Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1587 Összes hsz: 1608
|
Írta: 2022. október 25. 16:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=855105#post855105][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.25. 16:14[/b][/url] Nemrégen vitték be Willt, mégis heteknek tűnik az eltelt idő és a feszült várakozás sem csökkentett rajta, érzetre sem. A magányos bogolyfalvi házból egyelőre hazament Hévízre, többnyire ott időzik, de nem záratta le a kúriájukat sem, csak sokkal kevesebbet tartózkodik ott. Kétnaponta eljön a temetőbe is meglátogatni Noah-t, nehogy alkalma legyen az eleven sebnek elkezdeni a gyógyulást. Még emlékszik a csöpp, fehér koporsóra, amit elnyelt a föld, vele együtt a gyereküket is- a szaggatott szusszanása arra enged következtetni, hogy ismét eszébe jutott az emlék, ahogy ott ácsorog a sírkő előtt, vagy valami hasonlóan nyomasztó. Tegnap értesítették, hogy visszaveheti Will bizonyos tárgyait, most akarja őket majd elhozni a parancsnokságról, de őszintén, nem kér belőle. Mégis eltökélt célja, hogy átnéz tüzetesen mindent, hátha talál majd bármit, egy falatnyi utalást, elejtett infót, amiből kitűnhet, nem Will végzett Noah-val. A bágyadt őszi napfény kellemesen simogatja az arcát, a valószerűtlenül szőke hajából néhány szál szomorúan lengedez körülötte. Hiányzik az érzés, hogy megfogja, magához ölelje az aprócska, túl pici testet, hiányzott a sírása is a születésekor, hiányoztak a kalimpáló kis kezei. Túl csendesen és túl nyugodtan feküdt a karjai között; nem járt fel-alá a kis mellkasa. Hagyja lefolyni a könnyeit az arcán, de már nem torzul szomorúságba az arckifejezése, csak roppantul üres, pont annyira semmilyen, mint amilyennek érzi magát ebben a pillanatban, a vihar kellős közepén ácsorogva.
|
|
|
|
Rothstein Elektra Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász offline RPG hsz: 747 Összes hsz: 1110
|
Írta: 2022. november 15. 12:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856608#post856608][b]Rothstein Elektra - 2022.11.15. 12:00[/b][/url] Mark Bevált a főzet, melyet kapott. Otthon némi aggodalommal hajtotta fel az első, igen pontosan kimért adagot, s várta a beígért hatást, melyben végül nem csalódott. Kerek nyolc békés, testét-lelkét egyként regeneráló pihenésben volt része. A világra is kevéssé sötéten pillantott másnap reggel. Napközben azért a fellegek csak visszatértek, de legalább tudta mihez nyúljon, kihez fordulj, ha ismét eluralná elméjét a bánat vagy épp a bűntudat. Viszont attól óvakodni igyekszik, hogy a szerhez hozzászokjon. Egy függőséggel, a kávéval is épp elég megbirkóznia. Ezen a napon sem maradhat el a reggeli fekete arany, amikor a temetőbe készül, ahová nem rég hozatta át férje és fia maradványait, valamint közös sírkövüket. Közelebb szerette volna tudni őket, s az sem volt mellékes, hogy ott a fővárosban a sírhely bérleti díja is egyre magasabbá vált. Imola ezen felül így egyszerűbben tudja majd látogatni, akár később egymagában is őket, ha akarja. Hősnőnk azonban ma még csupán egymagában érkezett. Hosszú fekete kabátja kapucnija alól kilógó fürtjeit a szitáló eső gyöngyszerű cseppjei díszítik, míg csizmája sarka karcolja a murvát, ahogyan az emlékhely felé menet talpa alá gyűri a métereket. Megáll a sötétkék, ezüst írásos márványlap előtt, melynek bal odalát egy angyal vigyázza. Pálcáját előhúzva szépséges koszorút igéz a hant fölé, hogy ezután tekintetét a fakó ég felé emelve, halkan megszólaljon. - Hiszek benne, hogy bárhol is vagytok, az egy jobb hely, mint ahol én maradtam. Hiszek benne, hogy a Felesége is ott van és nem neheztel rá azért, amiért élte az életét... - sóhajt fel szomorkásan, miközben lehajol, hogy csontos ujjaival végigsimítson a vésett neveken - Bárcsak elég erős lettem volna, hogy mellette maradjak, amikor a kirendeltségen a legnagyobb szüksége lett volna rám. Megijedtem. Senkitől nem féltem annyira még, mint tőle...Talán a tűztől aznap, amikor elvett tőlem benneteket... - hull könnye a kőre és festi meg egyként a szemerkélő esőcseppekkel. Szipogva törli meg arcát, hogy azután halványan elmosolyodjon. - Ne drámázzon Rothstein nem a Scala színpadán van! - vet józanító erejű visszhangot koponyájában első Főszerkesztőjének kedvenc beszólása. Igazabbak pedig most nem is lehetnének a vén róka szavai. Ideje felállnia a földről, leporolnia magát és továbblépni. Mert az élet megy tovább, s már aludni is képes, hála Artúr főzetének. Egy fiola most is ott lapul a táskájában. Leül a sírral szemben álló padra, előkotorja a kopott bőr iszákból, hogy ujjai közt kezdje forgatni. Számtalan kép villan fel elméje színes szélesvásznán. Kezdve azzal, hogy ha valaki képes ilyen csodaszert készíteni, az sokkalta jobb sorsra érdemes, mint ami Avalon királyának jutott. Félvilági kapcsolataival általában ez a helyzet. Többre érdemes emberek kaptak kevest, amivel mégis a lehető legjobban zsonglőrködnek. Felnyitja a fiola kupakját. Illatát mélyen belélegezve mondhatni azonnal érzi a nyugalom lágyan szétáradó melegét egész lényében. Lassuló mozdulattal dugózza vissza. Eljárja az aroma menten, s ahogy fejét karjára hajtja, pillái fekete sátrai már borulnak is lélektükreire. Csuklóin pedig néhány apró folt látszik ki, s azok is már csupán sárgállanak, így a felszívódási cikus legvégén a fegyűrődő kabátujj alól.
|
"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."
|
|
|
Létai Roland Aurortanonc, Végzett Diák
offline RPG hsz: 251 Összes hsz: 349
|
Írta: 2022. november 17. 11:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856689#post856689][b]Létai Roland - 2022.11.17. 11:36[/b][/url] Életem édes értelme#búcsú tőle - kinézetA tegnapi Edictum aktuális lapja ott hever az asztalomon kinyitva egy bizonyos cikknél. Már vagy százszor elolvastam, pedig a lap kétes hírneve miatt nem kellene mindent készpénznek vennem. De itt a hír igaz volt, több helyen is utánajártam, és Leila, aza a drága és fiatal lány tényleg öngyilkos lett. Tegnap a hír után csak ültem a szobámban - még annyit megtettem, hogy Reginánál lemondtam az aktuális találkozót -, és egészen sokáig azon gondolkoztam, hogy mit kellene csinálnom. Leilát már eltemették ide, sajnos lemaradtam a szertartásról, amit tényleg bánok. Hiába nem volt komoly kapcsolat köztünk, egy laza szál mindig összekötött minket és legutóbb, amikor láttam nem tűnt életuntnak. A magam módján teljesen letörtem, és le akarom róni a tiszteletemet iránta. Viszont egyedül nem szívesen mennék oda, az olyan suta dolog lenne, ezért írtam Julinak, hogy jöjjön el velem, mert tudom, hogy ismerte őt. Mivel pozitívan írt vissza, nehéz szívvel, de elmegyek vele. - Ezt nem hiszem el - morranok fel hangosan, amikor az ingem begombolása közben leszakad az egyik. - Reparo - sújtok le rá a pálcámmal, és a gomb visszaugrik a földről, befűzi magát a cérnába és visszavarródik a helyére. Sóhajtva fejezem be az öltözést, a telómat a zsebembe vágom a pálcával együtt, majd elindulok a temetőbe, egyelőre egyedül, egy sötétebb kabátban. Már esteledik, de még a főtéren virágot áruló Mariskánál veszek egy szép vágott virágot találomra. Aztán elballagok a temető bejáratáig, ahol a találkozót megbeszéltük Julival, és amíg megérkezik, visszaemlékszem Leilára... fanyar mosollyal az arcomon várom életem édes értelmét amíg megérkezik.
|
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1587 Összes hsz: 1608
|
Írta: 2023. október 17. 23:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868575#post868575][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.17. 23:27[/b][/url] Will Másfél éve talán, hogy utoljára itt jártak? Vagy egy, ő maga sem tudja, de Willel összesen kétszer látogatták meg a sírt: egyszer a temetéskor, és még egyszer jóval azután egy délelőtt erejéig. Az, hogy ezúttal a férjének nem kellett könyörögni, vagy neki katatón gyászban fuldokolnia, hogy Will megvesztegetésként felajánlja a közös megemlékezés lehetőségét, egészen sokat változtat a perspektíván. Jó volna azt mondani, hogy már feldolgozta a történteket, de ezt képtelenség valaha is teljesen elengedni. Az igazat megvallva úgy kapaszkodik Will karjába, mintha mindjárt összecsuklana, valójában azonban nagyobb hassal már hamarabb fárad, és amúgy is mindene sajog, ha akarja, ha nem. A komfortérzete jelentősen elkezdett csökkenni egyenes arányban a baba növekedésével, és egy ilyen röpke egyórás sétára már nem szívesen indul el egymagában- Will vagy Jázmin, esetleg mások, akikkel épp programot tervez, mindig elkísérik a hosszabb kiruccanásokra. - Már kétéves lenne. - Régebben hisztérikusan vagy üresen beszélt a halott gyerekükről, mert nem tudta másként kezelni, megélni a veszteségüket. A gödör alján vergődve kézenfekvő volt kapaszkodni Noah minden apró kis vélt vagy valós vonásába. Azóta már beszéltek róla párszor, futólag szóba jött, hogy nem volt olyan minden, ahogy arra ő emlékszik, de Will talán tapintatból, talán saját maga megkíméléséből ebbe sosem ment bele mélyebben. - Késő megkérdeznem és pont itt... olyan feleslegesen drámainak tűnhet, de biztos jól tettük, hogy belevágtunk ebbe? - Nem mintha visszacsinálhatná már? Lassan teljesen kikerekedik és innen már csak a visszaszámlálás marad hátra. Hetek múlva már nem odabent, hanem idekint lesz a gyerekük. Most inkább arra gondol, hogy itt állva a kis halom előtt egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy készen állnak a szülői feladatokra, életben tartani és felnevelni egy hús-vér csecsemőt. Egyre többször bukkan fel a gondolataiban az az idealizált, emlékként kezelt foszlány, amit Noahval kapcsolatban őriz, s ugyan hangosan nem mondta még ki, de mi van, ha Noah-t fogja keresni ebben a gyerekben, és nem önmagáért fogja látni, szeretni? Tagadhatatlanul egyre több kétség és bizonytalanság kergetőzik az agyában az ingatag hangulata és a babavárással kapcsolatos teendői mellett.
|
|
|
|
Theodore Julias Ebony Prefektus Rellon, Jövendőmondó, Okklumentor, Ötödikes diák
× golden child × offline RPG hsz: 254 Összes hsz: 257
|
Írta: 2024. április 22. 12:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=877404#post877404][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.22. 12:18[/b][/url] × Az év első iskolanapja, este ×- Bazdmeg, ezt nem hiszem el! - Csattanok fel, teljesen elfelejtve, mibe akartam éppen belekezdeni. A temető már sötétbe nyúló jótékony félhomályba burkolózik, ami kifejezetten jót tesz kissé koszos arcomnak. - Zalán, itt van! Itt van! - Mondom ingerülten, ahogy az egyik sír felirata végre láthatóvá válik a sok óvatos kaparó- és tisztítóbűbáj nyomán. Ez az esős idő rohadt rosszkor jött a temetővizsgálat előtti este; minden sárban úszik. De az önkénteskedés amúgy is jó pont, és elképesztő, mit nem vagyok képes bevállalni Hollósiért még minden után is, csak hogy közelebb jussunk az ő sorsának kibogozásához, mielőtt az elérné. "Szociális szolgálat a bogolyfalvi temetőben." Még mit nem. - Lavovec András, élt hatvannégy évet... meghalt... két évvel ezelőtt. - Mondom a másiknak, arra számítva, hogy hamarosan megjelenik mellettem. - Ez most valami vicc? Ezt nem hiszem el.
|
|
|
|