Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egy átlagos nap, egy átlagos diák, átlagos iskolájában. Almost. Egyébként, ha leszámítja a feje fölött elreppenő rontásokat és bűbájokat, amíg kifelé siet a Nagyteremből, vagy egy elsős és egy festmény vitáját: tényleg átlagos. Szokásosan megkapta az adagját a többiektől, és megint szó nélkül csak hallgatta őket inkább. Sokkal egyszerűbbnek bizonyult ez a taktika, mint bármelyik másik.
Táskája pántján ránt egyet, ahogy elhagyja a zajongó lépcsőházat és halkat szusszan. Végül is, lehetne rosszabb is. Sikerültek a vizsgái, az anyja ismét örömét fejezte ki, az apja csak biccentett egyet apró mosollyal, ő meg nem örül, amiért megint itt kell lennie. Vannak olyan diákok, akik a tanévkezdés első napját úgy várják, mint más a karácsonyt. Na, ő egyáltalán nem. Tipikus kamaszfiú. Sokkal jobban élvezné tengetni a mindennapjait a szobájában zene- vagy kiabáláshallgatással.
Mi?
Megtorpan a sarok előtt. Ha most bekanyarodik, belekeveredhet valami olyanba, amibe nem kellene. De ha nem avatkozik közbe, talán mást találtak meg az iskola barmai. Alsó ajkába harapva totyorog, míg végül haptákba vágja magát, állát felszegi és kitrappol a sarok mögül.
- Hagyjátok abba! - szólítja fel a semmit a semmire. Pár másodperc szükséges, amíg leesik neki: nem történik semmi, de még éppen elkapja tekintete a Kishölgy mozgó alakját. Feje biccen félre. - Összevesztetek? - néha nem nehéz a kislánnyal ezt megtenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Szíve még mindig a torkában dobogott, mikor hirtelen kiáltást hallott meg a háta mögül. Relfexből lebukott, s a mozdulatot kezei is követték, hogy védekezőn fejét takarják - a körülötte eddig hangosan visongó, mulató festmények azonban nem sok ügyet vetettek rá, talán csak egy-két alak lesett le kíváncsian kupa söre mögül az ijedező, s fiatal felnőtt létére meglehetősen vállas huszonnégyévesre.
Tányér szemei immár egy bongyor hajú fiúra szegeződtek, s pupillái épp csak nem voltak akkorák, hogy egy feketelyukhoz hasonlatosan mindent elnyeljenek maguk körül, még önmagát Kyungtaet is. Kettőt pislogott.
A fiú második kérdésére most ő döntötte fejét enyhén oldalra, szinte már értetlenül, de láthatólag még mindig az előzetes sokkhatás alatt.
- Te... tessék?
Valóban elég komikusan nézhetett ki, hiszen egyik karját színes tetoválások borították - ő maga izmos volt, láthatóan ereje teljében, valószínűleg sportóló, melyet kényelmes öltözete is megerősített. Enyhén hullámos haja most épp kissé csapzottan meredezett a szélrózsa minden irányába, s ha az ember alaposan megfigyelte, jobb kezén húzódó tetoválásai alatt, a csuklóján még egy elemi mágikus jelet is megpillanthatott, mivel a fekete fémpánt - azaz az elemkorlátozó karkötő - a bal karján foglalt helyet.
- Össze... nem, nem! - Felpattant, jobban mondva felegyenesedett - azt remélte, hogy ha elég gyorsan csinálja, a vele szembenállónak nem marad majd ideje felfogni, mit látott. - Nem, csak... haha, tudod... most először láttam... szellemet - súgta a végét.
Gyors mozdulatokkal megpróbálta kiegyengetni a pólója gyűrődéseit - mégiscsak jobb összeszedettnek mutatkozni, gondolta -, miközben kissé zavartan nevetgélt.
- Kicsit új ez nekem még... - Arcáról észrevehetően, lassan olvadt le a mosoly, s fokozatosan ismét átadta helyét az ijedtségnek. Mikor a gondolat célba ért, felkapta a fejét, s elképesztő kétségbeeséssel pillantott fel az ismeretlenre. - Miért, veszekedősek?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Pedig legalább lett volna mit mesélni az unokáknak, mikor odáig jut. Kevin papa a hős, aki megmentette ártatlan diáktársait a bully-któl. Remek - és jó hosszú - szalagcím lett volna, csak ahhoz valaminek történnie is kellene. De egy szellemmel igen nehezen száll szembe bárki is, még ő is, aki igen jó kapcsolatot ápol egyébként a Kishölggyel. Nem is olyan nehéz, mint bárki hinné.
Tehát nézik egymást. Nagyjából ugyanolyan értetlenül mindkettő, mert míg az idősebb levitás feje az egyik, addig Kevin feje a másik irányba billen, hogy most mégis mi történik. Ha más nem, legalább együtt jöjjenek rá, mert meglepő látni egy ekkora embert a földön, nem tudja mit csinálni négykézláb, de olyan hirtelen pattan fel, szemei sem tudják követni. Dehogynem, de adjuk meg az esélyt az agyunknak, hogy elfelejtse a képet. Akaratlan hajol közelebb, ahogy a mondat a végére kezd kicsit elhalkulni, végül... kitör belőle a nevetés.
- Óóó, hát igen. Tudnak meglepetést okozni mindenkinek, de ártalmatlanok, esküszöm - ingatja meg fejét, mintha akkora szellem szakértő lenne. A Kishölgy mondjuk kicsit minden lében kanál, ő ilyen szempontból nem biztonságos és kedves, de amúgy meg... - Én is a kastélyban láttam először szellemet - feleli felfelé pislogva a robusztus alakra. Soha nem látta még, valószínűleg ebben az évben kezd, és nem is lehetne szerencsétlenebb amiért éppen Kevinnel futott össze. A kastély nyomijával. Szegény.
- Megért- - értetlen pislog, ahogy az előtte álló arca ismét hófehér lesz. Minimálisan lép és hőköl hátra a hirtelen kérdéstől. - Éppenséggel lehet velük, csak nem érdemes - hadarja a választ, amilyen gyorsan csak tudja. Keze csúszik mellkasára, pár pillanat múlva néz fel ismét.
- Kevin vagyok, szia - nyújtja felé jobb kezét mosolyogva. - Honnan jöttél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Gyors felpattanását kísérő zavart felsőigazgatásánál már csak karkötője piszkálása lehetett volna feltűnőbb. Úgy érezte, mintha valami nyugtalankodott volna, ami - meggyőződése szerint - az a rejtélyes mágia lehetett, ami valamiért méltónak választotta őt, egyébként varázstalan fiatalt, hogy bírjon vele.
Vállai megkönnyebbülten engedtek ki, mikor a vele szembenálló tájékoztatta a szellemek ártalmatlanságáról.
- Akkor jó, akkor jó - bólogatott még mindig. - Tudod, a filmekben elég ártalmasak, azért ijedtem meg, de végülis sejthettem volna, hogy egy iskolában nem lehetnek olyan nagyon vérszomjas... lények...? - Végtére is logikusnak tűnt, hogy egy oktatási intézményben, ahol legjobb tudomása szerint az első évfolyamot a 14 éves korosztály teszi ki, nincs is semmi túlzottan veszélyes.
Felvillanyozódott kicsit, mikor kiderült, hogy a másik is itt látott először hasonló jelenséget - máris kevésbé érezte egyedül magát ebben a hatalmas kastélyban. Fogalma sem volt arról, hogy az idegen hasonló helyzetből érkezett-e, mint ő, bár tájékoztatták róla, hogy esete igencsak egyedinek minősül, mégis reménykedett, hogy máris talált valakit, akitől nem állnak olyan távol az ő tapasztalatai.
- Tényleg? Akkor jó, akkor talán nem voltam olyan fura - nevetgélt még mindig múló zavarában. - Minden nagyon új még, most voltam idegenvezetésen, de negyed órán keresztül bámultam egy mozgó portrét. Annyira sokan vannak! És elképesztő, hogy egyik keretből ugrálnak a másikba, csak úgy! - Teljes beleéléssel, csillogó szemmel magyarázta újdonsült beszélgetőtársának, mennyire elámult a varázsvilág újdonságaitól: eddig csak fejében hangzott el ez a monológ, de most végre szóban is folytathatta. Tekintete az egyik mellettük helyetfoglaló képkeretre irányult; benne egy férfi ivott épp jó nagyot a kupájából, s az ülőhelyéül szolgáló fatönk mögül egy újabb üveget húzott elő. - Elképesztőek! - Lelkendezett. Száznyolcvan centiméter magas valója igencsak erős kontrasztot szolgáltatott arcán elterülő, ártatlan, lelkes vigyorának.
Rövidesen aztán a másik is bemutatkozott, kezet nyújtott felé, ráadásul mosolyoga. Kyungtae arcán is hasonlóan barátságos, kedves mosoly terült el, ahogy kezet nyújtott.
- Lee Kyungtae, nagyon örülök, Kevin - ismételte vissza a nevet, hogy biztosan megjegyezze, bár igaz, hogy egyelőre mindenki ugyanúgy nézett itt ki neki a kastélyban. - Oh, én? Dél-Koreából, egyenesen. Repülővel jöttem, mert féltem beleállni a lángoló kandallóba. - Még a hátán is végigfutott a hideg, ahogy hirtelen eszébe jutott, milyen érzés volt, mikor az állítólagos utazóeszköz elé állították.
- És te? Te helyi vagy esetleg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Már napok óta a kastélyban volt ugyan, de eddig különféle ügyes-bajos teendői foglalták le Abigélt, főként Mábel beíratása nem ment zökkenőmentesen az előkészítőbe, most azonban végre jutott ideje körülnézni.
Nem mintha ne ismerte volna jól a kastélyt, de tegnap teljesen véletlenül felfedezett egy olyan könyvtárat, amit még egész biztos, hogy sosem látott korábban. Így aztán mikor az utolsó papírjaival is beállított az iskolaigazgató helyetteséhez, és ő felajánlotta, hogy körbevezeti, megmutatja a tantermét és a többi fontos pontját az iskolának, kapva kapott az alkalmon. Amúgy is meg akart jobban ismerkedni kollégáival, a felettesével meg aztán pláne. De persze neem, természetesen nem azért dicsérte halálra a ruháját és a haját, mert be akart vágódni nála.
Ráfordultak a "vigadófreskó" folyosójára, és meglátván az épp mulatozó, egymás keretébe áthajoló, és koccintgató portrékat, Abigél meg is jegyezte:
 - De jól esne nekem is most egy ilyen! Na.. persze nem itt! Az iskolában sose, ugyan! Nem! Mi? Kérlek! Abszud a gondolat is - nevetgélt, és gyorsan neki is állt fejben latolgatni, hogy mossa le magáról az alkoholista jelzőt. Közben kíváncsian rásandított Nadiára, hátha kiolvassa tekintetéből, hogy "semmi baj, én is folyton iszom".
Ami persze nyilván a megnyugtató túlzás lett volna, hiszen ő maga tényleg nem volt holmi zugivó, vagy ilyesmi, csupán az elmúlt pár hét megterhelőbb volt, mint azt szerette volna. De nem tervezte ilyesmivel terhelni a másik nőt, elvégre megkedveltetni akarta magát, nem elérni, hogy a fidelius bűbájhoz folyamodjon, amivel elbújhat előle egy életre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Megint lebetegedett a kollegina, az évben már másodszor, így kénytelen voltam magam kezelni az okmányokat és egyéb jelentkezési papírokat. Éppen ezeket rendezgettem, amikor az egyik új kolléganő is pótolta a hiányos dokumentumokat, ezzel szépen minden a helyére is került. Ezután kicsit beszélgettünk, s mivel épp nekem sem volt dolgom, ő meg kicsit elveszettnek tűnt, úgy döntöttem, hogy egy kicsit körbe vezetem a kastélyban, s addig is sikerül egy kicsit jobban megismernünk egymást. Annak idején nekem nem volt ilyen szerencsém, pedig jó lett volna, sokáig még a termeket és az emeleteket is kevertem.
- Hát persze, hogy nem - nevettem fel, aztán halkan odasúgtam - csak alkalmanként - aztán tovább nevettem, ezzel csak finoman megjegyeztem, hogy azért mi tanárok sem vagyunk annyira szentek. Nem, mintha jellemző lenne az, hogy az iskola falain belül alkoholt szolgálnánk fel, de évente egyszer, karácsonykor például elő szokott kerülni egy finom üveg itóka, csak hogy koccintsunk. Meg aztán, ha mondjuk csapatépítőre megyünk. Már majdnem lelkes mesélésbe kezdtem, de aztán rájöttem arra, hogy a legutóbbiról inkább nem kellene szót ejtenem, mert abból csak én jönnék ki rosszul. Az újak még nem ismernek, és egy ilyen sztori hallatán azt gondolnák, hogy iszákos vagyok, pedig annyira nem is. Jó, az elmúlt időszakban esténként jól esett egy-egy pohár bor, de abban még nincs semmi.
- A faluban van egy remek söröző, Leprikón a neve, arra gondoltam, hogy oda valamelyik este beülhetnénk a kollégákkal. Itt ilyennel sajnos nem szolgálhatok, viszont remek kávét szolgálnak fel a manók a konyhában. Ez a folyosó egy kicsit hosszú, de végül is, innen is eljuthatunk oda. Amúgy is meg akartam kérdezni, hogy szeretnél-e lakosztályt igényelni, vagy a faluban szálltál meg? Ha jól emlékszem, a papírjaidon azt olvastam, hogy van egy kislányod. Ő mennyi idős? - érdeklődtem séta közben, most még merlinnek hála csend és nyugalom volt, de tudtam azt, hogy még pár nap, és az ifjak zsivajától fog harsogni a folyosó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elmosolyodik  a fiú szavaiból kiérezhető bizonytalanságon, de mikor leesik neki, hogy teljesen komolyan gondolja, zavartan nyammogni kezd. Most erre mégis... nem hazudhat, de nem is szeretné, ha új ismerőse megijedne. Végül felpillant. - Szoktak történni meglepetések, de nem kell aggódni. Nagyon képzett a tanári karunk, se perc alatt megoldanak mindent - bólint határozottan. Ennél jobb nem jutott eszébe, amivel el tudja hinteni, hogy valóban vannak váratlan fordulatok a kastélyban, de általában azok igen hamar megoldásra is lelnek.
Látható a bizonytalansága után következő felvillanyozódás, ami kicsit őt is felvillanyoz. Tényleg itt látott először szellemet és majdnem megállt benne az ütő, de helyette - amitől háztársa annyira fél - inkább összeveszett vele. Mert ő is a Kishölggyel találkozott először, és éppen nem volt kedves hangulatában, szóval... jól kezdődött a kapcsolatuk.
Lassan fordul a freskó felé. - Nos, igen. És hangosak. Nagyon hangosak - húzza el száját látványosan, aminek köszönhetően egy férfi vigyorogva emeli meg a kupáját és kezdd el ismét ordítani. Mert ő nagyon jól érzi magát. - Valóban lenyűgözőek és szerintem pillanatok alatt hozzászoksz mindenhez majd. Megkérdezhetem, hogyhogy ennyire új minden? Mármint... engem is értek meglepetések, de nem... szóval, hogy... öm... - úgy dönt, inkább csendben marad és ezt nem fejezi be. Nem csak azért, mert nem tudja hogyan, hanem mert nem akarja megbántani a másikat. Még csak véletlenül sem. Ezért dönt úgy, hogy felesleges találgatás és egyáltalán nem anyanyelvén való megszólalás helyett inkább bemutatkozik. Sokkal egyszerűbb. Viszont a név, amit hall, értetlen pislogásra készteti. Mármint várható volt, hiszen látja, hogy a fiú ázsiai.
- Lee Kj- Kjun- - rázza meg fejét, miközben visszahúzza a kezét. - Bocsánat, nem szeretnélek megbántani, csak nagyon idegen a neved. Esetleg szólíthatlak másképpen, amíg nem tudom kimondani a neved? Vagy... melyik a vezetékneved? - szalad ráncba szemöldöke elgondolkodva. Mert egyértelműnek tűnik, de... ázsiai. Igen. - Semmi. A Lee. Oké. Megvan - bólint inkább saját magának, mint a vele szemben - és fölött - állónak. Az ázsiai nevek felépítése ugyanolyan, mint itthon, így a gondolatmenettel sikerül összeraknia saját magának. Ráadásul Dél-Korea! - Merlinre, ez nagyon klassz. Attól én is ódzkodtam az elején, mikor a szüleimmel kellett menni valahova - vonja meg vállait.
- Szalamandra-Szentegyeden születtem, majd költöztünk Szalamantonra. De az országban születtem, ha erre irányult a kérdés - fejezi be halkabban, kicsit zavartan, mert nem tudja, hogy jól válaszolt-e. Nem is a jól, hanem hogy a kérdésre egyáltalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egészen vicces lehet külső szemlélőként, a feleket ismerve nézni két nőt, amint próbálnak jó színben feltűnni a másik előtt, miközben nagyon is jól megértenék egymást, ha nem próbálnák rejtegetni szerintük kínos tulajdonságaikat. Jelen esetben azt, hogy igazából szívesen hagynák a francba ezt az egész körbevezetősdit és máris a pohár fenekére néznének inkább.
De egyelőre maradtak a folyosón, ami valóban hosszúnak bizonyult, de lehet csak a szomjúság miatt érződött több időnek, míg végiglépdeltek rajta.
 - A kávé jól hangzik - bólintott Abigél párat, jelezve, hogy nincs ellenére, ha az önkéntes rabszolgák irányába veszik az irányt, amíg válaszol Nadia kérdéseire.
Nem csinált ugyan titkot belőle, de az igazgatóhelyettes nem meglepő módon az aktájából értesült Mábelről, hiszen kislánya egyelőre még fiatal volt hozzá, hogy az iskola padjait koptassa, és önmagától kerüljön a nő figyelmébe. De ami késik, nem gurkó, ugyebár, majd lesz dolga a kis komisszal is a maga idejében.
 - A városban lakunk a lányommal, és amíg nem adjuk el, vagy derül ki a sorsa a háznak, így is marad, szóval egyelőre nincs szükségem lakosztályra itt. Mábelnek hívják amúgy. A lányom, nem a házat. Arra azt hiszem Rakatszar néven hivatkozott anyám.
Ezen valamiért nagyon jót kacagott egy pocakos portréalak, de Abigél nem törődött vele, mert épp belelendült a mesélésbe.
 - Persze apám nem volt már a képben, hogy rendbe tegye, és nem mintha szükség lenne egy férfire a háznál, de azért biztosan megkönnyítené a dolgot - nevetgélt kissé örömtelenül. - De még a gyereknevelésben sem számíthattam egyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A másik válasza azért mégis megnyugtató volt számára - a meglepetésekkel persze nincsen baj, sőt, őt most igencsak könnyű is meglepni bármilyen bűbájos történéssel, így hát meg volt róla győződve, hogy a sok másféle meglepetés könnyen be fog olvadni a többi közé, s ő majd észre sem veszi a különbséget. Bólogatni kezdett, s kicsit meg is komolyodott a tanárok szakértelmét emlegetvén.
- Persze, ebben biztos vagyok - hangjában tisztelet csillant, hiszen az itt lévő tanárok természetesen elképesztő szakértelemmel rendelkeznek; erről meg volt győződve, hiába alig pár órája érkezett csak a kastélyba.
Hosszas, lelkendező monológját - magához képest - most rövidre fogta, de még órákig képes lett volna folytatni a parttalan áradozást; helyette inkább a másik kérdésére koncentrált. Hogyhogy ilyen új minden? Kicsit észbe kapott, s lassan kezdte megérteni Kevin perspektíváját: egy felnőtt, huszonéves srác épp olyan dolgokért lelkendezik, amiért a vele szemben álló világában talán egy négyéves szokott. Lehet, hogy egy négy éves sem, hiszen ő ebben nő fel, ugyebár.
- Óóó... haha, hát, nos... - nevetett zavartan, még a tarkóját is megvakarta mintegy pótcselekvésként. - Az a helyzet, hogy én... ugye most érkeztem, és előtte nem... szóval... Hm. - Lehet, hogy a másik számára úgy tűnt, szégyenkezett; az igazság ezzel szemben az, hogy fogalma sem volt, hogy mondja el úgy, hogy mi történt vele, mintha teljes mértékben értené ennek a világnak a szabályait.
- Szóval a lényeg az, hogy előjött ez a vízmágia dolog nálam, de amúgy fogalmam sem volt az egész... szóval semmiről, mielőtt ez megtörtént. - Ismét nevetnie kellett zavarában, melynek következtében arckifejezése leginkább egy csukott szemű, rajzfilmes macskáéra hasonlíthatott. - Úgyhogy most van rajtam egy ilyen... - mutatta fel elemkorlátozó karkötőjét - ...hogy ne ámokfusson a varázserő, és biztosan úgy viselkedek, mint egy ötéves. Ne haragudj.
Újdonsült ismerőse, Kevin kissé mintha zavarba jött volna a nevétől, de ezt már szinte várta - mikor Dél-Koreán kívül járt, mindig nagy ügyet csináltak a nevéből, annak kiejtéséből, s általában tévedésből Lee-nek hívták mindenhol. Ehhez már hozzászokott, bár mikor ikertestvérével utazott, sokszor okozott értetlenséget, hogy nővérének ugyanaz a "keresztneve", mint neki.
- Igen, a... a Kyungtae a keresztnevem. De Európában sokan hívnak csak "Tí"-nek, tudod, mintha angolul kimondanád a "t" betűt. Szerintem az jó lesz kezdetnek, mit gondolsz? - Barátságos mosolya elárulta; egyáltalán nem haragszik a másikra, hogy nincs teljes mértékben képben az ő kultúrájával és nyelvével, s nevének utolsó szótagja tökéletesen megfelel.
A másik válaszának tényleges tartalmára nem tudott figyelni - túlságosan elterelte a figyelmét a Merlinre! felkiáltás, ami hatalmas vigyort csalt az arcára. Most tényleg ezt mondta? Ez annyira menő.
A helynevekre természetesen nem túl okosan pislogott - ismét oldalra döntötte fejét, mint egy értetlen kisállat, ahogy próbálta feldolgozni ezeket a furcsa, magyar neveket, amiket nem fordított le a fordítóbűbáj. A válaszát azonban végül megkapta: a másik Magyarországon született.
- Nagyon furák ezek a magyar nevek még nekem. - Nevetgélt. - Biztosan majd megszokom idővel. Még az iskola nevét sem tudom rendesen kimondani....

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Már egy ideje a kastélyban tartózkodik, s igencsak sűrűek is a napjai: kötelező résztvennie pár elméleti órán, amelyet elsőéveseknek tartanak, hogy valamiféle fogalma legyen az őt körülvevő világról. Bár körülbelül száznyolcvan centijével igencsak kilóg a sok kis diák között, ő mégis határtalan lelkesedéssel viszonyul az órákhoz, még úgy is, hogy nem mer kérdezni. Mindeközben elemi mágia órákra jár, s az edzést sem hanyagolhatja el, így nem túlzás, mikor azt mondjuk: sokszor lélegezni sincs ideje. Elfoglaltságai mellett lassan már kezd kiigazodni a hatalmas kastély falai között, bár minden nap talál valami újdonságot - a rengeteg inger okozta ámulat pedig a szétszórtság illúzióját keltheti a környezete számára.
A mai nap azonban igencsak elhúzódott: most nem a szokásos időben tér vissza a hálókörletbe, edzéstervét ugyanis követnie kellett, mely azt eredményezte, hogy csak azután indult el, hogy a legtöbben már visszahúzódtak szobájuk melegébe.
Egy törölközővel a nyakában áll meg tehát a Szfinx portréja előtt, s ekkor tudatosul benne a szörnyű valóság - most nincs a közelben egy elsőéves sem, aki segíthet neki bejutni a Klubhelyiségbe.
- Jaj, ne - intézi szavait a Szfinx portréjához. - Kérem, engedjen be kérdés nélkül! Esküszöm, hogy Levitás vagyok, már többször látott is be-...
- Hasonlítok rátok, mégsem vagyok ember, | Sokan úgy ismertek, mint mellényes tréfamester. | Ajándékom értékes, ragyogó; ám vigyázat! | Csalárd mivoltja bizony szülhet nagy vitákat. - Már fel is hangzik a találóskérdés, s a Szfinx portréja kíméletlenül bámul a fáradt fiúra.
- Jaj, ne... Én... ömm...- Tudja, hogy hiába fog gondolkodni, hiszen biztos benne, hogy ez valami olyan tudásanyag, amihez még nem juthatott hozzá, mégis megpróbálkozik vele. Elgondolkodó arcot vág, szemöldökei összeszaladnak, ahogy koncentrál. - Én, ööö... Mellényes tréfamester... Csalárd ajándék...?- Pillant fel kérdőn a Szfinxre, aki csak sejtelmesen mosolyog. Szusszan egy jó nagyot, s még percekig töri a fejét, ám hiába - semmi sem jut eszébe.
- Figyeljen, öhm, tisztelt Szfinx. Én... tudja, az a helyzet, hogy csak nemrég kerültem ide, és igazából én... nem sokat tudok még az itteni dolgokról, tetszik tudni? Az a helyzet, hogy... Nem tudom ki lehet egy mellényes tréfamester. Kaphatok esetleg egy segítséget legalább? Kérem!
A portrén lévő Szfinx egy pillanatig sem gondolkozik - unottan lefekszik, mikor segítséget kérnek tőle, s még a szemét is lehunyja.
- Nincs válasz, nincs bemenetel. - Jelenti ki teljes nyugalommal, Kyungtae legnagyobb kétségbeesésre. Úgy látszik, most itt fog éjszakázni...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A mostani napok teljesen összefolytak, nemhogy egymással, még az éjszakákkal is. A tanórákra járás, tanulás, prefektusi dolgok elvégzése trió mellett szinte nem marad semmire sem időm. A haverjaim már hiányolják a közös meccseket, az otthoniak a baglyaimat, míg Jiyun az együtt töltött időt. Egyetlen élvezeti cikk, amivel a napokban élek az a töménytelen mennyiségű jegeskávé. Még senki nem látott ennyiszer a könyvtárban, ahogy a jegyzeteim felett sem gubbasztani. Egyszer egy elsős az előbb említett helyen, zárás előtt öt perccel ébresztett fel, hogy nem maradhatok tovább ott.
Most is későre jár az idő. Úgy döntök, hogy itt az ideje nyugovóra térni az ágyamban, és nem egy könyvön éjszakázni ismételten. Szerencse, hogy délután letudtam a fürdést élénkítő gyanánt, így azzal sem kell törődjek. Igazából semmivel sem kellene, hiszen magamnak tanulok, simán bejelenthetném, hogy én is a Samsung-nál szeretnék dolgozni, ahogy a nagybátyám tette. Szép álom!
A folyosón közeledve meghallom a szfinx mély hangját, miközben a találóskérdést teszi fel. Már távolról elkezdek gondolkodni, hogy miről szólhat, hátha ugyanazt teszi fel nekem is, és hamarabb bejuthatok. Egyre közeledem, és egy alakot is vélek felfedezni a szobor előtt. Láthatólag nincs képben a válasszal, amit a kérdező utolsó válasza meg is erősít. Közelebb lépve szemügyre veszem a srácot. Magasságban nem sok különbség van közöttünk, mégsem ez a legszembetűnőbb az egész jelenségben. Meglehet, hogy csak számomra idegen a szituáció, de nem sok koreai diákot szoktam látni házunk bejárata előtt.
- Helló! – köszönök neki a nyelvünkön. Megadom neki a tiszteletet, de mivel nem tűnik idősebbnek nálam, ezért nem a legformálisabb nyelvezetet használom. A bejáratra pillantok, majd megint a srácra.
- Nem akar beengedni, ha jól sejtem – mondom ki a gondolatomat, mintsem kérdés formájában tenném fel. Kétségbeesett arca, illetve a törülköző sokat elárul. Hacsak nem így indul útnak az esti sétájára, abban az esetben a halószobájába szeretne visszatérni. Visszafordulok a szfinx felé, hogy még egyszer nekem is szegezhesse azt a bizonyos versikét. Az ázsiaiak az eszükről híresek, mégis sokszor bosszant ez a „jelszó”. Őt sem ítélem el, amiért nincs képben vele, bár nem a legjobb dolog a folyosókon tölteni az éjszakát.
- Mi a neved? – teszem fel neki az első kérdést, érdeklődő tekintettel. Továbbra is az anyanyelvemen beszélek, ha mégsem koreai származású lenne, ami elég kínosan venné ki magát, abban az esetben elnézést fogok kérni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Elkeseredetten sóhajt, mikor hallja a Szfinx válaszát. Kész, most már biztos, hogy kint fog aludni. Szólnia kéne valakinek? Talán egy tanárnak, prefektusnak, vagy neadjisten az igazgatónak? Esetleg az elemi mágia oktatótanárt kérdezze meg? Hiszen vele beszélt talán a legtöbbet az iskola falai között; a prefektusokat sem nagyon ismeri, mivel szoros beosztása okán nem sok ideje marad barátkozni.
Ekkor azonban a megváltás hangját hallja maga mellől - annyira elmerült a megoldási taktika tervezgetésében, hogy fel sem tűnt neki a másik érkezése. Ez a köszönés sokkal kevésbé tört, mint az eddigiek; mintha nem az a "fordítókütyü" művelte volna varázslattal, hanem tényleg koreaiul hangzott volna el. Vagy csak képzelődik, pont, mint mikor egy megfáradt ember a sivatagban délibábot lát?
Mikor a hang irányába fordul, valóban egy koreai arcot pillant meg, s a fiú ruháján ráadásul egy prefektusjelvény is díszeleg. Hatalmas szemekkel néz a másikra, ám amint feldolgozza a jelvény látványát, egy kis, megkönnyebbült sóhajt hallat. Meg van mentve.
- Helló! - Viszonozza hasonló udvariassággal a köszönést. - Nem, nem enged sajnos.
Ennél többet azonban nem mer mondani: elnémul. Minden alkalommal, mikor valami hasonló történik, kissé elszégyenli magát, hiszen mások számára úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nem elég okos. Mint megtudta, ebbe a házba - a Levitába - hasonlóan érdeklődő természetű emberek jának, mint ő, így mindig zavarba jön, mikor mindenki jobban tud nála mindent, s sokszor érzi úgy, hogy le van maradva a többiekhez képest, hiába igyekszik úgy magába szívni a tudást, mint egy szivacs.
Miután a másik mégegyszer meghallgatja a versikét, Kyungtae kap egy kérdést, amire először egy ismét egy sóhajjal válaszol, mint aki nagy levegőt vesz egy hosszú monológhoz.
- Lee Kyungtae, elsőéves mestertanonc. Tudod azért nem tudom a jelszót, mert csak nemrég érkeztem, és most tudtam meg mindent erről az egészről, és még tanulom az itteni dolgokat, és nem emlékszem egy tanórára sem, ahol mellényes tréfamesterekről beszéltek volna. De esküszöm, hogy legközelebb emlékezni fogok rá - hadarja védekezőn, még kissé a kezét is felemelve. Természetesen mondanivalója nem biztos, hogy teljesen egyértelmű; szemlátomást olyan ideges és zavart, hogy nem képes mást, mint össze-vissza hablatyolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fáradtan baktatok a hálókörletünk felé, másra sem tudok gondolni, csak a kényelmes ágyamra. Már előre elterveztem a hétvégémet, amikor is nem fogok semerre sem menni, maximum a konyhába étkezni, de ennyi lesz a napi testmozgásom. A napok többi részét alvással fogom tölteni.
Egy dolog választ el a tevékenységtől, amire vágyom, méghozzá a rejtvény, amit meg kell fejtenem. A folyosóra érve konstatálom, hogy más diákoknak is szokott nehézséget okozni a szfinx. Néha nekem is meggyűlik a bajom egy-egy feladattal, mégis megoldjuk valahogy a többi diákkal. Köszöntöm a srácot, és rögtön kérdéssel bombázom. Nem szokásom ilyet csinálni, azonban koreaival sem találkozom minden sarkon. Magyarázkodásba kezd, amihez a kezeivel is mutogat. Kielégítő választ kapok az egyik legegyszerűbb kérdésre. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, mikor az érkezését taglalja. Az első eltöltött hónapomban nem értettem nekünk miért kell feladványokkal szenvedni, mikor a többi diáknak maximum a memóriájukat kell megmozgatni egyetlen egy szóval.
- Dae Young Min – bár nem kérdezte, úgy illik, hogy én is bemutatkozzam. Bárkit is kérdez meg a nevemmel kapcsolatban, semmi érdekes információval nem fog szolgálni a prefektusi rangomat leszámítva. A közösségi programok nem az én műfajaim, nem érdekel a színészet, ahogy a kviddics sem, édesapám legnagyobb bánatára.
- Az idei évben legtöbbször ezt a feladványt adja, a megoldás leprikon. Ha legközelebb emberibb időben szeretnél bemenni, és nem találsz mást, keress meg, és szívesen segítek – nézek a srácra. Tudom milyen érzés elveszettnek lenni. Őszintén szólva, még nem érzem magamat beilleszkedve, amikor Budapest utcáin sétálok. Sok a pillantás, amit érzek a hátamon, vagy olykor-olykor a rasszista beszólás, amiket mostanra már elengedtem.
- Honnan származol? Szöul, Puszan? – pontosítok a kérdésemen. Ha mégsem teljesen koreai lenne, esetleg máshol született, akkor ki tud javítani. A városokkal inkább útmutatást adok, mire is vagyok kíváncsi. Nem várom el, hogy csak úgy megossza velem, így én is megválaszolom a saját kérdéseimet.
- Én szöuli vagyok, onnan is Gangnamból származom. De csak háromnegyed vérig vagyok koreai, a további negyed az amerikai apai ágról. A varázsvilágról mennyit tudsz? Ide is most érkeztél, vagy csak az iskolánkba? – jobb letisztázni, hogy mennyit tud a srác. Felhúzott szemöldökkel vizslatom tovább, míg a válaszaira várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem kell félteni, ha felhívást kapok keringőre, főleg, ha már pár lángnyelv legurult. Mégis szerintem tök kedves voltam és nem haraptam rá elsőre a meghívásra. De mivel az alkoholnak is volt erre egy kedvezőtlen és vagy kedvező hatása, végül beadtam a derekam, hogy belógjak a Levitába, Izidóra kisasszony hálójába. Már ha nem rúg ki a szfinx előtt és csak szívat. Szerencsére Izzy kifelé visszakérte a pálcáját, mert nekem most nem jutott volna eszembe. A visszaúton pedig értekezést kezdtem a szülők bosszantása című terv első tervének körvonalairól. Mindenféle hülyeséget kezdtem el bedobálni, például, hogy érkezzünk zenekarral, vagy éppen pár "barátjával" akik még csak véletlenül sem aranyvérűek, hogy bemutassa az otthonát. Mondjuk úgy tízen lennénk, az már megfelelő tömeg lenne egy ilyen akcióhoz. Addig addig jöttek az ötletek, míg megérkeztünk végre a folyosóhoz, ahol az emberfejű oroszlántest akart engem meginterjúvolni. Készségesen előre engedtem Izidórát, én valószínűleg úgysem tudnám a választ. Beálltam mögé, és átkaroltam őt, elég szorosan, hogy érezzem a csajszit. Most már beviszel kisanyám, ha kell, ha nem!
- Csak azért csinálom, hogy nehogy előttem bevágja az ajtót - kuncogtam a fülébe és még meg is karcoltam a fülét a fogaimmal suttogás közben. Ez nem volt ugyan terv, de szerintem jól jött ki. Még úgysem mentem be a kékekhez sosem, épp itt volt az ideje. - Na, lökjed madárka - szólok ki Izidóra mögül, hátha erre már felfigyel a némber. Nő ez az állat, igaz? Hmm, rég volt már, amikor a házállatokról tanultunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem az a fajta lány, aki meggondolná magát félúton. Rolanddal egyébként is kifejezetten jól lehet szórakozni, az meg a ráadás, hogy aligha járnak olyan gondolatok a srác fejében, mint házasság meg gyerek. Izzy mindkettőtől frászt kap pillanatnyilag, és annál kevésbé akar bármit is kezdeni bármelyikkel, minél jobban erőlteti az anyja. Roland ötletein egészen jól szórakozik. Hazaállíthatna végülis egész háremmel is, akár fiúkkal és lányokkal vegyesen is, bár erre talán majd érdemes józanabbul visszatérni és kidolgozni a tervet, hogyan is tehetik igazán felejthetetlenné a Karácsonyt. A kastélyba vezető út egészen gyorsan el is telik, majd a szfinx portréjáig is sikerül minden gond nélkül eljutni, már csak itt kell átverekedni magukat a Levita őrének trükkös kérdésein. Felnevet, amikor a Rellonos félig rámászik gyakorlatilag.
- Aha, persze - jelenti ki válla fölött hátra pillantva sandán. Teljességgel hihető magyarázat. A szfinx nem annyira értékeli a madárka megszólítást, de csak kinyögi a találóskérdést végül, és lehet, hogy nem lángnyelvet kellett volna inni, Izzy agya némileg lassan forog, mire megtalálja a választ, de azért csak meglesz. Még sose fordult elő szerencsére, hogy ne jutott volna be, néha csak időigényesebb még józanul is, hogy rájöjjön, mit akar hallani a portré. Bejutva azért szája elé teszi a mutatóujját, így intve a fiút, hogy csak csendben. A Levitások nem különösebben értékelik a zajongást amúgy sem, ilyen későn meg főleg nem. Nem fog lábujjhegyen osonni azért, csak majd ráérnek a szobájában hangoskodni, amint eljutottak odáig. Mutatja is inkább az utat teljesen hatékonyan, hogy aztán nemsokára meg csendben benyisson a szobájába, szétnézve, hogy ugye Amélia éppen nincs otthon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egyetértően bólogat a fiú szavaira. Tényleg remek a tanerő a tanodában, így valóban nem kell tartania semmitől a levitásnak. Egyiknek sem. Kivéve, ha őt is kipécézik, ami, figyelembe véve azt, hogy mennyire kedves és magas, idősebb is, nem fog megtörténni. Valahol megkönnyebbül.
Ami tart kettő másodpercig, mert fogalma sincs arról, hogy az előtte álló miről beszél. Ez lehet kiül arcára, de igyekszik moderálni vonásait, hogy ne tűnjön úgy, mint aki teljesen hülyének nézi a másikat, egyszerűen nem tudja összerakni a képet. Mindennek ellenére hümmög, ahol úgy érzi szükséges, és bólogat közben, hogy tudja, tényleg figyel. Legalábbis, amennyire tőle telik: amíg fel nem bukkan a karkötő. És a... vízmágia!
- Hydromágus vagy! - szólal meg kicsit hangosabban. - Szóval elemi mágus vagy, de egyebekben mugli. Akarom mondani, varázstalan ember - teszi hozzá gyorsan, hogy értse is újdonsült háztársa. - Én is úgy viselkednék, mint egy öt éves, ha kiderülne, hogy uralom az elemek egyikét. Emiatt ne érezd magad rosszul - mosolyog rá kedvesen. Valóban így lenne. Elképzelni nem tudja, hogy egy elemi mágus mégis miken mehet át eleme kijövetelekor, de mégis vágyná azt a tudást, amivel ők rendelkeznek. A fő elemek egyikét uralni? Biztosan hatalmas élmény, még ha ugyanekkora felelősség is.
A név úgy rántja ki az elemi mágia körüli merengésből, ahogy kell neki. Elsőre, sőt, másodjára sem sikerül kimondania a nevet, így inkább nem is próbálkozik tovább. A legtávolabb áll tőle, hogy megbántsa a másikat, mikor ilyen kedves vele. Szemöldöke szalad ráncba. Tí?
- Nem is tudom. Az kicsit személytelennek hat. Megígérem, hogy igyekszem minél előbb megtanulni a neved - bólint. - De addig maradjunk a Tínél akkor. Talán mindkettőnknek egyszerűbb - Tínek azért, mert nem kell hallgatnia Kevin szenvedését a névvel, Kevinnek pedig azért, mert van ideje valóban megtanulni rendesen kimondani a nevet. Ez már büszkeség kérdése.
A vigyort figyelmen kívül hagyva mondja tovább, nagyjából születésének történetét, míg végre ki nem nyögi a lényeget.
- Néhányuk még nekem is különös - gondolkodik el, végül vállat von. Ez legyen a legkevesebb, mikor Tínek valószínűleg még nehezebb. - Ha segít, mondj csak annyit, hogy a tanoda. Az itt, vagy a környéken élők tudni fogják, hogy erre gondolsz, ez az egyetlen nem specifikusan, nem is tudom... például művészetet oktató iskola. Itt kapja meg minden mágus az alapokat - lendül bele kicsit a magyarázásba, majd veszi észre magát. - Bocsi, szóval a tanoda szerintem elég - mosolyodik el, ami lassan tűnik el arcáról, zavartan pillant félre.
- Egyébként... hát szóval, ha kell segítség bármiben, akkor nyugodtan keress meg - motyogja maga elé szavait, véletlenül sem néz rá. Sokkal fiatalabb, semmiből nem tűnik ki, teljesen átlagos, míg az előtte álló idősebb és elemi mágus. Mindene megvan ahhoz, hogy a menőkhöz tartozzon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Milyen jó érzés számára hazai nevet hallani! A sok kimondhatatlan név, könnyen összekeverhető arc után valóságos felüdülés, nem is beszélve a másik felelősségteljes státuszáról, amivel természetesen egyből kivívta Kyungtae tiszteletét. A névre csak bólint egy aprót, de nem akarja megzavarni a másikat a megfejthetetlen talányon való elmélkedésben, így inkább hallgat.
Azonban a másiknak nem tart túl sokáig megtalálni a választ: Kyungtae nagy ámulatára a Szfinx bólint, s a portré halkan kattan, ahogy bejárást biztosít. Elképesztő! Szemei nagyra nyílnak ámulatában, s mostanra biztos benne: vagy a kérdés volt ismét nagyon könnyű, s csak ő nem elég felkészült, vagy a másik valójában egy zseni. Reménykedett benne, hogy a második lehetőség közelebb áll a valósághoz, és nem kell ismét úgy éreznie: ő az egyetlen az egész iskolában, aki kék-bronz színű nyakkendőt visel, és semmire sem tudja a választ.
- Lepri-... leprikon, rendben, fel fogom írni. Nagyon köszönöm! - Bólogat, igyekezvén az eszébe vésni ezt a szót. Van ugyanis egy apró füzete, ahova hasonlókat jegyez fel, afféle túlélési kézikönyvként: a leprikonok előkelő helyre számíthatnak a listában, s mindenki biztos lehet benne, hogy a következő könyvtárban töltött nap programjában is kiemelt fontosságú témaként kutat majd róla a levitás.
- Megkeresni? Ó... Jó, rendben, ha... valahogy épp megtalálnálak... akkor elfogadnám a segítséget. Van telefonod? Vagy-vagy... vagy ilyenkor fel kellene mennem a bagolyházba és küldeni egy levelet valahogy, nem igaz? - Kérdi lemondóan, hiszen eddig úgy vette észre, a legtöbben nem használnak itt telefont. Ez például Kyungtae számára személyesen elképesztő traumát okozott - pláne, hogy itt jött rá, hogy a sajátja sem működik varázslatos közbeavatkozás nélkül.
Hamarosan már a származásáról kérdik, ő pedig készségesen bólogat; bár kissé meg van szeppenve, hiszen Dae kisugárzása és jelvénye is tiszteletet parancsolónak érződik számára, mégis jól esik neki az érdeklődés.
- Yangsanból származom, de csak azért nem hallod a dialektusomon, mert tíz évet éltem Szöulban - mondja, miközben ismét megpiszkálja elemi mágikus karkötőjét, enyhe zavarát takarva. - Tizenéves koromban költöztem oda, de néha azért hallatszik, hogy onnan származom, ha nagyon izgatott leszek.
A másik pedig szöuli - igen, érezhető is, gondolja Kyungtae, ám az amerikai hatás egyáltalán nem. Finoman mosolyogva fogadja a hírt, hiszen ezzel is kevéssé érzi magát egyedül, ám hamarosan ismét újabb kérdést kap, beletrafálva a dolgok közepébe.
- Én, ööhm... - Mintha ismét érezné, hogy az úgynevezett elemi mágiája szívesen a felszínre törne, mondjuk egészen pontosan izzadás formájában, ám ezt a mágia közvetlen hatása nélkül is megteszi a teste. Sóhajt. - Mindenhova most érkeztem először. A világotokba is, az országba is, meg a tanodába is - vallja be végül. - Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig fogalmam sem volt, hogy létezik ez az egész, de... szóval ezért sem tudtam a leprikomot.
Ha még nem lenne elég, Kyungtae természetesen a mellényes tréfamester nevét is elrontja, ám ez fel sem tűnik neki - ennyit arról, hogy majd jól az eszébe vési...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Az! Az vagyok! - Sóhajtott megkönnyebbülten, mikor Kevin végre kimondta azt a bizonyos szót. Neki igencsak bonyolultnak tűnt megjegyezni, legalábbis most még, hiszen mondjuk egy hónapja nem tudott róla, hogy létezik bármi hasonló; senki sem hibáztathatja, hogy nem tud ilyen furcsa idegen szavakat az eszébe vésni. Már a "Bagolykővel" is voltak problémái, hát még minden más...
- Igen, mondták, hogy ez nem egy túl gyakori dolog, hogy mást meg nem tudok... meg amúgy sem az, ez a fajta varázserő. - Bólogatott határozottan, hiszen ezt éppen tudta, ugyanis két minisztériumi dolgozó volt olyan kedves, és elmagyarázta neki az ominózus... elázásos eset után. Természetesen azt követően számtalan prospektust, könyvet, segítőanyagot kapott az itteni dolgokról, s talán már ragadhatott is rá valami.
A másik kedves gesztusai kis lelket öntöttek belé nagy zavara után, s a mosolyt ő is egy hasonlóval viszonozta. Eddig mindenki nagyon kedves volt vele itt, és ez alól újdonsült ismerőse, Kevin sem kivétel. Mindenre, amit mondott, elfogadóan reagált, és sosem hangzott kioktatónak; a levitás ezt felettébb nagyra értékelte.
- Személytelennek? Áááá, nem az, tényleg, már megszoktam. - Kuncogott. - Jártam már Európában párszor, tényleg mindenki T-nek hívott. Semmi gond! - Természetesen háztársa nem tudhatta, de Kyungtae, nővérével karöltve tényleg rendszeres látogató volt Európában balettpályafutása miatt, így valóban nem érte meglepetésként, hogy T-nek szólítják. Az igazság az, hogy már rögtön T-ként kellett volna bemutatkoznia, ám ezt kerülni szokta, mert a végén még azt hiszik, direkt adott magának valami furcsa becenevet.
Kevin ismét felettébb kedvesen magyarázott neki, nevezetesen arról, hogy az iskola nevét nem feltétlen kellene megtanulnia, ha elsőre nehéz neki, ő pedig csak mosolyogva hallgatta. Végülis igaza van, de mégis - ő szerette volna megugrani ezt a kihívást, hiszen pár évig most itt fog időzni, ha minden igaz, így nem tehet mást; kissé hozzá kell szoknia a magyar szavakhoz, mert van, amit a fordítós varázslat sem ért.
Ám a legkedvesebb dolognak mégis a másik felajánlása bizonyult: nevezetesen a segítsége. Kyungtae hatalmas, valahol mégis félénk mosollyal pillantott a másikra, meghallva a segítségnyújtás ígéretét.
- Köszönöm, tényleg nagyon kedves tőled, Kevin! Lehet, hogy élni is fogok vele, ha épp összetalálkozunk, mikor kicsit elveszve érzem magam. - Nevetett halkan. - Nagyon örültem! És köszönöm még egyszer!
Nem igazán akarta fenntartani a másikat - bár kezet nem nyújtott elbúcsúzásnál, integetni viszont integetett, s hamarosan már ott sem volt. Csak 20 perc gyaloglás után jött rá, hogy egyáltalán nem jó irányba indult, és hogy teljesen eltévedt. Először, mióta itt van - de nem utoljára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A szfinx portréjához igyekezett egy kaotikus SVK óra után. Inezt kapta aznap párnak és az nem kifejezés, hogy megizzasztotta. Lehet nem kellett volna annyi mindent a fejéhez vágnia legutóbb. Érezte már a nap vége felé, hogy kezd szédülni, amiről Zalán már pontosan tudta, hogy minek az előjele. Eután semmi másra nem vágyott, csak egy kis nyugalomra, de a harsogó festmények rendesen próbára tették a türelmét. Régen szeretett velük beszélgetni. De azóta sokminden megváltozott.
 Most ha akart volna sem lett volna képes sokáig ezen a folyosón maradni, a hangzavar kaotikus volt. Az utat alsós diákok egy csoportja állta el, Zalán pedig elkeseredett kísérletet tett arra, hogy átvágjon rajtuk. Minél előbb, ha lehetséges, mert már érezte a jól ismert, hűvös levegő illatát az orrában.
 Valaki meglökte hátulról, ami arra kényszerítette őt, hogy a falhoz lapuljon és inkább utat engedjen a többieknek. Arcáról sütött, hogy önuralmat próbál épp magára erőltetni, de szemében már megcsillant a riadalom, hisz volt egy olyan érzése, hogy már hiába próbálkozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Épp a tanulószoba felé igyekszem, hogy a könyvtárból frissen kivett könyveimet nyugalomban, lehetőség szerint kis társaságban tudjam elkezdeni; senkinek semmi köze ugyanis ahhoz, hogy milyen témában olvasok, és véletlenül sem akarom, hogy spirituálisnak nézzenek, vagy neadjisten sejtsenek valamit. Így hát ezekkel a könyvekkel a táskám rejtekében haladok a második emelet felé, miközben azon gondolkozom, hogy tudnék az első szabad hétvége előtt lemenni az iskola mellett fekvő városba.
Az órák után egészen frekventált ez a folyosó, hiszen a Levita ház lakói most térnek vissza körletükbe. Előttem épp egy nagyobb csoport halad, én pedig a nyomukban igyekszem utat törni.
Csupán fél szemem akad megy egy srácon, akit a falhoz lapítanak, ahogy az akaratosabbak utukra mennek. Már el is terelődne róla a tekintetem, ám ösztönösen pillantok vissza, mielőtt még én magam regisztrálnám, hogy valami furcsa rajta. Egész sápadtnak tűnik, kezei pedig remegnek... egyre jobban. Némi tétovaság fedezhető fel mozdulataimban, ahogy vele szemben én is oldalra húzódom, hogy a haladást ne akadályozzam, s úgy teszek, mintha csak táskám pántját igazgatnám a vállamon... A srác rosszul lesz?
Egyre inkább remegnek a kezei; a köztünk elhaladó fejek igencsak akadályozzák a látóterem. Aztán észreveszem, ahogy szemei nagy hirtelenséggel, természetellenesen fókuszt vesztenek, tekintete kiüresedik, s pupillái kitágulnak...
Egyetlen másodperc kell, hogy mozduljak, mert amit látok, az pontosan olyan, mint amit én is tapasztalok, és szinte érzem a zsigereimben, hogy pár pillanat múlva eszméletét vesztve fog a padlóra hullani. Természetesen előfordulhatna, hogy abszolút félreértelmezem ezeket az apró jeleket, de ez ezekben a másodpercekben eszembe sem jut.
Két vállánál fogom meg, ahogy egy beugró részhez húzom, kikerülve a forgalmat és remélhetőleg a kíváncsi tekinteteket is. Pálcám már a kezemben, hogy egy bűbáj segítéségével tompítsam a landolást, hiszen mind tudjuk, hogy nem bírnám el a srácot. Tényleg azt látom, amit gondolok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

 Túl hamar érte el, még nem szabadna. Erőtlen sóhaj hagyta el ajkait, mintha minden lélekjelenlét azzal távozott volna a testéből. Észre sem vette, hogy elrángatják, addigra már más képek voltak a szeme előtt, a valóság pedig tomba zajként vert visszhangot a fejében.
 Feje csuklott hátra és rogytak össze a térdei, hisz már nem volt uralma az izmai felett.
 - Interveno momentum - motyogta önkívületében, ahogy már azt szokása volt, noha a látomásban ezt sírva kiabálta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem úgy tűnik, mintha a levitás srác észrevette volna, hogy hozzáérek, vagy hogy berántom valahova. Tényleg nincs magánál. Most kívülről látom, milyen az, mikor üveges tekintettel engednek el valaki izmai. Feje hátrabukik, tagjai elernyednek.
- Interveno momentum.
Mintha egymás visszhangjai lennénk, hangzik el a varázsige ugyanabban a pillanatban mindkettőnk szájából, halkan. Szemeim nagyra nyílnak, ahogy az ismeretlen tompítva, de a földön végzi, s azonnal le is guggolok mellé. Ekkor szembesülök vele, hogy fogalmam sincs, kívülről mit kell ezzel kezdeni, mivel velem még sosem volt ott senki, amikor ez megtörtént.
- Nyugalom - motyogom kicsit sem meggyőzötten, aggódó-feszült tekintettel, ahogy megfogom egyik vállát, majd igyekszem kitámasztani a fejét, hogy ne fulladhasson meg. Vajon neki meddig fog tartani? És miért nem vérzik az orra, mint nekem szokott? Lehet, hogy félreértem, és azonnal gyógyítóért kellene kiáltanom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Idegen hangokat hall, ami érthető kéne, hogy legyen, de ez túl közel volt hozzá. Nem lesz ez így jó. Tudta, hogy idő kérdése, de nem hallott egy ideje Altea felől és a gyógyítók sem hajkurászták megveszekedetten, azt hitte, maradt még egy kis ideje, mielőtt ismét a gyengélkedőn kötne ki.
 Nem volt ideje ezen elmélkedni, gondolatai a látomás jelenébe terelték, szívébe markolt a félelem a zuhanástól. Nem működött a varázslat. Sosem működik...
 Teste rándult a zuhanástól, ahogy az lenni szokott. Sosem fogja megszokni, minden alkalom úgy érződik, mintha az először törné össze magát. Gyorsan kezdi kapkodni a levegőt, majd a fájdalomtól behunyt szeme pattant fel egyszerre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mikor teste összerándul, én is érzem gyomromban a szorongató érzést. Szólnom kellett volna, amint összeesett. Nem vérzik az orra, de még mindig remeg, még mindig nem lát. Szólnom kellene...
- Hahó, ébresztő, elég lesz - fogom meg kicsit erősebben a vállát, s bár nem kezdem el rázni az idegent, mégis igyekszem valahogy észhez téríteni. Igaz, ha én... ha valaki engem látna így, és megpróbála felkelteni, nem állnék jót magamért.
Ám az idegen szemei végre felpattannak, és már most látom, hogy tekintete teljesen más, mint az imént. Fellélegzek. Magánál van.
- Hé, jól vagy? - Kérdem, lazítva a fogásomat vállán. - Egyben vagy? Lélegezz - emlékeztetem, ahogy finoman a fejét is elengedem, mert már nem kell attól félnem, hogy véletlen elharapja a saját nyelvét, vagy bármi ilyesmi.
Nem, magamat is meglepve nem támadom le rögtön a kérdéseimmel. Amíg nem lélegzik normálisan, addig úgysem tudna válaszolni rájuk, nem igaz? Előbb el kell érnem, hogy megnyugodjon, ha egyáltalán nyugtatásra van szüksége...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Tekintetét kapkodta körbe, igyekezett felmérni, hol van éppen. Pár diákot látott feltorlódni a beugró szélénél, ahogy pislognak rá, de nem látott köztük ismerős arcot. Ahogy azt sem tudta beazonosítani, aki közvetlenül beszélt hozzá.
 Beszélni akart, rákezdeni a szokásos mantrájára, hogy minden rendben van, csak kell egy kis idő neki, de most csak simán befogta és hallgatott a kapott utasításra. Próbálta folyamatosan lassítani a légzését és ahogy ez bekövetkezett, a kíváncsiskodó diákok is megunták a műsort, majd fejüket összedugva álltak tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A srác néma maradt, és én annyira az ő állapotára figyelek, hogy fel sem tűnnek a kíváncsiskodó tekintetek, melyek végül érdektelenül fordulnak el rólunk. A zsibongás nem túl jó alapzaj, ha tényleg az történt vele, amit gondolok.
- Nyugalom, rendben vagy. Itt vagy - mondom, bár nem olyan aggódó, vagy féltő hangsúllyal, mint ahogy az ebben a helyzetben bármilyen normális embertől elvárható lenne. Kék szemeim a srácét kutatják. - Minden oké.
Konkrétan meg fogok halni, ha nem lesz hamar beszámítható a srác. Még mindig feszült az arckifejezésem, és a gyomrom görcse sem látszik oldódni. Tudni akarom, jól látom-e, amit látok. Óvatosan érek a vállához, mert nem tudom, hogy viseli az érintést, én nyugtatónak szánom ezt a testi kontaktust. Addig nem akarom elkezdeni faggatni, amíg nem szól hozzám legalább egy értelmes szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Hevesen bólint minden szavára, jelezve, hogy hallja őt. Kicsit sem érezte okénak a helyzetet, de az már kezdte megtanulni, hogy a legtöbbet kell kihoznia a helyzetéből; ami most nem a hisztis tiltakozás és az elutasító magatartás, hanem hogy észhez térjen és minél előbb képes legyen lábra állni.
 - Oké - ismételte mindezek ellenére erőtlenül. Feszélyezte az érintés, de őszintén? Mi nem feszélyezte ott, a folyosó padlóján? A feje felett lógó portrék a szokásosnál hangosabban sápítoztak, lepillantva rá, egymás keretéből ki-be járkálva, hogy jobb rálátásuk legyen az eseményekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lassanként talán azért feltűnik számomra is, hogy nem éppen a legjobb helyen vagyunk. Egy röpke körbepillantással érzékelem a fokozódó zavart, ha más nem, a portrék körében. Ez itt nem lesz jó, el kell tűnnünk innen, ha beszéltetni akarom róla. Nem hiányzik, hogy a fél világon végigmenjen az információ. Bár...
- Szédülsz még, igaz? - Kérdem, ismét körbekémlelve. - Disaudio. - Szórom körénk a bűbájt, hogy legalább a környezetünk ne hallhassa, amiről beszélni fogunk. Ha egyszer végre eljutunk odáig.
Miért nem vérzik az orra?! Nekem legalább egy-két csepp mindig lefolyik, mikor rohamom van.
Táskámból előveszek egy üveg vizet, lerakom magunk mellé.
- Ha jól leszel annyira, hogy felülj, igyál majd egy kortyot.
Nem zavartatom magam: az eszembe sem jut, hogy fogalma sincs, ki vagyok, mit csinálok itt. Ez nekem most eléggé elhanyagolható is, ezek az apró részletek, hogy bemutatkozás, például. Ráérünk, ha a lényegi információ már végre mindkettőnk birtokában lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Homloka szaladt ráncba a kérdés hallatán. Ezt nem értette. Nem tudta egyszerűen hova tenni. Ki ez a gyerek?
 - Honnan tudod, hogy... - kedett volna bele, de az inkantáció félbeszakította őt. A hangok eltompultak, ekkor furakodott Zalán orrába minden olyan illat, amit a látomás miatt elmulasztott tapasztalni. Valami szédítően édes és... kávé illata.
 Az ingerek megakasztották egy pillanatra az amúgy is kaotikus gondolatmenetét. Nyelt egyet, mielőtt újra nekiveselkedett a kérdésnek.
 - Honnan tudsz a szédülésről?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Végre képes értelmes mondatokat összerakni, s azokkal gondolatokat kifejezni; magához tért a holtidőből. Ha a sejtéseim igazak, most ért vissza a jelenbe. Ez nagyjából nekem is ugyanennyi időt vesz igénybe. Az első képpel már nem, ott szinte csak pár másodpercre van szükségem, ha nem erős roham formájában tör rám.
Kérdésére ismét ráterelődik a tekintetem. Most kell okosnak lenni, nem elsietni, nem húzni magam csapdába, mert ha nincs igazam a levitással kapcsolatban, nem akarom elárulni magam. Továbbra is igyekszem titokban tartani, ám még sosem láttam ilyet máson, sosem láttam hozzám hasonló szerzetet.
- Láttam már ilyet korábban - mondom magabiztosan, miközben a vizesüvegért nyúlok. Magamon láttam. Mikor egyszer már éreztem az őszi hideget a bőrömön, direkt raktam ki a fényképezőgépem az asztalomra, s rögzítettem vele a rohamot, hogy tudjam, mit látnának a diáktársaim, ha előttük is megtörténne. Fel kellett készülnöm a kérdésekre.
- Elájulni bármitől el lehet, de a szemeid... mintha teljesen máshol jártál volna. Jól gondolom, igaz? - Igyekszem finom utalással a tudtára adni, hogy értem, mi történt. Tekintetem ráfüggesztem, miközben lecsavarom az üveg kupakját. Ha nemleges választ ad, talán életem legnagyobb csalódása várt ma rám csupán ezen a folyosón. De túl sok a véletlen egybeesés ahhoz, hogy így legyen.