neki jót tenni. Az, ahogy megváltozott a viselkedése, hogy se a ház nem tetszett neki, sem az, hogy hetek után láthatja a húgát, azt az érzést kelti bennem, hogy rám sincs itt már szüksége, és ez szomorúbbá tesz, mint bármi a világon.
Az ölelésétől, attól, ahogy magához húz olyan keservesen szakad fel belőlem a sírás, mint azon az estén, amikor elmondta, hogy nem engem akar, hanem a másikat. Most megint megtörténik, megint egy másikat választ. El kell őt engednem, be kell látnom, hogy attól még, hogy állandó vagyok, sosem vagyok az egyetlen. És ki tudna a sárkányokkal harcolni? senki. Nincs az az ember, aki rá tudná venni arra, hogy felülírja a rangsorát. Azt hiszem, azért ennek mégiscsak örülhetek egy kicsit. Nem tudom, hogy meddig zokogok, szorosan magamhoz húzva őt, hogy más ne láthassa az arcom. De nyilvánvaló, hogy mi történik. Végül, mikor már a könnyeim kezdenek elfogni, és rajtam is úrrá lesz a bőgés okozta fájdalom, lassan, elengedem, hogy zsebkendőt húzzak elé, és kicsit megpróbáljam rendbe szedni magam.
- Az első hónapokban talán. Aztán túl sok lenne a munkád, megbeszélnénk, hogy mivel én rugalmasabban osztom be az időm, én jövök hozzád, de csak későn érnél haza fáradtan, ingerlékenyen, összevesznénk és eljönnék, te pedig egyszer, talán kétszer utánam jönnél, de mind a ketten tudjuk, hogy egy nap már nem fogsz ráérni arra, hogy elgyere.
A kezeimet a zsebembe dugom, szomorúságtól és egy kevés könnytől csillogó tekintetem zizzen szemei között, finoman megvonom a vállam, majd halványan elmosolyodva elindulok az úton, jobb lenne, ha visszamennénk a szállásra, mert ha már Annie itt van, egyikünknek illendő volna találkozni vele.
- Néhány héttel később, ha addig semmi sem történik, nyilvánvalóan én kezdeményeznék. Küldenék egy vicces képet, te reagálnál, beszélnénk pár szót. Néha ez megismétlődne, amikor van valami az életünkben, amit csak a másik ért meg. De egyikünkben sem merülne fel a gondolat, hogy elmenne a másikhoz, mert mind a ketten félnénk a csalódástól. A sors azonban összehozna minket, mert Annie találkozik egy szerintem édes, szerinted töketlen barom fickóval, akihez feleségül megy, az esküvőn egymás mellé ültetnek minket, sokat iszunk, és szexelünk, mert az alkohol hatására elkezdjük idézgetni a múltat.
Megállva egy nyitott ablakos pékség előtt, gyorsan veszek pár sós péksüteményt, mert émelygek egy kicsit, valószínűleg a sírás utóhatása, de a sós íz mindig helyre ránt. Denis felé nyújtom az apróságokkal teli zacskót, hogy kér-e, majd én is kiveszek egyet, és aprót harapok, hogy azért tudjam folytatni a történetet.
- Mire felkelsz lelépek, elmegyek kávét venni, mint a régi szép időkben, de nem nyitok be a szobádba, mert eszembe jut, hogy ha visszamegyek, el kell köszönnünk egymástól, és mind a ketten tudjuk, hogy gyűlölünk búcsúzkodni, mert bénák vagyunk benne. Eltelik pár hét, és rájövök, hogy terhes vagyok. Mivel nincs senki az életemben, már nem is védekezek, fel sem merül bennem akkor sem, amikor összegabalyodunk, hogy kellene. Nem szólok róla, mert te nem akarsz gyereket, én meg makacs vagyok, szóval úgy gondolom, hogy megleszek egyedül is a gyerekkel. Fiút hiszek, de lányunk születik, egy ördögfajzat lesz, amin nem csodálkozhatunk, hiszen ilyen szülőknek nem lehet angyali gyereke. Egy nap talán kiderül az igazság, tizenhat évesen megszökik, hogy találkozzon veled, újra találkozunk, mert összehoz a gyerek, és őszintén, fogalmam sincs, hogy akkor mit kezdünk egymással. Hát ennyi.
Elégedetten lenyalom a sós ízt az ajkaimról, és most először, amióta elindultunk pillantok fel rá, hogy mondja el a véleményét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sophie Baudelaire
INAKTÍV


Manna Hauntana
offline
RPG hsz: 29
Összes hsz: 36
Írta: 2020. december 28. 22:15 | Link


Párizs
Le Sans Souci

outfit

Nem gyakran fordul meg bárokban, kocsmákban, mert úgy gondolja, hogy az nem egy magafajta lánynak való. Könnyű célpontnak érzi magát, annak ellenére, hogy a muglik ellen azért valljuk be egyáltalán nem fegyvertelen a leányzó. Ha iszik is valamit, azt általában a társulattal közösen teszi a színházban, azonban ma úgy érzi, hogy ki kell szellőztetnie a fejét, mert elég nagy káosz volt odabent a próbán. A rendező nagyon paprikás hangulatban volt, mert nem úgy haladt a munka, ahogy azt elképzelte. Nem szokott hepciáskodni, de ma valamiért csúnyán odaszólt mindenkinek. Tudja, hogy nem szabad magára vegye, ha adott esetben rondán beszélnek vele, akkor nagyon ritkán szól a személye, vagy a teljesítménye ellen, azonban akkor is úgy érezte, hogy ki kell szabaduljon kicsit. Elköszönt a családjától, azonban Bogolyfalva helyett egészen másfelé indult. Nem nyúlt túl későre a próba, volt még ideje Párizs utcáin elveszni. Sokkal otthonosabban mozog ebben a közegben, mint Magyarországon abban a kis varázsló településen. Montmarte dombján kötött ki, ahol régebben sokat sétáltak a családjával, amikor kisebb volt. Először nem szeretett volna inni, azonban amint megpillantott egy modern, kevésbé zsúfolt vendéglátó egységet, úgy döntött, betér.
A hely modernséget áraszt magából, pont sikerült elcsípnie egy olyan időszakot, amikor még nincsenek túl sokan. Elég sok idegen szót hall, valószínűleg több téli turista is itt melegszik meg útja során. A teret modern zene tölti meg, épp nem zavaró a hangerő, de Fofi nem ilyet választana. A bárpulthoz lépve egy egészen enyhén alkoholos koktélt kér, mert szeretne még ma hoppanálni. A hopp-por hálózatot is használhatná, azonban a nagymamánál már egy ideje használaton kívül van az a kandalló, ráadásul ebben az esetben vissza is kéne mennie a belvárosba, hogy használhassa a hálózatot.
A pultnál állva egy fiatalabb, már nem szomjas férfi szólítja meg. Kezében gyöngyöző fehérbort lötyögtet, ahogy beszél. - Drágaság, hadd hívjalak meg! - A  szőkeség ösztönösen hátra lépve nagyot nyel. A fejét rázva, karjait maga elé téve utasítja el az ajánlatot, azonban a barna hajú ember nem tágít, sőt megérinti a lány kezét, hogy közelebb húzza. - Hagyjál! - Szól rá franciául, ahogy emberünk tenyere feljebb kúszik a lány karján. - NEM! - Kiáltja el magát szikrázó szemekkel, erőből eltaszítva magától az embert. A férfi épp meg akarna szólalni, amikor pár másodpercig tartó, dübörgésszerű hang hallatszik, melybe üvegcsörömpölés vegyül. A zaklatottságtól nem képes túl sokáig összpontosítani, de ennyi épp elég ahhoz, hogy megzavarja a férfit, ő pedig egy távoli fülkében tudjon helyet foglalni. Innen, ha kihajol látja az embert, de pont jól tagadják a háttámlák.
Az emberek értetlenül kérdezgetik egymást. Földrengés? De nem is remegett semmi. Mégis úgy hallatszott. Sophie idegesen belekortyol az italába. De a bosszút sokkal jobban szomjazza ennél.

Utoljára módosította:Sophie Baudelaire, 2020. december 29. 19:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. december 31. 20:58 | Link

