Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=869015#post869015][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 21:51[/b][/url]

Nem. Adél azt mondja - nem. Megrökönyödve pislog néhányat, a keze pedig belemarkol a fehér takaróba maga mellett. Nem annyira, hogy az ujjai elfehéredjenek - de épp annyira, hogy elképzelje közben, valaki torkából préseli ki a levegőt vele.
   - Ne szórakozz velem, Adél.
Egy rezzenésnyi pillanatra a hangja egészen elhűl, úgy, mint korábban soha. Az elutasítás nyomán felfortyanó düh mellett azonban olyasmit kezd el a gerince mellén felbizseregni, amit amit évekkel ezelőtt érzett utoljára. Hideg, hullámzó pánikot.
   -  Mi ez az egész? Egyáltalán ki mondta neked, hogy beszélj vele? Azt mondtad, a nagyanyámhoz mész, mégis hogy kötöttél ki ott, majd itt? Most hazaviszlek - a mappát felkapja, majd a szavait nyomatékosítva lecsapja a lány mellé -, mert semmi bajod sincs. Majd kapsz időt, ha megnyugodtál. Na kelj fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=869017#post869017][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 21:54[/b][/url]

- Fogd be a szád... - suttogja maga elé, a lány azonban a heves hadarása közepette aligha hallhatja ezt. A hűvös ujjai tovább szorítják a takaró huzatát.
Nate elvette a házat. Az ez információ más helyzetben elég lenne hozzá, hogy vöröset lásson tőle, jelenleg azonban csak kellemetlen zümmögés azon a trágyadombon túl, ami alatt teljesen felkészületlenül találta magát most. Az agyában a csöndet követően végre értelmezhető, azonban egyelőre nem szavakba ejthető gondolatok formálódnak. Érzi felgyorsulni a szívverését.
A lány felől az ajtó felé kapja a fejét, majd onnan vissza a feleségére. Ekkor pedig már nyoma sincs a megrökönyödött passzivitásnak, amit a hirtelen riadalom festett az arcára.
   -  Ezt most abbahagyod, világos? Egy kurva szót nem akarok hallani erről, pláne nem itt. Nate hazudik. Esther hazudik. Te pedig felejtsd el, amit hallottál. Szerinted miért mondanak ilyeneket, pont most? Azért, hogy tönkretegyenek minket, nem is, azért hogy engem tönkretegyenek. Te pedig nekiállsz itt hisztizni, mit akarsz, hogy börtönbe vigyenek?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=869020#post869020][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 21:57[/b][/url]

Fogd be a szád. Fogd be a szád. Fogd be a szád.
   -  NEM VAGY KÉSZ AZ IGAZSÁGRA!
Dühtől feszítve áll fel az ágy széléről és fordul szembe lendületesen a lánnyal. A lány már hiába nem, ő ordít - a lélekjelenléte pedig addig terjed csak, hogy fizikailag eltávolítsa magát tőle. Érzi, hogy megszédül, a füle csengeni kezd, a testét pedig végigrázza az indulat.
   -  Te ne merészelj… te ne merészelj… - lejjebb halkítva a hangját, azonban az még így is megremeg - Neked fogalmad sincs semmiről. Egyikőtöknek sem!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875390#post875390][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 00:28[/b][/url]

Hat hét telt el. Minden nap látta a folyosón ügyelő boszorkányt letépni az asztali naptár legfelső, összefirkált lapját. Megszokta és megszerette a mozdulat egyszerű ceremóniáját. Segített keretbe foglalni az egymással taknyosan összefolyó, jellegtelen napokat. Asszisztált hozzá, hogy megőrizze a józan eszének azt az utolsó, féltve dédelgetett darabját, ami egyelőre életben tartja őt. Nem mintha meghagyták volna neki a felszabadító alternatíva luxusát.
A Zengőben alig két napot töltött, ezt azonban csak utólag, a gyógyítója tapintatos leírásából tudja. Nem emlékszik arra, amikor letartóztatták, sem a hegy gyomrába vezető útra, sem pedig arra a negyvennyolc órára, amíg véresre verte a homlokát a börtön gyengélkedőjének acélkeretes ágyán. Az első nem homályos emléke már az ELME kényelmes, megnyugtatóan gyógyszerillatú kórtermében tapadt meg az agyában napokkal aztán, hogy az intézmény fegyeneknek fenntartott szárnyába hozták. Érezni azonban mindössze három héttel ezelőtt kezdett bármit a letaglózó, nemtörődöm zsibbadtságon túl.
Az első az indulat volt - régi, kedves ismerősként üdvözölte és szinte megkönnyebbült az érzelem egyszerűségén. A dühöt kérészéletű félelem követte, az ELME gyógyítóinak óvó keze azonban kémiailag nem hagyta, hogy hosszasan dagonyázzon a pánikba forduló gondolatokban. Így a harmadikra, ami ormótlanul törte rá az ajtót, sokkal több ideje maradt, mint az eddigi élete során bármikor. A bűntudat pedig idegen volt és könyörtelen volt hozzá.

A második emelet északi szárnya csak az ablakok fehérre festett rácsaiban különbözik a többitől. A falakon festmények, az ablakpárkányokon virágok, az üvegen túl rendezett liget; a hely miliője nem érzékelteti, hogy nem csak ispotályban, de börtönben. Ekkor azonban tölgyfaasztalnál ülve lepillant a maga előtt összekulcsol kezeire, a csuklóján lazán, de kérlelhetetlenül függő bilincsre, majd végig a vékony, megbűvölt ezüstláncon, ami a padló deszkáihoz erősített fém karikához horgonyozza és ismét megrázza a felismerés. A lánc maga, úgy érzi puszta illúzió és inkább a saját és a látogatói pszichés megnyugtatására szolgál: a viszonylag kisebb, de napfénnyel melengetően megvilágított szobában ugyanis, mintha csak ragasztószalagot fektettek volna végig rajta, keresztben vörös vonal választja ketté. A megbűvölt határvonal végigfut a padlón, felkígyózik az asztalra, lefut a túloldalán, majd ismét fel a kényelmes kanapéra, hogy az asztalhoz hasonlóan kettéválassza azt.
A kilincs, úgy érzi órákkal aztán mozdul meg, mint hogy leültették. Felkapja a fejét és kirázza a szeméből a belelógó, túlnőtt hajtincseket. Az arca nem drámaian beesett, nem tűnik sápadtabbnak, nem soványodott le - azonban más. Nem a vonásaiból, hanem a szeméből hiányzik valami ami azzá tette őt, aki. A kinézetét beteggé azonban nem ez, még csak nem is a bilincs, hanem a ruházata teszi: világoskék, majdnem pizsamának tetsző nadrágja és pólója fölött szürke-barna kockás köntöst visel, a lábán fűző nélküli, puha talpú cipő. A bal csuklóján a fémen kívül a nyomkövető karkötő helyén többféle színkódolt, gumiszerű karszalag függ, ezek megzizzennek, amikor az ajtó nyílásával egyszerre a tenyereire támaszkodik, hogy reaktívan felálljon. A mozdulatát azonban a kanapé felől halk köhintés szakítja félbe: az ügyeletes ápolója tüntetően lapoz egyet a könyvében, ő pedig viszaereszkedik a székébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875393#post875393][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 01:06[/b][/url]

A szeme követi a lányt. A figyelmeztetést követően már nem mozdul meg, csak az ujjait fonja össze ismét maga előtt és vesz egy hosszú, mély levegőt, ami egyelőre lecsillapítja a gyomrában kezdődő, kontrollálhatatlan remegést.
Nem emlékszik rá, csak tudja, mit tett a lánnyal Ha behunyja a szemét látja magát átvágni az úttesten, láha Adélt és Selwynt az ékszerbolt előtt, hallja a saját zavait és Lucien kérlelhetetlen sírását. Azonban csak képei és benyomásai vannak, semmi más. Mintha filmben látta volna, vagy mint egy nem érintett járókelő, sétált volna bele ideiglenesen a jelenetbe. Ez egyszerre könnyebbé és absztrakt módon nehezebbé is teszi most végignézni, ahogy Adél a mindig elegáns és mindig hibátlan ruházatában leül vele szemben.
   -  Köszönöm, igyekszik az ember.
Elmosolyodva fogadja Adél mondatát, amit a szeme nem követ igazán. A keze megrezzen, mintha egy pillanatra szeretne átnyúlni a mágikus határvonalon, majd pedig azonnal meggondolná magát.
   -  Nem gondoltam, hogy bejössz. De örülök, hogy itt vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875395#post875395][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 01:32[/b][/url]

Adél félrepillant, most pedig ő is követi a szemével a mozdulatot. Megszokta az állandó jelenlétet és azt, hogy ezen a helyen sosincs teljesen egyedül, a felesége gesztusa azonban egyszerre kényelmetlenül valóssá teszi az őrség jelenlétét. Ismét mély levegőt vesz, ez azonban már megremeg. Érzi, hogy küzd valamivel, ám ő sincs igazán tisztában vele, mivel. Sírással? Kiabálással? Szeretné átölelni vagy ráborítani az asztalt? Nem tudja, nem érti és képtelen eldönteni. Ha kinn lenne, a gondolatok már elborították volna az agyát, túlkiabálnák őt és egyáltalán nem tudna koncentrálni arra, amit Adél mond. A gyógyszerek azonban sokat csendesítenek a benne hullámzó érzelmeken, a kötekedő hangok pedig szintén csendben maradnak most.
   - Majd megnézem a naptáram, de szerintem be tudlak szorítani valahová.
Röviden és halkan elneveti magát, ezzel együtt pedig hátradől a székén. A láncai megcsörrennek, amikor a kezeit az ölébe ejti. Szeretné látni a lányt, hogyne szeretné, mármint... tudja, hogy így van. De mint annyi minden mást, ezt sem érzi.
Megemeli, majd leejti a vállát. Nem tud válaszolni. Hogy van?
Vannak napjai, amikor szeretne meghalni. Ez nem olyan nap, a gondolat azonban így is vissza-visszakúszik akkor, amikor nem számít rá. Más napokon azt szeretné, ha mindenki más halna meg végre, Adél, Seth, Lucien, a nagyanyja, mindenki. Általában azonban csak...
   -  Félek - válaszol végül. A válasz puritánsága szokatlan tőle. Lenéz a kezeire -. És különben ő hogy van?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875397#post875397][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 02:00[/b][/url]

