Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még a reggeli órákban hagytam el a kastély falait, majd Bogolyfalva határát. Bár az emberek itt még leginkább télikabátban járnak, engem most is egy bőrdzseki véd, hogy ne fagyjak meg, bár ezt is soknak érzem. Az itteni időjárás enyhébb, mint az otthoni, így az igazán hideg darabokat hagytam a szekrény mélyén.
Nagybátyám ma nem dolgozik, így gondolta megmutatja nekem az egyik kedvenc koreai éttermét a fővárosban, miközben tanácsokat is osztogat az itteni élettel kapcsolatban. Természetesen megemlíti a sok lopást, vagy éppen a lehúzást, a dulakodásokat a tömegközlekedésen, ha arra kerülne sor, hogy azt használjam.
Gyorsan el is telik az idő, és az elválás után másfelé venném az irányt, azonban fogalmam sincs, mit merre találok. Nem sokszor fordulok meg Budapesten, így semmilyen nevezetességet, külföldieket vonzó helyet nem tudok. Természetesen a Fashion street-ről, illetve a Budai várról hallottam, ezek megvannak, azonban a Halászbástyát, már nem tudnám megmondani, merre találom. Rengeteg ember téblábol, valaki siet, valaki lézeng, valaki az utcán kéreget, vagy aláírást gyűjt. Ilyenkor örülök, hogy nem beszélem a nyelvet. Bár megpróbálnak lehúzni, a gyenge angoljukkal nem erőlködnek sokáig, ha köhögök kettőt, még el is szaladnak előlem. Hülye kínaiak.
Telefonom bámulásában nem tűnik fel, hogy majdnem az utca közepén állok meg, holott nem szokásom. Ilyenkor igyekszem a falhoz húzódni, én is utálom, ha valaki pont előttem áll cövekben és mozdulni sem lehet. Még rosszabb, ha kikerülni sem! Nekem is jön valaki, miközben hallom a hangjából, hogy nem nagyon érdekli a dolog, inkább csak amiatt szólalt meg, mintha elvárt lenne. Az már érdekesebb megmozdulás, hogy a zsebemben találom a kezét, még, ha csak egy pillanat erejére is. Az ilyenekről beszélt a bácsikám alig pár órája. Mielőtt elszaladhatna, vagy valamit csinálhatna, gyorsan megragadom a csuklóját, és nem eresztem. Nem tud menekülni, fájdalmat sem érez, mivel nem az a szándékom, hogy kék-lila foltokat hagyjak a bőrén, egyszerűen az ujjaim rákulcsolódnak a vékony testrészre. Ha mégis megpróbálkozna a meneküléssel, abban az esetben más lenne minden.
- Nincs tárcám, ha azt keresnéd – mondom a szemeibe nézve. Megszoktam az otthoni helyzetet, az esetek 99%-ban kártyával fizetek.
- Koreai vagy? Beszélsz koreaiul? – érkeznek a következő kérdéseim, még mindig nem engedve őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mióta itt élek, jobban figyelek a dolgaimra. Ha otthon elhagytam valamit, pár órával később visszamentem érte és ugyanúgy a földön hevert, akár egy sapkáról, akár a bankkártyámról volt szó. Itt ilyen nincs. Ha elhagysz valamit, két perccel később már bottal ütheted a nyomát.  
Megérzek egy kezet, ami éppen a zsebembe nyúl, azonban nem az enyém, így rögtön leesik a szitu, hogy mi történik. Meglepetésre, egy szintén ázsiai személyt, találok magammal szemben. Rögtön fel is teszem neki a kérdéseimet, amikre megkapom a kielégítő választ. Furcsán beszéli a nyelvet, valószínűleg nem szöuli, de nem is buszaninak hangzik. Talán a családja kiköltöztek egy idegen országba, és csak otthon gyakorolhatta a nyelvet.
- Kell pénz? Miért próbáltál meg lopni? – talán buta kérdéseknek tűnnek, de soha nem volt szükségem ilyen cselekedetekre, így nem értem a miérteket.
Közben, ha nem hívná fel a figyelmemet, ki is menne a fejemből, hogy még mindig a csuklóját fogom. Bár nem a legkedvesebb szavakkal szól hozzám, ezért először, csak egy szemöldökfelhúzást kap válaszul, végül mégis megszakítom a köztünk lévő fizikai kapcsolatot.
- Ha leszálltunk, keresünk egy automatát, és veszek fel pénzt. De csak akkor, ha megtartod a tisztes távolságot, míg a kártyám a kezemben van – nem, egyáltalán nem bízok benne ezek után, és kérdezhetik, miért segítek a lánynak (ha minden igaz lány), amikor megpróbált kirabolni. Jó kérdés, magam is keresem rá a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Néha magamat is képes vagyok meglepni a döntéseimmel. A mostani kérdéses számomra is, hogy miért segítek rajta. Talán azért, mert koreai. Gondolom ez a legjobb válasz rá. Az ide érkező, országomból származó emberek jó módban élnek, hiszen az otthoni fizetést kapják, plusz szállást, kaját, mindent a fenekük alá tesznek, így valami nagy baj történhetett a csajjal, ha lopáson értem.
- Ha nem kell a pénz, felőlem le is léphetsz, én csak felajánlottam – rántom meg a vállamat. Nem szeretem ismételni magamat, nem vagyok papagáj, így, ha nem fogadja el a felajánlásomat, akkor elengedem így. Ha a helyében lennék, engem az sem érdekelne, ha illegális pénzről van szó, csak legyen mit ennem, meg egy hely, ahol fürödhetek.
Végigmérem a csajszit, és az egyik legrosszabb tulajdonságom, hogy vannak esetek, mikor kinézet alapján ítélkezem. Mint most is. Egy fintor jelenik meg az arcomon, ahogy a gondolat átfut az agyamon, miszerint szexeljek vele.
- Nem szeretnék semmit elkapni, így inkább kihagynám ezt a lehetőséget – intek nemet a fejemmel. Nem vicces egyik reggel valami gombával, vagy akár komolyabb betegséggel ébredni, és nem kockáztatnám meg.
Közben a tömeg le is sodor bennünket a villamosról. Intek a fejemmel, hogy merre van az automata, innentől a döntés rajta áll. Ha elfogadja, akkor mehetünk, ha nem, akkor talán többet nem is látjuk egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Akár meg is sértődhetnék a szavakon, amik elhagyják a száját, vagy éppen azon, hogy még egy köszönömöt sem képes kinyögni, de nem várok ilyeneket tőle. Gondolom, örül, ha két falat kenyér jut a szájába a nap végén, nemhogy jó modort tanult volna régebben.
- Inkább nem szeretnék tíz év múlva elpatkolni AIDS-ben – az igazság az igazság. Bár a nemi betegségeken kívül más is bujkálhat a lányban, ezek jutnak először eszembe, miután a szex kerül szóba.
Indulnék is az ATM felé, nem sajnálom tőle a pénzt még ezek után sem, viszont úgy tűnik, neki más terve van. Esetlenül kapaszkodik fel a vállamhoz, és állít meg. Akár vehetném tolakodásnak is a kérdését, de mégsem, inkább elnevetem magamat.
- Szóval lopni jobb, mint egy ismeretlentől pénzt elfogadni. Nem értelek – adom meg az őszinte választ. Elcsépelt lenne azt mondani, hogy a lányok bonyolultak, ahogy az sem igaz, hogy mi, koreaiak lennénk azok. Magamban konstatálom, hogy nem velem, vagy a felfogásommal van baj, inkább a lánykát ejtették fejére születésénél. Elkezdek gondolkozni, hogy mit csinálhatna, de a szex munkánál jobb nem ugrik be. Ingyen szállást nem adhatok neki, még azt sem tudom, hogy mugli-e vagy boszorkány, leleplezni a varázsvilágot, pedig nem lenne ésszerű ötlet.
- Ha gondolod, fizethetsz természetben, de előtte, akkor elviszlek a kórházba – vonom meg a vállamat, hiszen ennél jobb ötletem nincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kijelentésre bólintok egyet, nyilvánvaló volt, hogy más a családi hátterünk. Nem szokásom megítélni az embereket külső alapján, de a lopáshoz való hozzáállása is bőven hozzátesz a róla kialakult képemhez. Mondani nem mondok semmit. Felajánlottam számára, hogy támogatom valamennyi összeggel, mégsem tudok rögtön együtt érezni vele. Azért ahhoz több kell.
Elgondolkozom, hogy mit adhatnék neki, mint meló, de semmi nem jut az eszembe. Nemsokára leköltözöm a faluba, ha minden jól alakul, ott talán takaríthatna, vagy valami hasonló. A következő mondatom nem hangzik komolynak, magam sem gondolom, hogy én azt akarnám, a lányka mégis megtorpan, és komisz mosoly húzódik az arcára. Szavaira felvonom az egyik szemöldökömet, majd hagyom, hogy az oldalamhoz dörgölőzzön. Eddig nem akartam háziállatot, most kaptam magam mellé egy hajléktalan csajt. Hogy ez mennyivel jobb, az majd kiderül. Lepillantok rá, és elindulok a közeli Meki felé. Amilyen sovány, lehet, hogy napok óta nem evett, kezdjük ott az egészet, miközben utánanézek a dokiknak, és kifaggatom, hogy miként kerül Magyarországra. Pontosabban megpróbálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Több személytől is érkezett a kérdés, hogy mit keresek a kastély falai között, miközben már javában tart a szünet. Egyik indokom, hogy Koreában nem igazán családi ünnep a karácsony, sokkal inkább a párunkkal, vagy a szinglik a barátaikkal töltik ezt a pár napot. A következő évben mindenképp hazatérek, hiszen a kínai újév hatalmas ünnepséget jelent nálunk is, így azon részt kell vennem. Mégis, ami nagyobb indoknak számít a maradásomat illetően, az a hideg. Ott jelenleg mínuszok tombolnak, így jobbnak láttam az időt itt tölteni.
Természetesen sok diák marad a kastély falai között, így nem lesz teljesen pihenés ez az időszak számomra. Ma este is egyik kedves prefektus társammal ránk hárult a járőrözés feladata. Vannak, akik ilyenkor is felveszik a szokásos talárt, meg mindenféle finomság, én nem az a személy vagyok. Legkényelmesebb pizsomámban indulok a megbeszélt helyre, természetesen szemüvegben, hiszen a szemem így is eléggé elfárad estére a kontaklencse használata következtében.
Jegeskávémba kortyolva meg is pillantom a srácot. Ő sem nagyon izgatja magát a mai munkánkat illetően, megérzésem szerint nyűg számára is ez az egész.
- Estét - köszönök neki angolul. Bármennyire is szeretem az országot, a nyelvükkel nem vagyok kibékülve.
- Merre induljunk? - szegezem neki a kérdést, talán ő valamivel jobban képben van, mint én. Ha nem, akkor igazából mindegy is, én követem őt, miközben eldumálgatunk, hogy hamarabb teljen az idő. Én közben még megiszom egy-két kávéttermészetesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Megpillantva a srácot konstatálom, hogy ugyanúgy áll a ma esti dologhoz, mint én. Amikor anno a kezembe nyomták a prefektusi jelvényt, említettek éjszakai járőrözéseket, de kezdd sok lenni mindez.
- Vagy ez, vagy valami alkohol, de az lehet nem lenne példamutató - ha már megkaptam ezt a pozíciót, legalább valamilyen szinten vegyem komolyan. Fogjuk rá. És mennyire vetne rossz fényt a családomra, ha egy rivalló érkezne haza.
- Na, mit csináltál? Leszóltad a ruháikat? - kérdezem meg nevetve. Nem szoktam sokat időzni az itteni hölgyekkel, témánk se lenne, amiről cseveghetnénk, de azt hallottam igazán érzékeny a lelkük, és egy rossz szótól megsértődnek. Nem terveztem tesztelni ezt a mítoszt, és a későbbiekben sem szeretném.
- Nekem bármi jó, amíg csak sétálni kell, és figyelni az esetleges szabályszegőket - indulok meg a srác felé. Nem sok büntetőmunkát osztottam ki mióta járőrözök, de nem is szeretném növelni ezt a számot. Mindkettőnknek nyűg, amíg ő szenved az elvégzésével, nekem figyelnem kell, ahelyett, hogy ennél fontosabb dolgokra fordítanám az időmet.
- Történt valami említésre méltó veled, mióta utoljára járőröztünk együtt? - indítom meg a beszélgetést, hátha sikerül valamit kihozni belőle. Bármennyire is vagyok introvertált, a kínos csendet én sem szeretem, és némaságban tölteni az elkövetkezendő órákat elég ciki lenne. Egyébként is mióta itt vagyok, több barátra tettem szert, és igyekszem nyitni az emberek felé, amennyire csak lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A mostani napok teljesen összefolytak, nemhogy egymással, még az éjszakákkal is. A tanórákra járás, tanulás, prefektusi dolgok elvégzése trió mellett szinte nem marad semmire sem időm. A haverjaim már hiányolják a közös meccseket, az otthoniak a baglyaimat, míg Jiyun az együtt töltött időt. Egyetlen élvezeti cikk, amivel a napokban élek az a töménytelen mennyiségű jegeskávé. Még senki nem látott ennyiszer a könyvtárban, ahogy a jegyzeteim felett sem gubbasztani. Egyszer egy elsős az előbb említett helyen, zárás előtt öt perccel ébresztett fel, hogy nem maradhatok tovább ott.
Most is későre jár az idő. Úgy döntök, hogy itt az ideje nyugovóra térni az ágyamban, és nem egy könyvön éjszakázni ismételten. Szerencse, hogy délután letudtam a fürdést élénkítő gyanánt, így azzal sem kell törődjek. Igazából semmivel sem kellene, hiszen magamnak tanulok, simán bejelenthetném, hogy én is a Samsung-nál szeretnék dolgozni, ahogy a nagybátyám tette. Szép álom!
A folyosón közeledve meghallom a szfinx mély hangját, miközben a találóskérdést teszi fel. Már távolról elkezdek gondolkodni, hogy miről szólhat, hátha ugyanazt teszi fel nekem is, és hamarabb bejuthatok. Egyre közeledem, és egy alakot is vélek felfedezni a szobor előtt. Láthatólag nincs képben a válasszal, amit a kérdező utolsó válasza meg is erősít. Közelebb lépve szemügyre veszem a srácot. Magasságban nem sok különbség van közöttünk, mégsem ez a legszembetűnőbb az egész jelenségben. Meglehet, hogy csak számomra idegen a szituáció, de nem sok koreai diákot szoktam látni házunk bejárata előtt.
- Helló! – köszönök neki a nyelvünkön. Megadom neki a tiszteletet, de mivel nem tűnik idősebbnek nálam, ezért nem a legformálisabb nyelvezetet használom. A bejáratra pillantok, majd megint a srácra.
- Nem akar beengedni, ha jól sejtem – mondom ki a gondolatomat, mintsem kérdés formájában tenném fel. Kétségbeesett arca, illetve a törülköző sokat elárul. Hacsak nem így indul útnak az esti sétájára, abban az esetben a halószobájába szeretne visszatérni. Visszafordulok a szfinx felé, hogy még egyszer nekem is szegezhesse azt a bizonyos versikét. Az ázsiaiak az eszükről híresek, mégis sokszor bosszant ez a „jelszó”. Őt sem ítélem el, amiért nincs képben vele, bár nem a legjobb dolog a folyosókon tölteni az éjszakát.
- Mi a neved? – teszem fel neki az első kérdést, érdeklődő tekintettel. Továbbra is az anyanyelvemen beszélek, ha mégsem koreai származású lenne, ami elég kínosan venné ki magát, abban az esetben elnézést fogok kérni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fáradtan baktatok a hálókörletünk felé, másra sem tudok gondolni, csak a kényelmes ágyamra. Már előre elterveztem a hétvégémet, amikor is nem fogok semerre sem menni, maximum a konyhába étkezni, de ennyi lesz a napi testmozgásom. A napok többi részét alvással fogom tölteni.
Egy dolog választ el a tevékenységtől, amire vágyom, méghozzá a rejtvény, amit meg kell fejtenem. A folyosóra érve konstatálom, hogy más diákoknak is szokott nehézséget okozni a szfinx. Néha nekem is meggyűlik a bajom egy-egy feladattal, mégis megoldjuk valahogy a többi diákkal. Köszöntöm a srácot, és rögtön kérdéssel bombázom. Nem szokásom ilyet csinálni, azonban koreaival sem találkozom minden sarkon. Magyarázkodásba kezd, amihez a kezeivel is mutogat. Kielégítő választ kapok az egyik legegyszerűbb kérdésre. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, mikor az érkezését taglalja. Az első eltöltött hónapomban nem értettem nekünk miért kell feladványokkal szenvedni, mikor a többi diáknak maximum a memóriájukat kell megmozgatni egyetlen egy szóval.
- Dae Young Min – bár nem kérdezte, úgy illik, hogy én is bemutatkozzam. Bárkit is kérdez meg a nevemmel kapcsolatban, semmi érdekes információval nem fog szolgálni a prefektusi rangomat leszámítva. A közösségi programok nem az én műfajaim, nem érdekel a színészet, ahogy a kviddics sem, édesapám legnagyobb bánatára.
- Az idei évben legtöbbször ezt a feladványt adja, a megoldás leprikon. Ha legközelebb emberibb időben szeretnél bemenni, és nem találsz mást, keress meg, és szívesen segítek – nézek a srácra. Tudom milyen érzés elveszettnek lenni. Őszintén szólva, még nem érzem magamat beilleszkedve, amikor Budapest utcáin sétálok. Sok a pillantás, amit érzek a hátamon, vagy olykor-olykor a rasszista beszólás, amiket mostanra már elengedtem.
- Honnan származol? Szöul, Puszan? – pontosítok a kérdésemen. Ha mégsem teljesen koreai lenne, esetleg máshol született, akkor ki tud javítani. A városokkal inkább útmutatást adok, mire is vagyok kíváncsi. Nem várom el, hogy csak úgy megossza velem, így én is megválaszolom a saját kérdéseimet.
- Én szöuli vagyok, onnan is Gangnamból származom. De csak háromnegyed vérig vagyok koreai, a további negyed az amerikai apai ágról. A varázsvilágról mennyit tudsz? Ide is most érkeztél, vagy csak az iskolánkba? – jobb letisztázni, hogy mennyit tud a srác. Felhúzott szemöldökkel vizslatom tovább, míg a válaszaira várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Hangosan felnevetek a történetre, ezzel tudatom vele, hogy tetszik az ötlet, és a megvalósítás is. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok legalább egy kicsit extrovertáltabb, hátha akkor több haverom lenne, és meghívnának ilyen „bulikba”. Soha nem voltam az a nagyon szociális személyiség, jobban élvezem a nyugalmat, de természetesen benne vagyok az ökörségekben is.
Nem szokott szófosásom lenni, mégsem szeretném ezt a pár óra járőrözést kínos csendben eltölteni. Nem vagyunk totálisan idegenek a másik számára, szóval bármilyen hétköznapi témát felhozhatunk. Miután eldöntjük, merre induljunk, ami nem nehéz, hiszen itt mindent be kell járni, elkezdem a társalgást, egy egyszerű kérdéssel. Mindenki szeret beszélni a napjairól, illetve magáról, ez nem nagyzolás. Aztán megemlíti az egyik kedvenc témámat: az utazást, és külföldöt.
- Oh, hogyhogy? Dolgozni mész, vagy egyszerűen csak megnézni az országot? – még több érdeklődés vehető ki a hangomból, viszont nem szeretnék tolakodó lenni. Ha valamit nem osztana meg velem, az is teljesen rendben van. Második mondatára csak bólintok, hiszen nem ismerem az adott illetőt, így nem tudok sokat hozzáfűzni.
- Teljesen átlagosan telnek a napjaim, jelenleg csak itt tenglődök Magyarországon, illetve a környéken – pontosan ezért szeretem az utazás témát. Jó hallani más emberek beszámolóit, aztán az alapján kiválasztani a következő úti célomat.  Sok helyre így jutottam el itt Európában.