Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841014#post841014][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 02:47[/b][/url]

Nehezére esik követnie az idő múlását. Belemerül a beszélgetésbe, az egymást követő fogásokba, a díszekbe, az asztalokon vibráló gyertyákba, Adél nevetésébe, ahányszor felé pillant. Hamarosan pedig minden sokkal könnyebb, szórakoztatóbb és homályosabb lesz. A pohara pedig sosem üres sokáig.

   -  Ne, ne... na jó...
A jókora, antik könyvespolc mellett nem messze állva, végül egy beleegyező és csöppet kába vigyorral nyugtázza, hogy a pohara rummal telik meg. Kissé megemeli a nő felé azt, a poharaik csilingelve összekoccannak, a mozdulattól az övének egy pár cseppje a kézfejére löttyen. Szórakozottan rázogatja meg a kezét, majd süllyeszti a zsebébe - eztán azonban összevont szemöldökkel pillant le és húzza ki azt onnan. A zöld köves gyűrű csillog még mindig rumtól nedves ujjai között. Ah, persze.
   -  Bocsáss meg egy pillanatra - dünnyögi Magda felé, szavaiból már bántón cseng ki az erős akcentusa. Anélkül lép el a nőtől, hogy megvárná annak válaszát, bár a vacsora óta közvetlenül nem szólt a lányhoz, nem rég a kandalló felé pillantva kiszúrta annak árnyékokkal megfestett, sápadt arcát.
És lám, ott ül elmélázva a szőnyegen, a tekergő tűzbe mered, szótlan és csodaszép, mint ahogy legelőször találkozott vele. A rummal az egyikben gyűrűvel a másik tenyerében lép hozzá közelebb, óvatosan érinti meg a vállát, hogy az fölnézhessen rá.
   -  Ez a tiéd. Kérlek, ne hagyd el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841042#post841042][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 15:18[/b][/url]

Adél fölpillant rá majd föláll, ő ezalatt az idő alatt üríti ki a poharát. Úgy két-három itallal ezelőtt érezte már, hogy hibát vétett ezzel, amikor a falak először moccantak meg a látóterében, ő pedig legelőször nyúlt a pohár mellé. Feszengését azonban nyomtalanul kioltotta az alkohol, a hangulata pedig kellemesen zsibbadttá vált. Magasan funkcionáló alkoholistaként pedig ismét alkalmazta a logikát: ha ennyi rumtól ennyire jól érzi magát, még többtől ez csakis fokozódhat.
A poharat az ujjaival a szája körül tartva ereszti le az oldala mellé, a rum édes-kesernyés ízével a szájában pillant le összekulcsolódó kezeikre. Mennyire vicces, állapítja meg, alig egy hónapon túl a felesége lesz a lány, mégis ez az érintés a legközelebbi és legintimebb, ami köztük történt. Egy pillanatra egy ismeretlen, lefüggönyözött szoba képe dereng fel előtte, egy fenyegetően vörös takaróval fedett franciaágy, egy meztelen test, amit legelőször a nászéjszakán lát. Egy groteszk lidércnyomás.
   -  Anyám egy nyakláncon hordta.
A semmiből jut eszébe, ködös arckifejezése félmosolyra húzódik. Hagyja, hogy a lány keze kicsússzon az övéből, de ő sem lép hátrébb.
Miért. Nem kell kimondania, érzi a mondat végén elharapott kérdést. Az őszinte válasza egyszerű lenne: mert így a helyes. Nem szeretlek téged, még csak nem is kedvellek, de semmiképp sem ismerlek. Nem akarom, hogy a feleségem legyél. De ez a dolgunk. Ha pedig ezzel visszakapom az életem egy részét, akkor az oltár elé rángatlak, ha kell.
   -  Semmi baj, Cielito, remek kapitánya leszek ennek a süllyedő hajónak - állva megtántorodik cseppet - És megismerni lesz elég időd. Holtomiglan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841145#post841145][b]William Martin Krise - 2021.12.28. 16:46[/b][/url]

Sokat nem vesz észre abból, ahogy hamarosan ketten maradnak a kandalló által félhomályosra világított, langyos szobában. Ahogy azt sem tudja, hány óra lehet - talán elmúlt kilenc, legutoljára mintha annyit ütött volna a míves falióra, de, hogy ez mennyivel korábban volt, arra már nem emlékszik. Ma még vissza kell utaznia Bogolyfalvára, erre újra és újra külön emlékezteti magát, de egyelőre minden annyira... kellemes.
A kandalló ebből a távolságból is olyan hívogatóan melengeti őt, a vacsora közbeni beszélgetések zaját még a fülében hangja visszhangozni, a rum, whisky és bor pedig kellemesen zsibbasztja az ujjvégeit. Még mindig érzi azt is, ahol a lány a tenyerét érintette. Forró és hívogató. Meg sem próbálja tagadni, hogy fizikailag mennyire vonzza őt, az a mocskos kisvélavére és ahogy ezzel a félmosollyal felpillant rá. Az a fehér bőr. A torkában a vérének lüktetése.  
   -  Ja... persze...
Kapitány. Furcsa, hogy erről beszélnek most, hiszen ez a Júliával való belső marakodásuk része a cím. Leereszkedik a szőnyegre ő is, nem egészen a lány mellé, de nem túl távol, a poharat elhajolva a szőnyeg szélére teszik, aztán támaszkodik maga mögött a karjaira. Az egyik lábát kinyújtva, másikat behajlítva néz bele a kandalló tüzébe, hagyja, hogy a fények egészen elvakítsák őt.
   -  A lány, akivel találkoztál, nem a barátnőm. Szerettem volna, hogy az legyen, de tudod, ő egy ilyen kurva szabad madár... és nagyon fiatal. Annyira, mint te - megdörzsöli az állcsúcsát, majd visszatámaszkodik a szőnyegre - Különben neki adtam oda a gyűrűt először. De nem kellett neki. De nem is működött volna, legjobb esetben is félvér. Szóval...
Felhúzza, majd leejti a vállait. A tűzről a lányra fordítja alkoholtól ködös, de érdeklődő tekintetét, bár az arca helyett a táncoló lángokat látja tovább.
   -  Mesélj erről a tanárról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841209#post841209][b]William Martin Krise - 2021.12.29. 00:02[/b][/url]

És tényleg nem vesz észre semmit a lány arcának rándulásából vagy abból, ahogy a szeme csalódottan megrebben. Ő csak a tüzet nézi megbabonázva, hosszúakat pislogva bele. Az ujjai belemarkolnak a mély, puha szőnyeg száljaiba. Ha most hátradőlne itt, el tudna aludni a ropogás és a lány beszédének hangjára.
Mert Adél beszél hozzá. Csöndesen és hosszan, ő figyeli a szavait, és bár arca nem tükröz semmi különösebbet, elraktározza őket. A tekintete valahol a felénél szakad el a parázstól és fordul a lány felé. Beharapja az ajkát, míg elgondolkodva hallgatja őt, a fantáziája azonban messze jár. Egy vén, kiéhezett tanár, aki nem tudja, hol a határ, egy tapasztalatlan lánnyal szemben, aki már majdnem éhezik rá, hogy kihasználják őt. Egy meggyalázott test, tiltott tettek a koszos iskolai szertárban, bűbájjal eltüntetett harapásnyomok. Ő is volt iskolás - bár nem tanárral, hanem a diáktársaival, de ugyanezen a tapasztalatszerzésen esett át. Ez pedig mocskos volt, szemérmetlen, sokszor megbánt, fájdalmas, kínos és nagyszerű.
Pont az ellenkezője annak, mint amit eddig Adélről gondolt. Talán mégsem annyira unalmas és bántóan tiszta ez a lány?
   -  Azt mondod? - a lány föltérdel vele szemben, ő nem mozdul meg, csak szórakozott, cinkos vigyor húzódik a szája szélére. Oldalra dönti a fejét - Ezt fejtsd ki, most kíváncsivá tettél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841226#post841226][b]William Martin Krise - 2021.12.29. 02:18[/b][/url]

Mint az elégedett macskafélék, hunyja lejjebb a szemeit, határozottan élvezi ezt a kényelmes, könnyed játszadozást. Sosem esett nehezére a súlytalan flört, bárkiről legyen szó, és most sem érzi ezt sokkal többnek. A rumtól kótyagos fejjel sem a szavain, a tettein, de a tekintetén sincs szűrő, a fantáziája pedig szintén lefüggönyözött szobákban kalandozik már, ahol csak az előtte imbolygó, sápadt test váltott alakot. A tekintete a lány torkáról a szemeire kúsznak, amik nem zöldnek, hanem sötétbarnának tűnnek a tűz narancssárga fényénél.
Nemsokára úgyis a tied lesz mindez.
Adél érintése a csuklóján nem érinti váratlanul, az azonban, hogy felemeli a kezét, igen. A másik könyöke megroggyan kissé, ő megszédülve löki el magát a szőnyeg szálaitól, hogy előrébb dőlve levegye a súlyát a karjáról. ELólőször cseppet értetlenül, de érdeklődve nézi Adél mozdulatát: a keze a fehér bőrre siklik, a pánt, majd a ruha alá.
Csak vedd el, ami neked jár.
A tenyere a csípőjére vándorol, a felbontott cipzár vonalán végigsimítva a bőrt, erőlködés nélkül húzza az ölébe a lányt. Az arca és alakja egészen mély árnyékba borul előtte így, nem látja, csak érzi őt; ujjai ismét végigbotladoznak az oldala mentén, a nyakán, egészen az arcéléig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841240#post841240][b]William Martin Krise - 2021.12.29. 14:10[/b][/url]

Nehezére esne követni az eseményeket, ha egyáltalán megpróbálkozna ezzel. Adél árnyakba boruló arcát látja maga előtt, a hosszú haját, ahogy az a vállaira hullik, az ajkait, de semmi mást. A tenyere térképezi fel a lány bőrét, a gerince vonalát, ahol a teste már megszabadult a szövettől, majd csúszik lejjebb a csípője mentén a combjára. A csók meglepően agresszív, jóval követelőzőbb, mint amire a lánytól számított, ő belevigyorodik, de belemegy a játékába. Az ujjai a combja bőrébe markolnak, majd csúsznak feljebb a ruha alatt.
Az agya azonban zsibbad, a mozdulatokban pedig megbújik egy felismerhető, türelmetlen vehemencia - és mégis, óhatatlanul beleszédül, ahányszor kinyitja a szemét. A csók rumízű. Ő pedig...
Ő pedig mélységesen részeg.
A mozdulata megáll, eltávolodik a lánytól, bár a keze ugyanúgy a combján marad, óhatatlan közelségben a teste forróságához. Fölsandít rá, zavarodott félmosollyal.
   -  Bocs. Can't. Én nagyon... be vagyok baszva azt hiszem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841558#post841558][b]William Martin Krise - 2022.01.02. 17:05[/b][/url]

Ha Maeve terve az volt, hogy kibillentse az egyensúlyából és elfeledtesse vele a megfoghatatlan gyanakvását a varázstalanság említésével, sikerrel járt. Ha volt is kétsége - amire ő is nehezen tapintana rá, hiszen csak egy agyszirtben megbúvó, viszkető balsejtelem volt -, azt maga mögött hagyja azzal, hogy a nőnek nincs pálcája. Ezáltal pedig teljesen ártalmatlan. Arra a tényre már nem tér ki külön, hogy kettejük közül ő az, aki fintorogva markolássza a bordáit épp és épp hogy nem hányja össze magát az érzéstől, ami akkor járja át, ha megpróbálja megmozdítani a lábujjait.
Ő is követi a nő tekintetét végig a szobán. Amellett, hogy a lakása meglehetősen rendetlen és puritán berendezett, William szereti és értékeli a kényelmet. A szatént, a szantálfa illatát - utóbbit a bájitalkészítés nyomán azonosít be, benne pedig egy távol-keleti prostituált képét ébreszti fel -, a kifinomult színeket. Most először más okból kezdi kényelmetlenül érezni magát, ő ugyanis Maeve erőfeszítése ellenére határozottan koszos ebben a közegben. Lehet, hogy csak ő érzi így persze.
   -  Senkit. Vagyis. Nem tudom.
Ha a tárcája nála lenne, abban egy muglik számára Burger King- kuponnak tűnő kártyán a veszély esetén értesítendő személyként a pártfogó tisztjét jelölték meg. Ő azonban, ha teheti inkább kihagyná az aurort ebből a kínos szituációból. Minden oka meglenne a parancsnokságra menni, elvégre megtámadták, az ébredése utáni percekben pedig ez is volt a terve. Azóta azonban az agyműködésével együtt a saját büszkesége is észhez tért: komolyan azt akarod, hogy mindenki tudja, majdnem agyonvert egy hajléktalan?
   -  Emma. Mármint - összeszorítja a szemét, mintha a vezetéknevét keresné - Reményi Emma. A környéken lakik. Egy barátom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841663#post841663][b]William Martin Krise - 2022.01.03. 21:03[/b][/url]

Ahogy kimondja a nevet, nyomban meg is gondolja magát, pillanatokkal később pedig ez a bizonytalanság ki is ül az arcára. Emma... bizton szüksége van az anyáskodására most? Kedveli a nőt, a Zengőben töltött évei alatt részben neki köszönhette, hogy megőrizte az ép eszét, azonban a dinamika gyökeresen megváltozott köztük abban a pillanatban, hogy ismét szabadlábra került. Ahogy nem szorult közvetlenül a nő segítségére, úgy kerültek fokozatosan távolabb, őt pedig, ha nem is bosszantja, de az utóbbi időben egyre inkább zavarja a nő aggódása. Amíg a rácsok mögött ült, sokkal könnyebben simult bele a kényszerűen szubmisszív szerepbe. Idekinn már nehezebben fogadja el, ha egy nő dirigál neki.
   -  Mint a mellékelt ábra mutatja, nem mondanám magam igazán harcosnak. - fintorog egy aprót, a jobb kezével a szájához nyúl és megérinti az egyik szemfogát. Az érezhetően megmoccan az ujja alatt, ő pedig, mintha áram ütötte volna, rándul össze az érzésre.
   -  Meggondoltam magam - motyogja könnybe lábadt szemmel, óvatosan és különben teljesen feleslegesen a nyelvével piszkálgatja tovább a pontot, úgysem tudja megállni - Nem kell senki. Összeszedem magam mindjárt és megyek is. Kutya bajom. Se.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841712#post841712][b]William Martin Krise - 2022.01.04. 21:32[/b][/url]

Az anyáskodással nem lenne problémája... bár nem tudhatja, sosem volt részese igazán. Szerették, de az édesapján kívül más nem babusgatta, ő is csak addig, amíg meg nem érkeztek az életébe a kis korcsok. Ő túl nagy, túl jelentéktelen és túl csöndes lett mellettük, a gyermekkorából megmaradt, ködös és erősen részrehajló emlékei szerint legalább is. Később a nagyapja vette magához, aki a maga módján tényleg őszintén szerette az unokáját, de pontosan úgy, a maga módján.
Majd a semmiből megjelent Maeve. A vörösen hullámzó hajával. Azzal, ahogy ismét közelebb lép hozzá, majd a homlokára simít. Furcsa ez az érintés. Mert a nő határozottan vonzó - még annak ellenére is, hogy idősebb annál, mint amihez szokott -, benne mégsem ébred fel a feszengő vágyat a közelsége. Bizonyára az, hogy minden ragja fáj, a feje szédül, a testét pedig ütemesen el-elfogja a lázas reszketés, segít rajta, hogy ne igazán forduljon meg a fejében semmi olyasmi, ami egy átlagos kedden már rég a gondolatait feszítené.
Behunyja a szemét, amíg a homlokát megtörlik, az arca elsimul, egyszerre rémesen kellemes és tűnik abszurdul helytelennek ez az egész. Majd az érzés, ahogy jött, hagyja is elillanni.
   -  Szerintem csak egy részeg fasz. Nem fog visszajönni - magát is meglepő magabiztossággal állítja ezt, hiszen látja azt a félő csillanást. Tisztázzuk: William se nem ostoba, sem pedig hős. Ha ismét meglátná az alakot, rá senki se számítson, a tulajdon anyjáért nem állna ki. Emiatt az a törekvés, hogy Yezebel védelmező ösztönt ébresszen benne, minimálisan, de félremegy.
   -  Akkor még egyszer. Köszönöm. - ez teljesen őszinte, fizikai állapotát pedig lefesti, hogy nem is akadékoskodik tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842010#post842010][b]William Martin Krise - 2022.01.09. 23:06[/b][/url]

A rum belelöttyen a teába és sötétbarnáról sápadt bordóra színezi azt. Az opálos üveg nyakába a tenyerével nyomja vissza a dugót, koppan az ezüsttálcán. Egy pillanatra felpillant a napfényben fürdő családfára, ami előtt a földön egy kopottas sámlin reggel óta egy idős boszorkány dolgozik csöndben. A neve csak huszonnegyedikén este kerül föl, azonban az anyag megbontását idejekorán elkezdték.
A terem közepén álló asztalon az selymes anyagminták várnak az elbírálásukra, mellettük az ülésrend egy vázlata hever, szinte mindenkinek van egy kérdése vagy véleménye felé, ő ezt azonban minden alkalommal készségesen hárítja: ahogy Adél szeretné. A legtöbb férfihoz mérten ét sem érdekli sem a textil színe, sem a zene, sem pedig a virágok, amiket a menyasszony csokrába kötnek majd. Azonban tűr, bólint, hozzászól rendületlenül.
   -  Ühüm - beleiszik a teába, amíg visszalép a kanapékhoz és leül rá a nővel szemben - Minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842016#post842016][b]William Martin Krise - 2022.01.10. 00:15[/b][/url]

Válaszra nyitja a száját, ezt az intésre azonban visszanyeli. Belesöpped a szövetbe, a csészét a combján tartva, türelmesen vár, amíg a boszorkány sürge léptekkel elsétál előtte, majd halkan bezárja az ajtót.
Ezt az elefántot kerülgetik, mióta megérkezett. Bár nem kapott egyértelmű megerősítést erre, tudta, hogy Magda tisztában van a helyzettel. A korábbi, bájos viselkedése és a lányára mért pillantásai azonnal értelmet nyertek, amint Adél bevallotta a terhességét, ő azonban csak jóval összezavarodott ettől. Kedveli Magdát. Hogy ne tenné, amikor a nő minden tenyérbemászó női praktikát bevetett ellene, ő pedig disznóként zabálta ezt fel. Az árulás így szinte súlyosabban megérintette, mint Adél hazugsága, akitől nem is számított másra.
A kettejük közti légkör emiatt a megszokottnál hűvösebb és szótlanabb volt eddig. Tudta, hogy tudja - azonban azt nem, hogy Magda tudja-e, hogy ő tudja, hogy tudja. A nő egyértelmű pillantása, majd pedig a kérdése azonban eloszlat benne minden megmaradt kételyt.
   - Igen, elmondta. Jobb később, mint soha - a nő szemébe néz a frázissal, te tudtál erről - Azóta nem beszéltünk róla. Azt mondta, gondolkodnia kell, hogy mit kezdjen vele. Mármint. Hogy megtartja-e vagy nem. De ezt gondolom úgyis tudod. Meg úgyis mindenki tudja már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842019#post842019][b]William Martin Krise - 2022.01.10. 01:09[/b][/url]

Persze, a pletykák. Őt elkerüli az ilyesmi, amennyire teheti, távol is tartja magát az aranyvérűek ármánykodásaitól. Reményei szerint hamarosan a felesége készségesen elvállalja a társasági antenna szerepét és úgyis felvilágosítja majd azoktól a dolgokról, amikről feltétlenül tudnia kell. Addig és aztán is ő a maga részéről igyekszik megmaradni a legszélső peremvidékeken, ott, ahová a bántó megjegyzések, a származásával kapcsolatos szemforgatás és a büntetését firtató szavak már nem érik el. A saját örökségén kívül semmi másra nincs szüksége abból, amit a vére születési jogon biztosít.
Összeszorítja az ajkait, a két szemöldöke közt függőleges ráncot képeznek a gondolatai. Részéről nem a gyerek tényét, hanem pontosan ezt a kérdést kerülgette a szobában: miért nem menekültél el, William?
   -  Nem tudom.
Őszintén és cseppet elveszetten pillant fel és néz a nő szemébe ismét.
   -  Mármint... - vesz egy rövid levegőt - Nem voltam boldog. Most sem vagyok boldog. De nem mintha lenne más választásom. Ha újratárgyalják az ügyem, akkor... nagy eséllyel visszakerülök egy időre.
A karácsonyi beszélgetés Ilyával nem tartogatott túl sok újdonságot számára egyetlen apró, részegségében szinte figyelmen kívül hagyott megjegyzésen kívül. El tudom intézni az újbóli tárgyalást. Ez első alkalommal ajánlatnak tűnt a férfitől, ezen az estén azonban burkolt fenyegetéssé vált: El tudom intézni, de azt már sajnos nem, hogy a kimenetel is kedvező legyen. Akkor értette meg a leendő apósa wiskytől nehéz szavai mögötti valódi értelmet. Ha problémát okoz, Ilya is kellemetlen lesz számára.
Az eljegyzés felbontása pedig, úgy érzi, határozottan ebbe a kategóriába esett volna.
   -  Mindig akartam gyereket különben. Sajátot. De ha Adél úgy dönt, hogy ezt meg akarja tartani, akkor azt hiszem apa leszek. Ha örökbe akarja adni, akkor nem. Hagyok időt neki, de most már eldönthetné, mit akar.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842035#post842035][b]William Martin Krise - 2022.01.10. 17:18[/b][/url]

Ő nem gondolja magát sem csapdába ejtettnek, sem pedig elesettnek. Bizonyos idő után, ha az ember fiával az erőfeszítése ellenére és tőle teljesen függetlenül történnek dolgok, tompává válik ezekre az érzésekre. Őszintén szólva az életében az, hogy Adél az elrendezett esküvő előtt hetekkel előállt az idegen gyerek hírével még csak kis kellemetlenségként sem regisztrálódik. Akkor és ott persze halálosan és végérvényesnek tűnően felrántotta magát rajta, ez az érzés azonban hamar váltott ha nem is közönybe, de flegma I can't even- elfogadásba.
A szemével követi, ahogy a nő feláll és egészen közel leül vele szemben, a két keze mutatóujjaival felváltva kocogtatja a csészét a térdén. Az érintésre nem löki el a kezet, azonban láthatóan megfeszül; nem mozdul, de kényelmetlenül fogadja azt. Igényli, de taszítja is a törődés, egyszerre szeretne belesimulni és elhúzódni tőle.
   -  Én örülnék neki, ha még a héten eldöntené. Mert az teljesen kizárt, hogy elhiggye a nagyanyám, hogy az enyém. Én pedig nem akarom, hogy egyszerre szakadjon a nyakamba ez az egész, ha úgy dönti, megtartja.
Pontosítana: egy pillanatig sem hitte, hogy nem csak Madlen, de bárki előtt sikerül eljátszania Adélnak, hogy nem a volt tanára a gyereke apja. A nevére veheti, de enélkül nem csak a közvéleményben, de a jog szemében nem lesz az övé, a késve megkötött házassági szerződés ellenére.
Beleiszik a rummal jócskán feláztatott teába.
   -  Hogyne. A nőkre mindig számíthat az ember ebben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842043#post842043][b]William Martin Krise - 2022.01.10. 19:50[/b][/url]

Amikor a nő az asztal felé bök az állával, ő is arranéz, kissé előrébb is dől ültében. Érdekes mód őt nem feszélyezi annyira a sürgölődés, mint hitte, ami csak részben köszönhető a stratégiailag adagolt alkoholnak. Jobbára semmit sem várnak el tőle, Adél, ahogy a társasági eseményekkor, most is azonnal és természetesen átvette a vezetést. Így hát ő szórakozottan olvasgatta a könyvek megkopott gerincét, amíg szalvétákról és virágkompozíciókról esett szó, csak néha a lány felé nézve és magában őszintén csodálva annak energiáját.
William nem empata, de nem is ostoba. Adél meg is játszhatná magát, akkor sem hinné el neki, hogy szíve szerint nem a két fehér tenyere között roppantaná össze a kristálypoharakat inkább. Amikor Adél nem figyel oda, nem látja, hogy nézik, akkor őszintén szánja őt. Tudja, hogy borzalmas férje lesz. Vergődhet ebben, ha akar, de akkor is így fog alakulni, ez bizonyára már jóval azelőtt eldöntetett, hogy ők találkoztak. Nem Adélon múlik, ahogy nem is Júlián múlt volna, ha az a lány igent mond neki, végeredményben érzi és és tudja, hogy William Martin Krise egyedül fog megdögleni.
   -  Miért kellene Adélnak itt maradnia? - összeráncolt homlokkal néz föl a nőre. Nem tudja ő sem, mit érezzen az óvásával kapcsolatban. Részben imádja és kutyaként hempereg benne, részben azonban összezavarja a disszonancia. A szülőknek a lányukat kellene védeniük tőle és nem fordítva.
A csészét leteszi maga mellé a párnák közé, nem érdekli, hogy könnyen kiborulhat, varázslattal úgyis helyre lehetne hozni.
   -  Megnézem, mi van vele - áll fel hirtelen ötlettel. Mielőtt pedig Madlen ellenkezhetne - Én nem vagyok babonás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842050#post842050][b]William Martin Krise - 2022.01.10. 22:56[/b][/url]

A nő szavaival az agyában zárja be a könyvtár ajtaját maga mögött. Nehogy megszállottá váljon. Eliza. Miről beszél? Megvan a véleménye a menyasszonyáról. Nem a leghízelgőbb. De egy pillanatra sem fordulna meg a fejében, hogy bármi miatt tartania kellene tőle, különösen nem fizikailag. Kétszer kerültek komolyabb összetűzésbe, mindkét alkalommal könnyűszerrel ketté is törhette volna a lányt és anélkül is messze ő kerekedett felül. Magda valószínűleg valami lányos drámára gondol egy régi betegre zaklatott barátnővel kapcsolatban. Az olyasmit kérdés nélkül kinézi a kis kurvából.
A léptei nem vernek visszhangot a folyosó futószőnyegén, míg a festményekkel díszített, széles folyosón sétál. A házat vágott virágok és drága női parfüm illata nehezíti el. A távolban ajtók záródnak, innen-onnan beszélgetés hallatszik és sietős léptek, készülődik és átalakul a ház. Csak két alkalom van, ami előtt az aranyvérű családokat így átjárja a kollektív várakozás: az esküvő és a temetés.
Whoah.
Megtorpan az ajtóban, ahová két koppintást követően, de választ nem várva nyitott be. Adél háttal áll neki a magas tükör előtti zsámolyon, feltűzdelt ruhája körül egy boszorkány tüsténkedik épp, aki rosszallva pillant fel rá, de megjegyzés nélkül folytatja a munkát. Elcsépelten filmbe illő lenne, ha most nagyot nyelne a csodálattól vagy nem találna szavakat a látványra, ami ne meglepő módon, lehengerlő. De csak a tekintete akad össze a tükörképpel, mielőtt lesütné a szemét.
   -  Azért jöttem, hogy kell-e valami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842055#post842055][b]William Martin Krise - 2022.01.11. 00:13[/b][/url]

Adél lehuppan a zsámolyról, ő ezalatt az ajtót puhá behúzza maga mögött, kívül hagyva a folyosó hűvösét. A nappali kislányos bájba öltözött mára, a virágok, sütemények, a szófára fektetett anyagok és levendulaillat közt ő szokatlanul oda nem illőnek érzi magát. Ez az érzés időről időre elragadja, ő pedig nyomban erőszakkal rázza le magáról.
Akaratlanul mosoly kúszik az arcára. Elbűvölő, ez ötlik az eszébe, hiszen tényleg az, a tejfehér bőrével, a feltűzött hajával, azzal az élénk csillogással a szemében, amivel mezítláb megpördül előtte a szőnyegen. Annyira szörnyen és megbocsáthatatlanul fiatal - de mégis, ahogy szemben áll vele, egyszerre vonzó nő is, ezt nem tagadta le soha. Férfiként belőle általánosságban hiányzik az esküvői ruhákkal szembeni kritikus érzék, nem érzi, mitől más az ódon fehér a csontfehértől, ahogy a szellős tüllruhákat sem érti igazán. A hűvös selyem és a mély dekoltázs azonban olyasmi, amivel ő is egy nyelvet beszél.
   -  Szép vagy nagyon - felel őszintén és könnyedén, nincs szüksége hazugságra, különben sem tenné. William lobbanékony és ösztönös, ám nem szörnyeteg; miért rontaná el a lány törékeny, egyetlen örömét?
A rum órákkal ezelőtt megütötte már, épp annyira, hogy a hangulata kényelmesen derússé váljon. Ám ezen a lágy ködön át is feltűnik neki a riasztó tény: lehetséges, Adélt most látja először őszintén mosolyogni.
   -  De lehetne rövidebb - teszi hozzá félrebillentet fejjel - Sokkal rövidebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842068#post842068][b]William Martin Krise - 2022.01.11. 11:12[/b][/url]

Számára a szerelem és a szex sosem tartozott egy lapra - vagy még inkább, a szex és az, hogy egyáltalán kedvelje a másikat. A legemlékezetesebb alkalmak mindegyikén egyenesen gyűlölte azt, akivel volt; ettől váltak izgalmassá és emiatt mert velük megtenni olyasmit, amit barátok között már tiltana a jóérése. Így nem érzi karakterárulásnak a bárgyú flörtöt a menyasszonyával sem, teljesen függetlenül attól mit gondol róla. Adél vonzó lány, a legelső találkozásuk óta él benne a képe meztelenül, ezt pedig holmi fojtogató ellenszenv sem veheti el tőle.
Nézi, ahogy a lágy anyag feljebb és feljebb kúszik, az ujjvégei megrezzennek, ő lép egyet közelebb, majd... míg a zavaró ciccenésre kényszerűen a hang irányába néz. Hogyne, hajlamos elfelejteni, hogy a lányt gardedámok veszik körül itt, ami különösen szórakoztató, figyelembe véve, hogy nem csak nem szűz, de ráadásul három hónapos terhes is. Ettől függetlenül és némileg a rum lelket békítő hatásának hála csak biccent egy aprót akár egy jól nevelt fiú, persze, persze, ne fossatok be, nem én leszek, aki letépem ezt a virágot.
   -  Hm? - visszapillant a lányra, majd lejjebb a kezére, a saját ujjait összefonja vele, érzi a smaragdgyűrű testmelegét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842072#post842072][b]William Martin Krise - 2022.01.11. 16:24[/b][/url]

Kényszerűen lép hátra egy aprót, amíg a lány megpördül előtte, a bőre lazán siklik ki az ujjai közül, ahogy pedig a lány ismét hátat fordít neki, ő röviden elneveti magát. Hogy követelőzik, hogy parancsol, mennyire elragadó. Ha nem ő áll a tűzvonalban, térdre borul az ehhez fogható erőszakos picsák előtt, akik sérthetetlennek hiszik magukat, míg az ember fia a torkukra nem kulcsolja az ujjait.
Érdeklődve figyeli, ahogy Adél belelép a magassarkúba, mosolyra húzódott ajka mögött a nyelve hegye megérinti a fogait. A lány magasabbá válik, a tűsarkú a maga férfinak felfoghatatlan fekete mágiájával a hosszú ruhán keresztül is kiemeli az alakját, a csípője is másképp mozdul, ahogy visszalép hozzá. A vékony karok puhán kulcsolják át, és bár meglepi, de nem ellenkezik a közelsége miatt. A nászi dísz romjaiba öltöztetett nappali szőnyegén mindkét keze a lány csipőjére és hátára siklik, a rideg anyagon át a mutatóujja kitapintja a gerince görbületét.
   -  Semmit sem akart - felel halkan, hagyva elveszni magát a közelségben. A sápadt bőrben, aminek ilyen közelről látja minden apró részletét. Érzi a lány lélegzetét, talán a szívdobbanását is hallaná az ütőerein át - Csak azt akarta tudni, amit én is. A tervedet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842092#post842092][b]William Martin Krise - 2022.01.12. 00:55[/b][/url]

Annak ellenére, hogy egyetlen alkalommal sem hozta fel azóta, rágódott a témán. Többször kapta magát azon, hogy Adélt figyeli, elképzelve, hogy a teste az apró parazitát táplálja, ám képtelen volt rákényszeríteni magát, hogy valójában bármit érezzen. Maga a lány is idegen számára, épp annyira, mint az egyelőre üres ház, amit ajándékba kaptak - amikor pedig annak az egyelőre üres, de minden bizonnyal gyerekszobának kialakított helyiségében megállt, beléhasított a felismerés:
Nem akar a gyerek apja lenni.
Adél arca elkomorul, az övé nem változik, csak a szeme szűkül össze kissé. A feszültséget érzi zizegni közöttük, ahogy az orruk szinte összeér, úgy hallgatja a lány vontatott szavait. A mutatóujja apró köröket jár a gerince mentén, felfedezve az idegen bőrt. A szája szegletében a mosoly megrezzen, végül pedig, mintha megönnyebbülne, szusszan egy rövidet.
   -  Rendben. Senkinek sem kell tudnia róla. Segíteni fogok, amiben kell.
Nem javítja ki: velünk is maradhatna. Mert nem akarja ezt. Tudja, hogy valószínűleg senki sem várná el tőle, hogy szeresse a nyilvánvalóan fattyú gyereket, azonban ismeri magát és elkerülhetetlen, hogy kötődjön hozzá. Ahogy pedig az emberek jönnek és mennek az életében, Adél pedig pár év múlva szintén továbbáll, nem hiszi, hogy túlélne egy ilyen veszteséget.
A keze feljebb csúszik, végig a nő oldalán, majd a karján, azokat pedig szelíden, de határozottan lefejti magáról.
   -  De ezt, hogy fizetned kell emiatt, felejtsd el, rendben van? - folytatja halkan. Nem engedi el a lány kezeit, csak leereszti közéjük. A hangjában leheletnyi komorság rezeg - Egy gyereknek sem kellene azért megszületnie, mert az anyját belekényszerítették. Mert az egy kurva rossz élet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842122#post842122][b]William Martin Krise - 2022.01.12. 16:14[/b][/url]

A lány arcának rezzenésére az övé nem reagál, csak a szemöldöke emelkedik meg cseppet. Hagyja, hogy az ujjak kicsússzanak a kezéből, röviden a plafon felé pillant, tenyereit zárkózott mozdulattal a farmerja zsebébe csúsztatja, kissé megmozgatja a nyakát.
   -  Nem, félreértesz.
Még egyszer hátrapillant az ajtó felé, mielőtt kimért léptekkel közelebb sétálna ő  is. A lány mögött áll meg, a magas tükrön át néz először a szemébe, mielőtt a tekintete tovakúszna a vállára. A jobb keze ujjai félresöpörnek egy kósza, hullámos tincset, aztán tapintja ki a cipzárt a lány lapockái alatt.
   -  Az anyám tizenhat volt, amikor megszült engem. Őszintén, nem tudom, hogy miért tartottak meg az apámmal, alig ismerték egymást - a másik tenyerét az anyagon át a lány bőrére fekteti, hogy megtartsa azt, amíg óvatosan, cseppet ügyetlen mozdulatokkal, de megtalálja az apró, rejtett fogót. A homloka a tűnődés ráncaiba fut - Szerették egymást. Legalább is én gyerekként azt láttam. De ez még nem változtatott a tényen, hogy az anyám nem akart engem. És úgy általában, gyűlölt anya lenni. Csak szenvedett szerencsétlen. Meg az apám is. Meg én is. Gondolom azért csinálták a két kis csótányt, hogy majd ők mindent megoldanak. De nem oldottak meg semmit. Senkinek sem kellene anyának lennie, aki nem akar.
A szavaival együtt lassan húzza a cipzárt lefelé, a mutatóujja végigköveti az útját a bőrön a lány gerince vonalán. Ahol az anyag szétválik, lazább lesz, de nem hullik le akkor sem, ha a lány nem tartja meg azt. A dereka görbületénél tartva pillant fel a tükörképre.
   - Majd ha egyszer az akarsz lenni és úgy döntesz, hogy ezt velem akarod, akkor beszélünk erről. De addig van épp elég szenvedés a világon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842144#post842144][b]William Martin Krise - 2022.01.13. 01:30[/b][/url]

A lány feje a vállához dől, ő csak félrebillenti a sajátját, röviden farkasszemet néz a tükörképükkel. Ebben a ruhában nem tűnik annyira fiatalnak, mint a saját lakásában, amikor remegő vállal hátrált előle a kanapéig, talán nem is annyira elveszett. És azzal nem is áltatja magát, hogy minimálisan is boldog. Nem is kell annak lennie - és ez nem is az ő felelőssége. A lányom boldoggá fog tenni, mondta Ilya neki, miután kitöltötte az italát aznap este, kezeskedem róla, hogy ne legyen rá panasz.
Adél szavaira pislogva lepillant rá.
   -  Erre ne vegyél mérget, csak leitatott az anyád. De ne aggódj, seggfej leszek nemsokára megint.
Cinkos mosollyal harap az alsó ajkába, az egyik keze ujjai közé fűz egy kibomlott hajtincset, a másik keze elengedve a cipzárt, lejjebb a lány csípőcsontjára markol.
   -  Nem kéne maradnom, a családod szívbajt fog kapni, hogy elveszem a becsületed idő előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842178#post842178][b]William Martin Krise - 2022.01.13. 21:49[/b][/url]

A nevetésre ő is röviden szusszan egyet, azokban a pillanatokban, amikor képes kívülről nézni az eseményeket, határozottan jól szórakozik a helyzete groteszk mivoltán. Gyűlöli ezt a neurotikus picsát. Mégis, vagy pont épp azért szeretné kihámozni ebből az előnytelenül hosszú ruhából és az ujjai alatt érezni az ütőereit. A rum teszi vele, hiszen anélkül nem izgatja a felsőbbrendű viselkedése, ő jóval mocskosabban és ziláltabban szereti őket, nem így, menyasszonyi puccban. Mégis, ahogy a lány csípője mozdul, ő úgy szorít rá jobban, az ujjbegyei belenyomódnak a csont és az izom közé, a másik keze elengedi a hajtincset, hogy a lapockájára csússzon.
Majd hirtelen kényelmetlenül sokan lesznek.
Egy ingerült szusszanással lép hátra, megköszörüli a torkát.
   -  Én akkor... hmmm... én akkor így...
A hüvelykujjával az ajtó felé bök, szaporán pislogva megdörzsöli az orrnyergét. Amíg a boszorkányok közelebb jönnek, ő egészen a fátylakkal borított kanapéig hátrál el. Határozottan útban van, ezt ciccenéssel és szemforgatással tudatják vele, ő pedig egyszerre tudja, jobban érezné magát a hűvös folyosón.
   -  Szóval. Csak azt akartam mondani - mit is? Miről volt szó korábban? -  Hogy akkor megvárlak kinn. És szép vagy. De én most...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842641#post842641][b]William Martin Krise - 2022.01.23. 17:01[/b][/url]

Az asztal lapja megreccsen alatta, ahogy a súlyát a lábujjaira helyezve, fél tenyérrel a szőttesnek támaszkodva feljebb ágaskodik, hogy kiolvassa a már megkopott, apró aranybetűket. Ezerhatszáz... valamennyi, a nevet ebből a szerencsétlen szögből és távolságból, közvetlenül a feje fölött már képtelen kiolvasni. Elemeli a kezét az anyagtól, a mutatóujja végigsiklik a vékony, hullámzó fonálon, az elhalad pár hasonlóan málladozó, elfeledett név mellett, mielőtt egy vastagabb ághoz csatlakozna. Ezerhétszáz. Az ujja a néven időzik, ő megnyalja az alsó ajkát, a szabadon lévő kezével, amit eddig maga mellett lógatott, megemeli az ott szorongatott, érintésétől már átmelegedett üveget.
Felületes szusszanással iszik bele. Hagyja, hogy az ujja lehulljon a hímzett betűkről, elpillant maga mellett a számolatlan, múltba vesző névre. Különös érzés tudni, hogy valószínűleg nincs élő ember a világon, aki emlékezne rájuk, vagy egyáltalán érdekelné, kik voltak ők. Senkit sem érdekelnek már. Csak ő maradt, aki a falhoz tolt asztal tetején állva végignézzen rajtuk, mint minden alkalommal, amikor a birtokon jár. Azonban egyszer sem tanulmányozhatta annyira behatóan, mint most, amikor az esküvő előtti éjjelen végre teljesen egyedül hagyták.
Hallja az ajtó nyikorgását, majd a kúszob roppanását, csak a fejét biccenti lejjebb, hogy összehúzott szemmel tovább betűzze a neveket, míg meg nem szólítják.
   -  Yeah. Nézd.  
Indokolatlan lendülettel mozdítja a karját az üveggel, hogy valahová a szőttes alsó felére mutasson. A rum az asztalra és a padlóra fröccsen, de ő láthatólag nem törődik ezzel. A szavai folyékonyságán már érezhető, hogy nem egészen józan, ahogy a mozdulatán is, ahogy megbillenve megfordul az asztal tetején.
   -  Nézd. Nézd! - ismétli meg, rögeszmés lelkesedéssel lendítve az üveget ismét a családfa felé - Eddig magamnak voltam az unokatestvére. De hahh... holnaptól magamnak leszek a másodunokatestvére is Sőt - bizonytalanul visszafordul a családfa felé, közben hátralép egyet, riasztó közelségben az asztal széléhez - szerintem valahogy a nagybátyám is vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842646#post842646][b]William Martin Krise - 2022.01.23. 18:05[/b][/url]

Fascinating.
Őszinte lenyűgözöttségét csak felerősíti az alkohol zsibbasztása. Egészen kisgyermekkora óta hajlamos rá, hogy a legkülönösebb dolgokra hiperfókuszáljon, akár napokon vagy heteken át. Lepillant a köntösben, smink és más maskara nélkül az asztal mellett álló lányra és legszívesebbe ráordítana, hogy lehet ennyire közömbös a tapintható, élő történelemmel szemben, ami a falon függ előttük? Helyette csak iszik, behunyt szemmel és cseppet ismét megtántorodva az asztalon, az üveg nyakáról néhány csepp rum a bőrére folyik, hogy valahol a pólója nyakánál igya be az anyag.
   -  Kilenced. Vagy... tizenegyed - válaszol a fel nem tett kérdésre, tőle balra mutat, a szőttes érrendszerén egy különösen vastag, önmagával is összegabalyodó artériára - Vagy huszon... egy? Attól függ, honnan nézed. De egyben már biztos vagyok - az üveget kissé megemeli a családfa felé - hogy az én gyerekeim is a saját unokatestéreik lennének. A tiédek meg... hah... az én... harmadági unokaöccseim?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842649#post842649][b]William Martin Krise - 2022.01.23. 18:49[/b][/url]

Ha ezt Adél undorítónak tartja már most, cicám, van egy rossz hírem számodra: William egyáltalán semmi problémát nem lát abban, hogy a felesleges energiáit alkoholban oldja fel. Ezek az egyedüli pillanatok, amikor a köd legalább időlegesen elcsendesíti az agyában zakatoló, őrjöngő zajt: a gondolatokat, teóriákat, ötleteket és összeesküvéseket, amik egymást túlordítva töltik ki minden ébren töltött pillanatát.
Csak lepillant a lányra, anélkül, hogy kifejezné, valójában mennyire borzalmas ötlet, amit épp csinál, lép oldalra egyet, hogy helyet hagyjon neki a szerencsére masszív, faragott asztalon.
   -  Szerintem nem lenne vérfertőzés különben - válaszol, összeráncolt homlokkal elpillant arra, amerre az ő még fénylő aranyszállal felszőtt neve összekapcsolódik a lányéval. Az ő gyerekei és Adél gyerekei az eddigi megértése alapján csak messziről, alig kimutatható részben lennének rokonok, ahogy ők maguk. Ami a vért ileti, legalább is.
   -  Aha. Itt van... ahh, ő - Adél fellélegezhet, amikor ahelyett, hogy ismét hátrálna és ezzel az egyensúlyát vesztve hátraesne, egy lépést tesz előre, hogy diatalmas lendülettel bökjön a vele nagyjából szemmagasságban olvasható névre. Valójában ez volt az oka annak, hogy az asztalt egészen idáig tolta - Mihálfai Tihamér. Két anyja van meg két apja. Meg neki is - mutat némivel feljebb egy öregebb, kopottas névre - Felkerül az is, akit örökbeadtak. Szóval - megemeli az üvegét, mielőtt azonban beleinna, azt a lány felé nyújtja - Mér' nem alszol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842654#post842654][b]William Martin Krise - 2022.01.23. 20:32[/b][/url]

A szeme követi a lány kezének vonalát, valahová kettejük közé. Ismét leereszti az üveget, most anélkül, hogy beleinna. A teátrálisan kiégetett folt. Hallott ilyesmiről, ám, mivel a Krise birtokon a családfa freskóként került a falra, a saját szemével sosem láthatta ezt. Különben pedig...
   - Nálunk nem szedik le azokat, akik kikerültek a bizalom köréből. Vagy így, vagy úgy. Rohadt gyümölcsök, de azért gyümölcsök. A nagyanyám mindig ezt mondta.
Nagyon kicsi volt még akkor, amikor a nagyanyja utoljára igazán foglalkozott vele. Még az ikrek születése előtt, amikor még olvasni sem tudott, de a birtokra való látogatásai legnagyobb részét mégis a könyvtárban töltötte. Madlen olyankor néha az ölébe vette a mélybordó bársonnyal fedett szófán, mesélt a családjukról, a múltjukról és arról, hogy neki milyen része van ebben a folyamatosan változó történetben. A nagyanyja egyszerre volt nagyon gyöngéd és rettenetesen szigorú vele szemben, óvta is, de el is taszította magától, ha a viselkedése nem felelt meg az asszonynak. Mert pontosan tudta már, még ha nem is értette, miért: ő is csak rohadt gyümölcs ezen a fán.
   -  Ja... - szórakozottan billenti meg a fejét és sandít oldalra a lányra - Adele Krise. Boldog születésnapot, különben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842667#post842667][b]William Martin Krise - 2022.01.23. 22:40[/b][/url]

Hallgatja a szavait, hol a lány arcát, hol a hímzést nézi, közben lassan mozdítva a fejét, hogy megakadályozza a szédülését. Mennyiszer hallotta ezeket az elsuttogott szavakat. Kijavítjuk, elsimítjuk. Tudja, hogy a nagyszülei őt is ugyanúgy eltörölték volna, ha lehetőségük lett volna rá: a Krise oldal, hogy a család integritását őrizze, az anyjáé pedig, hogy megvédjék a lány jövőjét. Adél kölykére is ugyanez a sors vár, ha nem is az életét, de az identitását elveszik tőle az örökbeadással, hogy kiradírozzák a születésének bosszantó hibáját. Balahol mélyen irigyli a gyereket, hogy még idejében megszabadul ettől a cirkusztól és esélyt kap egy épelméjű életre.
   -  Ha ez megnyugtat, holnaptól én leszek a családod és felőlem azt csinálsz, amit akarsz.
Megvonja a vállát, miközben beszél, csak nézi, nem ellenkezik, míg a lány szelíten kiveszi a kezéből az üvegét, amiről egész megfeledkezett már. Mindig szentimentálissá tette az alkohol, de a szavait ettől még igaznak érzi: amíg Adél szabadságot ad neki, ő is viszonozza ezt a gesztust. Ebben a pillanatban, a tágas könyvtár fala melletti asztal tetején, pár órával az esküvő előtt legalább is így érzi.
   -  Talán - felel ő is egy vérszegény vigyorral, míg elfordítja az arcát, majd a kezeivel egyensúlyozva hajol le, hogy óvatosan lekészálódjon az asztalról - Tizennyolc vagy. Normális esetben elvinnélek kocsmázni. De így... - kinyújtja a kezét felé, hogy lesegítse az asztalról, vagy akár levegye, ha kell, amennyire kibaszott lovagiasnak érzi magát ma este - ... így holnap majd odaadom. Már ha lesz nyugtunk egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842672#post842672][b]William Martin Krise - 2022.01.24. 00:05[/b][/url]

Ahogy adél lejjebb ereszkedik, ő könnyedén leemeli az asztalról a lányt, pár pillanatra behunyva a szemét közben. A testének puhasága furcsamód emlékezteti rá, mennyire fáradt valójában; nem igazán fizikailag, inkább lélekben. Talán az alkohol, vagy a késői óra hatása, de míg Adél hátralép tőle, ő elmereng a rajta, milyen lenne vele aludni ma éjjel. A gondolat távolról sem szexuális, még csak nem is érzi, hogy szeretné megérinteni őt.
Épp csak szeretné, ha lélegezne még a szobában valaki, amíg elalszik. Persze, senkinek sem válhat valóra minden kívánsága.
   -  Öhhh... - összeráncolja a homlokát, pár másodpercre láthatóan szüksége van, hogy a gondolatait visszaterelje a könyvtárszobába - Februárban. Hetedikén.
Ő a lgkisebb problémának azt érzi, hogy nem ismerik egymás születésnapját vagy egyéb, lexikális adatait. A saját anyjáét vagy testvéreiét sem tudná felidézni. Az ilyen baromságokra elég ideje lesz még, ha kiismerte a lány szokásait és a láthatatlan csomagot, amit magával cipel. Minden más gyerekjáték.
   -  Én azt hiszem megyek hányni és lefekszem - folytatja kisvártatva, miután nyűgösen, az öklével megdörzsölte a szemeit. Messze nem érzi magát elég részegnek ahhoz, hogy rosszul legyen, ám tapasztalt matróz. Ha hagyja, hogy az utolsó fél üveg, amit az asztalon megivott felszívódjon, biztos, hogy ma éjjel nem alszik, vagy pedig mocsok másnapos lesz. És bár látta, hogy a személyzet előrelátóan hagyott gyógyírt a szobájában, preemptive inkább megszabadul a maradék rumtól.

A lány távozik hamarabb, a nyitott ajtóról ő még egyszer tanácstalanul visszafordul a családfa felé. Imposztor vagy. Nem tartozol ide.
Ingerülten megrázza magát, majd imbolyogva elindul ő is, hogy megkeresse a szobáját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842720#post842720][b]William Martin Krise - 2022.01.25. 18:45[/b][/url]

Breathe in.
Breathe out.
Hunyorogva sandít föl, hogy a fa csupasz ágai fölött belebámuljon a vékony felhők mögött rejtőző Napba. Hagyja, hogy elvakítsa egy időre, élvezi az apró hópelyheket az arcán, az imbolygó, vöröseslila foltokat a szeme előtt, a csöndet, az aránylag csöndet, ami körülveszi őt. A birtok egyre növekvő forgataga csak távoli zümmögésként ér el hozzá, ahogy a ház mögötti sziklakert kövirózsái között álldogál, néha áttéve a súlyát az egyik lábáról a másikra, vagy óvatosan kipillantva az épület mentén. A mágikusan felhúzott és tártágított melegen tartott esküvői pavilon körül talán egy-de inkább másfél órája gyülekeznek a vendégek, őt pedig minden egyes érkezővel egyre határozottabban kapja el a hányingerbe forduló, jeges pánik.
William nem kifejezetten introvertált ember - azonban őt sem hagyja hidegen az, ha emberek előtt kell mutatkoznia. Egészen ma reggelig egyáltalán nem gondolt erre, a kényelmetlen szorítás a gyomrában akkor kezdődött, amikor az egyik első autó leparkolt a széles bejárattal szemközti gyepen. Ő az emeleti ablakból nézte végig ezt, míg a nagybátyja a nap hátralevő részének eseményeit ecsetelte neki, látva azonban az arcszínének hirtelen változását, menekülőutat biztosított neki. Egy szál cigarettával a kezében bocsátotta levegőzni, ne aggódjon, csak szedje össze magát.
Ennek bő huszonöt perce talán, ő azonban még mindig nem gyújtotta meg a szálat, csak az ujjai közt forgatja azt. Csak részben azért, mert nem dohányzik. A hátát a téglafalnak vetve szusszan egyet; Adél talán sírógörcsöt kapna ettől a mozdulattól, féltve a drága öltönyét.
Breathe in.
Breathe out.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=842749#post842749][b]William Martin Krise - 2022.01.25. 21:42[/b][/url]

Ismét óvatosan kipillant a rejtekhelyéről a fal vonalában, számára ismeretlen zenét. Egy szusszanással dönti a tarkóját a tégláknak és hunyja be a szemét ismét, a szálat figyelmetlenül sodorgatva az ujjai között. Semmi oka idegeskedni. Mentálisan nem is teszi, sőt, őt is meglepi, hogy a gondolatai mennyire rendezettek és higgadtak, amilyeneknek határozottan nem kellene lennie az esküvője napján. A gyomra azonban kavarog a szorongástól, az ujjai pedig reszketnek a hűvösben, pedig nem is fázik igazán.
Még nincs tizenkét órája hogy utoljára ivott. Az időablakok egyre rövidebbé válnak, amit józanul kibír, ezt pedig tovább szűkíti a passzív feszültsége. ígéretet tett azonban a lánynak, pár nappal ezelőtt pedig nyomatékosan felvilágosították, hogy a ceremóniát levezénylőnek bármikor joga van érvényteleníteni az aláírásukat, ha ő ittasan jelenik meg. Ezt a cirkuszt pedig ő biztos, hogy még egyszer nem csinálja végig. Sem Adéllal, sem senki mással. Magában fohászkodik inkább, hogy a szervezők basznak a lány másállapotára és a pezsgő, amit a szertartás után kap, hideg, hagyományos és alkoholos lesz.
   -  Hhhhmmm?
Oldalra fordítja a fejét a falon. Végigméri. Majd egy szenvedő ciccenéssel hunyja vissza a szemét, a tarkója pedig ismét a táglákon koppan.
   -  Igazán lehetne szíved és viselhetnél valami ocsmányat.