A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461390#post461390][b]Adam Kensington - 2015.02.03. 23:18[/b][/url]

Megtisztelem a művészt azzal, hogy nem köntösben fogok neki pózolni. Persze, nem úgy akarok megszabadulni a ruhadarabtól, mint Rose tette a Titanicban, és arra sem fogom megkérni a srácot, hogy fessen le úgy, mint a francia barátnőit. A köntösömet a hálóban veszem le, hogy felkapjak a helyébe egy sötét farmert meg egy fekete inget. Nem vetkőzök, hanem öltözök. Végülis nem aktról beszéltünk.
Amint visszaérek mezítlábas lépteimmel, odasétálok az egyik gitáromért, magamhoz veszem, aztán megyek a keverőpult elé. Összekötöm a berendezéseket és egy fejhallgatót is magamra dobok. Ha már úgyis itt leszünk egy darabig, rögzítem is, amit játszok. Ki tudja, mi születik belőle. Ismert dallamokkal kezdek, ami improvizálásba torkollik és valami újat hozok létre. Leggyakrabban így csinálom. Laza terpeszbe állok oldalvást a fiúnak. Ugyan a nagyja a fülesemen át jön, azért hagytam alapszinten kihangosításon is, ahogyan Bran kérte. Lehunyom a szemem és teljesen elmerülök a zenélésben. Én ebben, a srác a festésben. Én Őt inspirálom, Ő engem. Olykor leveszem a fejhallgatót és állítok valamit a pulton, de ilyenkor mindig szólok előtte, és ugyanúgy helyezkedem vissza utána. Kellemesen telik így az idő. Csak néha tekintek el alkotó vendégem felé, különben a feladatomat végzem: modellt állok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461427#post461427][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 11:12[/b][/url]

Persze, hogy nincsenek saját barátai. Ezt merő rosszindulattal könyveli el magában, nem mintha ténylegesen bármi oka lenne rá. Rég túl van azon, hogy ösztönösen rosszat kívánjon a nőnek, nem úgy, mint az elválásukat követő első másfél, két évben. Akkor, ha ritkán eszébe jutott - mivel akarattal nyomta el a gondolatot -, azt kívánta, szenvedjen. Legalább egy kicsit. Ennek persze már vége... de az efféle gondolatok néha zsigerből előjönnek, gonoszul és agresszívan.
   -  Bocsáss már meg, ha így mondod, akkor menjen veled az, akinek két anyja van.
Különben is hosszú napja volt. Különben is látta Lénát, ahogy az ebédlőben azzal az irritálóan tenyérbemászó kollégával enyeleg. Különben is hagyják békén... Bármennyire is békével érkezett és igyekezett visszafogott hangnemben tárgyalni a nővel, annak azonnali visszavágása átlépi a türelmének egészséges határait. Zója nem tesz szívességet neki azzal hogy megengedi, hogy vele legyen az orvosnál, aminek még a gondolatától is környékezni kezdi a hányinger. Ő nem az a fajta apa, aki könnyektől homályos szemmel tapad a képernyőre és szorongatja a párja vékony kacsóit, inkább az, aki falfehér arccal támassza a falat, amíg tudja, hogy a gyereke anyjában mindenféle orvosok matatnak. Neki ez nem élmény, inkább tortúra, ezt a tortúrát azonban fél perccel korábban bevállalta volna.
Ó, de mikre nem képes röpke fél perc az emberi kapcsolatok tekintetében!
   -  Majd hívj, ha van valami - zárja részéről a kialakulóban lévő vitát. Érzi, hogy a homlokában tompa nyomás kezdődik - És vigyázz magadra. Rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461436#post461436][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.02.04. 11:58[/b][/url]

- Dwayne
Mit is kellene mondania neki? Hogy sajnálja? Miért tenné? Hiszen folyamatosan csak oltogatta és kihasználta, hogy szereti őt. Olykor felmerül benne az, hogy talán sosem volt viszonzott a dolog, de mint most is, olyankor is szörnyen elszégyelli magát, mert pontosan tudja, hogy a férfi szerette őt. Minden találkozásnak oka van, ennek is oka volt, méghozzá az, hogy valaki tényleg, őszintén szeresse őt, és bár akkor fruska fejjel nem tudta mit is jelent az, most, hogy már tönkretette, pontosan tudja, mit is jelent ez.
Csak áll, lemerevedve, az ajkai elnyílva, mintha mondani akarna valamit. Hosszú másodpercek, talán egy fél perc is eltelik így, de aztán sikerült eljutnia odáig, hogy összeszedje magát, és becsukja a száját, kiszáradt szemeit pedig néhány pislogással regenerálja.  
- Eddig se tettem mást.
Azért az a "magadra" üt nála. Dwayne nem pont azzal a szándékkal találta be, hogy veszekedjen, és a kérdése is jogos volt, hogy miért nem hozzá ment. Ő a gyerek apja, joga lett volna hozzá, hogy vele beszéljen át mindent, azonban ő gondolkodás nélkül Adamhez jött. Tekintete követi a gondolatait, és a szeme az ablakok felé siklik.
- Adam jó, ne bántsd őt, csak mert meghallgat engem. Csak mert jól esik a törődése.
Annyi is jól esik neki jelenleg, hogy Adam hideg ujjai a derekán pihentek, hogy csak ül mellette. Szó szerint az hiányzik neki, hogy fizikailag megérintse valaki, hogy ne csak Mina puha kezeit érezze, és igen, jól esik, ha van még valaki a szobában, ha csak ül mellette, akkor is. De ezt már meg se próbálja elmagyarázni, ahogy azt sem, hogy az utóbbi év legjobb időszaka az volt, amikor ültek a kanapén és evés közben beszélgettek, hogy mennyire hiányzik neki mindez.
- Tehetek én bármit, nem számít.
Ezt inkább magának mondja, de Dwayne is nyugodtan meghallhatja, nem érdekli, inkább csak vállat von, és megfordulva elindul az út felé, amin jött, elvégre az elsőszülöttje, ha önellátó is, megérdemli, hogy kapjon rendes vacsorát. Hátrapillantva a válla fölött pedig látja, ahogy az ajtó csukódik a férfi mögött.
~ Ostoba női érzékenység. ~
Még ha meg is tudja fogalmazni, hogy mi baja, akkor se tudja befogni a száját, és akkor is veszekedést generál, amikor semmi joga hozzá. Hogy ezt már megint hogy teszi jóvá? Na arról fogalma sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461451#post461451][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 12:36[/b][/url]

Már miközben a nő búcsúzott, éreztem, hogy barátom közeledik odakint az úton. Dehát mégis miért tettem volna bármit? Miért figyelmeztettem volna a vendégemet? Bújtatni nem fogom Zóját, ha meg szóltam volna neki, csak ideges lett volna. Hagytam a karjaiba sétálni hát. Vagyis egyszerűen csak nekiütközni odakint. Részemről pedig nemes egyszerűséggel hátradőltem a kanapén, lábaim lezseren szétvetve és csak pislogtam magam elé, elgondolkozva.
Hallottam mindent, ami a verandámon elhangzott. Nem hallgatóztam, csak hallottam. Egy részét persze nem engedtem tovább a fülemnél, hiszen nem figyeltem feszülten. Azonban sok minden eljutott az agyamig. Zója hideg szavai a vizsgálatról; az, ahogy Dwayne kérdésekkel becsmérel engem; szurkálódások; a kibontakozó veszekedés; az érzelemhullámok mindkettejük hangjában; féltékenység; visszafojtott düh; szomorúság; az, ahogy a nő véd engem; végül zárás. Barátom pedig benyit.
Nem tudom, akarom-e most ezt. Nem tudom, örülök-e neki, hogy ezután bejött. Miért jött be? Jó, ide tartott, de igazán meggondolhatta volna magát, ha már egyszer így megvan a véleménye rólam, meg úgy különben is. Mélyet lélegzek és lehunyom a szemem. Hiszen miért érdekel ez? Egyáltalán mi bajom? Jöjjön be és csináljon, amit akar! Foglalja el a kanapét, szolgálja ki magát a konyhában! Miért ne? Csinál, amit akar! Tegye csak, amit jónak lát! Mint mindig.
Felnyitom a szemem és a folyosó felé nézek, ahogy hallom, csukódik mögötte az ajtó és léptei erre tartanak. Ülök csak tovább köntösömben, combomon pihentettet kezekkel és várom, hogy ideérjen. Nem, dehogy várom... Nem akarom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461458#post461458][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 13:20[/b][/url]

A kelleténél nagyobb lendülettel csukja be az ajtót maga mögött, a köszöbön túl azonban rögvest megtorpan egy pillanatra. A kezét a kilincsen tartva hajtja le a fejét és fújja ki a levegőt, lassan a szeméhez nyúl, hogy nyűgösen megdörzsölje az orrnyergét. Futólag pillant ki az ajtó maszatos üvegén, látja a nő távolodó alakját, a nyomás a gyomrában pedig, amit eddig passzív ingerültségnek fogott fel, csak tovább erősödik, majd bűntudattá formálódik benne.
Fél nap. Fél nap nyugalom, ennyit kér csak. Összeszorítja a szemét, lassan leengedi a kezeit.
Furcsa mód Ninára gondol.
   -  Csá.
Fennhangon szól be a nappaliba, ahol a vámpírt sejti, ő maga továbbsétál a konyha felé. Mióta hosszú időt tölt itt, a hűtőszekrényt megtöltötték a white trash gyors ételek, üdítők, felvágottak és félkész dolgok, olyasmik, amiket egy egyedülálló férfi eszik, ha nem érdekli, meddig él. Most egy szendvics tákolásába kezd, az idegességtől kapkodó kézzel, különben egészen elgondolkodva. Ronda lesz, béna, de legalább ehető.
Az idejét sem tudja, mikor nem mart bele bárkibe, aki akár a munkahelyén vagy bárhol, de néhány jó szóval közeledett felé. A stressz tüskéssé és bizalmatlanná teszi őt, az ösztönös védekezése pedig arra kényszeríti, hogy mindenkit elzavarjon a közeléből, aki potenciálisan árthat neki. Nina, igaz, ő volt az egyetlen, aki nem futamodott meg azonnal, mintegy átmászott a betolakodók ellen emelt képzeletbeli téglafalon... és Adam.
Adam a hallgatásával és a háza biztonságával.
A vállával visszazárja a hűtőajtót, a tányérral a nappaliba sétál. Egyetlen kósza pillantással nyugtázza, hogy Adam még mindig nem néz ki jobban, mint ahogy napokkal ezelőtt itt hagyta, pedig igazán, nos, felvehetne már valami ruhát. A tényen átlendülve ül le ő is a kanapéra.
   -  Mit akart?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461465#post461465][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 13:51[/b][/url]

Csörtet, mint egy vaddisznó. Jön-megy, ajtót csap, odavetve beköszön és a konyhába veti magát szendvicset gyártani. Érzem a hozzávalók illatát, hallom, ahogy pakolja egymásra az összetevőket. Nem köszönök vissza neki. Szerintem nem is várta. Lesütött szemmel üldögélek, míg meg nem jelenik ismét, a tányérral a kezében. Látom rajta, hogy nincs oda azért, hogy még mindig köntösben vagyok, de nem Ő fogja nekem megszabni, miben legyek a saját házamban már napok óta. A boxert miatta viselem, ez legyen neki elég.
Nem nézek rá, ahogy leül mellém. Főleg, ahogy kérdez. Aprót nyalok ajkamon, és körbepillantok kicsit a nappalimban. Sokkal jobb passzban vagyok, mint hetekkel vagy napokkal ezelőtt, azonban a higgadtságom még mindig nem a régi. Normál helyzetben csak véleményem van a dolgokról, de érinteni nem érintenek. Most még sajnos teszik. Na egyáltalán nem minden. Ez a mostani ügy viszont igen. Bár azt se tudom biztosan, mi ez a mostani ügy. Tudhatnám, ha józanul gondolkodnék, ám jelenleg ez nem erősségem.
- Elmondta Neked. - nézek magam mellé Dwaynere, kemény tekintettel.
- Mindent hallottam, Te is tudod. - pillantok végig a szendvicsén csámcsogó férfin, elég élesen beszélve saját magamhoz képest. Másoknál ez átlagos, az én általában egyenletes tónusomhoz mérten viszont tényleg elég jeges.
Markáns vonásokkal nézek el valamerre a küszöb felé, hosszan fújva egyet. Ajkaim feszülten csücsörítem kissé. Meg kéne nyugodnom, amíg míg meg tudok. Veszélyes az ilyen. Mikor így elindul bennem valami és csak növekszik. Sürgősen vissza kell fognom, hiszen pontosan tudom, barátom csak tetézni fogja a hangulatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461476#post461476][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 14:45[/b][/url]

Beleharap a szendvicsébe, étvágytalanul kezdi rágni, miközben hátradől az öreg kanapén. A ház rendellenes csendessége korábban kiborította volna, ahányszor belépett az első dolga az volt, hogy valami mechanikus zajforrást kapcsoljon, amivel elűzheti ezt a kriptaszerű hangulatot. Most azonban jól esik a csönd... hiszen elég neki az a zaj, ami belülről, az agyából ordibál, kimondott és kimondatlan szavak és félmondatok, szidalmak sértések és aggodalmak.
Mostanában ismét nem alszik szinte egyáltalán.
   -  De te mit mondtál neki?
Ugyanolyan élesen kérdez vissza, mint Adam az imént, ő azonban egyáltalán nem pillant rá. A szemét konokul a kikapcsolt tévé fekete képernyőjén tartja, látja benne a saját sziluettjét a kanapén és a lámpafény tükröződését, különben semmi mást.
Persze, Zója mondott neki egy dolgot... de neki már ezer éve nem nagyon hisz, mióta pedig először látta a gyűrött szélű ultrahangképet, semmiben sem. Lassan rág, közben elgondolkodva, a kezét a nadrágjába törli, mielőtt végül a vámpírra nézne.
   -  Hozzám kellett volna jönnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461481#post461481][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 15:03[/b][/url]

Nem megy. Nem megy, hogy lehiggadjak. Valószínűleg azért, mert nem akarok. Ha akarnék, menne. Simán. Évszázadok óta gyakorlok önmérsékletet, kontrollt a testem és az elmém felett. Ha nem jön össze, az azért van, mert nem is próbálom eléggé. A kérdés az, most vajon miért nem teszem? Nos valószínűleg azért, mert Dwayneről van szó. Sokakat engedek az életembe, ez nem gond a számomra. Azonban az egész más dolog, belőlük ki az, akiről úgy érzem, tényleg valamennyire az életembe engedtem be, nem csak hagyom, hogy mellettem éljen. Akár a házamban. Márpedig a férfi sokkal inkább tartozik ez utóbbi kategóriába, és mint olyan, ki van téve annak, hogy esetleg tudomást szerez az indulataimról, amikről mások nem is hiszik, hogy léteznek bennem.
- Mégis miért mondanám ezt el Neked? - kérdezek vissza, magamnak kikérő hangon, felszegett állal, összevont szemöldökkel.
- Igen, hozzád kellett volna mennie, de valamiért nem így tett. Ezen elgondolkodhatnál... - morgom neki oda magam mellé egy bólintással, miközben elnézek róla megint. Hiába üldögélünk úgy egymás mellett a kanapén, mint bármikor máskor, a légkör most koránt sem olyan békés és természetes. Pont ellenkezőleg! Feszülten vibrál. Félő, hogy a tesztoszteron ködtől hamarosan látni se lehet majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461489#post461489][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 15:21[/b][/url]

A morzsákat lesöpri a pulóveréről a földre, a szendvicset visszadobja a tányérra. A gyomra összeszűkült az idegtől és stressztől, amin a kialvatlanság csak tovább ront, így ahelyett, hogy a szendvics helyretenné háborgó gyomrát, a kellemetlen érzés fokozódni kezd. Előre hajolva a tányért a dohányzó asztalra löki a többi lom közé, egy fájó szusszanással dől hátra.
   -  Hmmmmppphhh...
Egy halk morgás, ennyi tör föl belőle elsőre, mintha nem önmaga, hanem a benne szunnyadó állat nyilatkoztatná ki sötét véleményét Adam azonnali visszavágására. Bár kívülről ebből semmi sem látszik, az izmai megfeszülnek, a szíve pedig egy pár erőteljesebb dobbanással válaszol a vére adrenalinszintjének épp csak parányi emelkedésére. Ha szépen kialudja magát, vacsorázik egy jót, néz egy filmet és eltölt egy pár minőségi órát egy nőnemű embertársával valószínűleg nem venné föl a megjegyzést, ami most szinte karcolja a fülét.
Továbbra sem néz rá. Magában csikorgatja a fogait, amikor pedig megszólal épp csak résnyire nyitja a száját.
   -  Vagy talán te gondolkodhatnál el rajta, hogy a családi ügyeimből maradj ki. Mert nincs közöd hozzá. Se Zójához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461499#post461499][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 15:40[/b][/url]

Érzem, ahogy terjeszkedik és rám telepedik az arroganciája, a nemtörődömsége, az önzősége, az egyszerűsége és egyáltalán az üres, kiállhatatlan, idegesítő lénye. Hogy ezeket komolyan gondolom-e? Talán. Hogy máskor zavar-e? Nem. Sőt. Így találom jónak és tökéletesnek, ahogy van. Ha azonban ilyen elmondhatatlanul feszült kedvemben vagyok, bőven van mit ellene fordítanom magamban és nyíltan is. A kisujjamat se kell mozdítsam, és a hátam közepére nem kívánom. Ezt pedig abban a pillanatban talán még én is elhiszem.
Felhagy a kajálással, és érezhetően kezd begurulni mellettem. Morog, a pulzusa nő, a tagjai feszülnek, és végül kinyögi a kis megjegyzését. Egy hitetlen, idegenkedő, nevető kis fújással kapom rá a tekintetem. Na ebből elég...
- Persze. Ha a Te sebeidet nyalogatom, akkor nagyon jó vagyok, de amint úgy rendezem el az életed romjait, hogy az Neked épp nem tetszik, akkor jön ez. Nyafogsz és másokat hibáztatsz. - emelem meg egyre jobban rekedtes baritonomat, hideg fényű szemekkel figyelve a mellettem üldögélőt.
- Igazán, nagyon sajnállak, Dwayne! - nyögöm cinikusan és felsőtestemmel lassan, de erélyesen felé fordulok.
- Van munkád, amihez értesz. Van családod odahaza és itt is. Születőben az újabb kölyköd, és sorra mész végig a legszebb nőkön, hogy egy ideig imádd, aztán kidobhasd őket. És ha már itt tartunk... még engem fenyegetsz és cs*sztetsz, melyik diákkal mit csinálok, amikor majd' minden áldott nap érzem rajtad az egyikük illatát. Pedig Te az iskola defenzora vagy, a rohadt életbe! - sziszegem keményen, immáron kiálló agyaraim közül, egészen Dwayne felé fordulva ülvén, szinte fenyegetően, miközben markolom válla mellett a kanapé háttámláját.
- Egy kétszínű paraszt vagy. - közlöm Vele csöndesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461507#post461507][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 16:05[/b][/url]

Végül felé fordítja a fejét.
Ahogy Adam beszél, tőle ismeretlen hangsúllyal és módon, az érzései fokozatosan ülnek ki az arcára, mintha egy láthatatlan festő pingálná a koponyájára azokat. A szája elnyílik, a szeme és a pupillája egészen összeszűkül, az állkapcsa megfeszül, akár egy támadásra készülő állaté. Az ujjait lassan megmozgatja maga mellett, jobbja kissé megremeg, ahogy a vértöbblet végigzúdul a végtagjain.
   -  Te... - a hangja fél oktávot mélyül a szemébe kiül a távolság.
   -  Neked semmi jogod ezekhez!
Hirtelen csattan fel, megemeli a hangját, ő pedig felemelkedik a kanapéról. Hát ha férfiak vagyunk, játsszuk le így. A szemébe lógó haja alól bámul rá, és bár a karja az oldala mellett lógnak, mindkét keze ökölbe szorul az indulattól. Talán már nem is kell vámpírnak lennie ahhoz, hogy halható legyen szívének kalapálása.
   -  Óóóó, mert te olyan k**va sokat tudsz ám ezekről a dolgokról! Vagy ezer éve még levegőt se kell venned, de ó, te itt okoskodsz meg osztod azt a rohadt eszedet amikor semmi közöd hozzá! Nincs jogod véleményt formálni semmiben, amin én keresztülmegyek, sose volt gyereked, sose lesz, sose tudod, milyen ez az egész!
A végét már a szemébe ordítja, elveszítve azt a kevés önkontrollját, ami visszatartotta ebben. Különösen, ahogy Adam megteszi azt, amitől az ég óvjon minket... belekever még valakit a vitába. Olyat, akinek az említésére mostanában bizony harap.
   -  Ninát meg hagyd ki ebből! Semmit se tudsz róla és semmi közös hozzá, mit csinálok vele! Legalább nem vagyok nyolcszáz évvel idősebb nála!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461517#post461517][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 16:35[/b][/url]

Miután felpattant ültéből, én is felemelkedem a magam vészjóslóan lassú módján, ahogy egy kobra emelkedik ki a fűből. Szemtől szemben állunk a kanapé előtt. A fejemben itt dübörög Dwayne durva szívverése. Ahogy áradnak barátomból a szavak, úgy szorul össze torkom, és ha nem idegként feszítenék meg halhatatlan testemet az érzések, akkor talán könnyek formájában sodródnának a felszínre. Ahogy én betaláltam neki, úgy most Ő nekem.
Ráncolom orrom, ahogy rávicsorgok tűhegyes fogaimmal. Egy ideig nem mondok semmit, csak állok előtte a szőnyegen megvetett lábakkal, fehér kezeimet magam mellett lógatva, ám tartásom nem kevésbé kakaskodó, mint az övé. Vonásaim aztán furcsa mód szép lassan enyhülni kezdjenek, de csak hogy számra egy fölényeskedő kis mosoly kússzon.
- Igazad van. Semmi jogom. - bólogatok elcsigázottan.
- És tényleg, mi közöm volna ilyen... - végignézek az auroron előttem.
- ... jelentéktelen halandókhoz? -  teszem fel költői kérdésem távolságtartó, lenéző nyugalommal. Persze, ez mind csak tettetett. Álca. Mind, amit sugárzok, mind, amit mondok. Hiszen ezt nem gondolom komolyan. Nem gondolhatom. Természetesen, egy bizonyos szinten igen. A realitás szintjén. Különben viszont nem. A kérdésem tehát szarkasztikus, azonban nem tűnik annak. Nem akarom, hogy annak tűnjön. Hadd főljön a saját levében, hadd legyen igaza! Fújtatón nevetek ismét. Röpkén kinevetem Őt, aztán csak mosolyogva rá, kiálló agyarakkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461526#post461526][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 16:55[/b][/url]

A szeme a kivillanó szemfogakra siklik... majd egy időre ott is marad. Barátság ide- vagy oda, bár annak most egy szikráját sem érzi magában, belőle sosem halt ki az egészséges félelem a vámpírral szemben. A fogak pedig most fenyegetőbben csillannak meg a halvány lámpafényben, mint valaha, és mint mindig, most is szinte érzi, ahogy átszakítják a bőrét az ütőere fölött.
Ezeket az érzéseket azonban, minden mással együtt pillanatokon belül egy réteg düh és sértettség temet maga alá, akár egy jókora lavina egy svájci falucskát.
   -  Te rohadt szociopata...
A hangja inkább hörgés, mint valódi beszéd, a szeme végül otthagyja csillogó agyarakat. Pedig lenne annyi esze, hogy megakadályozza, ami elvitathatatlanul történni fog, legyen bármennyire állatias néha, a testének nagyjából ura marad... de nem akar az ura lenni. Úgy kell neki!
Fájjon, ha fájnia kell!
Nem emlékszik, melyik szó az, ami az utolsót nyomja a pulzusán. A látása peremvidéke elhomályosul, ő pedig mind a nyolcvan kilóját beleadja a következő mozdulatba - ami egy halálosan pontos ökölcsapás a férfi jobb arcélére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461529#post461529][b]Brandon Norrey - 2015.02.04. 17:16[/b][/url]

Felöltözik. Még szerencse. A vállamon pihegő madárkára pillantok, akiről hatalmas vízcseppek gördülnek le, mintha félne, izzadna. Felfogom, hogy nem komálja Adamet, szóval már viszem is ki a verandára, ahol eleresztem, és csak reménykedni tudok, hogy haza megy. Mire visszamegyek, már ott áll a vámpír, magas, sápadt külsővel. Ha nagyon sokáig nézi őt az ember, és tudatában van faji mivoltjával, pár pillanatban mintha látszana, nem is ember ő. Csodálom arany derengését ecsetemnek, szinte tapintani lehet körülötte a mágiát, gyönyörű. A fekete színt nem nagyon fogadja magába, de mint mindig, tökéletes munkát végez a hajnál és a ruhájánál. A "zebraecsetet" végigsimítom rajtuk, hogy minden apróbb gyűrődés, tincs árnyéka meglátsszon rajta. Aztán a szeme. Azok a szemek hordoznak magukban erőt, nem is keveset. A világoskék színt szinte itta magába, így gond nélkül meg tudtam festeni a szemeit. Elkészült, hátrébb álltam megnézni a meglehetősen élethűre sikeredett alkotást, majd felpillantottam az alanyra. Modell, mindegy.
A zenéje valóban inspirált engem, anélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól.
Vártam az első mozdulatot, egy ujjat, egy pislogást, akármit, de nem akart jönni. kissé kétségbeestem, így visszaálltam a vászon elé, és végigsimítottam a háttéren.A hydromágiának köszönhetően már megszáradt az egész festmény. Semmit. Remélem nem vette észre Adam az előbbi pánikomat, máskor mindig sikerül, az a helyzet. És akkor nagyot sóhajtok. A festett vámpír szemei lecsukódtak, és úgy maradtak.
Valami különleges ezen a festményen, ez már biztos. Magamhoz intem Adamet, hogy nézze meg ő is.
Tíz másodpercig bámulom, mikor már nyitnám szemem elmagyarázni, hogy az előbb lehunyta a szemét. És akkor kinyitotta.
- Te jóságos - az égkék csillanás olyan élethű volt, mint még egyik alkotásom se. Tény, hogy csak töredéke az eredeti erejének, de már ebben is mintha lenne valami varázslatos. Arcom ledermed, halovány mosoly kúszik félig nyitott számra. Felpillantok a vámpírra. Vajon neki is tetszik? A mozdulatsorban van egy rész, ahol egyenesen a művet figyelő illetőre pillant, miközben már fordul a készülékeihez. Zseniális.

###

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461626#post461626][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 20:52[/b][/url]

A szöveg, amivel az imént előrukkoltam, beleférne bármilyen vámpír szappanoperába, vagy ott viríthatna a Hogyan legyél sablonos vérszívó kötet hátoldalán. Ezt pedig én pontosan tudom. Az egész olcsó és tökéletesen üres. Csak arra szolgál, hogy elpattintsam a húrt barátomnál. Hogy okot adok arra, hogy nekem essen, Ő pedig így nekem arra, hogy viszonozzam.
Meg kell mondjam, a hörögve fejemhez vágott sértése igazából egész finom ahhoz képest, amit kaphatnék. A cudar valóság az, hogy nem egyszerűen szocipata vagyok, hanem -akármilyen hihetetlen lehet ez sokak számára- egyenesen pszichopata, szóval ez a része még lágyítja a valóságot. Valójában tehát csak az a rohadt az, ami erős, ám az se túlzottan. De mindegy is, engem már nincs hova hergelni, én azt várom, hogy nekem jöjjön. Meg is teszi.
Nem térek ki az ütés elől. Hagyom keményet puffanni arcomon, fejem oldalra csuklik. Azonban bőrömön nem jelentkezik pír és nem okoz sebet sem. Visszanézek rá, megragadom pólója nyakát, és magamhoz rántom, belevicsorogva az arcába, majd ellököm, szinte eldobom Őt, hogy átbucskázzon a kanapén. Természetesen nem vetem be minden erőm. Nagyjából annyit engedek ki, amennyivel halandóként rendelkezhetnék. Mondjuk amennyivel Dwayne rendelkezik. Jó, talán kicsivel többet.
Utánanézek és odalépkedek hozzá, megkerülve a bútort.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461635#post461635][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 21:11[/b][/url]

Örülök, hogy kivitte a madarat. Nem lett volna jó, ha szerencsétlen állat egyszercsak sokkos állapotban lefordul a válláról. Jobb neki odakinn repkedni, a vámpírfészektől távol. Ketten maradtunk hát. Ki-ki a saját művészetének hódol. Mármint az aktuális sajátjának, hiszen mindketten több végéről égetjük a gyertyát.
Érzem a fiún, hogy valami nincs rendben. Már a vége felé járhat az alkotásnak, ám azzal valami hibádzik. Rosszul festett meg valamit? Nem jó az arány? Egy ecsetvonással véletlenül keresztülhúzta az egészet? Akárhogy is, én nem adom jelét, hogy észlelném a pánikot. Játszom tovább háborítatlanul.
Bran végül int nekem, hogy menjek oda. Úgy látom rajta, valami változatlanul nem stimmel. Leveszem a fejhallgatót, lerakom a gitárt, állítok valamit a keverőpulton és odasétálok a srác mellé. A festményre tekintek. Nagyon szép munka. Mi lehet a baja vele? Már épp összevonnám a szemöldököm, rákérdezve valahogy a problémára, amikor a festett énem kinyitja a szemét és a fiú fellélegzik. Ó, már értem.
- Ez igen. - suttogom elismerően, miközben közelebb hajolok a vászonhoz, hogy rendesen megnézhessem magamnak a képet. Nagy kezemet közben lazán a fiú vállára helyezem, átfogva Őt hosszú karommal, barátian. Elveszek az alkotás pompásan kidolgozott részleteiben. Elég realista. Szeretem az ilyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461767#post461767][b]Dwayne Warren - 2015.02.05. 11:53[/b][/url]

Az ütés kielégítőbb lenne, ha a vámpír egyáltalán megérezné azt. Ez a gondolat épp csak átsiklik az agyán, egy átlagos halandót pedig a bütykei fájdalma valószínűleg magához is térítenének, felfogná azt, hogy ebben a helyzetben mindenképp alulmarad. Egy átlagos halandót. A Dwayne Warrenhez hasonló, farkasok közt nevelkedett férfit azonban csak tovább hergel a tény, mintha billogot nyomtak volna egy egyébként is felhergelt állat testére.
Adam megragadja a pólóját, ő azonnal a vámpír hideg ujjai után kap, hogy lefejtse magáról, ám sikertelenül. Közvetlen közelről látja az agyarakat, összeszorítja a szemét... a férfi taszításával szemben pedig hiába veti meg a lábát, minden ellenkezés hiábavaló.
A háta éri a kanapé kemény támláját, egy fájó nyögéssel és tompa puffanással esik a bal vállára a padlón, jócskán beverve azt. A fogai összekoccannak, idegesen rázza meg a fejét, majd szuszogva tápászkodik négykézlábra.
   -  Perverz... mocskos pedofil állat...
Elfúló hangon nyögi ki a szavakat, amiket vagy komolyan gondol, vagy nem. Fél térden maradva az egyik kezén támaszkodik, a másikat elemeli a padlóról...
És megragadja az első tárgyat, ami az alacsony asztalon a keze ügyébe akad, egy masszív, talán bronzból vagy más fémből készített szobrocskát. Azzal együtt rugaszkodik el a padlóról, a cipőjével felgyűrve a szőnyeget és támad a férfi arcának ismét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461887#post461887][b]Adam Kensington - 2015.02.05. 20:29[/b][/url]

Már megint itt tartunk. Nappali. Villámokat szóró szemek. Fújtatások. Sértések. Ütések. Úgy tűnik, a nagy békében néha nem árt kiengednünk a gőzt. Az aurorban azért van rá igény, mert olyan fajta ember, amilyen, bennem meg egyszerűen ösztönlény mivoltom miatt. Miközben pedig ilyen durván fordulunk egymás felé, a harag és utálat, amit érzünk, pillanatnyi. Mondhatni nem is létezik. Kreált és teljességgel hamis. Nekünk viszont ott és akkor a minden.
Hallgatom feltápászkodó barátom további ékes szitkait. Egyre szebbek. Még jó, hogy nem hiszem el őket. Ez most a mi bizarr játékunk része. Ha így vélekedne rólam, itt sem volna. Ha meg én úgy vélekednék róla, ahogy azt az imént odavetettem, hasonló lenne a helyzet. Azonban itt vagyunk, felbőszülten, a harc hevében.
Figyelem, ahogy a szobor felé nyúl, és fejem újfent oldalra rándul, ahogy ismét hagyom, hogy elérjen a találat. Mindez a megadás persze koránt sem lekezelő, még csak nem is annyira tudatos. Egyszerűen csak így fair. Így van értelme. Visszafordítom felé arcomat. Márványhoz hasonlatos bőröm felszakadt, ahol az ütés ért. Vérem kiserken. Végignézheti, ahogyan a seb szépen beforr.
- Ezt gondolod rólam, Dwayne? - sziszegem hegyes szemfogaim közül. Nyakára fonom hosszú ujjaimat, odatolom az ablak mellé, és a falnak lököm, nekiszorítva, közelről nézve a szemébe átláthatatlan tekintetemmel.
- Akkor mégis mit keresel itt, mondd... - suttogom bele az arcába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461894#post461894][b]Dwayne Warren - 2015.02.05. 20:54[/b][/url]

A szobor élesen csattan a csonton és a bőrön, a vámpír kemény, halott koponyáján. Vér serken, meglepően vörös, valahogy túlságosan is... élő. Furcsa mód ezen a tényen ütközik meg a pillanat tört részére, a szoborral kihűlő ujjai között, az idegtől reszketve. Véreznek a vámpírok? Sosem gondolt bele ebbe, pedig végtére is megtehette volna, amikor hosszú hónapokkal ezelőtt egy kórházi ágyon az ő torkán folyt le a vére.
Egy pillanat, igen, ennyi időre torpan meg és ezzel elkövet egy bocsánatos, ám komoly hibát. A vállai a falnak ütköznek, a feje szintén koppan, ahogy a tapétának feszül.
   -  Engedj...
Nem is hallja, de semmiképp sem figyeli meg Adam szavait. A szemében elborult távolság tükröződik. A szobor kiesik a kezéből, ő utána kap, ám a függöny szélét ragadja meg, egy rántással félig letépve azt. A másik keze a vámpír ujjaira kulcsolódik, hogy lefejtse a torkáról azokat, ám egyelőre sikertelenül. Szaporán kapkod levegő után, összeszorított foggal, eredménytelenül vergődik a szorításban míg... eszébe jut, hogy ő történetesen mágus.
A vámpír tenyere alatt szőr fut végig, a teste szemmel követhetetlen módon alakul át. A rozsomák apró feje kicsúszik a szorításból, szélesre tátja a pofáját, éles agyarai az eddig őt fogságban tartó kéz bőrébe mélyed, éles karmaival kapaszkodik meg Adam ruházatában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461903#post461903][b]Adam Kensington - 2015.02.05. 21:18[/b][/url]

Nem engedem. Ott tartom a falhoz szorítva. Nem figyel rám, nem érdeklik a szavaim. Valamire készül. Hamarosan megtudom, mire. Elég gyorsan történik: felveszi rozsomák alakját. Szép csel. Az állat ráharap a kezembe és fogódzik köntösömben méretes karmaival. Ordítok egyet, ahogy belém vágnak a bestia fogai. Megragadom állkapcsát, azzal az elhatározással, hogy szétfeszítem a száját, elengedésre bírva, azonban egyszerűbb megoldás mellett döntök...
Fogom magam és kirántom kezemet a pofájából. A heves mozdulat közben éles fogai felszakítják bőröm. Vérem egy része a padlóra csöppen, ám jelentősebb hányada a rozsomák agyarait festi vörösre. Azt hiszem, már mikor elkaptam onnan a kezem, sejtettem, mit csinálok, azonban csak most tudatosul, mit tettem. A pillanat egy töredékére lemerevedem, majd belemarkolok az állat bundájába a grabancánál és az oldalán, hogy biztosan fogjam.
Ha a szívem dobogna, most csak úgy dörömbölne a mellkasomban. Ha lélegeznék, zihálva merednék most a rajtam csimpaszkodó animágusra. Azonban ezt nem pusztán a küzdelem heve okozná. Hiszen nem elég, hogy ismét a kezeim között tartok egy élő állatot, ami nem iszkol előlem és nem reszket minden ízében; nem elég, hogy ez a bizonyos állat, akit tartok, Dwayne... akkor még ott van az is, hogy ezzel most ismét ivott a véremből. Kimoshatja a száját, próbálhatja kiköpni, azonban mint tudjuk, bőven elég akár egyetlen csepp a hatáshoz és a mellékhatásokhoz.
Legalább lesz miért verekednünk legközelebb is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461923#post461923][b]Dwayne Warren - 2015.02.05. 23:26[/b][/url]

A foga átszakítja a bőrt, ahogy Adam kirántja a kezét a szájából, ő a tépésre a feje megrántásával még rásegít egy kicsit. A vér hányingert keltő fémízét azonnal érzi a nyelvén, a teste megfeszül, a fülei a koponyájához lapulnak. Ahogy a férfi megragadja a grabancánál, torokhangon felvinnyog, kapálózni kezd, a mancsaival ellöki magát tőle, míg kiszabadul a szorításból. Nyekkenve esik az oldalára a padlóra, majd fordul az oldalára és ül föl.
   -  Szemét... sz*r...
Köhögve sandít fel rá, ahogy ismét emberi alakot ölt az ablak alatt. A hátát a falnak támassza, maga mellé köp, megtörli a száját, hogy azonnal szabaduljon a vér ízétől. A mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, szívének ritmusát akár szemmel is figyelemmel követheti bárki a nyaka lüktető ütőerén.
Az agya azonban nyugodni látszik. Vagy inkább... fárad.
Kinyúlt pólóját egy ideges mozdulattal rántja helyre magán, a haját kirázza a szeméből. Élesen bámul föl a férfire, kivörösödött arccal, ám már tisztább, kevésbé elborult tekintettel. Véres- nyálas kezét a pólójába törli.
   -  Na remélem k**va boldog vagy. Gyökér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461926#post461926][b]Adam Kensington - 2015.02.05. 23:54[/b][/url]

Ellöki magát rólam, ki kezeim közül. Elengedem, hagyva a padlóra érkezni. Hamar újra emberi alakot ölt, és folytatja az átkozódást, köpködve véremet. A kis incidenstől egyből alább hagyott harci kedve, és látom, kezd oszlani a köd az agyáról. Állok csak fölötte még, majd a polcról felmarok egy zsebkendőt, és leejtem valahova az ölébe. Ha esetleg nem a ruháiba akarna törölni mindent.
- Nem mondanám. - közlöm mély hangon a felvetésre, lefelé nézve rá, miközben igazítok köntösömön, összébb húzva magamon. Eléggé szétnyílt az előbbi akció közben. Megkötöm övem, és levetem magam Dwayne a parkettára, hátam a falnak vetve. Nem túl közel hozzá. Két ember még bőven elférne közöttünk. Dehát mégis ki akarna most közénk ülni?
Részemről még simán folytattam volna a menetet, ám valahogy a mi bunyóink mindig félbeszakadnak valami miatt. Még mindkettőnkben van szufla bőséggel, csak éppen történik valami, ami megfagyasztja a levegőt. Múltkor az, hogy barátom arcon köpött engem, most meg az, hogy a vérem a szájába került. Nézzük a jó oldalát: a most szerzett sérüléseitől nem kell majd szenvednie. Bár valószínű, szívesebben fájlalná a tagjait, semmint hogy része legyen a már ismert mellékhatásokban.
Térdeimet felhúzva üldögélek mellette, kezeimet lazán támasztom rajtuk. Lesütöm szemem, és elfordítom arcomat a másik irányba, el a férfitól. Agyaraim még kint vannak egyelőre, hiszen még bennem a lendület. Nyelek egyet, és csak pislogok le a padlóra. Túl sok minden kavarog a fejemben. Keserű, ostoba gondolatok. Mennyivel kellemesebb volt Dwaynet püfölni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461941#post461941][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 10:46[/b][/url]

Kimelegedve fújja ki a levegőt, a kezével támassza magát, megfeszíti az ujjait, hogy elfedje keze ideges remegését. A szájában tovább tenger a vámpír vérének íze, kavargásra késztetve a gyomrát, ám a fejét remekül kitisztítja, neki pedig talán pont arra van szüksége. A zsebkendőt egy morgással söpri le az öléből. Ő nem él ilyen finomkodó luxuscikkekkel, a pillant hevében pedig nem is fogja fel igazán, milyen okból dobta oda Adam neki.
Barátok. Ez már rég nem vita tárgy vagy kósza feltételezés. A barátok segítenek a másikon, ha végleg padlót fog, ők engedik meg, hogy felnőtt férfi létére beköltözzön a dohos nappaliba, ha úgy hozza a szükség. Ezek a barátok pedig nem utálhatják egymást... és mégis. Az érzés, a fojtogató viszolygás elemi erővel hullámzik benne, jelenleg pedig épp olyan valóságos, mint bármi. Hiszen annak kell lennie, most ezt érzi - még akkor is, ha Dwayne heves érzelmei bizony kérészéletűek, legyen az szerelem vagy gyűlölet.
Ismét megtörli a száját, a keze visszahullik maga mellé a padlóra... az ujja vége pedig a korábban leejtett fém szoborhoz ér. Érzi az anyag hűvösségét és kegyetlenségét, ahogyan szinte érzi a lépésekkel tőle ülő vámpír jelenlétét anélkül, hogy rá kéne néznie.
A szíve nagyot dobban, ő hirtelen elhatározással markol rá a szoborra ismét. Elrugaszkodva pedig a teste erejét használva taszítja le a férfit a padlóra maga alá, hogy, tervei szerint az állkapcsára sújtson le bizarr fegyverével.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461944#post461944][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 11:25[/b][/url]

Egyszerűen rám veti magát. Érzékelem azt a kemény szívdobbanást, amivel megindul a folyamat. Épp csak rákapom tekintetem, már elvágódom a parkettán, rajtam Dwaynenel, aki azonnal magasba emeli a marokba illő, Mozartot formázó mellszobrot, hogy ismét lesújtson vele.
Megfordul a fejemben, hogy leállítom. Ledobom magamról, lefogom és addig tartom, amíg le nem higgad. De jobb, ha kiadja. És jobb, ha kiadom. Még akkor is, ha ez a hév már valami igazán szomorú és elkeseredett. Eddig pimasz volt és gátlástalan. Most fásult és szívszorító. Bennem legalábbis az.
Agyaraimat kivillantva ráfújok a férfira, ahogy a macskák szoktak, és oldalra rántom a fejem, kitérve a rám mért ütés elől, amely szétroncsolta volna az állkapcsomat, hogy az utána rögvest regenerálódjon. Hajam az arcomba, homlokomba lóg. Durva tekintettel figyelem a férfit, akinek csak úgy lüktet a halántékán az ér, a nyakán meg úgy szintén. Egyik hűs kezem oldalát markolja, a másikat feszített tenyérrel arcába nyomom, tolva el magamtól dühbe torzult képét.
Felmordulok és vállainál fogva letaszítom magamról magam mellé, rögvest fölé kerekedve. Mezítlábam összeakad az Ő bakancsával, rátérdelek kissé combjára, hogy ne tudjon úgy rúgkapálni, majd belemarkolok a hajába, és hátrarántom a fejét, közelről nézve az arcába, vicsorogva rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461950#post461950][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 11:54[/b][/url]

A szobor lesújt, a férfi álla helyett azonban a parkettába csapódik, ocsmány, kijavíthatatlan nyomot hagyva a fa kemény, ám kopottas lakkrétegén. Dühösen vicsorogva szorítja meg jobban a férfi köntösét a vállánál, aminél fogva a földön tartja, a karja ismét ütésre lendül, az izmai egész testében megfeszülnek.
Ha halandó lenne, most megölné. Hiszen meg tudná tenni. Adam fizikai fölénye a fajtájából fakad, ha ember lenne, már kettétörte volna, mint egy közönséges pálcát, vagy a koponyáját zúzta volna be a szoborral, ami tökéletesen alkalmas a feladatra. Ó, igen, megtörtént volna. Ám halandóval ritkán megy ennyire messzire.
A férfi tenyere az arcába nyomódik, ő arrébb rántja a fejét, hogy levegőt kapjon, ám ezzel mindössze annyit ér el, hogy elveszítse az egyensúlyát, Adam pedig könnyen fordítsa át, immáron fölé kerekedve. Ha tovább tartja a tenyerét az arcán, valószínűleg ismét beleharapott volna, ám most emberi alakban, legyen az bármennyire... férfiatlan megoldás. De tegyük a szívünkre a kezünket: Adam emberfeletti ereje már eleve kiegyenlítetlenné és szintén férfiatlanná teszi a konfliktust.
Felnyög, ahogy lefogják, érzi, ahogy a hajszálai tömegesen szakadnak ki a fejbőréből. Rúgni próbál, bár az mindössze komolytalan vonaglássá válik a férfi súlya alatt, összeszorított foggal veszi a levegőt, a szobor újfent kifordul a tenyeréből, ahogy pedig utána kap, csak messzebbre sodorja a padlón.
Hát egyetlen fegyverét használja, ami megmaradt neki. A kezét hirtelen kapja a férfi felé, hogy a puszta ujjait nyomja a vámpír szemébe. Elvégre az még talán egy halhatatlannak is fáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461954#post461954][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 12:22[/b][/url]

Fájni minden fáj nekem, ami egy halandónak, hiszen a tapintás érzéke ugyanúgy adott. Csak éppen már megszoktam a fájdalmat, és mivel kártékony hatása nincs rám, ez semlegesíti és jócskán csökkent a jelentőségén. Azt teszek az érzéssel, amit akarok. Nálam tényleg teljes mértékben fejben dől el. Éppen ezért megtehetem, hogy alap szinten foglalkozom csak vele, vagy akár előnyömre váltom. Ez utóbbit kifejezetten sűrűn alkalmazom. Nem fogom ragozni: a mazochizmus nem áll távol tőlem. A legtöbb helyzetben jól esik a fájdalom, és inkább épít, mint pusztít. Táplálkozom belőle, hiszen olyan kevés lehetőségem van nagy élményeket átélni. Olyanokat, amik hatnak rám. A fájdalom hat. Ha hagyom. Ha pedig egyszer akár az örömömre fordíthatom, miért ne hagynám?
Torokból nyögök egyet, ahogy szemembe nyomja ujjait. Elkapom a fejem, sűrűn pislogok, és már kutya bajom. Elengedem a haját és torkára fogok rá. Nem fojtogatom, csak így tartom lent. Kiegyenesedem kissé, fölé magasodva, miközben kinyújtott karral a földhöz nyomva fogom nyakánál. Köntösöm már megint nagyon ziláltan áll rajtam. Térdeim most jobban combjába nyomódnak, hiszen súlyom oda összpontosul. Testem különben nem nehéz. Az erőm az, ami mértéket ad neki. Szabad balommal megragadom csuklóját, és kezét feje fölé feszítem a parkettára. Mindezt csak azért, hogy még jobban kiszolgáltatva érezze magát. Az ütés nem a kedvencem. Azzal ritkán élek. Inkább nekimegyek valakinek, eltaszítom, eldobom, markolom, lefogom. Aztán várom, mit lép. Ez az én stílusom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461966#post461966][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 13:29[/b][/url]

Érzi az ocsmány, gyomorforgató nedvességet, ahogy az ujja a vámpír szemébe karcol, ő azonban azonnal elrántja a fejét. Milyen szerencsés elvégre, neki még megadatik a szabad mozgás luxusa, ami padlóra szorított hősünkről már egyáltalán nem mondható el. Zihálva morog és átkozódik összeszorított fogai közül, köpköd, mint egy fogatlan hajléktalan, bár ez nem tűnik úgy, mintha érdekelné.
Tovább hergeli a tény, hogy Adamnek minden próbálkozása ellenére láthatóan kutya baja sem lesz. Ha vére serken, a seb azonnal forr, ő pedig bármit tehet, mindenképp alatta végzi ezen a nyavalyás padlón. A dereka erősen nyomódik a parkettának, ami fáj és zsibbad, ám ez a fizikai fájdalom hamarosan semmi sem lesz ahhoz képest, amit végigfut a testén.
Lefogják.
Dwayne Warrent senki sem foghatja le.
Szinte felnyüszít, leszorított csuklójának ujjai ökölbe szorulnak, a válla is beleroppan, ahogy próbálja magát kirántani a fogásból. A pánik, mintha apró szikrákból állna, fut végig a végtagjain, és bár Adam nem szorítja össze a torkát, a tüdejéből mégis kifogy a levegő. A szeme előtt elhomályosul a férfi eltorzult arcának képe, szaporán pislogja ki a könnycseppeket a szeméből, hogy azok a halántéka táján eltűnjenek a haja alatt. Feljebb rúgja magát a padlón, már amennyire Adam testsúlya ezt engedi, a szabad keze ahelyett, hogy a férfi arca után kapna ismét, kapkodó mozdulattal rántja elő a pálcát a zsebéből - amiről akkor vett tudomást, amikor az imént történetesen ráfeküdt.
Talán csak tudat alatt gondolja végig, mit tesz akkor, amikor a férfi mellkasa bőrének nyomja a pálcát, egyenesen halott szíve fölött.
Eperfa. Fa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461992#post461992][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 15:40[/b][/url]

Barátom a tehetetlenségtől kínlódik alattam. Már éppen arra gondolok, engedek a fogáson, hiszen bennem már tényleg nem munkál a játék heve, sokkal inkább megfáradt vagyok. Szóval lassacskán talán abbahagynám a küzdelmet. Ekkor azonban megérzem, hogy a pálcája után matat, és készülök, hogy fogadjam az átkot. Jobban mondva figyelek, mit akar rám szórni, és eldöntsem, kitérek-e előle. A varázslatok ugyanúgy betalálnak nálam, mint bárkinél, és a hatásuk is megvan, csak ugye kérdés, hogyan csapódik le az én halhatatlan testemen. El lehet kábítani, meg lehet táncoltatni, meg lehet dermeszteni. Bármit. Egyszerűen hangozhat hát egy vámpírt lefegyverezni, a bökkenő abban áll, amit az imént vázoltam: számítok a támadásra és a kimondott ige felénél már kapcsolok. Esetünkben végképp, hiszen Dwayne lehetőségei elég korlátozottak.
A férfi azonban nem készül megátkozni. Nem. Egyszerűen csak meztelen mellkasomnak nyomja a pálca végét, fenyegetően. Hát így állunk. A legutóbb Kíra tette ezt a tanoda bejárati csarnokában. Bement oda randalírozni, szétverni valamilyen tablót egy bájital befolyása alatt, én pedig leállítottam. Ő azonban nem volt igazán magánál, és semmi más nem lebegett a szeme előtt, mint a célja elérése, így a pálcáját a bordáim közé nyomta. Persze, amint magához tért, már elmondhatatlanul szégyellte. Vajon az alattam fekvő is fogja?
Leállok a vicsorgással meg úgy egyáltalán mindennel. Azonban nem engedek leszorításán. Csak nézek rá lefelé, figyelve szemeit. Gyerünk, Dwayne! Mutasd, meddig vagy képes elmenni! Megölnél? Tényleg megtennéd? A töltényemet elvetted, szóval talán még szívességet is tennél, de... komolyan képes lennél rá?
Pilláim megrezdülnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462025#post462025][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 17:47[/b][/url]

A vámpír mozdulatlanná válik, ahogy a fa a bordáig fedő, sápadt bőrhöz ér, a fogak pedig, amik eddig fenyegetően meredtek rá, eltűnnek a feje fölül. Folytatja a szapora pislogást, kapkodva veszi a levegőt, szabad kezével szorít egyet a pálcán, míg a másik egyre komolyabban zsibbadni kezd Adam nyavalyás béklyójában. Valószínűleg elharapta a nyelvét, a ér íze ugyanis, bár enyhe, de friss a szájában, határozottan a sajátja.
Végül pedig vagy ez, vagy más - de végre kitisztítja a fejét.
Az ujjai szétnyílnak. Hagyja, hogy a pálca kiforduljon a kezéről, először a mellkasára hulljon, majd leguruljon az oldala mellé. A karját pedig szintén leejti maga mellé, megadón és erőtlenül.
Így van ez az állatvilágban. A gyengébb előbb- utóbb kénytelen megadni magát.
Vérrel keveredett nyálat nyel le, még mindig szaporán véve a levegőt néz végül a fölötte magasodó szemébe. Nem képes rá, hogy is lenne - hiszen nem akarta. Ösztönös mozdulata azonban valamit örökre nyilvánvalóvá tett kettejük között: ha szeretné, megtehetné. Hiszen tudja a módját.
Zihál majd köhög néhányat, pár pillanat néma farkasszem- nézés után végül elfordítja a tekintetét a férfiről a plafon felé, a teste egészen elernyed. Csak száljon le róla.
Feladja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462093#post462093][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 20:54[/b][/url]

Nem folytatja. Nem váltja be a néma fenyegetést. Tagjai elernyednek. Feladja. Nem lépi át a határt. Mertem remélni. Úgysem hagytam volna, viszont a következtetéseimet levontam volna az esetből. De Ő hadd maradjon abban a hitében, hogy most itt volt a lehetőség. Pedig Isten igazából nem. Most nem. Persze, megvan a maga módja, hogy egy halandó hogyan tegyen el láb alól egy olyan tapasztalt vámpírt, mint én. Szóval nem állítom, hogy Dwayne ne ölhetne meg, ha akarna. Ha valaki képes lenne rá, az mondjuk Ő. Azonban úgy tűnik, szerencsére nem akar. Őszintén szólva: ha mégis folytatta volna, aminek neki kezdett, azt hiszem, megint a padlóra kerültem volna, holott most készülök felállni.
Fogaim még kint. Ez már csak a küzdelem felfokozottságának lecsengése. Majd nemsokára visszabújnak. Engedek kezem nyomásán a nyakán és fogásán a csuklón, mígnem eleresztem teljesen. Fel azonban nem kelek róla. Még nem. Mert valamire figyelmes leszek. Ajkaim finoman elnyílnak, vonásaimra enyhe döbbenet ül. Érzek valamit és pontosan tudom, mi az. Vagyis hogy ki...
- Elnézést, nem akartam zavarni. - közli egy angol akcentusú,  toronymagas, erős kötésű, megnyerő ábrázatú, szőke férfi, a nappalim közepén állva. Ráemelem tekintetem, levegő után kapok és emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal felkelek az aurorról. Nyitogatom a számat, hogy az érkezetthez szóljak. A tekintetem, a kisugárzásom egészen más, mint akármikor máskor.
- Én... - szólalok meg végül rekedten, ám alig tárom ajkaimat. Mint valami kisgyerek, aki teletömte a száját édességgel, és próbál úgy beszélni, hogy közben az apja ne vegye észre, mit rejteget. Részemről az agyaraimat akarnám most fedni.
- ... mi csak... - nyökögök tovább szemfogaim közül.
- Ugyan, Adam. Minden rendben. - rázza a fejét a férfi lágyan, mosolyogva.
- Tudom. - bólogat aztán, jelentőségteljes tekintetét az enyémbe merítve, így biztosítva róla, hogy nem kell magyarázkodjak. Ért mindent. Pedig elmondtam volna, hogy nem szándékoztam az akarata ellenére inni Dwayneből. Oké, ez túlzás. Volt néhány pillanat, amikor rezgett a léc, és szívesen belé mártottam volna a fogam annak ellenére, hogy nyilvánvalóan most nem egyezett volna bele. Azonban ezt a Teremtőm pontosan tudja. Mert hogy Ő áll most előttem a maga ősrégi valójában. A jelenléte akkor is érezhető bármilyen térben, ha nem vagy vámpír és nincsenek fejlettebb érzékeid sem. Ezt mindenki érzi. Nem lehet nem érezni.
Csak állok, mint egy rajta kapott kölyök. Soha máskor nem látni így, csak atyám jelenlétében. Elég bizarrul festhet mindazoknak, akik egész más habitust szoktak meg tőlem, ám valószínűleg mégsem hat idegennek, hiszen olyan természetesen fakad belőlem, mint bármi. Pótcselekvéskét összébb húzom köntösöm és megkötöm övem. Teremtőm eközben Dwaynere tekint, és megindul felé.
- Arend Peter Brinkman. - mutatkozik be teljes nevén, miközben nagy, hűs kezét barátom felé nyújtja, arcán nyugodt, barátságos vonásokkal.