Hát ez nem volt elég konkrét válasz, már amit Ruben adott a saját elfoglaltságaira, de nem tudja érte őszintén hibáztatni a másikat. Yezebel az a fajta valaki, aki elől még az alvilágiak is féltik a saját ismeretségeiket. Nem azért, mert sokkal kegyetlenebb lenne másoknál, valójában némelyik ember még a rövid élettartamával együtt is sokkal rosszindulatúbb, mint az ifrit maga. Sosem voltak kétségei azzal szemben, hogy az emberek valójában sokkal inkább tudnak a romlás kvintesszenciájává válni. Neki rengeteg ideje van arra, hogy jóllakassa az igényeit - az emberek élettartama sokkal rövidebb, nekik néhány röpke évtized alatt kell bevégezni, amit akarnak. Ott van például Alhazred, akitől ember létére még Yezebelt is kirázza a hideg, és aki előtt még ő is képes rajtakapott gyerekként viselkedni.
- Továbbra sem értem, mi bajod vele. Egy bájos kisfiú, a leghitelesebb mind közül. Tudod, milyen jól jött a salemi boszorkányperek idején? A gyerekeknek mindig hisznek - vagy ha nem is, elkenik annyival, hogy "csak gyerek". Bemész valahova és lebuksz? Jaj, csak eltévedtél. Nem hisznek neked? "A gyerekek olyan kíváncsiak." Nem tud rosszul válaszolni.
Tény és való, hogy Rubent akármennyire kirázza a hideg attól az arcától, kétségkívül a kisfiúnak köszönhetik a legtöbb információjukat. Valahol azért megérti, miért is olyan morbid Ruben számára a kisfiú, ő így van bekötve, valószínűleg nehezen vonatkoztat el, miket szoktak csinálni Yezebellel, akkor sem, amikor a gyermeki arccal látja. Ruben néha meglepően emberi a kis társaságukban, de ez nem baj, nem árt, ha ez a perspektíva sem marad ki az életükből, máskülönben könnyen elkapathatnák magukat.
- Effektívet, leginkább, de borzasztóan sok időnk nincsen.. - Sok ideje Dominikra volt - és még van is, a telefonban szereplő illetőre.. pár hónap? Alapvetően pár hét, utána pedig csak az a lényeg, hogy bebiztosítsa a férfi helyét a kezeik között.
- Ha nem teszed bele a szíved lelked az ütésbe, akkor nem is kell. - Szürreális, de aki legalább csak az ifrit motivációinak és viselkedésének töredékét ismeri, sejthető számára, hogy bár vicceskedve mondja, de a kijelentés tartalma igaz.
Viszont most valóban nem ennek az ideje van, kényelmesen, jóllakott, lusta macska módjára terpeszkedik el a másikon - jó kérdés, hogy a fizikai kontaktus tölti el ilyen elégedettséggel vagy a saját ötlete villanyozta fel ennyire.
- A fejemben olvasol, pont erre gondoltam! Nagyon rossz lesz neki, fájni fog mindene, elvették a pénzét, egy koszos sikátorban fog feküdni, pálca nélkül.. kihez menjen? Akárkitől kér segítséget, megalázó lenne.. - Olyan szomorú, együttérző hanglejtéssel narrálja a fejében élő jelenetet, hogy az ember már abba a téves következtetésbe ringatná magát, hogy az ifritben valóban fellobbant az együttérzés.
- Aztán felkarolnám. Nem éreztetném vele, hogy gyenge vagy elesett, csak kedves jóindulattal segítenék neki. - Hangja dorombolóra vált, mintha teljesen másról beszélne, más gondolatokon élvezkedne. Ha egy külső szemlélő mondjuk számára ismeretlen nyelven hallgatná a párbeszédet, azt gondolná, korhatáros pimaszságokat suttog Ruben fülébe. Lehel is egy csókot az előtte lévő csupasz bőrfelületre a férfi nyakán.
- Hazavinném.. - Van egy alibi lakása Bogolyfalvát, amely nem köthető ehhez, pont az ilyen vagy hasonló esetekre. Mégsem hozhatnak ide mindenkit, sőt, ide leginkább senki kívülálló nem teheti be a lábát. Beszéd közben tovább halad a szájával, ezúttal a Ruben füle mögötti pontra.
- Bekötözném a sebeit. Védelmet, együttérzést és támogatást kínálnék neki, egy személyt, aki megérti és megbecsüli őt azért, ami. Aki megerősíti benne, hogy amit mások szépséghibának látnak benne, azt ő gyönyörűnek. - Játékosan széthajtja a férfi köntösét két tenyerét a ruhaanyag alá csúsztatva szétteríti a másik mellkasán. Szélesen mosolyogva nyalja meg a száját, ahogy eldőlnek. Saját köntöse is teljesen szétnyílt mostanra, teljesen Ruben fölé magasodik a kanapén vízszintesben, két karjával a férfi fejének két oldalán támaszkodk, arcuk szörnyen közel egymáshoz. A vörös tekintet izgatottan csillog. Derűsen és a kétértelműség csíráját sem próbálva elfojtani a hangjában szólal meg aztán.
- Akár most rögtön. - Nem valószínű, hogy ez a válasz már ördögi mestertervükre vonatkozik.

"Volt olyan, amibe nem tettem bele mindenem?" A mondat félreérthetősége miatt úgy vigyorog, mint egy kamaszfiú, aki a matekórán meghallja a 69-es számot és hirtelen nevethetnékje támad. - Annyira nem követem visszamenőlegesen a dolgokat, de ha most találnád ki, hogy nem teszed, nem állok jót magamért.
Szenvtelenül a másikra vigyorog, csípőjével jelzésértékűen előremozdul. A másik felajánlásra egy pillanatra elgondolkodik, a plafont bámulja, míg a lehetőségek átfutnak a fején, de végül csak nemlegesen int.
- Neem, nem, az már sok lenne, ne terheljük túl felesleges ingerekkel. Ha látná, ahogy egy nő elkergeti a támadót, aki őt földre küldte, túl sok kimeneteles lenne a reakciója. Lehet, hogy elkezd tőle tartani, elkezdene azonnal gondolkodni, mégis ki ez.. szóval csupa eleinte szükségtelen gondolatot ültetne el benne.
Na nem arra van szüksége, hogy William sose kezdjen gyanakodni. Tervei szerint egészen hamar egészen konkrét kártyákat terítene ki a férfi elé, ugyanakkor az első benyomás nagyon fontos. Az emberek alábecsülik az első benyomás erejét, mert általánosan abba a hitbe akarják ringatni magukat, hogy sokkal tudatosabbak annál, minthogy hagyják magukat befolyásolni az érzelmeik alapján. Nade próbálj meg parancsolni a tudatalattidnak!
Nem tenne jót a terveinek az, ha Will bármiféle fenyegető 'erőt' látna benne azonnal. A nagylelkű gondviselő képét szeretné magára ölteni elsősorban, legalábbis a legelején, mert a finomhangolás később kihatással lehet William döntéseire és hozzáállására a személyéhez. Hiába tudod meg valakiről, hogy nem patyolattiszták az érdekeltségei, ha az első dolog, ami beugrik aztán, hogyan kötözte be a sebeidet, érdeklődött a hogyléted felőle, vitt biztonságos szobamelegbe, amikor a legmélyebb és legkiszolgáltatott állapotodban voltál. A nagy, erős és veszélyes illető képe amúgy sem igazán vonzotta soha, nem túl érdekes, nem túl izgalmas.
Ujjaival Ruben tincseivel játszik beszéd közben, másik kezével még az új pozíciójukban is fáradhatatlanul segít a férfinak megválni minden ruhadarabtól.
- Aaaww, kíváncsi lennék, milyen vagy féltékenyen, biztos nagyon meggondolatlan és heves. - Ez akár még sértés is lehetne, ha nem Yezebeltől érkezik. Az ő szájából átlagos megállapításnak hangzik, talán még kicsit bájosnak is, mint ahogy az aranyos kismacskákat imádják az emberek. - Biztos... - és valószínűleg folytatná valamivel, ha ne fognák be a száját az egyetlen módon, amiért még nem is sértődik meg. Elégedetten beledünnyög a csókba, majd Ruben vállait átkarolva visszonozza. Villás farka a másik dereka köré fonódik. Engedelmesen elterül a szófán, meztelenségének tényét egy pillanatra sem szégyellve. Combja megfeszül, ahogy egyik lábát úgy mozdítja, hogy Ruben kényelmesebben elférjen közöttük. Várakozó sóhajjal pillant le a mellkasánál időző férfira.
- Bár sürgős programom lenne, ez egy olyan áldozat, amit meg tudok hozni. - Mindketten tudják, hogy semmilyen program nincs, de még ha nem is így lenne, az ajkain játszó mosoly teljesen elárulja a mondat mögött húzódó valóságot. Elemében érzi magát, talán, ha Ruben nem lenne partner ebben a légyottban, Yezebel akkor is kiharcolná magának amit akar, merthogy most tagadhatatlanul ezt akarja.