Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=835457#post835457][b]Bernáthy Zsófia - 2021.08.08. 10:28[/b][/url]

A legtöbb lány oda és vissza lenne azért, ha a szülei minden héten új ruhát vennének neki. Csak az a gond, hogy én nem a "legtöbb lány" vagyok. Gyűlölöm, hogy rám erőltették ezeket a göncöket, a masnikkal és virágokkal, amiket másképp sohasem vettem volna fel. Még jobban gyűlölöm az indokot. Utáltam az összes csávót, akinek bemutattak. Volt köztük playboyt játszó negyvenes, és olyan, akihez senki sem akarta hozzáadni a lányát, bármilyen kegyetlenek is a szülők. Csak apám becsületén múlt, hogy nem ígért oda annak a kövér disznónak, akihez egészen Erdélybe mentünk. Az pedig, hogy én nem köszöntem meg neki a dolgot, az én becsületem kérdése volt.
Most pedig jöttek Reinerék. A szüleim bizakodóan jöttek ide, és csak ötvenszer mondták el, hogy mosolyogjak szépen, legyek illedelmes, ne tegyem tönkre a legjobb esélyemet egy jó házasságra. Így, miközben anyám a háziasszonnyal csevegett, megdicsérte az ócska kanapét, én a nappali oldalán álltam, és a Reiner gyereket vártam. Hallottam róla pletykákat, de sosem találkoztunk személyesen. De nem baj, mert ma eltölthetünk egy bájos estét együtt. Pff. Anyám szerint imádni fog, ahogy az anyja is imádta a ruhámat. Azt a ruhát, amit természetesen nem én választottam. Az anyám húzta rám, aztán kijelentette, hogy milyen csodásan nézek ki benne. Azt hittem, a legutóbbi masninál már semmi nem lehet rosszabb. De virágok? A szüleim nagyon kétségbeesetten próbálják eladni, hogy az az ártatlan szűz vagyok, akinek lennem kéne. A gond csak az, hogy sosem voltam. Ó, és mellesleg, nem is akarok lenni.
- Hogyne - feleltem mímelt mosollyal a srácnak, és apró, fehér táskámat felkapva kiléptem az ajtón. Egy bólintással köszöntem meg az ajtó nyitást, mintha szükségem lett volna a gesztusra és mintha értékeltem volna azt.
Már csak pár méter. Mantráztam magamnak, míg elhaladtunk a ház mellett. Szinte biztos voltam benne, hogy nem veszi be a színjátékomat, hogy feleslegesen mosolygok, és bárhová is megyünk, nem bájcsevegni fogunk. Arról sejtésem se volt, hová megyünk. Merthogy eredeti tudásom szerint vacsorára jöttünk. A szüleim szintén értetlenül álltak a dolog előtt, ennek ellenére nem szóltak, mindössze egy figyelmeztető pillantást kaptam az anyámtól, mikor kiléptem. Csak addig kellett fenntartanom a színjátékot, míg láthattak. Csak amíg elfordultunk. Nem érdekelt, hogy a navinés mit gondol rólam. Előbb-utóbb úgyis megtudná az  igazságot, még akkor, ha nem vesz el végül.
Helyette Alexander ajánlata járt a fejemben. Nem húzhattam bele ebbe a családba. Nem tehettem meg vele. Ha titok kitudódna, az ő nevét is tönkre tenné. Ezt pedig - bármennyire is önző tudok lenni néha - nem akartam neki. Pedig azt mondta nem gond. Beavattam, mert így láttam helyesnek, ő pedig elsiklott a dolog felett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=835685#post835685][b]Bernáthy Zsófia - 2021.08.13. 12:44[/b][/url]

Láttam a féltékenységet a szüleimet. Legalábbis látni véltem. Ahogy beléptünk abba a hatalmas házba, ugyan nem feltűnően, de ők is körbebámultak. Holott nem volt szerénynek nevezhető a mi két szintes Budanekeresdi lakásunk sem. Az ékes csillárok, a faragott lépcsőkorlát, a magas mennyezet, mind nálunk is megtalálhatóak voltak. Csak éppen kisebb kiadásban. Én pedig látni véltem apámon, hogy ez mennyire böki a csőrét. Pontosan olyan arcot vágott, mint mikor a testvéréhez, legidősebb bátyjához lép be. Ahhoz a Bernáthy-hoz, aki megörököltek a nagyapám vagyonát. A mintafiúhoz, aki korán megházasodott, és mg fia is született. Állítása szerint nem, de én mindig úgy véltem, hogy apa éppolyan utálattal tudott nézni a bátyjára, ahogy mi nézünk egymásra Lídiával.
Bármennyire is kotnyelesek Bernáthy-ék, abba nem szólhattak bele, mit akar a házigazda, a Reiner örökös. Tudom, hogy anyám mindennél jobban szeretetett volna szemmel tartani egész este. Tudom, mert hallottam, ott voltam, amikor a nagyanyám ráparancsolt, hogy így tegyen. A vén boszorka nem bízik sem a saját lányában, se bennem. Utóbbit meg tudom érteni, megbánni azonban nem. Nem akartam soha az aranyvérű, agymosott leánykák egyike lenni.
Amíg azonban a szülők figyeltek, kénytelen voltam színlelni, mert nem akartam fejmosást kapni otthon ismét. Bájos mosolyom akkor tűnik csak el tehát, mikor biztonságos távolságra kerülünk a hatalmas háztól. A házzal együtt pedig a szülőktől is. Arcomra lassan ült ki ismét az unalom és az idegesség keveréke. Így fordultam Kende felé is, követve őt az ösvényen. Kérdését nem kellett át gondolnom, csupán azt, mit feleljek neki pontosan. Nem tudtam még, mennyit akarok elé tárni. Nem tudtam, a szüleinek mi a célja velem. Mert abban biztos voltam, hogy nem én vagyok a legígéretesebb házassági ajánlat a kicsi fiúcskájuk mellé.
- Őszintén? - kérdeztem aztán halkan, egy olyan hangnemben, ami alapvetően nem jellemző rám. - Gyűlölöm. Minden pillanatát. Minden férj-jelöltet, bármennyire udvariasak is - fújtattam idegesen. - Sosem akartam férjhez menni - ráztam meg a fejem.- Talán mert születésemtől arra neveltek, hogy ebben az elcseszett aranyvérű családban ez az egyetlen dolgom, az egyetlen értékem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=835695#post835695][b]Bernáthy Zsófia - 2021.08.13. 16:57[/b][/url]

Amint kiértünk a birtokról le is vetettem az álcámat. Nem volt szükség rá, hogy Kende előtt megtartsam a mímelt mosolyomat, a szülőket pedig messze mögöttünk hagytuk, ők már nem árthattak nekem. Beszédhez azonban nem volt kedvem, bármennyit is tudok csevegni amúgy. Értelmetlennek láttam bármit is mondani a fiúnak, és nem tudtam, neki mik a szándékai ezzel a helyzettel. Csak némán követtem őt az ösvényen, amiről feltételeztem, hogy a Balatonhoz visz.
Aztán ő megszólalt, én pedig nem tettem némasági fogadalmat, válaszoltam hát neki. Kérdése és mozdulatai megerősítettek abban, hogy bizony, ő sem az a tökéletes aranyvérű fiúcska, akinek a szülei beállították. Egy csónakban eveztünk tehát.
- Nem. Sokkal rosszabb alakokkal találkoztam már, mint te - erősítettem meg a megállapítását, miközben finoman végig mértem azért. Eddig nem tettem meg, csak túl akartam élni az estét, de megnézve nem is volna olyan rossz fogás a srác. Persze, nekem semmi szavam ebben az egészben, és, ha ilyen részleteket megemlítenék anyámnak, kétszer olyan hosszú helyibeszédet kapnék, mint egyébként fogok, mikor hazaértünk. - Én sem akartam, és nem is terveztem - vágtam rá azonnal. - Csak tudod, az a különbség kettőnk között, hogy te mondhatsz nemet, nekem pedig nincs meg ez a jogom - ráztam meg a fejem. Szavaim kisség kioktatóan csengtek, bár elsősorban nem kendének, hanem a helyzetnek szólt a dolog. A helyzet tett indulatossá.
- A szüleimnek semmi sem érték, ami nem méltó egy "valódi aranyvérű hölgyhöz" - mutattam macskakörmöket mindkét kezemmel. Sosem értettem, ez mit jelent. De azt tudtam, hogy nem tartozik bele az, ahogy öltözködöm, ahogy beszélek, ami iránt érdeklődöm. - Igazából nem tudom, mit kéne nekik mutatnom, hogy békén hagyjanak végre - közöltem egyszerűen.
- De látom, téged az sem mentett meg, hogy fiúnak születtél - fintorodtam el aztán. Hiszen ő pont úgy akaratán kívül volt ott, ahogy én is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=835709#post835709][b]Bernáthy Zsófia - 2021.08.14. 12:14[/b][/url]

Nem reagáltam megszólalására, nem tudtam mivel. Csak követtem tekintetét a víz felé. Nagyon régen jártam erre, nem láttam már a Balatont egy ideje. A családi nyaralások nálunk réges-régen elmaradtak. Mindenkinek elege lett a szűnni nem akaró veszekedésekből köztem és a nővérem között, nekem pedig elegem lett a családomból, akik nem tudtak mást tenni, csak próbáltak megváltoztatni. Próbáltak kiírtani belőlem minden emberit, minden egyediséget. Ez odáig vezetett, hogy inkább töltöttem a nyáriszünetet is a kastélyban vagy Bogolyfalván a panzióban.
- Nem! - Kérdésére azonnal, és talán hevesebben vágtam rá a választ, mint kellett volna. Megfordult a fejemben ennek az eshetősége, mégsem éreztem soha reálisnak. Nem fenyegettek vele soha, nem is került szóba, mégis ott volt a tény, hogy ez is megtörténhet. És bár magamnak se vallottam be, valahol nagyon mélyen volt bennem félelem a kitagadással kapcsolatban. Elkergettem inkább a gondolatot, ahogy tettem az elmúlt években is. Hiszen nem értettem a félelmet. Ha valóban kitagadnának, elérném azt, amiért áhítozom, hogy mindentől független lehessek, a magam ura.
Meghallottam a navinés nevetését, én azonban nem tudtam nevetni. Túlságosan feszült voltam hozzá. Mint az utóbbi egy évben, mindig. Nagyon régen volt olyan alkalom, hogy gondtalanul nevethettem volna. Hiszen még a Milánói hétvége során is végig bennem volt ez az egész. Veréna képe, az ujjamra húzott gyűrű, amit kényszerből fognak ráhúzni. No meg az, mennyire ki fogok kapni, mikor hazaérek. Az én szüleim pont úgy akarnak kontrollálni mindent, mint a Reiner szülők. Azért is voltam ennyire őszinte Kendével, mert tudtam, hogy megérti. Mert a kastély falai között keringő sztorik nem voltak összeegyeztethetőek a hatalmas birtokkal, amit a fiú egyszer majd megörököl. Példájára csak a fejemet ráztam meg, együttérzően. Nálam sosem merült fel, hogy bármit komolyabban sportoljak. A nagyanyám ősrégi látásmódjába nem passzol bele, hogy egy "hölgy" versenysportokat űzzön.
- Köszönöm - néztem a szemeibe. - De lesz majd akkor más, aki igent mond - sóhajtottam lemondóan. Nem tudtam már hová nyúlni, kapaszkodót találni, nem tudtam, hogyan mondhatnék nemet. Egyedül Alex képe lebegett a szemem elé, mint kiút. Napok óta próbáltam magamtól elkergetni a gondolatot, hogy igent mondjak neki. Nem akartam belerángatni az egészbe. Nem akartam, hogy szenvednie kelljen a titok miatt, a álházasság miatt, ha esetleg egy idő után valóba el szeretne venni valakit.
- Éhen halok - feleltem halkan. Megpróbáltam egy sóhajtás formájában kiadni a feszültséget, de a köztünk feszülő indulatoktól nem tudtam szabadulni. Valószínűleg egyikünk sem a másikra volt dühös, csak a helyzetre, a szülőkre. - Végülis vacsorára jöttem. - Nem volt se időm, se kedvem enni, mielőtt idejöttünk.
Szemeim Kendéről a víz felé fordítottam, majd léptem párat a Balaton felé. Karjaim egymásba fonódtak a mellkasom előtt, ám csak egy pillanatra, mert aztán inkább lehajoltam, hogy kicsatoljam a cipőmet, és ott helyben lerúgjam azt a förtelmesen ronda párt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=841169#post841169][b]Bernáthy Zsófia - 2021.12.28. 21:19[/b][/url]

Néha komolyan elgondolkodtam azon, miért nem raktak még ki otthonról. Talán túl nagy szégyen lett volna a család számára, ha bevallják, hogy nem sikerült megnevelniük. Az azonban még nagyobb szégyen volna, ha egyszerűen megléptem volna. Mégsem tettem. Pedig talán az az egérút. De nagykorú, önálló boszorkány létemre nem voltam képes meglépni azt, amire vágytam. Merthogy a lelkem mélyén mindig élveztem az anyagi biztonságot, a kényelmes lakásunkat, és bármennyire is feleslegesnek tartottam mindig is a giccsességét, voltak pillanatok, mikor igenis szerettem ott felnőni. A szüleim veszekedései, a parancsolgatásuk és értelmetlen szabályaik azonban minden emléket képesek megmérgezni. Ahogyan a Lídiával való viszályom is.
- Dehogy vagyok - ráztam meg a fejem, majd húztam óvatos mosolyra ajkaiamt. - Köszönöm. - Óvatosan haraptam bele, majd fordultam vissza a fiú felé, felemelve jobbom hüvelykujját. - Tényleg jó - dicsértem meg az első lenyelt falat után.
- Üljünk le inkább - ezzel léptem is a sziklák felé, cipőimet otthagyva, ahová lerúgtam őket. Nem volt kár értük egyáltalán.
Kék ruhámat magam alá gyűrve ültem le egy sziklára, finomat Kende kezére támaszkodva közben. Egy bólintással köszöntem csak meg a gesztust. Nem is néztem rá, csak a vizet bámultam, úgy faltam be a hamburgert. Jól esett kicsit csendben lenni, kinyújtóztatni a lábaimat. Kende léte volt a bizonyíték arra, hogy voltak még normális emberek az elit körökben is, ráadásul a legnagyobb nevű családok körében. Jófejség volt tőle, hogy próbált jobb kedvre deríteni, és jó érzés volt, hogy valaki átérezte a problémámat.