Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

Bevált a főzet, melyet kapott. Otthon némi aggodalommal hajtotta fel az első, igen pontosan kimért adagot, s várta a beígért hatást, melyben végül nem csalódott. Kerek nyolc békés, testét-lelkét egyként regeneráló pihenésben volt része. A világra is kevéssé sötéten pillantott másnap reggel. Napközben azért a fellegek csak visszatértek, de legalább tudta mihez nyúljon, kihez fordulj, ha ismét eluralná elméjét a bánat vagy épp a bűntudat. Viszont attól óvakodni igyekszik, hogy a szerhez hozzászokjon. Egy függőséggel, a kávéval is épp elég megbirkóznia. Ezen a napon sem maradhat el a reggeli fekete arany, amikor a temetőbe készül, ahová nem rég hozatta át férje és fia maradványait, valamint közös sírkövüket. Közelebb szerette volna tudni őket, s az sem volt mellékes, hogy ott a fővárosban a sírhely bérleti díja is egyre magasabbá vált. Imola ezen felül így egyszerűbben tudja majd látogatni, akár később egymagában is őket, ha akarja. Hősnőnk azonban ma még csupán egymagában érkezett. Hosszú fekete kabátja kapucnija alól kilógó fürtjeit a szitáló eső gyöngyszerű cseppjei díszítik, míg csizmája sarka karcolja a murvát, ahogyan az emlékhely felé menet talpa alá gyűri a métereket. Megáll a sötétkék, ezüst írásos márványlap előtt, melynek bal odalát egy angyal vigyázza. Pálcáját előhúzva szépséges koszorút igéz a hant fölé, hogy ezután tekintetét a fakó ég felé emelve, halkan megszólaljon. - Hiszek benne, hogy bárhol is vagytok, az egy jobb hely, mint ahol én maradtam. Hiszek benne, hogy a Felesége is ott van és nem neheztel rá azért, amiért élte az életét... - sóhajt fel szomorkásan, miközben lehajol, hogy csontos ujjaival végigsimítson a vésett neveken - Bárcsak elég erős lettem volna, hogy mellette maradjak, amikor a kirendeltségen a legnagyobb szüksége lett volna rám. Megijedtem. Senkitől nem féltem annyira még, mint tőle...Talán a tűztől aznap, amikor elvett tőlem benneteket... - hull könnye a kőre és festi meg egyként a szemerkélő esőcseppekkel. Szipogva törli meg arcát, hogy azután halványan elmosolyodjon. - Ne drámázzon Rothstein nem a Scala színpadán van! - vet józanító erejű visszhangot koponyájában első Főszerkesztőjének kedvenc beszólása. Igazabbak pedig most nem is lehetnének a vén róka szavai. Ideje felállnia a földről, leporolnia magát és továbblépni. Mert az élet megy tovább, s már aludni is képes, hála Artúr főzetének. Egy fiola most is ott lapul a táskájában. Leül a sírral szemben álló padra, előkotorja a kopott bőr iszákból, hogy ujjai közt kezdje forgatni. Számtalan kép villan fel elméje színes szélesvásznán. Kezdve azzal, hogy ha valaki képes ilyen csodaszert készíteni, az sokkalta jobb sorsra érdemes, mint ami Avalon királyának jutott. Félvilági kapcsolataival általában ez a helyzet. Többre érdemes emberek kaptak kevest, amivel mégis a lehető legjobban zsonglőrködnek. Felnyitja a fiola kupakját. Illatát mélyen belélegezve mondhatni azonnal érzi a nyugalom lágyan szétáradó melegét egész lényében. Lassuló mozdulattal dugózza vissza. Eljárja az aroma menten, s ahogy fejét karjára hajtja, pillái fekete sátrai már borulnak is lélektükreire. Csuklóin pedig néhány apró folt látszik ki, s azok is már csupán sárgállanak, így a felszívódási cikus legvégén a fegyűrődő kabátujj alól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856608#post856608][b]Rothstein Elektra - 2022.11.15. 12:00[/b][/url]

Bevált a főzet, melyet kapott. Otthon némi aggodalommal hajtotta fel az első, igen pontosan kimért adagot, s várta a beígért hatást, melyben végül nem csalódott. Kerek nyolc békés, testét-lelkét egyként regeneráló pihenésben volt része. A világra is kevéssé sötéten pillantott másnap reggel. Napközben azért a fellegek csak visszatértek, de legalább tudta mihez nyúljon, kihez fordulj, ha ismét eluralná elméjét a bánat vagy épp a bűntudat. Viszont attól óvakodni igyekszik, hogy a szerhez hozzászokjon. Egy függőséggel, a kávéval is épp elég megbirkóznia. Ezen a napon sem maradhat el a reggeli fekete arany, amikor a temetőbe készül, ahová nem rég hozatta át férje és fia maradványait, valamint közös sírkövüket. Közelebb szerette volna tudni őket, s az sem volt mellékes, hogy ott a fővárosban a sírhely bérleti díja is egyre magasabbá vált. Imola ezen felül így egyszerűbben tudja majd látogatni, akár később egymagában is őket, ha akarja. Hősnőnk azonban ma még csupán egymagában érkezett. Hosszú fekete kabátja kapucnija alól kilógó fürtjeit a szitáló eső gyöngyszerű cseppjei díszítik, míg csizmája sarka karcolja a murvát, ahogyan az emlékhely felé menet talpa alá gyűri a métereket. Megáll a sötétkék, ezüst írásos márványlap előtt, melynek bal odalát egy angyal vigyázza. Pálcáját előhúzva szépséges koszorút igéz a hant fölé, hogy ezután tekintetét a fakó ég felé emelve, halkan megszólaljon. - Hiszek benne, hogy bárhol is vagytok, az egy jobb hely, mint ahol én maradtam. Hiszek benne, hogy a Felesége is ott van és nem neheztel rá azért, amiért élte az életét... - sóhajt fel szomorkásan, miközben lehajol, hogy csontos ujjaival végigsimítson a vésett neveken - Bárcsak elég erős lettem volna, hogy mellette maradjak, amikor a kirendeltségen a legnagyobb szüksége lett volna rám. Megijedtem. Senkitől nem féltem annyira még, mint tőle...Talán a tűztől aznap, amikor elvett tőlem benneteket... - hull könnye a kőre és festi meg egyként a szemerkélő esőcseppekkel. Szipogva törli meg arcát, hogy azután halványan elmosolyodjon. - Ne drámázzon Rothstein nem a Scala színpadán van! - vet józanító erejű visszhangot koponyájában első Főszerkesztőjének kedvenc beszólása. Igazabbak pedig most nem is lehetnének a vén róka szavai. Ideje felállnia a földről, leporolnia magát és továbblépni. Mert az élet megy tovább, s már aludni is képes, hála Artúr főzetének. Egy fiola most is ott lapul a táskájában. Leül a sírral szemben álló padra, előkotorja a kopott bőr iszákból, hogy ujjai közt kezdje forgatni. Számtalan kép villan fel elméje színes szélesvásznán. Kezdve azzal, hogy ha valaki képes ilyen csodaszert készíteni, az sokkalta jobb sorsra érdemes, mint ami Avalon királyának jutott. Félvilági kapcsolataival általában ez a helyzet. Többre érdemes emberek kaptak kevest, amivel mégis a lehető legjobban zsonglőrködnek. Felnyitja a fiola kupakját. Illatát mélyen belélegezve mondhatni azonnal érzi a nyugalom lágyan szétáradó melegét egész lényében. Lassuló mozdulattal dugózza vissza. Eljárja az aroma menten, s ahogy fejét karjára hajtja, pillái fekete sátrai már borulnak is lélektükreire. Csuklóin pedig néhány apró folt látszik ki, s azok is már csupán sárgállanak, így a felszívódási cikus legvégén a fegyűrődő kabátujj alól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856626#post856626][b]Mark D. McMillan - 2022.11.15. 19:53[/b][/url]

Az egyik régi családi kriptához hívták, mert rongálás történt és úgy tűnt, hogy a sírt is kirabolták, elvittek belőle különféle tárgyakat, régi családi ereklyéket. Mark és egy helyszínelő kolléga érkeztek a helyszínre, ők mérték fel a terepet és vették jegyzőkönyvbe a családtag és a temető egyik gondnokának vallomását. A gondnok semmit sem észlelt, feltehetően éjszaka történhetett az eset, a bosszankodó családtagnak azonban lett pár tippje, így a nyomozó fel is véste egy kis füzetbe a lehetséges gyanúsítottak listáját. Míg ő ezt intézte, a helyszínelő rögzítette a nyomokat, készített néhány varázsképet a sírról és annak környezetéről, s még ott mókolt, ahogy visszapakolt a táskájába.
- Péter, találkozzunk a parancsnokságon, nekem még el kell intéznem valamit - mondta Mark kollégájának, biccentettek egymás felé, majd jegyzetfüzetét belső kabátzsebébe süllyesztve, megindult a temetőnek azon része felé, ahol a hamvasztottak sírhelyei voltak kijelölve, ahol az események után két héttel már halott neje hamvai nyugodtak.
Elidőzött ott egy ideig, csöndben, s némán társalgott néhai asszonyával, akinek sokadszor is bocsánatát kérte, s ígérte, hogy vigyázni fog a lányokra. Ma már jobban kezelte a történteket, mint amikor a hírt megkapta, hisz újra dolgozott, igaz, esténként azért még mindig megízlelte az alkoholt.
Úgy tizenöt-húsz perc után döntött úgy, hogy visszaindul a parancsnokságra, levágva az utat, át a sírok között, amikor a közelben észrevette az egyik sírnál Elektrát. Egy pillanatra megtorpant, ajkait összepréselve fürkészte a nőt, kicsit tétovázott, hogy most menjen-e avagy maradjon, mert érezte ám, hogy a legutóbb ott a parancsnokságon nagyon gorombán viselkedett. Szégyellte is magát kicsit, gondolta is, hogy majd elmegy a házához, csak épp arra nem számított, hogy egy véletlennek köszönhetően itt összefuthatnak a temetőben.
Megtehette volna, hogy sietve eltűnik, de feltűnt neki, hogy a nő mintha valami kis üvegcséből kortyolna, ez pedig nagyon nem tetszett neki. Fényes nappal ilyesmit senki nem csinál, pláne nem egy munkaholista újságíró. Mark lábai ezután indultak be, s alig pár másodperc elteltével már oda is ért a nő mellé.
Pillantása végig futott a nőn, látta vékony testét, a fáradt vonásokat, mintha a nő nem is lett volna magánál. - Elektra, szervusz! - köszönt rá, miközben tartott pár lépés távolságot, gondolva legutóbbi találkozásukra. - Jól vagy? - kérdezte némi aggodalommal hangjában, hisz feltűnt neki, hogy Rothstein kisasszony nem tündökölt olyan fényben, mint ahogyan megismerte őt. Persze, hogy is lehetett volna jól? Mark pillantása hamar rátalált a csuklóján lévő foltokra, aztán meg arra a sírra, amely mellett álltak. Leolvasta a neveket, s máris tudta, hogy hol is vannak.  - Szép ez a sír - jegyezte meg, nem túl bőbeszédűen azt próbálta kifejezni, hogy itt biztosan nyugalomra lelhet a nő egykori családja. Közben pillantásával a nő íriszeit kutatta, miközben rájött arra, hogy azok a foltok a csuklón talán tőle származhatnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856636#post856636][b]Rothstein Elektra - 2022.11.15. 21:15[/b][/url]

Álomtalan, sötét nyugalmából egy ismerős hang ébreszti. Elszunnyadt a bájital erős illatától. Kimerültségánek foka oly magas volt, hogy azt néhány békés éj ezek szerint még nem volt képes normál szintre redukálni. Tekintete jócskán felhős, ahogyan a férfira emelei. - Mark... - leheli mondhatni maga elé az auror nevét, s nem igazán tudja egyelőre eldönteni, hogy jelenléte csupán képzeletének szüleménye, vagy valóban itt áll egy karnyújtásnyira tőle. Azonban a metszően hideg esőcseppek és az igen hűvös november közepi levegő hamar magához téríti. Lejebb hajtja csuklyáját, hogy jobban látjassa a másik arcát. - Nem igazán...de nem számít - felel élénkebben, miközben kihúzza magát, táskájába süllyessze fioláját és immár tudata tökéletes tisztaságával lélektükreiben nézzem felfelé. Fürkészőn tekint végig Markon, s csak ezt követően szólal meg ismét. Téve szokása szerint azt, amihez a legjobban ért. - Te hogy érzed magad? - kérdez tehát, aggodalomtól mély tónusú, jellegzetesen bársonyos hangon, mellyel mintha meg kívánná érinteni a férfit. Kisvártatva fel is kel a padról, mert a szer hatása nélkül, már kezdi érezni annak csontig hatoló hidegét. Nem megy túl közel. Tartja a távolságot. - Igen...Szép...Már amennyire két sír az lehet - pillant szerettei nyughelye felé, de gyorsan visszavezeti az aurorra szemeit. Ösztönei nem hazudtolják meg önmagukat. Még mindig tart tudattalanjában tőle, hiába látja jelenleg színjózannak és visszafogttnak. - Áthozattam őket ide, hogy a közelünkben legyenk. Imola egyre többet kérdez róluk és úgy gondoltam, könnyebb lesz neki, ha ki tud jönni hozzájuk, amikor csak akar - meséli puhán, s némi óvatossággal, ami testtartásában és arckifejezésében egyként tettenérhető. Pontosan tudja min megy keresztül a szeretett férfi és a lányai. Azzal is tisztában van, hogy őt hibáztatja Mark mindenért. Ezt azon a fájdalmakkal terhes éjjelen tökéletesen nyilvánvalóvá tette számára. Kezeit a puszta gondolatra azonnal zsebeibe süllyeszti, amolyan pótcselekvés gyanánt. Hiába hallotta ki az aggodalmat a hangjából. Tudja milyen kiszámíthatalan egy gyásszal küzdő ember. Ellenben az is gondolatai homlokterébe furakszik, hogy még van esély, hogy megbocsátást nyerjen. Így volna? Meglehet. Hamarosan talán ki is derülhet. Hiszen Mark idejött hozzá és megszólította, pedig amilyen nagy sajnos a temető, messze el is kerülhette volna. Nem tette. Helyette itt áll előtte. Hősnőnk lelke mélyén apró derengésként neszel fel a remény.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857300#post857300][b]Mark D. McMillan - 2022.12.10. 15:25[/b][/url]

Igazság szerint kérdeznie sem kellett volna, hisz elég volt végig néznie a nőn ahhoz, hogy lássa, mennyire pocsékul van. A pontos okát nem tudta, hisz egy ember életében sok minden történhetett, legyen az család, barátok, vagy munkahely. Most viszont feltehetően a régmúlt emlékei is előtörhettek, hisz a nő is egy sír mellett telepedett meg. Mark néhány pillanatig csöndben fürkészte a sírt, leolvasva a neveket, s eszébe is jutott az a történt, amit annak idején Elektra mesélt. Ez biztosan a kisfia, és néhai férje nyughelye volt, járt nekik a néhány pillanatnyi csönd.
- Hát, ahogy látszik - mondta halovány mosollyal, inkább komoran, s elég is volt rajta végig nézni, az arca gyűrött volt a kialvatlanságtól, borostája már-már kezdeti szakállként borította az arcát, a tekintete sem fénylett úgy, mint korábban.  
- Jól tetted - biccentett, miután végig hallgatta Elektrát, érthető volt a nő döntése, ő is emiatt hozatta ide nejének maradványait. Erről viszont nem kívánt beszélni, hisz épp elég fájdalommal kellett az elmúlt időszakban szembesülnie. Ráadásul még élt emlékeiben az az este, amikor durván letromfolta a nőt, erre pedig nem volt büszke. Gondolt is rá jó párszor, csak sosem jutott el addig, hogy felkeresse, most viszont a véletlen úgy hozta, hogy nem menekülhetett el a sötét szempár elől.
Látta azt, hogy a nő tartja a távolságot, igazság szerint ő sem mert közelebb lépni, szégyellte magát a történtek végett. Mégis, nem lett volna férfi a talpán, ha nem néz szembe a hibáival, és azzal, hogy ő is rosszat tett.
- Elektra…ami ott történt a parancsnokságon…- közben a nő szemeit kereste pillantásával - rettentően sajnálom azt, ahogyan viselkedtem Veled, és tudom, nincs rá mentség, hogy vadállat voltam, de remélem, hogy idővel meg tudod bocsájtani. Nem akartalak bántani - ezt ki akarta hangsúlyozni, hisz tényleg nem akart kárt okozni a nőnek, egyszerűen csak nem tudta feldolgozni az érzéseit, s elborult az elméje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857329#post857329][b]Rothstein Elektra - 2022.12.11. 15:18[/b][/url]

Halványan bólint a szavakra. Látja jól, hogy a férfi megviselt. Átérzi helyzetét, hiszen mondhatni három ízben is megtapasztalhatta saját bőrén, hogy milyen elveszíteni számára fontos személyeket. A gyász pedig, éles fogú vérebként képes lerágni csontig a hátramaradottak húsát. Vegyük akár átvitt, vagy épp a szó szoros értelmében ezen kijelentést. Egyként igazzá tud válni. Hősnőnk lassú, kissé félénk mozdulattal lép el az auror mellett ezután. Távoznia kellene talán, de ott tartják Mark szavai. Tekintetük összefonódik, ahogy csendesen hallgatja, s közben elméje színes szélesvásznán leperegnek annak a nevezetes éjszakának a történései, színről-színre. Nehezen jönnek a szavak szép ívű ajkára, de nem hagyhatja válasz nélkül az elmondottakat. Szíven ütötte a bocsánat kérés. - Nem haragszom rád Mark. Elvesztetted a feleségedet, ittál és néha a gyász így tör utat magának az alkohol és a bánat gőzén - beszél mindennek ellére a szeretet és együttérzés hangján - A fizikai fájdalom és félelem hamarabb múlik, mint a szavak okozta sebek. Azoknak a gyógyulásához még nekem is több időre van szükségem, mert mélyek... - teszi hozzá és ellép az auror mellett, de keze szinte önálló életre kelve nyúl Mark után. Mindig is fontos kifejező eszköz volt Elektra számára az érintés. Csontos ujjai remegve simulnak a férfi arcának szakállas élére. Lélektükrei simogatón siklanak végig a vele szemben állón, s ahogy mozdul, keze úgy csúszik lefelé a szeretett aurorról. Mindent megvallanak beszédes, sötét szemei. Ismeri őt egy ideje és biztos benne, hogy mindent érteni fog belőlük, amit másként most még nem tudna, még el sem suttogni neki.