Ermelinda

Abigél


Miközben a földön szenvedtem a hang egyre közeledett.Most már tényleg féltem.Amikor már nagyon közel volt egy kezet láttam ami felém nyúlt.Ebben a pillanatban behunytam a szemem.~Most van végem~gondoltam.Viszont mikor egy ideje  nem fogta meg senki sem a nyakamat,kinyitottam a szemem.Egy lány volt,a kezét nyújtotta hogy felsegítsen.
-Köszönöm.-nyújtottam a kezemet a segítségére.Annyira megnyugodtam hogy nem fog bántani senki.Leporoltam a nadrágom,és elkezdtem felszedni a könyveimet.Szinte sokkos állapotban voltam még mindig,de reméltem hogy kedves a lány és megnyugtat,de azért elhiszem ha ő is egy kicsit megijedt.Hiszen ordítoztam.
-Bocsánat,ha megijesztettelek.-mondtam neki mosolyogva,félre téve a történteket.
-Te hogy kerültél ide?-kérdeztem tőle,hiszen biztos ő is eléggé megijedhetett.
-Egyébként Ermelinda vagyok.-mutatkoztam be röviden,de máris folytattam.-Levitás,elsős.-mosolyogtam.
-Te mióta ékesíted az iskolát?-kérdeztem újra őt.Egy kicsit csendben maradtam,hogy tudjon ő is beszélni.Ilyen helyzetekben sokat beszélek,amit nem értek.Biztos ki kell öntenem az érzéseimet valamilyen formában.Most éppen ezt a formát hoztam.Remélem nem ijesztettem meg még ezzel is.

Veru

Látszott, hogy az egyszerű, ám lényegre törő kérdésem kissé zavarba hozta a lányt, úgy tűnik nem direkt hagyta le a bemutatkozást, és nem igazán örült neki, hogy megfeledkezett róla. Veronica - ez a név nem volt ismeretlen, ilyen nevű lányok még otthon is szaladgáltak. Remek, ezt legalább könnyen meg tudom majd jegyezni. Ennek kifejezetten örültem, s az információt hamar el is raktároztattam az agyammal. Veronica.
Aztán örömet véltem felfedezni az arcán, és hamar be is jelentette, hogy bizony ő maga is Navinés. Ennek a hírnek én is nagyon örültem, hiszen egy Navinést mégiscsak egy Navinés tud a legjobban eligazítani.
- Az alapokat tudom. Én voltam Hugrabugos, még Roxortban. Viszont hogy házvezető kicsoda, vagy emberek kicsodák és milyenek, vagy hogy hol a klubhelyiség van... Na ezeket nem. - rándítottam meg finoman a vállamat. Rögtön kaptam sok-sok érdeklődő kérdést is, amelyeket szépen lassan megemésztettem, majd egyesével elkezdtem rájuk válaszolgatni. Miközben a válaszaimat adtam, nem néztem végig Veronicára. Időközben tanulmányoztam a lépcsőket, a falakat, a lámpásokat és a festményeket. Már a bejárati csarnok is nagy benyomást tett rám, így nem volt kifejezetten bonyolult a kérdés, hogy új otthonom mely területével szeretnék elsőként megismerkedni.
- Hálás lennék, ha a kastély legtöbb részeit látnám először. Aztán Navine. A környezet ráér. - sejtettem, hogy a mondataimmal nem minden stimmelt tökéletesen, de próbáltam ezen felülemelkedni. Kit érdekel, ha kicsit töröm a nyelvet? Reményeim szerint, pár hónap múlva már nem lesznek ilyen gondjaim.
- Newcastle-ből jöttem. A Roxfortba jártam. Nem tetszett a mestercourse, szóval én inkább másik iskolát... kerestem. Néztem sok brossúra és ajánlás, segített az édesanyám. Így. - igyekeztem készségesen válaszolni, de lányos zavaromban még annál is ügyetlenebbül beszéltem magyarul, mint egyébként.
- Bocsánat, ha beszélek furán. Nagyon nehéz ez a nyelv. Igyekszem nagyon, de béna vagyok sajnálatos. - nevettem fel, kicsit fanyarúan, és vetettem egy bocsánatkérő pillantást a lányra. Tényleg igyekeztem, csak hát na.

Leonie

Igen, valóban nem tehetünk róla! - helyesel dacos képet vágva. - Habár, én nem a szomjazás, vagy éhezés miatt tévedtem ide... Egyszerűen csak képtelen vagyok elsajátítani az alvás művészetét, ezen az éjszakán. Ennek okán gondoltam, itt létem alatt először, rosszalkodok egy kicsit, és elhagyom a házam körletét. Végül is, nem ártok ezzel senkinek sem, ugye? Magamon kívül persze, feltéve, hogy elkapnak. - húzta el kicsit a száját, majd rápillant a lányra. - Bevallom, a Navinés konyhában még nem volt szerencsém kakaózni. Csak sütizni, de azt is én csináltam. Ami az ittenit illeti, tényleg Isteni! - kortyol bele a gőzölgő italba, a mondat közepén. - De nem vagyok biztos benne, hogy szeretettel csinálnák a manók. Inkább muszájból. Ösztönösen azt teszik, amit a fölöttük álló főnök, illetve olyan emberek, akiket ki kell szolgálniuk, mond nekik. Habár ki tudja, lehet, hogy itt konkrétan olyan manók vannak, akik nem csupán muszájból, sokkal inkább szeretetből teszik meg, amit kérnek tőlük. Nem tudom. - vonja meg a vállát. Bár inkább azért veti fel ezt a lehetőséget, nehogy megbántsa a lányt, ezzel egyetemben ugyan ő maga is valószínűnek tartja, előbb megtett állítását.
Mikor Mary elröhögte magát, Leonie ijesztően közel hajolva hozzá, intette csendre a maga módján. Igaz, Mary még egy darabig vigyorog, de már abba hagyta a nevetést. Igaz, már fogalma sincs róla, mi szórakoztatta ennyire, öt másodperccel azelőtt. A téma azonban fordulatot vesz, így nem kell különösebben gyötörnie magát, hogy ne vigyorogjon.
- Én is biztos kiosztanám magam rendesen, egy jó kis büntetés előtt. Mondjuk, átnézetném a könyvtár összes polcrendszerét, hogy minden könyv jó helyen van-e... Bár az túl egyszerű... Inkább letisztíttatnám a könyvtár összes polcát, és minden könyvet meg aktát pontosan rendeztetnék el, és ha végeztek, le is ellenőriztetném. Nem túl nehéz ugyan, de sok időt elvesz, és unalmas is. Mindegy, van más büntetési lehetőség is, kitalálok valamit... Oké, leszek én is prefi! - fogja meg ő is a lány karját. Igaz, csupán fantáziálgatnak, de egyszer, a jövőben, tényleg nem lenne rossz prefinek lenni...
- Én tudok gonoszul kacagni! Régebben kifejlesztettem pár módszert! Egyszer, egy amatőr horror filmben, én voltam a gonosz kacaj a háttérben! - vigyorog. Ez tényleg így volt. És bár tényleg amatőrre sikeredett, azért jónak jó volt. Érdekes emlékeket ébreszt Maryben az a film, ha rá gondol...
- Hahahahaha... - mutatja meg a lánynak, mit tud. Jó ízű, ideg tépő, hűvös, mély. Ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni a "produkciót".
- Mivel még nem jött, se szőkén, se lóval, se sehogy sem, erre nem tudok válaszolni. - vonja meg a vállát mosolyogva. - Amúgy értem, mire gondolsz. De nem kell meglegyen az eleje is, illetve de, de nem feltétlen a fulladás, vagy száz évig alvás kell hogy legyen a bevezető. Mindenkinek saját meséje van, vagy épp lesz, és lényegében mindig máshogy. - tűnődik el. Néha jó lenne ismerni egyesek történetét. A lány ismételt hirtelensége azonban kizökkenti mélázásából, mielőtt különösebben elmerülhetne benne. Ezt persze szemernyit sem bánja. Élvezi a vöröske társaságát, és stílusát. A hölgyemény következő mondatai kicsit meglepik, de mikor folytatja, elmosolyodik, a lány arcát fürkészve. Úgy tűnik a lány hamar rájött, hogy nem ez a szerelem lényege, és hogy alapvetően, ez nem egy célravezető dolog. Ez pedig különösen tetszik Marynek.
- Medvéd? - hökken meg. - Minek neked medve? Mire célzol ezzel? Nem értem. Igazából, most először nem értem, hol itt az összefüggés... - tűnődik el hangosan, szemöldök ráncolva.

Antonio

Késő délután, mikor már alig páran lézengenek a folyosókon belép az iskola kapuin. Nehéz bőröndjeit cipeli felfelé a lépcsőn, amikor meglát egy ifjú eridonos diákot a csarnok nem túl gyakran járt részében:
- Szia! Nem tudnál segíteni nekem, hol tudnám lepakolni a cuccaimat?
Míg a fiú válaszát várja, érkezik körülnézni a bejárati csarnokon, és megakad a szeme a nagyteremből kizúduló tömegen. Nagyon jól érzi magát, most, hogy már megérkezett, bár kicsit éhes, és fáradt a hosszú út után, éppen csak egy csokibékát érkezett megenni.

Hanna

Mielőtt megszólalt volna, jól végigmérte a lányt és megállapította a talárjáról, hogy Levitás. Majd hátranézett, nem e jön ki a nagyteremből egy Levitás, aki segítene neki.De nem jött. Így összeszedte az erejét és megszólalt:
- Szia! A talárodról ítélve te Levitás vagy. Szerintem kérdezz meg egy Levitást, mivel én nem tudom, hol van a Levita háznak a klubhelyisége.
Ekkor jött ki egy Levitás másodikos lány.
-Ó szia!-szólt Antonio- nem kísérnéd fel a klubhelyiségbe Hannát? Köszi!
Azzal a lány felkisérte Hannát a helyiségükbe.
Antonio gondolkozott, majd utána kiabált:
-Ha kész vagy, gyere le a nagyterembe vacsorázni!
Azzal ő maga is megcélozta a nagytermet:
-Remélem, marad még a desszertből.

Hayley

Abigél

Nagyokat sóhajtozik, miközben szürke, kötött szvetterének ujját húzogatja, mintha ugyan az ártott volna neki valamit is. Folyamatosan rágcsálja a szája szélét, szabad kezével pedig –miután letette maga mellé a jól megpakolt sporttáskáját- elkezdi tekergetni egyik szálegyenes tincsét. Még most is olyan sápadt, hogy versenyre kelhetne a kísértetekkel is, pedig az apja külön elvitte nyaralni... Mintha ugyan azzal bármit is törleszthetne az eddigi vétkeinek árából. Inkább igyekszik elterelni a vén fószerről a gondolatait, mert csak könnyek gyűlnének a szemébe- teljesen felesleges volna egy olyan magamutogató, utálnivaló alak miatt sírnia. De hát vele él már jópár éve, mióta az anyját elvesztették. Mégis csak az apja, valamennyire még szereti is- ha távol vannak egymástól, mindenképpen.
Most viszont csak kipakolta a közelben a rövidke magyarázattal, hogy akkor erre és erre van az új iskolája, viselkedjen rendesen és ne legyen olyan gyámoltalan, meg céltábla a kötözködőknek. Hát persze, majd igyekszik. Egyelőre a gyomra fel-le liftezik már a puszta gondolattól is, hogy új helyre érkezett, nem ismer senkit, ráadásul nem a szavak embere, sokkal hamarabb szolmizálná le a gondolatait, mintsem szóban értelmesen kinyögje. Talán majd most itt változik egy-két dolog. Végül is a bizakodás még nem ölt embert és talán itt kinövi majd ezt a kóros félénkséget meg elszigetelődési vágyat, amiben gyerekkora óta „szenved” . Igazából nagyon szeretett volna ő beilleszkedni az előző helyein is kezdve a bölcsődétől egészen a nemrégen otthagyott művészeti iskolájáig, csak egyszerűen valamiért nem ment. Hátha majd most.
Tehát ott tartottunk, hogy rágja a szája szélét, húzogatja a szvettere ujját, hogy az már majdnem a sarkáig ér (természetesen itt erős túlzásnak engedünk teret), teniszeiben előre-hátra hintázik, ilyenkor a kék farmer is vele együtt hajlandozik. A nyakában ott egy nagyobbfajta fülhallgató is, a zsebében ott lapul a lejátszója éppen lekapcsolt állapotban. Elég ritmust szolgáltat szaporán dobogó szíve is. Fél, hogy ha valakivel netán összetalálkozik, megnyikkani sem bír majd, mert erre volt már precedens régebben.

~Huhh... Rendben kislány. Nincs semmi baj. Oké, mi okom van egyáltalán idegesnek lenni? Azt leszámítva, hogy ha kinyitom a szám, abból nem szokott semmi jó kisülni? Te nyertél, Runa... Egyáltalán normális dolog önmagammal megbeszélni, hogy miért vagyok ideges? Aligha... ~

Egyelőre utasítja az agyát, hogy az pedig utasítsa a foglalt kezeit, hogy szabaduljanak szépen fel, a szájának pedig megtiltja a további öncsonkítást. Így is erősen hasonlít egy gyógyszerfüggőre külsőre és viselkedésügyileg is, pedig teljesen normális, hétköznapi gyerek... erősen kicsi önértékeléssel, visszahúzódó és még sorolhatnánk a jellembeli difiket, de amúgy nagyon rendes kölyök ő. Jobbjával megfogja a táskája fülét, felveszi a vállára, majd újabb nagyot sóhajt. Na most azt kellene eldöntenie, hogy van-e bátorsága megtenni az első lépést vagy sem? Az ilyen filozofálások az erősségei közé tartoznak a „Miért zöld a fű?” és „Miért kék az ég?” kezdetű témakörökkel együtt.

Katie

Abigél

Eléggé esetlenül ácsorog ott magasröptű gondolataiba merülve, miközben húzogatja a ruhája ujját és próbál nem úgy viselkedni, mint aki tömegiszonnyal kűzködik egy kihalt bejárati csarnokban. Ugyanis aki most végigméri, bizton megfogalmazódik benne valami hasonló vélemény, de hogy furcsának fogja őt találni bárki, aki erre téved, arra fogadni merne és még nyerne is. Nem sokáig marad ideje egymagában ácsorogni telített gondolataival, hiszen nemsokára egy halk léptű és szabályosan osonó leányzó téved erre. Könnyebben felfigyelt volna rá, ha cipőket is visel, de így is szerencsére még idejében bekúszott a látóterébe, csak éppen nem tudta, hogy most akkor álljon félre vagy mit tegyen? Szerencsére kikerülik, pontosabban lefékez az említett hölgy, mielőtt még eltarolós ütközés történne, aztán kerüli csak.
Igazából nem is számít további interakcióra, de ismét csak tévedésre van ítéltetve, ugyanis mindjárt egy rénszarvasról érdeklődnek nála. Rénszarvasról... Nem kicsit lepődik meg, még az arca is tiszta csodálkozásról árulkodik a félénkség és a "nem nézek a szemébe" módi mellett.
-Rénszarvas...? Legelő, emésztő, szaladgáló rénszarvast?- áhh, hogy nem, meg is kapja a magyarázatot: egy plüssről van szó, akinek mindjárt a méreteiről is tudomást szerez egyéb jellegzetességei mellett.
-Hát őőő... nem, nem hiszem, hogy találkoztam vele... desegíthetekmegkeresniamúgyanevemRunaörvendek. - képes mindezt egy szuszra elhadarni és, ha beszélgető partnere nem elég gyors, mellen is vághatja kinyújtózó kezével, ami éppen barátságos kézrázásra lendült előre.
-Bo-bocsánatot kérek.- makogja megszeppenten, sőt még a fejét is leszegi a földre, a kezét is visszahúzza, mielőtt még megrázhatnák, feltéve, hogy elég gyors volt és a lány nem szorongatta meg előbb a mancsát.

Dwayne Warren

Hiába laktunk az üvegházban Noellel és Opheliával, az nem azt jelentette, hogy korlátlan mennyiségben állt a rendelkezésünkre a zöldség és egyebek, így aztán étkezni a kastélyba jártunk fel. Most egyedül jöttem, azzal a céllal, hogy jól bevacsorázok, aztán viszek le a többieknek is valamit, nehogy felkopjon az álluk.
A konyhába érve az ismerős közeg fogadott, és mellé az ismerős manó is, aki szerintem már tökéletesen tudta, hogy mit szeretek enni, mert valahogy úgy esett, hogy folyton ő szolgált ki, mikor itt jártam. Így aztán biccentettem felé egyet köszönésképp, aztán előálltam a kívánságlistával.
- Pizzát szeretnék, sonkásat ha van, és ha megtennéd, hogy csomagolsz nekem belőle, azt is megköszönném - aztán mikor a manó elsietett leültem a sarokban álló asztalhoz.
Hát igen, voltam annyira paranoiás, hogy a fő cél az legyen, hogy lássam az ajtót, és senki se lopózhasson mögém.
Nem sokkal később a manó visszajött, és a pizza mellé még üdítőt is hozott, a becsomagolt szeletek pedig egy szatyorban landoltak az asztal alatt, arra várva, hogy majd a másik két illegális lakótársam elfogyassza. Jó volt a szünet, mert senki se felügyelte, hogy mit is csinálunk, ráadásul én a végzett diák és a mestertanonc közötti határvonalon éppenséggel teljesen kívül estem a szabályrendszereken.
Megköszöntem hát a vacsorát, és elküldtem a manót, hagy folytassa a dolgát, és lassú falatozásba kezdtem. Nem túl nőies kézzel enni a pizzaszeleteket, de komolyan, azt tőlem senki se várja el, hogy késsel és villával egyek ilyesmit. Nem és nem, nem vagyok én sznob.

Lyra Castle

Most sem sikerült visszaérnie a kastélyba vacsorára, bár ez sosem zavarta igazán. Valahogy nem kenyere a gyerekzsivaj, sem pedig a drága kollégák fecsegése körülötte. Senkit sem érdekel a vizsgák javítása, pláne őt, aki konkrétan még nem kezdett el tanítani. Mivel azonban jelenleg más feladata nincs a szülőhazájában sem, időzhet a kastélyban nyugodtan, ismerkedésképp.
Az éhség azonban nagy úr, így a kötelező esti futás után az útja egyenesen a konyhai manók főhadiszállására vezet. A sportruházatot, ami a Mágiaügyi Minisztérium jelvényét hirdeti, le sem cserélte, elégre minek, úgysem divatbemutatóra jött.
Az ajtóban megállva szét sem néz, nincs is rá ideje, az egyik ráncos kis manó már rohan is, hogy a szolgálatára legyen.
 - Wellington stake-t kérek, közepesen. A köret legyen meglepetés, csak ne valami magyar... izé.
Egy picit el is fintorodik, ahogy a manó elsiet, helyet foglal az asztal legközelebb eső helyén. Reméli gyorsabbak lesznek, mint tegnap.

Dwayne Warren

Mostanában már nyugodtabb voltam, lassan lecsendesült bennem minden, ami nemrégiben történt, ha éjszakánként egyedül a sötétben még mindig kísértett is néha. Kívántam olykor, hogy bár lennék érzéketlen, akit nem érdekel ez az egész, de tudtam, hogy érzések nélkül kár lenne élni is. Na igen.
Aztán nyílt az ajtó, és egy férfi jött be a konyhába, amivel először nem is foglalkoztam, hiszen bizonyára csak vacsorázni jött, és teljes nyugalomban eszegetettem tovább, aztán amikor leült megláttam a ruháján a címert, és azzal a lendülettel félrenyeltem az ételt.
Köhögve próbáltam nem megfulladni, aztán mikor úrrá lettem a dolgon, inkább elkezdtem a pizzát bámulni, miközben mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben. Mit keres itt a minisztérium embere? És vajon milyen pozícióban dolgozik ott? Akaratlanul is az volt az első gondolatom, hogy egy auror, aki valahogy a nyomomra akadt, de aztán rögtön kapcsoltam, hogy akkor nyilván nem vacsorázna itt nyugodtan. Ettől függetlenül a félelem kígyója lassan körbefonta a lelkem, és valahogy már nem is volt kedvem enni. Viszont az feltűnő lenne, ha csak úgy felpattannék, amint meglátok valakit a minisztériumból, úgyhogy inkább haraptam egy újabbat, és lassan elkezdtem rágni a falatot. Mi legyen, mi legyen? Néha lopva a férfira néztem, hogy mit csinál, de azért nem túl gyakran, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. Miért is nem maradtam szépen nyugton az Üvegházban, vagy inkább Kahlil szobájában?!

Lyra Castle

Várja a vacsoráját, közben egy valaki, minden bizonnyal diák által ott hagyott újság címlapját nézi. A nyugalmát azonban pillanatokon belül a szinte fuldokló lány hangja töri meg, amire természetesen azonnal felkapja a fejét.
 - Jól érzed magad?
Szól át fennhangon a terem túloldalára. Ha baj van, természetesen közbelép, de csak azért, mert valami félrenyelt, nem fog egyből odarohanni.
Egy manó érkezik az asztalához, tojásfejét a tálat egyensúlyozva a gőzölgő fogással, egy másik az italt, harmadik az evőeszközöket hozza, hogy lepakolják elé. Ezt azért meg tudná szokni, bármennyire sem szereti ezeket a házi manókat.
 - Máskor azért ajánlanám a hivatalos vacsorát.
Szól ismét a terem másik végében kuksoló lányhoz. Az ő régi iskolájában tilos volt, hogy a hivatalos étkezéseken kívül egyenek, ez így inkább egyfajta reflex nála, mint valódi figyelmeztetés.

Dwayne Warren

- Igen, jól... - válaszoltam sietve, talán túl gyorsan is a feltett kérdésre, miközben próbáltam elérni, hogy ne szúrjon a torkom. Remek, ennél jobban fel se hívhattam volna magamra a figyelmet. Ügyes vagy Lyra, felettébb ügyes.
Miközben figyeltem és folytattam az evést a férfi is megkapta a vacsoráját, úgyhogy kezdtem lassan megnyugodni. Nem vagyok normális, hogy ennyire megijedtem, igazán lehetne több eszem is ennél... Azonban alig sikerült elkalandoznia a gondolataimnak a jövevényről, az újból hozzám szólt.
Felkaptam a fejem a hangra, és bólintottam egyet.
- Rendben.
Nem volt szokásom ilyen csöndben beletörődni dolgokba, de komolyan, ha ezen múlik a nyugalmam, akkor tényleg fent fogok enni. Különben is, örülök, hogy végre múlik a méreg rossz hatása, és nem vagyok rosszul minden falattól.
Ennek ellenére a helyzetet jónak találtam arra, hogy megtudjam, hogy mit is keres itt valójában ez az ember.
- Ön esetleg... egy új tanár? - kérdeztem végre egészen felemelve a fejem, a férfire nézve. Volt, hogy minisztériumi dolgozók órákat tartottak nekünk, és ilyenkor az új év előtt könnyen lehet, hogy egy ilyen emberbe futottam bele. Talán jobb már most tisztázni.

Lyra Castle

Finnyásnak hathat, ahogyan a tányérjára öntött párolt borsót és burgonyapürét kavargatja, pedig nem volt ez mindig így. Vidéki gyerekként mindent megevett ő, amit elé tettek, az új és felettébb irritáló szokását a pár hónappal ezelőtti mérgezéses incidens alakította ki benne. Addig idiótának nézte az idősebb, tapasztalt aurorokat, akik minden alkalommal ellenőrizték az ételt, azonban kellemetlen ispotályban töltött hét után már nem tűnik annyira ostoba ötletnek. Mindenesetre ezt a vacsorát látványra legalább is teljesen méregmentesnek ítéli. Már csak az ízével van némi problémája.
 - Aurorkiképző.
Válaszol könnyedén. Kifejezetten közlékeny hangulatban van, talán, mivel ma még nem beszélt senki mással. De hát van ez így, ha az ember egy olyan idegen országba keveredik, ahol a helyiekkel nem igazán érteti meg magát.

Dwayne Warren

A választ hallva kedvem lett volna belefejelni a tányéromba. Aurorkiképző. Hát ennél jobb ember keresve sem ülhetett volna be ide, ez igazán remek. Azonban mivel szinte nem is foglalkozott velem, már nem féltem attól, hogy utánam kutat, ami rendkívül pozitív fordulat volt számomra, ráadásul azt is megmagyarázta, hogy miért nézegeti az ételt, mielőtt megenné. Paranoia, teljesen ismerős, Seren mellett jócskán ragadt rám belőle.
Egy darabig azon méláztam, hogy micsoda fordulat volt az így hirtelen számomra, hogy végül mégsem auror szakra mentem, annak ellenére, hogy Seren tökéletesen felkészített rá, ráadásul az utóbbi egy évben az SVK tanórák zömét is én tartottam, amíg ő távol volt. Persze tisztában voltam vele, hogy az aurorság innen még sok-sok kilométerre volt. Egy kicsit azért sajnáltam, hogy végül nem tartottam ki a szándékom mellett, de nem kenyerem a rablóból pandúr módi.
Viszont hogy lehet a legjobban védekezni? Úgy, ha megismerjük az ellenséget. Ezt pedig úgy tehettem meg most, hogy beszélgetni próbáltam.
- Mondja csak, az óráit csak a leendő aurortanoncok látogathatják? - kíváncsiskodtam végül, jobb ötletem nem lévén. Ráadásul, ha ereklyekutató is leszek, attól még akadhat olyasmi az aurorok óráin, ami hasznos lenne számomra. - Nem baj, ha közelebb ülök? Kényelmetlen kiabálni - mondtam aztán, felszedve a földről a szatyrot, és ha engedték, akkor valamivel közelebb ültem le.

Lyra Castle

Nyugodtan lát neki a stake-nek tehát. Mindig olyasmit rendel, ami az otthonára emlékezteti, esze ágában sincs valami olyasmivel próbálkozni, amit nem ismer.
 - Persze, gyere.
Felel, udvariasságból (amit Isten tudja, hol vertek belé) ki is húzza a mellette lévő széket. Ő sem szeretne így kiabálni, különben se nem harap, se nem szenved kóros antiszociálisságban.
 - Némelyiket igen. A különfoglalkozásokat nem. De más miért is szenvedné végig?
Teszi föl a teljesen költői kérdést. Amikor ő diák volt, meg sem fordult volna a fejében egyszer sem, hogy olyan órán vegyen részt, amihez semmi köze. Plusz foglalkozás, plusz kötelesség, ugyan már.

Dwayne Warren

Leültem hát a férfi mellé, egy mosollyal megköszönve, hogy a széket is kihúzta, aztán a szatyor újból a földön landolt, én pedig vártam a választ, ami csakhamar meg is érkezett. Persze jogos volt a kérdés, miért is akarna valaki plusz órákat is bevállalni a sajátjai mellé? Azonban még ha költői is volt a kérdés, akkor is volt rá egy tökéletes válaszom.
- Ereklyekutatónak fogok tanulni jövő évtől, azonban mellé átoktöréssel is foglalkozni akarok. Serent, vagyis Weaver profot már megkértem, hogy ebben segítsen - helyesbítettem, hátha nem ismerik még egymást. - Azonban ha az ember terepre akar menni, akkor úgy vélem, vannak olyan dolgok, amiket nem biztos, hogy tanítanak az ereklyekutatóknak, de hasznosak lennének, és lehetséges, hogy van ilyesmi az aurorképzésben is - fejtettem ki az álláspontom, miközben a férfi reakcióit figyeltem. Így közelről mást mutatott az arca, nem láttam ellenségesnek, de biztos voltam benne, hogy éles a szeme, és kiszúrja a gyanús dolgokat. Korántsem voltam benne biztos, hogy valóban szándékomban áll-e valaha is betenni a lábam egy auroroknak szóló tanórára, de beszéltetni szerettem volna, hogy rájöjjek, miféle ember ő. Mondja bárki, hogy túlzottan óvatos vagyok, de még ha a hatóságok nem is tudnak a gyilkosságról, koránt sem biztos, hogy ez így is marad, hiszen mit tudhatom én, hogy Iwan nem akar-e újra ellenemre tenni? Márpedig most közel és távol ez a férfi volt az egyetlen auror.

Lyra Castle

Még a végén kíváncsi lesz, ki az a Seren. Hallotta ezt párszor, minden bizonnyal be is mutatták neki, de nem igazán érdekelte a dolog. Valószínűleg azért, mert SVK-t tanít - ez ugyanis olyan tantárgy, amit, érdekes, de Auror létére az iskolában teljesen feleslegesnek tart. Össze-vissza oktatnak mindent, semmi koncepció, semmi értelme. Ha párbajozást tanítanak, az legyen Párbajtan. Ha veszélyes lényekről, SVK. Egy ilyen katyvasz csak összezavarja a gyerekeket.
 - Akkor biztosan lenne valami, ami hasznodra válik - bólint, miután végighallgatta a lány beszámolóját - Szóval sírrablónak tanulsz. Oda nem árt néhány ütősebb átok és rontás.
Ez végtére is mindent elmond arról, mit gondol a történelemről és az értékekről, amiket képez. Talán múzeumban sem járt sosem. Az ereklyéknek legfeljebb akkor van hasznuk, ha varázserővel bírnak, illetve, ha el lehet adni őket. Különben nem sok.

Dwayne Warren

Miközben beszéltem, jött a manó az üres tányéromért, amit oda is nyújtottam neki, aztán a felelet közben újra a férfire néztem. Beletelt pár másodpercbe, mire feldolgoztam, hogy épp le lettem sírrablózva, de a pislogás után akaratlanul is felnevettem.
- Na igen, ez a szó igen jól összefoglalja a tanulmányaim célját - jegyeztem meg, aztán igyekeztem moderálni az arcom, hogy abbahagyjam a vigyorgást. - Bár őszinte leszek, nem a szervezett része vonz.
Ez nagyjából azt akarta jelenteni, hogy nem fogok régésznek menni, és nem fogok csapatban dolgozni, mert arra röviden és egyszerűen: nem vagyok képes. Tulajdonképpen valahol ez a szak csak afféle mentőöv volt számomra, mivel nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal az után, hogy eldöntöttem, hogy nem leszek auror. Hát igen, akkor menjünk arra, ahol a képességeim ki tudom használni, de nem kötelező a hivatalokkal együtt működni, és pláne nem kell senkit sem üldözni. Ez volt a legfőbb érv.
- Egyébként én Lyra Castle vagyok - nyújtottam kezet, hogy az illendőségnek is adjak némi helyet. Egy kastélyban összezárva úgyis könnyen megtudhatta volna a nevem és én is az övét, ha egyszer úgy hozza az élet, szóval akár most is meg lehet ezt ejteni.

Lyra Castle

Kissé elmosolyodik ő is. Becsülendő, hogy a lány nem kezdett el majrézni, amiért így degradálta a szent hivatását. Bár, valahogy úgy sejti, nem is tartja annyira szentnek ezt.
 - Megértem. Engem sem a szervezett vonzott, de abból nem lehet megélni, hogy konzervdobozokra lövöldözök az erdőben.
Íme, ennyi Dwayne nagy története. Nincs különösebb tragédia vagy fordulat, ami miatt bosszút esküdött volna, hogy aurornak áll. Mindössze ez az, amiben jó: élő pajzsként vagy fegyverként funkcionálni. Mivel pedig a családja sem különösen nagy múltú, neki pedig sem felesége, sem hivatalos gyermeke nincs, a szerveknek különösen jól is jött: teljes mértékben feláldozható.
 - Dwayne Warren. Auror és jelenleg tanár.
Viszonozza a kézfogást egészen derűsen.

Dwayne Warren

- Hát igen, ebben is van valami - bólogattam szórakozottan. - Igazából az is lehet, hogy végül valahol egészen máshol kötök majd ki.
Sok lehetőségem volt, hiszen a jegyeim jók voltak, és sokféle dologhoz értettem, ráadásul a melodimágiám még egy löketet adott a dolognak. Igazából bármi lehettem volna, aminek nincs nagy köze az emberekhez és a kommunikációhoz.
- Nagyon örülök - mosolyodtam el a bemutatkozás után, bár még ha szimpatikusnak is találtam a tanárt, odabent mélyen azért még mindig ott világított a félelem és a gyanakvás egy szikrája. Valójában talán épp ebben láttam a férfi legnagyobb veszélyét. Ugyan elsőre riasztó, de mégis valahogy képes volt majdnem elaltatni a figyelmem, márpedig ha ennek az ismerkedésnek most tétje lenne, akkor pórul is járnék. Talán nem szép tőlem ez a lavírozás, de valahogy nekem is túl kell élnem, és nem vagyok egy naiv kislány, aki nem látja meg, ha valaki egyszer még ellenség lehet.
Noha reméltem, hogy nem lesz az.
- Látom önnek sem jön be a magyar konyha - jegyeztem aztán meg a tányérjára pillantva. - Én az első hetem a gyengélkedőn töltöttem - idéztem fel ideérkezésem emlékét. Ugyan voltak időszakok, amiket idehaza éltem előtte is, de akkor már olyan régen Londonban voltam, hogy a visszaérkezésem után a gyomrom felmondta a szolgálatot.

Lyra Castle

 - Ilyenkor még úgysem tudhatod.
Vonja meg a vállát. A kelleténél kissé agresszívabban vágja fel a húst, melynek következményeként pár borsószem pattogva gurul szét az asztalon. A mozdulatain, a vonásain látszik, hogy nem olyan közegben nőtt fel, ahol bárki sokat adott volna a külsőségekre vagy a viselkedésre.
Szórakozottan nézi végig, ahogy egy manó kétségbeesetten siet, hogy eltakarítsa az imént előidézett szemetet. Milyen kis hasznos állatok.
 - Nem kockáztatok. Különben... ez olyan, mint otthon. Más pedig úgysem érdekel.
Lerí róla az amerikai öntudat. Talán túlságosan is, inkább egyfajta arrogáns mániának is lehetne nevezni, ahogy szeretett hazájához viszonyul. Ami onnan származik, szent, ami rajta kívül, legfeljebb puszta utánzat, bóvli vacak lehet. Talán ez a legfőbb oka, hogy nem tud és nem is próbál ebbe a közegbe beilleszkedni.

Dwayne Warren

Az étel kapcsán érkező válaszból újabb következtetést vontam le - a férfi nem szívesen van itt. Mondjuk valahol meg tudtam érteni, hiszen aurorként valószínűleg nem az minden vágya, hogy gyerekeket pesztráljon, mikor ennél sokkal érdekesebb és élvezetesebb feladatokat is elláthatott volna, ráadásul otthon, nem pedig egy idegen ország földjén.
- Na igen, még jó, hogy itt mindent megfőznek... - feleltem kissé elkalandozva, aztán úgy döntöttem, hogy elég is lesz mára az ismerkedésből, jobb, ha elhúzom a csíkot, mielőtt véletlenül valami gyanúsat kotyogok ki. Azért milyen ironikus az élet, a tanár nem tudhatja, hogy épp egy köztörvényes bűnöző mellett vacsorázik. Na nem mintha büszke lettem volna a címre, sokkal jobban éreztem volna magam, ha nem kell ilyesmikkel törődnöm. De kellett.
- Nos, engem várnak, úgyhogy megyek is - álltam fel aztán az asztaltól, felkapva a többiek leendő vacsoráját. - További jó étvágyat, és a viszont látásra! - köszöntem el egy halvány mosollyal, és elindultam, hogy a lehető legrövidebb úton lejussak az üvegházba. Ez a találkozás azért egy kissé felzaklatott, jó lesz a békés zöldségek között ücsörögni, míg a többieket hallgatom.

Ruci

Daloljatok ti is!

Bia ^^

Húga mindig is mondta, hogy azzal a mennyiséggel, amennyit Noel képes eltüntetni, ha egy mamutcsorda nem is, de egy falunyi afrikai kisgyerek biztos jóllakna, mire a fiú többnyire kedélyesen harapott egyet az aktuálisan előtte lévő valamiből. Amennyit fut, meg úgy általánosságban mozog, az elhízás veszélye körülbelül annyira fenyegeti, minthogy másnap rázuhan egy csapat rinocérosz.
Bár lehet, utóbbi jobban.
Ezen a gondolaton felbuzdulva, ebéd után két-három órával már ismét a konyhában ül, ezúttal egy szendvics szeme közé nézve fenyegetőn. A manók már megszokták a jelenlétét, bár Noelt földöntúli módon irritálja a sipítozás, és hogy úgy körbeugrálják, mintha egy spanyol főnemes jött volna látogatóba, holott mennyivel jobban érezné magát, ha arra lenne kötelezve, hogy lopkodja az ennivalót a konyháról? Legalább nem csökevényesedne el a vadászösztön.
Kihasználva közkedveltségét, eleinte random pillanatokban ruhákat adott szerencsétlen iskolai dolgozókra, akik nem tudtak menekülni Noel orvtámadásai elől, de a fiú kénytelen volt kelletlenül konstatálni, hogy bizony nem azért dolgoztatják a manókat, mert beszűkült a munkaerőpiac, úgyhogy minden egyes felszabadított lény után egy újabb szervilis manó jött, tehát erőfeszítései arra, hogy konyhásnénikkel népesítse be a területet, teljesen feleslegesek voltak.
Merengését egy hangosan énekelve és táncolva érkező lány szakítja félbe, akiben gond nélkül ismeri fel Biancát. Ahány büntetőmunkát a lány kapott, Noel akkor is ismerné, ha kézzel-lábbal tiltakozna ellene.
Háztársa szemmel láthatóan nem veszi észre őt, úgyhogy a fiú szendvicsét rágcsálva hallgatja a valószínűleg sok fürdőszobapróbát megélt produkciót.
 - Mindjárt segítek felgyújtani a konyhát, de előbb befejezem a szenyám - közli olyan hangon, mintha a holnap esti járőrözést tervezné, visszautalva a So let's set the world on fire sorra, miután a lány befejezte a házi áriáját.
Végül is, a prefektusi manuálban nincs szóról szóra leírva, hogy "ne gyújts tüzet a kastély semelyik pontján", úgyhogy...akár meg is teheti, nem?
A magyartanára mindig is mondta, hogy hajlamos sajátos értelmezésekkel előállni.

Gergő


Ruhácska