Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Elmondjam, hogy én mit tudok?
Az utóbbi időben utánanézett sok mindennek a saját képességével kapcsolatban, és beszélt emberekkel, akik olyanok, mint ő. Volt, aki segített, bár a családjához nem sikerült közelebb kerülnie. Mostanra eljutott odáig, hogy a nehéz napokon hiányzik az apja, akinek szívesen veszett el az ölelésében gyerekként is, ha éppen nagyon bánatos volt. Próbálkozott persze, de nem elég kitartóan, aminek fő oka az volt, hogy maga se tudta, miként közelítse meg a dolgot, mennyire erős most az elutasításhoz. A másik pedig, hogy fél, ha rossz módszert választ, akkor csak még messzebbre taszítja magától a családját, akik ezelőtt tizenöt évvel kitagadták Mina miatt. Ott is inkább az anyja döntött, és talán mára már ő is bánja a dolgot. Talán. Viszont most nem szabad ebben a gondolatban elmerülnie, inkább a kérdésére figyel, és egy pillanatnyi habozás nélkül bólint egyet.
- Persze, először is, beszélek velük én, van egy lányka, aki szerintem szívesen segítene neked, ő is nagyon kivételes, mint te. Biztos vagyok benne, hogy általa könnyebb lesz majd a képességeddel való együttélés. Csak adj nekem egy kis időt, mondjuk egy hetet, hogy megbeszéljek vele mindent. Tudod azért vagyok ilyen biztos a sikerben, mert rajtuk is látom, hogy együtt tudnak élni vele, és ők is elkezdték valahol.
Boti említése jó ötlet volt, érezhetően nyugodtabban beszél a kislány is, aminek kifejezetten örül, hogy a kislány is megnyugodni látszik. Felkelve mellőle odalép a szekrényhez, amin a még most is gőzölgő kakaó áll, és tölt neki egy bögrével, majd visszalépve leteszi elé a bögrét, és visszaül a fotelba, elvégre nem akar zavaróan közel maradni hozzá, a kislánynak is megjár a magánszféra.
- Ha sikerül előbb beszélnem a lánnyal vagy mással, aki szintén metamorf, akkor mindenképpen előbb kereslek vagy küldök egy levelet Botival, rendben? Addig pedig kár aggódnod, minden képesség kezelhető, erre már én is rájöttem. Nekem csak most sikerült, és talán még én se vagyok elkésve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ideje volt. Mármint annak, hogy tiszteletemet tegyem a szerkesztőségben. Hiszen az elmúlt hetekben ezt is elhagytam. Azért a levelekre természetesen válaszoltam, ennél többre viszont nem voltam hajlandó. Egészen mostanáig. Pedig vár rám egy cikk összedobása is, aztán meg jöhet a többiek írásainak átnézése. Mivel ha valamibe belevetem magam, azzal gyorsan és hatékonyan végzek, ha úgy akarom, így ez sem okoz nagy gondot. Naplemente után jöttem ide, kora estére megvagyok mindennel.
Ahogy kilépek a folyosóra, felnézek a festményekre. Biccentek egy-egy engem üdvözlő alaknak. Aztán ahogy haladok bakancsos lépteimmel, az egyik kép előtt megtorpanok. Azon ugyanis a szokásos táj helyett nincs egyéb, mint valami örvényszerű színkavargás. Körbenézek a folyosón. A festményeket leszámítva egymagam vagyok. Éppen csak közeledni hallok valakit. Visszatekintek a fura jelenségre és elé sétálok.
Tudom, hogy ezt a helyet a Fejetlenség Folyosója néven emlegetik. Minden alkalommal, mikor erre járok, érzem is a kisugárzásán, hogy bizarr egy szeglete a kastélynak. Eddig azonban részemről nem tapasztaltam semmi rendellenességet. Jó, ez nem teljesen igaz. Több diákot láttam már a saját lábában elesni, tanárok jegyzeteit szimplán szanaszét hullani, azonban nekem még nem kellett szembenéznem semmi különössel. Igazából most sem kéne. Mehetnék tovább. De nem fogok. Érdekel, mi lehet ez. Kezemet a falra teszem a festmény kerete mellett, és közel hajolok, napszemüvegem sötét lencséje mögül figyelve az örvénylő képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Végül is, az csak hárommal több, mint a kötelező, nem is olyan sok, valóban.
Vannak emberek, akik minden tárgyat felvesznek, aztán év végén tapasztalják, hogy bizony egy kicsit túlzásba estek. Nincs olyan jó tájékoztatása az iskolának a diákok felé ilyen téren, és erről mindenképpen szólnia kell majd az igazgatónak is ha alkalma nyílik rá, csak el ne felejtse. Ezt elkerülendő, az asztalához lép, és egy kis emlékeztetőt ír fel az ottani papír tetejére. Mindig van egy tiszta lap kitéve, amit a nap folyamán érkező információkkal ír tele, majd feldátumozza, és a többi mellé fűzi.
- Azt hiszem ez elég más, bár van egy csomó könyvem, ha gondolod, a többségének nyelvezetén viszont sajnos a kakaó se segít.
Mégis be kellett vágnia egy-egy könyvet, ha át akart menni, és nem mindegyik volt tényleg érthető vagy emészthető. Ezek azok, melyek most a polc tetején foglalnak helyet, lejjebb sokkal könnyedebb, de alapnak számító művek várnak arra, hogy valaki levegye őket, és beléjük olvasson. Szerencsénkre Zója olyan, aki szívesen olvassa újra őket.
- Nincs nagy titka. Házilag készül, a lányomra olykor rájön a vágy, hogy segítsen a konyhába, olyankor csinálunk kis apróságokat. Ezek is onnan származnak. Inkább forrócsokinak mondaná az ember, de ahhoz kevesebb tejet kellett volna használnom.
Úgy viszont van, amelyik nagyon fűszeres. Felkelve a fotelből visszasétál az asztalához, és egy kis fa dobozkát vesz a két keze közé, amivel visszasétál, és a fotelbe visszaereszkedés után, felnyitja. Odabenn sok-sok kicsi dobozka van, amire kézzel írták rá, hogy mi van a csokihoz keverve, illetve, hogy milyen csokiból vannak a kis golyók, amik a dobozkákon belül vannak. Nem éppen a legszebb körök, de finomnak mindenképpen finomat, és mivel feloldódnak, így nem is baj, hogy nem olyan szépek.
- Válogass kedvedre, otthon már belefulladok ezekbe, meg szerintem lassan a rellonosok is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Hallgatja a jobbnál-jobb ötleteket Zójától, de valójában minden érve csak kifogás. Nyilván, ha csak ennyi zavarná, meg tudná oldani, hogy ételhez jusson, sőt, bőségesebben is ehetne, mint bárki más ebben a kastélyban. De nem kell neki. Nincs rá szüksége. Illetve a szervezetének volna, hiszen az eddig felszedett tartalékokkal tartja el Shayleent, ami őt egyáltalán nem érdekli. Makacsul hallgat a felvetésre, amúgy sincs semmi humora rebellist játszani, főleg nem olyan felesleges és jelentéktelen dolog miatt, mint az étkezés.
- De én nem vagyok éhes - ugyanaz a nóta minden áldott alkalommal. Talán addig a legjobb, míg tiltakozik, ha ugyanis beletörődve rávágja, hogy jó, lesz nála, csak hagyják békén, az a vég kezdete. Mert az jelenti a végső ellenállást. - Nézze, tudom, hogy másoknak ezek alapdolgok, állandóan esznek, de én nem érzem úgy, hogy kell. Látom, ahogy falnak és csak tömik magukat, én viszont rosszul vagyok tőle. Nem bírom nézni, képtelen vagyok rá és nem vagyok hajlandó több áldozatot hozni holmi kajamennyiségért, mint amennyit eddig hoztam - nem támadó jellegű a hangja, inkább amolyan "tegyél le róla, hogy meggyőzöl". Félreértés ne essék, egészen szimpatikus számára a nő, de ez még nem jelenti azt, hogy minden egy csapásra rendeződik benne. A higgadt válaszon elgondolkodik. Kissé csillapodik vérmérséklete és figyelmesen hallgatja a nőt.
- Tudja, hogy mennyi kalória van egy-egy ropogtatni valóban? Rengeteg. Minél több kalóriát juttatok a szervezetembe, annál kövérebb leszek, nekem pedig az a célom, hogy lefogyjak, a kettő nem összeegyeztethető - széttárja a karját és ismét hátradől. - Próbáltam elmagyarázni a szüleimnek is, hogy egyenek egészségesebben, főztem nekik otthon, de állandóan csak azt szajkózzák, hogy beteg vagyok. Szinte már fizikai fájdalmat jelent nekik, ha nem látják, hogy eszem - keresztbe veti lábait és úgy dönt, ha már itt van, egy élete, egy halála, mesél pár dolgot. Többek között azt, hogy mennyire elege van a szüleiből. Meg sem próbálnak megérteni semmit, a fejével gondolkodni. Minél inkább erőltetik az étkezéseket, Shayleen annál inkább ellenáll, ez pedig ösztönszerű és természetes reakció.
- Én nem azért kezdtem fogyni, hogy valakivé váljak. A fogyás egy életmód, egy olyan kitűzött feladat, amit teljesíteni kell. Csak eleje van, vége nincs. Mert tulajdonképpen, ki számít csinosnak? Angeline Jolie például gyönyörű vékony. De hol vagyok hozzá képest? Félreértés ne essék, nem akarok rá hasonlítani, csak... Csak ha azt kérdezi, ki az, aki szép, na akkor ő az. De például Önön sincs felesleg, velem ellentétben. Szép karcsú - a szél fújdogálása másmilyen. Míg teljesen tökéletesen megállapítja, milyenek mások, magát kövérnek titulálja. Nem akar hasonlítani, csak fogyni. Fogyni, míg nem lesz elég. De hol a határ? Hol húzódik az a mezsgye, amikor már ő is belátja, hogy súlyos az állapot és az ebbe fektetett energia pazarlás és életveszélyes?
- Mindig is szerettem sportolni - halkan kezdi el, mert ezt a kérdést még Shiemi se tette fel neki. - De tudtam, hogy jól jönne, ha megszabadulnék pár kilótól, tudja, úgy könnyebb futni, jobb a teherbíró képesség, ha kevesebb súlyt kell cipelni. Rengeteget olvastam erről, különböző fogyókúrás technikákat, de egyik sem tetszett, így csak ráálltam arra, hogy kevesebbet egyek - az ujjait kezdi piszkálni, ahogy beszél. - Aztán megdicsértek, irigyek voltak. Nem tudták elhinni, hogy mindössze ennyi elég volt ahhoz, hogy fogyjak. Aztán arra gondoltam, ez megy, talán lehetne máshogy is. Milliónyi kalóriatáblázatot tudok fejből, kérdezzen akármit. Különféle recepteket kezdtem elkészíteni, a szüleim talán még büszkék is voltak, de sosem vettek észre - felemeli a fejét és mély levegőt vesz. - Tudja, könnyű úgy szeretni valakit, hogy tökéletesnek látjuk. De ha probléma adódik, akkor a megoldás mindössze annyi, hogy homokba dugjuk a fejünket. Sosem vették észre, ha fogytam. Nem is figyeltek rá. Aztán egyik este, anya bejött a szobámba, fürdés után csak egy törülköző volt rajtam és szinte felsikított, mikor meglátott. Azóta se értem miért. Azt mondta, csont sovány vagyok és ez ijesztő. Akkor vett rólam tudomást először úgy, mint probléma - felkel és járkálni kezd a helyiségben, míg megállapodik az ablaknál. Nyel egy hatalmasat, mielőtt megint belekezdene a történetbe.
- Elkezdtek orvosokhoz cipelni. Milliónyi szakemberhez. Aztán pszichológushoz, én viszont hallgattam. Állandóan csak az volt a lemez, hogy beteg vagyok, segítségre van szükségem. Aztán egymást kezdték okolni, hogy melyikük nem foglalkozott velem eleget, kinek a hibája. A barátaik előtt letagadtak, elvágták a közösségi életemet, hogy senki se lássa a szégyenüket. Engem - hátat fordít az ablaknak és a nőre pillant, tekintete dacos. - De én sosem voltam probléma. Csak a gyerekük akartam lenni. Végig a kezemben volt az irányítás, tudtam, meddig mehetek - hazugság. Hazugság. Hazugság. - De már késő volt. Tökéletesből átmentem szégyenletesbe. Aztán közölték, hogy anorexiás vagyok, de nem igaz. Mert nem lehetek az, nem? Én csak vigyázok az alakomra, egészségesen eszem, az még nem betegség, nem? - megerősítést vár. Valamit, amibe belekapaszkodhat. Fogalma sincs, miért beszélt ennyit. Egyáltalán minek? Nem kéne kiadnia magát, de nem tudta tovább magában tartani a fájdalmat. Minden feszültség és idegesség rajta csattant, senki sem volt kíváncsi rá. Talán a bizalom nem kifizetődő. De jobb, mint a semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mindenki oda meg vissza van a gyönyörűségtől, hogy itt lehet, látom én. Aki nem fanyalogva ül a helyére, az reszket attól, hogy mi vár rá. Jó, van, akin meg az éteri nyugalom uralkodik. Azonban nem az a jellemző. Az első kategóriába tartozik az én drága jó dupla kollégám, Dwayne Warren is, aki most a maga kecsesen, talártalan valójában ledobja magát mellém.
- Ki kellett volna hallgatnom egy kedves, erkölcstelen boszorkányt a Parancsnokságon, de valami kavarodás miatt halasztották, szóval... - vonok vállat a kézfogás után, egy sóhaj kíséretében. Valóban nincs jobb dolgom. Jó, persze, lenne, dehát illik néha odatolni a képemet egy-egy ilyen össznépi jópofizásra. Egyedi, tapintatlan mosolyommal pillantok a férfi elővett mobiljára és figyelem a játékát, néha a képernyőt, néha meg az ábrázatát bámulva, majd körbenézek a jeles társaságon, és visszamerülök a kötetembe, amíg valaki úgy nem dönt, megnyitja az ülést. Vagy hogy mondják ezt itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Szemében megcsillant a reménysugár, hogy végre, végre valahára történik valami, ami nem ugyanaz a taszigálós tippelgetős megoldás, amivel eddig éltek azok, akikhez szülei elküldték.
A legtöbben egyszerűen nem is láttak még metamorfot, és el sem hitték, hogy Adél valóban az, míg át nem színeződött a haja, és a bőre. Akkor aztán majd' kiugrottak a bőrükből, hol az ijedségtől, hol az izgatottságtól. Pedig a kislány csak azt szerette volna, ha normálisként tekintenek rá.
Most pedig lehet találkozhat olyannal, aki talán szintén átment ugyanezeken. Már előrehajolva, izgatottan és kíváncsian figyelt a nő szavaira, az eddigi elutasítása könnyeivel együtt odalett, mintha sose lett volna.
- Jó, az nagyon szuper lenne - mondta.
Hirtelen olyanféle izgatottság lett úrrá rajta, mintha a nő arra készülne, hogy a következő percben felálljon, és behívja az emlegetett lányt, noha mondta, hogy előbb még beszélnie kell vele.
De ahogy lábát lóbálva, ruháját gyűrögetve üldögélt, beköltözött a tudatába az a mérgező kis gondolat is, hogy hiába egy találkozó, esetleg később valamikor másik, ő nem ide jár, ő nem ugorhat ide fel mindennap, és másoktól sem várhatják el, hogy látogassa állandóan, míg meg nem tanulja kezelni a képességét.
Elsötétedett, és lelapult a haja.
- Bárcsak nagyobb lennék már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A léptek egyre közelednek. Egy fiatal srác az, érzem az illatán. Csak jön és jön felém, mígnem simán megbotlik, ahogy itt oly' sokan. A válla az oldalamnak vágódik, Ő pedig szinte tovább gördül rólam a hideg padlóra. Megzavarta az esés, és a bocsánatomat kérve próbál ösztönszerűen értem nyúlni, hogy felsegítsen. Csak hát részemről talpon maradtam. Úgyhogy én adom neki a kezem.
- Az volnék. - bólintok, ahogy bizonytalanul a nevemen szólít, és felhúzom Őt a kőlapokról. Gondoltam, hogy nem direkt jön nekem. Merészség lenne. A kastély ezen szegletén mindennaposak az ilyen balesetek.
- Jól vagy? - kérdezem figyelmesen, végigpillantva rajta. Természetesen látom és érzem, hogy nincs komoly baja, azonban nyilván jól esik neki az érdeklődés. Talán pár horzsolást szerzett, meg kissé megütötte magát, semmi több.
Hirtelen ismét a kavargó festményre kapom aztán fejem, mikor az egy másfajta mozgásba kezd. Az örvénynek vége, ezek már hullámok. Színhullámok. Elhúzódom a fiútól, vissza a képhez. Napszemüvegem sötét lencséin át szemlélem a jelenséget. Ez persze nekem mit sem csökkent az élményen.
- Ugye ezt Te is látod? - pillantok le rá mellém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Nos, akkor előreveszem a fontossági listán a megkeresését, egy hét a maximum, amit kérek, de lehet, hogy előbb is tudok szólni. A szüleidnek is elmondom ezt a megoldást, és Boti is tudni fog róla, így teljesen nyugodt lehetsz. Hol szeretnél beszélni vele? Itt fent, vagy inkább lent? Esetleg a faluban valahol?
Azon se lepődne meg, aha a kislány a házát mondaná. Azon már Leonie óta nem csodálkozik, hogy a diákok képesek teljesen nyugodtan házhoz jönni. A lényeg azonban, hogy olyan hely legyen, ami mindenképpen megnyugtatja a kislányt, hiszen ez mégiscsak egy komoly beszélgetés lesz, melynek jól kell sikerülnie ahhoz, hogy ezen a kétségbeesett és bizonytalan állapoton túl tudjon lendülni.
- Hidd el, az nem olyan mókás, persze, ebben a korban én is nagyobb akartam lenni, aztán valahogy megfordult a dolog. Amint nagyobb lettem, elkezdett hiányozni a gyerekkorom, és a mai napig, szívesen lennék újra gyerek.
Pedig lassan megszületik a második gyereke is, ha minden jól megy, nem biztos, hogy pont azon kellene gondolkoznia, hogy inkább fára mászna és egy szál fürdőruhában pancsolna egy szökőkútban.
- Szeretnél még valamit megbeszélni, vagy szólhatok a szüleidnek, hogy végeztünk? Szerintem már nagyon unják a folyosót.
Szerencsére, ha itt is állnak, hallani nem hallhattak semmit, hiszen a szoba bűbájokkal védett, hogy az orvosi titoktartás, tényleg titok maradhasson. Nem akarja, hogy a portrék akárcsak mondatfoszlányokból is, elkezdjenek összerakni nem létező dolgokat. Hiszen ő pontosan tudja, hogy az ember életével kibabrálni, ahhoz nagyon értenek, de ahhoz, hogy a szájukat befogják, már egyáltalán nem. Ez pedig nem egyszer okozott neki is, és a hozzá járóknak is komoly problémát, van, aki a mai napig nem hevert ki egy durvább pletykát, és olyan is, akinek az egész önbizalmát kell újraépíteni miattuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Esküdözve haladsz a trófeaterem felé. – Az biztos, hogy nem vagyok hajlandó még egy trófeát megsúrolni. Nem én. Elég volt a múltkori büntetőmunka. Már attól is fájnak az ujjbegyeim, ha csak rájuk gondolok. – mondod magadban, és még tovább is folytatnád, ha nem érkeznél meg. Belépsz az ajtón, és várod a jól ismert tisztítószer szagot, de szerencsédre semmi takarítóeszközt nem látsz.
Mivel egy-két lézengő diákon kívül senki sincs bent, így elindulsz az érmek és emléktáblák között, hátha ott rejlik a segítség. De semmi. Már legalább kétszer körbesétáltál, de így sem találtál semmit. Éppen azon gondolkodsz, hogy ideje távoznod, majd később visszajössz, amikor a bejárati ajtó fölött észreveszel egy furcsa díszpajzsot, majd fájdalmasan fölnyögsz.
- Miért kell az ajtó fölé tenni? Oda ki néz föl? – morgolódsz és teszel pár lépést felé, hogy közelebbről is megvizsgálhasd. A pajzson sok betűt látsz egy 5x5-ös négyzetben. Alá a következő szöveget vésték.
„Vezérek között bújik meg az, amire szükséged van.”

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rögtön megfogalmazódik bennem egy válasz a srác sejtelmes mosolyú kis megjegyzésére, azonban nem adom a világ tudtára, hiszen már így is egy életre elég témával szolgáltam az iskolaújság pletykarovatai számára. Jó, nem, nem ezért nem reagálok semmit, csak egyszerűen nem akarom zavarba hozni a fiatal fiút azzal, hogy közlöm Vele: képletesen szólva igenis megtette. Hiszen helyes kölyök.
Kontaktlencse? Optika? Érdekes egy mágustanonctól ilyen szavakat hallani. Nyilván mugli környezetbe való. A varázsvilágban másként oldják meg ezeket a dolgokat. Talán idővel felfedezi és keres más módszert. Minden bizonnyal van rá valami gyógyhatású főzet, vagy egyéb látássegítő. Ez nagy mértékben függ attól, mi okozza az érzéke korlátozottságát. Már majdnem úgy döntök, megvizsgálom, aztán rájövök, ezt nem kéne, az imént említett okokból.
- Nem így szokott kinézni. Ez eredetileg egy tájkép. - magyarázom meg, mi furcsa a festményen, és nagyon remélem, hogy nem azt fogja mondani, hogy Ő még most is tájképként látja, mert azzal csak fokozódna a rejtély.
- Nos... például amiatt, hogy az imént elestél a saját lábadban. Itt mindig történik valami. - felelem meg a fiú kérdését a folyosóval kapcsolatban és körbenézek rajta. Utána visszatekintek a festményre magam előtt. Úgy döntök, kockáztatok. Felemelem nagy, fehér kezem, hogy a képhez érjek.
- Honnan ismersz különben? - érdeklődőm meg, honnan tudja a nevemet. Valószínűsítem, hogy az Edictum kapcsán ilyen jól tájékozott. Miközben kérdezek Tőle, a festményt figyelem. Mutatóujjam végét a hullámzó felületnek nyomom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Azt hiszem a szüleid legnagyobb problémája a dologgal az, hogy ha egészségesen is főzöl, étkezel, nem a megfelelő mennyiséget fogyasztod. A szervezeted lassan felemészti magát, a betegségekkel szemben nem tudsz majd megfelelően védekezni, egyszerűen elsorvadsz, ha nincs benned olyan plusz, amit a szervezeted energiává alakíthat át. Nem azt akarják, hogy menj, és zabálj, ahogy te fogalmaztál. Nem kell beülnöd ebédidőben, és felfalnod mindent, ami előtted van. Kialakíthatsz étrendet. Van egy ismerősöm, aki ebben profi, olyan étrendet állít össze, mely tápláló, de nem hízlaló. Ha azt betartod, nem változol meg külsőre, a szüleid is megnyugodhatnak, és nem kell erről többet beszélgetnünk nekünk se, ha fejlődést látok.
Vannak problémáim nekem is, Minának is, de egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy a hullámzó átlag, az apja miatti sértettsége és társai közel sem olyan vészesek, mint amikor valakinek testkép zavarai vannak, és az egészségével játszik.
- Tudom, a gyerekemnél én is odafigyeltem, hogy miből mennyit adok neki. Szerencsés, olyan szempontból, hogy nem hajlamos a hízásra, azonban szerettem volna, ha odafigyel az étkezésére. De ez nem ugyanaz, mint amit te csinálsz. A szüleidtől kapott figyelem elhalványulásával arányosan csökkent az a mennyiség is, amit megeszel?
Az, hogy valaki szégyenként éli meg, hogy a gyereke beteg, számára elfogadhatatlan. A nőben is egy olyan élet növekszik, mely még gyenge, a terhességéhez képest visszamaradott, és talán nem is jutnak el a végéig, de a gyereke, esélyt akar neki adni, és ha esetleg betegen születik, hát betegen is ugyanúgy felvállalja, hogy az övé, és ugyanúgy szeretni fogja.
- Szerintem nem vagy olyan messze Angelina Jolietól, mint gondolod. De, ha már felhoztad őt. Amióta vékonyabb lett, a bulvársajtó szétszedte őt, sőt, valódi betegséget is diagnosztizáltak nála. Nem feltétlenül az csinos csak, aki olyan vékony, hogy méretben nem talál magára ruhát. Számomra az egyik leggyönyörűbb nő, a legjobb barátnőm, akinek világ életében sportos alakja volt, aztán az évek előrehaladtával a teste átalakult, ma már három gyereket nevel, de még így is gyönyörűnek tartom. Mutatok róla egy képet, sőt egy másik kedves ismerősömről is.
Felállve az asztalhoz lép, hogy a tárcájából kivegyen két képet. Mind a kettőn ugyanaz a gyerek szerepel, két különböző nővel. Az egyikőjük szőke, míg a másik vörös hajú.
- Ő itt a barátnőm, Kriszta, akiről az előbb meséltem. Számomra a kisugárzása és a személyisége teszi őt még gyönyörűbbé, mint amilyen, a másik pedig Katinka, akiről ugyanezt tudom elmondani, pedig testalkatukban ők messze állnak tőled, sőt tőlem is. Mégis, ha valakire hasonlítanom kellene holnaptól, biztos, hogy közülük választanék. Az, hogy mi a szép és mi a csinos, viszonyítás kérdése. Kinek mi az, ami tetszik.  
Az előbb a lány mellé guggolt, amíg a képeket kitette. Zójánk hajlamos mások aurájába bemászni, szereti a fizikai kapcsolatot a másikkal, sokkal jobban rá tud hangolódni, ha úgy érzi, hogy egyfajta bizalom alakult ki kettejük között, még ha igen csekély is, most azonban feláll, és visszaül a helyére. Valljuk be, vannak dolgok, amiket a mostani állapotában már nem feltétlenül tehet meg.
- A sportban ideig – óráig talán jó, ha az emberen nincs plusz, ám idővel ez visszafordul, és bizony nem lesz olyan jó. Nézzük meg a lányokat, akik kviddicseznek az iskolában. Szép, sportos testalkatuk van, de hozzád képest kövérek, pedig ők is folyton nézik, hogy miből mennyit esznek, ha többet, akkor kitolják az edzést, de mégsem küldték még hozzám őket ezzel. Szerintem az, ahogy ők élnek az egészséges mérce olyannál, aki szeret sportolni. Beszélned kéne velük, hogy mit esznek, mennyit, hogy egy kicsit jobban átlásd a lehetőségeidet. Nem kell kevésbé egészségesen étkezned, a világért sem, csak magával az adaggal van a baj. A szüleid sem feltétlenül rosszak, talán csak nem úgy kezelték a helyzetet, ahogy te elvártad volna. Ők nem akarnak neked rosszat azzal, hogy elküldenek pszichológusokhoz, pszichiáterekhez, segíteni akarnak, és úgy vélik, ez a járható út.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Engem aztán egyáltalán nem zavar a fiú bakfis viselkedése meg a necces bemondásai. Hallok és látok én bőven cifrábbakat, amik ugyanígy nem okoznak gondot, pletykálni meg rosszindulatúskodni pedig aztán végképp nem kenyerem. Ettől nem kell tartania. A nevetés közben elém tárt elméletével mondjuk nem vagyok kisegítve, de azt hiszem, nem is vártam ilyesmit. Figyelem tovább a képet, hallgatva a srác viccelődését meg a magyarázatát arról, honnan ismer. Csak bólogatok. Ahogy pedig a festményhez érek, azt tapasztalom, hogy az ujjam nem akad meg a felületen, hanem csúszik bele tovább. Mintha vízbe mártanám.
- Ezért. - felelek a kérdésre, miközben egyre beljebb tolom kezem a képbe, ami immáron csuklóig eltűnt benne. Nem érzek a túloldalon semmit. Mintha egy folyadékba mártanám egyre mélyebben és mélyebben. Lenézek magam mellé a fiúra, majd ismét vissza a kavargó színekre, és elkezdem kihúzni a kezem. Azonban azon semmi változást nem észlelek. Nem festékes, nem nedves. Ugyanolyan, ahogy bedugtam. Hümmögve figyelem ujjaimat.
- Nem tapasztál még ilyesmit más képeknél? - kérdezem meg a diákot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Simi – szokás szerint – nem bírt magával, össze-vissza ugrabugrált,  pattogott, nyüffögött, és – úristen, ugye ő volt az és nem én? – nyáladzott, ahogy majdnem minden hajnalban. Nem lepett meg, egészen hozzászoktam már. Ma azonban semmi sem lohaszthatta le a jó kedvemet, a sok gyakorlás ugyanis ma hajnalok hajnalán végre meghozta gyümölcsét, és én mindenkinek el akartam újságolni, hogy mit tanultam. Egyáltalán nem voltam fáradt, annak ellenére, hogy mindössze pár órácskát szundiztam.
- Na, Simi, ez új rekord. Adj egy pacsit – Emeltem a tenyerem egy ötösre, mire az én drága szőrgombócom jobb híján belefejelt, ahogy tanítottam. Bizony, néhány trükköt nagyon szépen megtanult már a kis aranyos, azonban a kedves, kíméletes ébresztés még nem tartozott ezek közé. Persze keményen dolgozunk rajta.  Lassan, de biztosan.
Az ablakon kinézve észrevettem, hogy a Napocska időről-időre kisütött a felhők közül, ami csak fokozta a jókedvemet. Nem hiába, ugyan a telet is szeretem (szánkózás, hógolyócsata, hóangyalka, hóemberépítés, korcsolyázás, forró csoki) de azért mégiscsak tavaszi gyerek vagyok, s kedvenc évszakom közeledte mosolyt csalt az arcomra. A nagy vidámságtól vezérelve gondosan választottam ki aznapi öltözékemet; ugyan soha nem volt jellemző rám, hogy órák hosszat ácsorogtam a ruhásszekrény vagy a tükör előtt (szerintem arra képtelen lennék), legtöbbször csak magamra kaptam az első színes felsőt meg farmert, ami a kezem ügyébe került, aztán már mentem is a dolgomra. Előkerestem egy sárga farmert, egy régi, kopott pólót, amire pedig pulcsit húztam. SpongyaBob (az egyik kedvenc gyermekkori mesehősöm) virított rajta, majd fejemre kaptam egy szintén ilyen sapkát, a lábamra meg egy cipőt. Elégedett voltam az eredménnyel, a tükörképemre kacsintottam. Simivel az oldalamon szórakozottan jártuk a folyosókat, hogy elújságolhassam valakinek a nagyszerű hírt. Egyszer csak a kastély eddig számomra ismeretlen részére keveredtünk. Közel s távol nem láttam senkit a folyosón, így nem zavartattam magam, nagyokat szökdécselve igyekeztem ráakadni egy ismerős nyomára. Simerius a karjaimba vetette magát, majd az arcomba mászott, én meg vihogva próbáltam leszedni magamról. Azonban – magamhoz híven – nem álltam meg, ugyanúgy folytattam a futkorászást. Pár másodperc múlva valakinek sikerült nekiütköznöm, és a popsimra estem. Simi panaszosan nyüffögve arrébb ugrándozott, én pedig a fenekemet dörzsölgetve álltam talpra.
- Jééé, Alina, sziiiaaaa! Hát te? Mi járatban erre? Csak nem mész valahova? Úúúú, kééépzeld, új varázsigét tanultam! Megmutassam? – Válaszát meg sem várva elővettem a pálcámat, és kimondtam a varázsigét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Békésen rágcsikálva az imént megkaparintott ételt leledztem a Nénivel egy légtérben. A pszichológusi rendelő megvallom igazán érdekfeszítő hely volt, különösen az ideiglenes lakberendezése és az itt tartózkodó Zója néni miatt. Mellesleg, ha ez nem lenne elég, volt kakaó és mennyei meleg pogácsa is. A tantárgyak megbeszélését letudva hozakodtam elő újra az italt illető témával, amelyre persze kielégítő választ is kaptam. A beszélgetőtársam lapra írós jelenetén átsiklottam, mint ahogyan oly sok mindenen. Ezt követve a pszichológus néni könyves megnyilvánulására csak a szemem csillant fel, majd egy kisebb sikoly közepette kiáltottam el magam.
- Jajj, de jó! A könyveket annyira szeretem!
Ezt követve egy aprócska beszédszünetet tartva folytattam is a felszólalásom, de immáron a barna folyadékkal foglalkozva.
- Tényleg? A lányával főz kakaót? Az olyan szuper lehet... Én még senkivel sem főztem, pláne nem kakaót. Nézni viszont már néztem főző embereket... Lelkiekben ott voltam velük, de segíteni nem tudtam nekik, mert nem engedték. Szerintük béna vagyok, mert néha kiöntök ezt-azt, vagy leborítok valamit egy random pillanatban.
A mondataim befejeztével akadt meg a szemem a Néni mozdulatain. Felállt, elsétált az ülőalkalmatosságából felkelve egyenesen az asztalig, majd visszajött egy dobozkával a kezében. Egy furcsa fa ládika volt nála, ami elsőre egy kicsit ijesztő volt, vagyis olyan furcsa. A kíváncsiságtól vezérelve galoppoztam oda a Nénihez a legnagyobb lelkesedéssel. A pogácsát és a kakaót előbb persze lepakoltam, hogy majd ha szükség lesz a kezeimre, ne akadályozzanak. Az ülő hölgy mögé álltam, a vállához kísértetiesen közel leselkedtem az ismeretlen tartalmat rejtő tárgy felé, majd amint felnyílt a rejtélyes doboz, intelligens kijelentést hallattam.
- Óóó... csoki! Ezek nekem nagyon tetszenek. Viszont igaz, hogy a csokoládénak nem is olyan lényeges a külseje, ott az íze számít. Mint ahogyan az embereknél is a belső érték a lényeg... A Rellonosok csokit kapnak? De jó lehet nekik... Apropó válogatni... Én mindet vinném, ha szabad.
Megvallva furcsa egy kijelentés ez az utóbbi mondat részemről. Megkínálnak valamivel, majd kis mohón kifejtettem, hogy annyira örülnék, ha mindet vihetném. Ezeket a szavakat követve indultam meg a hölgyemény elé, hogy ott megállhassak és boci szemeket szegezhessek rá.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ugyan lassan már egy éve – úristen, olyan hosszúnak tűnt, mégis olyan rövidnek érződött – jártam a Bagolykőbe, mégis, még mindig tartogatott meglepetéseket számomra a kastély. Mintha kifogyhatatlan tárháza lett volna belőlük. Ez engem nem zavart, sőt, örültem az újdonságoknak, a változásoknak, ugyanis az állandóságot, a monotonitást hamar meguntam. Már kiskoromban is ahelyett, hogy szépen leültem volna a fenekemre és tévét néztem volna, inkább új helyeket, épületeket, esetleg erdőket fedeztem fel, vagy görkorcsolyáztam, bicikliztem, beálltam a fiúkhoz kosarazni, focizni, bármi jöhetett, csak kellően érdekesnek és szórakoztatónak kellett lennie. Ez máig nem változott, így újabb, kezdetben (eltekintve a nagy hír elújságolásától) céltalan bolyongásom eredményeként kötöttem ki azon a folyosón. Nem nagyon aggódtam amiatt, hogy esetleg nem találok majd vissza, szentül meg voltam győződve arról, hogy valaki majdcsak útbaigazít. Persze ahhoz előbb az kellett, hogy összefussak akár csak egy teremtett lélekkel is.
Vigyázni kell, mit kíván az ember, mert az a valaki, aki a kívánságokat teljesíti, néha picit félreérti a dolgokat, ugyanis szó szerint nekifutottam Alinának. Nagyon megörültem neki, annak ellenére, hogy ő pöppet bosszúsnak nézett ki, s kisvártatva hangot is adott nemtetszésének.
- Igen, hogyne, semmi bajom.  – Válaszoltam. – Te jól vagy? Szerinted hol vagyunk? – Kérdeztem, majd megdögönyöztem Simit.
Miután összevakart a földről, egy csomó kérdést feltettem neki. Persze mellettem szóhoz sem jutott, túlságosan is felpörögtem ahhoz, hogy leálljak olyan apróságok miatt, mint például hogy egyáltalán érdekli-e legújabb sikerélményem. Már vettem is elő a pálcámat, hogy bemutassam a varázslatot.
- Wasser – Mondtam ki, s nagy koncentrálásba kezdtem. Szemeimet behunytam, nyelvemet kissé kidugtam a számból, és vártam a csodát. Azonban valami rosszul sült el, mert ahelyett, hogy gyenge kis vízfolyást fakasztottam volna, a pálcám átmenetileg locsolócsővé változott, végéből csak úgy folyt a víz. Másodpercek alatt sikerült elárasztanom a fél folyosót, én és szegény Alina csupa víz voltunk, még ruháinkból is csöpögött, de még mindig csak úgy ömlött, mintha dézsából öntenék. Legalább könnyű lesz kimosni - Néztem végig magamon. Minden rosszban van valami jó.
- Ajjaj. Valami nem oké. Nem akarja abbahagyni! Nem ennek kéne történnie. A csudába! Mégis mit ronthattam el? – Néztem szomorú, csalódott arccal barátnőmre.  – Most mit csináljunk?
Támadt a remek ötletem. Úgyis tiszta víz volt a ruhánk meg a folyosó is, így a hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és vihogva fröcskölni kezdtem Alinát. Tudtam, hogy ez felidegesíti, ezért futásnak eredtem. – Gyere, kapj el, ha tudsz! Nyenyenye! – Kiáltottam hátra a vállam felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Óóó, az én szüleim legnagyobb problémája az, hogy nem úgy van semmi sem, ahogy ők elképzelik - kissé megemelkedik pulzusa, ahogy kiejti ezeket a szavakat és dühe csak egyre kitörni készül. Érzi a benne rekedt feszültséget. Amit eddig keserűségként élt meg, most hirtelen elemi erővel felfelé kúszó idegességgé és haraggá alakul. - Még szilveszterkor is megszöktem a kastélyból, csak mert ők úgy akarták, hogy itt maradjak és tudja mit? Élveztem! - széttárja a karját, szemeiben dac csillan. - Az étrendet pedig nem nekem találták ki. Magát az evést se nekem találták ki és különben is, honnan veszik, hogy sorvadok lassan? Semmit sem tudnak rólam, senki sem tud semmit. Mindenki csak mondja a magáét, így nem jó, úgy nem jó, állandóan csak a hatalmas és bölcs tanácsok záporoznak, de vették a fáradtságot, hogy egyáltalán komolyan foglalkozzanak velem? Csak hogy tudja, Ön már jobb anyám lenne, mint a vér szerinti, mert Ön már többet foglalkozik velem, mint Ő egész eddigi életemben - fújtat egyet, ez nála tipikus szokás, mikor az érzelmi kitörései alább hagynak. Annyira ingerülten beszélt a szüleiről, ami még őt is meglepte, de valószínűleg Zóját is sokkolni fogja. Mintha egyenesen gyűlölné őket, minden szó, amit csak úgy első felindulásból a nőnek fröcsögött az ő története szerint igaz. Hogy a szülei hogyan látják, az más kérdés. Talán nem zárt volna ki senkit az életéből, ha nem szolgáltak volna rá.
- Mondtam már, a sport miatt kezdtem fogyókúrázni. Ők meg sosem figyeltek annyira, hogy bármit észrevegyenek, így igazából fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy szerettem és szeretem csinálni. Ez megy - határozottan válaszol, érezhető hangján, hogy ebben keresi a kapaszkodót. A kapaszkodót, hogy a maga ura legyen és irányítson. "Ez az egyetlen dolog, amiben érek is valamit." Már csendülne a hangja, hogy kimondja, de végül nem teszi meg. - Az Ön lánya szerencsés - a suttogás alig hallatszik a szobában, Shayleen mégis iszonyúan hangosnak érzékeli. Szinte rögtön vissza is szívná, amit mondott, de úgyis mindegy. Megint a kezét kezdi babrálgatni, csak akkor néz fel ismét, mikor a példaképekre terelődik a szó. Figyelmesen hallgat, de először nem válaszol semmit, hagyja, hogy a nő leguggoljon mellé, bár számára ez a közeli kapcsolat furcsa. Régen fordult elő vele, hogy valaki így beszélt volna hozzá, mindig csak a fenyegető póz jött elő, vagy a remegő kezek. Az idegtől remegő kezek. Zója viszont nyugodt és ezt a lelki békét sikerül valamelyest átragasztania a navinésre. A képeket nézve furcsa fintor jelenik meg az arcán. Félreértés ne essék, nem találja a nőket csúnyának, csak nem tudja elképzelni, hogy ugyanígy nézzen ki. Mert ami nekik jól áll, mármint ez a telt idomok és effektíve a gömbölydedség, addig Shay még csak a gondolattól is retteg. Az első pszichológus például photoshoppal megmutatta neki, milyennek kéne lennie. Mondanunk sem kell, leányzónk olyan hévvel küldte el melegebb égtájakra a szerencsétlent, hogy az attól koldult. Még hogy ő, telten? Vagy akár csak ennél is kövérebben? Ki van zárva. El lehet felejteni.
- Kriszta tényleg szép nő, Katinka talán picit telt, de való igaz, hogy a mosolya ragadós - apró görbét kanyarint az arcára, ahogy visszaemlékszik az előbb látott képekre. - Az a baj, hogy nem tudom, mit csináljak. Mikor Shiemi, az előző pszichológusom elkezdett kezelni, minden olyan különös nézőpontba került. Borzalmas és értelmetlen feladatokat adott. Képzelje, egyik alkalommal azt adta feladatnak, hogy ültessek fűszernövényeket - hitetlenül csóválja meg a fejét, ezzel is mutatva, mekkora baromság az egész, de szinte rögtön folytatja is. - Viszont, ahogy elkezdtem őket nevelgetni, volt valami furcsa késztetésem, hogy törődjek velük. Először utáltam. Aztán minden nap nézegettem őket, hogy biztosan jól meglocsoltam-e őket, a föld rendben van-e és aztán nem sokkal később kicsírázott az első. Tudom, butaság, de olyan büszke voltam magamra, hogy sikerült - elkeseredetten mosolyodik el ismét, mert tudja, hogy azokat a fűszernövényeket nem kapja vissza többször. Arcán legördül egy könnycsepp, ahogy egyik keze nekifeszül a másiknak. Elfehérednek ujjai, ahogy szorongatja a kezeit, azokat a vékony, csontos perceket. A többi sportoló lányt hallgatja, a szüleiről mondott dolgot, majd újabb könny gördül végig vékony arcélén.
- Annyira reménytelen az egész - elcsukló hangon válaszol, de nem tudja, hol is folytassa. - Én nem akartam semmi rosszat, érti? Én csak szerettem volna... Szerettem volna, ha valamiben jó vagyok. De nem sikerült, még ez sem megy. És próbáltam, próbáltam enni, de egyszerűen nem megy. Valahányszor megpróbálom, érzem, hogy kilököm magamból, a gondolattól is rettegek - durván törli le a sós folyadékot az arcáról, ami immáron patakokban ömlik végig rajta. - Mindenki mondja, hogy nem jó és talán tényleg nem jó, de ez az egyetlen, amim van. Nekem nincs más, csak ez - megragadja pólója alját és gyűrögetni kezdi, nem pillant a nőre. A szülei szégyene ráragadt. Szégyelli, hogy olyan, amilyen. De nem is hajlandó tántorítani. Ha valamije még lehet, az a makacssága és a kitartása. De vajon megéri akkor is, ha ez az életébe kerülhet? Nem néz fel, egy pillanatra sem. Ott legbelül tudja, hogy segítségre van szüksége, már csak el kéne fogadni, amit adni akarnak. De ez tűnik a legnehezebb lépésnek. Ismét bízni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Adam és Mat

Amikor Mat bedugja a keretbe a fejét, a lapkavékony, nedves felületen keresztül, valóban, a második oldalon száraz és sötét tér fogadja. A levegő talán egy kissé túlzottan is száraz, ám ez számára nem feltűnő különösebben.
Adam azalatt a rövid idő alatt, míg a kezét átdugta a festményen kavargó, örvénylő színeken, szintén érezhette a más típusú levegőt. Neki már annál ismerősebb, bár semmi különös nincs benne - tipikusan azokon a helyeken ilyen száraz, amelyek mágiával vannak hermetikusan elzárva a külvilágtól. Nem természetellenes jelenség ez annak, aki már régóta a varázsvilág berkeiben forog.
Miután Mat kihúzza a fejét, a festményen látott színkavalkád lustán megmozdul, mintha a víz tetejére csepegtetett olajfestéket piszkálná meg valaki. Nincs is igazán hőmérséklete, se nem meleg, se nem hideg, automatikusan idomul a bőrhöz és a vele kapcsolatban lévő személy testhőjéhez - még Adam sajátságos esetében is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A következő lépésben pontosan azt akartam megejteni, amire most a srác kér engedélyt. Jelesül: belenézni a színkavargásba. Mikor bedugtam a kezem, egy jellegzetes szárazságot éreztem csak a túloldalon, egy védett tér közegét. Nem hiszem hát, hogy gond lenne belőle, így félrehúzódom, helyet adva a diáknak. Figyelem, ahogy feje elmerül. A pulzusa csak az izgalomtól erősödik, semmi mástól. Minden rendben van vele így fejetlenül is. Mikor aztán visszatér a felülettől kissé csapzottá lett fiú, érdeklődő tekintettel hallgatom a beszámolóját. Szóval sötétség.
- Nem vagyok varázsló. - rázom meg a fejemet az ötletére a pálcámmal kapcsolatban. Mágikus lény vagyok, azonban emberi életemben mugli voltam. Nem tudok varázsolni. Kiemelkedő képességekkel viszont rendelkezem.
- De jól látok a sötétben. - fedem fel előtte, hogy nincs is szükségem a pálcára. Nekem az éjszaka a természetes közegem, tehát nem okoz gondot a fény teljes hiánya sem. Ha van odabent bármi, akkor én azt megláthatom. Egy biccentéssel intem hát a srácot arra, hogy legyen szíves ismét odaengedni, majd a kép elé állok. Előveszek a zsebemből egy hajgumit, lazán hátrafogom a hajam, aztán kezem a fal mellé támasztom a festmény mellett, és arcomat a kavargó színekbe merítem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Fejetlenség Folyosója… Hm. Sokat hallottam már a kastély ezen részéről, s maga az elnevezés is sokat sejtetett. A sztorik alapján itt mindig történik valami, olyan nincs, hogy rend és nyugalom legyen. Párszor gondoltam is rá, hogy megnézem magamnak, de valahogy nem jutottam el odáig. Egészen eddig a napig. Jól körülnéztem, de nem találtam semmi furcsát, így kissé csalódott voltam. Nem is tudom, mit vártam, talán cigánykerekeket hányó majmokat, énekelő gyertyatartókat, táncoló bohócokat... ezek közül egy sem mutatkozott.
Miután kimondtam a varázsigét, Lina nevetett egy sort, bár nem értettem, mi olyan vicces benne. Persze abban a pillanatban lefagyott a mosoly az arcáról, amint a pálcámból feltört a víz. Egyből leüvöltött, mire kissé elszontyolodtam, ugyanis nem bírom, ha kiabálnak velem, valamiért rögtön kedvem támad elbújni egy sarokba.
- Mégis mit? Fogalmam sincs, hogy mi történik! Arról meg pláne, hogy mit kéne tennem! – Néztem rá segélykérőn, kissé bepánikolva.
- De, komolyan mondom, mert nem ennek kéne történnie… Eredetileg csak egy gyenge kis vízfolyást kellett volna fakasztanom... – Mondtam picit talán sírós hangon.
- Kislányok, mi a frászt csináltok itt? Azonnal hagyjátok abba, normálisak vagytok ti?! – Üvöltött ránk az egyik portré, mire először kissé megszeppenve néztem rá, de aztán dühbe gurultam. – Hé, maga ne szóljon bele, tessék engem békén hagyni! – Atyám, épp elég nekem, hogy elrontottam a dolgot, nem kell még egy festménynek is kiabálnia velem!
A pálcámból még mindig csak úgy folyt a víz, elárasztottam az egész folyosót, és még ki tudja, mit, én pedig nem tudtam, hogy most mégis mitévő legyek. Simi kétségbeesett nyüffögésére lettem figyelmes, mire gyorsan felkaptam a padlóról. Szegénykém ekkorra már csuromvizes volt. Alinától csak annyi tellett, hogy dühösen rugdosni kezdte a vizet, mintha ettől az megijedne, és visszafolydogálna oda, ahonnan jött. Mivel ez nem történt meg, gondoltam, akkor szórakozzunk egy kicsit. Lina a fröcskölésemet nem vette jó néven (ahogyan arra számítottam is). Erre onnan jöttem rá, hogy ahelyett, hogy velem együtt nevetett vagy visszafröcskölt volna, ő a halálom körülményeit kezdte velem részletesen ismertetni, majd mikor futásnak eredtem (szentül meg voltam győződve arról, hogy a nyomomba fog eredni), csak utánam kiáltott. „Remélem, pofára esel” – barátság level Alina. A hosszú évek alatt már megszoktam az ilyen és ehhez hasonló csipkelődéseit, őt így kell szeretni. Magamban jót nevettem ezen, egészen addig, amíg a „jóslata” be nem igazolódott.
A vízben futva összeakadtak a lábaim, és hatalmasat borultam. Simerius kicsúszott a kezemből, és vagy másfél méternyit szállt a levegőben. Próbáltam megmenteni a csobbanástól, esés közben az irányába vetődtem, hátha sikerül még időben elkapnom. Valahogy úgy nézhettem ki, mint egy gyilkos bálna, de hát, ez van. Kicsit elszámítottam magamat, ennek köszönhetően ahelyett, hogy az én kissé ázott, lila szőrgombócom a kezembe pottyant volna, a fejemen landolt. Ahogy elmerültem a vízben, hallottam, hogy valami koppan. Jesszusom, ez a fejem volt?
Reméltem, Alina azért érzékelt valamit, akármit ebből a kis jelenetből, és a megmentésemre siet…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba