36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. január 13. 18:56 | Link

Vasil Előzmény

Michelle, a mindig kiegyensúlyozott Michelle kissé pánikba esett. Most épp a gyengélkedőn csücsül Vasil ágya mellett, akit már elláttak a gyógyítók, vagyis pontosabban egy, Lorelai. A korcsolyapályás baleset pillanatok tört része alatt sikerült és bár a rellonosnak is fáj egy picit a térde és könyöke, azért közel sem olyan vészes a helyzete, mint a fiúnak. Amikor landoltak, sajnos nem álltak meg a jég közepén, hanem iszonyat sebességgel kezdtek száguldani a fal felé és bár kapálózhattak volna a megállásért, felesleges volt. Vasil nagyon csúnyán beverte a fejét, mondhatni teljes lendülettel csapódott neki a pálya szélének, ezzel egyidejűleg pedig megszabadult az eszméletétől is. Az mondjuk vigasztaló lehet, hogy a korábbinál hülyébbé nem igen válhat, de szőkeségünk humorérzéke valahol elfogyott félúton a kastély felé. Fellebegtette az eszméletlen fiút és fájó láb ide vagy oda, futott. Soha, senkiért nem aggódik, de mivel a navinés konkrétan felfogta a Venant lány zuhanását és még karakteres bika módjára neki is rontott a falnak, így Michelle minden erejével a kastélyba jutáson dolgozott. Kissé bicegve, de felkocogott és most is arra vár, hogy Vasil magához térjen. Rémes volt az a hisztis gyerek, az anyjáról nem is beszélve. Hiába a sok bocsánatkérés, a rellonos elküldte őket melegebb éghajlatra.
Felpillant az órára és konstatálja, hogy lassan este tíz, takarodó van. Mindegy, akkor itt alszik, nem megy haza. A hirtelen feléledt aggodalom kissé megijeszti. Viszont annyi pozitívum van, hogy jól megnézi magának a navinést, ezt ugyanis eddig nem tette meg. Amúgy, ez titok, de egy gyengébb pillanatában, valamikor kilenc körül megpuszilta Vasil feje búbját és elmormolt egy köszönömöt. Na de ez hétpecsétes. Senki sem tudhatja meg, főleg a bolgár nem. Keresztbe veti lábát és finoman a fiú kezébe csúsztatja sajátját. Csak annyit akar, hogy felébredjen, aztán már itt sincs, de meg kell győződnie arról, hogy nem lett komolyabb baja. Addig márpedig nem mozdul innen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jenny Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 536
Írta: 2015. január 13. 19:07 | Link

Lorelai

*Halványan elmosolyodik, egész kedvesnek tűnik a nő, bár inkább azt kívánná, hogy nem ilyen helyzetben találkoztak volna először. Biztos benne, hogy sokat tudna mesélni neki a gyógyításról, amire más esetben figyelni is, de most úgyse tudna annyira koncentrálni, amennyire egyébként szeretne. Azért érdeklődve figyeli a nő válaszát a kérdésére, amiből sok újat nem tudott meg, de az mindenesetre kicsit megnyugtatja, hogy időben érkezett.*
- Egyáltalán hogyan kaphattam el ezt? Hiszen csak megfázásom vollt.
*Mondja halkan, nem erőlteti túl magát, a beszéd is nehezére esik most. Elgondolkodva figyeli a nő mozdulatait, kicsit megnyugtatja az, hogy Lorelai szerint még időben érkezett. Még jó, hogy nincs a hátán szeme, azért az már jobban idegesítené, hogy több helyen is vannak rajta kiütések, nemcsak az oldalán.*
- Vannak ismerőseim a Navinében nekem is. Mikor végeztél?
*Kíváncsiságát azért nem tudja leplezni, bármennyire is nem érzi jól magát, a természetét nem vetkőzi le.*
- Egész jó, bár nem mondhatom, hogy minden a kedvencem.
*A nő következő kérdésén elgondolkodik, majd felmutatja a tenyerét, amin egy apró, félig gyógyult vágás látszik.*
- Vacsora közben pár napja megcsúszott a kés a kezemben. Milyen különleges dologra gondolsz?
*Kérdezi, miközben figyeli a nő tevékenységét. Már előre tudja, valószínűleg valami förtelmes ízű bájitalt kever, azok mindig azok.*
- Az megnyugtató, hogy tudod, mi a baj.
*Mormogja félhangosan, kissé könnyedebben veszi a levegőt, de még mindig nem teljesen jól.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. január 13. 20:03 | Link

Jenny


- Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, honnan kaphattad el, de nem is ez a lényeg most. - Vallom meg őszintén. - Hanem az, hogy jobban leszel nemsokára, jó kezekben vagy. - Mondom el neki, hogy mire kell most mindenképpen koncentrálnia. A felépülés gyakran az emberi lélek erősségén is múlik, az akaráson. Sőt, talán javában azon múlik. Jenny nem tűnik egy hirtelen lánynak, nem úgy látszik, mint aki pánikol és borúlátó, hála istennek. Ez jó, főleg, mert gyógyítóként a testet általában könnyedén, vagy sok munkával, de helyre tudjuk rakni. Az ember lelket viszont nagyon nehéz közben ápolnunk, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ne rémisszem halálra ezt a lányt.
 - Hát, a mestertanonci éveim javát egy különleges, gyógyítókra szakosodott intézetben végeztem, Japánban. - Magyarázom, mert ennél többet nem tudok, pontosan mikor jöttem el onnan, de így legalább tudok mesélni, ha akar kérdezhet Japánról, gyógyításról. A csevegés fontos eleme a gyógyításnak. Elvonja a figyelmet az egészről, máshova kell koncentrálnia, így talán nem is fáj annyira, könnyebb csak úgy lélegezni, hogy oda se figyel.
- Mit szeretnél csinálni az iskola után? - Kérdezem tőle a szokásost, amit minden diáktól rendszeresen megkérdeznek. Mi leszel, ha nagy leszel? Én olyan hivatást választottam, amire feltettem az életem is. És nem lennék már teljes nélküle, nem lennék ugyanaz a személy nélküle.
A következő válaszra kihagy a szívem egy ütemet, de ugyanazzal az arckifejezéssel rázom a bájitalos üveget, aminek élénk lila színe van, a szimata nem a legjobb, de kapott bele pár csepp erdei gyümölcsös ízesítőt, az talán elnyomja majd kicsit a borzasztó ízét.
- Úgy érted, összevéreztél valamit? - Nagyot nyelek, és nem tudok nem különösen érdeklődő lenni a dologgal kapcsolatban. De nekem is vannak határaim és hiába tűnök rendíthetetlennek kívülről, belül remegek. Remélem semmi komoly. Nem szabad komolynak lennie.
- Igen, tudom mi a baj és tudom kezelni is, szóval emiatt nem kell aggódnod. Ülj fel, kérlek és idd meg ezt. - Nyújtom az egyik kezem, hogy felsegíthessem őt, ha szüksége van rá, és ha ül, odanyújtom neki a poharat. - Nem lesz a leginkább kellemes, kicsit égető érzés lesz, de le kell húzni az egészet. Ha lent van, nem fog visszajönni, elvileg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jenny Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 536
Írta: 2015. január 13. 20:14 | Link

Lorelai

*Érdeklődve figyeli a nő válaszát, kezd kicsit jobban lenni, már a kiütések sem viszketnek igazán, még a bőre melegségét azért érzi kicsit. Az őszinteségre biccent, úgy van vele, hogy jobb tudni az igazságot, mint nem tudni semmit.*
- Főleg, hogy nem érkeztem túl későn, ennyire mazochista nem vagyok. Milyen Japán? Sosem jártam még ott.
*Fut arcára egy halovány mosoly. Megnyugtatja a nő pozitív viselkedése, bár tudja, hogy gyógyítóként ez a dolga, de ő úgy látja, különösen jól ért az emberekhez Lorelai. Néha azért oda-odatéved a keze az oldalához, ahol érzi a viszketést, meg akarná vakarni szívesen.*
- Sárkánykutató szakon vagyok, de pedagógiát is szeretnék tanulni, szívesen oktatnék az előkészítőben.
*Kissé elfintorodik a bájital szagára, de nem annyira láthatóan, viszont a nő kérdésére felkapja a fejét.*
- Azt hiszem, csak a kést, meg maximum egy zsebkendőt, amit utána kidobtam.
*Gondolkodik el, majd óvatosan megfogja a nő kezét, és feltornázza magát ülő helyzetbe. Pár másodpercig csak ül, hogy meg tudja-e tartani magát, kicsit erősebbnek érzi már a testét, így átveszi a bájitalt.*
- Remélem, nem csak elvileg.
*Szól kissé aggódó hangon, de vesz egy levegőt, majd lehúzza a bájitalt. Elfintorodik a furcsa ízre, az erdei gyümölcs és a borzasztó íz keveréke érdekesen hat, majd torkához kap, ahogy érzi végigfolyni az égető érzést. Pár percig csak így ücsörög, egyelőre nem érez semmilyen hatást, de légzése kezd egyenetlenebbé válni újra.*
Utoljára módosította:Jenny Miles, 2015. január 13. 20:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. január 13. 20:37 | Link


Fura szagokat érez és csendet. A feje elég keményen fáj, pedig érzi, hogy kissé le vannak tompítva az érzékei. A szemei még nem nyílnak ki, előbb elgondolkodik, hogy mi is van most vele és hol lehet. ~ Mi is volt az előbb? Tél, hideg, korcsolya, Michelle. Áhh, a szőke francia fruska! Majd megtanítom korizni rendesen, mert ez nem az igazi, hehe. Milyen kis jó fej volt és… Áhhhá! Elestünk. ~ Emlékszik már vissza, ezek szerint beüthette a fejét, különben miért is fájna. Na meg a háta és a keze sem épp fájdalommentes, a dereka is beütődhetett… szóval a félig oldalt és hátra eshetett. Még mondott is valamit neki, mielőtt elájult, mit is? Mindegy, most valami puhábban és melegebb dolgon fekszik, mint a jég, ideje megtudni, hogy hol van. Kinyitja a szemét és meglátja a szőkét, éppen elgondolkodva néz másfelé. Vajon miért van vele, talán történt valami más is? Vagy esetleg ő hozta ide, vagy épp a szőkénél vannak, és azt várja, hogy elküldhesse? Talán nem így van, hiszen Vasil úgy gondolja, hogy jóban vannak. Emellett azt érzi, hogy valami van a kezében, de csak azt tudja, hogy puha valami, egyelőre nem nézi meg mi az. Körbepillant amennyire csak lehetséges, valami szobában lehetnek, de gőze sincs hol. Az illatok a gyengélkedőt sugallják, de még sosem járt a Bagolykő elfekvőjében.
- Helló Michelle – szól, de ennek a két szónak a 70%-a hallatszik csak szétszabdalva. Kissé kiszáradt a torka, meg is köszörüli, és közben automatikusan szorítja össze a kezeit. A bal kezében viszont még mindig ott van valami, ami Michelle keze lehet, jön rá hirtelen, így gyorsan elengedi a szorításból a másik kezét.
- Miért nem a koripályán vagyunk? Ennyire súlyos? – néz a lányra, majd hirtelen remek ötlettől vezérelve megpróbál felülni, ezzel együtt pedig jó nagy fájdalom-szőnyegbombázás éri a testét, amire hangosan felszisszen, de a mozdulatot nem kívánja abbahagyni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. január 13. 21:03 | Link

Vasil

A szőke kissé nyúzott a baleset miatt, főleg, mivel már két órája eszméletlen Vasil. Semmi jót nem jelent, bár Lori mondta, hogy egy ideig aludni fog, na de az "egy ideig" nem említette, hogy órákat jelent. Félidőben Michelle elvesztette az önkontrollját, de mivel senki sem volt tanúja, így nem kell gyilkolnia. Még szerencse. Most azonban a navinés kezét finoman fogva ül és gondolkodik. Vagy inkább bambul. Aztán hirtelen, illetve annyira nem hirtelen, de a fiú felébred. A Venant lány megkönnyebbülten sóhajt fel, most már minden rendben lesz. Az ébredező Vasilra pillantva viszont picit elmosolyodik.
- Helló, te bolgár bika - a név találó, tök fejjel ment a falnak. A torokköszörülésnél úgy gondolja, illene vizet adni a szerencsétlen szomjazónak, de mikor erre gondol, Vasil megszorítja a kezét. Aztán lazít is rajta, ekkor pedig Michelle is ráeszmél, hogy még mindig fogja. Nos, ezzel érkezik el a pont, amikor el is engedi, ennyi elég is volt az aggodalmas anyuci szerepből. Minden oké, a navis meggyógyul, soha jobban nem lesz, kötelességét elvégezte, ennyi volt.
- Elvesztetted az eszméleted, de megmaradsz - közli egyszerűen, majd a pohár vízért nyúl, pont akkor, mikor Vasil felülni készül. Naná, hogy fáj neki, mégis mit gondolt? Kinyitja a szemét és kutya baja, kipattan az ágyból? Szőkeségünk a poharat visszateszi a helyére és felkel, hogy visszanyomja a fiút az ágyra, majd azzal a lendülettel le is csüccsen a szélére. Lemondóan sóhajt egyet és megrázza a fejét. Ejnye.
- Mi lenne, ha nem próbálnál meg akrobatizálni? Nem vagy még jól, muszáj az éjszakát a gyengélkedő töltened - kezeit az ölébe ejti és úgy néz a bolgárra, mint egy kisgyerekre, aki otthon fekszik betegen, de mindenáron játszani akar. A Venant menne már haza, de ameddig a fiú vissza nem alszik, addig muszáj szóval tartania, mert különben képes és felkel, hogy visszamenjen a Navinébe. Pedig most nem arra van szüksége. Ejj, ejj.
- Egyébként köszönöm - mellékesen még hozzáteszi, mert hát hozzá kell tennie. Ha Vasil nem fordul alulra, Michelle is úgy jár, mint ő. Az lett volna csak szép...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. január 13. 21:31 | Link


- Bolgár bika? Bár azok is elvesztik a fejüket, ha olyat látnak… - vigyorog a szőkére egy pillanatig, de a mindenféle fájdalom sajnos nyugalomra inti és koncentrációra. Arra kell összpontosítania, hogy ne fájjon az egész teste, nem jó elesni a koripályán, főleg úgy, ahogy arra is figyelsz, hogy a fejedet is jól bevágd. Michelle elengedi a kezét, ezek szerint valami Chi-t áramoltathatott belé, ezért van jobban. Minden más csak kitaláció.
- Az előbbire rájöttem, a másodikban még nem vagyok biztos - fintorodik el, nem szeret gyengének látszani, főleg egy lány előtt. Bulgáriában ezt nem tehette volna meg büntetlenül, de látszik, hogy lazul a gyeplő, és itt kimutathatja azt is, ha fáj valamije. Ezért meg is próbálkozik egy felkeléssel, de nem a Birodalom ellen, csak úgy, az ágyból. Michelle ezt nem hagyja, Vasil pedig annyira nem ellenkezik, hiszen mindene belesajdul az okos mozdulatára.
- Jól van anyu! Maradok, ha már ilyen szépen kérsz – rázza meg a fejét áldühösen, belül meg örül, hogy Michelle ilyen figyelmes vele. Miért is örül neki? Nem tudná megmondani, csak, ha mélyen magába nézne, az meg ugye gusztustalan. Szóval egyelőre nem gondol nagyon másra, csak magára, a fájdalmára és arra, hogy itt kell maradnia. Bár, ha Michelle is marad, akkor annyira nem is gond. Kezdi megszokni a lány közelségét, valahogy mindig összeakadnak az útjaik. Azt nem tudja, hogy ez mennyire idegesítő lehet a másiknak, de őt feldobja a szőke lány jelenléte. Szerencsére csak a kedvét, különben elég fájdalmas zuhanása lenne, ma már másodjára.
- Nagyon szívesen! Mit is? – néz rá értetlenül, most nem forognak olyan jól a fogaskerekek. – Egyébként gondolom te hoztál be, szóval én köszönöm neked. Remélem megérte a fáradságot – egy hálás, kedvesebb mosolyt küld most Michelle felé, tényleg hálás mindenért. Biztosan behozta volna más is, és ha így is történt már itt hagyta volna. Látja, hogy a gyertyák égnek, tehát már este van, sokat lehetett ájult. Viszont nem akar visszaélni a másik jóindulatával sem.
- Egy kis vizet kaphatnék, kérlek?! – kérleli a rellonost, reméli, hogy gyorsan meg is kapja, és egy kicsit enyhítheti a száraz torkát.
- Amúgy menj csak, megleszek már, biztosan dolgod van. Én meg elfeküdgetek itt még egy darabig. Így is sokkal tartozom már neked – mondja mosolyogva, majd behunyja a szemeit egy kicsit. Úgy érzi, hogy így azért jobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. január 13. 21:53 | Link

Vasil

Vasil még csak most ébredezik, de máris vicces kedvében érzi magát, ez jellemző. Most viszont Michelle hajlandó eltekinteni a szigorúságtól, inkább csak megforgatja szemeit. Mit tehetne, de tényleg? Ez a szerencsétlen már egyszer elvesztette ma az eszméletét, elég az neki. Így is eszméletlen élmény volt.
- Nagyon vicces. Tovább fogsz minket boldogítani, előre tudom - teátrálisan dramatizálja túl a dolgot, szinte meg is sajnálná az ember, ha nem tudná, hogy végtelenül humoros hangulatában van. A felkelés ötletét egyből elveti, már csak azért is, mert nem szereti, ha egy fiú sziszeg. Ne sziszegjen, fájjon csendben magának, és ha már ilyen jól elvan, talán gondolkozzon is, mielőtt cselekszik. Bár jelenleg a fejét ért sérülések miatt ez ideiglenesen kivitelezhetetlen, a rellonos tart tőle, hogy ez a helyzet később sem fog változni.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál - meleg mosoly költözik arcára, de továbbra is csak ül az ágy szélén, nem mozdul, pedig mehetne. Hihetetlen, hogy ez a fickó ott van, ahol nem kéne lennie, most meg még hőst is csinál magából. Illetve mártír hőst. Lovagiasan mentette meg Michelle-t a fal csókjától, ez pedig valahol bosszantja a lányt. Nem szorul ő segítségre, nehezen viseli, ha vigyáznak rá. Eddig se tették, fura lenne, ha most kezdenék el.
- Hogy vállaltad helyettem a hülyülés egy fájdalmasabb formáját - azzal biccent a fiú feje felé. - Hogy megérte-e, az majd később kiderül - legyint egyet, a kijelentésére. Nyilván megérte. Bár még csak most kezdődött el az új év, a jótétlélek csupor ki is ürült, szóval nagy bajban lesz, ha megint valaki segítségére kell majd sietnie. Mondhatni Vasil másfél hét leforgása alatt elfogyasztotta az egész éves segítségnyújtási hajlandóságot, s mivel Michelle jogilag nem kötelezett a rászorulók megsegítésére, így valószínűleg egy ideig hanyagolni fogja az efféle tevékenységet.
A kérésre az éjjeli szekrényhez nyúl, hogy levegye róla a poharat és odaadja a bolgárnak. Hát azért már megitatni nem fogja, kérem alássan, csak nem olyan szerencsétlen, hogy magára öntse... Ha meg igen, ez csak víz, megszárad. De azért reménykedjünk a legjobbakban.
- Itt kell valószínűleg éjszakáznom, ha nem szeretnék egy zaftos büntetőmunkát, elmúlt este tíz, hemzseg a prefektusoktól a suli - egy újabb lemondó sóhaj hagyja el ajkait és megint az órára pillant. Esélytelen. Viszont a listájára feljegyzi az illúziómágia tanulást. Bárcsak elrejtőzhetne mindenki elől... De nincs így, úgyhogy ez az éjszaka egy kényelmetlen széken fog telni. Ezután viszont egy masszázskupont behajt Vasilon, az fix.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. január 13. 22:28 | Link


A humorérzéke, az a kevés, ami van, nem veszett el teljesen. Így is tud simán hülyeségeket mondani, főleg, ha a fejében is megkavarodott a húslé. Biztosan tudja, hogy ma nem szabadul innen el, bár egy gyógyító sincs itt, hacsak nem nevezhetjük Michelle mosolyát annak.
Nem tud nyugton maradni, de a szőke lány nem hagy neki más lehetőséget, így visszafeküdvén a kényelmes ágyba csak egy kicsit szájkaratézni tud. A rellonos nem veszi zokon neki, még egy kicsit viccelődik is, Vasil elmosolyodik azonnal.
- Bélpoklos öreganyám van, ezt kell megélnem – kacag egy kicsit, de minden mozdulat apró fájdalomingert indít el a testében, így a nevetése is igen gyorsan „aú”-ba fordul. Elesett valamiért, de még mindig nem tudja, hogy mi lehetett a hiba, hiszen nem tűnt semmi szokatlannak. Talán egy manó kihúzta a lábát bosszúból a múltkori miatt.
- Á, értem. Azért nem fogom sűrűn bevállalni, eléggé gyorsan megszabadulhatnál tőlem. Az meg milyen rossz lenne már neked, nem? - széles vigyor, de most figyel arra, hogy csak az arca mozogjon, ő maga mozdulatlan maradjon. tulajdonképpen ez is elég hülyén néz ki, így a mai nap újabb lebőgés a szőke lány előtt. valahogy nem tud normális lenni mellette, mindig kihozza belőle a szerencsétlen énjét.
A pohár vizet elveszi és egy kissé ügyetlenül, de próbálkozik meginni fekve, nagyrészt sikerül is, csak pár csepp folyik az arcára, azt meg rövid időn belül letörli.
- Köszi, mindjárt jobb így beszélni, mint a sivatagszáraz torokkal – visszaadja a poharat, és a pálcája után kutakodik. Nyilván nincs most nála, de ilyenkor hova tehetik? Kissé bepánikol és közben megkérdezi a lányt, hogy hol éjszakázik.
- Csak nem büntetnek meg, ha a gyenguszról mész, nem? A mestertanoncoknak meg lehet közlekedni, vagy ezt rosszul olvastam? A pálcámat láttad valahol? – kérdezi kényelmetlenül, hiányzik neki. Hozzá nőtt már a mindennapjaihoz, hogy a közelében van. Már arra is gondolt, hogy wasserral fogja a vizet a szájába locsolni, akkor nem szorul más segítségére.
- Persze, ha szeretnél maradhatsz. Van itt üres ágy is, idetolhatnád és… - huncut mosoly villant. - … marha jót aludnánk egymás mellett – kacag egyet szívből, majd az újabb fájdalom hatására lenyugszik egy kicsit. Ez nem megy ma és nem kéne erőltetnie az egészet.
- Nem akarok itt izé lenni… de szívesen meghálálom ám, tényleg. Mondjuk megtanítalak korizni, hogy máskor jobban figyelhess – mosolyog, majd újra behunyja a szemeit. Most az egyszer nem kíváncsi rá, hogy milyen fejet vág a szőke szépség. Azért mégiscsak meggondolja magát, és kinyitja a szemeit, hogy lássa…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 23. 19:14 | Link

Csapat - a központban Dasha
 ~ A meccs után öt-tíz perccel. [Zárt]


Vége az Eridon-Levita meccsnek.
A hótól nem sok mindent láttam, de annál még valamennyire képben voltam, hogy Dasha lezuhant.  A fogónk és a kedves mestertanoncunk pedig úgy döntött, hogy ők most ölelkezni fognak a pályán és szépen egymásba rohantak, aztán nevetve az egyik lelátóra zuhantak. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ez volt a céluk, mindenesetre a csapat negyede a gyengélkedőn van… De Nedra végül is elkapta a cikeszt, szóval nyertünk, ami jó hír, a sok törés viszont nem. Aucs. Én szerencsére a seprűn maradtam a meccs végéig, ezért is értem fel olyan gyorsan a kastélyba. A sípszó után meg sem vártam, amíg Ákos mondott valamit, rögtön rohantam fel a kastélyba. Még azzal sem vesződtem, hogy átöltözzek, vagy ilyesmi. Kit érdekel az most ilyenkor?
A tömeg még a pályánál lehetett, amikor én már a második emeletre vezető lépcsősor aljához értem, szóval senki sem gátolt meg abban, hogy felérjek a gyengélkedőre. Az ajtót pedig gyakorlatilag berúgtam – de azért még sem. Na jó, csak berontottam és azt is kézzel tettem, de nem volt olyan hangos… Meg szerintem a lányok sem aludtak már, bár ki tudja… elég nagyot eshettek, Nedráék meg ugye összeölelkeztek a levegőben… Na de a gyengélkedő. Fújtatva masíroztam oda a szobatársam ágyához, akinek már ugyan nyitva volt a szeme, de nem voltam biztos abban, hogy hall-e engem. Nem tudom miért ne hallana, de pontosan nem láttam, hogy  hogyan zuhant le, bármi megtörténhetett.
- Da…sha? -
Nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne essek itt össze helyben én is, jól néznénk ki, ha már fél Levita kviddicscsapat a gyengélkedőn maradna. A hangom még is elcsuklott a neve közepén, az ágya melletti székre roskadtam és ujjaimat összefonva a két combom közé csúsztattam kezeimet. A jobb lábam még mindig remegett, kipirosodtam a futástól és azt sem tudtam pontosan, hogy a csapat többi tagja mikor fut be. Majd csak jönnek…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 23. 19:35 | Link

Csapat és bárki <3

Kissé nehezen tudtam kinyitni szemeimet, de bár ne tettem volna. A sötétségből először a hófehér plafont pillantottam meg, majd a szoba többi része is szépen fokozatosan feltárult előttem. Pár másodpercig nem fogtam fel, hogy mit látok, eléggé kómás állapotban voltam, de aztán visszatértek emlékeim. Riadtan rezzenek egyet az ágyban, gondolkodás nélkül pattantam volna ki ideiglenes fekvőhelyemből, de a fájdalom belenyilallt a hátamba, ami visszavonulásra kényszerített. Azért küszködtem egy kicsit, amíg sikerült legalább felülnöm. Kétségbeesetten hajamba túrtam és próbáltam megfejteni, hogy mi az isten történhetett. Nekem a kviddicspályán kellett volna lennem, nem egy ilyen helyen. Kénytelen voltam elfogadni, hogy nagy valószínűséggel ütköztem, minek következtében elvesztettem eszméletem és itt kötöttem ki. Utolsó emlékem csupán az, hogy repültem az eridonos karikák felé, majd egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon. Valaki agyonvert, vagy mi?
A gyógyítók ezúttal is kitettek magukért. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem jártam a gyengélkedőn, mert a taekwondo miatt már látogattam el párszor ide, de mindig józanon. Most viszont kénytelen voltam megtapasztalni, hogy milyen itt ébredni. Kaptam kötést a hátamra és a fejemre is, szinte már úgy néztem ki, mint egy múmia. Mivel fel tudtam ülni, ezért szerencsére nem tört el a lapockám és mivel még tudok gondolkozni, így nem hiszem, hogy megrepedt volna a koponyám. Még csak az kéne!
Legszívesebben lerohantam volna a csapatomhoz majd azonnal visszaszálltam volna seprűmre és folytattam volna a mérkőzést. Nyújtózkodtam kicsit, - amennyire bírtam üvöltés nélkül – hátha látok valami ablakon keresztül a  meccsből, de magam sem hittem, hogy elérem célom, nem is értem. Még mindig bennem volt a küzdés, a tudat, hogy cserbenhagytam a csapatot pedig méregként emésztette szívem, jobban fájt, mint a sérüléseim. Próbálkoztam a felállással is, de amint lábaimra helyeztem a testsúlyom rögtön elszédültem, úgyhogy inkább visszafeküdtem az ágyba. Ez így nem fog menni. Ha csillagokat látok, akkor a repülésről is lemondhatok, a héten biztosan. Visszahelyezkedtem abba a pozícióba, amiben felébredtem, az volt a legkényelmesebb a hátamnak, bár egyáltalán nem volt kényelmesnek mondható. A fejemmel nem tudtam mit kezdeni, fájt, bizony nagyon fájt az a pont, ahol a legnagyobb ütést kaptam. Könnyektől nedves szemeimet is becsuktam, igyekeztem lenyugtatni magam, amikor a gyengélkedő ajtaja szinte robbanásszerűen kinyitódott. Nem fókuszáltam be azonnal Izát, de ahogy közelebb jött felismertem. Barátnőm a nevemet kimondva leült az ágyam mellett lévő székre, miközben a fejemet felé fordítottam.
- Mi a sz*r történt? – Kérdeztem mérges és felháborodott hangon. Nem szoktam magyarul sokat csúnyán beszélni, de most kitört belőlem és nem bírtam visszafogni magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 23. 20:59 | Link

Csapat - a központban Dasha
 ~ A meccs után öt-tíz perccel.


Fokozatosan kellene beavatni a dolgokba a lányt, viszont azon, hogy nyertünk, talán nincs is mit titkolni, egyszerűen csak kibököm, hogy „héé Dasha, amúgy tudom, hogy leestél, de jól vagy? Ja és nyertünk, de ne állj fel és kezd el táncolni, oké?”. Talán hallgat is rám és tényleg nem fog felpattanni, hogy felhúzva engem tangózzunk, vagy bármi olyan táncot járjunk, amit én nem ismerek, de ő Koreában igen. Azért ez kicsit furcsa lenne. Kicsit nagyon.
Aztán berobbantottam az ajtót – nem bombardával – és egyenesen a lányhoz mentem, aki közben már felfigyelt rám. Oké, lehet, hogy az ajtó volt az oka, elvégre elég rendesen kicsapódott, aztán meg be… de reméltem, hogy a gyógyító nem orrol meg rám – nagyon -, elvégre még is csak sürgős eset, a barátnőmről van szó, na meg ha már eddig is rohantam felfelé, nem itt fogom vissza magam.
Kíváncsian, meglepődötten és eléggé szomorú arcot felöltve pislogtam a lányra, pedig nem is volt szomorú a dolog, hiszen nyertünk! Juhhú, meg minden, de még is itt fekszik három csapat- és háztársam, szóval annyira nem rózsás a helyzet. Mindenesetre Dashával minél előbb közölni kell a hírt. Viszont a kérdésre egyelőre nem terveztem válaszolni, így csak megvontam a vállam és az ajkamba haraptam. Ajaj, ott van Nedra…
- Hogy vagy? -
Most akkor az a legfontosabb az, hogy meggyógyuljon és ha kell, minden nap feljövök hozzá, akár éjszaka is benézhetek hozzá, járőrözés közben… csak egy pár percre, úgy is aludni fog. Vagy felhozom hozzá Kiarát, vagy azt a furcsanevű hangszert, amit anno nem tudtam kiejteni – mondjuk ez most sincs máshogy. Vagy majd nem tudom, remélem gyorsan meggyógyul.
- Mire emlékszel? -
Szinte alig hagytam időt a válaszra, de az is jó, ha a kettő kérdést egynek veszi és akkor talán nem is kellene annyit beszélnie, ha összesűríti a válaszát. Lassan abbahagytam az ajkam rágcsálását, amit addig jó befejezni, amíg nem buggyan elő a vérem és talán nem fogok kétségbeesni annyira, hogy elájuljak itt. Dashának csak nincs komolyabb baja, ugye nincs…?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 23. 21:48 | Link

Csapat és bárki <3 - Iza

Nem akartam elfogadni, hogy beleset ért, ott akartam maradni és végigküzdeni a mérkőzést a csapattal, hiszen ez a dolgom és annyira szeretem csinálni. Persze tudtam, hogy előbb-utóbb engem is elér meccs közben az isten nyila, mint ahogy előttem sok mást is. De akkor is, miért pont az utolsó meccsünkön?
Megfordult a fejemben, hogy itt hagyjam a gyengélkedőt és azonnal a pályára siessek, csak hogy sebeim túlságosan is fájtak, ha az ápolók hagytak volna – biztosan nem – akkor sem lett volna erőm kibicegni a kastélyból, szóval visszafeküdtem. Már éppen kezdtem elveszni a tudatlanságban, amikor megjelent Iza az ajtónál. Nem ismertem fel azonnal, viszont határozottan felém közeledett, majd megállt és leült az ágyam mellett. Örültem barátnőmnek, hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, annyi minden eszembe jutott. Végül kitört belőlem az érzelem, nem valami tündérin, de megkérdeztem, hogy mi történt. Válaszként csupán szomorú arckifejezést kaptam, ami még jobban megemelte a pulzusom.
- Izaa! Mi a fészkes fene történt? Vége a meccsnek? – Kérdeztem meg megint, ezúttal hangosabban, már-már üvöltve. Biztos voltam, hogy Iza hallotta elsőre is, de nem úgy tűnt, mintha repdesne az örömtől. Ez még inkább megrémisztett. Tényleg aggódtam, tudni szerettem volna, hogy mi lett a csapattal és a meccsel. Mikor megkérdezte, hogy vagyok, meg hogy mire emlékszem, nyeltem egyet és próbáltam visszanyerni a nyugalmam. Kis idő után, viszonylag normális hangon válaszoltam neki.
- Fáj nagyon a lapockámnál és a tarkóm sem rózsás. – Mutattam a kötésekre. – Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, ti szerintem jobban láttátok, mint én. Csak arra emlékszem, hogy haladtam előre és hirtelen hatalmas ütést kaptam felülről a sérült testrészeimbe. Aztán elsötétült minden, elment az adás. – Próbáltam visszaemlékezni. Bágyadtan néztem ki a fejemből, szomorú voltam, hogy így alakult. Még mindig szédültem kissé, de úgy döntöttem, hogy ismét felülök az ágyon. Alkaromra támaszkodva próbáltam előre dőlni, viszont a hátamba nyilallt ugyan csak a fejdalom. Ez arcomon is szépen tükröződött. Izához közelebb lévő karomat kinyújtottam felé, ezzel is segítséget kérve, ha már a szavakkal nem tudtam. Nem akartam kinyitni a számat, mert akkor lehet sikítottam volna, azt viszont nem szeretek, nem az én műfajom. Amennyiben Iza segített felhúzni, ülő helyzetben megigazítottam hasamig erő hajam, tincseimet kiszedtem a szemeimtől és hátratereltem őket.
- Mi lett a meccs eredménye? A többiek hogy vannak? Nem tudod, hogy mi történt velem? – Kérdeztem, miután megköszöntem, hogy segített felülni. Tudni akartam, hogy mi történt, amíg én kómában voltam. És hát az is érdekelt, hogy mi történt velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 24. 11:53 | Link

Csapat - a központban Dasha
 ~ A meccs után öt-tíz perccel.


Hogy közlöd a csapatkapitányoddal, hogy miután lezuhant a seprűjéről, bekaptak három gólt és még a cikeszt sem az ő fogójuk kapta el? Hát sehogy. De hogy mondod meg a barátnődnek, hogy ugyan lezuhant, de még is ők nyertek, mert a fogójuk elkapta az aranylabdácskát. Aztán összeölelkezett az egyik terelőjükkel… Hát az elejét csak úgy kibököd. De még nem éreztem úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy kibökjem, így mint Wolginál, itt is próbáltam húzni az időt. Majd örömködik később, előbb az állapota.
A fájdalmas arcom látva, Dasha konkrétan leüvöltötte a fejem és ezt most nem is bántam, de a gyengélkedőn voltak még páran, szóval őket jó lett volna nem megzavarni. Ijedten az ajkamba haraptam és kicsit hátra is dőlhettem a széken, de csak megráztam a fejem. Nyugi Dasha… Lélegezz mélyeket, ne izgasd fel magad, a nagy erőlködésben még megfájdul valamid.
- Igen, vége a meccsnek. Különben hogy lennék itt? -
Egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra és próbáltam nem arra gondolni, hogy Nedra ott fekszik, szinte szemben velem. A lábam tovább remegett, miközben a szám is harapdáltam, szóval ez most egy kívülállónak – jelen esetben Dashának – azt jelenthette, hogy valami nagy baj van. Pedig nincs is, azon kívül, hogy a gyengélkedőre kerültek a lányok. Így belegondolva ebbe, a kviddics tökre veszélyes sport, a csapat több, mint fele pedig lány. Jézusom…
- Nagyon én sem láttam, a zóna azért elég messze van tőlem, meg hát ugye az a hülye hó is esik még mindig… Nem tudom pontosan, de azt hiszem Ashley ment neked. Miközben zuhantál, megpróbált elkapni, de ühm… ja igen, a végén Ákos segítségével értél le a földre. -
Azt már direkt nem említettem meg, hogy amikor lezuhant, a kvaff még az eridonosok kezében volt, de majd mindent a maga idejében ugyebár. Tovább rágcsáltam az ajkam, amikor viszont Dasha fel szeretett volna ülni, megemelkedtem és óvatosan felhúztam. Aggódva pislogtam a szobatársamra, nagyon nem voltam boldog, pedig az, hogy nyertünk, felvidíthatott volna. De nem, Izának mindig a legrosszabb dolgokkal kell törődnie és cseppet sem tudott úgy bejönni a terembe, hogy boldog mosoly van az arcán és lelkendezve ugrál oda a barátnőjéhez, hogy elújságolja a hírt: nyertek. Nem, Izának fájdalmas fejjel kellett bejönnie, ráhozva ezzel a kapitányra a frászt. Hát, ez van.
- A többiek… szerintem még a pályán vannak, vagy öltöznek. Tudod, ők sokkal többet mozogtak, mint én, lehet, hogy csak kell nekik néhány perc, amíg kifújják magukat. Aztán szerintem jönnek fel ide. Amúgy… Nedra és Grace összementek. Nem tudom mi történt, itt vannak ők is, de csak Nedrát láttam. Ott fekszik, de remélhetőleg rendbe jön. Grace-szel nem találkoztam, valamelyik paraván mögött lehet, ha jól láttam, akkor rázuhantak az egyik lelátóra. -
Elhúztam a szám és a lány első kérdését újra figyelmen kívül hagyva kinéztem az ablakon, ami hát persze, hogy nem nézett a pálya irányába. Lesütöttem a szemem, smaragdjaim a cipőmet bámulták, ami már nem fehérlett a hótól, hiszen eléggé régóta a kastélyban tartózkodtam már ahhoz, hogy leolvadjon róla. A kviddicstalárom is már csak vizes volt, de ez most cseppet sem tudott érdekelni.
- Figyelj, a meccs… -
 Hatásszünet igen, mert ilyen is kell ide.
- Megnyertük. Nedra elkapta a cikeszt, utána pedig ugye Grace-szel… -
Sóhajtva előrébb dőltem és felkészültem arra, hogy Dasha felpattan-e, vagy nem. Tényleg nem lett volna jó, ha most elkezd itt táncolni, mert akkor még jobban összetöri magát. De annak tényleg örülni lehet, hogy nyertünk. Azonban ennek ellenére én még mindig nem mosolyogtam. Majd…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 24. 21:48 | Link

Csapat és bárki <3 - Iza

Szegény Izát jól leordítottam, pedig nem voltam rá mérges, imádtam a csajt, de akkor olyannyira ideges lettem, hogy robbanni tudtam volna. Magamra haragudtam, hogy miért nem figyeltem jobban, mert akkor végigélvezhettem volna az utolsó meccsünket az idényben. Nagyon nem volt mindegy, hogy nyertünk-e vagy sem, de a többiek állapota is érdekelt.
Közben rájöttem, hogy ha Iza itt van, akkor vége a meccsnek, elképzelhetetlen volt számomra, hogy a lány nem védi a karikákat miközben folyik a meccs. Ezt ő maga is megerősítette, de mégsem mondta el az eredményt. Láttam, hogy lába remegett, az ajkát rágcsálta és még rövidke mosolya sem tudott megnyugtatni. Éreztem, hogy nem valami tündéri a helyzet. Már elkönyveltem magamnak, hogy veszítettünk.
Kíváncsi voltam, hogy velem mi történhetett, elmondtam barátnőmnek amire még emlékeztem, mire ő hozzátette azt, amit ő tudott. Pont Ashley-re nem számítottam, egyszerűen nem néztem ki a lányból, hogy szándékosan belém jönne. – Gondolom véletlen baleset volt. – Jegyeztem meg halkan, magamba roskadva már a szomorúságtól. Lehangolt lettem, nem nyertük meg a meccset és még a csapatot is cserbenhagytam. Legszívesebben kitöröltem volna ezt a napot.
Ismét felültem, hála Izának, hiszen a segítségét kellett kérnem, a hátamban, illetve a tarkómon érzett fájdalomtól képtelen voltam egyedül megtenni a mozdulatot. Miközben hajamba túrtam és küszködtem a könnyeimmel, barátnőm helyzetjelentést adott. A többiek még öltöztek, gondoltam, hogy jól lefáradtak, hiszen egy kviddicsmeccs durva tud lenni. Azon gondolkoztam, hogy miként merjek a szemükbe nézni ezután, de Iza folytatta a tudósítást. Szemeim kikerekedtek és a szomorú, nyúzott arcom ijedté változott. – Hogy mi? Nedra és Grace összementek? – Kérdeztem volna, hogy jól vannak-e, de követtem szobatársam tekintetét és megláttam a másik ágyon fekvő Nedrát. Kellett pár perc, mire felfogtam, hogy baj van és nem csak lazán lekoccolták egymást. Nem értettem, hogy eddig miért nem vettem észre, hiszen nem volt messze tőlem. Talán mert magam sem akartam bevallani, hogy Nedra az. Térdemet felhúzva átkulcsoltam alatta a kezeimet és homlokomat lábamhoz nyomtam. Szentségeltem, végül megjelentek könnyeim is, de nem engedtem, hogy elhagyják szemgödrömet.
- És Grace? Ő hol van? - Ijedten kérdeztem, miután közbenéztem és sehol sem találtam a lányt. Mélyeket lélegeztem és próbáltam elfogadni, hogy a csapat majdnem fele a gyengélkedőn végezte. A csöndet Iza törte meg. Nem mondott sokat, de hangja lágynak tűnt, amit annyira szeretek. Barátnőm mindig sokat jelentett nekem, valahogy megnyugtat a jelenléte. Kis hatásszünet után felkaptam a fejem a fülemben visszhangzó egyetlen szóra, amit mindig olyan jó hallani. Szemem felcsillant és az eddigi szomorúságom foszlani kezdett. – Miiiii? – Mosoly még nem jelent meg arcomon, értettem a szót, de a tudatomig még nem ért el. Már annyira beleéltem magam, hogy vesztettünk. Nedra előbb kapta el a cikeszt és azután ütközött Grace-szel? Csodálkozva fordultam másik oldalamra a fogónk felé. Büszkeség töltött el, kimondhatatlanul hálás voltam a lánynak és ha tehettem volna, akkor azonnal futottam volna megölelni. De mivel erre képtelen voltam, ezért még mindig csodálkozva visszafordultam Izához.
- Most komolyan nyertünk, vagy csak szívatsz? – Kétszer is megkérdeztem, mert nem hittem fülemnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 24. 22:25 | Link

Csapat - a központban Dasha
 ~ A meccs után öt-tíz perccel.


Türüp, türüp, tücsökciripelés, minden ami kell egy ilyen helyzethez, az most bezzeg nem jön ám ide. Dasha feszült volt és valamennyire én is, ha ránéztem. A kötéseket a takaró és a ruhája valamennyire eltakarta, de tudtam, hogy rajta vannak és ez inkább megrémisztett. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam: addig, amíg nem kell komolyabban foglalkozni vele, nem fog törődni a sérüléseivel. Most sem hangoztatta sokáig, hogy mennyire fáj a háta, vagy mit tudom én, hanem az első és legfontosabb neki már rögtön a meccs volt és a csapat. A csapat, amelynek ő is a része és a csapat, amely nem tudom hol időzik ennyi ideig.
- Biztos. -
Elgondolkodva meredtem magam elé és még mindig arra gondoltam, hogy a lány itt fekszik, kint pedig valószínűleg már ünneplik a csapatot. Akkor ez is lehet az oka, hogy nem értek még fel. A tömeg, ami engem nem akadályozott meg abban, hogy felérjek ide. Semmi kedvem sem volt a háztársaimmal hangosan éljenezni, meg amúgy sem az a természet voltam. Sosem kedveltem a tömeget - évnyitó, khm ugye -, azt meg különösen nem viseltem el, ha valaki nem pont külön engem, de úgy összességében - megemlítve ugye engem is - ünnepel minket. A csapat örülhet, nagyon ügyesek voltak és szerintem Dasha is örül ennek, de én különösen nem szerettem. Szóval inkább üldögélek a gyengélkedőn és beszélgetek a lánnyal, mint hogy hagyjam, hogy a tömeg magával sodorjon. És szerintem ezt Dasha is tudja.
- Ühüm. Azt sem láttam pontosan, de majd őket kérdezd, hogy mi történt. Azt tudom, hogy a lelátóra zuhantak. -
Eléggé nehéz volt ezt elmesélni, még is, olyan könnyen ejtettem ki a szavakat, hogy az még engem is meglepett. Nem kellett volna ilyen gyorsan mesélni a dolgokat, még nekem is gyors volt a tempó, de Dashát elnézve tudtam, hogy neki nem gyors, sőt, tulajdonképpen neki ez épp megfelelő.
- Valahol itt van ő is. -
Az ajkamba haraptam és ezt most már kicsit lassabban ejtettem ki. Vigyáztam arra is, hogy ne parázzak rá nagyon a dologra, mert annak tudjuk mi a vége. Nem lett volna jó, ha belegondolok Graceék esetébe és elájulok. Jesszus. Végig figyeltem Dashát és közben próbáltam nem a lányok összeütközésére gondolni. Vattacukor, felhők, kutya, zongora, satöbbi. Csak nyugodjak már meg. Mélyeket lélegeztem, miközben a barátnőm a lábát átkarolva ült az ágyon és feltehetőleg ő is gondolkozott valamin. Hajaj, ez mindkettőnknek egy szörnyen nehéz meccs volt. Tudom.
Annyira nem szerettem az ilyen helyzeteket. Wolgihoz is ugyan feljöttem, de nem volt valami könnyű, sokáig győzködtem magam. Nem szerettem a gyengélkedőre járni, mindig összeszorul a gyomrom és megszédülök. Nem is tudom hányszor kerültem már fel ide, mert vagy elájultam, vagy Vasváry prof felhozott, mert éppen idegbajos lettem a szobájában. Hát az felejthetetlen élmény volt. Szóval, visszatérve a gyengélkedőre, ma éppen szintén eléggé idegbajosan törtem be ide, de azt hiszem ettől el lehet tekinteni.
- Szoktalak én szívatni? -
Vigyorogtam a lányra, miközben végig gondoltam, hogy hányszor vágtam át. Talán egyszer sem. Vagy csak nem emlékszem rá? Nem tudom, maradjunk abban, hogy nem szoktam átverni és akkor ez így mindenkinek jó, az én lelkem is megnyugszik.
- De figyelj, tényleg nyertünk. Viszont ne kezdj el táncolni, jó? Vigyáznod kell most magadra, gyógyulj meg minél előbb, mert el fog puhulni a csapat. -
Továbbra is a lányra mosolyogtam és most éreztem igazán azt, hogy kezd lassan jó kedvem lenni. Ahhoz képest, ahogy még húsz perce bejöttem ide, most már eléggé felvidultam, hát nyertünk!
- Viki nagyon ügyes volt. Miután leestél és a kvaff még a pirosaknál volt, ő szerezte meg és vitte is az ellenfél karikái felé. Aztán a hóesésben elvesztettem őket, nem tudom rádobott-e. -
Azt hiszem Dashának elég volt ennyi információ ahhoz, hogy büszke legyen a húgára - vagy a nővére? Na, anno úgy voltam Misiékkel is, fogalmam sem volt arról, hogy akkor most Misi Michelle öccse, vagy bátyja. Na mindegy is.
- Kiarát felhozzam? -
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2015. január 25. 11:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 25. 18:41 | Link

Csapat és bárki <3 - Iza

Azt viszonylag könnyen elfogadtam, hogy ütköztem Ashley-vel, de azt, hogy veszítettünk és, hogy Grace és Nedra is a gyengélkedőn kötöttek ki, azt már nem sikerült valami gyorsan. Aggódtam értük, melyik csapatkapitány nézni lazán, hogy a csapattagjai kómásan feküdnek körülötte? Én biztosan nem. Nedra nem volt messze tőlem, viszont Grace-t nem láttam sehol. Kétségbeestem, tartottam attól, hogy súlyos baja lehet a lánynak, akivel már annyi mindent túléltem. Teljesen lesokkoltak a történések, szomorú voltam és a könnyeim is megjelentek a szemem sarkában. Mélyeket lélegeztem, mert úgy éreztem, mintha fulladoznék és összeesnék a levegőhiánytól. Még éppen időben mondta ki Iza azt, hogy nyertünk, különben talán rosszabb lett volna az állapotom. Összezavarodtam az eddigi rossz hírek után kiejtett jó szó után. Izabella hangulata sem arról árulkodott, hogy győztünk és mindenki most ünnepel, nem tűnt boldognak, igaz, ennyi sebesülttel nem is csoda.
Nem szívatott, a továbbiakban is megerősítette, hogy bizony a cikesz Nedra kezében landolt, nem Ashley-ében. Ismert már, ezért előre figyelmeztetett, hogy ebben a fizikai állapotban nem kéne ugrándozni. Szépen megsejtette a gondolataimat, pont le akartam volna reagálni valahogy az örömöt, de igaza van, jobb, ha most nem erőltetem meg magam. Parancsot adtam magamnak, hogy ezúttal ne kezdjek el ugrálni, meg kell hagyni, eléggé nehéz volt megállni, de sikerült. Mosoly és derű azért megmutatkozott az arcomon és Iza felé dőltem, hogy megöleljem.
- Mert el fog puhulni a csapat? Ne aggódj, azt nem hagyom! – Súgtam a fülébe miközben átkaroltam. Biztos voltam benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, ha más nem, Iza gondoskodni fog róla. Az ölelés után visszadőltem az ágy háttámlájának, közömbös fejjel figyelve továbbra is őt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon túl kemény edzéseket csinálnék. Lehet, nem kéne ennyire szigorúnak lennem, hiszen nem mindenki sportoló kiskora óta. De mindig figyeltem a tagokat, és ha valaki nem bírta, akkor szólhatott volna, hogy tartsunk szünetet. Remélem nem mérgesek rám emiatt. Ez a gondolat bántotta a szívem, majdnem meg is kérdeztem Izát, hogy mit gondol, de nem volt hozzá bátorságom. Vagyis inkább tartottam, hogy nem fogja beismerni most, hiszen összetörve itt fekszek előtte.
- Igen? – Ezek szerint a húgom szállt fel utánam. – Ő jól van? – Ennyi sebesült után ez volt az első kérdésem, már ami Vikit illeti. Ha neki is baja esett, akkor már rombolni kezdtem volna. – Ugye nem esett semmi baja? - Örültem, hogy a testvérem is seprűt ragadhatott és kviddicsezhetett, elvégre tudtam, hogy imádja. És ha ő elszántja magát és 100%-ot teljesít, akkor ott fű nem nő. Nagyon büszke voltam rá.
- Kiarát? Hát, nem kell miattam szaladgálnod. De jobb lenne, ha átöltöznél, mert csurom víz vagy és könnyen megfázhatsz. És ha már a szobánknál vagy, akkor felkaphatnád a szőrmókomat. – Nevettem el a végét. Burkolt formában mondtam igent, szokásom. Mindazonáltal tényleg nem kéne megbetegednie Izának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 25. 19:13 | Link

Csapat - a központban Dasha
 ~ A meccs után öt-tíz perccel.


- Hát nem tudom, lehet. Elvégre Te voltál az, aki meghajtott minket. -
Bólogattam mosolyogva, de ez az állapot nem tartott sokáig, ugyanis Dasha maga elé bámulva nagyon szomorú képet vágott, amitől megijedtem. Nyeltem egyet, hátradőltem és én is elgondolkozva meredtem a cipőmre. Pedig az előbb még olyan vidám volt és olyan jó volt, hogy megölelt.
- Dasha... nem úgy értettem. Az jó, hogy kemény vagy, meg így legalább edződik a csapat. Ne értsd félre, szeretünk meg minden, nem úgy értettem, hogy utáljuk, hogy ilyen kemény vagy. -
A végére már egy kínos nevetés is hozzájárult ahhoz, amit én most itt mind elregéltem. Talán úgy tűnt, hogy magamnak is be akarom magyarázni, hogy Dasha nem olyan szigorú, hogy utálni kéne őt, de ezt volt az igazság. Tényleg nem utáltuk, legalább is én nem és akiről kiderül, hogy más véleményen van, komolyan nem tudom mit csinálok vele. Mugli módszerekkel fogom kifárasztani? Leviszem a kínzókamrába? Jézus, na azért azt nem...
- Igen, és mondom, nagyon ügyes volt. De nyugi, nem esett semmi baja, maximum annyi, hogy látott lezuhanni. -
Az ajkamba haraptam és akarva-akaratlanul is visszagondoltam arra az esetre, amikor Vivien karját szétmarcangolta az a farkaskutya. Szörnyű volt azt végignézni, még is csak a testvéremről volt szó, de hát az meg amúgy sem egy kellemes látvány, ha valakit éppen szétszed egy kutya. Na jó, inkább ugorjunk...
- Oké, felhozom. Még valamit? Ruha, könyv, hangszer, kabala, akármi, amit könnyen megtalálok? -
Nem, nem azt akartam mondani, hogy kupis a szobája, de ha valamit például titkos helyre rakott el, akkor azt nem fogom keresgetni, mert széttúrnám a szobáját. Azt pedig nem akarom. Amint megkaptam a választ, még egyszer megkértem a lányt, hogy ne ugráljon, meg semmi, aztán lassan kilépdeltem a gyengélkedőről. Az ajtó előtt még körbenéztem, hátha találkozom egy csapattaggal, de nem, még nem értek fel. Kénytelen voltam magára hagyni Dashát, de amilyen gyorsan csak tudtam, átöltöztem és megkerestem az esetlegesen felsorolt dolgokat. Na meg Kiarát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2015. január 25. 22:07 | Link

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Túl vagyunk a meccsen, de valaki a végét nem látta. Sajnálattal gondoltam erre a személyre a meccs végéig. Elhatároztam, hogy meglátogatom, amint tehetem. gy hát, meccs után, átöltözve ugyan, de kötelességemnek tartottam meglátogatni. Félve mégis annál nagyobb elszántsággal megindulok a gyengélkedő felé. Fülem zúg, aggódok a CsK-nkért. Torkomban dobogó szívvel lépkedek, a többi diákkal nem foglalkozok. Dasha.... ez a név zakatol a fejemben, szemeimben könny ül. Tudom, hogy emiatt érzelgősnek tűnük, de az igaz barátok fontosak. Szinte azon kapom magam, hogy beérek az ajtóba. Rendbe igazítom magam, majd megtörlöm a szemeim és mély levegőt veszek. Kezeim az ajtóra teszem és finoman belököm azt. Halkan szólalok meg, amint belépek.

- Szia Dasha! Jobban vagy? Remélem nem lett semmi bajod. Ugye nem zavarlak?

Haladok közel a lány felé, majd leülök az ágya mellé. Majd hirtelen nem is tudok mit szólni hozzá.

- Kell valami, vagy hoznak már neked mindent? A többiekről mit tudsz?

Körbenézek, majd újra vissza rá. Elszorul a torkom, hogy így kell látnom. igyekszem nem kimutatni, de lehet észre veszi. Ilyen kor nehezen tudom kordában tartani az érzéseim. Elfordulok, mintha hallanék valamit, de csak egy könnycseppet törlök le az arcomról. Megköszörülöm a torkom és visszafordulok hozzá.

- Remélem tudtál annyit pihenni, amennyit kellett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 26. 19:21 | Link

Csapat és bárki <3 - Iza és Zoli

Miután megtudtam, hogy valójában nyertünk, sokkal jobb lett a kedvem, igaz, továbbra is aggódtam a két sebesült lány miatt. Nem mintha én nem lettem volna sebesült és még lány is, de sajnos van egy rossz tulajdonságom: magammal egyáltalán nem foglalkozok. Ezúttal viszont, Izának hála nem kezdtem el ugrándozni örömömben, habár képes lettem volna rá. Csupán megöleltem barátnőmet elismerésként. Büszke voltam a csapat munkájára és hogy még ilyen rossz körülmények között is meg tudták verni az ellenfelet, történetesen az Eridont.
Igaza volt Izának, tényleg rendesen meghajtottam a csapatot, viszont eddig nem gondoltam bele, hogy vajon ők ezt mennyire utálhatják. Néha túl szigorú tudok lenni és időnként, főleg meccsek előtt sokat várok el. Ezen elgondolkoztam az ölelés után, már visszadőlve eredeti pozíciómba. Kicsit magamba roskadtam és ezt a mellettem ülő lány is megérezte, mert megmagyarázta, hogy nem negatívan értette. Elképesztő, hogy mennyire figyelmes, de hát szerintetek miért szeretem ennyire? Na, nem úgy!
- De ha tényleg túl kemény az edzés, akkor szóljatok! – Mondtam mosolyogva, kedves hangon.
Még szerencse, hogy az ikertestvéremnek nem esett semmi baja, különben most a gyengélkedő sem lenne ennyire ép. Emlékszem, egyszer dühömben belevertem ököllel otthon a falba. Magam sem gondoltam, de durván meglátszott, végig megrepedt a szobám fala. A szüleim rögtön felszaladtak hozzám, kérdezték, hogy mi a baj, mire én nevetve megvakartam a fejem és csak annyit tudtam kinyögni, hogy „upszi”. Szépen leszidtak és eltiltottak a taekwondótól, amiért meg a Mesterem üvöltött le. Szép emlékek.
- Esetleg még a sportkrémemet hozhatnád el. Ott van közvetlenül az ajtóm melletti asztalon. – Megköszönöm, majd kacsintok a kifelé induló lányra. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy Kiara bejöjjön ide hozzám, minden idegsejtemet a kviddics foglalta le, nem is csoda. Az ajtó nemsokára becsukódott és a szoba ismét rezzenéstelen csöndes helyiséggé alakult. Fejemet hátradöntöttem és újra végiggondoltam mindazt, amit az őrző mondott. Kicsit sok információ pumpálódót belém rövid időtartam alatt és most volt alkalmam ízlelgetni. Levontam a következtetéseket és magamban megfogalmaztam a következő edzések programjait. Majd behunytam a szemem és meditálni kezdtem mozdulatlanul. Muszáj volt már ennyi őrület után.
Annyira befelé fordultam, hogy egyáltalán nem foglalkoztam a külvilággal, így azt sem vettem észre, hogy Zoli benyitott, csupán a hangjára eszméltem fel. Azonnal felismertem, de még csukva tartottam pilláimat, addig amikor már éreztem, hogy közelebb ért, pont oda, ahol Iza volt. Ekkor nyitottam ki szemeimet és fordultam a fiú irányába.
- Szia Zoli! Már jobban vagyok. Nem zavarsz. – Kis szünet - Nincs szükségem semmire, de azért köszi. Gondolom, hogy Iza minden fontosat elmondott, de ha van kedved megosztani a meccs fontosabb eseményeit a te szemszögedből, akkor szívesen meghallgatom. – Válaszoltam a kérdéseire. Örültem, hogy látok egy másik csapattagot is és hála istennek semmi baja. A kómás állapotot nem mondanám pihenésnek, de biztatóan bólogattam, nem akartam, hogy még jobban aggódjon miattam. Inkább gyorsan témát váltottam.
- Hogy ment a terelgetés, Zoli?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Victoria Fresmoon
INAKTÍV


Alapértelmezett kereső
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 1926
Írta: 2015. január 26. 20:11 | Link

Dasha és mindenki más, aki jelen van <3

Amíg a meccs tartott, nem volt időm belegondolni, mi lehet a testvéremmel, csak a hév hajtott, hogy megbosszuljam a sérülését, hogy gólt dobjunk, hogy megnyerjük a meccset, hogy legyen értelme a sebesülésének, ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Nem éreztem sem fájdalmat, sem a hideget, könnyeim is elapadtak, és mindez csak akkor támadt újra, mikor Ákos lefújta a meccset. Akkor erőt vett rajtam az addig elfojtott düh és elkeseredés, a felismerés, hogy esetleg el is veszíthetem. Már-már ott tartottam fájdalmamban, hogy átkoztam a kviddicset, pedig Dasha imádta, tudtam jól, de ez még nekem is sok volt. Ha én jártam volna úgy, sokkal jobban viselném, mint fordítva. Sikítani tudtam volna, ha nem lettem volna túl fáradt már ahhoz is, csak engedtem, hogy a könnyeim mossák maszatos arcomat tisztára. Rosszullét kínzott, de mozdulni sem tudtam, csak dermedten ültem és zokogtam. Hallottam, ahogy a többiek a gyengélkedőre indultak már, aki a saját lábán ment volna, de én csak ültem. Nem mertem menni, lábaim nem vittek egy lépést sem előrébb, térdeim remegtek. Nem tudtam milyen látványban lesz részem, ez már így látatlanban is komoly sokk volt. Ültem a vizes, szakadt cuccomban a padon, lábam alatt tekintélyes olvadt hó tócsa keveredett a padló porával, fekete mintákat rajzolva a cipőm talpának mintája az aljzatra. Elmosódó foltokat észleltem, meg jókora idő múlásával azt, hogy egyedül maradtam. Kicsit lenyugodtam addigra és megpróbáltam felállni. Utáltam magamat, a brutális játékot, még Dashát is kicsit, bár ezt nem vallottam volna be, mint ahogy azt sem, hogy rettegtem, amint felfelé mentem a lépcsőkön a gyengusz felé. Dobogó szívvel nyomtam le a kilincset, lábamnak erősen parancsolnom kellett, hogy ne omoljon össze a küszöbön, nem tett volna jót Dasha lelkének, ha lát elájulni az ajtóban. Szerencsére még az utolsó pillanatban összekaptam magam és meg is láttam a testvéremet, miáltal a könnyeim megint csorogni kezdtek. Tudtam, hogy nem szereti a túlzott nyáladzásomat, de ezúttal el kell viselnie, nincs más választása.
- Bocs a könnyekért, de féltettelek. - Bólintottam Zolinak, és leülve az ágy szélére a csöpögős kviddicsruhámban, megszorítottam jéggé dermedt kezemmel az ő kezét. Megölelni nem mertem, aggódtam, hogy fájdalmat okoznék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A hasonlóság a különbségekben rejlik.
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2015. január 27. 17:35 | Link

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Dasha megkér, ha gondolom, osszam meg vele az én szemszögemből a meccs momentumait. Hát ezzel nem sokat szolgálhatok. Sajnos. Megtudom, hogy Iza elmondott mindent fontosat. Hát akkor a történet le is van zárva. Kérni nem kér semmit. Hát akkor legfeljebb elmondhatom, hogy meglátogattam. Ennél többet nem tehetek.

- Igazándiból, szerintem Iza kimerítette a meccsről a véleménykifejtést. Én érdemben nem tudok hozzászólni. Max, hogy minden tőlem telhetőt megtettem.

Zavarban vagyok, mert őszintén ő az első személy akit meglátogattam a gyengélkedőn és fogalmam sincs ilyenkor mit is kéne tennem. Ekkor nyílik az ajtó és bejön Viki. Dashához szól, nekem bólint, erre csak annyit tudok tenni, hogy biccentek vissza. Szemem előtt játszódik le a testvér pár aggódása. Igazi testvérek. És milyen jó, hogy így kitartanak egymás mellett.

- Milyen jó tesók vagytok. Bár nekem is lett volna valaha ilyen tesóm.

Megható, mennyire szeretik egymást. Ők ketten a jó testvérek mintapéldányai. Sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy ilyen jó testvérem legyen. Csak ekkor éreztem, hogy valami nedves folyik az arcomon. Eltitkolt fájó kezemmel egy zsebkendő után kotorásztam, majd elfordulva, remélhetőleg nem veszik észre, letörlöm a könnyem és kifújom az orrom, halkan.

- Nem akarom megzavarni a testvéri idillt. Megyek is. Sziasztok!

Felállok, szinte hangtalanul és egy bátorító és biztató mosolyt küldve a lányok felé, megfordulok és elindulok az ajtóhoz. Agyam vadul kattog, hogy mit mondhattam volna még, de nem jut semmi érdekes eszembe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 27. 20:13 | Link

Csapat és bárki <3 - Iza, Viki és Zoli

Ahogy Iza kilépett az ajtón, a szobát hirtelen nyugalom lepte el. De lehet, hogy csak én éreztem így, mert ekkor időt kaptam, hogy feldolgozzam a történteket. Nagyon zavaró volt többek között az is, hogy nem láthattam végig a meccset és nem tudtam elraktározni az agyam megfelelő pontjában a fejleszteni és változtatni valókat, márpedig csapatkapitányként ez az egyik legfontosabb dolgom. Még szerencse, hogy van több képzett csapattársam. Hátradöntöttem a fejem és igyekeztem megnyugodni, relaxálni. Ez sikerült is, hiszen Zolit csak akkor vettem észre, amikor megszólalt. Elkezdtünk beszélgetni, megkértem, hogy meséljen a meccsről, mert kíváncsi voltam a szerzett tapasztalataira. Válaszként nem kaptam újdonságot talán nem kellett volna megemlítenem, hogy Iza már közölte a fontos mozzanatokat. Büszke pillantással reagáltam le, hogy mindent megtett, ami tőle telt.
Egy újabb ajtónyitódásra lettem figyelmes, először azt hittem, hogy Iza tért vissza, de nem. Egyszerre mosolyodtam el és könnyeztem be, amikor megláttam, hogy testvérem szemei környéke sem száraz teljesen. Nagyon megörültem az ikremnek, nagyon jól esett, hogy feljött ide. Már saját magam is láttam, hogy nincs nagy baja, ez megnyugtatott, nem mintha nem hittem volna Iza szavainak.
- Többször láttalak sírni, mint gondolnád. És nem kell szégyenkezned miatta. - Nagyon jól állt neki a kviddicses mez, bevallom, már régóta vártam arra, hogy így lássam a másik felem. Közös csapat, közös szülők, közös anyaméh, közös gének, közös múlt. Nélküle én csak fél embernek érzem magam. Bár néha veszekszünk, nagyon szeretjük egymást és szükségünk is van a másikra, nekem legalábbis Vikire egészen biztos.
Leült az ágy szélére, közben én automatikusan felé hajoltam, hogy megölelhessem. Nem érdekelt, hogy ő akarja-e vagy nem, ahogy az sem, hogy vizes leszek tőle, muszáj volt magamhoz szorítanom, kellett, hogy megnyugodjak. Tisztában voltam vele, hogy Zoli talán meglepődik, amiért ennyire lágy szívem is tud lenni, hiszen az edzéseken és a napok nagyobbik részében határozott és erős személyiségem van. Valójában viszont a lágyabbik oldalam is megbújik bennem, éppen ezért könnyű engem megbántani. De próbálom az érzékeny énemet elrejteni mélyen magamba.
Kis idő után engedtem az ölelésen és hagytam, hogy megfogja a kezem. Hideg volt, de nem érdekelt.
- Ne aggódj, semmi bajom. Tudod, hamar rendbe jövök. – Volt már jó pár sérülésem a sportok miatt és ezt Viki is tudta. Igaz, általában nem látta, ahogy lesérülök, pláne nem ilyen durván. - Sokat zuhantam? – Bátorkodtam megkérdezni, mert reméltem, hogy nem fogja nehezen viselni, elvégre már itt vagyok vele, tudja, hogy nem haltam meg.
Zoli kedvesen megjegyezte, hogy milyen jó tesók vagyunk, erre én csak felnevettem. – Tudod, nem mindig vagyunk ám ilyenek. – Kis humort is belevittem a hangsúlyba és ismét Vikire pillantottam, meggyőződve, hogy értette amire gondoltam. Kezem átvette az ő keze hidegét, de ezzel együtt fel is melegítettem az övét, legalábbis egy kicsit. Ekkor váltottam a fogáson és olyan pozícióba tettem a kezem, mintha szkanderoznánk. Tervem viszont teljesen már volt. Boldogan, erősen, már-már szinte szúrós szemekkel néztem a lányra és kicsit megszorítottam a tenyeremmel az övét. – Győztünk! – Mondtam elismerően, amolyan „hip hip hurrá” helyett. Aztán Zoli felé fordultam, hogy vele is megcsináljam az előbbi mozdulatsort, de a fiú éppen felállt és elindult kifelé.
- Nana! – Kaptam utána és megfogtam a fiú kaját, hogy nehogy elszaladjon. – Ne szökj el. – Húztam visszafelé. – De ha átöltözni akartál menni, akkor persze nem tartalak vissza, de miattunk ne menj el. – Egy újabb fájdalomhullám söpört végig a lapockámnál, minek hatására egyik szemem kicsit összeszűkült, de próbáltam nem éreztetni ezt a többiekkel. Továbbra is kedves és vidám arccal húztam visszafelé Zolit, bár belül ordítani tudtam volna. Reméltem, hogy nem vették észre, de lehet, hogy Vikinek feltűnt, neki már nyitott könyv vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 30. 18:51 | Link

Csapat
 ~ A meccs után öt-tíz perccel. Ruha, avagy a legfelső darabok a szekrényemben.


- Te most komolyan nem hiszel nekem? -
Csodálkozva meredtem rá, egy pillanatig tágra nyílt szemekkel pislogtam reakcióra várva, aztán elnevettem magam. Nem hangosan, olyan - „mégmindigfélénkvagyokdeazértnevetek” - Izásan. Igen, mert úgy csak én tudok nevetni. Mire viszont visszanéztem, Dasha újra magába roskadt, vagy fogalmam sincs, hogy mi zajlott le a fejében, mindenesetre hátradőltem és sóhajtva nyugtáztam, hogy sikerült megbántanom. Szuper… pedig én tényleg nem azért mondtam, szeretjük őt meg minden, és az is jó, hogy szigorú. De akkor mit csináltam rosszul…?
- Hozom. -
Még egyszer utoljára visszanéztem rá, bólintva tudomásul vettem, hogy ágyban maradt és nem kezdett el ugrálni csak azért mert nyertünk, vagy mert rajta és Graceéken kívül nem esett másnak baja. Hát ugye a sokkon kívül, amit a szobatársam lezuhanása okozott, én nem tudtam másról…
Amint felértem, átöltöztem és folyamatosan az ajkamat harapdálva összedobáltam néhány ruhát a lánynak, megkerestem a krémét, aztán miután kellően kiaggódtam magam - pár előre-hátra dülöngélés után az ágyon - felálltam, a vállamra dobtam a sporttáska pántját, óvatosan felvettem a lábam körül sündörgő macskát és természetesen Vattával a nyomomban igyekeztem vissza a gyengélkedőre. Sejtettem, hogy a többiek már felérhettek, de nem voltam benne biztos.
- … ott fordulj balra és meg is érkeztél a portréhoz. -
Más esetben cukibbnak tartanám a kis eltévedt elsősöket, most viszont csak elhadartam az útvonalat a Levita portréjához, aztán a kislány válaszát meg sem várva tovább robogtam a folyosón. Jaj, ugye odatalál? Idegesen visszafordultam, de a lány már eltűnt, így csak rántottam egyet a táskám pántján és tovább lépdeltem a nemigazánszeretem helyiség felé. Közben folyamatosan simogattam Dasha macskáját, mielőtt még átragadt volna rá az ingerlékenységem és ő is megvadult volna. Épp elég bosszankodás volt most már a mai napon az, hogy Nedráék ölelkezni akartak a levegőben, hogy Dasha lezuhant és hogy még a collie is a megszeppent kis elsősre vetette magát az előbb.
Folyamatosan nyugtatva magam lassan elértem a gyengélkedő ajtaját és mielőtt még a juhászkutya nekirohant volna az ajtónak, belöktem és a fekete macskát ölelve kicsit nyugodtabban léptem be. Viki és Zoli is felértek már, aminek roppantul örültem, Vatta meg annak, hogy ismerősöket láthat, így rögtön a csapatkapitány ágyához rohant, leült mellé és a lány ujjait böködte.
- Sziasztok. -
Megkönnyebbültem azt látva, hogy itt vannak és minden rendben velük. Többé-kevésbé minden rendben. Hagytam, hogy Kiara az ölemből az ágyra ugorjon, aztán a táskát, amiben a cuccokat hoztam le, Dasha ágyának a végébe csaptam, vigyázva, hogy ne a lány lábára dobjam.
- Figyelj, összedobáltam neked néhány ruhát, itt a krémed is és ha jól emlékszem, még a fogkeféd és a fésűd is bekerült. -
Kínosan az ajakamba haraptam, összefontam a karjaimat és az ágy végébe sétáltam. Vatta közben még mindig az ágy mellett ült, most viszont rám nézett, én viszont Vikit bámultam.
- Minden rendben? -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Zárás
Írta: 2015. február 7. 14:40
| Link

Csapat és bárki <3 - Iza, Viki és Zoli

Annyira jól esett, hogy meglátogattak a többiek és bár nagyon aggódtam Grace és Nedra állapota miatt, tudtam, hogy mindketten erősek és rendbe fognak jönni. Muszáj nekik! Jobb lett volna, ha végig részese lehettem volna a mérkőzésnek és nem vesztettem volna el az eszméletem, de valószínűleg az ellenfél nem nagyon vette észre a cserét, Viki eléggé hasonlít rám, mozgásilag is, külsőleg meg végképp. Megnyertük a meccset, ez is biztató volt számomra és segített, hogy jó kedvem legyen. Megérte az a sok edzés és fáradozás, persze nem a győzelem a lényeg, hanem a részvétel és az igyekvés. Teljes mértékben büszke voltam a csapat össze tagjára és bármelyik helyen végzünk a tabellán, én elégedetten hagyom magam mögött ezt az idényt.
Amíg Iza elment átöltözni, valamint elhozni a cuccaimat, Zoli és Viki megérkeztek a gyengélkedőre. Mindketten jól voltak, ennek kifejezetten örültem, ahogy annak is, hogy a húgomnak lehetősége volt pályára lépni. Mindkettőjükkel beszélgettem, Zoliból próbáltam kihúzni valamit, de nem sikerült, mint mindig, most sem akart magáról beszélni. Ami pedig a húgomat illeti: agyonölelgettem az én kis génmásolatomat. Aztán megérkezett Iza, immáron már tiszta ruhában és táskával, na meg persze Kiarával a kezében.
- Nagyon köszönöm Izus! – Hálás voltam a lánynak, sokat segített azzal, hogy néhány holmimat idehozta nekem. Kiara az ágyra ugrott és a kezeimhez lépkedett. Felkaptam a szőrmókot és puszilgatni, simogatni kezdtem. A feketeség is nyaldosta a bőrömet, bizonyára nagyon hiányoztam már neki, mert az elmúlt napokban minden szabadidőmet a csapatnak szenteltem és legfeljebb esténként tudtam játszani vele egy kicsit. De ő is tudja, hogy szeretem.
- De édes vagy! – Iza olyanokat is berakott nekem, amiket nem is kértem, de majdhogynem életfeltételek. Legalábbis egy nőnek. Igen, nő vagyok, annak ellenére, hogy inkább sportos a stílusom, mint nőies. Vatta is eljött, minek szintén örültem. Egyik kezemet lelógattam és megsimítottam a fejét.
- Minden rendben van, még egyszer köszönöm skacok, hogy meglátogattatok, ez sokat segített a felépülésben! Remélem Grace és Nedra is hamarosan rendbe jönnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
William Steve Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 762
Írta: 2015. február 7. 21:43 | Link

!!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: Táborszervezők
A játék megoldásához elég, ha csak elolvassátok a szöveget, nem muszáj hsz-ban reagálni, de tiltva sincs, ha van időtök, vagy kedvetek, miért ne? Cheesy



Halk léptekkel érkezel meg a gyengélkedőre, hiszen tudod, hogy milyen zavaró tud lenni, amikor betegen, kimerülten csak pihennél, de mások hangoskodnak a közeledben. Szóval nem trappolsz be a terem közepére, hanem óvatosan, az ajtóból kukucskálsz be. Igazából semmi szokatlan dolgot nem látsz, van pár beteg, és van egy… na jó, az a beteg egy kicsit mégis szokatlan.
Elsőnek is nem az ágyában fekszik, hanem fölötte lebeg a seprűjén. Másodiknak nincs egyedül, hanem vele van a tizenhárom éjfekete macskája. Harmadiknak pedig nagyon kedvesen feléd int, hogy menj oda hozzá. Ez csak azért furcsa, mert az ilyen csúf boszorkák általában nem szoktak kedvesek lenni. Na de nincs mit tenni, odasétálsz hozzá.
- Üdvözöllek kalandor! – szólít meg, és mi tagadás tetszik a név, amivel illetett, így igyekszel te is tisztelettudóan válaszolni.
- Jó napot kívánok asszonyom! – mondod, amire ő elmosolyodik, és nevetve a szavadba vág. – Háháá, az első feladatodat teljesítetted is. Tisztelet, nagyon fontos dolog ám. A második feladatod legyen, mondjuk… - közben az ujja hegyével kopogtatja az egyik kiálló fogát – meg is van. Szép, egészséges piros almákat helyeztem el három különböző helyen. Ha megmondod nekem, hogy összesen hány darabot, akkor segítek. Ha még nem tudod, hess innen, hiszen még sok a dolgod.

Ha tudod, hogy hány darab almát szórt el a boszi, akkor azt a számot írd be a következő link két kérdőjelének a helyére.

http://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4??&side=2

Az így kapott oldalon keresd meg azt a hozzászólást, amibe William beleszerkesztett. Ott találod a következő segítséget. (Ha más a fórumbeállításod, mint neki, akkor lehet, hogy nem azon az oldalon találod meg a a hsz-t... nézz körül a többi oldalon is! De nem kell másik topicba átmenned!)


Tovább a Boglyas térre
Tovább a Telefonfülkéhez
Tovább a Barlangfürdőbe
Tovább a Trófeaterembe
Utoljára módosította:William Steve Livingstone, 2015. február 11. 23:01
Hozzászólásai ebben a témában
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. február 8. 18:23 | Link

Jenny


 - Japán? Nem láttam belőle sokat, javarészt az intézetben voltam. De az ottani emberek pont olyan fegyelmezettek és precízek, mint amilyennek mondják őket, egész más értékrendszer szerint nevelkedtek. - Regélem neki kellemes, csevegő hangon, miközben enyhítem a viszketést, a bőre is hűvösebb lesz majd kicsit. Remélem ettől majd kevésbé fog pánikolni, jobban lélegzik majd, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz majd annyira egyszerű.
- Ó, szeretsz a gyerekekkel foglalkozni? Az nagyon jó, fontos, hogy az apró mágusnövendékeket már fiatalon terelgessék. - Mondom én, mosolyogva, miközben azon gondolkozom, kicsire mennyire utáltam boszorkány lenni. Emlékszem, a nagynéném mindig nyaggatott, hogy csináljak furcsa dolgokat, olvassak mindenféle furcsa meséket. Pedig milyen hálás lehetnék ezért. A lehető legnehezebb természetű, legdacosabb kisgyerek voltam, ez is biztos.
- Rendben. - Válaszolom csendesen, nem lesz itt baj. Ennyitől biztosan nem fertőzhetett meg senkit. A kést lemosta, a szemétben csak nem turkálnak. Még az sem biztos, hogy a vére fertőz. Semmi baj. Nincs fertőzés, nincs semmi baj.
- Jenny, hogy vagy? - Kérdezem végül, de ezt sem komolyan, nem figyelem feszülten, mi lesz vele. Csak mintha csevegnék, rajtam nem szabad látnia a pánikot, pedig ez a lány nagyon rosszul fest. De most már jó kezekben van, tudom, hogy a bájital miatt jobb lesz majd. Jól szellőzik a kis buborékunk, csak fertőzések nem mennek ki belőle.
- Lélegezz nyugodtan, ha tudsz. Lassan, mélyeket, ha muszáj. - Kérem végül, majd úgy döntök, bevetem az ősi módszert: finoman, megnyugtatón simogatom a hátát, amíg várom, hogy hasson a bájital. A mozdulataim nyugodtak, remélhetőleg megnyugtatóak is, bár legszívesebben a körmöm rágnám. Nem, nem szabad, nincs feszült csend.
- Ma este még biztosan ebben a buborékban maradunk, Jenny, de ha reggelre jobban leszel, már kimegyünk. - Biztatom őt, halvány mosollyal az arcomon. Igen, ennyi idő elég lesz, hogy megbizonyosodjak a dolog kimeneteléről. Remélhetőleg Jenny majd nemsokára szépen elpilled és alszik egy nagyot a bájital hatására, én pedig majd szépen virrasztok mellette, őrzöm az álmát, hogy bármi baj van, itt legyek. Ó, el sem hinné, milyen gyakorlatom van benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. február 8. 18:55 | Link



Az ebédem mellől rángattak ide, mert természetesen nincs senki, aki a gyengélkedőn babusgassa a diákokat. Nincs a legjobb kedvem emiatt, mert oké, hogy erre tettem fel az életem és rengeteg dolgot feláldoztam miatta, de egyre kevésbé tolerálom könnyen, amikor még csak meg sem tudok nyugodtan ebédelni, mert valaki annyira a halálán van, mint az oroszlán, akinek a mancsába ment egy szálka. Persze, ha tényleg vészhelyzet van, az más dolog, egészen más, akkor még csak nem is érzem magam valami rángatható bábnak.
Viszont amikor a helyettesem a fülembe suttogja, ki is az, és elmeséli, hogy rosszulléttel hozták be, kicsit meglepődök. Aham, szóval ezért volt olyan sürgős! A Rellon házvezető-helyettese látogatott el a gyengélkedőnkre. Ennek tiszteletére gyorsan fel is kapom a kötényem, ami sokkal inkább hasznos, mintsem divatos, és már megyek is a megsúgott ágy felé. A függönyt elhúzom az útból, de magam mögött gondosan behúzom, ahogy beléptem, így legalább kicsit kizárjuk a külvilágot és tudok egyszerre egy emberre koncentrálni.
- Jó napot, tanárnő! - Köszönök neki kedvesen, miközben végigpillantok rajta, próbálom felmérni, hogy néz ki, mennyire fest rosszul. Nem a divatérzékére vagyok inkább kíváncsi, de nem bámulom túl sokáig, inkább csak finoman lerakom magam az ágya szélére, mert fáradt vagyok, és amíg nincs baj, addig minek pörögjek, ugye?
 - Elmesélné nekem, mi történt pontosan? Csak annyit tudok, hogy rosszul érezte magát, de ez vajmi kevés. És van ötlete, mitől lehet? - Kérdezem végül érdeklődően, miközben azon gondolkozom, talán csak túlhajtotta magát. A tanárok hajlamosak néha, tudom, milyen a dolgozó nők élete és én is kezdem úgy érezni, hogy ez nem fog menni így egy életen át, néha le kell lassítani és vissza kell venni kicsit. Áh, majd később...
Minden esetre, ha csak egy kis pihenésre van szüksége, a legjobb helyen jár, neki szabad lógni, a diákoknak nem. Sőt, ha esetleg egy kis búvóhelyet szeretne a világ gondjai elől... akkor sem fogom elküldeni. A fenébe is, túl érzelmes és megértő vagyok, így nem leszek profi.
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2015. február 9. 16:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. február 8. 19:11 | Link

Tormay Lénárd

Egyszerűen imádom a manókat. Nem tudom, hogy lehetnék hálásabb nekik, amiért minden éjjel itt járnak és takarítanak a gyengélkedőn is. Néha csinálnak egy kis felfordulást, de általában áldás a jelenlétük. Helyre pakolnak, kipucolnak mindent, helyettünk, mégis mintha szívesen csinálnák ezt az egészet. Én pedig örömtelien jövök vissza másnap reggel a gyengélkedőre és látom, hogy minden csillog-villog.
Amikor valamiért éjjel is bent kényszerülök ülni az egyik beteg mellett, gyakran beszélgetek az egyik aranyos manóval. Bár kicsit idegesítő, mennyire alázatos, előzékeny, egészen jól el tudok csevegni vele, és ma reggel is mosolyogva néztem az üzenetet, amit az asztalomon hagyott, egy kis süti és tej mellett. Nagyon kedves tőle, tudja, hogy imádom a tejet, a süti meg egy kis ráadás és máris jobban indul a napom.
Ettől függetlenül nem vagyok rózsaszín, nem szállok a fellegekben, pedig már rám férne. Egy kis könnyed lebegés, ó igen, de sajnos a valóság túl kegyetlenül támaszkodik a vállamra, ahogy kilépek a gyógyítói szobából a gyengélkedőre. Nyavalygó, köhögő, tüsszögő, siránkozó diákok mindenhol, a legtöbben rám várakozva ücsörögnek, mások már az ágyukban fekszenek és ott próbálnak gyógyulni. Ó igen, a téli időszakban nincs rózsaszín felleg, sem jókedv. Csak sok-sok megfázás, láz, amolyan legkevésbé sem érdekes munkák, amiket még ők is tudnának orvosolni egy kis pihenéssel, teával, de nem, szeretnék a gyengélkedőn lopni a napjukat.
- Na, jöjjön fiatalember! - Intek egy idő után a sorra következő fiúnak, úgy látszik, a csuklóját fájlalja, de amúgy nem néz ki olyan rosszul, hogy nagyon aggódjak miatta.
- Meséljen, mi a baja. A lelki gondoktól, ha lehet, kíméljen meg. - Teszem hozzá mellesleg, mert tudom, hogy lelkeket is kell időnként ápolni, a munkámhoz tartozik, de most valahogy nincs hangulatom meghallgatni, a barátnője hogyan lépett félre múltkor az Edictum szerint. Nekem sem kéne olvasnom azt a ... szennylapot. Mégis jó vele elütni az időt, amikor pangás van.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. február 8. 20:55 | Link

Lori

A cipői az ágy mellett hevernek, míg ő maga törökülésben ül az ágyon, és nézelődik a gyengélkedőn. Van valami ezekben az ágyakban, az már biztos. Korábban is járt már itt, de mint pszichológus vagy házvezető - helyettes, nem pedig mint beteg. Beteg? Nem is beteg, hiszen ez nem betegség. Csak nem terjeszti, hogy mi van. Na de majd most. Elvégre persze, hogy a harsogó dámák folyosóján lett rosszul. Csak megszédült egy kicsit, émelygett, és picit neki kellett támaszkodnia a falnak. Ez nem akkora nagy probléma, mint amekkorának a kolléga hitte, aki minden tiltakozása ellenére idehozta.
- Szép napot.
Kicsit indokolatlannak érzi, hogy elfoglal egy ágyat, hiszen nagyobb baja már nincs. Csak egy kicsit le kellett ülnie, ennyi. Ez nem halálos, és nem kell emiatt gyengélkedőfogságra ítélni. Nézi, ahogy a fiatal lány leül mellé, ösztönösen megigazítja a pólóját. Milyen érdekes, hogy nadrágban van. Eddig ebbe bele se gondolt, elvégre már úgy hozzászokott ahhoz, hogy szoknyákban rohangál, és rohangálna is, ha nem mutatná meg mindegyik a pocakját.
- Pontosan tudom, hogy mitől van. Nem vagyok beteg, és nem is olyan nagy dolog. Megszédültem egy kicsit, ilyenkor télen nincs a folyosókon annyi oxigén, mint kellene. Biztos más is lett már rosszul.
Szinte folyékonyan beszél, még vállat is von, mintha nem érdekelné. Tény, hogy mit betegség, nincs jelen a dolog, de érdekli, csak nem akarja, hogy másnak is érdekessé váljon a dolog. Éppen ezért kellene gyorsan eltűnnie innen.
- Nézd, én nem akarok zavarni. Biztos van valaki, aki tényleg ellátásra szorul. Nincs ma kviddics meccs, vagy valami? Ott sok sérült szokott lenni. Nekem órám lenne egy óra múlva és még elő kell készülnöm rá. Biztos te is elfoglalt vagy, mint láthatod, nekem semmi bajom, így csak egy engedély kellene, hogy elmehessek.
Alap járaton tényleg nem néz ki rosszul, talán egy kicsit fehérebb, mint lenni szokott, de ezen kívül olyan hétköznapian néz ki. Viszont ˘amíg itt ül, az is eszébe jut, hogy a pulcsija a teremben maradt, így mindenképpen vissza kell mennie. Órát akar tartani, és már nincs ideje arra, hogy a tanársegédének szóljon, igaz a lány ugyanúgy ott fog várni rá, mint a többiek.
- Ígérem, hogy nem járok erre egy ideig, elmehetek? Váratlan röpdolgozattal készültem a diákoknak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet