37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Északi Torony - összes hozzászólása (1013 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 20 ... 28 29 [30] 31 32 33 34 » Le
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 29. 21:32 Ugrás a poszthoz

Lucas


Ha jól láttam, összesen öt szál esett le, amiből kettő simán megvan, egy félbetört, ahogy rátenyereltem, de mind a két felét ki tudom szedni, szóval maradt kettő. Egy kicsit bosszant, de tudom, hogy ha ott hagyom, akkor meg azért fog bosszantani. Szóval egy kicsit mélyebbre nyúlok, vagyis a fenekem megemelkedni, éééés sikeeeer! Megtalálom a másik kettőt, egybe ki is jönnek, és ahogy szusszanok egyet a nagy műveletben, úgy hallom meg a hangot. A hangját. Mondanám, hogy nem ismerem fel, de ellentétben azzal, hogy ő mennyit tapasztalt a fenekemből, elég sokat hallottam a hangjából, így én erről be tudom azonosítani. Sóhajtva nyomom a homlokom a hátrészhez, miközben a magasba emelem a ropikat.
- Beleestek.
Nem tudom, hogy ő felismeri-e a hangom, és talán elmenekül, mire felállok, és bár titkon remélem, hogy igen, a másik felemben meg az van, hogy látni szeretném őt. Nem tudom, hogy ő látni szeretne-e engem, mostanra már biztos jól kibeszélték a húgommal, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és hogy Lucas mennyire sajnálatra méltó. Nos, a helyzet az, hogy én megpróbáltam nem szeretni őt, még a könyvtárba is elmentem, hátha lesz valami válasz arra, hogyan szeressünk ki egy fiúból, de a helyzet az, hogy semmit sem találtam, ami akár csak hajazott volna rá, az ilyen tini gondok könyvek borítói meg ordítanak arról, hogy miről is szólnak, szóval olyat csak egy eldugott sarokban olvastam, amíg nem jött egy párocska, hogy ott enyelegjen.
Na de szóval, jóóó lassan kelek fel, megadom neki a lehetőséget, hogy a nyitott ajtón át távozzon, ám ahogy megfordulva hátradobom összekócolódott hajam, úgy nyílik tágja a szemem. Ránézek az ajtóra, majd Lucasra, aki nagyon jól néz ki, a fene egye meg, majd vissza az ajtóra, és érzem, ahogy zsibbadni kezd az agyam. Nem hiszem el, hogy az univerzum szerint ez vicces.
- Becsuktad az ajtót!
Nem, nem hiszem, hogy szexuális utalása lenne annak, ha ezt az ajtót becsukják, de ha csak nincs nála pálca vagy nem profi zárfeltörő, akkor bizony beragadtunk. Istenem, legalább a pálcája legyen nála! Mi a fenét fogunk mi kezdeni egymással, ha itt kell töltenünk együtt az éjszakát? Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is kedve lenne ahhoz a papás-mamáshoz, ráadásul a tojás sincs nála. Közelebb lépve azért meghúzom az ajtót, de csak fújtatni tudok, csípőre csapott kezekkel.
- Bezáródtunk, Deighton. Kellene a pálcád.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 29. 22:28 Ugrás a poszthoz

Olívia


Már nem is mertem remélni azt, hogy ebben a pocsék napban lesz egyetlen perc, mely mosolyt csalhat az arcomra, de kinek ne tetszett volna, ha ilyen fogadtatás várja? Még a gitáromról is megfeledkeztem, míg pillantásom megakadt a hátsón, ajkaimra mosoly szökött, s nagyon is kíváncsi lettem, hogy kihez párosulhat ez a tompor. Aztán amint meghallottam a lány hangját, abban a pillanatban lefagyott a képemről a mosoly, mert azonnal felismertem, hogy ez bizony nem más lesz, mint Olívia, aki épp ropi után kutakodik. Legalábbis azt hiszem, hogy ropit lóbált fel a magasba nekem. Ennyit a jókedvről, s arról, hogy talán megismertem volna egy új lányt, akivel még cseveghettem volna egy kicsit lefekvés előtt.
Máris megbántam azt, hogy beugrottam a gitáromért, mert ha tudom, hogy Olívia itt dekkol, akarom mondani négykézláb kutat a kanapé mélyén, akkor valószínűleg még a folyosóra sem tettem volna be a lábamat. Pedig jó lett volna beszélgetni, úgy mint ott a konyhában, még mielőtt elszaladt volna. Eszembe jutott az a csók is, azt sem sikerült kivernem a fejemből, s erre tessék, most éppen belé kellett botlanom.
- És így várod a haverjaidat ilyen lenge cuccban? - akarom mondani pózban, mert hát tényleg bárki láthatta volna a hátsó fertáját, s most hogy tudom, ő az, azért volt bennem némi bosszúság. Egyáltalán kinek öltözött ki már megint ennyire? Biztos lehetett valaki, s talán csak hozzám nem jutottak még el az infók.
- Mindegy, kutakodj tovább, nem akartam zavarni - menni akartam, minél előbb lelépni, s nem őt nézni, így már fordultam is az ajtó felé, addigra viszont már Olívia is odaért, s nagyon úgy tűnt, hogy hiába próbálja kinyitni, az meg sem mozdul. Erre össze is ráncoltam a homlokom, főleg amiatt, amiért úgy rám rivallt, s magam is közelebb léptem a kilincshez.
- Persze, hogy becsukom, nem vagyok tirpák, hogy nyitva hagyjam, miért kellett volna nyitva hagyni? Hogy aki a folyosón elhalad, láthassa a hátsódat? - kérdeztem mogorván, majd én is a kilincs után nyúltam, s miután ő sikertelenül próbálkozott, ki akartam nyitni az ajtót. A zár viszont tényleg beragadt, mert hiába mozgattam a kilincset, s hiába rángattam az ajtót, az meg sem mozdult.
- Én is látom, hogy bezáródtunk. Nincs nálam a pálcám - haragos pillantással fúrtam tekintetem a kékjeibe, mert egyáltalán nem tetszett a hangnem, amit velem szemben megütött. S amúgy is, mióta szólított a vezetéknevemen? Még ilyet! Dühös lettem, így visszalépve az ajtóhoz, újra próbálkoztam, s immár két kézzel feszültem neki, hogy talán mégis csak sikerül kinyitnom. Azonban hiába volt az erőlködés, az ajtó még csak meg sem nyikkant.
- A rohadt életbe, ez egy mágikus kastély, miért ilyen szarok a zárak? Magától meg kéne javulnia, ennél még egy mugli ajtó is jobb - dünnyögtem, bár a haragom nem az ajtónak szólt, sokkal inkább a helyzetnek, ami feszélyezett, hisz így most kénytelen voltam egy zárt térben egy levegőt szívni valakivel, aki talán egész végig csak szívatott.
- Oké Vajda, kimész az ablakon, vagy kimész az ablakon? - kérdeztem, miközben ellépdelve mellőle próbáltam minél távolabb kerülni tőle, s az ablakhoz sétálva azt méricskéltem, hogy milyen magason lehetünk.
- Amilyen nagy boszorka vagy, szerintem seprű nélkül is le tudsz szállni - szóltam be neki, s egyértelműen sérteni próbáltam őt a megjegyzésemmel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 19:59 Ugrás a poszthoz

Lucas


- Lenge?
Lepillantok magamra zavartan, mert remélem, hogy semmim sincs kint, nem lenne kellemes, hogy akkor, amikor melltartót se húzok, akkor csúsznak úgy félre a dolgok, hogy mondjuk tényleg mindenem kint van. De nem, minden pontosan olyan tökéletesen áll, mint annak a rendje, szóval csak összevont szemöldökkel nézek vissza rá.
- Ez egy romper, egy nyári viselet. Könnyű lenge, nem nagyon kell alávenni semmit. Egy csomó ilyenem van, mert szeretem őket.
Biztos az érdekli, hogy mennyi ruhám van, meg, hogy éppenséggel nincs rajtam melltartó, nyilván. Ezek nem olyan információk, amikről elcsacsoghat a húgommal, bár tudod mit Lucas, de, menj csak nyugodtan és röhögjetek azon, hogy láttad a fenekem, mert éppen lehajoltam. Hirtelen fog el a düh, mert csalódott vagyok, és mert a konyhában, abban a pillanatban, életem legboldogabb pillanatában nagyon reméltem, hogy végre én is lehetek normális lány. Olyan, aki tetszik valakinek, akivel jó csókolózni, akibe egy nap beleszeret a másik. Aztán látva a húgom üzeneteit, sokkal magányosabb lettem, mint bármikor, holott nekem sosem ment a barátkozás, sosem voltam része semmilyen társaságnak. Olyan volt, mintha egy pillanat alatt rántották ki a talajt a lábam alól.
- Nekem nincsene...
Elharapom a mondatot, mert mit "fényezzem" magam azzal, hogy nem vagyok olyan ember, akinek bárki is a barátja lenne, hogy hiba van velem, hogy nem vagyok szerethető? Nem kell, hogy még ez is egy olyan pont legyen, amivel a nyári szünetben kikészíthetnek. Nem is tudom, mi a jobb, itt maradni egyedül, vagy otthon, tudva, hogy Lucas és Hanna állandóan beszélgetnek.
- Zavart volna, ha a fenekemet nézik?
Azért ez megragadta a figyelmemet, mint szomjazónak az utolsó csepp víz, olyan volt ez a kijelentés, és a mogorvasága is. Kérlek, csak legyen félreértés a húgom, csak mondd, hogy nem igaz, csak legyünk újra azok, akik a konyhában voltunk. Bármikor, ha eszembe jut az, ahogy hátulról átölelt, ahogy össze-összeakadt a pillantásunk, ahogy egymással viselkedtünk, ahogy magához rántva megcsókolt, libabőrös leszek, most is, mikor az ajtónak feszül, én pedig hátam a falnak vetve nézem őt. Annyira szeretném megcsókolni. Aztán a kezdeti öröm gyorsan csap át szorongató szomorúságba, ahogy haragosan néz rám, és érzem, hogy ajkaim széle megrándul, hogy hirtelen sírni támad kedvem, de nem teszem meg, mert soha senki nem látott még annyit sírni, mint ő, holott viharos ismeretségünk csupán csak néhány napra datálható.
- Hülye vagy.
Felelem feszülten, továbbra is a falat támasztva. Ez nem akkora helyiség, hogy két ember ne férne el egymás mellett, de túl kicsit ahhoz, hogy mi ketten egyszerre maradjunk benne.
- Boldog lennél tőle? Bár gondolom, akkor igen hamar vége lenne a diskurzusnak a húgommal.
Mondjuk ez nem is rossz gondolat, hirtelen ötlettől vezérelve ellököm magam a faltól, és mire bármelyikünk is észbe kaphatna, addigra már a párkányon állva, az ablakba kapaszkodom és így hajolok kifelé.
- A kastélyon lassító bűbáj van, de ha tudok akkorát ugrani, hogy az aktiválás előtt becsapódom abba a tetőrészbe, akkor nem valószínű, hogy élve érkezem a földre. Szeretnéd tesztelni az elméletet?
Eszemben sincs ilyet tenni, de őszintén érdekel a reakciója és, hogy mit felelne.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 30. 20:32 Ugrás a poszthoz

Olívia


- Aha...ez meg egy ing, kockás - válaszcsapásként a rajtam lévő anyagba kapaszkodtam, s beszéd közben meg is lengettem, csak hogy visszavágjak a kis ruhabemutatójára, mert fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. Torpedóról már hallottam, rombolóról is, de romperről nem. Most viszont már ezt is tudtam, hogy ezt a cuccot így hívják. Egyébként nagyon jól állt neki, mikor nem figyelt, alaposan végig is mértem őt, de az, hogy külsőleg tetszett és vonzott, még nem jelentette azt, hogy máris elfelejtem a történteket.
Kezdett nagyon is elegem lenni a Vajda lányokból, jelen esetben leginkább Olíviából, aki még rám is förmedt, hogy nincs nálam a pálcám, mintha annak mindig nálam kellene lennie. Vajon az övé hol lehetett?
- Miért zavart volna? Nem zavar, te feneked, annak mutogatod, akinek akarod...- vontam vállat, s csak ezután feszültem neki annak az ajtónak, hogy megpróbáljam feltépni a zárat. A filmekben tök egyszerűnek tűnt ez az egész, az akciófilmekben mindig berobbant az ajtó, ezt viszont hiába rángattam, hiába rúgtam bele az oldalába, még csak meg sem nyekkent. S ahelyett, hogy bátorított volna, inkább megkaptam azt, hogy hülye vagyok.
- Erre tényleg nem vagyok kíváncsi Olívia, örömmel venném, ha végre már leszállnál rólam és kireppennél innen a búsba - mogorván vágtam hozzá a szavakat, immár az ablakból fürkészve a tájat, s abban a percben ezt komolyan is gondoltam. Nem akartam vele egy légtérben lenni,s egy levegőt szívni vele.
- Hogy boldog? Igen, boldog lennék, ha nem rontanád itt a levegőt! - szóltam vissza, miközben haragosan emeltem rá pillantásom a falnál álló lányra, aki hihetetlen mód már megint a hülye húgával jött, s amire csak a szemeimet forgattam. - Nem szoktam dumálni a húgoddal, ő írogat állandóan - nyögtem mérgesen, de mikor újra felpillantottam, már azt láttam, hogy a lány hirtelen szeli át a teret, s a nyitott ablak mellett a párkányba áll.
- Mit művelsz, normális vagy???? - ahogy megláttam, idegesség lett úrrá rajtam, s máris odasiettem, hogy a kezemet nyújtsam felé. - Gyere már le, hallod? Esküszöm te nem vagy normális, egy bolond nő vagy hallod? - rendesen kiakasztott, szidtam is, mint a bokrot, de közben azért csak arra vágytam, hogy másszon már vissza.
- Nem akarok semmit tesztelni, visszajössz! - azzal nem várva tovább, hogy ott bohóckodjon, egy hirtelen mozdulattal átkaroltam a lábait, s elkezdtem befelé húzni őt, s megpróbáltam elkapni , ha elkezdett hátrafelé zuhanni, ám az egyensúlyomat elveszítettem, így hanyatt estem, ő meg talán rám.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 21:23 Ugrás a poszthoz

Lucas


Megforgatom a szemem a kioktatására, és arra is, hogy az én fenekem. Az életem újabban vele kapcsolatban egy szemforgatás lett, pedig lehetnének azok a lopott pillanatok, a csók, a beszélgetés. Lehetne minden más, mint a szemforgatás. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy féltékeny lenne, ha más nézne, de talán csak azt szerettem volna, hogy úgy tűnjön, féltékeny, igazából nem erről volt szó. Talán tényleg nem érdekli, talán tényleg csak bosszantom. Talán... nem is, nem talán, hanem igen, ő maga mondta, hogy örülne, ha nem lennék itt, ha nem kellene elviselnie. Nem akarok meghalni, de azt hiszem, most már visszavonhatatlanul vágyom arra, hogy visszamehessek Dániába. Csak egyetlen év lenne vissza itt, de nem hiszem, hogy el bírnám viselni Lucas közelségében.
Eljátszom persze a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiugranék, de valószínűleg csúnyán halnék meg, és én ha már búcsúznom is kellene a földi léttől, szeretnék szépen meghalni, hogy szép lányként emlékezzenek rám, mert hiú vagyok, mint minden ember, és senki sem hiszem, hogy úgy tervezi, hogy csúnyán hal meg.
Jobb lábamat kilógatva az egyensúlyomat a balra helyezem át, ám ebben a pillanatban váratlanul elkapja a lábaimat, kibillentve a biztos tartásból, és én sikítva esek be az ablakon, pontosabban sikítva esek rá, és nem elég, hogy szegény még el is esett, mivel én feljebb vagyok, az első, amit tapasztalhat, hogy az arca akaratlan is a melleim közé fúródik, kezeimmel a feje felett támasztok meg, és óriási csoda kell ahhoz, hogy egyben maradjanak a csuklóim, pedig mindjárt meccsünk lesz.
- Lucas!
Az első sokk után, riadalomtól dobogó szívvel, féltve mondom ki a nevét, és aggódom is érte, mert beverhette a fejét, a hátát, történhetett volna valami baleset. Hátrébb csúszva, a hasa helyett az öve alatt foglalok helyet - az eszembe se jut, hogy le is szállhatnék róla -, és aggódva simítok végig az arcán, a fején, hátul a tarkóján, de nem találok vért, és remélem jól van. El kell mennünk a gyengélkedőre, ha kijutunk innen.
- Mondd, hogy jól vagy, hallod?! Mondj valamit, akármit! Kérlek, ne legyen bajod, mert én nem tudom, hogy mit csinálnék nélküled. Kérlek, kérlek.
A riadalomra pedig - mert, hogy a szappanoperás és tinifilmes lányok is így csinálják - apró csókokat adok az ajkaira, remélve, hogy attól jobban lesz. Az eszembe se jut, hogy megnézzem, egyáltalán a szeme nyitva van-e, vagy, hogy időt hagyjak neki a beszélésre. Ha nem én beszélek, akkor a száját a számmal tapasztom be. Nagyon okos tett.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 30. 21:46 Ugrás a poszthoz

Olívia


Minden nagyon gyorsan történt, az egyik pillanatban még a lábai után kaptam, a másikban meg már rántottam magam után, mert nem akartam, hogy kizuhanjon az ablakon. Így viszont bezuhantunk, fejem hangosan koppant a padlón, akárcsak könyökeim, de még így is tartottam őt, hogy ezzel tompítsak az esésén. A következő másodpercben viszont már semmit sem láttam, mert az arcomat teljesen befedte felsőtestével, s noha egyik álmomban az arcom már elkalandozott ezeken a tájakon, erre most épp nem számítottam.
Hallottam, hogy a nevemet kiabálja, kezeimet próbáltam valahogy mozdítani, s nem feltétlen tudatosan, de csípőjéről lentebb vándoroltak, s valahol a feneke környékén állapodtak meg. További szavait is hallottam, s próbáltam is beszélni, de ez még mindig nehéz volt, mert még mindig a mellei közt volt az arcom, ráadásul a levegő is kezdett fogyni odabent.
- A melleid az arcomban vannak - nyögtem ki végül nehezen, mikor végre megmozdult, s lejjebb csúszott rajtam. Ezzel mondjuk végre levegőhöz juttatott, viszont találhatott volna más megoldást is, mint hogy megtelepedett rajtam, s csak néhány szövetdarab választott el tőle. Hát beszarás, ilyen estére sem számítottam.
Éreztem, ahogy végig simít a tarkómon, s apró csókokkal kényeztet, ami nagyon is kellemes volt, sőt ebben a pózban túlzottan is kellemes, s kezdtem emiatt kényelmetlenül érezni magam, mert hát , még sem teperhettem őt csak úgy le, vagy igen? A gondolataim egy kicsit elkalandoztak, éreztem, hogy az agyamból máshová összpontosul az erő, s bár elküldhettem volna a francba is, amiért nemnormális módon kiakart ugrani az ablakon, ehelyett nagyon is tetszett a helyzet. Olyannyira, hogy egyik kezemet felhúzva félresimítottam a lelógó hajszálait, majd ajkai után kapva csókoltam, szabad kezemet pedig fenekéről a szoknyája alá csúsztattam, megfeledkezve arról, hogy ő talán még nem tapasztalt ilyesmit.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 22:14 Ugrás a poszthoz

Lucas


Nem mond semmit, az én szívem pedig olyan hevesen ver, hogy attól félek, menten kiszakad a helyéről, és ha kell, akkor Lucasban dobog tovább, csak, hogy neki ne legyen baja. Mondjuk nem szíven szúrtam, hanem a fejét verte be, de az most teljesen lényegtelen, bármit megtennék, hogy mondjon valamit. Már megint a sírás kerülget, mert ha most megöltem, akkor sosem fogja megtudni, hogy szeretem őt és valószínűleg börtönbe megyek, nem kviddics meccsre. Bár apa talán el tudja intézni, hogy ne menjek börtönbe, de akarom én ezt? Mármint, ha meghal, akkor egész életemben tudni fogom, hogy meghalt, hogy megöltem. Beszélnem kell apával, hogy mit csináljak. Igen. Apa kell.
Mindenem remeg, és hirtelen fogalmam sincs, hogyan kell felkelni, de talán nem is baj, mert ahogy már majdnem elhatározom magam, úgy éled fel - szóval az ott nem hullamerevség -, és csókol meg rendesen, és pedig örömömben belesóhajtva a csókba, csókolom vissza, és miközben elmélyítem a csókot húzom ülő helyzetbe. Érzem, ahogy a keze a fenekemen van, de valahogy nem zavar, szeretném, ha ott lenne, ha így maradna akár egész estére. Kezeimmel átölelve a nyakát, testemmel a testéhez simulok, és minden tinifilmekből és néhány felnőtteknek szóló filmből szedett tudásomat bevetve, próbálom meggyógyítani. De persze, ha kiszabadulunk innen, akkor rákötelezem egy orvosi vizsgálatra.
Ha nem ellenkezik, csók közben hátul meggyűröm a pólóját, és, bár nem a legtökéletesebben, de próbálom rávenni arra, hogy vegye le. Oké, a filmekben ez nagyon szexi szokott lenni, de itt most nem érzem annak. Sosem vetkőztettem le még egyetlen fiút sem. Elengedve ajkait, kékjeimmel mélyen a barnáiba nézek, arcomon halvány pír jelenik meg, érzem, ahogy elönt a zavar, miközben lopva lehúzom a pántokat, hogy a ruhám felső része a derekamra omoljon. És akkor most kellene őszintének lenni:
- Én még sosem... de szeretném, ha veled lenne.
Most még visszafordulhatunk, most még nem annyira kínos, most még lehet azt mondani, hogy korai, de nem szeretném. Azt szeretném, ha megértené, én igazán szeretném szeretni őt, annyira, hogy neki adnám az ártatlanságom is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 30. 22:55 Ugrás a poszthoz

Olívia
koraeste | bezárt ajtó mögött | tovább a hszhez...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 23:43 Ugrás a poszthoz

Lucas


#A_tökéletes...mégsem
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 31. 00:11 Ugrás a poszthoz

Olívia


Nekem sem kellett több, amint elhangzott a varázsszó, úgy éreztem magam felhatalmazva arra, hogy feltérképezzem ott, ahol más még nem járt. Már az is lázba hozott, ahogy kiejtette az ajkain az akarom szót. Vágytam rá, vele akartam lenni, s még arra sem figyeltem fel, hogy azt kérte, ne hagyjam el. Ahhoz már késő volt, hogy felocsúdjak, s értelmezzem a szavait, elmémet elfedte a bódult köd, s nem volt előttem más, csak ez a gyönyörű szépség, akiben el akartam merülni.
Csókja elhomályosított, a zöld csipke pedig elvette az eszem, s ha nem ez lett volna az első, akkor talán a fogaimmal húzom le róla. Megijeszteni viszont nem akartam, így maradtak a fürge ujjak, s a játékosság, mely ott tündökölt arcomon, mosolyomban, pillantásomban. Azt akartam, hogy igazán élvezze, el akartam venni az eszét, míg csak a sóhaj marad, arra viszont nem számítottam, hogy megzavarhat minket bármi is egy a zárt ajtók mögött.
Az az átkozott telefon. Hiába voltunk mágikus kastélyban, pechemre ez a felrúnázott szar épp itt működött. Bezzeg, ha rellon pincéjében lettünk volna, ott talán még csak az elemlámpa fukciót se lehetett volna használni. Ott még az energiák is olyan sötétek voltak, hogy azonnal leszívták az aksit, vagy ha nem, akkor meg demagorgonok ugrottak ki a falból, hogy azok ragadjanak magukkal. Itt viszont működött, ráadásul Vajda Hanna gyermeki hangján igyekezett elcsavarni a fejemet, s egyben szidni a nővérét úgy, hogy az illető hölgyemény épp alattam hevert.
- Bazdmeg... - csúszott ki a számon, miközben sietve próbáltam immár két kézzel hatástalanítani a készüléket, de késő volt. Túl késő. Olívia meghallotta. Azt hittem, hogy ezzel talán véget is ér a családi háború, ám úgy tűnt, hogy a vonal túlsó végén nem csak a káromkodásom hallatszott. Hanna visítása tört fel a következő pillanatban.
- Miiiiiiiiii???? Olíviaaaaaaaaa! ÚÚÚÚgggy utálllaaaaaak! Utállak utállak, utállaaaak! Nem is alszom babával te kis.... - Olívia kinyomta. Fél fülemre sikerült megsüketülnöm, Hannácska borzasztóbb volt, mint egy hajókürt, ám még sem az ő haragjától kellett félnem úgy igazán. Az idősebb Vajda lány volt az, akinek most a szemeibe kellett néznem.  
- Dehogy tévedtél, jó hogy kinyomtad. Én is megtettem volna, és nem tévedtél semmit. Felejtsük el, oké? Inkább folytassuk ott, ahol abbahagytuk - mosolyogva hajoltam hozzá közelebb, tenyerem visszacsúsztattam a combjára, miközben meg akartam csókolni.  Azt gondoltam, hogy így majd elfelejti ezt az apró kis malőrt.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2020. július 31. 00:12
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 10:41 Ugrás a poszthoz

Lucas


Nem tudom, hogy kell ezt jól lereagálni. Az előbb teljesen biztos voltam magunkban, biztos abban, hogy egyenesbe jövünk, hogy van közös jövőnk, hogy ez valami csodálatos kezdete lesz. Mert vele akarok lenni. Senki soha nem fogott még meg úgy, mint ő, és amikor a szemeibe nézek, amikor a tekintetünk találkozik ebben a pozitív értelemben vett felfokozott állapotban, akkor egyszerűen tudom, hogy most jó helyen vagyunk. Jó helyen, a jó időben, a jó emberrel.
Be akarom neki bizonyítani, hogy én vagyok az a lány, akivel együtt kell lennie, hogy nem számít sem a múltunk, sem a családunk, sem semmi. Én az embert látom, Lucas-t, aki úgy tetszett meg, hogy semmit sem tudtam róla, és aki a veszekedéseink ellenére is tetszik. Szeretném neki bebizonyítani, hogy nem vagyok bolond, hogy én is csak egy lány vagyok, és túl a származásomon, meztelen, olyan vagyok, mint bárki más.
Sokféle vágy söpör végig rajtam abban a pillanatban, amikor hozzám ér, amikor ujjai a bőrömet simítják, ahogy fölém hajol, ahogy egyetlen vékony csipke választ csak el attól, hogy az övé legyek. Át akarom adni magam neki, és az övé lennék, de nem szól közbe megint a húgom. Egyszerűen nem tudom hova tenni, de mindaz, ami egy pillanattal ezelőtt még megvolt, minden csoda, amit megéltem, minden vágy, ami bennem volt, a hangjára teljesen kihuny, és a helyét megint a fojtó szorongás veszi át. Annyira gyűlölöm ezt.
- Ez nem fog menni.
Lehet, hogy a fiúkban ez nem úgy játszódik le, mint a lányokba, sőt, lehet, hogy más lányba se fog ez így lemenni, mint bennem most, egy egyszerűen azt érzem, hogy minden tagom görcsös merevvé válik az érintésétől, és az agyam hátsó zugában az kattog, hogy mi van, ha még mindig, mi van, ha mégiscsak volt valami. Lehet, hogy ő már nem akarja, de nem is küldte el, mert megint itt van, megint hívja.
- Ha valakivel nem akarsz beszélni, akkor letiltod a számát.
Úgy fogom magam elé a zöld anyagot, mintha attól félnék, hogy meglát, holott látott már, csak akkor láttatni akartam magam, tetszeni akartam neki, míg most, zavar, hogy láthat. Zavar, hogy beszél a húgommal, zavar minden. Érzem, ahogy a gombóc a torkomban van.
- Nem tudok együtt lenni veled úgy, hogy te együtt vagy a húgommal. Szörnyen ostobának érzem magam most.
Fel kéne kelnem, de nem tudom, hogy az jobb-e, ha egyetlen csipketangában vagyok, de talán jobb, mert elfordulva sokkal könnyebben fel tudok öltözni. Hirtelen pattanok fel, és gyorsan húzom vissza a ruhámat, mondanám, hogy úgy nézek ki, mintha mi sem történt volna, de ez nem igaz, ordít rólam, hogy valami történt.
- Sajnálom Lucas, igazad van, bolond vagyok, de nem tudok együtt lenni olyannal, akit a húgom füzöget. Egyszerűen nem megy. Én szeretnék veled lenni, és szeretnék bízni benned, de nem tudok benne bízni, és amíg közöd van hozzá... egyszerűen nem megy.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 31. 21:33 Ugrás a poszthoz

Olívia

Soha nem értettem a vitás helyzetek megfelelő kezeléséhez, mert nem volt előttem korábban minta, hogy mit és hogyan is kellene tennem. Ahhoz sem értettem, hogyan lehet valakit úgy igazán megvigasztalni, s persze voltak rá ötleteim, tízből nyolc esetben azért nem volt sikerem. Most viszont tennem kellett valamit, mert láthatóan Olívia nagyon is maga alá került, pedig tényleg nem tettem semmit. Megint az a hülye telefon, meg az idegesítő húga volt az ok, hogy ő egyből rosszat feltételezett rólam. Hiába mondtam, hogy ne vegye komolyan, hogy a húga nem is érdekel, és csak zaklat, ő még mindig úgy ült ott, s úgy takargatta magát előlem, mintha két perccel korábban még ne csókoltam volna a bőrét.
Helyre akartam valahogy hozni a helyzetet, a pillanatot, s tényleg azt hittem, hogy ha majd újra megcsókolom, s ha újra megérzi az érintésem, akkor majd mindent elfelejt, és tényleg ott folytathatjuk, ahol az egész abbamaradt. Túl közel voltunk, még mindig vágytam rá, hogy megtörténjen, mert sikerült felcsigáznia, s nem tudtam kiverni fejemből azokat a csókokat. Folytatás helyett azonban elutasításba ütköztem, s teljesen felesleges volt a próbálkozásom, így már nem is erőltettem.
- Jó igazad van, de amilyen sms-t küldtem neki, azután nem gondoltam azt, hogy még keresni fog. Egyértelműen megírtam neki, hogy hagyjon békén. A húgod egyszerűen rám szállt, az elején még kedves volt, de mióta rájöttem, hogy nem csak haverkodik, azóta hárítom, higgy nekem - őszinte voltam vele, szerettem volna elmagyarázni, hogy megértse, s ne képzelegjen mindenféle hülyeséget.
- Ajh, de hát most mondtam, nem vagyok együtt a húgoddal. Hogy is lennék vele? Tök fiatal, nem is illik hozzám, ha valakivel együtt akarnék lenni, az...-egy pillanatra elhallgattam, közben felpillantottam rá. - Az nem olyan, mindegy - sóhajtottam, mert láthatóan süket fülekre találtam. Ő közben felkelt a földről, még mindig alig volt rajta egy falatnyi ruha, s pillantásom meg is akadt idomain. Borzasztó érzés volt, hogy ami az enyém lehetett volna, az most így félresiklott. S nem, nem voltam egy perverz, akinek csak ezen járt az esze, de egy ideje már nem történt ilyen velem, Olívia pedig nagyon is vonzó volt. Szerintem másnak is megfordult már piszkos fantázija az elméjében, ha rápillantott, így nem csoda, hogy engem is megmozgatott a gondolat. Ellenben ő már nem akarta, s bár adott egy falatnyit a tortából, végül elhúzta előlem a szeletet. Hogyan fogjunk halat? Hát így.
Csalódott voltam, főként azért, mert nem hitt nekem, s beképzelte magának, hogy van valami közöm a húgához. Ez azért fájt, mert tényleg nem hazudtam. Aztán így nem is értettem, hogy mi ütött belém, s mikor kezdett el érdekelni Olívia lelkivilága. Eddig meg voltam győződve arról, hogy csak szórakozik, most viszont tényleg komolynak tűnt. Lehet, hogy tényleg tetszettem neki. S azt hiszem, hogy ő is tetszett nekem. Ám mielőtt még ezt szóba hozhattam volna, ő már megint a húgával jött, sikerült is felbosszantania.
- Elég már Olívia! Megmondtam, hogy nem fűzögetem a húgodat! - vágtam hozzá haragosan a szavakat, miközben magam is felkeltem a földről, s bosszúsan visszaráncigáltam magamra a pólót.  - Néha inkább úgy érzem, hogy ti ketten játszotok velem. Te állandóan elcsábítgatsz, ő meg állandóan hívogat, és megzavar. Ezt te nem találod különönsek, Olívia? - kérdeztem vissza, hisz ki tudja, talán tényleg a két testvér mesterkedéseinek áldozatává váltam. - Áh...- végül inkább csak legyintettem egyet, aztán sarkon fordulva elsétáltam a helyiség távolabbi sarkába, ahol a gitárom is hevert, majd letelepedve a fal mellé, kezembe vettem a hangszert, s játszani kezdtem egy nagyon ismert dallamot. Énekelni viszont nem énekeltem hozzá, mert bár tudtam a szöveget, mégis úgy éreztem, hogy nem tudok jól énekelni.
- Most már nyugodtan visszahívhatod, és megmondhatod neki, hogy jól megszívattál - morogtam azért oda, két pengetés közt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 22:09 Ugrás a poszthoz

Lucas


- Ez most komoly?!
Már majdnem, már majdnem meggyőztem magam arról, hogy ne foglalkozzak ezzel, és már majdnem, tényleg majdnem eljutottam oda, hogy folytassuk, elvégre, ha béna is lesz, az lehet a dekoncentráltság miatt is, de szerettem volna megadni Lucasnak amire vágyott, mert fontos nekem, és úgy éreztem, egy másodperccel ezelőttig, hogy a testemmel boldoggá tehetem.
Talán erről az egész testiségről beszélnem kellene valakivel, de fogalmam sincs, hogy kivel. Mármint erre vannak a barátnők és a női rokonok, de nekem két női rokonom volt, a húgom aki érthető okokból kiesett, és Eszter, akinek ugyan ott volt a politikussal kavarós múltja, de a jelentben meg elhivatott aurortanoncként tevékenykedett, míg barátom... hát olyannal nem szolgálhatok. Azt hiszem, tényleg furcsa lány vagyok, és nem tudom, hogyan tudnék nem furcsa lenni, de ezzel most nagyon felmérgelt.
- Tudod mit? Máris megteszem!
Mondjuk esélyem se lenne, mert nem hoztam magammal a telefonomat, és ha meg is tettem volna, akkor Hanna lett volna az utolsó, akivel most beszélni lett volna kedvem. Megint a falat támasztva, dühösen pillantottam rá, ahogy elvonult, és még a karjaimat is keresztbe fontam magam előtt.
- Menekülj csak, a férfiak ahhoz értenek!
Honnan tudtam én, hogy mihez értenek? Össz-vissz Ádámtól és Ricsitől tanulhattam ezt, előbbi állandóan lelépett, ha feszkó volt kocsikázni, míg az utóbbi egészen a Durmstrangig menekült, csak mert nem tudta megoldani a kényes helyzetet. Mit is mondhatnék mást? A férfiak menekülnek. Dühös vagyok rá, dühös az egész helyzetre, de valahogy mégis, olyan rossz. Talán tényleg ki kellene ugranom az ablakon? Nem, hülye gondolat. Viszont felülve a párkányra, felhúzom a lábaimat, és elpillantok a horizont felé, ahol a nap fénylik még kissé, mielőtt teljesen alábukna.
- A húgom mindig mindent elvesz. Ezért nincsenek barátaim, ezért nem néztem meg soha senkit. Aztán jöttél te, és a színház után egyértelművé vált a dolog. Ő nyitott, bohókás, a korát meghazudtoló, én komoly vagyok, céltudatos, kevésbé izgalmas.
A térdeimen dobolva az ujjaimmal pillantok rá, nézem, ahogy játszik a gitárral, és elmosolyodom, mert ismerem a számot, halkan dúdolni kezdem, melyet csak egyszer szakítok meg:
- Igazából, mindenkinél logikus döntés lenne, ha őt választaná. Nincs jogom megsértődni, én sosem leszek olyan lány, akire a fiúk vágynak.
Ez egy csúnya igazság. Túlzottan határozott vagyok, és ha valamit akarok, akkor hajtok, minduntalan, és ez nem szerencsés. Nem tudok szórakozni, mert sosem próbáltam még, mindig azt nézem, hogy a társadalmi és vajdai elvárásoknak megfeleljek, pedig néha lehetnék spontán. Az előbb kifejezetten jó volt spontánnak lenni.
- Randiznál velem, ha mondjuk nem lenne biztos, hogy szex lesz az este vége?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 31. 22:53 Ugrás a poszthoz

Olívia

Olívia kérdésére odapillantottam, aztán megráztam a fejem, mert nem igazán láttam értelmét ennek a beszélgetésnek már. Nem hitt nekem, már sokadszor gyanúsított meg azzal, hogy együtt vagyok a húgával, megsértődött és hajthatatlan volt. S mivel a jó szóból nem értett, nem tudtam már mit tenni, hogy jobb belátásra bírjam őt. Rosszul esett persze, hogy nem hitt nekem, ahogy az is, hogy ennyire elcsesződött az este, ami egészen jól alakult. Mikor benyitottam, még nem hittem volna, hogy afféle dolgokban lesz részem, amikben, s hogy Olívia majd ennyi mindent megmutat magából. Végül viszont pofára ejtett, s tényleg megfordult a fejemben a gondolat, hogy csupán csak szórakozik velem.
- Oké, hívd őt, nyugodtan megmondhatod, hogy sikerült a terv, ja és azt is, hogy most már leállhatna, mert kezdem rohadtul unni a hülye üzeneteit - fűztem még hozzá, s az sem érdekelt, amit utánam kiabált, nyugalomra vágytam. S mivel ránk zárult az a hülye ajtó, elmenni nem tudtam se így, se úgy, maradt hát a gitározás. Nem figyeltem arra, hogy ő közben mit csinál, vagy hová megy, csupán akkor emeltem rá a pillantásom, amikor elkezdett a húgáról mesélni. Elég szomorúan beszélt róla, s egyértelművé vált számomra az, hogy milyen rossz a kapcsolatuk. Közben visszapillantottam a gitárra, s tovább pengettem a húrokat, feltűnt hogy Olívia dúdolja a dallamot. S mi az, hogy dúdolja, el is találja a hangokat, ráadásul tök kellemes a hangja. Vajon milyen lenne, ha énekelné a szöveget?
Kíváncsian emeltem felé a pillantásom, ekkor azonban már újra a húga volt a terítéken, meg persze ő, s a kettejük közti különbség.
- Áh, ugyan már, tök nagy baromságokat beszélsz - kezdtem bele, aztán feltápászkodtam a földről, s gitárral együtt közelebb sétáltam, úgy nagyjából egy kartávolságnyira, majd a kanapé karfáján foglaltam helyet, vele szemben elhelyezkedve. - A húgod kicsi még, és rohadt fárasztó. Megjátsza a nagylányt, de még érződik rajta, hogy gyerek. Szóval lehet nagydumás a kiscsaj, ne hidd azt, hogy ez mindenkinek bejön. Az például kifejezetten idegesítő benne, hogy nem ismeri a nemet, és szó szerint zargat. Elbeszélgethetnél vele erről - jegyeztem meg mellékesen, majd újra elkezdtem pengetni a gitáromat. Aztán újabb kérdés érkezett, ismét egy váratlan témát feszegetve.
- Most ez komoly? - kicsit összeráncoltam a homlokom, miközben rápillantottam, mert elég sértőnek éreztem a kérdését. Lehet, hogy eddig olyan srácokkal sodorta össze az élet, akiknek csak ezen pörgött az agya, de nálam nem feltétlenül ez volt a lényeg.
- Olívia, nem hiszem, hogy csak szexért randiznék veled. Ha olyan lennék, akkor szerinted most próbálnálak arról győzködni, hogy ne gondolj ennyi szarságot magadról? Ugyan már - megráztam a fejemet. - Hagyjuk inkább ezt a randizós témát, oké? - ismét abba hagytam a gitározást, s közelebb léptem hozzá. - Klassz csaj vagy, és tök jól nézel ki, és ha épp nem vagy hárpia, meg ilyen féltékeny bosziszörny, akkor egész normálisnak tűnsz. De a családod már gázos, legalábbis a húgod...- jegyeztem meg, mert utóbbit nem tudtam kihagyni. - És az, hogy most összegabalyodtunk, abban azért igen nagy szereped volt, mert nem én támadtalak le khm, csak jelzem - mondtam őszintén, hisz akárhogy is nézzük, ő kezdeményezte a szexet.
- De visszatérve megint a kérdésedre, amúgy sem randiznék, mert az nem nekem való. Nem szoktam randizni, és bármilyen infóid is vannak rólam, nem volt sok barátnőm, és azt az egyet is megbántam - sóhajtottam, majd inkább ismét gitározni kezdtem a dallamot. - Tudod, szerintem amúgy nem is illenénk össze. Láttam a családod, igazán puccosak vagytok. Az apád meg mint egy kapitány, nem hinném, hogy a gazdag családod elfogadná, ha valaha is egy ilyen senkivel állnál szóba - jegyeztem meg, mert Olíviának fogalma sem volt arról, hogy honnan származom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 23:42 Ugrás a poszthoz

Lucas


Nem tudom, hogy miért van az, hogy nem tudom higgadtan kezelni. Talán mert tényleg aggódom azon, hogy Hanna jön, lát és nyer. Végre tetszik egy fiú, végre nem érzem magam totálisan szerencsétlennek, és akkor tessék, jön egy elképesztő méretű hurrikán a húgom képében, ami mindent felborít. Bárcsak ne lett volna ott a színházba. Valóban nem szeretném? Hiszen az a pillanat, ahogy bocsánatot kért, még most is megremegteti a gyomrom, és egyetlen pillanat alatt hoz zavarba. Szeretnék vele lenni, szeretném ha nem úgy tekintene rám, mint egy kudarcra, bár nem nagyon kérhetem, hogy másként nézzen, nem igaz? Én nyerni akarok, őt akarom, minket akarom. Ahogy biztos voltam benne pár perccel ezelőtt, hogy vele akarom, hogy megtörténjen - és ebben most is biztos vagyok -, úgy biztos vagyok abban is, hogy nincs még egy hozzá hasonló. Nézem, ahogy közelebb jön, és hirtelen az jut az eszembe, hogy mostanra már nem lennék szűz, mostanra már tudnám, hogy milyen érzés, mostanra már talán vége is lenne. Vége lenne? Halvány lila dunsztom sincs róla.
- Tudom, hogy én voltam, csak... én nem tudom, hogy ezek a dolgok hogyan működnek.
Valahogy a családban sem került elő soha, hogy én fel is nőhetek, hogy lehet olyan fiú, aki érdekel, hogy esetleg megfordul a fejemben, hogy járni és szeretkezni szeretnék valakivel. Mintha nem tűnt volna fel senkinek, hogy nem csak Ádi nőtt fel, hanem vele együtt mi is. Hogy olyan korba léptem, amikor tudnom kell, hogy mi a különbség, hogy milyen az, amikor egy fiú csak arra hajt, és milyen, amikor nem. De ezek szerint akkor én rosszul csinálom a dolgot. Nem mintha tudnám, hogy hogyan kell jól. A fejem a keretnek vetve fordulok el tőle egy pillanatra, tekintetemmel az első csillagot keresve, de csakhamar visszakanyarodok hozzá, az arcához, a tekintetéhez. Mélyen a szemébe nézve, őszintén felelek:
- Én még most is tudom, hogy veled szeretném elveszíteni.
Senkiben sem bízok, de benne ismeretlenül is, és már látott meztelenül, és nem ellenkezett, szóval akkor azt hiszem, megfelelhetek neki, tetszhetett neki, amit látott. És ettől megint kicsit pozitívabbnak élem meg a pillanatokat, hogy aztán a következő mondatával megint a padlóra küldjön. Odakint még fojtogató a meleg, de hirtelen kezdek el fázni. Én azt hittem, hogy randizni fogunk, és aztán a randiból járás lesz, és abból szerelem. Ehelyett azonban, valami egészen mást kaptam.
- A családom miatt inkább nem kérsz belőlem?
Összevont szemöldökkel, kérdőn pillantottam rá, mert nem igazán értettem, hogy a családomnak, vagy a pénznek mi köze van ehhez. Hogy miért ez határozza meg, hogy én kit szerethetek.
- Nem a szüleim teremtették a vagyont, ők csak beleszülettek a jóba és a házasságuk is elrendezett volt, ahogy a bátyámé is.
Riasztó gondolat, hogy ez egy tendencia nálunk, és nagyon remélem, hogy nem akarják követni, mert én magam akarom meghatározni, hogy kinek a felesége leszek vagy, hogy kivel járok.
- Engem nem érdekel a pénzed.
Ricsi is mindig azzal jön, hogy a pénz nagyon sokat számít, de én szerintem nem. Az, amit a padlón tapasztaltam, megfizethetetlen, és bár újra és újra megtörténne. Vágyom rá, vágyom Lucasra, és arra, hogy nekem játsszon egy dalt. Helyette álomképbe vonom magam, és elhiszem, hogy most minden jó, dúdolva pillantok fel rá.
- Különben is, ha nem találnak ránk, együtt kell aludnunk. Ki tudja, lehet, hogy megerőszakollak.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. augusztus 1. 17:53 Ugrás a poszthoz

Olívia


Kezdett a beszélgetésünk nagyon is bensőségessé válni, s ez számomra elég szokatlan volt, mert eddig nem sokat tudtam meg Olíviáról, igazából semmi infóm nem volt róla, most meg nagyjából három lépéssel előrébb jártunk, s valahogy kimaradt az a rész, amikor megismerhettük volna egymás szokásait, érdeklődését, személyiségét. Ez a hirtelenség persze meglepett, mert mindenre fel voltam készülve vele kapcsolatban, csak arra nem, hogy majd efféle gondolatokat oszt meg velem. Már azon is meglepődtem, hogy tetszhetek egy ilyen lánynak, az viszont nagyon ledöbbentett, hogy miféle gondolatai voltak velem kapcsolatban, egy kicsit talán még ijesztő is volt az, hogy valaki ennyire engem akart.
- Hű ez, szóval ez váratlanul ér, jó mondjuk az alapján ami az előbb történt nem, csak ahogy így mondod - fűztem hozzá gondolataihoz az érzéseimet, mert nem akartam, hogy úgy érezze, egy suttyó vagyok, aki nem akar felelni neki, csak épp magam sem tudtam, hogy mit is mondhatnék ilyen hízelgő szavakra. Tényleg megijesztett az, hogy ez a lány ennyire akart engem. Próbáltam elmagyarázni neki a randi lényegét, de azt hiszem, hogy félresiklottak a gondolataim, vagy nem egészen azt kapta, amit várt, mert ez minden reakciójából érződött. Csalódottnak tűnt.
- Nem ezt mondtam, miért kell kiforgatni a szavaimat? - pillantottam rá kérdően, s egy kicsit talán még a homlokom is összeráncolódott. Egy órával ezelőtt még nagyjából utált, vagy utáltuk egymást, most meg már arról szólt a diskurzus, hogy akkor miért is nem akarok járni vele. Ki érti a lányokat?  Közben Olívia mondott pár érdekes dolgot, s azt hiszem, hogy részben helyettem is megválaszolta a kérdését, ám úgy éreztem, hogy erre a mondatra le kell csapnom.
- Látod, épp erről van szó, amit az előbb mondtál. A szüleid házassága el volt rendezve, és hallottam én egy , s mást ezekről az elrendezett házasságokról az aranyvérűek köreiben. Ha náluk ez így volt, akkor nehogy azt hidd, hogy nálad ez majd másképp lesz. Nem, mintha ennyi idős fejjel máris házasságról kéne beszélnünk, én egyszerűen csak azt mondom, hogy nem illünk össze, és ha ismernéd a családomat, ha tudnál rólam, akkor szerintem te magad is elmenekülnél - mondtam mindezt úgy, hogy mélyen pillantottam a szemeibe. Szinte biztos voltam abban, hogy ha tudná, mifélék a felmenőim, akkor távolról került volna el, s még csak meg sem fordult volna a fejében az, hogy szemet vessen rám.
- Nem is a pénzről beszélek Olívia - tettem még hozzá, majd inkább újra pengetni kezdtem a gitáromat, miközben meghallottam, hogy újra dúdolt pár sort. Jó lett volna, ha csak úgy énekelgetünk és elütjük az időt, de az is jó lett volna, ha így indult volna a kapcsolatunk, s nem azzal a sok szarral, ami aztán teljes káoszt szült körénk. Míg gondolkodtam, ő viccelődni próbált, mire egyik szemöldököm felszaladt, de nem igen tudtam rajta mosolyogni, mert ez a dolog számomra nem tűnt viccesnek, nagyon is komoly volt.
- Szerintem Olívia ez a dolog, ami az előbb történt köztünk, nem volt jó ötlet...- sóhajtva tettem félre a gitárt, majd feltápászkodva a földről az ablakhoz sétáltam, s neki hátat fordítva bámultam kifelé az ablakon. - Talán meg kéne próbálnunk kitörni azt az ajtót valahogy - mondtam még mindig háttal, mert úgy éreztem, hogy jobb lenne szabadulni.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2020. augusztus 1. 17:53
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. augusztus 1. 22:17 Ugrás a poszthoz

Lucas


- Elég rosszul kommunikálok.
Vallom be zavartan, mert az igazság az, hogy nem nagyon tudok emberekkel beszélgetni. Vele mégis valahogy más minden. Tudok beszélni, veszekedni, tudok szépen viselkedni és nagyon csúnyán is. Vele valahogy minden olyan más, olyan természetes. Nem tudom, hogy illik-e beszélgetni arról, ami intim, hogy illik-e ilyen gondolatokat megosztani, de úgy gondolom, hogy ez rá is tartozik. Mármint az jó, ha egy fiú tisztában van vele, hogy ha félre is mentek a dolgok, attól te még gondolsz rá, nem? Nem tudom. Mindegy is, most már kint van, csak úgy kibuggyant.
- Sajnálom, hogy ezt gondolod rólam.
Mert összességében ezt gondolja, hogy én elmenekülnék, ha ismerném a családját. Miért, az enyém annyira tökéletes? Nem. De talán, ha megkérném a papát, akkor engedné, hogy Lucas-szal járjak. Szerintem kedvelnék, és örülnének neki, hogy van valaki, aki érdekel. Nem tudom, hogy milyen az ő családja, de gondolom az ellenkezője az enyémnek. Viszont, ha azért nem lenne velem, mert ő szegény, és szerinte elmenekülnék egy szegény ember mellől... ez igazán elszomorít. Kipillantva az ablakon a csillagokat keresem, de valahogy még nem akartak előbukkanni. Talán esős éjszakánk lesz. A hűvös szellő kissé megborzongat, vagy talán a szavai ráznak ki, mindegy is, mert ahogy mellém lép, összébb húzom magam, hogy elférjen, és arra, amit mond, sóhajtva engedem ki a bent tartott levegőt.
- Értem.
Nem, nem értek vele egyet és nem, nem fogom elfogadni. Nem állt volna meg, ha a telefonja nem csörrent volna meg, és talán utána látni sem akart volna, de akkor megtette volna. Most viszont megváltozott valami, úgy érzem, hogy bármit képes lenne mondani csak azért, hogy ne legyen közöttünk semmi.
- Többet nem fog előfordulni.
Jelentem ki magabiztosan, mert valljuk be, ezek után, hogy ő kijelentette, hogyan is akarhatnám én? Mármint persze, akarom, de nem fogok kezdeményezni, mert ő elhatárolódik tőlem, hivatkozva a családjára, a családomra, bármire, ha kell, akkor az okkultizmus házira is, csak ne merüljön fel a lehetőség, hogy együtt leszünk.
- Talán egy nap barátok leszünk.
Bár most ez egy igazán nagy kívánság lenne, de ahogy lemászok az ablakból, úgy érzem, hogy valami biztatót kell tennem, így ha mást nem is, de a hátát megsimogatom. Igazából még sosem utasítottak el, furcsa érzés, de nem tudom, hogyan kell ezt kezelni. Az ülőalkalmatossághoz lépek, ami igazából fekvő is, és én ennek az utóbbinak szentelem magam, ahogy a jobb nyúlványba elnyúlva, a fejem alá gyűrve két díszpárnát, lehunyom a szemeimet.
- Éjfél körül meg fognak találni. Addig játszhatnál valami, olyan szépen játszol.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. augusztus 2. 19:15 Ugrás a poszthoz

Olívia

Olívia nagyon csalódottnak tűnt a beszélgetésünk után, én meg nem éreztem úgy, hogy el kellene merülnöm a magyarázkodásban, mert akkor mesélnem kellett volna neki az apámról, meg az anyámról, és arról a közegről, amiből jöttem. Néha még azon is elgondolkodtam, hogy vajon kellően épp-e az elmém, s nem-e ért valami károsodás az évek alatt. Még magamat sem ismertem igazán, csak azt tudtam, hogy hajlamos voltam túlagyalni a dolgokat, s nagyon gyanakvó voltam a lánnyal kapcsolatban. Hiába nyilatkoztatta ki felém azt, hogy tetszem neki, s hiába adta ennek minden jelét az utóbbi időben, még is ott volt bennem a félsz, az a hangyányi valami, ami elválasztott attól, hogy ellazuljak, s úgy fogadjam a közeledését, ahogyan azt kell. Legalábbis most így gondoltam, s talán jobb is, hogy megszakított minket az a mobilhívás, mert különben elemerültem volna egy olyan dologban, amit később bánhatnék. Nem éreztem azt, hogy ehhez a lányhoz illenék, ég és föld volt kettőnk közt a különbség.
- Igen, lehet hogy egy nap még barátok leszünk - bólintottam a szavaira, bár jobban átgondolva még csak ebben sem voltam biztos. Már az első találkozásunk meglehetősen zűrösen indult, ő is borsot tört az orrom alá, én is az övé alá, talán meg sem bíztunk egymásban, s még vonzódtunk is a másikhoz. Hogyan is lehetne ebből barátság?
Mindenesetre, erről többet nem kívántam szólni, megbántani sem akartam, hisz amúgy is látszott rajta az, hogy lelomboztam a szavaimmal. Pedig jó lett volna, ha talán valakihez közelebb kerülök, mondjuk hozzá. De nem, talán ez még sem volt jó ötlet. Míg ezen gondolatok futottak át a fejemben, megéreztem, ahogy végig simít a hátamon. Furcsa, hogy még ezek után is ilyen kedves volt, lehet, hogy tényleg félreismertem.
-  Játsszak? Jól van, miért is ne - pillantásommal végig kísértem őt, ahogy kényelembe helyezte magát, én magam ott maradtam a karfán, s folytattam a játékot. Nem énekeltem, csak halkan pengettem a gitárt, egyik dalt a másik után, míg észre nem vettem, hogy Olívia elaludt. Az ajtót persze még mindig nem nyitották ki, hiába sétáltam oda hallgatózni, semmi mozgást sem hallottam. Szívás. De még mindig jobb, hogy az egyik ilyen szobába szorultunk be, mintha kint ragadtunk volna az esőben.
Az ablakot is behajtottam, aztán visszaléptem Olíviához, s az egyik támlán heverő plédet ráterítettem, majd elvonultam a másik fotelhez, s abban ücsörögve egy ideig figyeltem a lányt, aztán engem is elnyomott az álom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. augusztus 20. 21:30 Ugrás a poszthoz

Sára és Flynn


Napok óta mosolygok. A kviddics miatt, az eddigi sikeres vizsgák miatt, de legfőképpen azért, mert egyre több barátot sikerül itt szereznem. Néha azért jól esik eltűnni, és olvasni valamit kikapcsolódásként épp úgy, ahogy otthon.
A könyvtár a vizsgára készülésre, és a lemaradásom pótolására emlékeztet. A hálótermemben nincs meg az az igazi nyugi. Így találtam rá a lélek szobára. Anyám által készített pokrócommal, és olvasnivalóval fészkelődtem be a puha párnák közé. A tetőtéri ablak felülről világította meg a kezemben tartott könyv borítóját. Azt a könyvet hoztam magammal, amit akkor találtam, amikor Darya-val a könyvtárban lézengtünk.
 Hippogriff. Egy ilyen szép lényről, hogy írhatják azt a címben, hogy erőszakos? Töprengtem, újra a grafikai vázlatot csodálva a kötet egyik lapján. Végül bele is kezdtem a fejezetbe, amelynek már szinte a végére értem, amikor a szobában beállt csendet a nehéz tölgyfaajtó nyikorgó hangja törte meg. Kíváncsian néztem fel, de nem lépett be senki. Az ajtó azonban tágasabban állt a helyén, mellette a falak színei azonban változni kezdtek.
 Mondták, hogy a hangulatomhoz igazodva ez változhat, így nem lepett meg. Azonban az orromat megcsapta valamilyen füstös illat. Mintha gesztenyét pörkölnének. Félretettem a kötetet, és felültem. Azt is tudtam, hogy minden féle illattal is meglephet a szoba, na de már akkor levendula illat volt, amikor még helyezkedtem a kanapén.
Az lelógó lábam mellől füstcsík kezdett felszállni a maga ingatag módján.
- Mi, a…
Kikerekedett szemmel felugrottam és a talpammal megtapostam a pokrócomat, aminek a széle kissé kokszosan terült ki előttem. Ekkor eszembe jutottak a pergamenek, amelyek nem messze a pokrócomtól voltak a kávézóasztal alatt. Lehajoltam megnézni őket, de semmi bajuk nem volt. Mély levegőt vettem, és körbeforogtam a szobában.
- Van itt valaki? – kérdeztem belesve a kanapé mögé. – Ki szórakozik? – próbáltam határozottabb lenni. Na de, gratulálok Róza Amélia! Majd biztos visszaszólnak, hogy én akartalak felgyújtani, de amúgy mizu?
 Annyira nem ismertem azért a varázsvilágot, és próbáltam belegondolni az opciókba. Mi van, ha valaki láthatatlanul ott van, vagy belebegtetett egy öngyújtót… de hát eleve, ki csinálna ilyesmit? A párnákat rendezgettem, mögéjük nézegetve, amikor mögülem mocorgás hallatszódott, és a fal színe is változni kezdett. Sosem változott kétszer korábban, főleg nem ilyen rövid időn belül. Hirtelen pördültem meg a sarkamon, de nem volt ott senki. Aztán a tekintetem levándorolt egy vöröses-barnás plüssfigura-szerű állatkára.
 Namármost, tapasztalataim a varázsvilág állataival:
1.    Hippogriff: gyönyörű, de állítólag erőszakos
2.    Kis pörkölős valami: cuki, de bele sem merek gondolni

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. augusztus 26. 12:37 Ugrás a poszthoz


outfit|kalamajka


Eszméletlenül boldog volt, mikor kiderült, hogy minden megvan ahhoz, hogy saját elemi állata legyen. A szülei is beleegyeztek, Weöres tanárnő is támogatta, így teljes lázban égett. Kutatott, olvasott, felkészült, hogy a lehető legjobb fogadtatásban legyen része a kis jövevénynek. Hamar összecsiszolódtak, Flynn már hallgatott a nevére, a gyere és a maradj parancsokra, a kíváncsiságát azonban nem tudta visszafogni, így néha napján megesett, hogy elcsámborgott gazdája mellől világot látni. Egyik ilyen alkalommal Sári épp lázasan gyakorolt, mikor Flynn unalmában meglépett mellőle. Hiába indult azonnal a keresésére végig kellett kergetnie az egész kastélyon, mire megérezte azt a jellegzetes füst szagot, amivel az elmúlt hetekben többször találkozott. Úgy rontott be a lélek szoba ajtaján, mintha az élete múlna rajta és mikor meglátta a füstölő pokrócot, a kicsit kétségbeesettnek tűnő lányt és a kanapén ártatlan őzike tekintettel ücsörgő sárkányrókát hirtelen azt sem tudta, hogy kínjában sírjon vagy nevessen.
- Ne haragudj, még sokat kell tanulnia - pislogott bűnbánóan előbb a még mindig füstölő pokrócra, majd a lányra. Egy aprócska kézmozdulattal megszüntette a pokrócot emésztő lángocskát, majd finoman megdorgálta az első ránézésre talán plüssállatnak látszó kedvencét, aki látszólag értette, hogy most rosszat csinált és ezért gazdája haragszik rá. Flynn hogy kiengesztelje dörgölőzött, megpróbált az ölébe mászni és elkövetett mindent, hogy éreztesse a lánnyal hogy sajnálja és szereti őt - épp úgy viselkedett, mint egy közönséges házimacska. - Egyébként nem bánt, ne félj. Én Sári vagyok, ő pedig Flynn - mutatta be párosukat, mert nem rémlett neki a lány. Meg hamár ilyen kedves módon tönkre tette esetlegesen az egyik kedvenc pokrócát illendőnek tűnt legalább bemutatkozni. Szerencsére még nem volt rutinja benne, mert ha az állat tönkre is tett valamit az az esetek többségében a lányé volt és nem másé.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. augusztus 27. 13:23 Ugrás a poszthoz

Sári


Úgy festhettem, mint egy őrült. Az ijedtségtől talán még a fejem színe is más árnyalatot öltött időközben, amikor egy nálam - nem sokkal - idősebb lány jelent meg az ajtóban. Azonnal megkönnyebültem, hogy valaki itt van nekem segíteni, és talán azt is tudja micsoda a plüss bigyó. Őket elnézve egyértelmű volt, hogy egymáshoz tartoznak.
- Semmi gond - igazítottam a hajamon zavartan. A lány nagyon szép volt (még szabadidő ruhában is), és első pillantásra biztos voltam benne, hogy népszerű a suliban.
 Ahogy a kis álaltka megmozdult mellettem összerezentem. Nagy szemekkel figyeltem mit csinál, és ő épp ugyan olyan nagy szemekkel figyelt. - Semmi gond - ismételtem magamat. - Nagyon aranyos. - értem hozzá óvatosan az állathoz. Reméltem nem gond, hogy megsimogatom, de miután azt mondta a lány, hogy nem bánt nem bírtam ki.
- Én Róza vagyok, vagy Rózi, vagy Lia, mert, hogy Amélia a középső nevem. - beszéltem össze vissza. - Igazából néhány hete vagyok itt, és szinte mindenki máshogy hív. - magyaráztam meg a furcsa bemutatkozásom okát. - Megkérdezhetem, milyen állatka? - mosolyogtam a lányra, de csak egy pillanatra, mert az aranyos teremtés újra elrabolta a pillantásomat. Ahogy elnézegettem, nem is gondolnám, hogy ilyen kis piromániás.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. augusztus 30. 22:05 Ugrás a poszthoz


outfit|kalamajka


Sári jobban megijedt attól, hogy Róza milyen ijedt arcot vágott, mint attól, hogy Flynn felgyújtott valamit. Egy pillanatra megállt benne az ütő, hogy mi van, ha az állat véletlenül a lányt sebezte meg. De szerencsére nem történt semmi komoly és a kislány látszólag megkönnyebbül, ahogy meglátta hős megmentőjének nem mondható eridonost. - Akkor jó, ha minden jó - tréfálkozott nem túl szellemesen. Kicsit zavarban érezte magát, de azért nem volt annyira vészes, hogy megakassza a beszédben vagy elvörösödjön. - Szerintem is. Simogasd meg nyugodtan, szereti - biztatta mosolyogva. A sárkányróka kíváncsian szaglászta az idegen lány kezét, majd leugrott gazdája öléből, hogy Rózához is hozzádörgölőzhessen. Olyan volt mint Sára, szerette az embereket és szerette, hogyha foglalkoznak vele. Ebben tényleg nagyon hasonlítottak.
Mosolyogva nézte a kanapéról, hogy hogy barátkoznak össze. Ilyenkor mindig olyan büszke volt a kedvencére, mikor ilyen jól viselkedett és barátkozott. Bár eddig még nem tapasztalta, hogy bárkivel is agresszív lett volna, egyedül vadászat közben látott rajta valami halvány erőszakot, de az sem igazán erőszak volt, hanem inkább az önfenntartás ösztöne.
- Melyik házba jársz? - Míg átgondolta, hogy melyik név lesz a legszimpatikusabb inkább kérdezett. Tetszett neki a Róza is, meg a Lia is, de igazából a Rózi is nagyon aranyosan hangzott. Egy ilyen aranyos lányhoz illett az ilyen aranyos név. sokat gondolkozott azon, hogy hozzá például illett-e a saját neve, és ha igen akkor a Heléna vagy a Sára passzolt jobban. Bár a legtöbbet Sárinak szólították, ebből arra következtetett, hogy mások szerint ez passzol hozzá a legjobban.
- Ő egy sárkányróka, az elemi állatom - válaszolt röviden a kérdésre, bár tudta, hogy úgyis fog kapni még néhányat ezután. Mi az a sárkányróka? Mi az elemi állat? Ezek olyan furcsának hangozhattak egy mugliszületésűnek, Sári igazából el is tudta képzelni. Még szerencse, hogy nagyon alaposan felkészült a témából.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. szeptember 3. 21:20 Ugrás a poszthoz

Sári


Valamiért amikor megláttam, hogy Sári zavarba jött még szimpatikusabbá vált így első találkozásra. Rámosolyogtam, majd megsimítottam újra a kis állatkát. Olyan puha volt, mint a játékkereskedések polcán pihenő plüssök.
 Erről hirtelen beugrott egy kép: Beolvadna oda a szövetállatkák mellé, aztán egyszer csak valakit megpirítana. Na, az érdekes lenne! Főleg otthon Tölgyhegyen, úgy is a világ legundokabb nője a játékbolt tulaja. Nem tudom mi vezette erre az útra, de tuti nem a kedvessége. A sárkányrókát simogatva egészen elgondolkoztam. Sára kérdése zökkentett ki.
- Levitás vagyok - mondtam büszkén. - És te? - kérdeztem vissza.
 Én valahogy vagy a sárgák, vagy a pirosak színében tudtam elképzelni a lányt. Semmikép sem mondtam volna Rellonosnak, így elsőre. Aztán maximum meglepődök.
- Elemi állat? - kérdeztem vissza hangosan elgondolkozva. A kezemet leemeltem a kisállatról és a mellettem nyitottan heverő könyvért nyúltam. Összecsuktam és megemeltem, hogy Sára is lássa a borítót.- Éppen a Hippogriffekről olvasok, de a minap valami pimpős csilllóba futottam bele a vízesésnél. - meséltem. - Egészen elképesztő milyen állatok vannak, amikről eddig fogalmam sem volt. - mondtam izgatottan, újra a borítóra, majd Flynnre nézve. Mintha a kis sárkányróka sem akart volna kimaradni a sorból. Egyre több varázslatos állatot megismerek itt a végén a néhány hét alatt.
- Nem akarlak feltartani, de megkérdezhetem, hogyan lehet elemi állatod? - pislogtam nagyokat a lányra.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. szeptember 3. 21:20
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. szeptember 12. 18:08 Ugrás a poszthoz


outfit|kalamajka


Elöntötte a szívét a melegség, ahogy a lány ujjai eltűntek a pihe-puha bundában. Kicsit úgy érezte magát, mintha a gyerekéről lenne szó, teljesen felébredtek benne az anyai ösztönök. Mindig is tudta, hogy fiatalon szeretett volna édesanya lenni, mert nem járókerettel akart megjelenni a gyerekei diplomaosztóján. Ez azonban keresztbe tett volna a balettos karrierjének, így tudta, hogy néhány éven belül olyan nehéz döntést kell hoznia, ami az egész életére kihatással lesz.
- Eridon - húzta ki magát büszkén. Szeretett a pirosak közé tartozni, el sem tudta volna képzelni magát más házban. Na jó, talán még a Navinébe befért volna saját belátása szerint, de semmi pénzért sem akart váltani. Jó volt neki ott ahol volt, szeretet vette körül és jó barátok. Más meg nem kellett neki ahhoz, hogy jól érezze magát.
- Igen, elemi állat - ismételte meg és hogy nyomatékosítsa még bólintott is egyet mellé. Hallotta a hangján, hogy elgondolkozott, de nem akarta taglalni míg nem kérdezett rá konkrétan. Nem akarta untatni a kiselőadásaival. - Ó, hát igen, elég sok meglepetést tartogat a varázsvilág, ha most csöppensz bele. - Sári hiába járt mugli óvodába és iskolába a Herzberg előtt, a szülei azért felkészítették rá, hogy miféle világba fog csöppenni később, így őt nem érték nagy meglepetések. Persze, voltak dolgok amik őt is meglepték, de mégis, nem volt annyira lemaradva kortársaitól, mint a mugliszületésűek.
- Tudod, elemi mágus vagyok. És ez a kis cukiság segít abban, hogy megtanuljam használni az erőmet - magyarázta el röviden. Túl hosszú lett volna, ha részletezni akarta volna, hogy mi mindenben segítette még őt Flynn, és lehet, hogy Rózi nem is értette volna, hogy miről beszél hosszú-hosszú percekig, így inkább megkímélte minden felesleges részlettől.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. szeptember 20. 19:37 Ugrás a poszthoz

Sára

Nem sok eridonost ismertem eddig. Az ő természetüket vagy, hogy ne általánosítsak, magát a házat főleg könyvekből, leírásokból ismertem.
Töprengve figyeltem, ahogy a kisállat örömét leli a gazdája simogatása által. Pár pillanatig azon töprengtem, hogy az elemi állatok az adottságaikat a víz, levegő, a föld és, mint jelen esetben is lehetne a tűz által szerzik-e. Vagy talán egyszerre több elem is hatással van rájuk. Félre döntöttem a fejemt és végül rákérdeztem, nem engedett a kíváncsiságom. Pedig a lány biztos nem most kell, hogy először magyarázza meg a jelenséget. - Mitől lesz ő elemi állat? - kérdeztem. - Sok ilyen állat van?
 A tudásszomjamat most sem sikerült elrejtenem. Nemrég azt mondták nekem, hogy a megszólalásaim több, mint fele mindig kérdés. Azóta sme tudom, hogy ez szemrehányás volt e, de elkezdtem rá figyleni, hogy ne essek túlzásba.
- Meglepetés, na az van - mosolyogtam el a megkormolt pokróc szélét birizgálva, utalva a mai nap eseményeire is. Nem vagyok hozzászokva a változásokhoz és a meglepetésekhez. - Otthon a szüleimnek egy könyvesboltja van. Ott segítettem, olvastam vagy tanultam mindennap suli után. - meséltem. Ahhoz a csendhez képest, ez a kastély... - Innen, hetek távlatából elképesztően unalmas mindennapoknak tűnik. - És akkor még a kviddicset nem is említettem. Alig várom, hogy hazamenjek és elmeséljem apámnak, biztos nem fogja elhinni, hogy sportolok!
- Hűű, ez nagyon izgalmasnak hangzik! - pillantottam Sáráról Flynnre. - Tényleg aranyos segítség. Kviddics edzéseket nem vállal? - viccelődtem, és közben megjelent előttem Volkov rosszaló pillantása, amitől a mosolyom még így is elillant. - Ha nem zavar, hogy megkérdezem, elemi mágusnak születni kell?

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. október 1. 22:29 Ugrás a poszthoz


outfit|kalamajka


Olyan kérdéseket tett fel a lány, amire nem biztos, hogy neki kellett volna válaszolnia. Mármint az egy dolog, hogy beleásta magát a témába, de lehet, hogy szegény Róza jobban járt volna, ha egy tanár magyaráz neki ilyenekről, aki igazán ért is ahhoz, amiről beszél.
- Hát tudod, valamilyen szinten képes irányítani a saját elemét. Ő például tud tüzet fújni, mint egy kis sárkány - hozta fel a legegyszerűbb példát, amint keresztül biztosan Róza is megértette, hogy miről elemi állat az elemi állat. - Őszinte leszek: nem tudom. Erről nincsenek adataim igazából, de valahol biztosan van róla írva valami - gondolkodott el. Bár ő egyik könyvben sem találkozott ilyesmivel, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett ott bármelyikben, amelyiket ő is olvasta. Ha igazán őszinte akart lenni magához is, akkor bevallotta, hogy néhány részt azért elsumákolt, ami annyira nem tűnt érdekesnek, és csak azt olvasta el, ami a saját eleméhez kapcsolódott. A lustaság nagy úr, mint szokták mondani és ő aztán rosszabb napjain igazán lusta tudott ám lenni.
- Na igen, itt aztán meglepetésekből sosincs hiány - nevette el magát. Itt aztán mindegy volt, hogy ki milyen családból származik, meglepetések akkor is érték az embert, ha azt hitte, hogy már mindent látott és mindenre fel van készülve. A Bagolykő falain belül ilyen opció nem létezett és kész.
- Egy aeros kisállat lehet tudna, de ő nem repül. - Egyébként elgondolkodtató felvetés volt, hogy vajon egy levegő elemű mágus állata képes lenne-e ilyesmire, de mivel nem volt tisztában a többi lény tulajdonságaival, így kapásból nem tudta volna eldönteni, hogy ez vajon megvalósítható ötlet lenne-e. De azért értékelte a Rózában rejlő kreativitást.
- Igen, ez nem tanulható képesség. Ha jól emlékszem tizenhat és harminc éves kor között jelenik meg, ha addig nem akkor nem is fog. - Olyan okosnak érezte magát, hogy végre valamit biztosan tud. Bár neki nem éppen a legkedvesebb formában jelent meg, de végülis nem történt semmi komoly és megoldhatatlan probléma.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Demeter Hunor
KARANTÉN



RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2020. október 2. 23:20 Ugrás a poszthoz

Különleges nap ez a mai. Annyira különleges, hogy mindjárt belepusztulok.
Egy nyugis zugba hívtam Bettit, hogy ne zavarjon senki, amíg beszélünk. Persze olyan ideges vagyok, jóval korább idejöttem, itt addig sem háborgatnak, míg szoktatom magam a gondolathoz. Ülök a kanapé sarkában, ahol a legtöbb párna van, egyet magamhoz szorítok közülük.
Amikor izgulok, mindig nagyon rosszul leszek. Ha ilyen kínos helyzetbe tervezem hozni magam, elkezd nyomni a fejem, szédülök, felbolydul a gyomrom. Nagyon nehéz koncentrálni, úgyhogy csak a hosszú levegővétellel törődöm egyelőre. Mire ideér, összekapom magam valamelyest.
A terem, ami általában napsütötte, nyugos derűt áraszt, most, ahogy körülnézek, mintha megdermedt volna. A saját feszültségem telepedett rá, csoda, hogy nem sercen fel itt-ott a levegő. A színek is fakók, legalábbis meg mernék esküdni rá, hogy mikor legutóbb itt voltam, élénkebbek voltak a díszpárnák. Most csak vajsárgák, fehérek és halványszürkék vannak. A többit elvitte volna valaki?
Oh, egy pillanatra majdnem megfeledkeztem róla, miért vagyok itt. Áhh.
Félredobom a párnát és a tenyereimbe temetem az arcom.
Túlesek rajta. Aztán jön a nyári szünet, és mindenki ráér emészteni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 3. 11:21 Ugrás a poszthoz

Sára


 Kíváncsian hallgattam mit fogok válaszképpen kapni, közben a tekintetem az állatkán volt. Olyan kis csoda lény volt!
- Érdekes amúgy. Lehet kicsit jobban beleásom majd magam a témába, ha újra lesz időm a könyvtárban olvasgatni.- mosolyodok el.
 Úgy éreztem kissé tudálékosnak tűnhetek. De ezen nincs mit szépíteni, az is vagyok, és ezzel együtt menthetetlen. Azért az oldalamat furdaló kérdést, hogy az aeros kisállat mit jelent, már nem teszem fel. Gondolatban gyorsan feljegyzem és később ennek is utána nézek. Most persze sak aprót bólintok a válaszra, amolyan megköszönés képpen. Szegény felsőbb éves lányra tényleg jó sok kérdést zúdítottam, amitől kissé bűntudatom lett.
 A fal színe változni kezd -gondolom egy újabb érzelem hatására. Hosszú szőke hajamat a fülem mögé simítom, majd magam mellé nyúlok a pokrócért.
- Ne haragudj kérlek, amiért a fecsegésemmel feltartottalak. - mondom és magam elé emelve összehajtogatom a puha anyagot úgy, hogy azt a karomra tudjam hajtani. - De örülök neki, hogy találkoztunk - nézek fel a lányra. Lepillantok a mellé megbújó kisállatra. - és persze veled is Flynn. - nyúlok felé lassan, hogy megsimogathassam.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. október 3. 11:21
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 4. 13:03 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

Futólépésben közeledek a Lélek szoba felé, néhol kettesével szedve a lépcsőket. Nem akarom megváratni Hunort. A kastély viszont hatalmas, és a Levita toronytól az Északi Toronyig sok lécsőn kell végig menni. Késésem oka a holnapi utazás, az izgalom, nehogy itt hagyjak valamit. A csomagjaim már összekészítve állnak. Csak azt a kis válltáskát hagytam elől, ami most rajtam van. Tervezek még lemenni a faluba a délután folyamán, így a táskámban a pálcám lapul, egy pár galleon, zsebkendő és hasonló dolgok. Plusz az a bizonyos sárga nyúl is a táskában lapul. Hunor már látta a kis elnyűtt plüsst, amit ereklyeként tartok magamnál. Még mindig nem indulok el sehova nélküle, úgyhogy utolsó pillanatban felkapom az éjjeli szekrényről a nyulat, és táskámba rejtve elindulok.
Lihegve érek a Lélek szoba elé. Szusszanok egyet, és benyitok. A torkom összeszorul, ahogy felkészülök rá, hogy meglássam a fiút. Sejtelmem sincs róla, mit akar mondani, de nagyon komolynak tűnt, mikor idehívott. Próbálok találgatni, miről lehet szó. Nagyon jóban lettünk azóta a közös lovagló lecke óta, sokat beszélgettünk, tanultunk együtt. Nagyon hirtelen jött, hogy beszélni akar velem, és látszólag valami nagyon fontosról.
Az orromat savanykás illat csapja meg, az ecetes salátára emlékeztet, ezzel felhívva figyelmemet az éhségemre, és a közeledő ebédidőre. Ahogy körül nézek, a fakó színek közt meglátom Hunort, ahogy a kanapén ücsörög. Halvány mosolyt varázsolok az arcomra. Csak ennyi telik tőlem most, tekintve, hogy a fiú komor arckifejezése megijeszt, én pedig izgulok, miről akarhat beszélni? Lassan sétálok oda hozzá.Közben felfigyelek a halk zenére, az alig hallható lágy dallamra. Mintha a szoba megnyugtatni próbálna mindkettőnket. Leülök barátom mellé, és ölembe veszek egy párnát, azon támasztom kezeimet.
- Szia - köszönök végül, egészen a szemébe nézve. Még mindig próbálok mosolyogni, de szeméből kiolvasva az érzelmeket nem könnyű tartani az arcomat.- Mi a helyzet? Miről akartál beszélni? - kérdezek rá rögtön. Tudni akarom végre, fel akarom oldani a feszültséget, ami a szobára telepedett. Már nem mosolygok, csak Hunor szemébe nézek, és várom, hogy beszélni kezdjen. A szoba a fiú hangulatát is átveszi, így a tömör feszültség ül rajtunk, mitől szinte összeroppanok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Demeter Hunor
KARANTÉN



RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2020. október 5. 21:04 Ugrás a poszthoz

Nyílik az ajtó. Összerezzenek, ám csak lassan nézek fel, tényleg az jött-e akit várok. Betti az; átfut rajtam a hideg. De legalább nem kell a normalitás álarcát felvéve udvariasan elküldenem a bizonyos másik illetőt - ahhoz tényleg nem lenne energiám.
- Szia - hörgöm elszorult légcsővel. Megköszörülöm a torkom. - Bocsi.
Viszonzom tekintetét, és látom, milyen kellemetlen helyzetbe hozom őt ezzel az egésszel. Jobb lesz, ha túlesek rajta. - Ezt gondoltam, mégis kerülőutat választok:
- Valami nagyon fontosat akarok mondani. Sokkal előbb kellett volna, ne haragudj. De nem tudtam, hogy mondjam.
Eddig elfelejtettem levegőt venni, úgyhogy meg kell állnom pótolni.
- Végig... eltitkoltam. És most már olyan késő...
Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, sűrű pislogással próbálom visszaszorítani.
Nem hazudtam, csak nem mondtam el az igazat. Vagyis hazudtam, hiszen varázslatokkal segítettem elrejteni az igazságot.
Elfintorodom. Ezektől a gondolatoktól csak elbátortalanodom, de nem bírok nem arra gondolni, hogy innentől máshogy fog nézni rám. Ha egyáltalán szóba áll velem még.
- Engem nem Hunornak hívnak.
Egy egész nyár lesz, amikor elrejtőzhetek a következmények elől.
De hogyan térek vissza ide utána? Bámulni fognak az emberek?
- Ehehe - zavartan röhögcsélek. - Ez tisztára filmbe illő mondat, nem? - legörbül a szám.
- De ez az igazság. Valójában Hunorkaként anyakönyveztek.
Kifújom ezt az utolsó levegőt is. Vége. Kimondtam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Északi Torony - összes hozzászólása (1013 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 20 ... 28 29 [30] 31 32 33 34 » Fel