A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=665032#post665032][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.07. 00:18[/b][/url]

Immár hivatalos. Felvételt nyertem a nívós Bagolykő Mágustanodába. Igen magas követleményeknek kellett hozzá megfelelni. Szükséges volt egy bizonyítvány az eddigi tanulmányaimról és az apám bőkezű tandíjbefizetése. Ami aztán mégsem tudott olyan bőkezű lenni, mert nem engedtek többet adni, mint amennyi ténylegesen fedezi a költségeket. Jól mehet nekik. Vagy teljesen bolondok. Akárhogy is, még mindig jobban fogok járni ezzel a hellyel, minthogy szolgamunkát végeztessenek velem valahol.
A vicces nevű kis faluba tart épp a vonatom, ami mellett az iskola található. Azért jöttem, hogy körbenézzek és kitaláljam, akarok-e egy lakást vagy házat bérelni a környéken, vagy megfelelő színvonalúak a kínált szobák a körletekben. Megtehetném, persze, hogy minden nap hazamegyek a hopp-hálózaton át, de nincs hozzá kedvem. Ki akarok szakadni a környezetemből. Változás kell. Sokat utazok, az igaz, de jó lesz huzamosabban létezni és vegyülni valahol.
Hamarosan Magyarországra érünk. Életemben nem jártam még ott. De annyira nem vagyok lázban miatta, hogy az ablakra tapadva ámuljak és bámuljak. Annyira nem, hogy a határ előtt nem sokkal úgy döntök, ledőlök még egy kicsit. A büfékocsiból visszatérek a hálófülkémbe, leveszem utazótaláromat, letolom a cipőmet és így vetem magam az ágyra, ruhástul. Alkarom a homlokomra támasztom és szusszanva lehunyom a szemem.
Azt nem tervezem, hogy elbóbiskolok, de megtörténik. Legalábbis valamiféle alfa állapotba kerülök. Mondjuk eljutnak hozzám a fura zajok, mikor megállunk, de ahhoz nem elegek, hogy kizökkentsenek. Viszont amikor hirtelen rajtam landol valaki, na az igen. Összerezzenek és egyúttal durván fújom ki a levegőt, amit kipréselnek belőlem. Még pedig egy lány. Egy vörös lány. Lássuk be, rosszabbul is járhattam volna. De egyébként jobban is. Már éppen hozzászólnék, mikor féluton rájövök, hogy fogalmam sincs róla, értené-e, amit mondok, így inkább csak megfogom a derekát és elkezdem letolni magamról. Elhiszem, hogy kényelmes vagyok meg hogy szép a fülkém plafonja, de minden jó véget ér egyszer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=666879#post666879][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.12. 23:23[/b][/url]

Sikerül lenyomnom magamról az ölembe szakadt nőcskét, és éppen ülnék fel, amikor félúton kapok egy hangosan csattanó pofont az arcomra. Magam mellé támasztok, fejem a lendülettől oldalra fordul és így is maradok pár pillanatig. Még van bőr a képén ennek a vörös banyának. Beesik rám, heverészik rajtam egyet és mikor eltávolítanám, még én kapok érte.
Felemelkedem az ágyamról és ránézek. Csinos, csinos, és már nem is harap, de mindez nem menti meg. Felszegem az állam és várok még egy keveset, hátha méltóztatik kinyögni valami bocsánatkérés félét vagy bármit. Ám ahogy látom, erre aztán várhatok. Csípőre teszem a kezem és hitetlenül elvigyorodok. Még fújtatok is hozzá egyet. Ekkor pedig még rátesz egy lapáttal. Vagyis inkább egy üveggel. Iszik. Rájött, hogy szomjas. A legjobbkor. Különben pedig nagyon téved a leányzó, igenis finnyás vagyok. Legalábbis nem iszom akármit és főleg nem akárki után. Ő pedig bizony most egy nagyon nagy akárki a szememben.
Könnyedén lendül a kezem és ütöm ki fogásából a felém nyújtott flaskát. Ha pofozkodunk, pofozkodunk. Örüljön, hogy ezt nem a szép pofiján csattant. Merlinre mondom, ha nem most ébredtem volna és nem félig fekvő, félig ülő helyzetben ér a támadás, visszakézből kapta volna meg, ami jár neki. Engem aztán nagyon nem érdekel, hogy lány.
Miután az üveg nagy koppanással ér földet a küszöbön és már kezd is a padlóra ömleni tartalma, csak visszarakom csípőre a kezem és megemelt szemöldökkel várom, hogy elhordja magát a fülkémből. Persze előbb kérhet sűrűn elnézést is, amilyen nyelven csak tud, meg feltakaríthatja a padlót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=666894#post666894][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.13. 00:26[/b][/url]