És ekkor az ő arcáról is kifakul a félmosolya.
   - Miért sírt, történt vele valami?
Ahogy a szeme összehúzódik és félrebillenti a fejét, egyértelmű: nem érti. Tényleg nem érti. Miről beszél a lány, miért volt szüksége Luciennek arra, hogy megnyugodjon, hiszen legutóbb, amikor látta, semmi baja nem volt még? Az agya egy időre megtorpan ezen a gondolaton, mintha átbotlott volna egy láthatatlan küszöbön és csak aztán fogja fel Adél eztán következő szavait. És bár az arca nem változik, és továbbra is rosszallóan értetlen marad, egy ideges nyelés árulkodik róla, hogy amit a felesége mond, az előzővel ellentétben már eljut hozzá.
   -  Nem jön ide senki. De őt behozhatnád. Be tudod hozni? Mondjuk holnap? Vagy még ma? Itt van kinn?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875400#post875400][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 02:24[/b][/url]

Persze, persze, hiszen tényleg gyakran sírnak... ezt a választ el tudja fogadni ésa vonásai láthatóan kisimulnak tőle. Az ujjait összeérinti és szétválasztja az ölében, a jobb lába idegesen rángatózni kezd, a szeme pedig Adélról az ajtóra fordul.
Majd egy töredéknyi pillanat alatt ismét megtörténik.
   -  Te csak ne nyugtatgass le engem, jó?!
A láncok belecsörrennek abba, ahogy figyelmeztető jel nélkül felpattan és az asztalra csap. Ugyanebben a pillanatban, vagy talán cseppet korábban az ápoló is feláll, a pálca pedig, ami eddig a könyv lapjai közt pihent a kezében, hogy ne keltsen felesleges feszültséget, a domináns kezébe kerül. A balja pedig alig észrevehetően int Adélnak: ideje távozóra fognia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875414#post875414][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 12:26[/b][/url]

Megszédül abban, hogy feláll. Az egymáshoz bilincselt kezein támaszkodik meg az asztal lapján. A füle cseng, ő türelmetlenül megrázza a fejét, amitől röviden ismét csak rosszabb lesz; ám az élmény kijózanítón hat annyira, hogy az agresszió, ami a semmiből született, szinte azonnal hamvába is haljon. A szemét az összerezzenő lányról a felálló ápolóra kapja, onnan pedig a pálcára. A jelenet pedig távolról ismerős: ő csípőmagasságban megemeli a tenyereit, némán jelezve, hogy megértette a kimondatlan fenyegetést. Majd lassan, a szemét még mindig a pálcán tartva visszaereszkedik a megnyikorduló székébe. A meghunyászkodás nem jellemző rá, Adél pedig hasonló viselkedést kétszer láthatott tőle csupán: most és hosszú hónapokkal ezelőtt a gyerekszoba küszöbén, amikor Maeve ugyanígy, szinte némán parancsolta viselkedésre.
   -  Sajnálom. Tényleg sajnálom. Csak még ne menj, jó? Csak maradj még egy... - oldalra sandít az ápolóra, a szeme sarkából csak a mozgását látja, hogy az visszaül - öt percet? Csak mesélj valamit. Bármit. Itt senki sem beszél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875444#post875444][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 18:15[/b][/url]

Egészen közel hajol a telefonhoz, annyira, hogy a homlokán érzi a közéjük húzott haár távolságtartásra figyelmeztető melegét. A két alkarján támaszkodik, a csuklójáról a lánc továbbra is passzívan tekereg a padlóig, a köntöse és és a kinézete is változatlan. A hangulata azonban más.
Napok teltek el azóta, hogy utoljára látta őt. Amikor a lány mögött bezárult az ajtó, őt pedig tapintatosan visszakísérték a szobájába, a bentléte óta először valami eltört benne. A magatartására rövid és jelentéktelen kofakadásokon kívül a Zengőből való távozása óta nem lehetett panasz - aznap délután azonban jószerével felaprította a lakóhelye gyár bútorzatát. Akkor nem tűnt fel neki, hogy senki se állítja meg ebben és senki sem igyekszik azon, hogy lecsillapítsa őt. Az emeleti gyógyító csak órákkal később jelent meg az ajtóban, amikor ő már kimerülten, szálkáktól véres kezekkel ült a padlón és mikorra már végleg kifulladt a parttalan indulatban. Nem kapott büntetést, valójában pedig szóra sem méltatták a viselkedését: a bútorok romjai egy pálcaintéssel, a kezei sebei egy ráolvasással tűntek el. De érezte, hogy valami így is megváltozott.
Ma így, ugyanabban a szobában, ugyanattól a kanapétól pár méterre másképp érzi magát. A  jobbja ügyében egy pohár tea gőzölög, amit nem érintett meg azóta, hogy a telefont nézi. Halkan elneveti magát.
   -  Hah, mindig hogy szerette azt a kutyát. Talán vehetnénk neki egy igazit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875452#post875452][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 18:51[/b][/url]

   - Egy labradort el tudnék viselni.
Az állát lassan leereszti a karjára. A videónak vége szakad, következő kezdődik. Elmélázva nézi a képernyőn játszó fiát, akinek kicsivel több, mint egy hónappal ezelőtt még a halálát kívánta. Sokat gondolkodik rajta, hogy tényleg megtette volna -e, vagy, hogy komolyan gondolta-e a szavakat, amiket Adélhoz vágott aznap délután. Minduntalan visszatér oda, hogy igen. Ott és akkor elhitt mindent abból, amit a képek és a hangok a fülébe suttogtak.
A fejét a karján pihentetve néz fel a lányra.
   -  Különben mindentől függetlenül... rendben van? Nem hagyott benne nyomot semmi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875455#post875455][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 19:19[/b][/url]

Nem szerette volna felhozni a témát, spt, eldöntötte, hogy nem fogja. Ahogy azonban újra és újra felsandít a lányra, benne újra és újra felrémlik az egyszerre homályos és eleven emlékkép a napról, amikor bekerült ide. Azt tudja,hogy a saját életét esélyesen tönkretette vele, talán Adélét is. Azonban egy héttel ezelőttig nem merült fel benne gondolatként a fia érintettsége.
   -  Azt mondták, amim van, nem örökletes. De nem tudom. Talán érdemes lenne megnézetni őt, tudod, mielőtt...
Megvonja a vállát. Még mindig nem emeli fel a fejét, csak az újrainduló videót nézi. Valami jobban nyomja a lelkét a történtekkel kapcsolatban, látszik, hogy keresi és nem találja a szavakat és az is, hogy szeretne beszélni róla, de mégsem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875465#post875465][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 22:05[/b][/url]

Az, hogy mije van, számára sem egyértelmű. Legalább is nem látja értelme feketén és fehéren címkéket sütni az ilyesmire. A gyógyítója szintén óvatosan és empatikusan fogalmaz, hiszen tisztában van az egészségügyhöz közel eső múltjával és azzal, hogy hajlamos félszavakból fals végkövetkeztetések levonására. Vannak pszichopata jellemvonásai, de nem pszichopata - ez az egyedüli, amit megnyugtatólag tisztáztak vele és a családjával.
Tovább nézi a képernyőt, de egy ideje már nem a játszó gyereket, hanem Adélt figyeli az üveg tükröződésében. Még mindig nem érti, hogy a felesége - vagy a volt felesége? - mit csinál és mit vár tőle az asztal túloldalán, azonban fél tőle, hogy nyíltan rákérdezzen. Az incidens napján és az azt közvetlenül megelőző történtek témáját mindketten kínosan kerülik, így nem tudja, mit gondol vagy érez a lány. Gyűlöli őt? Sajnálja? Fél tőle?
Ezt próbálja kiolvasni a porcelánfehér arc vonásaiból - sikertelenül.
   -  Megengedik, hogy behozd? Komolyan? Meg is tennéd?
Ez az első, amire végül csodálkozva megemeli a fejét. Tényleg megtenné ezt a lány? Nincs tisztában az ELME erre vonatkozó szabályaival és csak annyiban biztos, hogy ha ismét börtönbe kerül, akkor nincs akadálya annak, hogy lássa a fiát. De arra, hogy Adél tényleg behozhatja ide, nem igazán számított.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875468#post875468][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 22:36[/b][/url]

Míg kiegyenesedik ültében, a kezeit végighúzza az asztalon. Az arcára leplezetlen csodálkozás ül ki, végül pedig nem kontrollálható reflexből, talán a helyzet abszurditása, talán a megkönnyebbülés miatt, de elneveti magát. Kinyúl a teájáért - mivel a kezeit összebilincselték ez bravúros mozdulat - és maga elő húzza. Lucien nevetése a telefon felől groteszk aláfestése a jelenetnek ahogy itt ülnek ketten egymással szemben, a gardedámjukkal a kanapén. Mint az ismeretségük legelején.
   -  Májusra otthon leszek, megígérem. Már jól vagyok, csak ők - a fejével kissé az époló felé bök - nem értik meg. A nagyanyám pedig el fogja intézni, hogy ne vigyenek vissza a Zengőbe, ebben is biztos vagyok. Nem tudom hogy, nem érdekel, hogy hogy, de meg fogja oldani. Utána pedig minden pontosan ugyanolyan lesz, mint azelőtt, nem is, mert jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875471#post875471][b]William Martin Krise - 2024.03.24. 23:10[/b][/url]

Megrázza a fejét - mivel pedig ismét beleszédül ebbe, hirtelen kap az asztal széléhez, hogy stabilizálja magát. A kanapén ülő boszorkány feszülten felnéz a könyvéből.
   -  Nem. Nem keresett senki... rajtad kívül senki. De ismered a nagyanyám. Nem fogja hagyni, hogy a családból bárki börtönbe kerüljön. Ha pedig Selwyn ejti a vádakat, akkor tényleg minden rendben lesz Selwyn pedig ejteni fogja őket. Mert abban pedig te fogsz segíteni, igaz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=875482#post875482][b]William Martin Krise - 2024.03.26. 17:31[/b][/url]

Kevés dolog biztos az életében annyira, mint a hite arra vonatkozón, mint Madlen elhivatottsága a családjával szemben. A szavai ennek ellenére azonban teljesen üresek és nem annyira Adélnak, mint saját magának szólnak. Madlen ki fog vinni innen... ugye? Nem engedi, hogy az agya elkalandozzon az alternatívába, ami esélyesen azt jelentené, hogy nem csak most, de hosszú éveken át nem mehetne haza.
Ahogy a szédülése gyorsan csillapodik, ismét a teája után nyúl. Azonban épp, hogy az ujjvége érinti a papírpoharat, érzi, hogy a bőre elhűl.
Selwyn. Ő hozta szóba, azonban... azonban a történtek emléke csak most rémlik fel benne ismét. Az a megrezzenő mosoly, mintha a férfi egyenesen élvezné a helyzetet. Az ékszerbolt. Annak a kettőnek az önfeledt nevetése.
Összeszorítja a szemét. A keze a pohár mellett ökölbe szorul... hogy pillanatokkal később ismét elernyedjen. Nem beszéltek Adéllal az incidensről és nem is hiszi, hogy kész lenne rá. Tudja és érzi, hogy azok a gondolatok, amik ott az utcán elborították az agyát, hazudtak neki - de mi van ha mégsem?
   -  Nem, tényleg nem - válaszol vontatottan. Hogy az elmúló mentális megbicsaklását leplezze, ismét megfogja a poharat, ezzel befejezve az imént félbemaradt mozdulatot.
   - Van még több? - Bök a fejével a telefon felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876098#post876098][b]William Martin Krise - 2024.04.03. 12:53[/b][/url]

A papípohárban a túlcukrozott tea ismerősen gőzölög előtte. A láncok ismerősen futnak végig az asztalon az ezüstbilincstől az övéig és onnan tovább a padlóra. Csak a vonal - a vonal hiányzik kettejük közt. Ő pedig, mióta percekkel ezelőtt leült ide, úgy érzi, még nem tette magát túl ezen a változáson. Különös, az ember milyen hamar hozzászokik, majd pedig megszereti az externális korlátait.
Vérszegényen elmosolyodik. Összekulcsolja a kezeit maga előtt, lehajtott fejjeli pillant fel a lányra. Minden találkozásuk különös, fájdalmas és bizarr, mintha álmodna. A felesége rendszeresen megjelenik ebben a szobában, ők beszélnek, de felületes semmiségeken túl mégsem mondanak egymásnak semmit. Úgy érzi, nincsenek tévképzetei afelől, hogy a kapcsolatuk még jóval azelőtt meghalt, hogy ő kezet emelt volna Selwynre az utcán; azonban Adél és ő abban a sajátos, valószínűtlen állapotban ragadtak, mint a gyászoló rokonok a halál és a temetés közötti napokban. Minden végleges, mégsincs lezárva.
   -  Nem volt sok választásom. Azt mondta, hogy segít értelmes időn belül kijutni innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876100#post876100][b]William Martin Krise - 2024.04.03. 12:54[/b][/url]

A látogatások mindig így telnek. Adél kérdez, ő válaszol, szóba kerül Lucien, az időjárás, a kert állapota és néhány, a jövőjével kapcsolatos, homályos megjegyzés. Azonban valójában egyikük sem mond semmit. Ő azért, mert nem akar, a lány talán amiatt, mert megtiltották neki; valószínűleg nem tudja meg soha.
A képek és videók a fiáról rövid időre mindig megnyugtatják. Csak este, amikor egyedül marad, a folyosó elcsendesül és nem marad rajta kívül más, mint ő és a mosdó feletti tükörképe, akkor ébrednek fel benne újra a paranoid gondolatok. Agyban újra és újra végigjátssza a látottakat és keresi a jeleket amik arra utalnának, hogy a fia már nem az otthonukba él és Adél az elmondottakkal ellentétben tényleg továbblépett már. Most, ahogy ül vele szemben és üres félmosollyal nézi őt, nem hiszi ő sem, hogy ez így van. De az éjszakák mások.
Ma sem számít másra, mint képekre. Ahogy Adél az asztalra könyököl, biztos benne, hogy megszokott módon kettejük közé teszi majd a mobilját.
A lány azonban kérdez.
Megingó önbizalommal dől hátra a székén. Az arca zavarral komorul el.
   -  Biztos erről akarsz beszélni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876102#post876102][b]William Martin Krise - 2024.04.03. 12:55[/b][/url]

A szeme szinte azonnal elszakad Adélról és az ajtóra fordul. A torkában felhullámzik az indulat.
Emiatt hagyták, hogy mágikusan elválasztó határvonal nélkül találkozzanak ma délután. Emiatt nem ül a gardedám a kanapén. Emiatt lettek Mihael kérdései a napokban lényegretőbbek. Összefogtak ellene. Ismét.
A pillantása hűvösen kúszik vissza Adélra. Lassú, kimért pillanat. Csak érzi, de nem igazán irányítja azt, ahogy a mosoly nyoma is eltűnik az arcáról.
   -  Tényleg róluk szeretnél beszélni most?
A mondata nem valódi kérdés, inkább nyomatékosítás saját maga felé. Védekezhetne és háríthatna azzal, hogy az ikreknek a jelenlegi benntartózkodásához semmi köze sincs, ezzel pedig nem is hazudna igazán. Összefonná maga előtt a karjait, a bilincsek azonban megakadályozzák ebben.
   -  Senki sem érti meg ezt. Hiába magyarázom neked, te sem fogod felfogni, hogy annak a kettőnek nem szabadott volna megszületnie. Persze mindenki rám köpköd a történtek miatt és, hogy nem voltam jó testvér… mert ők azok voltak? Én távol akartam magam tartani tőlük, de nem, ott kellett lenni karácsonykor, ott kellett lenni a szünetben, ott kellett… ez nem az én hibám volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876108#post876108][b]William Martin Krise - 2024.04.03. 16:04[/b][/url]

Türelmetlenül ciccen fel és tagadóan megrázza a fejét. A kezeit összekulcsolja az ölében, mert már most érzi az ujjai remegését.
Sok mindenről beszélne most. Például arról a napról, amikor neki a nagyapjával kellett mennie a kanadai kabinba, hogy az ikrek a birtok kényelmes biztonságában maradhassanak, nélküle. Vagy azokról az alkalmakról, amikor nem értette, hogy az ő neve miért más színű a könyvtár családfáján és miért okozott akkora kollektív örömöt annak a csórány Nathanielnek a születése. Vagy arról, hogy az anyja megígérte neki, hogy sosem lesz másodlagos, mégis hagyta, hogy az ikrek elfoglalják az idejét. Megtehetné. De nem tudja szavakba önteni.
Így ismét csak megrázza a fejét.
   - Mondom, hogy nem fogod megérteni - ennyit ismétel meg csupán halkan. Nem hazudik, hiszen ő maga sem érti igazán, csak érzi ezt. Olyan régóta tetteti a gyűlöletét, hogy nem biztos rá, hogy fel tudná idézni, milyen volt azelőtt, pedig ésszel tudja, hogy a gondolkodása nem működött mindig így.
   -  Csak nem értem, miért kellett visszaadnia azokat az emlékeket?
Hirtelen, kívülről úgy tűnik, a semmiből fakad ki. Két vagy három gondolatbéli logikai lépést kihagyott, így elsőre nem lehet egyértelmű, kire és mire céloz.
   -  Megvoltam nélkülük, nem kellettek, én nem is akartam tudni semmiről. Erre a semmiből beviharzik a szobába, nekem támad és összezavar? Mi értelme volt ennek?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876114#post876114][b]William Martin Krise - 2024.04.03. 18:05[/b][/url]

Ő nem akart ilyesmire gondolni. Sőt - tulajdonképpen semmire sem szeretett volna gondolni. Az egymásba kulcsolt ujjairól felpillant a lányra hallva annak egyébként érthető kérdéseit. Mégis felingerli az értetlensége: miért várod el, hogy a szádba rágjam?!
   -  Amit csináltam, azért itt a helyem.
Halk, sztoikus válasz. A jobb keze elengedi a balt és az ujjai a saját csuklójára fonódnak a gyógyítóknak információkat adó, színkódolt karszalagok között. A haja a szemébe hullik, ahogy a lány szemébe nézve oldalra billenti a fejét.
   -  És amit csinálni akartam, azért meg kellene, hogy öljenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876142#post876142][b]William Martin Krise - 2024.04.03. 22:58[/b][/url]

Mozdulatlanul nézi és hallgatja a lányt. Tulajdonképpen nem vár se tőle, sem mástól feloldozást. Hetek teltek el a szobája magányában, ami elég volt hozzá, hogy megértse, hogy amit tett és amit gondolt, nem volt egészséges. Nem hiszi, hogy hibázott ugyan. Mégis vannak pillanatok, mint a mostani, amikor meglepő őszinteséggel hunyászkodik meg a magasabb akarat előtt.
Arra, hogy van jövője, egy ideges szusszanással forgatja meg a szemét. Ezt láncokkal és bilincsekkel a csuklóján egyelőre nehéz elhinnie. Még mindig reménykedik benne, hogy a nagyanyja közbenjár majd és tesz róla, hogy kiszabaduljon innen, de ennek egyre kevesebb jelét látja. És lassacskán érzi, hogy kezd úrrá lenni rajta a pánik.
   -  Úgy nem hagysz magamra, ahogy el se váltál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876260#post876260][b]William Martin Krise - 2024.04.05. 23:24[/b][/url]

Rég összezavarodott a felesége (felesége?) motivációit illetően. Elhagyja, majd visszatér. Elvál, de látogatja. Elszakítja a fiától, mégis ígérgeti, hogy behozza őt. Már nem tudja, mit higgyen neki sem pedig azt, mint higgyen róla - Seth és a gyűrűboltból kilépő páros emléke ugyani még mindig élénken él benne. Tulajdonképpen az egyetlen kép arról a napról, amit biztonsággal fel tud idézni magában és az érzés, ami elfogta akkor.
Emlékszel még a pulzusomra a nyakamban az ujjaid alatt?
A karszalagokat tépkedő ujjai megállnak, a szeme pedig a lányra rebben. Adél mindig tudta, hogy keltse fel, fókuszálja és tartsa meg az illékony figyelmét. Más társaságára rég ráunt volna, a lány azonban más. Épp annyira erőszakos és toxikus, ahogy azt szereti és nem mellesleg már kiismerte őt és tudja, mivel tudja megfékezni a kezdődő idegességét.
Az alsó ajkát rágcsálja. Ismét elnéz az ajtó felé, vár egy keveset. Majd a szemét visszafordítja a lányra, közelebb hajol az asztal fölött és egészen lehalkítja a hangját.
   -  Mindenről Madlen tehet. Madlen és a nagyapám. Nem tudom, mit csináltak az emlékekkel. Nem tudom, mit csináltak az agyammal. Ezek a gondolatok nem az enyémek, érzem. Én sosem akartam semmit a húgomtól. Úgy nem. Nyilván nem. De...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876274#post876274][b]William Martin Krise - 2024.04.06. 01:58[/b][/url]

Adél felemeli a kezeit. Ő az egész testében összerezzen, még akkor is, amikor a hűvös bőr az arcához ér. Röviden látszik, hogy elhúzódna, mégsem teszi, csak a tekintetébe költözik valami megfoghatatlan, riadtság. Az asztal fölé hajolva, az összebilincselt karjain támaszkodva nézi a lányt, végül pedig behunyja a szemét.
Egy pillanat műve az egész.
Olyan lendülettel áll fel, hogy kirúgja a széket maga alól és az csattanva hátraesik a padlón. A láncok belecsörrennek abba a hirtelen mozdulatba, amivel az összebilincselt kezei kinyúlnak, hogy Adél torka után kapjanak az asztal fölött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876784#post876784][b]William Martin Krise - 2024.04.12. 02:06[/b][/url]

Adél kérdése megakasztja a zaklatott gondolatmenetét.
   -  Azt mondtam, hogy mi a döntés, egy hét? Kettő? Nem írták, de csak mondtak valamit?
Ugyan a padon ül a bimbózó lilaakácok alatt, de ha megtehetné, fel-le járkálna a lány előtt, hogy levezesse a testét időnként végigremegtető indulatát. Ez az indulat azonban más, mint az, amit az elmúlt hetek-hónapok során érzett, és ami a Mihae által adott legújabb gyógyszer nyomán apránként, de kezd lecsillapodni benne. Ez a düh fókuszált. Összeszedett. Nem kevésbé vérszomjas - de csendesebb.
Második alkalommal ülnek egymás mellett a padon. A láncokat és a bilincset felváltotta a nem messze tőlük, ugyanilyen padon csöndben vérakozó ápolója, a kreppszövet pizsamát pedig egy fehér póló és nadrág, amiből az előbbire mellrészére a Zengővel megegyező számát hímezték. Az utóbbi időben sokat fogyott, de az alkalmak előrehaladtával Adél észreveheti, hogy a szeme alatti karikák halványulnak, a szemébe pedig mintha gyakran ködösen ugyan, de kezdene visszatérni az élet.
Nem tudja, mit kap. De a dolog használ. Ennek tudja be, hogy amikor ma reggel a kezébe kapta a papírokat, magát is meglepte a tárgyilagossága, amivel a híreket fogadta. Kiborult? Természetesen. De nem jobban, mint ahogy azt jogosnak véli.
   -  Szóval? Hiszen csak nem vehetik el, nem? Nem értem mi az, hogy alkalmatlan vagy, hiszen tiszta vagy mostanában, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876790#post876790][b]William Martin Krise - 2024.04.12. 17:19[/b][/url]

A tekintete jobbra-balra ugrál a parkosított udvar csinosra nyírt fái közt. Meglepő, milyen gyorsan fényt gyújt az ember agyában egy ilyen kaliberű és provokálatlan hátbatámadás. Dominikkal az esküvőjükön való felületes szóváltáson kívül az évek során szinte semmilyen interakciója sem volt, így bár tisztában volt a testvérek közt feszülő ellentétel, a srác sosem jelent meg fenyegetésként a radarján. Az pedig, hogy gyermekvédelmi eljárást indítson ellenük, nem csak, hogy váratlan, hanem annyira groteszk, hogy amikor először a kezébe kapta a papírokat, nevetnie kellett rajta. Az ápolója óvatosan kérdezte meg akkor, mit érez, ő azonban csak annyit tudott válaszolni erre: ez túl nevetséges ahhoz, hogy igaz legyen.
Minden bizonnyal azonban mégis két oka van annak, hogy az érthetőnél jobban nem vesztette el a hideg vérét. Az egyik, és nyilvánvalóbb ok, a vérében keringő nyugtató, ami kordában tartja a szélsőséges érzelmeit és most is megengedi neki, hogy a pasdon maradjon ahelyett, hogy mászkálni kezdjen. A másik pedig a tudata annak, hogy ez az incidens nem lehet végleges, hiszen, ugyan már... ha őt nem vették el a nagyapjától, pont Lucien körül szorulna össze a bürokrácia ökle?
   - Jól van nyugodj meg... - halkít valamennyit a hangján, és bár tudja, hogy ez a szituáció nem épp nyugodj meg"-kompatibilis, ennél többet nem tehet. Nem érhetnek egymáshoz így ha akarná sem ölelhetné át biztatón. Emellett nem is bízik a saját gondolataiban és impulzusaiban ahhoz, hogy ezt megtegye. - Legfeljebb pár nap. Maximum egy hét. Te is fellebbezel és a nagyanyám is mozgósít mindenkit, Dominiknak pedig semmije sincs. Nem tudom, mit képzel magáról az a szaros kis patkány, de ő is biztosan tudja, hogy nincs épkézláb bíró aki odaadná neki Lucient, hiszen... miért adná? Különben honnan jött neki ez az egész?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876875#post876875][b]William Martin Krise - 2024.04.13. 23:28[/b][/url]

Adél mély levegőt vesz. Ismeri ezt a frusztrációt - hiszen ezzel ébred és ezzel megy aludni éjszakánként. A pánikrohamokat is ismeri. Azt azonban csak sejtheti, min megy keresztül a nő, akitől elszakították a fiát. Ő hiába szereti Lucient, mióta az megszületett, egyfajta furcsa kívülálló volt az életében - így ragaszkodik hozzá, de sosem alakulhatott ki az a különösen mély és megszakíthatatlan kapcsolat, ami Adél és a gyerekük közt.
A lányt nézi és azok a nők jutnak az eszébe, akiknek az őrjöngését még a nagyapja mellett segédkezve nézte végig. Female rage, azt mondta Belphengard. Azóta sem hallott semmi rémisztőbb és vérszomjasabbat, mint az a hang, amit azok az anyák adnak ki, akik vagy így, vagy úgy, de elvesztették a gyereküket.
A tekintete a lány kezére esik. Látja a rezzenésnyi mozdulatot.
   -  Madlen segíteni fog. Ha valaki, ő el tudja intézni, hogy holnap délutánra ez az egész csak egy rossz emlék legyen. De arra kérlek, hogy ha nem is tiltották meg, egyelőre ne menj Lucien után. Ha várnak valamire, ami arra utal, hogy instabil vagy, akor ez lesz az. Mert ismerlek annyira, ahogy ismerem magam... meg tudnád állni, hogy ne borítsd az asztalt Dominikra?
A kérdés teljesen költői. Mag a kezével a padra támaszkodik, előrébb hajol kicsit, hogy a lány előtt elnézve a szeme megkeresse a nem messze tőlük álló padon olvasó ápolót. Lehalkítja a hangját.
   -  Dominik meg fogja bánni ezt. Bízd rám. De várd meg, hogy innen kiengedjenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=876985#post876985][b]William Martin Krise - 2024.04.15. 18:40[/b][/url]

Hónapok óta először nem dühös. Most sem az, pedig kognitíve tudja, hogy ha valamikor, most lenne oka rá, az érzés azonban mégsem érkezik meg. A fenyegető hangokkal és a - most már általa is felismert - tévképzetekkel együtt az a reszkető gyűlölet, ami azelőtt naponta többször elkapta és letaglózta, egy reggelre nyomtalanul elpárolgott. Az érzés különös és megnyugtató, most először azonban zavarba ejtő is, hiszen tudja, hogy neki kellene úgy mély levegőket vennie, ahogy Adélnak, mégis csak ül mellette a padon és nézi őt.
Ez azonban nem jelenti, hogy az agyéban nem rajzolódtak ki bizonyos képek. Nem szabadna beszélnie - ó, még mennyire nem szabadna, amit pedig még jobban nem szabadna, az arra gondolni, hogy mi vár majd Dominikra akkor, ha egyszer kiszabadul innen.
Adél bólint, mintha jelezné, hogy megértette az üzenetet. Ő vérszegényen elmosolyodik - végül pedig, minta lezárta volna a témát, szusszanva ismét hátradől a padon.
   -  Ahol szar van, ott megjelennek a döglegyek - nyugtázza az unokatestvére megjelenésének hírét. - Te különben bírod egyedül? Médi melletted van, ugye?