Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840819#post840819][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 21:51[/b][/url]

Tudja, amit tudnia kell.
Most pedig azzal az elhatározással áll előtte, hogy ennek a beszélgetésnek két kimenetele lehet: vagy visszaadja neki az ékszert, amit a kabátja zsebében melengetett eddig, vagy helyben felbontja az eljegyzést és tizenöt perc múlva már a birtokon kívül lesz. Ezzel a döntéssel ébredt a Júlia mellett, ezzel szállt be az autóba és ezzel fogta kézen a lányt, hogy kihívja magával. Most találkoztak negyedjére, a karikagyűrűt még rá sem húzta, a viszony azonban már most annyira gennyes, hogy kész befejezni ezt a színjátékot vele.
Látja a tekintetének változását és az arca rezdülését a félhomályban, majd azt, hogy Adél hátrébb lép. Ő nem mozdul meg egészen addig, amíg a lány nem válaszol. Akkor is csak a vállait húzza feljebb fázósan.
Ellopták. A lélegzete fehér párát hagy, ahogy kifújja a levegőt.
   -  És úgy döntöttél, hogy erről ne szólsz nekem, mert...?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840820#post840820][b]Machay Adél - 2021.12.25. 21:58[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

- Talán kellett volna... Igen. - Minden csepp önuralmára szüksége van, hogy egyenletessé regulázza a hangját, megfelelően vegye a levegőt és ne túl keményen rakjon képzeletbeli pontot a mondatai végére. Hogy tárgyilagosnak hasson, de ne hidegnek és érdektelennek. Hogy racionálisnak tűnjön, ne erősködőnek és bizonygatónak. Nem mondhat se többet, se kevesebbet a tényeknél. Sokat fecsegni mindig halott ügyet jelent.
- Viszont én vesztettem el. A megtalálás felelőssége is az enyém, úgy gondolom. - Milyen nemesen hangzik. Kár, hogy Magda viszi ezt a szálat elsősorban és nem ő. Kár, hogy nem vetette rá magát arra a kis féregre, mikor megtehette volna. Most már késő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840822#post840822][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 22:08[/b][/url]

Most először tűnik a lány bizonytalannak, mintha sarokba szorították volna - ó, pedig a közelében sincs annak, hogy ezt megtegye. Nem is igazán érti a változás okát: Adél arca nem húzódik fölényes vigyorra, ha most találkoznának először, nem is feltételezné róla, hogy bármi, amit Júlia mesélt igaz. Hiszen csak tizenhét, ötlik fel benne ismét, csak egy ostoba kislány.
   -  Igen, reméltem, hogy ha elhagyod anyám gyűrűjét, lesz benned annyi, hogy szólsz róla. Mit hittél, hogy nem fog feltűnni?
A Júliáva való találkozása másnapján őszintén számított Adél üzenetére, valójában bármire, amiben legalább elhinti neki, hogy az ékszernek nyoma veszett. Leginkább emiatt nem kereste fel ő maga, úgy érezte, adhat neki egy esélyt a helyzet gerinces tisztázására. Azon az estén kimondhatatlanul dühös volt erre a kis kurvára, legszívesebben megrázta volna, ez másnapra azonban csak bosszantó ellenérzéssé szelídült benne.
Az üzenet azonban nem érkezett meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840824#post840824][b]Machay Adél - 2021.12.25. 22:17[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840831#post840831][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 23:16[/b][/url]

Csak bólint, igen az anyámé, miért, ez számít? Ő még nem döntötte el, benne bármit megváltoztat-e a tény. Őszintén és szívből szerette a szüleit, a hiányukon valójában aai napig nincs túl. Az ékszer azonban talán az, ami a legkevésbé emlékeztetni az édesanyjára. Gyermekként sokat forgatta, a kezébe adták, hogy megnyugodjon, most, ahogy a zsebében rászorít, fel tudná idézni minden apró, fényes kő alakját és azt, ahogy megcsillan rajtuk a fény. Érzelmileg azonban kevésbé kötődik hozzá, mint a többi, hétköznapi tárgyához, amik a lakásán hagyott dobozokból kerültek elő. A barna, kockás takarója, régi képeslapok, összefirkált füzetek, kifogyott tollak.
Ismét szusszan egyet, a lány vonásait fürkészve. Valami... valami egészen biztosan nincs rendben. Adél más. Ellenállásra, cinikus marakodásra, konkrét vitára számított, az ellen vértezte fel magát. Helyette azonban egy tizenéves megszeppenésével találkozott. Kelletlenül megforgatja a szemét, a kezét kihúzza a zsebéből. A gyűrű a távoli fényben csillan meg a tenyerén, amikor kinyújtja felé.
   -  Tisztázni akarok veled valamit. Én tisztelni foglak téged, amíg te is engem. Te nem fogsz a barátaimmal még egyszer úgy beszélni, ahogy vele beszéltél, vagy ha igen, legközelebb kirázom a fogaidat a helyéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840834#post840834][b]Machay Adél - 2021.12.25. 23:31[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

- Hmmm? - A barátaival... A mijeivel? Azzal a kis akasztanivaló gyíkkal? Hiszen jól viselkedett eddig, de miért, miért muszáj előhúzni belőle fenyegetésekkel az idegtépő, cinikus picsát?
- Szóval az a kis fojtani való, mocskos tolvaj hozzád tartozik. - És ím, megjelenik a valószínűleg Júlia által is körvonalazott undorító vigyor. Megnedvesíti az ajkait a nyelve hegyével, miközben megingatja a fejét.
- Tényleg azt gondolod, hogy szó nélkül hagynám, hogy egy ujjal is hozzám érj? - Mordul fel a torka mélyéből, mintha valami vadállat lenne, pedig se animágiája, se egyéb, állatokhoz fűződő jó tulajdonsága nincs, csak ő maga egy hisztérikus vadorzó, ha elpattan az agya. A vigyor is szinte azonnal leolvad az arcáról. Erőviszonyokat tekintve nyilvánvalóan Will lenne túlsúlyban jelenleg bármely helyzetben, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbálná kikaparni a férfi szemeit, ha az tényleg be akarná váltani a fenyegetését.
Ha volna rendes önuralma, ráült volna a szájára. Nincs ilyesmije.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840837#post840837][b]William Martin Krise - 2021.12.25. 23:56[/b][/url]

A fojtani való, mocskos tolvaj.
Az ujjai ismét ráfonódnak a gyűrűre, ami után a lány nem mozdul, a keze visszahull az oldala mellé. És íme... Adél szemébe látja, ahogy ismét visszaköltözik az a mérgező tűz, amit legutóbb látott. A tiszta undor. Az a felsőbbrendű, gőgös arckifejezés.
Tényleg azt gondolod, hogy szó nélkül hagynám, hogy egy ujjal is hozzám érj?
Szinte látni véli a pillanatot, amikor Adél felismeri, mekkora taktikai baklövést vétett; azonban, már rég késő. A hangsúly: ez az, ami ledobja az agyáról a láncot. Az aranyvérű kis ribanc. Gyűlöletes, másrészt rémesen izgató, ahogy a törékeny kislány beleáll a fenyegetésébe - pont úgy, ahogy szereti. És pontosan úgy, ahogy most, ebben a pillanatban, itt a  hátsó kertben állva ezt nem fogja elviselni tőle. Pillanatok töredéke, amíg az arckifejezése megváltozik, tekintete elsötétül, az agya pedig egészen kiürül. A gyűrű körül ökölbe szorult kezének alkarja taszít egyet a lányon, egyetlen lendülettel borítva őt hátra az ösvényen át formára nyírt, alacsony bokrok közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840840#post840840][b]Machay Adél - 2021.12.26. 00:17[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Ideje sincs meglepődni jóformán, mert az események túl gyorsan követik egymást: egy másodpercre rávillan a tekintete Will arcára, még épp elkapja, ahogy megváltozik az a borzasztóan izgató arc, és már repül is hátra a szúrós bokrok közé össze-vissza vágva a kezeit és az arcát. Egy abszolút ronda nyekkenéssel ér földet, még a ruhája is megsínyli: felhasad a combja mentén egészen az alsóneműig, ahogy megpróbál feltápászkodni lángoló tekintettel.
- MEGÖ -
- Jézusom, drágám, jól vagy? - A semmiből villámgyorsan mellette terem Magda, ujjai szakszerűen tapadnak Adél eljárni készülő szájára. Nyilvánvalóan követte az eseményeket. Magda szinte mindig megneszeli, ha baj van készülőben; ez most is így történt, mikor látta a fiatalokat távozni a hátsó kert irányába. Hallott minden egyes szót és magában eldöntötte, hogy ha Will nem lökött volna egy kifejezetten finomat a lányán, ő maga adott volna két jókora anyai pofont a gyerekének később. Nem elég, hogy Adél elvesztette a jegygyűrűjét, még Williamnél is kellett kikössön, és szégyenszemre a lánya meg kiprovokálta ezt az atrocitást is.
Az arca feszült, mosolyra sem akarja húzni a száját most, annyira haragszik az egy szem lányára.
- Menj és cserélj ruhát, drágám. És szedd magad rendbe. Na gyorsan gyorsan! -
- Mégis hogy képzeled, hogy-
- Adél! - Magda hanghordozásában benne van, hogy ha még egy szót szól Adél, ő maga üti meg itt helyben.