Sophie - Párizs - nézz rám


Nem tartozik a kedvenc városai közé Párizs. Egyrészt, mert amennyire tele van tolva a romantikával és minden egyéb, nyálas hozammal, annál jobban ébredhet rá mindenki, hogy kevésbé rózsaszín. Az utcák koszosak, a nevezetességek csak a fotókon néznek ki jól, amúgy tömeg és még annyi szemét, kiabáló árusok, akik a centet se érő kulcstartóikat sózzák rá a turistákra. Az emberek koránt sem kedvesek, nyilván nekik van a legjobban elegük abból az áradatból, amit egy bizonyos vasépítmény hoz magával, és szinte látja, hányan döntenék inkább le és szurkolnak a rozsdának, hogy örökre eltűnjön. Már korántsem akkora szám egy ilyen helyen történő lánykérés, olyan klisés, hogy csak az álomvilágban élők szava akad el, ha kedvesük véletlen letérdel cipőt kötni és törik össze a kép a fejükben, ahogy értetlen áll fel és néz rá, hogy miért hagyott ki egy ütemet a szívverése.
Ritkán jár is erre, általában gyorsan és célirányosan tölti el az idejét, ami élete üzleti felét érinti. Egy egyszerű vacsora, valódi mivoltának atyja szavait ismételve és minden mehet tovább. Nem ostoba, a tag olyan arcot lát minden évben maga előtt, amelyet nehezen tudna összekeverni azzal, amivel a napjait tölti ki és amely az eredeti. Nem új játék ez és sosem múló óvatosság, amelyet jobb, ha megtart magának, mintsem megint megtörténhessen a baj. Vékony a jég, amin táncolni képes, de talán már kevésbé repedezett, hogy biztosan lépkedhessen rajta. Levetve azonban a vacsoránál használt mivoltát és arcát, könnyed öltözetbe bújva indul, hogy keressen egy helyet, ahova beülve elkölthet egy kellemes italt. Tudomása szerint, ma már senki nem lepi meg és mivel innen majd az útja a bár helyszíne felé fog vinni, hogy az utolsó simításokat nézze meg, van ideje bőven a kora hajnali járatig, ugyanis innen már repülni fog, az emberek, akik várják, a reptéren fognak találkozni vele. Majd ott pihen.
A kellemes lebúj jól elrejti, ahova betért, az elsők között. a pult szélén ücsörög és egy korban hozzá álló sráccal társalog teljesen átlagos módon, a politikáról, mintha csak ő is egy lenne az itt létezők közül. Senki sem tudja, ki ő, micsoda ő, mit tudna tenni, ha akarná és néha, ezek az elszakadások kellenek is, hiszen amolyan pihenők, két fejezet között. Épp vétózná a másik szavait, amikor hangosabb szó üti meg a fülüket. Mind a ketten arra fordulnak, ahol a fiatal lány fennhangon kéri ki magának a közeledést. És akkor még azt hitte, ez egy nevesebb hely, de igazából, burkolhatják bármibe, az emberek nem változnak. Egy kis alkohol, aztán, mint a veszett állatok, máris mindent akarnak. Nem lenne ő ma hős, ha nem érezné és értené meg azonnal azt, ami történik. Ajkaira apró vigyor kerül, amikor az illúzió hatására emberek fordulnak és néznek furán egy pillanatra, majd szinte már ott sincs. De a nő sem gondolta, hogy van valaki, akit másképp mozgat meg-e apróság. Elköszön beszélgetőpartnerétől, kikér egy mimózát és egy whisky-t, majd célegyenesen a nő után indul, a boxhoz fordulva, az italt teszi elé.
- Bonsoir – foglal vele szemben helyet, saját italát maga elé téve. – Talán nem veszi zokon, ha férfitársam nevében ezzel az itallal kérek elnézést – mutat a pohár felé. Nincs benne semmi, semmi veszélyes, ha kell, előtte iszik bele, hogy méreg sem fogja kínozni testét. – Ha tanácsolhatom, kicsit óvatosabban bánjon a tehetségével, ilyenkor célszerűbb valami apró de hatásos – mintha kérte volna a véleményét, úgy céloz elég egyenesen, pohara felett somolyogva felé. Franciája ugyan már egész érthető, de kiejtése még mindig hagy kivetni valót, reméli, hogy válthat valami kellemesebbre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sophie Baudelaire
INAKTÍV


Manna Hauntana
offline
RPG hsz: 29
Összes hsz: 36
Írta: 2021. január 2. 20:39 | Link


Párizs
Le Sans Souci

outfit

Azt mondják, hogy Párizs után sok kínai turista szorul terápiára, mert olyan nagy csalódás nekik, hogy évekig gyűjtik a pénzt és élőben egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelik. Valóban, nagyon piszkos, zsúfolt, tele van mindenféle alakokkal, az emberek kezéből ki sem lehet ütni a fényképezőgépet meg a telefont. A belváros szinte járhatatlan az idegenektől, s nekik köszönhetően minden irreálisan drága. Ezért jó a Montmarte, ide már kevésbé merészkednek el azok, akik csak a kötelező köröket akarják látni a francia fővárosból, így az árakon is látszik ez a különbség.
Hiába ez a sok negatív dolog, neki ez az otthona. Itt nőtt fel, nagyon sok szép emlék köti a kissé romos külvároshoz, ahová a színházuk a maga sajátos hangulatával tökéletesen beillik. Már megszokta Magyarországot és Bogolyfalvát, de a szíve mindig ide fogja húzni, itt sokkal otthonosabban mozog. Ha nem érezte volna úgy, hogy szüksége van még fejlődésre varázslóként, akkor valószínűleg már visszaköltözött volna, így viszont marad a kétlaki élet.
Akármennyire is rajong az országért és a városért, sajnos őt sem kerülhetik el a furcsa emberek, főleg fiatal nőként. Igyekszik úgy mozogni, hogy minél kevesebb, a férfihoz hasonló egyénnel fusson össze, azonban egy ilyen lélekszámú helyen ez néha elkerülhetetlen. Párizsnak is vannak eldugott kis varázsló utcácskái, ahol jobban el tudna rejtőzködni, viszont a lány szeret a muglik között is mozogni.
Persze nem ma. Ez nem egy könnyű nap, ha nem félne a nagyanyjától meg attól, hogy hogyan lesz képes hazajutni, akkor most lehet leinná magát, pedig ez egyáltalán nem volt szokása. Hatalmas kékjeivel szikrákat szórva kortyol az enyhe italból. Picit így is marja a torkát, de nem bánja, legalább segít kijózanodnia az idegességből. Az emberek tanácstalanul kérdezgetik egymást, hogy mi történt. Nem remegett a föld, nem lehetett földrengés. Talán az jön? Kintről hallatszott be? Karambol?
Szemét forgatva újabbat kortyol az italból, néhány mély levegő után már sokkal nyugodtabban kezeli a történteket. Mohóbb volt az itallal, mint egyébként lett volna, de egye fene. Azonban békéje nem tart sokáig, hiszen egy újabb pasas csapódik oda hozzá. Kezével idegesen kitúrja arcából az odalógó tincset, ám ábrázatáról határozottság tükröződik. Ezzel is elbánik, ha kell, most már az alkoholtól még bátrabb. - Bonsoir! - Köszönti tekintetét kerülve. Nem hiányzik egy újabb férfi ma estére. Erre a helyre sem fog többet jönni, ettől még a bogolyfalvi csehó is jobb. - Már van italom, de köszönöm. - Hangja határozottan cseng, de egyáltalán nem lekezelő. Sem nem bízik a férfiben, sem pedig innia nem kéne többet. - Hogy micsoda? - Kapja oda döbbent pillantását, mert nem tudja eldönteni, hogy jól hallotta-e. Ez az ember felismerte, hogy mit csinált? A többiek éppen csak abbahagyták az eset kitárgyalását. - Ezt hogy érti? - Kérdezi ártatlanul még mindig franciául. A hangereje már halkabb lett, van egy sejtése, hogy a férfi nagyon is tudja miről beszél és nem csak véletlenségből hadovál itt mindenfélét. - Nem túl jó az angolom. - Teszi hozzá angolul kicsit pironkodva. A mondat nyelvtanilag helyes ilyen szinten, azonban a kiejtés erősen franciás.
Az előbbi hangos figura egy újabb kör piát kér magának, éles kacaja elnyomja a zenét is egy kis időre. Fejét odafordítva egy ronda pillantást küld felé. Ma rossz napja van, még nem végeztek. Ez valószínűleg látszik is a pillantásán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2021. január 5. 17:47 | Link

Miattad
akár Németországban is


Meglepő módon a nagyközönség egyáltalán nem volt olyan ideges, mint ő. A smokingos férfiak és parfümfelhőt árasztó nők ugyanúgy csevegtek tovább, mintha nem történt volna semmi. Ezzel ellentétben Zsombor alig tudott megmaradni a fenekén. Ha egyedül van, valószínűleg még el is kezdett volna fel alá járkálni, hogy valahogy levezesse a feszültséget.
Jó pár perc eltelt így. Zsombor azzal foglalta le magát, hogy a "nemes elit" arckifejezéseit tanulmányozta. Pontosan meg tudta mondani belőlük ki kit kedvel, és melyiküknek van rendes mosoly az arcát. Be kellett vallania, meglepően keveseken. Aztán végre mozdult az ajtó, és - köszönhetően magasságának - azonnal megpillantotta Rara mosolygós pofiját. Szíve azonnal megnyugodott, és ő maga is mosolyogva tárta ki karjait a lánynak, hogy megölelhesse. Csakhogy....
Megfagyott a mozdulat, és ahelyett, hogy édesen megölelte volna a barnát, megfogta a vállát, és mélyen a szemébe nézett, mintha csak az tudná elárulni neki az igazságot.
- Hogy mit csináltál? - képtelen volt visszafogni magát. Szemei kidülledtek a hitetlenségtől. - De... ezt akartad csinálni. Táncot - mondta tovább Zsombor, és a hajába túrt. Általában nem tudták meglepni az emberek, kivéve Rarát. Vele valahogy képtelen volt elbírni.
Arca elkomorodott egy pillanatra, és egy grimasszal az arcán nézett a lányra. - Ugye nem miattam mondtál nemet... - hangja inkább volt suttogás, mint rendes kijelentés. Félt, hogy túlságosan igazak a szavak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. január 10. 15:58 | Link

Payne - rettenetesen unom - bah

Szorosabban húzom magamhoz, ahogy feltör belőle a zokogás. Nem szokott sírni mások előtt, tisztában vagyok vele, így szeretném megadni neki azt a védelmet, hogy külső szemmel mindenképpen úgy tűnjön, mintha egy romantikusan ölelkező pár lennénk csupán, és nem az, hogy az egyik személy, aki mindennél fontosabb nekem, éppen átáztatja a rajtam lévő ruhadarabokat. Szünet nélkül simogatom a haját, türelmesen várom, amikor végre képes lesz újra önmaga lenni, hogy végig hallgathassam azt, ami elkerülhetetlen. Az ábrándozását arról, ami történni fog. Ismerem, tudom mi jön mindezek után. Történetet mesél, hogy mi fog történni, amit szó nélkül fogok végig hallgatni, ahogy eddig mindig is tettem. Félek attól, hogy mi lesz a jövőben, és úgy teszem ezt, ahogy eddig még sosem tettem. A talaj remeg meg alattam, hogyha Payne kikerül az életemből, és nem tudom, hogy készen állok-e rá. Kicsit úgy érzem magam, mint egy gyermek, akit idegen helyre küldenek tanulni, kollégistának kell lennie, nincs más választása. Elszakítják a megszokottól, az állandótól, mégis képtelen vagyok azt mondani neki, hogy feladom az álmaimat és mellette maradok. Minden porcikámmal hinni akarok abban, sikerülhet átvészelnünk a távolságot, ami kettőnk közé áll, de tudom, mindhiába teszem.
Ahogy eltávolodik pillantok le rá, féloldalas mosollyal ajkaimon hajolok lejjebb, hogy homlokon csókolhassam, és várjam az ítéletet, ami a fejében születik meg. A féloldalas mosoly kitart ajkaimon, ahogy beszélni kezd, mellé lépkedve nyúlok be kabátja zsebébe, hogy kihúzhassam onnan kezét és összekulcsolhassam ujjainkat, ahogy elindulunk. A mosoly lelankad, ahogy szóba jön a húgom, és a hideg futkos a hátamon attól, hogy ez valóban megtörténhet, pedig tudom, hogy igaza van. A legrosszabb ebben az, hogy mindegy Lorin milyen barmot talál maga mellé, sosem lehet elég jó mellé. Nem az én szemszögemből, ettől pedig csak még ingerültebb leszek. Fejemet csóválom meg a kínálására, csendben sétálok tovább mellette, ahogy folytatja a monológot, amit megfogant benne. Meg kell hagyni, hogy eddig nem tudok vitatkozni azzal, amit mondd, mégis, a folytatásra igencsak megemelkedik a szemöldököm. Teherbe esik? Tőlem? És nem mondja el?
Megtorpanok mellette, hitetlen pillantok le rá, mert fel nem foghatom ép ésszel, mégis miért hord össze ekkora baromságokat. Akaratlan tör ki belőlem a jóízű és őszinte nevetés. Micsoda életrajz lenne ebből! - Merlinre, Payne! Állj már le! - lépek mellé, hogy tovább indulhassunk. Ha nem ágál ellene, karjaimat dobva át vállán húzom magammal előrefelé. - Ha egyszer felcsinálok valakit, tuti fiam lesz. Ez az egyik. A másik, hogy ezt a teóriádat lehetőség szerint ne hangoztasd senkinek, mert kifutnak a világból, hogy tőlem lenne gyereked. Harmadszor pedig… nem úgy volt, hogy ellopod a spermám? - ráncolódik szemöldököm, mint aki tényleg elgondolkodik rajta, hiszen tudom, hogy ezt mondta, de ajkaim szegletében bujkál a mosoly, ami egyértelművé teszi, hogy nem gondolom komolyan. Mármint ő igen, és ki is nézem belőle, hogy valahogy megtenné, de amíg eszemnél vagyok, addig ne már!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2021. január 15. 08:42 | Link

Mr. Brightmore

Nem tudom, hogy ez most mitől más, hogy miért visel meg ennyire a dolog, hogy miért érzem azt, hogy millió darabra hull a szívem. Hiszen, ha belegondolunk, mi vagyunk Denis és Cath, akiknek semmi sem árt. Sem átok, sem a halál, sem a bennünk rejlő képességek, sem a távolság. Akkor most mégis miért? Én magam sem értem.
Tudom viszont, hogy ennek ki kellett jönnie belőlem, a sírásnak, a szavaknak, mindennek. Mintha minden, ami most történt, segített volna megtisztulni. Ki kell szednem magamból mindent, amit a lelkemre vehetek, minden mérgezőt, minden rosszat. Nem szabad, hogy a negatív energiák felemésszenek, sem azt nem szabad hagynom, hogy neki rossz legyen. Mert Denis a legfontosabb ember az életemben. Egy olyan társ, akit soha, senki se lesz képes pótolni, egy olyan ember, aki mellett nem félek az érzéseimtől, a múltamtól, és a legtöbb, amit tehetek, hogy védem őt, ha kell, akkor magamtól is, mindattól, ami bennem van. Tudom, hogy képes vagyok érzelmeket elrejteni, sokat fejlődtem, és ha nem elég az okklumencia, akkor ott van az illúziómágia is, amivel, ha ügyesen bánok, akkor nem tudja meg.
- És ha mégis lány lesz? Amúgy meg, ha ellopom a spermád, akkor ugyanúgy tőled lesz gyerekem.
Jegyzem meg halvány mosollyal, mivel a helyzeten nem változtatna az, hogy önként adja, vagy én lopom el. Vele ellentétben, én nem tartom őrültségnek, hogy legyenek gyerekei, hogy tovább vigye a vérvonalat. Elhiszem, hogy óriási könnyebbség van benne most már így, hogy Annie egészséges, de akkor sem hiszem, hogy helyesen gondolkozik, akár magáról, akár a jövőjéről.
- Meg kéne tanulnod szeretni magad.
Jegyzem meg csendesen, de nem kívánom ezt a témát feszegetni, tudom, hogy nincs rá szükség. Az, hogy Denis lénye egy részét szörnyetegként kezeli, nem segít azon, hogy végül olyan felnőtt férfi legyen, mint amilyet a tudása, a képességei igényelnének. Büszkének kéne lennie, szeretni azt, aki ő maga. A tudását, a gondolatait, az érzelmeit. Nem lesz kevesebb attól, hogy kimutatja a szeretetet, nem lesz rosszabb ember attól, hogy a benne dúló számos mágiát nem tudja a nap minden percében megfelelően koordinálni. Én, mint ember, és nem mint a szerelmes nő, hanem mint a józanul gondolkodó humanoid nagyon régen megbocsátottam neki, és ha én, aki kis híján belehalt abba, hogy védeni próbálta őt, megértette és elfogadta mindazt, ami benne van, akkor neki is meg kellene tennie, a saját érdekében.
- Gyere, van még egy kis időnk, kufircolhatsz velem, tudom, hogy úgyis az van a fejedben.
Pillantok rá mosolyogva, és gyorsabban indulok el, magam után húzva őt, hogy egy kicsit tényleg legyenek jó pillanataink is, mielőtt hazaindulok, mert tudom, hogy az lesz a leghelyesebb, ha holnap hazamegyek, ő pedig elmegy a sárkányokhoz.


Love Love Love
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2021. január 21. 20:28 | Link


outfit|valamikor a szünetben


Számított meghökkenésre, hitetlenkedésre és némi számonkérésre, arra azonban nem, hogy még az ölelését sem kapja meg. A széles mosolyt azonban még ez sem tudta leolvasztani az arcáról. Határozottan úgy érezte, hogy jól döntött.
- Nemet mondtam – ismétli el még egyszer. Legbelül a kis gonosz énje remekül szórakozott, de azért igyekezett nem túlzottan kimutatni, hogy mennyire mulattatja Zsombor reakciója. – Táncolni akartam, és akarok is, ebben nincs hiba – folytatja. Mintha csak mondatonként akarná közölni döntésének miértjét. Csak hogy szórakozzon kicsit.
- De, részben miattad. A színpadon állva rádöbbentem, hogy valójában ez már nem az én életem. Ott vagy nekem te. Zsófi, Lili, Polli, az iskola. Nem jutna időm a tanulásra és az elememre sem, de a legfontosabb, hogy ti hiányoznátok igazán. Jelenleg fontosabbak vagytok, mint holmi karrier. Ráérek – vonta meg vállait könnyedén, mintha ez valójában így lenne. A lelke mélyén tudta persze, hogy legfeljebb még egy utolsó nekifutása maradt, ha táncos karriert akart építeni, mert az évek pörögtek, és bár még fiatal volt, de a teste a rengeteg megpróbáltatástól és edzéstől kezdett összeroppanni. És eljön az a pont, mikor végleg véget ér, és az utolsó esély is elszáll. Talán épp ezért érezte úgy hatványozottan, hogy pihenésre van szüksége. Nyugalomra, amit a barátai, a családja és az iskola teremt meg számára. – Köszönöm hogy elkísértél. Bízom benne, hogy a jövőben is ennyire támogatni fogsz, mint most, még ha hülyeségeket is csinálok – nevette el magát végre, majd hálás csókot nyomott a fiú ajkaira.
Gátlástalanul az anyja szemébe hazudott, mikor az megkérdezte tőle, hogy hogy sikerült. Azt mondta, sajnos most nem volt elég, talán majd legközelebb. – Mehetünk? – kérdezte a két fiataltól, mielőtt kiléptek volna az impozáns épületből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. január 26. 22:36 | Link

Sophie - Párizs - nézz rám


A helyiség minden centiméterében érezni a változást, hiszen akaratlan robbant ki úgymond és öntött el mindenkit, köztük őt is, de inkább már a tapasztalat az, amelyből felismerte, mivel is van dolga. A hevesség, amely a hangból áradt, pedig egy világító bója, mosolyt csal ajkaira, amit senki se ért. Nem is tudja néha, hogy a fiatal nők mit is hisznek, amikor a város veszik a nyakukba egyedül, vagy többedmagukkal, főleg az éjszakába, amikor minden vadállat szabadon és gátak nélkül indul vadászni. Vannak a csendesek, akik csak figyelnek és várnak, de vannak azok, akik végül, pár pohár után vagy annyi sem kell nekik, de azt hiszik, minden és mindenki az övék és úgy kell tenniük, ahogy fütyülnek, aztán pedig, csodálkoznak, ha valaki csatázik velük. Vagy komolyabb. De ez mindenhol így van, minden országban, minden tetves városban, szegletben. Az más kérdés, hogy erre, ez ellen miként és hogyan lehetne védekezni, ez már más és szélesebb kör, vannak elfogadottabb, általánosabb módszerek és az, amit az imént érzékelt és amely a ritka, vagy éppen abba a kategóriába esik, amit látnia sem szabadna sokaknak. Nem hiszi, hogy olyan meglepő, hogy ezek után valóban inkább abban a társaságban lenne, mintsem a korábbi vitapartnerrel. Rövidre is zárja a kört, hogy a lány után eredjen, de most korántsem olyan szándékkal, amivel alapvetően közlekedik közöttük. Nincs hátsó szándék és más, egyszerűen csak megy és kíváncsi, ki akarja húzni belőle, hogy nem csapták be az érzékei, és nem valami délibábot kergetve, éppen bolondot csinál magából.
Nem kérdez, csak letelepszik, továbbra is jó szokása az, hogy nemigen érdekli, másoknak mennyi affinitása van ahhoz, hogy társaságként viseljék el, azonban távolságot tart és mozdulatai óvatosak; ebből már látni, hogy se nem részeg, se nem azért ült le, hogy felszedje. Ugyan a tag, aki pórul járt, talán már el is felejtette, mert nem szambázik ide, nem keresi, ki tudja, melyikben lappang még az ösztön, még a végén valami védelmezőnek tűnne, holott ez szándékai között nem szerepel.
- Mimóza. Elég gyenge, talán inkább azzal folytassa – mert amit most iszik, erősebbnek tűnik annál, mint amit kínál, de szavaiból hallani, hogy – nem tökéletesek, nagyon nem – egyáltalán nem követeli, csak mint opció és, mint ahogy mondta, egy apró, bocsánatkérő ajándék. – De ahogy óhajtja – biccent rá a dologra, majd dől hátra és dobja be azt, amiért valóban jött, nem az italért és bocsánatért. Apró, de mégis igencsak látványos mosoly ül ajkaira, ahogy talán a nő a butát akarja játszani, igen jól, hiszen nem varázslók lakta területen vannak, senkiben sem lehet „bízni” úgymond.
- Ahogy mondom, bár talán nem helyesen – tartja továbbra is a franciát, ámbár néha megáll, hogy egy-egy szót kikeressen a fejében élő szótárból. – Illúzió. Nem pedig a véletlen, hogy a férfi hagyott – elakad, majd türelmetlen szusszan, hogy nem tudja kifejezni. Aztán a nő angollal próbálkozik, mire csak legyint, olyan jó az, mint az előbbi franciája.
- Akkor mindenki úgy, ahogy és amit megért? – nevet fel, bár angolja hibátlan, de nem brit, azt az akcentust úgy szokta csalással belecsempészni, eredeti, anyanyelve csendül fel. Aprót kortyol, mire megrezzen a telefon a zsebében.
- Ne te is jókor – mordul, teljesen megfeledkezve magáról, a magyar szitokszavak egyikét ejti ki ajkain, miközben kinyomja a hívást, majd visszafordul felé. – Nos, illúzió. Egy kicsit félrement, de kétség kívül, hatásos volt – vált megint angolra, mert ez itt a Bábel tornya lassan és le fog omlani, ha nem maradnak egyben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sophie Baudelaire
INAKTÍV


Manna Hauntana
offline
RPG hsz: 29
Összes hsz: 36
Írta: 2021. január 30. 23:44 | Link


Párizs
Le Sans Souci

outfit

Nem szereti muglik között használni az erejét, de talán az illúzióval lehet a legkönnyebben becsapni az érzékeiket, ráadásul ahhoz nem szükséges pálca sem. Tudja, hogy vannak olyanok, akik képesek anélkül is varázsolni, azonban ő nem tartozik azon kivételes varázslók közé - persze, ha nem számoljuk az illúziómágiát, melyet egészen fiatalon elkezdett képezni, hogy a mesterévé válhasson egy napon az előadőművészetnek.
A varázstalanokat nagyon könnyű megvezetni, sőt igazából a varázslókat is. Ezért élvezik annyira az illúziós műsorokat, imádják, ahogy becsapják az érzékeiket. A mágusokat talán egy kicsit nehezebb meglepni, hiszen sokkal több mindent láttak, mint varázstalan társaik, ezért nagyon alapos tervezést igényel minden egyes műsoruk, hogy ne csak a kaszabolásról és rémületről szóljon, hanem a meglepetés faktor is érvényesüljön a színpadon és a nézőtéren az illúzióval egyaránt. Utóbbi alkalmas leginkább arra, hogy a közönséget elvarázsolja és magával ragadja. Persze kell hozzá a színészi játék is, jelen esetben is el kellett játszania, hogy nem érti mi történhetett. Lehet, hogy feltűnően gyorsan tette túl magát a történteken, mindenesetre hamarost újabb társasága akadt, aki még alkohollal sem volt rest kínálni.
Gyanakodva méregeti a férfit. Arcára semlegességet erőltet, de kékjeit szúrósan fúrja bele az idegen képébe, elvégre mára már elege volt az ellenkező nemből. - Ez jó lesz, köszönöm. - Ismétli meg biccentés kíséretében. Szereti ő a mimózát is, de nagyon sok rosszat hallani a férfiakról és az italokról ilyen helyeken. Az imént pedig nem volt éppen túl jó tapasztalata. Talán ha közvetlenül a pultostól kapta volna, az más lenne. Nem részeg, de kicsit kezdi érezni az ital és a harag együttesét, arcán egy kis rózsaszín pír fut végig. Eléggé erősre van tekerve a fűtés a helyen ahhoz képest, hogy itt italozó emberek fordulnak meg, akiket fűt a szesz.
Kezében a félig üres poharával az idegen mozdulatait utánozva hátradől a székében, fél szemöldökét felvonva érdeklődve figyeli,hogy mit szeretne. Külön érdekes számára, hogy gyenge a férfi franciája, bár mit ne mondjon, az ő angolja se jobb és az könnyebb nyelv, úgyhogy emiatt egy szava sem lehet. - Illúzió? - Kérdez vissza döbbenten lefagyva. Szerencsére épp nem kortyolt, mert akkor félre is ment volna. Látható, hogy már nem a tudatlan, buta nőt játssza, nagyon is érti, hogy mindent tud a férfi. A koktélt magához közel, de az útból ki az asztalra helyezi, ahogy közelebb hajol. - Honnan tudja? Maga is...? - A mondatot sóhajtva fejezi be, zavartan az alsó ajkába harap, ahogy körbepillant a mugliktól hemzsegő teremben. - Hát persze, hogy...- Fejét visszafordítja, hogy jobban szemügyre vehesse az ismeretlent. Nem francia, úgyhogy nem kell ismernie. Sőt, igazából, ha a francia volna sem kéne ismernie az összes illúziómágust az országban, elvégre nem mindenki fordult meg az ő mesterénél. Bólogat arra, hogy félig franciául, félig angolul jó lesz a beszélgetés. Valószínűleg máshogyan nem is tudnák megértetni a másikkal egymást a brittel.
Csevejüket félbeszakítja egy hívás, melyben a szőkeség meglepetésére elhangzik egy magyar szó is. Egy pillanatra hátra húzódik, úgy méregeti a férfit, majd, ahogy leteszi a telefont gondolkodás nélkül magyarul szegezi neki a kérdést. - Magyarul is tud? - Vékony ujjaival a pohara után nyúl, azonban nem iszik belőle, inkább csak amolyan pótcselekvésként dobol a hideg üvegen. - Nem akartam rengést, gyorsan kellett döntenem. De tudok jobbat is. Ebből élek. Ismered a Cirque de Nuit-t? - Vált angolra, úgyis gyakorolnia kell. Valószínűleg a múlt idők közül félre ment, ahol a döntésről beszél, de érthető, amit akart, illetve hát az ebből élek is a francia ‚ezt csinálom az életben‘ tükörfordítása lett, de ez van. A társulatuk nevét még inkább halkan mondta ki. Nem kell tudniuk mindent a varázstalanoknak, még akkor sem, ha régen beengedték őket. Az ő tudásuk szerint a horror színház csődbe ment  nagyon sok éve, talán a mai fiatal sosem hallottak róla.
Ha már horror, tudja, hogy hogyan fogja prezentálni mire képes. Nagy szemeit finoman az iszákos férfi félig kiürült poharára emeli. - Megmutassam? - Kicsit bátrabbá vált az alkoholtól és a benne fortyogó haragtól, valószínűleg normális esetben nem terrorizálna muglikat. Na jó, lehet egy kicsit igen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. február 21. 02:04 | Link

Sophie - Párizs - nézz rám


Mert legyen ő akármilyen, vannak dolgok, amelyeknél kikapcsol és teljesen más. A mágia ezen ága élete korai és fontos szakaszában lépett a mindennapjaiba, sőt, ha lehet azt mondani, akkor talán, valahol mélyen erre alapozott mindent, ami később lett, vagy, ami a jelenének számít. És nem, nem tud elmenni mellette, mert minden apró rezdülésre figyel, pedig, miután úgymond letette a vizsgát, hivatalosan tovább nem ment, azonban, már rég más szinten van, mint akkor. Nagyon más szinten, de erről senkinek sem kell tudnia, főleg nem a szőkének itt előtte, de hadd adózzon már a dolognak. Mosolya nem vészjósló, inkább elismerő, hogy nem egy pofont vagy sikítást, hanem egy olyasmi dolgot választott, amely aljasabban bújik meg és végzi el a „piszkos munkát”. Magára most nem húzott semmi illúziót, ez biztos.
- Beleigyak, hogy elhihesd, nem tettem bele party-drogot? – minek tenne ilyesmit, nem itt fog becsajozni, nem így, nincs szüksége rá. Ha valaki nemet mond, ez van, nem, valahogy ha semmi sincs rendben a fejében, attól még, a ragadozó benne nem így működik. Tudja, hogy vagy az elkeseredés vagy más aberráció az, amely miatt megcselekszi, vagy egyszerűen máshogy kegyetlen és megannyi, ezer oka van annak, hogy valaki azt választja, hogy elkábít valakit, hogy megélje a csúcsot. Így, szívesen iszik bele, ha kell, hogy nem fog habzó szájjal, fennakadt szemmel az asztalra zuhanni, de ha nem issza meg, az az ő gondja. Elismeri, manapság senkiben sem lehet bízni, bennem pedig, „civileknek” sosem.
- Az – a tipikus, fogalma sincs, miről beszél pillantás. Erre már egy szélesebb vigyor terül szét ajkain, hogy ne játsszunk egymással, mindenki tudja, vagyis, ők ketten igen, felesleges tettetni. Mondhatni, kiszagolta, vagy inkább kihallotta.
- Én? Talán – engedi el a poharat, hogy tenyerében egy szirmait bontó kék rózsafej jelenjen meg, majd végül, lángok tűntessék el azt. Nem rejti el kezét, mert az illúziót egyenesen a nőre, csak rá fókuszálja, így a többiek, aki feléjük nézne, csak annyit lát, hogy nyitott tenyere fekszik az asztal lapján, mintha a nő kezére vágyna, majd miután a szőkeség szemei előtt táncoló kék lángnyelvek elillannak, ujjai összezárulnak. – Nem tudtam kihagyni, pedig egészen sokáig játszottam, hogy nem tudom mitől van szó – folytatja, a kis bemutató ellőtt még francia, majd később a könnyedebb angollal, végül mégis „elszólja” magát, amikor a technika közbe szól.
- Áhh, igen. Ott élek jelenleg – emeli vissza tekintetét, ahogy végül olyan nyelvre váltanak, amiben ugyan a másiknak van akcentusa, de érthető és mind a ketten biztosan beszélik. – Csak senkire nincs ráírva és néha belekavarodok, kihez hogyan szóljak – von vállat, hogy nem volt ez akkora titok sem, egyszerűen nem merült fel, mint opció. Előrébb dőlve azonban akkor hagyja, hogy ezen a nyelven maradva, beszéljen. Ha már az előbb még úgy méregette, mint valami szatírt, most egészen megnyílt, mert lám, a jó téma mindig tökéletes. És mert kíváncsi, így mikor elhangzik a társulat neve, a homlokát ráncolja.
- Ó, rémlik, igen. Talán egyszer majdnem jegyem is lett rá. De azt hallottam, annak vége, viszont ha nem… horror, ugye? – mert van egy másik, tudja, azok akrobaták meg minden, viszont ez, nos ez, sokkal inkább az ő világa. Annyi szent, hogy ha már így tudja, hogy ebből él és működik, mától vadászik egy jegyre. Néha szórakoznia is kell. A kérdésre, most már valódi, ravasz vigyor ül ki a képére, hogy tekintetét követve szúrja ki az előbbi hangos férfit, majd aztán, vissza a nőre. Igen, ő határozottan mindig a kisördög az ember vállán.
- Ne fogd vissza magad – súgja és visszavezeti figyelmét a férfire, hogy akkor, a show máris mehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2021. március 4. 17:56 | Link

carolina
grizzlyme | egy dal neked
Erdély, sportcentrum



Azt hiszem, nem különösebben esne nehezemre egy örökkévalóságon keresztül játszani ezt; éjszakás műszakot követő hajnalban betörni odabent mókolni az irodájában és a hűtőjéből kölcsönvett kinder maxikinggel a számban kibogarászni abból a jólértesült, mindent is kurvára tudó naptárjából, hogy mely nap mely órájában éppen hol kell lennie - és ha valaki, hát ő az esetek kilencvenkilenc százalékában ott is van. És ha valaki, hát én az esetek kilencvenkilenc százalékában nem ott vagyok. Így a legtisztább. Már ha óvodás vagy, esetleg az érzelmeit nem tökéletesen értő és kezelő harmincéves meglett férfiember - mint mondjuk én. Akkor ja, mondhatni, így a legtisztább.
Másfél hete tudom, hogy jön az éves csapatépítőre. Öt napja tudom, hogy úgy amúgy, egyáltalán csapatépítő lesz, méghozzá amolyan tipikus fajta-féle, amin a megjelenés nem kimondottan kötelező, csak hát... elvárt és ajánlott. Közel egy hete minden áldott nap, annak bármely szakában, tanítás, vacsora, ugrálókötelezés, de még dédilátogatás közben is eszembe jut, hogy ott lesz és elkerülhetetlenül találkozni fogunk. Kirakóztunk, mikor, hála annak, hogy minden gond nélkül a fejembe lát, dédi egyszer csak azt mondta: Kisfiam, dehát ez csak egy nő! Meg kell hagyni, csinoska, de... mégis mi bajod lehet? Megesz? Még az is lehet, legszebbek legszebbike. Felemészt egyetlen pillantásával.
Ehh, nyögnék fel fájdalmasan, mikor meglátom Carolina nevét a kezembe nyomott listán, amin a csapatom tagjai szerepelnek, nevük mellett borzasztó előnyös arcképpel, gondolom, hogy tuti megtaláljam őket, mintha nem ismerném a saját munkatársaimat. Ember, ha tudnád, hányszor kapartuk már le együtt a bakancsunkra száradt sárkányszart!
- Nem szükséges pórázra kötni az elemem, egy ideje már csak mutatós, szőke nők közelében virgonckodik, amúgy egész ártalmatlan - vigyorgok a balesetvédelmis srácra, aki úgy tűnik, az elemistákkal külön foglalkozik, és láthatólag kezd zavarba jönni tőlem meg attól, hogy kínosan hosszú percek óta kifogásolom már az erőszabályzó karperec kinézetét. Sajnos, feleli időhúzó kérdésemre, bőrből nem készült, de semmiben sem fog akadályozni vagy zavarni...
Mnyeh, adom meg magam végül, és balomat engedékenyen felé nyújtva megvárom, hogy csuklóm köré igazítsa a hideg fémet. Még egy aláírás az érkezési listán, azután megkapom a nyakba akasztós, névreszóló beléptetőkártyámat - nanáhogy arcképpel ellátott -, és elindulok vele a papírom szerinti első helyszínre, a fkin királyul felszerelt, szemet gyönyörködtető falmászó terembe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2021. március 6. 00:02 | Link

Jason
 - építsünk csapatot; véletlen vagy a képen - utolsó utáni -


Feltűnt, hogy kerül. Ó, de még mennyire, hogy fel, még a vak is láthatta, hogy érdekes módon, soha nem ott van ahol én. Hogy bánom-e? Esetleg. Egyszer már a lénye maga kényszerített meggondolatlan döntésre, akkor mindent feladtam érte, mégsem volt elég. Eldobtam magamtól a biztosat a bizonytalanért, és hatalmasat koppantam, a biztos mégis visszatért az életembe a legváratlanabb helyszínen és pillanatban, ugyanolyan érzelmeket kiváltva belőlem, mint a legelején. Őszintén szólva, a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy kerüljük egymást, bár tény, hogy nekem nem kell megerőltetnem magam, mert Jason tökéletesen sajátította el a technikát, hogy akkor rabolja ki a hűtőmet, amikor véletlenül sem vagyok ott. A nap azonban vészesen közeleg, hogy találkoznunk kell. Bizonytalan vagyok, bennem van a félsz, mióta csúnya módon elváltunk. Mármint ez így nem egészen igaz, mert nem vágtunk egymáshoz tányérokat, szóval meglepően szépen váltunk el, csak… váratlanul?
Nincs idő gondolkodni, meg kell szednem a lábaimat, mert már tíz perce a helyszínen kéne lennem. Ez mindössze annyit jelent, hogy a komótos séta közben, amit lejtek a hely felé, még egy kávét is veszek, így azt kortyolgatva lépek be a területbe, hogy azonnal szembe találjam magam a medve hátával. Egy halk morranás hagyja el ajkaimat, amivel valami olyasmit szeretnék jelezni, hogy ez nem igaz, de ahelyett, hogy kiengedném magamból elégedetlenségemet, aprót kortyolok a papírpohárból. Akkor innen már nincs visszaút, igaz? Találkozni fogunk, és ha fejre állok sem fog megváltozni. A hatalmas testhez közelebb tipegve kerül akaratlan széles mosoly arcomra, ami mellé társul szemforgatásom, ahogy meghallom hangját. Az apró pihék meredeznek az ég felé hatására. Jó? Rossz? Igen.
- Mit értesz az alatt, hogy amúgy ártalmatlan? - a hangom mellé társulok, ahogy belibbenek mellé, kékjeimet a karperecre függesztem, miközben fejemet kissé oldalasan fordítva pillogok a karkötőre. - Elégedetlenkedsz megint, pedig még el sem kezdtük - szemtelen mosolyt villantok felé, majd veszek át mindent a sráctól, írok alá mindent olvasás nélkül, amit az orrom alá tol, és kissé sietősebb léptekkel érem utol Jasont, miután igen hamar kiderült: nincs más választásom, mivel egy csapatban vagyunk. Ha nem ezt hívják az élet ironiájának, akkor nem tudom mit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2021. március 8. 06:03 | Link

carolina
grizzlyme | egy dal neked
Erdély, sportcentrum




Oh, ma... ssshut.
Tagjaimban abban a szent momentóban megindul az élet, ahogy meghallom a hangját. Nem emlékszem, mikor hallottam vagy láttam őt utoljára, de most a fülemben dobban visszhangot zsibongó vérem, és mintha a testem legmélyéről, a csontjaimat körbeölelő tömör, de annál finomabb felépítésű izomrostok belsejéből indulna a hidegrázás. Különös és a lehető legritkább érzés, mikor a lelked fizikai formát ölt, és te ennek tanúja vagy. Megmozdul benned valami, minden, egyszerre és külön-külön is. Lélegzetvétel és felderül a létezés. Elég hozzá egy tekintet, egy ismerős illat, egyetlen érintés - csak az kell, hogy az a megfelelő legyen.
Hát itt vagyunk, tessék, megérkeztünk ismét, és gyorsan elejét vettük a félreértéseknek. Ha azt is hittem volna, hogy nincs így, a pillanat bebocsátást engedett az élet igazságába: a helyzetem továbbra is stabil és változatlan, úgy is mondhatnánk, megingathatatlan. Hála Merlinnek, most már ezt is tudjuk, ami valahol nagyon vicces, és talán emiatt is fordulok nevetve Carolina felé.
- Amúgy nem kapnak véletlenszerűen lángra körülöttem kisebb erdőcsoportok vagy lássuk csak... - gondolkodást mímelve kezdem homlokom ráncolni és talán még hümmentek is egyet, mielőtt folytatnám - ...ja!, persze, apám garázsa - fejezem be derűtől ragyogó tekintettel pillantva a másik felé, és eszembe jut apa sokmilliós kocsiszíne, amit bő fél évvel ezelőtt néhány rosszkor feltett kellemetlen kérdés miatt kellett újra felhúzatnia. Szeretem és tisztelem őt, de ha kényszerít, megesik, hogy dolgok porig égnek. Carolina erről nem tud, mint ahogy ezer más esetről, percről, pillanatról sem, amik azóta történtek, hogy kerülni kezdtem őt. Már éppen elfordulnék, de még pont elkapom szemtelen pillantását, mire válaszul sérült szemöldököm magasra szalad, és némi provokációs szándékkal, hangosan nevetni kezdek. - Hahaha, megnézem, öt perc múlva ki fog elégedetlenkedni. A helyedben vetnék egy pillantást arra a papírra, amit olyan csinosan tartasz, és megkeresném rajta az első helyszínt.
Jóízűen kuncogok, és ha bevallani nem is fogom, azért titkon már most alig várom, hogy lássam Carolina reakcióját, mikor meglátja a két méteres gyakorlófal öt-tíz méteres nagytestvéreit. Nem tartom valószínűnek, hogy meghátrál vagy hogy hisztikézni fog, főleg, hogy itt vagyok, és versenyhelyzetbe került, de azt tudom, hogy az arca minden knútot megér majd. Látni akarom a vonásait meghatározó erőlködést, a bizonyítani vágyást, és találkozni a pillantásával, amikor az előny után, amit udvariasságból adtam neki, széles vigyorral és őszinte medvenevetéssel megelőzöm.
- Másztál már falat? - kérdezem később, a teremben készülődve, mikor a pulcsim után pólómat is magam mellé dobom. Nem emlékszem, hogy valaha is téma lett volna közöttünk ez a mágusok körében épp csak mostanság népszerűsödő muglisport.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Sophie Baudelaire
INAKTÍV


Manna Hauntana
offline
RPG hsz: 29
Összes hsz: 36
Írta: 2021. március 13. 19:20 | Link


Párizs
Le Sans Souci

outfit

Nagyon büszke arra, amit ilyen rövid idő alatt el tudott érni az illúziómágiával – még akkor is, ha ez sajnos több minden rovására ment az életében. Vagyis főleg a tanulmányaival kapcsolatos dolgokra. Fogalma sincs, hogy most mihez értene, ha nem csapta volna meg egészen fiatalon ez a terület. Néha, amikor rossz kedve van, bizony belegondol, hogy vajon lenne-e ő jó illúzionista, ha nem ilyen emberek mentorálják. Tisztában van vele, hogy mekkora lökést kapott, a saját munkája értékével, azonban látja maga előtt még az utat. Például ő nem képes mindig mindenről megmondani, hogy illúzió, főleg, ha egy hangról van szó. Igaz, nem nagyon futott még össze muglik között illúzióval, de nem gondolja, hogy ha hallana egy hangot, akkor ilyen profin be tudná azonosítani a forrást.
- Kérlek. – Dől hátra vigyorogva karjait keresztbe fonva maga körül. Ezen a ponton már erős a gyanúja, hogy valóban nem egy emberrablóval hozta össze a sors, azonban sosem lehet az ember lánya eléggé óvatos, főleg egy ilyen helyen, ráadásul muglik között. Tudja, hogy a varázslóknak is megvannak a maguk rossz arcai, de a muglik között valahogy mindig gyanakvóbb.
Ezért is nem árulta el magát egyből – szép is lenne, ha kiadná pár korty alkohol után a varázsvilágot. Ez az egyik oda, hogy nem nagyon iszik a varázsvilágon kívül. Meg persze egyébként sem alkoholista, de jobban elengedi magát a varázsló negyedében Párizsnak, mint itt. Bogolyfalván azért nem iszik, mert a nagyanyja szíjat hasít a hátából, ha a spiccesnél ittasabban állítana haza. Meg hát ott nincs nagyon kível, a társulattal szokott inkább.
Érdeklődve pillant újdonsült ismerőse tenyerébe, majd onnan elégedett mosollyal fel a férfi arcába. – Szép… - Szinte teljesen kizárta már a kocsmai külvilágot, pedig a háttérben megint igencsak hangos a pasas, aki az imént még nem hagyta békén. A csapos szerint túl sokat ivott már, pedig egész stabilan áll, inkább csak a viselkedése lesz egyre kiállhatatlanabb. Jelenleg azonban érdekesebb Szofi számára az ismeretlen illúzionista tudománya meg a magyar nyelvi képességei. – Én is ott élek. Meg itt. Vagyis.. – Kicsit összeakad a nyelve, arca halvány grimaszra húzódik, ahogy megrázza a fejét. – Ez bonyolult. Ott élek és tanulom. Itt dolgozom és itt a családom…  nagy része. – Zavaros a fejében az otthon fogalma, hiszen sokkal inkább tekinti Párizst az otthonának ennyi év után is, mint Bogolyfalvát, bármennyire is szereti a nagymamáját. – Váratlan Paris-ban a magyar. Vagyis a muglik között nem annyira. De nálunk igen. – Magyarázza halkan, nehogy még egy magyar tudós legyen itt. Nehéz bemenni úgy egy plázába, hogy ne halljon az ember legalább egy magyar szót, meg egy ízes magyar kifejezést. Olyankor inkább úgy csinál, mint aki nem is érti. -  ’orror, igen. Azt csak a mugliknak bezárták. – Lehet az itóka, de nem annyira tökéletesen igekötőzik. Most egyszerre nagyon sok minden kavarog a fejében, egyszerre nem is olyan fontos már, amitől stresszes volt mielőtt betért ide, annyi minden történt itt. – Működünk, már külföldiek is jönnek előadásra. Vannak angolul. – Meséli tömören, mert közben a férfi ismét kiabál valamiért, azonban még nem fejezte be, amit szeretett volna. – Én ott csak vetítem, nem játszom. – Ez érthető az előző angol bemutatója tekintetében, azonban a francia darabokban fel szokott tűnni. Nem biztos benne, hogy olyan a kiállása, mint aki ilyeneket csinál, azonban a színpadon át tud kapcsolni. – Nem fogom. – Remélhetőleg látszik már, miféle illúzionistával van dolga. A saját izgatott-huncut vigyorát igyekszik rendezni, nem hiányzik, hogy bárki gyanút fogjon. Az illúziót csakis Ruben és a férfi láthatja, nem hiányzik, hogy pánikot keltsen és kijöjjenek a zsaruk. A pohara félig van fehér borral, így egészen látványos lesz az átalakulás. A szemük előtt a fehér, híg ital egyszeriben átalakul egy sűrűn folyó, vörös folyadékká. Egyértelműen látszik, hogy vér és nem vörös bor ’van’ a pohárban. Az iszákos ember a szájához emelve érezheti, hogy milyen sűrű, fémes folyadék ömlik a szájába. Az ajkait nőies sikoly hagyja el, az üveg pedig a földön landolva ezer darabra hullik. Ebben a pillanatban mindenki számára fehérbor látható a padlón, azonban a férfi pánikolva kiabálja, hogy ’Sang’. – Nem énekel, ez a vér franciául… - Gonoszkás fény csillan a szőkeség szemében, hogy leplezze az elégedett vigyorát gyorsan lehúzza az itala végét, miközben az üzlettulaj lép oda a fehérbor folthoz és a pánikban lovaghoz.
Utoljára módosította:Sophie Baudelaire, 2021. március 14. 22:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2021. március 14. 18:11 | Link

Jason
 - építsünk csapatot; véletlen vagy a képen - utolsó utáni -

Nem tudom mit kellene gondolnom. Nem tudom mit kellene éreznem. Mintha valami tinidrámába csöppentem volna, ahol a fiú kerüli a lányt, mert szeretné elkerülni a kellemetlen helyzeteket, amit a… na igen, fogalmam sincs mi számíthatna kellemetlen helyzetnek, mikor olyan jól kiküszöböli azt is, hogy egyáltalán helyzet legyen. Nagyon ritkák az olyan alkalmak, amikor nem tudom, hogy kellene hozzáállnom egy helyzethez, de azt bizton állíthatom: ez közéjük tartozik. Mégis mosolyogva lépkedek oda, szólítom meg, és ugyanolyan mosollyal billegtetem fejemet szavaira, majd érintem mutatóujjamat ajkaimnak, mintha nagyon, de nagyon elgondolkodnék.
- Akkoooooor - nyújtom el a szót játékosan, mielőtt Jasonre vezetném kékjeimet. - Gondolom büszke lehetek - mosolyom kerekedik ki egy szemtelen vigyorrá, majd firkantom alá az elém tolt papírokat. Szemöldököm rebben meg Jason szavaira, fel sem pillantva hümmögök egyet, ahogy kékjeim fürkészik a sorokat, mert pár szón megakadt a tekintetem, így csak-csak elolvasom. Legalább ezt a három sort, aminek a végére nincs is értelme, mert minden figyelmem a férfinek szentelem. Követem a kapott utasításokat, kékjeim azonnal ki is kerekednek egy pillanatra, ahogy meglátom. Igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, megköszörülöm torkomat.
- Nos… - dobom hátra vállam felett hajamat. - Innen már nincs visszaút - hangom határozott, de gyomrom ugrik apróra, ahogy elképzelem magamat egy falon ugrálni, mint egy pókmajom. Merlinre, az életem nagy részét sárkányok mellett töltöttem és töltöm, erre komolyan egy falmászás hoz ekkora pánikot bensőmbe? Magabiztos léptekkel követem Jasont végül, rá sem pillantva várom meg, amíg összeszedi magát, míg én le sem veszem kékjeimet a teremben álló falról. Látványosan húzom el ajkaimat a kérdésre.
- Hogyne - bólintok egyet, oldalvást sandítok a medvére. - Minden másnapomat itt töltöm, mert a falmászás csak még formásabbá varázsolja a fenekemet - vezetem vissza kékjeimet a falra, aprót kortyolok a kávéból szemtelen mosollyal ajkaimon. - Miért érzem úgy, hogy te már csináltad és csúnya vereséget fogok szenvedni? - fordulok felé teljes testemmel. - Ami persze nem azt jelenti, Payne, hogy könnyű győzelmed lesz - kacsintok rá, majd indulok a fal felé lassú léptekkel, hogy közelebbről is megszemlélhessem azt, ami ma a végemet jelenti.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. március 15. 00:08 | Link

Sophie - Párizs - nézz rám


Megvan a kapocs, a közös pont, több sem kell hát, hogy nyeregben és jól érezze magát. Szemöldökét vonja fel lágyan, de ajkain szórakozott mosoly pihen.
- Akkor legyen így – nyúl a pohárért, majd ajkához emelve kortyol belőle, úgy, hogy lássa, valóban megteszi, mert mikor visszahelyezi azt, látni, hogy fogyott is, nem csak imitálta. Nyel egyet, nyammogva ízlelgeti az ital bukéját – Nem is rossz, de ittam már jobbat is – kóstolt ő mindent és sok helyen, ennek lényege az volt, hogy éppen azt mutassa, nem kíván mérgezni, csak meghívta, így illik errefelé, egy szórakozóhelyen, ha valaki ismerkedni akar. Bár, rendszerint értik félre, hogy akkor feltétlen akar mást is, mint beszélni, megismerni. Nem mintha zavarná, mit gondolnak róla, ez van. Legyen így. Most már ihat, nincs abban semmi.
Az már más, hogy megteszi-e, nem számít ezen a pontos sokat, a gesztus megvolt, meg kell adni a módját, hogy aztán jöhessen a lényegi rész. Szépnek szép, annyira kellett ez az apró mutatvány, mint egy kézfogás vagy egy névjegykártya, hogy nem üresen beszél a levegőbe, hogy csak ismeri, de sosem lenne képes még egy porszemet sem arrébb tenni, nemhogy elhitetni, hogy egyáltalán ott van. Meg tipikus, büszkélkedni azzal, ami van alapon, ha már a nő, kicsit ugyan furcsán, de szintén megtette.
- Köszönöm – bár koránt sem a szépségre törekedett, meg relatív, hogy kinek mit jelent az, lényegében, a hasznosság volt a cél, semmi több. A széphez azért ő többet és jobban használ. Fejét megemelve néz azonban egy pillanatra oldalra, ahogy hallja a férfit, meg az őt csitítani próbálót, de nem lepi meg, hogy semmire sem mennek vele és az csak egyre rosszabb lesz, ahogy az alkohol megül benne és az este halad előre. Unott szusszanással reagál csak az egész jelenetre, majd fordul vissza a nő felé.
- Egy újabb éjszakai vadállat – azonban, ebben pont annyi gúny van, amennyinek lennie kell, így aztán, senkit sem lep meg, hogy éppen nem dicséri azt a valakit. Senki sem, egyre többen fordulnak felé vagy csak rázzák a fejüket.
- Ó, értelek. Két helyen vagy, de ha jól sejtem, itt van az alma mater, oda pedig csak az iskola miatt. Nem egyszerű így – mert nem a szomszéd városba kell átugrani, annál jóval messzebb. Fárasztó életmód, mint végleg letelepedni egy helyen, annyi szent. – Én szeretek és sokat is utazom, mindenfelé. Szórakozás, munka, mikor mi – nem is mindig „mágusként” teszi, érti ő a turista lét lényegét, nincs is azzal probléma. Ha valaki ismeri, vagy épp még jobban, tudja, hogy sok helyen forog, de van, amikor tényleg csak azért, mert ott akar lenni és mert meg is teheti.
- Értük nem is kár, nem úgy értékelik – nekik minden csak „technika” és csalás, nemigen hiszik el, hogy akár valós is lehet, nehezebb őket tényleg megrémíteni. Vagy fene sem tudja, nem fontos. – Akkor mindenképp elmegyek egyre. Segítesz annyiban, mikor és merre keressek majd jegyet? – nem azt kéri, vigye oda, csak mutassa meg, merre. Addig is, szórakoznak kicsit, pontosabban, más kárára és ez már igencsak elemébe hozza. Egy pici fűszert adnak szavai a nő indulataira, ő pedig, az italát kortyolgatva figyel a delikvens felé. Pillanatok műve az egész, ahogy a borból vér válik, mintha éppen az egyik egyiptomi csapás érné őket, csakhogy semmi sem valós, de mégis, a libabőr játszadozik rajta, amikor az „áldozat” az ajkaihoz emeli a poharat és nagy kortyot dönt le abból.
- Showtime – szinte tapsolna, amikor felsikolt és a pohár törik, az ő szemei előtt a földön még vértócsa pihen, meg a pániktól hófehér arcú férfi. A nő felszabadult és nem, nem kiscicákkal foglalatoskodik, ez most látszik. És ez tetszik is neki. Aprót tapsol.
- Ez ügyes volt és ó jaj… - mondaná tovább, de ekkor, szerencsétlen előre görnyedve kezdi el gyomra tartalmát a padlóra hányni, miközben szakadatlan hörgi tovább félelmét, a vér szócskát. Csavar egyet a történeten, úgymond beszállva, közös produkcióba állva szerencsétlen most már azt is vérnek látja, ami kijön belőle. Talán zokog, talán hörög, de hangos és mindenki rá figyel végül. Kész a cirkusz.
- Azt hiszem, ő ma már nem fog többet inni. Egészségünkre – azzal lehúzza saját italát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 15:15 | Link

Marcell


Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az emberek olyan ostobák, szánni valóak. Vajon rájött, hogy mit rejt a levél? Vajon tudja, hogy mennyire értékes? Nyilvánvaló, hiszen itt van.
- Itt tartózkodásának oka?
Pillant fel rá a túlontúl jellegzetes vonásokat viselő boszorkány. Halvány bőr, millió szeplő, vörös, kusza hajzuhatag, zöldes szemek. Emellett van benne valami egészen koboldszerű is, minta féllény lenne. A választ és a férfi adatait az eljárás szerint rögzíti. Lepillant, majd fel, és arca mintha megváltozott volna. Egy pillanatra olyan, mintha Otília volna. Aztán újra a vörös, koboldszerű nő. Ha a férfi körbenéz, ugyanezt tapasztalja. Egy pillanatra mindenki Otília lesz, a nők és a férfiak egyaránt, majd, mintha mi sem történt volna, minden megy tovább. Fáradt? Kétségbeesett? Vagy valami készül?
Nos, bármelyik lehet. A hosszadalmas, legalább negyven perces papírmunka azonban eredménnyel jár, végül hivatalosan is itt tartózkodhat, az ország elhagyásakor a procedúrát meg kell ismételni. Kellemes ittlétet kíván, de valahogy érezhetően nem tetszik neki a férfi. Mintha... biztos a fáradtság. Hátrapillant, mintha a fal mögött lenne valaki, akire ránézne, majd vissza, és a következő belépőt szólítja.
Odakint, az ír éjszakában, nem messze a hivataltól ünnepelnek valamit, minden békés, természetes. Minden, kivéve, hogy az ember úgy érzi, figyelik. Milyen kellemetlen érzés ez. Figyelnek. De vajon ki?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. március 22. 15:46 | Link

Írországban
× a titokzatos levél ×

Erősen, izgatott tinédzser módjára szorítom hosszú ujjaimmal a jobb vállamat nyomó hátizsák pántját. Közelebb dőlök a boszorkányhoz, hogy helyesen tudja felvinni az adataimat. Megosztom vele, hogy csupán látogatóba érkeztem – még ha ez nem is teljesen igaz. Vagyis, nem tudom, hogy mit keresek itt. Azonban vagyok olyan forrófejű – köszönöm eridonos vér –, hogy mindennemű gondolkodás nélkül nekiindultam az Ír Köztársaságnak csak azért, mert rossz megérzésem van. Jelenleg nem tartozom senkinek sem magyarázattal. Még akkor sem, ha tudom, hogy biztosan okozok néhány álmatlan éjszakát azoknak, akik esetlegesen sündörögnének a házam táján.
Hegedüsh Marcell Vilmos – formálom meg a szavakat jól artikulálva. – 40 év – folytatom, s egy mély sóhajjal válaszolnék is a következő kérdésre, amikor is… „Anyja neve?”, hallom és hatalmasat dobban a szívem, mert ex-feleségemet látom magam előtt. – Otília… – suttogom értetlenül, majd a körülöttem lévőkre tekintek, akikben egy pillanatra szintén megláttam régi kedvesemet. Bal kezem mutató- és hüvelykujjával orrnyergemre csípek, szemeimet összeszorítom. – Mármint… Hóray Katalin – morgom, majd miután végre mindennel végeztünk, elveszem az tartózkodási jogosultságomra vonatkozó papírokat, és észre sem veszem, hogy milyen gyorsan távozok az Otília-tömegből. Bizonyára elfáradtam. Mihamarabb találnom kell egy fogadót. Vigasságról árulkodó boldogságének szárnyal végig az utcán, így követem is a hangot, amíg el nem érem az ünnepséget. Hátha tud valaki segíteni.
…ha akar, persze. Túlságosan látszik rajtam az elveszettség és a fáradtság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 16:04 | Link

Marcell


- Rossz irány, Hege.
A hang egy sötétebb, sikátorszerű részről szól, arctalan, alaktalan, de érthető, sőt, mi több magyar. A férfi hangja ismerősen csenghet, de ne feltétlenül tudja az ember hova tenni. Ismeri? Igen. Nem. Talán. Bármi lehet, valóság is, álom is. Minden olyan bizonytalan, de hát min csodálkozunk, hiszen csak úgy eljött, mindenféle racionális felkészülés nélkül. A hang, talán a múltból szól, talán a múltban hallotta, de máshogy. Felrémlik a kép, ugye? Egy kínos, konyhai jelenet, ahogy ez a hang, lihegve élvezi az egykori szerelem nyújtotta bódultságot, és anélkül, hogy akár csak egy fikarcnyi bűntudata lett volna, nézett szembe veled. Te most képes vagy szembe nézni vele? Képes vagy újra találkozni azzal az emberrel, aki életed első igazi összeomlásához vezetetett? Mintha már most egy átkozott, egy soha véget nem érő, őrült álomba keveredtél volna. És hol van mér a vége, drága barátom?
- Játszhatjuk szépen és csúnyán is. Megmondod hol van, megmondom hol van. Vagy van üzlet, vagy nincs. Nos?
Az utolsó szó kissé türelmetlen, az alak mozdul, felfedve helyzetét, de, ahogy előre lép, úgy lép hátra is, elveszve újra a jól eső homályba. Hát nem egyszerű? Nem... nagyszerű? Csak add át, és vége. Csak add át, hiszen nálad van, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. március 22. 16:23 | Link

Írországban
× a titokzatos levél ×

Mintha mindenki egyenesen a fülembe üvöltene. Minden annyira ingerültté tesz, hogy még mielőtt elérném az ünnepséget megtorpanok, és az egyik közeli ház falának dőlök. Érzem a rücskös téglát, miközben sapkás fejem hátsó részét is a hideg épületrésznek dőltöm. Ez csak egy rossz álom. Azt sem értem, hogy mit keresek itt. Értetlenül csóválom minduntalan a fejem, miközben lábam idegesen járni kezd az utca kövezetén. Szemeimet összeszorítom, ahogyan ajkaimat sem kímélem, majd amikor éppen a légzéstechnikámat próbálnék meg javítani, egy lidércesen nyálkás érzetet keltő hang csapja meg férfiasan méretes füleimet. Nem tudom, hogy honnan ismerhetem… először. Aztán egyre kezd eluralkodni rajtam a kellemetlen érzés. Az a mellkasszorító, fogcsikorgató. Az agyadat vérrel elöntő. Állkapcsomat szorítva fordulok lassan a hangnak az irányába, habár még mindig csak reménykedni tudok, hogy nem azzal találom szemben magam, akire először gondoltam. Fejemet oldalra döntöm, mindkét karomat leengedem és kérdőn, a lehető legkarcosabban kérdezek az hűs levegőbe.
Te? – hangom hitetlenkedő és bántó. Szinte már lenéző. Ő küldte volna a levelet? Meglehet… amilyen kis pelyhes tökű, talán ezek voltak az első szavak, amiket megtanult végre leírni. Á! Otília írása volt… mit csinált vele? Hol van Ő? Nem tiszták a gondolataim, nem tiszta a fejem. Mibe keveredtem? Ez csak egy rossz álom.
Akkor sem mondanám, ha tudnám, hogy mit keresel – dörmögöm, majd ajkamat undorral telin elhúzva teszek felé egy lépést. Nem lehet véletlen, hogy itt van. De nem akarok kétségbeesésemnek hangot adni. Kérdez, én válaszolok. Kérdezek, ő válaszol. Otíliát pedig megtalálom én magam, de ha megtudom, hogy neki köze van hozzá…
A trauma azonban erősen dolgozik ereimben, és hagyja száguldani az ingerültnél ezerszer mérgezőbb érzést; a nosztalgiával átitatott féltékenység régi érzését.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 16:47 | Link

Marcell


- Én.
Felel a hang, benne megannyi gúny és elégtétel. Milyen megható, hogy ennyi év után is képes még ilyen érzelmeket kihozni belőle. Pedig azt hitte, hogy továbblépett. Olyan volt, mintha továbblépett volna. De talán ez a nagyra nőtt figura nagyobb játékos, mint azt az ember gondolná.
- Nem tudod? Ugyanmár! Milyen kereső vagy te?! Elpuhányultál Hegedüsh, pedig én ennél sokkal jobbnak hittelek. Milyen kár.
Az utolsó két szót már szinte fröcsögve közli, és ha Marcell odaér, láthatja, hogy nincs egyedül, sőt, ami azt illeti, egész sereg kedvesnek nem éppen mondható alak veszi körül, ugrásra készen, és lám, be is zárul a kör, ahogy az a bizonyos közelség elég közeli. A rég látott arc idősebb lett, nyakán, arcán, jól láthatóan friss karmolásnyomok vannak, egyik szeme bevérzett, bedagadt. Úgy fest, ideig-óráig méltó ellenfélre akadt. Egyértelmű, hogy kettesben nem olyan erős, mint amilyen szeretne lenni, és nem véletlen hozott magával még hat embert akkor, amikor tudomására jutott, hogy a férfi megkapta a levelet. Honnan tudta, hogy megkapta? Hát nem egyértelmű? Látta. Bizony, látta, hogy megkapta, látta, hogy átvette, sőt, azt is, hogy elindult ide.
- Biztos vagy benne, hogy nem tudod, mit keresek?
A kérdés olyan nyájasan hangzik el, mintha az ember arra kérdezne rá, milyen napja volt. Tesz egy lépést felé, szemei összeszűkülnek, ahogy kimondja a szavakat:
- Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Újra és újra. Ébredéstől ájulásig, Egyre csak ismételve. Hol van?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. március 22. 19:40 | Link

Írországban
× a titokzatos levél ×

A megfeszült állkapocs elárul engem. Sok idő telt volna el azóta, hogy láttalak téged? Téged, te féreg, aki a feleségemmel a konyhapulton enyeleg? Az időnek túl sok jelentőséget tulajdonítanak az emberek, hiszen ha valami nagyon mélyre berágja magát éles kis fogaival, akkor azt az idő sem gyógyítja. Maximum kicsit homályosítja annak múlásával. Azonban azon nincsen mit szépíteni jelen helyzetünkben, hogy az arc, amit – ugyan a félhomály még magába zár – oly’ régen láttam, most feltépi a be nem gyógyult sebeket, és belenevet az arcomba. Nem tehetem. Nem engedhetem, hogy ennyire eluralkodjanak felettem az érzelmeim, mert abból mindig csak a baj van. Bizonyára a túlérzésem, túlgondolásom és túlféltésem vezetett Elektrával is oda, ahol éppen vagyunk; a semmibe. Ebbe az elmebeteg állapotba, hogy egy hétköznap délután olyan inger érjen, hogy felkapjam a hátizsákot és elinduljak.
Abból már kiszálltam egy ideje – reflektálok nehézkesen véve a levegőt a „kereső” kifejezésre, hiszen amióta Otília nincsen… abbahagytam a „bizniszt”. Felhorkanok. Többnek hitt. Pont ő. A horkanás mellé fejcsóva és egy keserédes mosoly párosul, miközben idegesen kerül elő rózsaszín nyelvem cserepes ajkaim közül. Lépek egyet előre, hogy csekély, megmaradt dominanciámat mutassam felé, amikor több alak kerül elő a félhomályból. Mosolyom megmarad, ahogyan nyelvemre közben kénytelen vagyok ráharapni. Megemelem hát jobb kezem, hogy annak mutatóujját rázzam meg a levegőben akár egy diákot feddő tanár. Ő többnek hitt. – Viszont te nem okoztál csalódást – mutatok körbe színpadiasan a többiekre tekintve, majd vissza rá. – Mindig is egy gyáva mitugrásznak tartottalak – ejtem ki végül rekedtes hangomon a szavakat. Tudom, hogy ebből nem jöhetek ki jól, ezért minden érzékemet farmernadrágom zsebére összpontosítom, hogy megbizonyosodjak; a pálcám a helyén. Noha a következő mondatra megáll a lélegzetem. Valóban ő küldte volna a levelet Otília kézírását másolva? – Mit akarsz? – teszem fel végül a kérdést. Az övét figyelmen kívül hagyva, hiszen egyértelmű, hogy a borítékra fáj a foga… vagy Tillára?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 20:24 | Link

Marcell


tovább a hszhez...
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 21:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Hegedüsh Marcell
Bogolyfalvi lakos


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2021. március 22. 21:01 | Link

Írországban
× a titokzatos levél ×

Úgy érzem, hogy elérkezett a pillanat, amikor vagy baromi gyorsan ellököm egymástól a két mögöttem álló alakot és elfutok... vagy pedig hihetetlen lélekjelenlétről kell tanúbizonyságot tennem és elfogadni, ami rám vár. Márpedig akármennyire lehetek én jó erőben alapvetően, az elmúlt időszak igencsak rányomta a bélyegét a fizikai erőlétemre. S az sem utolsó, hogy egy nem győzhet ennyi ellen puszta testi erővel. Mindenestre mellkasom elé emelem kezemet, és amikor az első „gyomros” ér fájdalmasan horkanva görnyedek össze. Persze ők élvezik ezt. Undorító keselyű, sőt hiéna mind. Ezért a legszebb mosolyomat veszem elő, amikor a következő „jobbos” arcomat éri. Megérzem a régen tapasztalt fémes ízt, és amikor szólnék – a jól irányzott ütésnek köszönhetően – kicsordul a vér ajkaim közül. Fejemet csóválva tekintek az egyre távolabbinak tűnő, szőke alak felé, miközben még több ütés ér. Én csupán védekezni próbálok. Sem erőm nincsen, sem hitem magamban, hogy ily’ kimerültem helyt tudnék állni. Az utolsó előtti ütés viszont felszabadítja bennem a tesztoszteronnal párosuló adrenalint. Egy jól irányzott fejeléssel ajándékozom az előttem lévőt. Győzelemittasan, barbármód nevetek, majd egy újabb ütés ér… és minden elsötétül.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 21:33 | Link

Marcell


tovább a hszhez...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Oldalak: « 1 2 ... 81 ... 89 90 [91] 92 93 ... 101 ... 126 127 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek