Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Kissé csepergett az eső, mikor a kastély felé vezető útra tért; hatalmas szemekkel, ámulva figyelte a magas építményt, s mindent, ami körülvette. Az alatta fekvő városkában nem sok ideje maradt körülnézni, ám a furcsa kirakatokat látva azonnal elhatározta, hogy mindent alaposan meg fog tekinteni, amint ideje engedi.
Az évnyitó utáni napon tudott csak az iskolába érkezni, mivel inkább hagyományos eszközökkel szeretett volna utazni, így számára minden új, s minden elemi erővel sokkolja - bár sok mindent elmagyaráztak neki, mégsem lehetett az összes váratlan körülményre felkészíteni, amivel találkozni fog.
Mind a hatalmas bejárati csarnok, mind a mozgó festmények ámuldozásra késztették, idegenvezetője szavaira gyakorlatilag egy cseppet sem tudott figyelni, s ez fatális hibának is bizonyult a későbbiekben. A túra végeztével ugyanis az új lakhelye felé vette az irányt; hol kényelmes, fekete melegítőnadrágját piszkálva, hol a csuklójára erősített vaskarkötőt szorongatva sétált gyanútlanul a folyosókon.
Meglepett, ijedt kiáltása azonban orkánként söpört végig az egyik folyosón - nem mást, mint egy szellemet pillantott meg. Félreérthetetlenül egy szellemről volt szó; hűvös, átlátszó derengéssel, a föld fölött pár centivel lebegett ugyanis át egyik faltól a másikig, s a fiú ijedt kiabálását egy rosszalló pillantással nyugtázta. Szellemek?!
Valóban, Kyungtae - ha figyeltél volna a körbevezetésen, talán nem ért volna újdonságként a Kishölgy alakja, s nem nyíltak volna szemeid lapostányérral veteksző méretűre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Szíve még mindig a torkában dobogott, mikor hirtelen kiáltást hallott meg a háta mögül. Relfexből lebukott, s a mozdulatot kezei is követték, hogy védekezőn fejét takarják - a körülötte eddig hangosan visongó, mulató festmények azonban nem sok ügyet vetettek rá, talán csak egy-két alak lesett le kíváncsian kupa söre mögül az ijedező, s fiatal felnőtt létére meglehetősen vállas huszonnégyévesre.
Tányér szemei immár egy bongyor hajú fiúra szegeződtek, s pupillái épp csak nem voltak akkorák, hogy egy feketelyukhoz hasonlatosan mindent elnyeljenek maguk körül, még önmagát Kyungtaet is. Kettőt pislogott.
A fiú második kérdésére most ő döntötte fejét enyhén oldalra, szinte már értetlenül, de láthatólag még mindig az előzetes sokkhatás alatt.
- Te... tessék?
Valóban elég komikusan nézhetett ki, hiszen egyik karját színes tetoválások borították - ő maga izmos volt, láthatóan ereje teljében, valószínűleg sportóló, melyet kényelmes öltözete is megerősített. Enyhén hullámos haja most épp kissé csapzottan meredezett a szélrózsa minden irányába, s ha az ember alaposan megfigyelte, jobb kezén húzódó tetoválásai alatt, a csuklóján még egy elemi mágikus jelet is megpillanthatott, mivel a fekete fémpánt - azaz az elemkorlátozó karkötő - a bal karján foglalt helyet.
- Össze... nem, nem! - Felpattant, jobban mondva felegyenesedett - azt remélte, hogy ha elég gyorsan csinálja, a vele szembenállónak nem marad majd ideje felfogni, mit látott. - Nem, csak... haha, tudod... most először láttam... szellemet - súgta a végét.
Gyors mozdulatokkal megpróbálta kiegyengetni a pólója gyűrődéseit - mégiscsak jobb összeszedettnek mutatkozni, gondolta -, miközben kissé zavartan nevetgélt.
- Kicsit új ez nekem még... - Arcáról észrevehetően, lassan olvadt le a mosoly, s fokozatosan ismét átadta helyét az ijedtségnek. Mikor a gondolat célba ért, felkapta a fejét, s elképesztő kétségbeeséssel pillantott fel az ismeretlenre. - Miért, veszekedősek?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Gyors felpattanását kísérő zavart felsőigazgatásánál már csak karkötője piszkálása lehetett volna feltűnőbb. Úgy érezte, mintha valami nyugtalankodott volna, ami - meggyőződése szerint - az a rejtélyes mágia lehetett, ami valamiért méltónak választotta őt, egyébként varázstalan fiatalt, hogy bírjon vele.
Vállai megkönnyebbülten engedtek ki, mikor a vele szembenálló tájékoztatta a szellemek ártalmatlanságáról.
- Akkor jó, akkor jó - bólogatott még mindig. - Tudod, a filmekben elég ártalmasak, azért ijedtem meg, de végülis sejthettem volna, hogy egy iskolában nem lehetnek olyan nagyon vérszomjas... lények...? - Végtére is logikusnak tűnt, hogy egy oktatási intézményben, ahol legjobb tudomása szerint az első évfolyamot a 14 éves korosztály teszi ki, nincs is semmi túlzottan veszélyes.
Felvillanyozódott kicsit, mikor kiderült, hogy a másik is itt látott először hasonló jelenséget - máris kevésbé érezte egyedül magát ebben a hatalmas kastélyban. Fogalma sem volt arról, hogy az idegen hasonló helyzetből érkezett-e, mint ő, bár tájékoztatták róla, hogy esete igencsak egyedinek minősül, mégis reménykedett, hogy máris talált valakit, akitől nem állnak olyan távol az ő tapasztalatai.
- Tényleg? Akkor jó, akkor talán nem voltam olyan fura - nevetgélt még mindig múló zavarában. - Minden nagyon új még, most voltam idegenvezetésen, de negyed órán keresztül bámultam egy mozgó portrét. Annyira sokan vannak! És elképesztő, hogy egyik keretből ugrálnak a másikba, csak úgy! - Teljes beleéléssel, csillogó szemmel magyarázta újdonsült beszélgetőtársának, mennyire elámult a varázsvilág újdonságaitól: eddig csak fejében hangzott el ez a monológ, de most végre szóban is folytathatta. Tekintete az egyik mellettük helyetfoglaló képkeretre irányult; benne egy férfi ivott épp jó nagyot a kupájából, s az ülőhelyéül szolgáló fatönk mögül egy újabb üveget húzott elő. - Elképesztőek! - Lelkendezett. Száznyolcvan centiméter magas valója igencsak erős kontrasztot szolgáltatott arcán elterülő, ártatlan, lelkes vigyorának.
Rövidesen aztán a másik is bemutatkozott, kezet nyújtott felé, ráadásul mosolyoga. Kyungtae arcán is hasonlóan barátságos, kedves mosoly terült el, ahogy kezet nyújtott.
- Lee Kyungtae, nagyon örülök, Kevin - ismételte vissza a nevet, hogy biztosan megjegyezze, bár igaz, hogy egyelőre mindenki ugyanúgy nézett itt ki neki a kastélyban. - Oh, én? Dél-Koreából, egyenesen. Repülővel jöttem, mert féltem beleállni a lángoló kandallóba. - Még a hátán is végigfutott a hideg, ahogy hirtelen eszébe jutott, milyen érzés volt, mikor az állítólagos utazóeszköz elé állították.
- És te? Te helyi vagy esetleg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A másik válasza azért mégis megnyugtató volt számára - a meglepetésekkel persze nincsen baj, sőt, őt most igencsak könnyű is meglepni bármilyen bűbájos történéssel, így hát meg volt róla győződve, hogy a sok másféle meglepetés könnyen be fog olvadni a többi közé, s ő majd észre sem veszi a különbséget. Bólogatni kezdett, s kicsit meg is komolyodott a tanárok szakértelmét emlegetvén.
- Persze, ebben biztos vagyok - hangjában tisztelet csillant, hiszen az itt lévő tanárok természetesen elképesztő szakértelemmel rendelkeznek; erről meg volt győződve, hiába alig pár órája érkezett csak a kastélyba.
Hosszas, lelkendező monológját - magához képest - most rövidre fogta, de még órákig képes lett volna folytatni a parttalan áradozást; helyette inkább a másik kérdésére koncentrált. Hogyhogy ilyen új minden? Kicsit észbe kapott, s lassan kezdte megérteni Kevin perspektíváját: egy felnőtt, huszonéves srác épp olyan dolgokért lelkendezik, amiért a vele szemben álló világában talán egy négyéves szokott. Lehet, hogy egy négy éves sem, hiszen ő ebben nő fel, ugyebár.
- Óóó... haha, hát, nos... - nevetett zavartan, még a tarkóját is megvakarta mintegy pótcselekvésként. - Az a helyzet, hogy én... ugye most érkeztem, és előtte nem... szóval... Hm. - Lehet, hogy a másik számára úgy tűnt, szégyenkezett; az igazság ezzel szemben az, hogy fogalma sem volt, hogy mondja el úgy, hogy mi történt vele, mintha teljes mértékben értené ennek a világnak a szabályait.
- Szóval a lényeg az, hogy előjött ez a vízmágia dolog nálam, de amúgy fogalmam sem volt az egész... szóval semmiről, mielőtt ez megtörtént. - Ismét nevetnie kellett zavarában, melynek következtében arckifejezése leginkább egy csukott szemű, rajzfilmes macskáéra hasonlíthatott. - Úgyhogy most van rajtam egy ilyen... - mutatta fel elemkorlátozó karkötőjét - ...hogy ne ámokfusson a varázserő, és biztosan úgy viselkedek, mint egy ötéves. Ne haragudj.
Újdonsült ismerőse, Kevin kissé mintha zavarba jött volna a nevétől, de ezt már szinte várta - mikor Dél-Koreán kívül járt, mindig nagy ügyet csináltak a nevéből, annak kiejtéséből, s általában tévedésből Lee-nek hívták mindenhol. Ehhez már hozzászokott, bár mikor ikertestvérével utazott, sokszor okozott értetlenséget, hogy nővérének ugyanaz a "keresztneve", mint neki.
- Igen, a... a Kyungtae a keresztnevem. De Európában sokan hívnak csak "Tí"-nek, tudod, mintha angolul kimondanád a "t" betűt. Szerintem az jó lesz kezdetnek, mit gondolsz? - Barátságos mosolya elárulta; egyáltalán nem haragszik a másikra, hogy nincs teljes mértékben képben az ő kultúrájával és nyelvével, s nevének utolsó szótagja tökéletesen megfelel.
A másik válaszának tényleges tartalmára nem tudott figyelni - túlságosan elterelte a figyelmét a Merlinre! felkiáltás, ami hatalmas vigyort csalt az arcára. Most tényleg ezt mondta? Ez annyira menő.
A helynevekre természetesen nem túl okosan pislogott - ismét oldalra döntötte fejét, mint egy értetlen kisállat, ahogy próbálta feldolgozni ezeket a furcsa, magyar neveket, amiket nem fordított le a fordítóbűbáj. A válaszát azonban végül megkapta: a másik Magyarországon született.
- Nagyon furák ezek a magyar nevek még nekem. - Nevetgélt. - Biztosan majd megszokom idővel. Még az iskola nevét sem tudom rendesen kimondani....

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Már egy ideje a kastélyban tartózkodik, s igencsak sűrűek is a napjai: kötelező résztvennie pár elméleti órán, amelyet elsőéveseknek tartanak, hogy valamiféle fogalma legyen az őt körülvevő világról. Bár körülbelül száznyolcvan centijével igencsak kilóg a sok kis diák között, ő mégis határtalan lelkesedéssel viszonyul az órákhoz, még úgy is, hogy nem mer kérdezni. Mindeközben elemi mágia órákra jár, s az edzést sem hanyagolhatja el, így nem túlzás, mikor azt mondjuk: sokszor lélegezni sincs ideje. Elfoglaltságai mellett lassan már kezd kiigazodni a hatalmas kastély falai között, bár minden nap talál valami újdonságot - a rengeteg inger okozta ámulat pedig a szétszórtság illúzióját keltheti a környezete számára.
A mai nap azonban igencsak elhúzódott: most nem a szokásos időben tér vissza a hálókörletbe, edzéstervét ugyanis követnie kellett, mely azt eredményezte, hogy csak azután indult el, hogy a legtöbben már visszahúzódtak szobájuk melegébe.
Egy törölközővel a nyakában áll meg tehát a Szfinx portréja előtt, s ekkor tudatosul benne a szörnyű valóság - most nincs a közelben egy elsőéves sem, aki segíthet neki bejutni a Klubhelyiségbe.
- Jaj, ne - intézi szavait a Szfinx portréjához. - Kérem, engedjen be kérdés nélkül! Esküszöm, hogy Levitás vagyok, már többször látott is be-...
- Hasonlítok rátok, mégsem vagyok ember, | Sokan úgy ismertek, mint mellényes tréfamester. | Ajándékom értékes, ragyogó; ám vigyázat! | Csalárd mivoltja bizony szülhet nagy vitákat. - Már fel is hangzik a találóskérdés, s a Szfinx portréja kíméletlenül bámul a fáradt fiúra.
- Jaj, ne... Én... ömm...- Tudja, hogy hiába fog gondolkodni, hiszen biztos benne, hogy ez valami olyan tudásanyag, amihez még nem juthatott hozzá, mégis megpróbálkozik vele. Elgondolkodó arcot vág, szemöldökei összeszaladnak, ahogy koncentrál. - Én, ööö... Mellényes tréfamester... Csalárd ajándék...?- Pillant fel kérdőn a Szfinxre, aki csak sejtelmesen mosolyog. Szusszan egy jó nagyot, s még percekig töri a fejét, ám hiába - semmi sem jut eszébe.
- Figyeljen, öhm, tisztelt Szfinx. Én... tudja, az a helyzet, hogy csak nemrég kerültem ide, és igazából én... nem sokat tudok még az itteni dolgokról, tetszik tudni? Az a helyzet, hogy... Nem tudom ki lehet egy mellényes tréfamester. Kaphatok esetleg egy segítséget legalább? Kérem!
A portrén lévő Szfinx egy pillanatig sem gondolkozik - unottan lefekszik, mikor segítséget kérnek tőle, s még a szemét is lehunyja.
- Nincs válasz, nincs bemenetel. - Jelenti ki teljes nyugalommal, Kyungtae legnagyobb kétségbeesésre. Úgy látszik, most itt fog éjszakázni...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Elkeseredetten sóhajt, mikor hallja a Szfinx válaszát. Kész, most már biztos, hogy kint fog aludni. Szólnia kéne valakinek? Talán egy tanárnak, prefektusnak, vagy neadjisten az igazgatónak? Esetleg az elemi mágia oktatótanárt kérdezze meg? Hiszen vele beszélt talán a legtöbbet az iskola falai között; a prefektusokat sem nagyon ismeri, mivel szoros beosztása okán nem sok ideje marad barátkozni.
Ekkor azonban a megváltás hangját hallja maga mellől - annyira elmerült a megoldási taktika tervezgetésében, hogy fel sem tűnt neki a másik érkezése. Ez a köszönés sokkal kevésbé tört, mint az eddigiek; mintha nem az a "fordítókütyü" művelte volna varázslattal, hanem tényleg koreaiul hangzott volna el. Vagy csak képzelődik, pont, mint mikor egy megfáradt ember a sivatagban délibábot lát?
Mikor a hang irányába fordul, valóban egy koreai arcot pillant meg, s a fiú ruháján ráadásul egy prefektusjelvény is díszeleg. Hatalmas szemekkel néz a másikra, ám amint feldolgozza a jelvény látványát, egy kis, megkönnyebbült sóhajt hallat. Meg van mentve.
- Helló! - Viszonozza hasonló udvariassággal a köszönést. - Nem, nem enged sajnos.
Ennél többet azonban nem mer mondani: elnémul. Minden alkalommal, mikor valami hasonló történik, kissé elszégyenli magát, hiszen mások számára úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nem elég okos. Mint megtudta, ebbe a házba - a Levitába - hasonlóan érdeklődő természetű emberek jának, mint ő, így mindig zavarba jön, mikor mindenki jobban tud nála mindent, s sokszor érzi úgy, hogy le van maradva a többiekhez képest, hiába igyekszik úgy magába szívni a tudást, mint egy szivacs.
Miután a másik mégegyszer meghallgatja a versikét, Kyungtae kap egy kérdést, amire először egy ismét egy sóhajjal válaszol, mint aki nagy levegőt vesz egy hosszú monológhoz.
- Lee Kyungtae, elsőéves mestertanonc. Tudod azért nem tudom a jelszót, mert csak nemrég érkeztem, és most tudtam meg mindent erről az egészről, és még tanulom az itteni dolgokat, és nem emlékszem egy tanórára sem, ahol mellényes tréfamesterekről beszéltek volna. De esküszöm, hogy legközelebb emlékezni fogok rá - hadarja védekezőn, még kissé a kezét is felemelve. Természetesen mondanivalója nem biztos, hogy teljesen egyértelmű; szemlátomást olyan ideges és zavart, hogy nem képes mást, mint össze-vissza hablatyolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Milyen jó érzés számára hazai nevet hallani! A sok kimondhatatlan név, könnyen összekeverhető arc után valóságos felüdülés, nem is beszélve a másik felelősségteljes státuszáról, amivel természetesen egyből kivívta Kyungtae tiszteletét. A névre csak bólint egy aprót, de nem akarja megzavarni a másikat a megfejthetetlen talányon való elmélkedésben, így inkább hallgat.
Azonban a másiknak nem tart túl sokáig megtalálni a választ: Kyungtae nagy ámulatára a Szfinx bólint, s a portré halkan kattan, ahogy bejárást biztosít. Elképesztő! Szemei nagyra nyílnak ámulatában, s mostanra biztos benne: vagy a kérdés volt ismét nagyon könnyű, s csak ő nem elég felkészült, vagy a másik valójában egy zseni. Reménykedett benne, hogy a második lehetőség közelebb áll a valósághoz, és nem kell ismét úgy éreznie: ő az egyetlen az egész iskolában, aki kék-bronz színű nyakkendőt visel, és semmire sem tudja a választ.
- Lepri-... leprikon, rendben, fel fogom írni. Nagyon köszönöm! - Bólogat, igyekezvén az eszébe vésni ezt a szót. Van ugyanis egy apró füzete, ahova hasonlókat jegyez fel, afféle túlélési kézikönyvként: a leprikonok előkelő helyre számíthatnak a listában, s mindenki biztos lehet benne, hogy a következő könyvtárban töltött nap programjában is kiemelt fontosságú témaként kutat majd róla a levitás.
- Megkeresni? Ó... Jó, rendben, ha... valahogy épp megtalálnálak... akkor elfogadnám a segítséget. Van telefonod? Vagy-vagy... vagy ilyenkor fel kellene mennem a bagolyházba és küldeni egy levelet valahogy, nem igaz? - Kérdi lemondóan, hiszen eddig úgy vette észre, a legtöbben nem használnak itt telefont. Ez például Kyungtae számára személyesen elképesztő traumát okozott - pláne, hogy itt jött rá, hogy a sajátja sem működik varázslatos közbeavatkozás nélkül.
Hamarosan már a származásáról kérdik, ő pedig készségesen bólogat; bár kissé meg van szeppenve, hiszen Dae kisugárzása és jelvénye is tiszteletet parancsolónak érződik számára, mégis jól esik neki az érdeklődés.
- Yangsanból származom, de csak azért nem hallod a dialektusomon, mert tíz évet éltem Szöulban - mondja, miközben ismét megpiszkálja elemi mágikus karkötőjét, enyhe zavarát takarva. - Tizenéves koromban költöztem oda, de néha azért hallatszik, hogy onnan származom, ha nagyon izgatott leszek.
A másik pedig szöuli - igen, érezhető is, gondolja Kyungtae, ám az amerikai hatás egyáltalán nem. Finoman mosolyogva fogadja a hírt, hiszen ezzel is kevéssé érzi magát egyedül, ám hamarosan ismét újabb kérdést kap, beletrafálva a dolgok közepébe.
- Én, ööhm... - Mintha ismét érezné, hogy az úgynevezett elemi mágiája szívesen a felszínre törne, mondjuk egészen pontosan izzadás formájában, ám ezt a mágia közvetlen hatása nélkül is megteszi a teste. Sóhajt. - Mindenhova most érkeztem először. A világotokba is, az országba is, meg a tanodába is - vallja be végül. - Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig fogalmam sem volt, hogy létezik ez az egész, de... szóval ezért sem tudtam a leprikomot.
Ha még nem lenne elég, Kyungtae természetesen a mellényes tréfamester nevét is elrontja, ám ez fel sem tűnik neki - ennyit arról, hogy majd jól az eszébe vési...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Az! Az vagyok! - Sóhajtott megkönnyebbülten, mikor Kevin végre kimondta azt a bizonyos szót. Neki igencsak bonyolultnak tűnt megjegyezni, legalábbis most még, hiszen mondjuk egy hónapja nem tudott róla, hogy létezik bármi hasonló; senki sem hibáztathatja, hogy nem tud ilyen furcsa idegen szavakat az eszébe vésni. Már a "Bagolykővel" is voltak problémái, hát még minden más...
- Igen, mondták, hogy ez nem egy túl gyakori dolog, hogy mást meg nem tudok... meg amúgy sem az, ez a fajta varázserő. - Bólogatott határozottan, hiszen ezt éppen tudta, ugyanis két minisztériumi dolgozó volt olyan kedves, és elmagyarázta neki az ominózus... elázásos eset után. Természetesen azt követően számtalan prospektust, könyvet, segítőanyagot kapott az itteni dolgokról, s talán már ragadhatott is rá valami.
A másik kedves gesztusai kis lelket öntöttek belé nagy zavara után, s a mosolyt ő is egy hasonlóval viszonozta. Eddig mindenki nagyon kedves volt vele itt, és ez alól újdonsült ismerőse, Kevin sem kivétel. Mindenre, amit mondott, elfogadóan reagált, és sosem hangzott kioktatónak; a levitás ezt felettébb nagyra értékelte.
- Személytelennek? Áááá, nem az, tényleg, már megszoktam. - Kuncogott. - Jártam már Európában párszor, tényleg mindenki T-nek hívott. Semmi gond! - Természetesen háztársa nem tudhatta, de Kyungtae, nővérével karöltve tényleg rendszeres látogató volt Európában balettpályafutása miatt, így valóban nem érte meglepetésként, hogy T-nek szólítják. Az igazság az, hogy már rögtön T-ként kellett volna bemutatkoznia, ám ezt kerülni szokta, mert a végén még azt hiszik, direkt adott magának valami furcsa becenevet.
Kevin ismét felettébb kedvesen magyarázott neki, nevezetesen arról, hogy az iskola nevét nem feltétlen kellene megtanulnia, ha elsőre nehéz neki, ő pedig csak mosolyogva hallgatta. Végülis igaza van, de mégis - ő szerette volna megugrani ezt a kihívást, hiszen pár évig most itt fog időzni, ha minden igaz, így nem tehet mást; kissé hozzá kell szoknia a magyar szavakhoz, mert van, amit a fordítós varázslat sem ért.
Ám a legkedvesebb dolognak mégis a másik felajánlása bizonyult: nevezetesen a segítsége. Kyungtae hatalmas, valahol mégis félénk mosollyal pillantott a másikra, meghallva a segítségnyújtás ígéretét.
- Köszönöm, tényleg nagyon kedves tőled, Kevin! Lehet, hogy élni is fogok vele, ha épp összetalálkozunk, mikor kicsit elveszve érzem magam. - Nevetett halkan. - Nagyon örültem! És köszönöm még egyszer!
Nem igazán akarta fenntartani a másikat - bár kezet nem nyújtott elbúcsúzásnál, integetni viszont integetett, s hamarosan már ott sem volt. Csak 20 perc gyaloglás után jött rá, hogy egyáltalán nem jó irányba indult, és hogy teljesen eltévedt. Először, mióta itt van - de nem utoljára.