Fogait csikorgatva mered Willre villámokat szóró szemekkel. Remeg az állkapcsa a dühtől, az arca egészen állatias indulatokat közvetít, és a szeme vörösbe fordul át, tiszta jeleként a zaklatottságának. Azonban nem mer szembeszállni sem az anyjával, sem... sem... Szaporán szedi a levegőt. A düh mellett most már tiszta félelem is csillan a szemében. Sosem emelt rá kezet még idegen férfi. Soha. Megremegő ajakkal fordul meg a sarkán és szelel el gyakorlatilag az oldalajtó felé, hogy minél láthatatlanabbul osonjon fel a szobájába végrehajtani az anyja parancsait.

Magda ezzel szemben beinvitálja Willt, mintha mi sem történt volna, és ha odabent lesznek, biztos a kezébe nyom majd egy üveg italt, hogy legalább pár órára eltörölhessék ezt az újabb, undorító incidenst, amit ismét csak Adél okozott. Kezd a migrénje kiújulni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840843#post840843][b]William Martin Krise - 2021.12.26. 00:48[/b][/url]

Minden annyira gyorsan történik. Az ő agyára fekete köd borul, Adél hátraesik, a drága ruha pedig elszakad a bokrok között. Indulattal lép közelebb: most meg fogja ütni, de istentelenül megveri, az ujjai a fehér torkára fonódnak majd, a gyűrűt beletömi a szájába, majd pedig végig fogja nézni, ahogy könnyezve, öklendezve felköhögi azt. Mi több, elvégre provokálta ez a vélafatty, le fogja tépni róla a ruhát a hidegben, megalázza, ha kell, hiszen azt akarja ez a kis robanc.
Aztán valami történik. Ő megtorpan a mozdulattal, az anyai kéz a lányára fonódik, őt pedig hűvös rémület fagyasztja mozdulatlanná. Feltételes szabadlábra helyezésének nem meglepő szabálya az erőszakos cselekményekkel szembeni zéró tolerancia; nem csak varázslattal, hanem fizikaila is. A homályban is látja, hogy a karcolások mentén vér serken, ő pedig tudja, hogy a következő útja a Mecsekbe vezet majd.
Újabb öt év. Újabb öt elbaszott év emiatt a lány miatt - hát megérte ez? Ha nem lenne elég sötét hozzá, látható lenne, ahogy az arca pár árnyalatot sápad, miközben bizonytalanul hátrébb lép, ostobán nézve, ahogy Magda felsegíti a dühtől remegő lányt.
Ha mindkettőt elhallgattatná most, még megúszhatná.
Az ujjai erősebben szorulnak össze a gyűrűn.

Végül azonban... Magda oldalán a meleg sárga fényekkel megvilágított előtérbe kerül vissza. Az elhaladó pincér ezüsttálcájáról egy pohár whisky kerül elhűlt ujjai közé, egy közelebb lépő férfi a kabátja után nyúl, hogy lesegítse róla. Ő ekkor rázza fel magát szinte riadt kábulatából.
   -  Nem - rekedt szava egyszerre szól a férfinek és Magdának, akivel szembe fordul - Nekem ez nem kell. Ő nem kell. A lány teljesen elmebeteg, én ebből nem kérek. Hazamegyek, felejtsetek el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840845#post840845][b]Machay Adél - 2021.12.26. 01:39[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Magda felé fordítja a fejét, de nem mond semmit a kirohanásra egyelőre. A hallba kiszűrődik a vidám csevegés zaja a tágas nappaliból. A hozzájuk lépő inas úgy áll ott, mint egy szobor, de Magda hamar elküldi inkább egy italért ezúttal a saját részére. Ismét visszafordul a teljesen érthetően kiborult Williamhez.
- Megértelek. Adél nem... könnyű eset, ez tagadhatatlan. - Közben finoman, alig érve Willhez, elkezdi kalauzolni bentebb, a könyvtárszoba felé.
- A lányom gyerekkora óta... kicsit izgatottabb a többieknél. Ez mostanában hangsúlyosabbá vált, mióta... nos, ezt nem akartuk feltétlen kiteregetni, de... lépnünk kellett, nehogy az ujja köré csavarja az egyik tanára. - Színpadiasan sóhajt, miközben kinyitja Will előtt a könyvtárszoba ajtaját és betessékeli magukat, amennyiben a férfi hajlandó követni őt egészen eddig. Nagyon ügyel rá, hogy ne zavarja a személyes terét túlzó érintéssel, mi több, azon felül, hogy az elején a könyökénél fogva egy picit irányba állítja, hozzá sem ér. Érzi, hogy pengeélen táncolnak.
Rámutat az egyik fotelre a dohányzóasztal mellett, és amennyiben William elfogadja, helyet foglal vele szemben.
- Az eset igen kínos. - Folytatja a történet kibontását. - A bűbájtan tanára a Beauxbatonsból... illetlenül közeledett felé, és sokáig nem tudtunk róla. Adél még kislány, nézz rá, azt se tudja, mi a szerelem, de azt gondolja, megválthatja a világot és övé a legszebb szerelem a földkerekségen. Az ilyen fiatal lányokkal a legnehezebb, mert nem látnak a saját szemellenzőjüktől. Kénytelenek voltunk lépni a férjemmel és kiragadni abból a toxikus környezetből. - Hagyja megrándulni az arcát, mintha az egész történet emléke is mélyen felzaklatná.
- Adél még mindig szerelmes abba a férfiba, de nyilvánvalóan nem engedhetjük, hogy kihasználják a lányunkat anyagi haszonszerzés céljából. - Végre komolyra vált az arckifejezése. - Ha választanom kell, hogy egy felkapaszkodó, a lányomat esélyesen zsarolásra használó emberhez, vagy hozzád adom Adélt, akkor nem kérdés, hogy rád esik a választásom. Csak annyit kérek, hogy aludj erre még egyet. Igen, vannak negatív tulajdonságai, de kinek nincsenek? Sajnos azt tanulta meg leghamarabb, hogyan kell feleselni és ezt nem tudtam kinevelni belőle. Ez az én anyai mulasztásom. Viszont felnőttek vagyunk mind, még ő is, ha nem is úgy viselkedik. Senki... nem fog megszólni téged, ha teszem azt... másutt is találsz boldogságot. Nem csak egy jól elrendezett házasságon belül. Adél makulátlanul teljesíti a társasági elvárásainkat, és fiatal, lehetnek gyermekeitek. De senki nem kötelez benneteket a boldogtalanságra, William. -  Szusszanva engedi ki a levegőt. Magda jelenleg fél. Fél, hogy William tényleg felbontaná a házasságot, és akkor el kell mondja a férjének a lányuk feltételezhető terhességét. És nem akar belegondolni, milyen mély lesz a szakadék, amibe ez a botrány belelökné őket pár lábbal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840846#post840846][b]William Martin Krise - 2021.12.26. 02:25[/b][/url]

A dühtől mélyeket lélegezve, dermedten áll a nővel szemben. Magda mindig nyájas, anyai odaadással fordult felé, és bár pontosan tudja, hogy ez az aranyvérű nők manipulációjának része, hagyja magát elmerülni benne. Jelenleg az egyetlen oka annak, hogy nem hagyja a poharát az ablakpárkányon és tűnik el az éjszakában, a nő: az érintésére nem rezzen össze, készségesen, bár továbbra is feszülten követi a lépteit. Az agyában egymást kergetik meglódult gondolatai: a tiszta megvetés, ami most először fogalmazódott meg benne a menyasszonyával szemben, mellette az undor generálta, bizarr izgalom.
Az a dög.
A könyvtárszoba hűvösebb levegője és maróan hirtelen csöndje hat rá józanítóul, az ajtó kizárja az összejövetel harsány hangjait. Most először érzi, hogy mennyire rámelegedett a kabátja, mégsem veszi le azt, mitha csak menetkész lenne, feszülten ül le a bőr kanapéra. Az itala érintetlenül billen meg a kezében, ahogy zárkózottan, szabad balját a zsebébe süllyesztve hátradől.
Magda pedig beszél. A hangja megnyugtató, meleg de tárgyilagos - és ez az, ami csöndre inti a gondolatait, a figyelmét pedig tényleg a nőre fókuszálja. A tekintete nyíltan ellenségesből valamelyest érdeklődőbbre vált, a feje is oldalra billen cseppet, ahogy a magyarázatot hallgatja. Egy tanár. Egy botrány. A botrány - hát ez az a feszültség, amit érzett, amikor először találkoztak Budapesten. A kapkodó szervezés. Magda Adélra vetett, szigorú pillantásai, amikor azt hitték, ő nem látja.
Hiszen még csak egy gyerek.
Keserűen kortyol bele az italba.
   -  Adél gyűlöl engem - válaszol kisvártatva, a poharat billegtetve az ujjai között - Tudtam, hogy valami nincs rendben, azt hittem, csak nem ismer. Én sem ismerem őt. De legalább tudom, hogy van oka utálni, mert én vagyok az idegen, aki elszakítja őt attól, akit azt hiszi, hogy szeret. Ez... csodás. - a végét leginkább magának mondja, egy szórakozott horkantással - Én megígértem neki, hogy egy ujjal sem fogok hozzáérni, de úgy viselkedik velem, mintha szembeköptem volna. Így legalább világos, miért. És az is, hogy miért választottatok engem. Mert nem volt más választásotok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840847#post840847][b]Machay Adél - 2021.12.26. 02:43[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Minden rezdülést, minden potenciális visszajelzést árgus szemekkel les. El kell rejtenie a fürkésző tekintetét ugyan egy adag mímelt idegesség, csalódottság mögé, amit a lánya körüli 'botrány' fölött érez, de legalább ennek leple alatt érezhet egy kortynyi megnyugvást, amint Will vállaiban mintha enyhülni látszana a feszültség, tán még az arcvonásai is összeszedettebbé válnak. Nem állja meg egy anyai félmosoly nélkül.
- Nem téged gyűlöl. Minket. Kivetíti rád? Abszolút, de nem a személyed ellen irányul, hanem ellenem, és a férjem ellen, de főként Ilyát érinti. Adél azt hiszi, nem szereti őt az apja, ami teljes képtelenség. A férjem rajong a lányunkért, de korán megfogadta, hogy nem fogja engedni bármiféle botrány kifakadását körülöttünk. Ilya keményen kell fogja Adélt, hogy ne döntsön mindannyiunkat bele a szakadékba. A lányom lázadása... - Itt megáll egy pillanatra, mélázóan feltekint a könyvtárszobájuk ékére, a faliszőttes családfára. Ott van rajta Adél, Dominik, Ilya, de még Zója és a gyermekei is felkerültek. Sőt, Adél mellett ott egy üres, szőtt köröcske, Williamre várva.- ... felér egy öngyilkos merénylettel. Egyrészt valóban nincs választásunk. - Magda szándékosan ad igazat Williamnek, teljesen tudatosan emeli jobb pozícióba őt mint magukat.- Másrészt te idősebb vagy nála. Kell mellé a ráció. Te is láttad, mennyire lehetetlen tud lenni. Óh, természetesen nem történt semmi az imént. Ebben megegyezhetünk, gondolom? - Felemelkedik a fotelből, és még utoljára kecsesen ráteszi a kezét Will kabátba burkolt vállára, hogy együttérzően megszorítsa, amolyan nőiesen.
- Várd meg a férjem, kérlek. Beszélni szeretne veled. És... gondom lesz rá, hogy többé ilyen ne forduljon elő. Remélem, számíthatok a kedvező válaszodra, ha átgondoltad a dolgot. - Hacsak William nem tartóztatja fel, akkor valóban magára hagyja az amfiteátrum méretekkel bíró könyvtár ezen helyiségében, hogy beküldje Ilyát maga helyett. Megtette, amit anyaként és manipulatív nőszemélyként megtehetett: átfabrikálta a lánya csúfos hódítási kísérletét áldozati szerepkörre. Innentől csak William hajlandóságában bízhatnak, és talán a Krise család beleszólásában, de az biztos, hogy a lányát ezért még előveszi ma este.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840874#post840874][b]William Martin Krise - 2021.12.26. 14:54[/b][/url]

A bőr kanapéba süppedve hallgatja a nő szavait. Az előző mondatai rémlenek fel benne: ha máshol is találsz boldogságot.
Nagyon fiatal volt, amikor kiszakították a szigorúan aranyvérű közegből, még bőven azelőtt, hogy finoman elkezdhették megismertetni vele egy házasság belső működését. Tudta, hogy a megcsalás mindkét részről elemi része a megrendezett frigyeknek, azonban arra, hogy ez mennyire nyílt, vagy épp mennyire csöndesen megtűrt jelenség, senkitől sem tudott választ kapni. És ez az, ami a legtöbb zavarodottságot okozza számára manapság. Őszintén szeretne hűséges maradni, ez az idealizált kép egész életében benne élt - na de kihez is kellene hűségesnek maradnia? Ahhoz a lányhoz, aki arra se méltatja, hogy emberszámba vegye, a szája széle pedig minduntalan undorba rándul, ha meglátja őt; vagy valaki máshoz?
A tekintete követi Magda sóhaját és ő is a faliszőttes felé pillant. A mélyzöld alkotás a korábbi legfontosabb beszélgetéseik mindegyikének tanúja volt a maga sötét, fenyegető ünnepályességével. Ebben a szobában írta alá az eljegyzési szerződést és tudja, hogy a házassági papírokat is ebben a könyvtárban, ugyanannál az asztalnál fogja majd. Márpedig alá fogja, ezt ő is tudja és valószínűleg Magda is. Az eljegyzés aktusának lezárásával a párnak már nincs sok választása, egy hétköznapi vita miatt pedig ő sem bonthatná fel azt. Hacsak súlyosabb jogi tény nem merül fel a menyasszonnyal kapcsolatban - egy származásával kapcsolatos csúsztatás, netalán be nem vallott terhesség -, az ő kezét is köti a szerződésük.
Másrészt te idősebb vagy nála. Kell mellé a ráció.
Ismét csak iszik, nem válaszol, nem reagál a szavakra. A jóleső anyai érintésre, az ajtó puha zárulására szintén nem mozdul, csak az arca fordul ismét a családfa felé, amint egyedül marad. A kanapén morózus szusszanással csúszik lejjebb ültében.
Fiatal, lehetnek gyermekeitek.
Senki nem kötelez benneteket a boldogtalanságra, William.

   -  ... és legyen mindenkinek áldott, boldog karácsonya.
Ilya szavai végére az asztalnál ülők poharai koccintásra emelkednek, ahogy a férfi visszaül a székébe, a termet ismét vidám beszélgetés és lágy, ünnepi zene hangja tölti be. Az ő borospohara érintetlenül koppan előtte az aranyfonállal díszített abroszon, épp csöppet erősebben, mint azt tervezte, az ital magasan fellöttyen benne.
A leendő apósa egy érlelt rumjának ízét még érzi a szájában. Nem ittas - de józannak sem érzi már magát, kellemes, szinte derűs zsibbadtsággal figyeli, ahogy a felszolgálók a karácsonyi vacsora fő fogásait az asztalokra hordják.
Nem pillantott a lány felé azóta, hogy leültek. Csak érzi, hogy ott van a jobbján, furcsán szótlanul, új ruhában, megigazított sminkkel és hajjal.
Maga előtt sem kell tagadnia, hogy bűntudatot érez a tettei miatt. Még akkor is, ha a könyvében ez nem számít fizikai erőszaknak, érzi, hogy átlépett egy határt - az pedig, hogy ezt Adél anyja szó nélkül hagyta, csak még inkább összezavarja őt.
   - Adél. - elengedi a boros pohara nyakát, kétfeje óvatosan a lányéhoz ér. Fojtott angját a beszélgetések és az evőeszközök csilingelése kereszttüzében csak ő hallhatja - Sajnálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840977#post840977][b]Machay Adél - 2021.12.26. 23:10[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Nem hallja az apja üres szavait. Mosolyog. Mosolyognia kell, automatikusan összekoccintania a poharát másokkal... kell. Szükséges. Már megírta neki  hírt és az ultimátumot. Újból csak vár és vár és már elege van! Már nem lüktetnek a karcolások, nem is voltak komolyak. A mögöttük húzódó üzenet annál érthetőbb: vigyázz magadra, ne feszítsd túl a türelmem. Szóval... Will számára talán az a lány olyan, mint számára Jean-Paul? Vagy tényleg csak barátok? Nem érti, nem tudja, csak az biztos, hogy átlépett egy képzeletbeli határt. Kellemesen zsibbadt az agya, miután egy kis nyugtató bájitalt kevert az anyja a vizébe, hogy a dühe legjavát eltüntesse.


Magda felment hozzá, miután magára hagyta Ilyát és Willt a könyvtárszobában, és megölelte végre a még mindig dühtől reszkető gyerekét. Ő megpróbálta összekarmolni a gyűlöletes anyát, de Magda állta a sarat- egy nyikkanással sem adta tudtára, hogy fájnának a felkarjába vájódó hosszú karmok. Suttogott a fülébe egy ideig, és lassanként a makacs, kezelhetetlen lánya megadta magát, a tomboló dühe átfolyt elkeseredett kétségbeesésbe.
’Tudom, hogy haragszol ránk. Tudok mindent. Azt is, amit nem mondtál el. Kérlek, hogy ne tedd ezt magaddal, ne engedj a makacsságodnak és ne ásd el magad végleg. Légy okos! Nem erre neveltelek mindvégig? Nem azért könyörögtem, hogy mindig előbb gondolkodj, aztán cselekedj? Tedd most meg a kedvemért. Még nem ismered Williamet, de ő sem téged. Nem támadhatod meg azonnal, drágám. Nem szabad. Várd meg, míg kiérdemli, de ha alaptalanul elidegeníted magadtól, felbonthatja az eljegyzést. Ezt akarod? Ezt akarjátok?’
Adél megmerevedett. Tudta, hogy az anyja tudja. Tudta, hogy nincs értelme tagadni. Lassan megrázta hát a fejét, visszanyelve a dühös könnyeit.
’Nem kell boldogtalannak lennetek, szívem. Sem neki... de neked sem. A boldog házasság titka nem mindig... a házasságon belül keresendő. De azon belül kell tartani, mert egy közös titok a szövetségeseddel.’ Magda szeretetteljesen simított végig az immáron kezelt, újból ép arcán és karján. ’Mindketten rossz helyzetben vagytok, és ő a te kiutad. Te pedig az övé. Ne fordítsd magad ellen a segítséged, Adél.’
A dühe pedig lassanként elcsitult, főleg a megnyugtató gondolattal az agya mélyén, hogy a levele már úton van Jean-Paulhoz.

Will hangja téríti magához, az ujjainak érintése. A szemei szinte azonnal az arcára ugranak a defókuszált állapotukból. Először fel sem fogja, mit hall, csak lassan szivárog be a tudatába a bocsánatkérés. Valami, amit soha senkitől nem kapott. Nem tartották rá érdemesnek, féltek a kirohanásaitól, levegőnek nézték a konfliktus után.
Talán hosszabban néz Willre, mint illene. Talán most először gyűlölet, harag, undor nélkül, inkább enyhén elképedve. Aztán eszébe jut újból becsuknia az enyhén elnyílt száját, és zavartan lepillantania a tányérjába némi gyermeki durcássággal a csücsörítő száján. Nem viszonozza egyelőre a verbális részt, helyette felfordítja a tenyerét, és ha Will engedi, összefűzi az ujjaikat egyetlen szó nélkül, aztán lehúzza a kezeiket az ölébe, röviden kissé megszorítva a nálánál nagyobb kezet. Egyfajta bocsánatkérés... kezdemény. Annyira kezdemény, hogy a vőlegényének valószínűleg ez le sem fog esni. Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.
Többször kinyitja újból a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán újból becsukja, zavartan piszkálgatja a frissen felszolgált főételt, de végül nem bírja tovább a saját nyomorult viselkedését. Még mindig nem engedi Will kezét (bár valljuk be, a vőlegénye gond nélkül lerázhatná magáról Adél ujjait, ha akarná), helyette a legközelebbi boros kancsó után nyúl, és tölt egy keveset a szomszédos pohárba. A sajátjában csak víz van most.
- Igyál. Azt mondták a szobalányok, hogy finom. – A suttogása kifejezetten zavarban levő és ügyetlen; szerencsére a csivitelés közepette valószínűleg csak Will érti meg, mert közelebb hajolt hozzá. Őszintén? Még mindig azon jár az agya, hogy a lehető legvalószínűtlenebb ember kért tőle elnézést az imént teljesen magától. Hihetetlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=840995#post840995][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 00:09[/b][/url]

Adél felpillant, a tekintetük pedig végre találkozik az ezüst evőeszközök és kristálypoharak fölött; neki pedig az a bizarr, megmagyarázhatatlan érzése támad, mintha most látná először a lányt. A gőg, megvetés és aranyvérű színjáték sminkje alól valami egészen más néz vissza rá, ami alig egy órával korábban a hátsókert bokrai között. Egy zavarban lévő tizenhét éves lány, aki most először hasonlít arra, aki Dominik esküvőjén megszólította őt.
Pillanatnyi zavart megilletődöttséggel pislog párat - őszintén a dacos szempárra számított, egy vállvonásra, csípős megjegyzésre tőle. Helyette ujjaik összefonódnak  terítőn majd az asztal alatt, ő pedig némán hagyja ezt. Adél keze az övére szórít, és bár beszélgetés hangja veszi  őket körül, érzi, ahogy a maguk kétszemélyes buborékjára kínos csend telepszik. Kénytelen elfordítani az arcát róla.
Megmondták neki, hogy nem lesz egyszerű, mi több, elvárások nélkül sétált bele az eljegyzésbe. Az élete fonalán pedig még enyhe kellemetlenségként sem regisztrálja, ami vele történik. Elvenni egy csinos, fiatal lányt, igazán nem panaszkodhat és különben nem is teszi, a hátköznapjain nem is gondol erre a komédiára. Azonban ahányszor a zöld szemekbe néz, elfogja egy furcsa, bocsánatkérő szomorúság. Olyasmi, amit valahol mélyen egész életében érzett.
Sajnálom, hogy élet. Sajnálom, hogy el kell viselned engem.
   -  Hmmm? - a tekintete a borospohárra siklik. Szabad kezével nyúl utána, de egyelőre csak ráfog annak karcsú kristálynyakára - Adél, nézz rám. Sajnálom. És anyád elmondta, mi történt veled, és... én nem akarok az ellenséged lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841004#post841004][b]Machay Adél - 2021.12.27. 00:52[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Tömény félelemmel a szemében kapja fel a fejét, és a keze olyan gyorsan szalad fel Will vállán, majd torkán át a szájához, hogy letapassza két ujjal, mint még soha. Érzi, hogy nagyon de nagyon klisés mozdulat, ahogy a közelebb hajolása is, hogy Will arca pont elfedje az övét, ő viszont nyugodt szívvel suttoghasson a fülébe.
- Nem leszel az, csak kérlek, kérlek, halkabban! Nem tudhatja meg senki, Will, kérlek szépen! - Mikor elhúzódik, ugyan vékony, de ott egy kirakati mosoly az arcán, csak a szemei néznek esdeklően a férfire, továbbra sem engedve a kezét az övéből. Az ujjai forrón tapadnak a markánsabb bőrhöz, a szépen manikűrözött körmök úgy simulnak az erős kézfejre, mintha mindig is ott lett volna a helyük.
- Én... én... a gyűrű... - Keresi a szavakat. Az anyja ráparancsolt, hogy muszáj bocsánatot kérnie, nincs apelláta. Tudja, hogy Magda figyeli a szeme sarkából most is. Noha mások előtt nem szokott megalázkodni és bocsánatot kérni, pár hónapja a helyzete nem megszokott. Muszáj engednie most az anyjának.
- Sajnálom. Az én hibám volt. - De már nem mondhatja ki hangosan, hogy még mindig kiütné annak a kis tolvajnak a szemét. Nem akar nagyobb fenyegetést kapni, nem szeretne további összetűzéseket a családjával, amik megfojthatnák.
Újból közelebb hajol, de nem azért, hogy a másik fülébe suttogjon. A szabad kezével finoman az ujjai közé csippenti Will állát, tűnődve vizsgálgatja az arckifejezését.
- Haza tudsz így majd menni? Nem akarsz inkább itt maradni? - Mostanra elfelejtette, hogy csivitelés megy körülöttük. Az is lehet, hogy róluk is susmorognak csendben, de jelen pillanatban több dolog is foglalkoztatja: egyrészt reméli, hogy a bocsánatkérést jól ejtette meg. Még mindig haragszik, hazugság lenne azt állítani, valóban megbánta. Az egyetlen dolog, ami löketet és hitelt ad a szavainak az, hogy nyomát sem látja Will arcán az őszintétlenségnek. Másfelől jobb lenne csendes körülmények között beszélni vele, hogy véletlenül se terjessze ezt az egészet, noha nem tűnik a pletykálkodó típusnak. Sosem lehet tudni, de nem szeretne felébredni teleharsogott napilapokkal a terhességét illetően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841011#post841011][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 01:57[/b][/url]

A lány ujjai váratlanul gyorsan mozdulnak és kúsznak az ajkaira, belefojtva a szavait. Megrökönyödve rezzen össze, hagyja, hogy a lány közelebb hajoljon hozzá és a beszélgetések moraján át a fülébe suttogja esdeklő szavait. Csodálkozva vonja össze a szemöldökét kissé, ez a tekintet találkozik a lányéval, ahogy az elhúzódik tőle, bár ő a lélegzetének bizsergető melegségét tovább érzi a saját bőrén.
Nem tudhatja meg senki - bár van egy csöndes gyanúja, eleve mindenki tisztában van a formálódó botránnyal az asztalnál, így elsőre nem érti a lány szavait és riadt tekintetét. Végül azonban csak beleegyezőleg biccent egy aprót: ő tartani fogja a száját Adéllal és a volt tanárával kapcsolatban. Ennyit tud ugyanis és semmi mást, ám számára ez bőven elég magyarázat hozzá, hogy beigazolni érezze a gyanúját és ne is sejtsen többet.
Az ujja tétován matat a pohár nyakán tovább, Adél keze pedig az álla alá téved. Ő bizalmatlanul fogadja a gesztust és zsibbadtan állja a lány fürkésző tekintetét pár pillanatig, mielőtt a fejét megrázva szabaddá küzdené magát. A mozdulattól a kép a szeme sarkában cseppet imbolyog, de a beszéde és viselkedése egyelőre tiszta, legfeljebb az érezheti a megtorpanásokat, aki nagyon közelről figyeli őt.
   -  Én? Nincs semmi bajom. Nem fogok itt aludni. - közelebb húzza a poharat és iszik bele, végül ő az, aki a másik kezével elengedi a lányét. Zavarja ez a közelség; pontosabban azok a gondolatok, amik az érintésétől felébrednek benne. Nem kérdés, hogy akarja őt, hiszen ki ne tenné - A gyűrűt visszaadom vacsora után, rendben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841012#post841012][b]Machay Adél - 2021.12.27. 02:18[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

A félreértés végül is egy újabb arcát hozza elő Will előtt. A család csak a tanár-botrányról tud éppen eleget ahhoz, hogy mérgesek legyenek Adél felelőtlenségéért. Magda az, aki most már a másik résszel is tisztában van, de hogy ezt elmondta rögtön Willnek... ? Nem engedheti, hogy ez kitudódjon.
Azonban úgy fest, lehet, kicsit túltolta a szekeret. Szó nélkül hagyja, hogy lerázzák a kezét udvariasan. Csak maga mellé fekteti az asztalra, de nem tesz különösebb epés megjegyzést érte. A gyűrűvel kapcsolatban viszont tartozik még egy utolsó gesztussal.
- Köszönöm. - Ennyiben hagyja a dolgot, hisz Will másik asztalszomszédja, egy fiatal magigenetikus (dr. Maróti Krisztof) megragadja az alkalmat, hogy eszmecserét nyisson a mutációkról, genetikai változatosság kutatásáról, és különböző egyéb témákban tartsa szóval Will. Eközben valahányszor alkalma nyílik, és Will végre kiissza a pohara tartalmát, diszkréten újratölti azt. Csak egyszer akad össze a tekintete Magdáéval, de a halvány mosoly és az egyetértő biccentés erőt öntenek az ingatag teljesítményű végtagjaiba. Nincs Willnek semmi baja? tesz róla, hogy ne álljon meg a két lábán. Tudnia kell, mit tud.

Az este a végéhez közeledik, társasági szempontból mindenképp, ugyanis a vendégek nagy része távozik, a családi körből pedig Dominik sem veszi ki a részét Zsófiával együtt, ugyanis az apósa és anyósa szintén számítanak még ma a társaságukra. Adél egyetlen, jeges pillantással nyugtázza a tényt, nem is köszönnek el a testvérével. Csak Zsófiával nyomnak egymás arcára egy-egy rideg, formális csókot, mint holmi jó sógornők.
Már csak néhányan maradtak: Galina, de ő elmélyülten beszélget az egyik fiával, talán pont Ivánnal. A fiatalabb generáció nem tette tiszteletét, kivéve Adélt, akinek most szüksége van a pozitív megítélésre, de már nem törekszik a szerepe túljátszására, mióta összeakaszkodott a téli kertben Willel. Most is csendben, elmélyedve, begubózva ül a kandalló előtti puha, süppedős szőnyegben, mialatt Magda tölt még egy pohárka rumot Willnek, hogy koccintsanak a karácsony szépségére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841014#post841014][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 02:47[/b][/url]

Nehezére esik követnie az idő múlását. Belemerül a beszélgetésbe, az egymást követő fogásokba, a díszekbe, az asztalokon vibráló gyertyákba, Adél nevetésébe, ahányszor felé pillant. Hamarosan pedig minden sokkal könnyebb, szórakoztatóbb és homályosabb lesz. A pohara pedig sosem üres sokáig.

   -  Ne, ne... na jó...
A jókora, antik könyvespolc mellett nem messze állva, végül egy beleegyező és csöppet kába vigyorral nyugtázza, hogy a pohara rummal telik meg. Kissé megemeli a nő felé azt, a poharaik csilingelve összekoccannak, a mozdulattól az övének egy pár cseppje a kézfejére löttyen. Szórakozottan rázogatja meg a kezét, majd süllyeszti a zsebébe - eztán azonban összevont szemöldökkel pillant le és húzza ki azt onnan. A zöld köves gyűrű csillog még mindig rumtól nedves ujjai között. Ah, persze.
   -  Bocsáss meg egy pillanatra - dünnyögi Magda felé, szavaiból már bántón cseng ki az erős akcentusa. Anélkül lép el a nőtől, hogy megvárná annak válaszát, bár a vacsora óta közvetlenül nem szólt a lányhoz, nem rég a kandalló felé pillantva kiszúrta annak árnyékokkal megfestett, sápadt arcát.
És lám, ott ül elmélázva a szőnyegen, a tekergő tűzbe mered, szótlan és csodaszép, mint ahogy legelőször találkozott vele. A rummal az egyikben gyűrűvel a másik tenyerében lép hozzá közelebb, óvatosan érinti meg a vállát, hogy az fölnézhessen rá.
   -  Ez a tiéd. Kérlek, ne hagyd el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841015#post841015][b]Machay Adél - 2021.12.27. 03:08[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Magda nem veszi zokon a hirtelen távozást, mi több, elégedett mosoly játszik a szája szegletében, miközben fél szemmel Adélék felé pillant, és csatlakozik a férjéhez.

Mélázásából Will hangja rázza felé, aztán a vállához érő keze mentén fordul meg félig és pillant felé, hogy aztán észrevegye a tenyerén pihenő gyűrűt. Ez a gyűrű kezd olyan súlyos lenni számára, mint egy vizsga, csak ez a sorsát jelképezi. Enélkül élete sem lesz.
Vékony félmosoly költözik az arcára, miközben feltápászkodik a földről, de még így is legalább húsz centivel alacsonyabb Willnél. Ráfonja ujjait a gyűrűt tartalmazó tenyérre, szinte cirógatva, és olyan mozdulatot tesz, mintha a tenyereik összesimulásába akarná bezárni a gyűrűt.
- Lehet, hogy be kellene vétessünk belőle. - Jegyzi meg vicces hangnemben.- Tudod... hogy biztos ne essen le többé az ujjamról. - Valóban lifegett egy kicsit. Most, ahogy végül begörbíti az ujjait, közben szándékosan végigcirógatva a körmei hegyével Will tenyerét, felcsúsztatja ismét az ékszert eredeti helyére. És lám, tényleg bő egy hangyányit, épp csak egy kicsit. Még nem dagadt az ujja annyit, hogy beleilleszkedjen a karika részbe.
Noha attól, hogy felhúzta a gyűrűt, még nem hátrál el a férfi elől, inkább hagyja a kíváncsiságot végigterülni az arcán. Megeshet, talán a vonásai is szebbek egy paraszthajszálnyival.
- Még mindig nem tudom, ki vagy igazán... és mégis egy hajóban rekedtünk... - Majdnem kicsúszott a száján a 'miért'. Miért nem hagyja a fenébe Will ezt az egészet, ha ennyit veszekednek? Nem találna tőle szebb aranyvérűt, de birkalelkűbbet biztosan. Aztán rájön, hogy nem biztos, hogy akarja hallani az őszinte választ erre a klisé, romantikus jelenetre emlékeztető kérdésre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841042#post841042][b]William Martin Krise - 2021.12.27. 15:18[/b][/url]

Adél fölpillant rá majd föláll, ő ezalatt az idő alatt üríti ki a poharát. Úgy két-három itallal ezelőtt érezte már, hogy hibát vétett ezzel, amikor a falak először moccantak meg a látóterében, ő pedig legelőször nyúlt a pohár mellé. Feszengését azonban nyomtalanul kioltotta az alkohol, a hangulata pedig kellemesen zsibbadttá vált. Magasan funkcionáló alkoholistaként pedig ismét alkalmazta a logikát: ha ennyi rumtól ennyire jól érzi magát, még többtől ez csakis fokozódhat.
A poharat az ujjaival a szája körül tartva ereszti le az oldala mellé, a rum édes-kesernyés ízével a szájában pillant le összekulcsolódó kezeikre. Mennyire vicces, állapítja meg, alig egy hónapon túl a felesége lesz a lány, mégis ez az érintés a legközelebbi és legintimebb, ami köztük történt. Egy pillanatra egy ismeretlen, lefüggönyözött szoba képe dereng fel előtte, egy fenyegetően vörös takaróval fedett franciaágy, egy meztelen test, amit legelőször a nászéjszakán lát. Egy groteszk lidércnyomás.
   -  Anyám egy nyakláncon hordta.
A semmiből jut eszébe, ködös arckifejezése félmosolyra húzódik. Hagyja, hogy a lány keze kicsússzon az övéből, de ő sem lép hátrébb.
Miért. Nem kell kimondania, érzi a mondat végén elharapott kérdést. Az őszinte válasza egyszerű lenne: mert így a helyes. Nem szeretlek téged, még csak nem is kedvellek, de semmiképp sem ismerlek. Nem akarom, hogy a feleségem legyél. De ez a dolgunk. Ha pedig ezzel visszakapom az életem egy részét, akkor az oltár elé rángatlak, ha kell.
   -  Semmi baj, Cielito, remek kapitánya leszek ennek a süllyedő hajónak - állva megtántorodik cseppet - És megismerni lesz elég időd. Holtomiglan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841070#post841070][b]Machay Adél - 2021.12.27. 21:04[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Nagyon furcsa karácsony estéjük van. Az elején még kész lett volna Willt belefojtani egy kád vízbe, vagy szoborrá változtatni és kalapáccsal összetörni. A dühe hetek óta fokozódott és most tetézett be igazán. Aztán maradt a keserű csalódás, hogy a saját anyja sem áll az ő oldalára, a párja sem válaszol neki hetek óta, és mindez túl soknak bizonyult. Végül lassan lenyugodott és képes volt végigvinni az este maradékát atrocitásoktól mentesen.
Most pedig őt magát is meglepi, milyen meghitt hangulatban ácsorognak kettecskén, miközben a többiek szépen lassan, észrevétlen távoznak a nappaliból. A fények eltompultak, a kandalló ropogó tüzén és az áradó melegen kívül más nem szolgál már világításként.
Végül is - ötlik fel benne, miközben összeméri titkon a kezeiket, és rájön, milyen kényelmesen el tudnának az ujjai veszni Will markában- rossz irányba tereli a perzselő erdőtüzét. Az egyetlen dolog, ami továbbra is a begyében van, az bokorba borítás ténye. Azért is itatta Willt szemérmetlenül, meg hogy megeredjen a nyelve és regéljen, mit is mondott neki az anyja? De most az elméje egy távoli zugába szorult mindez vissza. Túlságosan leköti a felismerés: tényleg nem tud semmit Willről pár száraz tényen túl. Bármiben lefogadná, hogy Will sem tud sokkal többet róla. Erre próbálnak erős szövetséget építeni és együtt kilábalni egy kényszerházasság okozta börtönből. Fanyarul elmosolyodik magában - szinte lehetetlen, és kudarcra ítéltetnek, ha így folytatják. Mind az anyja, mind a nagyanyja, mind Madlen átlátnak már most a színjátékon, de ha idővel nem tapasztalnak változást, annak minden bizonnyal következményei lesznek.
Ismét felnéz Willre, tűnődően, merengő arccal. Rémesen jóképű, és nincs szabadsága neki sem. Az egyik ok ez volt, hogy azonnal belement a játékba. Azt gondolta, hogy hasonlítanak ebben: mindketten a fiatalságuk csúcsán, tele lehetőségekkel és álmokkal, mégis a saját családjuk akarja megfojtani őket a kényszerű szertartásaikkal. Már korántsem biztos benne, hogy Willben és benne van bármi közös a pedigréjükön kívül, a kíváncsisága mégsem hagyja nyugodni.
- Kár lenne elrejteni. - Biztos nem fogja nyakláncon rejtegetni. A gyűrű önmagában remekmű, semmi oka lehúzni az értékét a megalázó kényszerházasság tényével. Lássa csak mindenki, hogy a leendő férje miféle ékszerrel kérte meg a kezét.
Férj... Ha választhatna, még mindig Jean-Pault szeretné, de érzi, a repedések már megjelentek a hosszas csend és a leendő gyermekük miatt. Mi vár még rá ezen felül? Milyen életük, hazugságaik, színjátékaik lesznek a családjaik szeme előtt Willel? Hogy fogják rejtegetni előttük a párjaikat? Görcsbe rántja a gyomrát a bizonytalanság, mégis, mikor felnéz újból a vőlegényére, lassan elpárolognak a kételyei egy időre. Van humora és használja is. A szemeiben felgyulladó tűz cinkosságról árulkodik, a mindig csúfos ajkai most semmi cinikust nem mutatnak, inkább kislányos csintalan vigyort, izgalmat, kihívást. Mint aki nem érzékeli, hogy a személye utálatos is lehet akár. Sikerült meggyőzze magát róla, hogy ez az este jó, és az is marad.
- Ha te vagy a kapitány, én leszek a csinos kalóz. Szövetkezünk a hatóságok ellen és nyerünk. - Visszaereszkedne a süppedős szőnyegre, de Willt is invitálja, hogy ne álljon, inkább élvezzék a kandalló nyújtotta bugyogó meleget, a félhomályt, a csendet. - A Holtomiglan elég súlyos. Nem a barátnődnek kellene tartogatnod? - A csintalanság még mindig ott bujkál az arcán; nem akar mélyen belegondolni, mekkora súlya van ennek az egyetlen szónak, mert lehet, azonnal visszatáncolna az egészből. Egy egész életet nem adhat Willnek, hiszen itt van Jean-Paul... Reméli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841145#post841145][b]William Martin Krise - 2021.12.28. 16:46[/b][/url]

Sokat nem vesz észre abból, ahogy hamarosan ketten maradnak a kandalló által félhomályosra világított, langyos szobában. Ahogy azt sem tudja, hány óra lehet - talán elmúlt kilenc, legutoljára mintha annyit ütött volna a míves falióra, de, hogy ez mennyivel korábban volt, arra már nem emlékszik. Ma még vissza kell utaznia Bogolyfalvára, erre újra és újra külön emlékezteti magát, de egyelőre minden annyira... kellemes.
A kandalló ebből a távolságból is olyan hívogatóan melengeti őt, a vacsora közbeni beszélgetések zaját még a fülében hangja visszhangozni, a rum, whisky és bor pedig kellemesen zsibbasztja az ujjvégeit. Még mindig érzi azt is, ahol a lány a tenyerét érintette. Forró és hívogató. Meg sem próbálja tagadni, hogy fizikailag mennyire vonzza őt, az a mocskos kisvélavére és ahogy ezzel a félmosollyal felpillant rá. Az a fehér bőr. A torkában a vérének lüktetése.  
   -  Ja... persze...
Kapitány. Furcsa, hogy erről beszélnek most, hiszen ez a Júliával való belső marakodásuk része a cím. Leereszkedik a szőnyegre ő is, nem egészen a lány mellé, de nem túl távol, a poharat elhajolva a szőnyeg szélére teszik, aztán támaszkodik maga mögött a karjaira. Az egyik lábát kinyújtva, másikat behajlítva néz bele a kandalló tüzébe, hagyja, hogy a fények egészen elvakítsák őt.
   -  A lány, akivel találkoztál, nem a barátnőm. Szerettem volna, hogy az legyen, de tudod, ő egy ilyen kurva szabad madár... és nagyon fiatal. Annyira, mint te - megdörzsöli az állcsúcsát, majd visszatámaszkodik a szőnyegre - Különben neki adtam oda a gyűrűt először. De nem kellett neki. De nem is működött volna, legjobb esetben is félvér. Szóval...
Felhúzza, majd leejti a vállait. A tűzről a lányra fordítja alkoholtól ködös, de érdeklődő tekintetét, bár az arca helyett a táncoló lángokat látja tovább.
   -  Mesélj erről a tanárról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841169#post841169][b]Bernáthy Zsófia - 2021.12.28. 21:19[/b][/url]

Néha komolyan elgondolkodtam azon, miért nem raktak még ki otthonról. Talán túl nagy szégyen lett volna a család számára, ha bevallják, hogy nem sikerült megnevelniük. Az azonban még nagyobb szégyen volna, ha egyszerűen megléptem volna. Mégsem tettem. Pedig talán az az egérút. De nagykorú, önálló boszorkány létemre nem voltam képes meglépni azt, amire vágytam. Merthogy a lelkem mélyén mindig élveztem az anyagi biztonságot, a kényelmes lakásunkat, és bármennyire is feleslegesnek tartottam mindig is a giccsességét, voltak pillanatok, mikor igenis szerettem ott felnőni. A szüleim veszekedései, a parancsolgatásuk és értelmetlen szabályaik azonban minden emléket képesek megmérgezni. Ahogyan a Lídiával való viszályom is.
- Dehogy vagyok - ráztam meg a fejem, majd húztam óvatos mosolyra ajkaiamt. - Köszönöm. - Óvatosan haraptam bele, majd fordultam vissza a fiú felé, felemelve jobbom hüvelykujját. - Tényleg jó - dicsértem meg az első lenyelt falat után.
- Üljünk le inkább - ezzel léptem is a sziklák felé, cipőimet otthagyva, ahová lerúgtam őket. Nem volt kár értük egyáltalán.
Kék ruhámat magam alá gyűrve ültem le egy sziklára, finomat Kende kezére támaszkodva közben. Egy bólintással köszöntem csak meg a gesztust. Nem is néztem rá, csak a vizet bámultam, úgy faltam be a hamburgert. Jól esett kicsit csendben lenni, kinyújtóztatni a lábaimat. Kende léte volt a bizonyíték arra, hogy voltak még normális emberek az elit körökben is, ráadásul a legnagyobb nevű családok körében. Jófejség volt tőle, hogy próbált jobb kedvre deríteni, és jó érzés volt, hogy valaki átérezte a problémámat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841189#post841189][b]Machay Adél - 2021.12.28. 22:28[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Árnyjátékot fest az arcára a lassan parázzsá csökkenő tűz. Még lángol itt-ott, de már gyengén, inkább csak a simogató meleg bizonyítja, hogy még mindig van mit felemésztenie a tűznek.
Ahogy az ő gondolatait is hirtelen lobbantja lángra Will minden egyes szava. Nem a barátnőm. Szerettem volna, hogy az legyen... neki adtam oda először a gyűrűt... Az agya elzsibbad teljesen, a kellemes meleg, ami megérinteni látszott azt a savas, elgennyesedett szívét, azonnal meghal. Neki adtam oda először... Hát persze, mit is gondolt? Miért is gondolta? Minek még mindig belegabalyodnia a saját, beteges vágyaiba? De ha nem tenné, már régen megőrült volna teljesen. Ha nem kelne fel úgy reggelente, hogy az Első akar lenni, ha nem ismételné minduntalan, hogy mindez járna neki... Mennyit érne mint ember? Miben állna az értéke?
Semmiben.
Megremeg a szája széle, de ezt az elzsibbadt Will aligha veszi észre. Vagy ki tudja. Kinyújtja mindkét lábát, hátratámaszkodik ő is a kezeire, de nem fordul Will felé, inkább most ő bámul a tűzbe merengő arckifejezéssel, fénytelenebb szemekkel, mint az előbb. Az agya receptálja, hogy ezek szerint Jean-Paulról egész biztos beszélt Willnek az anyja, hát róla kezd el ő is beszélni.
- Nagyjából a negyedik évemet töltöttem a Beauxbatonsban, majdnem tizennégy voltam már, mikor rájöttem, hogy bámul néha, mikor azt hiszi, nem veszem észre. Magamon éreztem a pillantását. Ahogy hosszasan nézett, előbb csak az arcomat, aztán mind lejjebb... és lejjebb... egyre éhesebben. Először nem tudtam hova tenni. Egyszerűbb volt másokon felismerni a vonzalmat, mint a saját esetemben, tudod. De aztán helyrekattant valahogy... – Egy pillanatra felrémlik előtte az az állatiasan éhes tekintet, amivel Jean-Paul mindig fölé tornyosul, amivel a testét isteníti minden egyes alkalommal... ami reméli, nem csak a testének, de neki, Machay Adélnak is szól.
- Gyengébb voltam bűbájtanból, mint mások. A nagyanyám vére bennem már messze nem olyan erős, de a manaáramlásom így is okozott elég gondot. Kapóra jött, hogy Jean-Paul láthatóan imádott. És élveztem, hogy végre csak engem látnak... nem pedig azt a kis korcs bátyámat, vagy valamelyik unokatestvéremet... vagy bárki mást. Csak engem nézett. Csak engem látott. – A szemei üvegesen, üresen bámulnak bele a parázsba, aztán Will felé fordítja a fejét. Az arca kifejezéstelen.
- Egy este bekopogtam hozzá. ’Tanár úr, azt hiszem, segítségre lenne szükségem.’ ... Elég volt kigombolnom a felsőmet és egy kicsit megszépítenem magam. – A mondatai mentén lassan tényleg elkezd kiszőkülni a haja, kisimulni az arca, szabályosan megszépülni. - Akkor jöttem rá igazán, hogy Galina mekkora ajándékot adott nekem. Nem vagyok teljes véla, vagy félvéla, mint a nagynénéim... de még ez is elég, hogy elérjek nem egy, nem két célt az életemben. A testem a váltópénzem. – Most már teljesen aranyszőke, mint a nyári érett búzakalász. – Onnantól kezdve varázslattal festettem a hajam, hogy ne jöjjenek rá azonnal, mi vagyok. Jean-Paullal lenni egyet jelentett a figyelemmel, a szerelemmel, a törődéssel. Imádott.... nem, imád. Együtt akartunk maradni... amíg a szüleim néhány hete meg nem jelentek a párizsi lakásán és haza nem rángattak, míg ő nem volt otthon. – A végére pozíciót változtatva feltérdelt, teljesen szembefordult, és most kicsivel Will arca előtt ingadozik az övé, ahogy megtámaszkodik előre dőlve, a szemeibe nézve.
- És ami a legjobb volt benne... A szex. – A halálos hiúsága teszi, hogy mégis használta a bűbájt magán, és feltuningolta a kinézetét. Az elbaszott hiúsága a hibás azért, mert éppen el akarja csábítani Willt, aki másodhegedűs pozícióba tette őt a lánykéréssel kapcsolatban. A rohadt hiúsága forrong benne most az évek óta tartó mérgező, önpusztító keserűségével kézen fogva, és sarkallja egy újabb hülyeség meglépésére. És mindezt félresöpörve hajlandó vakon csak a kicsinyességének teret adni, hadd élje az ki magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841209#post841209][b]William Martin Krise - 2021.12.29. 00:02[/b][/url]

És tényleg nem vesz észre semmit a lány arcának rándulásából vagy abból, ahogy a szeme csalódottan megrebben. Ő csak a tüzet nézi megbabonázva, hosszúakat pislogva bele. Az ujjai belemarkolnak a mély, puha szőnyeg száljaiba. Ha most hátradőlne itt, el tudna aludni a ropogás és a lány beszédének hangjára.
Mert Adél beszél hozzá. Csöndesen és hosszan, ő figyeli a szavait, és bár arca nem tükröz semmi különösebbet, elraktározza őket. A tekintete valahol a felénél szakad el a parázstól és fordul a lány felé. Beharapja az ajkát, míg elgondolkodva hallgatja őt, a fantáziája azonban messze jár. Egy vén, kiéhezett tanár, aki nem tudja, hol a határ, egy tapasztalatlan lánnyal szemben, aki már majdnem éhezik rá, hogy kihasználják őt. Egy meggyalázott test, tiltott tettek a koszos iskolai szertárban, bűbájjal eltüntetett harapásnyomok. Ő is volt iskolás - bár nem tanárral, hanem a diáktársaival, de ugyanezen a tapasztalatszerzésen esett át. Ez pedig mocskos volt, szemérmetlen, sokszor megbánt, fájdalmas, kínos és nagyszerű.
Pont az ellenkezője annak, mint amit eddig Adélről gondolt. Talán mégsem annyira unalmas és bántóan tiszta ez a lány?
   -  Azt mondod? - a lány föltérdel vele szemben, ő nem mozdul meg, csak szórakozott, cinkos vigyor húzódik a szája szélére. Oldalra dönti a fejét - Ezt fejtsd ki, most kíváncsivá tettél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841222#post841222][b]Machay Adél - 2021.12.29. 01:48[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841226#post841226][b]William Martin Krise - 2021.12.29. 02:18[/b][/url]

Mint az elégedett macskafélék, hunyja lejjebb a szemeit, határozottan élvezi ezt a kényelmes, könnyed játszadozást. Sosem esett nehezére a súlytalan flört, bárkiről legyen szó, és most sem érzi ezt sokkal többnek. A rumtól kótyagos fejjel sem a szavain, a tettein, de a tekintetén sincs szűrő, a fantáziája pedig szintén lefüggönyözött szobákban kalandozik már, ahol csak az előtte imbolygó, sápadt test váltott alakot. A tekintete a lány torkáról a szemeire kúsznak, amik nem zöldnek, hanem sötétbarnának tűnnek a tűz narancssárga fényénél.
Nemsokára úgyis a tied lesz mindez.
Adél érintése a csuklóján nem érinti váratlanul, az azonban, hogy felemeli a kezét, igen. A másik könyöke megroggyan kissé, ő megszédülve löki el magát a szőnyeg szálaitól, hogy előrébb dőlve levegye a súlyát a karjáról. ELólőször cseppet értetlenül, de érdeklődve nézi Adél mozdulatát: a keze a fehér bőrre siklik, a pánt, majd a ruha alá.
Csak vedd el, ami neked jár.
A tenyere a csípőjére vándorol, a felbontott cipzár vonalán végigsimítva a bőrt, erőlködés nélkül húzza az ölébe a lányt. Az arca és alakja egészen mély árnyékba borul előtte így, nem látja, csak érzi őt; ujjai ismét végigbotladoznak az oldala mentén, a nyakán, egészen az arcéléig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841227#post841227][b]Machay Adél - 2021.12.29. 03:01[/b][/url]

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841237#post841237][b]Yezebel - 2021.12.29. 12:49[/b][/url]

Nem mondja, hogy mindig beválik, a gyengeség tettetése valójában egy meglehetősen kétélű fegyver. Vannak embertípusok, akik csupán felbátorodnak, visszanyerik a talajt a lábuk alatt egy ilyen féllel szemben. "Én jobb vagyok. Erősebb." Felette áll egy maga által elképzelt hierarchiában. Nem csoda, a varázslók és boszorkányok számára fontosak az erőviszonyok, ezeknek alapja pedig a nyilvánvaló származás mellett a mágiához való hozzáférhetőség. Nagyobb becsben tartják azokat, akik birtokában vannak bizonyos adottságoknak, képességeknek, tanulható ismereteknek. Egy egyszerű boszorkány mellett ilyen tekintetben a társadalmukban mindig kicsit (vagy sokkal, minden a marketingtől függ) többet fog érni egy boszorkány, aki emellett még animágus is mondjuk. Született képességek, okklumencia, legilimencia, animágia... yada-yada. Mind pluszpont egy resumén, ami mellett az 'egyszerű', kemény munkával dolgozó és tanuló varázslók egy kicsit bizonytalanabbul érzik magukat - már, aki hajlamos. William pedig, megítélése szerint elég sebezhető önképpel rendelkezik ahhoz, hogy ez a nyilvánvaló 'erőkülönbség' közöttük önbizalmat adjon neki.
Mégis mit tud tenni egy nő, aki nem tud még pálcát sem használni?
(Nos, fejbelőni még mindig egy opció, de a varázshasználók néha elfejtik ezt az apróságot.)
Együttérző pillantással várja ki William reakcióját, nem bizonygatja az emlékezekiesés tényét, elvégre ő csak segített, hát honnan tudhatná? Nem mindenttudó, végülis bármelyik alkalom tökéletes arra, hogy elképzelései másként alakuljanak. Yezebel mindössze feltételez, pont ez a kis hibafaktor az, ami izgalmassá teszi ezt az egész jelenetet, habár nyilván az tölti el a legnagyobb örömmel, ha végül számításai helyesnek bizonyulnak.
- Legalább nagyobb baj nem történt. Ah, hogy ez? - Körbenéz a szobában, a sötét, ízlésesen díszített falakon, az asztalka mellett felhalmozott, használt(an vett) kötetekre, amelyek arra várnak, hogy visszakerüljenek a polcon a helyükre.
- Ez csak egy lakás, ha kilépsz a bejárati ajtón, még talán találkozol is valamelyik szomszédommal. De igen, egy ideje teljesen egyedül. Erről jut eszembe.. el is felejtettem kérdezni, esetleg értesítsek valakit az állapotodról?