Abigél

Nagyokat sóhajtozik, miközben szürke, kötött szvetterének ujját húzogatja, mintha ugyan az ártott volna neki valamit is. Folyamatosan rágcsálja a szája szélét, szabad kezével pedig –miután letette maga mellé a jól megpakolt sporttáskáját- elkezdi tekergetni egyik szálegyenes tincsét. Még most is olyan sápadt, hogy versenyre kelhetne a kísértetekkel is, pedig az apja külön elvitte nyaralni... Mintha ugyan azzal bármit is törleszthetne az eddigi vétkeinek árából. Inkább igyekszik elterelni a vén fószerről a gondolatait, mert csak könnyek gyűlnének a szemébe- teljesen felesleges volna egy olyan magamutogató, utálnivaló alak miatt sírnia. De hát vele él már jópár éve, mióta az anyját elvesztették. Mégis csak az apja, valamennyire még szereti is- ha távol vannak egymástól, mindenképpen.
Most viszont csak kipakolta a közelben a rövidke magyarázattal, hogy akkor erre és erre van az új iskolája, viselkedjen rendesen és ne legyen olyan gyámoltalan, meg céltábla a kötözködőknek. Hát persze, majd igyekszik. Egyelőre a gyomra fel-le liftezik már a puszta gondolattól is, hogy új helyre érkezett, nem ismer senkit, ráadásul nem a szavak embere, sokkal hamarabb szolmizálná le a gondolatait, mintsem szóban értelmesen kinyögje. Talán majd most itt változik egy-két dolog. Végül is a bizakodás még nem ölt embert és talán itt kinövi majd ezt a kóros félénkséget meg elszigetelődési vágyat, amiben gyerekkora óta „szenved” . Igazából nagyon szeretett volna ő beilleszkedni az előző helyein is kezdve a bölcsődétől egészen a nemrégen otthagyott művészeti iskolájáig, csak egyszerűen valamiért nem ment. Hátha majd most.
Tehát ott tartottunk, hogy rágja a szája szélét, húzogatja a szvettere ujját, hogy az már majdnem a sarkáig ér (természetesen itt erős túlzásnak engedünk teret), teniszeiben előre-hátra hintázik, ilyenkor a kék farmer is vele együtt hajlandozik. A nyakában ott egy nagyobbfajta fülhallgató is, a zsebében ott lapul a lejátszója éppen lekapcsolt állapotban. Elég ritmust szolgáltat szaporán dobogó szíve is. Fél, hogy ha valakivel netán összetalálkozik, megnyikkani sem bír majd, mert erre volt már precedens régebben.

~Huhh... Rendben kislány. Nincs semmi baj. Oké, mi okom van egyáltalán idegesnek lenni? Azt leszámítva, hogy ha kinyitom a szám, abból nem szokott semmi jó kisülni? Te nyertél, Runa... Egyáltalán normális dolog önmagammal megbeszélni, hogy miért vagyok ideges? Aligha... ~

Egyelőre utasítja az agyát, hogy az pedig utasítsa a foglalt kezeit, hogy szabaduljanak szépen fel, a szájának pedig megtiltja a további öncsonkítást. Így is erősen hasonlít egy gyógyszerfüggőre külsőre és viselkedésügyileg is, pedig teljesen normális, hétköznapi gyerek... erősen kicsi önértékeléssel, visszahúzódó és még sorolhatnánk a jellembeli difiket, de amúgy nagyon rendes kölyök ő. Jobbjával megfogja a táskája fülét, felveszi a vállára, majd újabb nagyot sóhajt. Na most azt kellene eldöntenie, hogy van-e bátorsága megtenni az első lépést vagy sem? Az ilyen filozofálások az erősségei közé tartoznak a „Miért zöld a fű?” és „Miért kék az ég?” kezdetű témakörökkel együtt.

Abigél

Eléggé esetlenül ácsorog ott magasröptű gondolataiba merülve, miközben húzogatja a ruhája ujját és próbál nem úgy viselkedni, mint aki tömegiszonnyal kűzködik egy kihalt bejárati csarnokban. Ugyanis aki most végigméri, bizton megfogalmazódik benne valami hasonló vélemény, de hogy furcsának fogja őt találni bárki, aki erre téved, arra fogadni merne és még nyerne is. Nem sokáig marad ideje egymagában ácsorogni telített gondolataival, hiszen nemsokára egy halk léptű és szabályosan osonó leányzó téved erre. Könnyebben felfigyelt volna rá, ha cipőket is visel, de így is szerencsére még idejében bekúszott a látóterébe, csak éppen nem tudta, hogy most akkor álljon félre vagy mit tegyen? Szerencsére kikerülik, pontosabban lefékez az említett hölgy, mielőtt még eltarolós ütközés történne, aztán kerüli csak.
Igazából nem is számít további interakcióra, de ismét csak tévedésre van ítéltetve, ugyanis mindjárt egy rénszarvasról érdeklődnek nála. Rénszarvasról... Nem kicsit lepődik meg, még az arca is tiszta csodálkozásról árulkodik a félénkség és a "nem nézek a szemébe" módi mellett.
-Rénszarvas...? Legelő, emésztő, szaladgáló rénszarvast?- áhh, hogy nem, meg is kapja a magyarázatot: egy plüssről van szó, akinek mindjárt a méreteiről is tudomást szerez egyéb jellegzetességei mellett.
-Hát őőő... nem, nem hiszem, hogy találkoztam vele... desegíthetekmegkeresniamúgyanevemRunaörvendek. - képes mindezt egy szuszra elhadarni és, ha beszélgető partnere nem elég gyors, mellen is vághatja kinyújtózó kezével, ami éppen barátságos kézrázásra lendült előre.
-Bo-bocsánatot kérek.- makogja megszeppenten, sőt még a fejét is leszegi a földre, a kezét is visszahúzza, mielőtt még megrázhatnák, feltéve, hogy elég gyors volt és a lány nem szorongatta meg előbb a mancsát.

Abi

Elképzelni sem tudja, vajon mihez fog kezdeni ezek között a falak között. Jó jó, eldöntötte, hogy most próbálkozni fog a barátszerzéssel, de az messze nem is olyan könnyű feladat, mint amilyennek hangzik! Már attól is liftezik a gyomra, hogy most akkor beszélnie is kellene majd, meg ismerkedni, meg... uhh, sok lesz ez. És lám, azonnal jön is az első próbája egy rénszarvaskutató leányzó képében. Rénszarvas- itt már eleve legelő, emésztő, bőgő, nagy koronás állatokra gondol, nem egy plüssre. Elvégre egy plüss az olyan.... ritkább a rendes állatnál, ugye, Runa?
Nemsokára azonban ez a félreértés szépen tisztázódik: szó sincs egy hús-vér állatról, csak egy vörös orrú plüssemlős kerestetik, aki lehet, hogy előszeretettel szökdös meg a gazdája elől. A gazdának pedig most mutatkozott be hadarva nagy zavarában, de ahogy elnézi, a lány nem igazán van ebben a létsíkba. Rögtön beindul a védekező mechanizmusa, bár a kezét még nem ereszti le, csak bambán, esetlenül ácsorog ott, mint valami kis szerencsétlenke, egyik lábáról a másikra illeg és nem tudja hová rakni magát, hogy most beállt a rettegett csend. Végül nyel egy nagyot és elkezdi leereszteni a kezét, mikor a másik végre feleszmél és kínálni kezdi. Elvörösödik és leszegi a fejét zavarában, mert a kinyújtott keze és a lány búzakorpás kekszes zacskója mintha azt sugallná, hogy kérte azt a kekszet, könyörgött érte.
-Ühm... Talán majd később.- motyogja megsemmisült vörös arcot vágva. Persze nem szokott kéregetni, sőt inkább koplal, de akkor sem kuncsorog csak úgy. Kizárólag vészhelyzetben kér bárkitől bármit is. Jó vagy rossz szokás, azt nem tudja, de ő ehhez igazodik és fog is még jó darabig. Most meg úgy érzi, hangyányit hülyén jött ki a helyzet, de ez száz százalék, hogy csak az ő agyában van így. Most persze ő merengett el annyira, hogy arra eszmél, már két kérdés is nekivágódott az űrből.
-Őőőő.... Nem szökök. Most jöttem... az iskolába... új vagyok. Elsős. Öhh.... Runa.- mondja el a nevét még egyszer a biztonság kedvéért. Nem gyanús dolgokat jött művelni, nem is szökni próbál egy olyan helyről, ahova éppen csak beíratták, hanem csak megérkezett egyszerűen.
-Segítsek megkeresni Rudolfot?- egész halkan peregnek ajkairól a szavak. Hölgyünk nagyon kell hegyezze a füleit, ha kíváncsi Runa mondandójára.

Akasztják a hóhért- Robi cicc, Leen és Nikim

Robi ma meghal. Slussz-passz, ezt eldöntötték. Nem, nem ő döntötte el, de támogatja az ötletet. Szerény személye csak feldühödött mindazon, amiről szó esett az édes hármas beszélgetésük alatt Nikivel és Leennel. Hogy lehet az, hogy Robi szemétkedett az ő, AZ Ő Leenjével. Bár igaz, mióta is az övé Leen? Ez persze teljesen mindegy, sőt még az is, hogy konkrétan senki nem mondott olyasmit (még Leen sem), hogy szó lett volna szemétkedésről, csak felszínre bukott Robi elég rossz természete (az elmondások alapján szörnyű egyenesen, ha már ütni kell) és persze egyáltalán nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Robinak folyton baja van az ő Nikijével. Nikit már jogosan nevezi sajátjának, elvégre az unokanővére. Ütni fog érte, ha bántják, na és Robinak ebből a szempontból van a számláján bőven.
A lányokkal együtt így hát eldöntötték, hogy jöhet a bosszúállás háromszoros kiadásban. Robi a nap végére imádkozni fog a megbocsátásukért, de nem fogja olyan könnyen megkapni azt. Keményen készült a mai napra, dokumentálódott és végül korához megfelelő megoldást választott a támadásra: meglepetésszerű lesz, feltéve, hogy Robinak nincs hatodik érzéke, mint a nőknek. Ebben erősen kételkedik, ugyanis aki annyira megszállott Nikivel, hogy azt hiszi, a lány a Játszótérre hívná revansért... az nem lát tovább az orránál az ő nagy szerencséjére.
Elérkezett a mai nap is. Szokatlanul nagy csend uralkodik a bejárati csarnokban. Külön-külön érkeztek, azaz Nikit és Leent ő már nem találta sehol sem odafönt, így feltételezte, hogy már lejöttek, de hát akik ilyen jól elmaszkírozták maguk, azokat nehezen tudja kiszúrni. Bele is telik pár másodpercébe, mire felfedezi a ninját és Zorrót. Mondanunk sem kell, nagyjából úgy néz rájuk, mint egy-egy földönkívülire szokás, de kommentálni nem kommentálja a dolgot. Ő a szokásos kis farmerében és a vörös, pántos felsőjében egészen hétköznapi jelenség a kihalt csarnokban.
-Jól bekeményítettetek.- suttogja, mikor már ott lapul ő is a lányduó mellett trióra szaporítva a létszámot. Valahogy számára nem volt kérdéses, hogy a két fura szerzet levitás és hozzá tartoznak, azaz az akció részei egészen pontosan. Niki kérdéséről lecsúszott, s így valószínűsíthetően Leen válaszáról is, de sebaj, mert Robi éppen ebben a pillanatban úszik be a képbe.
A ninja lopakodik, Zorró rejtélyes módon csap le.... Runa meg nem szerepel egy történetben sem. Na hát, akkor ideje beírnia magát a történelem könyvekbe egy kiadós fiúveréssel. Mint említettük, készült a mai napra. Ezt jelzi a száján csillogó piros ajakfény is, ami ugyan nem olyan erős, mint a rúzs, de színe neki is van és Hófehérke igazi autentikus Hófehérke lett most tőle. Jelez a lányoknak, hogy ő indul, aztán back-uppolják ninja és Zorró módra. Feláldozza magát a nemes cél érdekében: elverni Várffy-Zoller Róbertet? Igen!
Megindul tehát teniszeiben viszonylag halkan lépdelve (főleg, hogy Robi is halad és a nagy kihaltságban elég zajt csap egy férfi zsiráf-láb, hogy elnyomja egy nő tipegését), majd mikor már elég közel van, vetődik egyenesen Robi hátára, legalábbis ez a cél. Hogy sikerül-e, az Robi hallásán és reflexein is múlik. Ám, ha sikerült, akkor nem maradhat el az üdvözlés sem:
-Hiányoztam?- a hangja tele van gonoszul csengő nevetéssel és következő ádáz akciója egy puszi Robi cica fülébe bele egyenesen. Elkezdhetném számolni a két kezemen, hány ember szereti, ha a fülébe puszilnak úgy, hogy utána lehetőleg ne halljon, sőt még rajta is lógnak jó szoros ölelésbe fogva, de egy kezemnél tovább nem jutnék.
Ez az idő talán pont elég volt arra, hogy Nikiék is akcióba lendüljenek, elvégre mindez figyelemelterelés és ha elég jó volt, Robi mindjárt három lánnyal birkózhat majd, plusz a fülkagylóját egy piros ajakfényfolt díszíti majd emlék gyanánt.

Leen, Niki és Robi cicc

Úgy robognak itt az események, hogy lassan már azt sem tudja, hol áll a feje. Az egyik percben még ráugrott Robira, aztán megkövült egy rövid időre hála a hímek ezen csodás gyöngyének. Csak enyhén riadt tekintettel tudta követni, hogyan veti rá magát Leen lefegyverzése után Zorróra, izé, Nikire. De nem, Nikit nem kell félteni. Bámulatosan helytállt és perceken belül megkaparintotta ennek a csótá... khm, gonosz, csúnya, ocsmány fiúnak a pálcáját is, így Robi végképp harcképtelenné lett. Helyes.
Azonban ahogy Robi leragadt szó szerint, úgy ők is ragadtak vele együtt Leennel. Nem baj, valahogy ezt is a hasznukra tudják fordítani. Hogy Robinak ne jusson eszébe mégis valami Supermanéhez hasonló mutatvány, végre előhalássza ő is a pálcáját és Leen meg maga elé szépen megalkotja a Protego segítségével a jó öreg védőfalat. Nem hiányzik egy orrbaverés Madmaxtől, főleg most, hogy gyakorlatilag harcképtelenné vált és a száját sem tudja pankrációra használni.
Leen kérdése jogos. Mit is tegyenek vele? Nos, neki akad pár ötlete éppenséggel.
-Szerintem erőszakoljuk meg és hagyjuk itt a nemesebb felénél fellógatva a plafonra.- csicsergi teljes lelki nyugalommal fapofát vágva és tök komolyan nézve másik két társára. Úgy tűnik, a vad ötlet őt környékezte meg erőteljesebben, pedig Nikinek és Leennek nagyobb a sérelme az ő kis otthagyásához képest. Persze az első napokban zavarta, irritálta az esemény, elbőgte magát, hogy saját csapdája így visszaütött, de ezen már kár aggódnia, inkább bosszút kell állni a dögön, aki így szemétkedett a barátnőivel. És erre mi lehetne pompásabb fegyver, mint megszégyeníteni őt nyilvánosan?
-Vagy kössük ki és fessünk a hasára céltáblát. Paradicsommal bárki megdobálhatja ingyen.- von vállat teljes közönnyel szemlélve a hős rellonos tusázót. Nagyjából úgy gusztálja Robit, mintha egy kiló krumplit becsülne fel a piacon: már-már unott arccal viszi végbe a mustrát.

Kornél

Kornél

Kornél és az idegbaj

Kornél