Őnagyságának nincs kedve eltakarodni a szemem elől és mindennek tetejében hagyja a kabinom padlóját az italában fürödni. Szép kis firma. Nekem is a kezem ügyében van a pálcám, de azt lesheti, hogy akár csak egy suhintást teszek azért, hogy eltűntessem a mocskát. Hiába én csaptam ki a kezéből, csak magának köszönheti. De nem mozdul. Csak élvezi a fülkém falának kényelmes támasztékát.
Kilépek a szűk folyosóra és csettintgetni kezdek. Járkál itt fel-alá a hálófülkék környékén egy amolyan szobafiú féle. Fogalmam sincs, a vonatokon hogy hívják őket. Minden esetre csettingetek, mintha ettől varázsütésre itt teremne. Majd itt is fog. Addig meg csak lesajnálóan nézem a vöröskét és továbbra sem szólok hozzá.
Lám, érkezik a személyzet egyik tagja. Némi további csettintgetés után mutogatok neki a feltakarítandó területre. Úgyhogy nyilván érti, mit akarok tőle. Látszik rajta a tétovaság és az, hogy nincs teljesen szokva ilyen feladatok hirtelen ellátáshoz, sem ilyen stílushoz. De jó lesz, ha megszokja. Bólogatva veszi elő a pálcáját, hogy végrehajtsa a tisztítóbűbájt. Részemől közben a csomagomhoz lépek és megszerzem belőle arany pecsétgyűrűmet, az ujjamra húzva. Ez nem csak egy tekintélyes ékszer, ám egyben varázstárgy, amely azt a célt szolgálja, hogy értsem, amit ezek az emberek beszélnek, meg hogy ők is értsenek engem. Igazából jó is lesz, ha mostmár le se veszem igazán az elkövetkezendő években. Legfeljebb alváshoz.
- A hölgynek nem ide szól a jegye - bökök aztán a lazán álldogálló nőcske felé, innentől a srácra bízva, hogy csináljon vele valamit. Én nem fogok vesződni vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=666897#post666897][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.13. 01:10[/b][/url]

Összevont szemöldökkel pislogok a lányra, mikor csak így bevallja, hogy potyautaskodik, de nagy sajnálatomra aztán mégsem erről van szó. A szobafiú felvilágosít a helyzetről. A szomorú helyzetről.
- Mindenképpen óhajtom. Ezért még szép, hogy kárpótolni fognak - intek a vöröske felé, amit értelmezhetnénk úgy is, hogy magát a kényszerű átszállás miatt kialakult helyzetet sérelmezem, nem pedig a kabintársam személyét. Azonban szerintem mindannyian tudjuk, hogy mindkettőt ugyanannyira kikérem magamnak és ugyanúgy ez-ként utalok rá.
Magunkra maradunk. A hölgyike már birtokba is veszi a fülkét. Kényelmesen elhelyezkedik a földön. Legalább tudja, hol a helye. Mondjuk padló a folyosón is van, úgyhogy ezt ott is csinálhatná. De nincs kedvem a további huzavonához. Kinézek az ablakon, valami ismertetőjel után kutatva, merre járhatunk. Hamarosan észreveszek egy táblát. Ez már Magyarország lesz. Oké, akkor nem kell túl soká kibírnunk együtt. Egy sóhajjal lököm el magam az ablakkerettől és nézek le a vörösre. Ahogy így végigpásztázom, bizony kiderül róla számomra, hogy nem csak fülke-, de háztársak is leszünk. Nagyszerű.
Az ajtóhoz megyek és ellenőrzöm, rendesen be van-e zárva. Nehogy egy harmadik személy is beessen ide hozzánk, amikor már kettőnknek is ilye szűk ez a hely. Ráfordítom a reteszt, aztán leülök az ágyra és hanyatt dőlök, tovább ejtőzni még. Kezeimet lazán tarkóm alá teszem és a plafont nézve hallgatom a vonat monoton kattogását. Pislogásom felveszi az ütemét, mígnem szemem lehunyva marad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670787#post670787][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.28. 11:48[/b][/url]

Erre szokták mondani, hogy az illető vagy hülye vagy halhatatlan. Amikor végre hagynánk egymást békén, kekeckedni kezd velem. Egyszerűen kihívja maga ellen a sorsot. Ezer szerencséje, hogy már félálomban vagyok és éppen csak résnyire nyitom olykor a szemem, hunyorogva nézni meg, mi ütközött az ágyamnak. Azonban a kiváncsiságomat félúton elvesztem és szusszanással rakom vissza a fejem a párnára. Egy-egy engem eltaláló galacsin nyomán meg csak odakapom a kezem eltalált tagjaimhoz, mintha legyet hesegetnék el.
Mélyen szuszogva lebegek álom és ébrenlét határán, hátamon heverészve kényelmesen, mígnem egy jó adag vizet locsolnak az arcomba ébresztés gyanánt. Nyomban felülök és fejemet rázom, arcomat törölgetem. Közben hallom kéretlen kabintársam bejelentését és távozó lépteit.
- Nyomorult kis... - kezdek szitkozódni, de ez hamar áthajlik az orrom alatt morgásba, hiszen már nincs itt, akire az átkaimat szórnám. Sűrűn pislogva tapogatom ki pálcámat és mondok magamra egy szárító búbájt. Amint ezzel megvagyok, mogorva képpel ülök még az ágyon egy kis ideig, majd egy sóhajjal felkelek és összeszedem magam. Felveszem talárom, pogyászomat pedig magam előtt lebegtetve lépek a szűk folyosóra, csaknem az utolsók közt hagyva el a vonatot.
Gyönyörű kezdés ez, mondhatom. Alig várom a folytatást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=752882#post752882][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2019.03.24. 14:02[/b][/url]

A folyosón egy utazóláda lebeg el. Mögötte sétál egy házimanó, aki lebegteti. A manót pedig délceg jómagam követi. Méregdrága ruhadarabok, elegáns szabású talár, felszegett áll, most éppen nyakam aljáig érő, viszonylag hosszú haj jellemez, amit hátrafésülve viselek. Bepillantok a nőhöz és egy pálcaintéssel húzom el ajtaját.
- Üdv. Mondja, hölgyem, ebben a fülkében minden rendben? - térek rá egyből a lényegre, azonban sejtheti, nem valami kalauz vagyok, aki az utasok kényelméről szándékozik meggyőződni.
- Tudja, az enyémben tűrhetetlen állapotok uralkodtak és új helyet keresek - magyarázom is meg neki rögtön, mi oka az érdeklődésemnek. Közben méregetem  a helyszínt. Nem ez az első kupé persze, ami előtt elsétáltam, viszont az előzőekben általában baráti társaságok ültek, vagy olyan alakok foglalták, akiket nem találtam méltónak rá, hogy egy levegőt szívjanak velem. Viszont ez a nő kellemes jelenség, ülhet a közelemben. Már ha minden rendben van itt.
- Megbolondult a karfa és le-fel nyitogatta magát, aztán a szemetesfedél is rákezdett - számolok be neki róla, panaszkodva, mik is voltak ezek az irdatlan körülmények, miközben ebben a fülkében is az említett bútorelemekre pillantok. Nyugodtnak tűnnek. Persze, mielőtt költözésre adtam a fejem, szóltam a jegykezelőnek, hogy intézkedjen a szeszélyes kupé ügyében, de azt mondta, sajnos nem tudnak vele mit tenni, szokott ilyet. Hát én viszont nem ezért fizettem, úgyhogy szedtem a sátorfámat. Kap is majd a vasúttársaság egy szívhez szóló levelet az engem ért kellemetlenségről. Míg a nővel beszélek, a manó türelmesen vár odakint a csomagommal. Merne mást tenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=753200#post753200][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2019.03.26. 12:48[/b][/url]

- ¤ -
Anastasia Strakhova
- ¤ -
Bah, Merlinnek hála! Szóval itt nincsenek hadiállapotok. Ráadásul külön meg is kínálnak a hellyel, amit igazán helyénvalónak tartok. Rossz néven venném, ha még plusz kérvényt kéne benyújtanom, hogy akkor esetleg bejöhetek-e. Nem szokásom kéreckedni. Így viszont tiszta sor.
- Pompás - mosolyodom el nyájasan, biccentve egyet. Belépek hát, parfümöm fás illatába burkolózva, mely nem kevés és nem is sok. Ki van centizve, mint oly sok minden rajtam és körülöttem. Szemben foglalok helyet, de egy üléssel arrébb, talárom elegáns, laza mozdulattal magam alá simítva. Lábam keresztbevetem, kezeim combjaimra nyugtatom. Oda se nézek a házimanóra, aki belebegteti az utazóládám, fel a poggyásztartóra. Inkább egy sóhajjal kinézek a tájra.
- Óhajt esetle... - kezdené érdeklődését a nagyfülű szolga, ám én máris emelem a kezem és ellegyintem magamtól. Tőlem mehet, amerre lát. Pillantásom ekkor sem fordítom felé. Hajbókol kicsit és kisétál, puhán húzva be maga után az ajtót.
Egy ideig elgondolkozva nézem az elsuhanó vidéket, meg néha magamat az ablaküvegben. Ezt a két, igen kellemes látványt váltogatom, majd egy harmadikra terelem figyelmem. Végignézek kicsit a szemben olvasgató szőkeségen. Nem találkoztunk eddig. Az év ezen időszakában viszont nagy eséllyel utazol olyanokkal együtt, akik a kastélyba igyekeznek. Az az érzésem, vele sincs ez másképp.
- Hová utazik? - kérdezek rá, amikor éppen leereszti a könyvét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=753782#post753782][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2019.04.01. 13:55[/b][/url]

- ¤ -
Anastasia Strakhova
- ¤ -
Nem hülyeség, hogy a mugliknak anno emberi szolgáik, rabszolgáik is voltak. Szomorú, hogy mára ez kikopott a kultúrájukból, sőt, lázadnak ellene. Jellemző, hogy amint valami jó dolgot hoznak össze, máris visszakoznak, emberi jogokra és hasonló ostobaságokra hivatkozva. Képzelheti mindenki, a manójogi aktivistákról és ügyükről milyen véleménnyel vagyok. Na még csak az hiányozna, hogy nekem kelljen hurcolnom az utazóládámat, az egyéb teendőkről nem is beszélve.
Tekintetem az utastársam által lapozgatott könyvre téved. Elolvasom címét a borítón, egyik szemöldökömet megemelve, lesajnálóan. Ez aztán rém izgalmasan hangzik. Aprót sóhajtok és szemlélődök tovább, míg beszélgetésbe nem kezdünk.
- Úgyszintén. A Bagolykő Mágustanoda mestertanonca vagyok. Harmadéves politikai szakirányon - jelölöm meg egészen pontosan, hova tartok és miért, arcomon öntudatos mosollyal, azt pedig persze kihagyom az ismertetésből, hogy másodjára kezdem a harmadik évet. Megbuktam. Már az előző évi vizsgákon is kegyelem jegyekkel mentem át, köszönhetően meggyőző személyemnek, ám most nem sikerült. Azonban olyan nagyon nem bánom ám. Nem tanulni vagyok én a kastélyban. Sokkal jobban érdekel mindaz, ami az órákon kívül történik.
Nem kérdezek rá, ő mit csinál a faluban. Legalábbis szóban nem, csak emelek kicsit szemöldökömön, várva, hogy magától értetődően ő is jobban kifejtse, mi a látogatása célja. Egy kicsit elpillantok a macska felé is, amikor a vékony hangok érkeznek felőle.
- Elég egyedi a mintája - véleményezem azt a bajuszra emlékeztető, fehér bundafoltot az orra alatt. Ha őszinte ember lennék, a röhejes jelzőt használtam volna rá, azonban csak akkor vagyok őszinte, ha éppen úgy tartja kedvem, akkor viszont fájóan. Nagyon-nagyon fájóan. Régen nem voltam az, azonban pár éve elhagytam már az óvatoskodást, a leplezést. Aki addig azt hitte, ennél már nem lehetek kellemetlenebb, az akkor átgondolhatta az életét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=755426#post755426][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2019.04.15. 12:58[/b][/url]

- ¤ -
Anastasia Strakhova
- ¤ -
Csinos arcomon meglehetősen semmilyen mosoly ül, miközben bólogatva hallgatom a mesélést a kiskedvencéről. Az állatok egyszerűen teljes mértékben hidegen hagynak. Amelyikük nem idomított, az nem is igazán értem, mire jó. Mondjuk tény, engem a világ dolgaiból vajmi kevés hoz lázba, viszont azok mélységesen és fel sem tudom fogni, hogy mások azokkal hogyhogy nem törődnek. Ilyen a stílus, a divat, a rangos események, a műkincsek és hasonló, fennkölt dolgok.
- Igen, jól tudja, lehet - erősítem meg az elképzelését és magamban hozzáteszek egy "sajnos"-t, dehát amíg az én köreimet nem zavarják a különféle lények, addig tőlem csinálnak, amit akarnak. Senki sem mondhatja rám szerintem, hogy ne lennék igazán végtelenül megengedő és elfogadó.
- Talán kegyed is oda tart? - emelem meg vékony szemöldököm és kérdezek erre rá szóban is, ha már a jeleimet nem értette vagy csak nem volt hajlandó foglalkozni velük. Minden esetre az érdeklődését jó apropónak találtam, hogy kiszedjek belőle ezt-azt.
- Vagy csak látogatóba érkezik a faluba? - folytatom a tudakolást.
- Ahhoz képest, milyen egy koszfészek, vannak meglepően kellemes részei - véleményezem Bogolyfalvát nyájas mosollyal, mintha minden kiejtett szavam dicséret lenne. Igazából így is érzem. Hálás lehet a falu, hogy ilyeneket mondok róla.
- A teaház, az antikvitás... - sorolom, aztán elpillantok a mellettünk futó tájra, és nem nagyon lehet tudni, befejeztem-e a díjazottak sorát, vagy csak ilyen erősen elgondolkoztam azon, mit említhetnék még.