38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 26 27 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
vasárnap délután
Írta: 2016. november 17. 18:26
| Link


| Budapest-Bogolyfalva közötti vonatút | szoknya |

Ismeri már annyira a másikat, hogy tudja, Konstantin érzékel mindent, amit a lány csinál. De ő csak tesz-vesz tovább, míg végre kényelmesen elhelyezkedik. Csak egy üvegtükörképnyi villanásban találkoznak kékjei a férfi szemeivel, mégis az az egy pillantás is forró fizikai reakciókat vált ki a levitásban. Ergo a szíve hevesebb dobogásba kezd. Még akkor is, ha az a pillantás semmi jóról nem árulkodott.
Osztrovszky szavai jéghideg pengeként fúródnak lelkébe. Nem kell beszélgetnünk. Arcára a harag festi a pírt, amint tudatosul benne, hogy a másik ezzel az egy mondattal lerombolta az előbbi szilárd elhatározását, miszerint nem fogja hangulatát befolyásolni a hivatalnok.
- Igaz. Végül is viselkedhetünk úgy, mint az idegenek, és még órákig bámulhatunk ki némán az ablakon. Kézenfekvő lenne ezt tenni – visszavágásának ironikus élén meg sem próbál tompítani. Mégis mit gondol? Hogy majd kénye kedve szerint, mikor úgy tetszik neki, kedves, mikor meg úgy, akkor elutasítóan rideg? Ő nem egy játékbaba, akivel ilyet megtehet. Legalább valami magyarázatot adna. Holott az is igaz, hogy nem tartozik a nőnek semmiféle magyarázattal. A férfi feszültsége átragad rá is, és dacosan fonja maga előtt keresztbe karjait.
- Ennek igazán örülök. Jó látni, hogy megáll a lábán nélkülem is – egy erőltetett, kissé gúnyos mosoly is megfér még, holott a szívébe kesernyésen mar bele a tudat, hogy Osztrovszky éppen azt közölte vele: nincs rá szüksége. A múltkori után azt hitte ő különleges, ő valamiért más mint a többi gyakornok, és most kiderül, hogy pont olyan átlagos, mint ami ellen legutóbb még a férfi is tiltakozott. Az iménti felismerés csalódottsága átsuhan az arcán, hiába próbálja elrejteni.
Az egészben leginkább az bosszantja, hogy pár perccel ezelőtti jókedvét a másik úgy fújta el néhány szavával, mintha nyoma sem lett volna a remek hétvégéjének. Na meg az is, hogy Konstantin jelenlétében, mintha nem tudna igazán uralkodni magán. Idegesíti, hogy ilyen gyerekes, mondhatni kislányosan dacos viselkedést vált ki belőle, amin magában valószínűleg jól szórakozik. Feltűnik neki, hogy tulajdonképpen nem kapott választ a kérdésére, és ez az ignorálás megint csak rosszul esik a levitásnak. Végül felteszi a kérdést, ami leglogikusabbnak tűnik jelen helyzetben, habár erősen húzódozik tőle és tart a választól.
- Szeretne egyedül utazni? Kereshetek egy másik fülkét - hangja jóval lágyabb, mint korábban, a mondat végére azonban elcsuklik. Nyel egyet. Ez a helyes, ez a felnőtt viselkedés. Ha Osztrovszky nyilvánvalóan nem vágyik a társaságára, akkor van benne annyi, hogy éretten viselkedve magára hagyja. Még akkor is, ha ez ellen minden porcikája sikítva tiltakozik. Ő itt akar maradni. Kutakodó kékjeit a férfi szürkés szemeibe fúrja, ha nem tekintett el másfele. Mozdulatlanul figyel.
Utoljára módosította:Hollósi M. Karolina, 2016. november 19. 20:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2016. november 19. 12:41 | Link



Karolina dacos, mi több női sértettséggel felfűtött hangja meglepi, ironikus hangvételű, gúnyos válasza még inkább. A döbbenet enged addig összepréselt ajkai szorításán, tekintetében egy futó pillanatra szertefoszlik a feszültség és haragos düh egyvelege. A szürke szemekből egyszerre semmit sem lehet kiolvasni, mintha a meglepetés kimosott volna belőlük mindent. Csalódott lenne? Zavart, megilletődött? Vagy egyszerűen csak meghökkent? Maga sem tudja eldönteni.
Nem hitte volna, hogy a helyzeteket mindig, minden körülmények között helyén kezelő, szabálytisztelő – s követő nő pont vele szemben engedne meg magának ilyen viselkedést. Hosszú perceken át hallgat, és bár legszívesebben azonnal támadólag felelne, nem teszi. A visszafojtott, kitörni vágyó szavak azonban egész testét feszítik, szíve torkában dobog, nyaki ütőere megduzzadva lüktet.
Aztán elfordul, kibámul az ablakon, s zúgolódó gondolatait sűrűn nyelve próbál lehiggadni. Nem szólok vissza – kántálja magában, miközben az ablak előtt elsuhanó erdőt figyeli. Nem messze tőlük riadt őzek futnak be a védelmet jelentő fák közé, de ő, ha észre is veszi azokat, a látottak nem jutnak el zsibongó agyáig.
- Na most elég! – csattan fel jóval hangosabban, mint szokott, mikor gyakornoka újra megszólal. Konstantin hangja és pillantása is szigorú. Még keze is mozdul; balja mereven felemelkedik, ezzel is jelezve a lánynak, hogy jobb, ha most azonnal elhallgat, ugyanis átlépett egy bizonyos határt. Ő laza, sok mindenben benne van és sok mindent másként kezel, mint kollégái, de ami nem fér bele az a tiszteletlenség.
A férfi vonásaiból visszaköszön valami dühítő tehetetlenség, amit most Karolinával és a kialakult szituációval kapcsolatban érez. Bosszúsan megcsóválja a fejét, majd ablakban könyöklő öklére támasztja állát. Megakar szólalni, tisztázni a félreértést, mert ez nem lehet más, csak egy ostoba, egymás melletti verbális elsiklás, értelmetlen konfrontáció, amire sem szükség, sem elfogadható magyarázat nincs. Hiszen eddigi közös munkájuk során soha, semmi összeszólalkozásuk nem volt. Nem civódtak, nem volt értelmetlen afférjuk.
- Mit képzel, kivel beszél?! Nem engedheti meg magának, hogy a gyakorlatvezetőjével így viselkedjen! Elment a józan esze? – fordul végül vissza a még most is barna hajú gyakornoka felé. Szemei szikrákat szórnak, és habár hangját is feszíti az önmagát visszafogó, dühös férfi, az semlegesen szól. Fegyelmezően, de nem bántóan. – Akkor sem, ha mérges rám, ha idegesítem, vagy ha legszívesebben elküldene a jó édes anyámba. Értve vagyok?
Szürkéi elárulják, hogy nagyon reméli, értve van. Ritkán beszél csúnyán, nem kenyere a trágárság, de most különösen jól esik kimondania végre, amit gondol. Úgy, ahogy gondolja.
- Keressen egy másik fülkét - feleli szikáran, s tekintetét az ablak felé fordítja. Mellkasát és torkát keserű csalódottság szorítja. Nehéz eldönteni, hogy azt önmaga vagy Karolina miatt érzi. Talán ez csak egy rossz nap. Pedig milyen jól indult...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
vasárnap délután, érkezés
Írta: 2016. november 19. 20:57
| Link


| Budapest-Bogolyfalva közötti vonatút | szoknya |

A hirtelenjében kimondott, felelőtlen szavak döbbenetre találnak. Karolina halványan érzékeli a férfi reakcióját, érzi a feszültséget, az elfojtást, ám nincs igazán tudatában annak, hogy ezúttal túl messzire ment. Ez csak akkor koppan le agyában, mikor Osztrovszky felcsattan. Riadtan rezzen össze a reakcióra, mint egy tág szemű őzike. Ajkait összepréselve ébred rá, hogy iménti viselkedése kritikán aluli volt. Mintha nem is ő lett volna... Holott még mindig úgy gondolja, szavai mögött igenis rejtőzött némi igazság, ám ez a megfogalmazás, a stílus nem elfogadható a hivatalnokkal szemben. A szégyen kellemetlen érzése kezd szétáradni ereiben, beterítve egész mivoltát.
- Én... Bocsánat – akadozó, halk szavú, ám érthető sajnálkozás hagyja el elvértelenedő ajkait. Nem bír a férfi szemébe, arcába nézni, ölébe ejtett kezeinek beszél. - Elnézést kérek az iménti viselkedésemért. Megértettem – bólintással nyomatékosít, de még mindig nem néz fel. Hangja immár egy leheletnyit határozottabb. Tisztán látja, hogy itt és most átlépett egy határt, amit nem kellett volna. Soha nem akarja hallani Osztrovszkyt ismét így beszélni vele. Úgy érzi csalódást okozott neki. Annak az embernek, akinek mindeddig olyannyira meg akart felelni. Akire felnéz, és jól esik neki az elismerése. És most itt hirtelen jött forrongó felindulásból lerombolt minden eddig felépített képet. De ő is csak ember. Nem tökéletes. Érzésekkel, hibákkal, mint mindenki más.
Valahol titkon abban reménykedett, hogy Konstantin a kérdésére megenyhülve azt válaszolja: maradjon csak. De ismét keserű késként fúródnak szívébe a szavak, amik közlik, hogy már egy légtérben sem kíván vele lenni. Nagyot nyelve pillant fel félénken, ám fürkésző kékjei ismét csak az elutasító elfordulással találkoznak. Igyekszik úrrá lenni az arcát elöntő szégyenpíron, de mindhiába. Habár a férfi érthetően közölte mit kíván, a levitás még habozik egy kicsit, nem bír mozdulni, olyan, mintha odafagyott volna. Csak a vonat zakatolása hallatszik a feszült csendben. Aztán nagy sokára erőt vesz magán, kabátját karjára akasztva áll fel, hogy megkapaszkodva a rázkódó vonaton vállára vegye táskáját is. Szótlanul jut el a fülke ajtójáig, hogy azt kinyitva még megtorpanjon. Pár pillanat gondolkodás után végül csak megrázza a fejét, és behúzza maga mögött a fülke ajtaját. Jobb, ha most nem mondd már többet. Konstantin már csak a tompán koppanó távolodó lépteket hallhatja, amint Karolina szabad hely után néz.

