Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838734#post838734][b]William Martin Krise - 2021.11.01. 14:05[/b][/url]

A kanárisárga kezeslábas csatja visszhangozva csattan a padlón, ahogy először kibújik, majd mezítláb kilép belőle. A huzatos helyiségben megborzong, ahogy meztelenül belép a zuhanyzóba, a csap gombja nyikorogva fordul el, ösztönös szisszenését pedig már elnyomja a csobogás. A hűvös hamar kellemes melegre vált, ő pedig mélázva néz le a lábfejeire, ahogy a víz végigfolyik rajtuk, majd eltünik a mocskos lefolyóban. A fejében egy rég hallott zeneszám dünnyög a monoton háttérzajra, a fehér csempés padlón arrébb rúg egy felázott szappanrögöt.

- Működni fog az a mugli kacat?
William a szemét forgatva pillant fel egy pillanatra,, majd visszagörnyed az állványra állított kamera mögé. A koszos ragtapaszokkal leragasztott ujjai matatnak a gombokon, az apró kijelzőn a fókuszt állítja, míg figyeli a túloldalon egyik lábáról a másikra álló nagyapját. Gyermekkori emlékeiből tudja, hogy Belphengard egykor kifejezetten masszív testalkatú, a zord kanadai zimankó által kimart bőrű és élénk tekintetű férfi volt; ezekből az idő azonban az utóbbin kívül mindet felzabálta. Bár nem mondható kifejezetten idősnek, hetven körül, ha járhat, a testét mintha satuba fogta volna valami megfoghatatlan erő, és az nyomná össze. Le is ül hamar, türelmetlenül igazgatva hűséges, kopott köpenyét, csak akkor pattan fel ismét, mikor az ajtó nyikorogva kinyílik.
Karmok és mancsok súrlódnak a parkettán, a fa megreccsen a lény súlya alatt. William ismét mindössze felpillant a lomhán, megkínzott mozdulatokkal beoldalazó vérfarkasra, még egy utolsót finomít a gépen, majd végül ő is kiegyenesedik.
   -  Anton, hát most jut eszembe, milyen vén bolondok vagyunk! - Belphengard a homlokára csap, ahogy előzékenyen félreáll, hogy a kollégája óvatosan fájdalmas szusszanással felmásszon a kanapéra - Hát így átalakulva nincs hüvelyujjad, hogy fogsz így pezsgőzni velünk?
William ideges horkantást hallat, a vérfarkas a maga módján hasonlót tesz. A félhomályos szobában feszült, ám ünnepélyes várakozás tenyészik, az olajlámpákon túl a Mátra felett bámuló telihold fénye világítja meg az asztalon sorakozó számtalan fiolát. Míg a nagyapja ezekhez lép, ő előhúzza a pálcáját, hogy elővigyázatosan az állvány melletti, keskeny asztalka szélére helyezze. A cipősdobozból, ami eddig a keze ügyében állt, egy régen olajozásra szoruló fegyvert vesz ki, maga elé kitartva hunyorogva néz bele a tárjába, hogy ellenőrizze annak tartalmát. A hatból három rekeszben kékesen csillannak meg az ezüstgolyók.
   -  Fiam, ne húzd már az időt - mordul rá Belphengard türelmetlenül, az ingujját felhúzva többször ökölbe szorítja a kezét, visszasétál a kamera képébe, majd megköszörüli a torkát. Apró bólintása nyomán Will megnyomja a gombot, a fegyvert időközben félretéve, a falig hátrál, hogy hozzádőlve figyelje az eseményeket.
Enyém a megtiszteltetés - folytatja a nagyapja, már a vérfarkasnak címezve a karját kinyújtja felé, tapintatosan oldalra pillant, amíg az kitátja a száját. William arca megrándul, ahogy az agyarak a cserzett bőrhöz érnek, inkább a kijelző fényét figyeli, míg hallgatja Belphengard fájdalmas mordulását.


Pontosan másfél perc telik el, amíg a csengő megszólal, ő pedig kötelességtudóan hátrál ki a víz alól, majd szárítja meg magát. A törölközőjét az egyenruha mellé dobja a csempére, A szoba egyetlen további bútordarabján, egy összevissza-karcolt bükkfa padon a ruhái katonás rendben várnak rá. A pólóról egy rántással tépi le a címkét; ez új, Emma küldte. A farmerja azonban még ugyanaz, amivel három évvel ezelőtt átlépte a küszöböt,. A térdénél apró szakadás, ő hanyagul rángatja magára, a cipője fűzőjén megkeményedett, barna    maszat, szórakozottan kapargatja azt egy ideig, mielőtt megköti.


A füle cseng a durranástól, ami mintha az agyában visszhangozna és morajlana tovább. Hagyja, hogy az ujjai közül a fegyver lehulljon mellé, a fal mellett ültében egy elhaló nyüszítéssel rúgja arrébb a szőnyegen. Feszítő csönd telepszik a szobára, melyet csak a szabálytalan csöpögés tör meg néha, egyre ritkábban, majd halk, rekedtes szűkölés.
Szemébe lógó haján át meg-megremegve pillant fel végül. A vérfarkas, pofáját rendellenesen tágra nyitva bámul rá a padlóról, nyelve a parkettára tapad, világossárga szemei azonban már olyasmit bámulnak, amit földi halandó nem láthat. Még egyszer-egyszer megrándul, megrándul, mielőtt elcsendesülne, Will csak eztán mozdul meg, a tarkóját a falnak támasztva fordítja oldalra a fejét.
Nem messze tőle, a jól ismert, kopott köpeny groteszkül kitekeredett alakot takar le. A kopaszodó fej arca megnyúlt, fakó szemei kidülledtek, a szemhéj nem takarja le őket. Megduzzadt nyakizmai a szétrepesztett bőr hasadékán át vöröslenek a félhomályban.
William nyel egyet, a faltól ellökve magát négykézláb fordul, majd erőlködve a padlóra hány.

A csempékre akasztott tükörben csak egyszer pillant an immáron civilbe öltözött tükörképére, egy újabb csengőszóra az ajtóhoz lép, megvárja, hogy az kinyíljon előtte. A folyosón ismerős arc kíséri végig, lépteik visszhangot vernek, nem szólnak egymáshoz, míg a folyosó végi, rácsos kapuig ér. Atyai érintést érez a vállán, hátrapillant, majd egy vérszegény biccentéssel átlépi a küszöböt.

Október végéhez képest éles, bántó napfény borítja be a falevelekkel fedett domboldalt. Ő összeszorítja a szemét, a táskáját átveszi a baljába, leszegett fejjel indul tovább a kavicsos ösvényen át a Remeteréti úti buszmegálló felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=839837#post839837][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 19:04[/b][/url]

Ha azt akarod, hogy valaha ismét komolyan vegyenek, akkor kezdj el úgy viselkedni, mint egy felnőtt ember.
Összeszorított szájjal viszonozza a száznegyvenedik kézfogást, mielőtt a martinis poharát ismét felemelné a fehér, arany-tintakék szalagokkal hímzett asztalkáról. A szertartásig óránként legfeljebb egy, utána kétóránként másfél, a nagybátyjától ezt az utasítást kapta egy baráti vállveregetés kíséretében, töményet pedig csak éjfél után, vagy ha Aleksandr kínál meg vele. Eddig kiválóan tartja magát az agendához, épp annyira zsibbadt, hogy ne már ne zavartassa magát, ha semmitmondó beszélgetésbe elegyednek vele hippogriffekről és borvidékekről (A szürke rothadás! Idén is elvitte majdnem az egész termést!), ellenben tökéletes pókerarcot vágjon mindehhez. A nagyanyja igazán büszke lehetne rá, ő megteszi, amit a haza követel: belesimul a tömegbe, válaszol, ha kérdezik és készségesen tetteti, hogy fogalma van róla, ki a pár, akinek az esküvőjén van. Ennél többet nem is vártak el tőle.
Csak annyit kell tenned, hogy odamész, kezet rázol velük, gratulálsz és képviseled a családot.
Az őt kísérő aurort a termen kívül hagyta, sajnos annyira nem bíznak benne egyelőre, hogy egyedül engedjék Bogolyfalva határain túl. Azonban a láthatóan újonc férfi még inkább zavarban van a feladattól, mint amennyire őt feszélyezi a jelenléte, hát készségesen foglalt helyet az előtérben. Az engedélye, amit mára kapott, úgysem hagyná, hogy a birtok határait átlépje, erről a karperec magától is tesz.
A fogpiszkálóval felszúrja és a szájába veszi az italban lebegő magányos, megszottyadt olivabogyót, érdeklődés nélkül végigpillant a termen. Az állófogadás beszélgetésének alapzajába belekeveredik néhány apró, csengő nevetés, valamiféle lágy jazz, az ezüstvillák csörömpölése a süteményes tányérokon. Biztos benne, hogy ha felemelné az örömanya szoknyáját, még annak fehérneműje is passzolna az abrosz színéhez, milyen végtelenül gelj és képmutató. Lassan rágja az olivát valahol a terem széle felé állva, gondosan ügyelve rá, hogy a megtermett, mágikusan mozgó jégszobor állandó takarásában maradjon a slepp többsége előtt. Különben közel sem érzi magát annyira kényelmetlenül, mint azt eredetileg elképzelte; nyilván ehhez az életvédelmi célzattal elfogyasztott vermut is hozzájárult, de a nagybátyjának igaza volt, semmi más teendője sincs, mint jól mutatni öltönyben, hallgatni, utána pedig hazamenni. Erre legfeljebb egy majom intelligenciájára van szükség, nem csodálja hát, hogy a húgát és öccsét alkalmatlannak találták a feladatra.
Sznob kis korcsok.
Kiüríti a poharát, visszateszi az asztalra - a tekintete fókuszába pedig akkor sétál be ő.
Honnan ismerem fel, melyik a véla és melyik nem közülük? A kérdésére Petre csak flegmán megrántotta a vállát: tudni fogod.
   - Miss Machay - határozottan viszonozza a kézfogást - Én örülök, hogy itt lehetek.
Könnyedén hazudik, ez sosem esett nehezére; a lány pedig megteszi neki azt az előzékeny szívességet, hogy elhelyezi magát a családfán, így nem kell úgy tennie, mintha tudná, kivel beszél. Az egyik Machay kígyó - a nagybátyja csak így emlegette, de nem kérdezett rá, miért.
   -  Nem illik túlragyogni a menyasszonyt - folytatja, bár ehhez nem kell hazudnia az arát elnézve, mégis szívesen szemen köpné magát. Azonban tudja, hogy mindez a protokoll része, némi vak flört, aztán mindenki mehet a dolgára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=839845#post839845][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 19:47[/b][/url]

Elfojt egy szórakozott nevetést. Valakinek színvonalat is kell csempésznie az eseménybe. Úgy érzi, ha egy hordónyi nyálkahal borulna szét a teremben, a szertartást pedig azokon csúszkálva töltenék, még emelné is a szertartás fényét. Érzi persze, hogy ezt mindössze a saját morózus sötétségének kivetülése érezteti vele, ha képes lenne hátralépni és tényszerűen körbenézni maga körül, a világon semmi kivetnivalót sem találhatna a fogadásban. Számára azonban zavaróan steril és tökéletes, akár a menyasszonyi fátyol. Az aranyvérűek remekül értenek hozzá, hogy egy eseményt, ami végeredményben szexről és mocskosságról kellene szólnia, azt szűzies rebegéssé bárgyúsítsák.
A lány mellélép, az ő szeme követi a jégszobrot, fél könyökével a magas, karcsó asztalra támaszkodik, ha már a keze üres maradt.
   -  Egyedül vagyok itt. Mármint... csak a családot képviselem. Nem is maradok végig.
Újabb fehér hazugság: nem maradhat, mindössze hat órányi szabadságot kapott, bár ebből az aktusból négy is bőven sok lenne. Az érintett családok képviselőinek azonban a gyűrűhúzáson és az azt követő aláírásokon kötelező a megjelenés, hogy a későbbiekben tanúsítsák, az árucsere megtörtént. A vacsora legelejét követő lagzi az ünnepléssel rá már nem tartozik.
Lepillant a mellette állóra. A szeme épp, hogy érintőleg siklik a hajáról a fedetlen vállára, addig időzik ott, amíg Adél felé nem néz; ekkor késve bár, de elfordítja azt. A martini bizsergetését a halántékán érzi. Lassítanod kellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=839899#post839899][b]William Martin Krise - 2021.12.07. 14:02[/b][/url]

   -  Miből gondolod, hogy én jobb vagyok, mint a többi kiszámítható vénség? - emeli meg a szemöldökét kissé, szórakozott félmosollyal. Tehát erről van szó - egy újabb szakadár. Első pillantásra nem mondta volna meg a lányról, hogy nem azok közé az aranyvérű szűzlányok közé tartozik, akiket az anyjuk olyannyira óv és tartogat a házasságra. Kis tenyészmének - a hangjuk, a viselkedésük, de még az illatuk is arra mesterkélt, hogy egyszer egy tisztavérű férfi játékai legyenek. Amikor odasétált hozzá, ő azonnal bekategorizálta közéjük, elvégre a vőlegény testvére, valószínűleg a következő a listán. Különös.
   -  A házasság nem szerelem, a szerelem nem házasság. Ezt mondta a nagyanyám mindig.
Csöppet megrántja a vállát, az asztalon nyugvó kezére pillant. Megértelek, mondaná, mint egy elsuttogott, lázadó jelszót, de nem teszi; nem tudhatja, milyen játékot űz a lány. Azt mondták, képviselje a családot, viselkedjen a neve és jelenleg viselt rangja szerint, ebbe pedig nem fér bele, hogy szót adjon a valódi véleményének. Annak, hogy az egész egy rossz vicc, egy értelmetlen színjáték. Ha szeretni akarsz, szeress, ha baszni akarsz, akkor csináld azt - hímzett asztalterítő, karikagyűrű és ujjat vágó nászéjszaka nélkül. Apropó.
A lány felé pillant ismét, valamit magában dünnyögve, Adél haján megcsillan a mesterséges gyertyafény, idáig érzi az orgonaillatát. A gondolatait épp, hogy egy pillanatra hagyja elkalandozni olyan ingoványba, ahová nem illene. Nagyon, nagyon fiatal, ezt látja, de az odaszúrt megjegyzése miatt mégsem látja gyerekként. Vajon a tavaszias ruhától megszabadítva is ugyanolyan lágy és könnyed, az arca pedig akkor is természetellenesen márványszerű, ha a vörös rúzst elkenik rajta?
   - Hm? Mi? - hosszan pislog egyet. Hazudj. - Kanadában éltem, nem rég költöztem csak ide.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840277#post840277][b]William Martin Krise - 2021.12.16. 16:51[/b][/url]

A rózsaszín, rumos mignont étvágytalanul piszkálja meg az ezüsttel futtatott címeres villával. Elkalandozva figyeli a tányérja előtt álló, érintetlen pezsgőspohárban felfelé szállingózó buborékokat. Halk beszélgetés moraja veszi körül, a drága étkészlet kongásai, ez csak fehér hangként jut el hozzá. Oldalra pillant a lányra.
Az elmúlt két napban nemigen gondolt rá. Ha fel is ötlött benne, a gondolatot jótékonyan másba fojtotta: leginkább Júliába, ha kéznél volt. A találkozó óta nem érzi a fekete fellegeket a feje fölött, a házasság ötletének terhe is kevésbé nyomja a vállát, még csak különösebben nem is ideges. A hazafelé úton Petre készségesen megnyugtatta afelől, hogy egy gyűrű lényegében semmi kötöttséget nem jeleni, ő már csak tudja, William pedig teljesen feleslegesen aggódik. Az eljegyzés előtt pedig bőven lesz alkalmatok megismerni egymást, ha pedig nem akarod, még csak össze sem kell költöznötök. Az egész egyszerű, ámbár kötelező formalitás.
A tekintete röviden elidőzik Adél ásványvizén. A megszólításra fordul vissza szeme ismét a Machay asszony felé. Az én anyámat ennél jóval fiatalabban csinálták fel és kötözték aranyvérű béklyóba, mondaná, nagyanyja kutató pillantását azonban folyamatosan érzi magán. Az agya mélyéről előkeresi az apja diplomatikus, tapintatos viselkedésének legpontosabb imitációját.
   -  Biztos vagyok benne, minden úgy a legjobb, ahogy azt a család eltervezte - válaszol az üres frázissal. Ha ennek vége, ne felejtse el rummal kiöblíteni a száját, hogy kimossa belőle az aranyvérű fecsegés szarízét - De minden úgy lesz, ahogy Adél akarja. És akkor, amikor ő akarja - folytatja gondolkodás nélkül a sorokkal, amiket Madlen a szájába rágott korábban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840280#post840280][b]William Martin Krise - 2021.12.16. 17:45[/b][/url]

Ő mossa kezeit: ahogy pedig Petre biztosította, valójában teljes passzivitást vállalhat az eseményekben. A tárgyalásokat a család magja és rangidős tagjai, a konkrét szervezést pedig a nők fogják végezni, neki pedig semmi más dolga nincs, mint időben megjelenni, tenni, amire kérik, aláírni a papírokat és hazamenni. Elméletben legalább is így képzeli el mindezt, semmivel sem komplikáltabbnak, mintha egy házat vagy autót írnának a nevére. William személy szerint nem rendelkezik sem kimagasló vagyonnal, sem pedig olyan pozícióval, ami tovább bonyolítaná a szituációt, vagy pedig a jelenlétét követelné.
Az érintésre elsőre összerezzen; a nem várt gesztus és a bőr puha érintése megbillenti az imitációt, az arcára majdnem nyíltan ellenséges fintor bukik, de épp, hogy egy figyelmetlen pillanatra. Azonban nem mozdul. Onnan, ahol a lány a kezéhez ér, bizsergés indul; olyasmi, ami fel sem tűnik neki, ha nem koncentrál rá, egy csöppnyi meleg, de annyira megnyugtató érzés.
   -  Gyorsan akarod? Komolyan?
Amikor a kérdés először megszületett, csodálkozó, már-már megrökönyödött volt: tényleg sietni szeretnél, Adél? Azonban akkor, amikor kimondja, ennek épp szikrája sem tűnik ki a hangjából.  A kezét tenyérrel fölfelé fordítva összekulcsolja az ujjaikat, nem kell gondolkodnia rajta, a gesztus magától jön és annyira természetes.
   -  Nekem teljesen mindegy, tényleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840283#post840283][b]William Martin Krise - 2021.12.16. 19:29[/b][/url]

Taktikai hibát vét - ezt ő is felismeri, amikor összekulcsolt ujjaikról fölpillant a lány zöld szemébe. Ismeri a származását, pontosan tudja, hogy negyedrészt véla, ahogy azt is, hogy ebben a szobában ezzel együtt talán még mindig a legkevésbé veszélyes. Általánosságban, ha egy mágus felkészülten találkozik vélával, képesnek kell lennie arra, hogy megacélozva magát ellenálljon a bűbájnak, legalább is a lény ne csavarja azonnal az ujjai közé. Ő sem folyik hát el, ám érzi az agyára telepedő ködöt, hallja a duruzsoló gondolatait, amik egyelőre nem agresszívan, de nyomatékosan kérlelik őt. Ha szeretné, még könnyedén lezárhatná magáról a bűbájt és ellen tudna állni Adél manipulációinak is - ám a fizikai vonzalommal akkor sem tudna szembeszállni.
Van egyfajta otthonos melegség Adél mosolyában, abban, ahogy oldalra billenti a fejét. Szép, nagyon szép - ezt nem tagadhatja senki. Általánosságban véve azonban egyáltalán nem lenne az esete ez a kifinomult, tiszta báj. Ő szereti, ha életszaguk van - ha mérgezőek, cinikusak, ha küzdenek és elutasítanak, ha nyomot hagynak a bőrén és nem zavara őket, ha ő nyomot hagy rajtuk. Adél annyira, túlságosan...
Adél nem Júlia. És mégis.
   -  Talán egy hónap egy kicsit korai, nem? Mármint... - szaporán pislogni kezd, elfordítja a fejét - Adél, velem jönnél egy pillanatra? Csak... ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840286#post840286][b]William Martin Krise - 2021.12.16. 20:06[/b][/url]

Ahogy feláll az asztaltól, egyetlen kényelmetlen pillantást vetve az őt fürkésző nagyanyjára, még maga sem tudja mit akar. Kiszakadni a kísérők közül, kilépni innen, csak egy pillanatra négyszemközt maradni a lánnyal, ami mellett órák óta ül már, de valójában pár másodpercnél tovább sosem nézett rá. Azt sem tudná megmondani, mit visel, vagy felidézni a szeme színét. Jelenleg az agyában csak meztelenül létezik, tépett, összekócolódott hajjal, meggyalázva és magára hagyva, egészen...
Levegőt.
Csak egy kósza szemvillanás, a meleg bizsergés pedig alábbhagy, a szobába vetülő, decemberi napfény is kevésbé fényes már, a tenyerébe simuló kéz pedig hűvösebb, mint pillanatokkal ezelőtt. Hallja, hogy Adél szót intéz az idősek felé, ekkor érezheti az enyhe, de türelmetlen rántást, azt, hogy az ujjak jobban a kezére szorítanak és azt, hogy ez kevésbé finomkodó, mint azelőtt.
Az előtér kong a lépteik alatt, ő nem néz Adélra, az ajtót egy lökéssel nyitja ki maguk előtt, majd hagyja, hogy a kéz kiszakadjon az övéből. Adél megáll, ő is szembefordul fele.
   -  Ez meg mégis mi volt, mi? - fojtott hangon, de érezhető ingerültséggel lép közelebb hozzá, nem törődve azzal, hogy a lány imént teret adott neki - Te még egyszer nem. Ezt nem. Velem nem, megértetted? - elpillant az ajtó felé, majd vissza - Tudom mi vagy, de ezt nem fogod használni rajtam, remélem kurva világos voltam most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840289#post840289][b]William Martin Krise - 2021.12.16. 21:35[/b][/url]

Különben. Ne feszítsd a húrt.
Nem táplál különösen heves érzelmeket felé, épp ahogy nem szereti, ugyanúgy nem is gyűlölheti ennyi idő felszínes ismeretsége után. Valójában teljesen semleges, csak a villanásnyi dühöt érzi, nem hevesebbet annál, mintha egy járókelő leöntötte volna kávéval. Adél ezzel szemben nyomban kiengedi a maga kis fejletlen macskakarmait felé.
Az érintés váratlanul éri, nincs ideje elrántani a kezét előle. Mintha kígyó marta volna, a lány mágiája úgy áramlik belé a bőrén át, a stabilitása érezhetően meginog. A köd leereszkedik, a tekintete pedig, ami eddig állta Adél farkasszemét, az akjaira fordul. Csak érj hozzám, szinte kérleli őt, az arckifejezésének szigorú éle is meglágyul. Majd mintha mi sem történt volna - a meleg elmúlik. A csípős, decemberi délután a zakó alatt a bőrébe mar. A napfény a szemébe tűz, azon át hunyorog a lányra, bele az öntelt mód vigyorgó arcba.
A felkarját ragadja meg, azzal fordítja irányba és rántja magával, hogy a bejárat közeléből továbbindul a kertben.
   -  Mi lenne akkor, ha egy minimálisan, de egy hangyafasznyit kevésbé lennél átlátszó te és a kedves nagyanyád - sziszegi úgy, hogy hátrapillant a válla fölött, biztosan egyedül vannak-e. Az ujjai addig nem eresztenek a szorításból, amíg úgy érzi, hogy kellő távolságba került bármitől, aminek füle van a téli, sápadt rózsabokrok között - Madlen nem ostoba és, hogy felvilágosítsalak, én sem vagyok az. Szóval, ha nem akarod, hogy visszamenjek, odaálljak az apád elé és közöljem vele, hogy nem kérek belőled, akkor nem fogsz felidegesíteni. De itt is hagyhatlak a szarban, amit magadnak kevertél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840292#post840292][b]William Martin Krise - 2021.12.16. 22:32[/b][/url]

Nem egészen blöfföl, de nem is mond igazat.
A gyanú még a találkozón, Adél simulékony és beletörődő viselkedésével ébredt föl benne. Pár váltott szón kívül nem ismerte a lányt, de őszintén meglepte az a céltudatos és hűvös számítás, amivel tizenhét éves kora ellenére a jelenlétét kezelte. Nem számított drámára, könnyekre vagy jelenetre, de arra sem, hogy Adél félrevonva őt nyomban szövetségre lép vele. Először lenyűgözte, mennyire felnőtt és okos a lány, nem érez, helyette taktikázik, ahogy elvárható.
A hazafelé úton Petre azonban néhány félvállról vett megjegyzéssel vetette el a kétkedés magját benne. Mindig olyan heves és meggondolatlan kislány volt. Az anyja nem rég, váratlanul szakította el Franciaországból. Nem tudta és még mindig nem tudja pontosan, mi húzódhat meg a háttérben, azonban William nem ostoba: a rideg, odavetett pillantások, a kapkodás, az, hogy Madlennel és vele úgy bánnak, mintha aranyat szarnának reggelente. Valami... nincs egészen rendben.
Nem tudja, micsoda. A családot elnézve gyanítja, hogy egy nem megfelelő kapcsolatból rántották ki a lányt. Netalán azon rántotta fel magát az anyja, hogy már nem szűz - amit sosem értett és ennek a firtatását meglehetősen undorító szokásnak is érezte.
A lány arcát figyeli, és bár továbbra sem tudja, mibe tenyerelt bele, egyértelmű, hogy annak a közepébe nyúlt. Anélkül, hogy az arckifejezése elbizonytalanodna, állja a pillantását, az eltorzult arc látványát; ehhez hozzászokott.
   -  Ezt megbeszéltük. Akkor, nincs más hátra.
Kelletlenül a zakója belső zsebébe nyúl. A dobozt a tenyerére fekteti, a lány felé nyújtja.
   -  Most pedig higgyék, hogy minden rendben van. De ne játszd túl, mindenki tudja, hogy nem vagy szerelmes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840295#post840295][b]William Martin Krise - 2021.12.16. 23:25[/b][/url]

Ha csöppet is romantikusabb lélek lenne, most így, a tenyerén a dobozzal eltűnődhetne rajta, hogy ezt mennyivel másképp képzelte el. Fiatalabban ő is telve volt a dicső jövő képeivel, azzal, hogy majd egyszer talál valakit, aki kiegészíti majd, utána pedig holtomiglan, holtodiglan. Azonban nincs sem megvilágosodás, sem orgonaillat, sem pedig harangszó. Csak a rózsák imbolyognak feléjük a sápatag napfényben, ő pedig ahelyett az izgatott várakozás helyett pedig, amit elképzelt, csak arra gondol, fázik.
Nem volt választása nem felkészülten érkezni, erre kifejezett és szilárd utasítást kapott, az aktus menetrendjével együtt. Ebéd után elhívod magaddal, odaadod neki, utána a szivarszobában találkozol Adél apjával, négyszemközt. Ebben nem, hogy neki, másnak sincs igazán választása, a protokoll és a szokások kötik a kezét. Ha szerelemből venné el, az eljegyzés lépéseit akkor sem hagyhatná ki, mignonostól, pezsgőstől, szivarszobástól. Talán egyszer ő lesz az, aki egy hasonló fiatalt whiskyvel kínál majd odafönn és valaki más oldalán Adél, aki megregulázza a rakoncátlankodó lányát.
   -  Végülis.
Ezen semmi sem fog múlni. Kinyitja a dobozt, a gyűrűt az egyik tenyerébe pottyantja belőle, mielőtt visszacsúsztatná a zsebébe. Az ékszer még langyos a saját testmelegétől; anélkül húzza a lány ujjára, hogy felpillantana a szemébe.
   -  Akkor csináljuk végig. Na gyere.
Kötelességtudóan fogja meg a kezét ismét, már gyengédebben, mint ahogy idefelé rángatta. A rózsák bánatosan néznek utánuk, a becsukódó ajtón túl pedig hamarosan útjukat a pezsgősüveg pukkanása és lelkes nevetgélés jelzi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840406#post840406][b]William Martin Krise - 2021.12.19. 19:32[/b][/url]

Eszméletlennek lenni nem egyenlő a kellemes alvással, emiatt abban sem lehet biztos, hogy álmodik. Azonban tapasztal és érez dolgokat, szagokat és hangokat, emlékek benyomásait és képeket, amiket maga sem tudná, hogy elképzeli, vagy korábban megtörténtek vele; és nyomban el is felejti őket. Az akácfák illata az egyedüli, amit felismer, a lágy suhogást, egy vörösesbarna bundás állat körvonalait egy napsütötte réten.
Aztán sötét lesz, abból a meleg, cirógató fajtából, mint egy meleg, nehéz takaró, amibe belefúrja az arcát. A testének ismét súlya lesz, a szempillája megremeg, a csobogó hang irányába fordítja a fejét, még álmosan és szórakozottan hunyorog bele a félhomályba. A szatén hűvösen érinti az arcát.
Felszisszen, felül, mintha megrántották volna - bal válla azonban, amire ösztönösen nehézkedett, megbicsaklik alatta, így jobb híján visszarogy a párnára. Riadtan nyög fel, kapja a fejét az ajtó felé, a hirtelen mozdulatba azonban beleszédül, a hányinger pedig gyomorszájon rúgja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840412#post840412][b]William Martin Krise - 2021.12.19. 20:22[/b][/url]

A figyelmeztető szóra már lassabban, de visszafordítja a fejét a nő felé, mélyeket lélegzik, hogy kordában tartsa a gyomra kavargását. Regényes lenne, ha "hol vagyok, ki vagyok" kérdésekkel nyitna, azonban az emlékeit nem vesztette el, és bár a történtek szála homályos, tudja, mi történt vele. A hangban is felismeri a nőt, aki a sikátorban mellé térdelt, emlékszik a rá támadó férfi mozdulataira, még arra is, hogy elvette tőle azt a zacskó átkozott gesztenyét, amit hazafelé szeretett volna megenni.
Amikor a nő leül mellé, ő nem húzódik odébb, az arcát sem fordítja el a kendő hűvös érintésére. Nehézkesen nyel egyet, a tekintete röviden időzik az arcon, csuklik egyet, amibe a bordái ismét belesajdulnak.
Csak bólint egyet válaszul - ha pedig segítenek felülni neki, ami ellen egyáltalán nem ellenkezik, fájdalmasan köhögve az ölébe vett fekete lavórba hány. A tálban az a vér gyűlik össze, amit előzőleg lenyelt, a lesernyés fém szaga idegenen vegyül a szantálba. Szipog párat.
   -  Bocs - még utoljára a lavórba köp, a használhatóbb kezével undorodva tolja el magától. Érzi, hogy a teste ütemesen meg-megborzong, bizonyára a láztól. Kusza haja alól pillant föl a nőre ismét - És kösz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840419#post840419][b]William Martin Krise - 2021.12.19. 21:29[/b][/url]

Az ellenállásnak árnyékát sem tanúsítja, zsibbadtan belesimul a gondoskodásba. Általában elhúzódik az érintéstől, mint azok az állatok, amiket veréssel idomítottak korábban, ha azonban elesett, elfeledkezik erről a szokásáról. Vagy bármiféle elővigyázatosságról, ha már ennél tartunk. Ahogy visszadől a párnára, most először pillant körbe. A megérzés helyes, az erőfeszítés és az undor sokat tisztít a tudatán.
Hűvös, kifinomult, mégis annyira hívogató - egy meddő otthon miliője veszi körül. Szöges ellentéte annak az agglegényes rendezetlenségnek, ami az ő életében uralkodik. Nem kell kérdeznie, a nő, valószínűleg látva az arcára is kiülő kérdést, előzékenyen elmondja neki, hogy az ő lakásában van. A mondat végére az ő tekintete is lesiklik a csuklójára. Azt kényelmetlenül húzza magához közelebb és fogja át a másik kezével. Nem vagyok bűnöző, ha arra célzol.
Az alak, a bicska, az ütés, a fal, a kuka.
Elengedi a csuklóját, feljebb húzza magát ültében, a válla ismét megroppan, de nem törődik a fájdalommal. A takarót lerántva magáról nyúl a farmerja zsebeihez és ügyetlenül tapogatja át őket a jobbjával.
   - Ezt nem hiszem el... - a borzongás a kezében reszketéssé erősödik, ahogy a hűvös a bőréhez ér. Amikor ismét köhög egyet, kénytelen a tenyerét a mellkasához szorítani, aztán hunyorít felé a nő arcára - Használhatom a kandallódat?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840427#post840427][b]William Martin Krise - 2021.12.19. 22:30[/b][/url]

Nem szokott gondoskodáshoz. Nem azért, mert nem szerették, az életében igenis bőven akadtak és akadnak a mai napig, akikre támaszkodhatott. A gyengeségére törődést kapott válaszul, azonban ennek a törődésnek rövid lejárati ideje is volt és elvárták, hogy a lehető leghamarabb összeszedje magát. A tanult viselkedés pedig nyomban felébred benne: élek, köszönöm, most pedig, ha megbocsátasz megyek és egyedül folytatom a szenvedést.
Felhúzná a bal lábát, hogy megpróbáljon kikelni az ágyból. A mozdulat azonban olyan fájdalommal mar a sípcsontjába, hogy az nyomban beléfojtja nem csak a levegőt, hanem a gondolatait is. Csak egy nyöszörgés, épp ennyi préselődik ki belőle, a fogait és szemét összeszorítva, az öklét az ágyneműbe fúrja, tehetetlenül várja, hogy csillapodjon. Az arcán ismét könny fut végig, ingerülten törli le azt az alkarjával. A bájitalok nem fognak hatni.
   -  Te mit adtál be nekem? - a hangja bizalmatlan és némileg egyenesen ellenséges lenne, ha nem vékonyodna el a hullámzó, de gyorsan csillapodó szenvedéstől. Bájitalok. Valamit lekényszerítettek a torkán?
Nincs oka gyanakodni, de bízni sem.
   -  Nincs baj, csak... ez a seggfej ellopta a tárcám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840437#post840437][b]William Martin Krise - 2021.12.19. 23:30[/b][/url]

Csak látható türelmetlenséggel rázza a fejét, nem, nem allergiás semmire. A nő hangja, gesztusa és a riadt pillantás, amibe belenéz, ezt a türelmetlenséget azonban felületes bűntudattal hígítja föl. Az egyik szemét hunyja be, lassan mély levegőt vesz, hagyja, hogy az izmai ellazuljanak.
   - De milyen csontforrasztót? Melyiket? - kérdez vissza most már higgadtabban, visszanyelve az agresszív élt és a gondolatokat, hogy a vállánál fogva rázza egy a nőt úgy, hogy a fogai is összekoccanjanak. Egyértelműen nem fogja elengedni a témát, tudnia kell, még ha logikusan végiggondolva a nőnek semmi oka nem lenne szándékosan megmérgezni őt. Nem is tart ettől, hiszen az otthonába hozta őt, a homlokát borogatja és úgy általában... azt a különös melegséget árassza magából, ami olyan területeken nyit emlékeket, amiket nem szeretett volna látni többé.
De talán mégis.
Hátrabiccenti a fejét így, félig fekve, a jobb keze a bordái oldalát tapogatja végig, elfintorodik, ahogy egy-egy fájdalmas ponthoz ér. A plafont nézi, érzi, hogy a nő visszaül mellé. Egy egész rövid pillanatra úgy érzi, szeretne közelebb húzódni hozzá. Hogy a fejét az ölébe hajtsa, összehúzza magát, mint egy gyermek, betakarják, tovább borogassák a homlokát és mellette maradjanak, amíg elalszik. Talán az agyrázkódás teszi vele ezt, talán az az azonosíthatatlan illat, ami körüllengi a szobát, ám ő egyre tompábban érzi csak. Talán, valami egészen más.
   -  Nem emlékszem semmire - válaszol kisvártatva még mindig a fekete plafont figyelve - Mármint belőle. Különben - elpillant a nő felé, kinyújtja felé még mindig vértől maszatos jobb kezét - Will. És köszönöm. Nem sokáig leszek a nyakadon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840478#post840478][b]William Martin Krise - 2021.12.20. 20:08[/b][/url]

Amikor a nő a fiók felé hajol, ő is érdeklődve arra billenti a fejét a párnán, most először pedig őt is végigméri annyira, amennyire lüktető fejétől el-elhomályosodó látása engedi. Karcsú nőalak, ami mellette ül a takarón, az üvegre hosszú ujjak fonódnak. Valami... valami nincs egészen rendben. Megnedvesíti kiszáradt ajkait, az egyik szemét hunyorítva küld az ismét felhullámzó hányingerével, csak egy pillanatra odafigyel arra a suttogó, belső hangra.
   -  Ki tart otthon csontforrasztót?
Anélkül kérdez vissza, hogy végiggondolná, a hangja leginkább fáradt mormogás. Nem fog gyanút azonban, hiszen miből is tenné, a bizalmatlansága nem több, mint amit bárki érezne, ha egy idegen otthonában ébred. A tekintete még időzik a nő arcán egy ideig, majd továbbsiklik a gondoskodó mozdulatra, amivel az megigazítja a takaróját. Óvatossága pedig, ha nem is válik köddé, de felülírja egy megfoghatatlan szimpátia. Nem az, amit egy új, kedves ismerőssel szemben érez az ember, hanem olyan, amit az altatóorvosa láttán tapasztal. Vagy a fogva tartója láttán. Vagy az anyja láttán: félelemmel teli, önkéntelen bizalom.
Maeve.
   -  Hjah, ez az ostoba nyelv... ne is mondd... - szórakozottan felhorkan, lepillant, miközben az oldalán felhúzza a pólóját annyira, hogy fél szemmel, úgy ahogy megvizsgálja a csípője lilára színeződött, fájó bőrét. Az orra grimaszba ráncolódik, nyögve ernyeszti el ismét az izmait - Mert te honnan?
Gyerekként egyszerre szólalt meg magyarul és angolul, azonban, ahogy elhagyták az országot, az otthoni beszélgetések pedig az utóbbin folytak, a magyar nyelv erős akcentussal és hiányosan maradt meg benne. Bármit megért, bármit kifejez, de nem érzi anyanyelvének.
Már egyáltalán nem rezzen össze az újbóli érintésre, csak nyel nagyokat, a szemét behunyva. Amikor beteg volt, az apja gondoskodott róla, lázasan furcsa a női jelenlét.
   - Örülök, hogy arra jártál, Maeve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840487#post840487][b]William Martin Krise - 2021.12.20. 23:16[/b][/url]

Az arcát fürkészi és hallgatja a nő szomorkás, egyszerre semmit és sokatmondó válaszát. Akinek néha szüksége van rá. Benntartja a levegőt pár hosszabb pillanatra, elmerül a bordái sajgásában, ami a vállába és a gerincébe sugárzik minden mozdulattal. Nem válaszol, csak a tekintete mozdul a pohárra, majd vissza az arcra.
Fuss.
Nehezen fogalmazná meg, mi az, ami borzongást vezet végig a bőrén, látszólag ugyanis semmi oka sincs rá. Ismét csak az éjjeliszekrényen álló bájitalos üveg felé pillant, onnan a leoltott lámpa, a függönyözött ablak, majd végül lomhán az ajtó felé, mintha csak számolna. Emlékszel arra a pillanatra, amikor hazafelé sétáltál az utcán és úgy érezted, figyelnek? Vagy amikor gyermekként érezted, hogy szörnyeteg lapul az ágyad alatt, de nem merted megnézni? Bizarr, egyszerre kellemes és kellemetlen érzés, mint egy porcelánbaba üvegszemeibe nézni. Valami egészen biztosan nincs rendben, másrészt azonban annyira kényelmes, hívogató, könnyed és otthonos ez az egész...
   -  Ilvermorny? - kérdi az ország neve hallatán. A kezét a mellkasához nyomja - Viharmadár.
Az akcentusa alapján William származását nehezen kategorizálhatná be bárki: gyermekként brit angolt tanult és beszélt, tízéves korától kezdve azonban Kanadában élt, később pedig az Egyesült Államokba járt iskolába. Ennek okán azonban neki sincs füle az akcentusra, hacsak Maeve nem beszél különösen erős tájszólással, pusztán ebből nem következtetne semmire.
   - A saját lábamon jöttem fel ide? - kérdez ismét pár pillanat hallgatás után, meg sem várva a nő válaszát. Még mindig kábának és határozottan betegnek érzi magát, továbbá abban is biztos, hogy ha gyorsan fordítaná a fejét, menten összehányná a takarót. A gondolkodása és tudata azonban bizonyára a főzeteknek köszönhetően fokozatosan tisztul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840696#post840696][b]William Martin Krise - 2021.12.23. 21:33[/b][/url]

Nem pálcás mágus. A magyarázatra egyik, felszakadt szemöldöke felemelkedik cseppet. A legtöbb varázshasználó kényelmetlenül félrepillant vagy babrálni kezd egy ehhez hasonló információ hallatán, vannak, akik azonnal a sajnálatukat fejezik ki. William pedig szintén nem áll efelett: már-már élesen fürkésző szeme szapora pislogásba vált, az ujjaival a minisztériumi karkötő ezüstcsatját piszkálgatja, láthatóan meginogva egy kínzó balsejtelemben, ami kezdett eluralkodni rajta.
   -  Én nem... emlékszem...
Nem az első alkalom, hogy emlékezetkiesést szenved, bár általában a rum, ritkábban az epilepsziája tehető felelős ezért. Emiatt nem idegen az érzés számára, hogy a sikátor eseményeire könnyű köd telepszik, kezdve a verekedés részleteitől, egészen az azt követő cselekményekig. Az, hogy segítséggel, de ő jött volna idáig, végleg a homályba vész, hacsak...
A tekintete követi a biccentést a kabátra. Maszatos vérfoltok. Az övé, ki másé lenne? Igen - igen, mintha tényleg felrémlene ahogy felsegítik a sárból. Az idefelé vezető út, bizonytalan képek, az, ahogy az ágyba fekszik. Vörös haj.
Csodálatos, mire képes az emberi elme, hogy feldolgozza a kognitív disszonanciát.
   -  Ahhh... biztos csak bevertem a fejem. - belenyugvón sóhajt egyet. Oldalra fordítja a fejét, a hosszú, kibontott haj feketéllik a szobában - Egyedül laksz ebben a házban?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840770#post840770][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 15:30[/b][/url]

Szótlan autóút az ismeretlen sofőrrel a karcosan hideg állomásról, ujjropogtatás kovácsoltvas kapuban, apró, fénylő tündérmanókkal díszített, karcsú jegenyefák. Fűszeres bor, kellemetlen, hűvös ölelés a langyos előtérben, atyai vállveregetés a Ház Urától. Adél ruhájának libbenése, az a csilingelő nevetés, erőltetett, elkalandozó félmosolyok. Omlós teasütemény az óriási karácsonyfa tövében, meg nem jegyzett nevek, átlátszó érdeklődés, összesúgások a háta mögött.
Ujjakat zsibbasztó hideg.
A magas ablakokon át kiömlő, meleg fény bevilágítja a hátsó kertet, hosszú árnyékokat festve a galagonyabokrok mögé. A murvás ösvények szélére itt-ott apró, mágikus gyertyákat tűztek, mintha apró koboldok lennének. Ő a kabátja zsebében melengeti a kezeit, a lánnyal szemben állva.
   -  Csak egyedül akartam maradni veled egy kicsit.
Adél ismételten agresszív viselkedésére a legjobb tudása szerint nem reagál. A Júliával folytatott beszélgetése nyomán rájött: eddig egyszer sem beszélt úgy a lánnyal, hogy annak a tekintetében ne gyúljon undor, a szavai pedig ne égnének megvetéstől. És lám: a kabátja alatt reszketve ismét úgy pillant rá.
   -  Meg akartam kérdezni, hogy még mindig bármennyire is komolyan gondolod-e ezt az egészet. Azt hittem, megegyeztünk valamiben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840808#post840808][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 21:18[/b][/url]

A halvány fényben lehetetlen, hogy felismerje a lány arcának apró rezdüléseit, de ha tenné, bizonyára akkor sem tudná dekódolni azokat. Az első három találkozásuk alkalmával még abban a hitben volt, a lehetőségeihez képest kiismerte a lányt: intelligens és ravasz, végeredményben azonban jóindulatú és józan, amiket vakon is értékelt benne. Később azonban rá kellett jönnie, ezek az elképzelései csak a vélákról benne élő sztereotípiákból fakadtak, Adélról pedig valójában szinte semmit sem tud. A bizonytalanságát sem érzi tehát, ahogy a hangja nyílt ellenségességből félelembe fordul.
   -  Rendben.
Látja, hogy fázik, hisz ő maga is - zsigerből pedig szeretné odaadni a kabátját neki. Nem feltétlen lovagiasságból, hanem, mert így lenne a helyes, a lány ugyanis hamarosan a felesége lesz. Mégis épp, hogy a tekintete elidőzik a vacogva összehúzott alakon.
   - Akkor mondd meg, hol a gyűrű?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840819#post840819][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 21:51[/b][/url]

Tudja, amit tudnia kell.
Most pedig azzal az elhatározással áll előtte, hogy ennek a beszélgetésnek két kimenetele lehet: vagy visszaadja neki az ékszert, amit a kabátja zsebében melengetett eddig, vagy helyben felbontja az eljegyzést és tizenöt perc múlva már a birtokon kívül lesz. Ezzel a döntéssel ébredt a Júlia mellett, ezzel szállt be az autóba és ezzel fogta kézen a lányt, hogy kihívja magával. Most találkoztak negyedjére, a karikagyűrűt még rá sem húzta, a viszony azonban már most annyira gennyes, hogy kész befejezni ezt a színjátékot vele.
Látja a tekintetének változását és az arca rezdülését a félhomályban, majd azt, hogy Adél hátrébb lép. Ő nem mozdul meg egészen addig, amíg a lány nem válaszol. Akkor is csak a vállait húzza feljebb fázósan.
Ellopták. A lélegzete fehér párát hagy, ahogy kifújja a levegőt.
   -  És úgy döntöttél, hogy erről ne szólsz nekem, mert...?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840822#post840822][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 22:08[/b][/url]

Most először tűnik a lány bizonytalannak, mintha sarokba szorították volna - ó, pedig a közelében sincs annak, hogy ezt megtegye. Nem is igazán érti a változás okát: Adél arca nem húzódik fölényes vigyorra, ha most találkoznának először, nem is feltételezné róla, hogy bármi, amit Júlia mesélt igaz. Hiszen csak tizenhét, ötlik fel benne ismét, csak egy ostoba kislány.
   -  Igen, reméltem, hogy ha elhagyod anyám gyűrűjét, lesz benned annyi, hogy szólsz róla. Mit hittél, hogy nem fog feltűnni?
A Júliáva való találkozása másnapján őszintén számított Adél üzenetére, valójában bármire, amiben legalább elhinti neki, hogy az ékszernek nyoma veszett. Leginkább emiatt nem kereste fel ő maga, úgy érezte, adhat neki egy esélyt a helyzet gerinces tisztázására. Azon az estén kimondhatatlanul dühös volt erre a kis kurvára, legszívesebben megrázta volna, ez másnapra azonban csak bosszantó ellenérzéssé szelídült benne.
Az üzenet azonban nem érkezett meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840831#post840831][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 23:16[/b][/url]

Csak bólint, igen az anyámé, miért, ez számít? Ő még nem döntötte el, benne bármit megváltoztat-e a tény. Őszintén és szívből szerette a szüleit, a hiányukon valójában aai napig nincs túl. Az ékszer azonban talán az, ami a legkevésbé emlékeztetni az édesanyjára. Gyermekként sokat forgatta, a kezébe adták, hogy megnyugodjon, most, ahogy a zsebében rászorít, fel tudná idézni minden apró, fényes kő alakját és azt, ahogy megcsillan rajtuk a fény. Érzelmileg azonban kevésbé kötődik hozzá, mint a többi, hétköznapi tárgyához, amik a lakásán hagyott dobozokból kerültek elő. A barna, kockás takarója, régi képeslapok, összefirkált füzetek, kifogyott tollak.
Ismét szusszan egyet, a lány vonásait fürkészve. Valami... valami egészen biztosan nincs rendben. Adél más. Ellenállásra, cinikus marakodásra, konkrét vitára számított, az ellen vértezte fel magát. Helyette azonban egy tizenéves megszeppenésével találkozott. Kelletlenül megforgatja a szemét, a kezét kihúzza a zsebéből. A gyűrű a távoli fényben csillan meg a tenyerén, amikor kinyújtja felé.
   -  Tisztázni akarok veled valamit. Én tisztelni foglak téged, amíg te is engem. Te nem fogsz a barátaimmal még egyszer úgy beszélni, ahogy vele beszéltél, vagy ha igen, legközelebb kirázom a fogaidat a helyéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840837#post840837][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 23:56[/b][/url]

A fojtani való, mocskos tolvaj.
Az ujjai ismét ráfonódnak a gyűrűre, ami után a lány nem mozdul, a keze visszahull az oldala mellé. És íme... Adél szemébe látja, ahogy ismét visszaköltözik az a mérgező tűz, amit legutóbb látott. A tiszta undor. Az a felsőbbrendű, gőgös arckifejezés.
Tényleg azt gondolod, hogy szó nélkül hagynám, hogy egy ujjal is hozzám érj?
Szinte látni véli a pillanatot, amikor Adél felismeri, mekkora taktikai baklövést vétett; azonban, már rég késő. A hangsúly: ez az, ami ledobja az agyáról a láncot. Az aranyvérű kis ribanc. Gyűlöletes, másrészt rémesen izgató, ahogy a törékeny kislány beleáll a fenyegetésébe - pont úgy, ahogy szereti. És pontosan úgy, ahogy most, ebben a pillanatban, itt a  hátsó kertben állva ezt nem fogja elviselni tőle. Pillanatok töredéke, amíg az arckifejezése megváltozik, tekintete elsötétül, az agya pedig egészen kiürül. A gyűrű körül ökölbe szorult kezének alkarja taszít egyet a lányon, egyetlen lendülettel borítva őt hátra az ösvényen át formára nyírt, alacsony bokrok közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840843#post840843][b]William Martin Krise - 2021.12.26. 00:48[/b][/url]

Minden annyira gyorsan történik. Az ő agyára fekete köd borul, Adél hátraesik, a drága ruha pedig elszakad a bokrok között. Indulattal lép közelebb: most meg fogja ütni, de istentelenül megveri, az ujjai a fehér torkára fonódnak majd, a gyűrűt beletömi a szájába, majd pedig végig fogja nézni, ahogy könnyezve, öklendezve felköhögi azt. Mi több, elvégre provokálta ez a vélafatty, le fogja tépni róla a ruhát a hidegben, megalázza, ha kell, hiszen azt akarja ez a kis robanc.
Aztán valami történik. Ő megtorpan a mozdulattal, az anyai kéz a lányára fonódik, őt pedig hűvös rémület fagyasztja mozdulatlanná. Feltételes szabadlábra helyezésének nem meglepő szabálya az erőszakos cselekményekkel szembeni zéró tolerancia; nem csak varázslattal, hanem fizikaila is. A homályban is látja, hogy a karcolások mentén vér serken, ő pedig tudja, hogy a következő útja a Mecsekbe vezet majd.
Újabb öt év. Újabb öt elbaszott év emiatt a lány miatt - hát megérte ez? Ha nem lenne elég sötét hozzá, látható lenne, ahogy az arca pár árnyalatot sápad, miközben bizonytalanul hátrébb lép, ostobán nézve, ahogy Magda felsegíti a dühtől remegő lányt.
Ha mindkettőt elhallgattatná most, még megúszhatná.
Az ujjai erősebben szorulnak össze a gyűrűn.

Végül azonban... Magda oldalán a meleg sárga fényekkel megvilágított előtérbe kerül vissza. Az elhaladó pincér ezüsttálcájáról egy pohár whisky kerül elhűlt ujjai közé, egy közelebb lépő férfi a kabátja után nyúl, hogy lesegítse róla. Ő ekkor rázza fel magát szinte riadt kábulatából.
   -  Nem - rekedt szava egyszerre szól a férfinek és Magdának, akivel szembe fordul - Nekem ez nem kell. Ő nem kell. A lány teljesen elmebeteg, én ebből nem kérek. Hazamegyek, felejtsetek el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840846#post840846][b]William Martin Krise - 2021.12.26. 02:25[/b][/url]

A dühtől mélyeket lélegezve, dermedten áll a nővel szemben. Magda mindig nyájas, anyai odaadással fordult felé, és bár pontosan tudja, hogy ez az aranyvérű nők manipulációjának része, hagyja magát elmerülni benne. Jelenleg az egyetlen oka annak, hogy nem hagyja a poharát az ablakpárkányon és tűnik el az éjszakában, a nő: az érintésére nem rezzen össze, készségesen, bár továbbra is feszülten követi a lépteit. Az agyában egymást kergetik meglódult gondolatai: a tiszta megvetés, ami most először fogalmazódott meg benne a menyasszonyával szemben, mellette az undor generálta, bizarr izgalom.
Az a dög.
A könyvtárszoba hűvösebb levegője és maróan hirtelen csöndje hat rá józanítóul, az ajtó kizárja az összejövetel harsány hangjait. Most először érzi, hogy mennyire rámelegedett a kabátja, mégsem veszi le azt, mitha csak menetkész lenne, feszülten ül le a bőr kanapéra. Az itala érintetlenül billen meg a kezében, ahogy zárkózottan, szabad balját a zsebébe süllyesztve hátradől.
Magda pedig beszél. A hangja megnyugtató, meleg de tárgyilagos - és ez az, ami csöndre inti a gondolatait, a figyelmét pedig tényleg a nőre fókuszálja. A tekintete nyíltan ellenségesből valamelyest érdeklődőbbre vált, a feje is oldalra billen cseppet, ahogy a magyarázatot hallgatja. Egy tanár. Egy botrány. A botrány - hát ez az a feszültség, amit érzett, amikor először találkoztak Budapesten. A kapkodó szervezés. Magda Adélra vetett, szigorú pillantásai, amikor azt hitték, ő nem látja.
Hiszen még csak egy gyerek.
Keserűen kortyol bele az italba.
   -  Adél gyűlöl engem - válaszol kisvártatva, a poharat billegtetve az ujjai között - Tudtam, hogy valami nincs rendben, azt hittem, csak nem ismer. Én sem ismerem őt. De legalább tudom, hogy van oka utálni, mert én vagyok az idegen, aki elszakítja őt attól, akit azt hiszi, hogy szeret. Ez... csodás. - a végét leginkább magának mondja, egy szórakozott horkantással - Én megígértem neki, hogy egy ujjal sem fogok hozzáérni, de úgy viselkedik velem, mintha szembeköptem volna. Így legalább világos, miért. És az is, hogy miért választottatok engem. Mert nem volt más választásotok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840874#post840874][b]William Martin Krise - 2021.12.26. 14:54[/b][/url]

A bőr kanapéba süppedve hallgatja a nő szavait. Az előző mondatai rémlenek fel benne: ha máshol is találsz boldogságot.
Nagyon fiatal volt, amikor kiszakították a szigorúan aranyvérű közegből, még bőven azelőtt, hogy finoman elkezdhették megismertetni vele egy házasság belső működését. Tudta, hogy a megcsalás mindkét részről elemi része a megrendezett frigyeknek, azonban arra, hogy ez mennyire nyílt, vagy épp mennyire csöndesen megtűrt jelenség, senkitől sem tudott választ kapni. És ez az, ami a legtöbb zavarodottságot okozza számára manapság. Őszintén szeretne hűséges maradni, ez az idealizált kép egész életében benne élt - na de kihez is kellene hűségesnek maradnia? Ahhoz a lányhoz, aki arra se méltatja, hogy emberszámba vegye, a szája széle pedig minduntalan undorba rándul, ha meglátja őt; vagy valaki máshoz?
A tekintete követi Magda sóhaját és ő is a faliszőttes felé pillant. A mélyzöld alkotás a korábbi legfontosabb beszélgetéseik mindegyikének tanúja volt a maga sötét, fenyegető ünnepályességével. Ebben a szobában írta alá az eljegyzési szerződést és tudja, hogy a házassági papírokat is ebben a könyvtárban, ugyanannál az asztalnál fogja majd. Márpedig alá fogja, ezt ő is tudja és valószínűleg Magda is. Az eljegyzés aktusának lezárásával a párnak már nincs sok választása, egy hétköznapi vita miatt pedig ő sem bonthatná fel azt. Hacsak súlyosabb jogi tény nem merül fel a menyasszonnyal kapcsolatban - egy származásával kapcsolatos csúsztatás, netalán be nem vallott terhesség -, az ő kezét is köti a szerződésük.
Másrészt te idősebb vagy nála. Kell mellé a ráció.
Ismét csak iszik, nem válaszol, nem reagál a szavakra. A jóleső anyai érintésre, az ajtó puha zárulására szintén nem mozdul, csak az arca fordul ismét a családfa felé, amint egyedül marad. A kanapén morózus szusszanással csúszik lejjebb ültében.
Fiatal, lehetnek gyermekeitek.
Senki nem kötelez benneteket a boldogtalanságra, William.

   -  ... és legyen mindenkinek áldott, boldog karácsonya.
Ilya szavai végére az asztalnál ülők poharai koccintásra emelkednek, ahogy a férfi visszaül a székébe, a termet ismét vidám beszélgetés és lágy, ünnepi zene hangja tölti be. Az ő borospohara érintetlenül koppan előtte az aranyfonállal díszített abroszon, épp csöppet erősebben, mint azt tervezte, az ital magasan fellöttyen benne.
A leendő apósa egy érlelt rumjának ízét még érzi a szájában. Nem ittas - de józannak sem érzi már magát, kellemes, szinte derűs zsibbadtsággal figyeli, ahogy a felszolgálók a karácsonyi vacsora fő fogásait az asztalokra hordják.
Nem pillantott a lány felé azóta, hogy leültek. Csak érzi, hogy ott van a jobbján, furcsán szótlanul, új ruhában, megigazított sminkkel és hajjal.
Maga előtt sem kell tagadnia, hogy bűntudatot érez a tettei miatt. Még akkor is, ha a könyvében ez nem számít fizikai erőszaknak, érzi, hogy átlépett egy határt - az pedig, hogy ezt Adél anyja szó nélkül hagyta, csak még inkább összezavarja őt.
   - Adél. - elengedi a boros pohara nyakát, kétfeje óvatosan a lányéhoz ér. Fojtott angját a beszélgetések és az evőeszközök csilingelése kereszttüzében csak ő hallhatja - Sajnálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840995#post840995][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 00:09[/b][/url]

Adél felpillant, a tekintetük pedig végre találkozik az ezüst evőeszközök és kristálypoharak fölött; neki pedig az a bizarr, megmagyarázhatatlan érzése támad, mintha most látná először a lányt. A gőg, megvetés és aranyvérű színjáték sminkje alól valami egészen más néz vissza rá, ami alig egy órával korábban a hátsókert bokrai között. Egy zavarban lévő tizenhét éves lány, aki most először hasonlít arra, aki Dominik esküvőjén megszólította őt.
Pillanatnyi zavart megilletődöttséggel pislog párat - őszintén a dacos szempárra számított, egy vállvonásra, csípős megjegyzésre tőle. Helyette ujjaik összefonódnak  terítőn majd az asztal alatt, ő pedig némán hagyja ezt. Adél keze az övére szórít, és bár beszélgetés hangja veszi  őket körül, érzi, ahogy a maguk kétszemélyes buborékjára kínos csend telepszik. Kénytelen elfordítani az arcát róla.
Megmondták neki, hogy nem lesz egyszerű, mi több, elvárások nélkül sétált bele az eljegyzésbe. Az élete fonalán pedig még enyhe kellemetlenségként sem regisztrálja, ami vele történik. Elvenni egy csinos, fiatal lányt, igazán nem panaszkodhat és különben nem is teszi, a hátköznapjain nem is gondol erre a komédiára. Azonban ahányszor a zöld szemekbe néz, elfogja egy furcsa, bocsánatkérő szomorúság. Olyasmi, amit valahol mélyen egész életében érzett.
Sajnálom, hogy élet. Sajnálom, hogy el kell viselned engem.
   -  Hmmm? - a tekintete a borospohárra siklik. Szabad kezével nyúl utána, de egyelőre csak ráfog annak karcsú kristálynyakára - Adél, nézz rám. Sajnálom. És anyád elmondta, mi történt veled, és... én nem akarok az ellenséged lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841011#post841011][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 01:57[/b][/url]

A lány ujjai váratlanul gyorsan mozdulnak és kúsznak az ajkaira, belefojtva a szavait. Megrökönyödve rezzen össze, hagyja, hogy a lány közelebb hajoljon hozzá és a beszélgetések moraján át a fülébe suttogja esdeklő szavait. Csodálkozva vonja össze a szemöldökét kissé, ez a tekintet találkozik a lányéval, ahogy az elhúzódik tőle, bár ő a lélegzetének bizsergető melegségét tovább érzi a saját bőrén.
Nem tudhatja meg senki - bár van egy csöndes gyanúja, eleve mindenki tisztában van a formálódó botránnyal az asztalnál, így elsőre nem érti a lány szavait és riadt tekintetét. Végül azonban csak beleegyezőleg biccent egy aprót: ő tartani fogja a száját Adéllal és a volt tanárával kapcsolatban. Ennyit tud ugyanis és semmi mást, ám számára ez bőven elég magyarázat hozzá, hogy beigazolni érezze a gyanúját és ne is sejtsen többet.
Az ujja tétován matat a pohár nyakán tovább, Adél keze pedig az álla alá téved. Ő bizalmatlanul fogadja a gesztust és zsibbadtan állja a lány fürkésző tekintetét pár pillanatig, mielőtt a fejét megrázva szabaddá küzdené magát. A mozdulattól a kép a szeme sarkában cseppet imbolyog, de a beszéde és viselkedése egyelőre tiszta, legfeljebb az érezheti a megtorpanásokat, aki nagyon közelről figyeli őt.
   -  Én? Nincs semmi bajom. Nem fogok itt aludni. - közelebb húzza a poharat és iszik bele, végül ő az, aki a másik kezével elengedi a lányét. Zavarja ez a közelség; pontosabban azok a gondolatok, amik az érintésétől felébrednek benne. Nem kérdés, hogy akarja őt, hiszen ki ne tenné - A gyűrűt visszaadom vacsora után, rendben?