Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A szobában mintha vágni lehetne a feszültséget az első perctől, hogy beléptem. A saját és Hunor feszültsége úgy terül szét a helyiségben mint terítő az asztalon. A terem mágiája ugyan arra szolgál, hogy megnyugtassa a benne tartózkodót, ám úgy tűnik, jelen helyzetben nem elég erős. Ha lehet most még jobban izgulok, mint idefele jövet. Ahogy Hunor szemébe nézek tömény félelmet vélek felfedezni, aggodalmat. Sejtelmem sincs róla miről szeretne velem beszélni. Egyik felem ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, miről van szó, míg másik felem inkább kirohanna elmenekülve az esetleges kellemetlen helyzetek elől. De tudom, hogy nem csak magamnak, barátomnak is ártanék azzal, ha eltolnám magamtól ezt a beszélgetést. Így inkább mosolyt öltök az arcomra, és leülök mellé. A feszültség nem csökken a szobán, sőt, ha lehet inkább nő.
Ahogy Hunor szemébe nézek, félelmet látok, ahogyan ő is azt láthat az én szememben, talán egy kis kíváncsisággal vegyítve. Majd ahogy beszélni kezd, a félelem nem tágít belőlem, hiszen pont olyan feszülten és ijedten beszél, mint ahogy eddig éreztem magam. Ennek ellenére kitörök valahogyan a saját kis feszült burkomból, és óvatosan a fiú felé nyúlok. Megfogom a kezét, és bátorítóan rászorítok egyet, hogy tudja, itt vagyok, és végig fogom hallgatni, bármit is szeretne mondani.
Torkomba azonban gombóc szorul, ahogy próbálkozik a beszéddel. Hát még mikor felfedezem a könnycseppeket a szeme sarkában. Nem segít az érzésen a fintor sem az arcán. Máskor egy ilyen filmbe illő jelenet után nevetnék, mennyire szürreális a helyzet. A feszültség azonban még mindig érezhető a szobán, így pedig eszembe sem jut nevetni, még kínomban sem.
Ahogy kimondja az utolsó szavakat hatalmas csend telepedik a szobára. Lassan, csak egészen lassan esik le, mit is jelent ez pontosan. Rengeteg válasz fogalmazódik meg bennem. De a barátomat elnézve, és azt, hogy mennyire komoly biztosra veszem, hogy melyik az a válasz, amit keresek. Hosszú pillanatok telnek el, miközben nem tudom, hogyan reagáljak. Hirtelen és nehéz információ ez. Hát még Hunornak.
Lassan kimozdulok a merev pozícióból, amiben eddig ültem, és óvatosan átölelem a barátomat. Most belőlem törnek elő a könnyek, s csöndesen lecsorognak az arcomon. Nem szomorúság az ami rám tört, csak a feszültség kiengedése, a hála, hogy ezt megosztotta velem, és az együttérzés, hogy mindezt eddig titkolnia kellett mindahányszor csináltunk valamit együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Végtelenül lassan, hangtalanul eresztem ki a számon a levegőt. Betti arcára rámerevedik a döbbenet, én pedig rájövök, mekkora hibát követtem el. Jobb kezemmel megfogom libabőrössé vált bal karom. Mindent tönkretettem. Soha többet nem áll velem szóba. Legrosszabb esetben még indulás előtt mindenki tudni fogja. Látom magam előtt a tekintetüket! Lehunyom a szemem, összehúzom magam, de pont ebben a pillanatban megérzem a lány haját az arcomban és a kezeit a hátamon.
Évek óta először veszek igazán levegőt; teljesen kiürített tüdőmbe mélyen beszívom Betti édes, rózsaszínes illatát. Óvatosan kibújtatom hosszú karjaim magunk közül, hogy viszonozhassam az ölelést. Újabb örökké tartó lassú kifújás, amíg megnyugszom.
- Tavasz illatod van - szűrődik tompán és gyerekesen a hangom a nyaka hajlatából. Még egy kicsit szorítok barátnémon köszönetképpen.
A szempilláim nedvesek attól a pár könnycsepptől, amit a frusztráció okozott. Hüvelyk és mutatóujjammal titkon letörlöm őket a lány háta mögött. Most már csak végtelen megkönnyebbülést érzek. Meg egy kis zavart, de azt hiszem, ez a lényemből fakad, és örökre berendezkedett.
Megengedek magamnak egy utolsó sóhajt, mielőtt kibontakozom az ölelésből.
A legszerencsétlenebb módon sikerült kinyögnöm a vallomást, de most, hogy túl vagyunk a nehezén, azt hiszem, már könnyebb lesz beszélni.
- Ha szeretnél bármit tudni, kérdezz - ajánlom fel csendesen, és felhúzom a térdeimet is a kanapéra most már kényelmesebben. Egy pillanatra elnézek társam válla fölött: mintha barátságosabb lenne most a szoba. Milyen érdekes, hogy az, hogyan érzed magad, hatással van az érzékelésedre is - tűnődöm.
De csak ezt az egy gondolatot hagyom elkalandozni, aztán teljesen Bettire fókuszálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Igazán nem értem, kinek állhat érdekében, hogy a cuccaimat szanaszéjjel szórja, rejtse, dobálja a kastélyban. A pöttyös zoknim, és a zöld garbós fölsőm most találtam meg az elhagyatott mosdóban, és az alagsori folyosón az egyik festményen. Szó szerint, mert szerencsétlen le volt vele takarva. Mikor levettem, Sir...Sir izé, vagy kicsoda, még engem cseszett le,hogy nem kéne szanaszét hagynom a dolgaim. Mikor próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez nem egészen így történt, semmi közöm a dologhoz, és én is nagyon szeretném tudni, ki volt az, azt mondta nem illik hazudni. Megkérdeztem, ki volt az, aki letakarta, de erre csak annyit felelt, nem tudja, mert még aludt, mikor rá került. Elrebegtem egy remeket, és tovább eredtem. Ma hajnalban arra keltem ugyanis, hogy a ruhás fiókom háromnegyedének nyoma veszett. Valaki láthatóan felforgatta, és a java részét elrejtette, úgy tűnik a kastély különböző helyein. Azért remélem a fehérneműimet nem találja meg senki, azokból is vitt az az átkozott. Bárhol lehetnek, bárhol lóghatnak. Folyosón, könyvtárban, konyhában a fiókban, festményeken, tantermekben. El sem tudom képzelni, mi lenne, ha az egyik órán látnám meg, amin épp fel van lógatva egy melltartó, egy nadrág...megrázom a fejem, hiszen, ááá, oda azért biztos nem került. Szomorúan, lassú léptekkel szedem felfelé a lépcsőfokokat. Ez az évem ugyanis eddig nem a legjobb. Zsóka az ispotályban, eddig még nem kaptam anyától választ, hogyan is került Zsóka kocsiba, aztán meg itt van ez a ruha mizéria. Fancsali képemmel lassan felérek a bagolyházba. A gerendákat kémlelem, hátha ott rejtőzik egy ruha, póló, bármi, ami az enyém. Óvatosan, lassan teszek egy kört, és ki is szúrok egy sálat. Egy bökkenő van. Túl magasan van. Pálcámért nyúlok, hogy leszedhessem. Elrebegekek egy gyors Vingardium Leviosat. A sál rögtön meg is emelkedik, de..de...