* * *


Mikor a vonat begördül Bogolyfalvára, szótlanul, körbepillantás nélkül veszi sietős lépteit a kastély felé. Reméli, hogy ha a héten megjelenik a hivatalban, Osztrovszky azért nem vágja ki. Pár órával ezelőtti kedélyes hangulatának immár nyoma sincsen. A szeme sarkában mintha egy könnycsepp csillanna, de lehetséges, hogy csak a fény játéka az egész...
Utoljára módosította:Hollósi M. Karolina, 2016. november 19. 21:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Virág Dorka
INAKTÍV


miss magány
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 5
Írta: 2016. december 10. 13:56 | Link

A vonat egyre csak közeledik az állomáshoz. Az állomáshoz, ahol Dorka új iskolája van. Mikor a levelét megkapta meglepődött ugyan, és eleinte nem is igazán akarta elhinni, azt hitte, hogy valami vicc, de egy idő után világossá vált számára, hogy ez igaz. Végre megmagyarázódott az a sok furcsaság, ami vele történt. Örült annak, hogy végre elszakadhatott a muglik világától. Egy teljesen új élet vár rá.
 Ahogy egyre közelebb ér a vonat az állomáshoz, Dorka úgy kezd el készülődni a leszálláshoz. Három nehéz csomag van nála - és egy gitártok -, és fogalma sincs, hogy mégis hogyan fogja őket elvinni a sulihoz, vagy hogy hogyan fog leszállni a vonatról. Majd csak megoldja valahogy, gondolja magában.
 Szerencséjére senkivel nem kellett osztoznia a kúpén. Azt kellett volna még! Hallgatni a másik felesleges locsogását..
 Dorka a vonat leghátuljában foglalt helyet, mert arra számított, hogy oda kevesen mennek el. Jól döntött, senki nem zavarta út közben.
 Dorka egész úton olvasott, ez jól volt, és most itt az ideje annak, hogy meginduljon kifele. A hátára kapja a gitártokot. A három nagy és nehéz táskáját valahogy egymásra pakolja, mintha csak várat építene, és kinyitja a kúpéja ajtaját, majd megindul kifele. Kint néhányan állnak, és mikor megáll a vonat mindenki kifele tolong. Dorka úgy dönt megvárja, míg mindenki kiballag, úgyse siet sehová. Mégis sikerül az utolsó pillanatban kiszállnia. A táskáit gyorsan lerakja a peronra, majd ő is lelép. A vonat pont akkor indul el visszafele, mikor ő leszáll, és a nagy sietségben megtántorodik, a gitártok súlya is hátrahúzza.. Csak azt érzi, hogy hátra fele zuhan..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Az egyedüllét tiszta állapot. Rossz, de egyértelmű. Előbb-utóbb kitermel valami keménységet... valami dacot."
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. december 10. 14:51 | Link

Dorka

Nem értem, hogy is gondolhattam én azt, hogy sikerül reggel felkelnem. Igaz, eredetileg az volt a terv, hogy még visszajövök Pestről a kastélyba egy késő esti vonattal, de Daival szerencsére elhúzódott a csevegés és alapból már tizenegy és éjfél között mentem haza, utána pedig nem sok kedvem volt összepakolni és elindulni az állomásra. Jobbnak véltem reggel felkelni és ha még a vonat sem késik, tán be is értem volna az első órámra. Nem a vonat hibája, az feltételezem, pontosan közlekedett. A gond velem volt, vagyis nyilván nem jött össze a felkelés, főleg hogy az ébresztőt is elfelejtettem lefekvéskor beállítani. Mikor megnéztem a sötétítőtől félhomályba vesző szobámban az órát, azonnal lemondtam az első pár órámról. Majd kimagyarázom valahogy, noha az is lehet, hogy észre sem veszik, hogy nem ülök bent.
Kénytelen vagyok a kora délelőtti vonattal bekocogni Bogolyfalvára. A vonat közepe táján elfoglalom a magam helyét, aztán nem sokkal már alszok is tovább. Semmi különleges nincs az utazásban, már századszorra teszem meg ezt a távot, így még a táj sem köt le. Mindazonáltal felszabadultabb és boldog vagyok, amiért kibékültem Daival, pontosabban amiért tisztáztuk a problémánkat. Örülök, hogy nem veszítettel el a féltesómat és hogy nem hazudott, azaz nem beszélt rólam az apjának. Érzem, hogy közeleg a pillanat, mikor megismerhetem a valódi apámat, de picit izgulok is. Félek, mert eddig gyakorlatilag letagadott, hát mi lesz ezután? Egy biztos, anyám már tud mindent és a szavai új erőt adtak. Kezdem elhinni, hogy minden rendben lesz, noha ez még bátor feltételezés. Jóval a leszállás előtt már felébredek, így kénytelen vagyok nézelődni és gondolkodni is kicsit. Utóbbi időkben ezt jobban szerettem elkerülni, mert csak jobban sztesszeltem magam a bajokon, ám kezdek helyre jönni, azt hiszem. Lassan és fülsüketítő féknyikorgással áll meg a vonat, én meg az elsők között pattanok le róla. Nincs sok cuccom, hiszen csak pár napra ugortam haza, hogy beszéljek anyámmal és mint közben kiderült, Daival is. Fura ennyire üresnek látni az állomást, noha ez relatív, elvégre azért jócskán szálltak le a vonatról, de amúgy kevesen várakoznak, biztos azért, mert hétfő van és munkaidő. Nekem is már órán lenne a helyem, ehelyett csak belekap a hajamba a szellő és kész vagyok elindulni a kastélyba. Milyen jó lesz, ha Ricsiékkel leköltözünk végre a faluba, nem kell felcaplatnom a kastélyban lévő szobámig, hogy lepakoljak és pihenjek. Elgondolkozom, hogy beugorjak-e Gwenhez, de aztán rájövök, hogy éppen több száz kilométerre van tőlem és az egyetemi előadását hallgatja. Na hát ez bukta, ideje is megtennem azt a szörnyen nehéz első lépést. Még egy pillantást teszek a vonatra, talán éppen azért, mert az lassan megindul visszafelé, hogy megtegye a hétfői újabb útját. A vonatról viszont elterelődik a figyelmem, amikor hirtelen egy szokatlan mozdulatot veszek észre a tőlem nem messze álló személytől. Látom, hogy a sok cucca miatt megbillen és ha elég béna, akkor le is eshet a peronról, márpedig úgy tűnik, ez fog történni. Mellé lépek, elkapom a derekát és úgy rántom vissza egyenesbe. Nem nagy mozdulat tőlem, meg úgyis útba esett. Ennyi táskával csak a lányok képesek utazni, sosem bírtam megérteni őket.
- Óvatosabban! - közlöm vele semleges hangon, aztán megvárom, amíg biztosan megáll a saját lábain, végül elengedem. Igazítok táskámon, ami a manőver közben majdnem leesett rólam, végigmérem a lányt, hogy ki és miféle lehet, mert még nem láttam. Mondjuk ez nem jelent semmit, borzasztó az arcmemóriám,  aminek persze van előnye is. Na mindegy, valószínűleg úgyis egy új csajszi érkezik az iskolába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Virág Dorka
INAKTÍV


miss magány
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 5
Írta: 2016. december 10. 15:30 | Link

Abban a pár másodpercben, amíg zuhan nem gondol igazán semmire. Ami mégis csak meglepő, hisz az ilyen pillanatokban szokott az emberben lejátszódni az egész élete. Dorka ekkor egyedül csak arra gondol, hogy igen, csak ő lehet ilyen szerencsétlen, hogy már az első nap képes így járni. Bárcsak jobb lenne az egyensúly érzéke!
 Aztán érzi, hogy valami nem hagyja esni. Egy srác karja. A fiú visszahúzza a peronra. Ahogy újra biztonságban érzi magát egy pillanatra lehunyja a szemét, és átgondolja, ami vele történt. Szóval, sikerült már az első nap valamilyen  balesetet szenvednie. Végül is csak majdnem balesetről van szó, a fiú megmentette. Még is elönti a méreg. Hogy képes ilyen béna lenni?! Már az első napon magára vonja az emberek figyelmét?! Nem lett volna egyszerűbb mindenkit fellökni, és elsőként leszállni arról a nyamvadt vonatról?! Dehogynem, ezerszer jobban járt volna. Kinyitja a szemét és ránéz a srácra. Azt tanácsolja, hogy legyen óvatosabb. Dorka bólint.
 - Köszönöm - mondja. Ekkor jut ideje csak körbenézni. A látvány őszintén leveszi a lábáról. A méreg helyét felváltja a boldogság. Igen, végre új életet kezdhet. Végre nem fogják kicsúfolni azért, mert furcsa. Ebben az iskolában mindenki olyan, mint ő - mindenki tud varázsolni. Végre nem fogja magát kívül állónak érezni magát. Végre nem lesz nap, mint nap sírógörcse azért, mert mindenki utálja. És bár egy idő után teljesen hidegen hagyta már, hogy mindenki röhög rajta és szekálja, ugyanúgy rossz érzés tölti el, amikor arra gondol, hogy mennyit szekálták néha. Most komolyan?! Kérdi magában. Tényleg erre kell gondolnod, mikor örülnöd kéne?! Szóval megpróbálja pozitívabban látni a világot. És arra gondolni, hogy igen itt az új élete. Már benne van és nincs kiszállás!
 Eztán belegondol mégis, hogyan fogja a cuccát bevinni a kastélyba. A fiúra néz. Ő csak tud valami varázsigét vagy valamit, amivel betudja vinni az iskolába a bőröndjeit. Vagy éppen le kéne valahova adnia őket? Na, ez egy jó kérdés. Csak megkérdi a sráctól.. Na, de hogy szólítsa meg? Megpróbál valamit..
 - Öhm.. - Gratulálok, nagyon találékony vagy, Dorka, csak így tovább. - Te is a Bagolykőbe jársz, ugye? Nem tudod, hogy hova kéne vinnem a bőröndjeimet?
 Úgy dönt, hogy újra egy kisebb tornyot épít a bőröndjeiből, aztán a cipekedést csak megoldja valahogy. A 'hová' kérdés most talán fontosabb.
Utoljára módosította:Virág Dorka, 2016. december 10. 15:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Az egyedüllét tiszta állapot. Rossz, de egyértelmű. Előbb-utóbb kitermel valami keménységet... valami dacot."
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. december 10. 17:25 | Link

Dorka

Egy fa, két fa, sok fa, a szemem csak ugrándozik miközben a másodpercek fele alatt befókuszál egy adott pontot, majd ugrik is tovább a következő fix tájalkotóra, elvégre a vonat halad és a fák is rohamosan tűnnek el a szemem elől. Ettől mindig hamar elfárad a szemem, majd egy idő után megunom a nézelődés és pupilláimat elfedem a valóság elől. Álomba merülök, mely lehet a kipihentségemnek köszönhető, nem csoda, hogy nem tudtam felkelni kora reggel. Még tart a kóma, hiába ülök már a vonaton. A pesti levegő nem ébreszt fel annyira, mintha a Mátra hegyvonulatai között tenném meg a kastély és Bogolyfalva közti utat. Na de majd akkor magamhoz térek, addig is ráérek szunyókálni. Nagyjából fél órával az érkezés előtt térek ismét magamhoz és muszáj lenne valamivel elütnöm az időt, viszont tanulni nem akarok, nincs nálam semmi értelmes dolog, szóval marad az elmélkedés. Konstatálom, hogy már nem vagyok teljesen lesújtva, kevésbé stesszelek, talán ez amiatt van, hogy sikerült elsimítanom a problémákat anyámmal és Daival, mindazonáltal még mindig kérdéses, milyen lesz ennek az egész kavarodásnak a kimenetele.
A vonat lassulni kezd, nekem meg itt az ideje felemelnem a seggem és leszállnom a vonatról. Szerencsére nincs sok cuccom, így könnyedén leugrok a tömegközlekedési eszközről. Végignézek az állomáson, többek között visszanézek a vonatra is, így van lehetőségem meglátni az éppen egyensúlyát vesztő  lányt. Nincs tőlem messze, ez a szerencsére, na meg a nagy szívem, ami akkora, mind egy dió, de azért kellően sűrű. Utána kapok, ott ahol érem, ami történetesen a dereka és visszahúzom a peronra. Nem csodálom a meglepettségét, hajszálon múlt minden. Némi fáziskéséssel kinyitja szemeit és tekintetünk találkozik. Ekkor nekem is van időm és lehetőségem végigmérni őt, valamint megtudni, hogy tulajdonképpen kit is mentettem meg. Vörös haj, fehér bőr, érdekes arcelrendezés, megszeppent tekintet, bizonytalanság. Nem veszett el bennem egy Sherlock, a megjelenése triviális tényeket közöl: új diák érkezik a suliba. Elengedem és megigazítom a táskámat. Lassan indulnék is tovább, mikor meghallom a nyöszörgést, mire ismételtem rápillantok az idegenre. Érdekes kérdést tesz fel, ilyet még nem is hallottam eddig, pedig mialatt prefektus voltam, jó pár bugyuta kérdéssel fordultak hozzám az újak. Nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek rajtuk, így maradt a szokásos fapofa. Bólintok arra, hogy én is a Bagolykőre járok, majd furcsállóan nézek rá, ám végül szó szerint értelmezem a bőröndjeivel kapcsolatos kérdését.
- A szobádba? - válaszolok egy kérdéssel, amit inkább kijelentve gondolok és szerintem a lány is érti. Ha valóban gólya, akkor a gólyalakban fogja tölteni azt az időt, amíg nem lesz saját szobája, vagy netán le nem költözik a faluba. Tényleg nem értem a kérdést, vagyis azt, hogy hova máshová akarná vinni őket? Én biztosan meg nem válnék tőlük, mert ez még mindig Magyarország és két perc figyelmen kívül hagyás után már nyoma is veszik a táskáknak, a DHL pedig nem tartózkodik Bogolyfalván, így sajnos a vállalat szállítmányozási kedvességét sem tudja igénybe venni.
- De gondolom, elsős vagy és a kastélyba mész, szóval adjad csak - mondom, mert mégis csak nem illik bunkónak lennem, hiába nem szeretem az értelmetlen kérdéseket. Nincs is rossz kedvem és miért ne segítenék a csajszinak, így elveszek tőle néhány cuccot, a gitárját is, amin már megakadt a szemem. Nem vagyok én annyira seggfej srác, ezt Gwen is igazolni tudja. Elindulok a suli felé közepes tempóban, már úgyis mindegy lenne a sietség, nem fogok beérni a fontos óráimra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Virág Dorka
INAKTÍV


miss magány
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 5
Zalán
Írta: 2016. december 10. 22:21
| Link

Ahogy arra számítani lehetett Dorka nem éppen a legjobb abban, hogy normálisan tudja kifejezni magát. A fiú válasza, bár kérdés volt, inkább hat rá kijelentésként. Nem baj, fő, hogy megy a kommunikáció, gondolja magában. Furcsán hathat, hogy Dorka folyton magát szapulja, de aki nem igazán szokott másokkal beszélgetni attól mit várunk? Az arcán most is ugyanaz a furcsán semmilyen arckifejezés ül, mint általában. Az évek során megtanult mindenre semleges arcot vágni, és bár az előbb még ijedt volt, most már újra magára öntötte a megszokott arcát.
 A fiú elveszi a táska-tornyát, és rögtön utána szólna, hogy nem kell, de a srác már elindult. Követi, hiszen ő az egyetlen, akivel eddig szóba állt és magát ismerve nem igazán fog mindenkivel beszélni, aki szembe jön vele az utcán. Szedi a lábát, hogy beérje a srácot.
 Közben még mindig lenyűgözi a látvány. Teljesen oda van a környékért. Na, és a kastély.. Az új iskolája. Remény tölti el és egy furcsa melegség a lelkében. A már sokszor emlegetett új élet vár rá. Egy másik élet. A régiben egyedüli támasza a két bátyja volt, akikhez bármikor fordulhatott.. Apropó a két bátyja.. Majd mindenképpen írnia kell nekik. Miután beköltözködött és elkezdte a tanulmányait, biztos szán rá időt, hogy írjon nekik. Furcsa, csak nem rég jött el otthonról máris mennyire hiányzik neki a két testvére. Nem gondolta volna, hogy ennyire hiányolni fogja a hülyeségeiket... Bár belegondolva ebben semmi furcsaság nincsen, hiszen csak ők voltak képesek mosolyt csalni teljesen összetört húguk arcára. Arra gondol, hogy hogyan kezdték tanítgatni az első gitárján, majd, hogy hogyan segítettek neki legyőzni a sötétségtől való félelmét.. És, hogy hogyan vigasztalták. Bár sokat hülyéskedtek , ők voltak azok, akik mindig megértették őt.. Nagyon fontosak számára.
 És most itt sétál. Egy tök idegen fiú cipeli a bőröndjeit. Ez valahogy zavarja. Nincs hozzászokva, hogy helyette cipekedjen. Legszívesebben átvenné tőle a cuccait, de ahhoz megint meg kéne szólalnia, amire nem biztos, hogy képes lenne.. Mármint megszólalni talán, de arra, hogy valami normálisan mondjon kevés esélyt lát. Amúgy sem szeret fölöslegesen fecsegni. Nem igazán tud másnak semmit sem mondani..
 Meglepő módon várja az iskolát, pedig itt is tanulnia kell majd. Kíváncsi arra, hogy mégis milyenek lesznek itt az óránk. Biztos érdekesek. Megtanul majd varázsolni. Erre gondolva megint boldogabb lesz.. Egy új dolog. Talán a sok tanulás közben nem lesz ideje ennyi mindent éreznie, mert már kezdi zavarni, hogy közel húsz perc alatt vagy tíz érzelem futott át rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Az egyedüllét tiszta állapot. Rossz, de egyértelmű. Előbb-utóbb kitermel valami keménységet... valami dacot."
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 24. 18:01 | Link

Lola
A vizsgaidőszak egyik hétvégéjén, kora este

Szóval csak nem úszta meg. Egy halk, lemondó sóhaj hagyja el a száját amint a vonat elhúz mellette, elhagyva a vonatállomást. Ezzel egyidőben látja meg a Bagolykő kastélyát, amely úgy tornyosul fölé, mint egy hatalmas sorscsapás, egy szörnyű ómen. Nem is túlzok akkorát. Az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy a nővérével karöltve kiagyaljon valamiféle tervet, amely megakadályozza az elkerülhetetlent - vagyis hogy Magyarországra citálják őket a szüleik. Hogy az eredmény két zseninek tartott gyerek mellett hogy lehet ennyire csúfos, arra csakis a szülői szigor, szeretet, megfélemlítés, érvelési módszertan, illetve a balszerencse adhat választ. Arra pedig, hogy ikertestvére miért a mai napot választotta arra, hogy életében először cserben hagyja - nos, arra nincsen jó kifogás. Mert hogy Nóri nem pattan le mögötte a vonatról, de nem ám. A legutolsó pillanatig húzza a költözést. Hiába próbált Milán hatni rá, a legtöbb jól bevált módszere most nem volt hatásos... Úgy tűnik, a testvére sokkal nehezebben fogadja el a tényt nála, hogy most már meg kell barátkozniuk a Bagolykő gondolatával.
Persze neki sem könnyű. Egészen bizakodó volt, amíg jobban utána nem nézett az iskolának. Természetesen azzal kezdte, hogy lecsekkolta a gyógynövénytan tanárt. Hiba volt. Mint kiderült, egy éppen hogy végzett tanerőről van szó, aki ráadásul még csak nem is egyetemen, hanem a Bagolykő saját kis mesterszakán tanulta ki a mesterséget. Hát hol van ez az ő akadémiai professzoraihoz képest? Hogy fogja így folytatni a kutatásait? És egyébként is, ha már itt tartunk, miért néz ki a Bagolykő kísértetiesen úgy, mint a Roxfort? Még az építészeti stílust is lopták, úgy néz ki.
Ezek a gondolatok cikáztak a fejében a vonatút alatt, de mire leszáll, már máshogy gondolkodik. Megálljt parancsolt a felesleges hisztinek. Ez különbözteti meg őt a testvérétől, hogy kordában tudja tartani az érzelmeit. Szegény ember vízzel főz, most már ebből kell kihoznia a maximumot, és pontosan ezt is tervezi tenni. Hogy hogyan szabadul meg innen, abban egyelőre még nem biztos, mert mostanáig még csak arra vonatkozóan születtek remek tervei, hogyan rúgassa ki magát innen két nap alatt, de feltehetőleg nem ez a legjobb módja ennek. Úgyis ki fog találni valamit.
Körbetekeri a sálját a nyaka körül, a kezeit pedig zsebrevágja. A csomagjait szerencsére elintézik helyette, így rá csak egy kellemes (?) séta vár a kastélyig. Kicsit még álldogál, nézelődik. Húzza az időt, olyan későn szeretne a kastélyba érni, amennyire csak lehetséges.
Utoljára módosította:Fellegi L. Milán, 2017. február 24. 18:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. február 24. 18:23 | Link


Még azok is tudják mi ez, akik nem művészek. Mert bizony egy olyan borzalmas dolog, ami, ha gyakori lenne, leszakadna a föld a pályájáról, de minimum kihalna egy állatfaj generáció. Az állatokat nem bántjuk.
Mert ez bizony az ihlet hiánya. A múzsám elhagyott, megcsalt, talált magának egy jobb festőt, írót, költőt, valakit. És ez a depresszív állapot már napok óta tart. Már napok óta nem tudok belekezdeni egy vászonba, nem tetszenek a színek, de még csak az sincs, amit lefesthetnék. Az utcát sem fejeztem be, ott áll a többi félmunka, vázlat között.
A falak sem nyújtanak semmit. Pedig eddig hívogattak. Minden üres felület új lehetőségeket tartogatott magában, most.. Semmi. Egyszerűen semmi.
Ezért is vagyok itt. Hoztam apának kaját, hogy ne haljon éhen, Alexát rábíztam a bátyánkra, és most itt ülök az egyik padon, ceruzával és füzettel, hátha meglátok valamit, ami képes visszahozni az életkedvem. Mert ez már tarthatatlan. A szám harapdálva tépek ki egy újabb telefirkált lapot, aminek a tartalmát még egy elsős és szégyellné magát, aztán sóhajtva helyezem ismét a grafit hegyét a még szűz felületre.
És. Nem. Történik. Semmi. Egy nyamvadt fát nem tudok kierőltetni magamból, hát itt dobom magam a vonat elé, esküszöm.
A szemem sarkából pillantom meg Az Arcot, csupa nagybetűvel, aláhúzva, neon fényekben villogva, mintha csak a megmentőm szállt volna alá. Becsapva a füzetem fordulok hátra, ahogy elmegy mellettem, és bár nem láttam teljesen, én tudom, hogy erre van szükségem. Szóval nem túl feltűnően átesek a pad támláján, és már indulok is utána, hogy elébe vágva álljam el az útját, és még a noteszem is az arca elé tartom, hogy még véletlenül se gyalogoljon át rajtam. Ez van, ha az ember leánya akkora, mint egy méretes negyedikes, esetleg ötödikes, akkor mindent be kell vetnie a jó cél érdekében.
- Nevet, házat, évfolyamot - komolyan, annyira, de annyira vártam már erre a mondatra, hogy elhagyhassa a számat, hogy külön örömet okoz kimondani. Persze fogalmam sincs, ki az, lehet, hogy nem is iskolás, de a két kezem összeraknám érte, ha iskolás lenne, és nem mestertanonc.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 24. 22:18 | Link

Lola

Nem veszi észre a lányt, túlságosan el van foglalva a gondolataival. Ez már csak így van az ő esetében. A legtöbb alkalommal nem igazán összpontosít a külvilágra, vagy ha mégis, akkor is csak a számára fontos dolgokat figyeli meg. Ilyen most például a kastély messzi látképe, illetve a lemenő nap által jelzett esteledő idő. A padon ülő hölgy azonban elkerüli a figyelmét, és ez egészen addig így is marad, amíg szembe nem találja magát a füzettel. Azt sem veszi észre, hogy a lány feláll és megindul utána. A füzet hatására azonban váratlanul megtorpan, hiszen a reflexei azért neki is működnek, nincs szándékában lefejelni semmit. Szemöldökeit ráncolva pillant le a lányra, aki először számára nehezen értelmezhető szavakat vág a fejéhez, mindenféle köszönés vagy bemutatkozás nélkül. Aztán persze összerakja magában, hogy mire gondol a szőke. Pár pillanatig azonban csak pillog rá, mert jelen pillanatban annyira nem illik bele a kontextusba a lány által elhangzott három szó, hogy nem is érti, hogy kerültek az ajkaira.
- Nincs, nincs ééés... Előbb talán köszönhetnél - feleli neki szórakozottan, ámbár a tőle telhető legőszintébben. Hiszen nincs is háza, évfolyama sem. Elvégre praktikusan nem is a Bagolykő diákja még. Nem kezdődött el a tanév, ő pedig még be sem tette a lábát az iskolába és - habár tudja, melyik házban és melyik évfolyamon fogja elkezdeni a tanévet - ez egyelőre feljogosítja arra, hogy ilyen bugyuta kérdezősködésnek ne engedjen. Ami pedig a nevét illeti... Na jó, azt végül is megmondhatja.
- Szia. Milán vagyok - pislog a lányra párat megenyhült tekintettel. Hangleejtése jelzi, hogy szívesen eltekint az előbbitől, és inkább úgy tesz, mintha a beszélgetés eleve csak most kezdődött volna. Jobbját készségesen nyújtja a lány felé, miközben bal kezével megigazítja a vállán a táskáját, amely az előbbi mozdulattól kissé lecsúszott.
- Te afféle gyerekfelvigyázó vagy? - érdeklődik pimaszul, elvégre a lány korábbi kérdezősködése erre enged következtetni. Tisztában van már valamennyire az iskola szabályaival, így példának okáért a kijárási tilalommal is, de arról eddig nem tudott, hogy még a falu vonatállomásán is buzgó diákok lesik a kalandos kedvűeket. Ez azért már talán kicsit túlzás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. február 25. 12:44 | Link


Fel se veszem magamra, hogy nem veszi tudomásul a közeledésem. Igazából én is valami ilyesmit produkálhatok festés közben, mikor belemerülök, de most az sincs, amibe belemerülhetnék. A kérdéssorozatomra jön a válasz, ami valljuk meg, nem igazán tetszik. És ez a nemtetszés meglátszódhat az arcomon is, mert szinte érzem, ahogy megnyúlik a kifejezésem. No de sebaj, majd jól megjegyzem a vonásait magamnak.
- Ja, ne haragudj. Szia - szórakozottan vonogatom meg vállaim, igen, az ilyesmi előfordul, hogy megfeledkezem az ilyen formaságokról, de semmi baj, mert igyekszem pótolni is a mulasztást.
- Lola Kíra - mivel, hogy már eléggé észrevett, le is eresztem a noteszkés kezem magam mellé, a ceruzát pedig beleszúrom a kontyomba, csak az után nyújtom oda neki a kezem. - Nem tűnsz annyira felnőttnek - jegyzem meg, jobban szemrevételezve az az arcát. Minden kis apró részletre szükségem van, mert az ördög ugye az apróságokban rejlik, és a kicsinységek nélkül nem jó rajz a rajz. Vagy mi. Amúgy nem mászok bele a személyes terébe, se semmi, csak így szépen diszkréten vésem fel az agyamba az arcszerkezetét. Nem vagyok én pszichopata.
- Gyerekfelvigyázó. Hát így is mondhatjuk - elmosolyodva bólintok. Lévén prefektus, eridonos, ha úgy vesszük, egy csomó gyermekem van, kezdve Viktortól meg Ádámtól, az elsősökig. Vagy fordítva. Nevermind.
- Honnan jöttél? - kíváncsian biccentem oldalra a fejem, és a kérdés is csupán szigorúan a művészi véna miatt van. Mindent tudnom kell. Mindent. És mivel egy állomáson vagyunk, nyilván hülyeség lenne a "most jöttél?", mert tekintve a táskát, meg a helyszínt, igen valószínű, hogy most jött. Ha most menne, akkor nem lenne itt, és ha várna valakit, azt bizonyára az ellenkező irányba fordulva tenné meg. Szóval ja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 25. 17:33 | Link

Lola

Szentel pár pillanatot annak, hogy megfigyelje a lány vonásait, azonban közel sem időzik annyit el vele, mint amilyen hosszan Lola nézi őt. Ezen kissé meg is lepődik. Az Eridonos egészen olyan, mintha a sötétben meresztgetné a szemét egy ismerős, de régen látott arcra, mert a homályban nem tud róla meggyőződni, hogy tényleg az adott illetőt látja-e. Éppen csak annyi a különbség, hogy most még világos van, ők pedig még soha nem találkoztak. Ebben pedig Milán teljesen biztos, mert habár nem áldoz túl nagy figyelmet a körülötte levő embereknek, az arcokat többnyire megjegyzi.
Azonban nem tud ezen sokat töprengeni, hiszen a lány végre kezet ráz vele és be is mutatkozik. Mindkét nevének szép hangzása van.
- Melyiket használod? - érdeklődik. Habár adja magát, hogy az először elhangzott név lehet használatban, mégis rákérdez. Ennek az az egyszerű oka, hogy neki is van másik neve, mégsem említi bemutatkozáskor. Vagyis ha elhangzott, akkor jelentősége van.
A lány zavarodottságában tett kijelentését rögtön megérti, de nem válaszol rögtön. Előbb elnyom egy apró nevetést, amiért sikerült Lolát ennyire összekavarnia az egyszerű tényekkel. Nade nincs gáz, kontextusban máris érteni fogja a dolgot.
- Mert nem is vagyok. Azért nincsen házam és évfolyamom, mert még nem iratkoztam be - magyarázza a dolgot enyhén gesztikulálva, majd finoman megigazítja a sálat a nyakában. Közben pedig kíváncsian figyeli a lány vonásait, mert szereti látni a pillanatot, amikor az emberek fejében összeáll valami, amit korábban nem értettek.
Gyanítja, hogy a lány prefektus, vagy ahhoz hasonló szerepet tölt be a kastélyban, habár ez egyáltalán nem magyarázza meg, hogy miért itt tölti az idejét, és nem a kastélyban végzi a munkáját. Milán pedig szeret rákérdezni a dolgokra, amelyek nem világosak számára.
- Szóval akkor miért nem a kastélyban vagy? - kérdezi, a fejét enyhén oldalra billentve, várakozó álláspontot felvéve. Elvégre így is van, várja a választ. Közben Lola újabb kérdést szegez neki, amelyre kissé kelletlenül, de azért válaszol. Tulajdonképpen ez a lány elég sok személyes dolgot kérdez ahhoz képest, hogy három perce sem ismerik egymást.
- Budanekeresdről - válaszolja, habár a kérdésre nem ez az igazi válasz, és ezt talán felesleges is mondania, hiszen a legtöbb Bogolyfalvát érintő vonat onnan indul, vagy megáll ott. De végül is most már az a hely lesz az új otthona, nem a svájci házuk, úgyhogy jobb is, ha innentől így válaszol erre a kérdésre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. február 26. 11:25 | Link


A kérdésre megvonogatom vállaim. Az emberek többnyire Lolának hívnak, de nekem nincs bajom a másik nevemmel sem. Mármint vannak emberek, akik a második nevüket nem szeretik, nem használják, meg ilyenek.
- Úgy szólítasz, ahogy szeretnél - adom meg a választ. Jó, az már nekem sem tetszene, ha a családnevemen hívnának, hogy "hé Tóth, gyere má' ide", de ilyenre szerencsére eddig nem volt példa. És remélhetőleg nem is lesz. Ahogy jön a magyarázat, mintha felvilágosodnék. Szóval, ha még nem iratkozott be, akkor be fog, és akkor mégis csak a kis társadalmunk tagja lesz. Ami nekem mindenképp jó. Nem mintha ilyen kihasználós lennék, vagy ilyenek.
- Ó - hogy miért nem a kastélyban vagyok? Nos, ez egy igen jogos kérdés, tényleg ott lenne a helyem, de mint mondtuk, ott már nincs ihletem - igazából eddig itt sem volt -, és ha lenne legrosszabb prefektus szavazást, azt is igencsak én kapnám meg. Még egy nyamvadt büntetést sem szabtam ki, hát én nem tudom, hogy nem bűnöznek mostanában a fiatalok. Bezzeg az én időmben..
- Kellett egy kis levegőváltozás - megvonogatom vállaim. Ja, az a sok gyerek, meg a nagy zaj, amit művelnek, hát borzalmas. Nem mintha bajom lenne amúgy a dolgokkal, másképp nem lennék sem prefektus, sem eridonos. Mondanám én, hogy hamar levágom a kelletlenséget, de nem. Én nem vagyok ilyen pszichológusi tehetségekkel megáldva, hogy egyből olvassam a testtartást, meg az arcmimikát, meg a hanglejtést, szóval csak az után érzékelek valamicskét, hogy válaszol. Azt is inkább, mert túl egyértelmű, no de sebaj.
- Értem - bólintok, ahogy betuszkolom a farzsebembe a noteszem. Hát az jó. Én itt nagyjából ki is fogytam a beszédből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 26. 14:42 | Link

Lola

Fura lehet két névre hallgatni egyszerre, Milán legalábbis így érzi. Ő például szinte egyáltalán nem figyel oda, amikor Lőrincként próbál rá valaki hivatkozni. A Lócit még csak-csak meghallja, de az is inkább csak bosszantja, mintsem a sajátjaként tekintene rá. Szóval érdekes újdonságként tekint a lány lazaságára ebben a témában.
- Oké, akkor szia Lola - mosolyodik el, ezzel is jelezve, hogy végül melyik mellett döntött. Az általa várt pillanat pedig nem marad el, tényleg leolvasható a lány arcáról, hogy melyik momentum az, amikor összeáll a fejében a kép Milánnal kapcsolatban. Miután ez megtörtént, egy időre leveszi a tekintetét a lány arcáról, helyette inkább tovább nézegeti a kastély távoli képét, mintha csak szoktatná magát a gondolathoz. Tulajdonképpen tényleg ez is történik, szó szerint.
Lola válaszának viszont nem örül. Szóval ez vár rá is? A hideg estéket inkább fogja a falu pályaudvarának padján tölteni, csak hogy ne kelljen az iskolában lennie? Elvégre feltehetőleg még annyi kedve sincs a Bagolykőhöz, mint amennyi az Eridonos leányzónak van. Előre megborzong a gondolattól, hogy folyton menekülnie kell majd a zajtól és a nyüzsgéstől. Titkon reméli, hogy a Levitában lesznek majd hozzá hasonló diákok, akik hagyni fogják neki, hogy nyugodtan létezzen, dehát mi erre a valós garancia? Nincs sok.
- Ajjaj, ez számomra nem jelent sok jót - nyögi ki végül, igazából nem is annyira szándékosan, inkább csak kibukik belőle. Tovább nem folytatja, maximum akkor, ha Lola rákérdez, hogy ezt miért mondta. Nem szereti általában nagy dobra verni a dolgokkal kapcsolatos ellenérzéseit, idegenek számára legalábbis biztosan nem. Viszont barátai egyelőre nincsenek errefelé, némasági fogadalmat pedig mégsem tehet a következő évekre, amíg kijárja az iskolát... Szóval ez van.
- ... Rajzoltál? - érdeklődik végül, mivel most figyel csak fel a noteszre, illetve ebben a pillanatban rakja össze a korábbi mozdulatot is, amellyel a hajába tette a lány a ceruzáját. A füzet közben a lány zsebébe kerül, éppen ez a mozdulat hívta fel rá a figyelmét. Milán őszintén csodálkozik, hogyan fér bele abba a zsebbe bármi is, nemhogy egy notesz, de ezt inkább nem teszi szóvá.
- Szóval... Házad, évfolyamod? - mímeli a lány korábbi kérdését és hangsúlyát, elvégre ezekre tényleg kíváncsi. Ha már iskolatársak lesznek, nem árthat, ha legalább egy emberről tudni fogja odafent, hogy kicsoda.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. március 5. 20:55 | Link

# Jonathan Gerhard Van den Bergh
még a vonaton..


A jókedve már akkor elpárolgott, mikor nemes egyszerűséggel közölték, hogy ez a vonat nem megy tovább, és vagy átszállnak egy másikra, vagy elkezdenek a sínek mentén gyalogolni.
Jó, nem teljesen így, de a lényegen ez mit sem változtat, és Sonja meg is fogadta, hogy utoljára választotta ezt a közlekedési formát. Félfüllel hall olyasmit, hogy " már megint", meg hogy " Magyarország, így szeretlek", de túl dühös most ő ahhoz, hogy ilyesmivel komolyabban is foglalkozzon, meg hát... azon túl, hogy ő is szív, nem érdekli. Vajmi kevés dolog van, ami érdekli, azokat pedig ma hagyta maga mögött.
Noha némivel derűsebb alapjáraton, ez meg nem látszik rajta, még otthon sem. Túl régóta, túl sokáig törekedett arra, hogy semmilyen érzelmet ne nyilvánítson - Donatskban muszáj volt, ha élni akart -, és ezekről a mechanizmusokról lemondani még nehezebb. Még okot sem talált arra, hogy megtegye. Porcelán arca pedig gyönyörű, még szebb, mikor mosolyog, de a lány gyanítja, hogy csak azért, mert úgy ritkán látni. Nem szenved depresszióban, épp csak nem szokott.
A másik vonatra felpattanva, magával cibálja a bőröndjét is, majd birka módjára kezdi követni az előtte lévőt, hogy a kellő pillanatban majd jól fel tudja lökni, és bevenni a helyet, amit az illető kiszemelt magának.
Ám mintha a karma még a gondolatokat is uralná, amint ez átsuhan a lány agyán, egy ajtó úgy oldalba vágja, hogy ő egyből nekitántorodik egy másiknak, vagyis felfogná az ajtó, csak hát épp az is nyitva van, így mire pisloghatna, vagy bármit is tehetne, valakin köt ki. Nem, nem egy ágyon... azon már van valaki, ő meg a valakin.
Ha poénos kedvében lenne, most beszúrna ide egy olyat, hogy meglepetés, vagy hasonló, ehelyett azonban tekintetével közli a nővel, hogy nagyon gyorsan tűnjön el a szeme elől, amit a hölgy meg is ért.
Sonja pedig már minden mindegy alapon, sóhajt fel a tehetetlen dühtől, majd fejét is hátra veti a mennyezetet tanulmányozva.
Utoljára módosította:Sonja Ainsworth, 2017. március 5. 21:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. március 7. 00:18 | Link

- ¤ -
Sonja Ainsworth
- ¤ -

Immár hivatalos. Felvételt nyertem a nívós Bagolykő Mágustanodába. Igen magas követleményeknek kellett hozzá megfelelni. Szükséges volt egy bizonyítvány az eddigi tanulmányaimról és az apám bőkezű tandíjbefizetése. Ami aztán mégsem tudott olyan bőkezű lenni, mert nem engedtek többet adni, mint amennyi ténylegesen fedezi a költségeket. Jól mehet nekik. Vagy teljesen bolondok. Akárhogy is, még mindig jobban fogok járni ezzel a hellyel, minthogy szolgamunkát végeztessenek velem valahol.
A vicces nevű kis faluba tart épp a vonatom, ami mellett az iskola található. Azért jöttem, hogy körbenézzek és kitaláljam, akarok-e egy lakást vagy házat bérelni a környéken, vagy megfelelő színvonalúak a kínált szobák a körletekben. Megtehetném, persze, hogy minden nap hazamegyek a hopp-hálózaton át, de nincs hozzá kedvem. Ki akarok szakadni a környezetemből. Változás kell. Sokat utazok, az igaz, de jó lesz huzamosabban létezni és vegyülni valahol.
Hamarosan Magyarországra érünk. Életemben nem jártam még ott. De annyira nem vagyok lázban miatta, hogy az ablakra tapadva ámuljak és bámuljak. Annyira nem, hogy a határ előtt nem sokkal úgy döntök, ledőlök még egy kicsit. A büfékocsiból visszatérek a hálófülkémbe, leveszem utazótaláromat, letolom a cipőmet és így vetem magam az ágyra, ruhástul. Alkarom a homlokomra támasztom és szusszanva lehunyom a szemem.
Azt nem tervezem, hogy elbóbiskolok, de megtörténik. Legalábbis valamiféle alfa állapotba kerülök. Mondjuk eljutnak hozzám a fura zajok, mikor megállunk, de ahhoz nem elegek, hogy kizökkentsenek. Viszont amikor hirtelen rajtam landol valaki, na az igen. Összerezzenek és egyúttal durván fújom ki a levegőt, amit kipréselnek belőlem. Még pedig egy lány. Egy vörös lány. Lássuk be, rosszabbul is járhattam volna. De egyébként jobban is. Már éppen hozzászólnék, mikor féluton rájövök, hogy fogalmam sincs róla, értené-e, amit mondok, így inkább csak megfogom a derekát és elkezdem letolni magamról. Elhiszem, hogy kényelmes vagyok meg hogy szép a fülkém plafonja, de minden jó véget ér egyszer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. március 12. 17:31 | Link

# Jonathan Gerhard Van den Bergh
még a vonaton..


Legalább kényelmesre esett. Ezt így el is könyveli, de az, hogy zavarban lenne, vagy kellemetlenül érezné magát emiatt, az nem látszik rajta. Voltaképp ilyesmit nem is érez, elvégre... nem az ő hibája, a nőt meg ráér később is megátkozni, ha addigra nem történik valami csoda, minek hatására lenyugszik.
Ő pontosan az a fajta lány, aki gondolkodás nélkül emel pálcát, vagy kezet másra, bár... mintha ez a kényszer mostanában szűnni látszana. Sonja viszont tisztában van vele, hogy nem a volt pszichológusa rá gyakorolt hatásának következménye, egyszerűen csak direktben kerüli az ehhez hasonló lehetőségeket. Nem akarja ebben az itt töltött három évében leírni magát, az meg a legkevésbé hiányzik neki, hogy emiatt kelljen lemondania arról, mait már évek óta tervezgetett.
Kezek kerülnek a derekára. Minden izma megfeszül, így talán nem lesz olyan könnyű őt csak úgy lepaterolni, ellenben segítségre nem is lesz szüksége. Másodpercek leforgása alatt történik minden. Ahogy az idegen hozzáér, ő fel is pattan. Nem realizálja a helyzetet, mire volna esélye észbe kapni, keze lendül, és egy hatalmas pofont kever le az illetőnek, akit nem is olyan rég még kényelmi tárgyként használt.
A reflexei viszont ilyenek, egyetlen kósza pillanatban mutatkozik meg szemében a megbánás, de azon túl csak a rideg távolságtartás az, amivel a másikat méregeti. Megszólalni sem fog, bocsánatot kérni meg főleg, még akkor sem, ha tudja, most ő a hibás. Taperolták már elégszer ahhoz akaratán kívül, hogy erről a mechanizmusról lemondjon.
A táskájába nyúl, majd egy üveget vesz elő, amit fel is hajt, szemét végig a kabintársán tartva. Méregeti, nem egyszer járatja fel-le rajta a tekintetét, aztán mintegy békejobbként nyújtja neki az üveget, amiben sejthető, hogy nem ásványvíz van, de... az illető talán nem finnyás.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. március 12. 23:23 | Link

- ¤ -
Sonja Ainsworth
- ¤ -

Sikerül lenyomnom magamról az ölembe szakadt nőcskét, és éppen ülnék fel, amikor félúton kapok egy hangosan csattanó pofont az arcomra. Magam mellé támasztok, fejem a lendülettől oldalra fordul és így is maradok pár pillanatig. Még van bőr a képén ennek a vörös banyának. Beesik rám, heverészik rajtam egyet és mikor eltávolítanám, még én kapok érte.
Felemelkedem az ágyamról és ránézek. Csinos, csinos, és már nem is harap, de mindez nem menti meg. Felszegem az állam és várok még egy keveset, hátha méltóztatik kinyögni valami bocsánatkérés félét vagy bármit. Ám ahogy látom, erre aztán várhatok. Csípőre teszem a kezem és hitetlenül elvigyorodok. Még fújtatok is hozzá egyet. Ekkor pedig még rátesz egy lapáttal. Vagyis inkább egy üveggel. Iszik. Rájött, hogy szomjas. A legjobbkor. Különben pedig nagyon téved a leányzó, igenis finnyás vagyok. Legalábbis nem iszom akármit és főleg nem akárki után. Ő pedig bizony most egy nagyon nagy akárki a szememben.
Könnyedén lendül a kezem és ütöm ki fogásából a felém nyújtott flaskát. Ha pofozkodunk, pofozkodunk. Örüljön, hogy ezt nem a szép pofiján csattant. Merlinre mondom, ha nem most ébredtem volna és nem félig fekvő, félig ülő helyzetben ér a támadás, visszakézből kapta volna meg, ami jár neki. Engem aztán nagyon nem érdekel, hogy lány.
Miután az üveg nagy koppanással ér földet a küszöbön és már kezd is a padlóra ömleni tartalma, csak visszarakom csípőre a kezem és megemelt szemöldökkel várom, hogy elhordja magát a fülkémből. Persze előbb kérhet sűrűn elnézést is, amilyen nyelven csak tud, meg feltakaríthatja a padlót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. március 12. 23:37 | Link

# Jonathan Gerhard Van den Bergh
még a vonaton..


Igen, Sonja sejti valahol, hogy nem ez egy kapcsolat tökéletes megalapozása, legyen az bármilyen, de végül is, ő csak vissza akar jutni abba a nyamvadt kastélyba, a srácot meg vélhetően úgyis utoljára látja. Pedig javuló tendenciát mutatott, már el merték engedni a kezét, erre meg egy apró mozzanat ki tudja zökkenteni abból az idillikus ürességből, amiben stagnált, és amiben köszöni szépen, jól is érezte magát.
A srácot hibáztatja érte, hiába nem tehet semmiről, bűnbaknak tökéletes lesz. Vár valami kifakadást, vagy bármit az "ugyan mit képzelsz, ki vagy te"-től elkezdve, a " most takarodj a szemem elől"-ig, de még ha fáj is bevallania, meglepi, hogy ezek közül egyik sem hangzott el. Fel is vonja a szemöldökét, egy pillanatra, mintha az érdeklődés is megcsillanna a szemében, de az annyira észrevehetetlen, hogy ha a másik nem figyel, simán elsiklik felette, holott ez igen ritka jelenség, már a vörös részéről, általában hidegen szokták hagyni mások, mind egy kaptafa, semmi újjal nem kecsegtetnek és unalmasak.
Lazán nézi végig, ahogy az üveg padlót fog, még a fejét is oldalra dönti, miközben végigkíséri tekintetével, hogy folyik a padlóra, de egyetlen mozdulatot sem tesz, mintha csak sóbálvány átok találta volna el. Bár pálca még nem került elő, az övé elérhető közelségben van, aztán meg még használni is tudja, úgyhogy nem riad vissza, sőt... mintha még élvezné is egy kicsit... valahol... nagyon mélyen.
Tudja, mire vár a másik, mikor csak úgy csípőre teszi a kezét, ahogy az anyja tette kiskorában, de hát arra várhat. Sonja nem tesz semmit, azon túl, hogy kezeit összefonja a mellkasa előtt, majd a kocsi falának dől, nem mintha ezzel növelhetne bármit is a távolságon, amennyire szűk a hely, csoda, hogy nem lesz itt senki klausztrofóbiás.
Kihívó mosolyt küld útitársa felé, s bár fáj még csak rágondolnia is, nem tudja behatárolni, mi lesz a következő lépés. Valószínűleg, a másik fog lelépni, de akkor meg nyert magának egy fülkét... rosszul ő ebből nem jöhet ki.
Utoljára módosította:Sonja Ainsworth, 2017. március 12. 23:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. március 13. 00:26 | Link

- ¤ -
Sonja Ainsworth
- ¤ -

Őnagyságának nincs kedve eltakarodni a szemem elől és mindennek tetejében hagyja a kabinom padlóját az italában fürödni. Szép kis firma. Nekem is a kezem ügyében van a pálcám, de azt lesheti, hogy akár csak egy suhintást teszek azért, hogy eltűntessem a mocskát. Hiába én csaptam ki a kezéből, csak magának köszönheti. De nem mozdul. Csak élvezi a fülkém falának kényelmes támasztékát.
Kilépek a szűk folyosóra és csettintgetni kezdek. Járkál itt fel-alá a hálófülkék környékén egy amolyan szobafiú féle. Fogalmam sincs, a vonatokon hogy hívják őket. Minden esetre csettingetek, mintha ettől varázsütésre itt teremne. Majd itt is fog. Addig meg csak lesajnálóan nézem a vöröskét és továbbra sem szólok hozzá.
Lám, érkezik a személyzet egyik tagja. Némi további csettintgetés után mutogatok neki a feltakarítandó területre. Úgyhogy nyilván érti, mit akarok tőle. Látszik rajta a tétovaság és az, hogy nincs teljesen szokva ilyen feladatok hirtelen ellátáshoz, sem ilyen stílushoz. De jó lesz, ha megszokja. Bólogatva veszi elő a pálcáját, hogy végrehajtsa a tisztítóbűbájt. Részemől közben a csomagomhoz lépek és megszerzem belőle arany pecsétgyűrűmet, az ujjamra húzva. Ez nem csak egy tekintélyes ékszer, ám egyben varázstárgy, amely azt a célt szolgálja, hogy értsem, amit ezek az emberek beszélnek, meg hogy ők is értsenek engem. Igazából jó is lesz, ha mostmár le se veszem igazán az elkövetkezendő években. Legfeljebb alváshoz.
- A hölgynek nem ide szól a jegye - bökök aztán a lazán álldogálló nőcske felé, innentől a srácra bízva, hogy csináljon vele valamit. Én nem fogok vesződni vele.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. március 13. 00:38 | Link

# Jonathan Gerhard Van den Bergh
még a vonaton..


Majdnem, de csak majdnem felhorkant a piperkőc csettintgetését nézve. Voltaképp jót is mulatna ezen, ha nem utálná zsigerből a hozzá hasonló férget - nem tartotta, nem is fogja őket többre tartani - de így csak kivár.
Persze, mondhatná azt is, hogy csettintésre nem fog megjelenni senki, aki majd kinyalja a ..., de esze ágában sincs a szavakat pazarolni rá.
Az emberkét sem érti túlzottan, tisztában van vele, hogy nincs a munkaköri leírásában az, hogy mások után takarítson, na meg első ránézésre, kabintársának se lenne ez megerőltető, sőt magának Sonjának sem, de itt most ő a szenvedő alany, hisz békülni akart a maga sajátos módján, az más kérdés már, hogy ez nem jött össze neki. Megpróbálta. Jó, tudja ő, hogy nagyobb erőfeszítéssel talán meg is enyhíthetné az illetőt, de főleg ezek után már esze ágában sincs.
- Sőt... nem is erre a vonatra - dől belőle a segítőkészség, mikor közli a takarító fiúval, akinek egyből be is ugrik, miről van szó.
- Sajnálom uram, a másik szerelvényünkkel gond akadt, és a hölgynek is át kellett szállnia. Mostanra már minden hely foglalt, de a társaságunk kárpótolja a kellemetlenségért, amennyiben Ön óhajtja - monoton szövegként darálja le, mintha nem rendhagyó eset lenne, aztán ott is hagyja a párt, abban a kellemes légkörben, amiben voltak.
Talán most kéne diadalittas vigyort megejtenie, vagy közölni, hogy így jártál s*ggfej, de ennyire gyerekes játszmákba már nem hajlandó belemenni.
Az ágyat viszont meghagyja eredeti tulajának, a földre ülve kotorássza elő a jegyzeteit - noha idén nem fog levizsgázni, valamivel akkor is el kell ütni az időt -, és inkább bújik azokba, semmint a piperkőccel diskuráljon.
Egyedül a rellon címerét viselő nyakkendő az, ami kikandikál, és felfedi a másik előtt, hová is tartozik, és még mennyi időt kénytelenek együtt tölteni, mélységes sajnálatukra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. március 13. 01:10 | Link

- ¤ -
Sonja Ainsworth
- ¤ -

Összevont szemöldökkel pislogok a lányra, mikor csak így bevallja, hogy potyautaskodik, de nagy sajnálatomra aztán mégsem erről van szó. A szobafiú felvilágosít a helyzetről. A szomorú helyzetről.
- Mindenképpen óhajtom. Ezért még szép, hogy kárpótolni fognak - intek a vöröske felé, amit értelmezhetnénk úgy is, hogy magát a kényszerű átszállás miatt kialakult helyzetet sérelmezem, nem pedig a kabintársam személyét. Azonban szerintem mindannyian tudjuk, hogy mindkettőt ugyanannyira kikérem magamnak és ugyanúgy ez-ként utalok rá.
Magunkra maradunk. A hölgyike már birtokba is veszi a fülkét. Kényelmesen elhelyezkedik a földön. Legalább tudja, hol a helye. Mondjuk padló a folyosón is van, úgyhogy ezt ott is csinálhatná. De nincs kedvem a további huzavonához. Kinézek az ablakon, valami ismertetőjel után kutatva, merre járhatunk. Hamarosan észreveszek egy táblát. Ez már Magyarország lesz. Oké, akkor nem kell túl soká kibírnunk együtt. Egy sóhajjal lököm el magam az ablakkerettől és nézek le a vörösre. Ahogy így végigpásztázom, bizony kiderül róla számomra, hogy nem csak fülke-, de háztársak is leszünk. Nagyszerű.
Az ajtóhoz megyek és ellenőrzöm, rendesen be van-e zárva. Nehogy egy harmadik személy is beessen ide hozzánk, amikor már kettőnknek is ilye szűk ez a hely. Ráfordítom a reteszt, aztán leülök az ágyra és hanyatt dőlök, tovább ejtőzni még. Kezeimet lazán tarkóm alá teszem és a plafont nézve hallgatom a vonat monoton kattogását. Pislogásom felveszi az ütemét, mígnem szemem lehunyva marad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. március 25. 16:19 | Link



Szóval a Lolát választotta. Nem mondom azt, hogy megkönnyebbülök vagy valami, mert nekem aztán igazán nincs bajom egyik nevemmel sem, meg szinte mindenki másképp szólít, szóval ja.  Az arcára, amit vág - mert az emberek arcán tényleg szokott látszani mire gondolnak, vagy mit éreznek, főleg mikor beáll a dolog - először csak összeráncolom homlokom, majd mikor megszólal, le is esik a tantusz.
- De amúgy tök jó hely. Mármint egy csomó ember van, egy csomó személyiség, és biztos találsz valakit, akivel megérted magad, meg akivel jó eltöltened az időd. Vagy épp ő talál meg téged - nyomok egy kacsintás-félét, mert aki ide jön, az előbb-utóbb tényleg talál magának embereket. Bármire is van szüksége hozzájuk. Tényleg. - Szóval ne csüggedj, mert jó lesz - bátorítóan elmosolyodom, és némi gondolkodás után a vállát is megveregetem, persze, ha nem húzódik el. És azt se olyan fiús, bika módra teszem, hogy csattanjon, hanem csak finoman, alig érezhetően.
A noteszem amúgy nem nagy. Mármint nem akkora, mint egy füzet, hanem inkább olyan kis útikönyv méretű, ami elfér a zsebemben.
- Hát, próbáltam - megvonogatom vállaim, gondolatban hozzáteszem az "és akkor jöttél te a gyönyörű arcoddal" részt. De csak gondolatban. Elég érdekes reakciót válthatnék ki azzal, ha ki is mondanám, én minden esetre megijednék magamtól, ha az idegen énem ezzel állítana be. - De mostanában elhagyott a múzsám, úgyhogy csak húztam a vonalakat a lapra - lehet, hogy nem kíváncsi rá, de ha már rákérdezett, gondoltam ki is fejtem a választ, szépen, kereken, egészségesen, ahogy azt a normális emberek szokták.
- Eridon, negyedik - elvigyorodva válaszolok, és reflexből nyújtanám a kezem, de ezen emlékeim szerint meg már átestünk, szóval csak állok itt magamnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 45
Hazatérés
Írta: 2017. március 26. 13:56
| Link



A vonatablak mögött elsuhanó tájat szemlélem. Az ismerős dombokat, fákat, hegyeket. A gyomrom összerándul a gondolatra, hogy hiába mentem el, felesleges volt az egész, mert amint visszaérek, mindent ott folytatok, ahol abbahagytam.
Kezem idegesen remeg, tenyereim összedörzsölve érzem rajtuk a verítéket. Ujjaimat beletörlöm a felsőm aljába, majd ott is hagyom őket, megszorítom velük az anyagot. Némi biztonságot ad, hogy foghatok valamit. Már látom a házakat, közeledünk. Veszek egy mély levegőt, majd felállok, és a kijárat felé indulok.
Még a városból üzentem Vivinek, hogy mikor érkezem, hogy ha akar, elém jöhessen. Hazatalálok e nélkül is, de sejtem, hogy alaposan megijesztettem őket azzal, hogy olyan hirtelen leléptem, úgyhogy ha nem akarom, hogy keresztben lenyeljenek, vissza kell nyernem a bizalmukat. De anyu így is tüzet fog fújni. Főleg, ha meglátja a hajam.
Egy mély sóhajjal elengedni próbálom ezeket a gondolatokat. Érzem a döccenést, ahogy megáll a vonat. Meg kell kapaszkodnom, hogy el ne essek, ezért egy pillanatra elkapom a mellett lévő ülés háttámláját, és csak utána teszem meg a maradék pár lépést az ajtóig.
A lépcsőkről még szinte le sem lépek, amikor tekintetem már nővérem keresi. Szőke hajára koncentrálok, és valahogy úgy sejtem, ha itt van, ő is ezt teszi velem kapcsolatban.  
Utoljára módosította:Erdős-Prinz Violetta, 2017. március 26. 14:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. március 26. 14:41 | Link

# Jonathan Gerhard Van den Bergh
az állomáson....


Az út további része már egész kellemesen telik. Az a valaki ott, nem nyaggatja, ő meg aztán végképp nem tesz lépéseket aziránt, hogy megtörjön a csend. Nehéz ugyan belenyugodnia, hogy egy levegőt kell szívnia vele, de már csak dacból sem hagy nyugtot neki. Amint látja, hogy több ideig maradnak hunyva a szemei, valami véletlennek tűnő mozzanat közben, rúg az ágyába, vagy hajít véletlenül felé egy papírgalacsint, miután megunta a jegyzetei bámulását.
Aztán már ez sem szórakoztatja, így hagyja elaludni a másikat,  és inkább zenét kezd hallgatni, miközben az ablakon bámul ki, mígnem az ő szemei is csukva maradnak egy óvatlan pillanatban.  

Még így is előbb ébred. Ő már tudja, hogy percek múlva megérkeznek, erről viszont nem óhajtja tájékoztatni útitársát. Reményei szerint még azelőtt elslisszol, mielőtt  a másik felébred, ő meg jó eséllyel a vonaton ragad. Már szedni is kezdi a cókmókját, amikor pedig a szerelvény megáll, meg is indul.
Megtorpan végül is, és a férfit lesi. Megtenné, valami mégse hagyja neki, talán a lelkiismeret, hisz ennyire mégse bunkó, még akkor sem, ha a másik ezt teljes mértékben megérdemli.
Sóhajtva veszi elő a pálcáját, majd egy néma Wasser kíséretében magához hűen kelti a fekvő egyént.
- Megjöttünk - közli, aztán már le is lép. Minél előbb kávéra van szüksége, ahhoz, hogy innen még a kastélyig is el tudja vonszolni magát, így amint  a lába földet ér, megy és be is szerez magának egyet, fikarcnyit se törődve a maga mögött hagyott bájgúnárral.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. március 26. 18:59 | Link

Violetta



Viviel jó kapcsolatot ápoltam, mindig jókat beszélgettünk, annak ellenére, hogy tanári státuszban volt, nagyon laza volt és jó fej, ezért is kedveltem annyira. A Sárkánytan tantárgy is nagyon érdekelt, ezért megígértem neki, hogy az új tanévben felveszem majd. Egy nap megkért, hogy fogadjam a testvérét a vasútállomáson, mert neki halaszthatatlan dolga volt, én pedig úgyis ráértem, így eleget tettem a szívességének. Végre jobb idő volt, így elég volt egy átmeneti kabátot felvennem, ezen kívül egy lila pulcsi, egy fekete nadrág és egy fekete bokacsizma volt rajtam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Egyáltalán nem ismertem a testvérét, nem tudtam, hogy mennyire hasonlítanak egymásra belsőleg, de úgy voltam vele, hogyha Vivi rendes és jó fej, akkor talán a tesója is az lesz. Igaz, sok olyan esetről hallottam már, hogy a testvérek nagyon különböznek egymástól, de pozitívan álltam ehhez a dologhoz és izgatottan vártam a találkozást. Vivinek már nem volt ideje szólni a tesójának, hogy nem ő megy ki hozzá az állomásra, de reméltem, hogy ennek ellenére nem fogjuk elkerülni egymást, úgyhogy éberen figyeltem az embereket, amint leszálltak a vonatról, hogy minél hamarabb kiszúrjam Vivi húgát. Nem kellett sok idő ahhoz, kiszúrjam a lányt a tömegből, szó szerint úgy nézett ki mint a nővére, csak rövid haja volt. Amint közelebb ért hozzám, gyorsan elálltam és leszólítottam:
- Szia, Széplaki Alíz vagyok. Engem küldött a testvéred maga helyett, mert fontos dolga van, ezért megígértem neki, hogy én fogadlak majd helyette az állomáson.
Szinte levegőt sem vettem, úgy mondtam végig a mondandómat, aztán vártam a lány reakcióját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 45
Írta: 2017. március 26. 19:48 | Link



Sehol nem látom Vivit, de nem tudom, hogy ez most megnyugtat vagy kétségbe ejt. Egyrészt jó, mert egyedül is haza tudok menni, és sokkal jobb, mert később kapom meg a leszidásaimat. De rossz is, mert ez azt is jelentheti, hogy nem érdekli őket mit csinálok, lemondtak rólam. Vagy, hogy történt valami otthon.
A szívem összeszorul a gondolatra, hogy baja esett a gyerekeknek. Már-már futólépésben indulnék haza, amikor egy kislány elém áll. Őt hallgatva végre minden megvilágosodik, a szívverésem is lecsillapodik. Nincs baj, hacsak a túlzott aggodalmaskodást nem vesszük annak. És most nem vesszük. A paranoia minden édesanya ismérve.
- Szia, Violetta vagyok - mondom, de úgy sejtem, ő ezt már tudja. Attól még illik bemutatkozni. - Köszönöm szépen, kedves tőled, hogy segítesz nekünk.
Megeresztek felé egy vérszegény mosolyt is. A helyzetem csak annyiban változott, hogy később kerülök ítélőszék elé, és most már kísérőm is van, aki elvezet a kínpadig.
- Akár indulhatunk is. Nem nagyon vannak csomagjaim - fűzöm még hozzá a nyilvánvalót, nehogy azt higgye, várok még valamire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. március 26. 20:26 | Link

Violetta



- Szívesen, máskor is - válaszoltam neki mosolyogva, majd amikor közölte, hogy nincs több pakkja, el is indultunk.
- Hogyhogy nincs több? - kérdeztem tőle a csomagokat illetően, mivel azt hittem, hogy sokk cipelni való lesz még, de ezek szerint tévedtem.
Nagyon hasonlított a nővérére, de mégis különbözött tőle, igaz nem beszéltünk idáig valami sokat, de mégis olyan érzésem volt, hogy egy teljesen különálló egyéniséggel van dolgom. Elég vagánynak tűnt így első látásra, de nem is akartam megítélni őt, úgy gondoltam, hogy ideje jobban megismernem.
- Na, és mit lehet rólad tudni? - kérdeztem tőle vidáman. Reméltem, hogy mesél valamit magáról és nem kínos csendben ballagunk majd egymás mellett, amíg odaérünk az úti cél felé.
- Milyen érzés ennyi idő után újra találkozni a tesóddal? - csúszott ki a számon, hiszen, nem tudtam elképzelni, hogy milyen érzés lehet ez, ugyanis tudtommal én midig is egyke voltam. Kicsit irigyeltem azokat, akiknek volt testvérük és remek volt köztük az összhang, mivel ez nekem sosem adatott meg, másrészt már megtanultam egyedül élni azzal a tudattal, hogy leginkább maximum Timire számíthatok és saját magamra. Idő közben megismertem pár embert is itt, akikkel erősebb kötelék alakult ki köztünk, mint például Majácska, úgyhogy benne bíztam még a legjobban, mert szinte a testvéremnek tekintettem őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 45
Írta: 2017. március 26. 20:57 | Link



- Nem igazán volt szükségem semmire - mondom kissé zavarban. Ahhoz, hogy az ember pár éjszakára lelépjen otthonról, majd bulizzon egy jót, később pedig egy hotelben fetrengjen várva a józanodás pillanatát nem kellenek hatalmas bőröndök tele holmival.
Alíz kedves, vidám teremtésnek tűnik számomra így elsőre, hasonlít Vivire, és ez engem is megmosolyogtat. A kérdése azonban feladja a leckét. Nem tudom mit mondhatnék, amivel nem tüntetem fel magam rossz színben.
- Van egy kislányom és egy kisfiam. - Kezdjük a legfontosabbal, aztán csak eljutunk valahova. - Jogi asszisztensi képesítésem van, de nem hiszem, hogy ezt valaha kamatoztatni fogom. És hát szeretek gitározni.
Azt hiszem, kifogytam a mondanivalóból. Mármint a publikusból. Az ember nem azzal kezdi az ismerkedést, hogy beszél az exférjéről, meg, hogy egy kocsmában dolgozott. Nem mintha nagyon gáz lenne, de azért nem is akarom, hogy úgy tűnjön, hogy dicsekszem vele.
- Ennyi idő? - meglepetten nézek a lányra, aztán megrázom a fejem. - Azt hiszem kicsit félreértetted a helyzetet, bár nem csodálom. Én csak néhány napra mentem el. Csak tudod nagyon hirtelen, meg váratlan, és izé. Vivi gondolom aggódik, hogy hülyeséget csináltam, ezért akarta, hogy valaki mindenképpen várjon itt rám.
Elég nagy kínban vagyok. Az exférjnél sokkal nagyobb gáz, hogy egy huszonhét éves nőt hazáig kell kísérni.
Eddig nem sokat hallhatott rólam, hiszen a válás után bezárkóztam a gyerekekkel anya házába, és nem érintkeztem túl sokat az emberekkel. Csak annyit, amennyit muszáj volt. A diákok nagy része azt se tudhatja, hogy a világon vagyok, azt meg pláne nem, hogy egyébként itt élek Bogolyfalván. Ideje végre kilépni a csigaházamból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 26 27 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér