Timothy

-Egy szép napon szerepet cserélünk és én fogok majd kettő helyett enni- mondja mosolyogva, miközben még a szeme is csillog.
Mulatságos a gondolat, hogy anyuka ölébe ültetik újszülött gyermekét miközben az édesapa mindkettőjüket megeteti. Egyet a babának és egyet a mamának.
Időre lesz szüksége, hogy megtanulja a határait és azokat szépen lassan átlépni, ha evésről van szó. Az évek alatt annyira összeszűkült a gyomra, hogy napi 2-3 almánál talán nem is férne több belé. Az elején még biztosan Tim fogja belé traktálni az ételt vagy nagy szigorral ellenőrizni, hogy mikor, mit és milyen mennyiségben evett. De ez persze még várhat, most nagyon jól érzi magát. Timothy egyenletes légzése megnyugtatja, bőre- ahogy hozzábújik,- és a takaró melegen tartja. Csak ne lüktetne úgy a lába...
Ugyan magától elmondja, de ha mások kérdezik, igyekszik kerülni a témát, ezért sem néz Timothy szemébe és próbálja magát kihúzni a válaszadás alól. Persze ez is egy egyértelmű reakció a fiú számára... Olympia ma is elfelejtette a kenőcsöt...
-Sokat gondolkoztam és lehet pont ez a baj, hogy túlkomplikálom a dolgokat, de arra jutottam, hogy ideje lassan visszavonulnom. Hiába áltatom magam, hogy menni fog, mert mindig lesz nálam fiatalabb és tehetségesebb, aki a helyemre szeretne lépni és sikerülni is fog neki. Most már több éve vagyok primabalerina és azt hiszem, elfáradtam- lehajtott fejét Timothy vállának támasztja.
De az a csók, az a krémes puszi a lányt is képes visszarángatni az önsajnálatból és óvatosan letöröli mutató ujjával azt a minimális krémet, ami még megmaradt Timothy és a saját ajkain.  
-Pedig neked lett volna a legjobb szurkolód. Ott éljeneztem volna a lelátón mindenféle transzparenssel, amíg ki nem szúrom velük a környékemen állók szemét és rá nem lépek a lábukra a nagy izgalomban...
-Viccet félretéve- bár Olympia mindezt képes lenne megtenni,- nagyon szerettem nézni a meccseidet. Egy ideig azt hittem, hogy ezt a pályát fogod választani.

Tündérbogár

  Tim maga is elvigyorodik a gyermekvállalás gondolatától és ha akarná se tudná titkolni mennyire jó érzéssel tölti el, amit Olympia arcán lát. Nem mond semmit csak finoman megpuszilja a selymes pofit.
  Minden mosoly és vigyor közepette egy komolyabb téma is terítékre kerül. Valahol nem lepi meg, ha nem ma, akkor egy másik napon, de egyszer akkor is meg kell ezt tárgyalniuk. Legalábbis a lánynak el kell döntenie, mihez is szeretne kezdeni. Timothy sosem szólt bele túlságosan a Levitás karrierét érintő kérdésekbe, de mindig meghallgatta a Szöszi aggályait, panaszait, pro és kontra érveit. Sosem érvelt nyíltan valami ellen vagy mellett, inkább csak keresztkérdésekkel vezette rá párját egyes -általa helyesnek vélt- dolgokra. Akár egyetértett magában a végső döntéssel, akár nem, mindig támogatta szerelmét, és ezt így is tervezi tenni a továbbiakban. A páros jó ideje van már együtt, nem kell kimondaniuk mindent, olvassák egymás arcát, mozdulatát, szinte minden rezzenését. Tim legalábbis mindenképpen nagy gyakorlatra tett szert ezen a téren, a munkájából kifolyólag is, de Oly is eléggé próbára tette az évek alatt. Ahogyan ő leolvassa a szőkeség arcáról, hogy ma sem ápolta le rendesen a lábát, úgy a másik is leolvashatja az ő arcáról, bármi is legyen a döntése a jövőjét illetően, Tim ott lesz és támogatja benne. Már persze, ha éppen felnéz a nyakából. Szorosabbra fonja karjait a lány körül, majd újra kibontakozik.
Kviddics kviddics kviddics..
Noha nem sokáig volt a csapat tagja, mindig is kedvelte a sportágat, és bár nem volt sosem pro, az iskolai bajnokságban megállta a helyét, azonban sosem látta maga előtt, mint megélhetést.
  - Ó, az kizárt. Tudod mit kell kiállnia egy profi sportolónak? Állandó edzések hóban, szélben, fagyban... és - itt szinte halálra vált arccal ejti ki a rettegett már-már gyűlölt szavakat - szigorú diéta. - Kinek a dementor, kinek egy óriási akromantula, Tim mumusa biztosan egy tál saláta vagy diétás étrend lenne. - Így is szurkolhatsz ám - vált csibészes hangsúlyra kezei ismét virgonckodnak a takaró alatt - egy amolyan szexi cheerleader dresszben, rövidke szoknyában... mmm - noha nevet, a gondolatot mélyen elraktározza magában és már el is tervezi, mit vesz Olympia közelgő szülinapjára. Legyen ez ünnep mindkettőnknek.
  - Valamikor lemehetnénk a faluba... és bérelhetnénk egy szobát... - teszi hozzá csak gondolatban.

Timothy  


Sokkal kiegyensúlyozottabb, határozottabb volt, amíg a kastélyon kívül együtt éltek. Már csak a tudat, hogy Tim minden este lefekszik mellé, átkarolja megnyugtatta és biztonságban érezte magát. Most ez nehezebben kivitelezhető, ezért is nyűgösebb, hisztisebb a levitás. Akkor is akadtak gondjai, de rendszerint másnap úgy kelt fel, hogy volt némi elképzelése a megoldásról. Ezzel szemben a mostani megoldhatatlannak tűnik vagy a megoldás túl fájdalmasnak. Visszavonulni, beismerni, hogy csak ennyit bírt...
Felemeli a fejét Tim válláról, még közelebb hajol hozzá, mintha nem hallaná elég jól a navinés magyarázatát a kérdésére. Mosolyogva csóválja a fejét, mert mindketten tudják, Timothy mindre képes lenne. Nyilván a diéta nehezebben menne. Olympia megszokta, ezért sem tűnik számára annyira rettegett dolognak.
-Tim...-nevet, főként a leleményességén a szurkolás terén.
Jobb kezével végigsimít a fiú arcán. - Ha már evésről van szó... itt még maradt egy kis...- az ellenkező oldalra fordítja a fiú fejét és megpuszilja szája szélét, mintha valóban maradt volna ott egy kis krém, de persze erről szó sincs.
Teljesen felvillanyozta a gondolat, hogy eltöltsenek egy napot a faluban. Olympia mindig szeretett kijárni, hiszen nem kellett a kastély falain belül rostokolnia, másrészt karácsonykor a falu meseszép. Persze jól tudja, hogy még csak október van és a hangulat még nem az igazi, ráadásul rajta kívül senki sem gondol ennyire előre az ünnepekre. Viszont a boltok ilyenkor már kipakolják a karácsonyi dolgaikat és ha még sokaknak korainak tűnik, nagyon jó érzéssel tölti el a lányt, mert két hobbiját is egyszerre kiélheti... a karácsonyt és a vásárlást...
- Mit szólnál új karácsonyfa díszekhez? A tavalyiak fele már tönkrement.
- Óóóó... és fenyő koszorú, amit fel lehet díszíteni, ahogy akarjuk, pucér angyalkák, no és fagyöngy persze...- az utolsón még szemöldök húzogatással nyomatékosít.
Szinte előtte van, ahogy az egész napos vásárlástól és talpalástól elfáradtak, már régen besötétedett, a kastély kapuit már bezárták, ezért a faluban szállnak meg és végre a fiút is kárpótolják az egész napos fáradalmak miatt.
- Imádom a karácsonyt!- felnyújtózik és hátradől a kanapéra fölfelé nyújtott kezekkel. Ha váratlanul éri a fiút, akkor Olympia a hátán fekszik, a takaró a derekára csúszik, a hófehér hasa kivillan és valószínűleg Timet oldalra dönti vele valamelyest.

Tündérbogár  

Kezd olyan érzése lenni, valamiféle álomba csöppent, talán ez az egész csak valami túlfűtött látomás. Volt abban része az elmúlt hetekben, noha az élet a kastélyban szinte tökéletes, az egyik leg… alapvetőbb szükségletét nincs alkalma kielégíteni. Márpedig egy fiatal, életerős férfi az ő korában igényli a dolgot… reggel, délben, este… és néha még éjszaka is. Ebben a tekintetben igen erőteljes diétán van, és Olcsy ilyen és ehhez hasonló alattomos kis húzásai eléggé próbára teszik tűrőképességét. Szerencsére az elmúlt pár év gyakornokoskodásának köszönhetően magára szedett egy-két apró praktikát, amivel kontrollálhatja gondolatait, érzékszerveit, és úgy általánosságban egész testét, hogy nagy nyomás ellenére se veszítse el a fejét. Most minden mély levegőre szüksége van, a takaró alatt tombol a forróság, és bár mindent elkövet, az ilyen váratlan, ingerlő csókok sajnos kifogni látszanak rajta.
Felvetése nem várt örömmel tölti el a szőkét, de aztán valamiféle csalódottságot érez. Arcára ki is ül egy pillanatnyi zavarodottság.
- Karácsonyfadíszek – ismétli a szót, mintha a nem értené a szót, pedig egy-két ügyes bűbájnak köszönhetően anyanyelvi szinten beszéli a magyart. Ez az apró hidegzuhany talán a lehető legjobbkor érkezett, amikor már a vágyak épp tébolyítóvá váltak volna… Míg a levitás arca egészen kivirul, nyelve megered, szinte izgatottá válik, addig a navinés torkára forr a szó. Beletelik pár másodpercbe, mire képes rendezni arcizmait, és egy vérszegény műkuncogást is képes magából kisajtolni.
-Karácsony, Cicám, de hát még Halloween sem volt! – Nagyon reméli, párja nem úgy gondolta, hogy kivárják az időt decemberig. Ki.van.zárva!!!! Szerencsétlen Tim sokszorosan sokkba esett. Számára nem kell későnek lennie, sem fáradtnak lennie, az aztán meg végképp hidegen hagyja, hogy az iskola kapuja zárva van, vagy nyitva, ha arról lenne szó, most rögtön levinné Olympiát a faluba…
Halloween pedig Tim egyik legkedvencebb ünnepe, persze az az igazi féle Halloween, nem a mugli féle. Aztán ott a Hálaadás, amit minden igaz amerikai megünnepel, mugli, varázsló, majd aztán jöhet a karácsonyi őrület…. na de ne kanyarodjunk el a lényegtől. Éppen magában rendezgeti rezignált gondolatait, hogyan is közölje mondandóját, amikor a szöszi úgy dönt, elterül a kanapén.
Tökéletes! Villan át agyán, s a következő pillanatban, egy gyors mozdulatot követően Oly fölé kúszik, s magukra húzza a takarót…
Sok nem történik a takaró alatt, de azért ad egy kis ízelítőt, felvilágosítást a lánynak, miért szeretné meglátogatni a falut. Malac dolgokat suttog az édes kis fülekbe…
- Aztán persze vásárolhatunk, amit csak szeretnél. Utána pedig.. – újra a nyakába hajol, amíg meg nem hallja a mélyebb lélegzetvételeket. A bosszú édes és nedves.


Sok perccel később még mindig gonoszul somolyogva ül fel vissza, le nem véve tekintetét szerelme arcáról.

Timothy  

Egy kicsit... nagyon elragadtatta magát, de ha karácsonyról van szó egyszerűen nem bír nyugton megmaradni a fenekén. Így volt ez minden egyes évben. Talán a szülei nevelték belé, náluk a karácsony mindig nagy izgalommal járt, mármint a készülődés, mert Olympia kimondottan utálta, amikor a kiöregedett balett táncos rokonai arthrosis-sos lábukat vonszolva becsörtettek a nappaliba és egyenként megfogdosták a pofikáját és elmondták az ellengedhetetlen mondókát, hogy milyen nagylány már és hogy hegyesedik a pólója...
Ezt a -mondhatjuk,- hagyományt szeretné megteremteni- mármint a készülődést, nem a hegyes pólót..,- a jövőbeli családjukban, mert sokkal egyszerűbb már októberben elkezdeni, mert nem egyszerre kell kiadni azt a sok pénzt és amíg mások fejvesztve rohannak az utolsó percekben, ők nyugodtan hátradőlhetnek és élvezhetik.
Nehezen rángatja magát vissza a valóságba, de végül észreveszi és visszafogja a beszélőkéjét.
-Tudom, tudom és azt is, hogy nagyon szereted a Halloween-t, de na...- még élénken emlékszik arra a Halloween-i partira, amire Olympia csak nagy nehezen tudta rávenni magát, hogy elmenjen. Egyrészt, mert nem tudta, hogy Timothy ott lesz, másrészt a lány annyira nem rajongott az eseményért. De az este jól sikerült, hisz annak köszönheti, hogy most itt lehet vele, a közös életüket.
Természetesen nem arra célzott, hogy decemberig cölibátust fogad, de mindenképpen egy méltó megkoronázása lesz a napjuknak. Bár őszintén elsőre nem esett le neki, hogy Tim miért hozta fel az ötletet, de percekkel később már mindent értett.
Timothy gyorsasága még arra sem adott időt a lánynak, hogy meglepődjön. Alig, hogy elterült a kanapén, a takaró már be is lepte őket.
Azokban a rövid időnek tűnő hosszú percekben, amit a takaró alatt töltöttek már minden világossá vált a szöszinek.

Percekig csak fekszik, összekócolódott haját ujjaival kifésüli az arcából. Amikor már végérvényesen is feldolgozta az információt, hogy bizony csúnyán megleckéztették egy nyögéssel a fejére húzza a takarót és valami olyasmit lehet kihallani alóla, hogy Timothy nagyon, nagyon gonosz... Ezt nem átalkodik akkor is kijelenteni, amikor felhúzza magát ülésbe, a kanapé támlájára könyököl és azokba a szép szemekbe néz.
-Gonosz vagy!- mégis nagyon mosolyog...

Írtam Timinek egy levelet, de közben a baglyom lebetegedett. Nem volt különösebb baja, csupán egy kis pihenésre volt szüksége. Úgy határoztam, hogy ellátogatok a bagolyházba, hogy valamelyik madár elvigye onnan a levelemet  a címzettemnek. Felvettem fekete hosszú ujjú felsőmet, a bőrdzsekimet, hozzá sötét farmert és fekete cipőt húztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Az egyik háztársam is így küldte el a levelét a családjának, úgyhogy bizakodva indultam neki utamnak, remélve, hogy valóban a segítségemre lesznek majd a baglyok. Egy hosszabb séta után odaértem a helyszínre, ami tele volt mindenféle bagollyal. Kiszemeltem az egyiket, amelyik a legszimpatikusabb volt számomra, majd elővettem a levelemet és feléje nyújtottam.
- Vidd el a címzettnek! - utasítottam kedvesen. A bagoly elvette tőlem csőrével a levelet és elrepült vele. Nagy kő esett le a szívemről, mert végre én is életjelet adhatok magamról Timinek, ha célba ér a levelem. Nagyon aranyosak voltak a madárkák, nem is volt szívem rögtön otthagyni őket, ezért megsimogattam mindet, akik a közelemben tartózkodtak. Nagyon szelídek voltak ezek a madarak, úgy tűnt, hogy még örülnek is neki, hogy valaki törődik egy kicsit velük. Egyébként is szerettem az állatokat, ezért is lettem LLG tanársegéd, amit egyáltalán nem bántam meg, mert ezek a lények álltak a legközelebb hozzám. Itt időztem egy kicsit, nagyon jól éreztem magam, miközben a baglyokkal foglalkoztam, végre ki tudtam kapcsolódni egy kicsit, amit mostanában ritkán engedhettem meg magamnak.

Alíz

Már be is esteledett. Ha a folyosókon nem világítanak a fáklyák, Marci az orra tetejét se látná. Lassú léptekkel közelít az Északi Torony irányába. Nemrég tért vissza a kastélyba, egyébiránt. Az igazgató úr értesítette szüleit a kis suhanc viselkedéséről, így hát gondviselői azonnal küldtek a gyermeküknek egy levelet, hogy szedje a sátorfáját, és uzsgyi haza. Nos, ez volt cirka 3 hónapja. Bizony ám. A vizsgaidőszak közepén neki haza kellett mennie legnagyobb bánatára. Bár most, hogy visszatért, kicsit bánja, hogy nem tette le a vizsgákat, mert nyilvánvalóan évet kell ismételnie, hát ehhez a legkevésbé sem fűlik a foga.
Ó, apropó. Hogy miért is bandukol az északi szárnyban? Tudniillik ott van a Bagolyház, Benőke lakhelye. Szülei megígértették vele, hogy mostantól kezdve hetente ír nekik egy átkozott levelet. Édesanyja azt mondta, hogy az is elég, ha csak annyit firkant a papírra: minden király, csupán adjon életjelet. Marcinak nem áll szándékában kihúzni a gyufát, különben is az elmúlt hónapokban valóban alaposan átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy itt az ideje a változásnak. Nincs szüksége több büntetőmunkára, idióta csínyek végrehajtására. Inkább nekilát a tanulásnak, és utána meg majd lesz belőle valami.
Lassacskán megérkezik az említett helyszínre. Mint mindig, most is legelőször az az undorító bűz csapja meg. Megrázza a fejét, majd beljebb merészkedik, ügyelve, hogy ne lépjen semmi ürülékre.
 - Benőke, merre vagy? - keresi kedvencét nyájas hangon. Ahogy szemeivel az állat után kutat, realizálja, hogy nem egyedül van itt.
 - Óh, öhm. Hali! - köszön a szöszinek. Nem akar bunker lenni, így illik. S miután az üdvözlés megtörtént, továbbra is Benőkét keresi szemeivel.

A baglyok rendkívül barátságosak voltak, annak pedig külön örültem, hogy az egyikük rögtön elvitte a levelemet Timinek. Elidőztem itt egy kicsit és épp menni készültem, amikor meghallottam, hogy valaki Benőkézik. Hirtelen nem tudtam ezt mirevélni és fogalmam sem volt róla, hogy milyen Benőt keres itt valaki, hiszen egy lélekkel sem találkoztam idáig errefelé, majd egy srác alakja körvonalazódott ki a sötétségből. Mivel köszönt nekem én is viszonoztam ezt a gesztust:
- Szia!
Láttam, hogy a fiú nagyon keres valakit vagy valamit, gyanítottam, hogy még mindig a titokzatos Benőt kutatja, hiszen azon a néven szólongatott valakit.
- Szabad megtudnom, hogy ki ez a Benő? Csak nem eltévedt itt? - kérdeztem tőle kedvesen, bár tartottam tőle, hogy elküld a fenébe, mert ugye semmi közöm sem lenne hozzá, de azért mégiscsak érdekelt, mert én már csak ilyen kíváncsi típusú ember voltam.
- Ha gondolod segítek megkeresni - ajánlottam fel neki, hiszen bennem volt a segítő szándék, egyszerűen ilyen voltam és így is neveltek, úgyhogy ebben semmi kivetnivalót sem találtam. Abból indultam ki, hogy én is örültem volna, ha nekem segítenek egy ilyen helyzetben, de persze azzal is tisztában voltam, hogy nem vagyunk egyformák és így nem biztos, hogy túlzottan örülni fog a felajánlásomnak. A legjobban mégiscsak arra voltam kíváncsi, hogy ki lehet az a Benő, akit itt keres a bagolyházban ez a fiú. Nem gondoltam volna idáig, hogy a baglyokon kívül más is lehet itt, de most már biztos voltam benne, hogy okkal keresi a srác ezt a személyt.

Alíz

Néha azért elgondolkodik azon, hogy a manók mindenhol takarítanak-e. Mert hogy a Bagolyházat kihagyják, az hótziher. Itt mindig büdös van, de annyira, hogy majd ki szalad egy kis róka a száján. Na, az lenne még a szép látvány.
A milliónyi bagoly közül nem lenne nehéz kiszúrni Benőkét, ugyanis eléggé elüt a többitől. Kicsike, ápolatlan, csúnyácska és esetlen. Nála idétlenebb jószágot nem igen találni a Földön. Azonban úgy tűnik szereti ezt a bújócska játékot, ugyanis Marci még mindig nem találja. Azonban egy diáktársa jelenlétét észreveszi, rá is köszön. Egy lányról van szó, azonban nem fordít rá túl nagy figyelmet, hiszen Benőkét próbálja meglelni.
 - Ó, csak a nyamvadt baglyom - legyint Marci, miközben az állatka után kutat. Azért képtelenség ennyire elrejtőzni, bizonyára élvezi az a kis szerencsétlenség. Már épp felidegesítené magát, mikor a leányzó felajánlja a segítségét. Ami azt illeti, nem igazán lepi meg a dolog, valamiért ebben a kastélyban egészen rendes tanulók vannak, mindenki baromi segítőkész.
 - Azt meghálálnám - ereszt egy félmosolyt Marci, majd tovább szólongatja az átkozott madarat. - Egyébként Marci vagyok, negyedikes és eridonos - mutatkozik be. Pillanatokon belül megpillantja a dinka kis állatkát.
 - Meg vagy, te nyavalyás! - azzal a lendülettel a levelet a csőrébe helyezi, és elküldi. - Na, ezzel is megvolnánk.

- Egy bagoly? Hát persze! - fogtam a fejem vigyorogva, hisz mi más lehetne? Ezt nagyon benéztem, mert azt hittem, hogy egy személyről van szó, bár mit keresne más itt a baglyok között? Ez egyáltalán nem volt helytálló feltételezés részemről. Annak örültem, hogy a fiú nem küldött el melegebb éghajlatra és nem utasította vissza a segítségemet, így máris nekiálltam keresni.
- Olyan egyformák ezek a baglyok! - állapítottam meg, miután megszemléltem jó párat, bár igazából azt sem tudtam, hogy melyik lehet a keresett madár.
- Hol vagy Ödönke? - hiába a memóriám nem volt az igazi, főleg nem ma.
- Öhm Benő! - javítottam ki magam, ha már hangosan Ödönkéztem, bár ez a baglyokat egyáltalán nem hatotta meg, hiszen a bagoly tojt előbújni.
- Hallgat a nevére? - kérdeztem tőle, majd tovább nézegettem a madárkákat miközben vagy tízszer elismételtem, hogy "Benőke gyere ide". Közben a srác bemutatkozott, így én is követtem a példáját:
- Alíz vagyok, harmadikos és Navinés - válaszoltam neki, miközben a baglyokat vizslattam.
- Wááá.... a fene! Ezt a dilis baglyot! - ordítottam majd arrébb húzódtam onnan, mert az egyik madár úgy gondolta, hogy poénból nekemrepül. Kicsit megijedtem tőle, mármint nem az állattól, hanem a hirtelen akciójától. Szerencsémre meghallottam, hogy közben a fiú rátalált hőn szeretett Benőkére.
- Örülök, hogy meglett! - szedtem ki egy bagolytollat a hajamból, majd a figyeltem, ahogy a srác a bagoly csőrébe helyezi a levelét és elküldi vele.
- Most már tudni fogom, hogy melyik Benőke - mondtam mosolyogva, hiszen nem éppen ő volt a baglyok szépe, de valószínűleg tette a dolgát, már ami a levélhordást illeti.
- Nem nagyon láttak még a suliban, igaz képtelenség lenne mindenkit ismerni.  Bár az is igaz, hogy nem sok Eridonos diákot ismerek személyesen - mondtam neki, hiszen kevés embert ismertem még a suliból és azokra természetesen nem emlékezhettem, akikkel csak úgy összefutottam.
- Na és nehéz a negyedik osztály? Én még nem tudom milyen szakot választok majd a jövőben, szeretek állatokkal foglalkozni, de majd elválik, hogy az lesz az én utam - tűnődtem el a témán, majd arra gondoltam, hogy az álmaim vajon milyen hatással lesznek a jövőmre.

Alíz

Egy kedves teremtéssel hozta össze a sors a mi kis Marcinkat, ugyanis a leányzó azon nyomban felajánlja a segítségét, úgy, hogy még életükben nem beszéltek. De mint már mondtam, ez a Bagolykőn tipikus viselkedés, mindenki eszméletlenül jófej, kivéve a rellonosokat, de őket inkább hagyjuk is. Voltak idők, mikor Marci csak velük a barátkozott, és hát meg is lett a gyümölcse a dolognak. Természetesen azóta is tartja velük a kapcsolatot, csak mégse találkozik velük olyan sokszor, mint ahogy régen tette. Ezt is szülei tanácsolták neki. Hiába 18 éves - lassan már 19 -, kötelessége betartani azokat a szabályokat, melyeket a szülei diktálnak. Még ha nehezére esik is.
A kis vöröske kuncog egyet, mikor a lány eltéveszti a bagoly nevét. Valószínűleg navinés, gondolja magában Marci. Azok az ilyen... öhm szeleburdik. És akkor is felnevet, mikor nekirepül egy bagoly. Nem szép dolog, tudja ő, és valószínűleg a helyében ő is halálra rémült volna, de így külsős szemmel nézni igazán mulatságos volt.
Hála égnek pillanatokon belül előkerül Benő. Marci a csőrébe helyezi a borítékot, majd nézi, ahogyan kedvence viszi a szüleinek.
 - Jaa, igen. Ez azért is lehet, mert egy ideig nem tartózkodtam itt - mondja Marci miközben a tarkóját vakarja. Valahogy ezt a témát át kéne ugorni, semmi kedve a balfék dolgairól csevegni. Számára unalmassá vált.
 - Ó, ne aggódj! Teljesíthető - kacsint. - Bár valamennyivel természetesen nehezebb, de még én is elboldogulok. - nevet. - Figyelj csak, én negyedikes vagyok, és még halvány lila gőzöm sincs, hogy mit csinálok ötödik után. Szóval teljes mértékben ráérsz - mondja Marci.
Megigazítja talárját, a karját pedig megdörzsöli. Kezd kicsit fázni és... fúj. Megint megcsapta az orrát a bűz.
 - Nincs kedved inkább bemenni? Megpusztulok, olyan büdös van.

Láttam, hogy Marci mulatságosnak véli a baglyos "támadást", de nem tudtam ezért haragudni rá, mert valószínűleg külső szemmel szemlélve vicces lehetett a dolog. Bizonyára én is megmosolyogtam volna őt, legalábbis ha fordítva történik az eset. Kiderült, hogy a fiú nem tartózkodott a suliban egy ideig, de nem is firtattam ezt a témát, mert láttam rajta, hogy kissé kényelmetlenül érinti a dolog. Ezt tiszteletben tartottam, hiszen én sem szerettem, ha olyan témát hoznak fel, ami érzékenyen érint és nem emlékszem vissza rá szívesen, vagy ha már ezerszer kiveséztem a dolgot.
- Megnyugtató, ha teljesíthető. Már a mostani vizsgák sem voltak túl könnyűek, de akkor ezek szerint egy kicsit jobban rá kell kapcsolni - mondtam elszántan, hiszen mindenképp szerettem volna évfolyamot lépni, nem szerettem volna megbukni. Tudtam, hogy ehhez még többet kell tanulnom, de azt is tudtam, hogy a teljesítményemen múlik a jövőm.
- Akkor ezzel nem csak én vagyok így, biztató, hogy még ráérek, ezen agyalni. Megpróbálom pihentetni ezt a témát, aztán majd úgyis kialakul, hogy mit hoz számomra a jövő - válaszoltam Marcinak, miközben éreztem, hogy kezd lehűlni a levegő.
- Valóban nincs túl jó illat itt, ráadásul emellett még hideg is van. Benne vagyok, menjünk be! - helyeseltem a fiú ötletét, hiszen nem szerettem volna megfázni, na meg azért ezeket a szagokat sem volt leányálom elviselni, nem is értem, hogy a baglyokat hogy nem zavarja... igaz, ők már megszokták ezt, meg hát mégiscsak madarak.

Ma nincs olyan hű de jó idő, hogy csak úgy kint flangáljak. Egyáltalán nem fűl ahhoz a fogam, hogy a mínuszokban gyalogoljak, így a kastélyban keresek valami menedéket, ahová elbújhatok kicsit.
Nem mindig van kedvem, energiám ehhez a sok emberhez, a mai nap meg pont ilyen. Fel a lépcsőkön, le a lépcsőkön... egyetlen hely sincs, ahol ne lenne senki. Bár nem tudom, miért olyan meglepő ez, sejtem mások sem szeretnének megfagyni. Már az északi tornyot járom, megint fel a lépcsőn, egyenesen a második emeletig.
Találomra nyitok be az ajtón, és fel is sóhajtok, mikor látom, a szoba üres.
- Ha elfutsz, soha többé nem viszlek magammal - halászom elő Ront a zsebemből, és tisztázom vele, még mielőtt megint kergetőzésbe kéne kezdenem. Most úgy tűnik jó napja van, hallgatva rám foglalja be az egyik fotelt. Még azért nézem egy ideig, miközben becsukom az ajtót, mert ki tudja, mit forgat a fejében. Mikor viszont jelét sem látom annak, hogy tervezne bármit is, leülök én is a jegyzeteimmel.
Igen, tanulok. És igen, nekem az hangzavarban nem megy. Vagyis hát... menne, de ugye mind tudjuk, hogy én még egy ártatlan beadandót is véresen komolyan veszek, még akkor is, ha a tantárgy miatt valóságos érvágás felkészülni a következő órára. Mégis megteszem, mert... mert meg kell tennem.

Levelet írtam a szüleimnek.Egy baglyot simogatok. Amúgy egy találkozott beszeltem meg ,van öt perce hogy ide érjen. Előveszem a Mítoszok és Legendák tankönyvet.  Herkulesről szóló reszt olvasom mikor zajt hallok. -Ki az ?

Rosie N. Fisher

Miután megírtam a levelet a bátyámnak, felmentem a bagolyházba. Sok bagoly volt ott. Néhány a gerendákon pihent vagy aludt. Pár darab meg most jött meg a levélkihordásból. Sokat hallottam a bagolyházról, de a saját szememmel még nem láttam. Odahívtam magamhoz egy baglyot és rákötöttem a levelet. Majd elmondtam neki hogy hova kell mennie, és elment. Amikor megkaptam a levelet a Bagolykőtől, egy kicsit csodálkoztam először hogy egy bagoly repül be a szobámba. De miután elolvastam a levelet a jelentkezésről, nagyon megörültem. Egy bagoly rászállt a vállamra. Megvakargattam a kis fejét. Ekkor hirtelen hangokat hallottam.
- Ki az?- kérdeztem, egy kicsit megrémülve. Ekkor a hangok közelebbieknek kezdtek hallatszani.

Samantha Carpenter

  

Rosie N. Fisher

Hirtelen megláttam egy lányt. Kb. azok a gondolatok cikáztak a fejemben, hogy a viselkedése alapján: egy elkényeztetett és gazdag kis hercegnővel van dolgom. Persze, én is jómódú családból származom. De azért nem vagyunk annyira gazdagok. Csak rosszallóan néztem a lány viselkedésére. Ekkor hirtelen, meghallottunk egy hangot. Gyorsan  a lányra néztem és válaszoltam a kérdésére.
- Igen, nézzük meg!- mondtam és a hang irányába kezdtem el menni. Egy sötét sarokból jött a hang. Egyre közelebb mentem a hang irányába, amikor beszakadt alattam az egyik deszka. De szerencsére elugrottam onnan és a földön ülve találtam magamra. A bagoly a vállamról elrepült és visszament a gerendára.

Rosie N. Fisher

Nagyon megijedtem amikor eltört a gerenda. De, csak felálltam és leporoltam magamat. Észrevettem, hogy nem csak én, hanem a lány is hátraesett. Ezért odamentem hozzá és felsegítettem. Majd közelebbről megnéztem a lányt, és akkor már volt olyan sejtésem hogy ő ki lehet.
- Samantha Carpetner vagyok. De hívj csak nyugodtan Samnek. Te meg Rosie Fisher,igaz? - kérdeztem a lánytól. Majd mikor megkérdezte hogy van-e nálam pálca, hogy kitakarítsa ezt a bagolyházat. Akkor ezen teljesen meglepődtem. Arra akarja használni, a varázstudományát hogy kitakarítson egy tornyot? Hát mondjuk én nem foglalkozok azzal, hogy ki mire használja a varázserejét.
- Sajnálom, most nincs nálam varázspálca. - válaszoltam a lánynak. Amikor meg azt mondta hogy panaszt fog tenni, annak érdekében, hogy itt nem takarítanak, ezen teljesen elcsodálkoztam. Csak azért panaszt nyújtani, mert itt büdös és piszkos van? Hát, én kimondtam amit gondoltam.
- Már elnézést, hogy ilyeneket fogok mondani, de muszáj kimondanom amit gondolok. És előre is elnézést kérek, hogyha megbántanálak. De, ez a baglyok otthona. Szóval, hogyha ezt ki is takarítanák. Akkor is, pár nap múlva megint büdös és piszkos lenne. Szóval hogy ha "kis hercegnő" módjára panaszkodnál, akkor semmi sem fog változni. - mondtam a lánynak, egy kicsit ingerülten. Sosem volt az én stílusom, így beszélni az emberekkel. De, most így kellett beszélnem.

Rosie N. Fisher

Miközben hallgattam a lányt, elbambultam. Remélem ezt nem vette észre. Általában, az emberek észre veszik, hogy az ember elbambul. Nálam ez ritkán észlelhető. Nem tudom miért, de így van.
- A bátyám, minden hétvégén bulizgat a haverjaival nálunk. Szóval már megszoktam a bűzt. - válaszoltam a lány kérdésére. Hogy ha bátyád van, akkor már megszokhattad már a bűzt és a néhai, álmatlan éjszakákat. Főleg hogy a bátyád 19 éves.
- Én is örülök neked Rosie. Bocsánat az előbbi fenn akadásomért, csak nem annyira értem az ilyen "kis hercegnőket", bár bocsánat a megnevezésért. Én is, jómódú családból származom, csak nem vagyunk annyira gazdagok. - bocsánatot kértem a lánytól. Azért nem ő tehet róla hogy ilyen. Szóval nem kellett volna letámadnom.
- A Navinébe járok, csak pár hete vagyok itt. És, te mióta vagy itt? - kérdeztem Rosietól. Mert hát, gondolom ő már régebb óta van itt.

Rosie N. Fisher

- Hát edzés után, meg a koncertek után szoktak bűzleni. Hát már megszoktam - válaszoltam a lánynak. Bár William nem az a, mindig büdös ember, de nem az a illatos ember se. Szóval ő a kettő között van.
- Hát a bátyám se az a mindig büdös ember. De nem minden ember, vagy varázsló egyforma - mondtam a lánynak. Bár a lány azt mondja nem kis hercegnő, a viselkedése mindent elárul. De persze ezt nem fogom neki megint elmondani, nehogy veszekedés legyen belőle. Vagy az hogy ő megsértődik. Hát, egyiket sem szeretném. De remélem azért jól ki fogunk jönni egymással.
- Amerikából, San Francinscoból jöttem. És te honnan jöttél? - kérdeztem a lánytól. Bár annyi kiderült hogy Angliából jött.

Varga Nóra

A könyvtárból indulva kísérem végig, pontosabban úti célunk felé Nórit. Közben végig azon jár az agyam, hogy ha odaérünk, pontosan hogy is fogom bemutatni neki ezt a helyet? Az már eléggé gáz, hogy idegenvezetőként nekem is útbaigazítást kell kérnem egyik diáktársamtól, mert én is most járok itt először. Persze, Nóri előtt úgy intéztem a dolgokat, hogy ezt ne is sejtse. A kialvatlanságom és a fáradtságomra fogok mindent a mai nap folyamán. Az ajtóhoz érve, kezem rá teszem és a lány felé fordulok.
-Felkészültél?
Ismét mosolyra húzódik arcom, majd az igenlő válaszkor belököm az ajtót és a látvány miatti ámulatból eredő sóhajom igyekszem magamba fojtani. Amint mindketten belépünk, óvatosan becsukom magunk mögött az ajtót. Visszafordulva a lánynak helyet kínálok, majd féloldalasan mellé ülök, úgy hogy félig rá is nézzek. Tudom, hogy egész úton a gondolataimban voltam elmerülve, ideje hát kitörni.
-Szereted a házad? Szerinted jó helyre kerültél? Mit gondolsz a többi házról?
Közben igyekszem alig feltűnően megbámulni a helyet, főleg az újdonság és az állapota miatt. Fantasztikus kis hely annyi szent. Főleg, hogy az iskola falai között akad egy-két furi hely is. Ez is közéjük sorolható. De az akvárium szoba az még jobb, legalábbis addig jó, míg bent hozzá nem ér az ember lánya vagy fia valamihez.

Rosie N. Fisher

- Már megszoktam, hogy néha büdös. De azért ő szokott rendszeresen fürdeni - válaszoltam a lánynak. Sokszor gondolkodtam el azon, hogy milyen lehet egy angliai. Hát, az első benyomás nem úgy sikerült ahogy én vártam. De azért,jobb annál minthogyha itt veszekednék. Bár mondjuk nem tudom hány ember hallaná a veszekedésünket. De szerintem ez a torony nem is visszhangzik, de azért jobb hogyha nem kezdünk el veszekedni.
- Hát, jött hozzánk egy bagoly, és benne volt hogy felvettek ide. És hát, nem szeretem volna kihagyni egy ilyen lehetőséget. Bár néha, azt kívánnám hogy bárcsak  ne kaptam volna meg a levelet - az utolsó mondatnál egy kicsit elhalkultam. Még mindig rosszul esett ahogy a barátommal összevesztünk. Próbálok túllépni rajta, de sosem sikerül.
- Most jelenleg nem jut eszembe egy sem, sajnálom - mondtam a lánynak. Annyi varázsigés könyvet olvastam, hogy néhány kiment a fejemből. Így jár az akinek otthon, többezernyi varázsigés könyve van.

Végre elindulunk a titokzatos Lélekszobába. Elég érdekesen hangzik, biztos van pár ilyen jó hely a suliban, bár ez az első, amit látok végre. Kicsit szétszórt Zoli, biztos elfáradt a suliban, vagy csak a könyvére gondol, aminek olvasása közben megzavartam. Remélem nem bánta meg, hogy odamentem hozzá, mert én örülök neki, hogy tudok ilyen jól beszélni végre valakivel. Olyan felszabadult és kíváncsi vagyok most, a torkomban dobog a szívem. Végül odaérünk az ajtóhoz, ráteszi a kezét, majd megkérdezi, felkészültem-e a látványra.
 - Igen! - Válaszolom nagy mosollyal, majd belöki az ajtót. Ahogy meglátom a szobát, hirtelen leesik az állam. Tátott szájjal figyelem a falakat, melyek most épp piros és zöld színekben pompáznak. Eső és mézes süti illata kúszik orromba, melyből boldogan szippantok párat. Mosolyogva nézek szét, azt hiszem, az egyik kedvenc helyem lesz. Leülök Zoli mellé, és megfogok egy sárga párnát, magamhoz ölelem.
 - Hű, gyönyörű ez a hely, azt hiszem, sokat jövök majd ide. Igen, szeretem a házam, mindenki nagyon kedves, és érződik a hasonlóság mindenkivel. Szerintem jó helyre kerültem, mert a lobbanékonyságom és az együttérző képességem idevaló, meg persze a tulajdonságaim nagy része is Eridonos. Bár a második tippem a Levita lett volna, mert világéletemben faltam a könyveket és tanulgatom a varázslatokat, meg inkább kevesebb, de nagyon jó barátom van, mint több. Viszont nagyon szeretek barátkozni, ezért is jó az Eridon. Hát szerintem az Eridonosok a jókedvükről meg a jelenben élésükről híresek, meg még rengeteg jó tulajdonságuk van, de kicsit jobban kéne tervezniük. A Levitások szerintem a tipikus bölcsek, a tanulósak, akik hajtják a többieket, szeretnek tanulni, de elég zárkózottak és túl álmodozóak. Mondjuk belőled kiindulva a többiek is biztos jófejek. - Mosolygok rá, majd veszek egy mély levegőt, és folytatom, közben törökülésben ülve tovább ölelgetem a párnát.
 - A Navine-ba azok járnak, akik kedvesek, jóindulatúak és nyugodtak, nem szeretnek vitázni. Viszont ami nem tetszik nekem, hogy túl nyugodtak, nehéz belőlük érzelmet kiváltani. Tegnap is megdobtam hóval egy Navine-os diákot, de csak ment tovább, ez annyira idegesítő, vissza se dobott, meg se szólalt. Aztán ott vannak a Rellonosok. Ők azok, akik tesznek valamit, nem csak szemlélődnek, mint a Navine-osok. Ők meg túl törtetőek és gőgösek, bár tuti nem igaz mindenkire. Na gondolom a kövi kérdésed, hogy honnan tudom mindezt. Anyának sok Bagolyköves ismerőse van, sokat járnak hozzánk, így már megfigyeltem őket, meg anya is elmondta a házak jellemzőit. Na és te? Jó házba kerültél? Mi a véleményed a többiről? - Érdeklődve figyelem, közben a szemébe nézek és birizgálom a párna egyik sarkát.

Varga Nóra

Ahogy Nóri véleményét, illetve a házak alapos besorolását ismertető szavait hallgatom, meglepődök, hogy ilyen fiatalon ennyire ismeri a házak jellemzőit. Most ezt vagy bemagolta, vagy azért tudja, mert valóban így látja. Mosolyogva okosan bólogatok inkább, addig se néz lükének. Pedig ennyi dolgot nekem is nehéz ám megjegyezni. Ennyit? Hisz még két dolgot is nehezen tudok megjegyezni, nemhogy ennyit. Becsületére váljék Nórinak ez. Miután befejezte a riportot, megnyugtat az a válasza, hogy személyesen is tapasztalta, melyik házban milyen típusú emberek vannak, illetve az anyai gondoskodásnak köszönhetően előre okult a helyzetekből.
- Wáo, mennyire igaz. Bár én mindegyik házat szeretem, valahogy a Levitába kerültem. No nem az eszem miatt, mert nekem abból annyi van amennyi látszik - nevetem el magam. - Megvallom, szerintem jó helyre kerültem, annak ellenére, hogy van aki jobban levitásabb nálam. Viszont a háztársaimnak nagyon sokat köszönhetek. Többet ugyan mint az iskolatársaimnak, de velük is jóban vagyok, úgy körülbelül egy párral, akiket igaz barátaimnak tartok.
Felé fordulok, így nyakam már nem zsibog a ránézéstől.
-A többi házat csak úgy felületesen ismerem, egy-két jó barátom van ott. Velük szuperül elvagyok. Meg hát te se vagy Levitás mégis úgy érzem jól kijövünk, de nyugodtan javíts ki, ha tévednék.
Mosolygok felhőtlenül, majd balommal elkapok egy párnát és finoman meglegyintem Nóri felé, ügyelve, ha el is találná, akkor is csak éppen, hogy súrolja.
-Párnacsata!
Kiáltom, majd keresni kezdem a következő munícióm, amíg még nem késő...