-Aj, ezt nem hiszem el.
Ez a bűbáj ugyanis oldalirányba nem mozgatja a lebegtetett dolgot, így a sálam megakad a gerendába újra, és újra. Remek. Pompás. Sőt egyenesen fantasztikus.
-Nos, melyik bűbájos bagoly lesz az, aki segít nekem lehozni a sálam?
Odamegyek az egyik szimpatikus bagolyhoz, és megvakargatom a fülét. Ha kicsit gügyögök neki, talán segít nyomoronc kis helyzetemen....de semmi.
-Figyi, ha lehozod, kapsz tőlem valami finomságot. De csak akkor, ha most felrepülsz szépen, és lehozod a sálam. Semmi. Kérdőn nézek a többi bagolyra, valamelyikük csak megszán engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Nyilván egyik bagoly sem reagál rám, mondhatni azt is, teljesen ignorálnak. Csalódottan sóhajtok egyet, mikor belép valaki az ajtón. Biztos új, mert tátott szájjal bámulja a helyiséget. Egy szúrós pillantás vetek a mellettem lévő bagolyra, aki persze semmi veszi pillantásom, és odébb is repül. Köszi, tényleg köszi a semmit.
- Szia, á, nem zavarsz, csak a ruháim....Szóval én meg Szávai Eliza. De inkább csak Liza.
Kezet rázok vele, aztán rájövök, hogy eeddig tényleg, még senkivel nem is ráztam itt kezet. Bénán tartom az ölemben a zoknim meg a zöld kis fölsőm, igyekszem minél kisebbre gyúrni őket, de teljesn láthatatlanná nem tudom tenni. Ekkor a szemtelen bagoly újra feszáll, a vállamon megtepeledik, és a fülembe csíp egyet, mintha most venne revansot, amiért csesztetem. Vagyis ő csesztetésnek veszi gondolom, pedig csak egy kis segítséget kértem.
-Au , most már hagyj békén! Dühösen hessegetem el, és a fülemet masszírozom. -Bocsi, épp az őrületbe kergetenek. Kicsi a doxy, de harap. Kedvesnek tűnik, és pontosan tudom milyen kicsit elveszettnek lenni, én kábé folyton az vagyok, de azt hiszem, ez a személyiségemből is fakad, a körülmények csak picit rásegítenek. Már jobb a helyzet, mint modjuk pár éve, de azért a baj az szeret engem.
- Ó, persze. Szóval a levelezés. Ne aggódj, nem bonyolult. Ha kész a levél, meg van címezve, akkor rákötöd eg bagoly lábára, és ő elviszi. Én kicsit paranoiás vagyok, és a levére is ráírom a pontos címet, és a bagolynak is elmondom, hogy véletlenül se tévedjen el. De elvileg elég az egyik, a bagoly tudja a dolgát.   Ja, már ha nem egy kis rohadék, de ezt már csak magamnak mondom, némán. Ahogy befejezem a mondani valóm, a bagoly felszáll a gerendára, éppen a sálam mellé. Szépen lassan bólogatok neki, igen azt kéne onnan lehozni. Kezemmel inet a bagolynak és próbálok kedves képet vágni hozzá, hátha hátha. Várok. Semmi. Csak néz a nagy szemeivel, ide oda forgatja a fejét.
- Most tényleg, szerintem direkt provokál. Csak tudnám mit vétettem ellene. De mindegy. Szóóóval őt szerintem ne válaszd, ma nincs segítő kedvében, a levelet biztosan Loch Nessbe vinné, vagy beleejtené egy mocsárba. Körbe nézek, valami kedvesebb bagoly felé. Teszek egy két lépést egy hóbagoly felé. - Hát, mondjuk ő. Mutatok  kis fehérkére, aki csak pislog ide oda.- És mikor érkeztél? Talárt nem látok rajta, a házának színét sem, így tovább kérdezgetem. -Melyik házban vagy? Én kivételesen talárban vagyok, és egy navine sál is lóg a nyakamban, amit mondjuk szeretek, mert a sárga jól áll, és a sál is olyan jó meleg. Leülök az egyik kisebb gerendára, addig úgyse megyek innen, amíg a fönti sálat valahogy le nem varázsolom. Hosszú nap lesz ez, nem rövidebb a tegnapinál. Az  is  lehet, hogy valaki megsajnált nagy sóhajtozásaim miatt. Egy kisebb huzat keletkezik, és a csinos kis sálam a szél hatására mit csinál? Na mit? Igen, igen. Leesik. Pontosan a fejemre. Igen, ezt tulajdonképpen pont így akartam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

A baglyok olyan...szeszélyesek. Szeszélyesek, igen. Egyszer mint a jó kisgyerek, szó nékül teszik a dolgukat, olyankor mindig megjutalmazom, a következő nap meg mintha valami kisördög bújt volna beléjük, folton ellent mondanak nekem. Most sem én voltam a ludas, hiszen még a kis füle tövét is aranyosan megvakargattam neki.
- Nem, épp az ellenkezője történt. Ők bosszantottak fel kicsit.
 Legyintek. Szűkszavan és kissé hadartan válaszolok, mert eszembe jut, hogy akár az egyik alsóneműmet is szorongathatnám. Már épp kezdett arcom vörösleni, de a fiú könnyített a helyzetemen a baglyos dologgal, amit én titokban magamban meg is köszöntem neki. A bagoly bevált, amint a fiú elmondta az utasítást, fogta magát, és útnak is eredt. Rámosolygok Marcellra. - Na úgy látom, ez már megy is. Közben azt a következtetést is levontam, hogy eddig mugli környezetben nevelkedett. Az elején, amikor ide kerültem, kicsit szokatlan volt, hogy akikkel találkoztam, azt se tudták eszik e vagy isszák a varázsvilágpt. Na jó a könyvekből, fantasykból persze, de még tapasztalatlanok voltak. Most már egészen jól megszoktam, és én sem ujjongok tapsikolva, hogy fúúú, mugli világ, de érdekes, mesélj már. Ha valamiről még nem hallottam, nyilván kerek szemekkel érdeklődök felőle, de csendesebben, nyugodtabban. El is meséli, hogy a héten érkezett, és rellonos. Nocsak. Az órákon kívül eddig nem igazán csevegtem rellonosokkal, csak egy lánnyal a kávézóban, aki kimondottan emlékeztet Anett kuzinomra. Még a mimikája, meg ahogyan beszél, csak Anett kuzin kicsit magasabb. Na de mindegy is. Mosolygok kedvesen, hogy felismerte a házam logóját, színét. Lepillantok a taláromon lévő jelvényre.
-Igen, Navine. Az előző tanévben jöttem. Pontosabban a tanév vége felé, előtte otthon tanultam....családi okok miatt.
Nem hiszem, hogy bele kéne kezdenem anya és Zsóka betegségébe. Az, hogy Hunornak elmondtam, jól esett, mert akkor mondtam ki először. És ki is kellett mondanom. Nem is Hunronak, inkább magamnak. De azóta még csak nem is gondoltam erre. Kimondani pedig megint nem akarom egy ideig. Még mindig megvisel ez az egész. Néha éjszakánként a takaróba burkolózva gondolkodom. Sok mindenen, többek között ezen az időszakon. Az immár az ölemben fekvő sál végeit csavargatom ujjaim között.
-Hát ö.. Körbenézek,közben nem e jött még valaki, majd miután látom, hogy csak ketten vagyunk, veszek egy mély levegőt, és beavatom.
-Szóval az van, hogy valaki nagyon viccesnek gondolta, hogy elveszi az összes ruhám az éjszaka közepén, és a kastély különböző pontjában szórja szét. Gyakorlatilag bárhol lóghat egy egy ruha, sapka, zokni,és...és egyéb ruhadarabom. Igyekszem a mondnandóba nem belepirulni, és azt hiszem sikerül is. Egyébként ha én mástol hallanám ezt a sztorit, lehet a képébe röhögnék, mert annyira...abszird. De tényleg. Ez az egész egy teljesen hülye, abszurd helyzet. Nyilván nem mással történik ilyen, hanem Szávai Elizával. Velem. Vicces nem? Mentő kérdés, mentő kérdés...
-Na és eddig hogy érzed itt magad? Vannak itt ismerőseid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A könnyeim lassan, de egyre sűrűbben gördülnek le az arcomon. Nem tudom mi ütött belém, hiszen nem szeretek mások előtt sírni - bár azt nem mondom, hogy nem szoktam. Most mégsem érzem magam kényelmetlenül. Mintha megnyílt volna egy kapu köztünk, amiről nem is tudtuk, hogy zárva van. Hiába voltam benne biztos, hogy Hunor olyan közel került hozzám az elmúlt hónapokban, mint hosszú idő óta senki, most mégis végtelenül közelebb érzem magamhoz. Érzem, hogy bármit kimondhatok előtte, bármilyen titkot rábízhatok. Könnyeim a vállainkra potyognak, ahogy szorosan ölelem. Nem is tudom, meddig tart az ölelés. Az érzelmek és a gondolatok cikáznak bennem közben. Olyan, mintha nem is csak bennem, hanem az egész szobában elszabadultak volna az érzelmek. Mintha már nem lenne, ami bent, elrejtve a lélek legmélyén tartja őket. Érzem, ahogy Hunor megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Kijelentésére elnevetem magam, holott könnyeim még mindig hullanak. Válaszolni azonban nem tudok neki, csak én is sóhajtok egyet.
Én is elengedem a barátomat, ahogy hosszú pillanatok, vagy talán percek után kibontakozik az ölelésből. Kézfejemmel megdörzsölöm a szemeimet, ezzel szétmorzsolva a könnyeimet arcomon. Visszacsúszom oda, ahol eddig ültem, hátamat pedig egy színes párnának támasztom. Lábaimat magam alá húzom, és Hunor felé fordulok. Most már nem potyognak a könnyeim, csak a szipogásom maradt meg. Most rajtam van a sóhajtozás sora. Igyekszem rendezni légzésemet, és egyenletesen, hosszan kifújom a levegőt. Nem kérdezek még, csak várom, hogy mindketten megnyugodjunk kicsit jobban. Nem akarom letámadni kérdésekkel, hiába merül fel bennem egy halom. Nem is tudnám. Nem vagyok olyan felhevült állapotban, hogy sokáig csevegjek.
- Mióta élsz Hunorként? - kérdezek végül. Hangom egészen halk, és még mindig, mintha remegne egy kicsit. Magamban közben azon vívódom, hogyan tegyem fel a kérdéseimet, mi az, amivel segítek neki. - Ki az, aki tudja még a titkodat rajtam kívül? - csak a kíváncsiság hajt, hogy feltegyem ezt a kérdést, ám a szoba előző feszültsége kicserélődött valamiész másra. Egy nyugodt, otthonos érzésre. Úgy érzem, nyugodt szívvel mondhatok bármit. Bármit, mert egy olyan burokba kerültünk ami mindkettőnket ugyanoda emel, ugyanott tart és megvéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Mivel is mivel is...ja igen, azzal, hogy egy tetves kérést nem teljesítenek, mikor én a lelkem is kiteszem! Mondanám, ugye, de inkább finomítok a reakciómon.
- Egy egyszerű kis szívességet szerettem volna kérni tőlük. Vagyis kértem is, de inkább úgy tűnik rajtam mulatnak. Megrándítom a vállam, aztán valahogy, ahogy így belegondolok, kissé valóban mulatságos az egész. Hadd mulassanak hát ők is. Genyó dolog, de néha tényleg kicsit vicces más nyomora. Nem is nyomora, inkább csak a bénázása. Ahogy így ülök a ruháimmal, és mesélem a sztorit Marcellnak, a dühöm valahogy alább is hagy. Lehet, el is engedem ezt a harag részét, és a ruhadrabjaim megkeresésére koncentrálok. Amikor nagyon dühös vagyok, vagy szomorú, azt veszem éstre magamon, hogy olyan nagyon gyorsan el is fáradok benne. Az érzelmi túltelítődés lefáraszt. Jobban mondva a negatív érzelimi túltelítődés. Kicsit meglepődöm, amikor Marcell megköszöni, szememim kicsit talán ki is kerekednek, de a meglepődöttségtől egyben persze vidáman el is mosolyodom. - Ó, hát igazán semmiség. Örülök, hogy segíthettem! Remélem csupa jó hír repült most ki az ablakon. Meghálálni? Nohát...kerek kékjeimmel csak némán pislogok. Elég szokatlan ez a felajánlás egy zöldtől. Tetszik, hogy ilyen barátságos és nyit felém, de a meghökkenéstől hirtelen csak némán tátogok pár másodpercig, mielőtt sikerül megszólalnom.
-Ugyan, nem kell meghálálni, nem volt nagy dolog. Nem adtam érte a vérem vagy ilyesmi. De ha van kedved, meg időd, tarts velem egy séta körre a kastélyban. Futok még egy kört a keleti szárnyban, hátha. Ha szívesen beszélsz róla. Nem, nem szívesen. De gorombának sem szeretnék tűnni. Az ajkamba harapok. Belül kényelmetlenül érzem magam, ez a gombócnak nevezett valami itt van, és szorít. Nem fogom ilyenekkel terhelni szegényt, talán majd máskor. A múltam nem fog elfutni, megvár, bármennyire is rimánkodom érte, nincs akkora szerencsém. Az egyetlen ami megvédhetne, az egy elejtő bűbáj. Magamnak kell feldolgoznom, és csak idő kérdése, és sikerül is.
- Kedves tőled. Semmi nagy dolog, csak volt a családunkban egy betegség, így otthon segítettem a mindennapokban. De már semmi gond, itt vagyok, minden okés.
Igyekszem magam is elhinni, hogy csupán ennyi az egész, mert jól hangzik. Olyan megyőzőre sikerült hangosan kimondanom, hogy félig valóban el is hittem, hogy semmi gond. És ami azt illeti, már tényleg nins semmi gond, így igazat mondtam. Azt, hogy nem egy betegség, hanem kettő, és nem egy kis dolog, az egész család kissé belerokkant, nem kell tudnia. Egyelőre legalábbis. Nem tudok róla beszélni, sajnálom. Idővel.
- Nem, az előző év vége előtt jöttem. Aztán jött a szünet, és most újra itt vagyok. Ruháimat bepakolom a táskámba, hogy ne szorongasam tovább, mint egy félőrült csaj..- Genyóság, persze, de ötletem sincs ki volt. A navineben nem ismerek senkit, aki ilyenre képes lenne. Nem is vagyok biztos benne, hogy diák volt. De talán nem is számít. Hiányzik még pár...alsóneműm, meg harisnyám, pulóverek. De ha nem is lesz meg az összes, nem baj. Legyintek, felejtsük el, van ilyen. Nem túráztatom már többet ezen magam. Át is vezek inkább Marcellre, hadd ismerjem meg jobban. Idejön, és szegény rögtön egy balesettel kezdi. - Akkor még az a szerencse, hogy nem lett nagyobb bajod. Eddig fel sem tűnt a fején lévő kötés, amitől kicsit magamban el is szégyellem magam, hogy ennyire nem figyeltem a másikra. Összecsapom a két kezem. -Na, hát akkor hozzá tehetsz még egyet szerény személyemben. Eliza. Nehogy úgy maradjak meg benned, hogy a bolind ruhás baglyos csaj. Mosolygok rá bátorítóan. - Egyébként meg nekem sincs nagy baráti köröm. Nem vagyok egy kezdeményező típus. Sose voltam. Pedig nem zavarnak az emberek körülöttem. Bár igaz ami igaz, egyedül is nagyon szeretek lenni. Megnyugtató, olyankor töltődök fel igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Sokáig nem szólal meg, gondolom, emészti a hallottakat. Én viszont magamban ujjongok. Túl vagyok az első vallomáson. Ettől rettegtem a legjobban, és most utólag már olyan könnyűnek tűnik, hogy nem is értem, miért aggódtam ennyire. Vagyis persze, ha alaposan belegondolok, tudnám listázni az ellene szóló érveket, de így, hogy túl vagyok rajta, már az egész nem számít. Ezzel egy nagy adag magabiztosságot kaptam hozzá, hogy másoknak is beszéljek róla. Szóval, bár ahhoz, hogy idétlen vigyor üljön ki az arcomra, túlságosan le vagyok taglózva az érzelmi vihar miatt, amiben az imént részem volt, a szememből biztos süt a bágyadt-boldog megkönnyebbülés.
Oldalt ülök a kanapén, felhúzott lábaimmal mintha felhőbe süppednék. A fejemet oldalra, a párnára döntöm, és csak élvezem a létezést. Mindketten hallgatunk, de nem érzem zavarónak: szép körítése a nyugalom újdonsült érzésének bennem.
Betti arca még csillog a könnyektől, de életemben először nem aggódom. A csilingelő nevetése biztosított arról, hogy nem a barátságunkat siratta. Most minden egyéb másodlagosnak tűnik. Olyan hálás vagyok, hogy ettől még maradhatok ugyanaz az ember a szemében. Ettől még ugyanaz vagyok. Csak sokkal inkább önmagam lehetek.
Elvesztem a gondolataimban, így váratlanul ért az első kérdés, ő pedig olyan bizonytalanul tette fel, mint egy fuvallat. Nem hallottam teljesen, de mivel éppen a lányt néztem közben, mire visszazökkenek a jelenbe, agyam kipótolja a mondat első felét.
- Hát... - kezdek bele, de hol is kezdjem? - Igazán Hunorként csak itt a Bagolykőn. Amikor felvettek, a szüleim eljöttek velem, és előre megbeszéltük a helyzetem az igazgatóval, aki nagyon rendes volt. Ezért kerülhettem fiú szobába, és nem csinálnak ügyet abból sem, hogy a férfi vécébe járok.
- Tudod... nekem igazából nem ilyen a hangom - elpirulok erre a vallomásra. Az egy dolog, hogy elmondtam neki a tényt - bármilyen sután is -, hogy lánynak születtem, de ahhoz nem kellett direktben hazudnom. Aki rám néz, a legnagyobb valószínűséggel fiúnak azonosít be, és erre büszke vagyok. Viszont amint megszólalok, az egyértelművé teszi, hogy tévedtek. És itt jön a csalás része.
- Van egy varázslat. Amint megvettük a pálcámat, az volt az első, amit megtanultam. Így mélyítettem a hangomon, hogy az se árulhasson el. Otthon, a varázstalanok között nem használhatom, de itt... túl nagy volt a kísértés.
- Jó nagy pácba is kevertem magam vele - dünnyögöm magam elé. Most már valószínűleg visszacsinálnám ezt a részét. Hogy átvertem mindenkit. Mindenki, aki megkedvelt, nem is igazán engem kedvelt meg, hanem azt, akit kitaláltam magamnak. A folyamatos aggódás, hogy lebukom, keserűvé tette az abbéli örömömet, hogy úgy élhetek, ahogy mindig szerettem volna. Nem kell azt a nyomást elviselnem, hogy lánynak tekintenek és akként kezelnek, cserébe hónapok óta rosszul alszom, nyúzott vagyok, szorongok, néha paranoia gyötör.
Olyan szívesen elmondanám neki ezt mind, de nem akarom ráönteni a nyomoromat. Nem fogom megölni a hangulatot pont most, amikor végre egy korombelivel, egy barátommal beszélhetek ezekről a dolgokról. Örülök, hogy kérdez, és ezzel én is jobban elfogadhatom magamat. Segít, hogy a másik szemén át nézhetem a dolgot, aki nem ítél el érte. Ez ritka lehetőség nekem; erre a kurta listából is lehet következtetni, ki tud még a titkomról.
- A családomon kívül? Te vagy az első, akinek elmondtam a suliban. Ajsa szerintem képben van, de sosem említette, és én sem hoztam fel neki.
Valami nem stimmel azzal a lánnyal sem - gondolom minden szeretetemmel.
- Fogalmam sincs, hogy mondjam el mindenkinek.
Az előbb inkább csak Betti felé meredtem, ahogy összeszedtem a gondolataimat, de most visszaemelem a tekintetem, és a barna szemekbe nézek. Hangomban tanácstalanság vegyül egy cseppnyi (legalább három cseppnyi, de valószínűleg több) kétségbeeséssel.
- Fogalmam sincs, hogy fogják ezt bevenni. Úgy érzem, rátértem erre az útra, és azt hittem, így lehetek végre önmagam, de ettől a folytonos hazudozástól sokkal rosszabbul vagyok, és úgy érzem, már nem fordulhatok vissza.
Egy szuszra kibököm, mi őröl. A gombóc visszakerült a torkomba, újra nehezebb a légzés. Most nem attól félek, hogy elvesztem Bettit, de rám tört, hogy ha kilépünk ebből a szobából, a problémám oroszlánrésze is visszatér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Talán majd legközelebb. Bólintok, hiszen ki tudja, lehet leszek én még jóban a baglyokkal. Ha nem is az összessel. Marci válaszából egy kis aggodalom hallatszik ki. Nem a legkellemesebb.- Hát, sajnálom. A legközelebbibe beleírhatnád, hogy képzeljétek, találkoztam egy bolondos fruskával, akinek az alsóneműi lógtak mindenhol, és baglyokkal veszekedett. Huh, képzelhetitek! Ha valami vidámat szeretnél belecsempészni, itt vagyok!  
Igazából van, amikor szeretek magamból kis bohócot csinálni. Mások kedvéért. Nem szeretem, ha valaki szomorú. Akkor, ha netán én is szonorú vagyok, inkább megpróbálom átfordítani jóra, viccesre. Tudom, hogy a szomorúsűgnak meg van a maga helye, feladata, de sosem árt mellé egy kis nevetés, hogy amikor egyedül vagy, önmagaddal a némasággal, akkor is fel tudj nevetni, vagy mosolyogni. Az elűzi a démonokat. Marci pedig olyasvalakinek tűnik, aki megérdemli ezeket a kósza ajándék kacajokat. - Szüleidnek írtál?
Tudom, hogy lehet, most én is belenyúltam valami kellemetlenbe. Eszembe jutott Rózi, akinek nem volt egyszerű köre szüleivel a varázsló dologban. Mugli világból hirtelen belecsöppenni nem kis dolog lehet. Nem kisebb a szülőknek sem. De bízom benne, hogy idővel minden mugli szülő megbékél a dologgal. A család az család. Tartson össze. Kusza világunkban egy kellemes otthon bázis. Ha ez a talaj meginog, onnantól minden nehezebb. - Ó, vacsoráig simán végzünk. Főleg mert éhes vagyok, és nem szeretem megvárokzatni a hasam. Közben pedig ha eszembe jut valami, kérdezz bátran. Nem mondom, hogy mindenre tudok is válaszolni, de igyekszem.   Az első napom első percei azzal teltek, hogy megtaláljam a hálókörletem. Egy festmény nagyon szívélyesen eligazított, csak épp az ellenkező irányba. Persze egy kis téblábolás után gyorsan megtalálam. Marci kérdése kicsit elgondolkkodtat. Igazából még nem gondolkoztam el ezen úgy igazán. - Hát..Szeretem az atmoszféráját, a környezetet. A faluban bóklászni ősszel, vagy csak a kasély előtti réten leülni egy padra. Néha kilopózni és édességet falni. Szeretem, hogy találtam barátokat. Azt is szeretem, hogy kicsit elkülönültem a családomtól. Én vagyok a nagytestvér, és otthon néha sok minden hárul rám. De itt... Egy pillanatra elhallgatok. Marcira nézek, aztán folytatom. - Szóval itt most csak Liza vagyok. Nem a nagytesó. Nem tudom érthető e, amit mondok. Neked vannak testvéreid? Tudom, hogy egy egyke élete más. Vagy ha nagyobb testvére van...milyen jó is lehet az! - Igen, igen, a cuccaim. Elnézünk a déli szárnyra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elmélyülten járkálok fel-alá a "Praktikus varázslatok kezdőknek" című könyvtárból szerzett könyvemmel. Annyira lúzer vagyok a varázslásban, hogy az már nevetséges, így minden létező könyvön átrágom magam ami a témához kapcsolódik. -Ennek köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban teljesen elfelejtettem kapcsolatot teremteni a barátaimmal. Mármint, hogy Hunorral, mert a zárkózottságom és a nyusziságom nem segít abban, hogy igazán barátokat szerezzek.- Pedig valamit kéne produkálni átváltoztatás tanra. Az asztalon heverő tükör viszont csak nem akar csinálni semit, bármit próbálok ki rajta a könyvből. Már már arra jutok, hogy hagyom az egészet a francba, mikor eszembe jut Hunor, aki penge a varázslatokban. Örömömben, hogy talán ő tud segíteni ledobom a könyvet a tükör mellé, a táskámból kiveszek egy pergament és írok neki egy levelet.

Amint megvagyok a levéllel hajtogatok belőle egy repülőt és használom rajta az egyetlen bűbájt amit eddig normálisan sikerült megtanulnom. A repülő aztán kisiklik a kezemből és az ajtó alatt átslisszanva már keresi is a címzettet. Hát legalábbis nagyon remélem, hogy Hunort keresi és meg is talája.
Aztán fogom a könyvet és keresek benne valami könnyebb varázslatot míg megjön Hunor, vagy a levele, hogy nem tud segíteni, meg nem is akar mert x hónapig nem is beszéltem vele. Amit persze tökre megértenék, már nem is tudom mi a helyzet vele. Megrázom a fejem, hogy a gondolataim kitisztuljanak és rácélzok a tükörre. Majd kiejtem a kicsinyítő bűbáj szavait a számon és elvégzem a szükséges pálca mozdulatokat.
A világ olyan hírtelen fordul velem, hogy a pálcám kiejtem a kezemből és én beesek a kanapé alá. Kicsit megütöm magam, szédülök, becsukva tartom a szemem míg megáll a forgás. Amint kicsit jobban vagyok kinyitom a szemem. Közben a szoba teljesen megváltozott. Először meg sem ismerem az előttem fekvő tárgyat. Majd rájövök, hogy az a táskám és vagy háromszor akkora mint én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nemrég végeztünk a bandával. Már csak beszélgetünk, nevetgélünk, amikor egyszer csak egy papírrepülő libben be az alagsori próbaterem bukóra nyitott ablakán. Érdeklődve bámulom, eszembe sem jut, hogy nekem érkezett volna az üzenet. Igazából nem gondolok semmire, kicsit zsong még az agyam. De amikor realizálom, hogy a járgány zuhanórepülésben próbál belegyűrődni az arcomba, időben elkapom.
A többiek tovább beszélgetnek - még mindig nem sikerült dűlőre jutnunk, mi legyen a nevünk -, én pedig kihajtogatom a repülőt.
Ajsa írt - ezt az írásképéből megállapítom. Olyan gyorsan akarom elolvasni, pontosan mit is, hogy fel sem fogom a mondatot, úgyhogy megpróbálom újra, eggyel nyugodtabban.
A "nem megy a varázslás" résznél már nyúlok is a gitártokért. Összecsomagolok és elbúcsúzom a srácoktól.
Minden órán látom, hogy küszködik Ajsa a bűbájokkal, de sosem kért segítséget. Egyszer megkérdeztem, van-e kedve együtt tanulni, de azt mondta, dolga van, én meg nem akartam többet erőltetni.
Szóval a lépcsőket kettesével szedve, hátamon az iskolatáskámmal, kezemben a fekete gitártokkal repülök fel a nyugiszobába.
Először kopogok, majd benyitok az ajtón. Arra számítok, Ajsa ott vár, de nincs bent senki. A táskája viszont még itt van. Talán vécére ment.
Nem baj, megvárom itt. Addig lecuccolok a kanapé mellé, és levetődöm a puha párnák közé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Még kissé szédülve az eséstől talpra kecmergek és körbenézek. Nem csak a táskám lett hírtelen nagy, hanem minden más is körülöttem. Vagy tán én mentem össze fut át az agyamon a képtelen ötlet. Nem, az nem lehet. Egyenesen kizárt, hogy sikerült összehoznom a kicsinyítő bűbájt, csak magamon. Akkora pechem még nekem sem lehet. Mélázásomból egy hangos dörömbölés ráz ki, amitől annyira megrémülök, hogy beugrom a biztonságot nyújtó kanapé alá. A dörömbölést követően furcsán messze kinyillik az ajtó és Hunor ront be az ajtón. Látszódik az arcán egy kezdődő mosoly, majd helyét a meglepetség veszi át. Körbenéz, majd elindul felém. Távolról is nagynak tűnik, de mikor a kanapé elé ér egyenesen oriási. Talán a bokájáig érek. Ez a tény az ami meggyőz, hogy higgyem el, valóban összementem. Keserűségemben felhorkantok, majd a saját nyomoromon nevetve kimászom a kanapé alól. Hunor nem vesz észre. Érthető ki nézne a kanapé alá ha a barátját 160 centi magasnak véli, nem pedig 8 centisnek.
Oké, akkor most valahogy fel kéne hívnom magamra a figyelmét. "Vajon ha üvöltök azt meghallaná? Vajon milyen lehet most másoknak a hangom? És ha erősen megrúgok valakit azt megérzi?" futnak át az agyamon a gondolatok.
Na jó foglalkozzunk egyszerre csak egy kérdéssel.
- Hunor! Hunor! Itt vagyok idelent! - üvöltöm teli torokból és közben a cipőjére mászva a nadrágját rángatom azt remélve, hogy észre vesz és nem pedig lepöcköl magáról mint egy kellemetlen kis bogarat.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A szobára rátelepedik  egy kis csönd, ám most nem olyan feszült, mikor a beszélgetés kezdetekor, inkább egy megnyugvás. Végül az én hangom töri meg a csendet, barátom pedig pont olyan bizonytalanul válaszol kérdésemre, mint ahogy én feltettem.
- Rendesek a szüleid - mondom halkan, Közben megtörlöm az arcom, hogy az utolsó könnycseppek is eltűnjenek. - Nekik mikor mondtad el? - kíváncsiskodom tovább. Figyelem az arcát, a reakcióit. Semmiképp sem szeretnék túlmenni a határon, és mivel nem vagyok benne biztos, hogy ő leállít, szeretném észre venni, ha sok számára a kérdés. Tudom, mennyire nehéz neki ez a helyzet alapjáraton, nem akarom neki még kellemetlenebbé tenni a sok kérdéssel.
Csak csendben figyelem, ahogy beszél. A könyökömet a kanapé háttámláján támasztom, a fejemet pedig a kézfejemen. Rengeteg féle érzelem kavarog benne, ám főleg pozitívok. Ahogy kifakad, lassan a vállára teszem a kezem, és megsimítom a karját bátorítás képpen.
- Szerintem mindenki megérti, ha elmondod, miért - mosolygok rá, és leengedem a kezem. - Én megértem. Nem érzem úgy, hogy ezzel hazudtál volna nekem - biztosítom róla.
Igazság szerint viszont érzek valamit. Nem is a hazugsága miatt. Hiszen - ahogy az előbb ezt meg is mondtam neki - teljes mértékben megértem, miért tette. Ennek ellenére ez egy különleges információ. A barátságunkat egyáltalán nem teszi tönkre, de megváltoztatja. Erősíti. Ennek ellenére - akár mennyire is hálás vagyok azért, mert elmondta nekem - máshogy nézek rá picit. Egyáltalán nem ítélem el. Sőt. Inkább becsülöm érte.
A saját érzéseimet sem tisztáztam még. Nem tudom pontosan, mit fogok érezni, gondolni, amikor holnap elköszönünk egymástól az állomáson. Abban azonban biztos vagyok, hogy közelebb kerültem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Ennek a szobának mindig más és más hangulata van. Arra már év elején felfigyeltünk, hogy a párnák folyton változtatják a színüket, de úgy érzem, több is van itt. Némi feszültséget érzek. Nem is tudok sokáig elterpeszkedni kényelmesen, inkább felülök, mintha készenlétben lennék, de fogalmam sincs, mi okom lehetne rá. Akkor tör rám igazi rossz érzés, amikor megpillantok egy varázspálcát a földön.
Ajsáé?
Még át sem gondolhatom a lehetőségeket: elrabolták? vagy...
Rángatást érzek a bokám körül. Összerándulok, de végül nem pattanok fel. Először egy nyúlra gyanakszom, de csak mert mostanában túl sokat voltam Júliával és Puhagombóccal. Lenézek a nadrágomra, és megpillantom Ajsát.
- Mi a...? Mi történt?!
Lehajolok évfolyamtársamhoz. Így, húsz centire tőle, széttárt tenyerekkel, füleimmel térdeim között egyszerre vágok ostoba és szörnyen aggódó képet.
Nem úgy képzeltem, hogy egy varázsbalesethez hív, azt hittem, csak segítek neki tanulni!
- Keressük meg Wayne-t!
Nem sűrűn hagyja el parancs az ajkaimat, a következő lépésben nem is vagyok annyira határozott. Azt hiszem, nem illik csak úgy felkapni egy barátodat, akkor sem, ha akciófigura méretű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Az iskoláról otthonra térünk, a szüleimre.
- Igazából sosem kellett elmondanom nekik. Azt hiszem, előbb tudták, mint én. Mert olyan fiús voltam, és nem hagytam, hogy lányos ruhákat aggassanak rám. És az első szerelmem az óvodában Liza volt. Mondjuk arra megkértek, hogy ezt ne hangoztassam.
Szóval a családom már semmin sem lepődik meg. De a katasztrofális itteni helyzetem még mindig pánikot kelt bennem, aminek egy részét most ki is adom magamból. Betti megértőnek tűnik. Megsimít, én viszonzásképp megpróbálkozom egy halvány mosollyal. De nem annyira hiszem, hogy másokkal ez ilyen egyszerű lenne, mint vele. Még ha ő nem is érzi hazugságnak, én nem akarok mindenkinek magyarázkodni.
- Szeretnék egy hatalmas felejtésátkot szórni az iskolára - csak miután kimondtam, lepődöm meg, hogy tényleg kicsúszott, pedig csak gondolni akartam rá. Meg hülyeséget is mondtam.
- Igazából akkor is valahogy így csinálnám. Jobb, hogy így ismertek meg. Fiúnak. Még ha nem is tudom én sem, igazából ki vagyok. Nem lehetnék egyszerűen csak... én?
Valahogy nonszensznek tűnik, hogy miért csak kétféle lehet az ember, és ez miért különül ennyire el egymástól.
Megint elmerengek, de nem zárom ki Bettit soká.
- Kérdezz még!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Hát igen, abban biztos vagyok abban, hogy észrevett. Térdei közé hajolva néz rám közelebbről, arcán aggodalom ül. Mikor kijelenti, hogy megkeressük a bűbájtan tanárt elfog a félelem. Eszembe villan, hogy mi lehet ennek a következménye és jobban megijedek tőle, mint hogy életem végéig kicsi leszek.
- Ne, kérlek! Nem akarok tanárhoz menni. - üvöltöm neki, aztán elbizonytalanodok. Elmondjam neki, hogy félek nem tartanak igazi varázslónak mert nem is tudok rendesen varázsolni. Hogy azt fogják mondani ez csak egy tévedés volt, egy évet kihúztam itt, de most mehetek vissza a muglik közé, aki eddig voltam. Az elszomorító gondolatok egymást követik a kis kobakomban. Végül elszánom magam.
- Nem tudnál esetleg te segíteni? - kezdem halkan - Félek, hogy majd a tanárok le fognak nézni emiatt és senki nem fog boszorkánynak tartani. - vallom be neki szomorúan, közben a cipőm orrát nézem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Még azon tipródom, hogy Ajsa fog a tenyeremre pattanni, vagy egyszerűen markoljak rá (aminek a gondolata még mindig kellemetlen), de a lánynak egész más tervei vannak.
- Hogy mi? - Neeem folytatnám, de Ajsa előbb kezd bele, én pedig nem vágok a szavába. Elmeséli, hogy attól retteg, hogy a gyenge teljesítménye miatt visszatoloncolják muglinak.
- Ez képtelenség - mondom, de nem vagyok én sem biztos a dolgomban. Azért valamennyi bűbájt képes létrehozni. Például a rajzzal, művészetekkel kapcsolatosakban kifejezetten ügyes. Nem rakhatják vissza muglinak, ha egyszer van benne bűbáj!
De már hallottam arról, hogy egyes mágusoknak elzárták az erejét erőszakkal, hogy ne tudják többet használni. Elszorul a szívem.
- Segítek, nyugi!
A hangom most már határozott, de igazán nem vagyok magabiztos.
- Öhm... felülsz? - kérdezem tapintatosan, és felfelé fordított tenyérrel leteszem a kezem a szőnyegre. De csak mintha éppen úgy lenne kényelmes, nem akarom erőltetni, hogy liftnek használja a kezemet a kanapéhoz.
Azután magam felé fordítom a földön heverő táskám, és kiveszem belőle mind az órai tankönyvemet, mind a Bűbájtan haladóknakot. Félretettem a szépirodalmat, és elkezdtem rágyúrni a varázslásra az ominózus halloweeni terror után, amin Bettivel keresztül mentünk. Sokkal jobbnak kell lennem, mint egy átlagos másodéves. Ez a kis hatszáz oldalas az új könnyűolvasmányom.
Ajsa elé teszem a tankönyvet, amit ő is ismer, magam pedig ezt csapom fel.
- Keresd a nagyító bűbájt - kérem tőle. - Meg kéne tudnunk, alkalmas-e emberekre.
Azt hiszem, igen, de meg akarok bizonyosodni róla. Végigfuttatom az ujjam az ölemben heverő fegyverként is használható tompa tárgy hátsó szójegyzékén.
- Baziteo, Baziteo - motyogom magam elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Hunor megnyugtatónak szánt szavai ellenére a tekintete aggódó. Megérti, hogy mitől félek és megpróbál segíteni. Kicsit bizonytalan mikor lerakja nekem a kezét, de engem nem érint rosszul, hogy kicsi termetem miatt liftnek kell használnom a kezét, különben nem jutnék fel a kanapéra. Legalábbis addig míg fel nem emel, akkor kicsit elbizonytalanodom, hogy ez valóban jó ötlet volt-e. De végül épségben feljutok a kanapéra, Hunor elém helyezi a Bűbájtan tankönyvet azzal a felszólítással, hogy keressem ki belőle a nagyító bűbájt. Ő pedig lelkesen veti magát bele a saját könyvébe, hogy segíthessen nekem. A bűbáj megkeresésével amúgy nem lenne semmi gond, csak a könyv akkora mint én vagyok és a súlya is kicsit megnőtt mióta utoljára forgattam a kezeim között. Tehát a könyv kinyitása és a lapok hajtogatása nem éppen a legegyszerűbb feladat. Két kézzel markolom meg a könyv borítóját és arrébb sétálva megpróbálom kinyitni. Nagy nehezen sikerült, majd nekiállok a lapokkal bajlódni, hogy eljussak a nagyító bűbájig és közben reménykedem, hogy Hunor annyira belemelegedik a saját könyve olvasásába, hogy nem veszi észre a szerencsétlenkedésemet. Végül csak sikerül eljutnom a nagyító bűbájhoz, közben kicsit kiizzadva, de boldog vagyok, hogy eljutottam idáig. A következő feladat, hogy elolvassam a varázslat mire alkalmas. Ez sem a legegyszerűbb feladat. Ugyanis a betűk is megnőttek, így ahhoz, hogy bármi értelmeset megtudjak hátra kell lépnem a kanapé háttámlájához.
- Igen, azt írja használható embereken is. - felelem végül és aztán a biztonság kedvéért még hangosabban elismétlem, hogy Hunor biztosan meghalljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Már a saját könyvemmel foglalkozom, mikor észreveszem, hogy csukva tettem le Ajsa elé a könyvet. Pedig nyitva akartam - gondolom zavartan. Már küzd vele, én mutatóujjammal a túloldalon rásegítek egy picit a kemény fedél megmozdítására. Talán észre sem veszi. Milyen fura lehet, amikor minden túl nagy!
Aztán visszafordulok a saját kötetemhez, és meg is találom a B betűnél a keresett varázslatot. A 42. oldalon taglalják, de említve van még az 56. és a 311.-en is. Eddig sosem gondoltam még bele, mennyire egyszerű dolog fellapozni egy könyvet.
A Bűbájtan haladóknak nem egyszerű könyv. Itt a történetek röviden vannak csak taglalva, de a működések leírásában nagyon részletekbe menő. Megfeledkezem arról, hogy megkeressem, egyáltalán használható-e embereken - szinte biztos vagyok benne, hogy igen. Ehelyett a pálcaintésbeli finom variációkba merülök, mikor Ajsa megszólal. Hangja olyan, mint egy kiabálást hallani a távolból. Megtalálta, hogy alkalmazható embereken.
- Ezt tényleg beleírták?! - hökkenek meg. Veszélyesnek találom, hogy kezdő varázslóknak ilyen ötleteket adjanak.
- Elég veszélyes emberen alkalmazni - mondom aggódva, a kanapén szinte elvesző barátomra lenézve. Mutatóujjammal jelzem, hol tartottam a könyvben, és folytatom. - Figyelni kell rá, hogy mindened egyszerre növekedjen. És hogy időben állítsam le a bűbájt, nehogy túlnőj magadon... - Van ilyen szó?
Egymagasak vagyunk Ajsával, láttam már őt eleget, talán nem lesz baj. De közben nagyon aggódom. Ez a bűbáj végtelenül egyszerű és ezerszer használtam már: tárgyakon.
- Még egy kicsit tanulmányozom előtte, jó? - kérdezem. - Kibírod addig?
Aztán teszek még egy utolsó próbát:
- Vagy ha meggondoltad magad, kereshetünk egy tanárt is...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Persze, kibírom. - felelem biztatóan rámosolyogva - Nincs szükség tanárra, bízom benned. - megnyugtatásnak szánva ráteszem a kezem a combjára. Nem tudom, hogy ő észreveszi-e, mert aztán belemerül a könyvbe. Milyen groteszk látvány az én pici kezem az ő hozzám képest óriás lábához képest.
Vajon milyen lenne, ha örökre pici maradnék? Vajon akkor is járhatnék iskolába? Vagy onnantól kezdve én is egy varázslény lennék. Bárcsak a pálcám is összement volna velem. Bár nem mintha bármi hasznát venném. Nem vagyok túl jó boszorkány. Erre a gondolatra szomorúan felsóhajtok és inkább elterelem a figyelmemet. Egy kis időbe beletelik míg Hunor átgondolja a dolgot, miért ne mehetnék felfedezőútra? Elindulok a kanapé széle felé. Semmi különös ezen a tájon, takaró tenger, mely most inkább tűnik homok nélküli sivatagnak, mint takarónak. Oldalt némi párnahegy. A kanapé meg sem érzi, hogy rajta járkálok, nem süpped be alattam. A takarósivatagon átszelve elérek a kanapé végébe. Itt nem sok választásom van, vagy visszamegyek Hunorhoz, vagy megpróbálok lejutni a kanapéról és lent körbenézni. Ez utóbbit választom. Van egy szakasz ahol a takaró pont úgy helyezkedik el, hogy a magamfajta törpék csúszdának tudják használni. Kicsit félve, hogy lepottyanok egy mély lélegzetet veszek aztán ellököm magamat és leszánkázom a kanapéról. Kicsit keményen érkezem, de nem ütöm meg magamat szerencsére. Mellettem a kanapé alja sötétlik veszélyeket rejtve. Másik oldalt az asztal magaslik. Kissé elgondolkodom, de végül a kanapé mellett döntök, ki tudja mi lehet itt. Mintha kicsit remegne a lábam mikor elindulok a kanapé alatti világot felderítő expedíciómra. A szürkületben magam köré tekintgetve sietek az egyik oldalról a másikra. Olyan érzésem van mintha valaki figyelne, de biztos csak a paranoiám. Halk, csattogó hangot hallok. Oldalra nézek és meglátok néhány szőrös lábat. Kicsit gyorsabbra fogom az iramot, de az alakot ez nem izgatja. Már kiérek a kanapé másik oldalán, mikor a közelembe érnek a lábak és azok tulajdonosai. Egy szőrös, nyolc lábú pók méreget pár centire állva tőlem. "Ha sikítok, azt Hunor meghallja? Vagy majd csak arra ocsúdik fel, hogy már csak a darabjaimat találja?" De a pók hosszabb méregetés után inkább visszafordul a kanapé alvilágba, én pedig jobbnak látom visszatérni Hunorhoz ezután a kaland után. Bár az nem kockáztatom meg, hogy megint a kanapé alatt haladjak át, így inkább a hosszabb és biztonságosabb utat választom, megkerülve ezt a hatalmas ülőalkalmatosságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elmosolyodom azon, ahogy mesél. Kétségtelenül szerencséje van a családjával. A régimódi, aranyvérű családok például biztos nem lennének ennyire támogatóak a gyerekeik felé. Megpróbálnák rájut kényszeríteni a szoknyákat, és férjhez adni őket, még mielőtt a gyerek kibontakozna, megtalálná önmagát. Az aranyvérű családok elég szigorúak tudnak lenni, pláne, ha nézeteik szerint ők felsőbbrendűek, mint mindenki más.
- Liza biztos nagyon aranyos lehetett - mosolygok Hunorra bátorítóan.
Látom rajta, mennyire feszült. Érzem, hogy mennyire nehéz neki ez a helyzet. Nekem sem egyszerű. Próbálok mindenre jól reagálni, hiszen mély sebeket tud hagyni, akár egy rosszul megfogalmazott mondat is. Azt meg semmiképp sem akarom. Nem szeretném megbántani semmivel, hiszen a barátsága nagyon sokat jelent nekem. Évekig nem voltak körülöttem olyan emberek, akikben ennyire megbíztam volna, mint Hunorban.
Keserűen, de mégis együttérzően mosolyodom el kijelentésére. Csak most gondolok bele, hogy mennyire ijesztő  lehet számára egy egész iskola reakciójával szembenézni, ha nekem is ennyire nehéz volt megnyílnia.
- A Bagolykő előtt mi volt veled? - kérdezek rá, ha már felszólított a dologra. Míg én párszor említettem neki a muglisulit és a magántanulóságot, róla még nem tudom, merre járt, mielőtt megismertük egymást. Nem tudom, hagytak-e benne sebet azok az évek. - Jártál valahova? Ott tudtak róla? - rögtön magyarázom is a kérdésemet, hogy konkrét választ tudjon adni.
- Nem szeretnék olyat kérdezni, amivel esetleg megbánthatlak. Nem szeretném, ha kellemetlenül éreznéd magam bármitől is, amit mondok, vagy teszek. - Végül úgy döntök, őszinte leszek vele. Mondatom közben mégis a földet szugerálom, és hosszú időbe telik, míg fel tudok nézni rá, egyenesen a szemébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház